Ezúttal rajtam volt a bólintás sora a szavait hallva, mondjuk, ha Victoria hozza a kulcsot, akkor kétlem, hogy csak szimplán bedobná őket. Felesleges mindkettőnknek ugrálni Riley körül és szerintem a nőstény amúgy sem nagyon díjazná a dolgot, na meg nekem is ezer és egy dolgom van, így mondhatni csak hálás leszek, ha Vic intézi a fuvart. - Rendben, akkor Victoria fuvaroz - bólintottam újfent, összegezve a dolgot. - Nem csodálom, hogy zavarja a szépérzékét - tettem hozzá szélesedő vigyorral. Victoria nő és habár végrehajtóként nem éppen egy finnyás fajta, azért gondolom neki is vannak elvárásai. Főleg egy lakással, szobával szemben. - Nem. Bár amennyire előny, annyira hátrány is tudna lenni az ilyesmi - vontam meg végül a vállamat. Belemenni ebbe a témába elég filozofálgatós lenne, ahhoz jelenleg pedig szerintem egyikünknek sem fűlik túlzottan a foga, úgyhogy ennyiben merül ki a véleményem a dolgot illetően. - Persze, nem is úgy gondoltam, hogy egyből rohansz valakihez - kunkorodott halvány, biztató mosolyra a szám. Nem voltam feltétlenül annak az elvnek a híve, hogy a problémákat meg kell beszélni és attól majd könnyebb lesz, de egyéne válogatja, miként képes feldolgozni az őt ért traumákat. - Én tárt karokkal várlak - válaszolok őszintén, mert egyrészt szívesen edzek vele, másrészről ha jól, akkor az már azt jelenti, hogy sikerült előrelépést elérnie, ami szintén csak pozitív dolog. - Nagyon szívesen - bólintottam még egyszer és mivel nagyjából még volt negyed órám, mielőtt mennem kellett volna, így maradtam még egy kicsit, hogy kellemes témák felé tereljük a beszélgetést. Mondjuk javarészt én meséltem így, de ekkor már képes voltam kajálós viccet is elsütni. Amint letelt az idő, egy szalvétára felfirkantottam a számomat - milyen romantikus! -, hogy mindenképpen meglegyen neki, ha úgy adódik, majd megígértetve vele, hogy hív, ha szüksége van valamire, végül elköszöntem tőle.
// Én is köszönöm szépen! És üdv ismét a falkában! //
I come to you in sheep's clothing The ways of man are before my eyes I lead you into temptation I see your sins, I know all your lies
Peek a boo! I see you!
Hűs víz csobogásával távozik véres pofánkról az elejtett vad utolsó maradványa is. Falkabulit tartottunk, rettenetesen élveztem, hogy együtt, egy csapatként űztük a mackót, taktikáztunk és végül a becserkészés után a nagykarmú szembefordult velünk. Akár én is megsérülhettem volna, de nem így történt. Ilyenkor nagy áldás, ha tó vagy folyó van a közelben. Elmerülünk, megmártózunk, kiélvezzük, hogy a bundánk megvéd a fagyközeli állapot káros élettani hatásaitól. Pusztítjuk az állományt, de a miénket se kíméli a természet. Alignak természete. Meddig fog még ez tartani, hol húzódik a határ? Létezik egyáltalán olyan? A csatlakozás okozta örömbe üröm vegyül, ahogy arra gondolok, hogy az én létem is kihúnyhat, akár nagyon rövid időn belül. Ahogy Asamié vagy Wendy-é is. Senki nem él örökké. Még Angutának is meg kellett kóstolnia a halált. Ahogy később én is megtettem, más okból kifolyólag. A vadhajtás csodálatos volt, de most ismét magamra maradtam. Együtt mászunk ki és rázzuk ki szőrszálaink közül a folyó vizét, aztán caplatunk vissza a ruhatárnak kinevezett odvas fáig. Az öltözködési ceremóniát követően a többi falkatag a másik kocsival megy, úgyhogy elköszönünk egymástól. Én a sajátommal jöttem, idefelé elhoztam az egyik cimborát, szóval tartottuk egymást, de most más dolga van, más irányban. Ahogy a volán mögé ülök, rámtör az a megmagyarázhatatlan érzés, ami egy ideje környékez. Úgy kell vadászni, rohanni, élni, bármit tenni, mintha nem lenne holnap. Lehet, hogy nem is lesz. Ha elkapok egy kisiklott kamiont vagy nem helyén lévő vonatot, azt én is megérzem. Törékeny a farkas élete is, nem csak az emberé. Álltam már a halál szélén és odaát is jártam. Nem az első eset lenne. Úgy érzem, valami meg akar támadni, kiszemelt és azóta űz, hogy a vászonba zárt arcok meg akartak ragadni és lerántottak volna a semmi mélységébe, magukhoz, a sikoltó elmúlásba. Itt üvöltenek a fejemben, üldöznek, láthatatlan erőkként vadásznak rám. Még arra is gondoltam, hogy jobb lenne megelőzni a nagyobb bajt, amíg a szeretteimet is elkapják és inkább én egyedül állnék eléjük, mint bátor harcos. De ki elé? Nem is ismerem az ellenséget. A város felé visszavezető úton szembesülök azzal, hogy az átok most a tankomra sújtott le. Figyelmetlenséggel. Szinte porzik, alig maradt benne valami. A határtól kicsit beljebb van egy kút, de az túl messze van, már nem fogom elérni, legfeljebb lábbusszal. Ha viszont most fordítok hátat a városnak és az útszéli töltőállomást választom, akkor éppen hogy oda tudok gurulni. Esetleg az utolsó kétszáz méteren kell gyalogolnom. Egy elegáns mozdulattal meg is fordulok és irány az a benzinkút, ahol még csak egyszer jártam. Azt hiszem, be fogok dobni valami jó hideg italt, zöld teát vagy ásványvizet. Éhes nem vagyok, a vadhússal olyan szinten jól laktam, hogy szinte kidurranok. Valami rossz érzés tépi a nyugalom maradványait, amik amúgy is elég gyenge lábakon állnak mostanában. Egy magányos országút magányos benzinkútja. A Falka területén kívül magam vagyok, most szó szerint is. Nem félek, kijelentem, hogy nem félek! Jay, azaz J, mint Jókötésű bárki ellen kiáll! A Bajnokot nem alázzák meg holmi álombéli rémarcok. Kukucs, merre vagytok? Láttok engem? Jól sejtettem, még csak a látóhatáron belülre került a kút, de a tank már olyan üres, mint Zsugás Jimmy kabátujja, mikor rápirítottak, hogy elő ne merje venni a csalólapot. Nosza hát, kocsi leállít, ajtó kinyit, a csomagtartóból előkapom a nagy, rusnya, sárga fémkannát, amin látszik, hogy kapott már a gyúlékony üzemanyagból kívülre is, belülre is, aztán a legelegánsabb módon, azaz két lábon közelítem meg a kutat. Leadom a rendelést és töltök is, majd kannástól lépek be a fotocellás ajtón át a kávézóba. Egy kamionsofőr lazul egy üveg kólával, a tévét bámulva. Ugyanolyan piros baseball sapkája van, mint amit én hordok most. Rajta kívül még egy párocska üldögél és elég kellemetlen energiák áradnak felőlük. Nincs is szebb, mint közös utazás közben veszekedni. Menekülés nyista, össze vannak zárva. Egy fél literes zöld teával ülök le és megnézem ezt a hírműsort, amíg iszogatok. Egészen érdekes, bár itt is baleseteket mutatnak, terrortámadásokat. Ezen az úton járunk, mind egy helyre tartunk, csak egyesek hamarabb érnek oda. Piha...
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Sok minden kavargott mostanság a fejemben, hiszen ott volt az a tény is, hogy rá kellett ébrednem, hogy a nők mennyire vakok lettek az elmúlt évek alatt és részben talán kicsit sajnáltam a barnaságot is, hiszen pontosan tudom, hogy milyen érzés Lio hatása alatt lenni. Annak viszont nagyon is örülök, hogy már kikerültem belőle és sokkal inkább másképpen szeretek szórakozni vele. Sokkal bulisabb úgy, viszont a Cook-szobornál hallottak még mindig képesek megmosolyogtatni. A múltban élnék? Csak azért, mert szeretem piszkálni a nem túlzottan alvóoroszlánt? Másrészt meg igazán édesek voltak együtt, vajon Asami mit szólna a fényképhez? Vajon az a nőstény tudja, hogy kivel is hozta össze az élet? Hmm, ki tudja, de vicces, hogy a hím se veszi észre azt, hogy a természet is, a sors is legtöbb esetben nekem kedvez. Ott volt Wendy, majd Asami. Nem kellett sokat kutatnom utóbbi után se, mert könnyedén keresztezte a sors egymást életét. Könnyedén parkolok félre, hiszen rövid időre egy találka miatt átugrottam az egyik városba, nem, nem Fairbanksbe, hiszen ezen a két városon kívül van még sok szép másik hely is, majd pedig miután vége lett a találkának máris indultam az új otthonom felé, hiszen miért ne? Egészen megszerettem ezt a vidéket, ugyanakkor az-az őrző se hagyott nyugodni. Miért akarok neki segíteni? Miért akarom elérni nála is azt, hogy erős és független nőszemély legyen belőle? Sose vágytam arra, hogy másokat felkaroljak, de ez most másképpen volt. A kocsi hangos pityegéssel jelezte, hogy bezártam, miközben elindultam a benti „kávézó” felé, hogy valami koffeint is magamhoz vegyek, hiszen olyan régen volt már reggel. A cipőm sarka ütemesen koppant a kövön, mire egy-két szempárt magamra vonzottan, de ez amúgy se volt meglepő, hiszen mindig is egészen feltűnő jelenség voltam. Főleg az újjá születésem után, vagyis az után, hogy farkas lett belőlem. A kávét egészen hamar megkapom, de mielőtt távozhatnék a sors ismét közbe szól, hiszen egészen könnyedén ismerem fel az ismerős energiákat. Mosollyal az arcomon indulok el felé, ha nem vett volna észre, akkor habozás nélkül huppanok, hogy utána az újságjának a tetejénél fogva egyre lejjebb nyomjam azt és ártatlan mosollyal az arcomon pillantsak rá. Ha már korábban észrevett, akkor tuti integettem úgy neki, mintha csak barátok lennénk, de minden zokszó nélkül ültem le abban az esetben is. - Micsoda véletlen Lio! – ez most tényleg az volt. Nem terveztem előre, nem is nyomoztam. Volt más dolgom, hiszen a világom közepe még mindig nem ő volt és sose lesz már az. - Hogy vagy? – kérdeztem meg totálisan normális hangon, de közben azért már az agytekervényeim pörögtek, hogy mit is lehetne kihozni ebből a találkozóból is. Amíg pedig a válaszára vártam, addig belekortyoltam az italomba. Ha pedig távozni akart volna, akkor könnyed csúszott a lábam a székéhez, hogy utána visszarántsam őt az asztal alatt. Nem szökünk meg ilyen könnyedén, ő se gondolhatta komolyan, viszont jobb ha jól viselkedik egy ilyen helyen. Nem akar ő se botrányt, ahogyan én se, mert valószínűbb, hogy az én segítségemre sietnének, mintsem az övére. Főleg, hogy semmi rosszat se tettem még.
A hozzászólást Angel Honore Gadot összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Dec. 20, 2016 10:03 am-kor.
