Én sem szólok egy árva szót sem. Nem is érdekel már a felesleges locsogás, sem a vádaskodás, már egyre megy. Rám végül a fekete szövetkabátom került, Liunak meg hoztam egy pulcsit és egy pufi dzsekit. Semmi nem volt ez a kinti hideghez képest, de ebben a lelkiállapotban őszintén szóval nem érdekelt, ha lefagy egy-két ujjam, majd visszanő. A kávézónál lelassítottam. Az áthúzott Fairbanks táblát már régen elhagytuk. Még nem tudtam pontosan, hogy mit fogok csinálni. Illetve azt nem tudtam, hogy hogyan fogom megvalósítani, amit akarok. A benzinkútnál lelassítottam. Alig voltak bent. A személyzeten kívül talán csak két-három ember, farkasnak semmi nyoma. Ha már itt vagyunk, akkor megtankolok, ha megtalálom a tárcámat. Igen, bent volt a kabátom zsebében. Rá se néztem Liura, csak kiszálltam, és rázártam az ajtót. Tankoltam, bementem és kifizettem, valamint rendeltem egy kávét, és egy teát Liunak. A nagy üvegablakon át Liu annyit láthatott, hogy nézelődök, és átveszem az italokat. Fürkésztem. De azt nagyon. Kissé remény vesztve feladtam a fürkészést, amikor is a mosdók felől épp kifelé indult egy fiatal hölgy. Szőke volt, látszott rajta, hogy vidéki. Beszélgetni kezdtem vele, bedobtam minden sármomat. Azt mondta, hogy itt dolgozik, és hogy pár km-re lakik innen, de a kocsija nem bírta már a hideget, így sétálni fog. Megszokta, mert itt született. Én sajnálom egy kicsit, s gálánsan felajánlom, hogy elvisszük egy darabig. Pironkodva ellenkezik, de amikor megérintem a derekát,és a fekete Audi felé mutatok, valahogy motiváltabbnak érzi magát. Felajánlom neki a kávémat, ő elfogadja. És már megyünk is a kocsiba. - Liu, ez a kedves hölgy itt Veronica. Elvisszük egy darabon, úgy is egyfelé megyünk. A motor újra berregett, és elindultunk, még távolabb az átkozott Fairbankstől.
Egy ideig nem érdekel, hogy mi lesz velem. A benzinkútnál is teljesen közömbös vagyok, de aztán amikor Castor leszólít egy nőt, akkor kezdek el feszült lenni. Egyszerűen tudom, hogy mit akar tenni. Valami olyasmit, amit az életem végéig bánni fogok. Nem engedhetem, hogy a nővel menjünk tovább. Az a nő ezt nem fogja túlélni, attól tartok. Castor eléri, hogy alakot váltsak, és én nyírjam ki? Ha nem, akkor meg ő? Na, nem! Nem indulhatunk el! Egyszerűen fogom magam, és tönkreteszem a kocsit. A sebváltót,a gázpedált, bármit, ami idebenn van és eltörhető, az ellen fordulok. Castor ellen nem nyerhetek, de ez csak élettelen anyag. Ennyire már vagyok erős. - Igen, és mivel? - kérdezem, amikor Castor szól hozzám. - Nem szerelőt akartál hívni? Veronica azt gondol, amit akar, nem látta, hogy mit csinálok, max. most látja, hogy az autó az tropa. ~ Nem! Nem leszek gyilkos! ~ üzenem Castornak. Nyílt lázadás. Nem hiszem, hogy innen még van visszaút, de nem tudok mit tenni. Még most is egyik felem rajong érte, a másik viszont gyűlöli.
Liu megszólalására összehúzom a szemeimet, és gyilkos tekintettel nézek rá. Na nem mintha ezzel olyan baromira ki tudott volna tolni velem, egyszerűen csak baromira nem tetszett, hogy szétkapta az autómat. - Igazad van, ki is ment a fejemből... Veronica, nem tudod, hol van itt egy telefon? Otthon hagytam a mobilomat. Mondtam bazsalyogva, és közben álnok tekintettel néztem Liura. De ezt a hátsó ülésen lévő lány már nem láthatta. Ő persze felajánlotta, hogy egy hívásra megkaphatom a telefonját. Hát jól van. Most már amúgy is szükség lesz rá, hála Liunak. De hogy a szerelési költség az ő egyébként is csökkentett fizujából fog lemenni, az is ziher. Átvettem a telefont, amibe a lány készséggel előre tárcsázta nekem az egyik ismerőse telefonszámát, aki garantáltan tud segíteni. Itt aztán tényleg mindenki ismer mindenkit. A telefonba közöltem, hogy mire ide érnek, már nem leszünk itt, csak szállítsák el, megadtam a saját mobilomat, hogy azon értesítsenek, ha elkészült. ~Van ötleted, hogy fogunk innen hazamenni,kedves antigyilkos zsenikém?~ Küldtem a gondolatot Liu felé, majd visszaadtam a telefont a lánynak. Hálám jeléül közöltem vele, hogy akkor elkísérjük egy darabon, mert mire bármilyen taxi-féle ideér, addig bőven van időnk elsétálni vele. Nem vonakodott túl sokat, és elsőnek szállt ki az autóból. - Ha nem szállsz ki magadtól, vonszollak, hidd el, meglesz hozzá a mesém. Majd beadom a lánynak, hogy a nevelt fiam, mit bánom én? Villantom a Rolexet, Audival járok, egy ilyen kis fruskának pedig ez mindent megér. Kiszálltam a kocsiból, és a Liu felőli oldalra mentem, hogy ha kell, tényleg kirángassam, és belekarolva tartsam acélosan magam mellett.
