Még mindig alig tudtam elhinni azt, hogy ez nem csak egy rémálom volt, hanem valóság. Komolyan, mintha maga az ördög költözött volna belém. Akikkel pedig együtt éltem az elmúlt évtizedekben, azok olyanok, mintha csak egy aprócska cseppek lettek volna a kegyetlenség tengerében. Legalább újra bebizonyította a világ, hogy a kegyetlenség nem ismer határokat. Nem gyakran szoktam aggódni senkiért, de azért az „ismeretlenlányért” megtettem, hiszen nem adott okot arra, hogy bántsam és ennyire azért kegyetlen én se vagyok, hogy ártatlanokat bántsak csak úgy. Meg amúgy se a nyerserőt szoktam használni elsődlegesen, hanem fortélyokat és különféle ördögi praktikákat, ahogyan a múltban tették a legnagyobb cselszövők. A lábam még mindig kegyetlenül fájt, ahogyan a hasam tájéka is, illetve ott volt még a kezem is, amik az ezüstnek köszönhetően lassabban gyógyultak. Nem túlzottan örültem annak, hogy még mindig nem tudom elhagyni a várost, ha esetleg úgy döntenék, hiszen lábra még mindig nem igazán tudtam állni. Úgy éreztem magam, mintha csöbörből vödörbe estem volna. Mi volt rosszabb? Egy gyilkoló gép bábjának lenni, vagy egy háznak a „túsza” lenni? Azt hiszem, hogy inkább az utóbbi, s emiatt biztosan valami nincs rendben a fejemben. De mindig is szerettem a magam ura lenni és a falkákat elkerülni, vagyis részben, hiszen a maffia család is egy fajta falka volt. Csak rosszabb és furább, mint a legtöbb. Unalmasan teltek az órák, de szerencsére a telefonom és a gépem is eljutott hozzám, hiszen ezt a házat még érkezésem előtt kinéztem és érkezésem után egy hét és plusz néhány nappal sikerült is birtokba vennem. Szegény ne legyen már árva, ha végre gazdára lelt és pár napja már itt is lógattam a lábamat, - a kikérdezés után -, hiszen sok mindent nem tudtam tenni. Állandóan meg nem akartam valakinek a segítségét kérni. Ahhoz túl büszke voltam, így ha éhes voltam, akkor elbotorkáltam így vagy úgy a konyhába, de megoldom, hiszen nem vagyok teljesen béna, csak sérült. Remélhetőleg több rossz nem fog történni, mert akkor már tényleg kételkednék a városszeretetben, amiről oly ódákat zengnek a városban vagy az interneten. Hamarosan egy aprócska tárgy kerül a dobozba, hívok egy futárt, de mire megérkezik, addigra rendbe szedem magam, hiszen még se lássa már a szenvedéseimet. Már csak az kellene, sose engedtem senkinek, hogy lássa, kivéve, ha az volt a célom, hogy nézőt is megkínozzam vele, ahogyan Anton esetében tettem. Reménykedtem abban, hogy ő azért jobban van, de abban biztos voltam, hogy rohadt pipa lehet a tettem miatt, de majd egyszer megbocsájt. Végül megadtam a címet is a futárnak és sietve hajtottam el. Vajon mennyi időbe fog telni, amíg rájön a dolgokra, egyáltalán megtalálja?
Doboz tartalma egy régi tárgy volt, amit még tőle kaptam, amolyan ragaszkodásképpen? – eme gondolatra hangosan elnevetem magam, mert eléggé abszurd gondolat, de talán ismerős lesz számára. – Azt hiszem az előző tulajnak már nincs szüksége rá, de megleltem végre a méltó tulajdonosát, ahogyan kérte és végre az én lelkem is megpihenhet. Hmm, egy szórakozott lánynál remek helye lenne, aki nem szereti a kötöttségeket, és akihez szívesen mész lazítani az izmaidat vagy talán mást is? Talán ő képes elviselni a kisdolgokat is… – ohh, nem ez volt a teljes tartalma, hiszen tovább folytatódott a dolog és csöppet se érdekelt, hogy a kisdolog mennyire húzhatja fel őt, mert a célzást biztosan érteni fogja. – Ha szeretnéd az ékszer másik darabját is, akkor sétálj kifelé a városból, az erdő felé, mintha csak bundásodni akarnál. Sok ablakos ház fog várni téged a sárga köves út végén, - a Rosewood utcán túl -, de ha eltévednél, akkor csak gondolj arra az illatra, ami az érmét lengi körbe. Nos, ott megleled, amit keresel, de jól vigyázz, mert talán nem kaparintod meg oly könnyedén, mint reméled… Lio… Kétséged se legyen afelől, hogy nem ismerlek, mert jobban ismerlek, mint azt szeretnéd... - majd egy aprócska piros színű „firka” volt az írás végén, amely a régi bandánk jele volt, de ez most vérrel volt megcsinálva. Senki ne mondja azt, hogy nem adtam a látványra. Nem érdekelt, hogy múlt időben beszélek magamról, hiszen normál esetben én már rég halott lennék, ahogyan elméletileg ő is az. Engem a börtönben öltek meg, talán ezt ő is tudja, ha utána járt a dolgoknak. Ha pedig esetleg a régi tárgyat jobban szemügyre vette, akkor jól láthatta, hogy tényleg ketté lett törve és kicsit meg is változott, mert már vérre emlékeztető piros minta volt benne, vagyis inkább csak a régit rajzolta újra… - Vajon eljössz érte? Érdekelni fog a levél többi tartalma és a tárgy másik fele, vagy inkább másnak kellene elküldenem egy másik levelezéssel együtt? Az S kezdőbetűvel rendelkező lánnyal folytatott levelezés elég jó és részletes… Igazán jól szórakoztam rajta és talán drága W is jót mulatna rajta… – tudtam jól, hogy kikkel folytatott beszélgetéseket és miként akar „minden” nőt meghódítani. Ahogyan mondani szokták, ha valakinek kicsi, akkor azt valamivel kompenzálni is kell. Hogy igaz-e a kisdolog? Hmm, én tudom és talán sokan szintén. S eme gondolatra ördögi mosoly kúszott az arcomra.
Vajon jönni fogsz, vagy inkább tovább őrlődsz a dolgokon? Meglátjuk mennyire vagy tökös legény, hiszen „az ördög lánya” már nagyon vár téged... S mire jött, addigra újra megigazítottam a sminkemet, átöltöztem és úgy heveredtem le az ágyra, mintha semmi bajom nem lenne. Meg amúgy se húztam zsákot magamra, mert szerettem megmutatni azt, amivel a természet megáldott.
Treat me like a prisoner Treat me like a fool Treat me like a loser Use me as a tool
Csinos kis árnyék volt, az árnyékban járó bandánkon belül is egy árny, aki előlünk is elbújt. Mi meg belé bújtunk, szépen sorban, egymás után és mennyire várta! Sötét volt éjjel, sötét volt nappal. Kívül is, belül is. Kivéve a szőke haját, az világított csak, rávilágítva, hogy őt kell keringőre hívni, használni, mint egy eszközt, ami mindig kéznél van. Úgy kezeltük, mint egy kis fogyatékost, egy rongyot, egy idegent egy árnyékot a falon. Mint egy rabot, örök vesztest. Mert az is volt, a börtönből mindig retúrjeggyel engedték ki. Többet ült a többieknél és kevesebbet tanult odabenn. Legalábbis amíg még kiengedték. A golfpályán nem ő volt az első lyuk, amibe beletaláltam, többedik volt, de valami olyat tudott megmutatni, amit már akkor szerelemnek hívtam. Hamar megtanította nekem azt is, hogy múlandó az érzés. Mikor rácsok zárták el tőlem, egyet tudtam: én nem akarom azon az oldalon végezni, idekint pedig még számtalan beporzásra váró virágocska bimbaja nyílik, szóval a látogatások egy idő után abbamaradtak. Most pedig ő látogatott meg engem vagy valaki, aki el akarja hitetni, hogy Stephanie Meyer életben van, ismeri minden titkomat és hajlandó visszaélni azokkal, ha én nem vagyok hajlandó egy pofavizitre. Mikor a laptopomat digitálisan lelakatolták, muszáj volt segítséget hívnom, mert ököllel és nyelvészeti tudással képtelen voltam megoldani, most viszont nem kértem külső szakértő bevonását. Ha az oroszlán a barlangjába hív, elmegyek és meghúzom a bajuszát. Régen is volt neki, sőt egész bokor nőtt oda lentre, ahol a nők bajuszt viselnek! Bújócskáztunk párszor (minden este) abban a susnyában, amíg együtt laktunk. Nem tudom elhinni, hogy a tápanyagot felszippantó gyökérzet intelligenciaszintjét épphogy megütő hölgyemény képes legyen egy ilyen tréfát kieszelni. Valaki utánam járt és én utána járok, ki nyomozgat a városomban. A kocsi leparkol az ismeretlen nőstény háza előtt, hangos csikorgással jelezve, hogy szedje össze magát, ha tényleg képes szembenézni azzal, akivel rabló-pandúrt akar játszani. Egy ékszer, aminek az előző tulajdonosához kötődtem, de a bebörtönzése ollóként vágta el a kapcsolatunk fonalát. Egy mondóka, ami kísértetiesen hasonló utalásokkal operál, mint a vödörbe gyömöszölt takarító, akinek azóta hűlt helyét sem találjuk. Amióta Angutát megismertem teljes valójában, rendkívül bizalmatlan vagyok. Azt is el tudom képzelni, hogy ő fog itt parádézni női alakban. Elég gátlástalan és trükkös ahhoz, hogy megtegye. A drága W pedig még drágább nekem, amióta megmentette az életemet és Rebeccáét is. Még mindig hatalmas fáslit hordok a bal kezemen, ujjak helyett ez jutott. És egy nagy adag gúnyos düh, amivel érkezem. Fellépdelek a ház pár lépcsőfokán és dörömbölni kezdek akár működik a csengő, akár a kőkorszaki módszert kell alkalmazni. Harsányan jelzem, hogy ne tessék szórakozni azzal, aki nem jól tűri, egyre kevésbé jól. Ideges vagyok az elmúlt napokban, már a kórházi látogatás is elég rosszra sikeredett. Elfogyott a türelmem, ahogy szembefordítottak velem olyat, aki inkább csak tartott a következményektől, de egyébként még egy pofont se adott a legparasztabb beszólásért sem. Halálközeli élmény, ébredés az őrzők asztalán. Tavaszi pokoljárás, ami itt minden évben megrendezésre kerül. Fuhh, ez a várakozás ma nem nekem való. Ötig számolok és utána be fogom rúgni az ajtót. A mikuláscsomag itt van a kezemben úgy, ahogy a futár elhozta, csak kibontva. Kíváncsi vagyok, kinek a fejéhez kell hozzávágni? A szag csekélyke volt, ezt a helyet viszont körbelengi néhány másik kíséretében. Nem ismerem, farkasként nem éreztem, emberként pedig hát...volt szaga, de nagyrészt az enyémet itta be. Steph, a szőke ciklon, aki ócska kis lopásért képes volt évekre eltűnni... És valaki, aki most a szerepét játsza. Szeretettel és nyílt ököllel várom, hogy ajtót nyisson!
