Ismét elérkezett egy újabb ősz, ezzel együtt pedig egy újabb hokiszezon is, ami különösen jól jött annak fényében, hogy magánéleti téren mennyire összekuszálódott az életem az elmúlt fél év során. Se nem titkoltam, se nem reklámoztam különösebben, hogy egy ideje már ismét az egyetem alagsorában laktam, s kompenzálva a kellemetlenségeket, tőlem megszokott módon a munkába temetkeztem, amennyire csak tudtam. Nem csoda hát, hogy hiába a sok-sok korábbi ígérgetés Primnek is, hogy tartjuk a kapcsolatot egymással, mást nem telefonon, ismét eltelt néhány hónap úgy, hogy semmi életjelet nem adtam magamról... Nem szép dolog, tudom, s bár mondhatnám, hogy megmagyarázom, de ahelyett, hogy kifogásokat kerestem volna, inkább telefont ragadtam egyik délután, és felhívtam - nincs kedve elkísérni minket Michiganbe, az egyik meccsünkre? Igaz, ott úgy is a verseny az első, de azért a hosszú hétvégébe jut bőven szabadidő meg kikapcsolódás is. A jegyeket lefoglaltam, a szobákat is elintéztem, ám ki gondolta volna, hogy olyan szőrös szívű a főnöke, hogy last minute még sem engedte el időben, hiába ígérte meg neki? Sokat nem tudtunk mit kezdeni vele, csak amikor jelzett, hogy eggyel későbbi járattal jön, még gyorsan áttetettem a jegyfoglalását a következő gépére - elég csak beesnie a reptérre, aztán tudni fogják a dolgot, no meg azt meghagytam neki, ha már becsekkolt és a gépen van, azért valami üzit vágjon hozzám az időeltolódás ellenére is, hogy ne aggódjak azon, vajon ezt elérte-e, vagy megint meggondolta magát a főnöke? De jó, hogy nekem nincs olyan sok főnököm! Igaz, az én kezem meg más téren van megkötve több fronton, egyrészt az őrzős dolgok miatt, másrészt a csapat, az egyetem, így összességében lehet, hogy annyira még sem lazább a helyzet nálam, ilyenkor legalábbis, az őszi-téli szezonban. A tavasz-nyár meg úgy is mindig lazább, de az meg odébb van, használjuk ki a mostani lehetőségeket! Nos... bár a kért visszajelzést megkaptam, hogy jön Prim, a következő órában még sem volt semmi arról, hogy merre járnak, vagy mikorra érnek ide, hiába kellett volna már a meccs előtt a szállodában lennie - így viszont sajnos nem várhattunk rá az örökkévalóságig, dobtam neki egy újabb üzit az aréna helyszínével, én pedig a fiúkkal együtt elindultam, hogy bemelegítsünk a meccsre. Remélem, azért a meccsre csak ideér, igaz, hogy hogyan jut majd be, az megint más téma annak fényében, hogy a jegyei itt vannak nálam. De ügyes kislány, majd megoldja - vagy felhív...
Alignaknak gratu a 6666. hsz-hez! <3 xD
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Hiányzott Jackson, ez nem is volt kérdés. Főleg, hogy a szülinapi kiruccanása után nem sokkal megszakadt szinte minden kapcsolatot. Hallottam én is suttogásokat, de magam sem tudtam, hogy mennyire igazak, vagy mennyire helyes az a kettős érzés, ami hatalmába kerített, így inkább én is azon voltam, hogy ne foglalkozzak ezzel. Egyszerűen csak próbáltam a munkába temetkezni. Főleg, miután sikerült attól az őrült farkastól is megszabadulni, akiről kiderült, hogy tényleg nagy gondok vannak a fejében és még rendőrnek se rendőr, hiába mondta azt. Tánc segített olykor kikapcsolni, segített arra is emlékezni, hogy mennyire is „gyarlóak” még mindig az emberek, hiába az öltöny, vagy éppen a szakadt a ruha, mert ilyen téren nagyon is azok. Sose adtam lejjebb, mint a tánc, sose kaphatott meg senki se, hiszen akkor talán már tükörbe se tudnék nézni és egyébként se vagyok olyan. Éppen munkába tartottam, amikor is jött az érdekes fordulat és Jackson kérdése. Haboztam-e? Egy hangyányit, mert magam sem tudtam, hogy helyes-e, vagy létezhet-e olyan, hogy szinte az érzéseket bezárva tartod örökre, még ha az elmúlt időszak is ezt mutatta, de végül is mi baj lehetne belőle? Egy kis kikapcsolódás mindenkinek jár. Így végül igent mondtam, hogy szívesen elkísérem a csapatot, és leszek az első számú drukkerük. Nem csak Marlától kértem engedélyt, vagyis, hogy kivennék pár nap szabadságot, amit kisebb szőrösszívűség után, de megadott, még akkor is, ha végül nem tudtam azzal a géppel elmenni, amivel a többiek miatta, mert azt a napot még le kellett dolgoznom, de a biztonság kedvéért szóltam még Solnak is, hogy pár napra elutaznék. Szerencsére ő se volt ellene, sőt, talán kicsit úgy gondolta, hogy rám fér egy kis pihenés, amennyi szarság történt velem mostanság. Tudom, lehetne rosszabb is, ezért se nyavalyogtam. Túlléptem azon is, hogy Rhydian már nem jön vissza és újra egyedül kell boldogulnom. Sietve írtam még az utolsó pillanatban, hogy a későbbi gépet elértem és érkezem, de persze, hogy semmi se ment úgy, ahogyan kellett volna. Késtünk, valami légörvény, meg ki tudja mi miatt. Őszintén? Nem figyeltem, inkább csak idegesen az mellettem ülő férfi óráját figyeltem, mert nem késhetek el, most nem! Sietve kaptam fel a hátizsákomat, hiszen sose voltam a bőröndös kisasszony, hogy azt hoztam volna most. Az órára pillantva pedig nyilvánvalóvá vált, hogy már nem fogok tudni elmenni a hotelbe, hanem már egyből a megadott stadionba kell mennem. A címet megadta, de arra én se számítottam, hogy hiába hívom őt, akkor se fogja felvenni. Sietve indultam el a hátsójáratok felé, mert akkor se reagált. A biztonsági őr meg nem akart beengedni, így sietve kezdtem el kotorászni a táskámba. Még kész szerencse, hogy mindent bedobáltam ma reggel, ami az iratokat illeti, mert nem leltem egyből a jót és nem volt időm tovább kotorászni. Főleg így nem, hogy tovább kellett bent maradnom. - Kicsinállak, ha bejutok. – morogtam az orrom alatt Jacksonnak címezve a szavakat, pedig tudtam, hogy nem hallja, de szerencsére nálam volt az egykori sajtófotós igazolványom, így sietve mutattam fel. Az őr habozott, majd méregetett, de végül bólintott, hogy mehetek. Nekem se kellett több. A táskát sietve húztam be, majd pedig rohantam is befelé a megfelelő irányba, majd amikor megpillantottam, akkor kisebb futás közepette végül a hátára vetettem magam, vagyis ráugrottam. – Szia, te elérhetetlen. Én üzenjek, ha indulok, de ha be akarok jutni, akkor abban meg már nem segítesz. Még mindig határtalan a segítőkészséged. – dorgáltam meg játékosan és remélhetőleg nem döntöttem fel magunkat az idióta belépőmmel, de túlzottan is örültem neki. Abban meg biztos voltam, hogy a fiúk meg röhögnek nagyban az egész jeleneten.
Miután megérkeztünk az arénába, teljesen megfeledkeztem arról, hogy Prim hogyan is fog bejutni, és már-már megszokásból némítottam le a telefonomat, a farzsebembe csúsztatva azt, hogy senki ne zavarjon a bemelegítés közben. Mert igaz, hogy nem nekem kellett helyt állni a pályán, de attól sokra nem megy velem a csapat, ha lélekben nem vagyok itt, és nem a feladatomra koncentrálok - arra, hogy őket irányítsam a pálya széléről. Most is ott dekkolok a helyemen, épp a kezdés előtti utolsó eligazítást, meg inspiráló beszédet tartva a fiúknak, amikor valahol a mondat közepénél belém szorul a szó, ahogy valaki a nyakamban landol hátulról. Nesze neked őrzős edzések, igaz, el nem hasalok a nem várt szeretetcsomagtól, de szinte már reflexből nyúlnék, hogy megszabaduljak a terhemtől - amikor is meghallom Prim hangját, és annyiban is marad a mozdulat. Hoppá. a csapatom vigyorából meg nevetéseiből ítélve pedig arra is mérget mernék venni, hogy látták, milyen "veszély" közeledik, csak épp csesztek szólni, és inkább fapofával hallgatták a mondandómat. - Szia te későn érkező. Ha elérhetetlen lennék, akkor most nem lógnál a nyakamon, nem gondolod? Amúgy meg bejutottál, szóval hol a probléma? - csak hogy cukkoljam egy kicsit, meg érezze a törődést, holott azért némileg ég a pofám azért, hogy én hívtam, erre tessék... ha nem lenne elég talpra esett leányzó, akkor a küszöbön kéne végigdekkolnia majd' két órát. Milyen jó, hogy inkább megoldotta a bejutást! Legalább egy tök jó meccsnek vagy eszméletlen nagy beégésnek lehet szemtanúja. - Fiúk, akkor ahogy megbeszéltük. Még van 10 percünk a meccs kezdéséig, ha nincs más kérdés, akkor visszamehettek az öltözőbe, aztán hajrá! Ne okozzatok csalódást, a múltkori döntetlen után jó lenne most egy arannyal hazatérni. - néztem végig a csapaton, miközben óvatosan lehámoztam Prim karjait a nyakamról, ne lógjon már a hátamon mint valami szuperhős köpenye... - Bocsi, totál kiment a fejemből, hogy a jegyed nálam van. - varázsoltam elő az egyik zsebemből a már említett VIP példányt, majd oda is adtam neki. Igaz, anélkül is bejutott, de mást nem emléknek jó lesz, ha szeretné eltenni, vagy nem akar többet vacakolni a biztonságiakkal. - Jól telt az utad? Amikor írtál, hogy később jössz, nem gondoltam volna, hogy ennyivel, már azt hittem, hogy nem fogsz ideérni a meccsre sem. - hisz nyilván az lett volna az egyik fő látványosság, ha már jött, kár lett volna kihagyni... pláne, mert szerény személyem társaságát anélkül is élvezheti, hisz nem az ország túlsó felében élek. Igaz, abból kiindulva, hogy hogy eltűntem mostanság az életéből... inkább hagyjuk. - Ez az összes cuccod? - vetettem egy pillantást a hátizsákjára vonakodó tekintettel, mert abból kiindulva, hogy nőből van, szinte hihetetlennek tűnt, hogy pár napra ennyi cucca legyen csak... vagy az XXL méretű bőröndje valahol a folyosón várakozik? Mindegy is, ha ennyi van, legalább nem olyan nagy érvágás, hogy egyből ide kellett jönnie, és nem a hotelbe lepakolni.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Könnyedén landoltam végül Jackson nyakában, amint megpillantottam. Szerencsére a futást se igazán hallhatta, mert bőven dolga neki is, meg a fiúk is mikor ne lennének a cinkostársaim? Meg se kellett kérnem őket, mert szerencsére így se szólták el magukat. Míg ők nevetnek, Jackson meg rájön, hogy ki is „ugrott rá”, addig egy cinkos mosolyt villantok a srácok felé és még egy köszönömöt is némán elmormolok a kacsintás közepette. Ennek köszönhetően pedig még inkább nevetésben törnek ki. - Hol a probléma? Ott, hogy se puszi, se ölelés nincs? – kérdezem játékosan és ha kicsit hosszabb most is Jackson haja, akkor könnyedén túrok bele, miközben még mindig a hátán trónolok, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog. Persze, hogy nem viselkedem rendesen, hadd legyen egy kis szórakozása a csapatnak is. Ő a csapatát igazította el, s amikor elkezdett engem is lehámozni a hátáról, akkor szép lassan lecsúsztam én is onnan, majd ahogyan talajt értem, máris ledobtam a földre a táskát, s ha nem előzött meg, akkor könnyedén ölelem meg, amin még a csapat vége könnyedén kezd el vihogni. – Bocsi, csak olyan rég beszéltünk már. Igazából először el se akartam hinni, hogy tényleg engem akartál felhívni. – hadarom el a dolgot, majd még puszit is nyomok az arcára. Most olyan lehetek, mint egy kávétól túlpörgött kisgyerek, pedig még kávét se ittam. Mindegy is. - Kezdjek aggódni, hogy nincs minden rendben odabent? – böktem meg a homlokát mosolyogva, majd elvettem a jegyemet. – Köszi, de még a régi igazolványom szerencse, hogy nálam volt. Tudod a fotós, így beengedtek. – avatom be, hogy miként is jutottam be. Nem, nem a két szememért, ahogyan nem is ütöttem le a biztonsági őrt, így nem kell aggódni. Fényképezőt meg amúgy is hoztam. Nem jártam még ebben a városban és gondoltam hátha egy kisvárosnézés is bele fog férni a programokba. - Ne aggódj, én se hittem volna, hogy ennyire neccesen érek ide, de a hotelt is kihagytam. Majd meccs után elfoglalom a szállásomat, de késett a gépem, a főnök meg nem engedett el a hamarabbihoz, de a lényeg, hogy itt vagyok és most már a nyakadon ragadok. – kuncogtam el magam jókedvűen, ha pedig közben elindultunk volna a helyünk felé, akkor felkaptam megint a hátizsákomat, ami kisebb túrazsák volt, de kicsit nagyobb, mint egy normális hátizsák. - Igen, vagy lemaradtam volna valamiről? Pár napról volt szó, nem arról, hogy ideköltözünk. – mondom még mindig jókedvűen és a hajamat sietve söpröm ki az arcomból. – És mizus? Jól eltűntél megint. És milyenek a csapat esélyei? Ha kikaptok, akkor fogd rám, én tereltem el a menő belépőmmel a figyelmüket. – löktem meg őt játékosan, majd lerakta ma pad mellé a táskámat és leültem rá. A gépemet előhalásztam és a nyakamba akasztottam, hogy legalább a látszat meglegyen, ha már úgy jutottam be.
