Szia! Nem kell beszélj róla, ha nem akarsz, de az üres szobám még mindig a tiéd. Bármikor átjöhetsz (akár ide is költözhetsz), amikor csak úgy érzed: szükséged van rám. Szeretlek! És nekem is szükségem van rád. Willow
Idő: Pontosan akkor, amikor Darim Odienál tartózkodik, bele a közepébe
Részegen nehéz pötyögni, de kell valami magyarázat a kép mellé. Nem gáz, hogy momentán égetem magam. Tényt közlök, de teljes aláírásra már nem telik. Ez is tovább tartott, mint kellettg volna. Kiszáradt a torkom.
Ez háborút jelent. Jó, nem, de ha már ezt tette velem, az a minimum, hogy tudjon róla és nem én lennék Odie-val karöltve, ha erre nem kontráznánk rá. Kész szerencse, hogy totálisan partner a dologban. Így Willow kapott egy gyönyörű képet az ölemről és arról, mit művelt velem erről inkább nem teszek be gépet úgy sem, hogy rajtam volt a gatya, valamint ha már lúd, legyen kövér alapon, ment neki egy pár másodperces, kedélyborzoló kisvideó is.
Idő: Darim videója és a kocsiba pattanás után. Zackie, jövök.
Ki mondta, hogy a részegek tisztán gondolkodnak? Először ki akartam vágni a telefont az ablakon, de rájöttem, hogy akkor nem tudnám felhívni Zachariaht, márpedig ő az egyetlen, akit Anchorageban ismerek. Maradt hát a kezemben a telefon, s a kis ördög a vállamon. Rányomok a megosztás gombra, s a kapott üzenetet egy az egyben továbbírom egy bizonyos számra. "Dögöljön meg a más tehene is" alapon.
Idő:2015. 11. 01. 1:05 (hajnal) Tépéseken innen, azokon túl
Beszélnek a Lakban ezt-azt, s különben is hangos minden a cécótól. Határozottan nem kérdeztem rá senkinél arra, hogy mégis mi történhetett, s ugrálni sem volt épp affinitásom, de bár azt tettem volna. Akkor nem kattogott volna hülyeségeken az agyam és nem bámultam volna már órák óta annak a rohadt készüléknek a képernyőjét. Nem kellene ezt csináljam, nem lenne szabad. Mégis útnak indulnak az ujjaim a billentyűzeten, s mielőtt fülhallgatót nyomnék fejembe, hogy fülembe üvölttessek valami zenét, még elküldöm a két kéretlen üzenetet. Az egyik egy sms - mert gyávább vagyok a gyávánál - a másik pedig egy hangüzenet. Vagy két lezárás, vagy két kezdés, vagy egy ilyen is, egy olyan is. Nem akarok több bajt csinálni, elegem volt magamból is. A bűntudat viszont nem hagy nyugodni, hát ennyi kell. Remélem (nem, már remélni sem merem), hogy valamit könnyíteni tudok a helyzeten. Simítani. Ha nem? Hát az is egyfajta megoldás lesz, azt hiszem.
sometimes goodbye is a second chance
Sms to: Horatio
Nincs mentségem, nem is keresek. Borzasztóan sajnálom az egészet. Szeretném helyrehozni azt, ami köztünk a barátságunkat. Talán egyszer rohadt sokára még sikerül. Addig is.. ígérem békén foglak hagyni. Csak szerettem volna, hogy tudd, mennyire nem akartam rosszat neked, vagy bárkinek. ): Én nem ilyen vagyok. Remélem, hogy még tudod. Willow
..still..