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Lehet, hogy nem kellett volna múlt időben beszélni magamról, de ha már valamibe belekezdek, akkor azt igyekszem jól is csinálni. Szerintem, ha nem utalok arra, hogy a tárgy tulajdonosa nincs már, akkor se gyanakodott volna rám, hiszen farkasként sose találkozott velem. Régebben teljesen másabb voltam. Szőke fürtök keretezték arcomat, amihez nem túl sok észt mutató lány társult. Akkoriban is lett volna már eszem, ha használom, de könnyebb volt így számomra az élet, még ha nem is volt valami szép mesébe illő. Nem hibáztathatok azért senkit se, amiért rongyként vagy éppen fogyatékosként kezeltek, hiszen akkoriban tényleg simán nézhetett valaki annak, viszont azóta nagyot fordult az élet, és ahogyan mondani szokták valakinek tényleg nagyon jól áll a halál. Ilyen voltam én is. Persze, Lio-nak vagy éppen a többieknek is feltűnhetett volna az, hogy lehet még se annyira bugyuta személy vagyok és még talán nagyobb hasznukra is lettem volna, ha már akkor felfigyelnek erre, de ők nem tették meg (szerencsére), viszont más igen és ezért örökké hálás leszek. Kíváncsi voltam, hogy mennyi idő alatt fogja ideenni a fene, ahogyan arra is, hogy milyen kedvében lesz. Sok jóra nem számítottam, de nem féltem tőle, hiszen biztos vagyok abban, hogy meg fog lepődni azon, hogy ki is várja őt. Túl sok mindent láttam már és éltem át, hiszen talán nem ok nélkül zárt be a saját testembe Alignak. Ennyire kegyetlen talán sose voltam, mint ő, de még lehetek. Majd kiderül, hogy merre fog vinni az élet ösvénye. Kemény kezek és szabályok alatt nőttem fel, s nem is kicsit formáltak teljesen mássá az átváltozásom után. Egyetlen egy hű társam volt a pokol kénköves ösvényein, még pedig Antonio, aki talán azóta sikerült magam ellen hangolni, de most nem is ez érdekelt, hanem Lester, legalábbis most ezen a néven bolondít másokat. Vajon ők mennyit tudnak rólad? Emlékszem arra, hogy milyen volt őt utoljára látni és én azóta már láttam fényképen, de vajon az mennyire adja vissza az igazi kinézetét valakinek? Ahogyan az is elmémben él, hogy miként fordítottak hátat nekem az utolsó lecsukásomkor. Sose fogom elfeledni, ahogyan az akkor érzett érzéseket se. Egyszerre törtek meg és egyszerre tettek erősebbé is. Ahogyan Kaleida szavai és tanításai is ott csengenek a fülemben. Ravasz egy nő volt és én a legjobbtól tanultam. Talán még jobb is volt, hogy lesérültem, hiszen így legalább poénosabb volt ez az egész játék. Nem a vadász ment a prédáért, hanem a préda jött a vadhoz. Mintha a sok történet vagy éppen mese kifordult volna önmagából. Unalmasan babráltam a hajammal, majd a körmömre pillantottam, hogy utána az órát vegyem figyelmesen szemügyre. Már több óra is eltelt, vajon nem volt otthon, vagy ennyire lelassult volna, esetleg ennyire nem venné komolyan azt, amit kapott? Hmm, az utóbbiban eléggé kételkedtem. Biztos vagyok abban, hogy jönni fog, már csak az a kérdés, hogy mikor. Egy apró mosoly kúszott az arcomra, amikor meghallottam a dörömbölését és egy pillanatra felvillant a lelki szemeim előtt a régi énje, s az, ahogyan akkoriban pillantott rám, vagy éppen a szobába „törte” be magát. ~ Tudsz jó asztalost, vagy inkább használod a kilincset, ha már van az ajtón és bejössz normál ember módjára, nem pedig vademberként? ~ csendültek a szavaim elméjében, ha nem volt felhúzva a pajzsa teljesen, ha igen, akkor inkább csak elkiáltottam magam, de persze eltorzítottam a hangomat. Lesheti, hogy én mikor fogok lebicegni oda, hogy kinyissam neki. Használja a kilincset, vagy különben engem se fog jó kedvemben találni. És szerintem ő nem akarja az alvó oroszlánt felébreszteni. Főleg úgy, hogy azt se tudja ki várja őt. Amúgy is most játszadozni akarok és nem pedig pusztítani, vagy legalábbis csak szép lassan. ~ Ha sikerült eme emberi szintre felemelkednek, akkor csukd is be, majd gyere fel. Ott vár az, amit keresel… ~ Lássuk, hogy mennyire vagy kíváncsi és mennyi idő alatt érsz el a szobámig. Mosolyogva vártam, de háttal ültem neki, hiszen ennyire gyorsan nem fogom engedni, hogy megpillantson. Ha már az ajtóban volt, akkor könnyedén nyújtottam ki a kezemet oldalra, hogy a lánc szép lassan kihulljon a tenyeremből és a medál másik fele rajta lógót, miközben már csak ujjaim közé volt csípve a lánc, hogy ne essen a földre. - Mi tartott ennyi ideig, Lio? – kérdeztem egy féloldalas mosoly keretében, miközben lassan megfordultam és ártatlanul pillantottam rá. Azt is mondhattam volna, hogy „Meglepetés!”, de az már annyira elcsépelt szöveg lett volna.
