Kellett erő ahhoz, hogy ne mondjak valami roppant kedvesett a szavaira. Azt hiszem nem én voltam az, aki egyből az alkoholos üvegért ment, ahelyett, hogy elkezdett volna ötleteket gyártani arra, hogy miként is szedjük le ezt az ujjamról. - Ez csak egy kicseszett gyűrű, nem több, nem kevesebb! Mi a tökömnek kell ennyire felfújni, de tényleg? Tudod, akkor megértem, ha azt mondanám, hogy megtartom vagy akármi, de szó sincs erről!! – vágom a fejéhez nem éppen kedvesen, vagy békésen. Pláne, hogy véleményem szerint, ha egy tetoválás lenne, akkor azon is kiakadna, vagy ha egy medál túlzottan is szerelmes valómással ellátva, akkor ugyanúgy menne a vita miatta, így szerintem oly mindegy, hogy most egy gyűrű e a ludas, vagy nem. Szavaira megtorpanok, és legszívesebben hozzávágnám, hogy „Nem csak én vagyok az, aki bolhából elefántot csinál. Sőt, szerintem ő még rosszabbul is viseli ezt a gyűrű dolgot, mint én.” De inkább csak hallgatok és eltűnök a fürdőben, mielőtt túl nagy késztetést éreztem volna arra, ha már szavakkal nem bombáztam volna őt, akkor pont ott a mellettem lévő szekrényen lévő vázát hozzávágjam, mert valljuk be nem éppen vágytam ilyen szavakra. Rövid időre még vissza is pillantottam rá, mielőtt az ajtót bevágtam volna. A nézésem, vagy az íriszeim meg vélhetően eléggé beszédesek voltak, hogy azért a szavaival szépen szúrt megint mélyre. Olykor tényleg bölcsebb hallgatni és most úgy éreztem, hogy jobb, mert ha bármit mondanék, akkor csak rontanék a helyzeten, de fájt, hogy máris muszáj felhoznia a bennünk lakozó kételyt, hogy ez működhet-e hosszútávon. Én hinni akartam abban, hogy a veszekedések ellenére is igen, de a kérdését hallva hirtelen nem tudtam, hogy vajon ő még mindig hinni akar-e ebben, vagy hirtelen netán inkább meggondolta magát valamennyire. Csak jönne már le a kicseszett életbe! Sietve töröltem le a könnyeimet is, mielőtt még utána jöhetett volna, hiszen hallottam a közeledő lépteket, így legalább volt esélyem elrejteni bizonyos érzéseimet. Helyette csak próbálkoztam tovább, de meg se mozdult az ékszer. Ha nem is könnyedén, de végül elmondom az ötletemet, ami eszembe jutott. Ha valaki azt mondja, hogy valaha ilyet mondok valakinek, vagy pont neki, akkor szerintem képen röhögtem volna, de talán ezzel is enyhíteni akartam a jelenlegi helyzetet. Pláne, ha még jó darabig netán ne akarna lejönni, akkor ne legyen már olyan a hangulat, mintha temetésen lennénk. Az ötletem, vagy éppen az, hogy kimertem mondani pontosan annyira lepett meg,mint őt, még ha ennek jelét se adtam. Elmosolyodtam a szavaira, amikor azt mondta, hogy még nem is tetszik neki. Mintha per pillanat ez lenne a legnagyobb gondunk, hogy miként is néz ki ez a gyűrű. Kicsit még a fejemet is megráztam. – Gondolom itt célszerűbb lenne, hiszen nem ismer senki se, így nem olyan gáz, ha látnak üzletbe bemenni, de ha nem zavar a pletykás népség a szájára vesz, akkor felőlem nézelődhetsz Fairbanksben is, de ott egyedül tudod megtenni. – Anchoraget direkt nem említem, hiszen ki tudja, hogy mikor jöhet, vagy maradhat-e hosszabb ideig. Na, meg gondolom, ott se azzal akarna indítani, hogy egy ékszerüzletben látják velem. Igazából, még mindig nem voltam biztos abban, hogy a gyűrűvásárlás tényleg remek ötlet-e, de ha már mind a ketten azt mondtuk, hogy ilyen okkal igen, akkor