- Tudod, nehéz úgy adni bármelyiket is, hogy a hátamon lógsz. Még nem lettem bagoly, hogy 180 fokban forduljon a fejem a nyakamon. - csóválom a fejemet, amikor azonban még össze is kócolja a hajamat, csak hátranyúlok, hogy belecsípjek az oldalába, combjába, fenekébe, ahol épp érem, amiért pont a csapat előtt kell rombolni a tekintélyemet! Szerencsére nem akar kismajom módjára hosszasan ott tanyázni, pláne, amikor elkezdem lehámozni magamról, amikor pedig már ismét két lábbal áll a földön, viszonzom én is az ölelését. Nem mint ha a játékosaim előtt szokásom lenne az ilyesmi, de Primet úgy sem most látják először - legalábbis a többség - és az előbbi után... azt hiszem, sok értelme nem lenne adni a maradék tekintélyre, jöhet ját az ölelés, meg puszi is köszönés gyanánt. - Tudom, tudom... az én saram, és bár volt rá kellő okom, amiért így eltűntem, de... azt hagyjuk most, annyira úgy sem érdekes. - legyintek, mint ha holmi csipcsup apróságról lenne szó, holott attól azért nagyobb volumenű hír az, hogy nem Mayáékkal lakok. Ha valamit, hát azt végképp nem ennyi fültanú előtt akarom megbeszélni. Mondanám, hogy ha rajtam múlna, hagynám is szépen elsikkadni a témát, de kedvenc vérfarkasomat ismerve, ilyen könnyen úgy sem úszom meg, a szokásos "hogy van a család" kérdés úgy is jönni fog, a kérdés csak, hogy mikor? - De a lényeg az, hogy itt vagyunk, nem igaz? - kérdezek inkább vissza, a kérdésére nemes egyszerűséggel vállat vonva, miközben odaadtam neki a jegyét - Mázli, hogy ilyen találékony vagy. Bár legrosszabb esetben szünetben tuti felhívtalak volna, hogy hol a manóban vagy... Így azért mégis csak jobb. - vallottam be, holott tudom, ez most abszolút az én saram volt... faszán tudok én is szervezni, meghívom, aztán ügyesen el is feledkezek arról, hogy valahogy be is kéne jönnie az arénába. Sajnos a biztonságiakat nem lehet annyival meggyőzni, hogy Carter edző barátja vagyok... - És, tényleg készülsz fotózni is, vagy csak a kártyát hoztad, gépet nem? - kíváncsiskodok, mert sejtem, ha a ketyeréje is itt van, akkor esélyesen nem csak a meccsről fognak képek készülni, hanem utána az ünneplésről - búfelejtésről is, a végeredménytől függően. - Ennyi cuccal annyira nem vészes, azért a fiúknál kicsit neccesebb lett volna, minden mezzel, védőfelszereléssel, jégkorival, ütővel... Majd utána lecuccolsz, aztán mást nem ha van kedved, este kimehetünk körbenézni a városba is. - dobom fel ötlet gyanánt, némi szabadidőt úgy is be szoktunk ütemezni, a fiúk is hadd csavarogjanak, elvégre nem óvodás kiránduláson vagyunk, hogy non-stop a kezüket kéne fogni... még csak az kéne! - Ragadj! - nevetek jóízűen, ahogy meghallom, közben pedig már mutatom is, hogy merre jöjjön a helyünk felé, amikor pedig azt kérdezi, hogy miről maradt le, csak a fejemet rázom - Igazából semmi eget rengetőről, korábban volt egy lightos edzés a fiúknak, hogy ismerkedjenek a pályával, meg a bemelegítésről. De mindjárt kezdődik a mérkőzés is, úgyhogy pont időben! - mosolyodok el a játékos lökdösődésre, mielőtt letenném magam a padra és folytatnám - Mit mondhatnék? Megvagyok... A csapat esélyei meg, jó kérdés. Ha összekapják és odateszik magukat, akkor gond nélkül nyerhetünk. Ha megint olyan szétszórtak lesznek mint pár hete... - be sem fejezem a mondatot, sejtheti már ennyiből is a másik, hogy milyen lebőgés lehetett a korábbi meccs - És veled mi a helyzet? Minden rendben Anchorage-ban? - terelem inkább vissza rá a témát, ahelyett, hogy belemennék a saját magánéleti gondjaimba, az túl lehangoló lenne így 5 perc után.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Kár – mondom ezt úgy, mintha komolyan gondolnám, amikor viszont belém próbál csípni, akkor elkezdek kicsit sikongatni, meg ficánkolni a hátán, amiről kész csoda, hogy nem esem le. A fiúk még inkább röhögnek, de most már vélhetően azok pillantását is magunkra vontam, akik eddig mit sem törődtek a remek belépőmmel. Azt meg remélem, hogy nem veszi ő se komolyan, legalább egy kis jókedvet csempésztem a napjukba. Meg egyébként is, nem ettől fog függeni, hogy felnéznek-e rá, vagy nem. Ha igen, akkor az már régen rossz. Hamarosan pedig már a saját lábamon is állok, hogy rövidesen normálisan is köszöntsük egymást. - Csak így tovább főnök, vagy ha magának nem kell, akkor majd én lecsapok rá! – ordít még vissza az egyik játékosa, a többiek meg elkezdenek röhögni, miközben nekem is széles mosoly kúszik az arcomra. – Nos, látom még mindig nem sikerült megnevelned őket, vagy csak én vagyok rossz hatással rájuk? – kérdezem meg játékosan, hiszen csöppet se gondolom, de akkor is ezt most megkaptuk. - Nem ők vagyok, éltünk együtt, így ismerlek Jackson. – pillantok rá komolyan. – Ne azt mond, hogy nem lényeges, vagy nem érdekes, mert tuti az. Inkább mond azt, hogy nem akarsz róla beszélni. – teszem még hozzá, miközben kicsit aggódva fürkészem őt, de legalább végre elengedem az ölelésemből. És máris úgy éreztem, hogy amiket fél füllel hallottam, azok talán igazak lehetnek. Akkor is mekkora jogom lenne rákérdezni direktbe? Semennyi azt hiszem, hiszen mi… Shit, ez még mindig kicsit bonyolult, a múltunkat tekintve, de barátok vagyunk és semmi több. Vésd az eszedbe Prim, szóval no para. Majd elmondja, ha akarja, én se mondtam el egyből mindent, ami történt olykor velem az utóbbi időben. - De-de. – a következő kijelentésére viszont megforgatom a szemeimet. – Ezek szerint csak szünetben jutottam volna eszedbe? Jó tudni… - játszom el a sértődött felett, de persze nem gondolom komolyan, de nehogy már csak mindig a pasik csinálhassák ezeket a műhisztiket. Néha mi is megtehetjük, nem? Ennyit kijár az elém gördített akadályokat tekintve, de eddig mindent jól vettem. - Szerinted megyek én idegen városba gép nélkül? Olyannak ismersz? – vágok angyali mosolyt és hamarosan úgyis megláthatja, hogy magammal hoztam a masinámat is. Még szép, nem is rossz, hogy itt maradt velem a hátizsákom. Legalább tudok képeket készíteni nekik, mint a régi szép időkben. - Gondolom innen majd kocsmába fog vezetni az utunk, ha követjük a hagyományokat, de szívesen, ha még talpon leszünk, akkor mehetünk majd a városba is a hotel után. – nem most először voltam meccsen, ahogyan a csapattal se, vagyis velük igen, de azért New Yorkban megszereztem a rutint, hogy mi mit szokott követni. És nem olyannak tűnnek a srácok, akik ilyen hagyományokat akarnának megszakítani. Elmosolyodom, amikor elneveti magát, azért jó tudni, hogy még mindig képes vagyok megnevettetni, ahogyan mosolyt is csalni az arcára. Bólintok egyet, amikor azt említi, hogy itt miről maradtam le, majd miután helyet foglaltunk és a gép is előkerült, akkor kíváncsian pillantok rá. – Sokakat átverhetsz, de engem nem. – nyomok egy puszit az arcára. – Este a vendégem leszel. – mosolyodom el, mintha csak ezzel akarnám tudatni, hogy hallottam egy-két suttogást én is, de nem fogom firtatni, ha nem akarja. Tiszteletben tartom, hiszen nem vagyok hiéna se, aki arra vágyna, hogy pocsékul érezze magát. – Reméljük, akkor nyerni fognak. – mosolyodom el, majd a gépet kezdtem el beállítgatni, mire csak hümmögök egyet. – Most már igen. – felelek csak ennyit, és mielőtt bármi mást mondhatnék, azelőtt el is kezdődik a meccs, vagyis még csak a bevonulások. Sietve állok fel, hogy a fiúkról egy-két képe lőni tudjak és hálás vagyok azért, hogy megmentett attól a meccs, hogy jobban belemenjek. Nem akarom, hogy aggódjon, az őrült farkas már a múlté, de azok a hetek. Nem volt éppen kellemes.
Ha már lúd, legyen kövér, bánom is én a sikongatását! Pláne így, hogy semmi félreérthető nincs benne, és kevésbé szívják utána a véremet, mint ha a hotelban produkálna hasonló hangokat, khm. - Primet nem adom, úgyhogy tűnés készülődni, ne most akarjatok csajozni, kezdés előtt. - intek a kezemmel, hogy húzzanak már az öltözőbe, mert lassan jövetnek is vissza a pályára, és így is szűkös az időkorlát. Nem is tudom, melyiküknek teszek nagyobb szívességet, Primnek, hogy megmentettem az egyik legizomagyúbb meláktól, vagy a srácnak, hogy nem szabadítok rá egy vérfarkast... vagy szimplán a saját önzésem mondatta velem? Az is lehet, de mindenki döntse el maga, vajon mi mondatta velem első sorban. - Is-is. - sóhajtok Prim kérdésére, mielőtt még valami semmitmondó válasszal megpróbálnám elterelni a témát magamról, hiába... csak egy beletörődő sóhajjal adom a másik tudtára, hogy talált, süllyedt... és hogy a francba, hogy vérfarkasokhoz mérten is túl jól ismer már. - Oké, akkor nem mondom. Nem akarok róla beszélni, itt és most legalábbis biztosan nem. Így jobb? - kérdezek vissza komolyan, s bár az arcom a legkevésbé sem árulkodik arról, hogy bármi gond lenne, azért vérfarkas lévén kiszimatolhatja, hogy annyira nem habos-babos idilli vidám téma az, amiről hallgatok előle. Nem azért, mert ő kérdezi, szimplán, mert nem akarok hangulatot rombolni, mert én sem vagyok büszke rá, hogy így alakult, és a fenébe is, valami tömény elkélne még előtte... - Hát nézd a jó oldalát, még az is jobb, mint ha csak a végén kapcsolnék, hogy basszuskulcs! Nehogy azt hidd, hogy én csak ölbe tett kézzel lógatom a lábam a meccs alatt, szóval már az is fél siker, ha legalább a szünetben eszembe jutottál volna. - vallom be, akármilyen kínos is, de hát no, tényleg muszáj a meccsre koncentrálnom ahhoz, hogy az időkérések alatt használható tanácsokkal lássam el a többieket. - Engesztelésül majd meghívlak valami italra este. - dobom be engesztelés gyanánt, még ha nem is reménykedek nagy csodában, így örömmel váltok inkább a fényképezőgép témájára - Igaz is, hogyan felejthettem el! - csóválom a fejemet, miközben helyet is foglalunk a csapatkapitány részén. - Igen, terv szerint. Ha nyerünk azért, ha veszítünk azért. Reméljük, hogy az előbbi lesz, aztán persze, majd elválik, ott mennyire szalad el az idő. Igazából még holnap, meg holnapután délelőtt is lesz idő nézelődni. - bólintottam a szavaira, hogy bizony, jól emlékszik a szokásos menetrendre. Igaz, a csapat más, de a hagyomány az hagyomány, no! Annyira pedig szerencsére az idő sem szorít minket, lesz idő bőven bepótolni a kimaradt hónapok beszélgetéseit. - Hogyan is felejthettem el? - emelem az ég felé a tekintetemet, igaz, a puszira nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el, ami csak tovább szélesedik, amikor meghallom imádott vérfarkasom következő megjegyzését... és nem is bírom megállni, hogy ne szóljak vissza - A bárban vagy a szobádban?- kérdeztem vissza szemtelenül, miközben a fényképezőgépével pepecselt, ami pedig a nyerést illeti, nos... azt én is nagyon, ránk férne már. - Most már...? - kelti fel a figyelmemet a válasza, igaz, mielőtt válaszolhatna, felhangzik a felvezető zene, és kezdődik is a konferálás, így akármit is akart mondani Prim, már ha akart, az bizony későbbre marad. A meccs ideje alatt ugyanis szinte a teljes figyelmemet a pályának szentelem, csak néha-néha súgok oda egy-egy megjegyzést a játék kapcsán a mellettem ülőnek, amúgy jó kapitányhoz méltóan végigszurkolom a meccset, utasítgatva, bátorítva a csapatomat. A győzelemhez úgy tűnik, kevés volt, de legalább döntetlenre sikerült visszahozni a végeredményt, miután az első félidőben átvette a vezetést az ellenfél.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Hmm, csak nem féltékeny lennél? – kérdezem meg kihívóan tőle, miután a srácok elmentek, majd pimaszságból kilesek Jackson mögül, hogy jobban szemügyre vehessen a bátorjelentkezőt , mintha komolyan fontolóra venném, de végül csak Jackson orrát pöckölöm meg, hogy inkább amiatt harapjon, mint a bolondos kérdésem miatt. Tudom, szemtelen és pimasz vagyok, de hát ez neki nem újdonság. Aprót sóhajtok, majd megrázom a fejemet. – Nem jobb, de legalább őszintébb. Sajnálom, bármiről is legyen szó. – mondok csak ennyit, az aggodalmat meg úgyis látja a pillantásomból. Mindegy, hogy éppen mennyire esünk egymás torkának, vagy mennyi ideig nem beszélünk, látjuk a másikat, mert akkor is fontos lesz számomra és aggódni fogok érte. Ezen szerintem semmi se tud változtatni, talán a halál és annyi. - Jó tudni, hogy mennyire is vagyok fontos számodra, ha ilyen könnyedén elfeledkezel rólam, akkor kíváncsi lennék, hogy miért is hívtál el. – nyújtom ki rá a nyelvemet, majd összekócolom a haját megint, ha nem elég fürge, hogy elkapja a kezemet. De ezt megjegyeztem, majd én is hasonlóan kedvesen fogok elfeledkezni róla, valamikor. Nem tudom mikor, de miért ne? - Ezek szerint már le is akarsz itatni, és nem csak távol tartani a játékosodtól? – görbül mosolyra a szám és a jókedv könnyedén csillan az íriszeimben. Hiányzott már az ilyen fajta bolondos beszélgetés, hiányzott ő, ahogyan az adok-kapok pimasz játékunk is, vagy minek is kellene nevezni. Arra pedig, hogy a fényképező is nálam van csak elmosolyodok. Régebben részben ebből éltem, most meg táncos lett belőlem. Fura az élet, de mégis egy fajta kisebb kihívás, nem csak a munka, hanem magam irányába is, hogy ne robbanjak még annyira se hamar, mint eddig tettem. - Akkor miénk a hétvége és plusz egy nap? Pazarul hangzik, akkor remélem hoztál megfelelő cipőt, mert felfedezzük a várost, ha éppen nem edzetek, vagy meccsetek van. – lelkesedek kicsit talán túlzottan is, de hát világutazó voltam szinte egész életemben, vagyis a nagyobbik részében, így nem meglepő, hogy ennyire fel akarnék fedezni egy várost, ha nincs jobb program javaslata. - Hol szeretné Carter edző? Csak Önön áll. – felelek szinte gondolkodás nélkül, széles mosollyal az arcomon, és pontosan annyira pimasz arckifejezéssel, mint ő tehette fel a kérdést. Nos, lássuk Jackson, hogy mennyire megy ez neked, vajon melyikünk nyeri ezt „meccset”? A kérdését hallom, de választ már nem adok rá, hiszen a meccs elkezdődik. Nem csak a játékosokat örökítem meg, hanem őt is, ahogyan éppen lelkesít, vagy éppen lecsesz, ugyanakkor a közönséget is, és persze én is velük együtt örülök, vagy lelkesítem a csapatot, hogy gyerünk megtudják csinálni és ha nem is nyernek, de legalább döntetlenre visszahozzák a meccset. - Nos, hova megyünk inni? – rakom el a gépet, majd a táskát fel is kapom a hátamra. – Azt hiszem ma nincs miért sírni, hiszen szépen felhozták a fiúk és a döntetlen se rossz, még csak most kezdődött a szezon. Ne légy velük túl szigorú. – duruzsolom még a fülébe, miközben elindulunk a többiek felé. Amíg ő esetleg az öltözőbe bemegy, addig én kint várok a folyosón, hiszen nem vagyok egy szégyenlős típus, de azt hiszem most nem jött el az a pillanat, hogy be kellene odasétálnom. Helyette csak várok, hogy végre a beígért italok végre megérkezzenek.
