Az idő drága kincséből egyre kisebb a halom a széfemben és kezdem azt érezni, hogy ha még egy gombot le kell nyomnom ezen a készüléken, akkor abbahagyom az egykezes sms-ezést és falrahányt borsót csinálok az egykoron bunkofonnak titulált gépből. Fellapozom inkább a digitális kalendáriumomat és a megmentőm számát tárcsázom. Egy héttel később megköszönni nem gáz, mivel a kóma egy elég erős vis majornak számít, azt hiszem. Ha beleszól a ruhatárosok legdögösebbike, ezt fogja hallani morgó hangomon egyenesen bele a fülébe: - Drágaságom, gyakran nézz a hátad mögé, mert a hálám örök időkig üldözni fog! Gyorsan vázold fel, mivel édesíthetem meg az életedet, mert épp rohanok a kórházba Becca-ért, akinek szintén nyakába akasztom a lekötelezettség igáját feléd irányulóan. Ezt vidáman hadarom el, miután Axel segített helyrerázódni és felfogni, hogy egy hétig voltam fekvenyomó állapotban, csak súlyok helyett az ágy puhány valóját préseltem magam alá. Az egyetemről kifelé menet hatalmasat szippantok a jó levegőből és a kocsimat keresem. Ami a slusszkulccsal egyetemben otthon alussza az igazak álmát...
Hamar a kezemben landol a telefonom, amit elkezd csörögni, lévén még mindig erőteljes készenlétben vagyok, tekintettel az itteni gyógyítók csekély számára. Már bevethetőség szempontjából. Az a nagy helyzet, hogy fogalmam sincs róla egyelőre, mikor szabadulok, de nem bánom, csak Primért aggódom a múltkori sms-ezésünk okán. Bízom benne, hogy azóta már jobban van. - Sem neked, sem Beccának nem szükséges hálálkodnod, csak a dolgomat végeztem. Merőben más kérdés, hogy ténylegesen is érdekelt, mi van Lesterrel, és valószínűleg egyébként is megkerestem volna. A Vörös Hold nem válogat, és bizonyosan vannak, akik fontosabbak számomra másoknál, bár az ő orrára azért nem kötném, így is épp elég nagy a mellénye. - Egyébként, szeretem a fagyit, a palacsintát, a tejszínhabot, a legjobb ez így mind együtt… Ha már valamivel édesíteni akarnád. Mosolyogtam bele végül a kagylóba, mert azt azért sejtettem, hogy nem fogja ilyen egyszerűen ennyiben hagyni a dolgot.
- Ismerhetnél már annyira, hogy nem csak a szükségesre szoktam koncentrálni. Hihetetlen, hogy még köszönetnyilvánításkor is a lerázás tudományát műveli. Komoly rutinja lehet, mert a legtutibb közeledéseimet is félre tudta söpörni, eléggé frappánsan, amit nagyra értékelek. Édesebb lesz a győzelem, mikor mégiscsak megnyílnak az öröm csatornái és áradhat a mindent felperzselő testi szerelem folyama. De most csupán a hálámat fejezném ki, mégis elpöcköli, mint hokikapus a fémkorongot. - Rendben, nem úszod meg a szénhidrátcsapást, legfeljebb a bekövetkezésének időpontja bizonytalan. Pettingnek megteszi egy nutellás-tejszínhabos, aztán pedig a mogyorófagyi? Utána meg a kétgombócos, igazi nyalni való... Beleröhögök a telefonba, mert attól még nem lettem Pinokkió, hogy most hálás vagyok. A lábam között nem élettelen fadarab növekszik, mikor szédítek egy ilyen bombanőt. Magamban felírtam, mi a kedvence és az is biztos, hogy a meglepetés erejével fogok támadni, mikor egyszer az orra elé tolom a finomságokat.
- Annyira bőven... De ez a feladatom, eddig is ez volt, eztán is ez lesz, a köszönöm bőven megteszi. Nem gondolnám, hogy a mi világunkban ez az, ami valóban számít. Én csak örülök, hogy nem haltak meg, különös tekintettel Lesterre. Ám ezt nem ragozom neki fennhangon. Belesóhajtottam a kagylóba, amikor befejezte a mondandóját, még a fejem is megcsóváltam, aztán arrébb is álltam a még lábadozó pórul járt mellől. Ugyan aludt, de sosem lehet tudni. - Felőlem te nyalhatod bárki két gombócát, részemről ebben ne reménykedj. Csak nem ért a szép szóból, és nem hiszi, hogy komoly az a kosárba csomagolt nem, amit tőlem kapott. Az egy dolog, hogy mondjuk harminc évente ráfrissítünk az erotikus gyönyörök emlékképeire, de ennél sűrűbben én senkivel, mert nem akarom, hogy többet jelentsen. Kedvelem Lestert, de üdvös volna, ha ez csupán ennyiben maradna. - A többi az jöhet. Részemről még egy hétig biztosan a városban vagyok, utána már többet kell utaznod, ha meg akarsz lepni... Ecsetelem, aztán majd kitalálja, mikor legyen az az akkor, részemről igazából mindegy, bár nem ártana addig összeszűrnöm a levet valakivel, mert már kezdem problémásnak érezni a dolgokat.