Oh, mobil nálam is van. De ezt még nem kell tudnia. Míg telefonál, adott nekem egy jó ötletet. Még a nadrágzsebemben oldom ki a billentyűzetzárat, s hívom az ötös gyorshívót, az őrzők ügyelete, és csak utána veszem ki, hogy addig leplezzem, mit teszek. Mire Castor elindul hozzám, már beszélek. - Liu vagyok. Castor emberölésre készül az országúti benzinkút környékén, ahol a kávézó van. Nem bánom, hogy hallja a szöveget, van ideje így meggondolni magát. Bontom a vonalat. Kockáztassák meg, hogy hisznek-e nekem, vagy sem, s főleg Castor kockáztassa meg a jó kapcsolatot velük. - Szerintem hamarosan lesz itt értünk autó, most hívtam segítséget. - felelem, miközben kiszállok. - Felesleges elindulni, Veronicát is hazavihetik biztonságban. Addig akár beülhetünk a kávézóba! Ránézek a lányra. - Úgysem érne haza sokkal hamarabb, és még fázna is közben. Mi sem vagyunk hosszú sétához öltözve igazából. - Castor felé intek. - Nem idevalósi, nem tudja, milyen az alaszkai tél.
A telefonhívást nem hallottam, de ha már úgy is megtörtént, akkor jobb is. Legalább nem vesztettem el a fejemet. Belekaroltam Liuba, és mosolyogva nyújtottam a szabad kezemet Veronica felé. Úgy tűnt, hogy nem nagyon tetszik neki Liu viselkedése. De ha jobban végig gondolom. - Igazad van, így már én is fázom kissé. Ne haragudj Veronica, remélem, a kávé egy kicsit melegít majd, mire hazaérsz. Mondtam kedvesen, és még egy kacsintást is dobtam mellé. Azt hiszem, hogy kiakadt kissé, illetve... Nem tudta hova tenni a helyzetet. Jön egy gazdag pasik, aki be akarja hálózni, de közben elfelejti, hogy lerobbant a kocsija. Aztán ragaszkodik hozzá, hogy elkísérje egy darabon, végül a hidegre hivatkozva meggondolja magát. Hozzánk vágott egy "Ööö, hát, köszi"-t , majd elsétált az úton. Ahogy eltávolodott kissé, Liuval megindultam, letérve az útról, az erdő felé, nagyjából kilencven foknyira Veronica haladási irányától. - Szép volt Liu, gratulálok. Mondtam maró gúnnyal, és ha nem jött tovább magától, elkezdtem lökdösni befelé a fák közé. Hogy mit fogok most tenni? Még nem tudom. - És most? Hogyan tovább? Vállalod a kegyes halált egy szőke amazonért, aki olyan hülye, mint a beton és még csak nem is ismered? Húztam őrült vigyorra a számat, szemem pedig egy pillanatra fellobbant. Nem voltam ideges, tökéletesen nyugodt és számító igyekeztem maradni. De élveztem heccelni a kölyköt, ahhoz nem fér kétség.
Akkor most nyertem? Nem akar már mást megölni, csak engem? A gúny belőlem is azt hozott ki. - Tudod, Castor, igyekszem én tanulni. Nem, nem a nőért teszem, még csak nem is magamért. De te mondtad, hogy a falka a családom. Értük teszem. Felesleges őket bajba keverni, az őrzők haragját kivívni azért, hogy engem megnevelj. Engedelmesen megyek befelé az erdőbe, nem ellenkezem. Minél messzebb az emberektől, annál jobb. Azt tesz velem, amit akar. - Ha kiérnek az őrzők, még mindig mondhatjuk, hogy nem akartál ölni, csak az én hülye viccem volt, hogy elkerüljem a büntetést. Igen, tényleg hajlandó lennék rá, mert nem akarom Duncant, Gabe-et és a többieket bajba keverni. Én még szeretném azt hinni, hogy értük érdemes. Hogy ők még nem ilyenek. Vagyis ... igen, szembe kell nézni a valósággal: Dun valószínűleg ilyen. De Gabe talán nem ... és Ash sem ... meg talán Amber sem ... nem tudom. Már nem tudok semmit. Annyit tudok, hogy felbosszantottam, kihívtam, és átvertem egy pszichopatát, akinek most a hatalmában vagyok. Ez nem fog semmi jóra vezetni.