- Rájuk? Ugyan már! - kérdezek vissza hitetlenkedve, holott mit szépítsek, tikkelnék ezerrel, ha tényleg kiderülne, hogy egymásnak esnek a hátam mögött valamelyik játékosommal. Na jó, nem csak tikkelnék, biztos, hogy jó ideig szóba sem állnék egyikőjükkel sem. - Hát, ilyen az élet. - vonok vállat, csak a mesékben happy end minden vége, az életben sajnos... hát, elég ritkán, mit szépítsünk. Neki aztán nem kell bemutatnom, kijárt neki is bőven a "jóból" az elmúlt hónapok, évek során, hát még előtte! - Tudod, az úgy volt, hogy a Carlson Center ügyetlen kis mindenes titkárnő-féléje több jegyet foglalt, mint kéne, és volt pár fölös... - kezdek bele komolytalanul, ami egészen hamar megy át vigyorgásba, ahogy meglátom a nyelvnyújtogatását. Hiába, jó is az, amikor vevő a közönség az ember humorára! Kár, hogy erről a hajösszekócolásról nem lehet leszoktatni az istenért sem, bár ha nem bír lekattanni róla, akkor esküszöm, holnap reggel első dolgom lesz vágatni belőle, rögtön reggeli után, amint az első nyitva lévő fodrászszalont meglelem. - Téged leitatni? Ugyan már, nem kell túldrámázni a helyzetet, szerintem nem létezik olyan tömény alkohol amiből egy pohár kiütne. - forgatom a szemeimet, arról nem is beszélve, hogy ha távol akartam volna tartani a többiektől, annak lett volna egy végtelenül egyszerű módja - történetesen az, hogy meg sem hívom. Ennek ellenére itt van, szóval... - Igen, majd hétfő délután indul vissza a gép. Lett volna reggeli járat is, de tekintve, mennyivel előtte már ott kell lenni, csomagokat átnézetni, becsekkolni... ki akar hétfő hajnalban kelni? - tárom szét a kezeimet, mert mi aztán nem, akkor már inkább a hétfő délután, és mindenki kényelmesen elkészülhet addig, semmi szükség a kapkodásra, rohanásra. - Amiatt ne aggódj, hoztam ám! Délelőtt lesz egy rövid edzés, este ismét egy meccs, aztán azon túl szabad a hétvége. Kivéve ha valamelyik "fiam" olyat csinál, hogy vagy kórházba, vagy rendőrségre kell mennem érte, mert akkor cseszhetjük az egészet. - húzom el a számat, szerencsére csak nagyon ritkán, de azért néha-néha előfordul az, hogy az iszogatás után ahelyett, hogy aludni mennének, inkább valami hülyeséget alkotnának... Reméljük, hogy most nem így lesz. - Ha csak rajtam áll, akkor majd meglátja, Miss Trevelyan, legyen meglepetés. - meg furdalja csak a kíváncsiság az oldalát, aztán majd meglátja, ha oda érünk időben. Ha ő így, akkor nehogy már én hagyjam magam! Pláne, mert sokáig már úgy sem tudjuk folytatni a csipkelődést, mert idő közben a meccs is elkezdődik, így elsősorban annak szentelem a figyelmemet, csak néha-néha sandítva Prim felé, hogy mennyire tetszik neki a meccs, vagy épp vajon hányadik képkockát kattinthatta el idő közben? Hamarabb elrepült az a másfél óra, mint gondoltam, még úgy is, hogy félidőben eltűntem egy kis időre míg a csapattal egyeztettem az öltözőben, a meccs után pedig szintén, csak a szervezőkkel, meg a másik csapatkapitánnyal a következő meccs kapcsán. - Innen nem messze, a hotel és az aréna között nagyjából félúton van egy bár, oda szoktunk beülni a meccs után. Gyalog nagyjából 10-15 perc séta, szóval annyira nem vészes. - felelem, miután letudom a kötelező tiszteletköröket, amikor pedig meghallom Prim anyáskodó megjegyzését, nem is tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Inkább az utóbbi - Ó, miattuk aztán ne aggódj, még hogy én, szigorú? Jó vicc! Nem ismerik az én egyetemi edzőmet... Amúgy meg hadd szokják a kiképzést, a végén még elkényelmesednek itt nekem. No de indulhatunk? A többiek úgy is jönnek nemsokára. - intek neki, majd ha készen van, akkor előre is mehetünk, majd jön utánunk a csorda is, ha végeztek a zuhanyozással meg öltözködéssel. Addig legalább szólok a bárban, hogy készülhetnek, nemsokára a csapat is befut. - Na de hol is tartottunk? Ja igen, mire értetted azt, hogy most már rendben vannak a dolgok? Eddig mi nem volt? Vagy inkább hagyjuk a témát? - kérdezek vissza, mert az én hárításom után nem lennék meglepve, ha ő is hasonló stratégiát választana a hallgatással.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Nem felelek a hitetlenkedve feltett kérdésére, mert felesleges lenne. Tagadná, ha rákérdeznék, ahogyan talán én is tagadnám, de ez már csak így megy, nem? Nem kell ezen szépíteni, meg nem is kell mindig tükröt állítani a másik elé, vagy megbolygatni a dolgokat. Így inkább most hallgatok és csak megrántom a vállaimat, amolyan hagyjuk inkább módon. - Vigyázz, ha még sokat ugratsz, akkor a végén kénytelen leszek jobb partit találni, aki megbecsüli a társaságomat és kimutatja azt, hogy mennyire is szerencsés, hogy vele töltöm el az időmet. – kontrázok rá a kisebb nyelvnyújtást követően. Persze, hogy most is csak ugratom őt, de ahogyan őt is elárulta a mosolya, úgy engem is, hogy felét se gondolom komolyan. Mi ilyenek vagyunk. Ugratjuk a másikat, mintha csak mi így fejeznénk ki azt, hogy a másik mennyire is fontos számunkra, mert telibe kimondani nem tudjuk, nem merjük…vagy igazából passz. - Jahh, hogy csak egy italra hívsz meg? Ezt nem tudtam. – biggyesztem le az ajkaimat tettet szomorúsággal, de azt hittem, hogy ismer engem és akkor ez már több italt fog jelenteni, de hát tévedni emberi dolog, még farkasként is. Ez se komoly, de attól még úgy adom elő, mintha véresen komoly lenne. Ha már ő is annyiszor bevágta életünk során a pasi hisztit, meg a kiskutyatekintetet. - Nem tudom, de én szeretek aludni. – mosolyodom el, hiszen nem kell ezt se neki bemutatni. Nem mintha őt mindig annyira korán kivágta volna az ágy. Mindegy is. A következő dolgokra, meg csak bólintok, hogy értem és rendben van. Ilyen téren se változott semmit se, csak most már nem ő miatta őszül az edző, hanem ő őszül a csapata miatt. Fordult a kocka. – Egyébként meg minek rohanni? Lehet egy kicsit jobban elgondolkoznának, ha otthagyod őket rövid időre. – és ebből rájöhet, hogy anno nem véletlenül volt olykor a csapat elfelejtve, amikor hívták az edzőt, hanem ez is taktika volt a részéről és be is vált sokszor. - Rendben van Mr. Titokzatosság. – mondom neki bolondozva, de ha azt hiszi, hogy elkezdem faggatni, akkor téved. Nem, azért se fogok, majd eldől, meg egyébként is minek előre tervezni, ha legtöbb esetben az élet úgyis maga alakítja a dolgokat? Pláne, ha rólunk van szó, hiszen a viszont látás is egészen érdekesen alakult. Ahh, mindegy is. Nem szabad arra gondolni se, meg semmi ilyenre. Csak verd ki a fejedből, az már a múlt, most csak barátok, mint két lökött mágnes, amik olykor egymásra találnak. Azt hiszem ezek vagyunk mi. Bólogatok serényen, amikor magyarázza, hogy merre is van. Én pedig türelmesen várok, amíg elintézi, amit kell, amit viszont utána mond, akkor elnevetem magam. – Igaz, veled egy edzés is biztosan tiszta wellness lehet. Persze, mehetünk. Eddig is rád kellett várni Kisherceg. – lököm meg őt játékosan, miközben elindulok kifelé az épületből. Időközben már kicsit el is kezdett sötétedni, de még mindig tovább van itt világos, mint odahaza, vagy minek is kellene nevezni azt a helyet. - Volt egy őrült farkas, akitől pár hétig nem tudtam szabadulni, de nincs semmi gond. Már vége, és még élek, így nem kell aggódni. – zárom rövidre a témát, miközben követem őt a bár felé. – Te szeretnél róla beszélni, vagy inkább csak felejteni? – pillantok rá kérdőn, s ha engedi, akkor belékarolok, vagy csak megfogom a kezét. Magam sem tudom, hogy miért, talán csak azért, hogy tudja itt vagyok, ha kell neki egy barát, vagy bármiként is dönt, én támogatni fogom. Hamarosan pedig meg is érkezünk a bárba. - Hozol nekem is valamit? – kérdeztem meg, majd pedig az egyik eldugott sarokhoz sétáltam, hogy ledobjam a táskámat, a kabátomat és várjak rá. Pár hete valaki még ezt mondta volna, akkor tuti nem hittem volna, de nem bántam meg eddig, hogy igent mondtam az elhívásra. Már rám, ránk fért egy kicsit lazulósabb nap.
