- Nem - egyenes kérdésre egyenes válasz. Nem szégyellem, szerintem nincs is mit rajta, azt meg nem igazán nézem ki belőle, hogy visszaélne ezzel az információval. Bár ha poénkodni kezd vele, valószínűleg én sem leszek olyan nyugodt, mint eddig. Értettem elsőre is a burkolt kérdést, de amíg nem kérdez konkrétan, nem is válaszolok őszintén, elvégre ez mégsem olyan dolog, amit az ember szívesen kürtölne világgá, hiába nem olyan érzékeny téma ez manapság már, mint mondjuk a második világháború idején.
- Meg kellene tanulnod, hogyan uralkodj a vonásaidon - jegyzem meg minden csípősség nélkül. Szerintem nagyon is jól megy neki az érzelmeinek elrejtése, csak nekem címezi a fancsali képét, mindenesetre ennél jobban nem is foglalkozom vele, elmondom, amit szeretnék. Tudom jól, hogy nem egy alkalom, nem ez az alkalom fog mindent eldönteni, de attól még sokat számít. A reakciói, hogy mit hall meg először, hogy mire reagál, hogy mit szúr neki elsőként szemet; apróságok, mégis sok mindent elmondanak az illetőről.
- Persze, hogy nincs semmi meglepő benne és nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy kire asszociálsz kajaként - nem fogok kardoskodni kezdeni, hogy ő használta először a "felhozatal" kifejezést, egyszerűen csak elraktározom az információt, hozzátoldva a képzeletbeli "aktájához".
- Senki sem állította az ellenkezőjét - halványan ívelt felfelé szám sarka. Az viszont véleményem szerint teljesen más tészta, hogy valaki a saját malmára hajtja-e a vizet, vagy önkényesen ítélkezik más felett. Hiszen Hellának mi haszna származik abból, ha eltűnteni láb alól ezt a faragatlan figurát? Érdekes boncolgatni, vajon miért szeretné? Mert segíteni akar a bajba jutott hölgyeken? Mert ez a férfi megérdemelné a halált? Örömet okozna neki a halála? Netán mindegyik? Ott lakozik a válasz, mindig is ott lakozott, attól függetlenül is, hogy eddig nem gondolt ilyesmire, vagy nem vette figyelembe.
Tálcán kínálom neki a lehetőséget és kíváncsian várom, mihez kezd vele. Mindenféle reakció, vagy arcra kiülő érzelem nélkül figyelem, ahogyan megszólítja a férfit, hallom, ahogyan halkan roppan a csontja, ahogyan felkiált fájdalmában, páni félelme pedig egy pillanat alatt csapja meg orromat és tölti be elmémet. Mosoly szalad a képemre, amikor Hella közli, hogy ne merjem követni őket. Az autóm motorház tetejének döntve a csípőmet várakozom, felhúzva a pajzsomat zárom ki a külvilágot és a kávézóban zajló beszélgetésekre koncentrálok. Nem hallgatózom, nem kukkolok, ez az ő projektje és mivel azt mondta, maradjak távol, hát terek engedek neki. Nem a vizsgáztatója vagyok, hogy a nyakában lihegjek és minden lépését árgus szemekkel lessem.
Kíváncsiság és némi elégedettség ül a tekintetemben, amikor a férfi nélkül tér vissza. Átnyújtom a telefonomat és egy zsebkendőt is kap tőlem - rongy zsebkendőt, csak olyat használok. Nem szólok, csupán figyelem a vonásait, lejjebb eresztve immár a pajzsomat az energiáit, ha tudom. Minden apró változás számíthat.
Nem érdekel túlzottan, hogy széttöri a telefonomat, még fel is veszem a darabkákat a földről, hogy kidobjam a közelben lévő szemetesbe.
- Nem illik szemetelni - kétélű a mondat, nem is feltétlenül a telefon maradványaira gondolok. Érdekel, persze, hogy érdekel, mit csinált, de nem fogom egyből letámadni a kérdéseimmel.
- Döntsd el te - mutatóujjamra akasztva emelem arcmagasságba az autó kulcsát, feléje nyújtva. Megérdemli a jutalmat, döntsön ő, hova szeretne menni. Elhamarkodott döntésnek tűnhet a gyeplőt átadni, de valamiért meg sem fordul a fejemben, hogy leüt és elviszi a kocsit, engem meg itt hagy. Aztán persze ha így lesz, jól megszívom, hiszen koromból fakadóan jóval felettem áll, de azok után, amit eddig átéltünk, elég csúnya lenne tőle. Amúgy is, ha ilyentől félnék, nem is adnám át neki a kocsikulcsot. Kíváncsi vagyok, hova menne, mi fordul meg először a fejében, de talán az, hogy átadom a kulcsot és nem útirányt kérek, számára is elég egyértelmű lehet; teljesen szabad keze van a döntés meghozatalában. Kérdezni meg majd az autóban kérdezek, továbbra sem vizsgán vagyunk, hogy egyből be kelljen számolnia arról, mi történt az erdőben.

Csak felvonom a szemöldökömet, de nem mondok semmit se. Általában uralkodni szoktam, az más kérdés, hogy előle nem rejtem el mindig, hogy éppen mit is érzek, vagy gondolok. Nem hiszem, hogy ez akkora vétek lenne, mert csak nem akar majd ártani nekem álmomban. Azt meg szerintem a kezdetektől fogva tudja, hogy nem szívem csücske ő, hiszen néha tényleg a határaimon táncol.
- Hmm, vagy az meg se fordult a fejedben, hogy csak emlékeztet valakire, akinek a torkát szívesen átharapnám? – pillantok rá kérdőn, mert a kaja egyelő a halállal is, így talán nem is annyira megenni akarnám, hanem csak megölni, elvenni az életét, mert akinek a torkára fáj a fogam. Nos, annak biztosan, hogy nem mostanában fogom tudni elvenni az életét. Ahhoz még én egyedül kevés lennék, ennyire még engem se ejtettek a fejemre, hogy azt higgyem az apám torkát valaha mostanság a fogaim között tudhatom. Pedig örömmel megtenném, csak annyi gubanc lenne a történetben, hogy én nem akarnék a helyére lépni, így pedig hatalmiharc törne ki talán, hogy akkor ki is legyen az Alfa…
Hamarosan pedig már nincs menekvés. Ő előkészíti nagylelkűen a terepet, mintha csak a vacsorakészítéshez pakolna elő, de most még a halál nem jön el. Inkább helyette másabb leckét kap a férfi, de az is biztos, ha kell, akkor megtalálom és a rémálma lennék. Talán akkor se ölném meg, inkább elérném, hogy őrültnek higgyék és bezárják egy diliházba. Nem mindig a halál a legrosszabb, az emberek rengeteget szoronganak és sok mindentől félnek.
Zsebkendőt elveszem, majd visszanyújtom neki, ha már inkább a rongyzsebkendőkért rajong. Talán majd kiszedi belőle a vért is, engem aztán nem érdekel, ahogyan most az se érdekelt, hogy mit is diktál az illem. Láttam rajta, hogy kíváncsi, de ennek ellenére se engedtem rést a pajzsomon, mintha csak direkt szemétkedni akarnék vele ilyen téren, hogy semmit se tudjon meg. Egyébként is, ha fülelt, akkor hallhatta a gyenge szívverést, vagy éppen a telefonálásom is eléggé beszédes lehetett, hogy még él az illető.
- Nem tudtam, hogy egy környezetvédőhöz van szerencsém. – kisebb grimaszt kapott mellé, majd megigazítottam kicsit a hajamat és végig pillantottam magamon, hogy akad-e még valahol vérfolt rajtam, mielőtt valaki meglátná.
- Rendben. – kikapom a kulcsot a kezei közül és a vezetőüléshez sétálok. Megvárom, amíg ő is beszáll, hogy utána beindítva a motort, zenét kapcsolva elinduljak. Tudtam, hogy merre akarok menni, de ahhoz azért kicsit többet kellett utazni, mint az otthonról jöttünk reggel. Nem beszéltem, csendben voltam, ha akarja tudni, akkor kérdezzen rá, ha nem akarta, akkor én nem avattam be. Amennyiben viszont kérdezte, akkor megmutattam, hiszen az mégis csak másabb, mintha csak elmondanám. Végül leparkoltam egy elhagyatott földúton, hogy utána kiszállva elinduljak a fák között, míg végül pár perc séta után a part kirajzolódott előttünk/előttem. A város mellett voltunk, szinte érintetlen volt, de mégis imádtam elveszni a víz látványában.
- Mikor fogod felkeresni azt a személyt, aki miatt idejöttél? – nem nézek rá, inkább csak kibújok a cipőből, kicsit feljebb hajtom a nadrágomat és kicsit beljebb sétálok a vízbe. Még az se érdekel, hogy mennyire is hideg.

