Dolgozószoba

Re: Dolgozószoba // Kedd Ápr. 26, 2016 12:03 pm

Symara & Kristin

VH után (Symara talpra állása napján)

Alignak nem ismer tréfát, ha akar valamit, azt megszerzi. Eltapos bárkit. Mint egy csótányt. Nem akartam, hogy ennek eljöjjön az ideje. Ha csak rágondoltam, a számba keserű íz gyűlt, és legszívesebben mindent kihánytam volna, amit életemben megettem.
Most sincs máshogy: érzem, hogy a gyomrom felfordul ettől a keserű íztől, és ki akar fordulni a számon keresztül. Legszívesebben tényleg addig futnék, amíg bírom szuflával, hiszen ezt a helyzetet már máshogy nem is lehet megoldani, csak futással. Kifutni a világból, lezuhanni a pereméről, és a világmindenségben keringeni, amíg egy kikúrt űrszonda el nem trafál engem.
Apa és még sokan mások kómában, vagy épp sérülten, mint Sym. De életben vannak és ez sokkal jobb érzés.
Most pedig azzal kell szembesülnöm, hogy ő - enyhén fogalmazva kurvára - szenvedett. Mellette akarok lenni, de a gyógyítók miatt nem látogathatom őt. Nem is zavarnék. Csak csinálják a dolgukat.
De a nőstény haza tért. Anya nem maradt a Lakban…haza ment. Látni akartam, hogy van.
- Szia. - elszorul a torkom, ha arra gondolok, mennyi minden vár még ránk így.
Nem tudok nem oda sietni hozzá, átölelem azzal a lendülettel ahogy ott ül a nappaliban a fotelben.
Érzem, hogy reszketek, hogy a gyomrom összeszorul, hogy szorításom gyengül, hogy megint csak nevetős könnyek tolulnak a szemembe, és képtelen vagyok letörölni őket, mert mindkét kezem Symara hátán nyugszik, a lapockákon, és képtelen, még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy a ez a kapocs szorosabbra összekattant.
Teli torokból akarok zokogni és nevetni egyszerre, még ha eddig azt is hittem, hogy egyszerre a kettőt nem is lehet művelni, talán csak kivételesen részeg állapotban, ám most végtelen boldogságomban akár a Jupiterig is képes lennék elugrani, majd vissza, és még csak meg sem erőltetném magamat.
Sóhaj szakad fel a mellkasomból, talán sokkal felszabadultabb vagyok, mint az eddigi pár évben bármikor, és nem emlékszek arra, mikor is éreztem magamat ennyire kisimultnak, ennyire nyugodtnak. - Szeretlek. - szívok egyet az orromon, ám még mindig nem engedem el őt, nem, nem, nem, mert talán semmivé foszlik, mint delíriumos jelenés egy végigalkoholizált, depressziós éjszakán. Ám mégis kénytelen vagyok megfosztani magam a közelségétől.
- Jobban érzed magad? Kérsz valamit? - nézek végig rajta és leülök mellé, őt figyelve.

Re: Dolgozószoba // Kedd Ápr. 26, 2016 6:51 pm

Tudtam, hogy lehetne rosszabb is, de nem volt és nem fogok ezen keseregni. Elég azon keseregni, hogy egyik társunk odaveszett. Szerencsére megúsztam a kezem szétvágásával és a bordatöréssel, amik szépen gyógyultak, vagy már nyomuk se volt. Amint menni bírtam és rendesen kaptam levegőt, na meg persze, amint magamhoz tértem az egy hetes kóma után, ahogyan a többiek is, úgy egyből visszajöttem az otthonomba. Természetesen amiben tudtam segítettem a falkatagoknak, de rám fért egy kis pihenés. Szerencsére Kristin megúszta, ahogyan Ry is. Bár arról fogalmam sincs, hogy Ry tudja-e már, hogy kivel akadtam össze a Vörös Hold estéjén. Nem az a hím tehet róla, de akkor se volt kellemes élmény és alapjáraton se lehet békés teremtés, vagy csak Alignak ennyire jól képes átvenni felettünk az irányítást. Kezem a medálomra siklott és kicsit a plafont bámultam, majd újra visszafordultam a könyvem felé, amikor is léptekre lettem figyelmes. Ismertem már az illatát, de ennek ellenére kíváncsian emeltem fel a fejemet és mosollyal pillantottam rá a lányomra.
- Szia tündérke! – kíváncsian fürkésztem őt, hogy vajon tényleg minden rendben van-e vele, vagy nincs.
Amikor pedig szinte felém rohan, akkor elkerekedik kicsit a szemem. Talán őt még jobban megviselte ez az egész, mint sejtettem, vagy mint engem. Sietve rakom arrébb a könyvet a kezemből, majd szorosan magamhoz vonom, hiszen mindig is a lányom lesz és ezen senki se változtathat. Gyengéden simítok végig a hátán, majd egy apró puszit nyomok a fejetetejére.
- Nincs semmi baj, itt vagyok. Még egy ilyen véncsont se kellett idén neki. – próbálom elvenni az élét a dolognak, majd gyengéden simítok végig a fején, de nem tolom el. Minél inkább elerednek a könnyei, annál inkább magamhoz ölelem és úgy teszek, mintha képes lennék elvenni a démonait, pedig nem vagyok. De egy anyai ölelés csodákra képes vagyis régebben képes voltam sok mindenre ezáltal. – Én is téged kincsem és ez sose fog változni. S ne hidd egy percre is, hogy olyan könnyedén megszabadulhatsz tőlem. – játékosan megpöccintettem az orrát, ahogyan egy anya tenné a gyermekével és ahogyan régebben is tettem, hogy újra mosolyogjon a könnyei közepette. Vagy legalább azt mondja „Jaj, anya ne!” Nem fogom sose elfeledni a régi szép időket.
- Igen, jobban vagyok. Nincs olyan csont vagy seb, ami ne forrna be. – majd kinyújtom felé a karomat és magamhoz húzom, miközben megrázom a fejemet, hogy nem kérek semmit se. – Veled mizus? – kérdeztem tőle kíváncsian és a hajával babráltam. Bármekkora is lesz, ő mindig is a kislányom fog maradni.

Re: Dolgozószoba // Csüt. Ápr. 28, 2016 9:02 pm

Őrzőként tisztában vagyok a kockázatokkal. De mindenki óvja a családját, mert kötődik valamilyen mód hozzájuk. Még nem vagyok sokat elért leány, nyomába se érek egyeseknek, van akiket ugyan utolértem, de akiket még nem... nos majd hamarosan a nyomukban leszek. Idő kérdése.
Anya ölelése, Symara ölelése, a dolog egy és ugyanaz. Felnevelt. Anya marad, de Symként emlegetem olykor. A pöccintésre elmosolyodok, megtörölve az orrom, nagylány vagyok, tudom, de ez...most kicsit sokként ért. Hirtelen jött és hirtelen távozott. Nem tudtam, hogy élnek-e, vagy halnak e majd, utóbbi teljes K.O-t adott volna... nem csak nekem. Elvesztettek volna 2 derék harcost. Farkast.
Újabb ölelésre invitál, megkönnyebbülten, ezennel már könnyek nélkül, boldogan ölelem át.
- Nincs semmi. Mindenki oda meg vissza van a jelenlegi helyzettől. - sóhajtottam, hisz ez a dolog... várható volt? Nos nem ilyen pusztításra számítottam, de majd Williammel is értekezletet kell tartanom. Fontos lenne. Harcos vagyok, képletesen meg alá tartozom. Mint Symara és apa a jelenlegi alfa alá. Talpra kell mindenkinek állnia, nincs mese. Ráadásul halt meg közülünk is egy személy... Valakinek testvére, valakinek a párja, vagy épp legjobb barátnéja...
Rettenet komolyan.
- Ha nem zavarok...itt maradhatok? Egy órát? Kettőt? ~~(esetleg hármat?)~~ - kíváncsian érdeklődtem.Mert ha zavarok, akkor lelépek... tudom, hogy nem egyedül van... valami másik fickóval. Az ő dolga. Ezt választották. Nekem külön külön is sokat érnek ők. Felpillantottam arcára, nem magas, annyira nem kell kitekernem a nyakam hozzá. Arca olyan fiatal, már kérdezték tőlem emberek, civilek, hogy testvérek vagyunk-e? Nekik igen válaszolok mindig...legjobb testvérek. De akik tudják az igazságot... azok tudnak mindent.
Lehuppanok az ülőalkalmatosságra, őt figyelem.