- Jobb partit? Ugyan, kérlek... - forgattam a szemeimet álszerény képpel, mert mégis, milyen naiv megjegyzés már! Még viccnek is rossz, hát még ha komolyan gondolná. - És ha sokáig folytatod, akkor az az egy pohár is csak málnaszörp lesz. - próbálok komoly maradni, de nem könnyű, amikor Prim is így odateszi magát arcjáték terén. Még szerencse, hogy jobban ismerem már attól, mintsem fenn akadjak - vagy meghatódjak - ilyen apróságokon, mint az ajakbiggyesztés... nagyjából annyira, mint ő az én elárvult kölyökkutya tekintetemen. - Azt tudom... Néha jó is sokáig lustálkodni, még ha alapvetően időpocsékolásnak is tartom. De ha nem muszáj, hajnalok hajnalán se kelnék. - amikor még aktívan versenyeztem, úgy is az volt a megszokott, de visszagondolva az itteni fairbanksi összeköltözős időszakra, többnyire én is azután keltem, hogy Naomi elindult futni. Én mozogtam eleget egész nap, valahogy nem igazán hiányzott. - Ezzel csak az a baj, Prim, hogy nem minden csapattal működik ugyanúgy... nálunk bejött, őket meg? Egyszer hagytam totál magukra, mehettem értük a rendőrségre, aztán meg magyarázkodhattam, hogy ne hozzák le az ügyet a sajtóban... - igaz, hogy a negatív hírnév is hírnév, de míg a celebeknek bejön, a sportolók esetében kevésbé nyerő a dolog, így akármennyire is nem akarok bébiszitterkedni a srácok felett, valamennyire mégis kénytelen vagyok, különben csak magamat szívatom vele. Ördögi kör. Az új becenevemet hallva csak büszkén húzom ki magam ültömben, inkább legyen az ember titokzatos, mintsem nyitott könyv mindenki számára... arról nem is beszélve, hogy őrző informátorként milyen hülyén venné ki magát... A meccs után még gyorsan letudom a kötelező tiszteletköröket, amilyen hamar csak lehet, hisz holnap ugyanúgy meccsünk lesz, ugyanezek ellen az emberek ellen, a nagy búcsúzkodás ráér akkor. Ahogy pedig elkészülök, a tekintetemmel Primet kezdem keresni, még szerencse, hogy egészen jól látható helyen várakozik, így én is hamar felzárkózok mellé. - Jól van, na! Amúgy, ha már Kisherceg... belegondoltál már, hogy milyen lehet valami uralkodói család sarja lenni? Te szeretnéd? - kérdezek vissza kíváncsiskodva, hogy addig se csak csendben sétáljunk. Ki tudja? Lehet, hogy akad valamelyikünk felmenői között, holott én nem tudok ilyesmiről... inkább a sport által szereztünk hírnevet, nem a származás kapcsán. Na de Prim? Az ő családjában van valami hasonló? Ha most bevágja, hogy ő valóban hercegnő, esküszöm eldobom a maradék agyam...! - Egy őrült farkas? Hát ez nem hangzik túl jól... végül hogy sikerült leráznod? Ezüst-klorid, aztán elástad a hátsó kertben? - kérdezek vissza némileg gyanakvó tekintettel, ám amikor meghallom az ő kérdését, csak fáradtan sóhajtok, nem is válaszolok egyből... hagyom, hogy belém karoljon, így sétálunk tovább, mielőtt néhány lépés után megszólalnék - Józanon biztos, hogy nem. Eddig úgy voltam vele, hogy semmit sem akarok elfelejteni, mert hibájából tanul az ember, és ezek nélkül egy teljesen más ember lennék, mint aki így vagyok, de... mi van, ha nem érzem úgy, hogy sikerül tanulni belőlük? - kérdezem töprengve, igazából választ sem várok rá, csak hangosan kikívánkózott e gondolat a fejemből. Ahogy megérkezünk a bárba, csak röviden biccentek, majd a pult felé veszem az irányt, csak a szemem sarkából követve, hogy Prim merre talál helyet, néhány perccel később pedig én is csatlakozok hozzá, két feles, meg két korsó sör társaságában, beszélgetéshez úgy is az az igazi. Meccs után... - Na, mire koccintsunk? - vágódok le a székre vele szemben, majd közelebb is tolom felé az ő adagját, miközben a rövidet koccintásra emelem, kíváncsian várva, milyen eredeti ötlettel rukkol elő?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Képzelem, hogy milyen fejet vágnának, ha egy kocsmában azt kérnél. Lehet megismernéd a kint tágasabb kifejezés jelentését is. – pislogok ártatlanul és angyalian, miközben a jobb parti dologra nem reagálok szintén semmit se, csak sokat sejtető pillantást küldök felé, hogy sose lehet tudni. Még szép, hogy húzgálni akarom a nem létező bajuszát. Mindig is egészen jól ment, akkor most miért ne? - Most miért? Olykor te se bántad, ha tovább lustálkodtunk az ágyban. – pillantok rá úgy, mint aki pontosan tudja, hogy ő érteni fogja mire gondolok. Talán nem kellett volna kimondanom, lehet inkább hallgatni bölcsebb lett volna, de a közelében sose arról voltam híres, hogy háromig elszámolnék, ahogyan szerintem ő se igazán szokott. Mondjuk azt, ami először eszünkbe jut. Meg most ebben mi van? Lehet eléggé kacifántos az életünk története, amikor keresztezi a másikét, de attól még ez számomra kellemes emlék, neki meg? Ki tudja. - Sajnálom, de azt is tudom, hogy egészen gyorsan rájössz arra, hogy miként is tudod őket kordában tartani. Mindig is eszes voltál. – mosolyodom el, majd pedig hamarosan kezdődik is a meccs, így pedig kicsit a beszélgetés is abbamarad. Helyette készülnek a fényképek, vagy éppen szólnak az atyai jó tanácsok. Meccsnek pedig talán túl hamar is vége tér, vagy csak túlzottan belendültem magam sem tudom. Kicsit visszanézegetem a képeket, míg várok, majd pedig elpakolok mindent, mielőtt elhagynám vagy valami baja lenne a masinámnak. - Szeretném-e azt, hogy minden egyes lépésemet cselédek figyeljék és ne tehessek azt, amit akarok? Nem, szerintem sose akarnék az lenni. Szeretem azt, hogy szabad vagyok és szinte azt teszek, amit akarok. A pénz nem boldogit, ahogyan tartalmassá se teszi az életedet. Én szeretem bejárni a világot, felfedezni, kalandok részese lenni és azokhoz közel kerülni, akiket én méltónak találok, nem pedig mások a rangjuk miatt. – fejtem ki kicsit bővebben a véleményemet, de azért egy hangyányit még a nyelvemre is harapok, hogy ne lendüljek be túlzottan. – Te? – kíváncsi vagyok, hogy ő vágyna-e arra az életre. Szerintem sokan tényleg nem boldogok, akik csak a pénzért hajtanak, de közben meg elfelejtenek élni vagy észrevenni a jó dolgokat a világban. - Issumatar segítet. Tudod, ő amolyan "pótapám", vagy minek is kellene hívni. A teremtőm az ő gondjaira bízott. Olykor összefutunk, de semmit több, viszont tudom, hogy számíthatok rá, ha valami van. Bár eleinte nem mertem segítséget kérni tőle. Mindig is úgy hittem, hogy elég bátor vagyok, vagy éppen erős ahhoz, hogy elintézzem magam a gondjaimat, de azt hiszem kisebb félelem is belém költözött az utóbbi időben történtek után. Végül nem bírtam tovább, féltem, hogy egyszer a karmai közé kerülök és nem menekülök, így óvatosan próbáltam felkelteni a figyelmét és segítséget kérni. – avatom be Jacksont, de csak annyira, hogy ő hallja, más nem. Ha kellett, akkor egy részét csak gondolatban közöltem vele. Nem jelent gondot az ilyen számunkra. Belé karolok és türelmesen várom, hogy ő is mesélni kezdjen, hiszen az én múltamat kár lenne részletezni. Ő talált rám, amikor majdnem meghaltam… Aprót bólintok, de nem felelek egyből. Érzem, hogy részben költői, talán hallgatnom kellene, emiatt pedig habozok, de végül csak megállok és szembe fordulok vele. – Tudod, néha azt hisszük, hogy vágyunk valamire, vagy csak jó helyen keressük azt, amire vágyunk, amiről azt hisszük tanultunk a hibánkból. Sokszor nem úgy történnek a dolgok, ahogyan szeretnénk, vagy hisszük, hogy kellene lenniük, vagy megtanultuk már a hibánkat. Mi van akkor, ha okkal támad ez az érzés, ha okkal siklik minden félre? Mi van akkor, ha csak rossz irányba kutakodunk, miközben a válasz talán közelebb van, mint most mi egymáshoz? Vagy a jobbra helyett balra kellene kanyarodni döntéskor? Sajnálom, de én hiszek abban, hogy tanul mindenki a hibájából, csak olykor rossz helyen kutatjuk a dolgokat és emiatt követjük el mégis ugyanazon hibákat. – pillantok rá mosolyogva, majd pedig ha nem akadályoz meg benne, akkor elindulok ismét. Mert azt hiszem most kellene tovább haladni, mert nem kizárt, hogy a szavaim nem csak neki szóltak, hanem nekem is, magam sem tudom. Keresni, remélni valamit, majd újra a sötétséget látni nem a legjobb érzés, de én próbálok hinni abban, hogy okkal történnek így a dolgok és azért jön a sötétség, mert nem jó helyen kutakodtunk és próbál észhez téríteni. Nagy szavak, de olykor azért én is lehet bölcs, nem? Főleg, ha már ennyi időt megéltem. Elveszem a felest, majd koccintásra emelem. – A fiúkra, ránk és a ma estére, hogy jól fogjuk érezni magunkat? Semmi agyalás, csak sodródunk az árral? – pillantok rá kérdőn, s ha egyetért, vagy valamit még hozzá fűzne, akkor utána jöhet is a koccintás, majd az, hogy egy húzásra megigyuk. – És mik a terveid? Csak szórakozni, kicsit felengedni? – kérdezem meg, miközben a sörös korsóval játszadozom a kezem között. Ha jól láttam, akkor van csocsó is, meg darts, talán még arra is befizethetnénk legalább pár kört...
- Most miért? Ha már alkoholmentes italokat is tartanak... amúgy is, pénz beszél. - vonok vállat, valószínűleg nem fogy belőlük annyi, mint mondjuk a sörből, de kétlem, hogy ne lenne - vagy ilyesmiért parancsolnának ki a bárból. - Pont úgy kezdtem, hogy néha jó az... - sandítottam vissza rá vigyorogva, nem kell ám túlmagyarázni nekem sem, neki sem, s ha már pont ő kezdte, akkor gondolom, azon sem fog besértődni, ha hasonló hangnemben reagálok rá. - Valamit majd kitalálok, a kényszerhelyzetek kreatív megoldást szülnek. - jegyzem meg, igaz, azt még magam sem tudom pontosan, hogy mit, de majd elválik, ha olyan égető lesz a probléma. Azonban a meccs is kezdődik, így a beszélgetés egy időre abbamarad, legalábbis kettőnk között, hisz főleg a csapattal kommunikálok a következő másfél óra során. Utána azonban már mehetünk is, még a csapat előtt, úgy is tudják az utat ők is. - Hm, igazából ez se rossz nézőpont. Ilyen módon annyira engem sem vonz a téma. Elég ha a sport terén akaszkodik rám a média, de hogy még a magánéletemet is napi szinten közvetítsék a világ felé, na azt már nem... - borzongok meg, New Yorkban volt rá precedens amikor jól ment a szekér, de hála a jó égnek, Fairbanks túlságosan is kihalt az ilyesmihez. Arról nem is beszélve, hogy őrzőként is elég szívás lenne egy ekkora rivaldafény... - Tudod mit szoktak erre mondani amúgy, lehet, hogy a pénz nem boldogít, de jobb egy Rolls Royce-ban bőgni, mint a híd alatt. Egyébként, még ha ez az állandó figyelem fárasztó is lenne, a hatalom azért nem lehet rossz. Persze, nyilván, nagy felelősséggel nagyobb gondok és megoldandó problémák is vannak... - egynek talán érdekes lehet, de az igazat megvallva, mérlegelve a dolgokat, annyira engem sem vonz a téma. Arról nem is beszélve, ha a régebben oly divatos kényszerházasságokat nézzük, hát ott mennék világgá! - LaChazar, igaz? - kérdezek vissza, jól rémlik-e a név, mert igaz, olvasgattam az ottaniak aktáit is unalmamban, ha már néha ott is megfordulok, de van elég bundás Fairbanksben is, inkább igyekszem rájuk koncentrálni - Még szerencse akkor, hogy ott volt, neked meg, hogy nem esett bajod. - halkítok én is a hangomon, mert igaz, Primnek megy a telepatikus kommunikáció, nekem sajna nem, de szerencsémre a hallásával sincs gond, így nem tartok attól, hogy bárki is meghallana minket. Meg amúgy is igyekszem figyelni rá, mit mondok ki hangosan. - És hogy a fenébe talált rád ez a nem kívánt...? Valami régi ismerősöd, vagy idegen? Mit akart egyáltalán? - kíváncsiskodok egy sort, mert elég para így is hallani ezt a ráakaszkodós témát, hát még átélni! Én sopánkodok sokszor, hogy a magam harminc évével milyen "kezdő" vagyok még mindig az őrzők terén, hát... a farkasoknak nagyobb szívás, hogy még 100 évesen is hasonló a szitu. Amikor pedig csak hangosan merengek a múltbéli hibákon, nem is igazán számítok rá, hogy Prim is válaszolni fog még rá, azt meg pláne, hogy ilyen hosszasan! - Az igazat megvallva, valahol elveszítettem a fonalat ott, hogy jobbra, vagy balra forduljunk. Jobbra, arra van a bár, utána pedig inkább igyál! - paskolom meg a kezét finoman, késő van már az ilyen filozófiai beszélgetésekhez, nekem legalábbis abszolút... Vagy csak a véralkoholszintem alacsony hozzá, az sem kizárt, így amint megérkezünk és Prim helyet keres, én intézem is az italokat, no meg szólok a pultosnak a foglalás kapcsán, hogy lassan jön a "nyáj" is... - Na zdrovie!- teszem hozzá végszó gyanánt, különösebb hozzáfűzni valóm nincs is hozzá, koccintsunk, aztán ki is ürítsük a poharunk. - A meccs kapcsán jönni, látni, győzni. Aztán meg egy darabban hazaérni, azon túl különösebben nem tervezek előre. Rájöttem, a spontaneitás jobban fekszik nekem, mint a gondos, hosszú távú tervezgetés. És veled mi a helyzet?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Hmm, nem akarsz a középpontban lenni, de azért a hatalom mégis jól jönne? A kettő együtt járna, életem. – lököm meg őt játékosan a csípőmmel, hiszen tényleg nem tudná a kettőt kizárni. Azt meg tudom, hogy mennyire nem szereti, ha ő kerül a médiába középpontba. Pláne, hogy egyikünknek se jó, de hát ez a digitális korszak nem könnyíti meg a hozzánk hasonlók életét. – Ugyan, nem hiszem el, hogy tényleg vágynál arra a hatalomra, vagy felelősséggel, amivel járna. – pillantok rá hitetlenkedve pár másodperccel később. Mert tényleg nehezen tudom elképzelni. Házasság is felelősség, meg társai, de még attól is tart, pedig talán kisebb dolog, mint egy országot esetleg elirányítani, vagy bármi hasonló típusú felelősség. – Én lehet inkább a hidat választanám. – rántom meg a vállaimat, mintsem a másik. Nem lehetünk egyformák, meg egyébként is mi azért eléggé őszinték voltunk mindig is a másikkal, így nem hiszem, hogy pont most lenne bármi baj ebből. - Igen, ő és valóban szerencsém volt. – nem folytatom tovább, mert felesleges lenne. Inkább csak megrántom ismét a vállamat, meg sóhajtok alig hallhatóan. Amennyi baj ért mostanság, azok után már lehet teljesen az se érdekelt volna, ha bajom esik. Egyébként is fura módon hiányzott a társaság, mindig is magányos voltam, jártam a világot, de most először úgy éreztem, hogy igazán szeretnék egy „családot”, még ha azt is tudtam, hogy falkában nem tudnék élni, de Anchorageben is élnek jó páran, így lehet ideje lennem még inkább barátok után nézni. Jahh, végre ki kell másznom a saját kis csigaházamból, még ha nem is tudnék könnyedén senkiben se megbízni. Idővel biztosan menni fog, mert mennie kell… - Sose láttam még előtte. Vélhetően engem akart, meg össze-visszabeszélt a régi otthonomról, de szerintem szegénynek csak agyára mentek az évek. Nem mindenki viseli gondolom ezt se jól. – de igazából nem tudom. Semminek se jártam utána és nem is akarok. Azt a részét a múltamnak már magam mögött hagytam. Egyedül a húgom neve szerepel a karomon, de az meg másabb. Inkább csak segít a helyes úton maradni. - Szép, inkább leittatsz, mintsem meghallgass. Ezt megjegyeztem. – pöckölöm meg a fülét, ha nem kapcsol idejében, de hamarosan máris a bárban vagyunk. Én lepakolok, és keresek egy jó kis helyet is. Biztos vagyok abban, hogy már eleve számítottak arra, hogy hamarosan beesik egy csapat, hiszen a vendégek is eléggé egy felé voltak terelve, vagy csak megint én gondolok mindent túl. - Mindig az a fránya győzelem és hol marad a részvétel a fontos? – szólalok meg, miután lehúztuk az első kört. Bólintok végül, hiszen én is inkább a spontán dolgok híve voltam. – Talán megnézni a várost, szurkolni nektek, de amúgy támogatom a spontán dolgokat. – hamarosan pedig a beszélgetés tovább folytatódott, míg végül meg nem jöttek a fiúk. Utána pedig persze jöttek az újabb és újabb körök, a bár hangos volt tőlünk, olykor énekeltek már, amibe én is bekapcsolódtam. Talán már három órája is ihattunk, ha nem több ideje, miközben előkerült a darts és a csocsó is. - Aki a nagyobbat dobja, annak mit kell tennie? – pillantok Jacksonra kérdőn, miközben nem csak rajtam látszódott meg már az alkohol hatása, hanem rajta és a csapaton is. Nem véletlenül játszottuk már kicsit másképpen a dartsot, meg tényleg már nem lehetett azt se mondani, hogy bármelyikünk biztosan tudott volna célozni. Farkasként nem is tudom, hogy mikor ittam már ennyit utoljára, de most még se érdekelt. Néha kell ez a fajta mámor is, mert még inkább oldja a helyzetet.