A napsütötte kristálynál is tisztábban világlik, hogy a vonal másik végén a váll rándítása történik, de ettől nekem még a világot jelenti az élet, amit el is veszíthettem volna, ha olyat küldenek, aki a lusta portások felelősségtudatával rendelkezik, nem többel. Wendy megint le akar rázni, mint fürdésre nem hajlamos kóbor kutya a bőrét irritáló bolhákat, de az nem könnyű. Épp az ezzel való szembesülést jelzi az óhaj és a sóhaj. - A tieidnek is jár, ne becsüld le magad, drága önhatalmúlag fagyasztott masszázskirálynőm! Két olyan szép és kellemes fogású gombóca van, hogy azokkal is tudna masszírozni, nem akárhogy. Túl sok pozitúrát még nem próbáltunk, van hová fejlődni, ezért sem maradnak el a célzások. Kétlem, hogy egyedüli címzettnek hinné magát, egynél több lábbal áll a földön, úgyhogy jól ismer. Nem ő az egyetlen birodalom, akit még egyszer meg akarok hódítani. - A jelen események tükrében egy hét maga a kiszámíthatatlan hosszú távú jövő, szóval lehet, hogy kirándulás keretében nyújtom át a szeretetcsomagot. Addig is légy rossz, de szobatiszta! Még belenevetek a telefonba, aminek oka az, hogy nem tettem hozzá, miért olyan fontos nekem a testnyílásainak makulátlansága. Ezt már kitalálja magától. Másrészt pedig felvillanyoz, hogy mehetek lelket ápolni a kórházba és előadhatom a hőst annak, aki még nem hajtott fejet előttem, pedig már illene lehajolnia és ráhajolnia. A vonal bontásának hangja köszön el Wendy-től, mivel én már az autómat nyitom, hogy kipróbáljam a tíz helyett öt ujjal történő vezetés kihívást jelentő versenyét.
- Azért hibernáltatásnál még nem járok. Sejteni vélem éppenséggel, hogy mire utal, de hagy ne érdekeljen a dolog, na, egész egyszerűen nem akarok tudomást venni róla, meg aztán, nem is kellene azt feltételeznie, hogy mással sem. Honnan a francból tudja? Áhh, a falra mászom tőle. - A kedvedért eskü, megirigyel majd mindenféle kutya. Búcsúzom mintegy ekképp, mert mi mást mondhatnék? Hogy mindennap elepedve, fényesre borotváltan fogom várni? Nem, eszemben sincs, de nyilván nem fogok őserdőt sem növeszteni, mert nem kedvelem magam sem. Az viszont tuti, hogy addig fel kell hajtanom valami kellemetes ipsét, hogy verje ki a fejemből ezt az ostoba szex tilalmat, mert ez már tényleg nem járja. Már a vonalban sincs, én csak visszateszem a helyére, és megyek a dolgomra. Áhh, tényleg nem bírom cérnával ezt a pasit, hát még mással. Mégis, valamiért úgy érzem, akkor járok jobban, ha ennyiben hagyom, és eszemben sincs még egyszer összeszűrni a levet.
Drága, ezer dolgom van most, hogy felébresztettek évszázados egy hetes álmomból, de kérlek, küldj egy üzenetet, hogy te is velem vagy az élők sorában! Ahogy lehet, csörögni fogok, mint műfogsor a turmixgépben!
Az autóm már a kórház felé üget, de figyelni fogom, hogy a mobil megvillan-e, hanghatásokkal bombáz-e, mert ez a nőstény része az életemnek. Az sincs kizárva, hogy nagyobb szeletkét fog kapni a többinél, például annál, akivel most tettem le a kagylót és annál is, akihez igyekszem, hogy megnézem, ujjak nélkül is szépen viselkedik-e? Eléggé izgulok, hogy jön-e reakció és ha nem, az ijesztőbb lesz, mintha sérülésről írna. Nem fogok összeomlani, mint a Szovjetunió, de komoly trauma lenne egy Alignak-féle megkísértés után elveszteni, akivel egyszer és már majdnem.
Nem tudom megmondani mikor aggódtam utoljára egy kóbor miatt. Lester- sant mostanában nem láttam, s hírét sem hallottam róla. A VH óta meg még nagyobb aggodalom rágta a fülem irányában. A Épp zöld teát készítek, azon gondolkodom, hogy mennem kellene egy kört… de valahogy minden furcsa…. a Telefonom felberreg az asztalkán. Oda lesek és megkönnyebbült sóhaj ereszkedik le ajkaimon. Lester- san az. Hál istennek. A szellemek meghallatták kérésemet. Hát köszönöm. Üzenetét olvasva elmosolyodva emelem a szívem közelébe a kütyüt, néhány másodpercig ott tartom, majd hamarjában vissza írok a hímnek.
„Lester san. A Szellemek óvjanak az utadon rengeteg dolgod alatt, hamarosan jelentkezem nálad. Aggódtam miattad, professzor úr. Én jól vagyok, de téged látni akarlak.”
Küldés. Letérdelek az asztalkához és várakozom a tea fölött ücsörögve. Aggodalom, boldogsággal keveredve. De Ő jól van. Hallod ezt? Jól vannak a fiúk! Farkasom is őrül ezt érezve, ő is üdvözölni akarja már a hímet.
Egon már vígan tölti büntetése napjait, de a kutyának nem volt kedve a visszaérkezésem után elővenni a kis inzultus másik résztvevőjét, mert bevallom, a hócipőm tele volt már a gondolattól is, hogy valakit elővegyek, és megint esélyesen büntetnem kelljen. Még most sem jutottam el arra a pontra, hogy én erre alkalmas lennék, arra viszont határozottan, hogy lassan zéró toleranciával fogok viseltetni a kóborok iránt. Lesterért meg én tartom a hátam, tőlem kapott megtűrt státuszt, és rohadtul elegem van belőle, hogy parádézik állandóan, és balhésabb a sokéves átlagnál. Ha valamiféle necces helyzet befut, jó eséllyel köze van hozzá, és lassan sajnos vele szemben sem lesz már lehetőségem tovább húzni az elkerülhetetlent, egyetemi állás ide, egyetemi állás oda. Hívom hát, bízva abban, hogy felveszi a telefonját, s amint meghallom beledörmögni a telefonba, már meg is szólalok. - Üdv Lester, Lucas Flynn. Remélem, dalos pacsirtás hangulatban vagy. A felütésemmel ellentétben közel sem vagyok jó kedvemben, mint újabban szinte sosem, de ehhez neki speciel semmi köze sincs. Még. Remélem, így is marad. - Hogy egészen pontos legyek, a kórházas kis csörtétek érdekel az elejétől a végéig. Avass be, hogy tisztán láthassam a te oldaladról is a történteket. Egon már vallott, nagyjából tudom, mire számítsak, ettől még szüksége a döntéshozatalomhoz az ő látásmódja is.