nem fogok megfutamodni. Azért néha jó dolgok is történhetnek velünk…nagyon remélem. - Akkor ezek szerint úgy gondolod, hogy hosszútávon is működhet? – mormogom még mindig a mellkasába, miközben szívverését hallgatom, illatát szívom magamba és továbbra is hozzábújok, elveszem az ölelésében. - Gondolom legrosszabb esetben igen, ott tudnak segíteni. – igazából fogalmam sincs, nem szoktam kisebb méretű gyűrűket az ujjamra erőltetni. Ez se tudom, hogy ment fel, ha lejönni már nem akar. Ő elmegy keríteni olajt, én pedig addig sietve öltözöm át, majd leülök az ágyra törökülésben, majd a kezemre pillantok és a gyűrűt fürkészem. Szoktam gyűrűt, gyűrűket a kezemen, de legtöbb esetben ezen az ujjamon nem, akkor mégis miként nem tűnt fel? Talán ez is valami fura tréfája volt az életnek, hogy amennyire hittem, hogy utálnám, pontosan annyira képes vagyok nem észrevenni, hogy pont azon az ujjamon is virít egy ékszer? Sietve kapom fel a fejemet, ahogyan meghallom az ajtót nyitódni. Sietve mászom vissza a fürdőbe, majd kinyújtom neki a megfelelő kezemet, hogy akkor próbálja meg ő, mert most már félő, hogy én csak összeroppantanám az ékszer. Azt meg nehéz lenne kimagyarázni, hogy még visszaadni se tudjuk. Első próbálkozás kudarc, jött a második, akkor talán mintha egy hangyányit megmozdult volna, végül 4-5 próbálkozásra jött le talán? Igazából nem számolta, mert amint sikerült meggondolatlanul máris Jackson felé ugrottam. – Sikerült!!! Győzeleeeeem!! - aminek következménye az lett, hogy elterültünk a fürdőben, még kész szerencse, hogy a takarót elfelejtettük visszavinni a helyére, de az olaj is eléggé rá, ránk borult. – Bocsi. – kuncogtam el magam, majd nyomtam egy csókot ajkára, amibe még így is képes voltam belemosolyogni.
- Mert te nem fújod fel ugyanúgy?! - kérdezek vissza élből, mert lehet, hogy én azért csinálom a fesztivált, mert egy nyomorult jegygyűrű került az ujjára az éjjel, de ő az, aki egy fél percet se bírt várni azzal, hogy leszedjük a kezéről, és már egyből nekem esett. Akkor ki is fújja fel a dolgokat?! Ha meg meg akarná tartani, egyrészt az lenne még csak a szép, másrészt, meg bánom is én! Lehet, hogy részegen mégis én húztam az ujjára valamikor félálomban, de se nem én vettem, sem józanon nincsenek hasonló ambícióim... még szerencse, hogy nem ragaszkodik hozzá, mert akármennyire is tagadnám, tuti idegesítene. Már az sem tud meghatni, hogy milyen csúnyán néz rám, utólag biztos felüti a fejét az a fránya lelkiismeret-furdalás, hogy megint milyen tapló mód sikerült megnyilvánulnom, vagy ne adj' isten, megríkatnom, de a fenébe is, most vagyok olyan másnaposan felspannolt állapotban, hogy ne akadjak fenn rajta különösebben. Szerencse, hogy inkább visszavonul a fürdőbe, mintsem tovább locsoljuk olajjal a tüzet, így legalább nekem is akad némi időm, hogy lehiggadjak valamennyire, mielőtt még utána mennék, hogy leszedjük azt a sátán arany karikáját az ujjáról. Vagy legalább megpróbáljuk, mert úgy néz ki, hogy nagyon nem akarja az igazságot, akármennyire is igyekszünk, vagy próbálkozunk, így hát jobb híján csak meghallgatom, mi jutott Prim eszébe, nyitott vagyok én mindenre, csak... könyörgöm, ne szőjenek összeesküvés-elméleteket a hátunk mögött, hogy vajon ő lesz-e a következő Mrs. Carter...? - Te aztán tudod, hogyan győzd meg az embert. - sóhajtok