- Kivétel erősíti a szabályt, biztos van erre is valami kiskapu. - vonok vállat, miután ismét biztosan állok a lábamon a kis lökdösődése után, ami azonban utána következik, arra kénytelen vagyok igazat adni - A hatalmat csípném, a felelősséget már kevésbé, de ez is egy újabb nemlétező probléma, amin felesleges tovább kattogni, úgy sem mostanában fog az ölembe hullani ilyesmi. - jegyzem meg, előbb néznék ki megint valami olyan csavart az élettől, ami csak még inkább megnehezíti a dolgomat. Tudom, tudom, meg előbb a saját házam táján rakjak rendet kicsiben, mielőtt ilyen nagy fába vágnám a fejszémet, bár néha úgy érzem, valami háborúval is könnyebben megbirkóznék. - Hát, ezen akkor nem fogunk összeveszni. - hiába, a jót könnyű megszokni, aki pedig úgy nőtt fel, hogy sosem volt gondja az anyagiakra... nem mondom, hogy nem élném túl, ha szorosabbra kéne húzni a nadrágszíjat, de azért kevésbé csípném, az tény. Csak hallgatom a szűkszavú válaszát az Issumatar kapcsán, és elbizonytalanodok egy pillanatra, hogy vajon mennyi lehet az, amit titkol belőle? Mert azok után, hogy az előbb milyen lelkesen lendült bele a magyarázkodásba, most furcsán szűkszavúnak tűnik a válasz, de tudom... én meg se szólaljak, azok után, hogy ennyit se voltam hajlandó mondani - épp ezért nem is erőltetem különösebben tovább a témát az ismeretlen zaklatójáról. A lényeg, hogy megoldódott, és már nem kell, hogy fájjon a feje miatta. - Na jó, ez parább, mint valami levakarhatatlan, hibbant ex. Mint ami azokban az elcseszett hollywoodi vígjátékokban van. - teszem hozzá szórakozottan, és remélem, hogy még véletlenül sem veszi magára, vagy sértődik meg, mert végképp nem magunkra értettem. Ilyen szinten talán úgy se zaklatnánk soha a másikat, vagy tennénk pokollá az életét szánt szándékkal... Szándéktól függetlenül úgy is megy, de az meg megint más történet. - Hát ha nem hagyod békén a fülemet, akkor tuti. Bár a leitatáshoz meg kevés lesz a málnaszörp... - cukkolom tovább, miközben arrébb hessegetem a kezét, meg megdörgölöm a fülemet, jól nézhetünk ki, mint két túlpörgött óvodás, hol a hajamat piszkálja, hol a fülemet, viszonzás gyanánt még én is az oldalába csípek, csak hogy enyém legyen az utolsó szó, és csak abban reménykedek, hogy elveszem a kedvét a további kísérletektől, és nem jobban felbátorítom! - Tudod, nem a győzelem a fontos, hanem az, hogy ők vesztettek. - vigyorodok el - És ugyan már, nyilván az is fontos, de győzni mégiscsak jobb, mint a vesztes oldalon állni, vagy te nem így gondolod? - kérdezek vissza, amikor pedig meghallom a terveit, csak bólintok. - A városnézésre én is gondoltam, igaz, már jártam itt párszor, de mindent úgy sem sikerült felfedezni. Majd elindulunk valamerre, aztán megyünk, amerre visz a lábunk? - még érdekesebb helyekre is bukkanhatunk, mint ha előre megterveznénk, hogy miket nézünk meg, vagy miket kell kipipálni a látnivalók listáján... - Ha jól láttam, van karaoke is. Vagy izé, hallottam... hallom. - javítom ki magam, lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet ivóversenybe bocsátkozni egy vérfarkassal, de a fenébe is, hogy csak én tudom róla, hogy az... beégni az egész csapat előtt, mert ki se merek állni egy csaj ellen, még mindig rosszabb, mint tisztességesen veszíteni, de ez van - Az legyen vagy inkább szerenád a hotelben? - ajánlom fel nagylelkűen, igaz, ez nem jelenti azt, hogy ha van jobb ötlete, akkor ne oszthatná meg, addig csak szórakozottan pörgetem az ujjaim között a darts nyilat - Vagy inkább valami olyanra gondoltál, hogy ha én veszítek, megcsókolom a legidősebbet a helységben? - vágok vissza szemtelenül úgy, hogy lehetőleg csak ő hallja, mert én tudom azt, amit a többiek nem... hogy Prim az egyetlen vérfarkas a közelben, s hova tovább, még rangidős is köztünk, még ha nem is tűnik annyinak. Vagy vannak, akik simán idősebbnek tűnnek, sajnos.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Lehet lettem volna kicsit bőbeszédűbb is, de nem akartam. Tudom jól, hogy rólunk is tudnak Fairbanksban az őrzők, de azért annyira se ejtettek a fejemre, hogy többet mondjak, mint kell. Még akkor se, ha Jackson barát volt és most nem más minősítésben beszélgettünk. Nem akarok senkit se bajba keverni, megoldottuk a dolgot, én jól vagyok, így kár lenne ezen tovább agyalni. Szerencsére már vége. - Talán az, de csak nem ránk akartál célozni burkoltam? – pillantok rá kérdőn, de mélyen legbelül jól szórakoztam rajta. Sejtettem, hogy nem így értette, de hát mi imádunk egymás mondandójába belekötni. Pláne ilyenkor, amikor félreérthető. Mi is exek vagyunk, és mi is állandóan egymás útjába sodródunk. Kíváncsian vártam, hogy miként próbálja meg kimagyarázni magát, vagy mit is fog reagálni. - Pedig olyan csábító a füled. – nevetem el magam, amikor megint a málnaszörp jön, akkor csak én „ugye megmondtam” arcot vágok, hogy az nem lesz elegendő. Amint pedig belém akar csípni még szép, hogy próbálom elkapni a kezét és kitérni előle több-kevesebb sikerrel, de ha harc, akkor majd legyen harc. Biztos vagyok abban, hogy sokat minket figyelnek, de az ilyen sose érdekelt. Olykor nem állt egy kis bolondság se. - Kicsit, de ha vesztes oldalon is állunk, akkor is tanulhatunk belőle. Meg egyébként is a döntetlen nem jelent vesztes oldalt, nem? – kérdezek vissza a söröm mögül, miután ittam abból is pár kortyot. Elmosolyodom, amikor ő is említi a városnézést. – Igen, valahogy úgy. Mindig abból sülnek ki a legjobb dolgok, amikor nem tervezünk, csak hagyjuk történni a dolgokat, nem? – a mosoly pedig továbbra is ott játszik az arcomon. Sok mindenre igaz lenne ez ránk értve, hiszen elég csak a múlt legtöbb eseményére gondolnunk. Nem terveztünk legtöbb esetben, csak történtek a dolgok és olykor talán nem éppen volt túlzottan jó, vagy kellemes élmény, ami történt, de többségére inkább úgy emlékszem. - Szerintem inkább hallottad, bár nem rég a fiaid közül is énekelt ott? – pillantok a körülöttünk álló seregre. Persze, hogy többet ittam a kelleténél és már hasonlóan illuminált állapotban voltam, mint egy sokat ivó ember, de most még se érdekelt. Inkább csak próbáltam a célra koncentrálni. Mielőtt pedig választhatnék, azelőtt megszólalnak a fiúk. - Úgyse merne szerenádot nyomni a hotelben, így legyen az, ha kikap főnök! – röhögtek ők is, a poharak koccantak, amit pedig még odasúgott Jackson annak köszönhetően széles mosoly kúszott az arcomra. Sokat sejtető pillantást kapott, de végül megszólaltam. – Bármelyikünk is nyer, nyugodtan lépd meg, ha ennyire bátornak érzed magad, csak aztán nehogy nyuszi légy. – kacsintok is egyet a szavaim mellé, mert miért ne. Lássuk csak mennyire bátor. Iszok újból pár kortyot, ha már ennyire jól felöntöttünk a garatra, akkor ne most hagyjam abba. – És ha Jackson nyer, akkor mi legyen? - Amikor pedig az utolsó kör is eljön, akkor egyértelmű, hogy nyertem. - Nos, akkor azt hiszem ideje készülnöd lelkiekben, hogy hamarosan szerenádozhatsz. - mosolyodom el jókedvűen, miközben elveszem a poharamat és felülök az asztal tetejére és kicsit kihívóan nézem őt, hogy vajon megmeri e lépni azt, amit korábban csak nekem súgott vagy nem. Hirtelen magam sem tudom, hogy mennyire lenne jó ötlet, de azt hiszem, hogy most nem akarok gondolni a következményekre.
