Kb. 40x15 méteres edzőterem és egyéb helyiségek (öltözők szekrényekkel, padokkal és zuhanyzóval, szertár, iroda). Ming Jin - a "nyilvánvaló erő", amit bárki megtanulhat! A csoportos edzésekre életkortól, nemtől függetlenül lehet jelentkezni, gyerekeknek és felnőtteknek, nőknek és férfiaknak egyaránt indulnak kurzusok. A pusztakezes harc technikáin kívül fegyverek használatát és fegyverek elleni védekezést is lehet tanulni. Bot, kard, kés és tonfa (természetesen mind fából) rendszeresen előkerül az erre szakosodott edzéseken. A terem fel van szerelve mindennel, ami a kung fu gyakorlásához kell: fababa, bokszzsák és -kesztyűk, védőfelszerelések.
A várost vágytam megismerni, személyesen is. Előzetesen mindig megismerem a várost, s ha szerencsém van, vagy éppen szándékosan teszem, mindig van pár kapcsolatom előzetesen, hogy ideérnék. A legjobb, nem kell külön pedálozni, hogy menjenek a dolgok maguk útján. Az egyik séta alkalmával ismerős érzet fog el, ám hiába figyelek fel rá, most másra akarok koncentrálni, így hagyom a dolgom, pusztán megjegyzem, s haladok tovább. Sétával sokkal több mindenkivel találkozom, megismerem a várost, ám még több, s egyben befolyásosabb kapcsolatokat tudok építeni rendezvényekkel, estekkel, partikkal, amiket nem vagyok rest megszerveztetni és ki is aknázni. Most azonban ez egyáltalán nem foglalkoztat, gondolataimba visszatévedt a hely, így úgy döntöttem, kisebb időt szánok arra, hogy jobban megismerjem a helyet. Már belépés előtt érzékelem azt, hogy milyen helyre is érkeztem. Ez nem pusztán egy edzőterem. Körbenézek az első helységben, miközben leveszem kabátom, s a karomra helyezem. Pajzsomat szinte teljesen felhúztam, csak kissé van lent, hogy érzékelhessem a környéket, s mások is engem. Olvasom a hirdetést, majd, ahogy látom, beljebb halad egy csoport, követem őket, s még az ajtó előtt, megszokott otthonossággal bújok ki a cipőből, s lépek be, majd a kellő formulával üdvözlöm a helyet. Mélyen belém ivódott megszokás, külön faksznit sem csinálok belőle. Arrébb húzódom, állva figyelem a csoportot, s akaratlanul is kihallom a szavakat, s mosolygok magamban. Várom, hogy észrevegyenek, vagy nem, addig pedig figyelek. Néha többet megtudni így, mint rendes beszélgetéssel.
A mai utolsó csoportomat várom. Épp lezártuk az első edzést. Tradicionális köszöntés és mindenki megcélozhatja a zuhanyzót, az öltözőt. Egy kis ph-értékre nekem is szükségem van. Szellőztetek, ablakot nyitok és csak utána fújok. Szeretem ezt az illatot és egyees tanítványaim is csípik. Még mindig óvatos vagyok. Egyre több súly szakad a nyakamba és senkit nem akarok veszélynek kitenni. Maht utolsó pillanatai még itt élnek a szemeim előtt. Ahogy megérkeznek a már átöltözöttek, szépen sorban, köszöntöm őket. A legtöbbet ismerem, de van egy csajszi, aki most jött. - Szia! Te lennél Janine? Írt egy ilyen nevű lány, hogy jönne, lehet-e úgy, hogy még sose próbálkozott ilyennel. Én meg írtam, hogy persze, mindenki elkezdi valahol. - Igen. Szia Fester! Örülök, hogy megismerhetlek. Látom, hogy örül. Én is, a magam módján. Nem fogom hitegetni. Edzeni jött, azt is kapja. És van még valaki. Ott hátul, ismerős energiákkal. Az arca változott kicsit. Játszanom kell, hisz hivatalosan nem tibeti vagyok és nem duplaannyi idős, amennyinek kinézek. - Üdv! Még nem találkoztunk. Esetleg egy másik életben. Ami utalhat a hitemre, de inkább jelzés a farkasnak, hogy milyen viselkedést várok ott, ahol én vezetem az edzést. Érdekes helyzet. - Fester Rothstein - adom a kezemet. Most nem időzöm itt sokat, pedig szívesen beszélnék a kolostorunk egykori lakójával, katonatárssal, aki szintén a békéért harcolt, mikor már őrző voltam. Később. Bemelegítéssel kezdünk. Mondom és mutatom a gyakorlatokat. Nem bonyolultak, egy tornaóra anyaga. Figyelek és akinek kell, segítek. Ez egy negyed óra. A bundás barátunk kiemelt figyelmet kap, mert nem bízom benne. Benne sem. Képesek évtizedek után meglepni az embert és nem kell a baj. - Fejlődjünk párokba. Először egy kis reflexgyakorlat. Természetesen az öreg farkast jelölöm ki, ő lesz az, aki velem küzdhet. Suttogok, mert itt nem nagyon kéne dumálni, nem sokat, de vele kivételt teszek. - Átutazóban? Hogy teltek az elmúlt évek? - kérdezem, miközben rakogatjuk, terelgetjük egymás karját finom támadásokkal. Közben Janine elesik. Nem a legügyesebb tanítványom, de még fejlődhet. Mindenkinek van remény. Büszke vagyok a többiekre, mert rögtön ketten mennek felsegíteni.