A Szellemek legyenek áldottak, hogy az az egy átkozott nem árthatott neked! Mint tűzijátéknál, előbb a hangot fogod hallani és aztán látjuk egymást, mihelyst lehetséges és szabadulok.
Egy piros lámpánál pötyögöm be a barokkos körmondataimat. Már rutin, hosszú évek óta sms-maratonokat tartok, mert a stílus maga az ember és írásban is az vagyok, amit le sem tagadhatnék. Mikor megláttam a gyorsan felvillanó válasznál Asami arcát, az aggodalom még bennem pumpálta ártalmas löketeit, hisz más is írhatott volna a telefonjáról, például olyat, hogy sajnos nincs többé, akit keresek. A túlvilágiaknak jövök eggyel, hogy ezt a csodát nem engedték magukhoz átugrani. Egyelőre itt zárom le az sms-csevejt és amint a kórházban végzek, mélyen búgó hangomon bele fogok duruzsolni a nőstény füleibe. Fülig érő vigyorral vezetek az épületig, hol sokan gyógyulnak, de sokan át is eveztek már a holtak ladikján egy békésebb világba. Csak ne lenne ennyi autó, megőrjítenek! Biztosan a kóma mellékhatása ez a dühösebbnél is dühösebb mentalitás.
Azt érzem, hogy legszívesebben kihajítanám az ablakon az ágyat, mi most helyt ad megsebzett testemnek és rohannék, amíg bírom szuflával. Helyette heverésznem kell, hogy a nyakamon ne újuljon ki az összevarrt seb, mert egy csinosan vérző torok nagyon hamar le tudja pöccinteni az ember életét a felhőkarcoló tetejéről, akkor pedig túl nagyot esnék. Addig maceráltam, tisztogattam, törölgettem és élesztgettem a telefonomat, amíg egy minimális szintű vegetációt elő tudtam belőle csalni. Nem csak bennem és a kórteremben folyt a vér, hanem a készülékben is, de úgy látszik, az alvadás jót tett neki. Aggodalommal várom, hogy a szépséges szemű doktornőnek tett beismerő vallomást milyen retorzió fogja követni. Hát pont az következik, hogy idegesítően villog az egyik főfő neve. - Lester Mester jelentkezik, Kölyökképű Billy! Essünk túl az ítéleten! Azt hinném, hogy elegendő, ahogy továbbadták, de nagyra értékelem a mindent empirikusan megtapasztalni kívánó erős kezűt, aki saját füle hallatára akarja meghozni a döntést életről, halálról és hasonló finomságokról, amik rám várhatnak. Morgok egyet, de nem a beszédkényszerem újbóli megcsillogtatásának lehetősége miatt. Már tudni akartam a sorsomat, így viszont megy az idő. Idegesen rúgok egyet, aztán grimaszolok. - Az elején kezdem, mert a végét már ismered. A Vörös Hold éjszakáján azt a nőt környékezte meg Alignak, akinek kezei simogatásával voltam ma elfoglalva, miközben a kacsakedvelőtök berontott és rögtön nyaki gerincre akart bevinni egy cunamiszerű energialöketet. Az agyamat először még nem vetette ki a szervezetem, így menekülni próbáltam, hátha odakint nem kívánja meghallani a természet teliholdként hadba hívó kürtszavát. A szavaim fülek helyett falakra találtak és a folyamatos támadás elérte nálam, hogy nézzem végig belülről a farkasom tomboló öklözését, ahogy az autósmozi numerán túlesett látogatói a másképpen teljességgel élvezhetetlen filmet. A bájos MacGowan doktornőnek le is vetítettem az egészet, szükség esetén te is kapsz egy tiszteletjegyet a filmszínházba. Rövid ismeretségünk alapján tudhatod, hogy nem szokásom tagadni, amit elkövettem és most sem teszem, csupán megjegyzem, hogy mi ketten, ujjatlanban és kartalanul szintet léptünk a dühkitörések terén, a nő pedig nyugodtabb volt, mint egy leszedált meztelen csiga. A háborút kiváltó indíték valószínűsíthetően szerelemféltésnek nevezhető, de mint mondtam, egy valószerűtlenül eltúlzott reakciót láttam, amire hasonlóan meglepetésszerűen borzolta fel szőrét a bestiám. Amit a törvényszéketek kiró rám, azt vállalom és nem ringatom magam az illúzió hintaszékében, hogy életem változatlan fog maradni, de azért szólok, hogy ennek esetleg érdemes utánanézni és ha megtaláljátok a vakcinát, csörrents meg az ár miatt! Majdhogynem egy levegőre, de utána pedig érzem, hogy jól megdolgoztattam a szervezetemet. Ideges sóhajt hallatok, bármi is lesz a válasz. Aztán pedig egy morranás és könnyen lehet, hogy szárnyakat adok a telefonnak, sassá válik, ami szikla híján a kórterem falával ütközik majd, pedig még Asamit is fel kell hívnom. A verbális agresszió óráimon elhangzó szörnyűséges fordulatok jutnak eszembe és most szívesen idéznék is néhányat...
