- Az utóbbit. Miért is ne válaszolhatnék. Nem titok, Tria is tudja, hogy nem vagyunk borsó meg a héja, hogy mindig haragudni fogok rá ezért, még akkor is, ha idővel tényleg elfogadom, nem ártani akart ezzel. Illetve, nem nekem. Még az sem kőbe vésett, hogy gyűlölném, maximum nem értem, ám tény, hogy nem épp az ideális köztünk a Teremtő-Kölyök viszony. Kölyök sem vagyok már rég, és épp olyan keményfejű, mint a legtöbben a vérvonalunkból. - Egy egyszerű igen is megtette volna. Anyja lánya... Nem sértés, tény, én is tudok tőrt forgatni, de benne nincs okom, így nem is fogok. Ha DC tényleg idejön, tartogatnom kell rá a puskaport, mert amennyire megfeszül a bensőm a gondolattól, legalább annyira önt el a parttalan düh, és vágynék egyszerűen ráfogni a csinos nyakra, s addig cipelni véres rongyként magam előtt, míg határon kívül nem kerül. - Gondolom, nem kell magyaráznom, mekkora különbség van túlélés, és élet között. Csóváltam meg a fejem, és most először merült fel bennem, hogy ezt a beszélgetést nem kívánom folytatni. Vele sem. Kétségtelen, hogy köze van DC-hez, már ő is pumpálja felfelé a vérnyomásom. - Ez nem változtat azon, hogy ismeretlenül nem aggatunk másokra dögcédulát. Halott, nem halott, attól még tudnám keresetlen szavakkal illetni, mégsem tettem, megtisztelhetne azzal ez a vérmes teremtés is, hogy nem erőlteti, amit nem kéne. DC sem tudja soha, mikor elég. És még kérdik, miért nem érdekelnek a nők? Na pontosan ezért. - Nos, esetleg kérhetett volna hasonlót, ha magának sikerült volna normálisan viselkednie velem, de lássuk be, az iméntiek fényében nem kell érdekeljen, hogy minek örülne, akármi is legyen a vezetékneve. Nem, nem nyeltem le a békát, nem szokásom, és annál tényleg nem utál semmit jobban, mint mikor meg akarják mondani nekem, mit tegyek, vagy mit érezzek. Akárkinek is a lánya, ehhez semmi joga. - Mellesleg, majd szólok, ha abbahagytam a röhögést a gyenge nő kifejezésre. Attól, hogy a szájára erőlteti, még nem lesz igaz. További szép napot, Lucy. Nem Flynn. Nem az én lányom, soha nem is lesz, mert soha nem is lehetett. Ezt a lehetőséget elmarták tőlem, épp ezért az sem fog vigasztalni, hogy DC szerette volna, ha az én lányom. Én is sok mindent szerettem volna. Felnevelni egy gyönyörű fiút vele. Szeretni, míg csak a földet tapossuk, végignézni, ahogy megöregszik, mert vannak, akiket kár elrontani a vérfarkasok harapásával. Nem így lett. S ha a múlt, múlt, maradjon is ott, de ha a pofámba vágják, ne csodálkozzanak rajta, hogy tombolni fogok.
- Köszönöm a dicséretet. - szájalásnak is vehető visszaszólása valójában tényleg hálával és büszkeséggel teli. Szereti, hogy az anyjára hasonlít, épp ahogy aztg is szereti, hogy egy cseppet sincs ez így. Minden csak attól függ honnan is szemlélik egymást és a dolgaikat, hiszen mindketten másfélék bizonyos tekintetben, de másikban pedig teljesen homogének, mintha egyazon lélek lennének két testben. Persze nyilván a férfi nem úgy értette, ahogy ő vette magára, de van az a pont, amikor lényegtelenek a motivációk az áthallások mellett. - Természetesen nem. - ért egyet ezen a módon. Lám, pedig megfogadta, hogy hímmel soha. De mégis, a vér nem válik vízzé. Anyja lánya a Lucast illető toleranciájában is, biztosan. Bár a másik fél nyilván nem éppen szeretetteljes kedveskedésnek véli szavait. - Úgy vélem nem sértettem meg semmivel, így nem tettem ön ellen semmit. Nyitottam egy csatornát, melyen keresztül többet megtudhat az érkező szélviharról, hát én megtettem, amit kedvességből megtehettem. Nem értem mi a problémája, ám ha legalább ön érti, akkor biztosan mindenki boldog lehet. - martam oda, mint a kígyó, akinek rátapostak a farkára. A továbbiakra nem reagálok, egyszerűen csak kimért-udvariasan elköszönök Mr. Flynntől, s bontom a vonalat. Úgyis vár a konyha. Nem érek rá egész nap valaki olyannal vívni, aki nem képes eltemetni a sérelmeit. Akkor sem, ha féltem tőle anyám. Egyszerűen nem megy, és kész. S amint hallottam, neki sem.
Tegnap mindenki magához tért, s a körülményekhez képest, mondhatni jól van. Mondhatni, mert a rossz hírek hozóját senki nem szereti, azokat a dögöket meg különösen utálják, akik minden kiabálás és elbocsátó kedves szó ellenére még belerúgnak egyet az emberbe azzal, hogy elhunyt rokonok búcsúlevelét csúsztatják az éjjeliszekrényre. - De megtettem, mert ki más, ha nem én? Évtizedek óta szoros kapcsolatot ápolunk, a Halál meg én, hát nem bízhattam másra. A levél pedig mást nem illet, csakis őt. Nem hagyhattam parlagon heverni a gazdátlanná lett szobában...