Voice message to: Darim
Öhm.. de suta ez. Szóval.. szia! Összességében fogalmam sincs mit tudnék olyat mondani, amitől nem kapsz idegbajt, de egyszerűen nem tudok.. nem tudtam.. áh! Mindegy. Felejtsd el a bevezetést. Hibáztam. Alapból nem kellett volna azt az smst küldenem neked, de pláne nem szabadott volna a videódon.. nos.. felszívni magam. Nem akartam, sose akartam.. a rohadt életbe, de hiányzik minden ezelőttről a sok szar előttről. Félek, Darim, hallod? És nem tisztességes ezt kimondanom, de félek, hogy elveszítelek. Téged is. Hogy nem te fogsz tönkretenni, hanem én téged. Pedig én nem akarom.. Igazad volt, jogos volt minden, oké? Távol kellett volna maradnom, hogy ne keverjelek bele. De nem tudok. Nem is akarok. Rohadtul nem hiszek abban, hogy a távolság segít nekünk és nem így akartam ezt befejezni. Leteszem mielőtt bőgni fogok, mint egy hülye az idegeidre megyek. Tényleg csak annyit akartam, hogy sajnálom.. Szia.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Mindig éberen alszom és sosem némítom le a telefonom vagy kapcsolom ki. Az oka egyszerű, Tark vagyok, tehát örökké elérhető, mert bármikor megtörténhet, hogy hívnak, mert menni kell a falka érdekében. Így, amikor jelez a mobilom, felpattannak a szemhéjaim és oldalra nyúlok a készülékért, hogy lássam ki és mit is akar tőlem. Willow… Halkan szusszanok egyet és megnyitom az üzenetet, majd, ahogy elolvasom, azzal a lendülettel visszateszem a telefont az éjjeli szekrényre és átfordulok a másik oldalamra. El azonban már nem alszok, nem tudok. Kimászok az ágyból, az ablakhoz megyek. A Hold fénye ezüstösen süt be. Egy darabig csak figyelem a hajnalt, ahogyan az éjszakából reggel lesz. Alig pár napja, hogy úgy, ahogy, de sikerült Aiméevel még menteni a menthetőt, de közben rengeteget vesztettünk is. Túl sokat. Neki mentem Darimnak, hónapokba telik mire felépül és én akkor este majdnem meghaltam. Nem rajtam múlt, hogy nem… Én ezt az egészet nem tudom tovább csinálni. Pontosabban nem akarom tovább csinálni. Mennyit ér egy kapcsolat, ha mellette több is tönkremegy és hosszú hónapokba – vagy akár évekbe – telik, hogy helyre lehessen hozni, de többé sosem lesz olyan, mint korábban?! Nem akarok bunkó lenni, tervezek válaszolni neki, de egyelőre még nem érdemben, nem úgy, ahogy – szerintem – elvárná. Lassan Bastiennél is csörög az óra, ahogy mindennap. A reggeleket együtt kezdjük és igazság szerint most nem is vágyom másra, mint arra, hogy a fiammal és egyben a kölykömmel foglalkozzak és azzal, hogy rendbe tegyem a romokban álló házasságomat. És ebbe te Willow, már nem férsz bele. Nem, amíg így érzek irántad és nem, amíg egyszerre dühös is vagyok rád. Most nekünk nincs miről beszélnünk. Egyszerűen csak… nincs. Magamhoz veszem megint a telefonomat és egyetlen szót írok le neki. Pedig ez az egyetlen szó kicsit sem fedi azt, amit jelent. De ebben a pillanatban – és még jó sok ez utánit követőben – nem tudok más mondani. Ha eljön az ideje, akkor lesz több is, ha nem, akkor nem. Bár ilyen egyszerű volna…