beleegyezően, amiből akár egyből le is szűrheti, hogy megvan a délutáni programunk - kerítünk valami ékszerboltot és nézünk valami másikat ehelyett a ki-tudja-honnan-jött karikagyűrű helyett. - Fairbankset inkább kihagynám, pláne, hogy őrző érdekeltség is van a helyi ékszerboltban. - igaz, hogy "csak" Celeste húga, de a fiataloknak amúgy is túl élénk a fantáziájuk meg kreatívak a találgatásokban, szóval... nem. Jó lesz Michigan is. - Inkább mondjuk úgy, hogy remélem. Szeretném? - keresem a megfelelő szót, hisz valljuk be, amilyen jól mentek a dolgok szakmai téren, a magánélet annyira ingoványos terep volt mindig is... akárcsak a húgomnál, mint ha valami átok ülne rajtunk, nem is értem, a szüleink hogy bírják ilyen jól egymás mellett. Talán az a titka, hogy alig látják egymást és apám folyton úton van...? Tudja a franc. - Viszont ha mégsem, nyugodtan fogd rám, valószínűleg úgy is én leszek az, aki szétbarmolja. - vonok vállat, mint ha holmi semmiség lehet, az pedig le sem esik így elsőre, hogy tulajdonképpen pont most nyilatkoztam az elmúlt néhány hónapomról is, amiről annyira faggatni próbált, és amiről annyira nem akartam tegnap beszélni. - Tudom, inkább fogjam be... és igazad is lenne. - szólalok meg, miközben az államat a fejének döntöm, majd amíg ki nem bújik az ölelésemből, csak apró kis köröket rajzolok szórakozottan a hátára. Utána aztán én elindulok olajért, ő meg öltözködjön, mert ha még ékszerboltba akarunk menni, akkor azt a meccs előtt lenne jó letudni, utána már minden zárva lesz, holnap délelőtt meg egész rohanós lenne, hogy ne késsük le a repülőgépet. Visszaérve aztán ismét bevetjük magunkat a fürdőbe, amikor pedig Prim a kezét nyújtja, bőven locsolok rá az étolajból... Csapó egy! Majd kettő, és három, és már épp kezdeném feladni, amikor végre megmozdul, ettől pedig újra felcsillan a remény, és megújult lendülettel vetem rá magam a feladatra, mire végre a mosdókagylóban koppan a gyűrű, lecsusszanva arról a gyűrűsujjról. Mielőtt azonban még örülhetnék a győzelemnek, Prim már ránt is magával, a lendülettől elveszítve az egyensúlyát, no meg az is közrejátszhat, hogy már a földön is szép tócsában áll az olaj... Meg miután a maradékot is sikerült leverni a mosdó széléről, rajtunk is. - Ó baszki, ezt nem mondod komolyan... - tornázom fel magam ülő helyzetben, majd megpróbálom letörölni azt a méretes olajfoltot a pólómról, de áhh... többet árt, mint használ. - Most jön az, hogy így városba se kéne menni, előbb gyorsan átöltözni-mosakodni, de magunkat ismerve, abból megint nem az lenne... Tudod mit? Menj egyedül, megvárlak! - feleltem komolyan, mellé még hessegető mozdulatot is tettem a kezemmel, miközben kényelmesen hátradőltem a zuhanyzó oldalának. Igaz, nagyjából eddig tartott a komolyság, mielőtt elnevettem volna magam, mert őszintén... nem mi lennénk. - Hadd nézzem a kezed! - nyúltam Prim kezéért, hadd csodáljam meg így gyűrű nélkül is ezúttal.