- Nem, igazság szerint meg sem fordult ilyesmi a fejemben, de határozottan érdekesen hangzik - megjegyzem az információt, de nem kérdezek. Van egy sejtésem így már, hogy mondta, talán emlékeztet valakire, az agresszív apakép pedig nem újdonság. Erre egészen biztosan rá fogok még kérdezni, de előtte még had ülepedjen benne is mindaz, amit mondott, amit érez és amit nem sokkal később neki kínálok.
Persze, hogy kíváncsi vagyok, mégis mi történt az erdőben, de nem fogom egyből lerohanni. Valamit valamiért, lássa ő is, többre becsülöm őt annál, mint egy tanítvány, hiszen nem a tanítója vagyok, nem is vizsgázunk, csupán világot látunk.
A zsebkendőt, hiába nyújtja, nem veszem vissza. Véresen már nem sok hasznát veszem és nem a talpnyalója vagyok, hogy feltakarítsak utána. Mondjuk ennek ellenére felszedem a földön hagyott telefon törött darabkáit és kihajítom a kukába.
- Nem tudtam, hogy egy trehány nőszemélyhez van szerencsém - formálom át az ő szavait a saját szám íze szerint. Nem hagyott rést a pajzsán, de elég ciki lenne, ha ennyitől feljebb menne bennem a pumpa. A telefonbeszélgetés elég beszédes volt, de nem is a férfi állapota, ami elsősorban érdekelne, hanem az, hogy ő mit érez, mit érzett, amikor elvonszolta az erdőbe és most milyen érzések kavarogna benne.
A kocsiút alatt sem kérdeztem, a mellettünk elsuhanó tájat néztem. Szerettem bámészkodni és mivel többnyire én ülök a volán mögött, nem igazán van lehetőségem ilyesmire, így hát most kihasználom a lehetőséget. Csendesen figyeltem, hol álltunk meg, ugyanilyen némaságba burkolózva lépdeltem mögötte-mellette a fák között, hogy aztán apró mosollyal szemléljem az elénk táruló part látványát. Míg ő a cipőjét veszi, én apró terpeszben állok meg a part mellett, figyelve, ahogyan a jeges vízbe gázol.
- Amint visszatér a városba - időközben kiderült, hogy nem tartózkodik Fairbanks-ben, szóval várok. A kunyhóját már megtaláltam, teljesen elhagyatott, szóval jó ideje elmehetett már, de bízom benne, hogy hamarosan visszatér. - A lányom. A fogadott lányom - osztom meg vele a bizalmas információt, hiszen eddig ilyesmiről még nem beszéltem neki. Ennél többet akkor árulok csak el, ha a megfelelő kérdéseket teszi fel, hiszen bőven tudnék még mesélni arról, miként is "fogadtam örökbe" a leányzót.
- Az apádra emlékeztetett? - kérdezem meg csendesen, továbbra is őt figyelve a tekintetemmel. Ha már ilyen komoly beszélgetésbe kezdtünk, akkor bedobom én is a saját kérdésemet.

Otthagytam Aident. Mármint... nem, ezt nem lehet másnak nevezni. Bő öt évig tudtam türtőztetni magam, és javára legyen mondva, igyekezett, tényleg igyekezett, hogy ne jussunk megint ide.
Én is igyekeztem - most épp a legközelebb benzinkútig. Az út szélén, bőrdzsekiben, itt-ott dizájnosan megszaggatott farmerben, a kezemben lóbálva fél pár csizmámat. A másiknak a sarka kitörött, de szentimentalizmusból nem hagytam hátra. Aidentől kaptam. Aztán beleejtettem egy kupac friss szarvasganéjba...
Így maradt fél pár csizmám, egy üveg tequilám és jópár mérföldem, ami alatt mezítláb trappolhattam a havas-jeges út mentén a kurva hideg, kurva sötétben.
A vállam fölött hátrapillantva még láttam a távolban a kamion villogó lámpáit. Kifogyott az üzemanyag, naná! Csak egy tenné meg azt a szívességet, hogy egy nagyváros közepén adja fel a harcot! Persze, figyelhettem volna az egyre zuhanó mutatóra, igen, sok egyéb másra is figyelhettem volna, és úgy egyáltalán lehetnék felnőtt, ja.
Nagyot kortyoltam a tequilámból. Pontosabban a raktérbe száműzött pasas tequilájából. Le kellett volna nyúlnom a kabátját! Nem fáztam, a kanadai kalandok, főleg, amik kellően északra vittek elérték, hogy akklimatizálódjak, de annak a kabátnak volt egy rakás nagy zsebe. Annyi mindent tudtam volna bennük tárolni! Mondjuk a szaros cipőm.
Megálltam és megfordultam. Vagy egy percig tanakodtam azon, hogy megéri-e az a kabi, hogy visszacaplassak érte. Aztán a benzinkút felé pillantottam. Meleg, van benne csoki meg kávé... anyám, azt se tudom, mikor ittam utoljára kávét!
Nyűgösen nyögtem egyet és meneteltem tovább a kút felé.
Valakit majd fel is kell szednem, mert öt dolcsiból még kijön valamennyi csipegetnivaló, de egy motelszoba már tuti nem, és akklimatizáció ide, nomád életmód oda, nem vágytam rá, hogy egy szarvas kakis réten aludjak - megint.
Civilizációt akartam. Amihez mondjuk lehet rossz államot választottam.
Megint.

Mocis zene

A motorozás segít, és imádom, még akkor is, ha épp a tököm is lefagy egyébként is, a menetszéltől meg aztán végképp, de hetente többször is azt diktálja a lelkem, hogy csak menjek, haladjak, szellőztessek ki minden hétköznapi gondolatot a fejemből, miközben a fülemben szól a zene, a táj pedig elsuhan mellettem. Vagy én suhanok el a táj mellett? Igazából igen, de ez olyan apró részlet, amivel nincs kapacitásom foglalkozni.
A tanknak viszont van kapacitása arra, hogy jelezze, hogy éhes, meg kéne etetni, és fixre nem elég neki az a már pár hete a bőrdzsekim zsebében kallódó sósmogyoró, amit hirtelen találok. Fasza. Kicsit úgy érzem magam, mint akit petting közben hagytak ott egy csörgő telefonért, amikor a száguldást megszakítva kénytelen vagyok lehúzódni a benzinkútra és megetetni a járgányt.
Sehol semmi élet, csak egy elég fura figura slattyog át az útról a töltőállomások és az üzlet felé.
A motorra támaszkodva követem a nőstény mozgását. Bőrkabiban, egy fél csizmával a kezében, még fel is röhögök kissé, ahogy a fények által kitisztul az alakja.
~ Ismerek egy jó susztert a városban. ~
Gondolati bomba robban, három, kettő, egy, és ha egy kicsit is azt látom rajta, hogy meghallott, úgy egy vigyorral feltápászkodom a motorról, és lassan a nőstény felé lépdelek. A vigyor marad, és miközben az illetékes tölti a járgányt, már egész közel érek a nőstényhez, már ha nem fogta egyből menekülőre.
A jobb fülemhez nyúlok és kikapcsolom az airpodson a zenét, ami eddig lefoglalt, és előveszem a Kangunart énemet, meg persze a saját szemeimet is. Mert hát basszus, vannak.
- Azt remélem tudod, hogy rossz irányba sántikálsz, és hogy tőlem függ, hogy merre és hogyan mész tovább.
Nem voltam fenyegető. Még nem. Egyszerűen csak pont belém botlott, én pedig kissé rajta szórakozva, de könnyedén adom tudtára, hogy ez az alak számára egy Stop tábla. Marten's bakancsban, bőrkabátban és szakadt farmerben, és indokolatlan napszemüveget a homlokára tolva.

A tündérkeresztanyját és a herceget keresi. Hát beszarok! Önkéntelenül prüszkölök fel a szavaira, és már meg is indulok felé. Nem sok veszélyérzete lehet a csajnak, az már egyszer biztos, és gondolom, még egy lapáttal az is rátesz, hogyha nincs is totál készen, de azért némileg be van baszva.
~ Hál' Istennek nem... ~
Jó kedvű iróniával üzenek vissza, miközben már javában felé gyalogolok, amire szemlátomást legalább úgy csinál, mintha érdekelné, hogy én is épp egy légtérben létezem vele. Ha már egyszer elsőre simán leszart volna, mint valami nagyképű picsa.
Tényleg nem vesz komolyan. Már nem igazán vagyok ehhez szokva, főleg, mióta zsaru lettem, hiszen az emberek általában zsigerből haptákba állnak, ha valahova beteszem a lábam, erre tessék.
- Héj, az a menetszél miatt kell!
Sértődötten vágom rá a magyarázatot a napszemüvegre. Ennyit fogtam fel, hogy a szemcsómat gúnyolja, mert hát valljuk be, a a klassz dzsekin kívül semminek sem volt értelme, amit mondott.
- Héj!
Utána kiabálok, ahogy faképnél hagy, aztán csak eltátott szájjal nézek utána egy darabig. Fúú...
A Holdszemű farkassal együtt rázom meg a bundámat, és hosszú léptekkel magam is az üzlet felé haladok. A nőstény eltűnt a sorok közt, én pedig gyorsan a pénztáros kezébe nyomok egy ötvenes bankót, amivel kifizetem a saját üzemanyagomat. Közben pedig a boltba felszerelt tükrökre sandítva szemmel tartom a kismadarat.
Nyilván nem hagyhatom ott egyetlen szó nélkül, szóval beállok az ajtóba, arccal befelé, szemeim továbbra is a tükrökön tartva, ahogy karba font kezekkel nekidöntöm a vállam az ajtófélfának.
- A nejem. - mosolyodom el, szavaimat a pénztárosnak intézve - Még szerencse, hogy non-stop az üzlet, tudja, hogy megy ez, mire kitalálja mit akar...
Az utolsó szavak nyomatékát természetesen a nősténynek címzem, ezzel is jelezve, hogy nem, előlem nem fog meglógni, és ha bármi rosszban sántikál, annak én is a tanúja leszek.