Távoztam az orvosiból saját felelősségre, még szép, hogy távoztam! Amint meg tudtam mozdítani magam, már ott se voltam, inkább a saját lakásomon döglődök, mint itt, ott... mégiscsak méltóságteljesebb. Igazából nem, de szeretem ezt hinni. Vánszorogtam, mint egy vénember, akinek a kíváncsiság kráter ütött az oldalára és ettől még zsémbes is voltam, csodálatos. Maeve meg azt mondta, hogy négy hónapig nem fogok rendesen látni a sérült szememre. Ez volt az a pont, amire már tényleg semmit sem akartam reagálni. Így is faszul éreztem magam a történtek miatt és ha imádkoznék, imába foglalnám Joana nevét. A lakásomba visszaérve első dolgom a kidőlés előtt a telefonom ellenőrzése. Ciki lenne, ha kéne tőlem valami és annyit se jelzek vissza, hogy dögrovás, bocsi. Ennyire ugyan nem vészes a helyzet, de egy kiadó pihenésre tényleg szükségem volt. Helyette viszont hangpostát hallgattam... Őszintén: Tökéletesen belefáradtam ebbe az egészbe és még csak féltékenykedni se láttam értemét nagyjából úgy senkire és semmire. Csak abban bíztam, hogy ezzel az egész hajcihővel végre lecseng a hormontúltengéses tinédzser időszak mindenkinél és nem kell egy egyszerű hülyeség miatt hónapokat lábadoznom. Valljuk be, ez halálosan gáz volt. Nem véletlenül nem mentem neki a templomban, vagy rángattam ki a padból, azon a korosztályon - elméletileg - már túl vagyunk, de lehet, hogy naiv voltam. Rockynak se mentem neki annak idején, annak ellenére, hogy baszta a csőröm eléggé rendesen az egész akkori felállás is. Második ilyen kűrnél már jóval kevesebb türelmem akadt mindezt halálosan komolyan venni. Az egyetlen halálos komolyság ebben az a fojtogatás volt. Horatio majdnem meghalt, miért? Szerelemféltésből, hát beszarok, komolyan. Legszívesebben lemennék az egyetemre, hogy ezt az egészet azonnal töröljék az emlékeimből, annyira vérciki. Mint egy brazil szappanopera, de nem a vicces, jópofa értelemben. Zsebre tettem a telefont és átvánszorogtam a másik lakásba, ha zárta az ajtót, nemes egyszerűséggel benyitottam, ne csak az én záramat kellej helyrepofozni. Elég egyértelmű volt mindenhogyan, hogy a lakásában vagyok, és nem érdekelt, hogy ő épp melyik pontján tartózkodott. Bementem a hálószobába, kitettem a mobilom a zsebemből és bevackoltam magam az ágyába, akár mellé, akár úgy, hogy ő még nem volt ott. Vagy nem is lesz. ~ Buta vagy ~ üzenetem gondolatban, mert a beszédhez is fáradt voltam. ~ Maradok éjszakára ~ mondtam kijelentéssé alakítva, amit ő nem is olyan sok nappal ezelőtt kérdésként fogalmazott meg. Sajnálom, Willow, engem nem tudsz elküldeni se innen, se az életedből, mert akármi lesz, én nem tudlak elhagyni, engem nem tudsz elveszíteni. Valahol szar ügy. Más oldalról nézve viszont beletörődtem, elfogadtam.
Itthon nem vagyok hajlandó viselni azt a lábmerevítőt, nem érdekel, hogyha kiül arcomra néha, egy-egy lépésnél a még be nem gyógyult combcsont okozta fájdalom. Oké, egy gyógyítónak lehetne több esze, de az is benne van ebben, hogy nem akarom Paynere állandóan a frászt hozni. Azt mondtam neki, hogy jól vagyok, ami majdnem teljesen igaz is, ha leszámítjuk azt, hogy a lelki lassú gyógyulás lassítja - érzetre mindenképp - a fizikait is. Ez ezzel már a vérfarkasság sem tud semmit tenni. Az ismerős energiákat megérezve teljesen összezavarodom. Leteszem ölembe a könyvet, amit épp az ágyon ülve olvastam, gerinccel felfelé, nyitott lapokkal az ölembe, lábaimra fektetem. Érdeklődéssel telve eresztem lejjebb a pajzsomat, mint valami kukkoló kutatva az energiái után. Mit akarsz? - kérdezhetném, de eszemben sincs ezt feltenni. A végén még udvariatlanságnak vélné, holott mi sem áll tőlem távolabb. Inkább csak amolyan megszeppent gyereknek érzem magam, miközben várom a vihart. Bár nem érzek belőle semmi kellemetlen energiaáramlást, ettől