S most itt vagyok megint, az ajtó előtt állva, közönyösnek tűnő arccal. Nem azért, mert a húga arra kért, ne hagyjam szétesni - de, valahol ez is közrejátszik, hogy szakadna bele a vörös, akárhol is legyen most... - hanem mert bízok benne, talán ma már érdemben is tudunk beszélni. Lenne miről, bár még fogalmam sincs, hogy hozakodjak elő velük. Egyik remekebb és "égetőbb" jelenleg, mint a másik, mikor legtöbben a felépülés, gyógyulás szakaszát nyögik. Határozott a kopogás, tőlem szokatlanul zavaros, mégis megszokottan óvatos, távolságtartó energiáimat nem rejtem bétám elől. - De szavát nem várom meg, benyitok. - Lucas? - Tekintetem őt keresi, s csak bízni tudok benne, nincs épp más látogatója.
Szeretnék felkelni, és tenni valami hasznosat, legalábbis addig így éreztem, míg Ems nem közölte, hogy Leah meghalt, akkor indokolatlan mértékben kifordulva magam közöltem, hogy húzzon innen, mert nincs kedvem társalogni. Azóta én is érzem, hogy túlzásba estem, ugyanakkor azt is, hogy valami nem kerek velem szemben, már legalábbis Leah halálán kívül is. Feszültebb vagyok, mint szoktam, és sokkal jobban zavar a tehetetlenség ténye, mint egyébként. Én aztán meg tudok ülni nyugodtan a hátsómon, de most nem megy. Leah levelének többszöri elolvasása után már tudtam, hogy a május nem fog itt érni, mert mennem kell, itt nem vagyok képes túltenni magam rajta, nem úgy, hogy ezernyi másik súly nyomja a vállamat, egyébként is ideje lenne nyugodtan átgondolnom ezt azt, s különben is, soha nem vettem még ki szabadságot úgymond, az évi egy napom volt csak az enyém, semmi egyéb lófrálás a nagyvilágban. Most viszont égető szükségét érzem annak, hogy útra keljek. - Gyere be. Motyogtam halkan, bár azért hallható volt, nem mintha megvárta volna, hogy befejezzem, de ha már bocsánatot kérni nem fogok a korábbiak miatt, úgy most nem veszem fel, hogy szimplán benyitott. Fogjuk rá, hogy orvosilag rám kell néznie olykor. - Tessék, Emily? Kérdezem, rajta pihentetve a tekintetem, bár valahol remélem, hogy nem látszik, tegnap milyen szinten temettek maga alá az érzéseim, talán mostanra már rég lelohadt szemeim feldagadtsága.
Halkan lépek be, ugyanilyen tompán kattan a zár utánam. Nem tartozik másra, mi idebent elhangzik, akkor se tartozna, ha nem lenne ily gyászosan csendes a hangulat az emeleti folyosón, mint az elmúlt napokban, s még sokáig. Lucas szavára az ajtóban állok meg, felé pillantva. Nem lépek beljebb, míg ő nem invitál, a tegnapi hangulata és rangbeli különbségeink fényében nem érzem illendőnek beljebb rongyolni a szobába, mint épp csak belépni a küszöbön. Szarul festesz. - Kezdhetném, de olcsó poénok gyárosa sosem voltam, a lélekbe vájókat pedig másnak tartogatom ezúttal is, minthogy sosem volt Lucas céltáblája eddig sem kegyetlen megjegyzéseimnek. Nem adott rá okot egyszerűen. - Mindenki felébredt itt és a hegyen is, a sérülteket elláttuk Bells-szel és Corvinéknak is jár a pirospont. Wasillából pedig elindultak hazafelé, estére ide is érnek elvileg... - Kezdek bele, mintha csak jól tanult leckét mondanék fel. Arcomon nyugodt közöny ül, szinte már ütni való, s pajzsom rejti az érzelmeimet, mert ahogy az övéi nem tartoznak rám, akképp sajátjaimat se szívesen adom ki. - Volt pár őrző a behozottak között, őket is elláttuk, ahogy kérted és visszajuttattuk az övéikhez. Illetve van két kóborunk is. Az egyik a hegyen, kikérdezték már elvileg az ottaniak, illetve a másik itt. Valami Dawn, azt mondta, ismer téged... - Ha tudok, mondott is többet a kis kóbor nőstény, nem hozakodom elő vele. Magánügy, tőlem aztán senki nem fogja megtudni, ha Lucas másként nem rendelkezik. - Mi legyen velük? - Firtatom, tekintetem várakozó, mint jó katonáé, holott sejtem... tudom, nem lehet egyszerű most összeszedetten válaszolnia, hogy ily hirtelen zúdítottam rá mindent, mit tegnap szerettem volna. Rossz volt a sorrend. De Leaht előbbre valónak éreztem akkor közölni. Mindegy, én ráérek. Kivárom a válaszát.
- Ne szórakozz már, gyere beljebb. Jelen pillanatban legszívesebben halálosan letojnám, hogy mi a rangom, és mi másnak, és nem fogok egy fél lakosztályon keresztül beszélni vele. Nem akarok én ingerült lenni minden ostobaság miatt, de valahogy magától jön, és kezdek aggódni miatta. Hamar ráncos is lesz a homlokom, mert bármi is van velem, az minden, csak nem normális. - Végre valami jó hír. Az jelenleg képes vigasztalni, hogy hamarosan visszatér mindenki, de nem bánom, hogy elküldtem őket, ki tudja, nem lenne-e közöttük is halott, hogyha maradnak. Ám ezen nem is vágyom most gondolkodni. - Köszönöm. Bólintok az őrzők után, a kóborokról legszívesebben hallani sem akarnák, de amikor meghallom Dawn nevét, akkor megfeszülök, és csak azért nem ülök fel, mert még kurvára fáj, és minden erőmet a temetésre igyekszem tartogatni. Érzem, hogy elszíneződik az arcom a haragtól, ami persze nem Ems irányába tartozik, hanem valakiébe, aki elméletileg városhatáron kívül kellett volna legyen. - A kóbor menjen el, amint menni tud, a jelentést meg kérem róla. Dawn… hozzám tartozik, a falka tagja lesz, csak még nem tud róla. Persze, eddig én magam sem tudtam, de itt és most eldöntöttem, szóval mondhatni… így járt. - Kivennél neki egy szobát, és lenavigálnád, hogyha már jobban van? Egyelőre még nincs helye a szinten. Ez még a jövő zenéje, nagyon az, és fogalmam sincs, miként fogom kivitelezni, jelenleg pedig nem is tudok vele foglalkozni, mert ilyen állapotban esztelenség lenne átcsörtetnem hozzá, hogy leordítani a haját, hogy mi az isten haragját képzel magáról.
