Az elmúlt napokat káoszként éltem meg, a saját helyzetem sem volt túl egyszerű. Először is, még mindig fájtak a sérüléseim, amiket a véres éjszakán sikerült begyűjtenem, több-kevesebb arányban saját magam által ugyebár. Másodszor pedig jött az a remek tíz napos kiesés, amit még mindig nem tudtam hová tenni, és ezt roppant bosszantónak ítéltem meg. Amint lehetett, máris talpra álltam, és próbáltam onnan folytatni, ahol abbahagytam, pedig már semmi nem volt ugyanolyan. Azt nem mondanám, hogy alapjaiban megváltoztatta az életemet mindaz, ami történt, viszont kellemes emlékként sem fogom őrizni soha. Alignak tombolásának hála azonban sikerült szert tennem egy új ismerősre, akit még nem igazán tudtam ugyan hová tenni, de majd talán akkor, ha találkoztam vele. Mert én mindenképpen szándékoztam vele váltani pár szót, hiába nem ismertem a nőstényt, csupán a nevét. Meg persze a kinézetét, mert az alaposan beleégett az agyamba. Az a tekintet, látni, hogy ki akarja oltani életem épphogy felragyogó lángját, nem a legfelemelőbb élmény. Viszont örök életre szólt, és még bármilyen hasznát vehettem ennek később, már ami az új kapcsolatokat illeti. Kitartóan keresgéltem a nőstény után, de csak nagy sokára sikerült kiderítenem, hogy merre van. A hotel recepcióján meghagytam neki a nevemet, és az elérhetőségeimet. Ha lesz kedve, szívesen találkoztam volna vele, de csak úgy nem akartam rátörni az ajtaját. Sőt, ha bármiben tudtam neki segíteni, hát azt is felajánlottam egyúttal a kissé hosszúra nyúlt levélben. Szerettem volna tenni, ha már neki is ilyen ramatyul alakult az este, hála nekem. Illetve egy bosszúszomjas szellemnek, de ugyebár az már nem az én saram, hogy éppen őt pécézte ki magának. Azt hittem egyébként, hogy majd nekem kell utána járkálnom kitartóan, már-már zaklatni, amikor jött tőle a váratlan hívás. Még szép, hogy egyből padlót fogtam tőle, viszont mindenképpen pozitív dologként könyveltem el magamban, hogy megkeresett. Még ha csak szívesség miatt is, hiszen azt is felajánlottam neki, bár magam sem tudom, hogy miért. Nem tett értem semmit, és még jól meg is kínzott. Az agyam ugyan tudta, hogy nem ő tehet róla, ám mégsem bírtam teljesen külön választani a tetteket a kinézettől. Már előre féltem, hogyan fog rám hatni, amikor majd meglátom őt. Végül azonban úgy döntöttem, hogy emiatt majd akkor fog fájni a fejem, ha már ott tartok. Addig is voltak egyéb fontos feladataim is, például az, hogy szerezzek egy szállítóeszközt neki. Már az autómon kívül, ami nyilvánvalóan erre funkcionál, de addig el is kellett ám jutni, én meg nem vagyok több száz éves vérfarkas, hogy bárkit könnyűszerrel kicipeljek. És különben is fájtak a tagjaim, szóval a tolókocsi remek megoldásnak tűnt. Én mondom, nem volt egyszerű szerezni, nem is mondanám el, hogy hogyan sikerült. Legyen elég annyi, hogy sietni kellett vele vissza, mert csak félórára kaptam kölcsön a két kerekűt. Amikor beértem a hotelbe, vígan toltam magam előtt a széket, tekintetem pedig a nőt kereste. Amiatt nem féltem, hogy nem fogom felismerni, mert szerintem soha életemben nem fogom bírni kiverni a fejemből a vonásait. És mintegy varázsütésre, már meg is láttam őt, kicsit távolabb. Felemeltem a kezem, hogy intsek neki, jelezzem a jövetelemet. Még egy mosolyt is kapott tőlem, ahogy arra kormányoztam magunkat.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem túlzottan tetszett eddig a város, de sok választásom már nem volt. Idekeveredtem, vagyis jöttem egy régi ismerős miatt, egy elvarratlan szál miatt és nem most fogok meghátrálni. Lehet, hogy még egy elütött kutya is szebb látványt nyújtana, mint én, de rohadtul fájt az ezüst okozta sebek. Megvan bennem a mazochista hajlam, de nem ennyire. Ez durvább volt szerintem, mint eddig bármelyik kínzásom. Szerencsére legalább egy hét szinte elillant, hiszen eléggé kiütött a dolog, de most nem bántam. Sejtettem, hogy nem fogok innét olyan könnyedén kijutni, de legalább nem a maffia volt, így annyira vészes falka nem lehet. Meg amúgy se akartam semmi bajt keverni. Hálás voltam azért, hogy nem hagytak meghalni, hanem ellátták a sérüléseimet, így egy rossz szavam se lehetetett. Tudtam, hogy beszélnem kell majd az őrzővel, de mégis mit mondhattam volna? Nem ismertem, de mégis a szívét akartam a kezemben tartani, ami már korábban is megesett, csak akkor jogosan és más személlyel. Még mindig alig tudtam elhinni azt, hogy ez tényleg megtörtént velem. Az egész egyszerre volt olyan, mint egy kegyes és páratlan pokoli utazás, másrészt meg kész rémálom volt. Reménykedtem abban, hogy ő legalább jobban van, de arról fogalmam sem volt, hogy Celeste mire is emlékszik. Vajon ő neki is minden dereng? Majd idővel kiderül, de előbb még meg kell találnom, de helyette inkább ő talált meg. Érdekes olvasmány volt a levél és magam sem tudtam, hogy mit kezdjek vele. Majd idővel kitalálom, hiszen nem vagyok az-az érzengős fajta, hiszen ha valakit közel engedünk, akkor azzal egy gyenge pontot is kapunk az élettől és én azt nem engedhettem meg. Hálás voltam azért, hogy a falkától nem rögtön keresett meg valaki, hanem adtak egy kis időt arra, hogy elkezdjem megemészteni a dolgokat és kicsit nyalogassam ébren a sebeimet. Fogalmam nem volt arról, hogy ki fog jönni és mikor, de valamilyen szinten minél hamarabb túl akartam esni ezen, mert kicsit nagyon pocsék volt ennyire kiszolgáltatottnak lenni. Akkor már inkább egy magányos zugban szenvednék tovább a következő hetekben. Amikor pedig lehetőséget kaptam arra, hogy elmenjek, vagyis inkább beesek valahogyan még az érkezésem előtt vett házba, akkor nem haboztam. Egyszerűen előkotortam a levelet, majd üzentem a lánynak, akit majdnem megöltem, hogy segítsen nekem. Szívesség volt és talán nem is a legszebb dolog egyből ezzel indítani, de mint mondtam nem vagyok annyira barátkozós és még ebből is sülhet ki jó dolog. De előbb még ezt a rémálmot kell túlélni, meg már szeretnék találkozni azzal a személlyel is, aki miatt egyáltalán ebbe a bunda bugyit szaggató hidegbe jöttem. Bár még át kell gondolnom, hogy miként is csalogatom lépre a kiszemelt bundácskát, mert kicsit a történtek átírták a terveimet, de nem baj. Ha egy kapu bezárul, akkor jön egy másik. Nem szokásom ilyen téren kétségbeesni, mert szerencsére mindig hamar jön az ihlet. S az is lehet jobb lesz, mint az előző lett volna. Amikor belement Cel, hogy elvisz innét abba a házba, amit kinéztem magamnak, akkor sietve, vagyis inkább csigatempóba összeszedtem azt a pár cuccomat, ami itt volt, majd vártam őt. Hallottam a közeledő lépteket és az ismerős illat is elég hamar elért, de még se mozdultam meg. Magam sem tudtam, hogy miként fogok reagálni, ha meglátom. Talán újra fellobban az, hogy a szívét akarom? Na, az eléggé nagy balszerencse lenne, így inkább elűztem ezt a gondolatot. Amikor integet, akkor az ép kezemmel esetlenül visszaintek és egy halovány mosoly ül ki az arcomra. Én nem szoktam így köszönni, amikor pedig meglátom, hogy mit toll, akkor komor ábrázattal pillantok rá. - Remélem nem gondolod azt, hogy én abba bele fogok ülni?! Ez csak valami rossz tréfa, ugye? – kérdeztem úgy, mintha csak a látogató elmeállapotát akarnám megállapítani és még egy aprót morogtam is nem tetszésem jeleként. Majd pedig összefontam a karomat, mint egy durcás kisgyerek.
Oké, azért egy kicsit mégiscsak izgultam amiatt, hogy milyen lesz majd találkozni Vele. Bevallom, az éjszaka folyamán is volt egy rémálmom, aminek ő volt a főszereplője, de szerintem idővel ezen túl fogok lépni, most még csak túl friss volt az élmény. Amúgy sem vagyok olyan típus, aki ne lépne túl a nehézségeken, viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy igazából még sohasem történt velem hasonló, így aztán nem meglepő, hogy egy kicsit jobban megviselt. Sejtettem, hogy nem lesz könnyű, de erre még én sem készültem fel teljesen. Ettől függetlenül bizakodó voltam, ezért is döntöttem úgy, hogy segítek a nősténynek. Nem tartoztam neki ugyan semmivel, sőt, ő amortizálta le a házamat, de abban bíztam, hogy így könnyebben fel fogom dolgozni a Vörös Hold éjszakáján történteket, és újra visszatérhetek a normális kerékvágásba. Másra sem vágytam, csak a teljes felépülésre, és erre az apróságra. Próbáltam hát lazának tűnni, integettem és mosolyogtam, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Azt pedig, hogy micsoda viharok dúltak a lelkemben, inkább bölcsen megtartottam magamnak. Nem hiányzott, hogy feleslegesen bárki is aggódjon miattam. Jól vagyok. Vagy leszek… Lépteim viszonylag gyorsak voltak – már amennyire a gyógyulófélben lévő lábsérülések engedték -, így könnyedén szeltem át a kettőnk közötti távolságot. Magam előtt természetesen ott toltam a jó kis tolókocsit, ami ma a legfőbb barátunk lesz. Láttam azért a nő arcán végbemenő változást, halvány mosolyból az egészen komolyat. Sejtettem, hogy nem lesz tőle oda meg vissza, de hát ez nem kívánságműsor. Az első reakciója pedig pontosan ezt támasztotta alá. - Én meg remélem, hogy nem gondolod azt, hogy én majd a hátamon foglak kicipelni… - kontráztam rá egyből, kicsit összevonva a szemöldököm, morcosan pillantva rá. – Lehet, hogy neked nem okozna gondot, de én nem vagyok olyan jó kondiban, mint te! – utaltam itt a farkasára, aminek én igencsak híján vagyok. Akárhogy nézzük is. – Jó hangulatom van, de azért tréfás kedvemben annyira nem vagyok! – támaszkodtam rá a két kis fogóra, úgy hajolva közelebb hozzá. - Szóval elhiheted nekem, hogy teljesen komoly, hogy bele fogsz ebbe ülni, ha el akarsz innen menni! De ha gondolod, akár én is elmehetek, és akkor oldd meg magad úgy, ahogy akarod! Nem te teszel nekem szívességet… - emlékeztettem finoman. Most már nem fogom tőle összecsinálni magam, hogy észnél van. A megszállott őrület valahogy ijesztőbb volt számomra, mint maga a tény, hogy egy farkassal vagyok összezárva. Az még kezelhető. – Maximum annyiban, hogy nem kell sérvet kapnom azért, mert kicipellek! –tettem hozzá egy vállvonással megtűzve a mondandómat. – Szóval hagyd abba ezt a kényeskedést, és ülj bele ebbe a valamibe! Nem volt könnyű szerezni egyet, és vissza is kell vinnem hamarosan. El sem tudod képzelni, a tulajdonosa mennyire várja vissza. Na, ő bezzeg szívesen beleülne! – viccelődtem ugyan, de a hangom és az arcom is teljesen komolynak hatott. - Amúgy sem áll túl jól ez a kislányos dac! – böktem felé, végigmutatva rajta. – Nos? – sürgettem kicsit, egyik lábamról a másikra helyezve a súlyt. Annyira nem zavartattam magam, de azért én sem élveztem annyira, hogy egyre több szempár fordult felénk.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Fogalmam sem volt arról, hogy mennyire volt jó ötlet pont őt hívni, de mivel senkit se ismertem a városban, vagyis aki miatt idejöttem, az előtt még nem akartam felfedni magam, vagy legalábbis poénosabban így maradt ő. Meg ha már volt annyira kedves és szinte bénává tett hetekre, akkor szerintem ez a legkevesebb, hogy ennyit megtesz értem. Én a házát kicsit romossá tettem, de akkor is ő lőtt rám ezüsttel. Akár még azt is mondhatnám, hogy tiszta állatkínzó hajlami vannak. Mert nem hiszem el, hogy annyira szükséges lett volna kétszer is belém lőni. Mondjuk a kezem és a hasam már picit jobb helyzetben volt, mint a lábfejem, de még mindig rohadtul fájt és roppant bosszantó volt, hogy ennyire emberi tempóban gyógyul a dolog. Viszont az, amit magával hozott roppant mond nem tetszett. Jól ismertem, hiszen anya kórházában is sok beteg azzal közlekedett és amúgy is eléggé büszke egy nőszemély voltam ahhoz, hogy ilyen módon adjam bárkinek a tudtára, hogy amúgy lebénultam. Szerettem volna felderíteni a várost, de úgy érzem, hogy hosszú ideig még nem lesz rá lehetőségem, mert én tuti nem megyek tolókocsiban sehova se. Már csak az kellene. - Csak nem félsz még mindig tőlem? – kérdeztem csöppet se kedvesen, majd a karomat összefontam magam előtt. Szúrósan figyeltem őt és csöppet se volt már nyoma a korábbi mosolynak az arcomon. – Másrészt meg, ha jól rémlik, akkor miattad nem tudok lábra állni, így szerintem érthető, hogy inkább elvárom azt, hogy kitámogass, mint beleültess abba az ízébe. – pillantottam rá a lehető legártatlanabb mosollyal az arcommal, mert nem jókedvemből nem tudok gyalogolni és elmenni innét. - Szívességet?! – akadok fent, majd elnevetem magam és megrázom a fejemet. Ez most komoly? Ő ereszt belém ezüstöket és még ő jön azzal, hogy szívességet kérek? – Nem gondolod, hogy lehetnél kicsit tisztelettudóbb az idősebbel? – vonom fel a szemöldökömet, hiszen roppant mód bosszant, ahogyan beszél velem. Nem vagyok én se vén, de idősebb vagyok nála. Meg amúgy is, ahonnét én jöttem őt inkább féltek tőlem, nem pedig ilyen hangnemben beszéltek vele, de persze itt senki se sejti azt, hogy milyen közegből is fújt ide a szellő vagy éppen milyen tettek ötvözik az életem minden apró lépését. – Még szerencséd, hogy nem rózsaszín! – szólalok meg még mindig pufogva, de végül felállok, mert nem túlzottan tetszik az, hogy minket figyelnek. Inkább tűnjünk már innét el. Lassan indulok el, de mivel nem áll elég közel, így simán megbicsaklok és az egyik széket kapom el, hogy ne essek a földre. – Közelebb jössz, vagy inkább még inkább kicsinálsz és elvárod azt, hogy elkússzak odáig? – kérdezem tőle negédesen, majd ha esetleg közelebb jött és végre elindultunk onnét az egy-két táskámmal együtt, akkor nagy nehezen megszólalok. – Köszönöm! – én nem szoktam ilyet se gyakran mondani. – Amúgy te jobban vagy? Te miért nem sántítasz már? Csak nem begyógyítgattad magadnak? – pillantok rá szúrósan, mert ez kicseszettül nem fair.