nem fogom elbízni magam. A pajzs trükkös dolog és nálunk különben sem lehet tudni igazából, hogy mit is hozunk ki egy-egy helyzetből. Ahogy bebújik az ágyba mellém és magára vackolja a takarómat, elkerekedett szemekkel pillantok oldalra. Nem merek kérdezni, pedig látom rajta és érzem is, hogy megsérült, hogy nem önmaga, hogy nincs vele nagyjából semmi sem rendben. Érzem viszont a fáradtságát is és azt az utat választom, hogy hallgatok, hallgatom. ~ Jó éjt! ~ siklatom elméjébe a gondolatot, egyelőre nem mozdulva még. Csak akkor helyezkedem óvatosan, rá is meg magamra is figyelve el, amikor eleget hallgattunk már. se egy "hogyhogy", se egy "köszönöm", nem sok annyi nem képes felszakadni belőlem. Feltornászom magam az ágyról, felemelem a takarót, amin eddig ültem, majd a könyvjelzőmet az éjjeliszekrényről felkapva megjelölöm, hogy hol is tartottam, s a kötet az éjjeliszekrényre kerül, én pedig bekúszom Darim mellé az ágyba. Hanyatt fekszem, mint valami koporsóban, ilyen mereven még soha az életben nem helyezkedtem a saját ágyamban, ennyire sutának nem éreztem magam. Valamit mondani szeretnék, valamit tenni, de semminek nem találom az értelmét. Sosem gondoltam volna, hogy a sérüléseimre így fogok gondolni, de szerencsésnek érzem magam, amiért bekaptam őket. Így van mire fognom, hogy nem vagyok önmagam. A keze után nyúlok minden szó nélkül, csendbe burkoltan hagyva magunk, s hogyha nem húzódik el, akkor ujjai közé fonom sajátjaimat. Csak ennyi, nem bújok hozzá közelebb, nem zavarom mással sem őt, sem ezt a pattanásig feszült helyzetet. Aludni nem tudok még hosszú ideig, a plafont bámulom, majd végül valamikor mégis elnyomhat az álom, ugyanis a reggel fényei meglepnek, amikor legközelebb kinyitom szemeim. Látod, Darim? Mindig egy lépéssel közelebb. Vajon leszünk elég szelídek egymáshoz valaha? Féltelek magamtól, ahogy magamat tőled is. Bonyolult..
Idő: Amikor még nem voltunk ennyire fasírtban - Bastiannel való első találkámkor, a megtépések előtt
for fun
Sms to: Horatio
Bastien velem van az orvosiban, segít nekem. Helyes kölyök, csak kicsit hebrencs. Nincs baja, de jobb, ha most nincs egyedül. Ha esetleg erre járnál, együtt mehetnétek haza.
Willow
U.i.: Úgy véltem jobban fogsz örülni, ha itt maradok mellette, s nem kísérem haza. Nem tudtam otthon vagy-e.
Az egész sms rohadtul suta, utálom magam érte. Miért kell nekünk úgy viselkedni, mintha tojásokon lépkednénk? Velem van a fia, na és? Kölyök, én pedig megnyugtattam. Ezért nem kéne szégyelljem magam. De így belegondolva akár felhívhattam volna, hogy otthon van-e.. már mindegy, így marad. Csak nem fog tajtékozni a hír miatt. Elvégre nem ártottam senkinek, s Bastient sem kényszerítettem semmire.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Ahogy Bastien üzenetét megkapom, azonnal nyúlok a másik telefonom után. Két számom van, biztos, ami biztos alapon, bár ez utóbbi, amin segítséget kérek főképpen a munkám miatt van fenntartva. Ám ettől függetlenül ismeri mindenki a Falkában, nem csináltam belőle titkot. A kölyök számát belefoglalom egy segélykérésbe. Mire jó, ha az embernek informatikus zseni a barátnője, nem igaz? Nagyon hülye vagyok ahhoz, amiben Eden purrfect, de remélem, hogy nem gondolom rosszul és tényleg tud segíteni nekem.
Can U help me?
Sms to: Eden
S.O.S. el tudnád küldeni nekem a helyzetét egy a telefonnak? Az imént kaptam róla egy smst, a száma a következő...