|| Remélem érzed a törődést, hogy így duplán is azt adta ki a kocka xD
- A francba, elszóltam magam? - kerekednek el a szemeim a tettetett ijedtségemben, de mielőtt még bevághatná a durcit a válaszért kedvenc vérfarkasom, már folytatom is - Amúgy persze. Ha rád gondoltam volna, szerintem elhívtalak volna, hogy gyere velünk? - kérdezek vissza, igazából választ sem várva rá... gondolom nem újdonság számára az, hogy voltak rajta kívül mások is az életemben még New Yorkban, és mit szépítsünk, sokan nem a "fülemet" találták csábítónak, vagy hogy olyan jól tudjuk egymás vérét szívni, sokkal inkább azt, hogy hány számjegyű a bankegyenlegem, vagy hogy milyen nevet szereztem magam az élsportolók között. Nem is csalódok abban, hogy megpróbálja elkapni a kezem, én sem hagyom magam, igaz, így sokkal előrébb sem jutunk, néhány próbálkozás után fel is hagyok a kísérlettel, inkább támadok majd akkor, ha már nem számít rá. Azt úgy is nehezebb kivédeni! - Persze, nyilván... de attól még nem egy felemelő érzés. Igaz, talán furcsán hangzik, de néha a győzelem sem, hiába várná azt az ember. - felelem töprengve, gondolatban már megint elkanyarodva a játéktól sokkal személyesebb vizekre... elég csak a tisztáson folytatott beszélgetésünkre gondolni, vagy arra, hogy miután a szüleim annyit ügyködtek azon, hogy minél jobban megutáltassák velem Naomit, a végén vele is csak győztünk és egymás mellett kötöttünk ki, ahogy régen is - más dolog az, hogy túl sokáig mégsem tartott a nagy boldogság, miután elmúlt a tollas bigyó hatása... lehet, hogy igazabb a mondás, mint eddig gondoltam? És minden csak addig érdekes, amíg meg nem kapja az ember? Nem csak Primnek kéne, úgy érzem, rám is egyre inkább rám férne végre az a bizonyos ivás, amit az előbb úgy ajánlgattam... - De, valami olyasmi. Ha nem is mindig végződnek jól az ilyen spontán ötletek, az viszont tuti, hogy sokkal több az izgalom bennük, és amikor jól sikerülnek, akkor is simán überelik a gondosan előtervezett társaikat. - értek egyet vele, hisz tagadhatatlan, hogy az esetek többségében én is jobb szeretem. Frissebb, izgalmasabb, jobban felkelti az ember érdeklődését. Meg amúgy is, minek folyton mindent túlagyalni meg túlstresszelni, pláne úgy, hogy hiába tervez az ember, az élet úgy is olyan gyakran közbe szól? - Igen, az, de értsd jól. Ha olyan fa hangja volt, hogy ha vizet kapott volna, már rég rügyezne, akkor biztos ő volt. Annyira nem figyeltem... - vallom be, hisz épp azon voltam, hogy ne kapjak ki tőle az ivóversenyben - én naiv, hogy pont egy vérfarkassal kezdek ilyen játékba, bírjam akármilyen jól is. És ha nem is ittam annyit, hogy tragikus legyen a helyzet, de azért érzem, hogy holnap lesz itt némi fejfájás meg szédelgés. - Francokat nem! Ha merem, akkor viszont a következő edzésen gyakorlás helyett csak erősítés megy, 1000 fekvőtámasz, felülés, guggolás mindenkinek! - nézek vissza a fiúkon hunyorogva, mondjon nekem bárki olyat, hogy "nem merem", és már csak azért is bebizonyítom, hogy de igen...! Az a fránya fordított pszichológia lesz még egyszer a végzetem, érzem én. - Bármelyikünk is nyer? Azt hittem, legalább te is bedobsz valami hasonló jó ajánlatot arra az esetre, ha mégis veszítenél... vagy akkor én találhatom ki, mi legyen? - kérdezek vissza, mert nehogy már csak alattam vágjuk a fát, nem elég, hogy így is lealázott az ivóversenyben? Ennyire magabiztos azért ne legyen már... És a fenébe, nem elég, hogy az előbbi nyereséghez evolúciós előnye volt, még itt is neki kedvez a szerencse! Nem fair. - Készülök, készülök... még kitalálom, melyik dal legyen az. Elég az ajtód előtt, vagy az ablakod alatt szeretnéd? - érdeklődöm nagylelkűen, mást nem felhajtok még egy-két felest előtte, aztán úgy se fog sem érdekelni, sem zavarni, bármelyiket is válassza... Vagy ha dög lennék, mondhatnám, hogy csak a hely volt meghatározva, az idő nem, és jövünk mi még idén, meg jövőre is Michiganbe meccset játszani... Persze sejtem, hogy úgy sem hagynák, ráadásul én sem viselném el, ha egy éven keresztül szívnák a vérem csak azért, mert nyuszi voltam.
|| Érzem, érzem... hogy az ördög vinné el xD
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Ki tudja. Lehet ez valamiféle új kísérlet, vagy csak tudod az a fránya tudatalatti is sok mindenre képes. – pillantok rá egy kisebb vállrándítás keretében, de most mondja, hogy nincs igazam. Rosszabbak vagyunk talán, mint két mágnes. Vonzunk egymást, de olykor, ha találkoznak, akkor egészen nagy pusztítást is képesek véghezvinni, míg máskor inkább csak szebbé teszik a világot, vagy legalábbis egymás napjait. Két mágnes, amelynek a találkozásáról nem lehetne megmondani, hogy mi is fog történni valójában. - Talán azért nem felemelő érzés a győzelem, – igazítom meg közben kicsit a ruhámat a korábbi bohóckodást követően, hiszen kicsit felcsúszott a felsőm és a kabátom is. – mert valójában nem arra vágyunk. Tudom maszlag és hülyeségnek lehet gondolni, de szerintem még se teljesen az. Talán azért vagyunk olykor csak rövid ideig boldogok, mert kapaszkodni akarunk belé, hogy már pedig miattuk, vagy attól leszek boldog, de közben valójában másra vágyunk. A boldogságnak magától kellene jönnie, nem kutatni, nem? – pillantok rá, bár választ nem igazán várok rá. Inkább csak a hajamba túrok, meg kiszedem az arcomba fújt tincseket, hogy ne kapjam be megint beszéd közben. De inkább tényleg igyunk valamit, mer túlzottan is jól esne most. Nem akarok agyalni dolgokon, nem akarok arra gondolni, hogy esetleg mit tettem volna másképpen és mi lett volna akkor, vagy éppen pontosan mit is jelent a boldogság és társai. Az egész túl nagy katyvasz és úgyse lehet rá pontosan választ kapni, így mindegy is. Igyunk, legalább nem száradunk ki, nem gondolkozunk igazán túl sokat, csak jól érezzük magunkat. Eme gondolatok pedig most túlzottan is csábítóak voltak. - Akkor igyunk a spontán dolgokra és arra, hogy bármi is történik a mai napon, akkor se ér holnap megbánni! Csak a jót lássuk meg, és a spontán cselekedetekre! – emelem magasba a poharamat, majd ha koccintunk, akkor sietve tűntetem el az italom felét legalább. Ekkor még én se sejtettem, hogy hamarosan majd még több fog fogyni. Sőt, már annyi fog belém kerülni, amit egy farkas is egészen jól megérez. Túl sokan voltak és mintha mindig valaki képes lett volna egy teli poharat a kezembe nyomni, pedig tuti még félig volt az enyém, ők azt mondták megittam, így pedig egyre több üres pohár került az asztalra és egy idő után meg se kellett játszanom az alkohol hatását, mert tényleg kezdett fejbe csapni, de azt mondtuk, hogy ma jól érezzük magunkat és nem aggódunk semmi miatt. Akkor legyen is úgy. - Mi van? Elvesztettem azt hiszem a mondatod felénél a fonalat. – tettem le a megint félig üres poharat. – Inkább dobj, tudod a kezet járjon, ne a szád. – pillantottam rá pimasz mosoly kíséretében, mire hangos nevetésben törtek ki a fiúk, hiszen persze, hogy mindenki másra gondolt, én pedig nem voltam rest direkt sejtelmesen fogalmazni. Amíg dobott, addig itattak, én pedig most nem voltam ellenére. - Wooo, hallottátok a főnököt? Bekeményített, de ne aggódjatok, Fortuna az én szeretőm, nem az övé! – nyújtottam ki rá a nyelvemet, majd hogy kicsit eltereljem a figyelmét még egy puszit is nyomtam az arcára, majd tündérien félreálltam, mintha én aztán bele se rondítanék a játékba, csak dobjon. - Tudod mit? Ha te nyersz, akkor kitalálhatod, hogy mi legyen a büntetésem, de ne is álmodozz túl sokat, mert te fogsz nekem szerenádozni! – kacsintottam egyet a szavaim mellé, mások pedig élvezték a műsort. Suttogtak, nevettek és biztattak. Persze, hogy többen mellettem álltak, mert mégis csak egy szerenád az szerenád, meg senki se nézni ki a drága edző bából, hogy képes rá. - A hallban! Legyen ott, ahol mindenki láthatja, hogy a szíve hölgyének énekel! Vagy az ajtója előtt, hogy bebocsájtást nyer-e!! – az utolsónál kb felröhögtem kicsit, de hát felőlem. Ha két játékos is ezt szeretné, akkor miért ne? Én csak megrántottam a vállaimat, hogy akkor legyen az. – A „nép” döntött. – majd pedig kiürítettem a korábbi pohártartalmát, ahogyan az asztalon ücsörögtem és Jackson felé nyújtottam egy teli poharat,, én pedig felvettem egy másikat. – Fenékig? – mondtam, majd ha igen, akkor csak átkulcsoltam a kezünket, ahogyan idióta filmekben szokás és igyunk úgy. Úgyis vélhetően már rég elfelejtette, amit csak nekem súgott oda, mindegy is. Még talán egy-két órán át ott maradtunk és tovább fogyasztottuk a bár alkoholos készletét. - Na jó, azt hiszem ideje lesz a szobámat is meglelni. – sietve kotortam elő a táskámat, mert az rémlett, hogy olyanom még van, de persze azt is inkább más hozta. Irány a hotel, de persze kicsit énekelve, kicsit kacskaringósan értünk el odáig, hogy betaláljunk az ajtón.
Inkább nem reagálok már arra, amit mond, mert szívem szerint kikérném magamnak, hogy ugyan már! Én és a kísérletezgetés? Na ne nevettessen már, kérem... de aztán kénytelen vagyok belátni, hogy igenis szoktam és szeretem művelni, csak épp másképp hívom, khm. Kóstolgatni a másikat, feszegetni a határait, hogy meddig lehet elmenni... Inkább lapozzunk! - Na jó, azt hiszem én elvesztettem a fonalat... - vallom be férfiasan, mert bár valahol sejtem, hogy mire akar célozgatni Prim, de hogy ez a meccses győzelmekkel hogyan jön össze - vagy nem is arra gondolt? Áhh, magas nekem ez a filozofálás, inkább haladjunk, igyunk, de csak annyit, hogy ne menjen a holnapi győzelem rovására! - Ez lehetne valami elcseszett hollywoodi vígjáték felvezető szövege is. Egy fokkal jobb, mint a híres utolsó mondatok, de rajtam aztán ne múljon! - megyek bele ahogy koccintásra emelem a poharamat, hogy utána azt a kupica vodkát egy lendületre tüntessem el a poharamból, ahogy azt kell. Ami meg a holnapot illeti, amiatt majd holnap fájjon a fejünk! Kár - vagy hála az égnek - hogy nincsenek jövőbe látó képességeim, mert akkor legalább sejtettem volna, hogy mi vár rám, így azonban a boldog tudatlanság mocsarában hemperegve koccintottam sorra és sorra mindenkivel. - Akkor keresd meg. - vágok vissza gondolkozás nélkül, bele sem gondolva abban, hogy valójában lehetetlent kérek - Amúgy szép dolog, mondhatom. Szóval így figyelsz rám? - játszom be a sértődöttet, amikor pedig még beszól azért, hogy a kezem járjon, csak grimaszolva fordítom az ég felé a tekintetemet, rajtam aztán ne múljon, már repül is a következő darts-nyíl. Ha nem lenne ilyen helyes, hanem az a tapadókorongos gagyi változat, lehet, hogy már csak puszta szeretetből is a homlokára cuppantanám, ne szemtelenkedjen annyit, de tűvel szurkálni már csak nem fogom, nem vagyok én kínai akupunktúrás húzottszemű. - Sok sikert a szeretődhöz, aztán ne gyere az én vállamon sírni, ha netán elhagyna. - vágok vissza csípősen, ás a nyelvnyújtásáért cserébe oldalba is bököm, jelezve, hogy elég lesz már a szemtelenkedésből, nem kell a maradék hírnevemet is a porba döngölnie a csapatom előtt... Puszi ide vagy oda. Naná, hogy mellé, ennek az istenverte nyílnak is most kell lepattannia a tábláról, holott ha talál, még nyerhettem is volna! Fortuna, az a hűtlen... - Hát ha így megy tovább, elég valószínű. - morogtam az orrom alatt, miközben eldobáltam a maradék nyilakat, majd átengedtem neki a terepet, de sajnos az előző bénázásom után sikerült annyira elhúznia pontokkal, hogy már csak a csoda segítsen rajtam. Azokban meg nem hiszek, nem csoda, hogy nem is segített. - Az ajtó előtt? Most komolyan, mi ez, valami elcseszett esküvői menyasszonykikérés? Nyisd ki babám az ajtód...? - méltatlankodtam egy sort, hogy azért ne már, mindennek van határa, de hiába vártam segítséget Primtől, ha már pont a saját csapatom szúrt így hátba, hiába - ő sem jobb. - Áruló. - szűkültek össze a szemeim, de azért nagy