Nem is kell sem sokáig várakoznom, sem csalatkoznom a megérzéseimben. Ismerős arc, megváltozott energiákkal. Az idő és a tapasztalat már csak ilyen, magam is tudom, s már akkor kíváncsi voltam, mivé fog formálódni. Habár a formálódás, hitem szerint, életünk végéig tart. - Üdvözlöm – kabátomat tartó két karom leengedem, így az egyik kezem szabaddá válik, jelezve, békés szándékkal érkeztem. Mosolyom a régi, s úgy rendezem, ne tűnjön fel, régi ismerőst üdvözlök. – Megeshet. Lennart Forstena. Hallottam a helyről, gondoltam, kipróbálom, Mr. Rothstein. Kihallom a figyelmeztetést, de mára már csak mosolygok magamban, nem, mintha korábban erre ugrottam volna. Majd megtanulja, hogy idős farkast nem lehet ugráltatni, úgyis tudja, hol a helye, mindenféle jelzés nélkül, pláne, hogy nem egy öleb típus a mi fajtánk. Megszokott mozdulatok, olajozottan mozgok, ügyelve arra, hogy a koromnak megfelelő edzettséget mutassam, már amennyit külsőm alapján nekem ítélnének. Annál talán némileg kicsivel fittebben, mert a megjelenésem sem azt sugallja, hogy az első kavicsban képes vagyok orra bukni. Találkoztam hetven, nyolcvanéves emberekkel, akik húszéveseket megszégyenítő ruganyossággal rendelkeztek, így okom nincs vén csontnak beállítani magam. Megdöntöm magam, mikor jelzi, engem választott ki párnak. Beállok a gyakorlathoz alapállásba, s mikor nekikezd, csatlakozom, átveszem, s elvezetem energiáját, mozdulatát. - Az elmúlt időszakok sűrűek voltak, s úgy vélem, jó lenne egy hely, ahol hosszabb ideig megmaradhatok – szintén halkan, suttogva válaszolok. Érzékelem, de nem figyelek oda az esésre, a mozdulatokra koncentrálok. Semmi erőfitogtatás, vagy hencegés, s nem csak, mert emberek között vagyunk, vagy, mert egy régi ismerőssel gyakorolok. Nem ezért jöttem ide, hanem megismerni azt, aki ezt a helyet vezeti. - Régóta van a városban? Milyennek találja? Ha kettesben lennék, feltehetően másként fognék az edzéshez, a régi ismeretség okán bevinnék pár komolyabb meglepetés mozdulatot, de így csak maradok egy jól megszokott mozdulatsorban.
A kolostorban még egy kamaszgyermek voltam, ígéretes tehetség, aztán mikor a seregben találkoztunk, már az őrzők ösvényeit tapostam. Azóta változtam. Igyekszem fejlődni. - Mindig öröm hallani, hogy hallanak a helyről - nyugtázom egy mosollyal a hím szavait. - Foglalkozott már kung-fuval? Kötelező kérdés, kötelező hangerővel. Tibetben más volt a katonai kiképzés is, sokkal mélyebb, szellemibb. Hogy ő pontosan hogy került oda, azt nem tudom, de amíg szolgáltunk, láthatta, amit én is. A gyakorlást úgy nyomja, mint aki nem kezdő. Ehhez fogok igazodni. Mindketten szerepet játszunk, álcát viselünk. Hogy a nép ne kapjon szívrohamot. Én már sokat gondolkoztam azon, hogy nem lenne-e jobb mindent a felszínre hozni és megismerkedni a démonokkal, ahogy az őseink is kapcsolatban álltak velük. De nem. Változott a világ, túl nagyot fordult. - Maradt a katonai pályánál? Én még egy ideig úgy tettem, aztán jött ez. Lennart a seregben rangban felettem állt, most is ehhez tartom magam. Neki van könnyebb dolga, hisz a leghalkabb suttogást is hallja, nekem viszont rendesen kell kagylóznom, hogy értsem. - Egy pillanat - szólok neki. Odamegyek a lányhoz, aki már áll a két lábán. - Így - mutatom az alapállást, amit gond nélkül fel is vesz. Aztán a lépéseket is szépen utánozza. Mosolyogva néz utánam, de hát nem lehet minden úgy, ahogy a kiscsaj gondolja. Főleg egy vérfarkas előtt nem. Pedig nem hagyna hidegen, nagyon helyes lány. - Valahol el kell kezdeni - mentem ki magam, hisz ezen tényleg mind túlestünk. - Viszonylag régóta. Általában békés hely és én azon vagyok, hogy ilyen is maradjon. Civilben is a békét szolgálom, arra tanítom meg a tanítványaimat, hogy ne keressék a bajt, csak oldják meg a helyzeteket, amikbe esetleg belekerülnek. Őrzőként pedig pont úgy gondolom, ahogy nyilván a hím is érti. Komoly ellenfél, érzem, hogy visszafogja magát. Mindig is volt önuralma, nemhiába töltött el sok időt a kolostorban is. - Hogy vetette pont ide a sors? Engem áthelyeztek. Nem titok, nálunk így szokott lenni. Közben váltunk, leállítom a gyakorlást és mutatom a következőt. Két kézzel kell csinálni és egy lépés is van benne. Először mindenki utánoz, aztán folytatjuk párokban. - Család? Kölyök? Minden rendben van egyébként? - kérdezem őszinte érdeklődéssel. Túl sokat nem tudok a hímről, de ilyen korú farkasnál már nyilván van kölyök. Vagy volt.