- Kellene? – kérdeztem vissza felvont szemöldökkel. Egyáltalán nem tetszett a stílus, amit most magára vett. Csak egy tolókocsit hoztam, a fene essen bele, nem a fejét akartam leharapni! – Kettőnk közül nem tudom, hogy ki az, aki a másikat ki fogja tolni… - forgattam a szemeimet ártatlanul, ezzel is utalva arra, hogy nincs okom félni. Ő ugyanis rosszabb állapotban volt, mint én, de ezt teljesen nyilvánvalóan nem akartam az orra alá dörgölni, szerintem tudta ő anélkül is. - Mint mondtam, bennem nincs meg az a plusz, ami benned igen… - köröztem ujjammal, miközben rá mutogattam. Ezzel akartam jelezni, hogy a benne élő farkasra céloztam. – Amúgy sem vagyok még én se száz százalékos, szóval vagy beleülsz, vagy itt maradsz. Nekem mindegy! – vontam meg a vállaimat. Azért könyörögnöm ne kelljen már azért, hogy bele méltóztasson ülni egy kerekesszékbe. Más meg ebben éli le az életét, neki csak pár percig kéne kibírnia, aztán már mehet is a dolgára, ahogy akar. - Miért? Szeretnéd, hogy nagymamaként kezeljelek? – értetlenül meredtem rá. – Hát, akkor pláne kelleni fog ez a szék! Egy korod bélitől kértem el, ha szeretnéd, bemutatlak neki, hogy új barátnőt szerezhess! – ugyan már, el sem akartam hinni, hogy ezt most komolyan mondta. – Egyébként súgok valamit… ha szeretnéd, hogy idősebbnek kezeljelek, öltözködj a korodnak megfelelően. Ellenkező esetben ne várj tőlem tiszteletet pusztán a korod miatt! – vigyorogtam rá, mert határozottan nem úgy nézett ki, mint aki szeretné, hogy a korának megfelelően kezeljék. Nem is tudtam hová tenni ezt az egészet, de kezdett nevetségessé válni, nekem meg fájni a lábam. - Legközelebb olyat szerzek! – kacsintottam rá. Én kedveltem a rózsaszínt, ha már itt tartunk, de ezt inkább nem tettem szóvá. Mind a kettőnk érdekében. – Látod?! Kell a kocsi! – közöltem diadalittasan, amikor majdnem elesett. Egyébként, ha szemfüles volt, akkor láthatta, hogy ugrásra kész voltam, és már éppen bemozdultam, mikor a székben megkapaszkodott. Segítettem volna neki, ha rászorul, de úgy tűnt, annyira még nem vészes a helyzet. – Biztosan nagyon látványos lenne, de eddig nem mertem közelebb menni. Féltem, hogy szétkapod a széket, pedig vissza kell vinnem! – magyarázkodtam, miközben megtettem az utolsó pár lépést is. - Nagyon szívesen! – mondtam őszintén mosolyogva, miután felnyaláboltuk őt is, meg a holmiját is. Nem volt könnyű menet. – Nyugi, csak pár percet bírj ki, aztán kiszállhatsz. Szerintem ez még mindig jobb, mintha azon a táskahordó valamin toltalak volna ki… - mutattam az egyik londiner irányába. – Jobban… mondhatjuk. – azért nem voltam olyan meggyőző. – Még fáj mindenhol, és ne aggódj, sántítok is, csak jól álcázom! – mivel rátámaszkodtam ugye a szék fogójára. – A szétkapott vádlim azért nem gyógyul olyan gyorsan… - mert azt ugyebár ő szaggatta szét, ami nekem sokkal rosszabb volt, mint a lövések. – Meg jó tíz napot kómában is feküdtem! – arra nem térek ki, hogy még én sem tudom az okát. Közben kigördítettem a hotelből, és a parkoló felé fordultam.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Tán Ursulának nézel, hogy ezt kérded? – pillantottam rá a nevemhez illő angyali mosoly keretében, hiszen veszélyes lennék? Eléggé, de azt nem pont itt fogom bevallani, ennyire sok fültanú nem kell, meg amúgy se szoktam előre kiakasztani magamra azt a táblát, hogy vigyázat veszélyes némber. – Te legalább tudsz menni, én meg abba az ízébe kényszerülök. – forgattam meg a szemeimet, hiszen egyik farkas se ugrana be szerintem olyan vidáman abba a nyamvadt kocsiba. - Ohh, milyen házsártos vénség lett valakiből! – jegyzem meg egy újabb szemforgatás keretében és pufogások közepette, még egy apró morgást is megengedek magamnak, mert ez azért már sok, hogy mennyire parancsolgatós személy. Szavaira felvontam a szemöldökömet, körbe sandítottam, majd gyönyörű szépen megmutattam azt a jól ismert nemzetközi jelzést. – Ezt te se gondolhattad komolyan. Idős néniktől lopsz? – kérdeztem tőle negédesen, majd a hajamba túrtam, és újra morogtam egyet. – A kötényt nem hoztál esetleg? Vagy zavar, hogy hasonlóan nézek ki, mint te? – kérdeztem tőle kíváncsian, mielőtt még feltornáztam volna magam, mert tuti, hogy nem fogok itt maradni. Akkor inkább toljon ki innét. Ennyi képes leszek kibírni még farkasként is. Annyira nem lehet rossz, hiszen Emma is abban jött ide. Szóval majd csak nem röhög rajtam a fél falka, bár kit érdekelnek. Voltam már pocsékabbul is. – Nem harapott még egyik farkas se ezért fenékbe? – kérdeztem tőle kíváncsian, majd pedig végül tényleg felálltam, hogy odacaflassak, de persze nem jött össze és még inkább kiderült az, hogy szükségem van arra a tolókocsira. - Tedd még és te kerülsz bele! – villantottam rá a lenyűgöző mosolyomat, azt amelyikkel legszívesebben megölnék mást, ha legközelebb rózsaszínt hoz. Hagyom, hogy segítsen és végül bele is ülök a kocsiba. – Most örülsz? – kérdeztem tőle csöppet se kedvesen, majd sóhajtottam egyet. – Tényleg ennyire vadállatnak nézel, hogy csak úgy szétkapnék egy széket? – kérdeztem tőle lemondóan, hiszen lehet nem vagyok kedves teremtés, de az erőszak ritka esetben jó megoldás. Sunyiban tönkre tenni valakit, viszont már annál jobb. S az én módszerem inkább az utóbbi volt. - Miért? Az tiszta poén. Azon lehet a hülyét is adni, hogy csak ennyire agyament vagyok. – nevettem el magam, hiszen az se olyan rossz, de jó lesz most ez is. – A kulcsokat sikerült felvenned? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen ha nem akkor még azokért is be kell ugrani, mert mielőtt még a kulcsok is eljutottak volna hozzám, addigra már Alignak bohóckodott a testemmel. Érdekes egy cirkusz volt, azt meg kell hagyni. – De te tudsz gyógyítani, nem? Láttam, mindenre emlékszem és akkor ezek szerint te is. – pillantottam rá komolyan a kocsiban, hiszen kár lenne tagadni a dolgokat. Előbb vagy utóbb amúgy is kimondtuk volna. – Ohh, akkor téged is kiütött valami? Annyit nem, de rövid időre hála az ezüstödnek azért nekem is sikerült. Eléggé veszélyes egy nő vagy, ne mondták még?