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Elnevetem magam arra, amit mond és még a fejemet is megrázom. Tudom, még mindig pocsék a helyzet, hiszen a gyűrű meg se mozdul, de legalább akkor a történet meg is van hozzá, hogy mit is keres az ujjamon, így ezen se kell tovább agyalni. - Én? Ártatlan vagyok, csak azt mondom, ami nyilvánvaló, hiszen az is kész csoda, ha így nem pletykálnak rólunk. Mondjuk engem nem igazán zavar ilyen, rólad meg nem tudok nyilatkozni, hiszen ki tudja, hogy miként is változtál meg ilyen téren. – lehet aggódnom kellene amiatt, hogy majd suttognak, hogy én leszek-e végre a felesége, megállapodik-e a híres Carter edző, de teljesen hidegen hagyna bármi hasonló dolog. Mi tudjuk az igazat és ennyi éppen elegendő, nem? - Anchorage még ott van, ha elengednek, de akkor tuti ott szárnyra kapna, hogy eljegyeztél és ezért is költöztél oda. – tárom szét a karomat megadóan, hiszen legalább kapna egy mesét is mellé, csak nem olyat, amilyet szeretne. Megesik, sajnos, de azt hiszem ez eldőlt, hogy itt nézünk egyet, mert így legalább már nem hallgatni a fiait is, hogy „Na mi van, meggondolta-e magát?” és társai. Nem, ahhoz még nekem se lenne kedvem. Már éppen mondanám azt, hogy én is nagyon szeretném, amikor újra megszólal. Csak megforgatom a szemeimet és kicsit még a fejemet is megrázom. Nem nehéz kitalálnom viszont ebből, hogy vélhetően ő hátrált ki a Naomival való kapcsolatából, de abból ítélve amit korábban mondott, hogy eddig fától nem látta az erdőt, valahogy már sejtettem ezt. – Először nem fognám rád. Ha valami működik, ahhoz is két ember kell, ha valami elcseszödik, akkor ahhoz is szintén. – vallom be egy kisebb sóhaj keretében, mert csak elég a múltunkra is visszagondolni. Bőven csesztünk el mind a ketten dolgokat, helyzeteket. – De talán nem erre kellene gondolni, hanem arra, hogy mind a ketten szeretnénk és menni fog, sikerülni fog, hiszen nem lehet véletlen, hogy mindig újra és újra egymás közelébe sodródunk. – mosolyodom el, majd egy apró puszit nyomok az arcára, vagy az állára, ahol éppen elérem őt. - Valahogy úgy. – kuncogom el magam, miközben továbbra is az ölelésében maradok rövid ideig, de aztán ideje a tettek mezejére lépni, hiszen nem állhatunk ott örökké se, meg ideje lenne ettől az arany ízétől is megválni. Még kész szerencse, hogy nem valami ezüst. Azt tuti egyből észrevettem volna, de inkább nem próbálnám ki és remélhetőleg az üzletben se keveredünk ezüstékszerek közelében, mert az tuti eléggé gázos lenne. Miért ég a kedvese ujja a gyűrűtől? Eme gondolatra meg újra elnevetem magam, majd sietve küldöm el őt olajért. Talán már részben mind a ketten feladnánk, amikor a gyűrű megmozdul, majd hangosan koppan a csapban, mire nekem se kell, hogy örömömben túlzottan ugorjak egyet, ezzel meg le is döntöm őt a lábáról. Ártatlanul pislogok párat, őzike szempárt is bevetem ellene. - Ne morogj már. Nézd a jó oldalát, lekerült a napnál is fényesebben ragyogó ékszer. - játékosan kicsit megbököm az orrát. Egyébként is ez még mindig nem a világvége. Inkább gondolj ő is a jó oldalára, de az is biztos, hogy ki fognak akadni tőlünk, hogy mekkora rumlit is csináltunk. - Milyen nagylelkű vagy. – mondom neki egy kisebb grimasz keretében. – Egyébként is, attól még, hogy az lenne belőle, nem jelenti azt, hogy megint órákra be kell zárkózni, vagy ennyire nem bírsz magaddal? – cukkoltam tovább őt, majd lassan már éppen felálltam volna, amikor is kezemért nyúl. Kíváncsian pillantok rá, hogy mit szeretne. - Kapok rá puszit is, ha már olyan szépen rászorult? – mosolyodom el, majd ha végzett a „vizsgálattal”, akkor egyszerűen csak kibújtam a ruháimból, vagy legalábbis elkezdtem, ha nem állított