Se tündérkerianyu, se herceg, hát biggy. A helyzeten az se segített, hogy olyan karótnyelten közölte, hogy ő a kakas a szemétdombon, hogy biztosra vettem: falkás. Még emlékeztem a rigolyáikra és a merev fapofájukra. Brrr.
- Persze-persze! - szóltam még hátra a vállam fölött egy kacsintás kíséretében, és beslisszoltam a boltba, így már tompábban hallottam azt a méltatlankodó "héj"-t.
Tuti, hogy Valakibe sikerült belefutnom. Akinek se rangja se státusza, nem akad ki ennyire. Vagy de, és csak én szarok le mindent túlzottan. Vagy ő eleve érzékenyebb. Esetleg túlpörgött domináns.
Miközben keresgéltem, hogy mégis mit fújjak meg, hallottam, hogy a saját shoppingját rendezte, energiái pedig ott kavarogtak nagy drámaian körülötte - eszébe sem volt békén hagyni, és ezen vigyorogtam. Fontosnak éreztem magam a kis száztizenkét évemmel. Az Üldözött Kóbor visszatért úúú.
Játékos szemtelenséggel legyintettem meg saját energiáimmal az övéit, mint amikor az öngyilkosjelölt az oroszlán bajuszát húzogatja. Talán komolyabban kellett volna vennem őt, talán tényleg hatott kicsit az az üveg tequila, talán ki tudok csempészni egy zacskó ropit, egy kis üveg whiskyt és egy csokiszeletet a megmaradt csizmafélben. Az élet tele van talányokkal.
Például: mikor is házasodtunk mi össze?
Magasba szaladt szemöldökkel hajoltam ki az aktuális sor végéről, hogy nagy szemeket meresszek rá anélkül, hogy a pénztáros észrevenné. Aztán végigmértem újra a hímet, és megvontam a vállam. Végülis... jelenleg jobb parti volt, mint én, és így legalább lesz, aki állja a cechet, ha már önként jelentkezett rá.
- Jaj, drágám, a múltkor is miattad voltam oda olyan sokáig - kerültem elő a mellkasomhoz szorított zsákmányommal: ropi, csoki, másfél literes ásványvíz, egy üveg vodka, egy zacskó chips, epres nyalóka, maxi betét, meg egy csomag rágó. - Allergiás az óvszerre, és csak egy márka van, amitől nem viszket és hólyagosodik a bőr a fütyijén, de nagyon keveset árulnak belőle, ráadásul csak kis méretben - csicseregtem bizalmasan a srácnak, miközben együttérzőn megveregettem a hím karját. - De tudja, ez engem sose zavart, az igaziért megéri feltúrni a rejtett kincseket és gyorsan végezni, főleg a hónap azon napjain, akkor extra kívánós vagyok, de a gyerekre még nem állunk készen - sóhajtottam ábrándosan, egy pillanatra az útonállomnak dőlve. - Kész vagyok, szívem, kint megvárlak - nyomtam futó csókot az arcára, azzal búcsút intettem a boltosnak és ha nem rángatott vissza, hagytam, hogy maradjon fizetni és motyót felmarkolni.
Ha kiengedett, tényleg megvártam a motorjának dőlve - ha lett volna nálam kanna, meglovasítom az épp beletöltött üzemanyagot -, lábujjaimat görbítgetve. Nem fáztam igazán, de nem esett jól ennyi hideg ennyi időn át. Összehúztam magam előtt a dzsekit és vártam, hogy megérkezzen a vacsorám. Megpróbálhattam volna lenyúlni a kulcsát a nagy bájolgás közepette, de ha a hozzá hasonló pasik valamire kifejezetten érzékenyek, az a járgányuk, akárhány kerekük legyen. A legutolsó dolog, amit meg tudtam volna kaparintani Mr. Józan Kötelességtudattól, az a motorja kulcsa volt.

Nagyon tetszik, hogy veszi a lapot, csak a baj az, hogy az én káromra. És közben felbukkan a sorok közül egy rakás mindennel is, és igazság szerint egyszerre szórakoztat és gyalul le teljesen a fonál, amit felvett általam.
Mivel rólam mintázták az átbaszás fogalmát a történelemkönyvek, így csak fura grimaszokkal asszisztálom végig a jelenetet, amit előad. És mivel perpill csak egy nyomorult benzinkúton vagyunk, így nem is izgat a meséje a nem létező allergiámról.
A csaj kimegy, én meg ott vagyok egy kiló cuccal az ölemben. Hát jó. Az egész pakkot leteszem a pénztáros elé.
- Ezeket mégsem visszük el.
Közlöm, és mindent ott hagyok a pulton, miközben egy gyors mozdulattal a szemtelen csókját törlöm le az arcomról. Hasonlóan gyors létekkel eredek a nyomába, főleg akkor, amikor látom, hogy a motoromon tespedve szinte várja, hogy utolérjem.
- Borzasztó kezdő szintű hülyeségeid vannak, már bocs.
Ő jól elvan, én meg idegben létezve érkezek meg a motorhoz és közben hozzá. Mivel ennyire el van kényelmesedve, így talán nem lesz kudarc abból, ahogy a két csuklójára fogva szegezem az üléshez. Ebből persze rájöhet, hogy nem voltam hajlandó kifizetni a szarjait a boltban. Sajnálatos, de velem szemben ennél egy csöppet többet kellene prezentálnia ahhoz, hogy akár csak egy szemernyit is megkajáljak a meséjéből.
- Addig innen nem mész sehova, amíg össze nem szeded magad, és elfelejted, hogy majd engem is úgy baszol át, mint akárki mást. Ne érts félre, az irány jó, de közel sem kielégítő.
Elmosolyodom, szélesen, gátlástalanul. Chicagót juttatja eszembe, és azokat az időket, amikor kamasz gyerekeket kellett oktatnom arról, hogy miként lépjenek meg helyekről haszonnal. Értem én a szándékot, de a módszereken lenne mit csiszolni.

Hát basszus, biggy második felvonás!
Nem elég, hogy a cuccaim nélkül jön ki, még becsmérel is!
- Te aztán tudod, mit kell mondani egy nőnek - sóhajtottam teátrális megbántottsággal a módszereimet ért kritika fölött. - Nincs ágymelegítőd, igaz? - Bár ezt kérdezni se kellett, az arca és a pikírt kritikája mindent elmondott. Ha ezt előbb megfigyelem, lehet nem szívózok a gumiallergiával.
A poént azért még nem lőttem le, inkább kivártam, hogy mire fel megint ez a nagy közeledés. Ja, hogy a motorján tespedtem! Hát igen... Egy pillanatra megfeszültem, ahogy a csuklómnál fogva a motorhoz szegezett, a játékosság mellett éberség villant bennem, hogy szükség esetén támadjak, fussak. Utóbbiban - főleg az új nősténnyel - rohadt jó voltam. Menekülés, mint specialitás.
A hím energiái viszont nem váltak fenyegetővé, így én se pörgettem túl a dolgot. Helyette belélegeztem a kölnijét, arcszeszét, vagy a bűzét, attól függően, mennyire adott a személyes higiéniára. Ha csak fele annyira, mint a motorjára, már nem készült ki az orrom.
- Nem kielégítő? - ismételtem kissé elmélyítve a hangom, őt mímelve, majd ha hagyta, megráztam a kezemben szorongatott félpár csizmát. Persze, a szajrét nem vettem ki belőle, biztonsági kamerák meg minden, felelőtlen vagyok, nem őrült.
Ropi, kis üveg whisky és csoki, ahogy terveztem.
- Köszi az asszisztálást, édes volt tőled - mosolyogtam rá bájosan árnyalatnyit közelebb hajolva, hátha elege lesz a tequila szagú leheletemből.
Nem átbasztam, felhasználtam. Hülye lettem volna kihagyni a lehetőséget!
- És ne félj, a heti nagy átbaszásom már megvolt, biztonságban vagy, mondjuk a mocidat elkötném, de asszem akkor kinyírnál, és még élnék pár évet. De ígérem, ha mást tervezek megkopasztani nagyobb tételben, te leszel az első, akitől tippeket kérek, most pedig... - feszültem neki a kezének, ha még fogva tartott, jelezve, hogy lövik a pizsit, mennék utamra.

- Attól, hogy pinád van, még nem érdekel különösebben az, hogy körbe udvaroljalak. Egy részeg, kontrollálatlan bűnöző vagy  a falkám határán, nem több. És ennek semmi köze ahhoz, hogy kit mikor és hogyan dugok meg.
Még engem is meglep, ahogy reagálok, de tényleg őszinte vagyok. Nagyon rossz úton jár, ha azt hiszi, hogy a két szép szemével nálam elintézhet mindent. Azokból az időkből már kinőttem pár évtizede.
De csak nem fogja be, csak nem tudja meg, hol a helye, sem emberként, sem farkasként. Kérkedik a bájával, a gondolataival, én pedig továbbra is csak féken tartom, bármit is mondjon vagy bárhogy is rendelkezzen.
- Tőled volt édes, hogy kérdés nélkül is feladtad magad. - közlöm vele szárazon és még a piaszagú leheletét is elviselem - A fairbanski rendőrség nevében ezennel letartóztatlak lopás vádjával, vannak jogaid is, meg mindened is, satöbbi, satöbbi...
Ő menne a világba tovább, de én két szempontból sem engedhetem. Sem jogilag, sem falkailag, de nekem legalább plecsnim van arra, hogy az emberi világ szerint cselekedjek. És hiába próbál ellökni magától, legfeljebb arra futja, hogy seggel magam felé fordítsam, és egy, a farzsebemben leledző bilincsel az emberi protokoll szerint megbilincseljem, és úgy hagyjam ott a motorom ülésére préselődve.
- Szeretnéd, ha a közelben parkoló akármidet is megnézném? Vagy inkább elmondod most, és nem kell az Őrzőknek is beszámolnod a fejetlenségedről?
Bármennyire is legyen csélcsap és lázadó szellemű, most bajban van. Én pedig nagyon szeretnék neki segíteni, de ha nem működik együtt és továbbra is csak egy részeg picsa szintjét hozza, nem tudok mit tenni az érdekében.