Nem nagyon értettem, hogy mire is gondolt, de a lényeg az volt, hogy nem tartottam tőle. Annyira. Szerintem meg tudnám állítani, ha gáz lenne, és lenne elég időm elmenni, vagy segítséget hívni. Amúgy sem vagyok az a szívbajos fajta, bár az agressziót sem kedveltem, ez tény. Mindezt azonban nem öntöttem szavakba, csak értetlenség ült ki az arcomra. - Figyelj, nem olyan rossz ez! Kényelmesnek tűnik, és pár percet akkor is kibírsz. Biztos engem is toltak ilyenben, amíg eszméletlen voltam! - vonogattam a vállaimat. Egyébként feltűnően nyugis és jó kedélyű voltam, mióta magamhoz tértem abból a fura állapotból. Hogy ennek volt-e bármi köze hozzá, nem tudtam. Magamban nem raktam így össze a képet, mert sosem hallottam még ilyesminek a lehetőségéről sem. - Szerintem meg te vagy a házsártos is, meg a vénség is, ha már így felhívtad rá a figyelmem! - mosolyogtam az orrom alatt jókedvűen. - Dehogy lopok! - meredtek ki a szemeim meglepetten. Alig akartam elhinni, hogy ilyet feltételezett rólam. - Hová gondolsz?! - korholtam sértetten. - Csak kölcsön kértem, ezért mondtam, hogy nemsokára vissza kell vinnem, mert várja. - ismételtem el újra azt, amit egyébként már nem egyszer mondtam neki. A tulajdonosa szeretne már beleülni, és ő nem finnyáskodik, mint itt egyesek. Ha valaki rászorul, akkor rászorul. Kész. Ezek tények, nem bírt megállni a saját erejéből a lábain. Pár nap, és biztosan menni fog, de most még nem úgy nézett ki. - Engem egyáltalán nem zavar, te utaltál itt arra, hogy tiszteljelek, mert idősebb vagy! - feleltem csípősen. - De ha a korodnak megfelelően viselkednék veled, akkor meg az lenne a bajod. Valld be! - böktem felé játékosan az ujjammal, mintha fenyegetni akarnám. Nem akartam egyébként, ez a hangsúlyból számára is nyilvánvalónak kellett lennie. - Nem, általában nem szoktam magamra haragítani őket, ha meg vészhelyzet van, akkor vigyázok a hátsó felemre! - ráztam a fejemet, és legalább olyan angyali mosolyt villantottam rá, mint ő nemrég. - Igen, örülök! - a fülem mellett inkább elengedtem a fenyegetőzését. Fogjuk arra, hogy sérült még az agya. - Legalább nem bámulnak tovább, és téged sem kell felkaparni a földről. Nem lett volna szép látvány! - bizonygattam, miközben megtaszítottam a széket, ami el is indult szépen, könnyedén. Remek támasz volt ez nekem. - Nem azért gondoltam, hogy szétkapnád, hanem azért, mert nem tetszik, hogy bele kell ülnöd. - sose lehet tudni, és amúgy sem ismertem őt, ezért nem tudtam volna megmondani, hogy mire képes. Csak az eddigi ellenségeskedése miatt tippeltem. Nem volt túl kedves a székkel. Azért elképzeltem, hogy azon a táska tologatón gurigáznám őt ki, és miközben elhagytuk a hotelt, jót mosolyogtam rajta. Tényleg poén lett volna, ezt el kellett ismernem. - Igen, felvettem őket! - bólogattam, forgatva közben a szemeimet. - Minden rendben van, már azt is megnéztem, hogy merre kell menni. Én se vagyok túl régóta a városban, szóval nem nagyon ismerek még minden utcát! - vallottam be, ez nem volt titok. - Alapvetően magunkra nem szoktuk alkalmazni, de igen, tudok. - közben odaértünk a kocsimhoz, aminek kikapcsoltam szépen a riasztóját. - Persze, csak te voltál megszállva, én nem! - válaszoltam arra, hogy emlékszem mindenre. Sajnos így volt. - Na, gyere, ideje valahogy beszállnod a kocsiba! - ha tetszett neki, ha nem, megkíséreltem felsegíteni a karjánál fogva. - Igen, de fogalmam sincs, hogy mi a fene... - húztam el a számat, mert egyáltalán nem tetszett a dolog továbbra sem. - Én? Veszélyes? - nevettem el magam. - Nem, ezt még sosem mondták, de most bóknak veszem. Nem kedvelem egyébként az erőszakot, a fegyvereket sem. De ha szükséges, akkor tudom használni, és magamat is meg tudom védeni! - jelentettem ki büszkén, bár ezzel biztosan nem mondtam neki újat. Láthatta, érezhette.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem értettem, hogy mit nem ért, de nem volt kedvem magyarázni a dolgokat. Ahhoz túlzottan pocsék volt a kedvem, bár az tény, hosszú idő óta most azért örültem a társaságnak, még ha nem is mutattam jelét. - Fogalmad sincs arról, hogy kiszedett össze minket? – vontam fel a szemöldökömet, mert nagyon is kíváncsi voltam, hogy ki volt az. Lehet meg is köszönném az illetőnek, bár annyira nem vagyok olyan fajta. Jobb ennyiben hagyni a dolgot. – De még mindig nem ettelek meg, ahogyan a mesében van. – villantottam rá egy bájos mosolyt és picit még a fejemet is megráztam. - Tudod a mai fiatalság eléggé romlott lelkű lett, így ki tudja, hogy nálad a kölcsönkérés mit is takar, de felőlem, ha ennyire szende szűz lányka vagy. Akkor maradjunk annyiban, hogy egy időstől elkérted. Csak nem idősgondozó vagy? – gondoltam tovább a dolgot, hiszen így talán többet is tudhatok meg róla. Az sose árt, ha könnyedén jön az információ, legalább nem nekem kell utána nyomoznom. Bár, mivel ilyen tetű lassan gyógyulok –hála az ezüstnek -, valamivel meg kell próbálnom majd elütni az időt. - Attól függ, hogy milyen értelemben viselkednél úgy. Ha gúnyt űznél belőle, akkor tuti megennélek. – jegyzem meg könnyedén, majd a körmeimet veszem szemügyre, majd újra rápillantok. – De inkább hagyjuk ezt az egészet, hiszen nem tűnsz olyannak, mint akit a fejére ejtettek volna. – s ezt veheti fura dicséretnek is tőlem. Nyíltan megdicsérni valakit? Jó vicc! Ha ebből nem vágja le a dolgot, akkor az az ő dolga. – Ahhoz képest egy ősi nagyon a szívedet akarta. – jegyzem meg csak úgy mellékesen. Az én balszerencsém meg az volt, hogy pont engem talált meg hozzá, hiszen nem túlzottan érdekelte az, hogy mekkora kárt tesz bennem. - Ebben legalább egyetértünk. – mormogtam az orrom alatt. Nem lett volna tényleg szép látvány az, ha a földről kell összekaparni. Na, már csak az kellett volna. Ennyire még nem akarok lesüllyedni. – Tény, hogy nem tetszik, de szerintem egyik farkas se akarna ebbe csak úgy beleülni. Mert te szívesen caflatnál ilyenben? – kérdeztem vissza, hiszen kötve hiszem. Nem olyannak tűnik, aki szereti ha gyengének vagy sebezhetőnek nézik, így szerintem nem csoda, hogy én se akarok beleülni, de már benne vagyok, így inkább csak menjünk végre. - Ohh, te is új vagy itt? – csodálkoztam el picit, majd megrázom a fejemet. – Örülök, hogy sikerült kideríteni merre is van a ház, mert én tuti nem találtam volna oda. Alig, hogy átléptem a városhatárt, már hozzád caflattam, mint egy őrült.- jegyzem meg mellékesen, így igazából még a várost se láttam. Szép kis kezdet, de ennél már csak remélhetőleg jobb lesz. – És most se tettél kivételt? – kérdeztem tőle ártalmatlanul, mert nem hiszem el, hogy annyira szeretne szenvedni és hosszú ideig lábadozni. – Köszi, hogy emlékeztetsz, de anélkül is tudom, hogy bennem volt Alignak. – jegyzem meg egy kisebb undor keretében és még a hideg is kiráz tőle. Komolyan, mivel érdemeltem ki? Szerintem semmivel se. Én is öltem már meg a fajtánkból, de könyörgök, akkor se így. Az tuti, hogy a vénség nem lopta be a szívembe magát, bármilyen mesék is szóljanak róla. Amikor a karomért nyúlt, akkor nem ellenkeztem, hagytam neki, hogy segítsen, majd végül behuppantam a kocsiba. - Igen, azt volt szerencsém megtapasztalni, hogy nem kell félteni téged ilyen téren. Ki tanított meg lőni? Az őrzök vagy éppen egy szerető? – kérdeztem tőle ártalmatlanul, majd bepakoltam a fájó lábamat is a kocsiba, hogy utána becsukjam az ajtót, majd ha beszállt, akkor egy kisebb mosolyt villantottam rá. – Egész jó fej vagy. Mit keresel ebben a városban? – kérdeztem meg tőle kíváncsian. Ha már itt ennyire divat ez a kérdés, akkor én se maradjak már ki a sorból.
- De, tudom! Egy őrző! - a nevét azonban nem árultam el. Úgysem hittem, hogy csak úgy megtalálná, meg amúgy sem akartam feltétlenül minden társamat kiadni. Még akkor sem, ha nem informátorról volt szó, akinek védeni kellett a személyiségét. - Miért? - érdeklődtem, mintegy mellékesen, de szinte egyből össze is vontam a szemöldököm. - Mind a ketten tudjuk, hogy az nem lenne túl bölcs dolog, de igazán köszönöm a kedvességed! - céloztam itt arra, hogy még nem evett meg. Amúgy sem lett volna könnyű dolga, na meg ennyi ember előtt nem lenne túl egészséges. Már számára, nekem úgyis mindegy lenne akkor. - Nálam a kölcsön kérés szimplán azt takarja, hogy elkértem valakitől, és vissza is fogom szolgáltatni! - rántottam meg a vállaimat hanyag mozdulattal, mire valahol belém nyilalt a fájdalom. Szisszentem is egyet visszafogottan, ám igyekeztem nem nagyon mutatni, hogy még mindig nem stimmelnek nálam a dolgok. - Nem szende szűz vagyok, hanem szimplán jól nevelt... - húztam el a számat, közben még a szemeimet is megforgattam, amíg rá nem kérdezett a foglalkozásomra. Nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam. - Egek, dehogy! Nincs bajom az idősekkel, de nem lenne nekem való! - ingattam a fejemet, még mindig fülig érő mosollyal. - Pilóta vagyok! - árultam el a nem túlzottan nagy titkot. Nem nagyon kellett volna kutakodnia ahhoz, hogy ezt kiderítse, ezért sem láttam értelmét vetíteni. Voltak rólam olyan információk, amikhez bárki hozzájuthatott, míg másokat megőriztem magamnak. - Hagyd már ezt a megevést! - szóltam rá kissé türelmetlenül. Csak ennyivel tudott előrukkolni, semmi többel. Szörnyű! - Igazán, nagyon szépen köszönöm! - hajoltam meg egy kicsit, már amennyire bírtam. Talán bók lett volna? Azt hiszem, hogy határozottan annak kellett elkönyvelnem. - Szerintem ő nem válogat... - dünnyögtem az orrom alatt, Alignakra utalva. Nem szívesen gondoltam vissza arra az estére, talán jövőre nekem is el kellene hagynom a várost, mint ahogyan sokan meg is tették. - Egyrészt, én nem vagyok farkas, másrészt, szerintem jó buli! Már akkor, ha nem vagy belekényszerítve, csak használnod kell egy ideig. Én tuti nem húznám a számat a helyedben! - ráztam ki közben néhány kósza tincset az arcomból, míg kitoltam őt a parkolóba, hogy aztán besegítsem az autóba. - Igen, alig pár hetes! - bólogattam helyeslően a kérdésre, miszerint új vagyok-e. - Nem volt túl bonyolult, megnéztem egy térképet! - kicsit talán kötekedtem, de pusztán a magunk szórakoztatására. Egyébként azt hiszem, hogy amúgy is dicséretnek szánta, szóval egy rossz szavam sem lehetett. De neki se! - Örültem volna, ha mást találsz meg vele, de már mindegy! - legyintettem egyik kezemmel. - Nem, nem tettem. - válaszoltam komolyan, miközben minden erőmet összeszedtem ahhoz, hogy kisegítsem a székből. - Na, jól ülsz? - érdeklődtem előzékenyen. Ha jól, akkor bizony összehajtottam a széket, és felraktam hátra a platóra. Kissé bicegve ugyan, de megkerültem a kocsit, és beszálltam én is, hogy elindulhassunk. - A nagyapám! - húztam ki magam büszkén, miközben egyesbe tettem a kocsit. - Ő harcos... - tettem hozzá, afféle magyarázatképpen. - Köszi! Te is, ha éppen nem kényeskedsz egy szék miatt, vagy morogsz, amiért nem kezellek nagymamaként! - vigyorogtam rá oldalra komolytalanul. - Itt él a családom egy ideje, úgyhogy utánuk jöttem. - ennyire egyszerű volt a magyarázat. - És te? Nem tűnsz éppen kisvárosi típusnak... - ami igaz, az igaz. Nem látszott annak.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Ohh, akkor még jó hogy kiütöttél. – jegyzem meg az orrom alatt, mert a vele találkozás után nem túlzottan akarnék még eggyel találkozni. Majd talán később, ha jobban leszek. Bár az a barnácska, vagy ki tudja, hogy éppen milyen színben pompázik a haja is őrző lehet, ha jók az információim. Bár ez csak tipp és semmi több. Szeretek nyomozgatni. – Csak kíváncsi voltam, hogy kinek küldjek köszönöm lapot, de majd te átadod. Amúgy se szokásom. – rántom meg a vállamat, ami annyira nem jó érzés, de pont nem érdekel. A lábam jobban fáj, mint a kezem. – Bármikor. – mondom egy apró sóhaj keretében. Ha nem érezte, hogy viccnek szántam, akkor már gond van, de lehet tényleg morcosabb vagyok, mint amúgy szoktam lenni. - Értem, másoknál is, csak néha beüt a krack és nincs kinek visszaadni. – jegyzem meg úgy mellékesen. Erre is volt már példa, hogy az illető a kölcsönkérésbe, vagy éppen annak idejébe halt meg, miközben a tárgy nem volt nála. Az élet néha fura tréfát űz, de ettől oly érdekes, hogy sok esetben kiszámíthatatlan, míg máskor eléggé bosszantó és agyament is tud lenni. – Persze, el is felejtettem, hogy a neveltetés mennyire fontos. – forgatom meg a szemeimet, társítva a cinizmus felé, mert sokszor hiába a neveltetés eléggé hülye kölykök tudnak rohangálni a városban. - Pilóta? Wooow, és mégis milyen pilóta? – nem volt gúny a szavaimban, inkább meglepettség és most meg se próbáltam leplezni a dolgot. Felesleges lett volna. – Akkor már értem, hogy miért vagy ennyire talpraesett és veszélyes. – azért az a munka se éppen nyugodt, így nem csoda, hogy így reagál néha a dolgokra. Főleg, amikor megtámadják. Vajon milyen pilóta lehet? Tuti nem valami nyugodt és sétarepüléses. Az annyira nem illene hozzá. A dorgálására csak felmorranok alig hallhatóan, de ő biztosan hallja, ahogyan talán a sok fültanú is, de kit érdekel. Ez egy rossz komédia, ami itt megy. – Kicsit kell még gyakorolni eme meghajlást, de nem rossz gyermekem. – adtam az idős hülye fejet, majd elnevettem végül magam. Ritka pillanat volt az ilyen, de részben élveztem ezt a sok ökörséget, míg másrészt agyvizem kicsit felforrt, de van ez így. – Ebben igazad van, de azért nem meglepő, ha ezek után erősen kételkedem a vendégszeretetben. Mármint ne érts félre, de egy ilyen indítás után horror városnak is lehetne nevezni ezt a helyet. Hmm, talán lehetne valami horrorisztikus vidámparkot is csinálni, mit szólsz? – kérdeztem tőle csöppet se komolyan, de miért ne? Lehet lenne rá vevő. Főleg olyan, aki még nem találkozott Alignakkal, vagy éppen szeret szenvedni. - Ha meggyógyultunk, akkor valami nem nyilvános helyen rendezzünk versenyt és kiderül, hogy mennyire buli vagy mennyire nem. – pillantottam rá komolyan, mert miért ne? Kell az ökörség és valahogyan el kell rejteni az itt élők elől az őrült és kígyó énemet, s mi mással lehetne, mint egy gyerekes hülyeséggel? Ki félne egy agy halott farkastól? Senki se, de annál jobb lehetek abban, amihez értek. - Értem, legalább nem neten, vagy igen? – vontam fel a szemöldökömet, hiszen az úgy könnyű és semmi poén nincs benne, de ha pilóta, akkor tudnia kell használni a rendes térképet, vagy az már ott is kiment a divatból? Mai népség… - Amúgy mi volt az a levél? – váltok inkább témát, hiszen megkaptam és azok után még szép, hogy én őt kerestem meg, meg legalább beszélgethetünk kicsit. - Tökéletesen anyuciiiiiii. – forgattam meg a szemeimet, mert kezdtem úgy érezni, hogy túl gondoskodó lett velem, pedig nem szorulok rá, vagy ha igen, akkor se vallanám be a dolgot. - Ohh, akkor őrző familia? – kérdeztem ártatlanul, így elég lesz megfigyelnem őt, hogy kikkel találkozik és akkor vélhetően a többség őrző lesz. Ergo, kerüljem őket messzebbre. Farkasok se szentek, de még mindig jobb társaság, mint az őrzők a sok humbuggal. – Köszi, ezt bóknak veszem. Akkor a te kezdeted is jól indul és akkor család centrikus vagy? – kérdeztem tőle, hiszen én több mindent tudok meg, míg ő alig valamit. Jó ez, tetszik ez a felállás.