Egy olyan jellem, mint Fester, kétségem sem volt a felől, miután elváltunk először, hogy mikor legközelebb találkozunk, sokkal több közünk lesz egymáshoz, mint előtte. A sejtésem beigazolódott, amikor újfent találkoztunk, a seregben. - Ha hallani valamiről, az azt jelenti, érdemes felhozni egy beszélgetés során – sokan azt mondanák jelen helyzetben, hogy csakis a jót hallják. Márpedig hiszem, hogy abban a pillanatban, hogy rossz híremet keltik, leszek igazán valaki, mert ez azt jelzi, hogy érdemes engem figyelemmel tartani, mivel van egy irigyem, mondanám, de a félelem sokkal nagyobb úr, mert az illető úgy látja, hogy nem tud fölém kerekedni, ezért inkább aláássa a hírnevem. - Volt hozzá szerencsém, viszonylag régen. Azért is jöttem, mert ideje felfrissíteni a dolgokat – hogy a kung-fu-ra vagy a kapcsolatra értem, homályban hagyom. Érzékelem, hogy vagy a közös múlt, vagy valami más miatt, akár megszokásból is, húz közöttünk egy képzeletbeli határvonalat. Akárhogy is, részemről továbbra is a megszokott viselkedésemmel nyitok felé. Számító vagyok, mindenkit bábuként kezelek a világ sakktábláján, s aki hagyja, hogy mozgassam, meg is teszem. Fester esetében sincs ez másként, nála bejön még az is a képbe, hogy olyan jellemmel bír, amit tisztelni tudok. Manapság egyre kevesebbel találkozom. Amit sajnálok, hogy amikor újfent találkoztunk, nem azt az energiát láttam benne, amivé válhatott volna. Sokkal többre képes. - Atyám nyomdokaiba kívántam lépni, így mikor az utolsó kívánságát elértem, felhagytam a szolgálattal, s új vizekre eveztem – voltaképpen visszatértem üzleti vénámhoz, ahhoz is egészen jól értek. – Illik magához – biccentek elismerően. - Kérem – döntöm meg magam, majd gyakorolok egyedül, míg a többiekkel foglalkozik, elvégre nem lehet végig hozzám lekötve, csoportos foglalkozás lévén. - Előbb-utóbb mindenki elér oda, ahová tartozik – bólintok. – Ez jó hír, alkalomadtán fogok élni pár kérdés erejéig az idejével. Ha szabad. A békés város jó cél, magam is ennek vagyok a híve. A rossz hír az, hogy vannak mások, akik ezt másként látják, és nem érdeklik a következmények. Vannak városok, helyek, ahová be sem teszem a lábam. Kihívásnak érzem ugyan, ám olyan felesleges időpazarlásnak az ott tartózkodást, hogy inkább el sem megyek oda. Éppen a másként látás s a hiábavalóság okán. Komoly erőkkel rendelkezem, s tisztában vagyok azzal, Beharapóm tudta, milyen kézbe adja vérvonalát, mikor a farkasok közé emelt. Éppen ezért sem lankad figyelmem és önuralmam. - Remélem, nem helyezik át hamar – ha már összefutottunk, nem bánnám, ha többet tundánk beszélgetni, találkozni. Nem azt nézem Festerben, ami, hanem aki. - Akit kerestem, itt él egy ideje, s hozzá jöttem el. És a város is eléggé kecsegtető, üzleti szempontból nézve. Követem a mozdulatokat, a harcművészetről sokan úgy gondolják, hogy egy sablonos, előre kiszámítható mozdulatsorokból álló harc. Volt alkalmam saját magam tapasztalni, mennyi változata van, s mennyit változik egy-egy ág önmagában is. De nem javítok ki senkit ezzel kapcsolatban, meghagyom ezt az előnyt magamnak, nem, mintha olyan nagy előny lenne. Pusztán szeretem a sakkot. - Nem olyan régen engedtem útjára a kölyköm, ideje saját magának lábra állnia, ha elesne. – fiam halála óta csak őt haraptam be, talán ez is egy szakasza volt a lezárásnak. - Jobban nem is lehetne. És önnél? Társ, család, utódok? – odapillantok a lányra, aki néha még most is úgy néz Festerre, mint a maci a mézre. - Úgy hallottam, a városban lévő Dharma központ érdemel némi figyelmet. Járt már arra? – az információcsere az egyik gyengém, s nyíltan be is vallom, mint ahogy szeretek kapcsolatokat is kiépíteni.
A hozzászólást Lennart T. Forstena összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Júl. 09, 2017 8:04 pm-kor.