Megint ez a szentimentális szar. Értük teszi... Hát nem fogja neki senki sem megköszönni. Így hát nem is reagálok semmit, csak felröhögök. Amikor azonban kiejti a száján, hogy ideérnek az őrzők... Milyen őrzők?! Hova érnek ki?! - Te miről beszélsz...? Kérdeztem halálos nyugalommal. Mit tett ez a szerencsétlen, szégyentelen, amíg nem figyeltem oda?! - Rám hívtad az őrzőket? Na most már aztán tényleg vége. Kész. Elárulja a saját Alfáját, akkor, amikor még semmilyen bizonyítéka nincsen arra, hogy mit tervezek? Hát mondtam én egy szóval is, hogy ez a végállomás? Hogy ez lesz a valódi célunk? Egy frászt... Választ sem vártam, csak felkaptam a testét, és nekihajítottam egy fának. Ha tényleg megtette, én nem tudom, hogy mit csinálok vele, tényleg nem tudom...
Ha nem tudja, hogy mit telefonáltam, akkor miért is engedte el a lányt? Csak a többi szöveg miatt? Hát, most már mindegy. Ha ölni akart, akkor jól tettem, ha nem akart, akkor meg majd kimagyarázza magát. Azt várta, hogy legyek makacs, és akkor se engedjek, ha a sz@rt is kiverik belőlem. Nos, én tényleg ilyen vagyok. Csak ő nem hitte el. De hiába vagyok ilyen, tök mindegy, az sem jó. - Igen. - felelem egykedvűen, és semmilyen módon nem védem magam, amikor a fához csap. Ellazítom a testem, had jöjjön, aminek jönnie kell. Az ütés erős, de annyira nem vészes, még cselekvőképes vagyok, így talpra kászálódom, ha hagy rá időt. Jöhet a következő támadás, kész vagyok rá. Igen, elárultam, jogos, ha halálra ver, megkínoz, élve megnyúz ... Csak feléje fordulok, és széttárom a karjaimat. Az alfám. Nem fogok rá kezet emelni. Nem is lenne értelme.
Amikor kipréseli magából az igenlő választ, szinte alig hallom, mert a pulzusom a fülemben zakatol. Artikulátlanul felüvöltöttem, és a kölyök után mentem. Felkaptam a földről és egy másik fához dobtam, most már sokkal nagyobb erővel. De nem, ez még nem a büntetés része lesz... Ezzel nem okozok neki maradandó fájdalmat,ez csak arra kell, hogy kitomboljam magam. Már nem is éreztem a hideget,semmit sem. Megint odamentem hozzá,felemeltem és a képébe fröcsögtem. - Azt hiszed, hogy bármit megtehetsz? Az Alfád ellen fordulás a legsúlyosabb, legbecstelenebb, és legaljasabb tett, amit egyfarkas megtehet! És ne gyere nekem a tökösséggel, mert az, hogy a büntetésedet kicselezed, nem egyenlő azzal, amit most tettél! Nekinyomtam a fának a hátát, majd egy mozdulattal a kezénél fogva ragadtam meg, és eltörtem azokat az ujjait, amikkel vélhetőleg tárcsázott.. - Egy árva vasat sem kapsz tőlem, ingyen fogsz dolgozni, és ha megtudom, hogy a falka pénzéből egy centet is elküldesz a családodnak, megöletem őket, érted?! Oda már nem ér el az itteniek keze, nem lesz kit hívogatnod segítségért... Megragadtam a kabátjánál fogva, és húzni kezdtem. Hogy a földön húztam-e, vagy jött utánam, már nem számított. Ha jönnek az őrzők, majd felvesznek, úgyis megérzik, hogy merre vagyunk. Blöfföltem. Még így, ezek után is képes voltam blöffölni. Ki fogom deríteni a családja címét, és apránként küldetek nekik anyagi ellátást, ha minden összejön. De azt akarom, hogy ezt a sebet viselje magán egy jó darabig. Ha hazaérünk, a falka elé vetem, mindenki tisztában lesz azzal, hogy mit tett. Persze, ő foghatja majd a jó lelkére, és az emberi életre... De rajta és Gabrielen kívül senkit nem fog érdekelni. Ezeket össze kellene zárni...
Még egy röpülés, még egy fa. Szinte jól esett az a fájdalom, amit éreztem. Felesleges volt Castornak részleteznie, hogy mit tettem, s hogy ez milyen elbírálás alá esik. Már feladtam minden reményt, hogy bármi is jobb lesz. Ropognak az ujjaim, hogy törnek a csontok. És semmi nem látszik az arcomon, pedig érzem a fájdalmat. Valami fura kábulat van rajtam, egyre erősebb, a világ egyre távolabb kerül. Hallom, mit tervez Castor. Hát jó, akkor dolgozni fogok neki. Nem, nem tud megijeszteni már ezzel sem. Én már nem létezem. Ez csak egy test, ami még vegetál. Megyek utána, amerre vezet. Nem akarok már beszélni, lemondtam arról, hogy bármi kommunikáció, tett, vagy érzés előbbre vihet. Már nincs más, csak a beletörődés. Megint a kínai tájakat idézem fel, úgyis húz maga után, nekem nem kell figyelni az útra. Mindenem fáj, zsibbad, marja a fagy. Nem bánom a fájdalmat, a hideget, szeretnék visszaérni a hotelbe, mert az az otthonom. Nem számít mi vár rám. Ott a helyem, közöttük, mert farkassá lettem. Ezt pedig nem lehet megváltoztatni.