- Jesszusom, és én még azt hittem, csak Horatióba állítottak karót - mormoltam az orrom alatt, bár biztos hallotta.
Teljesen mindegy volt, mit mondtam vagy csináltam, a zabszem ott maradt a karó mellett, és aztán... aztán az a kis részegség is elszállt belőlem, ahogy kiderült, hogy egy kibaszott zsaruba szaladtam bele!
- Por amor de Deus! - szitkozódtam portugálul, miközben megfordított és elővett egy bilincset. Ilyen bazmeg, esküszöm nincs! - Porque tenho de vir a esta merda de buraco... - szidtam épp saját magam.
Esküszöm, éreztem én, hogy nem kéne a sorsot kísérteni. Illetve nem, dehogy éreztem, különben nemhogy a város, de egyáltalán az állam közelébe se tévedek!
Agyam sebesen járt, tekintetem ide-oda cikázott kiutat, menekülései lehetőséget keresve. Egy esztelen pillanatra az is megfordult a fejemben, hogy váltok, de ha valami, hát az őrzői kíséret végképp nem hiányzott. Mennyi idős lehet ez a hím? Erősebb az biztos. Utolérhet? Egyáltalán, semmi sem garantálta, hogy van akkora láma, és reflexből elenged, ha hátravetve a fejem megfejelem.
Falkás fakabát... megütöttem a jackpotot baszki.
- A parkoló akármimet be akartam jelenteni - mondtam kelletlenül. - És lassan be is kéne, mert a sofőr jól be van takargatva, de fél órán belül így is hűvös lesz neki. - Hátra néztem, amennyire lehetett ebben a helyzetben. - Nem fogod eltéveszteni: az út szélén parkoló kamion az. Kölcsönvettem.
Tudod, törvények, meg jogok, meg minden egyéb szerint ez lopás. Valószínűleg a hímnek szerint is. Úr Isten, ugye nem ad fejmosást meg lelki fröccsöt!
Akárhogy is, megadóan szusszantam, mást nem tehettem. Anyám, vérciki lesz, ha fel kell hívnom Aident óvadékért...
- Mennyit kaphatok ezért?
Csak hogy mérlegelni tudjam, melyik a rosszabb: bezárva lenni x ideig, vagy felhívni Aident. Ráadásul pont innen! Meg fog ölni. Inkább a börtön.

~ csakúgy ~

A Horatiós megjegyzésére meglepetten ugranak fel a szemöldökeim, bár közel sem biztos, hogy egyről beszélünk, de mégis mi a retekért dobott volna be csak úgy egy random nevet, nem?
- Huh, ezek szerint már másnak is bemutatkoztál előttem. Le vagyok sújtva.
Egyáltalán nem vagyok lesújtva, és ezt pontosan kihallhatja a hangomból, nem áll szándékomban rejtegetni előtte, hogy pont leszarom. Csak teszem a dolgom, megfordítom és megbilincselem, bár talán némileg hazudtam, amikor azt mondtam, hogy nincs rám hatással a tény, hogy nőstény, és hogy más körülmények közt a mostani jelenetet egészen más kontextusban is el tudnám képzelni. Most mit csináljak, nekem is vannak ösztöneim.
Persze az, hogy valami istenkáromlós nyelven fröcsögve küld el gondolom az anyámba, némileg megöli a romantikát.
- Jó, jó, jó, ha egy mód van rá, ne most idézd meg a sátán fattyának a szellemét, nem érek rá ilyenekre.
Éreztem az energiáin, hogy mennyire nyugtalan, és mit ne mondjak, ez szórakoztatott. Élveztem, hogy a lelke mélyén pánikban lubickol, és azt akkor sem titkoltam, amikor már megbilincselve a vállainál fogva felállítottam és szembe fordítottam magammal. Csibészes mosolyom fogadta.
- Ó, szóval igazából egy érző lélek vagy valahol mélyen? - még be is takargatta a sofőrt, nem hiszem el - De cuki. Na, gyerünk!
Biccentettem egyet, és koránt sem agresszíven, de azért határozottan ráfogtam a jobb könyökhajlatára és kellemes, éjszakai sétára invitáltam, hogy együtt keressük fel az út szélén hagyott kamiont.
- Jaj már, tudhatnád, hogy semennyit! - szabad bal kezemmel még legyintettem is egyet, miközben caplattunk - Arról meg gőzöm sincs, hogy az Őrzők mihez fognak kezdeni veled. Ha ezüstketrec, onnan tuti, nincs óvadék, ha ideiglenes farkaselvétel, hát... az szívás. -  én csak itt nagyban ötletelek, meg tippelgetek, egészen szimpatikusan csevegve, miközben a csaj minden bizonnyal csak még jobban kétségbe esik és/vagy kiakad - Én már csak tudom, a társam is közéjük tartozik, hallottam már pár sztorit.
Természetesen nem hazudok, hiszen ezek a lehetőségek bárki számára adottak, akikről az őrzők úgy döntenek, főleg akkor, ha nincs falka, aki hátvédként állna az elkövető mögött.
A távolban kezdem kivenni a kamion alakját, remek, hamarabb oda fogunk érni, mint azt gondoltam, így legalább egy kicsivel kevésbé fagynak le a tökeim, mint terveztem. A nap híre.
- És, amúgy mi a neved? Én Henry vagyok. - érdeklődöm, mert a mély kussban baktatás nem az én asztalom - És mi keresnivalód van a városunkban? Tényleg a hercegedet keresed?
Tudom is én, hogy valami elbaszott szerelmi szál okán robogott-e Fairbanks felé vagy sem. Bár remélem, hogy nem, mert ezekkel a nyálas dolgokkal nem nagyon tudok mit kezdeni. Ha definíciója van az anti-romantikának, akkor az egészen biztos, hogy én vagyok.

Nagyon szívesen visszavágtam volna valamivel, ha nem épp megbilincselt volna. Horatio, ja. Majdnem olyan kellemes randi volt, mint ez.
- Szegény, elfoglalt rendőrbácsi - morogtam összeszorított fogaim közül, mert hát, láss csodát: ennél többre esélyem se volt.
Ahogy én ideges lettem és szinte pánikba estem, ő úgy lett egyre vidámabb. Eszem megáll! Ekkora bunkót! Nem hogy segítene szegény, bajba jutott hölgyeményen - hah! -, még szinte ki is röhög. Miután nagy macsósan megbilincselt. Fortyogott a mini-vulkánom.
És még rám is mosolyog. Ha szemmel ölni lehetne... Akkor már nem csak a kamion, hanem az ő hullája miatt is bajban lennék, igen, oké, szerencse, hogy nem lehet szemmel ölni.
- Veled ellentétben - szúrtam oda, de le mertem volna fogadni, hogy a szívtelenségére tett utalásom majdnem annyira találta telibe, mint az, hogy előtte már mással is találkoztam a falkából.
Próbáltam kibújni a markából, de persze nem lehetett. Helyette tök- és lábfagyasztó sétára indultunk, juhé! Még szerencse, hogy ha letörne pár lábujjam, vissza is nőne. Sőt! Szinte biztos, hogy ennek a kis kalandnak a végére kevesebb leszek pár lábujjal.
Ennek biztos tudatában nekiláttam kipuhatolni a kilátásaimat. Első reakciójára rá kaptam a tekintetem, előbb meglepetten, majd szinte megkönnyebbülten, amikor folytatta. Megnyúlt az arcom a hallottaktól. Egy településen nem bírtam megmaradni két hétnél tovább, a ketrec maga lenne a halálos ítélet. Ha eddig kelletlenül mentem vele, hát most egyenesen húzódzkodtam folytatni az utat.
- Elismerem, nem volt a legjobb a bemutatkozóm, sajnálom, de nem kezdhetnénk tiszta lappal?
Hogy éreztem-e a kurva hurkot a nyakam körül? Jobban, mint valaha. Ezen az sem segített, hogy - minden ódzkodásom ellenére - egyre közelebb értünk a elakadásjelzővel villogó kamionhoz.
Első blikkre el akartam hallgatni a nevem, vagy másikat megadni, de túl könnyen és gyorsan kiderülhetett a füllentésem, ennél nagyobb gödröt pedig nem ástam volna magamnak.
- Dakota - feleltem kelletlenül, minden lelkesedést mellőzve. A következő kérdésre aztán megint a profiljába bámultam. - Fairbanksben? - ejtettem ki a város nevét olyan hangsúllyal, mintha maga a feltételezés is teljesen abszurd lenne. - Mind fából vagytok, én pedig nem kérek szálkát érzékeny helyekre - summáztam a véleményem. - Egyébként még át se léptem a városhatárt! - Ugye? Hol az a retkes tábla? - Amúgy eszemben sincs a drága városotokba menni, vagy rosszabb, megszállni. Rossz helyen fordultam le. - Pontosabban akkor még tényleg túl ittas voltam ahhoz, hogy megfelelően tudjam értelmezni a táblákat. Szerintem a helyi lakosság fele így keveredett ide, aztán úgy voltak vele, hogy ehh, megteszi.