// A csörgőkígyó farka vége - Asaminál jelez a telefon //
A kórház előtt gyors parkolással elfoglalok egy helyet ott, ahol az én méretemre szabott, férfiasan nagy autó is befér a tárolóba és még kiszállás előtt, ajtók közé zárt intimitással csörgetem meg a nőstényt, akinek hangja úgy fog rám hatni most, mint régen a garatra öntött égetett szesz: gyógyít és erősebbé tesz úgy, hogy közben élvezetes a munkája, mit bennem végez. - Kedves dalos-táncos tüneményem! Mondd hát el némileg részletesebben, hogy szolgál az egészséged? - ömlesztem rá rögtön a kérdésemet, ahogy meghallom a jellegzetesen nőies orgánumot. - Én bal kézzel majd akkor ölellek újra, mikor ismét ujjakkal tehetem, de hála az Őrzőknek nem esett nagyobb sértődés a testemen. A lelkemet pedig ismered: keményebb a tűzben edzett acélnál, mint ahogy a tiéd is, csak másképp!
- Ne olyan hevesen. Mester. Hahh. A bajkeverésé lehet, mindenesetre összességében bírom az izomhegy fejét, csak éppen jó lenne, ha nem bomlasztaná végre a rendet, mert kezdem azt feltételezni, hogy ahol ő jár, ott csőstül jön a baj is. - Azért az asztal maradjon. Jobban tetszene, ha minden nélkül kitennélek a városból? Kérdezem vészjósló csendességgel, érezze csak, hogy pengeélen táncol, és ami engem illet, jelen állapotomban magam sem szívesen pofázom, de felkerestem, s egyébként úgy gondoltam, az a minimum, ha már tartom érte a hátam, hogy készségesen elregélje nekem a történteket, máskülönben kénytelen lennék első felindultságomban dönteni. - Nagyszerű. Kitalálom, te is a tőrt választottad. Javaslok dühkezelési tréninget… sokan vagyunk így, nem árt, ha vigyázol rá, kit engedsz a közeledbe, mert még a legártalmatlanabbak is képesek kihozni a sodrodból. Jah, tapasztalat. Amit hallani akartam, hallottam, ennek fényében továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a büntetés, amit Egonra szabtunk, megállja a helyét. Lester esete más, hisz nem tartozik közénk. - Bár lenne rá vakcina, de csupán bábok vagyunk az égiek kezében. Úgy fest, már nem csak a Vörös Holdak idején, hisz jellemeket ziláltak szét. Az én megfontolt nyugalmam oda, míg ott van mondjuk Emma, aki egész nap vigyorog, mintha kötelező lenne, és egyetlen hangyafasznyi ideges reakciót sem láttam tőle mostanában, pedig ő aztán elég intenzíven élte meg az érzéseit eddig. - Lester, remélem magadtól is tisztában vagy vele, hogy ingatag alattad a talaj. Nem akarok több balhét, sem úgy, hogy te kezdeményezed, sem úgy, hogy más nyit feléd ilyen szinten. Tudd, hogy ez volt az utolsó dobásod, legközelebb vagy városon kívül vagy falkán belül találod magad. Egyelőre nem tudom, melyiket élné meg nagyobb büntetésként, de addig kiderítem. - Szia! Köszöntem ezzel el, hacsak nem volt olyan mondandója, ami vonalban tartott, bár kétlem, különben már maga keresett volna meg. Nem mondom, hogy szívesen pattintanám ki adott esetben a városból, de már a falkatulajdonokat így sem látogathatja, túl sok egyébbel nehezen büntethetném, amíg nem falkatag. Összeveretni semmi értelme nem lenne, hisz most is olyan miatt kellett felhívnom.
Lucas tényleg egy monoklis, frakkos úriember sétapálcával, hogy megkérdezi, tényleg muszáj lesz-e engem kidobóemberi bánásmódban részesíteni. A szavakkal még spórolok (ami nálam annyit jelent, hogy az indokoltnál tízszer bonyolultabb fogalmazás helyett csak ötös szorzóval dolgozom), mert a szervezetemnek most minden energia kell a gyógyulás serkentéséhez. Az erőt éreztem rajta az első találkozáskor és az egyenes gerinc is kidomborodott, szóval el tudom fogadni, hogy az erősebb hím parancsol. - Eltaláltad, mint vak íjász a mammutfenyőt! Nagyra értékelem, hogy a száműzetés helyett a felmérés ötlött először eszedbe. Nem fogom előadni, hogy én aztán ártatlan vagyok, mint a ma született bárány térde kalácsa. A bűnért már sokszor vállaltam felelősséget és ma is állok a szankciók elébe. Aggasztó gondolatok közepette fetrengtem eddig, most fog kitisztulni a kép. - Szóval Alignak feltalálta a mérgezett nyelű pengét, csókoltatom innen is. A tollasbálban részt vevők pedig olyanok, mintha nyugtató folyna az ereikben vér helyett, tiszta sor... Ezek szerint sokan álmodtunk ugyanolyan oltáros jelenetet és a Falkában készült egy reprezentatív közvélemény-kutatás, ami alapján kimutatták. Ez megmagyarázza Becca szavait is. Örülök, hogy egy ténnyel többet értek, de a megoldást jelentő tréningen még gondolkozni kell. Az ellenszer pedig nem ismeretes, elvégre túlvilági kórról beszélünk. Nagyon érik már egy találkozó Lilianne-nel. - Igyekszem a szütyőben tartani a dobókockát, főnök úr és hálás vagyok, hogy a türelmed határáról sem fordítottál még vissza. A szellemek áldjanak! - szól a kivételesen minden komolytalanságot nélkülöző válaszom. Csak ne Alignak ádja meg... Át kell gondolnom, amiket hallottam és azok szerint kell járnom-kelnem a városban. Szerintem sok farkasról vagy akár Őrzőről meg tudnám tippelni, hogy mit választott, már akik előéletét, mentalitását ismerem. Az utolsó esély komoly dolog, mert a Fairbanks-tábla másik oldalán sem szeretnék sóvárogni és az omega szerepét sem szeretném megkapni Lucas rendező úrtól, mert az rosszabb a megtűrt kóbor címénél. Most már tényleg repül a telefon és a szekrény tetején állapodik meg. Legalább nem esett nagyot...