- Úgy látom, hogy nem kedveled különösebben az őrzőket… - jegyeztem meg csak úgy mellékesen. Ezt a következtetést vontam le, hát ez van. Én sem mindig szerettem a farkasokat, de alapvetően egyébként nem volt velük bajom, több ismerősömnek is szokása volt teliholdkor bundát növeszteni. Előfordul. – Igen, sejtettem, hogy rám fogod hárítani. Majd megmondom neki! – bólintottam végül, mert mi mást lehet tenni egy ilyen helyzetben? Sejtettem, hogy nem egy hálálkodó típus, már az is csoda, hogy nekem egyáltalán megköszönte a segítségemet. - Nyugi, nálunk ez nem fog előfordulni. Trudy néni hamarosan visszakapja a járgányát! – biztosítottam még egyszer erről. Nem mintha azt gondoltam volna, hogy annyira aggódik a kerekesszék miatt, sokkal inkább csak piszkálni szeretett volna. Én legalábbis erre a következtetésre jutottam, aztán lehet, hogy tévedek. De nem tűnt olyannak, aki nagyon foglalkozna mások jólétével, ha neki valami nem oké. - Többféle gépre is van engedélyem, de itt csak szállítmányokat viszek, meg néha embert. – vonogattam a vállaimat. Már megszoktam, hogy a foglalkozásom általában meglepi az embereket. Nem ez az első, ami rám nézve be szokott nekik ugrani, de ez már csak ilyen. Szerettem egyébként, hogy szokatlan munkám van, talán pont ezért élveztem annyira. Az idegenvezetés is jó volt, de a felhők felett szállni semmivel sem összehasonlítható érzés. Főleg, amikor te tartod a kezedben az irányítást, és arra mész, amerre csak a szíved hajt. - Miért? A pilóták csak talpraesettek és veszélyesek lehetnek? – kérdeztem vidáman. Mulatságosnak tűnt az elképzelés, bár volt benne valami. – Azt hiszem, hogy inkább természetemből fakad, hogy ilyen vagyok. És talán emiatt lettem pilóta is. Kedvelem az ilyesmit… - magyaráztam könnyedén, míg gurítottam magam előtt. Így annyiból volt jó, hogy nem mindig látta az arckifejezésem, ha esetleg grimaszoltam egyet. Mert előfordult, sokszor észre sem veszem, hogy ilyesmit művelek. Én mondjuk már megszoktam, de lehet, hogy ez a hirtelen haragú bundás itt előttem nem tolerálná különösebben. Eddig legalábbis nem olyannak tűnt. - Egyébként azt hiszem, hogy minden évben van egy ilyen éjszaka – árultam el saját ismereteimet erről. – Már előre figyelmeztettek, meg készültek rá. Sosem lehet tudni, hogy április melyik éjjelén lesz vörös a hold, de akkor ez történik mindig. Évek óta. – ez nem volt titok, sokan tudtak róla, szóval nem ártott, ha ő is tisztában lesz vele. Főleg, hogy egy ilyennek már részese is lett, bármennyire nem tetszett neki. Meg persze nekem sem, mert emiatt én is célpont lettem. - Rendben, elfogadom a kihívást! – egyeztem bele szórakozottan, miközben elhelyezkedtem a volán mögött. Még fájt ugyan a lábam, de a gázt már tudtam nyomni vele. – Neten gyorsabb volt, ha már így rám szóltál. – emiatt nem éreztem magam rosszul, mert ment volna térképpel is. De fő a gyorsaság, ha már van lehetőség rá a mai világban. – Hát, csak egy levél. Szükségét éreztem, biztos gyenge pillanatom volt. – ugrattam egy kicsit, a szavak végére viszont már vigyorogtam, így véve el a mondandóm élét. – És látod, el is fogadtad a segítséget! – hívtam fel rá finoman a figyelmét, miközben a megfelelő sarkon jobbra fordultam. - Nem mondhatnám. Csak van őrző rokonom – vontam meg a vállaimat. Igazából, akitől lőni tanultam, nem is volt vérszerinti családtagom, de attól még nagyszülőmként gondoltam rá. És különben sem akartam túl sokat fecsegni a családomról. Az egy dolog, hogy rá lehet jönni a kapocsra könnyedén, az meg egy másik, hogy mit beszélek róluk. – Szerintem nem jobban, mint az átlag. – vontam meg a vállaimat. Nyilván nem fogom vele kitárgyalni ezt sem, ennél azért óvatosabb vagyok. – Viszont nem válaszoltál, hogy te miért jöttél ide? Tényleg nem tűnsz kisvárosi lánynak… - ismételtem meg újra, mert bizony nem fogja kikerülni, akármennyire szeretné is.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Miből gondolod ezt? Amíg nem engem akarnak szétszedni, addig felőlem élhetnek és nem túlzottan érdekelnek. – jegyzem meg egy vállrándítás keretében, de azért puszipajtásoknak se nevezném őket. Voltak az én régi családomban is őrzők, eléggé fura család volt, de annál inkább veszélyesebb és izgalmasabb. – Mivel amúgy se adnád ki a nevét, hiszen nem jó gondolom, ha mindenki ismer minden őrzőt, így nem megyek bele semmilyen bugyuta faggatós játékba. Meg nem szokásom csak úgy köszöngetni semmit se. – feleltem neki könnyedén, de volt egy olyan érzésem, hogy erre ő maga is már rájött, hogy nem szokásom. Meg amúgy se szorultam túlzottan eddig mások segítségére. Régebben még, az egykori szerelmem-Teremtőmnél igen, de ő is már jó pár éve halott. Így kár lenne gondolkoznom ezen, meg egyedül Antonio-nak szoktam megköszönni dolgokat, de neki is eléggé sajátosan. Csak bólintottam. Felőlem, én nem fogom megtartani, hiszen házon belül senki se látja, ha esetleg elesem, így mindegy is. Ez nem az én dolgom, amúgy se akarok sokáig benne maradni. - Ez érdekesen hangzik, egyszer talán én is alkalmaználak. – miért ne? Egészen jó társaság, nem mondom azt, hogy legjobb barátnők leszünk valaha, hiszen nem szokásom közel engedni senkit se, se gyenge pontot hagyni az ellenem irányuló támadásokhoz, de még majd eldől. – Mióta vagy pilóta? – érdeklődtem tovább, hiszen minél többet tudok, annál jobban tudom hasznosítani később az információkat. Az már más kérdés, hogy milyen célokra. - Mert szerinted nem olyanok? S lehet, hogy alapból olyan vagy, de akkor se lehetsz túl higgadt személy vagy olyan, aki órákig képes megülni a fenekén, vagy tévednék? – vontam fel picit az egyik szemöldökömet és úgy kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen tényleg érdekelt a dolog. Gyerünk, mesélj csak ártatlan madárka. Nekem annál jobb lesz. - Ohh, értem. Mondhatjuk azt is, hogy legalább sose laposodik el ez a hely. Amúgy meg jókor sikerült betoppannom, hiszen igazán érdekes volt az a rövid idő. – gondolkozom el. Gyűlöltem. hogy nem tudom irányítani a testemet, ahogyan őt se akartam bántani. Másrészről meg egészen fantasztikus érzés volt látni egy borult agyú ősi ténykedéseit. – Meg annak köszönhetően találkoztunk mi is. – meg persze lett keresztbehúzva a számításaim, de majd idővel kitalálok mást Lio számára, amivel magamhoz tudom csalogatni őt. - Szóval megbántad azt, hogy megírtad? – ez így szép, mert végül akkor saját magát szívatta meg. Arra pedig nem is reagálok semmit se, hogy áll a fogadás, vagy éppen a neten kereste meg. Az előbbi dolgon nem lepődök meg, az utóbbin se kellene annyira, hiszen a mai fiatalság eleve eléggé lusta és a könnyebbik utat választja. Meg nem is adtam neki sok időt, csak pár órát. – S ezt most muszáj az orrom alá dörgölnöd? – morogtam az orrom alatt. Elfogadtam, de gyűlöltem másokra utalva lenni. Főleg egy idegenre, hiszen ha én képes voltam a saját teremtőm torkát elvágni egy gyenge pillanatában, akkor egy idegennek mennyire esne nehezére ártani nekem? Nem sokba. Ezt az információt is elraktározom, hogy van még más őrző is a családban. Hogy ki azt nem tudni, de azért jobb lesz óvatosnak lenni akkor velük. Eléggé bosszúszomjasak tudnak lenni, ha csak itt valami csoda folytán még se. – Attól függ, hogy a város melyik feléről van szó. Amúgy meg kell mindenkinek egy kis lazulás és kikapcsolódás. Meg egy régi ismerőshöz jöttem, de lehet nincs is itt. – legyintek amolyan bizonytalanságképpen, pedig jól tudtam, hogy itt van Lio és mindenki Lester néven ismeri, de ez legyen az én titkom. – Amúgy korábban említetted, hogy magatokon nem használjátok, s mi van a sérült és aranyos farkasokkal? – játszottam meg magam picit a poén kedvéért.