Nyugodt, szinte bölcsnek tűnő mosollyal nyugtázom, hogy úgy van, ahogy mondja. A legtisztább valónkról nem hallani. Nem hallani Wim Csiangszuról, aki voltam, sem a többiekről, a múltam részeiről. Csak abban a körben hallani róluk, ahol nem okoznak bajt. Egy egész világ a lepel alatt. Komoly súlya van és minél tovább hordozza valaki, szerintem annál nehezebbnek érezheti. - Az sosem árt. Kedvelem, ha valaki vissza akar térni a régi szép dolgokhoz. Régen nekem is szebb dolgaim voltak. Máshogy gondolkodtam. Azóta eltörött valami és ami most van, abból se ugrom ki, de tudom, hogy nem jó. Innentől viszont suttogva folytatjuk, mintha titkos üzelmekről társalognánk, egész érdekes formában. - Mi volt az utolsó kívánsága? Érdekelnek az ilyen sztorik és ha hihetek a farkasnak, akkor ismeri a tiszteletet. Szép küldetés volt. Újabb mosolyt villantok, miközben hárítjuk vagy engedjük egymás támadásait. Nem szívesen hagyom itt, mikor szólít a kötelesség. Egyedül is lehet gyakorolni, de egy vérfarkast egyedül hagyni az edzőtermemben, hátat fordítani neki, elég kockázatos. Kényszerhelyzet, amit nem szeretek. Hamar vissza is térek. - Maga hová tartozik jelenleg? - kérdezek rá, ha már szóba hozta. - Persze, csak nyugodtan. Állok a rendelkezésére. Amíg egy farkas csak a száját jártatja, addig nincs gond. Magamról pedig tudom, hogy nem mondok neki semmi olyat, amit kártékonyan használhatna fel. Igen, kinézem belőle. Még mindig. - Itt is látott ilyet? Elárulom, mi nem is kellünk hozzá mindig, hogy rend legyen. Az itteni magányos farkasok is el tudják fojtani a lázadást. Négyfelé szakították azt, aki véres egységbe akarta őket kovácsolni. Ez nem az a hely. Ha Lennart mond valamit, azzal kell foglalkozni, de mérget nem veszek rá. Egyszerűen csak fontos minden vélemény. Egy kívülállóé, frissen érkezőé sokszor tisztább és őszintébb. - Én is. Kedvelem ezt a helyet és feladatom van itt. Lennart érdekes farkas. Senkit nem engedett túl mélyre a múltjába, én se kerültem közel hozzá, nem voltunk barátok, legfeljebb haverok. Hogy most mit akar, az nagyon is érdekel. Majd kiböki. - Meg is találta? Ismerhetem esetleg? Nem köteles válaszolni. Amúgy régóta itt élek és ha nem sima, mezei emberről van szó, valószínűleg ismerem az illetőt. Persze bármi lehetséges. A mozdulatokat élmény egy olyannal űzni, aki komoly ellenfél, erőben és gyorsaságban is, ráadásul gyakorolta a stílust. Ha nem is pont ugyanúgy, ahogy én. Ettől szép. - Felteszem, felelősségteljes teremtő volt. Jó is, ha nem rakják ki a kis szőrös csecsemőt, hogy elszabaduljon. És hogy aztán végezzenek vele a farkasok. Vagy hogy az én kezembe kerüljön. Igaz, helyrerakni szeretem az ilyet. Lennart okosabb annál, hogy ész nélkül harapjon és elengedje. Ha megtette, szándékkal tette, igaz, kicsit nehéz ezt elképzelni. - Az jó. Nálam? Ez nem az életmód, amibe beleférne. Vannak ilyen nézelődők, akikkel néha össze is szűröm a levet, de csak rövid ideig. Nem tervezek. Megégettem magam, nem is egyszer, nem is gyengén. Nem folyik több vér azért, mert nekem vágyaim vannak. Az életet jobban tisztelem. - Nagyjából mindenfelé megfordultam már itt. Műveli a jógát? Egy kicsit nagyobb sebességre kapcsolok, mert úgy látom, simán állja azt is és a többiek előtt is vállalható a dolog. Szeretnek olyanokat látni, akik profik, akik a mestert is megizzasztják. Én is szeretem a felkészült tanítványokat.
- Szintúgy ez a véleményem – felelem mosollyal. Az idő változik, a dolgok és emberek is, mégis, valahogy mindennek van egy alapja, amihez érdemes visszatérni, hogy abból merítkezzünk. Mint ahogy én is tettem Kína után. - Kövessem a pályáján, s flotta admirálisként legalább három csatát nyerjek meg – ezt tényleg alig hallhatóan suttogom, Fester számára is, de biztos vagyok benne, hogy meghallja. Flotta admirálisok nem rohangálnak csak úgy a világban, s az már valóban régen volt. Tagadni viszont azok előtt, akik előtt lehet szabadon szólni, nem tagadom. Büszke vagyok és elégedett, hogy atyám kívánságát teljesíthettem. - Kizárólag önmagamhoz. Megtisztel – biccentek röviden, a megszokás, no és persze ma már ez a fajta biccentés nem megszokott, s éppen ezért figyelem (vagy talán tisztelet?) felkeltő, holott most nem ez a célom. - Még nem vagyok olyan régóta itt, de ez alatt nem tapasztaltam ilyet – majd bólintok. – Ez így is van rendjén. Valójában nem szívlelem, ha beleszólnak a farkasok ügyeibe, eltérő nézőpontomat sosem hangoztatom. Jelentős erőkkel bírnak, hogy ne hagyjam őket figyelmen kívül, békén hagyom őket, hacsak úgy nem, hogy szeretem őket a lekötelezetteimmé tenni, még ha nem is mindenhol. Az túl feltűnő lenne, s nekem is vannak elveim. - Feladat – ismét biccentek, kérdés egyáltalán nincs benne. Tiszteletben tartom tevékenységeiket és egyéni céljaikat. Míg nem keresztezik kártékonyan az enyémet. Akkor sem támadom, hanem kiváló alkalmat látok benne. Sakkozásra. - Ha megfelelők az információim – nyitottan csukva hagyom a választ, jövök és nem is a felelettel. – Nem tudom, alkalomadtán bizonyára ki fog derülni – villantok most én egy mosolyt felé. - Érdekes szavak. Netán az utóbbi miatt kérdőjelezte meg az előtte lévőt? Teszem fel – elég nyíltan véleményt formált, valami történt a múltjában, hogy ilyennel sértsen meg, amire finoman figyelmeztettem is. Nem tartozom neki felelősséggel, se beszámolással. Csakis magamnak tartozom és a Beharapómnak, ez az én világom. Jóval nagyobb felelősségérzetet ad, mintha másképp lenne. - Ahogy gondolja – ismét egy olyan kérdőjel, egy válasz, amely újabb kérdéseket vet fel. Ám mindennek megvan a maga ideje. S tiszteletben tartom a magánéletet. Nem véletlenül nevezik magán-életnek. - Akkor ismerheti a központot. Érdemes odalátogatni? – ha valakiknek, nekünk van összehasonlítási alapunk megfelelő közösséget illetően. Sarlatánok csak addig érdekelnek, amíg mulattatni tudnak. – Miért kérdezi a jógát? Igen? – az igen értetlen érdeklődésű választ jelez részére. – Ön? A sebesség mellé ütemet és bonyolultabb védekezés-támadás mechanizmusokat is adagolok, kellő mértékkel. Élvezem, ha valaki tudja, mit csinál, s azt is, hogy miként. Sokat változtak a mozdulatai, finomodtak és egyszerre lettek erősebbek is, érettebbek. A tudatosítása is mélyült, összetettebbé vált. Végül ő billent ki, mire hátrébb lépve, megdöntöm magam, magam elé téve élére fordított tenyerem, köszönetem, s tiszteletem jeléül.