A pajzsom a talpamnál áll, nagyon-nagyon ritkán használom, én inkább támadó harcos vagyok, mint védekező. A dörömbölésem olyan prehisztorikus erőket idéz meg, amiket felismer a nőstény és az ismerős hang megdöbbentően csendül fel fülemben. Válaszolok neki azon a csatornán, amin ő üzent és abban a hangnemben, ahogy tette... ~Nálam jobb asztalosra régen se volt szükséged. A legendás aranyhalmemóriáddal biztos elfelejtetted már, mennyit gyalultalak. Persze a női börtönben átalakulhatnak a formálható kis szőkeségek, főleg ha annyit értenek meg a világból, hogy levegőt venni muszáj...~ Ezzel a lendülettel pedig leverem a kilincset és utána rúgom be az ajtót, ahogy a régebbi típusú motorokat szokták. Testőrkoromban az volt az alapelvem, hogy az élet olyan, mint egy motor. Be kell rúgni, másképp nem megy. Az előszobát alaposan szemügyre veszem, az anyagi helyzetet ugyanúgy felmérem, ahogy az elrendezésből leszűrhető információkat. Morzsákat keresek arra vonatkozóan, hogy mitől lett ekkora arca annak a nőstény gyógyegérnek, akit Steph néven ismertünk. A mesterséges intelligencia területén tudtommal még nem jutott oda a tudomány, hogy be tudnák ültetni annak, akinek nincs. Mi meg sok mást ültettünk bele inkább, amiért nagyon hálás is volt. A farkasomnak nem tetszik ez a domináns megközelítés, testközelből akarja látni, mire is képes, aki ennyire üvölt. Ami azt illeti, Steph testközelből engem is érdekel és felidézek néhány régi szép emléket is róla. Nem csak a szex oltárán áldoztunk, kicsit többet is láttam benne. Olyan volt, mint az enyv vagy a pókháló, ragaszkodott és tapadt. Felnézett rám akkor is, mikor én voltam alul. Az első szerelmet vele éltem meg, kezdetleges formában és ez mindig maradandó emlék. A nézésében rejlő megbecsülés, amivel elismerte, hogy több vagyok, mint a kis sűrű feka, a főnök, akinek ő a babája volt. Többet jelentettünk egymásnak, mint ő bárkinek. ~Mindjárt megtalálom a szintedet és te is megleled, amit kerestél. A viszontlátás öröme viszont nem garantált.~ A telepatikus üzenetet dühösen fröccsentem bele a fejébe, ahogy régen az adagokat a szájába. Egy galádul utamba ugró szekrényt megfogok és lendületből áthajítom a legközelebbi helyiségbe, nem tisztelve míves formákat és kecsesen megmunkált bútorok szépségét. A lépcsőn már rohamléptekben iszkolok felfelé és ott úgy látom meg a nőcit, mint egy királynőt, ki méltóságteljesen lógatja a kezét. A hang már meggyőzőtt, a lánc pedig ráerősített arra, hogy a múlt köszönt be a jelen világába. Nem a dicső múlt, hanem az elfeledett, a sutba dobott. A lábbal tiport múlt. - Inkább az a kérdés, meddig tart még? Nekirohanhatnék hátulról, ahogy régen is szerette, de a farkasom szemtől szemben vívott harcra vágyik. Látni akarja a termetet, érezni a kort és belesasolna azokba a szemekbe, ami olyan szépen csillantak meg, mikor Steph kócosra izzadta a haját alattam. Lio. A Teremtőm sem szokott így szólítani, pedig ezen a néven ismert meg. Kellemes és kellemetlen nosztalgia vegyül itt, próbálva enyhíteni a farkasom nyálfolyató dühét. Futólépésben igyekszem a nőstényhez és mikor elé állok, egy pillanatig végigmérem. Megtekintem mindenét, amit régen használtam és végül az arcán állapodok meg. Vizsgálgatom, hogy mivé lett, mióta élhet ilyen formában és hogy vérvonali rokon vagy valami egész más? - Lám, miből lesz a cserebogár? Egy buta lárvából, ami a gyökeret, minden élet forrását szopogatja. - szólok fröcsögve, de belül ennél bonyolultabb folyamatok zajlanak le. A farkasom továbbra is ölre menne, de az érzések elborítanak és ahogy meglátom ezt a mágnesszerű arcot, az ellenpólusom beindul, ahogy a lábak látványától is már rögtön arra gondolok, milyen jó volt különbségnek lenni köztük. Nehéz fejjel állok meg és az eltűnt időt gondolom végig. Amikor szörnyű rácsok zárták el a Napként ragyogó tincseit, más fényforrás után néztem és nem látogattam meg többé, hogy kenyérbe sütött ráspollyal támogassam a szabadulási vágyát. A bosszú hölgye, a végzet asszonya lett hát a sors fintorának köszönhetően? És pont megujjatlanulva, Alignak ostoba tréfái után kellett előkerülnie, mint Zsugás Jimmy ingujjából a bűvös hatosnak? Hrrr...
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
~ Talán csak túl nagyra tartod magad. Tudod eléggé kishal vagy azokhoz képest, akikhez szerencsém volt bármilyen értelemben is. Ohh, és köszönöm az aranyhalas bókot. ~ jegyeztem meg könnyedén és csöppet se vettem magamra azt, amit mondott. Nyugodtan tarthat még mindig hülyének, életre képtelennek is, de annál nagyobb pusztítást tudok majd véghez vinni. S persze nem kell csalódnom a léptét jelző hangokkal se. Komolyan kezdem úgy érezni, hogy minél öregebb lesz, annál inkább veszít az agyából és inkább ő kezd az aranyhalak képességét megütni, vagy talán az egykoron élt vademberekét. Megforgatom csak a szemeimet, amikor vélhetően új ajtó szerzését jelző hangra. Miért is hittem azt, hogy esetleg képes volt változni, hiszen a bizonyítékok se ezt mutatták, amiket eddig megtudtam róla. Lehet, hogy régebben én voltam a drága kis szőkeség, aki csak levegőt tudott venni és semmi többre nem jutott, vagyis csak arra, hogy mások babája legyen, hagyja, hogy mások másszanak be az ágyába, de ha őszinte akarok lenni részben nem is bánom az akkori énemet, mert így legalább jelenleg is élhetek és igazán remekül szórakozhatom. Régebben többet jelentett, mint egy ágymelegítő. A szerelem kezdeteit együtt tapasztalhattuk meg, felnéztem rá és nem soroltam ugyanoda, ahova a vezetőnk tartozott. Ő másabb volt, de persze utána ő is olyan könnyedén hagyott magamra, mintha semmit se jelentettem volna. Ezek után érthető, hogy csöppet se békés szándékkal jöttem ide, hanem másabb terveim vannak, még ha nem is adtam sose jelét. ~ Pedig emlékszem, hogy régebben miként varázsolt el téged egy-egy pillantásom, vagy miként szerettél elveszni az általam okozott örömökben, vagy tán már el is felejtetted? ~ kérdeztem tőle még mindig higgadtan. Nem vagyok egy szent és az se érdekelt, hogy mennyire táncolok az idegein, hiszen hamarosan újabb bútordarab tört ripityára. Tényleg kezdem úgy érezni, hogy ő inkább visszafelé fejlődött, mintsem előre a ranglétrán, de annál könnyebb lesz a földbe döngölni, hiszen a nyerserő is képes nagyot ütni, de igazán az alattomos dolgok sebeznek és azok maradandóbbak is. Nem is értem, hogy Wendy mit eszik rajta, mert tény, hogy szemrevaló hím, de majd eldől, hogy a szemtől szemben milyen vélemény is alakul ki arról a férfiról, akire egykoron felnéztem, most meg nem túlzottan tenném meg. - Ohh, csak nem fenyegetni próbálsz?! – nevettem el magamat a régi csilingelő hangon, mert igazán aranyos volt. A pajzsom pedig tökéletesen a helyén volt, így a farkasa nem sok mindent szimatolhatott ki, de érezhette azt, hogy jobb lenne meg se próbálni nekem rontani, hiszen egy pillanatra azért megmutattam valamennyit magamból, mert elfojtanám csirájában a dolgot és jobban szenvedne, mint kellene. Mosolyogva figyeltem őt, amikor megállt előttem. A fejemet picit oldalra billentettem és úgy mértem végig őt. Nem változott semmit se, csak kicsit vénebb lett azóta, hogy utoljára láttuk egymást. - Talán csak túl jól játszottam régebben a szerepemet, amit ti könnyedén elhitettek, míg más pedig rájött arra, hogy mi is rejlik legbelül vagy talán ez lenne a színjáték?– szólaltam meg úgy, mintha ez lenne az igazság, pedig nem ez volt. - Csak nem hiányoztam, Lio és ezért vagy ennyire kifordulva önmagadból? Régebben emlékszem, hogy mennyire is vártad azt, hogy bejuthassam a szobámba… - majd az ép lábamat kicsit felemeltem és játékosan érintette meg a lábfejemmel, a lábujjaimmal, a lábán egyre följebb, kicsit elidőzve valahol, majd picit feljebb indult játékosan, hiszen ülve annyira nem volt nehéz ezt kivitelezni és könnyebb volt így szórakozni vele, mintsem sátán felállni. – Csak nem tilosban járt a kezed és ezért veszett oda? – kérdeztem tőle meg könnyedén, mintha nem is több évtizede nem láttuk volna egymást.