- Oké, csak úgy tűnt… - vontam meg egyszerűen a vállaimat, mert nem láttam értelmét annak, hogy tovább ragozzam. Sok olyan farkashoz volt már „szerencsém”, aki nem különösebben rajongott értünk, de szerintem ez kölcsönösen előfordult mind a két táborban. Ezen nem fogok fennakadni egy pillanatig sem, az is biztos! – Ezt mindjárt gondoltam! – mosolyodtam el, tényleg csodálkoztam azon is, hogy nekem egyáltalán köszönetet mondott. – Mindenesetre majd átadom neki, efelől nyugodt lehetsz! – biztosítottam azért róla, noha sejtettem, hogy nem különösebben érdekli a dolog. - Mégis mire? – érdeklődtem kíváncsian, mert kicsit meglepett a megjegyzése. – Öt, vagy hat éve talán… - vontam meg a vállaimat. Kicsit fura volt, hogy ennyire érdeklődött, de előfordult. Sokan szoktak hasonlóképpen elcsodálkozni, majd kérdéseket feltenni. Tudom, hogy fiatal vagyok, de annál jobban vezetek. – Mivel foglalkozol? – tettem fel a nagy kérdést, ha már alkalmazni akart. Nyilván rá fogok kérdezni, ha meg szeretnék tudni valamit, nem? - Nem tudom, ezen még nem gondolkoztam! – vallottam be őszintén, mert tényleg nem szoktam ilyesmiken pörögni. – Inkább mondjuk azt, hogy nem szeretek sokáig tétlenkedni. – zártam le ennyivel, ebben igazat kellett neki adnom. De az, hogy ne lennék higgadt, már nem állt meg annyira. Bizonyos szintig nagyon jól bírtam mindenfélét, csak egy idő után akadtam ki, de akkor általában nagyon. Ezt viszont egyelőre még nem kellett tudnia, azzal már így is tisztában volt, hogy nem kell engem féltenie senkinek sem, ha bajom esne. - Szerintem egész évben ennyi a fő attrakció, úgyhogy oszd be! Mondjuk, nem vagyok itt tényleg túl régóta, de alapvetően biztosan nem túl izgalmas itt az élet. Neked maximum a falka nehezítheti meg a dolgod. – vontam meg a vállaimat könnyedén, hiszen nem az én dolgom. És nem is szerettem volna, ha az én dolgommá válik. Én ezzel a mai segítséggel úgy gondoltam, hogy abszolút letudtam a feladatomat, és a lelkiismeretem teljesen tiszta le a későbbiekben is. Valószínűleg amúgy sem kellett volna, hogy rosszul érezzem magam, de én már csak ilyen vagyok. - És ennek örülünk? – kérdeztem szórakozottan, de persze inkább csak kötekedni akartam vele. Valamire csak hasznos lesz ez a kapcsolat, ami közöttünk szövődik majd talán, ugye? Az új ismeretségek mindig jók. – Dehogy! – ráztam meg a fejem határozottan. – Így éreztem jónak, alapvetően nem szeretek erőszakhoz folyamodni, csak ha nagyon muszáj. De attól még nem élvezem olyankor sem… - tisztáztam újra, csak hogy lássa, nem bántam meg a levelet, mert nem okozott kéjes örömöt az, hogy kárt tettem benne. Ettől függetlenül, meg attól, hogy segítek neki, még nem lesz a kedvencem és szerencsére nem vagyok ostobának nevezhető. Észrevettem, hogy mennyit kérdezett, de csak olyan dolgokat mondtam el neki, amit amúgy is kideríthetett volna. - Falkatag, vagy kóbor? – tereltem a témát, szándékosan engedve el a fülem mellett a morgolódását. Egészen kezdtem hozzászokni, a végén még szokatlan lesz, ha csendben marad. Egyébként sejtettem, hogy nem véletlenül jött ide, feleslegesen nem utazna senki ide, északra. – Hát, azokkal talán kivételt teszünk. Miért, van olyan ismerősöd? – pillantottam rá oldalra, meglepettséget színlelve. – Egyébként nemsokára odaérünk! – tájékoztattam, amikor zöldre váltott az egyik lámpa, és végre elértük azt a részt, ami már kevésbé forgalmas.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Arra, hogy majd átadja az üzenetet csak megrántom a vállaimat. Nem akarok erre több szót reagálni, ahogyan arra se, hogy gondolta nem vagyok az a típus. Ha akarok, akkor akár lehetek nyájas is és sok köszönömöt ki tudok nyögni hihetően, még ha nem is gondolom úgy. Sok fajta színészetet megtanultam ott, ahol éltem, ahogyan azt is, hogy mikor engedjek el egy-egy témát. Nem kell a csontot se túlzottan szétrágni, meg legalább nem várja el azt, hogy állandóan köszönömöt mondjak. Ez már haladás lesz. - Fuvarozásra, mégis mi másra? – vontam fel a szemöldökömet hihető csodálkozással és ártatlanul. Talán arra, hogy egy-két dolgot elszállíts nekem, vagy éppen egy-két személyt, ahogyan néha hulla is kerülhet csomagba. Bár azok a gépek inkább leszoktak zuhanni és őt nem kellene megölni. Olyan csinos és okos, meg talpraesett is. Talán még belőle is lehetne ördög, de eddig túl jóságos. Hmm, ki tudja. Még eldől. Ohh, akkor nem is kezdő. Még jobb, de persze ártatlan mosoly ül az arcomon és egy apró bólintás dukál mellé. – Üzletasszony vagyok. – fogom rövidre, hiszen mindig éppen azzal, ami kifizetendő, de elsődlegesen információkkal kereskedem jó sátánivadékként. Meg persze cselszövések, árulások és halálok is néha felkerülnek a repertoárra, de ezt neki még se mondhatom ki, mert tuti ott nyomna satuféket és hagyna magamra, ha csak fel nem dobna, de lehet hamarabb meg is próbálna megölni. Eléggé szép kis mutatvány lenne. Így jobb a biztos talajon megmaradni. - Rendben van. – s picit még legyintek is a kezemmel, mire a karperecem kicsit lejjebb csúszik a kezemen. Sietve igazítom meg és nem is erőltettem tovább ezt a dolgot. De azok alapján, amit eddig láttam nem tudok másra gondolni. Ahogyan azt is tudom, hogy nem szívesen lennék az ellensége, bár most már erőm teljében vagyok, így akár nagyobb kárt is tudnék okozni neki, csak az ezüsttől kellene távol tartani, viszont jobb erre nem is gondolni. Most jó kislány leszek és egyelőre csak Lio életének a tönkretétele fog a szemeim előtt lebegni. - Nem csodálom, szerintem messze lekörözi a többi falkás várost. Igazán érdekes, hogy az ősi mennyire követi a modernkort és kedve szerint megteremti itt az éhezők viadala élő kiadását. – jegyzem meg kicsit poénosabban, hiszen néha el kell venni a dolgokat. – Legalább akkor nem kell félnem attól, hogy megint valaki lelő. – pillantok rá mosolyogva és ártatlanul. Ohh, az valahogy nem volt jó móka, de legfőképpen azért, mert ezüstből voltak a golyók. Ha nem abból lettek volna, akkor egészen gyorsan meggyógyultam volna. Jó, nem egyből, de ennyire tetű lassan se, hiszen nem véletlen kínoztam magam annyiszor, vagy a teremtőm kínzott. – Miért nehezítené meg? Nem fogok én bajt keverni. – mondom ezt úgy, hogy még hihető is legyen. Nem fogok én nagydobra verni semmit se, s ha az információim nem csalnak, akkor Lio nem is falkatag, így akkora veszély vélhetően nem is fenyeget. - Talán, majd eldől. – rántom meg a vállaimat, a levéllel kapcsolatos megjegyzésére csak egy aprót bólintok, de erről se akarok több időt fecsegni. Aztán picit beavatom a dolgokba, hiszen nem akarok gyanút se kelteni. Ő őrző, így jobb óvatosnak lenni, még ha nem is tudja kiszimatolni a hazugságokat. Vele ellentétben én viszont képes vagyok rá. - Mármint ő? Nem tudom, majd megtudom, ha meglelem. – füllentem könnyedén, hiszen ezt nem kell tudnom előre, legalábbis normális esetben, szerintem… Bár ki tudja, lehet valakik szeretnek ezzel is tisztában lenni, de én inkább adom a hanyag keresőt. Pedig jó vagyok információk terén. – Miért? Esetleg sok farkast ismersz? – kérdezem tőle kíváncsian, majd a gyógyítással kapcsolatos visszakérdezésén elnevetem magam. Kicsit megrázom a fejemet is. – Ez övön aluli volt. Én nem vagyok elég cuki és ártatlan? – s hozzá egy aranyos bűnbánó macska arcot vágok. Használjam már a tudásomat, ha egyszer szert tettem rá. – Végre, kezdek elgémberedni. – bosszankodom ismét picit, majd amikor bekanyarodunk a házhoz, akkor mosolyogva veszem szemügyre, hogy tényleg olyan szép, mint a képen volt. – Segítsz kiszállni? – kérdezem meg tőle kedvesen, amikor leállítja a motort, hiszen szeretnék bemenni és látni azt, hogy milyen lett, hiszen még nem volt szerencsém hozzá.