Ha tudná, mennyire elfoglalt vagyok! Pont ezt mondom én is, így is nehezen találok időt tisztességesen berúgni és aztán kialudni a másnapot, szóval hiába szánta gúnyosnak a megszólalását, igaza volt az én logikám alapján, így még annyira sem bántott, hogy magamra vegyem. Az ilyen és hasonló szituációkban töltődött fel a lelkem, és óóó, igen, nagyon is élveztem.
- Ne hibáztass, ez a ti eszközötök.
Érző lélekkel és cukisággal férfi még nem sok babért aratott, ami az átverés és kihasználás területét illeti. Jöhet nekem bármi a feminista szarságokkal, egész egyszerűen ezek az eszközök nem működnének a másik nemmel, pontosan úgy, ahogy a tökig felfegyverzett, fúdekemény csajokat is előbb röhögném ki, mint hogy komolyan vegyem őket.
Minél inkább ficánkol, annál erőteljesebben szorítok rá. Heló, én normális akartam lenni, de ha kell, akkor erőszakkal viszem tovább. Nekem nem téma, de egészen sért, hogy nem értékeli a gesztust, sőt.
A kérdésére felnevetek. Annyira tipikus.
- Nem drágám, tiszta lap az nincs, inkább rengeteg dolgot meg kellene oldanunk. A te költekezési szokásaidat és az én óvszer-allergiámat is, vagy mi a faszt... - nem jegyeztem meg pontosan, mivel próbált beégetni a kúton - És persze a tendenciádat arra, hogy ártatlan kamionosokat terrorizálsz.
Még a számat is lebiggyesztem, és holott színház az egész, remekül szórakozom. Mindek járjak el, ha saját magam is alakíthatom a műsort, ugye?
Dakota. Nem érzem, hogy hazudna róla vagy bármiről is, amit utána mond, de azért az, ahogy a városunkról nyilatkozik, kissé szíven üt. Oké, én is gyűlöltem felcuccolni ide a szellemek fagyos seggébe, de koránt sem olyan rossz, mint amilyennek elsőre tűnhet. És kikérem magamnak, én nem vagyok fából!
- Rossz helyen, he? Értem. - mondjuk a korábbi állapotát felmérve ezt még meg is tudnám érteni - Persze, világos, Alaszka nem való mindenkinek, a gyengék hamar kihullanak, ettől ne érezd rosszul magad. És nem, át nem lépted, de úgy húsz perc múlva megtetted volna ,mert, plot twist: ez az út oda vezet.
Egyetlen egyenes út a semmi közepén, a város központjába kamionnal úgysem hajthatott volna be, szóval gondolom, elkötött volna egy másik kocsit és ment volna, amerre akar.
A kamion már csak egy köpésre van, szóval gyorsítok a lépteimen, és rántom magammal Dakotát is, és ha valóban elveszít pár lábujjat, az lesz a legkevesebb, amit a ma este miatt kaphat.
- Na, akkor mondom, mi lesz. - állítom meg a vagon mögött, halkan beszélek, hogy a raktérben lévő sofőr ne hallja - Ezt én itt most elintézem, te pedig szépen nyugton maradsz, amíg el vagyok foglalva. Nem beszélsz, nem mozdulsz, nem váltasz, mert ha igen, akkor inkább a fazont rángatom be emléktörlésre, de Isten bizony, utánad megyek és elkaplak.
Íme a forgatókönyv, csak hogy tisztázzuk. Ha úgy értékeltem, hogy mindezt megértette, felcsapom a raktér ajtaját és a csóri sofőrrel vagyok elfoglalva, és közben a telefonom lámpájával idézek elő némi fényt a térben. A nyilván zaklatott fazont megnyugtatom, az igazolványom is megvillantom, hogy tudja, rendőr vagyok. Elmondom neki, hogy megvan az ember, aki ezt tette vele, le van tartóztatva. Felveszem az adatait, és egyúttal útjára bocsátom azzal, hogy majd hívjuk vallomástételre. Mivel az üzemanyaga kifogyott, neki is el kell jutnia a benzinkútra, így hamarabb távozik, mint mi. Ekkor fordulok újra Dakota felé.
- Na, fordulj meg. - szólok rá, és ha így tesz, kioldozom a bilincsből - Először is, részegen sose kezdj bele semmibe és menet közben se igyál, mert baj lesz belőle. Érthető? - a leszedett bilincset a farzsebembe teszem - Másrészt, mindig legyen terved. Ne csak úgy flangálj bele a világba, hogy majd alakul, ahogy, mert hidd el nekem, azzal vagy megöleted magad vagy tényleg sittre kerülsz.
Hátra néztem a vállam fölött, a sofőr már eléggé messze járt. Aztán persze egyből vissza Dakotára, és közben a régi ösztönök és a jelenlegi énem viaskodtak egymással a tekintetemben és a lelkemben egyaránt.
- Ha tényleg nincs dolgod nálunk, akkor mára hazaviszlek és holnap mehetsz is, amerre akarsz. Gondolom, egy szállást is le akartál volna lejmolni az estére amúgy is. - újra vállat vonok - De ha úgy döntesz, hogy mégis maradsz a deszkák között, akkor legyél profibb, mert ha nem megy, akkor hamar megtalállak és jelenteni foglak. Csak hogy tisztán lássunk.
Karba tett kézzel állok meg előtte, és minden reakciójára nyitott vagyok. Úgy gondolom, hogy épp elég nagy leckét kapott abból, hogy mi lehetett volna a rá váró jövő egy szelete akkor, ha nem éppen belém botlik. Nem irgalmas szamaritánus vagyok, nem is jó fej. Egyszerűen csak Billy, a Kölyök, aki még Chicago amatőr tolvajait is arról oktatta, miként lehetne mindezt jobban csinálni. Ahhoz kétség sem fér, hogy Dakotában van egy nekem tetsző potenciál, de a jelenlegi módszerei vagy így vagy úgy, de az egyenes halálba vezetik majd. Kár lenne érte.

Ahogy erősödött a szorítása, úgy hagytam abba a hiábavaló feszengést. Egy próbát megért. A reménytelen kérdésem úgyszintén, bár először hirtelen nem értettem, hogy mit akar költekezéssel meg óvszerre, aztán leesett, ami egy élettel ezelőtt volt. Amikor még boldog kis nőstény voltam, spicces és gondtalan. Aztán jött a csúnya farkas, és végigtrappolt az estémen.
Szegény én.
- Ártatlan? Honnan tudod, hogy valójában nem akart megerőszakolni egy pihenőhelyen és nem puszta önvédelemből ütöttem le, aztán helyből történő kártérítés gyanánt, kölcsön vettem a kamionját? Hm? - firtattam nagy vehemensen, de a feltámadt hévnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja.
Aztán jött egy - a helyzetünkből adódóan részéről lelkes - bemutatkozás. Kíváncsiságból majdnem le-Harryztem - és meg is lenne a herceg, háhh! -, de inkább ráharaptam a nyelvemre.
- Nem érzem, te is itt vagy - szúrtam közbe. Igen, a Harryt le tudtam nyelni, ezt már nem. 50%-os siker ráta, szerintem tök jó vagyok, kár, hogy most inkább az számít, amit ő gondol rólam vagy velem kapcsolatban. - Az még húsz percnyi szabadság! - replikáztam sértett igazságérzettel, aztán inkább befogtam.
Ha nem lett volna eddig elég pocsék ez a séta, most még gyorsítottunk is a kamionhoz érve, és kénytelen voltam tartani a lépést. Felállt a szőr a hátamon attól, ahogy nekilátott lefektetni a "játékszabályokat". Mintha bedobozolt volna.
A vállát fixírozva hallgattam, mint aki oda se figyelt, de arra már a szemébe néztem, hogy fogadkozott, megkeres és elkap. Végtelenül ostoba dolog, hogy a menekülés-üldözés lehetőségétől felcsillant a szemem, de hát sose voltam normális. Inkább elfordítottam a fejem és biccentettem, hogy megértettem, főni.
Hallgattam, amit a raktérben szöszölt a pasassal, a kis lelkiismeretes fakabát. Édes. Meg kéne nézni, milyen gyorsan fut. Áh, előbb falkaköröket futna, jelentés, engedélykérés, meg tudjahalál, mi ilyenkor az eljárás. Mire elindulna, elfelejteném, hogy találkoztunk.
Azért el-elsandítottam az erdő felé, miközben egyik fagyos lábfejemmel igyekeztem a másik fagyos lábfejemet melengetni, vajmi kevés sikerrel. Irigykedve szemeztem az előkerülő sofőr csizmájával, sóvárogva néztem utána, ahogy eltűnt az éjszakában a benzinkút felé menet, mi pedig magunk maradtunk.
Nem értettem, mit akart a megfordulással, de már oly' mindegy volt. Megadóan tettem, amit mondott. Kulcs csörgött, a kezemnél matatott, aztán... lejött a bilincs. Elkerekedett szemmel fordultam vissza, teljesen értetlenül és totál bambán. Nem akartam hinni a fülemnek sem. Csak álltam pislogtam nagyokat, és nem tudtam hova tenni, hogy miután volt képe megleckéztetni, még ki is oktat! Hát öcsém!
Még mindig meglepetten, de kicsit talán fel is háborodva tátogtam párat, mert szólni akartam, csak nem tudtam mit.
- Te most szívatsz? - találtam meg végre a hangom és a szavakat. Az előbbiek után nem voltam teljesen meggyőzve arról, hogy tényleg hagyja, hogy ennyivel megússzam.
Az győzött meg, hogy láttam a tekintetében a hezitálást. Kíváncsian fürkésztem őt, most először igazi figyelemmel, és csendben vártam, mi lesz ebből a belső huzavonából.
Ha az imént meglepett azzal, hogy elengedett és tippeket adott, akkor most egyenesen letaglózott. Kissé bizalmatlanul méregettem, pedig nem éreztem sem hazugságot, sem fenyegetést vagy hátsó szándékot. Most még. Mérlegeltem néhány másodperc erejéig, majd fázósan összehúztam magamon a dzsekimet.
- Köszönöm - motyogtam, majd megkerültem, és elindultam vissza a benzinkút irányába.
Egy darabig némán baktattam, ha felzárkózott hozzám, akkor mellett, aztán feltettem az egymillió dolláros kérdést:
- Miért csinálod ezt? Mármint... nem lesz ebből bajod?
Nem emlékeztem mindenre a falkával kapcsolatban - nem is akartam, nem is érdekelt -, de valami nagy szigor derengett. Én annak idején nem akartam csatlakozni, fizetni pedig nem tudtam a megtűrtségemért - ez azóta se változott -, így üldözött lettem. Fogalmam sincs, hogy ilyes fajta "priusz" elévülhet-e. Mondjuk arról sem, hogy kockáztat-e bármit azzal, hogy egy estére befogad.