Akkor summázzuk az eseményeket. Először is, rohadtul hideg van, és Liu tönkretette a kocsimat, így gyalog kell elindulnunk hazafelé. Aztán a tény, hogy Liu tönkretette a kocsimat, az első rendű tárgyi szerelmemet, amit talán a whiskynél is jobban imádok. Továbbá Liu rám hívta az Őrzőket, szóval mindamellett, hogy megsértett, mint Alfát, még ki is kell mosakodnom magam egy olyan helyzetből, ami nem is biztos, hogy megtörtént volna. És talán végezetül a kölyök teljesen szétesett, mintha a lelkének egy darabja meghalt volna, feladta a harcot, és ezt csak félig köszönheti magának. A másik fele az én saram, a rossz nevelési módszerem miatt, amivel idő előtt várok el túl nagy eredményt tőle. Jobb lett volna, ha soha nem foglalkozok vele, de én annyira ki akartam aknázni a benne rejlő lehetőségeket, hogy rossz döntéseket hoztam. Elfelejtettem továbbá azt is, hogy ez már nem a tizenhetedik század, ahol az ember és a farkas azért ölt, mert máshogy nem maradhatott volna életben, hiszen lehet, hogy élelem se jutott volna neki, ha nem veszi el attól, akinek volt. Megfordult a fejemben, hogy alakot váltok, és úgy cipelem haza Liut, de nem akartam kockáztatni.Nagyjából húsz perc sétába tellett, mire az egyik szembe jövő kocsi lelassított mellettünk. Remek. Miután biztosítottam a három érkezőt, hogy semmi sem történt, csak megleckéztettem a kölyköt, hajlandóak voltak magukkal vinni vissza a városba, az eset további kivizsgálását a Protektorra hagyva. Már ha ki akarta vizsgálni egyáltalán. Út közben átkoztam magamat, és átkoztam Liut, sőt, már előre átkoztam Patrishát is, amiért minden bizonnyal ki fog oktatni, hogy mekkora gyökér vagyok. De azt megfogadtam, hogy én soha többet nem foglalkozok kölykökkel, mert egyszerűen nem vagyok rá alkalmas. Nem véletlenül öletem meg a legtöbb véletlenül beharapottat, de ezt már Mortimerrel egyébként is letisztáztuk.
*Bizony, néha megesik, hogy el kell hagynia Fairbanks-et, de semmi komoly persze, csak egyszerűen ebben a városban nem tud mindent megvenni, amire szüksége van a munkájához. Így ilyenkor tesz egy-egy bevásárló körutat a környező városokban. Mióta Dustin segítségével meg lett javítva a kocsi, megint van mivel közlekednie és persze most sem kíméli a rozzant csotrogányt. De meg kell hagyni, az ősöreg platós jeep nagyon jól bírja a kiképzést. Mondjuk nem mintha Sánchez repesztene vele, inkább a komótosabb autózás híve. Szépen teletölti a tankot, ez így elég lesz ismételten ideig-óráig. Viszont, ha már itt van és végül is nem siet sehová - aki sosem siet sehova, annál ez nem olyan nagy kunszt -, úgy dönt beül a kávézóba is. Végül is egy kávét ivott, azt is reggel, szóval épp itt az ideje így délután beütemezni egy újabbat. Végül is megérdemli, egész nap bóklászott mindenfelé. Így besétál, természetesen kifizeti a tankolást, majd átmegy a kávézó részhez és leteszi magát a pultnál. Kikéri a kávéját és aztán pedig várja a kiszolgálást békésen. Nem tűnik egy túl izgatott fazonnak egyébként sem. Amúgy öltözéke elég egyszerű, egy kopottabb farmert és egy vastagabb inget visel. Úgy döntött reggel, hogy megkockáztatja, hogy nem hoz kabátot, lévén egész nap a kocsiban ül és nem is nagyon szándékozott túl sok időt a szabadtéren tölteni. Haja pedig szokás szerint ki van engedve. Amikor megkapja a kávéját, tesz bele cukrot meg tejszínt és elkevergeti, közben előszedi a farzsebéből kilógó újságot. Akkor már a híreket is elolvassa, úgyse nagyon volt még ideje eljutni idáig a mai nap folyamán. Tehát... elvan.*
Találós kérdés: mi az? Két keréken gurul őrült sebességgel és pittyeg? Válasz: Mika, egy vészesen üresedő tankú motoron. Fene. Egye. Meg! Kénytelen voltam megállni egy benzinkútnál, pedig már nagyon el akartam jutni Fairbanksbe. De az azért elég ciki lenne, ha az utolsó pár mérföldön tolnom kéne a motort. Különben is: farkaséhes voltam, és némi folyadék is jól jött volna. Index és minden egyéb nélkül zúztam be a kutak mellé, olyan sietve fékeztem le a motort, hogy a hátsó kerék legalább tíz centire elemelkedett a földtől. Szeretek lendületes lenni, na! Akkora baj? Leszálltam, majd intettem a fejemmel az egyik muksó felé, hogy lehet tankot tölteni, méghozzá csurig, én meg addig betrappoltam a kávézóba. Alkoholos italból csak sör volt, azt meg nem kívántam, szóval inkább vettem egy doboz cigit, egy új öngyújtót, két francia kiflit meg egy nagy csésze kávét. Már kicsit kába voltam, rám fért egy kiadós alvás, lehetőleg egy hiperszuper biztonságos helyen, ahol én kisnyúl se fostam össze magam minden neszre. Miután megkaptam az ellátmányt, hónom alá csaptam egy napilapot, aztán kicammogtam az asztalokhoz. Minden szép és jó volt, kismadarak csicseregtek, sütött a nap... csakhogy megbotlottam, és a csészém - engedelmeskedve gravitációnak, lendületnek, minden fizikai erőnek - lerepült az alátétről, hogy aztán a forró kávé egy szerencsétlen fickót terítsen be... Aki mellesleg vérfarkas. Ó, anyám, hogy ennek is most kellett itt ülni! Legszívesebben kétségbeesetten a hajamba túrtam volna, ám akkor minden egyebet is ráejtek, ami még nálam volt. Kezdve a jó súlynak örvendő bukósisakkal... - Öhm... legalább finom? - kérdeztem egy gyatra mosollyal, remélve, hogy nem húzza fel magát nagyon, és megkímél az "atyai" pofonoktól.