- Nem tudom, hogy mi jár a fejedben… - vontam meg a vállaimat. Oké, hogy fuvarozással foglalkozom, de ő valószínűleg nem a klasszikus értelemben tervezte ezt a dolgot. Talán jobb is nekem, hogy nem teljesen tiszta előttem minden, amit gondol. Lehet, hogy tényleg ellátnám a baját, ha megpróbálna lóvá tenni. Nem kenyerem az erőszak akkor sem, de vannak olyan esetek, amikor egészen célravezetőnek bizonyul. – Aha! – bólintottam, bár a reakcióm talán elárulta, hogy nem hittem el teljes mértékben. Általában, ha az ember illegális dolgokban utazik, akkor mindig rámondja, hogy üzletember, és ezzel el is van intézve a kérdés. Attól még, hogy esetenként naivnak tűnhettem, még korántsem voltam az. - Igen, tényleg! – nevettem el magam most már akaratlanul is. Egyszerűen csak úgy kicsúszott. – Ez eddig eszembe sem jutott, de tényleg arra hajaz! – egyetértően bólogattam is hozzá. Nagyon nem volt jó, hogy ez megtörténhet, de talán valamikor majd tudnak ellene tenni. Addig meg bízhatunk a legjobbakban, vagyis a csodában. Talán azt is annak lehetett titulálni, hogy egyáltalán mind a ketten túléltünk egy ilyen összecsapást. Már csak ezért is volt úgymond helyünk egymás mellett egy autóban. - Bocsi, de muszáj volt! – gyorsan emeltem meg mind a két kezemet, aztán az egyik szépen vissza is vándorolt a kormányra. Biztos kézzel vezettem, de jobb a biztonság. A végén még megbüntetnek, aztán magyarázkodhatok, hogy mi lelte a mellettem ülőt. – Attól még, amennyire tudom, nem rajonganak a kóborokért. – rántottam meg a vállaimat, mert ez volt az igazság. Még nem nagyon volt szerencsém falkataghoz egyébként, de úgy hallottam, hogy elég durva szankciók vannak bizonyos esetekben. Nos, majd kiderül, hogy mennyire bajkeverő, minden egyes szavát fenntartásokkal kezeltem. Még most is, hogy segítettem neki. - Valószínűleg egyszerűbb dolgod lesz vele, ha nincs mögötte falka. – jegyeztem meg, mintegy mellékesen. Ha egymást akarják nyírni, akkor felőlem nyugodtan megtehették. Csak ne indítsanak valamiféle falkaháborút, valamint az emberekben való károk okozása sem tetszett volna túlzottan. De alapvetően talán nem is vetemedne ilyesmire, hiszen engem sem szándékosan bántott, pedig én még őrző is vagyok, nem egyszerű ember. – Néhányat! – zártam le ennyivel, de arra már nem tértem ki, hogy itt, vagy úgy általánosságban. Mind a kettő benne volt a pakliban, és még az apró hazugságnak sem volt szaga. - Ne haragudj, nem tudtam kihagyni! – ismertem be, miközben az én szám is a füleim felé közelített. Azért jól esett kicsit cukkolni, vevőnek tűnt rá. Olyasmi volt, mint Alec, csak éppen sokkal fiatalabb, és női kiadásban. – Nem ezek a jelzők jutnának először eszembe rólad! – vallottam be, tartva az előre megtervezett irányt. – Mit panaszkodsz? Alig jövünk tíz perce! – az tényleg nem volt túl nagy táv, de ez a kisvárosok előnye, azt hiszem. Mindenhová el lehet jutni viszonylag hamar. – Persze! – bólintottam magától értetődően. Ugyan nem szálltam ki annyira tempósan, de viszonylag könnyebben, mint ő fog. - Szép ház! – állapítottam meg, miközben fogtam a karját, hogy ki tudjon szállni. – Azt hiszem, az a szék még kelleni fog egy kicsit! De ne morogj, itt már nem látja senki! – emlékeztettem gyorsan, és már vettem is le, hogy beleülhessen és begurítsam. – Az enyém is szép lesz, vannak terveim! Már egész jól álltam, de most miattad egy kicsit hátrányba kerültem… - panaszoltam el, mintegy mellékesen. Ha beült a székbe, közben megindultam a ház felé. – Tessék, itt vannak a kulcsok! – lógattam be az orra elé fentről.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Talán jobb is, eléggé ciki lenne, ha minden gondolatomat ismernéd. – pillantok angyalokat megszégyenítő mosollyal arcomon és még picit a pilláimat se vagyok rest rebegtetni, ahogyan egy ártatlan tenné. Nem vagyok, s erre már szerintem ő is rájött. – Aha? Csak nem rosszra gondolsz? – pillantottam rá kérdőn, hiszen módfelett érdekelt, hogy mire is gondol jelenleg. Bár volt egy tippen rá, hogy mi is járhat a fejében, de nem túlzottan érdekelt. Gondolni vagy tudni nem ugyanaz, s ő valószínűleg a filmek vagy a könyvek világának köszönhetően próbál meg következtetni. Ez nem is baj, csak nehogy túlzottan tévútra tévedjen. - Pedig vélhetően pedig jobban mai csirke vagy, mint én és a korosztályod általában él-hal az ilyen filmekért, vagy éppen könyvekért. Esetleg tévednék? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen ki tudja. Nekem ott volt a valóság. Sok fajta maffiás film létezik, s talán mindegyikben van igazság, de szerintem egyik se képes pontosan lefesteni azt, hogy milyen is abban a közegben élni, vagy min megy keresztül az ember. Így nekem ez inkább csak durvább kiadás volt, de azért ott is fellelhető volt az éhezők viadala, viszont szerencsére nem túl gyakran préda se. - Persze, muszáj! – sóhajtottam egyet lemondóan, de érezhette, hogy ezt csak viccnek szánom. Van nekem humorom, de ritka az, amikor meg is jelenik. Vannak olyan dolgok, amik számomra humorosak, míg másoknak nem. Ez talán amiatt van, mert engem nem zavar, ha valaki életét tönkreteszem, még ha otromba módon is, míg az elszenvedő félnek tuti nem tetszik az akkor elsütött poénom. – Nem is kell, mit kezdenék ennyi rajongóval? – kérdeztem tőle bolondosan és széles mosollyal az arcomon. Érthette, hogy ez csöppet se zavar engem. Én nem fogom a falkásokat túlzottan keresni, így azt csinálnak, amit akarnak. Én pedig megleszek a tervemmel, ha meg valakinek szüksége van a szolgáltatásaimra, akkor meg fog találni. Elég jó információkereskedő lett belőlem. - Könnyebb dolgom lesz? Attól tartasz, hogy amiatt jöttem ide, hogy neki essek? – billentettem oldalra picit a fejemet, hiszen legalább ez a mozdulat nem fájt és amúgy is természetes dolog volt, hogy így figyeltem néha az embereket. Részben igaza lenne, ha válasz igen, de nem jó szemtől szemben támadni, abban semmi móka nincs, de a hátulról és az aljas áskálódás… Na, az már poén, hiszen popcornnal a kezedben nézheted végig azt, ahogyan kisiklik az életed. A további dolgot viszont erőltettem, csak bólintottam és újra az ablakon át figyeltem a mellettünk elsuhanó házakat. - Akkor mik jutnának eszedbe elsődlegesen rólam? Gyerünk ki vele, nem foglak megenni érte. – kuncogtam el a dolgot, de valójában roppant mond izgatott az, hogy milyennek is gondol ilyen rövid találkozás után. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire trafál bele, hiszen neki nem teljesen játszottam meg magam, de nem zavart most csöppet se, hiszen nem ismer, így a titkaim még biztonságban vannak. – Ennyi panaszkodás még nekem is kijár. – tényleg pocsék volt így ülni itt. Legszívesebben felpolcolnám volna a lábamat és kiütném magam, de ennyire gyenge se vagyok, meg nem fogok tudni sokáig amúgy se megmaradni a seggemen. Ismerem már magam. - Köszönöm, nekem is megtetszett a képen. – mosolyodtam el, majd csak bólintottam a székes dologra, sejtettem, hogy még nem fogok megszabadulni tőle. Amikor pedig megérkezett vele, akkor könnyedén ültem bele és hagytam, hogy a házig toljon. – Legalább nem a felújítás után ment tönkre, nézd a jó oldalát a dolognak. – pillantottam rá mosolyogva, a kulcsokra meg megráztam fejemet. –Szerintem te jobban boldogulsz vele, mint én innét. – utaltam a tolókocsira, majd ha végre beljebb kerültünk, akkor kíváncsian pillantottam körbe, hiszen élőben még én se láttam. – S milyen terveid vannak? – kérdeztem meg úgy, ahogyan illik.
- Neked talán... - vigyorodtam el, mert nekem bizony nagyon is hasznos lett volna, ha ismerem a gondolatait. Legalább tudnám, hogy mire számíthatok tőle, bár nyilván ő sem lehetett tisztában azzal, hogy mi jár az én fejemben. Akár én is akarhattam kárt tenni benne, csak éppen már biztosan rájött, hogy én nem olyan típus vagyok. Csak úgy nem ártanék neki, főleg, hogy egyelőre még semmit nem tett ellenem konkrétan. A Vörös Hold más lapra tartozott, arról nem ő tehetett, ezt megpróbáltam magamban is megerősíteni. - Nem, szerintem nagyon is jóra gondolok! - már arra vonatkozóan, hogy a sejtéseim ugyan jók lehetnek, de róla tényleg rosszat gondoltam. Ezt a választ azonban megpróbáltam szépen kikerülni, jobb ez mind a kettőnknek, mert a végén még neki megyünk a másiknak. Én nem terveztem, de ha ő mérges lesz ilyesmi miatt, akkor bizony kénytelen leszek megvédeni magam. Egyébként én sem tudtam volna megmagyarázni, nem is akartam neki sem, egyszerűen csak mondjuk úgy, hogy egyfajta megérzés volt ez részemről. - Hát veled összehasonlítva csakis az lehetek! - nevettem el magam. - Nem tudom feltűnt-e, azért már nem tini lányka vagyok! - ezzel csak arra akartam utalni, hogy megvannak nekem a magam felnőttes dolgai. - Hozzád képest talán, de alapvetően nem, ebből kifolyólag már nem kötnek le annyira. Meg látod, amúgy is van itt éppen elég szar a valóságban is! - utaltam Alignak bosszújára. Minek ide film, vagy könyv, ha megkapjuk mi minden évben ezt? Én ugyan most először, de ha hosszú távon maradok a városban, akkor biztosan újra meg fogom tapasztalni. Addig viszont volt még egy kis időm szerencsére. - Mennyivel? - néztem körül vezetés közben, jelezve, hogy egyet sem látok. - Biztos elhagytad őket a reptéren! - ugyan már, miért ne kötekedtem volna vele? Igazából megérdemelte, ha úgy vesszük, mert a kezdésnél nem volt túl kedves velem, holott segíteni érkeztem. Meg ő is ilyen stílust vett fel, szóval alkalmazkodtam. Nem esett nehezemre, Alec is folyton piszkált engem. Nem tudom, lehet a homlokomra volt írva, hogy nyugodtan szólj be! - Fogalmam sincs, hogy miért jöttél ide, és nem is az én dolgom. Arra tippelnék mondjuk, mert biztosan nem véletlenül jöttél ide északra, de ki tudja... - tényleg nem tudtam, és nem is akartam belefolyni. Jobb nekem, ha távol tartom magam ezektől az ügyektől, amíg nem csinálnak balhét nyilvánosan. - Nem is tudnál! - vágtam vissza mosolyogva. Ha megpróbálna megenni, valami olyat művelnék vele egészen biztosan, amit most nem köszönne meg nekem. Mondjuk a remek sorvasztás varázslat egészen hatásos tud lenni. - Nem szeretem felfedni a lapjaimat, és még különben sem ismerlek eléggé. Majd, ha még párszor összefutunk, elárulom! - ígértem neki, kikerülve a témát. Még csak az kéne, hogy magamra haragítsak valakit, akitől bármi kitelhet. Hiszen egyelőre még tényleg nem tudtam, hogy milyen is ő, lehet, hogy veszélyes. Sőt, valahol minden hozzá hasonló veszélyes, ez nyilvánvaló tény. - De egyébként elég nagyvilági nőnek nézel ki, mint mondtam, nem a kisvárosi élethez szokottnak látlak... - ismételtem el újra, mert tényleg így gondoltam, és ezt már említettem is neki. Azt, hogy ez nálam pozitívum, vagy negatívum volt, már nem árultam el neki. Igazából még én sem tudtam biztosan eldönteni. - Igen, ilyen szempontból talán szerencsés volt az időzítés. De azért kihagytam volna, ha rajtam múlik! - szögeztem le gyorsan, a ház felé gördítve őt, és ezáltal magamat is. - Jól van, bár neked épp szem magasságban lesz így! - kuncogtam az orrom alatt, de végül a kabátom zsebébe dugtam a kulcsokat, legalábbis az ajtóhoz érés pillanatáig. Akkor aztán elforgattam a zárban, és beengedtem mind a kettőnket. - Hm... - néztem körbe én is, pár percig kiszakadva a valóságból. - Mi? Mármint a házzal? - tértem vissza némi mélázást követően. - Semmi eget rengető, csak egy sima kis faház lesz, de tényleg fel kell kicsit újítani. Meg a kertet szeretném szebbé varázsolni, de mire oda eljutok, az még idő. Már szereztem néhány mestert, most azok kezdhetnek néhány dolgot elölről. - panaszkodtam ismét, és ha igényelte, akkor kisegítettem a székből, vagy eltoltam valami ülőalkalmatosság mellé.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Ergo nagyon rosszra gondol, de nem felelek inkább semmit se, hiszen ez számára csak egy sejtés és nem hiszem, hogy bárkivel is megosztaná a megérzéseit velem kapcsolatban. Nem hiszem, hogy túlzottan beszélni akarna majd valakivel pont rólam. Főleg addig nem, amíg nem keverek bajt és azt nyíltan meg úgyse tenném meg. Az nem az én módszerem. - Néha a látszat csalhat, ahogyan a kor is. Néha a vénebb lehet gyerekesebb, míg a fiatal lehet néha bölcsebb, mint az idős. Ahogyan néha a kölykök is túlszárnyalják a Teremtőjüket. – persze nem erőben, hanem gonoszságban. Nem hiszem, hogy sok kölyök vágta volna el világéletében a Teremtője dolgát. Főleg akkor nem, ha esetleg szerelmi szál is volt közöttük. Mondjuk azt, hogy túlzottan ördögivé nevelt, megesik. – Akkor mit csinálsz szabadidődben? – kérdeztem meg tőle könnyedén, hiszen lehet, hogy a nagymamája is lehetnék korban, de attól még szeretek olvasni. A könyvek hasznosak az agy számára, másrészt meg jókat lehet nevetni rajtuk a sok tévedés és elképzelés miatt. De hát nem mindenki élhet igazán az alvilág bűvös mocsarában. - Ohh, hidd el, hogy tudnék mutatni, ha nagyon akarnék. – nevetem el magam, hiszen az alvilági rész mindenhol jelen van, talán még a falkában is vannak olyanok, akiknek a múltja hozzájuk köthető, esetleg több is. De most nem állt szándékomban egyet se előrángatni a rejtekhelyéről. Amúgy se arról vagyunk híresek, hogy csak úgy felfedjük a másik előtt a dolgokat. – Lehet megsértődtek, amikor minden szó nélkül távoztam… - viccelem el a dolgot, hiszen tényleg azt tettem. Kész csoda, hogy a csomagjaim megérkeztek a megfelelő helyre, mert azt sikerült kiderítenem, hogy a cuccaim már ott vannak. Remélem egyik dobozt se nyitotta ki senki se, mert azért tuti harapnék. - Természetesen attól függ, hogy miként is érted az egymásnak esést. – s közben egy sokat sejtető pillantással nézek Celestére. – Ágyra szoktak mostanában biztosítást kötni? Lehet, hogy hamarosan újat kell majd vennem. – jegyzem meg ártatlanul, hiszen nem is én lennék, ha nem mondanék ilyet. Amúgy se ágyba bújás miatt utaztam ennyit, hanem azért, hogy kicsit megpiszkáljam az életét a hímnek és szép lassan romhalmazzá változtassam, míg végül semmije se marad. – Tudod néha képletesen is lehet ezt érteni. – kacsintok rá, hiszen megevés nem csak azt jelenti. Lehet azt szép lassan is tenni. Biztosan találnék olyan dolgot, amivel őt is simán padlóra tudnám küldeni, de nem érdekem, én pedig feleslegesen nem fogok kutakodni. - Ezek szerint még meg fogsz tisztelni a társaságoddal? Jó tudni. – játszom meg a dolgot, hogy mennyire bosszantana, de vélhetően ő is levágja, hogy jelenleg csöppet se bánnám a társaságát. Nem ismerjük a másikat, de azért egész jó vele cseverészni, így nem enném meg azért, ha csak úgy néha meglátogatna. Mindenkinek kell egy kis társaság, barátot azért nem mondanék, mert én nem szoktam barátkozni. Az már eléggé nem létezik az én szótáramban. – Rendben, akkor egyszer talán megtudod, hogy jól gondoltad-e vagy nem. – hagyom ennyiben a dolgot, mert nem fogok neki magyarázkodni. Ahhoz azért több időnek kellene eltelnie, meg az se ártana, ha előtte fontossá válna, de most szó sincs erről. Jelenleg csak két fontos személy van az életemben, az egyik gyógyulgat, ahogyan a másik meg éppen haldoklik. A harmadik meg – aki mondhatni még oda lehetne sorolni -, nos, ő lassan áshatja a sírját. - Elhiszem, de annyira sok kár nem is történt ott, ha jól rémlik. – egy-két bútor és ablak bánja a dolgot. Arra, amit mond, megforgatom a szememet, és ha tudok, akkor játékosan a lábába csípek, hogy ez nem volt szép dolog. – Tetszik, amit látsz? – kérdezem meg tőle mosolyogva, amikor egy pillanatra ő is feledkezik a dolgokról. Szemmel láthatóan legalábbis leköti őt a házam, majd bólintok a kérdésére. – Ohh, ezek szerint kertészkedős típus vagy? Na, majd tudom, hogy kinek kell szólni, ha ahhoz támadna kedvem. Inni kérsz? – kérdezem meg tőle, majd a konyha irányába mutatok, hiszen egyedül ezzel nem tudnék haladni.
