A csengő diszkréten harangozott a lakásban, betöltve az egész teret. Fél hat se múlt még el, kint azonban már jó ideje sötétség uralkodott. A nő bizonyosan elkezdett már készülődni az este találkozóra a barátaival, és habár ezt tudta, épp ez adta a bizonyságát annak, hogy itthon van. Az ajtófélfának dőlve dugta szétnyíló kabátjának zsebébe a kezeit, hallgatva a közeledő lépteket. Ahogy a nő kinyitotta az ajtót, ellökve magát lépett közelebb, és ujjai a nyirkos, víztől göndörödő tincsek közé futottak. Nem foglalkozva vele, hogy a karcsú alak csak épp most tekerhette magára a hófehér törölközőt, vonta közelebb, és csókolta meg hosszan. Az se nagyon érdekelte, hogy ha bárki is látta a folyosón. - Szóval egy fontos személy az életedben…?- kapott észbe, hogy a nő majdhogynem meztelen, majd beljebb tolva a lakásba lépett be ő is, és lökte be az ajtót maguk mögött, hogy aztán nekidőlve újra magához vonhassa a másikat. - Mint a pszichiátered… ?- futott le ajka a még nedves bőrön csókolva végig a nyak vonalát. - …vagy mint a tanárod…? - simították ujjai a vállakat, majd a karok ívét. - …vagy talán apád egy barátja…aki jó tanácsokkal lát el…? – futott vissza érintése a puha törölközőn, majd ujját beakasztva az egymás alá tűrt anyagba pillantott a nőre. - Nem akarok az életed „egy fontos személye” lenni. Ezt a címet meghagyom másnak. – fogott rá a betűrt csomóra, jól tudva, ha kioldja, a nő elkésik. Nem az volta a célja, hogy megakadályozza benne, hogy elmenjen. Sőt, valóban azt gondolta, hogy jót fog tenni neki, hogy valóban ráfér. Legyűrve a kísértést futott balja a nő derekára, majd szorosan magához vonva akadályozta meg a lassan szétcsúszó anyagoknak azt, hogy a földön végezzék. Ajka rátalálva a másikéra csókolta hosszan, szenvedéllyel, majd alig húzódva el írta szavait érintése helyére. - A szeretőd akarok lenni. A barátod, az udvarlód, a pasid, a párod…tudom is én hogy hívjátok mostanában…?! De ha még egyszer bemutatsz bárkinek, legyen egyértelmű, hogy hozzám tartozol! Már ha te is így akarod. És onnantól kezdve nem érdekel sem az anyád, se senki más. – mondta ki azt, amin már több mint 24 órája sakkozott magában, majd Nathe szokás szerint megadta az utolsó rúgást ahhoz, hogy végre átbillenjen. - És most öltözz, mielőtt szétszedlek! – fogta be tekintete a nőt vágyódón.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
A gőz gomolyogva távozott a tejüveg ajtó résén, ahogy kinyitva azt dugtam ki kezem a törölközőmért nyúlva. Nem vártam senkit. Lendületesen szedve lábaimat siettem át a nappalin, futólag pillantva rá a faliórára, vizes láblenyomatokat hagyva maga után dörzsöltem át nedves tincseimet. A kémlelő nyíláson kipillantva meglepetten egyenesedtem fel. A törölközőt meglibbentve csavartam magam köré, aztán a zárt elfordítva nyitottam ki az ajtót. - Szia…? Volt kérdő hangsúly a köszöntésemben. Meggondolta volna magát, és mégis eljön? Vagy valamiről elfelejtkeztem? Ujjaim lesiklottak a műanyag ajtó éléről, s a húzásnak engedelmeskedve léptem át a küszöbömet. A folyosó köve hideg volt, mégse attól futott végig borzongás rajtam. Elkapva Eugéne vállát fogtam rá finoman, majd nedves csuklóm a tarkójának feszült, ahogy ujjaimmal élvetegen a hajába túrva viszonoztam a hosszúra nyúló csókot. - Igen, az. Haraptam be az ajkamat kipirult arccal, majd behátrálva a lakásba fürkésztem Eugéne szemeit. - Mi? Nem… dehogy! Morrantam fel rezignáltan, miközben fejemet engedelmesen billentettem az ellenkező irányba, felkínálva ezzel a tökéletes hozzáférést nyakamhoz a csókokkal kényeztető ajkaknak. - Eugéne… Megborzongtam, a bőröm libabőrössé vált a simítások nyomán, én meg alig bírtam pár épkézláb gondolatot összeszedni, hogy legalább reagálni tudjak valamit a kérdésekre. Nem könnyíti