Re: Dolgozószoba // Csüt. Ápr. 28, 2016 9:36 pm

Mindenki tudta, aki maradt, hogy veszélyben lehet az élete, de mi mégis ennek ellenére itt maradtunk. Vajon mit tett volna Alignak, ha mindenki kivonul innét? Akkor talán jobban lecsap a távollévőkre, hiszen tudtam jól, hogy közülük is jó páran elájultak. Senki se tudta, hogy mi történik velünk, vagy éppen mi lesz utána, mikor térünk magunkhoz. Mondjuk sokaknak szerintem jól jött, hiszen legalább a gyógyulás első fázisaiban ki volt ütve, már ha volt olyan szerencséje.
- Elhiszem, ahogyan azt is tudom, hogy mindenki gyászol most, hiszen mind a „két fél” elveszítette a családja egy tagját. De minden seb idővel beforr. Némelyik hamarabb, némelyik később, de majd szép lassan minden visszaáll a rendes kerékvágásba. Már azért is hálásak lehetünk, hogy idén nem hullott annyi fej, mint tavaly. – a hangom alig hallhatóan csendül, hiszen nekem se könnyű. Alignakkal farkasszemet nézni nem éppen a legjobb dolog, ahogyan a szavai még mindig elmémben csendültek. Valaha felejteni fogom, vagy ha esetleg majd Achillesre pillantok, akkor már mindig eszembe fog jutni?
- Miért zavarnál? – pillantottam rá érthetetlenül, majd egy apró sóhaj szökik ki az ajkaimon. Amikor pedig leül, akkor mellécsúszok és úgy figyelem őt, ahogyan egy anya tenné a lányával. – Kicsim, az én házam a te házad is. Ha csak el akarsz picit tűnni, akkor jössz, ha szeretnél látni, akkor is jöhetsz. Mindig lesz rád időm, mert számomra te vagy az első. Ezt sose felejtsd el, rendben? Ha szeretnéd, akkor maradhatsz éjszakára is. Én örülnék neked. – majd egy gyengéd puszit nyomtam arcára, s újra picit közelebb vontam magamhoz.
- Zavar, hogy már nem apáddal lakom együtt, hanem mással? – kérdeztem meg tőle óvatosan, hiszen mióta kiderült a dolog, azóta nem túlzottan beszéltük meg és valami azt súgta, mintha nem tudna a helyzettel mit kezdeni. Viszont ha azt hiszi, hogy Nicho miatt esetleg őt hanyagolnám, akkor téved, mert ő a lányom és mindig első helyen fog állni.

Re: Dolgozószoba // Vas. Május 01, 2016 10:10 am

A társasága valahogy mindig is üdítő volt számomra. Mintha átléptem volna a küszöböt és feltöltődtem volna energiával.
Mindkét fél gyászol, kicsit én is… - Tudod, ha majd elmúlik ez az egész… Eljönnél velem edzeni? Vagy csak egyszerűen futni? - buggyanik ki belőlem ártatlanul egy kérdés.
- Talán nem ismertem a farkast, aki meghalt és Savannát sem teljesen, de ugyanúgy fáj… utálom, hogy nem lehet visszaforgatni az időt. - mert lehet akkor ez nem történt volna meg?
Én se hiszek ilyenekben, de tényleg jó lenne valamin változtatni.
Kicsit a szívemből beszélek, hiszen annak ellenére, hogy nem értek olyan nagy tragédiák az életben, mint amekkorák érhettek volna ilyen modorral, azért tudom, hogy mi az, ami képes fájni.
Sose hangoztattam - és nem is fogom - de vannak nekem is rejtett dolgaim.
Mint mindenkinek. - Oké. Úgyis régen tartottunk már csajos estet. - vigyorogtam el magam az estével kapcsolatban.
Persze, nem tagadtam, hogy nem esett jól, amit láttam, meg hallottam, de igyekeztem ésszel élni és végiggondolni, hogy mi is lenne a legjobb megoldás. S azt hiszem elég felnőtten kezeltem a helyzetet. Átkaroltam a nőstényt, ahogy a puszi elért, majd a hajába adtam a csókomat hosszasan. Imádom. Jobban, mint bárki mást. Ha valaki akkor ő megérdemli azt, hogy támogassam, ahogy azt ő tette régen, na meg a mai napig is.
Kérdése meglepett, elengedtem, de nem távolodtam el tőle, csak neki dőltem, fejemet a vállára döntöttem és úgy figyeltem a falakat és az elém kerülő látványt.
- Tulajdonképpen... - vonom össze a szemöldököm, s kisebb szünetet tartok a hatás kedvéért, mielőtt folytatnám - miért is kellene zavarnia? - kérdezem érdeklődést színlelve.
Annyira mondjuk nem kell színlelni, hisz nagyon is mozgatja a fantáziám a miértek. Igazándiból mindig is tudtam, hogy nem az a fajta kapcsolat van közöttük, mint egy normális szerető házaspárnál… tudtam, hogy egyszer eljön a pillanat, amikor mindketten kilépnek.
Oh, annyi mindent mondanék most hirtelen, de a szavaim furcsamód elakadnak… valahol félúton a szám és a szívem között. És minden, amit mondani szeretnék, odabent reked a tüdőmben - nyomosztó némaság nehezedik ránk.
- Nem zavar. A tiétek volt a döntés. Én így is boldog vagyok. Itt vagytok és ez…ennyi elég nekem. - felülök normálisan és rápillantok. - Amúgy milyen itt vele? - érdeklődöm, persze csak annyi mindent oszt meg velem, ezzel kapcsolatban amennyit szeretne. - Úgy értem…ő is falkatag, nem? Hogy jöttetek össze? - érdeklődés- érdeklődés hátán, aztán behúzom a nyakam. - Bocsi, hogy túl sok a kérdés, de kiváncsi vagyok…. - rá és az érzéseidre vele kapcsolatban.

Re: Dolgozószoba // Vas. Május 01, 2016 11:07 am

- Persze, elmegyek veled bármikor, viszont… - s egy pillanatra haboztam. – Ha azt mondom, hogy elég vagy azt mondom, hogy fuss el, akkor kérdezés nélkül megteszed. – s érezhette, hogy nem viccelek most. Farkasok vagyunk, elveszíthetjük a fejünket. Most pedig úgy éreztem, hogy még könnyebben képes vagyok visszatérni a régi és csöppet se barátságos énemhez. S nem akarnám őt sose bántani. Így jobb, ha előre ezt megígéri. – Elhiszem, hiszen őrző vagy és a családotokhoz tartozott Savannah, de hidd el idővel jobb lesz. Nem lehet visszapörgetni és minden okkal történik, még ha egyből nem is értjük az okát. – mondtam neki szelíden, hiszen ezt már ennyi év alatt megtanultam. Én is mennyiszer vissza akartam tekerni az idő kerekét, hogy Chan életét vagy az akkor történteket megváltoztassam, de nem tehettem meg. S ami nem öl meg, az csak erősebbé tesz.
- Ennek örülök, akkor majd rendelünk valami kaját vagy majd sütünk valamit együtt. Mihez lenne kedved? – kérdeztem tőle jókedvűen és a mosoly újra megjelent az arcomon, még ha legbelül éreztem is azt, hogy most valahogy nincs meg a birkatürelem, de igyekeztem a bennem dúló harcot könnyedén elnyomni.
A puszija jól esett és örültem annak, hogy elfogadott egykoron az édesanyjának, vagy legalábbis a pótmamájának, hiszen tudta jól, hogy nem én adtam neki életet, de még se fordított nekem hátat, vagy nem ment teljesen ellenem a dolgokban. Ha így lett volna, akkor még anno kisétáltam volna az életükből, de szerencsére nem így történt. Részben megtapasztaltam azt, hogy milyen lehet valakit felnevelni, ha már Victoriával ez nem adatott meg. Vele is beszélnem kellene, de még nem tudom, hogy miként.
Figyelem őt, ahogyan kicsit kibújik az ölelésemből és kíváncsian várom a válaszát bármi is lesz az. Nem tudom, hogy miként estek neki eme dolgok, amik kiderültek a hazatérte után, de majd most eldől. – Hmm, mert megszoktad, hogy én apukáddal vagyok? Hogy egy család vagyunk, mármint olyan értelemben is, hogy együtt élünk. Most viszont ha látni szeretnél minket, akkor sok esetben két külön helyre kell menned. – hiszen ők még mindig a családom részei, egyszerűen csak Ryder nem a férjem és nem is a szerelmem, hanem egy jó barát és ennyi. Viszont nem szerettem volna, ha esetleg ennek a dolognak Kristin látja a kárát, mert ő a lányom, s ez sose fog változni.
- Bármit is gondolsz, nyugodtan kimondhatod. Tudod jól, hogy sose bántam az őszinteséget. – pillantok le rá anyai szeretettel a hangomban és a pillantásomban. Majd lassan bólintok, hiszen úgy érzem, hogy ez fele se annak, mint amit szeretne mondani. Mintha hirtelen nem találta volna a dolgokat. – Tudod, régóta nem éreztem magam ilyen módon boldognak magam. Szeretek itt lenni vele vagy bárhol, még ha nem is minden percben vagy napban van rá lehetőségünk. – szólalok meg egyből, hiszen ezen nincs mit gondolkoznom, mert tényleg boldog vagyok Nicholas mellett. – Semmi baj, természetes dolog a kíváncsiság. – nevetem el magamat alig hallhatóan. – S igen, az. Bár ezt te úgyis tudod és ő se éppen új tag, de eddig még nem túlzottan beszélgettünk. Az erdőben botlottunk egymásba, s ott kezdődött el minden. – s ajkaim mosolyra húzódnak. – Mondjuk azt, hogy eléggé gyerekesen viselkedtünk, mert rövid időn belül, már hógolyó csata ment, vagy éppen a hóban fürdettük a másikat. Így kezdődött az egész. – pillantottam végül újra Kristinre, hiszen kicsit olyan volt, mint a filmekben… Pedig sose hittem ebben a szerelem első látásra dologban.