Aggódom. Hogy mi ebben a furcsa? Igazából semmi, mert mindig aggódok mostanában a többiekért. Lester-san SMS-e nyugtatóan hatott ugyan, de valami a háttérben még zúgolódott. A telefonom rezeg, apró megkönnyebbült sóhajjal veszem fel. - Lester-san. - nem mutatkozom be, tudja a számom, biztos nem tárcsázott félre. - Jól vagyok. Köszönöm kérdésed. Ugyan a háború egy kis szeletkéje hozzánk is elért. Alignak rám eresztett egy fiatal falkatagot. Mindketten túléltük a sérülések mértékét beleszámítva. – azok kissé mélyre sikerültek, de sikerült megállítani. Megéltem már sok mindent de ez új volt. A lelki sérülés nem múlik el soha. De hozzáedződik a lélek. Nem lehet sem látni, sem megérinteni a világ legszebb dolgait. Ezeket a szívnek kell éreznie. - Lester san. Szavaid nyugtatóként hatnak, ha látnálak, maga lenne felemelkedés. - nem kell erről a részről sokáig ódákat zengenem, tudja jól, hogy mennyire fontos számomra. Hiszen…. ő is a családom részévé vált. - Vigyázz magadra, kérlek.
// A csörgőkígyó farka vége - Asaminál jelez a telefon //
Ahogy fülembe súgja a nevemet, nem csak a telefonba mentett arcképét látom, hanem az igazit is, itt magam előtt. Megnyugtató tény, hogy az a gyönyörű kis darázsderék és a többi kiegészítés egyben van, épen, használhatóan. A lélekről viszont nem sokat tudtam meg, pedig érdekes módon nem mellékes! - Csak túlélésre futotta vagy a lelked is győzedelmeskedett, nem csak az elpusztíthatatlan és szent korpuszod? Amiket mond, azokat én is szajkózhatnám, de vérfarkas vagyok és Bajnok, nem utánozó papagáj, aki színes tollait meresztgetve játszik a szavak hangzásával. Én az értelemmel is játszani szeretek és annak van értelme, hogy a drága bizalmat csak olyanba fektessem, akibe kétely már nem jut. - Ha a kórházban letudtam a zarándokutat, akkor együtt beszállunk a liftbe, jó? Közös emelkedés lesz, csak még azt nem tudni, hányadikon fogunk kiszállni és hogy ott mi vár minket? A nőstény részéről sokkal többet érzek, mint ami bennem kifejlődött, de már mozog és éledezik a csíra, miből nagy fa nőhet, szerelmes levelekből álló, terebélyes lombozattal. - Te is óvatosan pengesd a hárfád! Hamarosan, arany cserépvirágom, hamarosan... Elégedetten és valami fura érzéssel körbevéve mosolygok bele a telefonba, mielőtt bontom a vonalat és belépek a betegeket tartalmazó épületbe, hogy megkeressem azt a sérültet, akivel szintén sok a közös. De nem annyi, mint Asamival és ezen még sokat fogok gondolkozni.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A faházban történtek másnapján kezdtem a telefonálgatást. Hol Egont hívtam, hol Jayt. Én nem kaptam fejmosást, de Will egyértelműen a tudtomra adta, hogy nem mehetek többé a lakba, sem a környékére. Egon felvette bár elég nehezen beszélt, de Jay felől csak a szaggatottan búgó hangot hallottam, majd a hangposta sípolt be és leadtam a majdnem sírva könyörgő üzenetemet, hogy vegye fel és számtalanszor kértem bocsánatot azért amit én tettem vele, ami végül kihozta belőle az állatot szó szerint, de gyanítottam, hogy egyiket sem hallgatta meg. Napi több hívás nem hozott eredményt, amikor viszont megtudtam – Egontól némileg kárörvendve – hogy Omegává fokozták le, hasonló rettegés lett rajtam úrrá mint amit rábocsátottam. Biztos voltam abban, hogy valami őrültséget csinál miután kimászik a letargiából. Már akkor is volt valami lelki baja mikor a faházban összefutottunk, de nem volt alkalom, hogy megkérdezzem és kibeszéljük. Az üzeneteim az idő múlásával kezdtek beletörődően monotonná válni, de még optimista voltam, legalábbis rossz hír nem érkezett. Egon már felépült, s mivel én nem mehettem el hozzá, az ő látogatásai váltak gyakorivá. Az egyedülléteim alkalmával azonban mindig Jayt hívtam fel. Elhelyezkedtem a kanapén és a már szükségessé váló kandallótűzbe bámultam.* -Jay. Rebecca vagyok, de ezt úgy is tudod ha a kijelzőre nézel. Legalábbis remélem nem törölted ki a számom. Vedd fel kérlek. Beszélnünk kell és addig nem hagylak békén úgy sem. Vedd fel! Vedd fel! Vedd fel! Vagy hívj vissza! Kérlekérlekérlekérlek!