duzzogva elvettem azt a felém nyújtott poharat, kelleni fog, úgy érzem, ami meg a csapatomat illeti... csak érjünk haza, majd lesz még nemulass! - Van más választásom? - kérdeztem rá, majd már nyújtottam is a kezem, legyen, ha így szeretne poharat üríteni, rajtam aztán ne múljon, a győztes kívánsága számomra parancs - igaz, annyi genyóság azért bennem is volt, hogy mielőtt még teljesen kiürült volna a pohara, rántsak egyet az összekulcsolt karjainkon, hátha sikerül azt a maradék fél pohárnyit magára borítania... Apró, gyerekes elégtétel, de... kell ez most csöpp lelkemnek. Bele sem merek gondolni, hogy mennyit ihattam a következő egy-két órában. Ha az üres poharak számát, vagy épp a számlán szereplő összeget nézem, azt mondanám, hogy bőven eleget, ha arra gondolok, hogy ma még egy szerenád is vár rám, akkor azt, hogy nem eleget. A hatását mindenesetre így is éreztem, kellemesen zsongott a fejem az alkoholtól, s igaz, az esti hűvös levegő azért kijózanított valamennyire, teljesen azért mégsem tudott. Nem úgy, mint a recepciós hölgy, amikor a kulcsokat kérve csak a kezét tördeli aggodalmas tekintettel, hogy akadt egy kis probléma. - Mégis milyen probléma? - kérdezek vissza gyanakodva, mire már regélni is kezd, hogy egy emelettel fentebb, meg csőtörés, és mennyire sajnálják, és úszik az egész emelet, meg nincs elég szoba, és már átpakolták a cuccainkat, meg megint sajnálják, de annyira nagyon sajnálják, hogy azt nem tudják elégszer elmondani, és muszáj volt több embert összeköltöztetniük egy-egy szobába, remélik nem probléma, de ők úúúgy sajnálják... - Oké... és akkor melyik lesz az új szobám? Meg a hölgyé, akit mondtam, hogy későbbi járattal érkezik és még nem tudta átvenni a kulcsot? - próbálok a lényegre térni, mert még dolgom van ma este, meg ilyen zsibbadt aggyal nem könnyű a koncentrálás, de hála az égnek, tovább sajnálkozás helyett inkább a kulcsot nyomja a kezünkbe a kishölgy. - A 17-es nászutas lakosztály. Sajnos más szabad szobánk már nem volt, de a játékosai azt mondták, hogy nem lesz probléma abból, ha egy szobát kapnak... ha esetleg mégis, akkor valamelyik másik szobába keríthetünk egy pótágyat. - teszi hozzá óvatosan, hol Primre, hol pedig rám sandítva, bár velem sokra nem megy, még szinte fel sem fogtam a dolgot... miután sikerül, utána pedig eggyel több szempár szegeződik kedvenc vérfarkasomra. - Nos, életem, mit szólsz hozzá? Elférünk egy szobában, vagy kérjek pótágyat? - hárítom át rá a döntést, pláne, úgy is olyan hullámvasút a kapcsolatunk, ki tudja, hogy mennyire tolerálná éppen azt, ha az ágy másik felén horkolok neki - arról nem is beszélve, már ha egyáltalán beenged a szerenádot követően.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Milyen vicces valaki. – forgatom kicsit még a szemeimet is, hiszen találjam meg. Inkább ő beszéljen értelmesen, vagy már annyira nem megy neki? Megártott volna az ivóverseny, bár lenne olyan sandagyanúm, hogy én többet ittam és nem véletlenül kavarog kicsit a fejem, meg mosódik olykor el kicsit a kép. Mondhatni talán ugyanolyan helyzetben voltunk, vagy valami olyasmi. De annyira talán nem meglepő ennyi óra ivás után, hogy már rajtam is kezdett kifogni. – Én próbállak követni, de nem én tehetek róla, ha már nem bírsz értelmesen fogalmazni és összeakad a nyelved. – vágok totálisan ártatlan képet, miközben mások jót röhögnek továbbra is. Persze, én szívhatom az imádott edzőjük vérét, míg ők nem tehetik meg, így nem csoda, hogy most pláne tetszik nekik a helyzet, mármint a többségnek és inkább velünk vannak, mintsem valami bigét hajtsanak fel a bárból. - Nem fogok, szerintem akad itt bőven olyan, aki önként is adná a vállát. –rántom meg a vállaimat, majd sokat sejtetően végigmérem a körülöttünk ácsingózó fiait. Biztos voltam abba, hogy már a gondolattól is agybajt kapna Jackson, nem véletlenül játszottam be ezt. Vessen magára, ő nem ajánlotta fel a vállát, én meg nem vagyok az, aki kétségbeesne. Pláne nem akkor, ha még szívhatom is a vérét. Oldalba lök, én pedig csak ártatlanul mosolygom, mint aki semmit se tett. Egyébként is, ha valaki mindenre emlékezni fog ebből az estéből, az vélhetően tényleg keveset ivott, de hirtelen egyet se tudnék mutatni a csapatból, aki ilyen lenne. Ő hibázik, én viszont még így is tarolok, pedig már nem is vagyok zsizsik. Nem baj, tényleg nagyon utálhatja őt Fortuna, vagy csak túl sok ellendrukkere volt, magam sem tudom, de legalább nem nekem kell hülyét csinálnom magamból, ez is haladás. - Most mit van úgy oda főnök? Sose tudhatja, hogy mikor életbevágó egy-egy ajtón való bekérődzés. – volt valami abban a mosolyban, ahogyan ezt egy másik fia mondta, inkább csak az alkoholra fogtam. Nem is sejtettem, hogy itt már van valami turpisság, amit ők egész nap titkoltak és kapóra is jött nekik, hogy nem értem ide időbe, hogy elfoglaljam a szállást. - Csak annyira, amennyire megérdemled. – mosolyodom el, amikor árulónak nevez, hiszen pont hogy nem most hátrálnék ki. Pláne, amikor a fiai is ennyire belendültek és szívják a vérét, én meg csak adom alájuk a lovat. Még szép, hogy élvezem. Hamarosan pedig jön a győztessel való ivás, de persze, hogy nem bír magával és ahogyan megránt a sör egy része a ruhámra borul. A fehér pólóm meg könnyedén válik átlátszóvá. Összeszűkül a szemem, a fiúk huhognak, meg suttognak, hogy most lesz vége az edzőjüknek. – Tudod életem, ha ennyire zavar, hogy pólót viselek, levehetted volna te is, vagy lehet ha megkérsz rá, akkor is megteszem, de aljas módon leönteni. Nos, hol lesz a vizes póló bemutató, akkor már? – kérdeztem meg pimaszul, hiszen lehet legszívesebben kinyírnám érte, hogy rajtam landolt az ital, de ahhoz túlzottan is bódult voltam és inkább szívom a vérét a szavaimmal, mintsem megkönnyítsem az annyira remeknek gondolt tervét. Órák repülnek, de végül valahogy az éjszaka közepén eljutunk a hotelbe is, de egyre inkább kezd zavarna a belőle áradó alkohol szag is, amit neki köszönhetek. Nem értem, hogy mit csinálnak. Gond? Mi történt? Meg volt a szállásom, tuti, hogy le lett nekem is foglalva, hiszen láttam a visszaigazolást. Fiúk pedig furán viselkednek, hiszen őket fürkészem, miközben a recepcióssal küzd Jackson és hamar ki is jön a turpisság, hogy mi is volt az, amit ők már előre tudtak. - Felőlem maradhatsz, de ne felejtsd el, hogy neked még be kell jutnod azon az ajtón. – markoltam fel a kulcsokat egy édes mosollyal, majd közelebb lépve hozzá egy apró puszit nyomta ajkára, hogy az alkohol beszélt-e belőlem, vagy más? Magam sem tudom, de azt hiszem már nem csak a fiaink figyeltek minket, hanem a recepcióis. - Tudja, elvesztett egy fogadást, így szerenádot kell adnia, a kedves csapata meg azt rótta ki, hogy az ajtón való bejutatása a tét, így ha netán valaki a folyóson aludna, akkor ne lepődjenek meg. – mosolyodtam el, majd pedig elindultam felfelé, ha csak nem állítottak meg. Láttam, hogy a lány hirtelen nem tudja, hogy mosolyogjon, vagy inkább sajnálja Jacksont. Nem is baj. Én csak felfelé akartam menni, és azt hiszem ágyba kerülni, vagyis inkább egy fürdő jól esne. A táskám meg úgy valakinél ott maradt, de biztos voltam abban, hogy jönni fognak a fiúk is, hiszen kíváncsiak mi lesz ennek a vége. Miért kellett nekem is ennyit inni? Kicsit tisztább volt a fejem, de még mindig nem eléggé úgy éreztem.
- Én bírok, csak... tudod, nem én tehetek arról, ha túl lassú vagy. - vigyorgok rá, kár, hogy nem szőke, mert akkor még valami szőke nős vicc is megállná a helyét, de így... marad a szóbeli csipkelődés. - Meghiszem azt! A kis naivak. - forgatom a szemeimet, igaz, az utolsó néhány szót csak csendesen morgom az orrom alatt, hogy csak Prim hallhassa. Arra mérget vennék, hogy ilyen helyzetben mindenki lelkes lenne, persze ha tudnák, hogy valójában egy vérfarkast igyekeznek ilyen látványosan körbeudvarolni, akkor valószínű, hogy a jelentkezők nagy része egy szempillantás alatt szivárogna el. - Mert ti aztán annyira tudjátok, mi? - nem valami elcseszett zombis filmben vagyunk, hogy életbe vágó lenne a dolog, sem üldözőkről nem tudok, a hotel sincs lángokban, így különösebben nem is akadok fenn az egyik játékosom beszólásán, betudom annak, hogy az ő véralkoholszintjét is kimutatná egy szonda... - Könnyen szólsz. - csóválom a fejemet komolytalanul, de igazából kezd olyan érzésem lenni, hogy úgy istenesen kicsúszik minden irányítás a kezemből, nem csupán a szerencsém hagy el, de még a saját csapatom is ellenem szurkol. A hálátlan népség! Persze küzdök én, hogy bebizonyítsam, csak azért is... de úgy néz ki, hogy Fortuna tényleg a Holdra vonyító mellé szegődött ma estére. Vagy csak nem kellett volna annyit innom? Az is lehet, bár azért némi gyerekes csínnyel sikerül elégtételt vennem, amikor leissza magát úgy istenesen. Bár... kezd olyan érzésem lenni, hogy ezzel is csak magad alatt vágod a fát. - Cöhh, ugyan már, mint ha cukorból lennél és elolvadnál. - somolygok az orrom alatt - És azt ne mondd, hogy itt a bárban nekiállnál mindenki szeme láttára vetkőzni. - szúrtam vissza neki, mondhatnám, hogy legalább valamennyit visszakapott az este csipkelődéseiből meg az imidzsrombolásból, vagy legalább egy kicsit sikerült elterelni rólam a figyelmet... az meg meg sem fordult a fejemben, hogy amúgy milyen helyen is dolgozik mostanság, és megint csak én becsülöm alá. Akárhogy is alakult, lassan csak ideje lesz visszatérni a hotelba, mert akármennyire is élvezetes az, hogy egymás idegein táncolunk, holnap bizony még lesz egy meccsünk, és bár félő, a másnaposságot így sem ússzuk meg, de nem ártana pihenni, amennyit csak tudunk. Kár, hogy megint hiba csúszik a tervbe, történetesen egy csőtörés képében, no meg újraosztogatott szobákkal, csak hogy teljes legyen a boldogság. - Jajj, ne már, Prim... - kezdtem bele, mert most komolyan azt akarja, hogy még énekeljek is neki? - Ennyire azért te sem lehetsz szívtelen, most komolyan, aludjak a folyosón? Vagy... - panaszkodok tovább teljes átéléssel a recepciós meg az itt lévő csapattagok füle hallatára, s már épp bedobnám ötlet gyanánt, hogy ha ő nem, valamelyik recepciós hölggyel biztosan sikerül dűlőre jutni, de még jó, hogy nem tudok el odáig, mert egy gyors szájra puszival egy csapásra elhallgattat... Sikerül meglepnie, nem tagadom, és azt hiszem, még épp időben, mert ha néhány másodperccel tovább vár, akkor esélyesen a recepciós pultot vágta volna hozzám, csak hogy érezzem a törődést. Hát, tudok mit tenni? Csak sietve felzárkózok Prim mellé, legalább azt tudjam, hogy melyik ajtónál kell próbálkoznom. Ha hülyét csinálok magamból, legalább előtte, és ne valami benézett szoba ajtaja előtt... Na az lenne még a kínos! Amíg pedig felérünk, különösebben nem mondok semmit se, sőt, még csak hátra sem nézek, hányan jönnek a csapattagok közül, bőszen kattogok, hogy mégis mit kéne előadni? Tipikus, hogy amikor kéne, soha, semmi használható nem jut az ember eszébe, olyan legalábbis, ami szerenádhoz megfelelne, így végül csak előkapom a telómat, hogy onnan lessek gyorsan valami épkézláb ötletet, ha pedig Prim leskelődni próbálna, csak arrébb lépek-fordulok, ne kíváncsiskodjon! Hamarosan úgy is megtudja. Persze azért egy próbát teszek, beenged-e ének nélkül is, de ha nem... hát, magára vessen. Akkor csak megállok az ajtó előtt, a folyosó közepén, majd némi torokköszörülést követően el is indítom a telefonról a számot, aminél giccsesebbet, nyálasabbat és csöpögősebbet talán nem is találhattam volna, de hé! Azért valamikor - még valamikor a szüleim fiatalkorában, a múlt évezredben - azért ez is menőnek számított, sőt mi több, khm, még mögöttes jelentést is beleérthet, aki akar, ismerve kettőnk múltját, meg a lökött csapatomat, komolyabb számmal úgy sem érnék be, szóval hadd szóljon! Hello, Is it me you're looking for?