Megjegyzésére, morgós ingerültségére szótlanul lépek közelebb, betudva részemről viselkedését sérüléseinek, veszteségének. Majd ha ezen túl lesz és nem változik a dolog... na akkor lehet még én is elkezdek kicsit aggódni. Közelebb húzok most egy széket hozzá, azon foglalva helyet taglalom az elmúlt napok eseményeit röviden, lényegre törően és minden sallangtól megtisztítottan neki. A kóbor kapcsán bólintok, majd ez a DC-s dolog kissé megakaszt ugyan, de mázlimra ő folytatja, így nem feltűnő az egész, pusztán vállaim ereszkednek meg, ahogy végére ér mondandójának a nőstény kapcsán. - Rendben, intézkedem akkor majd az ügyében. És Lucas... tudom, nem a legalkalmasabb előhozakodni vele, de szeretnék hivatalos vezetői pozíciót a gyógyítók között. Csak... gondoljátok át Castorral, meg akivel kell, oké? Ennyit kérek. - Kérnék mást is, sőt, mélyen a vezetői poszt, bármennyire is úgy érzem, kigürizem a belem évek óta érte, várhatna magára, ha cserébe Duncan nem lenne többé omega. De tudom, hogy nem tetszene neki, hogy egy nőstény - még akkor is, ha én vagyok ez a nőstény - járja ki neki a falkataggá minősítést. Hát hallgatok erről a kívánalomról, meghagyom neki, legyen igazi, valós a győzelme, ha egyszer Castor megfosztja a jelenlegi rangjától. Adja az ég, hogy ott állhassak mellette akkor, együtt örülhessek vele, neki. - És... Caleb visszatért a városba. - Tudom, nem ismerték egymást igazán, mégis beazonosíthatja a hímet, a végrehajtót... a páromat.
- Köszönöm. A továbbiakat nyugodtan hallgatom, már legalábbis mihez képest, az eddigi reakcióimhoz mérten mindenképpen. Bólintok is egy aprót, sokat mondjuk kötve hiszem, hogy gondolkodnunk kellene rajta, mind tisztában vagyunk vele, hogy ő érdemli meg a leginkább, de ezt nyilván eszemben sincs kihangsúlyozni, és Ems sem az a fajta, akit hájjal kéne kenegetni. - Rendben, megbeszéljük. Noha ötletem sincs, miért nekem mondja, Castorral sincsenek rossz viszonyban, de betudom annak, hogy jelenleg én vagyok kéznél. Akadálya részemről nincs egyébként a dolognak, de ez csak az én véleményem, és nem egyedül döntök az ilyesmiről, aki ezt megtehetné, az Castor. Maximum felterjesztem, aztán megbeszéljük. - Nocsak. Elfelejtett értesíteni minket. Erőteljesen megnyomtam az elfelejtett szót, mert nyilvánvalóan nem elfelejtette, az ilyesmit nem felejtik el azok, akik lehúztak itt kisebb-nagyobb időt. Ha pedig Castornak jelezte volna, akkor azt én is megtudom. Az ilyen dolgok nem esnek egy kalap alá a nem tudhatja senki más jellegű Alapító kérdéskör kapcsán. Ami engem illet, még arról sem beszéltem Castorral, mert még valósággal fel sem ocsúdtam belőle, amikor majdnem megöltem a sajátomat. - És azt tudni, mik a szándékai? Ha vissza akarna térni, élek a gyanúval, hogy jelentkezett volna, így jogosnak érzem a kérdésemet, de majd meglátjuk, mit tud Ems, ha egyáltalán tud valamit…
Nem, valóban nem vagyok az a fajta, már az is komoly dilemma volt számomra, egyáltalán előhozakodjak-e a dologgal. De úgy fest, szavakból értenek a falka felsőbb szintjein is csupán, ha már az ember lánya nem dobja szét a lábait némi szempilla rebegtetést követően. Aprót bólintottam hát válaszára, ennyiben hagyva a dolgot. Ettől többet ha tehetnék, se mozdítanék a saját ügyemen, az előbb említett oknál fogva. Meg egészen egyszerűen nem úgy neveltek, hogy szavakkal szerezzek érvényt akaratomnak. S hogy miért nem Castornak mondom mindezt? Mert épp annyi az előfordulási esélye errefelé, mint a kryptonitnak ezen a bolygón. Kissé elfoglalt mostanában, pitiánernek tetsző ügyekkel különben sem zavarnám, s a bétát is tartják valamiért a falkán belül. - Engem is igencsak meglepett a felbukkanása, elhiheted. - Fejezem ki szolidan azt a leírni nehéz érzést, mikor egyszerre verné az ember a másik fejét a falba és mégis ölelné magához jólesően. Még a gyomrom is felfordulna, ha ebbe mélyebben bele gondolnék, de nem teszem, mert a magánéletem nem téma, míg a falka rovására nem megy és nyilván Lucast is hidegen hagyja a kettőnk közötti "játszma" Calebbel. - Maradni akar. Hogy falkán belül vagy kívül, az teljesen mindegy neki, de hajlandó megegyezni velünk a dolog kapcsán. - Szusszantam és némileg engedtem szabályos, rideg tartásomból. - Én... én miattam jött vissza. És akármennyire előnyös egy hozzá hasonlóan erős hím a falkában, éppen annyira lehet hátrány is, hogy egyetlen dolog fűzi csupán ide. Behódolás az alfának ide vagy oda. - Fejtettem ki véleményemet, remélem érthető tömörséggel, majd hajamat fülem mögé simítva tekintettem Lucasra. - De mindez ráér majd, ha vissza jöttél a kimenődről. Tudom a címét és lelépni sem fog, csak mert váratjuk. Önzőség vagy sem, de én szeretném a falkában tudni megint. - Akarja a radai rosseb túlbonyolítani az életét, de nem én! Ha kell, a lábainál fogva vonszolom el a hotelba azt a mocskot, ezen ne múljon.