// Halló, itt tessék! - Becca & Jay a telefonnál //
Két nap az erdőben, Rousseau elveit követve. Semmi technika, semmi személyes, csak madárvacsora és vaddisznóebéd, meg hasonló finomságok. Különös kegyetlenséggel üldöztem ki őket az életükből. És különös kegyetlenséggel hurcoltattam vissza, hogy ott lehessek, ahol a pokolba kívánnak, de még nem küldtek át. Haragban az egész világgal, túl közel a megidézettnek beállított Alignak életérzéséhez. Nem voltam kíváncsi sem az ex-feleségjelöltemre, akinél előtte tényleg gondolkodtam ilyesmin. Egy tőr vágta át a kötelékünket és utána se éreztem, hogy megcsomóznám. Konkrétan bezárkóztam és ha nem szólított a kényszer vagy egy nagyobb erejű farkas, akkor maradtam a könyveknél és a rock-metal klasszikusoknál. Se edzőterem, se tanítás, se kutatás. Se telefon, se kép, se hang. Az elektronikus postai kézbesítést eleve ki nem állhatom, ha hangról van szó, a csörgéseket pedig rendre hagytam a végtelenségbe futni. Szépen, némán állt a sarokban a készülék, folyamatos töltésen, hadd pusztuljon. Még csak meg sem tekintettem, kinek hiányzott elbűvölő személyiségem. Hetek repültek el, míg én a földön maradtam. Laposan, üresen, nem találva, sőt nem is keresve a kiutat. Épp a tea gőzét élvezni mentem a kisszekrényre letett bögréhez, ami mellett trónolt a telefon, ami már porosodna, ha még a tisztaság száműzésére is hajlamos volnék. Megláttam a nevet a számtalan jelzés mellett. Ikonok tömkelege, gyűlöletes jelek, amik olyanoktól érkeznek, akikkel csak a baj van. Ezzel a nővel voltak legnagyobb bajok, elnevezhetném Szép Helénának vagy Szelencenyitogató Kisasszonynak is. Az Éva túl könnyed és fényűző lenne a számára. Csak azért veszem fel, hogy amit eddig hallgatással közöltem, azt szavakkal is elmondjam és leszoktassam végre a telekommunikációról, ami engem (kényesen) érint. Mikor felveszem, csak folyamatos kérlelést hallok, ami miatt keserűbb lesz a szájízem, mintha egy vödör citromlével öntöttem volna fel a teámat. - Itt Professzor Doktor Lester J. Edison személyes hangpostafiókja. Kérem, a sípszó után szólítson csak Jay-nek! Jay, azaz J, mint Jelenleg Nem Kapcsolható. És a kitartása haszontalan, Ms. Ribiszke Morgan... Ennyire hidegen és elutasítóan szerintem még nem szóltam hozzá. Most pedig két ujjamat a számba kapva olyat füttyentek a fülébe, hogy ha nem állítja le ezt az egész, cseppet sem barátságos meccset, akkor igazán kitartó. Amiért tőlem csak sárga vagy piros lapot kaphatna, de inkább a kiállítás esélyes.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Mindig ugyanaz, ugyanúgy és ugyanolyan hangon. A kicsöngés zenéje elhallgat és életbe lép az automata funkció, én leadom a vészjelzést, végül dolgavégezetlen bontom a vonalat. Hetek óta már, hogy minden nap, akár többször is, előre megírt forgatókönyv szerint zajlik a Jaynek való telefonálás. Most is majdnem bontom a vonalat, fel sem fogom igazán, csak valami megakaszt. Egy kattanás ami nem igazán tudatosul csak valahol az agyam mélyén szólal meg bátortalanul a vészcsengő. Aztán meghallom Jay hangját. Ez még nem is lenne különös, a furcsaság elaltatta a gyanúmat mielőtt fellebbent volna. Üzenetrögzítő? De aztán rájövök, hogy ez túl személyes, mintha csak az én hívásomra várt volna, holott biztosan más is kereste, keresi. Az újabb nevem után mély csend áll bele az éterbe mint egy világítótorony, és lassan rájövök, hogy ez Jay! Nem géphang, nem felvett üzenet hanem élő adás. A szívem tamtamot ver, akkorát dobban, hogy szinte érezni vélem ahogy nekiütődik a bordáimnak. *-JAY! Hála az égnek. Felvetted! Ne tedd le! Kérlek szépen! Beszélnünk kell. Szeretnék, kérlek. Tudom mi történt és annyira sajnálom, az én hibám, pedig próbáltam szépíteni a dolgokat. Aggódtam érted. *Aztán megint csend. Hallgatom a csendet, várom, hogy ő is megszólaljon. Tudom, hogy ott van a vonal másik végén. „Hogy érzed magad?” Fel sem merem tenni a kérdést. Mégis hogyan érezhetné magát a mindig büszke Jay Omegaként. A poklot járja meg. El sem tudom képzelni mit érezhet és hogyan, de nem fogom feladni. Végre felvette azt a rohadt telefont. Talán annyira eldugta, hogy csak most találta meg. Engem meg olyan váratlanul ért, hogy fogalmam sincs mi lenne most a legjobb. Tréfára venni az egészet, hogy felpiszkáljam, vagy együtt érző legyek, vagy csak olyan mint máskor mindig. Inkább megvárom míg megszólal.*
Az üzenetrögzítőm eddig nem így szólt. Persze meg lehet változtatni, megtehettem volna, de eléggé utálok az ilyesmivel bíbelődni, úgyhogy mióta megvan a telefonszámom, azóta ugyanaz rajta a várató szöveg. Ez viszont személyre szabott üzenet és a fütyülés is dobhártyaszaggató. Rebecca intelligenciáját még most sem vonom kétségbe. Keserű csalódás lett volna, ha leteszi, hogy megint nem nyert. Nem nevet, nem értékel, csak gonoszkodik: beszél, bele a fülembe, azon a hangon, amit nem akartam hallani. Sokáig nem. Most sem akarom sokáig. Mikor Csend Kapitány is beszáll a beszélgetésbe, odamegyek a hi-fi tornyomhoz és felerősítem az éppen dübörgő-üvöltő heavy metalt. Egy visítós hangzású gitárszóló megy, ami mellé mintha gyári zakatolást vágtak volna, úgy szólhat telefonon keresztül. A nő már kezd beszélni. Mikor megkér, hogy ne tegyem le, tiszteletlenül közbevágok: - Azért hívtál fel, hogy egy perc néma hallgatást közvetíts? Köszöntem szépen akkor... Mégsem teszem le. Ahogy hallgatom az értelmetlen szóáradatot, a hangszín emlékeztet valamire, amit nem is