Emlékszem erre a farkasra. Mikor még embernek hittem, a kolostorban élt velünk. Nem ismeretlen számára a hit és a tradicionalizmus, a nagy eszmék. Ettől persze még bármi válhatott belőle, láttam már őseit tisztelő farkast tombolni vagy ármánykodni. - Fogadja őszinte elismerésemet! A szavai alapján sikerült neki, amit akart, amit küldetésnek vett. Ez nagyon komoly katonai karrier és három győztes csatát megélni óriási befektetés. Hányat kellett megvívnia ehhez? Ha üres dicsekvés, az sem zavar. Semmit nem befolyásol, a lelkiismeretével pedig ő számol el. - Az új kezdés általában így indul. Sőt itt a helyiek többségénél nem is változik. Magányos farkasok városa ez. Nem tartoznak sehová, nem is akarnak. Olykor ez változik és továbbállnak. Nem jó, nem rossz, csak tény. Elmosolyodom a biccentésre. Tényleg számíthat rám, ha tisztességesek a céljai. - Ahogy abban is biztos vagyok, hogy ha gondja lesz, megoldja. Egészséges társadalom az övék. Főleg ha nem növi ki magát. Lennart idős és erős farkas, nem kell félteni az övéitől sem. És ha nem szolgál rá, tényleg nem szólunk bele az ügyeibe. Nem is szeretnék. Azt viszont megjegyeztem, hogy mit mondott. Kétségeket ébreszt bennem, pedig okosabb annál, hogy ezt tegye. - Értem. Az igazság folyója kimossa magának a medret. Nem akarja az orromra kötni. Remélem, hogy az "alkalomadtán" nem egy tetemet fog jelenteni. Most csak gyanakszom, az viszont nagy csalódás lenne, ha a gyanú beigazolódna. A pozitív jövőképre voksolok, remélem, csak beszélni akar az illetővel és fog is, úgy, hogy megnyugodjon. Megtörténik, aminek meg kell történnie. - Csak láttam olyat, aki teremtett és tovább is lépett. Pontosabban nem őt láttam, hanem az elveszett gyermeket. Az ilyesmi rosszabb esetben nekünk is ad feladatot. Lennartot nem ismerem olyan mélyen, hogy tudjam, milyen teremtő volt. Jól csinálja, hogy közel van, közel kerül, de nem hagyja magát megérteni. Most engedte el a kölykét, ez még mindig bármit jelenthet. Nem voltam épp udvarias. Néha kijön belőlem az igazi vélemény a farkasokról. - Az élet a legnagyobb érték. Örök folytatólagosság, soha ne nyugvó létezés. Mindig új formát kap. És minden formája becsülendő. Ami az élet ellen cselekszik, az viszont feladat. Áradás, ami ellen gátat kell emelni. Én kerülhetek veszélybe, erre gyúrok már régóta, van is erőm tűrni és győzni, de más miattam ne kerüljön karmok és agyarak közé. - Többek között azt is oktatják ott. Voltam már néhány órán. Önt a vallási rész érdekelné? Vagy a meditáció? A harcos életmód azért eléggé lefoglal, edzésben tart. Benéztem, de a civilek között egész más jógázni. Inkább meditálok. Most pedig rákapcsolunk és állom a sarat. Tudom, hogy Lennart a csúcson lehet, vagy egy kicsit túl is ment rajta. Mindent beleadok, emberi mértékkel és a farkas megtántorodik. Hagyta magát, biztos vagyok benne. - Ezt művelhetnénk szabadabban is, mondjuk az erdőben. Ha van kedve további edzéshez - suttogom, miután én is megköszöntem az egyezményes jellel. Ismét a többiekhez fordulok, új formát tanulunk. Most csak a lábmunkán van a hangsúly, a karokat a mellkas előtt kell összefonni. Megmutatom, figyelem, hogy nagyjából mindenki jól csinálja-e. És már vissza is térek. - Civilben mivel fog itt foglalkozni? Ha már megvan az ötlet, tudok tippeket adni, hova forduljon helyiséget bérelni, hirdetni, stb. Amennyiben igényli. A büszkeségét nem sérteném meg feleslegesen. Apró-cseprő ügyekkel. Ilyen idősen élhet nyugdíjasként is, többszáz évesen általában megvan minden.