- Hát gondolom, hogy a nősténydutyiban csak tátogó és cuppogó nagyhalak jutottak. Szép dolog az egyneműek kapcsolata, de csak akkor, ha mindkét csaj igazán tuti! Értem én, hogy miről fejti ki metsző véleményét azzal a bűnös szájával és gondolatébresztő is elképzelni őt más bombázókkal. Az önbizalma olyan szinten megerősödött, hogy talán tényleg felfedezett mélyen elrejtett forrásokat és a lustaságot kedvelő eltartottságot levetkőzve megtalálta útját az életben. Akkor sincs joga előadni a királykisasszonyt. Szívesen megszúrom a régóta szunnyadó Csipkerózsikát az orsómmal... A lakásrendezési tudományomat is bevetem, mert valamivel csökkenteni kell a dühömet, míg felérek. Nukleáris robbanótöltetnek érzem magam, mindjárt D-napot csinálok ebben a házban! - Ha a te emlékeidből akartam volna élni, szexuális éhhalált haltam volna. A múlt dugásait mindig jelenbeliekkel kell friss élménnyé tenni, a folyamatosság a lényeg. Én nem is értem, mit gondolt? Hogy a hülyeségből származó önkéntes száműzetése után sóvárogva fogom várni, mint körbeborotvált fejű kolostorlakó, aki évek óta szűziesen várta a megváltó eljövetelét? A szerelem gyönyörű dolog, de a kezdetleges formájának az a lényege, hogy hagyni kell tovább fejlődni. Én megtettem, ő meg csak szóvá tenni képes. - Veled ellentétben én nem csak próbálkozom... Nem én küldözgetek sokat mondó üzeneteket futárral, aki ha rossz napomon talál, egy fejjel kevesebbel gurul le a társasház lépcsőházában. Ami számon kiejtetett, azt valóra is váltom! Itt állok vele szemben és rárepülhetnék a torkára, azonnali halállal, de a prédával mindig játszani is kell, mert úgy élvezetesebb a vadászat és finomabb a hús. Azokban az arcvonásokban, abban a darázsderékban és a finoman ívelt lábban viszont el kell gyönyörködnöm. - Talán csak túl jól tűrted, hogy megalázzunk és közös tulajdonná tegyünk. Egy vécékagyló voltál, amibe mindenki beleüríthetett, ha rájött a szükség. Lehet, hogy büszke kagyló voltál, de akkor is csak egy használati tárgynak számítottál. Megpróbálom elkapni a bokáját, ahogy csábítgat vele. Ez a lábfej csinált már élvezetesebb műveleteket is és abban tényleg tanulékony volt. 20 évesen már profibb volt a hivatásosoknál. A melldöngetésére nagyot hahotázok, a farkasom is megáll egy kicsit, mert neki is nehéz komolyan venni a másik állatot. - Ha várnom kellett, az legfeljebb azért volt, mert sokan álltak sorba előttem. Egymást megtiszteltük annyival, hogy senkit nem rángattunk ki a nőből csak azért, mert most sürgős. A lábmozgásával a dühömet nem fokozza, hanem kezdi átalakítani valami olyanná, ami minden normális férfi testében és fejében megjelenik, ha egy ilyen kaliberű nő közvetlen közelébe kerül. Itt szívom magamba a nemes illatát, itt hallgatom a lélegzete vételét és itt bámészkodom azokba az ékszerszerű szemekbe, amiket olyan galád pillázásokkal emel ki. Nem felejtek, de a harag fiókját most becsukom és egy másikat nyitok ki, olyat, ami eléggé ragad a sok használattól... - Nem a kezem akar tilosban járni ma este, Nyuszi Muci! Ha sikerül, akkor a lábát a másiktól távolabb próbálom hajtani és egyértelmű tekintettel közeledem felé. Mit nekem a sok vádaskodás, amit papírra vetett? Test a testtel majd megoldja és a feszültség, amiről ő beszél, mindjárt le lesz mérve, ha előkapom a fázisceruzámat. Nálam ez a nosztalgia, most is csak úgy bánok a nősténnyel, mint egy sörösüveggel, ami a hűtőben lapul. Mikor megkívánom, egyszerűen elveszem, mert hagyja.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Fogalmad sincs arról, hogy mennyire remek tud lenni és mennyivel jobb, mint amiket ti adhattatok nekem. – szólalok meg mosolyogva, hiszen roppant mód jól szórakozok. Ohh, ha tudná, hogy mekkorát téved és még milyen nagy hal járkált be, s csöppet se nőstény volt az illető. Sokkal inkább kiskirály a maffiában, már ha ilyet lehet mondani. Remek szórakozást tudott nyújtani számomra, ahogyan később is, míg a halál végre el nem jött érte általam. Nem élhet mindenki sokáig, néha életeket is el kell venni, hogy jobban elindulhassunk a lejtőn és a saját utunkon, de ebbe nem akartam beavatni. Az úgy túl egyszerű lett volna. Én lehet sok mindent tudok, majdnem mindent, de ennek fordítva nem kell megtörténnie. - Látom, még mindig tudod, hogy miként bókolj egy nőnek. – jegyzem meg úgy, mintha kissé szíven ütöttek volna a szavai, de szó sincs erről. Pontosan tudom, hogy milyen voltam régen, ahogyan azt is, hogy minek használtak, de akkoriban annyira nem érdekelt és nem is foglalkoztam vele. De míg valaki képes változni, addig valaki szemmel láthatóan nem. Sőt, talán még inkább visszafejlődött, amilyen pusztítást vitt véghez. Mint egy túltengő tinédzser, aki nem tudja kezelni az érzéseit. Pedig már vénségnek is beillene, ha a korát nézzük. Szegény teremtője, biztosan azóta már megbánta, ahogyan az enyém is, ha látja még valahonnét azt, hogy micsoda szörnyeteget teremtet. Mondhatni a tanítvány túlszárnyalta a mesterét. - Igazad van, te inkább ősember módjára törsz. Esetleg szeretnéd, hogy megtapsoljalak ezért az eredményért? – kérdezem tőle angyali mosollyal és bárgyú tekintettel. Ohh, csöppet se nehéz eljátszanom a régi énemet. Miért is lenne nehéz? Ő is én voltam és túl sokáig mellőztem az eszemet és még előnyömre is lehet az, ha nem vesz komolyan. Én mutatok valamit, ő nevet. Tetszik ez, hiszen legalább ő a múltban ragadt, míg én. - Mondja ezt az a férfi, aki eme kagylóba volt szerelmes. – nevetem el magam könnyedén, majd a vöröslő körmeimre pillantok, mintha csak azt akarnám megvizsgálni, hogy mindegyik rendben van-e. Tudom jól, hogy miként adták át egymásnak a kilincset, hogy miként játszottam meg azt, hogy mennyire élvezem azt, amit művelnek. Legtöbb nőnek talán felfordulna a gyomra is ettől, de az enyém nem, hiszen ami nem öl meg az erősebbé tesz. S legalább könnyedén tanultam meg azt is, hogy egy különleges arc, kerekebb idomok mennyire képesek elvenni a férfiak eszét, vagy éppen egy csábító pillantás, sokat ígérő nézés és sóhaj. - S vajon, ha nem kell sorban állnod, akkor elég tökös vagy még, vagy most már a szád nagy és picurka lappang odalent? – kérdeztem tőle bárgyún és még hozzá angyali pillantást is dukált. Pontosan tudtam, hogy megvárták, amíg az előző távozott, vagy éppen rendbe szedtem magam, már ha normálisabb volt az illető. Ahogyan néhányan nem csak idióta barmok voltak, mint előttem ez a hím. Ő mást keresett akkoriban és mást is tapasztalt meg. A lábamat nem rántom el tőle. Csöppet se érdekel, hogy fogva tartja, kihívóan figyelem őt, s vöröslő ajkaimba harapok újra és újra fogaimmal. - Eléggé nagy ordas vagy te ahhoz? – kérdezem meg tőle játékosan, majd hagyom, hogy könnyedén el a lábaim között tudjon felém közeledni. Amikor egyre közebbe ér, akkor játékosan végig simítok az arcán, ahogyan egykoron tettem, majd pedig kicsit hátrébb siklom az ágyon, s ujjaimmal mutatom, hogy jöjjön. Nosztalgia? Meg lehet, de hogy ennek nem olyan vége lesz, mint amiben reménykedik, az is biztos, hiszen eszem ágában sincs hagyni azt, hogy újra elvesszen a búja örömökben. De ostoba lennék nem pont úgy pofára ejteni, ahogyan nem számít rá… Gyere, gyere farkaska, még csak most kezdődik az igazi móka. Ajkaim mosolyra húzódnak, mintha az ő közelsége váltaná ki belőlem, pedig roppant mód nem így van, vagyis főként nem...