- Elhiszem, hasonló cipőben járok. A meglepetést okozó felbukkanás tekintetében mindenképpen, ami mondjuk neki pont nem lehet meglepő, mert kerek perec közöltem, hogy DC marad a hotelben, csak dugják be valamelyik hotelbe. Nem mintha amúgy büszke lennék arra, hogy még mindig féltem, mert nemes egyszerűséggel komplett idiótának tartom magam miatta, de sebaj, jelenleg ezen nem fogok pörögni, úgyis mindent elnyom Leah halála. - Hogy is tűnt ő el? Egy büdös szó nélkül? Az elég gyakori mostanság... Tudom is én már, nem bírom követni, akkor még nem is nagyon kellett, most már más a helyzet, de remélhetőleg Ems kisegít. Most akkor sem lenne kedvem gondolkodni a dolgon, ha egyébként emlékeznék az adott körülményekre. - Ha ezt szeretnéd, igyekszünk úgy csinálni, hogy így is legyen. Hihetnénk, hogy ennek semmi köze ahhoz, hogy a hím miatta jött vissza, de ez nem igaz. DC is miattam jött ide, és ami azt illeti, én is szeretném a falkában tudni, és hogyha lehetőségem lesz kieszközölni nála, előttem fog fejet hajtani, mert tudom, más előtt nem tenné, de jelenleg bőven elég lenne az is. Caleb viszont… aligha hiszem, hogy ő megtenné velem szemben is, és tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy jelen állapotomban csak rontani tudnék a helyzeten, viszont tény és való, hogy mindig jól jön egy másik bikaerős hím. Talán Mikeot kéne majd ráküldenem az ügy kapcsán, ám talán még ő is kevés lenne. Fogalmam sincs. - Azt viszont nem tudom, hogy Castor miként állna a kérdéshez. Azonban ez rajtam nem fog múlni, semmi jogom más elé akadályt gördíteni, ha ugyanazt megcsinálom. Attól még, hogy béta vagyok, nem vonatkoznak rám más szabályok, mint a többiekre, és nem is áll szándékomban tilosban járni, és magányossal kokettálni. Ha DC nem lesz falkatag, menni fog, bármennyire is essen majd nehezemre elzavarni. - Van még más is? Kérdezek rá a biztonság kedvéért, finoman ezzel jelezve, hogy inkább döglenék már egyedül. Nincs vele bajom, de most vészesen a nulla felé tendál a szociális érzékem.
//Szerintem, ha nincs egyéb megbeszélni való, akkor köszönöm szépen! //
Eddig nem kötöttem össze különösebben DC személyét Lucasszal, nem az én dolgom azzal foglalkozni mélyebben, miért akarja itt tartani. Nyilván megvan rá az oka, de most, hogy említi azt a hasonló cipőt... nocsak. Az életnek aztán van egy hülye fintora, hogy akkor ad valamit, mikor mást meg elvesz, nem igaz? - Hja. Úgy. - Szusszantam elégedetlen megadással, s nem az ő helyzetének szépítéséért, sokkal inkább sajátom kapcsán fűzöm hozzá, hogy: - De rajta leszek, hogy legalább valami tűrhető magyarázatot előrángassak belőle. Őszinte leszek veled, Lucas, attól tartok, a mögöttes indok fájdalmasan egyszerű... Zsoldos-lelke van, így került a falkába is. Könnyen lehet, kapott egy jobb ajánlatot. - Ereszkednek meg kissé vállaim. - Ha tényleg ez a helyzet, mi a garancia rá, hogy nem történik meg újra, nem igaz? - Szinte már elmerengő, filozofikus mélységekbe röppenő a kérdésem, mintha nem is farkasom párjáról, egykori kedvesemről beszélnék, csak egy farkasról a sok közül. Állkapcsom épp csak megfeszül kissé válaszára, de nem felelek azonnal, megrágom a bennem előszökő, hirtelen gondolatot. Sajnálatos vagy sem, nem csillapszik Castor felemlegetésére sem. - Azt én sem, minden esetre... ha nem csatlakozna, ne adjatok neki újabb esélyt rá, hogy elhagyja a várost. - Tekintek komolyan Lucas fáradt, nyúzott arcára acélosan kék tekintetemmel. A (sajátosan) vegytiszta logika mondatja velem mindezt, na jó, meg némi sértett keserűség is, de láthatja rajtam, hogy nem viccnek szánom a halálos ítélettel való verbális dobálózást. Fájna, persze, mindennél jobban. De nem jobban, mint az, hogy szart se tudtam róla az elmúlt két évben, erre vigyorogva trappol be az életembe újfent, mintha mi sem történt volna. Velem ilyet ne játsszon senki ember fia el még egyszer! Akárki is legyen számomra, farkasom számára... - Csak ez! - Szusszanok és mosoly szökik pengevékony ajkaimra, ahogy zsebemből előhúzok egy aprócska fiolát. - Nem erőszakolom beléd, de segítene kicsit nyugodtan pihenni. Mindenféle gondolat, álom és hasonló szarságok nélkül. - Koppan csendesen az üvegcse a másik mellett az éjjeliszekrényen. - Később még visszanézek, a nőstény kapcsán pedig akkor intézkedem. - Biccentettem, s bizony, távozóra fogtam, értve a kimondatlan szavakból is.