Nyálcseppeket fakasztva puffantam fel a gyalázatos meséjén. Most komolyan? Ha ezzel a sztorival állna elő bármelyik emberi hatóságnál, úgy elbukna, mint a picsa. De nálunk nyilván más volt a helyzet.
- Ha így lenne, nem takargatnád be a raktérben, hanem mint farkas, már rég megvacsoráztál volna belőle. Innen tudom.
Aztán persze ő is verbálisan támad, ahol tud, de valljuk be: nem megy neki túl jól. A válaszára csak elhúzom a számat, és kihaénnem stílusban felelek:
- Hidd el nekem, ha én itt vagyok és te nem tudsz maradni, az még a gyengénél is rosszabb.
Száz évembe telt legalább, mire először havat láttam, szóval az ilyen piti kis visszapofázásai nem fognak a kardomba dönteni. Főleg, hogy nekem volt kapaszkodóm ebben a világban, de nagyon az az érzésem, hogy neki semmi sincs. Majd valaki juttassa eszembe, és gyújtok gyertyát rá gondolva.
Szabadság... Fogalma sincs  szabadság fogalmáról, főleg egy olyan valakivel az oldalán, aki több börtönből is megszökött, nem a letöltendő, hanem a halálos ítélet árnyékából. Tényleg cuki volt, ahogy ennyire fontosnak vette a saját helyzetét, holott mondjuk hozzám képest semmi sem volt.
Elmondtam a játékszabályokat, és hiába dobált csillagokat mindkét szeme, a lényeg megvolt: nem próbál meg lelépni, különben talán nagyobb bajban lesz, mint előtte volt. Persze a szükséges közjáték engem is untat, és szeretném letudni minél előbb, van, amiben nincs kontrollom. Az emberi áldozatokban például nullaközeli. De aztán végre magunka maradunk minden kötelezőség után.
- Nem, nem szívatlak, éppen próbálok belőled hatékonyabb senkiházit nevelni, ha már másra nem is telik.
Na, heló! Azért ennél némileg többre számítottam, amikor szabadon engedtem és még tanácsokkal is elláttam, erre elsétál? Mi a fasz. Dugja fel a köszönetét, ez lófasz a jelen helyzetben!
- Héj!
Ismétlem magam, de pusztán azért, mert a felkiáltás jól állt nekem és mert más opcióm éppen nem volt. Kocogásba váltva zárkózok fel mellé, és így ér a kérdése is.
- Még nem vagy a városban, szóval bajom nem lesz. Később igen, de megmondtam előre, nem?
Mármint, hogy kristály tisztán közöltem vele, hogyha a városban kapom el legközelebb, akkor nem tudok mit tenni. Addig is, magára van utalva, leszámítva az ottalvós ajánlatomat.
- Azért csinálom, mert régen olyan voltam, mint te. - bukik ki belőlem végül kissé nehezen - Tudom, ezt talán nehéz lehet elhinned, de ha kell, zéró pajzzsal is elismétlem, hogy Legenda vagyok a szakmában.
Mára már nem önt el a dicsőség, inkább csak a ténye furakodik be az elmémbe annak, hogy az emberiség nagy része ismeri a nevemet és egy rakás szar filmes feldolgozást látott arról, aki valaha voltam. Abba meg most biztosan nem fogok belemenni, hogy mégis hogy kötöttem ki a rendfenntartás oldalán, ahhoz legalább egy vacsorára el kellene vigyem.
- Talán Fairbanksben mindenki szálkás, de ez nem jelenti azt, hogy nem találhatsz valakit, aki legalább fogpiszkálónak jó.
Ez persze jelen esetben nyilván én volnék, és nem. Nem kérlelem, nem könyörgök neki, pusztán a lehetőségeit adom tudtára. Persze nyilván, ha otthon lesz belőle gebasz, akkor én is szálka leszek. De ha valóban tovább áll, akkor gond nélkül élheti az életét, néhány extra tippel felfegyverkezve. Ha ez neki nem jut el az agyáig, az nyilván az ő baja, térdek csúszni biztos nem fogok előtte, csupán a tényeket közlöm, mialatt a kút felé megyünk vissza, ahol legalább nekem ott áll a járgány, ami hazavisz.

Már nyitottam a számat, de még épp időben észbe kaptam, és inkább hallgattam, kissé komorabban, mint eddig, nem pedig puffancs módjára. Se neki, se másnak nem kellett tudnia, hogy még sose öltem embert. Se farkast. Amikor vérvonal nélküli voltam, az is épp elég támadási felületet nyújtott minden jött-ment bunkónak, a gyilkosság hiánya pedig csak dobott volna erre egy lapáttal. Most se lett volna a legjobb ajánlólevél.
- Aham - dünnyögtem, fejben kissé még az előbbieknél járva, meg egyébként is: engem nem tudott a gyengeség vádjával megsérteni.
A szabadságról, meg annak hiányáról lett volna mit kiteregetnünk, de ezúttal egyikünk sem villantott lapot, így maradtak a feltételek. Meg én a helyemen, ahol hagyott.
A jutalmam pedig a bilincs levétele lett, ami után egyik ámulatomból a másikba estem. Semmi ilyesmire nem számítottam tőle, ez az arcomra és energiáimra volt írva. Egy rövid köszöneten túl másra nem is futja tőlem, némileg összezavarodva indulok el a benzinkút felé, ő meg - jó szokásához híven - utánam kiabál.
- Azt hittem, jössz - fordultam meg széttárt karokkal, hogy pár pillanatig hátrálva sétáljak, majd amikor láttam, hogy elindult, menetirányba álltam megint.
Szedem a lábam, amíg még megvan, ő lehet kényelmesen ráért, és nem zavarja, hogy lefagy a töke, de én lassan egyik lábfejemet sem éreztem. Az csizma elhagyása egy dolog, a lábfej már nem vicces.
Válaszára először csak a fejemet ingattam, és inkább vártam, hátha benne ragadt még valami. Nem kellett csalódnom, és ettől kedvem lett volna mosolyogni, de azt hiszem, az arcom is kezdett lefagyni. Lehet, hogy eddig csak a pia tartott melegen.
Olyan lennék, mint ő volt? Elütöttem volna azzal, hogy biztos kevésbé vagyok szőrös a régi önmagánál, de az, ahogy ezt kibökte, megállított benne. Szeretem mások vérét szívni és egyesek idegeire menni, vagy épp provokálni őket. De vannak határok, amiket még én is tiszteletben tartok. Helyette inkább kérdeztem:
- Hogyan tudsz akkor most egyhelyben megmaradni? - Tényleg érdekelt, már csak azért is, mert egyáltalán nem láttam magam előtt, hogy évtizedek múlva szögre akasztom a túrabakancsot. Öt évig próbálkoztam ilyesmivel, és ha nem is helyhez, de személyhez kötődni. Öt évig bírtam.
Azért az a legenda-dolog csak vigyorra késztetett.
- Legenda? - ismételtem kétkedve, de komolyan, ki ne kérdőjelezte volna meg. - Ki voltál? - firtattam kíváncsian, ha már így "felvágott" vele, mondjuk kinéztem belőlem, hogy pont azért, mert felcsigázott, meghagy a tudatlanságnak.
Felnevettem a fogpiszkálós ajánlat hallatán.
- Ezt se hallottam még ilyen tálalásban - ráztam meg a fejem. - Biztos feltűnt, de nem vagyok valami nagy tervező. A mai estémet már látom, hála neked, Henry - ejtettem ki a nevét, mintegy próbaképp, ízlelgetve. - A fogpiszkáló-kérdés a holnap reggelé...
Én se árultam zsákbamacskát, buta kis játszmákba nagyon régen bocsátkoztam. Annak fatális következménye lett a beharapásom.
Visszaértünk a motorjához, én pedig bele akartam bújni a megmaradt csizmámba, de benne volt még minden motyó, a hely pedig bekamerázva. Sóhajtva vettem fel a lábbelit, elballagtam vele a legközelebbi szemeteskonténerig, és úgy, ahogy volt, beledobtam. Végül is, csak egy csizma, nem? És én úgyis mindent el szoktam rontani, mert ehhez értek a legjobban.
Egy egészen kicsit volt csak erőltetett a mosolyom, amikor sietve visszamentem Henryhez.
- Felőlem mehetünk.
Ha indulhattuk, felültem mögé - ha csak nem hívott inkább nekem ubert vagy taxit, nehogy rontást hozza a motorjára, igazából nem lepett volna meg. Neki volt járműve, háza, egzisztenciája, nekem meg annyi ingóságom, ami épp rajtam volt. Nála volt a gyeplő, és erre rábólintottam. Megyek, ahova visz, azzal, amivel visz (vagy küld).