Re: Dolgozószoba // Vas. Május 01, 2016 3:47 pm

Feltételek következnek tőle… meglep, de tisztában vagyok azzal, hogy a farkasok a természetüknél fogva veszélyesek. Nem lehet megbízni bennük, csak akkor ha az emberi felük van úrrá rajtuk. Lehet hogy ez a vörös hold kicsit megrészegítette őket és vadabbak lettek.
Még ennél is? Brutális azért a dolog. Az akkor úgy… - Rendben. - bólintok rá a dologra.
A halottak meg halottak maradnak, akárhogyan is nem akarjuk ezt, el kell fogadnunk. Ezt meg nem feszegetem. Néha jobbnak érzem, hogy jobb lett volna tudatlan maradni… de ezt szánták nekem. Elfogadtam. - Nincs gond azzal, hogy két felé kell mennem…. apa amikor tud velem van éjjel nappal… amikor pedig tudok, akkor érkezem hozzád. - vigyorgok, nem bánom, hogy folyton utaznom kell hol az egyikhez, hol a másikhoz, legalább útközben tudok csipegetni egy pár helyen. Pl a múltkor, amikor összefutottam a mentősök gyöngyével…hm…Maeve, ápolót mondott? Hát passz. De került tettem és senki sem hívott fel, hogy merre vagyok, mert épp 11:33-ra mondtam, hogy haza érek és idő van. Mondjuk nem volt szokásuk, csak amikor már nagyon tudták, hogy már rég otthon szoktam lenni, akkor jött a hívás…
Hallgatom, ahogy az új párjáról, Nicholasról kezd beszélni,teljesen kivirul, pedig csak emlegeti… szemtől szemben pillangókat lehetne vele fogatni? Nincs ezzel semmi probléma, ennek csak örülök, hiszen jó látni mosolyogni végre. – Szerelem első látásra? Az milyen jó már! – vigyorodok el, mint a tejbe tök és igen, ez a része engem is felpezsgett, mert nálam is jó érzés volt, az az ismerős ismeretlen, de ugorjunk.
- Akkor első perctől fogva kijöttök egymással? Ilyenről sem hallottam még őrzői pályafutásom alatt... bakker. - kicsit hangosan gondolkodom, de ez a meglepettségtől van...

Re: Dolgozószoba // Vas. Május 01, 2016 5:20 pm

Látom rajta, hogy meglepődik, érzem is jobban mondva, de még se teszem szóvá. Az sehova se vezetne. Érzem azt, hogy valami kicseszetettül nincs rendben velem, de még magam sem sejtettem azt, hogy mennyire jók a megérzéseim. Így inkább előre lefektetem a dolgokat és akkor biztosan nem lesz semmi baj. Sose tudnám megbocsájtani magamnak, ha esetleg pont őt bántanám. Kocogás simán szóba jöhet, de a másik… az már neccesebb lesz, ha tényleg jól érzem.
Néha elgondolkozok azon, hogy tényleg szerette volna ezt az életet Kristin vagy inkább csak felejteni nem szeretet volna és ezért mondott igent az őrzőségre. Reménykedtem abban, hogy sose érezte kényszernek ezt az egész dolgot, mert ha tudatlan maradt volna, akkor is pontosan annyira szeretném, mint most. S az édesapja is hasonlóan tenne. – Ohh, szóval ő rabolt el téged tőlem? – kérdezem játékosan, hiszen legalább mellette biztonságban lehet. – Na, majd jól fenékbe billentem, amiért állandóan maga mellett tud téged. – a lányom pedig láthatja rajtam, hogy csöppet se komolyan gondolom ezt, de nem is én lennék, ha nem bolondoznám el a dolgot. – Hmm, ha gondolod, akkor valamelyik hétvégén lehetne családi ebéd, persze csak akkor, ha mind a ketten benne vagytok. – pillantottam rá egy apró mosoly keretében, hiszen tényleg nem kötelező. Csak egy puszta ötlet volt, de régebben is mindig jól teltek az ilyen alkalmak. Csak azóta elég sok minden megváltozott. Mindegy, egy próbát megér.
Habozás nélkül mesélek neki, hiszen ebben nincs semmi titok. S biztos voltak már olyanok, akik nem túl kedveseket mondtak rólunk vagy éppen azt, hogy ez mekkora badarság ilyen vénen, de sose érdekeltek ezen pletykák.- Igen, mondhatni olyan .Tényleg az lenne? Nem azt mondják, hogy a szerelem vakká tesz? – kérdeztem tőle mosolyogva és játékosan, majd picit megböktem az orrát is.
- Mármint arról, hogy a farkasok hamar kijönnek egymással? – kérdeztem vissza, majd picit megráztam a fejemet. – Nem első pillantástól kezdve, hiszen ő is jó pár éve itt él. De valóban az első nagyobb találkozásunkkor. Pedig ez még nem is valami film. – kuncogom el magam, majd őt figyelem. – S veled mi a helyzet gyönyörűség? Mennyi hódolót kell leráznod? – kérdeztem tőle kíváncsian és anyai kíváncsisággal. Vajon ő tud arról, hogy van itt egy testvére, vagy Ryder nem mondta még el neki?

Re: Dolgozószoba // Vas. Május 01, 2016 8:02 pm

Apa elrabolt tőle… jah, valami olyasmi, pótlást akart, az elmulasztott idők végett. Elkuncogom magam.
- Nagy a szerelem… - végül kiöltöm rá játékosan a nyelvem, mikor fenékbe akarja billenteni apát. Megérdemelné, ami azt illeti, de nah. Akkor is.
A családi ebédeket imádom. Egyszerűen hiányzott ez az összeülés, a mindenről beszélgetés. - Naná! Én mindenképp benne vagyok! - örülök, majd komolyan megválaszolom a többit. - Aputól én kérdezek, vagy te kérdezel? Hm? - kérdezek én, nagyon jól tudok vele egyezkedni és általában rábólint mindenre. Még a hülyeségekben is benne van…hiába, apa se nőtt még fel teljesen. De ez nem is baj.
Tetszik, hogy Symara így beszél Nicholasról, sokkal jobban érzi magát vele, mint apuval akkoriban. Nem zavar, tényleg nem. Én így is boldog vagyok. Meg különben is, akinek ez az egész nem tetszik, ne nézze. Csukja be a fülét, vagy húzzon el. Ennyi. A többi nem számit, csak a két pár(?) boldogsága….ami meg nekem tetszik. - Nem az. Hanem, hogy ilyen hamar szinkronba kerültetek egymással. Szerelembe…egy hó csata miatt. - magyarázom a kérdésem meg neki. Vannak dolgok amik rejtélyek maradnak, azokat meg szeretem megfejteni, mint ezt. - A filmek unalmas klisék Sym. Ez sokkal élet hűbb és megtudod fogni, érezni és tudod milyen az a pillangó effekt. - magyarázom, mert tényleg jó, hogy első bummra ilyesmi történik és hogy újra boldog.
Következő kérdésére meg legszívesebben elásnám magam, csak elhúzom a szám, de ha már itt járunk…akkor most tálaljak ki neki?
Nem szoktam hazudni, max csak nem válaszolom meg a kérdéseket és terelek… azóta, hogy tudom, miből is van az apám…a 300 évén és a csont, bőr hús baromság mellett. Sóhajtok és hátra dőlök, nincs mit tenni. - Sidneyben… kaptam magam mellé egy mentort… aki egyben a grafikustanárom is volt. Húztuk egymás agyát állandóan. Nem volt köztünk semmi… - vontam vállat könnyedén, folytattam.
- Aztán még mielőtt jöttem volna, előtte asszem' kb 2,5 hónappal bejelentette, hogy lelép. Ott akart hagyni. Dolga volt másfelé. Lefeküdtünk… - nyelek egyet, majd rákönyökölök a combjaimra, arcomat a kezembe temettem. - Volt egy vetélésem, anya. - lépem meg az elkerülhetetlent, bár nem az első, hanem a második, de azt nem neki fogom elmondani, hanem az illetékesnek. - Egy kicsit összezuhantam, de leginkább Gerard lelépése volt a mérvadó ok arra. - pillantottam rá, leejtve a kezeim az arcomból, nem sírok, már elsírtam minden könnyem ez miatt. - Apának erről ne szólj, kérlek. - még kitérne a hitéből, azt hiszem.