Nem hagyom magam kirakni innen. Nem érdekel, hogy mennyire vagyok éhes - egyébként nem fogok éhen dögleni, még Lucas élt (él. nekem még él.), amikor felmérgeltem magam egy alkalommal és teliszemeteltem mindenféle hűtést nem igénylő snackkel az egyik fiókját, termetes fiók, elvagyok a tartalmával, víz pedig folyik a csapból a fürdőben - vagy mennyire vágyik arra a farkas, hogy nekirohanjon a semminek, nem hagyom el a szobát. Tartok tőle, hogy nem jöhetnék vissza ide többé, márpedig ez az egyetlen örökségem, ha szabad így mondanom. Bár esélyesen nem, nem szabad. De nem érdekel. Az ajtónak vetett háttal ülök, felhúzott térdeimen támasztom a kezemet. Minden folyosói közlekedő hangjára, lépteinek zajára felkapom a fejemet, de nem szólok egyszer sem, csak ha valaki véletlenül be mer kopogni, vagy ledobott pajzson átszűrődő energiáival megnyalogat. - Akárki vagy, takarodj innen! - dörgöm ki az ajtólapon túlra, mert bár eddig minden alkalommal meghúztam magam és nem adtam jelét annak, hogy idebent vagyok, a pohár lassan nálam is betelik. Az egyedüllét és a gyász igen hamar cérnát szakít. A prieri biztos röhög a markában. Megmondta, hogy túlságosan gyenge vagyok.. bár egy átlagos nőstényhez képest még így is túl erős.
Nem volt semmi meglepetés abban, mikor közölték, hol találom azt, akihez jöttem. Nem, kivételesen nem az alfánk volt a szerencsés élvezője társaságomnak, sokkal beljebb másztam az egykor oroszlánbarlang szerepében tetszelgő Hotel negyedik emeletének rejtekébe. Lucas szobája - azt hiszem, mivel nincs hivatalosan új lakója, nevezhetjük így - előtt lassítok csupán határozott, ütemes lépteimen. Egyszerű, mégis elegáns csőfarmert viselek, hozzá fehér inget, melyhez igazán nem passzol a fekete szemkötő. Mint valami elcseszett kalóz, baszki...! Darimnak meg volt pofája képen röhögni, mikor odanyújtotta a cuccot, mondva, neki már úgysem kellett jó ideje. Benyitnék különben halál lazán, de az ajtó nem enged, a kiérkező szavak hallatán pedig megereszkednek vállaim. Kilétemet egy percig sem titkolom. Ahogy a Hegyen úgy itt is falkaterületen tartózkodom, pajzsom nem rejti energiáimat hát. - Attól tartok, ez nem opció. És ha nem szeretnéd, hogy az egész folyosó minket füleljen, jobban teszed, ha beengedsz. - Csendes nyugalmam ijesztőnek is hathat, pedig nem szánom én semminek. Az évek és a berögződések teszik, meg a tény, hogy úgy viselkedik indításul a másik, mint bármely hisztis fruska szerte a világban.
Nem akarok látni senkit, érezni sem, éppen ezért gondolkodás nélkül szórom ki a megjegyzésemet a nyílászáró lapján. A ránkoncentrálásban megérzett enegriák hatására viszont visszaszívnám a megjegyzésemet, ha teteném. Cseszd meg, anyám. Kár, hogy megöltünk, a végén még hiányolni fogom azt, hogy állandóan a tyúkszememen legyél és fegyelmeznem kelljen miattad magam. - Mondj nekem olyat, ami érdemessé tesz arra, hogy kinyissam neked az ajtót, s akkor talán elgondolkodom azon, hogy megcselekedjem-e. Hacsak nem szeretnél a fával is megküzdeni békés kedélyességgel, Asszonyom! Nem hisztériázok, hangom rideg és kemény, nyoma sincs benne gyerekes dacnak, sokkal inkább a jogos kíváncsiság és várakozás csillan meg benne. Sebzett lelkemet az általa könnyen, erőszakkal áttörhető pajzsom mögé rejtem, semmi köze hozzá. Ha van lelke, úgyis tudja mit okozott, ha meg nincs, akkor egyébként is vak ahhoz, hogy másokét észrevegye. Micsoda nap. A büdös szukaéta audienciára jött hozzám. Talán hálaimát kéne rebegjenek ajkaim? - Attól tartok, hogy legutóbbi találkozásunk alkalmával nem siekrült megejtsük a bemutatkozást sem. Szabadna megtudnom a nevedet? Ja, nem sikerült. Mert ő épp azzal volt elfoglalva, hogy megölje a teremtőmet, a páromat, én pedig fegyelmet erőltettem magamra, hogy ne rendezzek jelenetet. Önuralomból rengeteget nevelt - vert - belém Anyám..