meg a dolgomat azzal, hogy ilyen édesen kínzó játékot folytat az érzékeimmel. - Mégis mit mondhattam volna? Sóhajtottam teljesen tanácstalanul. Nem akartam olyat mondani, ami nem állja meg a helyét… ezért ez tűnt akkor a legkézenfekvőbbnek. - Akkor mi akarsz lenni? Pillantottam le futólag a kezére, majd vissza a szemeibe, majd megéreztem a törölköző ölelésének lazulását a testem körül, ám mielőtt leeshetett volna rólam, Eugéne szorosan magához vont. A szívem hevesebb ütemben dobolta a maga kis ritmusát, ahogy vágyódva Eugéne érintései után csókoltam vissza tüzes szenvedéllyel. Pihegve váltam el ajkaitól, de csak amennyire szükséges volt ahhoz, hogy levegőt kapjunk mindketten. A szavaira őszinte meglepettség és öröm elegye kavargott örvénylőn zöld szemeimben, ajkaim pedig egyre szélesebb mosolyra húzódtak. Fogalmam sincs, milyen ösvényt járt végig, mire eljutott eddig az elhatározásig, de nem is érdekelt. - Semmit nem akarok jobban, Eugéne. Nevettem fel boldogan, majd komótos mozdulattal a csuklóm köré tekertem a szétbontott sál egyik végét, és lehúzva Eugéne nyakából a földre ejtettem. - Nincs kedvem. Mondtam ellent a felszólításnak, majd hátrálva néhány lépést bontottam szét magamon a törölközőmet, és a közeli puff felé dobtam. Nem érdekel a buli… nem volt amúgy se sok kedvem elmenni, de így meg pláne nincs. Sokkal jobban vágyok most Eugéne-re, mint bármi másra a világon, és meg akarom kapni azt, amire vágyok. Visszalépek hozzá, kezeimmel lesöpröm vállairól a kabátot, majd ujjaimmal felsodrom a derekán az ing fölött viselt pulóverét. - Túl sok rajtad a ruha. Sóhajtottam, miközben sürgetően bujtattam ki egymás után az ing gombjait, s tenyerem a türelmetlenségemmel kontrasztban gyengéden siklott be a ruhaneműk által kellemes hőmérsékleten tartott bőrére. - Érezni akarlak. Cirógattam ajkaimmal mellkasát, ahogy rácsókoltam szíve fölé szavaimat.
Vállánál fogva tolta el a nőt nehézkesen. - Hé…héhé… - nyelt egyet, a szavakat keresve. – Ne csináld...na ekkora baromságot is rég mondtam… - morogta inkább csak saját szavaira reagálva. – De komolyan gondoltam, hogy menj el. – lépett el a nőtől, majd felvéve a hanyagul eldobott törölközőt kerítette a karcsú test köré. - A múltad a jelenlegi lényed egésze. Nem dobhatod el, és nem is szabad. – igazította saját outfitjén is. – Minden ami vagy, az abból táplálkozik, amit magad mögött hagytál. Így is túl sok mindentől vágtad el magad, és ez nem jó. – futottak ujjai a vizes tincsek közé, mi talán a legnagyobb kísértést jelentette. - A barátok fontosak. Azok az emberek szeretnek téged. És még ha meg is akarod tagadni azt a 25 évet ami mögötted áll…te is szereted őket. – sóhajtott, lemondva saját vágyairól. - Isteni lenne…komolyan. De én holnap is itt leszek, és ugyanilyen jó lesz majd. Ők viszont nem maradnak sokáig. Engedd el magad, legyél velük, töltekezz fel, érezd valóban jól magad. Csacsogj a hibbant feketével, újra tapasztald meg, hogy bízhatsz Willben, tudd és érezd, hogy mindig ott lesz, és van hová futnod ha összecsapnak a hullámok. Szükséged van rá, és nekem is. Szükségem van arra, hogy ragyogj... – nem fejezte be. Hogy ragyogjon az ő élete sötétségében? Vagy ragyogjon, hogy lassabban tudja majd tönkretenni? Maga sem tudta, de olyan talajra lépett, min nem érezte biztonságban magát. A kapcsolatápolás nem tartozott a profin kivitelezett tevékenységei közé. - Öltözz! Légy gyönyörű. – mosolyodott el nehézkesen. – És tudjam, hogy az enyém vagy, mikor kiszállsz az autóból. – vált egyértelművé, hogy elviszi. - És ha még mindig ennyire akarsz majd az este után, tudod hol találsz. – lépett el utat engedve a nőnek, majd pillantott körbe először a lakáson.