- Köszönöm – biccentek újfent. Sosem voltam álszerény, a melldüllesztgetésből már régen helyrepofozott az élet. - Tiszteletben tartják egymás köreit – amire szükségem van, nem szeretem, ha megmondják, mikor mit és hogyan tegyek, s számoljak be minderről. A szabadság egy olyan dolog, amivel mindenki rendelkezik, ám van, akinek súlyos felelősség. Lehet, hogy aki benne van, nem így látja, nekem ez a véleményem, amit láttam eddig belőle. Márpedig én szeretem a felelősség ízét a számban, ez sarkall arra, hogy haladjak előre. - Nem kerül elénk olyan feladat életünk során, amelyet ne lennénk képesek megoldani. Csak elhisszük, hogy nem vagyunk képesek, holott a megoldás kulcsa mindig és kizárólag, csakis a mi kezünkben van – mosolygok továbbra is. Kimondtam a véleményem, még ha udvarias formában is. Se farkas, se ember nem szólhat bele az életembe, őrző sem. A mederre biccentéssel felelek. Vannak elintézni való ügyeim itt, amelyeket nem kötök mások orrára. - S látatlanban képes csakis a negatívat meglátni bennem, kedves barátom? A felelősség mindig az adott egyén dolga. Akár akarja, akár nem – nem szavaz meg bizalmat a számomra, s nem zavar, szavaimban sem ez hallatszott. Mégis, aki olyan helyen akad össze egy őrzővel, ahol mi összeakadtunk, feltételez pár dolgot. Ami, mint kiderült, s számtalanszor igazolta már életemben, lehet csalóka is. Le lehet tévedni, s tévedni az ösvényről. Vajon kinek a felelőssége, hogy visszataláljon a megfelelő útra? S ki vagyok én, hogy bármit is kérdőre vonjak? Mindenki a saját dolgaiért felelős. - Minden áron? – a Taigetosz híve vagyok, a szelekció híve. Követtek el már hibát ennek a nevében, ám a természet is szelektál. Könyörtelenül. A civilizáció is fejlődik, valami másnak a kárára. Amelyik életképesebb, az marad életben. Ennyire egyszerű. - Sosem szokásom részeire osztani azt, ami mindig is együvé tartozott. Test, lélek, szellem egy, s az idő az, ami eggyé kovácsolja azt – sosem az élet. A létezés, amiről talán az adott dolognak fogalma sincs, hiszen azt sem képes felfogni, hogy egyáltalán létezik. Egy kavics sem él, nem lélegzik, nem táplálkozik, nem hoz utódokat. De keletkezése és eltűnése között, létezik. - A felkérést tisztelettel elfogadom. Öröm számomra, hogy tanított – döntöm meg ismét magam. Gyakorolni mindig jó, s emlékszem még arra az időkre, mikor együtt gyakoroltunk. - Befektetések miatt utaztam ide, látok lehetőséget a városban – nyitottan zárva hagyott válasz, hiszen az információkra mindig is éhes voltam, ezért egyértelműbbé teszem. – Éppen ezért szívesen veszek minden lehetőséget – aki kevélyen közölné ilyen helyzetben, hogy köszönöm nem, az a világ legszegényebb befektetője. Minden hír fontos, s miért ne éppen helybéliektől tudna többet az ember? - Ön csak az edzőterem vezetésével foglalkozik itt? Civilben – kérdezek vissza, hiszen akár ez is kiváló hely arra, hogy új arcokkal találkozzon, esetleges jelöltekkel.
Ez az egészséges reakció, hisz az elért eredményt el kell ismerni. Semmi elszállás, csak a dícséret őszinte elfogadása. Hisz a nagy tetteket nem kell letagadni, inkább még nagyobbakra vágyni. - Van egyébként egy helyi bundás...nevezzük kapcsolattartónak, akit meg lehet keresni, ha mégis probléma lenne. Kérés nélkül ő se szól bele semmibe, csak akkor kerül elő, ha valaki a rend fájának feszül neki a baltával. Ő Solomon LaChazar. Ezt még elsuttogom neki, nem árt, ha tudja. Nem mondom, hogy jelentkezzen be, mert nem az a fajta, Solomon viszont mindenről szokott értesülni. - Én is ebben hiszek. Meg lehet találni az erőt, csak elszántan kell keresni. Erő kell az erő kereséséhez is, de bármennyire paradoxonnak hangzik, igaz. Lehetséges és kedvelem azokat az embereket, akik a lehetetlent is csak egy megoldandó helyzetnek tekintik és nem tévednek. - Elnézést, nem csak negatív dolgokról volt szó - jelentem ki határozottan, hisz jeleztem, hogy örülök a találkoznak, elismertem a sikerét és még több dolgot. Ezt nem fogom tovább forszírozni, így is felpiszkáltam a hím önérzetét. Kényes pontja ez, úgy látom. Nem osztom a nézetét, hogy csak rá tartozna, hogy bánik a kölyökkel. Mindenki része valaminek, mindenki hat másokra. És egy rosszul nevelt farkas elveheti valakinek az életét, egészségét, lelki egyensúlyát. Erre emberek is képesek, sőt őrzők is, nyilván, de a farkasokban mélyebben gyökeredzik az az ösztön, ami ilyenekre sarkallja őket úgy, hogy nem is tudnak róla. Ez az igazi veszély, de megtartom magamnak az igazamat. - Képmutatás lenne ezt állítanom azok után, hogy én is szolgáltam. Vallom, hogy az élet a legnagyobb érték, de van, amikor saját maga ellen harcol. Olyankor kell választani, hogy sok élet vagy egy élet. A békéért küzdöttem és öltem embereket. Akik az elnyomást, a szellemi vakság elterjesztését szolgálták. A nyomorgató hatalom eszközeivé váltak és Lhamo módszerei a mai napig nem hatnak ellenük. Nem, nem minden áron. - Én abban hiszek, hogy ezek szorosan összetartoznak, de az idő inkább szétválasztja őket. A lélek szépen megy tovább új utakra, ahogy a test is, csak éppen a pusztulásba. Szerintem sok örömet fog lelni a központban. Sosem lesz egy a testem a lelkemmel. Mozoghatnak egyszerre, érezhetnek fájdalmat együtt, de fontos elkülöníteni őket. Ezt mutatja az élet és amit az élet különválaszt, hogy egyesíthetném én vagy bárki? - Részemről a szerencse! Megtiszteltetés, ha egy idős farkas hajlandó gyakorlásba bocsátkozni velem. Ha mégis az életemre törne vagy tartós sérülést okozna, szánt szándékkal, ezzal kockáztatná a helyét itt. Persze továbbállhat, elmenekülhet, ha elég jó benne, sokáig keresik majd. Ezt se tartom kizártnak, hisz ebben a rejtélyes farkasban bármi rejtőzhet. Nem látom a szellemét. Nem félek tőle, egy jó harc pedig megéri, hogy bemenjek az oroszlán barlangjába. Az ő lelkiismerete tétetik próbára, az enyém tiszta marad. Egy kis szünet után visszatérek és folytathatjuk. - Az ingatlanpiacra gondol? Ott van mozgás, az biztos. Ha csak az árnyékvilágot nézzük, farkasok, őrzők jönnek és mennek, adnak és vesznek. Egyébként pedig egy nagyvárosról van szó, tényleg lehetnek lehetőségek. Az ilyesmi tőlem távol áll, se érzék, se érdeklődés nincs hozzá. Adok tippet, ha tudok. - Igen, ez elég sok időmet lefoglalja. Hálistennek. Gondolkoztam rajta, hogy lenne-e értelme sportboltot nyitni, ahol ide kapcsolódó ruhákat, eszközöket lehet beszerezni. Egyelőre még nem volt időm ebbe belefogni. Egyedül nem is menne, kellene hozzá valaki, aki rendelkezik üzleti szellemmel, ért a harcművészetekhez, ráér és belevágna egy ilyen vállalkozásba. Túl sok minden kell, eddig még nem találtam senkit és igazat állítottam, az idő se nagyon engedi. De nem bánom.