A természet rendje, hogy a barlang belsejét nem kígyózó nyelvek dörzsölgetik, hanem egy rettenetes hús-vér dorong bunkózza be magát oda. Nézni persze egészen észveszejtő tud lenni, főleg akkor ha valamilyen formában mindkét, egymással játszó leányzóban jelen vagyok. Egy édeshármasnak nem lennék ellen, de valahogy kevéssé tűnik hihetőnek a nőstény válasza. Mindenre csípőből a legdacosabb fényezést polírozza oda, hogy ő ragyogjon, ne én. Ehhez korábban kellett volna felkelnie, mint a hajnali Nap első sugarainak! - És látod, annyira szeretem a sikert, hogy még azt is szépmondókákkal dobálom, aki komor féltéglát érdemelne... Semmi más bajom nincs vele, minthogy fenyegetőzik és ő akar felül lenni. Legalább most belepiszkítottam kicsit a lelkébe és hamarosan kézzel is megteszem ugyanezt, mert farkaséknál már nem él a nőt nem ütünk meg szabály. Sheilától is akkorát kaptam, hogy nem lett volna szégyen visszaütni, ha az erő elismerése és a finom kis arc bája nem késztetett volna másra. - Ösztönöket kívánsz felszítani uszító sorokkal és utána magadat ünnepelnéd az eredményességért, ami valójában nem is olyan nagy kunszt? Én is szívesen tapsolok, de gyanítom, a csinos kis fejed véletlenül pont a tenyereim közé kerülne közben... Minta Bud Spencer filmekben. Taps, taps és a fülön csattan a két kéz, présgépet játszva, hogy alakítsam a kiscsajt, ahogy régen is tettük a krimigimiben. Kellett neki az utasítgatás, nem volt önálló akarata. Se célja, se reménye. A szülők hűvös égövi nyaralást kaptak, rácsok védték meg őket a veszedelmes külvilágtól és a tesóka sem akart bátyó helyett apukát játszani. Maradt a bűnbanda, a férfiak uralma és Steph önkéntelenül is lehajtotta a fejét, mint birka a vágóhídon. Szúrtuk is szépen, rendszeresen, estéről estére, hajnalról hajnalra. Jutalomfalat volt a csaholásunknak. - Mondja ezt az a nő, aki még mindig szerelemnek hiszi a mindig tömhető liba kéznél levő mivoltának kedvelésére. Mert nem volt több annál. Ha a szívemet igazán mélyen érintette volna, akkor arra hallgatok és nem a legnemesebb testrészemre, ami bármelyik másik bombázóra azonnal tudott váltani, mikor Steph ostobaságával elintézte, hogy évekre a hozzá hasonlók közé kerüljön. A szerelem Donna-val kezdődött, előtte primitív, mondhatni prehisztorikus formái fejlődtek ki, hogy az evolúció csúcsán elérjék azt, ami egy sok évtziedes boldog házassághoz is vezetett. - A nagy szájra neked lesz szükség, Ms. Porszívótorkú! Elég meggyőző volt a technikája régen is. Ami azt illeti, nálunk sajátította el. Mikor én megismertem, már profivá nevelte a barna rudi, meg a többi suhanc. Látom rajta, hogy ez a hisztéria csak násztánc. Azt akarja, hogy győzzem meg az igazamról és érjem el nála, hogy alám feküdjön. Ez mindig is izgalmasabb volt, mint csak úgy hanyatt lökni egy nőt. Azt nem hiába büntetik, teljesen jogosan. Mint agrárollót a világgazdasági válság, úgy nyitom szét a lábait. A könyv is ott válik el legjobban, ahol gyakran használják. A kóstolgatására nem felelek, itt a tettekre lesz szükség. Üssed, üssed, botocskám! A kéz érintése még nagyobb fokozatra állítja az így is lobogó tűzhelyemet. Egy határozott mozdulattal kéne most kikapcsolni az övemet és a nadrággombom deaktiválásával előhívni a vágy sorompóját, ami megálljt parancsol a sértődöttség gyorsvonatának. Ép kézből viszont csak eggyel rendelkezem jelenleg, ezért el kell, hogy engedjem Steph lábát. Ott állok a kettő között, minden értelemben, ismerős szituációban. Felszínre is hozom, amit magamból kell és dereka felé nyúlok, hogy az enyémre emeljem. Úgy az igazi, ha fél karral magamhoz fogom szorítani és közben helyezkedem belé. Józan ítélőképességem érzékeli, hogy az intelligencia már tényleg csillog a szavaiban és rafinált tervei lehetnek, de melyik férfi az, aki ellen akar állni egy ilyen kínálkozó lehetőségnek? Csak Pinokkió népes családja rendelkezik olyan fás szárral, ami meggátolja az élet alapvető elemeinek magához ölelésében. A vágott szemű őrzőbige is kacérkodott a vágyaim felkeltésével és beteljesítésével, testének fokozatos felfedését ígérte és amit láttam, amire rávettem, arra a mai napig azt mondom: megérte utána átélni egy ideiglenes altáji sorvasztást. Most sincs ez másképp, a hátamba szúrt tőrtől lehet, hogy össze fogok esni, de ha onnan felállok... Akkor bizony tankként hatolok be az ellenség bizonyára erősen nedvesedő falai közé. A szavak háborúja pedig folytatódhat utána, talán békés időszakot hozva, talán még jobban aláaknázva a mezőt, min mi ketten járunk.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Csöppet se érdekelt, hogy ő mit gondolt arról mi zajlott a börtön falai között. Éljen csak tévhitben, de vélhetően sokkal kellemesebb dolgok, mint esetleg egy férfi börtönben zajhatott, hiszen ott nem éppen lehet a legkellemesebb valakinek a „nőjének” lenni… Szavaira játékosan a szívemhez kapom a kezemet. - Vigyázz még a végén összetöröd a darabokban lévő szívemet, ami még utánad sóvárog... – egyetlen szavam se volt igaz, de mégis úgy hangzott, mintha az lenne. S még ki se szimatolhatja azt, hogy mennyire nincs igaza. – Még a végén meghallja a szomszéd is és egyből jönni fog, mert ilyen kötői nyelvnek nem tud ellenállni. – s ajkaim ravasz mosolyra húzódnak. Ohhh, nem féltem én attól, hogy esetleg ezzel túlpendítem nála a húrt. - Még mindig tökéletesen képes vagy meghódítani a nők szívét, vagy most éppen meg kellett volna ijedtem attól, ami mondasz? Régen se féltem tőled Lio, akkor most miért is tenném? – kérdeztem tőle ártatlanul, mint aki nem is érti, hogy miért mondta azt, amit mond. Nem fenyegettem én, egyszerűen csak jól szórakozok rajta, hiszen lemerem fogadni, hogy még mindig nem az eszével gondolkodik elsődlegesen, hanem a férfiak legféltettebb kincsével. Ha nem így lenne, akkor az lenne eléggé meglepő, hiszen a legtöbb nőt meg akarja hágni egy vagy éppen többszörösen. Szavaira csak megforgatom a szemeimet, hiszen a szerelem sokkal bonyolultabb annál, mint amit én valaha éreztem iránta, de ő akkor kezdte bontogatni a szárnyát. De nem fogok erről vitatkozni, hiszen néha még egy farönkkel is többre lehetne menni, mint vele. Felesleges lenne ilyen piti kis dolgokról leállni vitatkozni. Van nekem jobb dolgom is, mint ebbe a hülyeségbe belemenni és értelmetlenül szócsatázni. A kijelentésére csak hangosan elnevetem magam, mintha most mesélték volna nekem az évviccét. Azt hiszi, hogy szükségem lesz rá? Azt hiszi, hogy megfogja kapni azt, amit régebben csak úgy elvehetett? Ohh, nem ismersz Lio és fogalmad sincs arról, hogy milyen az ördöggel ágyba bújni, de talán hamarosan megtudod, vagy inkább később kapj egy tőrt a hátadba, ami olyan mélyre hatoljon, amit nem tudsz csak úgy kivenni? Vajon az őrzőkéd mit szólna, ha most látná azt az állati vágyat, ami a szemeidben csillan? Vajon rá is pontosan így nézel, vagy a nosztalgia és a testem még mindig túl nagy hatással lenne rád, mint egykoron volt? Könnyedén játszadozom vele, hiszen férfiból van és azt hiszi, hogy hamarosan most kezdődik a lepedőtorna egyik bajnoksága. Mosolyogva figyelem őt, majd amikor elengedi a lábamat, akkor az éppel megtalálom őt, s szórakozom vele, kicsit még távolabb is tolom, hiszen nem adják olyan könnyedén ezt a csípőt már vagy talán mégis?! Ellökhetném, de az túl egyszerű lenne, inkább evezzünk más játékterepre, a tervek néha játék közben módosulnak, ahogyan most is. Könnyedén hagyom, hogy a kezét körém csavarja és úgy emeljen meg, hogy utána elvesszen bennem férfiasságával. Mosolyogva figyelem őt, de jelét se mutatom annak, hogy esetleg mennyire képes maga alá gyűrnie azzal, amit tesz, inkább csak csodálkozó fejet vágok. - Már bent is vagy? Az évek alatt esetleg összement, vagy én emlékeztem rosszul? Lehet, hogy már nem is megy olyan jól, mint egykoron ment és a félkarú kalóz annyira nem is nagy játékos, mint amilyennek hiszi magát. – szavaim ártatlanul csendülnek és egy pillanatra még vöröslő körmeit is figyelemre méltatóm, mintha még az is érdekesebb lenne, mint az, hogy miként kezdett el a testünk egyé válni. Játék, gonosz játék, de lássuk erre mit lépsz Lio.