Két koppanó cipellőhang. Nem cipelhetnek túl nagy súlyt, úgy hallom. Mivel egy újabb lezuhant helikopter lángoló történeténél egy nő mindig érdekesebb, odasandítok. Úgy megmarkolom a műanyagot, hogy kifröccsen az összes egészséges lötyi. A fal csupa zöld tea lett. Szép faborítás, természetes érzetet ad. Főleg így, hogy már folyik is rajta valami, ahogy az odakint sokszor megtörténik. Inkább nem nézek már a nőstényre, hanem megpróbálok elveszni a cseppekben. Hogy haladnak a semmibe! Mintha lenne értelme, hogy a lakkozott lécekről lefolyjanak és a kövön várják meg a dagi pincérnőt, aki majd előkerül egy mocskos partvissal. El fogja pusztítani, ami kifröccsent. Minden csepp az enyészeté lesz. És hogy nekem mit üzen ez? Nem sok jót. Felesleges lenne cirkalmazni. Érzem, hogy huppan mellém az a formás fenék. Csak sóhajtok és magam elé teszem a piros sapit, abba bánatozok bele. - Tényleg annyira barátod az idő, hogy egyfolytában engem követsz? Miért csak most mutattad meg magad? Lehetetlen, hogy csak úgy összefussunk. Szerintem már drónja is van és ha nincs a közelemben, onnan figyel. A lakásomat bekameráztatta, tele lehetek poloskával. Mindent le kéne cserélni. De minek? Újra akcióba lépne. Csak a Lakban lehetek biztonságban. Át kell telepednem oda. - A hangod hallatán már világvége-hangulatban... Merre kószáltál a múltkori "véletlen" óta? Lassan kezd hiányozni az ördög ebből a katasztrofális világból... Úgysem mondja meg, ezt csak kötözködésnek szánom. A fejem koppan az asztalon, a baseball sapkán keresztül fejelem meg a márványlapot. A nagy test körbeöleli. Hallom, hogy megint léptek közelednek. Naná, hogy a pincérnő jön ide megkérdezni, rosszul vagyok-e... Egy kicsit várok, addig Steph beszélhet. Lehet ennél rosszabb? Jöhet ennél rosszabb? A szagok elárulják, hogy ma örömben is volt részem, vadban és vadászatban, falkatársakkal. Már ha Steph ismeri a fairbanks-i falka szagát. Nem sokat hallottam róla, fogalmam sincs, hányónkkal találkozott. - Uram, valami baj van? Rosszul érzi magát? - kérdi a nő, aki ideért. Hallom a partvis koppanását a falon. Letámasztotta, amíg kérdez. - Csodásan érzem magam. Ő viszont nincs jól - intek a mellettem üldögélő nőstény felé. Nem tudom, mit kezdenek egymással. Ha semmit, akkor a vödör is koppan és kezdődik a tisztogatás. Meg egy rongy súrlódik a falon, amit szépen meglocsoltam. Most nézek fel és hátradőlök a széken, mint aki mindent megunt és már csak a kimúlást várja. Elgyötört fejjel nézek a nőstény szemeibe. Ő is megy a többiekkel. Mind tömegsírban végezzük. Mi a rozsdás vörösréz kilincs fülsértő nyikorgásáért szórakozom vele? Miért gyűlölöm annyira, mikor csak teszi, amit kell? Pusztítjuk egymást, míg csak az utolsó marad. Ő ennek a világnak a nagykövete. Nem is kéne hibáztatnom.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
A kérdését hallva könnyedén nevetem el magam, csilingelő dallamként csendült a köztünk lévő teret betöltve, miközben könnyedén foglaltam helyet. A mosoly egy pillanatra se tűnt el az arcomról, hiszen jól szórakoztam azon, amit mondott. A pillantásom a cseppekre tévedt, az italra, ami a falat díszítette. Volt valami lehangoló abban, ahogyan nézte, mintha valami nem stimmelt volna vele, de mikor is aggódtam érte utoljára? Hmm, még akkor, amikor naiv emberke voltam. Mostanában inkább szenvedni látnám, így felőlem eméssze a bú, vagy ki tudja, hogy milyen korság bujkál benne. - Te tényleg azt hiszed, hogy körülötted forog az univerzum? Hogy csak te létezel számomra és minden lépésedet követem? – kérdeztem meg a lehető legnegédesebb hangomon. Szép is lenne, de azok az idők már régen elmúltak és naiv, ha azt hiszi, hogy még mindig tényleg minden időmet rápazarolnám. Az élet e nélkül is kegyes hozzám, hiszen könnyedén sodorja az utamba őt újra és újra. – Hol maradt volna a móka, ha egyből mutattam volna meg magam? – csöppet se gondoltam komolyan, hiszen sokszor talán nem egyből mutatom meg azt, hogy ott vagyok és figyelek, de ez még nem jelenti azt, hogy ne tudnék egy-két mostanában tett lépéséről, vagy életéről. Szerencsére itt is akadnak olyanok, akik szeretnek dalolni vagy éppen az ördöggel cimborálni. - Kezdem úgy érezni, hogy jobb vagyok, mint maga az ördög, ha ekkora hatással vagyok rád. – csöppet se gondoltam komolyan, de nem is én lettem volna, ha nem húzom tovább az oroszlán bajszát, még ha hozzám képest ő még csak kölyök is. Mosoly továbbra se hervad le az arcomról. – Miért lógatod ennyire az orrodat? Talán rájött a drága kis Asami, hogy még se vagy olyan nagyszám, mint amilyenek hiszed magad? Vagy netán a picinyke borsószem beadta a kulcsot? – utaltam itt a csöppet se nagynak nevezhető férfiasságára. Jó érzés volt tovább szívni a vérét. Talán ha létezne a sok bugyuta vámpír is ebben a világban, akkor lehet, hogy sokkal inkább jobban állna az a szerep, mint a bosszúálló farkas szerepe. - Teljesen jól vagyok, ne aggódjon. – pillantottam legédesebb és ártatlanabb mosollyal a hölgyre, majd rövid ideig figyeltem azt, ahogyan nő összetakarította a kifröcskölt italt. Amikor pedig ismét ránk tévedt a pillantása, akkor sietve szólaltam meg. – Ne aggódjon, csak siratja a kisbarátját, mostanában nem túlzottan megy neki… tudja… - láttam ahogyan elpirult a nő, majd pedig sietve kapta össze magát, hogy magunkra hagyjon. Éreztem még, ahogyan egy pillanatra tuti megnézett minket, de amikor újra jelentelenné váltunk, akkor a lábammal könnyedén mozdítottam úgy a székét és asztalt, mintha földrengés lenne. – Földrengés, badabummm! – hajoltam egészen közel és úgy mondtam, mint aki tényleg halálra akarja ijeszteni őt. Én remekül szórakoztam, az már más kérdés, hogy ő mennyire élvezi azt, hogy a kifacsart képét még inkább ki akarom facsarni.
Én, az örök bohóckodó, aki másokat fáraszt vagy felvidít, most nem lettem boldogabb a nevetéstől. Szépen, dallamosan szól, akár egy cifrább csengőhang a mobilon. Elsőre nem figyeltem fel az energiáira sem, most sem figyelek túlzottan. Csak a szemem és a fülem jár. Aztán a fejem, rá az asztallapra. - Mert mivégre is lettél volna képes ideutazni és leveleket írogatni? Higyjelek olyannak, aki túl hamar legyint a kezével és egyszerűen odébbáll? Régen olyan volt, azt élte, amit élettünk vele. Megváltozott, őszinte sajnálatomra. Remekül játszik a szavakkal, már majdnem úgy, mint én. Ezért nem talál hívő fülekre. - Egyik szavad ad pofont szegény másiknak. Most árulta el, hogy bizony mókázik és gondosan kivárta a megfelelő pillanatot. Biztos vagyok benne, hogy mindent tud rólam, megfigyelt és megfigyeltetett, ahogy a cukrászdában is jelen volt valahogy, mikor Wendy-vel kiöntöttük egymásnak a szívünket, ahogy én most az üdítőt. - Hát...rólad nem csak történetek szólnak, hanem lehet ismerni a húsodat is. Bár könnyebb lenne így végezni vele, mint az ördöggel! - Nem vagy méltó arra, hogy a nevét szádra vedd, árnyéklelkű hárpia! - fakadok ki dühösen. Az energiám hirtelen kiárad, Angelt célozza meg. Tudom, hogy erősebb nálam, de azért visszapiszkálok, ha már ő nagykanállal turkál a magánéletemben. A borsószem különösen kiakaszt. Őt gyúrnám össze vagy vágnám fel akkora darabokra, ha tehetném. De minek? Jön újabb gonosz. A partizánok is mire kihalnak... Lesznek fiaik, akik még ismerik az ellenséget. Csak a halál végleges, semmi más. - Menjünk el a piktogram mögé és vedd kezelésbe, meglátod, mennyire megy, ribberke! A dühöm tüzes, de mozgás nem nagyon kíséri. Csak elgyötört, fáradt nézés és hasonlóan kifulladt hanghordozás. - Maga nem akar csatlakozni, ugye? - kérdem a falat takarító pultoslányt, aki egyre jobban zavar. Úgy belepirul, hogy a palettán a piros színt lehetne vele helyettesíteni. Ennél gyorsabban még nem láttam tisztítókúrát befejezni. Úgy inal vissza a söröskorsókhoz, mint üregi nyúl az odvába, mikor meglátja a héját. - Ezt az idiótaképző intézet hányadik évfolyamán tanítják? - kérdem ugyanolyan kedvetlenül. Nem tudok vele mit kezdeni. Megpróbálom halálra untatni. Jöjjön velem együtt. Úgyis egyfelé tartunk. Le a mélybe, át a sötétségbe. - A te nyakad is kitekeredik egyszer. Lehet, hogy nem az én kezemtől, lehet, hogy csak posztumusz bontok pezsgőt rá, de utol fogsz érni. Akkor meg? Az arcát nézem, aztán a szemeit, de végül ezt is megunom és a tekintetem a lényegesebb részre téved. Arra a két domborulatra, amit nagyon jól ismerek. A többi az asztallaptól nem látszik, marad a képzelet. Bántóan bámulom, gátlástalanul stírölöm. Legalább van valami haszna is. Tényleg jobb az ördögnél.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Annak hiszel, aminek csak szeretnél, de be kell látnod, hogy míg én ismerlek, te addig szinte semmit se tudsz rólam. – ez puszta tény volt és semmi több. Megpróbálhat vitába szállni velem, de szerintem ő is elég hamar belátná, hogy ez nagyon nagy hiba lenne. Meg szerintem az elmúlt időszakban eléggé csendesre fogtam a dolgokat, így panaszra se lehet oka. Az már más kérdés, hogy inkább valami nagyszabású dolgon töröm a fejemet, meg volt egy-két dolog, ami jelenleg jobban lekötött, mint az ő létezése. - Vagy talán pont ez a célom, hogy ezt hidd, erre még sose gondoltál? – kérdeztem tőle csöppet se ártatlan mosoly keretében, miközben az ujjaim rövid időre arcára tévedtek és úgy simítottam meg, mint egy szerető tenné, de legszívesebben inkább felsértettem volna azt a bőrt, de ennyire nyilvános helyen nem lehet. Mind a kettőnknek óvatosnak kell lennie, hiszen még a végén bajba keveredünk, ahhoz pedig még túlzottan az elején járunk a dolgoknak. Könnyedén nevetem el magam ismét. - Azt hiszed, hogy ezzel tudsz bántani? Rég kinőttem már ebből a gyerekességből Lio. Másrészt meg nem engem vezetett annyiszor már a farkam, mint téged és kerültem szar helyzetekbe. – a pillantásom pedig a körmeimre tévedt, mintha csak azt akarnám kitalálni, hogy ideje lenne ismét megcsináltatnom, vagy még a körömlakk nem repedt-e meg valahol, hogy utána szép lassan lehulljon, mint a vakolat a falról. - Látja mennyire úriember? – pillantok a hölgyre, miközben hosszú fürtjeimet kisimítom az arcomból és egyik oldalt a vállam mögé dobom őket. - Szerintem meg nem vagy olyan pozícióban, hogy megmond kinek a nevét vehetem az ajkaimra, vagy kiét nem. – amikor viszont megérzem az energiáit, akkor a farkasom is felkapja fejét és csöppet se békésen morog rá a másikra, hogy utána megmutassam neki, hogy még mindig rossznak a bajuszát húzgálja, hiszen ezek után egyáltalán nem fogom vissza magam és az energiáimmal is megtaposom a férfijúi becsületét és egóját is, hiszen erősebb vagyok nála. - Jujj, most megijedtem, hogy a nők bántalmazásával nagyobbnak érzed magad. – direkt úgy mondtam még, hogy mások is jól hallhassák, mire egy-két szék kicsit meg is nyikordult, de senki se mozdult meg, majd pedig homlokon böktem őt. – Miért is lógatod az orrod? Nem megy talán az ágytorna olyan jól, mint egykoron ment? – ohh, még szép, hogy direkt piszkálom pontosan azzal, amire a legtöbb férfi is képes harapni. Ugyan már az önérzetük az egyik legnagyobb gyengeségük is. Elnyomok egy ásítást és úgy pillantok rá, hogy gyerünk. Ennél jobbat is tud, vagy mégse? Megvénült volna ennyire, hogy még ez se megy már neki. Milyen kár. - Sose állítottam, hogy nem fog, de szerintem hamarabb viszek én a sírodra virágot, mint te az enyémre Mr. Önsajnálat. – képére volt írva az a lemondhatatlan letargia, amivel szerintem egy egész épületet képes lenne megfertőzni, ha sokáig lenne ott. Amikor viszont meglátom, hogy a pillantása hova is téved, akkor vöröslő ajkaim könnyedén húzódnak mosolyra. - Csak nem olyan vizeken jársz, amiken már tilos lenne? Szeretnéd még egyszer kibontani az ajándékot? – kérdeztem pimaszul, miközben őt fürkésztem, a lábaim meg pontosan olyan hely felé vándorolt rövid ideig, ahova nem szabadna, miután kibújtam a cipőből. – Igaz is, neked már nem szabad. Nem venném a lelkemre, ha miattam lógna kocsonyán a szemed, vagy hagyna el életed szerelme. – s azzal a lendülettel kicsit meg is igazítottam a ruhámat, de nem hogy eltakartam volna, hanem sokkal inkább láthatóbbá tettem a dekoltázsomat.