Re: Dolgozószoba // Vas. Május 01, 2016 8:45 pm

- Régen is az volt. – mondom neki mosolyogva, hiszen tényleg eléggé apás lány volt, Ryder pedig imádta minden egyes pillanatát. Voltak persze neki is nehezebb időszakai, ahogyan mindenkinek, de látszott rajta, hogy boldog. Vajon mi lehet vele és a másik lányával? Maeve megbocsájtotta neki azt, hogy csak úgy magára hagyta édesanyját és őt is? – Ezt örömmel hallom. – jókedvről árulkodott a hangom. Örültem annak, hogy belement a dologba. – Szerintem neked hamarabb belemenne, így rád bízom. Vagy ha gondolod, akkor meg is lephetjük vele és állíthatunk neki csapdát. – kacsintok rá cinkosan, hiszen régebben is csináltunk már hasonló cselszövéseket ellene. Főleg akkor, amikor születésnapot akartuk megünnepelni a dolgokat.
Reménykedtem, hogy nem fog neki rosszul esni az, ahogyan beszélek Nicho-ról, de ő még akkor nagyon-nagyon pici volt, amikor Ryder és köztem megvoltak egy kapocs, de az se volt ennyire erős szerintem, mint ami ennyire rövid időn belül a párom iránt van. – Látod, még a farkasok is képesek gyerekesen viselkedni. – utalok arra a bizonyos hó csatára, pedig mind a ketten 300 pluszok vagyunk. – S igen, tényleg hihetetlen. Néha még mindig attól tartok, hogy az egész csak egy álom vagy illúzió – vallom be neki a dolgot, majd széles mosoly kúszik az arcomra, amikor tovább beszél arról, hogy ő mit gondol erről az egészről. – Igen ez igaz… - értek vele egyet, de jól tudom azt, hogy milyen érzés valakit szeretni, hiszen a 300 évem alatt is szerettem már másokat, Chant és Ericet, de egyiknek se lett jó végen. Pár évig még Rydert is, de az inkább barátságba torkollott és semmi többe, most pedig boldog vagyok és néha félek attól, hogy egyszerűen ez is el fog illanni, pedig azt nem szeretném…
Látom a reakcióját és csöppet se tetszik. A mosoly eltűnik az arcomról és bólintok neki, hogy beszéljen, mert kíváncsian hallgatom. Főleg ezek után. Nem fog csak úgy megszökni vagy újabb kibúvót találni. Nem, ahhoz most túlzottan is aggódok. – Nem volt köztetek semmi? Tudod, ha egy nő megemlít egy ilyet, akkor ott több lappang. Ne felejtsd el, hogy jó a szimatom. Nagyon is jó és sok mindent megéltem, plusz nő vagyok… - mondtam neki komolyan, mert valami azt súgta, hogy ott is történt valami. – Ti? – kérdeztem meg, hiszen szerintem sejtette, hogy mire utalok. Lehet érzelmek nélkül is összefeküdni és akkor van gáz, ha annak van következménye is.
Kezemmel gyengéden simítom meg a hátát, a vállát, majd ahogyan fojtatja, úgy hirtelen lefagyok. Ajkaim elválnak, de hang nem jön ki a torkomon. Erre azért nem számítottam, és kár lenne tagadni, de ez azért rendesen mellbe ütött. Nekem nem lehet gyerekem, csak kölyköm, akinek meg életet adtam arról is le kellett mondani. Nem is értem, hogy miként léphette meg ezt. Figyelem őt, majd sietve bólintok a dologra, hogy legalább valamit reagáljak. – Nem fogom elmondani, ettől nem kell tartanod. – jegyzem meg alig hallhatóan, majd egy pillanatra körbe pillantok a helységben, míg meg nem állapodik a lányomon a tekintetem, majd közelebb ülök hozzá és magamhoz ölelem. – Miért nem szóltál korábban? Nem lettél volna egyedül. Tudom, hogy mennyire ijesztő, amikor egyedül maradsz és egy aprócska gyermek növekszik a pocakodban. A világ furán néz rád, s úgy érzed nincs remény, de hidd el remény mindig van és segítettem volna, kicsim. – mondom neki anyai szeretettel és érezheti a hangomból, hogy pontosan tudom miről beszélek. Sose mondtam el azt, hogy egyszer életet adtam egy gyermeknek, de most ő sejtheti ezt. Megértem őt, tudom milyen ijesztő tud lenni, de az más kérdés, hogy mélyen legbelül nem helyeselem azt, amit tett, de ezt sose mutatnám ki neki. Még akkor se, ha érzem, hogy a farkasom mocorogni kezd, mintha erősebben reagálna minden negatívumra, ami nekem nem tetszik, de szerencsére nem tud előbújni. Hamar elfojtom… Végül egy puszit nyomok a feje búbjára.

Re: Dolgozószoba // Hétf. Május 02, 2016 12:10 pm

- Óóóh. Bízd csak ide. - mármint a csapda állítást. Azt mindig jól összehoztam, már kis takonyként, bár én is rövidebbet húztam olykor, mert apa a maga módján dühös volt rám. De nem tartott sose sokáig, szal’ a mostani egy kicsit érdekesebb lesz. Meg poénos… meg ilyen olyan nyalánkságokkal teli. - Segítek főzni, oké? Találtam egy jó receptet múltkor, tök finom. - magyarázok, de majd ha ott tartunk, hogy főzni kell, akkor bedobom magam a mély vízbe. Titok egyelőre milyen a főzési tudományom, de régen is oda tudtam állni és segíteni.
Remélem ez a kapcsolat közte és Nick közözz hosszú távú lesz. Nem pedig egy két év és mindenki megy másfelé. Na az pokol lenne Symara-nak. Talán Nick nem az a fajta… nem ítélkezem, szóval csak figyelek.
- Hát a Mentorom volt…meg a grafikustanárom is egyben… - vonok vállat, majd folytatom. - Ha azt vesszük amióta elmentem innen és találkoztunk…kb azóta folyt ez köztünk nagyjából. - mélyedtem el kérdésében hosszasan, ha már így belekezdtünk ebbe is, akár hogy nem akartam hogy kitudódjon, de neki hazudni nem akarok. Na meg mindig is őszinte voltam.
Kérdésére pedig egy aprót bólintok… lefeküdtünk persze. Igaz, hogy kicsit másképp alakult, de a lényegen nem változtat. Annak viszont tényleg örülök, hogy apa előtt erről tartja a száját. Nem akarom, hogy apa valami mély filozofálásba kezdjen, amit szokott régebben… nem lenne hozzá türelmem… meg nem is nézné jó szemmel.
Ölelését viszonozom, magamhoz húzom, hogy még közelebb tudjam magamhoz. Szeretem őt, még ha ez kényes téma is és vele kell megosztanom. Bár az ilyen témákat jobb elkerülni és nem foglalkozni vele. De valamikor eljön ennek is a pillanata. Későbbre tartogattam de kibukott.
- Úgy gondoltam megbirkózok vele… - aztán most ez van, itthon vagyok és lelkizek anyámmal róla.
- Te mit csináltál volna másképp? - billentem oldalra a fejem, rápillantva arcára. - Illetve... áh, mindegy. - húzom el a szám majd sóhajtok. - A doki azt mondta, hogy nem él...szóval a többi meg jött magától. - folytatom végül a dolgot, kb volt 2 hónapos ez a magzat bennem, mert már mondhatni élőlény volt, emberi kezdemény, de hamar feladta. - Bocs, hogy ezt így rád uszítottam. - pillantok rá bocsánatkérőn, egy apró mosollyal elvesztem a tekintete fogságában, majd egy puszit nyomok az arcára.