- Vigyázz, még a végén a törékeny nőt fogom látni benned, aki olyan kis cuki, hogy képtelen lenne elektronikus levélbontóval megkéselni annak a postaládáját, aki felé a szívébe lőtt Ámor-nyíl még mindig bőszen mutogat... - sziszegem neki felfújt körberöhögéssel. Ha értem sóvárogna és így akarna megint a horgomra akadni, akkor elég perverz nőcske lett belőle. Részemről csak legyintést láthatott régen is, nem ellenszenvet, szóval ekkora feneket nem kell keríteni egy nosztalgiadugáshoz. A szagok nem mutatják a kamufaktort, csak az érdekek, amiket szoktam vizsgálni, mikor hazugságon akarok érni valakit. - Hát a te nyelved minek tudott ellenállni régen? Úgy emlékszem, az én nyalókámnak nem igazán... Kaján vigyorral veszem tudomásul, hogy kitanulta az ipart, ahogy én is, remekül játszunk oda-vissza fordítósat. Lassan már kezd is érdekelni, hogy melyik szakon végzett az élet egyetemén és nem csak a lába közé koncentrálok, pedig ott lapul a lényeg. - A jelen változásait letagadni dőreség volna, de a múlt szennyesét azért ne nevezzük patyolatból hozott ragyogóságnak! Ha nem a félelem tartott egy bűnbandában házi angyalkaként, akkor mi? Édesem, akkor nagyon is jól tudtad, hogy egyedül nem jutnál messzebb, mint egy amputált lábú lajhár... Elismerem, hogy lélekben is megbicepszesedett, de ettől még régen az volt, aminek láttuk: szőke szépség nyitott szájjal és lábbal. Erős nőt nem akartunk a soraink között, masszívan férfias szakmának számított a miénk. Nem is éltek meg a tökös csajok, csak azok, akik fejet és térdet hajtottak, amikor a szolgáltatásaikra volt szükségünk. A mozdulatok és az incselkedés már a régi nőt idézik, aki kedvelte a megaláztatást és akiben jó lesz újra megfordulni. A "szeretetcsomag" és a szívhez szóló sorok jelentése nem röppent ki a fejemből, csupán valami momentán kellemesebbet tolok elé. Csak kéreti magát, hogy küzdjek meg érte, de a célunk ugyanaz. Én tisztábban haladok felé, ő árnyaltabban, az akaraterő viszont velem van. Úgy emelem, mint favágó a kitermelt rönköt és rá is helyezem a tartórúdra, amire a tépetten lobogó zászlaja való. Továbbra is tartom, nehogy szél érje gyönge testét és tömködöm, mint libát a nagyüzemi szárnyaskereskedő. Hogy meg se próbálja mutatni az élvezet legapróbb jelét, az viszont kezd zavarni! Ennyire fa-bula nem lehet, hisz régen is megviselték azért a menetek, sikítással és lepedőmarkolással jutalmazta, mikor a köztünk lévő távolság negatívra csökkent. A farkasom odamorog az övére és hátát görbíti, miközben én szavak tőrével támadok. - Nem annyira tág az érdeklődésed, amilyennek mutatod, maximum az érzéketlenséged súlyosbodhatott el olyan mértékben, hogy már nem érzed, a súrolókefe minden oldalfalat alaposan megdörgöl. No de ha szűkebb lyukba várod a dákólövést, akkor hátra arc, biliárdkirálynő! - szólok rá pörkölő tekintettel a fogaim közül kimorogva. Csak azért nem próbálom meg falhoz vágni, mert a testem túlságosan élvezi, ahogy elmerülök a nőstényben és ezt az ösztönt a farkasom sem bánja. Csípőjénél fogva próbálom meg felemelni a karóba húzott testet és miután kicuppant, forgatni kívánom úgy, hogy engedjen be a hátsó kapun, de közben tarkótájt a büszkén karban tartott frizurájára is rá akarok marni. Kell a kapaszkodó, hogy másik kezemmel a nyakánál fogva préseljem magamra, mert állatias szexet érdemel, ha már az emberi nem elégítette ki annyira, mint engem. Nem fogja itt eljátszani, hogy csalódást okozok azon a területen, ahol még sosem mondtam csődöt.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Ettől nem félek, ahhoz túl nagy szemellenzőt viselsz, hogy továbbra is vak maradj és… - kezdek bele, de inkább elharapom azt, hogy a saját örömeit hajszolja állandóan a nők közelében. Szerintem még a csődörökön is túl akar tenni, de hát, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Nem akarhatja mindenki őt, s talán ezt csodálom az őrzőben is, hogy nem tárja szét egyből a lábaimat, vagyis, ha jól értesültem. - Tudod, amíg nem találja meg a kedvenc nyalókáját, addig sok pocsék ízt végig kell kóstolnia. – jegyzem meg minden kedveskedés nélkül és habozás nélkül. Lehet, hogy régebben az ő nyalókájával is szórakozott a nyelvem, de az nem jelenti azt, hogy az annyira mámorító is lett volna. - Számít az, hogy mi tartott ott egykoron, vagy szeretnéd, ha egódat még inkább simogatnám, s azt mondanám, hogy te? – kérdeztem tőle negédes hangom, majd ártatlan fejet vágtam. Végül egy apró nevetés hagyta el az ajkaimat. – Sose akartam volna a múltat túlzottan megfényesíteni, hiszen nehéz lenne úgy, hogy a világ rothadó és hormontúltengéses egyedei császkáltak a közelemben, vagy éppen az ágyamban. – ohhh, nem kell engem félteni, ha akarok, akkor szavakkal is igazán bántó tudok lenni, s nem állt szándékomban jelenleg túlzottan finomkodni, ha ő se teszi meg. A szövegek nem jelentik azt se, hogy esetleg az ördög fattya lett belőlem. Nem, ezek csak szavak, amik az évek alatt is rám ragadhatott. Ahogyan azt is tudtam, hogy akkoriban nem éltek tökös csajok abban a bandában, aki túl sok észt villantott, vagy nem nyújtott olyan szolgáltatásokat, amikért néhányan fizetni szoktak, akkor ott se maradhatott volna. Egyszerűbb volt akkoriban nem gondolkozni, ahogyan nem is törődni azzal, hogy esetleg miket érzek. De elmúlt, s ami nem öl meg, az erősebbé tesz. Ahogyan a mondás is tartja. És engem nem tört meg, s belülről még erősebbé tett, majd pedig az elmúlt évtizedek eseménye pedig még inkább, de ezt neki nem kell tudnia. Ha kell lehetek esetlen, bárgyú, vagy éppen igazán pokoli teremtés. Egy nő remek színésznő tud lenni, ha akar. Amikor pedig megérzem magamban, akkor se adok különösebben jelét, hogy mennyire is élvezném. Hah, már csak az kellene, nem őrültem meg ennyire, hogy még kedvére is tegyek, ha már ennyire sietősen letepert, mintha eme dolgok tartanák őt életben, vagy ennyire ki lett volna éhezve, mert mostanában nem járt sikerrel? Fogalmam sincs, de még a körmeim épsége is jobban érdekel, mint az, hogy őt ez mennyire is zavarja. Legalábbis látszólag, de valójában. Az titok még előtte is. Talán csak kóstolgatom, amikor viszont meghallom a szavait, akkor kicsit feljebb szalad a szemöldököm, de ennél több érzelmet nem mutatok felé, amikor viszont meg akar fordítani, akkor legszívesebben elröhögném magam. Sietve kapom el a kezét, majd dereka köré fonva a lábaimat pár pillanat döntöm hanyatt, ha kell még picit akkor a farkas erőmet is bevetem rajta, majd pedig feljebb is lököm az ágyon. Könnyedén mászom fölé, lábaimmal a csípője vonalánál megtámaszkodva két oldalt, miközben a kezeimmel a kezeit tartom fogva. Könnyedén hajolok odahozza, hogy szenvedélyes csókkal ajándékozzam meg őt, az ujjaimat játékosan húzom végig arcának az élén, majd a füléhez hajolok, miközben egyik kezemmel elengedem őt. - Akit én ismertem egykoron, az nem másik lyukat keresett volna, hanem sokkal inkább bizonyított volna, de látszik már te se vagy a régi. Sőt, rosszabb vagy, mint egy kamasz, aki nem tudja kordában tartani a botját, hiszen talán érd el máskor, hogy egy nőstény is élvezze, ne csak te, s akkor talán nem a körme reszelésére gondolna közbe... Vagy talán ennyire kiéhezetettek volna az itteni nőstények? Senkinek se kellett volna a nagyra tartott becsesz szerszámod? – mondom neki minden kedveskedés nélkül, miközben egy kicsit erősebb fémből készült bilincs landol a csuklóján az ágyhoz szegezve őt. Én pedig könnyedén gördülök le róla. Majd lassan felállok és megigazítom a ruhámat. - Már csak az a kérdés, hogy hol tartod az eszedet, ott lent, vagy ott, ahol kellene. – S azzal a lendülettel meglengetem előtte a kulcsot, majd játékosan végig húzom hasának vonalán az ujjaimat, amik pofátlanul egyre lejjebb vándorolnak, s közben őt nézem csöppet se angyalian, de persze mielőtt túl jó lenne számára, azelőtt még abba is marad az eme fajta szórakozást.