Erre azért fel kell nevessek, röpketeg, komolytalan kacajt nyelve el a folyosó csendjében. - Nekem aztán így is jó...! - Hagyom rá, mert különben tényleg az, miként botorság volna felvennem viselkedésének támadó árnyalatát is. Ha felvenném, már nem lenne közöttünk ajtó - amit egy fiatalabb farkas is röhögve tép ki a helyéről különben - és talán a további léte is erősen megkérdőjeleződni látszana. De nem így van, nem holmi suhanc vagyok, hogy hagyjam magam efféle végig nem gondolt - vagy direktbe szánt, nem tudom - megjegyzések miatt neki ugorjak kapásból. Amúgy sem azért jöttem. Nekidőlök hát a félfának, az ajtó mellett lelve támaszt a társalgáshoz, hisz úgy fest, ettől nem foszt meg, ha már attól igen, hogy szemeibe tekintsek közben. - Attól tartok, így is kellőképpen beszédes találkozás volt, már ami személyemet illeti. - Szusszanok, majd szinte már majdhogynem szórakozottan teszem hozzá: - Mondjuk neked még csak be se kell mutatkoznod, mindenki vágja, hogy ki vagy! - Van egyféle "Ez a nem semmi, kisanyám." - éle a hangomnak ugyan, de gyorsan tovaszáll a könnyedség és váltok vissza csendességemben is komolyba. - Nessa O'Brienként ismernek errefelé. - hajdanvolt nevemet, mivel a világra jöttem, vajmi kevesen ismerik csupán a falkából. Azok, kik maguk is tisztában vannak a név hatalmával hajdanvolt világomban.
Az ajtófélfának vetett háttal vagyok még mindig, de már nem ülök a földön, hanem állok, mellkasom előtt keresztbe font karokkal zárom be magam még akkor is, ha nem látja, mert kívül marad. Micsoda szerencse. Egyáltalán nem hinném, hogy bármi keresnivalója lenne ebben a helyiségben. Az meg, hogy nem veszi fel a provokációmat talán egy keveset növel az ázsióján. De csak egy keveset. Anyám jól megtanított arra, hogy a tisztelet nem olyan dolog, ami magától értetődik. Azt ki kell érdemelni, sőt. Ki kell taposni. Ez volt az ő módszere is. - A személyedet nem annyira, semmint a személyiséged egyes vonásait. Teszek helyesbítést és nem a kukacoskodás jegyében, egyszerűen csak valami perverz, fájdalmas érdeklődéscsírától megrészegülten. Olyan világban nőttem fel, ahol a pontos megfogalmazás egyébként is aranyat ért. - Aligha hinném, hogy bármit tudnak arról, ki vagyok. - fintorodom el. Magasfokú büszkeség itatja át hangomat. Ha valamire, hát arra, amivé váltam egy bizonyos részem mindig büszke volt, ezt nem tudja letörni a lelki, vagy akár testi megtiprás sem, soha. - Ugye tudod, hogy szart sem ér a rangod? Szégyenteljes volt az, amit véghetvittél, Nessa O'Brien. Én, Dawn Cherry Flynn mondom neked. A szülstési nevemhez sincs közük, s az eleddig viseltet sem kívánom számra venni. Én így tisztelgek felé. A nevével. Hadd higgyen róla bárki, amit csak szeretne. - Miért vagy itt? Térek a lényegre, miközben a résnyire nyíló ajtóban megjelenik büszkén felszegett állú, szigorú tekintetű, félfának vetett vállú önmagam. Be? Nem engedem. De ne mondja semelyik nőstény, hogy gyáva vagyok a szemeibe nézni a gyilkosnak. A farkas sem hajtja meg neki magát. Egyelőre nem kényszeríti rá semmi sem, s egyébként is, a szabad, szilaj kölyke lett, teremtőtlen árva, de féktelen egy mocsadék.
Nem várom el senki tiszteletét automatikusan, nem olyan világban nőttem fel, ahol ez automatikusan járna. Ugyanakkor a látszat ellenére nem vagyok rest osztani is az effélét, nem csupán magaménak tudni. Értékelem például, hogy a nőstény szóba áll velem és nem ugrik kapásból a torkomnak. Használja az eszét, az pedig már piros pont sokakkal szemben, ami azt illeti. Aprót szusszanok megjegyzésére és hátamat a hűvös falnak döntve meredek a folyosó szemközti oldalán levő ajtóra. Épp csak vékony mosoly kúszik penge-ajkam szegletébe a magát illető mondata hallatán. - Még lehet esélyük megismerniük téged. Persze, csak ha te is így akarod. - Villantom meg egy kisebb szeletét annak, amiért látogatásomat teszem nála, de úgy fest, akad még itt részéről kérdés, hát nem szaladok előre, meghagyom neki a terepet első körben, ami az érdeklődést illeti. - Ugye tudod, hogy az övé sem ért annyit, mégis meghalt érte? - Firtatom csendesen. Ennyit és nem többet, költői a kérdés, mert halottról vagy jót vagy pedig semmit. Nem teszem szóvá, hogy tettem semmivel sem szégyenteljesebb, mint kóbort melengetni bétaként a falka keblén, a testvérhúga közvetlen halála után. Nem szólok arról sem, hogy szégyenteljes, ha az ember farkasa évszázadokkal a háta mögött képtelen tovább látni az elveszíthető - és való igaz, tettek nélkül szart se érő - rangon a falkaérdeket nézve és mindemellett az életet választva. A kölykét választva. Nem rovom fel, mert a múlt lovának sörényébe kapaszkodni a céltalanok sajátja. Én tanulni kívánok belőle, építeni rá. Meg... most őszintén, ki az, aki egy atyját gyászoló józan ítélőképességére komolyabb összeget tenne? Na ugye! Ha nyílik az ajtó, ellököm magam a faltól, hogy szemközt fordulhassak vele. Még közelebb is lépek kissé, úgy tekintve le rá. - Megkérdezni, mik a terveid a továbbiakban. Ha egyeznek a lehetőségeiddel, már itt sem vagyok!