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Izzott bennem a vágy, minden porcikám szenvedélyes együttlétért sóvárgott. Ordított rólam, hogy mennyire kívánom Eugéne-t, ezért is döbbentett meg annyira, amikor eltolt magától. Zavart értetlenséggel pillantottam a szemeibe, majd nagyokat pislogtam a szavai hallatán. - Ez most komoly? Szűrtem szűkölve fogaim között a szavakat. Szemeimet forgatva tűrtem vissza a körém kerülő törölköző széleit, majd kissé durcásan figyeltem, ahogy visszaigazítja magára a ruháit. - Repdesek az örömtől, hogy velük tölthetem az egész estémet… a volt munkahelyemen. Igen, ez is egy olyan tényező volt, ami miatt nem volt túl sok kedvem találkozni velük. Persze hova máshova szervezték volna az estét? Elég logikus, ha már sportemberekről van szó, nem? Csak pár hetet húztam le ott pincérnőként, nem is az zavar, ha megtudják, hogy ott dolgoztam, mert egyáltalán nem szégyellem… csak a volt főnökömmel rúgtam össze a port a „kedves” vendégek miatt annyira, hogy az ő képére aztán végképp nem vagyok kíváncsi, ha egyszer kikapcsolódni megyek. De úgy tűnik, hogy Eugéne makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy elmenjek. Hosszan felsóhajtottam. - Na jó. Elmegyek… de csak a Te kedvedért. Adtam be a derekam, noha tényleg szívesebben maradnék vele itthon… kettesben. - Hát… akkor ülj le addig. Kínáltam hellyel. - Kérsz valamit inni? Étel nincs itthon, a hűtőm szinte kong az ürességtől, szóval azzal nem tudom megkínálni. Gyümölcslevek, ásványvíz és koffeinmentes van itthon, bár utóbbiból biztos nem kérne. A dohányzóasztalon egy ismerős küllemű könyvet pillanthat meg. Ha jobban megnézi magának, elsőre talán azt gondolhatja, hogy lenyúltam tőle, amikor utoljára fent voltam nála, de aztán belelapozva láthatja, hogy egy teljesen új könyv, amit idén adtak ki újra. Két ízben is olvasgattam nála, és elég érdekesnek tartottam ahhoz, hogy beszerezzek magamnak egyet. „A testbeszéd pszichológiája.” Innen már nem volt nehéz kikövetkeztetni azt, hogy miért figyeltem minden aprócska mozdulatát az ebédnél, miközben magyarázott. A lakásom nem nagy, csak az egybe nyitott terek miatt tűnik annak. Hálószoba, gardrób… fürdő, és az amerikai konyhás nappali. Az erkélyen egy cserepes kis tuja árválkodik. A sarokban a hatalmas ablak mellett pedig egy asztal, azon pedig egy fehér anyaggal letakart kalitka. A háló felől hallatszik a szöszmötölésem, majd fekete fehérneműben feltűnök egy pillanatra, ahogy átsietek a fürdőbe. Percekkel később újra felbukkanok. A hajamat feltűztem kontyba, az arcomra pedig minimális sminket vittem egy haloványabb rózsaszín szájfény keretében. Most a gardróbban tűnök el, hogy keressek valamit, ami egy baráti összejövetelhez… és a Nanooks’-hoz összefér. A nyakamba akasztva a hosszú… fából esztergált láncot lépek ki a nappaliba. - Na? Tárom szét egy pillanatra a kezeimet, majd lassan körbeforgok. Semmi extra. Farmer, fehér felső. Ami az egész szerelésemet némileg pikánssá teheti azok a csizmáim. - Meg kell ismerned valakit! Gyere... Fontam ujjaimat ujjai közé, majd a letakart ketrechez vontam magammal. Lehúzva róla az anyagot Katya megrázta a tollait, majd a fejét oldalra billentve nézte meg magának Eugéne. - Hello! Köszönt Eugéne-nek. - Katya. Emelgette meg a lábait, miközben bemutatkozott, aztán elnyújtva füttyentett egyet. - Pasi! Elvigyorogva magam nyitottam ki a kalitka ajtaját, majd dugtam be a kezem. Katya átlépve a mutatóujjamra hajolt le, hogy üdvözölve megcsipkedje a kézfejem. - Eugéne. Artikuláltam az új szót. Majd óvatosan kiemelve fordítottam Eugéne felé a beszédes jákót. - Megsimogathatod a fejét, ha szeretnéd. Nem csíp meg. - Katya nem csíp. Simogasd! Tárta szét egy pillanatra a szárnyait, majd illegetve magát pillantott végig Eugéne-en. - Több éve velem van már. Én tanítgatom beszélni. Mondtam nevetve.