olyan régen még nagyon is kedveltem. Tudom, kihez tartozik, hogy a tulajdonosa kihez tartozik és abba már nem is akarok beleszólni. Én már lassan sehova sem tartozom, ez az Omega cím is marasztalás, kedvemre is van, meg nem is. - Ragadj szempillaspirált, aztán magadat szépítgesd, ne a mi történetünket... Ez nem csevegővonal, eléggé mellényúltál, ha ilyen irányú vágyaid vannak. Szinte lerázom, mint sikátori keverék a vándorbolhát. Odatartom a telefont a hangfalhoz, hogy gyötörje a fülét, amit egyáltalán nem kedvel. Egyetlen esélyt mégis kap és megint olyat teszek, ami miatt nem vagyok büszke magamra. - Alig hallak, te csendes éj, akkora itt a hangzavar! Mire lennél kíváncsi, fiatal banya? Ezt még meghallgatom. Kétlem, hogy tud olyat mondani, ami miatt nem köszönnék el. Nem kérdezem, meggyógyult-e, hogy van a keze, a feje, a háta. Legyen, ahogy van, az én helyzetemen nem változtat és ha foglalkozom vele, az csak haragot szül. Amivel így is tele vagyok. Egész máshol járok, nem errefelé, így az se kizárt, hogy még rendes választ sem adok. És most nem játszom, hogy valaki más beszél belőlem. Én vagyok valaki más. Változásra akartak bírni? Tessék, itt van.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Jaynél sosem lehet előre tudni mit miért tesz, váratlan meglepetésekkel szokott bombázni, ahogy most is. Először az a sípolás, mintha őrző mágiát vetett volna be, pedig biztosan tudhatom, hogy arra nem képes. Hogy bírta a saját füle? Még sem boríthatom rá az egész gondolat batyumat és nem is tudom, hogyan fogjak bele a beszélgetésbe, nem gondoltam el előre mit fogok mondani. Jay sosem volt még ilyen, igaz, sosem volt még Omega legjobb ismereteim szerint, ezért nem tudom hogy álljak a dolgokhoz. Megvárom míg megszólal, talán a szavaiból, a hangszínéből ki tudom következtetni, hogy a pokol mely lépcsőfokán ücsörög, ám nem az ő hangja dübörög a fülembe. El kell tartanom a telefont egy kicsit távolabbra, hogy ne szakadjon szét a dobhártyám, az idegeim amúgy is szakadoznak már és ezen a sikítófrászt rám hozó gitár nyekergős hangja sem segít. Amit előadok nem hatja meg, persze mit vártam? Verbálisan belém rúg és hagyom magam, most ő a sértett fél és az én fejemen olvadozik a vaj. Már venném a levegőt, hogy folytassam, akárhogy mert nem jöttem rá, hogy az elutasításra melyik Becca verzió lenne jobb, de megint csak a kemény zenét kapom amit utálok. *-JAY! KAPCSOLD KI KÉRLEK ÉS HALLGASS MEG!*Kiabálnom kell, de nem tudom még így sem, hogy hallja-e amit ordítok. Nem mondom, hogy átkozott zene és nem mondom, hogy a franc essen belé. Inkább a kedves és együtt érző oldalamat domborítom. És eszembe jut, hogy ha ezt Jay hallaná, a régi Jay, most minden bizonnyal kiforgatná a szavaimat valamilyen szexre utaló mondattal. Hiányzik az a Jay. Végre szót kapok és a lebanyázás ad némi reményt, hogy köztünk nincs veszve minden.* -Jay. Sajnálom ami történt és tudom, bár elképzelni még csak próbálom, hogy borzalmasan érzed magad, de nem szeretném ha a történtek miatt köztünk harag lenne. Nekem fontos vagy Jay és…*Segíteni szeretnék? Ugyan hogyan? Csak olaj lenne a tűzre ha ezt mondanám neki, pedig tényleg…*-…tudd, hogy melletted állok. Beszélhetnénk személyesen? Hiányzol. Hiányzik a hülyeséged, a lökött dumád, a nyelvtörő szóvirágaid. Mr. Cambridge?! *Esküszöm a farkasok fognak sírba vinni, de nem széttépve kerülök a föld alá, hanem a lelki gyötrelmek visznek el. *
Ha élőben lenne itt előttem és látnom kellene a szánalmasan szánakozó arcát, akkor most mögötte számtalan, vihartól feldúlt tengerre jellemző érzést fedezhetnék fel. Telefonon keresztül nem működik mindez. - Bocsánat, nem hallom, mit mondasz, mert nagyon hangos itt a zene! De úgy néz ki, te is kezdesz rájönni, mire való a hangszalagod. Mert már kiabál, extrém énekesként száll be a rockőrületbe. Pontosan azért üzemeltem be a hi-fit, hogy múlófélben lévő kedvemet visszahozza és azért nem illettem a telefon felvevőgombját, hogy a visszatérő kedvem múlása ne jöjjön el. Most minden fordítva történik és Becca újabb fordulatot szeretne. Majd kap is, de olyat, amit nem várt... Legendás beszédkészségemet most bezárom a fáskamrába. Nem akarom sokkal tovább szítani a tüzet. Fellángolt, ez is épp elég. Megégetjük egymást, újra és a lángok között a szóvirágok is elhervadnak... Némán hallgatom az ömlengő canossa-járást. Amikor egy pillanatra félbeszakad, épp vége a szólónak és marad a vasúti kocsik ütemes zajára emlékeztető gitározás. Ami ebben a szent minutumban sokkalta inkább érdekel, mint a síró telefon. - Kitűnő ötlet, a mi találkozásaink mindig olyan békésen hatékonyra sikerülnek. Drágalátos Morgan Le Fay, bombázd inkább Arthur királyt a varázsszavaiddal, hátha beléd állítja az Excaliburt. És nyugodtan tárcsázz bármikor, garantáltan beszélhetsz az _igazi_ hangpostámmal, aminél mindig akad jobb hallgatnivalóm. A hűvös kimértség már oda, ingerültebben hangzik a végső elutasítás. Mielőtt modortalannak nevezhetne, hogy ennyivel elintéztem, megadom az elköszönést is. Kiváratom vele a dal végét, amikor is agyoncsapnak mindent, jó hangosan. Csak akkor teszem le. Ha közben még mondott valamit, az már egyoldalú kommunikáció, válasz ugyanis nem érkezik. Csak a nem létező gyomorfekélyemet etettem ezzel a botor tettel. Kíváncsi voltam valamire, amire valójában nem is vagyok kíváncsi. Következzen egy újabb dübörgés, közben kigondolom, hogy is szól az én történetem és hogy szólhat ezután.