>> Ezt meg csak így bónusz gyanánt, ha neked is kedved támadna becsatlakozni Egyébként meg most leltem, hogy ilyen is van belőle xDDD Az elsőnél azért figyeled a szöveget?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Én csak somolygok arra, amit mond. Lehet naivak, de egy farkasnak se szükséges felfednie magát, hogy rövid időre kiélvezze az életet, viszont eme gondolatomat inkább megtartom magamnak, mielőtt még agyvérzést okoznék a drágalátos edzőbának és emiatt nem tudnának megjelenni a meccsen. Sietve emelik meg a kezüket, mintha megadnák magukat, de ahogyan egymásra néznek a fiai. Egyszerűen érzem, hogy van itt valami, de még se érdekel. Nem vallatáson vagyunk, inkább menjen tovább a mérkőzés, meg az alkohol fogyasztása. Az biztos, hogy a mai napon jól jártak velünk és mi lenne akkor, ha holnap még nyernénk is? Inkább jobb nem belegondolni, mert a végén valaki tényleg alkoholmérgezésben fog meghalni. - Tényleg azt hiszed, hogy nem ittam már ahhoz eleget, hogy megtegyen? Vagy csak magadat akarod meggyőzni, mert még te magad se tudod, hogy miként reagálnál, ha megtenném, vagy netán más szemet vetne rám, vagy esetleg csak a segítségemre sietve? – cukkoltam őt tovább, miközben játékosan arcán simítottam végig, mint valami kisördög, aki most csak azért van itt, hogy kísértse őt, vagy éppen bosszantsa. Nézőpont kérdése, de hát mégis csak ő öntötte rám az alkoholt, nem én magamra, vagyis neki köszönhetően, ha pontosak akarunk lenni. - Most mi van? – pillantok rá kérdőn, mert tényleg nem értem, hogy mi a baja. – Fogadtál, nem? Akkor ne légy szószegő, pláne amikor ennyi tanú is van rá. Milyen példát is mutatsz?- kérdeztem meg somolyogva, mert nagyon is élveztem a helyzetet, de azt se kerülhette el a figyelmemet, hogy a recepciós a fiúkhoz fordult, hogy „Ezek mindig ilyenek? Vagy csak vakok?” de nem törődtem vele, csak sóhajtottam egyet lemondóan, mert ha tovább áriázik nekem, hogy miért rossz, meg nem lehetek ennyire kegyetlen, akkor a végén még tényleg ki fogok teljesen józanodni. Helyette egyszerűen és beléfojtottam úgy a szót, ahogyan a férfiak szokták legtöbb esetben a nőkkel. És szemmel láthatóan működött, a srácok különféle örömujjongása meg nem túlzottan érdekelt. Inkább csak elindultam a megfelelő szoba felé. Fürdőt akarok és pihe-puha ágyat. Én megyek elől, ő beér, majd pedig takargatja, mintha képes lennék innen is látni, hogy mit is keres ennyire bőszen. Istenem, ő most tényleg ennyire véresen komolyan vette, hogy nem engedném be akkor? Mond, hogy nem fog szerenádot nyomni, mert ha igen, akkor ez a csapat még profibb, mint a régi volt, hiszen nagyobb idiótaságra talán nem is lehetne Jacksont rávenni, mint egy ilyenre. Amikor viszont be akarna jutni, akkor csak megállok az nyitott ajtóban és megfordulok, majd megrázom a fejemet. Ő se hihette, hogy csak így beengedem, pláne amikor egy csorda követ minket. Amikor pedig elkezdi a számot, akkor jön a sokk és a lefagyás, a vihogás is pillanatok alatt abbamarad, legalábbis kisebb bevezetést követően. Én meg csak állok ott, mint aki lefagyott. Ez most tényleg megtörténik? Ő most tényleg pont ezt a számot énekli? Ajkaim végül kisebb mosolyra görbülnek és próbálom elrejteni a zavaromat. Pláne, amikor az ajtók is sorra nyitódnak és meghatódva figyelik a jelenetet. Amikor pedig még le is térdelve, akkor rövid időre sietve rajtam arcomat a kezembe és egyszerre szeretnék nevetni és elfutni. Még ha színjáték is volt, vagy már magam sem voltam biztos abban, hogy ez teljesen az lenne, pláne, amikor még mellé színészkedik is, mint valami ripacs, akkor már elkuncogom magam és el se rejtem. Ahogyan abban is biztos vagyok, hogy a pipacsok is megirigyelnék az arcom színét. Hirtelen még azzal se foglalkoztam, hogy netán miként kezdték egyesek megörökíteni a pillanatot. Végül közelebb léptem és kinyújtottam a kezemet, hogy legalább álljon már fel, mielőtt én nagyobb zavarba jövök, mint ő lehet. Bár a mosolya, mintha még élvezné is, végül magamat se értve az utolsó versszakba mégis alig hallhatóan becsatlakozok és csak remélni tudom, ha fel is állt, akkor se fog hirtelen a karjaiba rántani, hogy még egy kicsit totyogjunk is, vagyis táncoljuk, mert akkor kész, végem lesz. Ahogyan már a tapsvihar is abban segített, hogy inkább eltűnhessek az ajtó mögött, mert tényleg egyre inkább zavarba jöttem. Viccesnek indult, de aztán mintha csak valami megváltozott volna, a hangsúlya, ahogyan énekelt, kiejtette a szavakat, vagy tényleg túl sokat ittam már. – Nem vagy normális. – pillantottam fel hitetlenkedően, de mégis annál többet rejtő pillantással, majd egyszerűen csak megcsókoltam őt. Nem gondolkoztam, talán az este, talán a szerenád hatása volt, vagy csak szimplán az alkohol hatása, nem is érdekelt. Csak azt tettem, amit az ösztöneim sugalltak és inkább tűnt érzelmes csóknak, mintsem fogd már be típusúnak, mint a hallban.
Nagyját meghagytam neked, de ne érezd magad egyedül, a végére becsatlakoztam.
- Nem tudom, kicsit talán mindkettő, bár így belegondolva... - vigyorodok el, hisz elég csak arra gondolni, hogy mennyire hasonlóan jár az agyunk sokszor... magamból kiindulva pedig elég lenne úgy két percen keresztül húzni az agyát, megspékelve pár "úgy sem mered!"-del, hogy csak azért is bizonyítson. Mondjuk valószínű, hogy amit később kapnék érte, abban nem sok köszönet lenne, de nem is célom, hogy mindenki szeme láttára kezdjen el vetkőzni. Ha annyira szeretne, majd ráér vele később, a hotelben... - Mondtam már, hogy szörnyű vagy? - kérdezem vissza beletörődve, hogy ezt bizony megnyertem magamnak, így jártam, és... azt hiszem, már kezdem kapizsgálni mire is célzott korábban idefelé jövet Prim azzal, hogy a győzelem sem mindig boldogít, hát, abszolút át tudom érezni a dolgot. Akkor pedig még inkább, amikor meghallom, hogy még a szobáinkat is átvariálták, és már nem csak a poén miatt megy a szerenád, hanem tényleg az ágyikómért, hogy ne a folyosón kelljen aludnom. Szívás. Igaz, miközben felfelé menet a folyosón nekiállok zenét keresni, egészen sikerül belelkesülnöm, de valami olyan szinten, hogy talán ha minden feltétel nélkül bebocsájtást nyernék a szobámba, akkor is szerenádoznék csak a poén kedvéért. Még szép...! Ha már énekelni kell, adjuk meg a módját, és ne csak egymagamból csináljak hülyét ennyi ember előtt - mert sejtem, hogy minden boldog, boldogtalan oda fog csődülni a folyosóra, hogy páratlan előadásomnak részese lehessen - hanem Primet is beégessem, amennyire csak lehet. Hisz neki kell végighallgatni az egészet, nem igaz? Képzelem, négy perc, ami egy kész örökkévalóságnak fog tűnni. Hello, is it me you're looking for? Annyit még érzékelek a félperifériáról, hogy egyik-másik ajtó is nyílik, kíváncsi fejek bukkannak elő, ahogy sejtem, a csapatom tagjai is ott sorakoznak a folyosón, de igyekszem minden figyelmemet Primnek szentelni, beleadva minden beleélést, az alkoholnak - meg a hülyeségnek - köszönhetően erősen rájátszva az egész dalra, az időnként becsúszott fals hangokról heves gesztikulációval terelve el a figyelmet. You're all I've ever wanted and my arms are open wide Azt persze mondanom sem kell, hogy milyen sikerélménnyel tölt el, amikor meglátom Prim reakcióját, ahogy lefagy, mosolyog, zavarba jön, kezébe temeti az arcát, ez pedig naná, hogy csak még inkább adja alám a lovat, hogy időközben még fél térdre is ereszkedjek, dobva a szerenád hangulatán. Szívesen megkérdezném tőle, hogy jó kis számot választottam, nem igaz? Költői kérdés, tudom, maga a szám is telitalálat a maga kétértelműségével, ahogy én is egy istenadta tehetség vagyok, szinte már az is megfordul a fejemben, hogy a sport helyett énekesként vagy színészként kéne keresnem a kenyeremet... Are you somewhere feeling lonely? Or is someone loving you? Tell me… Nem számítottam volna arra, hogy végül a kezét nyújtja felém, mert bár azt elfogadom, de attól nem menekül, még úgy is végigéneklem a dal - csak arra nem számítok, hogy ő is becsatlakozik majd a dalolásba. Nem mint ha bánnám, sőt! A kezét mindenesetre nem engedem, miután pedig a végére érünk, először felé, majd a "közönségünk" felé is meghajolnék meg dobnék egy puszit ráadás gyanánt. - Olyat mondj, amit még nem tudok. - felelem diadalittasan, s közben már megint egy rugóra jár az agyunk, ahogy magamhoz rántom egy színpadias csókra még így zárás gyanánt, aztán, mielőtt még ellenkezhetne ellene, már fel is kapom a karjaimba, hogy visszavonulót fújjunk. Ha már nászutas lakosztály, adjuk meg a módját, nem igaz? Igaz, hogy befelé menet sikerül megbotlanom a szőnyegben és kis híján esünk mind a ketten, de végül csak sikerül megőriznem az egyensúlyomat, és amúgy is, már becsukódott mögöttünk az ajtó, ezen a bénázáson maximum mi ketten röhöghetnénk. Végül azonban sikeresen eljutok az ágyig, leejtve Primet az egyik felére, majd valami lelkes kiskölyök, magam is elvetődök a pihe-puha ágyneműk között, végre-valahára vízszintbe kerülve. Mert megérdemlem. - Most mondd, hogy nem jót választottam! Megvan az új, közös dalunk. - nyújtózkodtam büszkén és elégedetten átgördülve a hátamra, miközben oldalra sandítottam felé, vajon ő is hasonlóan gondolja. Az meg tagadhatatlan, hogy milyen jó voltam!
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 103
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Csak egy pillantással kellett beérnie azt, hogy nevezett-e már szörnyűnek. Egyébként se vettem volna magamra, de ha én naivan korábban azt hittem, hogy ennél már nem lehet jobban kifordítani ezt az estét, akkor nagyon is tévedtem. Tényleg kíváncsi lettem volna, hogy milyen az, amikor szerenádot ad, de legmerészebb álmaimban se hittem volna, hogy pont egy ilyen számmal fog előrukkolni, vagy éppen azt, hogy engem képes lesz ennyire zavarba hozni. Sőt, még arra is mernék fogadni, hogy részben direkt tette, hogy ne csak ő égjen már be, hanem én is, hiszen szépen felkeltettünk mindenkit a folyosón, ha nem is a kiáltozásokkal, akkor a szerelmes dallamokkal. Amiket olyan nagy átéléssel adott elő, hogy aki nem ismert igazán minket, vagy nem tudta, hogy fogadásból van az egész, akkor nem biztos, hogy a szomszédjaink olvadoznának a dologtól. Inkább csak kiabálnának, hogy fogjuk már be és társai. Az ajtóban ácsingózok, de még így is úgy érzem, hogy mindenki tökéletesen láthatja, hogy mennyire is zavarba jövök. Sok hülyeséget csináltunk mi már ketten, meg úgy magamtól is, de ez merőben túlszárnyalt mindent. Ő engem fürkészik, aminek köszönhetően még inkább lefagyok és hirtelen szinte mozdulni se tudnék, mert ilyen helyzetben mit lehet tenni? Ennek valaha vége lesz? Szavak poénnak indulnak, de ha nem rejtőzne benne semekkora igazság, akkor azt könnyedén megérezném, hiszen mi megérezzük a hazugságokat. S talán részben emiatt is fagytam le, mert nem éreztem semmi ilyet. Mi franc folyik itt? Ez kész őrület, szerintem túl sokat ittam, ezt az egészet is képzelem, meg se történik. Csak bevertem a fejemet és azért képzelődök ekkorát. Amikor pedig le is térdel, akkor kicsúszik ajkaim között „Ó édes istenem…” Kezeimet pedig könnyedén kapom a szám elé, hogy utána rövid időre még arcomat is elrejtsem, pedig ennél kínosabb talán már nem is lehetne. Vagy mégis? Fogalmam sincs, hogy mennyi idő után is sikerül erőt vennem magamon és inkább közeledni felé, mintsem elmenekülni, mint amire annyira vágyom. Az meg csak még slusszpoén, hogy még én is becsatlakozom a dalba, pedig tényleg inkább hátraarcot csinálnék, de ahogyan fogja a kezemet eléggé egyértelművé válik, hogy nem fogok innen könnyedén megszökni. Amit pedig a dal végén csinál, csak jót nevetek és még a fejemet is megrázom, hogy ilyen nincs, már pedig van! Mondanék valamit, de inkább csókkal fojtja belém a szavakat, amikor pedig felkap, akkor egy kisebb sikoly kiszalad az ajkaim között. Kezemet sietve fonom a nyaka köré, miközben a fiúk fütyülnek, meg kiabálnak. Az ajtó hangosan csapódik be mögöttük, mi meg majdnem orra bukunk, de ezen a szerencsétlenkedésén is már csak röhögni tudok. Hamarosan pedig az ágyon landolok, ő meg mellettem. Kicsit kinyújtózom és még mindig szinte kuncogok, mint aki nem bírja elhinni, hogy ez komolyan megtörtént. - Te tényleg tiszta lüke vagy, ez mégis hogyan jött? – kérdezem meg fülig érő szájjal, miközben először én is az oldalamra fordulok. – Új? Mert melyik is volt a régi? – kérdezem meg kicsit kihívóan, majd pedig nemes egyszerűséggel felé mászom, majd leülök a hasa tájékára és mosolyogva pillantok rá. – Netán abból is mutatsz egy kis ízelítőt, vagy annyira még nem jött meg a bátorságod? – hangom játékosan csendül, de közben pedig őt fürkészem. Mit keresünk egyáltalán itt? Mit keresek itt? És miért kellett minket egy szobába költöztetni? Annyira zavaros minden, mintha hirtelen minden határ eltűnt volna, hogy egy hatalmas katyvasszá alakuljon a fejemben.
Kezdőlap
xD
Egyébként meg most leltem, hogy ilyen is van belőle xDDD Az elsőnél azért figyeled a szöveget? 