Mázlija Willownak, hogy nem út közben ér az üzenet, hanem otthon. Erre mondjuk rettentően nagy esély van, tekintve, hogy alig dugom ki az orromat a Farkaslakból, akkor is főként azért, mert a régi házamhoz megyek egyéb melóimat végezni. Szóval a négy fal között lel az SMS és ha tudnám, ki a szám gazdája, esélyesen porig oltanám a modern kor kölykét, hogy a telefonos net és a GPS korában képes volt elkeveredni... Életképtelen egy generáció ez, a föld megérett a pusztulásra valahol, én mondom!
Északi határ, a rituálék színhelyétől ha fordulsz kicsit nyugatnak és követed a folyamot, akkor olyan 120 méter. Remélem nem csinálsz semmi hülyeséget! Eden
Az ajtómat épp csak kinyitom, amikor észlelem, hogy valami nem gömbölyű - vagyis túl gömbölyű - fölötte. A fagyöngyöt látva úgy ugrom vissza a lakrészbe, mint akit fenékbe lőtt az ármány. A telefon azonnal előkerül a zsebemből, Edent tárcsázom.
Hallo! Hallo! Nagy baj van kérem, riadó!
Voice message to: Eden
Hallo! Ugye nálatok nem járt a vicces Mikulás? Valaki fagyöngyöt aggatott az ajtóm fölé. Terveim szerint kimászom az ablakon, vagy magamra zárom a lakást. Van kedved átjönni? Leeresztek neked egy létrát, bemászhatsz az ablakon. Ketten együtt nem nyitunk majd ajtót, akárki is kopogjon. Van borom, forralhatunk.
Teljes karácsonyi nihil uralkodik a lakásban, az elé kiakasztott fagyöngytől pedig megkíméltük a kinti népeket, igaz, Shane hagyott szenvedni vele két percet azért, mielőtt nemes egyszerűséggel magára vállalva tőlem a Grincs szerepét felnyúlt és leakasztotta azt az ajtó elől. Most meg valahol kint kergeti a vadakat Sheilával, Grandmore-ikrek féle utókarácsonyozás címén. A zörgő telefont azonnal felveszem.
Sziaa... a mi ajtónk már tiszta, Shane tehermentesítette reggel! Mondjuk nem lennék azok helyében, akik a szaunába ülnek be ma. A forralt bor királyul hangzik Willow, de ugye tudod, hogy ez csak egy gaz, nem holmi rothadó múmia...! *Nevetős a hangom* Két perc és lefut a telepítés, aztán átlépek, addig kitartás!
Nincs erre valami babonaság? Teszem fel, aki leszedi az nem kap csókot mit tudom én.. száz évig? Az azért még nekünk is hosszú idő. Bár köztünk legyen szólva, momentán az se zavarna, ha soha nem kapnék többet. És egyébként jah, gaz,d e olyan bizarr már ott az ajtó fölött. Majd rituálisan lepöckölöm egy seprűvel, de előtte valami boszorkányos rontásűző táncot kell járjunk. Legyen már valami jó ebben a dudvában is. Rendben, gyere. Várlak és dobom a hajam létrám.
*Felkacagok a megjegyzésére* Shane a férjem. Akkor kap csókot az elkövetkező száz évben, amikor csak akar, kétlem, hogy holmi babona miatt kellene aggódnia! Viccen kívül én csak arról tudok, hogy elűzi az ártó szellemeket a háztól, az meg rohadtul nem árt most nekünk, ami azt illeti. Ha ennyire zavar, átpasszoljuk valakinek az ajtód elől majd... Na de tényleg lépek!
Jó, hát akkor a férjek kivételek. Az jó, akkor minden férj kaphat és adhat csókot annak, akinek akar.. *vetem le magam a lépcsőre, majd mikor leesik mit is sikerült mondjak, inkább felpattanok, mint akinek a hátsójába harapott valami* Már úgy értem, nem akinek akar, hanem a nejének. Szigorúan a nejének, nem is másnak! *Édes tegnapelőtt született Jézuska az égben, mi a francért jutottam megint ilyen hülye gondolatok pörgetésére?* Szellemeket? Hű, te! Vigyük el Lilinek akkor! Vélemény? Nekem nem kell egy se, nála elférne kettő is.