- Te is ezt tetted? – érdeklődtem kíváncsian, miután végighallgattam a kis okfejtését. Nyilván rákérdeztem erre, ha már így kitért rá, amúgy eszembe sem jutott volna az ilyesmi. – Szoktam olvasni, szeretek fotózni is… - árultam el, mert az egyik hobbim tényleg a természetfotózás volt. Mostanában ugyan kevesebb időm volt rá, sőt, itt még nem is nagyon foglalkoztam vele, de majd talán a ház felújítását követően hódolhatok eme szenvedélyemnek. Akkorra nagyjából már a csoportok is érkezni fognak a városba. - Hát persze! – hagytam rá mosolyogva, hogy tudna nekem mutatni olyat, aki a rajongója. Nem mintha nem lett volna elképzelhető számomra, egyszerűen csak nem akartam ennyire belemenni abba, amit eredetileg csak viccnek szántam. Azért nem árt az óvatosság, ráadásul látszólag azért ő sem nagyon akart kitárulkozni előttem, amit teljes mértékben meg is értettem. Én sem tenném a helyében, sőt, a magam helyében sem, ha már itt tartunk. – Ezen meg sem lepődöm! – már ami a távozása milyenségét illeti. Valahogy kinéztem belőle, hogy szó nélkül távozzon valahonnan, talán a dolga végeztével innen is úgy fog. - Nem elképzelhetetlen, szerintem ma már mindenre kötnek biztosítást. – válaszoltam nemes egyszerűséggel. – Ezek szerint valami szeretőd után jöttél, értem. – nyugtáztam az információmorzsát. Ha azt hitte, hogy esetleg zavarba hozhat egy ilyen megjegyzéssel, akkor tévedett. Ennyire azért nem vagyok viráglelkű, illetve igazából semennyire sem lehetne ezt a jelzőt rám aggatni, ha már itt tartunk. Az én ágyamra ilyen szempontból sajnos abszolút felesleges lett volna biztosítást kötni, nem fenyegette a túl korai távozás veszélye. - Nem tudom, lehetséges. – tényleg nem tudtam, hogy mennyire fogunk még összefutni, de ez a város nem túlzottan nagy. Ha képes lesz a saját lábán közlekedni, valahol biztosan egymásba fogunk még botlani, és akkor úgyis beszédbe elegyedünk megint. Hiszen magamat ismerve érdeklődni fogok, hogyan valósultak meg a tervei, és mit kezdett magával a legutóbbi találkozásunk óta. Szerintem ez nem csak rám jellemző, hanem a legtöbb ember így tenne egy hasonló szituációban. – Megegyeztünk! – bólintottam rá. Annyira lehet, hogy mégsem akartam tudni, hogy milyen is ő. Jól elszórakoztam, de a veszélyes egyedeket jobb elkerülni. Én ezt tanultam a szüleimtől, és törekedtem is rá. Nem kellett félteni, de a bajt sem kerestem feltétlenül, kísértve vele a sorsot. - Azért nem is olyan kevés, mint amennyinek örülnék. – sóhajtottam gondterhelten. Lehetett volna rosszabb is, ez tény, de így sem volt rózsás a helyzet. És akkor még finoman is fogalmaztam. – Igen, tetszik! – vallottam be őszintén, nekem ilyen házam sosem lesz. Bár nem is vágytam rá, én megelégszem azzal is, ami nekem jutott. – Szerintem te inkább bíznád egy profi kertészre a munkát, mint rám. Én is csak ügyeskedek, de remekül kikapcsol! – nevettem el magam jókedvűen. – Igen, köszönöm! Ki vásárolt be neked? – kérdeztem kíváncsian, megindulva a konyha felé. – Gondolom, magamat kell kiszolgálnom, szóval inkább megkérdezem, hogy és te kérsz valamit inni? – vigyorogtam rá szélesedő mosollyal. - Azért fogsz boldogulni a szék nélkül? - fordultam felé komolyabb ábrázattal.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Talán igen, talán nem. – jegyzem meg se nem hazudva, se nem igazat mondva. Inkább a kettő között találom meg az utat, hiszen részben igen, míg másrészt nem tettem ezt, vagyis azt hiszem. Meg még van hova fejlődnöm. – Miket szoktál fotózni? Embereket, állatokat vagy inkább a természetet? – azért ha valaki fotós, ahhoz kell művészi beállítottság is. Legalábbis vélemény szerint, meg fantázia is, hiszen meg kell látni azt, amit egy egyszerű ember talán nem venne észre, ha pedig emberekkel foglalkozik, akkor nem árt kicsit beléjük is látni, vagyis gondolom. - Mi értelme a búcsúnak, ha az nem örökre szól? A búcsú végleges, legalábbis normális esetben annak kellene lennie szerintem, míg az angolos távozásban ott van egy remény, hogy amilyen hirtelen valaki kisétált az ajtódon egyszer csak vissza is sétálhat. – szólalok meg kissé elmélkedve, hiszen én ezt az elve vallom, meg amúgy se szokás állandóan azokban a körökben köszöngetni ilyenkor. Főleg úgy, hogy ott tényleg néha el se kellett hagyni egy-egy küszöböt és már vége is volt az életednek. – Te mindig elköszönsz? Hagytál esetleg hátra fontos személyt már? – pillantottam rá kíváncsian, hiszen tényleg érdekelt ez a dolog. Én megtettem, de tudom, hogy egyiküket még biztosan látni fogom, míg a másikat is, ha máshol nem, akkor majd a temetőben. Kissé talán durva, de nem hétköznapi személyek között nőttem fel, s kezdtem el a farkasok tini korát. - Akkor lehet, hogy hamarosan telefonálgatnom kell. – jegyeztem meg úgy, mintha tényleg komolyan gondolnám közben pedig csöppet se volt úgy. – Nos, így is lehet mondani, de nem a szeretőm. Egykoron volt közünk egymáshoz és talán szeret nosztalgiázni, így jobb előre felkészülni. – jegyzem meg egy vállrándítás közepette, mert ha rajtam múlik, akkor a maci nem fog ilyen könnyedén bejutni a málnásba. Jesszusom, azt hiszem az ezüst már az agyamra ment, hogy ilyen idióta hasonlatok jutnak eszembe. - Szóval annyira még se vagyok szimpatikus? Csak vigyázz meg ne látogassalak ezért álmodban. – hülyéskedtem el hozzám nem méltóan a dolgot, de nem fogom bánni azt, ha nem fog állandóan a nyakamon lógni. Azt amúgy se szeretem, a beleegyezésére csak bólintottam, de nem mondtam már semmit se, hiszen felesleges lenne. Hamarosan pedig meg is érkeztünk és egyre beljebb jutottunk a lakásban is. - Gondolj arra, hogy jobb lesz, mint elsőre tervezted. Minden okkal történtik. – kacsintottam rá, miközben egyre beljebb tölt, majd én is inkább a lakást fürkésztem. – Ahogyan mondani szokták, néha az álmok valóra válnak. – s most a házra értettem, mert tényleg olyan volt, amilyennek szerettem volna. – Ki tudja, lehet te jobbat alkotsz, mint ők vagyonokért. Majd meglátom, hogy saját magadnál mit alkottál és utána döntök. – ha jól dolgozik, akkor neki is fizethetek, s mivel házat újít fel, így biztosan jól jön minden fillér. – Igen, egy ásványvíznek örülnék. – szólaltam meg barátságosan, majd kicsit megpróbáltam beljebb gurulni, aminek végül az lett a következménye, hogy én a földön kötöttem ki, a kocsi meg hátra felé gurult. Tényleg remek. – Szerintem igen, vannak bútorok, falak és függönyök, annyira nem lehet rosszabb, mint ez a pofára esés. – jegyzetem meg mosolyogva, miközben próbáltam összekaparni magam sérüléseim ellenére.