*Olvasgatja a híreket, történnek azért érdekes dolgok a világban, mint hogy esett például a BUX-index, amiről a hosszú élete során még mindig nem sikerült megtudnia, mi is valójában. De az is rendkívül érdekes, hogy a szomszéd városban kigyulladt egy ház, meg hogy Manci néni nem használ tartósítószert a lekvár elrakásához. Épp a lenyűgöző horoszkópját olvassa, amikor valami bizony megzavarja a figyelmét. Hihetetlen, hogy még itt is farkasokba botlik, lassan itt Fairbanks környékén, már a sima halandóknak kéne titkolniuk a kilétüket. Ez valami epicentrum. Épp csak oldalra sandít hát a nőre, regisztrálja a jelenlétét... és ennyi. Halvány elképzelése sincs, hogy honnan szalasztották, bár van egy olyan gyanúja, hogy esetleg magányos, de speciel jobb is a tudatlanság. Inkább olvas tovább. Azaz olvasna, de hát nem forró kávéval a nyakában, nem olyan egyszerű. Szinte azonnal felpattan, lévén forró és az nem kifejezetten jó érzés. Még kicsit fel is szisszen, de nem kiabál. Azért önuralomból már az oviban is jeles volt. Mindenesetre amennyi kávét le tud rázni magáról manuálisan, azt meg is teszi, a többit már jól felszívta az inge... nagyszerű. A kérdést mintha először észre se venné, de persze hallja ő, csak épp rövid hatásszünet után válaszol, amikor már rájön, hogy esélytelen a küzdelem a felszívódó kávéval szemben.* - Persze, bocsánatot kérni meg majd én fogok. *Válasz és amolyan szolid felcsattanás egyben. Mondjuk tőle már a szolid felcsattanások is szokatlanul hangzanak azok számára, akik ismerik. De hát na, ez nem egy kellemes élmény, szóval talán minden oka megvan. Egyébként a zsebében kezd el matatni, de a telefonján kívül nincs ott más.* - Legalább van papírzsepid, vagy valamid? Legalább bele tudjam dörzsölni. *Csak morogja kelletlenül, szóval fülelni kell, mit is mond, de éppen a kárt méri fel az ingén, szóval ez csak egy ilyen foghegyről érkező, odavetett megjegyzés és kérdés csupán. Mondjuk ez közel sem egy kedvenc ing, vagy ilyesmi, csak ne nézzen már ki úgy, mint egy hómlesz. A haja miatt így is nézték már kivénhedt rockernek és akkor még nem is látták rajta a bőrdzsekijét.*
- Jól van már, nem kell hisztizni! - húztam fel a vállam, mert nem tudtam befogni a fülem, ugyanis mindkét kezem továbbra is tele volt. - Gucci ing talán, vagy mi? - Ha nem-et intett, folytattam. - Akkor meg? Be a mosógépbe, és kész. Örüljön, hogy nem benzinnel locsoltam le. Jó, ha engem öntöttek volna nyakon, már lenne egy betört orr, és nem az enyém. De én voltam a béna, az pedig igencsak ellenkezett a jellememmel, hogy meghunyászkodjak. Még ha ez a muksó idősebb is nálam. - Itt egy szalvéta! - tartottam oda neki a csészealátétet, amin még ott volt két szalvéta. Ám amint a mondat végére értem, jött egy fuvallat, és az első pocsolyába röptette mindkettőt. Amolyan rohadj meg tekintettel néztem a szalvéták után. Lemondóan sóhajtottam. - Most vehetek még egy kávét... Igen, ez valahogy jobban izgatott, mint a kávéban fürdő pasas, bár be kell valljam: vicces volt. Imádtam, amikor valaki ilyesmin felhúzta magát, és még ha ő nem is tartozott az idegbeteg típusok közé, érezhetően lőttek a birkatürelemnek. - Addig megehet egy kiflit - lobogtattam felé az említett pékárut, aztán lepakoltam mindent az asztalra, és kisimítottam pár tincset az arcomból. Utáltam, ha bomlott a copf, nem is értem, miért em toltam még le a hajam egy nullás géppel.