Willow... Willow... Willow, kezded megint! Inkább tedd fel a bort és szerválj valamit, amivel leverhetjük azt a cuccost onnét. Lilinek? Hogy csókolgassák még a szellemek is szegényt? De felőlem okés, csak szedjük le valahogy!
Én nem kezdem! *védekezem, nem rontva a hangulatot azzal, hogy elmesélem milyen csomagot is találtam a küszöbömön. Az ajtóm és az előtte levő alul-felül ezen a karácsonyon az életemre és a könnycsatornáimra tör, nem vitás.* Nem azt mondtad, hogy elűzi az ártó szellemeket? Akkor csak nem akarják lekapni Lilit. Ah, már nem tudok gondolkodni, sok volt a stressz. Előszedem a műtőskesztyűmet és izzítom a seprűt. Jah, meg a bor. Mire ideérsz már forró lesz. Életmentő vagy, köszi! *azzal megnyugodva-nevetve bontottam a vonalat*
És a fagyöngy valóban Lilihez kerül, sebészi pontossággal eltávolítva az ajtóm fölül. Viszont mivel nem akarom, hogy esetleg kétszeres csókmennyiséget kapjon szellemes és kevésbé szellemes entitásoktól, így az én adagomat a küszöbére pakolom. Olyan mélyre úgyse kerülhet a szája senkinek.. ezt kifejtem Edennek is a második kör forralt bor előtt. Ma is megcselekedtük, amit megkövetelt a haza gyöngyűzés. Köszi Elvis, jó buli volt, de jövőre inkább igyunk helyette valamit.
Megyek. Kell a gyógyító. Merem remélni, hogy a kérdésemre igen lesz a válaszod, de.. ugye jössz te is? Kell a GPS, el ne tévedjünk. Meg egyébként is, aggódom érted, te nő! <3
Akiknek még írnék? Még inkább nem merek. Nem kell több kavarás, elég volt egy életre. Viszont ennyit muszáj volt. És akkor most.. piatime.
Miután Shane közölte, hogy Alignak úgysem a neten keresztül közlekedik, nem látok sok esélyt a maradásra. Szóval ja... megyek is a 'bunkerbe' összeszedni pár dolgot. Később átugrom hozzád!
Kurta szöveg, sebtiben begépelt, muszáj-kategóriás. Nagyon ajánlom remélem, hogy kapok rá választ hamarosan, mert önző mód könnyebb lenne úgy végeznem a dolgomat és helytállnom idegenben, hogy a vörös nem akar szétrágni belülről. Kérlek szépen.. tőled akarom hallani!
Bellsnek ennyire még nem örültem, mint akkor, amikor összemert és ellátta a sebeimet, miután nem messze a Laktól egyszerűen úgy "döntöttem", hogy akkor ennyi elég lesz, heverek a földön, mert az király. Hát nem. Szégyenérzet nélkül dőltem ki a gyengélkedőn, miután mondtam neki, hogy azért van egy körbehugyozatlan zöldség őrző a faháznál kiterülve, vigyázzon vele, mert lehet hadonászik. Mindezt tipikusan úgy előadva, hogy amikor a nőstény nézett egyet a sebeimen, közöltem a jól bevált sablonszövege: látnád az ellenfelem! Pár napra tökéletesen használhatatlan lettem. Amikor magamhoz tértem, megkértem valakit, hogy ugyan a cuccaimat szedje már össze, mielőtt lommá válnak azok is a zsúfolt házban. Addigra már morcos is voltam, vesztettünk egy Testőrt. És akkor mi voltunk a puhányok! Khe! Majdnem az lettem, amikor megkerült a mobilom és megláttam az SMS-t. Napokkal ezelőtti. Baszki... Remélem tövig rágta már az ujjait!
To: Willow
Én igen. És majdnem, de aztán mégsem. Ezek szerint te nem.
Geci dolog ilyenkor ilyesmivel szórakozni. De az elmúlt napok nyomorúsága után ennyi kellett. Főleg azok után, hogy felrémlett minden, amit vele, velük kapcsolatban mondott az őrző. Nem akartam féltékeny lenni, tényleg nem. Viszont ezt a kisstílű figyelemfelkeltést képtelen voltam megállni.