meg, vagy segített be, ha meg furán nézett rám, vagy beszólt, akkor csak sóhajtottam egyet. - Most mi van? Nem én tehetek róla, hogy a zuhanyzófalát nézed támasztéknak. – majd ha sikerült megválnom a ruháimtól, akkor egyszerűen besétáltam a zuhanyzóba. Ha ő csak továbbra is ült volna, akkor nem kizárt, hogy a poén kedvéért rádobtam a ruháim egy részét, ahogyan megváltam tőlük. Nem lett volna ellenemre, ha jön ő is, ha viszont nem tette, akkor egészen gyors zuhany volt csak a részemről, de persze a törölköző nem került ide vissza. Remek.
- Ilyen téren? Semmit, még mindig falnak tudok menni attól, ha olyanok vájkálnak a magánéletemben, akiknek semmi köze hozzá. - engedem ki a fáradt levegőt, ennyit arról, hogy mennyit változtam, és magamat ismerve a jövőben sem valószínű, hogy pont ilyen téren fogok... eddig csak szimplán mert nem szerettem, de mióta még őrző is lettem pluszban, ráadásul informátor, és különösen kényes téma az, hogy megpróbáljak háttérbe vonulni, amennyire lehet... - Mert Anchorage aztán tényleg sokkal jobb, mint Fairbanks. Mondjuk... azt te hallgathatnád napi szinten. - gondolkozok hangosan, nem tudom, hogy mennyivel lennénk előrébb, sokkal nem igazán. Egyre szimpatikusabb ez a michigani gyűrűvásárlás, én azt mondom. - Most mi az? - pillantok le rá értetlenül, mit rázza a fejét? - Először nem. Másodszor? - kérdezek vissza komolytalanul, mielőtt elgondolkoznék a szavain. Mit ne mondjak, nem csak, hogy szimpatikus a gondolat, de... azt hiszem, valamilyen szinten azért mégis csak igaza lehet... - Igaz is! Ezt megjegyzem! Meg majd emlékeztetlek akkor is rá, ha épp megint egymás torkának készülünk ugrani. - teszem hozzá szemtelenül vigyorogva, nem mint ha annyira marakodni akarnék vele, de abból kiindulva, milyen hamar kötöttünk ki megint itt, képzelem, lesz még bőven. - Na jó, megkomolyodok most már, ígérem! Még szép, hogy menni fog, úgy sem hiszek a lehetetlenekben. - arról nem is beszélve, hogy amilyen makacsul tudok ragaszkodni az elképzeléseimhez... amit én egyszer a fejembe veszek! Kíváncsi vagyok, mikor fogja megbánni, hogy belement ebbe az újbóli nekifutásba, vagy mikor fogok az idegeire menni a hülyeségeimmel? Én elugrok olajért, ő átöltözik, és bő tíz perc múlva már ismét a fürdőszobában dekkolunk, olajjal locsolgatva a kezét, hátha többet segít mint a szappan... és segít is! Igaz, nem adja könnyen magát a kis gazember, de csak lekerül Prim ujjáról, mi meg már borulunk is örömünkben... - Nem morgok. És ne piszkáld az orrom, mert megharaplak. - emelem fel az orrom tettetett sértettséggel, miközben oldalra sandítok rá, majd miután bedobom a díjnyertes ötletemet, csak legyintek rá. - Reggel se a fürdőben töltöttünk órákat... És bírok, csak a fáradtság meg a hülyeség beszél már belőlem. Menj csak, majd itt megvárlak. - legyintek a szavaim mellé, mielőtt még elkapnám a kezét, hogy megcsodáljam gyűrű nélkül is. Mielőtt egy másik gyűrű kerülne rá. - Ezen ne múljon... - szólalok meg, majd egy kosztümös filmekbe illő kézcsókkal illetem, mielőtt a fejemmel a zuhanyzó felé intenék, hogy hajrá, hölgyeké az elsőbbség! Én csak itt lent ücsörögve kísérem figyelemmel a műsort, se nem állítom meg, se nem segítek neki, még a számra is lakatot tettem és pusztán csendes szemlélőként voltam jelen. - Mi lenne? Meg se szólaltam! - emelem fel a kezem védekezően, én ártatlan vagyok, kérem szépen! Vagy már nézni se szabad? Csak akkor tápászkodtam fel szép kényelmesen, amikor meghallottam a víz csobogását, hogy kerítsek egy(-két) törölközőt, majd én is megváljak a mosásra érett, olajtól foltos ruháimtól, Prim után gyorsan betámadva a zuhanyt. Aztán irány a város!