Re: Dolgozószoba // Kedd Május 03, 2016 5:35 pm

- Rendben, akkor az a te feladatod lesz, hogy lépre csald az ordast. – kuncogom el magam, majd rábólintok a dologra. – Milyen receptet? Kíváncsi vagyok és persze, miért ne. Mindig kell valami újdonság. Meg csinálhatunk akár sütit is. – lelkesedek be én is vele együtt, hiszen attól még, hogy Nicho-val egy pár vagyunk nem fogom elfelejteni a családomat se. Ry és Kristin mindig is a családom részei lesznek és velük is pontosan annyira fogok törődni, mint az elmúlt évek alatt. Valakinek néha vigyáznia kell a bolondos Ryder fejére is, ha már olyan, mint egy nagyra nőtt gyerek. Reménykedtem abban, hogy hamarosan Ryder is megtalálja a boldogságot.
- Ohhh, értem. – jegyeztem meg alig hallhatóan, mert tudtam jól, hogy fiatal, de akkor is fura volt hallani azt, hogy mennyire szabadszelleműen élt. Nekem is voltak kalandjaim, de én inkább tökéletesen elvoltam magányomban. Ahogyan mondani szokták nem mindenki ugyanolyan és én teljesen másabb világból származom, másabb volt a neveltetés is. Nem faggatom tovább a viszonyról se, hiszen a bólintása választ a kérdésemre. Fiatal és még most kell kiélnie, ugyanakkor a következő dolgokkal eléggé lesokkol. Pár pillanat erejéig tényleg nem tudok megszólalni se.
Nem tudom, hogy mit kellene mondani, hiszen én mindig is úgy gondoltam, hogy egy gyermek áldás és Kristin is tudja, hogy segítettem volna neki mindenben. Nem is értem, hogy miként történhetett meg ez, mert szerintem Ryderrel eléggé világossá tettük, hogy élvezheti az életet, meg minden, de mindig legyen óvatos.
- Sokszor hisszük azt, hogy egyedül képesek vagyunk mindent legyőzni, de aztán ráébredünk, hogy nem. – mondom neki végül szelíden, amikor sikerült megtalálnom a hangomat és mondani neki egy-két dolgot. – Én biztosan felhívtam volna a szüleimet, ha megtehetem és segítséget kértem volna tőlük. Nehéz megtenni, de bármennyire is ijesztő, amikor életet adsz neki és a kezedben tartod, akkor úgy érezed, hogy minden harcot megért a dolog, mert annál nagyobb csoda nincsen. Nem élt? S ez biztos volt? – kérdeztem tőle, mert eléggé hihetetlen nekem, mert ilyen nem túl gyakran fordul elő ilyen fiatalon, már amennyire tudom. S emiatt kicsit fellobban a gyanú is, hogy esetleg nem ez volt az első. – Nem mindegy, mert ennek a terhét örökké magaddal fogod cipelni. – pillantok rá komolyan, mert erre nem lehet csak úgy legyinteni.
- Tudod, egyszer én is életet adtam egy gyermeknek, mielőtt még farkas lett belőlem. A vőlegényem, a gyermek édesapja egyik éjszaka tűnt el. Abban az időben szégyen volt egyedül nevelni egy gyermeket, de még se érdekelt. Kihordtam és megszültem. Életem egyik legszebb pillanata volt. – mosolyodom el, ahogyan őt fürkészem. Nem szoktam erről beszélni, de úgy éreztem, ha nem is tudja azt, hogy kiről van szó, akkor akkora baj nem lehet.

Re: Dolgozószoba // Kedd Május 03, 2016 8:02 pm

- Majd áthozom a receptet, így fejből nem megy. Könyvből lestem mindig, de nagyon atom! - bólogatok lelkesen a nőre pillantva. - Meg meg se próbálj bevásárolni. A múlthéten megtettem. Majd áthozom a cuccost. Ja és sütire valót is vettem…majd összedobjuk. - feleltem meg serényen, a beszélőkém be sem állt.
Mindig is úgy gondoltam, hogy nincs túl sok dologhoz különlegesen tehetségem az életben, de azt valahogy mindig is könnyen és gyorsan meg tudtam ítélni, ha egy férfinek tetszik, amit lát, és nem bánná, ha többet látna. Panaszra nem lehet okom, nemde? Csinos vagyok, vagány és sokat dumálok…
Beharapom az ajkam a szavaira, aztán szépen lassan elmosolyodom. Mintha nem értené az ember lánya a célzást, de természetesen erről szó sincs… tudom, hogy szólnom kellett volna. De nem akartam úgy haza jönni, hogy mindenki a nyakamon lóg és kérdezget. Inkább így, hogy senki semmit. Béke. Mégsem bírok rálépni a visszaútra, nem is igazán látom magam előtt. Mindig ez van. Ha elindulok, akkor már csak előre van, visszafelé nincs.
- Semmi életjel nem utalt arra… hogy életben lenne. 2 hónapos fejlettsége után elhalálozott. - öntöm szavakba az akkor hallottakat.
Ritkán gondolok magamra úgy, mint egy roncsra, mert kinek ne sértené ilyesmi az önérzetét? Még a legrosszabb napokon is úgy gondolom, megőrizhet az ember a büszkeségéből egy keveset azzal, ha nem adja be a derekát, és az a bizonyos mondat nem hagyja el a száját. Csak egy gödör. A gödrökből kimászunk. De mi van akkor, amikor minden második lépésed gödörbe vezet? Az elmúlt néhány hónapban úgy érzem, hogy egyetlen egy olyan hetem volt, amikor nem volt minden tökéletesen katasztrofális. Amikor elhittem, hogy kimásztam a gödörből, és mintha mi sem történt volna magam mögött tudom hagyni az újabb baklövéseimet és az újabb sérelmeimet. Erre mire kell visszajönnöm? Hogy az élet megint csak ki akar babrálni velem…
Csak hallgatom, ahogy a múltja egyik szegletéről beszél. Hosszú perceknek tűnik, amíg képtelennek érzem magam arra, hogy akár egy szót is kipréseljek az ajkaimon... - És még életben van? Életben vannak? - kérdezem tőle komoly szavakkal… - Tudod...hol vannak?
Sosem voltak gondjaim a szavakkal. Sőt. Ha valakinek lyukat kell beszélni a hasába, nálam nagyobb lyukat senki sem beszél. Ha valakinek el kell adni valamit, nálam jobbat nem találni. Ha valakinek mézes hazugságokat kell etetni, nálam édesebben senki sem hazudik. Most mégis csak ülök, és nézek rá.

Re: Dolgozószoba // Szer. Május 04, 2016 11:09 pm

- Rendben, értettem parancsnok, nem fogok. De azért az ebéd többi részéhez szabad, vagy azt inkább együtt? – kérdeztem tőle mosolyogva és játékosan. Tetszett a lelkesedése. Rég láttam már ennyire pörögni őt. Reménykedtem abban, hogy össze is fog jönni a dolog, hiszen eléggé sok minden történt most és én nem is találkoztam Vörös Hold óta se Nicholassal, se Ryderrel, így tényleg fogalmam sem volt arról, hogy mennyire lesz ez megoldható, de a remény hal meg utoljára, még ha fura érzések is kerítenek hatalmukba.
Megértem, hogy nem lett volna könnyű, de szerintem simán el is utazhatott volna oda egyikünk. Nem kellett volna ezen egyedül végigmennie, mert lehet nem tekint már túlzottan a múltra és állítása szerinte nem nagy dolog, de a reakciói és a szavai nem éppen nyugtatnak meg efelől. Tudom, hogy csak azt akarja, hogy ne idegeskedjek érte, de van egy rossz hírem, hogy még mindig farkas vagyok és rohadt jó a szimatom. Erre már ő is rájöhetne.
- Értem… - nem akarom ezt a témát túlzottan boncolgatni és szegényt se megkínozni, így inkább csak kicsit megszeretgetem és adok egy puszit neki. Reménykedek abban, hogy legközelebb lesz bátorsága időben szólni, ha bármi is van. Én mindig mellette leszek, mert mindegy mennyi idős lesz, ő mindig is a lányom marad. Még akkor is, ha valakik szerint egy bugyuta dolog, hiszen nem is én adtam életet. S akkor mi van? Nem a vérszerinti kötelék jelenti a családot, hanem sokkal inkább azok, akiket a szívünkben oda zárunk be és ő a lányom volt, bármi is történjen.
Aztán kicsit megnyílok előtte, olyan dolgot árulok el, amit még az édesapja se tud, de nem is kell. Nem kell ezt senkinek se tudnia. Benne megbízok és szerintem ő is érzi, hogy ez nem olyan téma, amiről csacsogni kellene. Főleg nem farkasok között, hiszen mindenkinek megvan a múltja és sose lehet tudni, hogy egy-egy kényes dolog mekkora fegyvert ad másoknak a kezébe.
- Régebben nem tudtam, hogy élnek-e vagy nem, de aztán később megtudtam, hogy jól vannak és vigyáznak rájuk. Igen, tudom merre vannak. De sokszor a múltat nem szabad bolygatni, néha sokkal jobb, ha tovább sétálunk és a saját érzéseinkkel nem próbálunk másoknak fájdalmat okozni. – jegyeztem meg egy apró mosoly közepette. Talán egyszer elárulom neki, hogy kicsoda, de előbb nekem kellene Victoria-val megbeszélnem a dolgokat, de pontosan emiatt nem tudom, hogy érdemes-e bolygatni a múltat vagy nem. – S te kikkel találkoztál eddig? Esetleg szereztél újra barátokat? – kíváncsiskodtam tovább, hiszen az mégis csak vidámabb téma, mint ez.