Semmi "aligha hiszem" vagy "nem szeretném", még csak egy kósza hümmenés sem hagyja el ajkaimat a megismerésemre vonatkozó megjegyzést illetőn. Egyetlen legyintésre sem vetemedem, csak elraktározom magamban, hogy elhangzott ez is, hagyjuk hát homályban, nem érdekes. Mert tényleg nem az. Se a másik megismerési vágya vagy nem vágya, sem az ezek kapcsán bennem megfogalmazódó szólamok. - Nem leszel mindig erősebb, mint én vagyok. - jegyzem meg, ezzel célozva arra, hogy jobban jár, ha megválogatja a szavait. Az anyámat is megöltem, nem tartana vissza semmi attól, hogy szép csendben kivárjam öregségét és őt is elintézzem. A lelkiismeretem semmiképp. És egyébként is, büszke, fenyegetéstől vissza nem riadó, intelligens kamikáze nő vagyok. Nem ugrok neki, nem szaggatom, de nem is ringatom abba a hitbe, hogy eltűröm tőle ezt a viselkedést. Most tán el kell tűrjem, de ő közelebb ál a végelgyengüléshez, mint én. Időnk, mint a tenger. Alig voltam kóbor egy hónapig, s abból két hetet külföldön töltöttem vele, a maradék kettőt pedig az istenverte Falkájának területén kívül. A Vörös Hold hozott az Innbe, nem az, hogy bemásszak a béta ágyába, így még a feltételezést is visszautasítanám, ha hallanám. Bétaként nem tudok sokat arról, hogy mit tett le Lucas az asztalra, de az biztos, hogy a címét kiérdemelten kapta és nem mocskosul elorozta vaginális szeszélyből. De.. - Ő hím volt. Neked mi a mentséged a viselkedésedre? - kérdezem, s közben a nyíló ajtó szimfóniájáva ékelten megtartom magamnak sóhajnyi időre a folytatást. A szőke tincsek keretezte, félszemű arcba bámulok, s nem, nem köpöm egyetlen szemen. Azért nem, mert nő. Mert nőstény. De nem azért, mert a rangját tisztelem. - Mennyivel is volt fiatalabb nálad? Sokat tudok a dicsőségről és arról, hogy mi az, amit tisztelni kell. Többet, mint hiszed. Az, amit tettél a nősténytársadalom szégyene. És ebből soha nem fogod tudni kimosni magad. Aki mégis elfogad és meghajlik előtted, az nem csak vak, de még hülye is. Az Anyám a vezetők mintapéldánya volt, gazságokra képes, igazi szörnyeteg. De ilyet még ő sem tett volna. Soha, de soha. - Itt fogok lakni. - a terveim? Rövidek és elég velősek. Hogy tetszik-e neki? Nem különösebben érdekel. Leírta magát azzal, hogy a férfiak női elnyomásmániájának malmára hajtotta a vizet azzal, hogy ostobán, támadható módon viselkedett.
Micsoda szavak...! De most komolyan? Ettől kellene majd pont meghúznom magamat, mikor ez az élet rendje? - Adja az ég, hogy megéld azt a napot. - Esélyesen én nem fogom, úgy meg csak a saját nyomora marad, azt kezdhet majd vele, amit akar. Lényegében Castor bármelyik nap dönthetne úgy, hogy hagyja a fenébe az egyezkedést velem, inkább torkomat szegi. De talán van benne annyi falkabecsület, hogy ha nem tette meg a falka előtt, utólag már nem másítja meg döntését. Nem kevéssé büszke egy dög a hím, mint én magam. - Nőstény vagyok. - Válaszolok vissza könnyedén, éppen olyan hangsúllyal, mely bőven érzékelteti, rohadtul nem érv, hogy hím volt. A döntéseink nemtől függetlenek. Én döntöttem, mikor kihívtam. Ő döntött, mikor elfogadta, s mikor képtelen volt megadni magát - ha másért nem, hát a kölykéért, az előttem állóért, akit talán meg kellett volna ölnöm menten akkor, de gondoljanak bármilyen szívtelen picsának, sok dolog még számomra is szent. Dawn farkasa mondhatni Lucas hagyatéka. Nem azért harapta át, hogy ideje se legyen kiteljesedni. Ha eltörölném, mégis mi maradna a hideg sírkőre vésett szavakon túl belőle? - Ha annyira okos vagy, mint amilyennek képzeled magadat, kislány, akkor látnád, hogy ennek az egésznek semmi köze a dicsőséghez. Fogalmam sincs a hátteredről és őszinte leszek, nem is igazán érdekel jelen helyzetben. Sajnálom a veszteségedet, tényleg, de ez egy falka, itt így mennek a dolgok. Ő tudta ezt, azt is, mely döntésével mit vállal. - Ha azon filóznék folyton, rólam milyen kép él mások fejében, már rég Háború és Békényi memoárt írhattam volna önmagamról, feltéve, ha nem tespedek előbb el a lélekmarcangolásban... Éppen ezért nem is teszek effélét, egészen egyszerűen csak kitárom az ajtót, ha már volt szíves résnyire nyitni az imént. - A gyászidőszak végéig. Aztán összeszeded innét, ami nélkül nem tudsz meglenni és elhagyod a falka területét végleg. Vagy maradsz. Omegaként talán könnyebben megérted a falkánk működését. - Ultimátum? Meglehet, de csak egyszer ajánlom fel, akkor is két tényezős egyenletként, mindenféle mellébeszélés nélkül közölve a lehetőségeit.