*Egész egyszerűen ignorálja a hisztire vonatkozó megjegyzést. Bizony ő nem hisztizik, az minden bizonnyal nem így nézne ki, bár még nem próbálta. Meg aztán már látott embereket igazán hisztizni, ő még egész nyugodtan kezelte ahhoz képest. Persze azt, hogy milyen ing is ez, hogy így kiakadt rá, már nem hagyja szó nélkül.* - Száraz ing volt... nem Gucci. *Nem emeli fel a hangját, de nála egyébként kevésbé ijesztő, amikor kiabál, mint amikor ilyen halk, mély morgás övezi szavait. Az megint csak nem tudja izgatni, hogy nem benzinnel lett lelocsolva. Még szép, abban az esetben megnyuvasztotta volna már a nőt. De nem az a típus, aki mindennemű szócsatára kapható. Visszaszól, ha kell, de feleslegesen nem jártatja a száját. A szalvétát elvenni, de azt meg a szél fújja el. Azért már mindennek van határa, de ezt már nem fogja a nőre fogni.* - Nem igazán tudom eldönteni, hogy most maga a szerencsétlen, vagy én... *Némi irónia is szorul belé, bizony marhára odavan, amiért a nőnek új kávét kell vennie. Valószínűleg álmatlan éjszakái lesznek emiatt és aztán majd a pszichiáternél végzi. Hát az szörnyű lenne. Viszont visszaül, az ő kávéja még ott van és most, hogy kicsit lenyugszik... nahát, neki is van mellette szalvéta! Hát nekiáll kicsit beledörzsölni az ingbe a kávéfoltokat. Egyébként a kiflit pedig elveszi. Ez a minimum, bele is harap, miközben tisztogatja magát.*
Nem szoktam mindenen felnevetni, igazából még humorérzékem se volt nagyon, de az ingre vonatkozó megjegyzését nem tudtam megállni kuncogás nélkül, amikor pedig repült a szalvéta, már egyenesen nevettem. Ennyi, ez egy ilyen nap, én pedig már marha fáradt vagyok, mit tudok még csinálni azon kívül, hogy nevetek? Visszamentem és vettem még egy kávét, közben a motoromat is teletankolták, én pedig intettem, hogy amint végeztem, megyek fizetni. Lecsüccsentem a pasassal szembe, ha már ilyen szépen összeismerkedtünk. Nem szívbajozott, elfogadta a "jóvátételt", és elvette az egyik kiflim. Kicsit csalódtam, azt reméltem, lesz akkora őslovag, hogy visszakozzon. - Kimossa majd, és nyoma se marad - mondtam. Tapasztalatból tudtam, mennyi mocskot ki lehet mosni egy ruhából. - Ha pedig kocsival jött, senki sem fogja látni. Csak ne álljon meg kávéfüggők mellett letekert ablakkal. - Halál komolyan mondtam, a hangomból viszont lehetett érezni, hogy nem így gondoltam. Megkevergettem a friss kávém, törtem egy darabot a kifliből, és enni kezdtem. Az egyetlen olyan terület, amelyen Leo maximális eredményt ért el nevelés terén, az az étkezés volt. Egyedül ebben mutatkozott meg, hogy tudtam finom és nőies is lenni, az asztalnál hölgy voltam. Amíg meg nem szólaltam, vagy el nem fogyott a kaja. Onnantól borult minden illúzió.
*A nevetést úgy első pillanatban nem nagyon tudja hova tenni, lévén ő cseppet sem találja szórakoztatónak. Tessék, lehet nevetni az értetlen ábrázatán is, amivel épp a nőre tekint. Igyekszik ám éreztetni a másikkal, hogy nem vicces próbált lenni, de amikor amaz elmegy kávéért. inkább hagyja. Ez a kávézás már most sokkal fárasztóbb, mint amilyennek eredetileg tervezte. Legközelebb felhívja a lelki segélyt inkább, ha fáradt, ahhoz legalább nem kell kimozdulni. Amikor azért a hölgyike visszatér, nem tudja megállni, hogy ne tegyen egy újabb megjegyzést, az iméntihez hasonló komoly kedvetlenséggel.* - Vannak rajtam még száraz foltok, ne fogja vissza magát. Csak mintha otthon lenne. *A tömény iróni és szarkazmus keveréke érződik ki a hangjából. Azért azt a nő sem gondolhatja, hogy most úgy fog tenni, mintha az imént nem öntötte volna le és nem röhögte volna ki. Bár a kifli tényleg nyújt némi kárpótlást, ismét harap egyet belőle. A mosógép létezéséről őt is értesítették úgy harminc-negyven évvel ezelőtt, szóval a mosást illetően nem is igazán szándékozik a továbbiakban reagálni. Majd megoldja. Azért a kávéfüggős megjegyzésre kicsit megcsóválja a fejét.* - A kávéfüggő issza és nem önti, csak hogy helyre rakjuk a fogalmakat. Amúgy... idevalósi? Feltételezem nem, mert eddig szárazak voltak az ingeim. *Elég kimérten érdeklődik, most meg már a lelki világa is nagyjából a helyén van, szóval nyugodt is. Viszont úgy fest a saját humorán nem áll szándékában mosolyogni. Mondjuk azon csak akkor jó, ha szívből jön, most meg egyelőre még motoszkál benne némi ellenszenv Mikát illetően. Majd túlteszi magát rajta, meg aztán egyébként sem az a típus, aki non-stop körbevigyorogja a fejét.*