- Igazad van, nem lehet mindig a csúcsminőséget hajszolni. Megértem, hogy időnként másra is vágytál utánam. A pocsék ízt természetesen a többieknél kellett keresni, nem nálam. Azt ugyan lesheti, hogy magamba fordulva behúzom fülemet és farkamat, aztán a bocsánatáért esedezem. - Felesleges szavakba öntened, amit a tetteid már kimondtak. Az egómat az simogatná, ha miattam érkezett volna oda, de tudom, hogy egyszerűen a rosszfiúk, a bűn szabadsága hajtotta. Amikor engem megismert, akkor árnyaltabb lett a kép. Igazat szólva ilyen képet sokszor lehetett már festeni, nem hatott meg túlzottan, ha egy akármilyen nő odavolt értem. Az csak természetes. De ha másra is rá mert nézni, mikor én követeltem a tekintetét, akkor szakadt el a cérna és az olyannak a fejébe húztam a gobelint. - Steph, az a szomorú, mármint téged szomorkodásra ítélő tény, hogy annakidején még az én fényesen ragyogó intellektusom sem tudott téged kiemelni a sötétség szeretetéből. Hogy végül mi tette ezt meg, az viszont szerfelett érdekel! Másokat gondolhat romlott almának és bomló húsnak, de engem nem fog. Az egóm az, ami leginkább legyőzhetetlen bennem. Rejtélyes továbbképzésen vehetett részt ez a nőstény, akiben egy farkas meglátta a lehetőségeket. Lefogadom, hogy először a lába között, de aztán nem szerette volna, ha a fakéreg értelmi szintjével megegyező nőcske áll az oldalán, így kihámozta, kifejtette belőle azt, ami eleve ott volt. Nem könnyű beismerni, de az tény, hogy az emberi agy nem számítógép, nem lehet bele plusz memóriát venni, legfeljebb kihasználni azt, amit korábban a digitális por lepett be. A bosszantó közönyösség tettre késztet, karóba kívánom húzni, hogy egy hangyányi túlzással élve legnemesebb testrészem a lapockái között törjön fel, mint a talajvíz. Az erő viszont nem velem van, később növesztettem bundát és idő kell, míg behozom a korábban születettet. Hanyatt vágódás közben megpróbálom a kezeimet mancsokká alakítani, minél kisebb méretűekké, hogy kicsusszanjak a nőstény kezéből, mint a cinkelt lap Zsugás Jimmy ingujjából. Sajnos a reflexek túlságosan pallérozottak és az erős markok nem arra markolnak rá, ami beléjük való, hanem engem szorítanak satuba. Lábaimmal próbálok védőfogást eszközölni és rendesen hasbatérdelni a magát játszótéren érző egykori töcskölni valót. Most kivételesen szavak nélkül, harcművészeti tudással próbálkozom és deréktól lefelé teljes vérfarkas alakomat felhasználva hosszabb alsó végtagokkal eszközölhetek ilyen műveletet. Ha az erőmet nem is tudom megnövelni, a méretemet alakíthatom. Őszinte sajnálatomra a nyers erő győzedelmeskedik és amit más körülmények között el tudnék fogadni, ettől a pőreségében gonosz teremtménytől elutasítom. Stephanie Meyer nem lesz tekintély a számomra, hanem egy ágytöltelék, akibe büszkén pakoltam a lőszert és újra megtenném, most is, ha tudnám. Farkaspofát öltök, mikor az arcomon csatangol az ujja, mint eltikkadt vándor a sivatag izzó kövei között. Megpróbálok ráharapni és ha nem sikerül, bohóctréfával zavarom, egyik szememet sárgává alakítom és környékét piszkosfehér farkasszőrrel borítom be, az arcom másik fele pedig egy szörnyűséges, sárgásbarna teljes vérfarkas pofa lesz, kiálló füllel és őszülő bajusszal. A kommunikáció innentől fejből fejbe megy, nem szájról szájra. ~Akit én ismertem egykoron, az még kérte is, hogy a szűkebb ajtón lépjek be porrá alázva a fájóbbik kimeneti forrását. Mi vitt rá téged arra, hogy elhidd, feledésbe merültek karomöltögetésre sarkalló soraid, amiket a cseppnyi ékszeremlék mellékeltél? Azt kaptad, amit érdemeltem és sok nő irigykedhet azért, amit az imént adtam. Na jó, olyanból nem sok akad, aki megérdemelte volna és mégsem toltam be a kamionomat a mélygarázsába.~ A bilincs láttán rögtön alakváltó trükkhöz nyúlok. Megint a lehető legkisebbre alakítom a mancsomat, keskeny farkascsuklót növesztek, de hiába túl szoros a fémszerkezet és még ezüsttel is kibélelte az, akit inkább nekem kellene rendesen kibélelnem. Fogságban maradok és így nem szaporodom. A bilincs erős lehet, de az ágy rúdját még kiszabhatom, mint a rend éber őrei a közúti bírságot és ha ez bekövetkezik, akkor a nőstény hasán fogom átdöfni, de csak azért, hogy a pofájára növesztett vastag bőrréteget lefejtsem húsig, csontig és a torz koponyáját jól megnézhessem majd, mielőtt szétzúzom. Ezek után kegyesebb bánásmódra már nem számíthat.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Fárasztó ez az egoizmus, amivel rendelkezik. Mintha övé lenne a világ legvarázslatosabb bontja, de már belefáradtam abban, hogy felfogja azzal az állítólagos remek eszével azt, hogy pont, hogy az övé annyira nem az. De hát attól még, hogy valaki professzor, nem jelenti azt, hogy tényleg éles lenne az esze. Unalmas-unalmas, lapozzunk már. Mennyiszer akar még a múltban lévő dolgokról beszélgetni? Lehet, hogy akkoriban olyan voltam és miegymás, de attól még a jelenben élünk és roppant mód álmosító az, hogy ő még mindig azt hiszi, hogy a jelen is hasonló, mint a múlt ilye téren. Azt hittem, hogy ennél hamarabb le fogja vágni azt, hogy roppantmód nem hasonlítok már arra a nőre, aki akkoriban voltam. Még egy szikrányít se, de szemmel láthatóan vak is lett, mert ha látja is, akkor se vallja be a különbségeket. - Fényesen ragyogó intellektusod? Komolyan mondom, ha így folytatod, akkor már az lesz kérdés, hogy miként fér be a töpörödött agyaddal a hatalmas egod. – nem voltam már kedves, mert legszívesebben már a falba vertem volna a fejét. Igazán idegesítő és szánalmas volt már a szememben az önfényezése, s az, hogy azt hitte, hogy ő mekkora szám és a többi hasonló dolog. Kíváncsi lennék, hogy azok a nők, akik lefeküdtek vele mit láttak benne, vagy csak szánalomból tetté-e. De hát nem lehet mindig mindent megtenni, ahogyan legszívesebben cselekednénk, így inkább csak tovább folytatódott a színjáték és addig nem is lett volna gond, amíg olyanra nem készült volna, amiért legszívesebben olyat tettem volna vele, aminek a következményét jó ideig viselhette volna. Végül természetesen inkább a finomabbik módot választottam annak, hogy ő kerüljön alulra, majd pedig a bilincs könnyedén fonódott az ép csuklója köré. Szőrmés volt, de alatta viszont ezüst lappangott, mintha csak számára találtam volna ki. Nem űztem ilyesfajta játékokat az ágyban, de ő megérdemelte ezt. A hasamat eltalálja, mire felszisszenek, de én se őrültem meg, hogy ezek után felette maradjak, amikor ilyen színjátékba kezd. Mint egy veszett dög, aki képtelen uralkodni azon, ami benne lakozik. Gyenge és talán mihasznának tűnik kissé a szememben, amiért ennyire gyenge. Az ujjaimat is idejében rántom el, hiszen nem haraphat rá, majd felállok az ágyról és távolabb sétálok tőle. Figyelem azt, ahogyan szenved és próbálkozik. A fájdalmaimmal meg roppant mód nem foglalkozom. ~ Vélhetően túl beképzelt lettél Lio. Akit én ismertem egykoron az nem volt ekkora vadbarom, mint amilyen te vagy, ahogyan képes lett volna uralni a benne lakozó szörnyeteget is. Azt hiszed, hogy te vagy a legjobb férfi a világon, hogy mindenki a lábaid előtt térdel és csak téged akar? Tévedsz, szánalmas vagy és olyan, akivel talán a legtöbben szánalomból feküdnének le. Professzornak mondanád magad? Nem vagy az, még ha annak is mutatod magad. ~ talán olaj volt a tűzre, de nem érdekelt már, hogy mennyire bosszantom fel. Az energiám nem alattomosan, hanem erővel fűszerezve és csöppet se gyengéden ölelték őt körbe, hogy megmutassa a farkasom, hogy lehet ő a hím, de akkor se erősebb nálam. Az alvilágban megtanultam, azt, hogy miként is lehet másokat földre kényszeríteni, ha nem is örökre, de időre. Ő pedig pontosan ezt a fagyos érzést tapasztalhatta meg, amitől vélhetően pár percig szinte mozdulni alig bírt, mivel annyira nem vagyok idősebb nála, hogy hosszabb időre megtegyem ezt. A következő pillanatban mielőtt ténylegesen megadta volna magát az ágyam egy szekrényt kapott magára. Talán kicsit ütöttem őt, de nem haboztam, a sérülésem ellenére rohanni kezdtem, miközben egyre több akadály gördült elé, majd végül sietve léptem ki az ajtón – ha túl közel lett volna, akkor pedig az ablakon át távoztam -, megpillantottam a járok között egy férfit. Sietve rohantam oda megtépázott hajjal és ruhával. – Kérem, segítsen! Egy vadállat tört be hozzám a kerten át. Meg akart erőszakolni, kérem, segítsen! – mire a férfi megállt és kíváncsian pillantott rám, majd a házra. – Nyugodjon meg hölgyem, nem lesz semmi baj! Most már biztonságban van! – mondta sietve, majd pedig magához vont és úgy fürkészte azt, hogy vajon mi fog előjönni a házból. Gyerünk Lio, mennyire vagy tökös?! Vagy inkább elfutsz? Én pedig úgy simultam az idegen karjai közé a megtépázott küllemben, ahogyan egy ijedt nő tenné, akit éppen most támadtak meg. S közben még egy-két arra sétáló férfi is megállt, akiknek nem tetszett az, amit hallottak tőlem. – Én úgy félek… [Ha valami nem jó, akkor nyugodtan szólj! ^^ ]