- Ez esetben remélem, hogy a személyes találkozóm Mr LaChazarral egy kellemes baráti beszélgetés lesz – biccentek mosollyal a figyelmes tanácsra. Ismerem ezt a hátteret, mielőtt idejöttem volna, felkutattam jó pár információt a városról, s még egyelőre nem tettem meg a lépést ezen irányba, hiszen van neki is fontosabb dolga, mint holmi, akár jött-mentnek számító kóborral beszédbe elegyedjen. A feladat és erő válaszra egy mosollyal biccentek. Egy véleményen vagyunk, s ezt a későbbiekben lehet majd még boncolgatni. Ha ellentétesek lennének a véleményeink, azt is, hiszen mind a kettőnek megvan a magja a további beszélgetéshez. - Megkövetem – döntöm meg magam azonnal, bocsánatkérésként. – Igaza van. Tetszik, ahogy korrigál, s bizony, eszénél van, a finom kapargatásra a lehető leghelyénvalóbb választ kaptam tőle. - A józan megfontoltság többet ment, mint a hamar megtett, átgondolatlan cselekedet – biccentek. Néha az ösztönök a legnagyobb igazságkövetők, de az ösztönöket is vezérelheti téves hit, beidegződés. S ha ezt felismerjük, dolgozunk rajta, az ösztön kiválóan a javunkra állítható. - Ez így is igaz – minden igaznak az ellentéte is igaz, hiszek ebben. – Ön nem kívánja meglátogatni? Esetleg volna kedve hozzám csatlakozni? Megdőlve maradok a köszönetére. Miért ne lehetne a régi időkre, és egy kis igazi gyakorlásra hivatkozva, egy igazán jó és valódi gyakorlást véghezvinni? A mai edzések messze nem olyanok, mint régen. - Ez is szerepel a listán, igen – válaszolok határozottan. – A flexibilitás újfent nekiindult az utóbbi években – az emberek hamar elfelejtik a veszélyeket és az amerikai nép mindig is egy mozgékony típusú jellem volt. - Nagyon tetszetős az edzőterem, megéri a belefektetett energiát – szólok elismeréssel, mert valóban ezt látom, s sosem voltam rest a dicséretekkel fukarkodni. - Megfelelő partnerrel talán lehetőség lenne ezt is beindítani – burkolt felajánlás, a döntés már az ő joga. Az edzésnek lassan vége, ám annak tudatában, hogy fogunk még találkozni, sőt, kissé kötetlenebb helyszínen, örömmel tölt el. Eljönnék ide máskor is, ha időm engedi, de az emberek világában sokkal több mindent kell a maszkunk mögé rejteni. S híve vagyok a kevesebb felszínességnek.
A biccentésre visszabiccentek. Nem akarom tovább ragozni, hisz annyira nem ismerem az öreg Ikkuma-t, hogy többet mondjak róla. A személyes benyomás amúgy is erősebb. Ezt a kis pengeváltást hama lezárjuk, egyikünk sem keresi nagyon a konfliktust. Megtaláltuk, el is engedtük, hadd repüljön. Tisztáztunk, hogy nincs nagy baj. Úgy néz ki. - Így van. Kedvelem, amikor ez megvalósul. Elég forrófejű tudok lenni, még mindig előfordul. Legtöbbször viszont számolok a következményekkel és a vérfarkasokkal pont ezért nehéz, mert ha elkapja őket az ösztön, akkor nem látnak előre. Erről akarom leszoktatni, aki rászorul. - Jó ötletnek tartom. A héten eléggé elfoglalt vagyok, de utána elmehetünk. Tetszik, hogy Lennart nem felejtette el a keleti gondolkodás sajátosságát. Egyik eset nem zárja ki a másikat. Így is igaz és úgy is. Abból nem lehet baj, hogy együtt megyünk a Dharma Központba. Legalább szem előtt lesz. Ő inkább az agyafúrt bajkeverő, ha az. Nem zárom ki ennek a lehetőségét attól, hogy semmi jelét nem mutatta. - Ismeri azt a jelenséget, mikor valaki nagyon sokáig ingázik és csak utána költözik. De ez folyamatos, itt mindenképp. Sok tanítványom volt, aki innen járt át Juneau-ba vagy még északabbról utazgatott ide és végül megunta. Az idővel, a pénzzel is kalkulálni kell, meg ugye mindenkivel, aki egyik helyre köt vagy a másikra. Én egész kontinenseket ugrottam át, mikor költöztem, tudom, milyen ez. Nem könnyű. - Köszönöm, jólesik hallani, hogy közelebb kerültem a célhoz. A fejlődés viszont nem állhat meg. Mindig szövök terveket, hisz azok hajtják előre az embert. Amikor áprilisban William bevont a legnagyobb dolgokba, akkor kicsit átértékeltem az itteni, szinte pillanatnak tűnő ügyködéseimet, de aztán visszatértem a józan észhez. Fontos munkát végzek, amire sokan számítanak. Értéket adok, erről ugyan miért kellene leszoknom? Most egyéni gyakorlatok következnek, engem kell utánozni és csak akkor szólok közbe, ha valaki nagyon más irányba tart. Addig hanyagolnom kell a farkast. Persze szemmel tartom, de most nem tudok vele külön foglalkozni. Eljön annak is az ideje. Újra.