- Mert azt pont te mondod meg, hogy mit kell belátnom. Majd én belelátok, amibe bele kell. Amibe minden férfiszem vágyik. Akad ott húsáru. Fáradt vagyok én ahhoz, hogy újrakezdjünk ilyen parttalan folyóként áramló, meddő vitákat. Amit gondolok, attól nem nagyon tud eltántorítani. Az ördög női testet öltött. Slussz-passz. - Tudod, én nyelvtudománnyal foglalkozom, úgyhogy fordítok is: te magad sem tudod, mit akarsz. Nem hiszek én az előre elrendeltségben, viszont pontosan tudom, hogy a büszkeség nem hagyja elfogadni, hogy leleplezték. Ilyenkor jön a rejtély takarója, amit a szavaira borít. Én nagyon szépen be tudok kukucskálni a hálószobába és az ágynemű alá, meglátom a csúnyáját. Pedig egyáltalán nem csúnya. A kezét csak nézem. Ordas, a szó minden értelmében. - Téged más farkak vezettek és mikor épp egy sem volt benned, akkor ömlött ki a bili. Nem hiányzik a régi szép élet az ékszertolvajkodással, Steph? Megint játssza ezt a Ms. Míszt a körömnézegetéssel. Eléggé dühítő, a farkasom oda is morog és felé üt. Én meg csak ülök, mert semmi kedvem hozzá. Se Angelhöz, se ahhoz, hogy elűzzem. Kifordított se veled, se nélküled. - Szerintem meg állj fejre, hadd nézzem meg a szakálladat! Habár valószínű, hogy borotválja. Az energiáimmal odapiszkálok és a farkasaink alighanem összecsapnak, mint Zsugás Jimmy a takarítónővel, aki a kártyaasztalnál parti közben akar felmosni. A székbe présel az ereje és most már én is vicsorgok. - Hányan bántalmaztak téged úgy igazán, te kifacsart mosogatórongy? A cicidből azért még maradt, ahogy látom. Facsartam azt én is, de olyan jó anyagból van, hogy kibírta. A mágia pedig konzervál, ugye, ahogy korábban a szex. Ha Steph-re gondolok, csak a legelemibb ösztönök akarnak működésbe lépni. A száját most nem arra használja, amire régen. Nem is tetszik annyira, amit műve. Annyi mindent mond és annyira nincs értelme semminek. Rémisztően unalmas, de már neki is, ahogy ott ásítozik. Ellegyintem magamtól a levegőkapkodást. - Valószínű, hogy ezzel fogsz foglalkozni... Ha életem lufijának a madzagja egyszer elenged, úgy elszállok, hogy csak nézhet utánam röhögve. Dehogy megy ő a virágkereskedésbe, ha elhunyt a főellenség. Vajon elhiszi, hogy ez hamarosan megtörténik? Úgy érzem magam, mint akinek halálos betegsége van, tudja és semmit nem tehet ellene. Mint egy dinó, aki látja a meteort, ami a faj kihalását okozza. Két szép meteort látok, köztük a csinos kráterrel. Huh. - Emlékszel, mikor azt mondtad arra az ocsmány rúzsodra, hogy "Piros, piros, csókolózni tilos?" Hát nem is pont arra használtam a szádat. Én emlékszem. Régen is jó volt a lábmunkája, egyszer megjegyeztem, hogy elmehetne bokszolónak. Ma se fogja vissza magát. Imponál nekem ez a gátlástalanság. Ha már úgyis ketté fog szakadni a sorsom és elföldelnek, miért ne vegyem le a polcról a csábítóan kecses üveget és miért ne igyam ki belőle a halálosan finom mérget? Tudom, hogy ciánkapszulát nyelek, ha belemegyek a játékba, de egyszerűen nincs mit veszítenem. - Angel...milyen találó név! A halál angyalával játszadozni nem szabad. De szerintem nem is lehetséges. A te életednek van szerelme? Én se venném a szívemre, ha egy gyümölcsözően ádáz kapcsolat felbontójává válnék. Szórakozom vele, mert nem fogok könyörögni. Célozgatásokkal akarok bejutni oda, ahová hívogat, arra a helyre, amit kitakar, mint rendező a kényes részeket és még annál is lejjebb. Mindig van lejjebb. A lejtőn hasalok és esni kezd az eső, hát csúszom, mert az jólesik. Tele a szám sárral és fejjel fogok az árokba érni. Jöjjön! A mancsommal odanyúlok és finoman megfogom a nőstény kezét. A farkasomat is addig bosszantja, hogy ha erővel nem tud rajta felülkerekedni a hím, hát megtenné úgy, ahogy kell a faj fenntartásához, ami nálunk nem működik. Nem úgy működik, ahogy most vágyakozunk. Asami meg fogja tudni, biztosan, de az az érzésem, hogy ez vagyok én. Elmúlt a legendás hűségem, ami Donna és később Imelda mellett tartott. Jobb előbb végezni, mint utóbb, hisz kevés idő után kisebb a bánat. - Megcélozzunk egy motelt vagy játsszunk autósmozisat, égő ajak? - kérdem egy fáradt kéjenc hangján, ahogy simogatom az apró, gonosz ujjakat.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Csak megforgattam a szemeimet, de nem mondtam semmit se. Nem is értem, hogy minek vártam egy kis értelmet, hiszen pasiból van és sose adná fel a saját kis véleményét. Remélem, egyszer még megélem azt, hogy szenilisként is láthassam. Egészen szórakoztató lenne. - Uhhh, most kellene valami díjért lobbiznom neked? – nevetem el magam eléggé hangosan ahhoz, hogy egy pillanatra mindenki minket figyeljen. – Annyira unalmas már, hogy a munkáddal takarózol állandóan, vagy éppen csak téged zavar az, hogy nem tudsz kiismerni már vagy éppen megfejteni. Igazán borzasztóan bánthatja a férfi egódat, de legalább miattam már nem hullhat ki hajad, hiszen ahhoz már eléggé kopasz vagy. – villantottam egy igazán tündéri mosolyt neki, hiszen nem is én lettem volna, ha nem piszkálom tovább. Komolyan, ha ő ezt elhiszi amit mond, akkor nagyobb sügér, mint azt hittem volna az ideérkezésemkor. Egyszerűen annyira nevetséges az egész, ha a pasik valamit nem tudnak megfejteni, akkor egyből az jön, hogy a nő se tudja mit akar. Jobban tudom, mint az ő hinné, egyszerűen csak jó szórakozni vele, meg még a módját nem döntöttem el, hogy miként is fogom véghez vinni, de álmodozzon csak, ha ő ettől jobban érzi magát. - Egyszer hiányzott, de a viszontlátásnak nem éppen az lett a vége, amiben a régi haverod reménykedett. – fogalmam sem volt arról, hogy tudja-e meghalt a drágalátos kisbarátja. Ohh, nem volt könnyű halála, se gyors. Élvezettel öltem meg és hallgattam azt, ahogyan sikolt és rimánkodik, míg végül a halál meg nem sajnálta és magához nem ölelte. Nem ő volt az első áldozatom, ahogyan az utolsó se. Ő csak egy kis kitérő volt az életemben, de nem bántam meg, maximum csak annyit, hogy nem húztam még tovább a szenvedéseit. - Ha már ilyen szépen kéred, akkor talán hamarabb jön el a Mikulás, mert biztosan annyira jó gyerek voltál. – direkt űzök belőle gúnyt. Remekül szórakozom, még ha kissé unalmas is az, amiket mond vagy éppen reagál. Azt hittem, hogy ennél jobb társaság lesz, de szerintem még egy öngyilkos jelölt is szórakoztatóbb lenne, mint ő valaha lesz mostanság. - Nem inkább az lenne a helyes kérdés, hogy én hány embert bántalmaztam? – kérdeztem vissza, miközben az energiáimmal továbbra is összepréseltem őt, aztán végül megkegyelmeztem és elengedtem őt. Jobb lenne, ha a tudná, hogy hol a helye, mert szívesen megmutatom neki. - Nem rémlik, de talán ezek szerint benned még jobban is él a múlt, mint bennem. – újra unottan pillantok a vöröslő körmeimre. Most se rossz a színűk, de amikor vérszínezte, akkor még inkább tetszett. Azt a színt már valaki pontosan eltalálhatná a körömlakkoknál. Egyik vörös se olyan volt, ami után kutattam. Ha meg azt hiszi, hogy ő számomra nagykutya, akkor fogalma sincs arról, hogy mekkora kutyákat is tettem el láb alól. - Nem én választottam kaptam egykoron, de szerintem egészen találó nem gondolod, életem? – villantok felé egy ártatlan mosolyt, majd amikor tovább folytatja, akkor könnyedén nevetem el magam. – Bármennyire megnézném azt a szépséges kakasviadalt, de sose fog bekövetkezni. Régóta fekete özvegy vagyok. – ez nem volt akkora titok, de biztos vagyok abban, hogy érteni fogja a célzást, hogy én tettem el az illetőt láb alól. Ha az ördög egyszer befogad, akkor te magad is azzá válsz és az se kizárt, hogy egyszer jobb is leszel. Emlékszem milyen érzés volt az a pillanat, amikor ismét a feje inkább másra hallgatott a drágalátos férjem, teremtőm, mit sem sejtve arról, hogy a mámorpillanata elhozhatja számára a halált is… Sajnálatos, vagy még se annyira. Nem rántom el a kezemet, pedig könnyedén megtehetném, inkább csak figyelem őt, majd közelebb hajolok hozzá, mintha csak azt akarnám, hogy ő hallja és senki más. - Ennyire megvénültél volna? Mit szólnál a mosdóhoz, lássuk mennyire vagy jó… - ohh milyen édes, hogy ennyire hatna rá még a földi szépség, a kezemet fogó kezét pedig a combomhoz viszem, mintha csak még inkább szítani akarnám a baklövésre, kicsit talán feljebb is viszem az éden felé, de azt még nem kaphatja meg. Nem eszik olyan könnyedén a kását. – Másrészt meg miért is adnám be neked a derekamat? Még a végén sírva jönnél hozzám, amiért szétromboltam azt, amire annyira vágytál. Vagy netán végre úgy érzed, hogy felértél a nagyokhoz? – a szabad kezem pedig az asztal alatt pontosan arra vándorol, amerre nem illene a testén, miközben ajka szélére egy mérgező csókot adok, kicsit a fogaimmal is szórakozom az alsó ajkával. – Bár így elnézve téged talán kész csoda kellene ahhoz, hogy teljesíteni tudj, még egy halottban is több az élet, mint benned. – direkt gázolok bele az egójába, hiszen ha meglépné, elráncigálna most innen az ajtók mögé, akkor biztos lehet abban, hogy más is megtudná. Nem csak itt a kint ülök, de olyan, akit óvni akart tőlem.
Mindketten nagyon unjuk egymást- Azt hiszem, én minden mást is az érdektelenség táborába sorolok, majdnem mindent. Töretlenül küzdök, hogy ne így legyen, de sajnos nem nagyon jutok eredményre. - Annyira unalmas vagy már, hogy játszod itt az elit kisasszonyt, akinek semmi sem jó a mezei halandók földjén. Sok hajszálam lett már az enyészeté. Őket küldtem előre oda, ahová én is megyek. A Jó hír magazin különkiadását hallottad... Mert tudom, hogy már nem tart sokáig, a csontjaimban érzem és az izmaimban, amiket már csak a jövés-menés tart izgalomban. Edzőterembe rég nem mentem, már pókhálósak lehetnek a gépeim. Végtelen unalom, tökéletes letargia. Habár nem. Amikor a sárban fetrengtem, az ennél is rosszabb volt. Örök emlék marad. - Melyik bandatagra gondolsz és mit követtél el? Én Senegalra tippelek, a fiatal negróra, aki először osztotta meg velem Steph-et. Hallottam róla, hogy életét vesztette, túl fiatalon, de hát ez abban a világban nem volt ritkaság. Ha ez a nőstény tette, lehet, hogy bevallja, csak azért, hogy tudjam, hányadán állunk. Nem fog nagyon meghatni. Sőt elgondolkodtat, másként, mint számítana rá. - A virgácsát meg biztos beléd állítja majd. De ha mikulásruhában kell Angelt elképzelni, az édes gondolat. Végre egy mosoly jelenik meg a vonásaim közt, erőtlen és ismeretlen, még számomra is. - Nem érdekelnek a striguláid. Inkább a stigmáid. Amikről nyilván nem fog beszélni. Hányan farkalták meg végül akarata ellenére vagy nem is tudom, minek nevezik, amit a női börtönben kaphatott. A verés és a hasonlók is jöhetnének listázva. Egy kicsit érdekesebb lenne, mint ez az "akarom-nem akarom". Legalább érzek valamit, mikor ledorongol az erejével. Van benne, elismerem. - Ez bruttó marhaság. Ő hánytorgatja fel, miket követtem el ellene és megint kifordít mindent. Tényleg a fejére kéne állnia, megnyalogatnám akkor a szakállát, meg ami alatta van. Vitatkozni már lusta vagyok. A teljes nihilt hozza el, ha folytatjuk és az unalomba belehalni igen csúnya elmúlás lenne. - Van az egyetemen egy biológus kolléga, ő mondta, hogy valamelyik pókfajta pont a legörömtelibb együttlét alatt végez a hímmel, de úgy, hogy el is fogyasztja. Én egyetlen fekete özvegyem, kannibalizmusra vetemedtél már? Fogalmam sincs, kije lehetett még és hány áldozatot szedett? Illene hozzá, hogy olyan híre legyen, mint Hartnak, aki mellől állítólag mindenki kihal. - Ágyban, párnák közt kényelmesebb. A mosdó is megtenné egyébként. Hol érdekel, hogy mocskos lesz a hátam egy koszos kis helyiségben, amit telefirkáltak olyan ostobaságokkal, hogy "Fordulj meg! Mit forogsz? Itt járt Jack" és hasonlókkal. Konkrétan a mosdókagylón jár már az eszem, amikor bekövetkezik, amire számíthattam is. - Másrészt meg miért is érdekelne, hogy engem később mégis érdekelne a hűség kegyetlen béklyója. Ha úgyis leharapod a fejem, nem mindegy, mit tennék egy elképzelt jövőben? Egyre jobban izgat és a farkasom is csak közeledik. Oldalról indul hátrafelé, hogy végül ráhágjon. Asztrális szex, ilyet se tudnék, ha nem kaptam volna meg az ajándékot. Aminek egy oka volt: hogy nem bírtam ellenállni a legdögösebb ruhatárosnőnek, akit hátán hordott a világ. Wendy-re gondolok, majd Asamira. Mivé lesz a Föld, ha mindenki pórázt tesz a saját nyakába és a vágóhídra megy, minden öröm nélkül? Egyszer élünk, van, aki egyszer sem. Angel szavaira megmarkolom a kezét és felállok. - Bébi, váltsd valóra, amiről oly édes szavakkal regélsz. Gyere, avassuk fel a mosdót, ahogy a házastársi ágyat szokás! Nagy hangerőn mondom, az összes vendég hallhatja. Mostanra már hatan ülnek bent és ugye még az imént itt takarító pultos nőci figyelmét is felkeltettük már rég. Tőlem mehetünk. Halál, jöjj velem, ragadj kézen és ne kínozz tovább! Legyen szép az utolsó pillanat és legyen közeli!