Tök furán reagál a felvetésemre, ez nem marad észrevétlenül, de jelenleg nem sok kedvem van ahhoz, hogy ebbe mélyebben beleássak. Mentségemre legyen mondva, hogy a dolgok mélyére ásás sosem volt az én asztalom, de azért a reakcióját megjegyzem. Ezt még tudom vállalni.
Aztán persze letudjuk amit le kell, és újra kettesben maradunk az összes - újra fura - zavarával, meg a köszönetével, ami felcsesz, és ami után úgy indul el, mint aki ezt itt és most befejezte.
- Nyilván megyek, hát ott a motorom!
Ráförmedek, mert még mindig duzzogok egy picit azért, amiért csak úgy elindult nélkülem. De nálam ezek  dolgok sosem tartanak sokáig, és egyébként is más közlendőm volt vele, ami a durcámnál fontosabbnak tűnt. És még úgy is tűnt, hogy megérte a dolog. A kérdésére némileg keserűen felnevetek.
- Hát, ez egy kurva hosszú történet, de röviden a kivégzésedre várni a sitten az mondjuk egy olyan dolog, hogy bármit megadnál azért, hogy kikerülj onnan. Még a seggeden maradást is. Na, meg persze kellett hozzá egy Teremtő is.
Nekem nyilván fogalmam sincs az ő farkassá válásáról, de nem is állt szándékomban erre rákérdezni. Ezen a trappolós sétán legalább is biztosan nem. A kétkedős kérdéseire csak elvigyorodom, és egy hirtelen ötlettől vezérelve csupán annyit mondok:
- Tudod mit? Majd elmesélem, ha már a motoron vagyunk. Hidd el, sokkal drámaibb lesz, mintha csak úgy most megmondanám.
Muhahaha. Aztán senki ne mondja, hogy nem vagyok képes mézesmadzagot húzni, mert most éppen azt teszem, és bízom benne, hogy nem csak szerintem lesz király a dolog.
És persze az is nyilván hízelgő, hogy a fogpiszkálós hasonlatom megtette a hatását. Abban továbbra sem vagyok biztos, hogy ennek az egésznek miért örömködöm ennyire. Valószínűleg azért, mert már rég volt, hogy találkoztam volna bárkivel is, aki egy kicsit is rossz életű lett volna, és fellobbant a lelkemben a nosztalgia. Én pedig nem vágyok kihívni a tűzoltó-brigádot, hogy márpedig azonnal oltsák el. Évek teltek el, ennyi jár.
- Fixre nem leszek a sugar-daddyd, de a ma estét bevállalom. Ha akarod, még pizzát is rendelhetünk.
Ennyit vagyok képes reagálni a hálájára, és boldogan veszem tudomásul, hogy célhoz értünk. Újra a kúton, de az indulás helyett Dakota még a csizmájával van elfoglalva. Én már rég indulásra készen állok, csak közben megesik ez a kis közjáték is. De amíg a csizmájával van elfoglalva, én gyorsan írok egy sort Mike-nak, mielőtt keresztre feszít: ma a városban alszom, bocsi, csaj ügy, puszi. Ennél többet nem kell tudnia, főleg, ha Dakota holnapra kint lesz a városból. Bukósisak persze nincs, mert minek is, így nem is nyújtok felé semmit, kivéve...
- Nesze.
Ahhoz túl drága volt, hogy dobjam, szóval inkább a kezébe adtam az Airpodsom bal felét, a jobbot én magam tömködtem a maga helyére.
- Itt a válaszom a korábbi kérdésedre. Az összes ilyen szart utálom, de ez az egy, amit néha előveszek.
A motor felbőg, én pedig senkire és semmire sem tekintettel rántom a kormányt, hogy a város felé indulhassunk meg. Ahogy már korábban is mondtam, a menetszél miatt lepöccintem a homlokomról a napszemcsót, hála a Holdszeműnek, így sincs semmi gondom a látási viszonyokkal. Sebesen vezetek, száguldok, ahogy annak idején a lovak hátán is tettem. Bele a látszólag semmibe egy balhés csajjal a hátam mögött. Tényleg, tiszta nosztalgia.
Végül benyomom a play gombot azon a nótán, amit le akartam neki játszani. Hiányzik Billy, a Kölyök.

And they'd say 'Here comes young Billy And he's up to no good'

Hümmentettem egyet a sitten ülős, kivégzésre várós helyzetre, a Teremtőnél már csak elhúztam a számat. Eléggé hasonlított a felállás az enyémhez, csak totálisan más irányba lökött bennünket.
- Szóval meg- majd betörtek - summáztam kissé talán nyersen, de él vagy ítélkezés nélkül.
A magunk életét éltük, nem egymásért, egyformák meg végképp nem vagyunk. Ő "megtért", én notorikus menekülővé váltam, és ódzkodtam mindentől, ami kötöttséggel játhatott, mert jól még nem jöttem ki ilyesmiből. Igaz, eddig csak egyszer próbálkoztam vele komolyabban.
- Látom, élvezed, hogy húzhatod az agyam - nevettem röviden, és nem tudtam érte hibáztatni. A helyében valószínűleg én is ezt tettem volna.
És ha már a húzásnál tartunk: szálkák és fogpiszkálók kerültek a képletbe. Pontosabban egy fogpiszkáló. Értettem, mire célzott, de ez megint olyasmi volt, amihez több időre volt szükségem, hogy döntésre jussak. Minden esetre eltettem az "infót", mert mit tagadjam, egyáltalán nem volt ellenemre.
- Komolyan? És kérhetek rá extra sajtot? - Ha korábban a menekülés-üldözés lehetőségére felcsillant a szemem, akkor most felragyogtam, hogy a fölöttünk elsuhanó szatellit is észrevehetett. Szerettem a hasamat, na, és nem került sokba azon keresztül lekenyerezni. A gyomrom hangosan megkordult. - Családi méret? Lécci! - nyújtóztam még egy kicsit tovább, de ez már lehet sok volt. Akkor persze kisebbel is beértem, de hátha elég éhes volt ő is.
Mondom: egy próbát megér! Lehetne ez a mottóm, a fejfámra indokként is kikerülhetne majd.
Ahogy visszaértünk a motorjához, elrendeztem a megmaradt, fél pár csizmám, és a latyakon át visszaslattyogtam az SMS-végezte hímhez. A kezembe nyomta a bal oldali fülest, amit ugyan nem értettem, de úgy voltam vele, hogy majd kiderül, mit akart ezzel. Bukósisak nincs - hatalmas pirospont, nem mintha érdekelné -, felültem mögé a motorra, a rövid magyarázat után pedig indított is járgányt-zenét.
A megjelenése alapján sokkal pörgősebb számot vártam, és eleinte elképzelni se tudtam, mi köze lehet ennek az ő legendaságához. Még az is megfordult a fejemben, hogy Henry az előadó, de fél perccel később leesett, mire - pontosabban kire - gondolt, és elnevettem magam. Hallhatta, annak hála pedig, hogy a derekát ölelve kapaszkodtam, érezhette is a rázkódásomból. Hátára tettem volna az állam, de mivel nekem nem volt semmim, ami a menetszéltől védett volna, inkább elbújtam előle a válla mögé, így hallgattam, mit mesélt a dal Billyről. És sajnáltam, hogy nem egy korban és környéken születtünk. Állati jó buli lehetett volna!

Ha a városba érve betartotta a sebességkorlátozást, vagy lassabban ment, elengedtem őt, hátrébb dőltem, széttártam a karijaimat és az ég felé fordítva az arcom lehunytam a szemem. Rohadt hideg volt, a menetszél ezt csak fokozta, de nem érdekelt, csak élveztem a pillanatot és hallgattam a zenét, akár újra Billyét, akár bármi mást, ami az után következett. Néhány percre elengedtem mindent.
A ház láttán beharaptam alsó ajkam. Ez már-már túl jól illett az egész fa-szálka-fogpiszkáló analógiához, és ha kérdezte, hogy mi bajom, csak annyit mondtam, hogy jó sok szálka. Kedvtelve legeltettem rajta a tekintetem, letisztult volt, de otthonos, mondjuk elsőre csak a fürdőszoba érdekelt belőle, ahova meghívtam Henryt is...
A hajába túrtam tarkójánál, rövid körmeim szakállán szaladtak végig, kuncogtam, amikor a durva szálak a nyakamat dörzsölték. Ráhangolódtam, vadságát követelőző mozdulatokkal viszonoztam, ha időhúzással az idegeimen táncolt, nem maradtam adósa. Hagytam, hogy a forró víz és a másik test melege elűzze tagaimból a kinti hideget.
Az egyik jóllakottságot a másik követte, amikor megérkezett a pizza. Valami film is ment a tévében, de nem figyeltem, a kaja sokkal jobban lekötött. A kanapén, felhúzott térdekkel, nedves hajjal tömtem magam egy szál törölközőben. Tudod ki akarta egyből visszavenni azokat a göncöket! Egyébként se gondoltam, hogy szükségem lenne rájuk az este további részében, és igazam lett. Hamarosan az ölében találtam magam, hogy magamtól mozdultam, vagy ő nyúlt értem, teljesen mindegy volt - kellett.
Utána már végképp nem figyeltem a filmre - vagy sorozatra? -, sőt, valószínűleg el is bóbiskoltam Henrynek dőlve, mert hirtelen arra lettem figyelmes, hogy már a stáblista ment.
Megmutatta a hálószobát, mire egyből vetődtem volna az ágyra, hogy napok óta először rendes ágyban úgy-ahogy kialudhassam magam, de nem szabadultam olyan könnyen. Idézem: "ha meglépsz, és még el is viszed azt a pár bankót, ami a tárcámban van, vagy akármit is az nem vezet majd sehova, ha valaha rendes életet szeretnél". Először csak a plafonra emeltem a tekintetem, majd elhúztam a szám és megadóan szusszantam. Persze, ettől reggel még kizsebelhettem, most csak annyi kellett, hogy hallgasson, a száját pedig ne beszédre használja, ha már egyszer olyan ügyes vele.

Kora reggel nesztelenül szedtem össze az a kevés cuccomat, amim volt, és villámgyorsan kapkodtam magamra őket. Henry még aludt hál' istennek, semmi kedvem nem volt valami béna reggeli búcsúzkodáshoz. Szerintem annyira megismert az elmúlt pár órában, hogy ne lepje meg, ha nem talál a ház közelében sem, mire felébred.
A bőrkabátja mellett elhaladva megtorpantam. A szám belsejét rágcsálva hadakozott bennem a megszokás és a tegnap esti szavai. "Ha rendes életet szeretnék", köszi, úgy nézek ki, mint aki tudja, mit szeretne? A rendes élet elképzeléséről, fogalmáról nem beszélve! Egyébként is, pont Billy osztja az észt? Megragadtam a kabátot, néhány másodpercig konokul markoltam, majd bosszúsan ciccentve elengedtem.
Azért végül átforgattam a zsebeit, és körbe néztem még egyszer, de már nem lopnivalót kerestem. Végül megláttam a vezetékes telefont, ami szerencsére nem az őskorból volt, és a kis kijelzőn némi gombnyomkodás után megjelent "Billy". Mielőtt meggondoltam volna magam, gyorsan lefirkantottam a számot egy fecnire és zsebre gyűrtem.
Gőzöm nem volt, mihez fogok kezdeni vele, használom-e valaha, ártani minden esetre talán nem fog.
Amennyire lehetett, hangtalanul tettem be magam után az ajtót. Kint vetettem egy vágyakozó pillantást a motorra, de ha a pénz miatt így "megfenyegetett", a motorlopásért tényleg hajtóvadászatot indítana. Így pedig, hogy megvolt a száma, akadt kevésbé életveszélyes - és izgalmas meg szórakoztató - módja is annak, hogy felhívjam magamra a figyelmét.
Szinte rossz érzés volt, hogy az egyetlen dolog, amit eltulajdonítottam egy ilyen este után, az egy darab papír volt! Nevetséges. De ez talán elég jótétemény ahhoz, hogy megengedhessek magamnak egy új pár - lehetőleg bélelt - bokacsizmát. Meg pamutzoknit.