- Értem. – biccentettem, de nem teljesen hittem el a dolgot. Valami azt súgta, hogy azért jobb vigyázni vele, ki tudja, hogy mire képes. A nők nagyon fondorlatosak tudtak ám lenni, és belőle pontosan ki is néztem. Mondjuk azt, hogy egyfajta megérzés ez részemről. – A természetfotózást jobban kedvelem, de egyébként, ha látok valamit, ami megragad, lefotózom! – magyaráztam neki lelkesen. Természetesen ez csak akkor történhetett meg, ha nálam volt a gépem. Mostanában nem sűrűn fordult elő, de majd a jobb idővel ez is változni fog, plusz, ha jönni kezdenek a csoportok. - Nem teljesen értek egyet. – adtam hangot bátran a véleményemnek, ahogyan máskor is szoktam tenni. – Szerintem van olyan búcsú, ami csak egy időszakra szól, de mégis szeretnéd lezárni azt a fejezetet. Én nem tudnék szó nélkül eltűnni, főleg, ha nem tudom előre, hogy meddig tart az elválás. – de lehet, hogy ezt embere válogatja egyébként. Ez a saját szemszögem volt, ezt tudtam csak mondani. Más nevében már nem tudtam beszélni, de ezzel nincs is baj. Ettől vagyunk egyediek ugyebár. - Hagytam hátra olyat, aki fontos nekem, de nem tűntem el szó nélkül az életéből. – bólogattam, ha már így rákérdezett. Corinne fontos volt az életemben, a Joe-tól való búcsú pedig nem ehhez a témához tartozott. Őt nem úgy hagytam hátra, hanem abszolút kiiktattam az életemből, mert csak hátráltatott, és negatívvá vált az, ami közöttünk volt. Pedig szép volt, amíg tartott. – Gondolom, te is… - tettem hozzá, mert a hosszabb élet több hátrahagyott személlyel járhat. Nem tudtam, előttem még évtizedek voltak, ráadásul, ha szerencsés vagyok, akkor nekem is több időm lesz, mint egy embernek lenne. - A részletekre azért nem vagyok kíváncsi! – vigyorodtam e, feltartva mind a két kezemet, mielőtt belemenne a témába jobban. Arra nem vágytam. – Húha, ne ijesztgess! – tettettem rettegést, hogy aztán elnevessem magam. Jó, azért szimpatikus volt, különben nem lennék most itt, hogy segítsek neki. Vagy csak túl rendes lennék? Valószínűleg erről lehetett szó. - Hát, ebben azért nem vagyok annyira biztos! – már abban, hogy jobb lesz, mint ahogy terveztem. A fa és a vér nem túl jó barátok, akárhogy nézzük is. – És gondolod, hogy bevállalnám? – pillantottam rá kíváncsian, mert egyébként még én magam sem tudtam. Az meg eszembe sem jutott, hogy még fizetne is érte nekem úgy, hogy nem vagyok szakértő. Éppen ezen agyaltam, félig a hűtőbe lógva az ásványvíz miatt, amikor a nagy csattanás megütötte a fülem. Egyből fel is ugrottam meglepettségemben, megpördülve a saját tengelyem körül. - Jézusom, jól vagy?! – kaptam a szám elé a kezem, úgy bámulva rá, hogy el ne röhögjem magam. – Csak közlekedni nem lesz egyszerű, márpedig ezt ma vissza kell vinnem nemsokára! – közben leraktam a vizet a pultra, és odasétáltam. – Esetleg segítsek feltápászkodni? – nyilván segíteni kell majd, de inkább megkérdeztem, mielőtt leharapja a fejem a segítő szándék miatt.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Igazán érdekes hobbi, vagy foglalkozás lehet. – pedig roppant mód nem találom annak. Hullák eltűntetése, vagy éppen emberek megkínzása az művészet és érdekes lehet, hiszen csöppet se egyszerű, de egy gépet elsütni. Na, az már annyira nem bonyolult, de mégis az jobban fizetendő és elismert szakma, mint a kínzások vagy éppen az emberölések. Sőt, mint a kettőért büntetnek, de szerencsére akit megkínzok, az utána roppant mód sose akart beszélni, mégis kinek tette volna? Az alvilág nem gyerkőcöknek való. - Akkor még nem sokat búcsúztál az életedben? – kérdeztem tőle kíváncsian, majd bólintottam. – Lehet ezt is mondani, de szerintem ilyen téren is minden ember másabb, illetve minden búcsú kicsit másabb, így érthető, hogy másképpen látjuk a dolgokat ilyen téren. – Én akkor szoktam búcsúzni, ha az végleges lezárás és én elkövettem mindent annak érdekében, hogy véges legyen. Nem túlzottan érdekel az se, hogy emiatt még megpróbálnának ölni. Lesz olyan ostoba, de akinek esze van, az már szerintem tart tőlem olyan téren, hiszen mégis csak két nagyobb vezetőt küldtem a szellemek közé, s megannyi embert. - Megtettem, ahogyan mindenki, de némelyik búcsú még akkor is örökre szól, ha nem is annak szánjuk. Sok mindenre képesek vagyunk azért, hogy megvédjük néha egy-egy személyt, vagy tévednék? – kérdezem meg tőle kíváncsian, mert úgy érzem, hogy ő is hozott már meg olyan döntést, amivel mást akart védeni. Még akkor is, ha közben pedig fájdalmat okozunk egy-egy személynek. Én ezüsttel szúrtam gyomron Antont, így vélhetően nem rajong értem, de az ő érdekében tettem. Neki jobb ott biztonságban, mint mellettem célkeresztben. Meg amúgy is egy hím társaságában elég nehéz lenne Lio közelébe férkőzni, legalábbis eleinte. Elnevetem a reakcióján magam, de semmi több. Nem fogom ezt túl ragozni, ha ijesztő akarnék lenni, akkor simán lehetnék az, de semmi kedvem kiteríteni a kártyáimat előtte, ahogyan mások előtt se. Egy nő amúgy is elég ravasz tud lenni. Én pedig még férfiaktól is tanultam ravaszságot, meg kegyetlenséget is. Ha éppen nem lent hordják az agyukat, akkor eléggé agyafúrtak tudnak lenni, de akkor se tesznek túl a legtöbb nőn. - Miért ne tennéd meg? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen ha egy fizető vendéget elutasít, akkor szerintem valami gond lehet vele, meg amúgy se kelteném jó hírét, s elég sok helyre el ér a kezem az internet világában is. Így csak nem akarhat saját magának ártani, s már éppen beljebb is mennék, amikor a földön kötök ki. Roppant mód örülök ennek, szerintem még az arcomra is van írva. - Biztosan menni fog, s inkább jobb is, hogy elviszed ezt az ízét. Ez fog összetörni inkább és nem a lakásom. – jegyzem meg bosszúsan, majd bólintok. Végül pedig hagyom, hogy segítsen felállni és az egyik ülőalkalmatossághoz kísérni. - Hol is tartottunk? – gondolkozom el a beszélgetésünk utolsó mozzanatán.
- Ez nem hangzott túl meggyőzően, de semmi baj! – nevettem fel jókedvűen. Engem nem érdekelt, hogy neki tetszik-e, vagy sem. Engem kikapcsolt, ha éppen arra volt szükségem, ráadásul blogot is akartam indítani a közelmúltban. Talán egy honlap sem ártana az idegenvezetés mellé, hogy ott megtaláljanak. Manapság már minden az interneten keresztül történik, szóval lehetne ott jelentkezni, túraútvonalat választani, befizetni a részvételi díjat, és még annyi lehetőség volt. Ott használhattam volna a saját képeimet is teljes nyugalommal. Talán így is lesz. - Annyira valóban nem! – erősítettem meg abban, amit mondott. Igazából az emberek jönnek és mennek mindenki életében, legalábbis szerintem. Bizonyára hagytam hátra másokat, de jelentős búcsúzás egyet-kettőt leszámítva tényleg nem akadt. Azt hiszem, hogy egészen szerencsésnek mondhatom magam, amiért nem volt részem ilyesmiben. Szegény húgomról ezt már nem lehetett elmondani, de ebbe most nem akartam belemenni még véletlenül sem. Semmi köze nem volt hozzá, megelégedhetett azzal is, amiket eddig mondtam. - Amúgy sem hiszem, hogy ezzel baj lenne! – vontam meg a vállaimat könnyedén. – Legalább mind mások, és egyediek vagyunk. – én legalábbis így vélekedtem, és szerettem meglátni a pozitívot még abban is, amiben nem volt olyan egyszerű. – Nem, valószínűleg nem tévedsz! – hagytam rá a kérdést. Nem akartam megerősíteni abban, hogy igenis vannak számomra fontos személyek az életemben, még ha vannak is. – Szerintem ezzel mindenki így van, a legtöbb esetben mindenképpen! Igyekeznek megvédeni azt, aki fontos nekik… - azért én annyira ebben még nem voltam járatos, és ezt mondhatjuk szerencsének is. Azt jelentette, hogy nem fenyegették még a szeretteimet. - Hát, mert nem vagyok kertész! – ismételtem el újra. Csinálhatna felőlem akármit, akkor sem ez a szakmám, így nem vagyok olyan jó benne. Azért szívességet talán tennék, vagy ha szépen megkérne, de akkor neki is segítenie kellene benne. Az nem járja, hogy a véges időm mellet még helyette is dolgozzak! Előbb egyébként is a saját házamat szerettem volna rendbe hozni. Nagyon jól el is merengtem ezen, amíg nem terült el a földön. Persze, hogy aggódtam miatta, a végén még leharapja a fejem, mert ő volt ügyetlen és kiesett szegény, ártatlan székből. Reméltem, hogy nem azon akarja majd megtorolni. - Pont ettől tartottam! – mintha csak kitalálta volna a gondolataimat, már ami a széket illeti. Biztos, ami biztos alapon inkább nem abba ültettem vissza, hanem az egyik széket találtam megfelelőnek arra, hogy ráüljön. – Ott, hogy nem szívesen bíbelődnék még a te kerteddel is, mikor ott a sajátom. Majd, ha szépen megkérsz, és te is kiveszed a részed a munkából, akkor lehet róla szó. – magyaráztam ráérősen, odaadva neki az üveg vizet. – Lassan mennem kell, tudod visszavinni a széket! – emlékeztettem, hüvelykujjammal a kerekes járgány felé bökve. – Azért ne törd magad össze még jobban, oké? – vigyorodtam el, csípőmmel a pultnak dőlve.
// Zárás felé vittem, remélem nem baj! //
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Pont nem érdekelt, hogy mennyire hangzott meggyőzően, hiszen volt már bajom is. Itt voltak a sérüléseim, az, hogy egy rohadt háznak leszek a fogja és még kedvemre se szórakozhatok, hiszen ha itt megkínoznék valakit, akkor annak tuti nem örülne senki se, meg itt még be se mutatkoztam a sötétebb körökben, így lehet tényleg az unalom fog megölni és nem más. Vagy talán majd feldobom magam, s kicsit gyakorolom a gyógyítást, meg közben kitalálom azt a tervet is, hogy miként csalogassam a málnásba a medvét, aki egykoron olyan könnyedén sétált el. Amikor meg egyetértett velem, azt csak egy mosollyal és egy bólintással vettem tudomásul, hiszen nincs kedvem olyanról már tovább fecsegni, amiben egyetértünk. Felesleges lenne és talán akad érdekesebb téma is. Ki tudja, van egy olyan érzésem, hogy még fogom látni eme őrzőt, azt pedig csak reménykedni tudom, hogy legközelebb nem fog ezüst golyót belém engedni, mert olyanja van. Jó, most oka rá, de akkor is elegendő lett volna egy, nem kellett volna kettő és még egy ezüst karom is. Mintha csak most nyertem volna meg valami őrült főnyereményt. - Ez tény, de akkor van gond inkább, ha saját magunknak se valljuk be azt, hogy esetleg valami örökre szólt. – mosolyodtam el szelíden, hiszen lehet, hogy búcsúzott már, de vajon él még benne a remény, hogy újra fogja azokat a személyeket látni vagy esetleg már elkezdett belenyugodni abba, hogy vannak nem öröknek szánt, de mégis azzá váló elvállások? Ki tudja, de nem is az én dolgom. – Akkor jó! – pillantok rá mosolyogva, hiszen ezek szerint esetleg vannak a közelben fontos személyek számára, még ha nem is próbál meg hazudni. Vélhetően sejti, hogy azt könnyedén kiszámítolnám, mint egér a sajtot. – Igen, de mi van akkor, ha valójában ők jelentik a legnagyobb veszélyt a szeretteikre? Akkor is képesek szerinted elmenni a végkősig, vagy ahhoz túl vakok? – s most nem csak rá értem, hanem általánosságban, hiszen én is bántottam már olyat, aki fontos volt számomra. Nem is kicsit, vagy egyet, hiszen volt olyan, amelyiknek a torkát szegtem. Fájdalmas, de ez van. - De ennek ellenére a sajátodban kertészkedsz. – komolyan hol itt a logika? A saját kertjét széppé varázsolni, de másét meg nem? Micsoda dolog már ez, hiszen még meg is fizetném érte, de én aztán nem fogok kapálni. Ezeket a kezeket nem azért találták ki, majd inkább felbérelek valakit. Végül pedig könnyedén pottyanok ki a székből. Lehet, hogy más esetben neki esnék, de most próbálok uralkodni magamon és nem túlzottan kimutatni a fogam fehérségét. - Köszönöm! – nyögök ki ennyit, amikor felsegít az egyik székre, vagyis a fotelba, hiszen a nappaliban azok találhatok és akkor már kényelmesebben feküdnék, mint ülnék. – Ohh, tényleg. Azt hiszed, hogy megőrültem? Attól még, hogy ezüstöt nyeltem az elmémet nem veszítettem el, így én tuti nem fogok. Akkor majd megkérek mást, aki jó pénzéért bevállalná, csak azt hittem, hogy a házadhoz jól jönne a potya pénz, de ha nem, akkor nem. – rántom meg a vállaimat könnyedén. – Majd igyekszem anyuci! – s még egy fintort is kap mellé. – De most akkor jobb lenne, ha mennél. Még a végén kikapsz, amiért nem vitted vissza időben. Hess-hess, megleszek, ne aggódj. Ha meg nem, akkor tudom, hogy merre érlek el. – villantottam rá egy tündéri mosolyt, majd a kezemmel is intettem, hogy menjen már, mert a végén őt eszem meg a szék helyet, vagy mind a kettőt együtt… Ha pedig távozott, akkor előbb kicsit leheveredtem, hogy utána végigbukfencezzem, végigjárjam a házat.
[Semmi baj, amúgy is beszéltük, hogy lassan zárjuk. S akkor nekem ez lenne a záróm, ha már semmi olyat nem írsz! Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! <33
Kezdőlap
//
Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! <33 