- Szavaidat nyilván te sem gondolhatod komolyan, ha mégis, akkor kognitív illetve memóriával kapcsolatos problémák merülhettek fel az általad rólam kikutatott információk értelmezésével kapcsolatban! A farkasom még jobban meresztgeti a hátát és folyatja a nyálát, úgy indulna már a bosszantó nőstényke ellen. Erős bennem a párosodási ösztön, de sikerrel koronázom meg éppúgy, ahogy a szellemi tevékenységemet, csak a kettő nem mindig jár együtt. Amikor Wendy-t töltöttem fel energiával a fakitermelő telepen, Shakespeare-idézetekkel tarkítottam az együttlétet, de erre sincs szabály. Kedvelem a szabadságot, hisz a változatosság gyönyörködtet. ~Ó, de lebilincselő élményt okoztál! Erő helyett szerszámkészlettel akarsz boldogulni, szépszemű ezermester?~ A külsőségei esztétikumát el kell fogadnom akkor is, ha fejemben a szabadulás utáni vendetta eszméje forog. Egy hasbarúgást sikerrel beviszek, de amit utána terveztem, az kicsúszik a markomból, mint részeg talajtornász a hétlépcsős kocsma jeges küszöbén keresztül. Úgy jár és kel, mint egy dülledt mellkasú galamb a háztető ereszén, figyelve, hol talál egy kenyérmorzsát, mit betömhet a csőrébe! Mivel az előbb kitapasztaltam a bilincs sajátosságait, nem az alakváltással fogom megoldani ezt a dolgot. Míg cseverészünk, agyam fogaskerekei a termelőállomás végén kidobják a megoldást, de addig is revansot kell venni, mert olyat még nem látott a világ, hogy én szó nélkül tűrjem a kioktatást egy nagyszájú lyuktól. ~Változik a világ s változik benne minden ember. Ki erre nem képes, annak osztják a Darwin-díjat. Olyan szinten beszűkült a látásmódod, hogy lassan ázsiainak is gondolhatnálak, te Rémségesnek Készülő, Haját Szépségesen Fésülő!~ Az a rőzse, ami a homlokától nyaka tetejéig ér, még mindig beindító, akár zsebbelsőtől meleg slusszkulcs egy hideg téli reggelen. Csodásan mutat rajta, ahogy dobálja és jól meg is rántanám, hogy érezze a törődést, miközben a szűk nyíláson kapná az áldást. Egyszer sor kerül rá, ha rajtam múlik, ebben biztos vagyok. Présgépbe kerülök, amit mágikus energia hajt és a takaróval együtt süppedek az erőtől. Küzdök, tudom, hogy az akarat sokat számít, de azt se felejtem el, hogy mindenre azért nem képes. A tervem füstbe menetel, mint egy vak és szaglásképtelen ökrök húzta szekér. Tehetetlenül szemlélem, ahogy Steph velem rombolja a szobabelsőt és egy szekrényt ítél a rajtam történő széttöretésre. Sajnos teli volt a bútor, így én is megérzem, pár felszakadt bőrrészen kívül a térdemen, ami nagyot kapott így. ~Fuss el, menekülj, te gyávaságból jelesre vizsgázó szekrényekkel táncoló hackerhibrid! Utaink még keresztezni fogják egymást, mint botanikus a savanyú szőlőt az egészségessel.~ Az az érzésem, hogy a szoba magánya nekem marad és egy garantált: ha lekerül rólam a farkaserő mindent elnyomó hatása, akkor úgy lerúgom ezt a szekrényt magamról, mint alvás előtt a papucsot és irány egyenest. Ahogy füleim hallatára olyannal vádol meg a nőstény, ami az igazságtól igen messze áll, fejemet csóválom, mivel már tudok mozogni. Derékból indítva adok lendületet a szekrénynek és egész a plafonig rúgom, onnan pedig gellert kapva az ágy sarkához repül. Szerencsémre nem rám esik vissza. Így is belefájdul a térdem, de úgy érzem, törés nem ért, szóval menni még tudok, csak sántábban, sutábban. A bilincs ezüstje gátol ugyan, de a rúd, amihez Steph csatlakoztatta, úgy fog széttörni a harapásom alatt, mint a ropi. Fordulok és szétrágom az ágyának ezt a részét. A kiszabadított csuklómat megszeretgetem kicsit, majd lepattanok az ágyról. Most érzem meg, hogy nem olyan egyszerű így a járás. Kerítést átugró erőszaktevőnek se neveztek még. Legalább kreatívan adja elő, ezt elismerem. Magamban, neki még véletlenül se fogom említeni. A farkasom is megérzi, hogy a felgyülemlett feszkót nem itt kell levezetni, mert az már-már öngyilkos bevetés volna. Ha már vadállat, akkor viszont legyen olyan, amilyenre az emberek a szó szerinti értelmezésben gondolnak. Már tudom, hol fogok távozni, de a faszerkezet és az üveges védelem utamat állja. Nem állok közvetlenül az ablakhoz kinyitni, mert még észrevesz egy sasszemű térfigyelő nénike, aki a galambok etetése közben egy sanyarú sorsú nő történetén szomorkodik. Inkább a függöny mögül macerálom meg a kilincset és aztán mancsommal megfogom a szekrényt, ami széttört, kirángatok belőle egy akármilyen ruhát. Valami rőtvörös idétlenség akad a kezembe. Ennekutána gyorsan kiszedem a holmimat a ruhámból, iratok, kulcs és telefon. Egy közönséges szürke farkas alakját veszem fel, a kutya sem ismerne meg így. Miután pofámban elrejtem az előkészített holmikat, nemes egyszerűséggel kipiszkálom az ablakot és nagyot ugrom. A hóban földet érve elkezdek vágtatni messzire, sánta módon, de igen eltökélten. Nesze neked, bolond Piroska, aki azt terjeszted a vadászok között, hogy meg akart erőszakolni egy farkas. Inkább kérj a nagymamától egy sütit! A ház másik felén vagyok, így nem üzenhetek, de ami késik, az nem múlik. Ha követni támad kedve, hát állok elébe annak is, az erdőbe csábítom, a lételemünkbe, ahol igazán él a farkasunk. Valahogy nem érzem azt, hogy ezek után a nyomomba ered, de ő tudja. Legközelebb mi fog történni? Miért keltem ki magamból ennyire? Ezek a gondolatok ostoroznak futásom közben és jó lenne minél hamarabb választ találni, mert Angel egy veszedelmes ellenfélnek tűnik, veszélyesebbnek a nyers erőt fitogatóknál.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Szemöldököm feljebb szalad és csak egy hajszálon múlik, hogy ne nyomjak el egy ásítást. Amolyan színészi ásítást, amivel azt szokás kifejezni, hogy roppant mód unalmas amit mond, s ha azt hiszi, hogy ő annyira eszes és nagyszerű ember, vagy éppen farkas, akkor lassan már amiatt is aggódnom kellene, hogy lassan ránk fog szakadni a plafon. Aki ennyit hazudik arra előbb vagy utóbb tényleg rá fog szakadni. Én pedig nem akarok ott lenni, amikor ez megtörténik. Ennyire idióta nem vagyok, se nem keresem a szenvedést, vagy éppen a halált. ~ Sose fogod megtudni, hogy mit akarok használni vagy éppen mire készülök. Ahhoz előbb fel kellene nőnöd. ~ jegyzem meg egy hamiskás mosoly keretében, s roppant mód nem érdekel, hogy mennyire hergelem tovább őt a szavaimmal. Talán ez is a célom, hogy elpattanjon nála minden húr és olyat tegyen, amit nem kellene, hogy utána a falka fellépjen ellene. Nem örülnék, ha meghalna, de egy kis büntetés más által, de úgy, hogy az én kezem is benne volt roppant mód tetszene. Nem hiszem, hogy csak egy buksi simít kapna akkor a falkától. Nem olyannak tűnnek. Arról meg nem tehetek, hogy időközben még bolondgombát is evett és ennyire képtelen uralni magát. - Ezt nem tagadom, hogy a világ változik és vele együtt az emberek, s bókolni még mindig tudsz. Csak elfelejtesz egy apróságot, hogy néhányan inkább visszafejlődnek az ősemberek szintjére, ahogyan egy szenvedő vadállat is teszi az ágyamban. – hangom negédesen csendül, ajkaim ravasz mosolyra húzódnak, még annak ellenére is, hogy a hasam roppant mód fáj az ütésének köszönhetően, de voltam már ennél szarabbul is, így pont nem emiatt fogom elsírni magam. Meg amúgy se vagyok az a fajta, aki sírna. Elmúltak azok az idők, ahogyan azok is, hogy csak úgy féljek a hozzáhasonlóaktól, akiknek csak a szája nagy, de amúgy meg idegesítőek, amint megszólalnak. Természetesen az események felfokozódnak és nem túl sok időm van ezen agyalni, vagy még több bántó szót mondani számára. Az energiám pontosan olyan kegyetlenül csap le rá, ahogyan az árulok tőre fúródott régen az emberek szívébe. Nem habozok, hanem cselekszem, hiszen ez volt a másik dolog amit nagyon meg kellett tanulnom és még tanulnom is kell. Messze vagyok attól a szinttől, amire büszke lehetnék, de előttem még az élet és sok hasonló alakot sodorhat még az utamba a sors, hogy gyakoroljak rajtuk. Szemmel láthatóan sikerrel is járok, még ha nem is hosszú ideig, de mielőtt még esetleg utánam vethetné magát egy szekrényt kap magára. Nem hiszem, hogy sokat árthatna neki, maximum talán végre helyre billen minden a fejében. Én pedig futok, még ha néha gyáva dolog is, de az életben maradásért az ember sok mindenre képes. A riadt nőtt, a megtépázottat, akihez egy őrült szabadult be könnyedén adom elő, mintha csak valami színdarabban lennénk, a férfiak pedig hisznek, hiszen a küllemem sokat számít. Szemrevaló teremtés vagyok, ezt magam is tudom, s ott van még mellé a megtépázottság. A legtöbb férfi sose hagyná, hogy egy nőtt bántsanak. Amikor valami hatalmas robajjal szűrődik ki a házból, akkor elhitetem velük még azt is, hogy riadtan rezdülök össze. – Megnézzük, nem lesz semmi baj! – szólal meg végül az egyik, majd óvatosan indulnak el befelé, majd mögöttük megyek én is, az egyikhez úgy bújva, mint egy riadt kis madár, mire viszont felérnénk már csak romok fogadnak, az ablak nyitva, a lábnyomok a hóban. Innét nem lehet kivenni, hogy milyen nyomok, de én pontosan tudom. – Szeretne, hogy rendőrt hívjuk hölgyem? – kérdezik meg az egyik, mire sietve pillantok rájuk. – Nem, köszönöm. Szerencsére nem történt nagy baj és szemmel láthatóan már el is tűnt az illető, így talán felesleges lenne. Remélhetőleg többé nem próbál meg betörni hozzám. – jegyzem meg remegő hangon. Még rövid ideig maradnak, próbálnak megnyugtatni, helyre tenni azt, amit lehet, majd végül távoznak. Hálásan pillantok rájuk, végül pedig az ablakon át figyelem az erdőt. Fuss! Fuss, amennyire messzire tudsz és pusztíts, hiszen a játszma még csak most kezdődik Lio!
Kezdőlap