Érdeklődve vette kezébe a könyvet, majd forgatta meg az ezer éve, még valahol a tanulmányainak az elején olvasott kötetet. - Nos doktornő, miket szűrt le a testbeszédemből? – somolygott, és csúsztatta vissza a könyvet az asztalra, majd pillantott fel a tengelye körül megforduló, olykor annyira gyermekinek tűnő nőre. Zsebre csúsztatva kezeit dőlt neki a kanapé háttámlájának, majd vonta meg a vállát. - A csizma borzalmas. A többi meg felesleges rajtad. De legyen…így elmehetsz. – nyúlt ki a nőért, majd vonta közelebb futólag, míg a másik oda nem irányította a ketrechez. Még a lepel se került le róla, mikor hátrébb lépett egy lépést. Mélyet sóhajtva nyelt egyet, majd mikor a madár még meg is szólalt, akaratlanul is megborzongott. - Erin…gyűlölöm a madarakat. – jelentette ki nem tagadva a mérhetetlen irtózatát. - Illetve semmi bajom velük, míg ott fent vannak. Gyönyörűek, ott jó messze az égben vagy az erőben csipogva. – esze ágában sem volt megsimogatni azt a rühes dögöt. – …de ez így túl közel van. – fordult is el az ocsmány párától, majd a legtávolabbi fotelba telepedve próbált nem tudomást venni a közelségéről. - Valamiről még tudnod kell… - pillantott a nőre, ki remélhetőleg újra börtönbe zárta a szárnyas rondaságot. - …ha velem vagy, nem kerületed el örökké a húgomat, akinek fogalma sincs arról, hogy tudod. És szeretném, ha ez így is maradna. És minden alkalommal, mikor együtt látsz vele, szembesülni fogsz mindennel…és sajnálom, de ezen nem tudok változtatni. – borult el tekintete a múltból hozott jelen súlyától.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
A könyvre pillantva vigyorogtam. Lebuktam. - Azt, hogy neked ez nem csak egy munka, hanem imádod amit csinálsz, és nagyon szeretsz beszélni róla, pláne ha érzed, hogy tényleg odafigyelnek a szavaidra. Feleltem, aztán lepillantva a csizmára értetlenül megcsóváltam a fejem. - Mi bajod vele? Szerintem eszméletlen dögösek a cowboy csizmák. Mindig is szemeztem velük, és volt is már egy. Ezt pedig Anchorage-ban vettem, amikor kitett shoppingolni. Muszáj volt bevásárolnom ruhákból, mert nem akartam visszamenni New Yorkba összepakolni. Persze ott is vannak olyan ruháim, amik az itteni klímához jók lennének, de ha már új élet, akkor legyen a ruhatár is új. Úgyse nagyon költekeztem korábban, mert a keresetemet inkább félretettem. Ezt a gyönyörűséget pedig nem tudtam otthagyni, amikor megláttam. Annyira hívogatott, hogy vegyem meg, és olyan puha bőr, hogy még tapogatni is élvezet. Persze ezt egy férfi úgyse értené meg, szóval nem fárasztom rögtönzött védőbeszéddel. Eugéne menekülését látva magam simogattam meg Katya selymes tapintású kis fejecskéjét. - Nem tudtam. Válaszoltam kissé csalódottan, Katya pedig a fejét billegetve nézett kíváncsian Eugéne után. - Gyere drágám, visszateszlek. Tutujgattam a madaramat, majd visszaengedve a kalitkájába terítettem rá a világos leplet. Anélkül folyamatosan beszélne, amit a jelek szerint Eugéne nem igazán díjazna. Kérdő tekintettel fordultam felé, majd átszelve a nappalit foglaltam helyet oldalvást az ölében, lábaimat kilógatva a fotel oldalánál. - Igen, ezzel tisztában vagyok. Sóhajtottam. Biztos nem lesz olyan egyszerű eleinte, de azt hiszem, képes vagyok megbirkózni ezzel. - Emiatt nem kell aggódnod. Eszembe se jutna felhozni előtte a kettőtök dolgát. Nyomok csókot az arcélére. Fel se merült bennem ilyen. - Egyébként hogy van? Megvan már a szövettani eredménye? Hogy viseli a lábadozást? Nem tehetek úgy, és nem is akarok úgy tenni, mintha Elisé nem létezne… nem lenne továbbra is Eugéne, és az én életem része. Egyébként pedig valóban kedvelem őt, még ha egy kicsit nehezebb is rá gondolnom mióta megtudtam, hogy mi volt kettejük között.