// Bocsánat, hogy csak ennyi és ilyen, de Jay-nél kapuzárás van //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A kiabálásom célt ér, legalábbis tudom, hogy meghallotta amit mondtam mert visszaválaszol. Ez is valami, megelégszem apró dolgokkal, Jaynél most minden ilyesmi számít. Már az is nagy haladás, hogy egyáltalán felvette a telefont, hetek óta nem értem el. Váratlanul is ért, nem készültem fel arra, hogy beszélgetni fogunk, pedig volt rá pár hetem, de egyik verzió sem tetszett. *-Ha lekapcsolnád a zenét, jobb lenne.*Mondom egy-két decibellel kevesebb hangerővel de kétlem, hogy megtenné. Jay most sértett, szenved, nem találja a helyét, egyébként meg makacs mint az öszvér. Persze valahol igaza van, mostanában tényleg nem jött ki jól a lépés egyszer sem mikor találkoztunk. Az utolsó a tetováló szalonban volt, akkor még úgy tűnt minden rendben van, jó hangulatban telt a nap. Valójában semmi nem történne igazán ha csak vele találkoznék, ha nem lenne ott Egon, és biztos vagyok abban, hogy ha nem ő toppan be Jay őrjöngésénél, egészen másképp alakultak volna a dolgok. Nem Egont hibáztatom, de tény és való, hogy ők ketten mint két dudás. *-Csak mi ketten, mint régen. Elmehetnénk tetováltatni. *Megint felerősödik a zene és van egy olyan érzésem, hogy már nem fog válaszolni. Talán szadizza saját magát azzal, hogy nem csapta le azonnal a telefont, még meghallgatja mit mondok.* -Én veled szeretnék beszélni nem a hangpostáddal. Oké, nyalogatod a sebeidet, tedd meg, aztán ha úgy döntesz, hogy elég volt az önsajnálatból, és megmutatod minden farkasnak, hogy különb vagy annál mint amilyennek hisznek, és képes vagy harcolni, akkor majd hívj fel te. *Én bontom a vonalat. Sajnálom Jay-t de dühös is vagyok egy kicsit. Nem tudom miken ment keresztül korábban, de nem hiszem, hogy ez olyan nagyon rossz lenne. Elvégre nem küldték el innen, minden testrésze meg van, szóval csak harcolni kell, ő meg egy harcos alkat…volt, amíg bele nem süllyedt a saját mocsarába. Nagyon remélem, hogy nem tart sokáig, különben elvesztem a türelmemet és elmegyek hozzá. Azt nem tiltották meg, csak a lakba nem mehetek.*
//Ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy egy telefonhívás sem teszi helyre Jay eszét. De majd dolgozunk rajta //
Meghívó érkezik a professzorúr számára e-mail formájában az anchorage-i egyetemről. A 2018. január 22-én tartandó konferencián az állam minden neves egyetemi oktatója, kutatója, professzora és adjunktusa részt vesz, bemutatván legfrissebb kutatásait, legújabb irányvonalait. Edison professzor előadóként szerepel a meghívottak között, ám lehetősége van pusztán közönségként megjelenni - az erről való jelzést egy előadó/hallgató válaszlink segítségével teheti meg. Az e-mail végén az egyetem hivatalos aláírása, valamint újévi jókívánság szerepel, egybekötve a részvételt remélő sorokkal.
//Elnézést az idepofátlankodásért, de ezt gondoltam a legjobb felületnek. Az akcióban Eden segédkezett - useresen egyeztetve -, az e-mailt az egyetem belső levelezési rendszeréből küldték (sablon, minden meghívott ilyet kapott), a honlapra ellátogatva pedig az eseményre meghívottak listájában is szerepel a neved. Rajtad áll, elfogadod-e a kínálkozó lehetőséget. :3 //
Kezdem levedleni tetszhalott állapotomat, lassan már nem csak hűlni jár belém a lélek. Az a kis edzés, amin megcsillogtathattam a tudásomat és az ajtóm elé csempészett csomagolt áru emlékeztettek arra, hogy én nem az ajtók mögé búvó patakocska vagyok, hanem egy folyam, ami át akarja mosni a kontinenst. A nagy gondolatok visznek nagyra. Vettem a fáradtságot, kalap-kabát és bekopogtam az egyetemre, hogy elnézést, mostanra lábaltam ki egy súlyos belső szervi megbetegedésből. Táppénzes papírt fogok hozni, az sima ügy. A következő év a felemelkedésről kell, hogy szóljon. Főnix leszek, aki újjáépül hamvaiból és szárnyal, ahogy fénykorában. Az események már csak ilyenek, fura állatfajtának számítanak. Mindig egy időben rajzanak. Nem számítottam ilyen kellemes meglepetésre. A vigyortabletta egyből lecsúszott, víz nélkül és fejben el is kezdtem megírni a beszédemet. A honlapot azért megnéztem, nehogy beugorjak valaminek. Járt már hacker a gépemen és hiába nyomtam bele a felmosóvödörbe, előtte okozott egy kis galibát. Ehhez nem kell technikai guru. Gyors választ pötyögök be lassan. Nem közönség leszek, én a szemléletet akarom formálni, többek között a magamét is. Kihívás elfogadva.
// Tényleg ez volt a legjobb felület! Köszi az ízletes csalit! //
Kezdőlap
//
//
De majd dolgozunk rajta 
//