Re: Dolgozószoba // Csüt. Május 05, 2016 9:48 pm

- Közösen, oké? - nevettem el magam jókedvűen, hiszen persze, hogy belekeverhet az ebédkészítésbe, az ő konyhája. Együtt ebédet készíteni azok számára kik fontosak számunkra, az meg felemelő. Hisz lehet hogy Symmel semmi vérségi kapcsolatunk sincs, de sose ez volt fontos számunkra.
Puszijára puszival válaszolok, kap egy hosszas ölelést. Valahogy ezt a témát szeretném elfelejteni és elásni jó mélyre. De olyan érzésem van, erre nem fog sor kerülni egyhamar.
Felpillantok - mikor sütöttem le a szemeimet? -, egyenesen bele az arcába, és nem tudok úgy tenni, mintha a szavai ne lettek volna rám hatással.
Csak összeszorított ajkakkal hallgatom tovább. Tényleg kézben tartottam a dolgokat, és nagyjából úgy alakult minden, ahogy terveztem. Na jó, arra tényleg már nem számítottam, hogy Symnek itt élhet a családja is. Csak pont ő az, ki nem akar felbolygatni mindent. Jobb ez a békesség. Megismerkednék az igaz családjával is, akárkik is ők. De míg egyik sem tud semmit, addig én sem. Ez így van jól. Ha majd Symara beavat egyéb részletekbe is, akkor én itt leszek neki. Most már mindig. Mert nem szándékozom elhúzni innen az fix.
- Hogy kikkel? Nos csak összefutottam velük, de egy szia és mindenki ment a dolgára. Edzésünk lesz hamarosan. - szusszanok. - Te! Olyan sok új arc van. És a negyede friss húsi. - pillantok rá kérdőn, de mégis meglepetten, hiszen mindkét oldalon gyarapodtak az újak. - Érdekes dolgok vannak mostanság. - húzom el a szám, majd kuncogok egy sort. - De tök jók ezek az új arcok. Mókásak. - mint én voltam újonckoromban… azért kíváncsi lennék, ki hogyan birkózik meg a nehézségekkel.

Re: Dolgozószoba // Szomb. Május 07, 2016 2:19 pm

- Rendben van. – egyezem bele a dologba, akkor együtt fogunk vásárolni és főzni. Remélhetőleg hamarosan össze is jön a dolog. De előtte még vele is kellene beszélnem valamiről, viszont fogalmam sincs, hogy miként. Eléggé kényes dolog ez az egész, ami legbelül zajlik. Mintha kissé a farkasom újra visszacsöppent volna a kamaszkorba, vagy talán még rosszabb időszakába. Szerencsére Kristin nem olyan személy, akinek a farkasom akár ártani akarna, meg nem is történik olyan, de mi lesz akkor, ha esetleg mással igen? Nem, erre nem is szabad gondolnom, hiszen az edzést is megbeszéltem vele, meg amúgy sincs még kölyköm, így a mentorállást kicsit hanyagolhatom. Csak nem kell most senkinek eget rengetően egy tanító. Érje be a teremtőjével, mert erre meg kell lelnem a megoldást.
Nem faggatom tovább a dolgokról, hiszen látom rajta, hogy nem túlzottan szeretne róla mesélni. Majd talán idővel, de most még azért is hálás lehetek, amiért egyáltalán elmondta nekem a dolgot. Mindenkinek megvannak a titkai, de szerintem ezt jobb volt nem ott tartani. Ryder előtt pedig hallgatni fogok. Még szerencse, hogy idősebb vagyok, nem is sejtheti meg eme titkot, ha esetleg olyan témára terelődik a beszélgetés.
Aztán pedig mesélek neki picit a múltamról, de a nagy titok én se árulom, hogy kikről van szó. Most már végképpen óvatosabbnak kell lennem, hiszen itt van az egykori jegyesem is, illetve a lányunk is. Mondhatni tiszta farkas család lett belőlünk.
- Sok az új és szükségünk is van rájuk, ahogyan nektek. Idén szerencsések voltunk, amiért ennyivel megúsztuk a dolgokat. – pillantok rá mosolyogva, majd eltűröm a hajamat. – És barátokat szereztél meg? Meg nevük is van ezeknek a sziáknak, vagy nincs? – érdeklődtem tovább. Eléggé érdekelt az, hogy kivel futott össze, hiszen ha a testvérével is, akkor jobb lesz róla Rydernek is szólni erről. – Ohh, akkor ezek szerint szereztél máris barátokat? – pillantottam rá reménykedően.

Re: Dolgozószoba // Kedd Május 10, 2016 9:54 am

- Hát…ebben egyetértek. Szóval jól kiokítjuk az újoncokat… amúgy te nem akarsz kölyköt? - érdeklődtem, mert tudtommal nem harapott se be, se át az elmúlt idő óta senkit. Ha meg mégis, arról tudnék. - Jajj. Persze, hogy van. Itt mindenkinek van neve Symara! A régieket megismerem, az újakat még szokom. De itt van… William, mondjuk vele nem puszipajtások vagyunk. A lényeg, hogy pár taggal összefutottam és képzeld… - hadarom el egy szuszra szokásomhoz híven, majd fújok egyet. - Nem rég találkoztam egy csajjal, valami orvosféle… a mentőállomáson ragadtam vele össze egy fél órára, ő is szereti a mogyorót. Tök jó fej. 27 éves. Hm…. - gondolkodok el hirtelen a nevén, majd anyára pillantok. - Maeve. Azt hiszem én is neki állok ilyen orvosi valamit letenni. Elég érdekes és odafigyelést érdemlő szakma ez a mentősdi, meg orvososdi. Szóval, ha minden kötél is szakad, meglépem. Mit szólsz? - igen, tanulni akarok ilyen orvosi szakmát is, hátha lesz belőlem valami jelenlegi helyzetemen kívül.
- Komolyan megakarom csinálni anyu. Szóval jó, hogy eszembe jutattad ezt az egészet. - nyomok egy gyors puszit az arcára. Mondjuk az én hiperaktivitásom mellett kétlem hogy menne, ráadásul magamra is olykor képtelen vagyok oda figyelni, hát még a betegekre.
- Hát…a régi haverok megvannak, ha hozzá csapatom az újakat, akkor jó nagy banda van… - vigyorgok, tök jól feldobtam a hangulatot, sőt! Sym tehet erről.

Re: Dolgozószoba // Hétf. Május 16, 2016 5:05 pm

- De szeretnék majd egyszer, amikor megtalálom a megfelelő személyt, de elkapkodni se akartam sose. Miért? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen lehet, hogy idős vagyok, de az még nem jelenti azt se, hogy muszáj lenne már. Talán megleltem, de valahogy még se érzem helyesnek, mert vélhetően a családja nem egyszerű emberekből áll. Pont áprilisra utazott el… Ez csöppet se tetszett, s talán most emiatt és más miatt is behúztam a kéziféket újra ilyen téren. – William a vezetőtök, így érthető, ha nem a legjobb barátod is. Bár szerintem idővel biztosan megértitek majd jobban egymást és örülök annak, hogy a régieket is meglelted. – mosolyodom el barátságosan, hiszen legalább nincs annyira egyedül, hanem akadnak a régiek közül is, akikkel pedig el tudja ütni az időt. Kíváncsian pillantok rá, amikor orvosról kezd el beszélni. Egy pillanatra még a szívem is kihagy – még szerencse, hogy ő ezt nem hallhatja, miközben magamban azt kérem, hogy ne a fiatal nőstény nevét ejtse ki, de mind hiába, mert pontosan azt teszi. Ő a nővéred, mondanám neki, de ezek szerint a nőstény se kotyogta ki a titkot, vagy annyira nem beszélgettek volna el? Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy Rydernek mindenképpen el kell mondani Kristinnek a dolgot, mert ha maguktól jönnek rá, abból sok jó nem lesz. – Ez remekül hangzik és már hallottam róla. Azt mondják, hogy remek orvos, bár nem egyszerű teremtés. Legalábbis a pletykák így szólnak. – mosolyodom el ártatlanul, hiszen nincs kedvem elszólni azt se, hogy farkasról van-e szó, mert az nem derült ki számomra, hogy esetleg Kristin utána járt-e a dolgoknak vagy nem. – Orvosnak tanulni? Gyerekként is érdekelt téged, vagy rosszul emlékeznék? – kérdeztem meg tőle egy kisebb töprengés közepette, majd amikor a puszi az arcomon landol, akkor meglepetten mosolyodom el. – Igazán nincs mit és szerintem jó ötlet. Biztosan menne neked az is, csak kitartónak kellene lenned. – Bár fura látni azt, hogy az őrzőknél meg harcost választotta, most pedig orvosnak szeretne tanulni, de az a feladatom, hogy támogassam őt. Egy szülő pontosan ezt teszi a gyerekével, mellette áll és segítő őt, amíg tudja.
- Biztosan jó fejek lesznek az újak is. Meg te is barátságos vagy, így nincs miért aggódnod. – kacsintok rá bátorítóan. – De kanyarodjunk is vissza az orvosláshoz. Milyen orvos szeretnél lenni és miért pont most? – kíváncsiskodtam úgy, ahogyan egy anya tenné.