Nincs mosoly, nincs ragozása a tudatlan vagdalkozásnak tűnő szavaimnak. Nem vagyok az, aki ilyesmit cselekedjen, mindennél jobban irtózom tőle, hát nem is csinálom. Ha mégis hiszi? Hát legyen. Igazán nem tudok változtatni rajta, s nem is akarok. Ha rajtam múlik, s az egészséges körülményeken, akkor megérem azt a napot. Ha nem? Akkor így jártam, semmi több. - De még milyen! - csettintek nyelvemmel arra, hogy ő meg nőstény. Mit is vártam válaszul? Nem érti, mert nem ott nőtt fel, ahol én. Számára ez a szó nem jelent annyit, mint számomra, vagy legalábbis nem tudok arról, hogy jelentene. Mindegy, ekképpen nem dörgölöm az orra alá, hogy szerintem egy elég hülye nőstény, hiszen nagyon rossz módot talált arra, hogy uralma alá hajtson egy falkát, de hát istenem. Van akinek túl a sok évszázadon se jön meg az esze. Mások vagyunk. Nem gondolom, hogy akarják, hogy bármi maradjon belőle. Ha akarnák, ha ismerték volna és szerették volna, akkor azt is tudták volna, hogy nem fog nemet mondani. Nem fog fejet hajtani. A farkasa egyszerűen nem volt olyan, ahogy a teremtője sem, s én is érzem az új dögben, hogy ő sem az. - Nem. Hogy mit nem? Nem megyek sehová és nem vállalom önként az omegaságot. Hogy is ne! Majd még én hozzak döntést, amivel megszivatom magam? Ha akar, akkor rakjon ki. Taszítson le. Kínozzon meg. Lakoltasson ki. De én magamtól egyiket sem teszem. Mert itt kell lennem, hogy lássam.. lássam, amikor mind megbánják azt, hogy Lucas Flynnt eltávolították maguk közül. Ha nem tartóztat, akkor nemes egyszerűséggel az orrára kívánom csukni az ajtót, hogy belülről kattanjon a zár. Ha tartóztat? Akkor cak rajta múlik, hogy mi lesz velem. Anyám vére ugyan már nem csörgedezik az ereimben, de a tanítása az enyém. A farkasom pedig a Szabadé. Rossz kombináció.
//Gondolom, hogy nem úszom meg ennyivel, de ha mégis, akkor ez volt a záróm. Vagy utóra, vagy előre köszönöm a későbbiekre a játékot! ^^//
Nem azért jöttem ma ide hozzá, hogy tiszteletét kivívjam. Én lennék a legjobban meglepve, ha ekképpen fogadott volna. Az sem érdekelt, rólam mit gondol, kishal ahhoz, hogy meghasson, vannak érdekesebb tagok, hangok is ebben a kócerájban. Egészen egyszerűen csak - Castorral ellentétben, lévén ő itt hagyott, csináljak vele, amit akarok - meg akartam adni a csendes távozásra vagy épp a maradásra való lehetőséget. Felőlem egy kibaszott szentélyt is építhetett volna a szobában leledző cuccokból a világ túlfelén, de minderre akkor és ott veszítette el a lehetőséget, amikor az ajtó lendült keze által. Mivel lényegében az imént a küszöbre léptem, kitárva a szoba ajtaját, szó szerint rám csaphatná a nyílászárót, ha nem tartanék ellent. Hideg tekintetem az övéit állja, miközben fájdalmasan reccsennek meg a zsanérok a falban. Nem erre lettek kitalálva, mit ne mondjak. Energiáim a legzordabb fagyos északi telek lélekbe maró hidegével szabadulnak fel, hogy beleremeg ajtó és ablak is köröttünk. Egyetlen célpontja van bundásomnak, ez pedig a pajzs mögé rejtett kis fakír, kit kirángatva burkából. Kezem lendül, s a fojtó érzés immáron fizikai téren is tapasztalható Dawn számára, ahogy ujjaim torka köré fonódnak. Nem sértem fel nyakát, de szorításom erős, határozott. - Határozottan levegőtől megfosztani kívánó. - Ostobább vagy, mint amilyennek kinézel. - Hangom a farkasé, ki a másikat pajzsától megfosztva taszítja a kölyköt földre. Nem kenyerem a felesleges erőfitogtatás, de mint ő maga mondotta: most még erősebb vagyok nála. Jó lenne, ha nem csupán üres szavakat potyogtatna ki a csinos kis száján... Attól nem lesz bölcsebb senki. Érezze súlyát, miként érezheti annak a "Nem"-nek is hamarosan. Ez nem gyász, hanem egyszerű pofátlanság, mit előbbi mögé bújtat. És nem kizárólag irányomba, hanem a falka irányába. Az ilyen még Omegának is csapnivaló lenne. Nem ér annyit, hogy foglalkozzunk vele.
Maradni nem fog, döntése szerint és mert amúgy sem terem számára ezen a területen babér. Megölni sem fogom, az előbbiekben kifejtett oknál fogva, saját döntésem szerint. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne szorongatnám torkát addig, míg az életet adó oxigén kritikus módon el nem fogy nála, s ájultan össze nem esik. Mint megunt, mihaszna játékot, ejtem le a földre, unott tekintettel illetve és épp csak kihajolva az ajtón, szólok oda a folyosón grasszálóknak, hívatva Duncant. Ha már úgyis annyira teper, hogy apuci levegye róla az omega plecsnit, igazán megtehet annyit, hogy kiviszi Dawnt a reptérre és felteszi valamelyik éppen induló gépre. Poggyásza nincs. Semmi a ruházatán kívül.
Kezdőlap
<33 //
//