Láttam, hogy nem értette, min derültem olyan jót, de sebaj, engem ez nem akadályozott semmiben sem. - Ne mondjon nekem ilyeneket, mert ha tényleg megint leöntöm, felháborodik, nekem pedig nem hiányzik senki szirénázása - pillantottam rá egy félmosoly kíséretében, ami nem éppen kedvességtől csöpögött, de nem is volt gonosz. Valahol a semleges körül táncolt. Kicsit fancsali képet vág, elég szófukar, és érdektelen. Legalábbis nekem annak tűnik, hogy ez nekem szól-e, vagy egyébként mindenkinek, az már az ő dolga, engem nem zavar, hogy nem kezdett el bájologni, sem nagyobb felhajtást csapni az ing körül, mint amekkorát az valójában érdemelt. - Én se attól féltem, hogy újabb adagot kap, hanem hogy magára vetik magukat... Ha ez megtörténne, remélem valaki levideózza, és majd megnézhetem. - A kifli hamar elfogyott, bár mit vártam tőle, ez csak annyira volt elég, hogy a pillanatnyi rágáskényszerem csökkentse. A kérdésére és az azt követő megjegyzésére elhúztam a szám. - Szeretné, ha a nadrágja is elázna? - vontam fel a szemöldököm, és jelzésszerűen körbelötyköltem kicsit a kávém. - Most veszem ostrom alá a várost - néztem Fairbansk irányába, s kissé erősebben fogtam a csészém. - Gondolom ön viszont helyi. Na, ezt most vehettük kétértelműre: helyi, mint az egyik falkához tartozó, vagy nagyon helyi, aki annál a falkánál van, amelyik eddig is itt élt. Nem is tudom, melyiknek örültem volna jobban.
- Van egy bizonyos pont, ami után már fel sem háborodok. *Von kissé vállat, most már tényleg minden mindegy. Persze azt nem gondolja, hogy tényleg kitelne a nőtől, hogy ismételten nyakon öntse, de ezúttal egy szava sem lehetne, hiszen lényegében ő bujtotta fel. De csak van annyi sütnivalója Mikának, hogy nem fizet két kávét a semmiért. Ha délutáni matiné kell, akkor tessék bekacsolni a tv-t, ő nem egy szórakoztató egység. Azért arra a kávéfüggős, levideózós megjegyzésre megforgatja a szemeit kelletlenül. Most erre mit mondjon? Egyáltalán mondjon-e rá valamit... Végül csak ha úgy is tűnik, hogy van mondandója, végül csak szusszant és annyiban hagyja. Nem bocsátkozik értelmetlen diskurzusokba. Amúgy a kávés fenyegetéssel sem sikerül nagyon befenyíteni.* - Melyik mosoda bérelte fel? *Most már meg kell kérdeznie, főleg, hogy már a nadrágja is veszélyben van. Utoljára úgy nyolc évesen volt elázva a nadrágja, azóta pedig szobatiszta, semmi kedve visszaidézni a gyermekkor emlékeit. Elkönyveli egyébként, hogy ezek szerint nem a betolakodó falkától van a csaj, az talán egy jó pont, viszont egyelőre nem is igazán tudja hova tenni a viselkedését. Úgy viccelődik vele ez a nő, mintha már ezer éve ismernék egymást... pedig nem.* - Nem túl régóta, de igen. Egyébként... Sánchez. Ha érdekli, hogy ki az a szerencsétlen, akit megmerényelt. *Apró vállvonás, egy vezetéknév végül is még nem a világ. Mondjuk ez az eredeti, de a farkasoknak alapvetően ezzel szokott bemutatkozni. Amúgy érzékelhető hangjából némi önirónia, hiszen ezzel is gyakran él. Viszont kezet nem nyújt, a nőnek illik előbb, ha egyáltalán ez amolyan "hivatalos" bemutatkozásnak is minősül.*
Ha tudná, hogy én nem szorulok plusz bujtogatásra? De hát honnan is tudná szerencsétlen, most találkoztunk először. Egy ilyen világfájdalom-arcot pedig nem felejtenék el egyhamar. Széthajtottam az újságot, és miközben a kávémat kortyolgattam szép komótosan, átfutottam a nem túl eseménydús híreket. Gyilkosságok, rendbontások után kutattam, amik mögött farkast lehetett sejteni, de most vagy nagyon ügyesen söpörték szőnyeg alá ezeket a dolgokat, vagy tényleg ekkora kussban volt mindkét falka. Nagyon reméltem, hogy nem az fog kiderülni, egyik brancsnak sincs vér a pucájában, különben már itt se vagyok! Az első adandó alkalommal megyek ki "bulizni" Irakba. A férfi szúrós pillantást kapott a kérdésére - ami satnya árnyéka volt annak, amire a bestiámmal együtt képes vagyok... - Ha szeretné, hogy a ruhatára többi darabjait ne veszélyeztessem, akkor ne kérdezzen ilyen hülyeségeket. - Különben legközelebb egy ollóval a kezemben fogok megbotlani, és az azzal okozott kárt egyetlen mosógép, mosószer sem teszi helyre. De talán még a legügyesebb szabó sem. Megmerényeltem? Ó, neeem, ez attól még távol volt, ahol én garázdálkodok ott vér is szokott folyni. Illetve folyt, farkaslétem virágán. Amit kettényisszantottak ezzel a három éves kényszerpihenővel. - Bayle - biccentettem, majd eltűnődve méregettem Sánchezt. - Spanyol... vagy talán mexikói? Egyik sem jelentett volna túl sokat, egyszerűen kíváncsi voltam. Neki inkább a neve árulkodott a származásáról, nekem a külsőm, de hogy pontosan honnan szalajtottak, máig nem tudom. Nem is izgat. - Igazából mindegy - legyintettem, és megittam a kávém. - Ami tényleg érdekel az, hogy melyik falka tagja, Mr. Sánchez.