//A pizzáért cserébe én azért feltúrtam a KECÓT (már csak azért is, mert látnom kellett, miféle kanbarlanga csöppenek). És ezzel köszönöm a játékot, ha minden jól megy, február 1. után is összefutunk még. <3 //

Végül is, így is lehet fogalmazni. Bár ez így annyira egyszerűen hangzik, ami már-már szánalmas, mert igazából...
- Hát, úgy kábé száz év kellett ahhoz, hogy tényleg benőjön a fejem lágya, akkor épp Vegasban voltam csöves, és szülinapomra a halál szélére csipkézett ezüsttel a helyi falka, mert persona non grataként grasszáltam a Stripben.
Persona non grata. Pattől tanultam, gyakran szeretett dobálózni az általa olyan nagy becsben tartott jog latin kifejezéseivel - az olyanokkal legalább is, amik a köztudatban is előfordulhattak. Mindegy. Semmiről sem akarom őt meggyőzni, csak valamiféle perspektívát mutatni, hogy ha belőlem normális ember lett, akkor, te Jézus Mária fia Jézus a kereszten, most komolyan ÉN akarok akárkit is jó útra terelni? Egy vicc vagy Billy, egy vicc vagy.
És nyilván élvezem, hogy húzhattam az agyát, válasz helyett csak egy nevetéssel adom tudtára, hogy fején találta a szöget.
- Hogyne, meg toronyórát lánccal. - legyilkolom a lelkesedését meg a csillagszemeit egy foghegyről ciccentett válasszal - Csak érjünk haza, aztán ha jól viselkedsz az úton, még meggondolom.
Nyilván kaphatott majd extra sajtot, meg családi méretet. Nekem ez nem volt tétel, ma estére bevállaltam, hogy néhány órával megrövidítem a kínjait, de erről neki nem kellett tudnia. Előre legalább is biztosan nem. A végén még elbízza magát és azt hiszi, hogy azért istápolom, mert nálam is hatott a trükkje. Nos, ha valami hatott, az nem a két szép szeme volt önmagában, hanem az élet, amit velük élt.
SMS a főninek letudva, csizma kidobva, Airpods bekészítve. Indulhatunk. Fogalmam sincs, hogy menet közben mennyire jutott el hozzá, de a dal közben én is dudorásztam, bár ha más nem is, az biztos feltűnt neki, hogy a nóta végén az ismételt refrént már teli tüdővel kiabáltam magam is. A picsába is, azok a régi, szép idők. Azonban ezzel a bemutatkozás végére is értünk, már tudta, ki vagyok valójában, a shuffle pedig ennél változatosabb vizekre evezett velünk a hátán. Klasszikus rock, punk, különféle előadóktól szórakoztattak bennünket, míg be nem gurultunk a város utcái közé. RHCP, The Clash, Guns and Roses.... meg egy pár alig ismert modern rock banda is, mint például a helyzetünkben sokat mondó Revolution című dal is. I am the anti-christ and I'm covered in cinnamon. Mindig is tetszett ez a sor.

Kicsit zokon vettem, amikor már a városba érve már nem ölelt át, de ennek semmi jelét nem adtam. Nem fektettem le semmiféle játékszabályt vagy támasztottam elvárásokat vele szemben, nyilván azokon kívül, amiket protokollból kénytelen voltam. Hazaérve hanyagul a feljárón parkolom le a motort. Mivel nem itt élünk már, így nem számított, hogy Pat esetleg ne tudna kiállni miatta, szóval pont nem adtam egy gondolatnyi figyelmet sem a dologra. Persze sokszor benézünk, hogy minden rendben van-e, de az életünket sajnos éppen nem itt éljük. Feltűnt, hogy hatással van rá az épület, de én letudtam azzal, hogy ennél talán sokkal szolidabbra számított. Nem az én érdemem, Pat tartotta rendben a kecót.
- Rajtam biztos nem lesz dupla sajt, de a családi méret miatt ne aggódj.
Ó, nekem aztán nem kellett több egy pajzán invitálásnál, hogy horogra akadjak. Azt komolyan mondom, hogy nem vettem készpénznek, hogy nekem is jut kézzel fogható öröm a ma estében, de nyilván nem vagyok annyira hülye, hogy elrontsam az egészet. A cipőm és a dzsekim a nappali padlóján kötnek ki, a többi meg menet közben épp ott, ahol sikerült tőlük megszabadulnom.
A farkassal együtt imádtuk, hogy végre egyszer nem nekünk kell mindent teljesen beleadnunk. Hanem hogy egy kölcsönösen adok-kapok helyzetben egyszerre cserkészhettünk és eshettünk csapdába pillanatokra. A kergetőzés végén persze mi nyertünk, ahogy az általában lenni szokott, csak kevésbé kalandos utat bejárva a győzelemért. A másik vad lelke megszelídült, miközben felfaltuk, és amikor a csempézett fal felé fordítva őt, még egy utolsó rohamra kényszerítettük, az olyan jól esett, mint már elég régóta kevés dolog. Valóban én lehettem, nem kellett a szépfiús álca, csak az, aki valójában a lelkem mélyén vagyok a mai napig. Minden színház ellenére.
Elnevetem magam, és javaslom, hogy etessük meg magunkat másként is. Már kapom is elő a telefonom, hogy megrendeljem a vacsorát: egy extra sajtos akármit is családi méretben, és egy extra chillis és húsos másikat, szintén családi méretben. Mit bánom én, legfeljebb reggelire megeheti a maradékot. Amíg várunk, benyomom a Netflixen a Top 10 Trending Today első címét, és fogalmam sincs, miről szól, de nem is nagyon érdekel. Első körben a megérkező pizza érdekel mindennél jobban, aztán pedig a törülközőben terpeszkedő nőstény indítja be újra a kreativitásomat. Szerintem ez alkalommal a maradékot őrző pizzás dobozokat is levertük valahogy, de szerintem mindenki pontosan tudja, hogy ez mennyire érdekelt akkor és ott.
Végül pedig seggpucéran dőltünk össze, mint a kártyavár, és bár én nem bóbiskoltam el, egy csomó dolgon gondolkoztam, mire a film véget ért. Idejét sem tudom már, mikor hagytam, hogy valaki békésen szuszogjon rajtam. Kerestem volna a miérteket, de nem jött belső hang, csak egy robotikus mozdulat, amivel a haját piszkáltam.
A stáblistánál azonban jobbnak láttam felkelteni. Menjünk fel a szobámba, mert ha így alszom el, egész héten nem fogok tudni normálisan ülni a beállt derekam miatt, az is fix. Felvezettem hát az emeletre, a teljesen kupis szobámba, ahol egy poszter volt a legnagyobb látványosság - egy poszter, ami mögött Anguta A-betűje vésődött a falba, és ami emlékeztetett arra, hogy az életem egy hatalmas káosz - és hogy a ma este az egyik legkevésbé káoszosabb, talán pont azért, mert borderline illegális, amit Dakotával művelünk. Na meg persze más gondolataim is vannak, szóval miután olyan irgalmatlan szexisen bevetődik z ágyamba, azt azért még elmondom, hogy
- Ha meglépsz, és még el is viszed azt a pár bankót, ami a tárcámban van, vagy akármit is az nem vezet majd sehova, ha valaha rendes életet szeretnél.
Egyébként felőlem azt visz el a házból, amit akar. Kétlem, hogy Pat Billy & Garret gyűjteményéből bármi is érdekelné, abban meg szinte biztos vagyok, hogy nem fog az OLED TV-vel a hóna alatt nekiállni trappolni, szóval teljesen nyugodtan hagyom, hogy a kimerültség fejbe verjen. Nem ölelgetem meg semmi ilyesmi, de ha Ő akar olyan mocis-nosztalgiásan kiflizni, nem rázom le magamról.

Dél körül kelek fel, mert sosem kelnék fel előbb, ha csak nem muszáj. Nyilván, Dakotának nyoma sincs az ágyban, sem a nappaliban, sem a slozin, sem a konyhában. Hogy csalódott vagyok-e? Hát, az fixre nem. Hogy elszomorít-e? Na, jó. Talán egy kicsit, mivel igen csak üdítően hatott a társasága. A kabátomhoz trappolok, hogy megnézzem, hallgatott-e rám akár egy kicsit is. Mind a 85 dollár és pár cent készpénzem a helyén volt. Felnevetek.
Visszaslattyogok a konyhába, hogy nekiálljak a kávénak, és amíg a masina csöpög, karba tett kezekkel döntöm a csípőm a konyhapultnak. Dakota...
Sajnos hallgatott rám a normális élettel kapcsolatban, de azért az ördögfióka a szívem mélyén remélte, hogy a többi tanácsomat elengedte a füle mellett. Igazán szívesen vadásznám le újra  városban azért, mert kéretlen látogatóként zűrt okoz.
Na, mindegy. A kávé kész, az éjszaka remek volt... Azt hiszem, hogy itt az ideje visszarázódni Henrybe, és az ő életébe: aki hamarosan éjszakai műszakra lesz hivatalos. És akinek még ki kell találnia valami sztorit Patricknek, hogy miért bűzlik idegen nősténytől és szex-szagtól az egész ház, ha esetleg úgy dönt, benéz.

//Feltúrtad, de ott hagytad a temetőben, szép Én is nagyon köszönöm, vegyél cipőt <3 xD //