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Miért mit szeretnél, ha mit játszanék? Legyek netán a bosszúszomjas ellenséged, netán a bosszútól és vágyakkal átitatod szeretőd? – kérdeztem meg kissé kacéran, miközben a pillantásomat le se vettem róla. Nem érdekelt, hogy a közelünkben takarító nő mennyire hallja meg, vagy mennyire nem. Jó volt szórakozni vele, húzni őt. Bár szerintem ha előtte ölnének meg valakit, akkor is maximum ekkora lelkesedést mutatna, mintha csak valami a dögunalomba és saját kardjába lökte volna őt. - Miért, netán vittél volna Senegal sírjára virágot? Vagy netán inkább végig nézted volna a műsort? Még a végén picinyke gyomrod nem fogadta volna be azokat a képeket. – talán nem kellene húzgálnom az oroszlán bajszát. Egykoron én voltam gyenge elég sok értelemben, de mostanra már vége szakadt annak, hogy férfiak előtt csakúgy fejet hajtsak, vagy éppen megmondják mit tegyek, miként szórakozzak. Láthatja rajtam, hogy nem sajnálom az egykori „bartája” halálát, de miért is tenném? - Netán féltékeny lennél, ha neki megengedném, neked pedig nem? – bár már egyre inkább azon gondolkozom, hogy jelenleg semmilyen emberi érzelemre nem képes, maximum arra, hogy az önsajnálat és a bánat tengerében elsüllyedjen. Amikor viszont meglátok egy mosolyt az arcán, akkor kicsit közelebb csúszom, a testtartásommal még inkább kihangsúlyozom azt, amivel a természet megáldott. – Mi fordult meg a fejedben? Halljuk, hiszen már kezdtem azt hinni, hogy mosolyogni se tudsz, ha már hirtelen elhagytad a nagydumás szövegeidet. – könnyedén billentettem picit oldalra a fejemet, miközben a fürkésző pillantásomból nem engedtem el őt. Továbbra is őt figyeltem, mintha csak az íriszeiből akarnám megfejteni, hogy mire is gondolt. - Hmm, az érdekel, hogy milyen volt a női börtönben? Lássuk csak egészen remek, sőt… - nyaltam meg picit az alsó ajkamat. – Felfedeztem egy új oldalát a földi örömöknek és néhány férfi talán tanulhatna egy-két dolgot pár nőtől. – majd lassan húztam végig ajkán az ujjamat, mintha csak szórakozni akarnék. Lehetett volna sokkal szarabb is bent. Láttam, hogy a nők is milyen állatias dolgokra képes, de nekem szerencsém volt, hogy oly hamar kiemeltek a mocsárból. Jó társaságba keveredtem, így pedig elég sok mindent megúsztam. Direkt nem javítottam ki, hiszen ha szakállat is keresne, akkor se találna. Mindig is ügyeltem a külsőmre, és ezt szerintem ő is sejti, de álmodozzon csak arról, ami talán övé lesz, talán nem. Még meglátjuk, hogy mihez van kedvem. Könnyedén támasztom meg a fejemet az ujjaimmal. Hüvelykujjam az állam alatt, a mutató ujjam arcomra simul, miközben a többi csukva marad. – Nos, ha így is van, akkor legalább a mosollyal az arcán távoznak a túlvilágra, nemde? Sose érhetne panasz ilyen téren, másrészt meg igazán szórakoztató látni, hogy egy kis búja öröm mennyire képes a férfiak eszét elvenni és mennyire szeretik azt hinni, hogy ők irányítanak annyira. Miért enném meg a föld legundorítóbb mocskát? – nem a halálra, vagy a hullákra gondoltam, hanem sokkal inkább a férfiakat értettem utóbbi pár szó alatt. Mintha csak a reakcióját akarnám látni és tesztelni őt, hogy meddig viseli el a sértegetéseimet, az aljas, de annál inkább talán bosszantó játékaimat, miközben az unalom szép lassan megöli itt. Fogalmam nincs mi történhetett vele, de azt is tudom, hogy a régi énje rég nem viselte volna ilyen nyugodtan, higgadtan. - Elkényelmesedtél, vagy esetleg szeretnél egy egész szobát felújítani? – billentettem ismét oldalra a fejemet, miközben a hangom kacéran csendült. Kényelmes tud lenni, de akár egy kisebb változatosságot is hozhat, meg azt se mondtam, hogy nem mehetünk oda. Nem félek tőle, most nem érzem azt, hogy oly nagyot tudna ártani, amikor az élet is alig jár belé. Játékosan futtatom végig az ujjamat nadrágjának bizonyos pontját, miközben mosolyogva hallgatom őt és úgy teszek, mintha nem is járna tilosban az ujjam. Könnyedén siklik az ujjam alá, hogy kicsit közelebb húzzam őt. – Miért harapnám le a fejedet, ha egészen szórakoztató vagy, akkor talán megkímélem. Na, meg a műsor se lenne semmi utána. Szeretem az ingyen mozit. – suttogtam az ajkaira, mint valami szírén, hogy utána birtokba vegyem és nem túl kedvesen kicsit alsó ajkába harapjak végeztével. A farkasom eleinte nem hagyja magát. Mozgolódik, morog, karmol és harapni is próbál, ha eléri a hímet. Az se kizárt, hogy eleinte lelöki magára, amiért az csak úgy birtokba akarta venni, de aztán kicsit ő is megbékél, hiszen a móka mindenkinek jár. Így könnyedén hagyja azt, hogy a méreg és a kéj ott is elegyedjen kettőjük között. Nem rántom el a kezemet, hagyom, hogy felállítson annál fogva, majd egészen közel sétálok hozzá, ahogyan mindenki mindek figyel. - Tényleg ezt akarod? Közönséget? Akkor minek az, ha már a világ egy része is tudja? – löktem meg picit, hogy a mögötte lévő asztalban picit megbotoljon. – Akár ennyi erővel itt is csinálhatnánk, vagy félsz attól, hogy ennyi ember előtt nem állna fel, netán a jó híredet? Igazán remek szalagcím lehetne. A professzor, aki nyilvános helyen engedett vágyainak. Új barátaid biztosan díjaznák. – a kezem közben pedig ismét egyre lejjebb vándorol, miközben íriszeim kicsit sötétebbek lesznek, és én is pont annyira hangosan mondtam, hogy a minket figyelő közönség is pontosan hallhassa. – Vagy inkább szeretnél pontosan ott, ahol egykoron minden vágy elkezdődött? – utaltam itt a természet lágy ölére, a közeli erdőre, hiszen mehetünk oda is. Ha pedig eldöntötte, hogy mit akar, akkor hagytam kivételesen, hogy vezessen, akár a mosdó, akár az autója, vagy éppen végül győzött a bennünk lakozó természet, hogy ott pusztítson el mindent ez a fajta szenvedély, hiszen itt sose volt szerelemről szó, se gyengéd érzésekről a másik irányába. Abban pedig egyáltalán nem hittem, hogy tényleg bepróbálkozna itt egyből valamelyik asztalnál. Felőlem akár mehettünk hotelbe is, talán addig kitart az, hogy beengedném oda, ahova nem tettem meg egyszer se a viszontlátásunk során.
Ilyen szerep, olyan szerep, én nem is értem, miért nem ment rögtön az Empress-be? Saját magát nem találja, ezért ölt fel egy arcot, kettő másikat. Morgok egyet és legyintek. Feleslegesen koptatnám a számat, még kiszáradna, ha már az üdítőm a falon és a felmosó vederben végezte. - Kivénhedt mosómedve légy és fékezhetetlen krumplibogár! Tégy, amit akarsz, úgysem fogadsz el parancsot... Lehet a még törtetőbb ellenségem és titkos találkozókon látott, motelbéli vágykeltőm is. Ugyanannyira érdekel mindkét lehetőség. - Üzletben nem igazán volt barátság, úgyhogy én nem vettem volna semmilyen kórót. Te kaptál tőle, míg én távol voltam? Szóval ő vette el a nigger cimbora életét. Az a kissrác úgy találkozott velem először, hogy össze akart verni, helyette én fektettem két vállra. Ezért hívott meg a bandájába, kellett az izom. Akkor még csak súly és akarat volt. Bántam, hogy semmi folytatás nem lesz, magamra maradtam, de könnycseppet akkor sem hullajtottam és most sem fogok. Angel még nőtt is a szememben, hogy képes lett a gyilkolásra. Amilyen kis szerencsétlenség volt, nem hittem volna. - Ha ezen múlik, felöltöm én a pocakosok piros ruháját és még ősz szakállat is növesztek. Fehér festékkel. Egy régi pankrátor barátom nagy filmes karriert futott be, hát miért ne lehetnék én a Muszkli Mikulás? - Te, mindentudás főiskolája, biztosan kitaláltad már. Ami az én fejemben megfordult, az arra vágyik, hogy te is fordulj meg, hajolj előre, aztán... Már rájöttem, hogy régen kényelmes volt neki hülyének lenni. Ma már nem az. Viszi a kezemet, viszi az eszemet. Vigyen mindent, engem is. Hol érdekel? - Ó, sejtettem, hogy fagylaltnak és fagyinyalónak egyaránt érezted magad . Nem tehetek róla, de egy egész filmet rendezek meg, ahogy a témára gondolok és bizony eléggé izgató. Ha a lába még mindig ott jár, ahol csak Asaminak lenne szabad, akkor bizony érezheti is, hogy az izgatottság kezd elsülés előtti állapotba érkezni. A megaláztatottság nem érdekel. A férfiak börtönében az erő dominál. Aki több seb után áll fel, az a jobb. Az jobb. - Vigyorgó pókok. Gyönyörű kép, elmehetnél írónak, édes kis kaszásom! Azt érzem, hogy ha így csal egy csodálatos vigyort az arcomra, hát legyen az az utolsó. Csak legyen már! Mert rég volt. - Miért ne? Ha neked már csak az örök szórakozás maradt, egy-két egyedet elfogyaszthatsz, úgyis marad még elegendő el nem engedendő. Engem is a trágyaértékűek közé sorol, de már egyszerűen szarok rá, stilszerűen. Döbbenet, hogy ami korábban afelé taszított volna, hogy beverjem a képét, az most megmarad a mélyhűtő mélyén. - Mint múltkor a tiédet? Az se volt ballépés. Nem bántam meg, hogy mindent szétdobáltam és úgy viselkedtem, mint erdei gorilla a vadász láttán. - Nem vagy egy messiás, aki után vakhittel mennek, de nem is érdekel, mekkora kamugyáros volnál. Az ingyen vetítés engem is érdekel, befűzném a filmemet a mozigépedbe... Azt a harapást én is viszonzom, ha tudom. Érzek valami rémisztően baljósat, olyat, ami a mostani állapotnál is szörnyebbet vetít előre. A farkasom még ennél is rosszabbakat érez. Ő támadna, egyfolytában ölre és torokra menne. Lökdösődés következik, az erők harca és végül én győzök. Tényleg? A bundás kolléga végre jól érzi magát? El se hiszem, de ő se. - Az együttlét nem az igazi, ha valaki az egyenruhásokat találja behívni a partiba. Őket régen se kedveltük. A közszeméremsértés vádjára sajnos még most is gondolok, pedig eléggé izgató, hogy a márványlapot felszentelhetnénk mi ketten, akár utolsó nászként. Lepereg rólam minden kis sértő esőcsepp, ami az intellektuális magaslatokat próbálja szétáztatni. Az arcomon már csak a vágy tündököl, az, amit a farkasom megél. A lökés is nagyobb a kelleténél, megtántorodom és a fal tart meg. Csak az. - Egyáltalán nem. A határok arra valók, hogy illegálisan átlépjük őket. Nos, vállalod, hogy talán mindkettőnket agyonlőnek? Ezzel elkapom a derekát, mint Zsugás Jimmy a negyedik ászt. Sehová sem akarok menni. Látni akarom, hogy tényleg olyan bevállalós-e, mint egy sztárpszichológus, aki a tévénézők előtt szed ízekre lelkeket. Szám a szájra megy és mély csókkal próbál meg elmerülni ott, ahol régen tette, mielőtt valami egész más is mélyre ment abban az üregben. Semmi nem érdekel már és hiába állok gyengén a lábamon, kész vagyok elfeküdni és úgy várni a kaszás sújtását. Arasson le, úgyis régóta itt mezőgazdászkodik.