Biccentek, még ha nem is értek egyet vele. Megvalósul, mint ahogy más is meg tud valósulni. A jó és a rossz viszonyítás kérdése, s egyik sem létezhet a másik nélkül. S ami az egyiknek jó, nem feltétlenül jó a másiknak. - Hét vége felé felhívom, s egyeztetünk – nyitva hagyott dolgokat csak akkor hagyok, ha én akarom úgy, így fixálom, nem felejtettem el, s ha akar jönni majd jövő héten, jön, ha nem, akkor egyedül látogatok el oda. Nem vagyok már ragaszkodó típus, korábban sem voltam. - Ahogy az élet és az egyén szükségét látja – bólintok. Magamat kötetlennek tartom, mert legyen bár házam itt vagy ott, az otthonom mindig ott van, ahol éppen vagyok, így sehová sem köt semmi. - Azt út sokszor fontosabb, mint beérkezni a célba – ezt jóval többször tapasztaltam meg, mint mondtam, mélyen hiszek benne. A hibáink kijavításában vagy megtartásában is. A mellettem lévő néha elvéti a lépést vagy a helyes tartást, így megmutatom neki. Megszokás, hogy a mester szava a döntő, ám aki előrébb jár a tudásban, önmagának is tanulás, ha másoknak tud segíteni. Miután azonban látom, hogy vonakodik tőlem elfogadni bármit is, bólintok, s békén hagyom. Jogában áll, s tiszteletben tartom a döntését, sértődés nélkül. A másik oldalon mellettem lévő viszont szóba elegyedik velem, láttam, hogy eddig is nézegetett, most azonban, hogy mellém került, megragadta az alkalmat. Kedves teremtés, akit elnyomnak otthon, s itt végre önmaga lehet. Lehetne, ha nem dolgozna benne az, ami otthon is. Nem tehetem meg helyette az önfelszabadítást, de az első lépéseket már megtette saját szabadsága felé, s ez elismerést érdemel. Az edzés végén meghajolok. Fester valóban sokat fejlődött, s javára vált az is, hogy oktat is. - Jó látni, hogy vannak, akik még tudnak harcművészetet oktatni – kifelé menet biccentek felé búcsúzóul. S mivel már megígértem, hogy hívom a hét vége felé, kétszer ugyanazt nem ismételem meg.
Tudom én, hogy megy ez. Aki tízszer dönt észérvek alapján, az is elhibázhatja a következő alkalommal. Nincsenek végletek, nincs végtelen. A változás lehetősége mindig fennáll és ez jó is, ez viszi előre a világot, ami mindig ugyanaz, mégis más. - Rendben, a végén majd adok egy névjegykártyát. Így személyesebb. Egyébként a neten is megtalál, a suli oldalán ott figyel a számom. Kíváncsi vagyok, milyen üzletekbe akar belevágni a farkas. A befektetés bármit jelenthet, szó szerint bármit, hisz amihez az energiáját adja, attól vár eredményt, ahogy ez az élet minden területén működhet. - Való igaz. Cél nélkül pedig nem indulunk útnak. Ismét a farkába harapó kígyónál tartunk. Lennart másképp látja a világot, többet ért meg az én gondolkodásomból is. Ez akár veszélyes is lehet. Nem feledkezhetek el az óvatosságról. Az edzést tőle távolabb kell folytatnom, most egyénileg gyakorolnak a tanítványaim. Pont Janine keveredik mellé és látom, hogy milyen jól elbeszélgetnek. Kedves lány, de ennyi. Egyáltalán nem zavar, hogy nem csak rám figyel. Mindketten teszik, amit kell és Lennart is ügyesen segíti ki. Én a másikhoz megyek oda, aki nem volt igazán vevő az öreg tanácsaira. Hát, az enyéimre se igazán. Szerintem nem lesz itt sokáig. Mindig vannak ilyenek. Más edző kell neki, más stílus - de igazából magát kell megtalálnia. Az a kezdet, hogy ne takarjuk le a tükröt. Amikor mindennek a végére érünk és elérkezik az óra befejezése, szertartáson meghajlok, elköszönök és szólok, hogy legközelebb is várom őket. - Őszintén köszönöm! Örömömre szolgált, hogy ide látogatott! Mosollyal búcsúzom a farkastól és majd később gondolom át a mondottakat, mert most Janine megtalál. Csak kérdezni szeretne pár dolgot. Aha...
Kezdőlap
//