*Különösebben őt se izgatja a másik, ha épp nem foglalkozik vele, akkor ő is visszafordítja a tekintetét az újság felé. Neki aztán nem lételeme, hogy rá figyeljenek. Azért a következő megjegyzés hallatán kissé felvonja a szemöldökét. Nem úgy fest, mint aki marhára meg van ijedve a nőtől. Rá fenyegetéssel nagyon ritkán lehet hatni, így természetesen most se nagyon veszti el a lelki békéjét.* - Hülye kérdés nincs, csak hülye válasz. *Mondja nemes egyszerűséggel, mindenféle mosoly és egyéb gesztus nélkül. Bizony a nőnek nem kéne itt értelmetlen fenyegetőzésbe kezdenie, mert értelmetlen. Rá nem hat és csak elmérgesíti az egyébként sem idilli viszonyt kettejük között. Szerinte eddig még egész nyugodtan kezelte a másik viselkedését, tőle telhetően humorral. A nevét illető kérdés nem lepi meg különösebben, sokan kérdezték már, hogy honnan is szalasztották, ez meg azért nem titok. Mondjuk a civileknek azt mondja, hogy a szülei spanyolok, de már itt született, de most ugyebár egy hasonszőrű farkassal van dolga, nincs értelme hazudni. Így hát belekortyol kávéjába előbb, majd csak ezt követően válaszol.* - Spanyol, de ahogy látom, magában is csörgedezik némi mediterrán vér. *Csak egy egyszerű megjegyzés, hiszen elég ránézni Mikára. Nem csak a külseje, de a temperamentuma is árulkodó, ami viszont Sánchezről nem mondható el, de mondjuk őt érte egy jókora angol behatás. Mindig is odavolt az angolokért, nem véletlenül élt ott sokáig, tőlük vette át ezt a fajta irritáló kimértséget és higgadtságot. Hogy igazából mindegy... hát vállat von. Már válaszolt, visszaszívni nem fogja. És egyébként az utolsó kérdés sem lepi meg, de igazából erről se érzi azt, hogy titkolnia kéne. Viszont az azért megfordul a fejében, hogy ha már elhangzott a kérdés, akkor az információ bizonyára jelent is valamit a nőnek.* - Fogalmazzunk úgy, hogy a hazaiaknak drukkolok. *És most már végre megjelenik egy apró mosoly a szája szegletében, csak úgy elégedetten. Még azért elég korainak érzi, hogy konkrétan falkatagként tekintsen magára, ezért is ez a burkolt megfogalmazás.*
Igazat kellett adnom arra, amit mondott, de ezt csak magamban tettem meg. Inkább olvastam még pár jelentéktelen eseményeket taglaló hasábot, ám miután semmi érdekességgel nem tudott szolgálni a lap, összehajtottam. Ha kandallós, vagy cserépkályhás szállásom lesz, akkor majd begyújtok vele. - New Orleans környéki - bólintottam, mert végtére is az én származási helyem se hétpecsétes titok. Habár... ha azt nézzük, még én se tudom pontosan, honnan a fenéből is szalajtottak. Az első emlékeim ahhoz a városhoz és az árvaházhoz kötődnek, hogy fia-borja vagyok... azt nem tudom. Az hogy Sánchez spanyol csak annyiból lepett meg, hogy azoknak általában hevesebb a vérmérséklete, s így még inkább csodáltam, hogy nyakleves nélkül megúsztam a kávélocsolást. Egy biztos: panaszt tenni ezért nem fogok. Nekem csak jó, ha a csetlés-botlásom mást nem igazán hat meg. No lám csak, ő is tud mosolyogni! Bár elég vérszegényen, de az eddigi reakcióihoz és arcjátékához képest ez már igazi kuriózum. Azonban ami ennél is fontosabb, az a válasza. Kissé mocorogtam a székemen. - Ismeri James Howardot? - Szerintem a következő napokban papagáj módjára fogom ismételgetni ezt a kérdést, és már előre untam magam, de hát ez van, valahogy infót kellett gyűjtenem. - Barna haj, kék szem, sovány arc, nagyjából olyan magas lehet, mint ön. És egy segg van a feje helyén.
Kezdőlap