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Legalább végre valamit jól látsz. – nyomtam el közben egy ásítást. Ebben igaza volt, hogy nem fogadok el parancsot. Tőle pedig pláne nem fogadnék el. Maximum úgy tennék, hogy utána még nagyobb fájdalmat okozzak neki, vagy a tőröm még jobban csusszanjon a húsa alá. - Én semmit se kaptam, maximum elégtételt és kisebb élvezetet, amikor megpillantott. – nevettem fel negédesen, hiszen egyáltalán nem sajnálom. Sőt, ha tehetném újra megtenném. Ugyanúgy elhoznám neki a földi poklot, ahogyan akkor tettem. Maximum annyi különbség lenne, hogy még jobban. Most pedig itt vagyok, hogy egy kicsit egyenlőbb ellenfelet is a földdel egyenlővé tegyek egyszer majd. Sose szerettem egyből lerohanni semmit se, hiszen az ilyen dolgokat ki kell élvezni és az se érdekel, hogy tudja itt vagyok és nem éppen puszilkodni jöttem erre a vidékre, vagy a múltat felidézni. Sok minden megváltozott, de legfőképpen én, s talán ő. - Ohh, nem is tudtam, hogy ennyire a kedvemben szeretné járni. Nos, meglátom, hogy még mennyire vagy kedvemre való. – mosolyodtam el gonoszkásán és ujjamat végig húztam arcán, mintha csak idegesíteni akarnám őt. - Tényleg ennyire lesüllyedtél volna az állatok szintjére, hogy már csak hátulról akarnád? Félsz látni a partnered arcát, netán az undort, vagy az unatkozást rajta, hogy mennyire is csődöt mondtál az évek alatt? – pillantottam rá csöppet se ártatlan mosoly keretében, hiszen nem is én lettem volna, ha nem akarok még ebben is belekötni belé. Főleg, hogy a kezét én vittem részben olyan területre nem sokkal korábban, amerre másnak a kezébe talán kés állt volna, ha csak úgy megteszi. Nem lenne újdonság, hogy valaki megismeri azt, hogy mennyire is élesek ilyen helyen az evőeszközök. - És most melyiket szeretnéd inkább, hogy melyik legyek? – kihívóan néztem őt, miközben a lábam még mindig kicsit tilosban járt, de hát ami tilos, az annál finomabb tud lenni, nemde? Meg amúgy is a paradicsom már régóta nem létezik és ha létezne is, akkor én tuti azért lennék, hogy elhozza abba is a romlást és földi örömöket. Az pedig könnyedén kiderül, hogy a teste bizonyos pontja már nagyon is vágyik valamire. Csak mosolygok, de nem mondok semmit se. Lehetnek felőlem olyan pókok is, kit érdekel. Hiszen ha akarom, akkor mosollyal az arcukon haltak meg az áldozataim, ha pedig nem, akkor legtöbb esetben félelemmel. - Talán vannak olyanok, akiket szeretek többször behálózni, mielőtt még a fejüket venném. – kacsintottam rá pajkosan, hiszen biztosan értette, hogy miként is értem ezt. A férjemet se egyből öltem meg. Idővel, amire eléggé tapasztalt lettem akkoriban és nem féltem tőrbe csalni őt, hogy végre elkezdjek kiszabadulni a kalitkából. - Igen, bár gondolom más miatt heverne minden romban, vagy már túlzottan nagypapis lettél és nem bírnád a strapát? – húzgáltam tovább az oroszlán bajszát, mintha csak azt akarnám sugallni, ha ezek után megfutamodik, akkor nem több, mint egy gyáva kis cica és valóban az lenne a szememben, hiszen a teste már elárulta nekem, hogy mit is szeretne. Amikor ajkamba harap, akkor egy kisebb morgás hagyja el az ajkaimat, majd letörlöm a vért az ajkamból. A pillantásból pedig könnyedén kiolvashatja, ha így játszunk, akkor legyen. A farkasok közben pedig megvívják a maguk csatáját, mielőtt aztán ők is adózhatnának egy kisebb fajta kalandnak. - Pedig ha helyesek, akkor talán még csatlakozhatnának is, vagy te már nem szereted az e fajta kalandokat? – kíváncsiság pedig könnyedén bujkált az arcomon. Arra pedig türelmesen várok, hogy vajon mit fog lépni következőnek, miközben kicsit meglököm őt, mintha csak sarokba akarnám szorítani. Mosollyal az arcomon figyelme őt és vöröslő ajkaimat kicsit benedvesítem az ajkammal. - Ijedősnek tűnnék? – nevettem el magam, majd amikor magához rántott, akkor csak hagytam, hogy birtokba vegye az ajkaimat, majd a kezem csók közben egészen máshova vándoroltak a nadrágjába és még az se érdekelt, hogy ki figyel, majd végül a szabad kezem siklott ajkára, amikor pár pillanat erejéig levegőt vett. – Ha így játszunk, akkor gondolom azt se bánnád, ha esetleg csatlakozna más is hozzánk. Ha már ezt a pillanatot megosztanád mással, akkor miért ne akadhatna más is, aki még mámorítóbbá tehetné. Mondjuk maga. – mutattam egy fiatal srácra, majd újra Liora pillantottam akitől pár lépésre álltam. Lássuk, vajon hagyná, hogy elvegye más azt, amit végre megkaphatna, vagy inkább kirángat innen, vagy csak be abba a fránya mosdóba. Láttam a srác meglepettségét, de azt is, hogy az eddig látottak nem voltak ellenére és ezt vélhetően a hím is kiszúrta. Lássuk csak mennyire nagylelkű, vajon az lévők inalnak el hamarabb, vagy a hím cselekszik úgy, hogy más ne láthassa. Ugyanakkor az is kiderülhet a hímnek, hogy most kivételesen ideig-óráig az ő kezében van az, hogy mit is teszünk ilyen téren. Lássuk mennyire hordja a tökeit még a helyén.
Az ásítása ragad, mint légy a csapdára, így én is nagyra nyitott szájjal kapdosom a levegőt. Unjuk egymást, de tovább feszegetjük az ideget, hátha kilőjük a nyílvesszőt, ami nem tér vissza többé. Vég. Végtelenség. Ezek körül forog minden gondolatom és Angel talán pont elhozza azt, ami lezárja az egészet. - Mármint amikor haldokolva nézett fel rád? Hát...mindenkit utolér egyszer. Te legalább elébe mentél. Nem várta a halált, hanem okozta. Mint én partizánként. Nem nagyon érdekel Senegal sorsa. Az enyém is csak annyira, amennyit a pillanat látni enged. Egyszerűen olyan sötét fellegeket érzek, hogy a napfény még ütvefúróval sem jutna át köztük. Egy kisebb banda vezérét eltüntetni nem egyszerű és nem is veszélytelen. Angel megoldotta, úgyhogy tényleg kivívta az elismerésemet. Igen furán kezdem érezni magam. Én már megláttam, mennyire kedvemre való. Elszállt minden, amit undornak nevezhetnék és aki most azt mondaná rám, hogy a szívemhez a hasamon át vezet az út, az egy jó húsz centit tévedne. - Harcos vagyok és egy szűk alagútba beszuszakolni magam nagyobb győzelem, mint harangozni a tágas barlangban. Remélem, nem kell pelenkát hordanod. Mert bizony van, akinek tágra nyílik az érdeklődése és olyan nő ugyan nem kell nekem. Nem a tisztelet szavai ezek, de hát visszafelé sem azt kapom. Bágyadt, kevéssé dühös, legfeljebb morcos a hangom. Angel keze tudna jobb kedvre deríteni, de még nem jár elég közel. - Nyalásra akkor számíthatnál, ha turbóturmix borítana odalent. Szóval jöhet a fagyikedvelés. Mert kényeztesse, akinek két anyja és annál is kevesebb golyója van. Teljesen nem ment el az eszem. Ahhoz még legalább egy negyed órára van szükség és a két csinos láb szétnyitására. - Arra azért még kíváncsi vagyok, hogy a fej nélküli torzóval mit kezdesz? Csak fogod a partvist és a felmosót vagy még direktbe meg is gyalázod? Ennyi büszkeséget még érzek magamban. Ha ma és itt és most be is fejezném az életemet, nála jobb sírásót is el tudok képzelni. A kút végében engedne örök nyugalomra. Ha ezen nem bukna le. - Csak nézd meg azt a nagypapit, amikor elszabadul... Kő kövön nem nő fű. A nagyfater pedig kezdi ledobni láncait, hogy petárdát hallott vadló módjára kezdjen vágtatni neki mindennek és mindenen át, míg csak nyakát nem szegi. A bundásaink már remekül érzik magukat. El sem hiszem. Harapjuk egymást élvetegre, úgy lesz az igazi. Vérnek kell folyni, mert úgysem maradhat örökké a testünkben. A győzelem érdekelni szokott, de ha annyit nyerek, hogy meglesz ez a nagyszájú, újra, akkor nyugodtan távozom az örök vadászmezőkre. Egyre inkább azt sejtem, hogy ez sem lesz olyan egyszerű... - Nyomtam már rendőrtisztin végzett leányzót és nem is volt olyan fa az a kabát, de amikor helyszínelni érkeznek, akkor nem olyan erotikus a hangulat... Álmodozni persze lehet, hogy kijön két tejcsárda és a bilincs helyett a nadrággombhoz nyúl, de hát az álmodozásból idén még semmi jót nem tudtam kihozni... Tenni kell, nem az ébrenlét határán áttáncolni. Ahogy derekat ragadok, a kérdésre meg is adom a választ. Az internetre talán nem akar felkerülni, de akkor mutassa is meg, mire képes még? Azon kívül, hogy bármire. Most ér a legjobb helyre a keze, a kormányrudat helyes irányba tereli és érezheti is a keményfiú feelingemet. Senki más nem érdekel, antarktiszi hideg hevülését okozná, ha bárki bármit tenne. Ez most több, mint bármi hasonló az elmúlt időszakban. Egy mélyről jövő, rekedten megpihent sóhajt el is eresztek. A nő szavai úgy suhannak el a fülem mellett, mint Robin Hood nyilai. Gyorsan és nyomot sem hagyva. Ha be tudunk vonni még egy olyat, mint ő vagy kicsit teltebbet is, akkor dupla öröm lesz a nagy bukta előtt. Most szerez nekem egy olyan pillanatot, ami a röhögésé. Fölényesen nézek a kissrácra. Akár a tanítványom is lehetne. Sőt, a jegesmedvék loncsosan fehér bundázatára! Ezt a gyereket tavaly buktattam meg és úgy eltűnt, mint szürke szamár az illegális húsfeldolgozóban. Először csodálkozom, aztán hirtelen jött indulattal és határozottsággal szólok. - Proctor a helyén marad! A farkasom megérzi, hogy a huszonéves szívesen élne a helyzettel és cseppet sem imponál neki. Elhagyja a nőstényt, hogy megvédje a területet. Az energiáimat is ráárasztom a bukottra, hadd meneküljön. Hallok pár koppanást, a poharak az asztalokon landolnak. Fészkelődik a nép, de még nem távozik és nem is szól bele. Végigfut a hátamon a hideg. Tényleg ez az akaratom tárgya? Nem félek, ha még nem említettem volna. Ez az élet, ami történik. - Nem, most már nem vagy a tanárom! Helló, bébi! A srácnak nagy a szája, de még nem közeledik. Talán azért, mert beletaszítom a székbe. Néz is lefelé, hogy milyen nehézségi erő vonzza ennyire. Én közben nekilátok annak, hogy a nőstényt megszabadítsam az akadálytól. A várfalon kell egy kicsit mutatni, hogy a kapu kitáruljon és utána mehet be az egyszemélyes hadsereg. A faltörő kos szépen be akar kopogtatni. Egyáltalán nem érdekel, hogy a hátsó fertályam közben felszabadul és mindenki megcsodálhatja, mit alkottam az edzőteremben töltött évek alatt. A számat elhúzom, mert kezdem érezni a fájdalmat is. Tupilek átka már nyomja a hátamat és iszonyatosan fáj. Legutóbb órákig döglődtem esőtől áztatva, sárban fetrengve. Uhh...
