[Nigel - Tessa Walsh nyugalomba helyezése]
Nem akartam ebbe az egészbe még inkább belefolyni, de ahogy Nigel elindult, miután dolgát végezte az utódlással, egyszerűen vittek utána a lábaim, ismertem, ötven éve, és tudtam minden porcikámmal, hogy valami nincsen rendben vele, és közel sem „csupán” az itt zajló események indukálták. Csendesek voltak lépteim, nem szóltam és nem zavartam meg, csak tudni vágytam, mi zajlik benne, hiába volt már hónapok óta fájdalmasan távol. A lelkem talán nem volt felkészülve a tömény fájdalomra, ami mindenkiből áradt. Az áldozatok éltek. Végignézve értetlen, fájdalom torzította arcukon közel sem voltam benne biztos, hogy ez mindnyájuk számára pozitív végkifejlet. Ám mindezek ellenére sem ők voltak azok, akikkel foglalkozni vágytam. Hiába vágtam ki Anguta lapockájáról a tetoválását, nem léptem oda a fiúhoz, akinek a keze által kellett volna halnia, csak megálltam biztos távolságban, arra várva, mire jut Nigel. Megereszkedő vállait látva csak azt értettem, megülte lelkét a gyász, túl jól ismertem már ilyenkor, megannyi szeretett lélek halálát kellett elszenvednie, vagy épp nekem, és mindig ott voltunk egymásnak. Az csak egy dolog, hogy jelenleg nem kommunikálunk, ám ez nem ok számomra arra, hogy ezúttal ne legyek ott.
Az elhunyt legközelebbi hozzátartozója. Visszhangot vernek bennem a szavai, és nem értem, miként is érthetném, nem beszéltünk, ám a szavak súlyát felfogom, s emellett azt is, hogy most szüksége van rám, talán jobban, mint bármikor, akár kimondja, akár nem. Megszakad érte a szívem, bár a hiánya folyamatosan mardosott, úgy ítéltem meg, ellökött magától, és nincs szüksége rám. Talán csak vak voltam, talán tényleg nem volt, de most van, és ez az, ami számít, a múlt most lényegtelen, a jövőt még nem írták meg, a jelen formálja, és ha ugyanúgy leszünk, mint a mai nap előtte, akkor sem vagyok képes hagyni, hogy ezt egyedül csinálja végig. Egyszerűen nem megy.
Ott leszek minden pillanatban, minden nap, ott leszek, amíg csak kellek, segítek, amiben csak tudok, hiába nem osztozom vallásában, ám még így is akad olyan, amiben jól jöhet két kéz. Bárki, akit szíved szeretett, épp oly fontos számomra, mintha a saját veszteségem lenne, így a fiatal vonásokat emlékezetem issza magába, hogy tudjam, ki az, akit gyászolunk, ki az, aki megkapja a méltó tisztességet tőled segedelmemmel. Később majd társul hozzá név, s rokonsági fog is bizonyost, ám mindez most lényegtelen, csak a tény számít, hogy valakit elvesztettél, s miben most te magad ugyanolyan elveszettnek tűnsz. Leszek hát a kéz, ami ezen a világon tartja kínban vergődő lelkedet, és amíg úgy akarod, nem megyek sehová.
Kezdőlap
![Tessa Walsh emlékhelye [külső helyszín] I_vote_lcap](https://2img.net/s/t/18/32/18/i_vote_lcap.png){kind=small}
![Tessa Walsh emlékhelye [külső helyszín] I_voting_bar](https://2img.net/s/t/18/32/18/i_voting_bar.png){kind=small}
![Tessa Walsh emlékhelye [külső helyszín] I_vote_rcap](https://2img.net/s/t/18/32/18/i_vote_rcap.png){kind=small}
![Tessa Walsh emlékhelye [külső helyszín] Tumblr_m5du85hnmI1rooebp](https://2img.net/h/31.media.tumblr.com/tumblr_m5du85hnmI1rooebp.gif)