Re: Dolgozószoba // Vas. Május 22, 2016 1:37 pm

- Csak érdeklődtem, mert még nem láttam körülötted sosem kölyköt. Illetve sajátot… - tekintve, hogy a falkájában mentor és sok kölyköt tanít, egyszerre vagy külön külön. Tudom jól. - De ha kiválasztod a megfelelő személyt, hát már annak is nagyon örülni fogok. – izgatott vagyok ezeket mondván, de az ő dolga, hogy mikor és kit.
De nekem látnom kell. Még sose láttam vérfarkas beharapást.
Részese akarok lenni, látni akarok egy ilyet. Jó lenne legalábbis.
A farkasa nem biztos, hogy szeretne közönséget… A régi társak és az újak. Sok új őrző jött messzebbről és újoncok is lettek bőven mióta elmentem. De azért is jöttem vissza, részben, hogy visszarázódjak. Mert nem sűrűn harcoskodtam, edzettem az elmúl 4-5 hónapban… szóval jó lenne valakit felkérni egy táncra. Harctánc.
- Hát csak pár szót váltottunk… de igen. Furcsa egy csaj. – adok igazat anyámnak, mert igen, Maeve igen csak furcsa csaj, szokatlan viselkedést generált, de nem tettem szóvá akkor sem neki. Lehet ilyen a jelleme, fogalmam sincs.
Furi volt, ennyi. - Igen…az akartam lenni, még kisiskolás koromban jött egy doki, egy orvos, vagy mentős jött be órát tartani, hogyan lélegeztessünk egy haldoklót. Hogy fordítsuk, ilyenek… de feladtam. Olyan nyelvtörő szavak voltak, hogy eltoltam későbbre. - vontam vállat a végére, hiszen mennyi lehettem? 8-9 éves? Milyen régi történet már…
Nehéz megszabadulni tőlem. Akit szeretek, nah annak a nyomában járok mindig… majdnem mindig…mert egy főt még nem kerestem fel. De nem is fogom zaklatni őt, hiszen ha őt nem érdeklem, engem miért érdekeljen?
- ÁÁÁÁ szóval azt mondod, nem vagyok elég kitartó? – kérdezem huncut mosollyal, majd kiöltöm rá a nyelvem. - Megmutassam milyen kitartóan tudlak csikizni? – jó a kettőnek semmi köze egymáshoz, ha a harcos lét ment, akkor az orvosi pálya is menni fog. Több fizetésem lesz, ha sikerül letennem az egész mindenséget. Jó lenne megmenteni valakinek a sejhaját és nem csak úgy őrzőien, hanem mint doki. Dili doki.
- Nem tudom, jó lenne…életet menteni, legalább egyszer visszahozni valakit az életbe. Sosem volt ilyenben részem. Meg kicsit törtető is voltam mindig. A kevéssel én sem érem be... – válaszolom meg a miérteket, majd elhúzom a szám, de aztán felcsillan a szemem. - Tényleg, akkor mikor érsz rá? Egy kicsit kimennénk futni… - pillantok rá óvatosan kis mosollyal ajkaimon.

Re: Dolgozószoba // Vas. Május 22, 2016 2:44 pm

- Tudod, néha nem mi döntünk, hanem az élet. Attól még, hogy megtaláljuk, nem biztos, hogy meg is tehetjük. Én pedig nem akarok önző lenni, vagy felelőtlen, ahogyan egykoron az én Mesterem volt. – szólalok meg egy kisebb habozás után, hiszen ennyi évtized után találtam olyan személyt, akit habozás nélkül beharapnék, de még se tehetem. Úgy érzem, hogy több lappang a háttérben, mint én gondolom. S rosszat se akarnék neki, így inkább az időre bízom, ha pedig még se, akkor majd lesz más idővel. Nem fogok ezt a dolgot elkapkodni.
Másrészt meg nem értettem, hogy miért kíváncsi ennyire rá, hiszen ha meg is tenném, akkor utólag tudná meg, nem előtte vagy közben. Utóbbi teljesen kizárt, hiszen egy farkas beharapása részben olyan, mint amikor a világra hozol egy életet, ott is valakit megajándékozol, csak a kölyköddel, a bestiád kölykével, akivel legjobb esetben tényleg remek a kapcsolatod.
- Fura? Miért is? – csaptam le egyből a dologra, hiszen tény, hogy nem éppen egy szentecskéről van szó, de még fiatal és lesz ideje hova komolyodnia, meg az se baj, ha nem, hiszen érdekes színfoltja a hímmel együtt a mi kis világunknak, a falkának.
Mosolyogva hallgatom azt, amit mesél, majd bólintok a szavaira. – Igen, eléggé kitartó tudtál lenni már akkor is, néha alig lehetett lebeszélni egy-két dologról, de érthető, hogy akkoriban inkább másfelé kacsingattál. – még kicsi volt, s még előtte volt az egész élet, hogy eldöntse merre halad majd tovább. S azóta pedig már elvégzett egy iskolát, már csak a munka lenne hátha, de ő hirtelen vissza akar ülni hosszú évekre az iskolapadba, ez fura. Az pedig még furább, hogy pont a nővére ébresztette erre rá. Vajon, ha ezt tudná, akkor is szeretne esetleg ebbe belevágni Kristin?
- Hééé, nem ezt mondtam, de ez még nagyon sok idő lenne, mire elvégezheted és jobb, ha ezt tudod mielőtt belevágsz. Ahogyan azt is tudom, hogy szeretsz pörögni, de oda nagyon kell a koncentráció és az összpontosítás, ahogyan azt is el kell viselned, ha valaki meghal a karjaid között, vagy az utána lévő procedúrát, amikor nyomozni kezdenek, vagy téged vádolnak. Akkor se kelhetsz ki magadból. – mondom neki komolyan és kicsit megrázom a fejemet is csikizésre, mert ezt nem fogom elviccelni. Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet, ahogyan ezt se. Tudom milyen az, amikor a karjaid között hal meg valaki.
- Valóban, nem éred be, de az nem arról szól csak, amire te gondolsz. – teszem még hozzá csöppet se komolyan, hiszen néha még a farkasokat is meg tudja viselni egy-egy élet elvesztése, meg a törtetésnek ott nem lehet jó vége… - Egy-két nap múlva, vagy hét múlva, amire lecsillapodnak a kedélyek? Úgy jó? – kérdezem tőle kíváncsian.