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
- Azt hiszed, hogy a halál mindenki számára kegyelem? – csak ennyit kérdeztem vissza, hiszen először nem is sejtette a drágalátos barátunk, hogy nem éppen baráti látogatásra tértem fel és amikor ajkaival próbált elbabonázni ismételten, akkor a halálos ítéletét még inkább aláírta. De hát sajnos néhány férfi az eszét totálisan máshol hordja, mint kellene, ha meglátnak egy kicsit számunkra kívánatos nőszemélyt. - Te aztán még mindig tudod, hogy miként hozz tűzbe egy nőszemélyt. Vigyázz még a végén kapkodni fogok, hogy megmutassam neked, hogy ide aztán sose fog kelleni pelenka. – nevettem el magam gúnyosan, de eszem ágában se volt az, hogy annyira sietve beengedjem a medvéd a málnásba. Nem, húzni akartam őt és még az is megfordult a fejemben, hogy végül tőlem semmit se fog kapni. Ugyan már talán galád vagyok, de melyik nőszemély nem az, ha egyszer valaki felhúzza? A nőket sokan lebecsülik, pedig talán a legjobb halálhozók és bosszúállók tudnak lenni. - Ouch, most a lelkembe gázoltál… - kaptam a kezemet a szívemhez színészkedve, mintha tényleg lenne szívem. Nem sok volt, de az is biztos, hogy nem irányába. Egyszerűen csak jó érzés volt ott rávenni olyanra, ami elől annyira tiltakozna, hiszen a hűség mintaszobra lenne már elméletileg. Látszik, hogy mennyire. - Ha elmondanám, akkor hol maradna a síron túli mozizás? Egyszer te is rájössz arra, vagy talán nem, ha az élet kegyes lesz hozzád és nem általam halsz meg. Igazán szomorú lenne, ha utóbbi történne meg. – Nem állt szándékomban megölni ma őt, de hát ami késik az nem múlik. Mire a falka rájönne, hogy halott az egyik tagjuk, addigra már itt se lennék. Főleg, ha ennyire távol történne mind a két várostól. - Nagy a szád, de talán ott lent már picike és ezért nem cselekszel, csak szövegelsz nagypapi. – húztam továbbra is őt, hiszen nagyon is mókás volt, ahogyan képes volt felhúzni ezen magán, miközben a lilaköd egyre inkább kezdett rátelepedni. Nem gondoltam volna, hogy ennyire könnyedén megfoghatom őt ezzel a dologgal, de szemmel láthatóan most se kellett túlzottan megerőltetnem magam, hogy máris bizonyítani akarjon. A farkasink pedig jól elvannak, miközben mi kicsit egymás vérét is a felszínre hozzuk és még hol a vég. Messze, nem is kicsit. - Lehet még se vagy olyan nagy nőcsábász, mint terjesztették rólad. – hangom negédes, a mosolyom pedig minden csak ártatlan nem. Mintha csak még inkább el akarnám őt vakítani, hogy olyat tegyen, ami miatt később még rohadtul fog fájni a feje. Vajon Asami megcsalása lesz számára rosszabb, vagy ha megtudja, hogy eltiltják részben a tanítástól, mert nyilvános helyen fog meztelenkedni, esetleg még az ősi vágyaknak is hódolni. Ujjaim játékának eléggé hamar megérzem a hatását, mire mosoly szökik az ajkamra, miközben kicsit ki is gombolom a nadrágját, mert még a végén nem fog megférni. Amikor viszont még mélyről jövő sóhajjal is megajándékoz, akkor pajkos, játékos mosollyal pillantok fel rá, mielőtt úgy döntenék, hogy megfosztom őt a kezem okozta örömöktől és inkább másabb játékba kezdek. Lássuk mennyi ideig bírja még. Mikor jön el az a pillanat, amikor már az ösztönök erősebbek lesznek és már nem bírja elviselni azt, hogy játszadozzam vele és tényleg birtokolni akar. - Csak nem féltékenységet szimatolok? – pillantok Lio-ra, miközben közelebb hajolok a sráchoz, hogy ajkaim játékával ajándékozzam meg. Nem tart sokáig, de annál inkább élvezetes lehet számára, míg a másik számára inkább bosszantó. Számomra meg? Igazán szórakoztató, hiszen remek látni azt, hogy miként fagynak le páran. Még szerencse, hogy senki se tűnik itt szende szűznek, aki mindjárt sikítva menekülne. Könnyedén ülök le az egyik asztalra, ahonnan integetek az új jelöltnek, aki igazán szórakoztató, hogy tényleg elhiszi, hogy lenne esélyem nálam. Gyerek még, de hát legalább jótól tanulna. Még egy kacsintást is kap mellé, közben pedig a másik hímre terelődik a pillantásom. Tökéletesen látom azt, ahogyan megszabadítja magát a ruháitól. Nekik feneket villant, számomra teljesen mást, de közben a szánalmas kis érzései, energiái se hatnak meg. Könnyedén kezdem el egyre feljebb húzni kicsit a ruhámat, másik kezemmel pedig egyre inkább arra felé haladok, ahova annyira szeretne ő bejutást nyerni...mintha csak ezzel is még inkébb elvakítani akarnám őt, majd végül a mutatóujjammal hívogatóm intek felé, mielőtt ismét visszaejteném a ruhámat, hogy ismét mindent elfedjen. Ha pedig közelebb jött volna a hím, akkor könnyedén állítottam meg a lábammal, hiszen az mellkasára siklott. – Látom még mindig nem változtál olyan tájon, de vajon képes vagy elérni azt, hogy beengedjelek? – haraptam alsó ajkamba, majd kicsit oldalra dőlve pillantottam a fiúcskára, mintha csak azt latolgatnám, hogy melyikükkel is járnék jobban.
- Már megint hol tartasz? Most én nem bírom követni és nem is nagyon érdekel, mekkora kínokat okozott Senegalnak. Az a fickó se volt a kedvesség mintaképe, de bírta Steph-et. Ha az ő sorsára jutok, hát most már egyáltalán nem bánom. Ég mindenem belül. A halál nem mindenkinek megváltás, de nekem talán az lenne. Vagy az se oldana meg semmit, a fene vigye már! - Ha szűkül a kör, az nekem csak jó! Volt olyan kellően perverz csaj, aki direkt összeszorította a lábát és úgy várta az áldást. Iszonyatosan élveztem legyűrni és ő is imádta. Steph bármire képes az ágyban, ezt régen megmutatta és biztos, hogy nem felejtett, legfeljebb tanult. Egy utolsó, tiltott gyümölcsként akarom leakasztani a fáról. Az érzései pedig nem nagyon érdekelnek, csak játszom, ahogy ő is velem. Egy eszköz, egy tárgy, az eldobható fajtából. - Szinte érzem, mekkora fájdalom jár át téged az erőszakos halálom miatt, amit nem te okozol... Nő a síromon virág? Állítanak nekem emlékkövet? Egyáltalán fognak tudni a távozásomról? Ezek miért érdekeljenek? A dobogóról rég lecsúsztam, már csak küszöbökre lépek fel. A nőstény szövege csak még jobban feltüzel és úgy megszorítom, hogy fájjon is. A szemébe nézek izgatóan, a legkéjesebben, ahogy tudok. Dolgozzon csak a keze, én sem leszek rest. Kezdem magam kicsomagolni és ő is besegít, mert az óriáskígyónak óriási helyre van szüksége, mielőtt becsúszik a keskeny kis járatba. - Hagyd el a helyiséget, de íziben, tejfeles szájú! - fröcsögök a srácnak és kinyúlva el is lököm. A nőstény már nagyon bosszant, úgyhogy le kell szakítanom a virágját. Itt nincs szükség előjátékra. Próbálnám leszedni róla a borítást, de elszökik és egy asztalt lovagol meg. Remélem, terpeszben. Ha nem, hát megoldom én, hogy ki legyen feszítve. - Edison, te menj innen! Nem parancsolsz nekem, itt nincs cenzúra, háhá! A srác esküdt ellenségnek tartotta a tanulást, de az önbizalom túlcsordult benne. A buktatásból sem tanult. Ebből majd fog. A farkasom belendül, én pedig követem és úgy sújtok le, ahogy fiatalkoromban, mikor a rockklubot védtem meg a drogos hippitől. Az öklöm egy jobbegyenessel találja meg Proctor orrszerkezetét. A vér rögtön kifröccsen, érzem a csonttörést és olyan szép ívet ír le a nevető harmadiknak szánt lúzer, hogy még a falon is csúszik felfelé egyet, mielőtt a szervezete megadná magát és az egyik asztalt magára borítva összeroskadna. Úgy érzem, él még, de most nem ez érdekel, hanem a nőstény, akire konkrét ragadozóként próbálom rávetni magam, nagy ugrással, mint szavannai oroszlán a gyorslábú zebrára. A ruhája húzogatása csak jobban feltüzel, de szavakra már nem jut energia. Hallom még, hogy csapódik az ajtó, sikításokkal menekülnek az emberek, kivéve a pultosnőt, hiszen pont előtte rendetlenkedünk. Őt se látni, azt hiszem, az univerzális védelmet veti be, azaz a söröskorsók tárolóhelye előtt guggol, hátha elmegy a mumus, mielőtt megtalálná. Az ugrásba mindent beleadok, kézzel előre, mint Superman. Ha Angel megpróbál hárítani, az erejével képes lehet rá, de az akaratom töretlen. A farkasom most totál megvadult és minden értelemben erőt szeretne venni az orrát piszkáló nőstényen.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem felelek semmit se neki, hiszen semmi értelme nem lenne. Szeretné tudni a játékaim célját. Részben sejti, de pontosan nem tudhatja és ez nekem így jó. Nem is akarom, hogy kiismerjen. - Csak vigyázz, hogy nehogy aztán túl szűk legyen. – állom a pillantását és láthatja a veszélyt a tekintetemben. Ő akar valamit, én meg elhitetem vele, hogy az övé lehet. Rövid ideig talán még képes is lennék neki megadni, ha úgy ítélem meg, de az se kizárt, hogy a kincset rejtő kapukat örökre zárva tartom előtte. Vajon mekkora kínzás lenne számára, hogy amit akart, azt hirtelen még se kapja meg? Az erőviszonyok már régebb óta mások, vajon mennyiszer tetszene neki, ha egy nő erősebben bír nála, akit egykoron könnyedén győzhetett le? Igaza volt abban, hogy nem örülnék annak, ha nem én okozhatnám a halálát, de a vége akkor is ugyanaz lenne, hogy halott. Másrészt meg ostoba módon szereteket hagyna hátra, így pedig van más amivel fájdalmat tudnék okozni. Vajon mit érezne akkor, ha miatta venném el mások életét? Azokét, akik csak annyit vétettek, hogy túl közel engedték a hímet. Hamarosan pedig elkezd róla lekerülni a ruha, legalábbis alulról. Látom a személyben a vágyat, a kéjt, amivel birtokba akar venni. Ez pedig roppantmód tetszik, hogy az irántam érzett gyűlölete ellenére is képes vagyok ezt még a felszínre hozni. De ahogyan mondani szokás, a bor nem válik vízé, ahogyan azért a kinézetem se mondható átlagosnak. De aztán magára hagyom, hogy kicsit mással szórakozzak, aztán pedig végül egy asztalon kötök ki. Figyelem ahogyan a két férfi éppen méregeti egymást, és még én is öntöttem egy kisebb olajt a tűzre, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy megint ennyire elborul az agya a hímnek. Mielőtt bármit is tehetnék neki esik a srácnak, a szemeim összeszűkülnek és csak egy kiáltás hagyja el az ajkaimat, hogy „Nee”. Láthatja rajtam a hím, hogy rohadtul nem tetszik, amit művelt. Szórakozni akartam, esélyt adtam arra, hogy birtokba vegye a testem, de élt vele? Nem, csak húzta az időt, egyszer se próbált eddig bejutni a ruhám alá igazán. Így nem csoda, hogy szórakozást kerestem esetleg másnál is. Ő talán többet tett volna feleennyi idő alatt is, mint Lio. Érzem és hallom a takarásomban megbúvó felszolgálót. A félelme szinte a csontomig hatol. Farkasszemet nézek a férfival. Amikor viszont vadállat módjára támad, akkor könnyedén csusszanok az utolsó pillanatban az asztal másik pontjára, hogy utána másodpercek alatt kapjam fel a közelben megbúvó kést, hogy a karjába szúrjam minden habozás nélkül és nem vagyok rest az erőmet se bevetni ellene. Idősebb vagyok nála és érezheti, hogy most felhúzott. – Megőrültél?! Ettől érzed magad férfinak, hogy a gyengébbet majdnem megölöd?! Ő század idő alatt többre lett volna képes, mint TE! Ezernyi alkalmad lett volna, hogy bekerülj a ruhám, de most… – a szavaim keményen csendülnek és közben az energiámmal próbálom megtépázni őt. A farkasom is készen létben áll, de nem akarok balhét. Nyilvános helyen nem és Lester is biztosan érzi azt, hogy eléggé kicsi az esélye annak, hogy befejeződjön az, ami elkezdődött, ahhoz túlzottan is pipa vagyok. Nem szoktak érdekelni az ártatlan életek, de most annak a nőnek az ijedtsége valami miatt számít. Mintha anyám félelmét éreznem az övéiben… - Muszáj neked mindent elcseszned mindig?! - kérdeztem meg egy kínos nevetés keretében, miközben továbbra is azon voltam, hogy egyre inkább a földre kezdjem el lökni őt. Megadtam volna neki azt, amit akart, hiszen vágytam rá, de kár volt annak a srácnak neki rontania. Hibázott és nem is kicsit.
- No, csak nem visszanövesztetted a hártyát? Az lenne ám az igazán izgalmas kaland. Szó szerint áttörés. A szemei is azt mutatják, hogy valami rendkívüli következik, de olyan, ami nekem nagyon fájni fog. Az egész életem hasogat, úgyhogy abszolút nem bánom. A pankrációban is azt vallottuk, hogy ha valakit úgy ér utol a végzet, hogy egy dicső menetet nyom le, arra hősként fognak emlékezni. Itt másfajta menetben vennék részt, nem igazán heroikusan. Ez a lány régen is csudaszép volt, de barnán, vadító intelligenciával egyenesen ellenállhatatlan. Legalábbis úgy, hogy nekem már semmi nem számít, se apám, se anyám, se jövőm. Angel először csak a szemek harcát láthatja, aztán szótövisekkel döfködjük egymást Proctorral, de végül szilaj lovak dobogását hallani és eltiporják a hangoskodó bámészkodót. Csalódást okoztam annak, aki nem úgy képzelne el egy édeshármast, mint én. Négy csöccsel az igazi, nem négy golyóval. Torkom szakadtából üvöltök, mikor a támadásom után Angel egy nagykéssel szögezi le, hogy rossz úton járok. Ahogy az energiák tépik a húsomat, leválik rólam az emberi mivoltom, nőttön növök, szőrbe burkolózom és az ép mancsommal akkorát lendítek a nőstény hasa felé, amekkorát csak tudok. Shakespeare-re most nincs idő, a farkasom nem tanít az egyetemen. Ő a vadonban él és most ezt a kávézót változtatja ragadozók telepévé. Most már a szexuális vágyat a küzdelem váltja fel, a harci hév indít a nő felé és ha rajta leszek, nem azt fogom tenni, amit eddig akartam. Le fog csapódni az is, érzem, hogy az utórengések berepesztik majd az amúgy is megsüllyedt életérzésem falát, de most lángokban áll az egész és meg akarja égetni azt, aki késsel hadonászik. A szavai arra elegendőek, hogy még csalódást is okozzanak. Jó lett volna letépni egy virágot, ha hagyja magát. Most inkább gyökerestől gyomlálnám ki. Egy átlátszó kirakat, amin keresztül szörnyet láthatnak a menekülők, egy áldozatul eső fiatal pincérnő túl rövid élete, egy nyilvános meztelenkedés és még számtalan bűncselekmény jogi vagy igazságszolgáltatási vonzata repül el a fejem mellett. Épp csak horzsolják, nem állnak bele. Nem állok le. Fejjel rohanok az erősebb falnak, hátha mégis át tudom törni. Ha pedig pusztulni kell, nem tarkóra tett kézzel fogom várni a fejbelövést, hanem az utolsó pillanatig harcolok. Ki az a Steph? Ki az az Angel? Milyen szócoltokat puffogtat itt? A farkasom nem hallgat rá, csak az ösztönök vezérlik, hogy marja, szabja, rávesse magát, ha képes rá. Vicsorog és mindent összenyálaz. Mint aki nagyon jól tudja, hogy számára már nincs holnap...
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Nem reagálok semmit se arra, amit mond. Nem akarok felelni, hiszen csöppet se gondoltam komolyan az édes hármast se. Egyszerűen csak észhez akartam téríteni, hogy ne mások előtt tegye. Pusztítani akarom, felemészteni őt, és ha ő elbukik, akkor talán már az én bukásom se érdekelt volna teljesen, de ez túl egyszerű, könnyű lett volna és nem ilyenre vágytam. Mintha hirtelen a maradék eszét is elveszítette volna, vagy talán sose lett volna. Míg én erősebbé váltam sok téren, mintha ő csak elveszítette volna egyre inkább az eszét. A korábbi melankóliát, magába zuhanást hirtelen lerázta volna. Az energiái és a tettei könnyedén elárulták őt, hogy mire készül, így nem ért váratlanul a támadása. A kés könnyedén szalad a húsába, miközben én próbálok távolabb kerülni tőle. Nem hagyom benne, könnyedén rántom ki, mintha csak még nagyobb fájdalmat akarnék okozni neki. Mintha azt várnám, hogy a fájdalom észhez térítse őt, ráébredjen arra, hogy mit veszített el. Látom, ahogyan nőni kezd, ekkor pedig még inkább a farkasa ellen lépek fel az energiáimmal. Vissza akarom őt fojtani, mielőtt totálisan elárul minket, mielőtt a saját sírját ássa meg egy ostoba lépéssel. Amikor a hasamhoz kap, akkor lassan reagálok és sikerül a ruhámmal együtt egy kisebb darabot is kikapni belőlem. Sietve kapok oda, és felmorranok. Nem békésen. A nőstény ugrásra kész, de még se teszem. Hátrálok és érezheti, hogy nem viccelek a szavaimmal, vagy éppen az energiáimmal. Nem könnyű kitartani, de nem adom fel. Eleget gyakoroltam az egykori otthonba, de lenne még miben fejlődnöm, viszont egyre nehezebben törhet utat a bestiája. Az asztalt rúgom neki teljes erőmből, mintha ezzel akarnám kizökkenteni, talán sikerül rövid időre, talán nem. – Állj fel! – ordítom a mögöttem kuporgó pincérnőnek, aki továbbra se mozdul. Sietve rántom fel őt a földről és magam mögött tartom, úgy hátrálok a kijárat felé. A kést pedig másik kezemben tartom. Szavaim szemmel láthatóan semmit se használnak, de az energiám ellen nem sok mindent tehet. Azt nem rázhatja csak úgy le magáról. – Van fegyver? – itt mindenki vadász, így nincs veszteni valóm. Hamarosan pedig kiderül, hogy a pultnál van. A kést következő pillanatban viszont elhajítom, majd mielőtt azt hihetné, hogy csak azzal védekezem, egy asztalt hajítok felé, miközben egyre nehezebb talpon maradnom. Rohadtul fáj a sebem és érzem, hogy nem fogom sokáig bírni, amikor is egy puska sül el mellettem. A pincérnő lőtt Lesterre. Talán lábon, derékon találta, de nem sajnál még egyet beleereszteni, hogy védjen minket. Akkor is megérzi, ha nem is ezüst. Látom, hogy remeg, így talán nem is oda talál, ahova szeretne, de legalább nem nyegle típus a hím, így van felület bőven. Az ajtó hangosan csapódik be utánunk, miközben a zsebemből próbálom előhalászni a kocsi kulcsokat.
Ez az igazi fittvega törvény. Senki nem mond semmit, ha nem tesz semmit, ha mégis tesz, azt pedig az örökkévalóság látja. Könnyen lehet, hogy Angel aka Steph évődése csak a bűnös alma újabb szitje, amit túllépi a jonagoldot és a spottal fertőzöttet. A karom hamarost kés áldozatává válik és én a túlzott támadóból megkéselt erőszakoskodóvá válok. A fájdalom még nem térít egészen oda, ahová tartozom. A pusztítót szeretném elpusztítani és ennek fényében cselekszem. Egy kisebb húsdarabit sikerül kitépnem, ez egy apró hentesélmény, nem több. A nőstény meghátrál, mert fáj neki, hogy megcincáltam. A viseletével együtt. Kis boszorkány! Egy asztal éri a testemet és majdnem is söpri! Masszív ipari gyártmány. Kinek dumálna, ha nem nekem? Képes lenne egy emberrel összefogni? Angel bármire képes, hogy ha a mennyből letaszították, a pokolban legyen királyné pogácsák sütésével és agresszióval. - Van ám! Szólok és támadok is azonost nyomban. Az asztal úgy fejbe talál, mint Tell Vilmost az almát célzó nyíl vesszeje. Ezen kívül még valahonnan, meglepően, akár egy kóser boltból, golyó ér engem. Egy pillanat és megpillantom a riadt pultosnő cseppet sem riadt arcát. - Hogy ne félnél ennyire! Meglátnád, mitől döglik a légy és minden jóbarátja, hóbarátja, édes kis puncis pincsikém! A találatok sajnos túlságosan is találtak, így egy masszív hanyatteséssel tudok szolgálni. A földön pedig rám tör minden, amit elkövettem Asamival szemben és a saját értékrendem ellenében. Nem kelek fel, nem harcoskodom. A saját, pucér valómat mutatom a konyha kövén és ha orvul fénykép készül, nem vagyok képes ellenkezni. Gondolatomat se éri a gondolat, hogy itt Angel ellenség lenne. Én vagyok a bűn maga, a gonosz gondolat, a hűtlen nehéz feje, ki lehanyatlik farkánál fogva. A tehetetlenség ölel magához és a tétlenség örök hordozója. Csak fetrengek emberi formámban, mivel az igazit megakadályozta egy másik hasonló. Érzem a vesztem és mindent, ami ezzel járhat. Új kölyökkor, hadd öllellek magamhoz! Megduglak és megháglak, mint álmomban az öreg, szőke nőstényt tánc közben! Lévén vala. Vala vala. - Kalevala, így lőn vala. Győzz, ha győzni akarsz, édes kis egykori likam, kit betöltöttem. Nem lévén ellenfeled te leszel a dobogó legtetején! Szőrösen szőrtelen véglény! Elterülök a kávézó kövezetén és szemem behunyva hagyom, hogy akár fénykép, akár videó készüljön az át nem változott, energiák által visszatartott testemről. Semmi nem akadályoz most meg, az én egyetlenem farkasom behúzza fülét és visszafogja farkát. Steph elérhette, amire törekedett. Nincs már, ki ellenében álljon. A győzelem a győztesé.
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Szorult helyzetben sok mindenre képes az ember, még arra is, amit sokan nem néznének ki belőle, ahogyan a pincérnőt se kell félteni, viszont azt még ő se sejti, hogy aminek most szemtanúja volt az akár még a fesztét is okozhatja. Halállal vagy feledés, nekem egyik se számított. Számomra ő csak egy járulékos veszteség lenne és nem több. Minden csatában vannak feláldozhatóak és ő az volt, még ha jelenleg úgyis tűnt, hogy szövetségre leltem vele. Ki ördöggel cimborálni próbál, az jobb, ha mindenre felkészül. Régebben könnyedén maga alá gyűrhetett volna, de azóta az élet kockái másabb dolgot dobtak és idővel talán ő is képe lesz belátni. - Csak használni nem tudod! – szavaim talán olaj volt a tűzre, de most még ez se érdekelt. Volt lehetősége sok mindenre, beengedtem volna oda, amit egykor jól ismert és részben az övé volt, de aztán mindent elrontott. Mintha képtelen lett volna egy percig is a sorok között olvasni, látni azt, hogy a szavaim és tetteim nem voltak többek puszta provokációnál, szórakozottságnál. Szavaira könnyedén nevetem el magam és még a fejemet is kicsit megrázom. – Sose voltam a tiéd igazán, így nem is értem, hogy miért mondod úgy a dolgokat, vagy éppen miért próbálod meg feszegetni a határt. – pillantottam rá csöppet se barátságosan. A pillantásom sokkal inkább vészjósló volt, mintsem barátságos. Az egyik kezem könnyedén pihent a sebemen, miközben a vér jellegzetes illata egyre inkább belengte a teret, ami sokkal inkább kezdett romhalmazzá válni, mintsem egykor pompájában ragyogjon. Asztalok repülnek, hangos robajjal érnek célt, aztán egyszer csak fegyver sül el. Én talán vártam volna még, de nem az én kezemben volt. A nő könnyedén húzza meg a ravaszt, mintha mindig is vadász lett volna és csak arra várt volna, hogy a legnagyobb vadak egyikét legyőzze. Figyelem, ahogyan a hím eldől, de még se moccanok még nem. Egyre inkább hasogat a sebem és hiába volt egykoron a sok sérül és kínzás, hiszen attól még nem gyógyulok úgy, mint a villám. Amikor viszont megszólal, akkor én is magamhoz térek, hogy még nincs teljesen vége. Sietve kapom ki a fegyvert a nő kezéből és Lester irányába lököm kicsit őt, mintha csak attól tartanék, hogy elszökik, majd sietve intek, hogy a fejemmel, hogy inkább nézze meg, hogy él-e még a fiú. Még ha én tudom is rá a választ, hogy talán már csak percei vannak hátra. Farkasom érzi, hogy a másik visszavonulót fúj, még pár pillanat erejéig kínzom őt energiámmal, de aztán feladom. Fáradok és az én erőm is véges. A cipőm sarka könnyedén koppan a kövön, majd egyik lábam a hím nyakára siklik. Egyetlen egy mozdulat kellene és a sarkam könnyedén szakítaná át a torkát, hogy utána vérében fulladozva hulljon el, hasonlóan, mint egykori társa. Fegyver továbbra is ott pihen a kezemben, fejére szegezve. - Tényleg azt hiszed, hogy ennyire könnyedén hagynám azt, hogy megbékéljen a lelked? – kérdeztem meg tőle kíváncsian, miközben lepillantottam rá, majd ha nem próbálta lerázni magáról a lábamat, akkor végül a sarkaim válla egyik legérzékenyebb pontjában landolt. – Ne ábrándozz erről, hiszen nem azért jöttem, hogy könnyedén adjam meg azt, hogy a halál ölében örökálomra hajthasd a fejedet. Túl sokat vártam arra, hogy ennyire egyszerűen megkapd tőlem. Azt akarom, hogy tud, mindig a nyomodban leszek és a vihar akkor fog lecsapni, amikor legkevésbé várnád. – mosoly pedig könnyedén bujkált arcomon, majd amennyiben lehetőségem volt, akkor felkaptam egyik ruhadarabját és megtöröltem a cipőm sarkát. Aztán pedig csöppet se szemérmesen mértem végig a kiterült hímet. – Kár, pedig igazán lehengerlő szórakozásnak ígérkezett. Talán legközelebb.