Re: Dolgozószoba // Hétf. Május 23, 2016 10:29 am

Tudom, hogy Symara nem csak saját magát teszi előtérbe, hanem mások elveit és becsületét. Vagy magát a sorsot és nem akar elhamarkodott lenni. Beharapja és elbuknak mindketten. Igen, értem én. Teljesen jól.
- Mert olyan fura… - na ezzel sokat elmondtam a csajjal kapcsolatban, de más magyarázat nincsen rá, csak a nagybetűs fura. - Olyan volt az egész beszélgetésünk, mintha tudni akart volna valamit, amit nem is kellett volna elmondanom…mert nem rá tartozott eleve, de olyan vesébe vájó kérdései és válaszai voltak. - főleg azok után, hogy elárultam apu nevét és hogy hol dolgozik…talán ismerné a fateromat? Vagy pikkelne rá? ~~Vagy volt valami közük egymáshoz? Fuh azt a perverz fantáziát, te jóég.~~
De hát ő se régi motoros itt minálunk. Szóval nem tudom hova tenni ezt a fura érzést.
Mert az! Rohadt érdekes volt a csaj.
Megint találkozni fogok vele, az már biztos!
Jelenleg meg én vagyok fura, hogy munkát akarok váltani, ami újabb évekbe telhet…. aztán én szólok le mást. Fuh. Ez aztán a logika kérem szépen.
De hát Wood vagyok, ez nálunk már igy megy. - Elmehetek apához autószerelőnek~~, nekem mindegy hol rontom a levegőt~~. - röhögöm ki saját magam, pedig komoly a dolog, csak még én nem nőttem meg a feladatra.
De tényleg.
Az is milyen brutál lenne, ha autókat szerelnék. Még az gumicseréhez sem értek…így meg lenne némi szakértelmem.
Sym szavaira lehajtom a fejem és elgondolkodom az egészen, most komolyan kellene vennem ezt az egészet és ne elhamarkodott döntést hozni. Való igaz, nem tudom nyugton megülni a sejhajomon, de kérlek.
Gyerekkorom óta rohanok, meg sem állva, csak akkor toppanok meg ha elfekszem aludni. Ez meg talán pont lenyugtatna kellően, mert életek függnek a döntéseinktől. - Talán… tudom kezelni a dolgokat. A halált. - ugyan még nem halt meg senki sem a kezeim között, de álmomban rengeteg halottat sodor felém az áradás, a patak vize pedig kristálytisztából vörössé válik…jó a kettőnek semmi köze egymáshoz. De ezt az álmot olyan élénken álmodom, mint semmi mást.
Mintha tényleg élő lenne, tapintható.
- Persze hogy jó… - bólogatok mosolyogva, mikor választ kapok egy kis közös edzésre. - Épülj fel, nyugodj meg. Van időd. Sőt, ha elakarod még két héttel tolni az edzést, legyen. Utána is szívesen futok veled. - egy újabb puszi kerül az arcára, majd körül nézek. - Tényleg, kell a boltból valami? Szívesen elugrok, ha van valami. - tudom, hogy meg van minden végtagja és eltud ő is menni, de ilyen lelki állapotban nem sokra jutna, sőt, még az egyről a kettőre való lépés is bonyolultnak tűnne számára.

Re: Dolgozószoba // Csüt. Május 26, 2016 10:52 am

Kíváncsian hallgatom azt, amit mond, majd lassan bólintottam. Sokak szerint fura lehet Maeve, de inkább csak fiatal és nem szokványos, vagyis azt hiszem. Eddig még semmi komoly bajt nem csinált, ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik számomra, hogy akkor a farkaska tudja jól, hogy ki a húga, míg a hugicának fogalma sincs arról, hogy a nővérével találkozott.
- Talán majd keresd fel újra, lehet, hogy csak elsőre tűnt furának, vagy csak pont annyira különc, mint amennyire te vagy az. – mosolyodtam el, majd játékosan összekócoltam a rövidke tincseit, hiszen ha beszél vele, azzal nem veszít semmit se. Viszont ha kiderül az igazság… Nos, akkor ki tudja, hogy mi lesz…
Figyelem őt, hiszen tényleg nem értem, hogy honnét jött neki hirtelen ez az egész orvosos dolog, hiszen nehezen tudnám elképzelni őt, mint felelősségteljes doktor. Ahhoz még szerintem nem nőtt be a feje lágya, ahogyan az apjának se teljesen, de azért Ryder még mindig képesebb komolyabb lenni, mint Kristin. S a következő kijelentésével pontosan ezt erősíti meg bennem, hogy még mindig részben gyerek, s nem csak amiatt, mert az „édesanyja” vagyok, hanem a viselkedése is még. – Nem ezt mondtam Kristin, egyszerűen talán csak még nem vagy elég érett ahhoz, vagy talán csak hirtelen fellángolás amiatt, amiért találkoztál egy fura orvossal. Illetve most fejeztél be egy iskolát. Miért nem próbálod ki magad azon a szakterületen elsődlegesen? Tudomásom szerint elég nagy kereset van rátok a digitális világban. – reménykedtem abban, hogy jól neveztem ezt a világot, de hát vén vagyok, s nem mindig könnyű mindennel lépést tartani, de azért igyekszem. Mae se egy szent, de azt láttam már, hogy mennyire komolyan veszi az orvoslást, ahogyan vélhetően nem egy szeszély miatt választotta a gyógyítok útját. Viszont Kristinnél valami miatt úgy érzem, hogy ez csak egy szeszély…
- A talán itt nem elég Kristin. Életek függhetnek azon, hogy miként reagálsz, ahogyan azon is, hogy eléggé éret vagy-e eme döntésekhez. Szeretlek, ezt sose felejtsd el, de lehet még várnod kellene, jobban átgondolnod és addig esetleg a jelenlegi területen kipróbálnod magad, hiszen ez szerettél volna lenni, legalábbis legjobb tudomásom szerint. Akkor miért nem bizonyítasz a jelenlegi szakmádban? – kérdeztem meg tőle kíváncsian, hiszen nem értettem, hogy miért nem azzal foglalkozik, aminek tanulni szeretett volna. Ő se két perc alatt fog megöregedni, s pontosan emiatt még simán átgondolhatja a dolgot, viszont addig is bizonyíthatna mind a külvilág felé, mind magának, hogy tud-e tényleg annyira felelősségteljes lenni, hogy belevágjon az orvosiba. Legalábbis én így látom, de nem kell velem érteni, hiszen én csak egy öreg farkas vagyok, aki néha másabbnak látja a világot, mint mások, a mai fiatalság.
- Rendben van, akkor majd pár hét múlva megejtjük a dolgot, ha csak addig nem történik semmi és nem akadályoz meg benne minket valami. – mosolyodtam el, majd nyomtam egy puszit a fejére. – Nem kell, köszönöm. Azért nem lettem béna, csak a lakásom az. – pillantottam rá kedvesen.

Re: Dolgozószoba // Csüt. Május 26, 2016 4:40 pm

Egy mindentudó mosollyal nézek rá, majd el róla.
- Hmm, ühm, hüm. - kommentáltam szofisztikáltan. - Igen, majd felkeresem, úgy is beszélni akartam vele… - vontam vállat, miközben jólesőn hátra dőltem a kanapén. Van pár dolog, ami nem tűr halasztást ugyanis.
Csak csendben hallgattam a másikat és sóhajtottam.
- Rendben. - egyeztem bele, vagy csak rá hagytam az egészet, magam sem tudom, de nem szálltam le a témáról, csak ezt hagytam Symmel szemben…. még meglátjuk mit hoz a jövő, nem igaz?
Éreztem, tudtam, hogy igaza van abban, amit mond, hogy Ő jó érveket sorol fel. De nem tudtam leküzdeni az érzést, a szorongást a mellkasomban.
A beszélgetés komollyá vált, rezzenéstelen, nyugodt arckifejezés költözött az arcomra.
De ahogy jött, ez olyan gyorsan röppent is tova, serényen bólogattam, mégis csak ő az idősebb és tapasztaltabb kettőnk közül és még csak rosszat sem akar. - Rendben, igazad van…elcsúsztatom ezt a fellángolásom…kicsit későbbre.
Két hét múlva, vagy pedig a jövő héten megejtjük az edzést, aminek már nagyon ideje volt már…Másokkal is edzhetnék, de anyát is be kell járatni olykor…nem hagyom, hogy elgémberedjenek az izmai.
- Nem tartalak fel a pihenésedben, meg gondolom várod Nicholast is haza, szóval… - álltam fel lassú mozdulatokkal és a fülem mögé tűrtem egy szőke tincset. - Jót ne halljak rólad. Igyekszem úgy hozni a dolgaimat, hogy tudjunk ütközni. – öleltem át közben a nőstényt és arcára ejtettem egy puszit.
- Vigyázz magadra.
Azzal magára hagytam Symarát, nem akartam rátelepedni és zavarni őt. Apát nem találtam otthon, de jobb is így. Talán.
Talán ezúttal már a Lakban fog éjszakázni. Örültem ennek meg nem is, de hát felnőtt nő vagyok és ezt ő is a képemhez dörgölte.
A kellemesen cirógató, heves, gőzölgő víz így is túl hűvösnek tűnt, de csak szemeimet becsukva engedtem magamra a vizet percekig. Talán negyed órával később, félig-meddig felfrissülve léptem ki a zuhanyzóból…
Az ágyamba terültem minden féle törölközés és szárítkozás után.
Lusta mozdulattal fordultam a hátamra és sóhajtottam egyet. Nehéz, ha a szüleid farkasok…hát még az milyen nehéz, ha jó magad meg őrző vagy…

/ Köszönöm a játékot!! Dolgozószoba 2360309522

/

Re: Dolgozószoba // Vas. Május 29, 2016 10:22 am