A gyűlölet vakítja el még a gondolkodásomat is és ésszerűség helyett csak a pusztítási vágy hajt. Nem érdekel, hogy amit látott a pultosnő, az a halálát okozhatná. Én akarom a vesztét elhozni, mert meg merészelt merényelni, ahogy megérett körte a fa aljnövényzetét és koppanással. A másik nő sem jobb, nem is rosszabb. Angel minden szava csak szítja a tüzemet. Olyanokat mond, amik csak részben hamisak, arra viszont tökéletesek, hogy a pofámból támadásra rántsák az agyarakat. Szavaknak itt már nincs helye, az erőt pedig a nőstény nem engedi. A földön végzem, vergődöm, mint oroszlánfóka a kopott lakkú parkettán. Itt maradok igazán magamra és mindenhonnan nevető arcok néznek rám. A sanyarúságomon kacagnak, de a legrosszabb, hogy mind én vagyok. Ez mind én vagyok. Saját magamat vetem meg, a lelkem gyötri magát. Angel sebe, a pultosnő sorsa, a kint várakozók telefonhívásai, a rendőrök esetleges érkezése apró hangyanyüzsgés, szinte fel sem tűnik. Valaki rám esik, valószínűleg a pincérnő, de némi botladozást követően már nem nyomja a mellkasomat. Így sem lett könnyebb. Amit igazán érzek a külvilágból, az Angel energiája. Mintha a gravitáció és a tetteim súly nem lenne elég, még kapok egy mentális malomkövet is. Nem nyitom ki a szemem, akkor sem nézek fel, amikor a torkomat éri a lábikó, mi olyan csinos és mi még szebb dolgokhoz vezet. Nincs mozdulat, nincs hárítás, nincs védekezés. Támadás még ennyire sincs. Szózat hallatszik a nőstény szájából és úgy suhan el mellettem, ahogy gyorsvonat a kötöttpályán. Csak a vége marad meg, az viszont a félelem lángját gyújtja még fényesebbre és lobogóra. Soha nem lehet nyugtom. Minden kamera mögött ott lesz a Nagy Nővér, árgus szemekkel követ engem és minden követ megmozgat, hogy az életem folyama töredezetté váljon. Száraz helyekre, égető sivatagokba fog terelni, míg végül kiszáradok és a párám száll vissza az égbe vagy a föld alá vagy bárhová, ahol majd a szellemek fogadnak. ~Reszkess, nyomorú, kit még utól nem ért A törvény keze eltitkolt bűnödért; Véreskezű, s te hitszegő, s te, ki Erényt színlelsz s vérfertezetben élsz; Szakadj izekre, gaz képmutató, Ki nyájas kép alatt más életére Törtél.~ Shakespeare Lear királya szólott vala fejben, de a vétkes nem Angel. Már alig érzem őt, magamat annál inkább, megsokszorozódva, többedmagamtól kínoztatva. Az átok az én fejemre hull és innentől aztán jöhet akármi a markolótól a tornádóig, a rendért kardoskodó őrzőtől a fejemet venni készülő falkarendőrségig, se mozdulat, se szó nem követi a gondolatot. Csak égek és nyomorgok, egy helyben fekve, kiterülve, akár a levágott sertés, amiből hamarosan kihúznak mindent, ami éltette. Vihetnek, vághatnak, bilincselhetnek, bevégezhetnek. Bocsáss meg, Asami. Ennyi volt.
// Köszönöm a játékot! Angel ismét kitett magáért //
Angel Honore Gadot
Latro
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 159
◯ IC REAG : 139
◯ Lakhely : fagyos Alaszka
◯ Feltűnést kelthet : Erős smink, kihívó öltözködés és jellem
Kár lenne tagadni, hogy nem élveztem azt, ahogyan vergődik és szenved. Közben pedig csöppet se könnyítettem meg a dolgát. Jó érzés volt látni azt, hogy miként törik ketté az egója, vagy éppenséggel miként törik meg ő. A szavak könnyedén hagyták el az ajkaimat, mintha csak még inkább meg akarnám tiporni őt. Nem csak a tetteimmel, a farkasommal, hanem még a szavaimmal is. Figyeltem őt, a mosoly nem tűnt el arcomról, akkor se, amikor a lábam nyakára tévedt. Egy pillanatra tényleg megfordult a fejemben, hogy elhozom a véget, de hamar be kellett ismernem magamnak is, hogy ennél azért sokkal nagyobb elégtételt akarok venni, így beértem a vállrészével. Füleimnek szinte zene volt az, ahogyan a bőre, majd a bőr alatt lappangó izmok vagy éppen erek is megadták magukat a cipőm sarkának. Biztos voltam abban, hogy lenne olyan, aki üres fenyegetésnek venné a szavaimat, de nem az volt. Inkább figyelmeztetés a számára, hogy sose lesz nyugta. Amíg élek addig biztosan nem lesz, hiszen nem volt más célom, mintsem az, hogy elhozzam neki a poklot, hogy szép lassan mindent felégessen és mindenki élete mondhatni szenvedéssé váljon a közelében. Az örök magány is még menny lehet számára, de nem kell félne, hiszen biztos lehet abban, hogy ki fogok tenni magamért, ahogyan eddig is tettem. Az szavain, az idézetén könnyedén nevetem el magam és még a fejemet is megrázom, hiszen az energiái eléggé beszédesek számomra. Minden egyes apró rezdülése szinte melengeti a szívemet, amit a pokol egyik tornácán tölt el. Sok ilyen lesz még, ha rajtam múlik és már kíváncsian várom a következő találkát, hiszen biztos voltam abban, hogy lesz még ilyen. Amikor viszont kidől, mint egy kisgyerek, aki nem bírja el a vállára nehezedő ördögöt. Ohh, pedig még nem is tettem igazán nagydolgot. Könnyedén veszem a kezembe a telefont, majd kisebb babrálás után fel is nyitom, közben pedig kíváncsian pillantok körbe az üzleten, hogy utána kötelet találjak. Lassú léptekkel megyek oda a pincérnőhöz, ha kisebb harc árán is de végül hozzákössem az egyik csőhöz. – Sajnálom, de nem engedhetlek el, de azért köszi. – csak ennyit mondok, miközben a fiúra pillantok, aki haldoklik. Talán megmentik, talán elkésnek. Nem mintha túlzottan érdekelne, hiszen nem miattam esett baja, hanem a hím miatt. Majd ismét a telefont figyelem és mosollyal az arcomon írom meg az üzenetet. A címet is megkapta, ahogyan egy fényképet is Lesterről. Nem túlzottan tudta megkérdőjelezni a szavaimat, hiszen jól látszott, hogy tényleg kidőlt a hím, ahogyan a ruhái is hiányoztak. Nos, lássuk mit lép a kis őrző és vajon Lester bevallja, hogy nem járt sikerrel, mert letörtem a kis szarvacskáját, de ha rajta múlott volna, akkor örömmel bújt volna a ruhám alá? Alig érkeztem meg és máris többet értem el, mint remélni mertem volna. Kíváncsian vártam a fejleményeket, de azt már nem itt. Ahhoz túlzottan is hasogatott az oldalam a hiányzó darabka miatt, így sietve dobtam || Én is köszönöm a játékot, élvezet volt minden egyes fordulatával. És örülök, ha sikerült kicsit is megkeserítenem az életedet. Kíváncsian várom a folytatást. Illetve zárást nem kértem a helyszínre, mert majd ti megbeszélitek, hogy hogyan tovább.
Beszálltam a pickupomba, pont megfelelő lesz arra, hogy hátulra becsesszük Lestert, és döglődjön ott magának, bármi baja is akadna éppen. Nem vagyok együtt érző hangulatban. Gyanítom, ha Angel minden szava nem is igaz, akad benne valóságtartalmú, a meztelen Lester épp eléggé beszédes. Fogalmam sincs, mit higgyek, de most nem ez az, ami elsősorban érdekel, sokkal inkább az mozgat, hogy a felmerült problémákat elsimítsuk. A falka majd gondoskodik a hím büntetéséről, most már az ő hatáskörük. Leállok Andrzej háza/lakása előtt, és megcsörgetem, hogy itt vagyok, bevágódhat, ha meg épp az egyetemen volt, oda mentem értem. - Szia! Sokat egyelőre nem tudok, az biztos, hogy szétverték valamelyik helységét a benzinkútnak az országúton, van sérült, és bámészkodók is akadnak. Lesz dolgunk. – Igazság szerint ez mondhatni rutinfeladatnak számít, reményeim szerint nem tömegesen láttak olyat, amit nem kellett volna, de ez ott majd kiderül. Nem fűlik a fogam Lester ügyében intézkedni, de ha már én kaptam a jelzést, nem passzolhatom le személyes okokból a feladatot, eszembe sem jutott, teszem, amit kell, nem azért lettem őrző, hogy kibújjak a kötelességem alól. Sokat nem beszélek közben, holott alapvetően egész csicsergős nőszemély vagyok, de most semmi hangulatom hozzá, ehhez a férfinek semmi köze, egyszerűen a helyzet elcseszett alapjaiban véve. A sebességhatárt betartom, de tempósan vezetek, elvégre sietünk, nem volna jó, ha a kelleténél többen látnának olyasmit, ami miatt közbe kell avatkoznunk, illetőleg az is aggályos, hogy mennyire sérült az, aki a kis párharcukba beletaposott esetlegesen, Lester állapota különösképpen nem izgat ilyen téren, helyre fog jönni, vérfarkas… Nagyjából negyed óra alatt kiérünk, szerencsére nem Fairbanks a legnagyobb város a környéken, és a forgalom is a kezünk alá dolgozik. A benzinkút körül még kószálnak emberek, a kávézó rész ablakain kukucskálva be, sérült közöttük nincs, de ez nem jelenti azt, hogy nem láttak olyasmit, amit nem kellett volna. - Ellenőrzöd őket idekinn? Én beszaladok megnézni a sérültet, meg ne haljon nekem… Ha valamivel el tudnád terelni a figyelmüket, az jó volna, akkor talán tudok burkot használni. – Parkolok le, a kávézótól nem messze, nem akarom elriasztani a bámészkodókat. Basszus, remélem, hogy ez a saccra tíz ember nem látott olyat, ami miatt Nigelnek durván meg kellene erőltetnie magát. Amennyiben ő is kiszállt, bezártam a járgányomat, aztán a rakodórészről levettem egy a vastag vászont, amivel a cuccokat szoktam letakarni, s siettem is befelé. Rajtam kívül más be úgysem vágyott, bár összesúgtak a hátam mögött, még az őrültség szót is hallottam, de különösképpen nem érdekelt. Gyors helyzetfelmérést végeztem, Lester kiterülve, egy srác a falnak vágva, véres fejjel, egy nő kikötözve. - Kisasszony, megsérült? – Látszólag nem, de sosem lehet tudni. Ijedtnek tűnt, szerintem sokkos állapotban volt, biztosra vettem, hogy az ő emlékeibe bele kell nyúlni. Megcsóválta a fejét, és motyogott valami olyasmit, hogy ő csak haza szeretne menni. Nos, az nem fog megtörténni még egy ideig. Lesterhez léptem, és ráborítottam a ponyvát. - Nagyon ajánlom, hogy maradj ott, ahol vagy. – Kedves az éppenséggel nem voltam, de nem szerettem volna, hogyha az okozott káosz közepette még tovább parádézik nekem, és varázslatot kell alkalmaznom rajta. Utána már a sérülthez siettem, a nyakához nyúlva fohászkodtam azért, hogy legyen pulzusa, s abban a pillanatban, amint megéreztem, már két tenyerem zárójelébe fogva arcát robbant ki belőlem a gyógyító varázslat. Muszáj életben maradnia, máskülönben Lester még rosszabb helyzetben lesz. Akármennyire nehezteljek rá jelenleg, a halálát nem kívánom, sem hosszas szenvedést falkakörökben. - Előbb-utóbb meg fogod öletni magad… – Állapítom meg halkan, lehangoltan. A mágiám megfogant, a gyógyulás elindult, viszont valószínűleg a srác emlékeibe is bele kell majd nyúlni az állapotát illetően, de szerintem azt majd csak a kórházban tudjuk megejteni, mert egy darabig még biztosan nem lesz magánál, viszont semmilyen kitalált forgatókönyvnek nem kedvez, hogy esélyesen nagyon is tudja, ki bánt el vele. Ezen felbuzdulva telefonálok egyet, mentőt hívva, jelezvén, hogy verekedés tört ki, a tettes elszelelt, de van egy súlyos sérült. A kamerafelvételeket is meg kell semmisítenünk, túl sok kérdést vetne fel. Mivel Lester ruháit nem látom, gyanítom átváltozott korábban, tehát sajnos mindenképpen szükséges lépés. - Haza szeretnék menni. – Nyöszörögte sírós hangon a pincérnő. - Hamarosan hazamehet, kedves, nyugodjon meg kérem. – Mosolyogtam rá, aztán Lesterhez léptem, lehúzva annyira a ponyvát, hogy megnézzem a sérüléseit. - Nem vagy olyan rossz állapotban, inkább nem látlak el, különben csak többet szívnál a golyó miatt. Fel tudsz állni? El kellene vergődnünk a kocsimig. Beviszünk, majd érted jön valaki. – Érezhetően ridegebb vagyok vele, mint teszem azt legutóbb, és azt is sejtheti, hogy bajban van, csak úgy nem lóghat meg, és szívbaj nélkül fogom akár lebénítani is, hogyha meg óhajt lógni. Igaz, ami igaz, akkor is meg fogom tenni a jelentésemet, és értesíteni a falkát. Kész szerencse, hogy ott van kéznél a könyvtárban az őrzős kapcsolattartójuk. Mindenképpen megkönnyíti az életünket. Akárhogyan is, idebent megvártam, hogy Andrzej végezzen, közben többször ellenőriztem a srác életfunkcióit, remélve, hogy a mentő befutása előtt még ki tudjuk vinni Lestert, mert én egyedül nem sokra megyek, hogyha nem képes felállni. Ellenben így, vagy úgy, de hamarost már a pickupom hátsó részében fekszik, betakarva, ponyvázva, levegőt azért kap. Elég leharcolt állapotban van, de nem halálosak a sérülései, nem ezüst golyóval lőtték meg, azért a stílusos tűsarkú nyomért meg komolyan vállon tudnám veregetni Angelt, ha nem utálnám ennyire. Onnantól kezdve már kész szórakozás a visszaút, Lestert meg őrzöm, amíg érte nem jön valaki, mert jelen állapotában nem szívesen engedném, hogy csak úgy meginduljon a vakvilágba. Közben, ha az állapota rosszabbodna, akkor mégis elvégzem rajta is a gyógyítást, de a golyót nem tudom kiszedni, azt majd megoldják az övé.
50 pont – 1,5 pont (Gyógyítás mesterszó) = 48,5 pont
//Ennyi lett volna részemről, köszi a lehetőséget! //
Kezdőlap
És üdv ismét a falkában! 
//
Angel ismét kitett magáért 
Illetve zárást nem kértem a helyszínre, mert majd ti megbeszélitek, hogy hogyan tovább. 