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Akkor ennek köszönhetően biztosan lesznek még igazán szép napjaink, hiszen nem csak új lesz a városban, de ráadásul az egyik farkashoz is fog költözni. – Lehet itt lenne az ideje, ha treníroznád a csöpp kis lelkedet ilyen téren. – mondom egy tündéri mosollyal az arcomon, mert szerintem nem kell mondanom neki, hogy vélhetően lesznek olyanok Anchorageben is, akik pletykálnak majd rólunk, vagy találgatni fognak, hogy pontosan mi is zajlik közöttünk. Főleg, hogy vélhetően alig akad majd olyan, aki tudja, hogy valójában mi is ő. - Én tudok mosolyogni a pletykákon és magamat ismerve tuti rákontráznék valami hülyeséget, amiből jönne az újabb félreértés és már tuti te is hallgatnád. – nem kell engem se félteni. Én tényleg szeretek olykor még inkább rákontrázni a dolgokra. Ha már pletyka, akkor legyen eléggé szaftos is és jó, nem? Tudom, vélhetően ő nem díjazná, de attól még jót lehetne mosolyogni, hogy mennyire is hiszékenyek az emberek. - Akkor már talán lehet. – pontosan annyira szánom komolynak, mint ő a kérdését, vagyis semennyire se. Sok minden történt velem, de voltak olyan helyzetek, amikor úgy gondoltam, hogy két emberen múlik valami, mintsem csak az egyik lenne ténylegesen hibás. - Tudtam, hogy rád számíthatok. – rázom meg a fejemet és egy aprót játékosan sóhajtok is. Természetesen köszönetképpen ismét összeborzolom a haját, mert tudom, hogy mennyire imádja. Hadd érezze már kicsit ő is a törődést. Ő szavakkal érezteti, addig én inkább tettekkel. Képzelem, hogy pont abban a pillanatban ez mennyire ugrana be neki, lévén őt se kell félteni, ha éppen vita van. - Ne ígérj olyat, amire vajmi kicsi az esély. – vonom fel kicsit a szemöldökömet. – Tudom, hogy tudsz komoly is lenni, de legtöbb esetben nem és azt hiszem részben ezért is szerettem beléd egykoron. – vallom be habozás nélkül. Nem egy karót nyelt típus, én pedig ezt csöppet se bánom. Jó, néha van olyan, amikor úgy érzem, hogy lehetne egy kicsivel komolyabb, de alapjáratom szeretem, hogy képes a legtöbb ő is elviccelni, nem pedig egyből mellre szívni. Végül sikerül megszabadulni az ördög „bélyegétől” vagy éppen „bilincsétől”, aminek köszönhetően végül a fürdőben hagyott takarón heverünk olajban fürdőzve. Cleopátrának tej jutott, nekünk be kell érnünk olajjal. - Ne lopd mások szokásait, inkább találj ki valami egyedit. – hiszen én haraptam belé egyszer még New Yorkban. Mondanám, hogy csak megkóstoltam a „püspökfalatját”, de amennyire poénosnak tűnik, szerintem pont annyira nem díjazná, így inkább megtartom magamnak. - Rémlik, de minden itt kezdődött. – teszem még hozzá, de végül csak bólintok, hogy rendben van. Értettem, megyek fürdőzni, már ha enged, mert nem éppen a gyűrű nélküli kezemet nézegeti. A reakcióján kicsit meglepődök, mert nem hittem volna, hogy kézcsókot fogok kapni, majd elmosolyodom. Ujjaimmal kicsit hajába túrok, majd még egy csókra odahajolok, hogy végül szép lassan a ruháktól megválva a zuhanyzóba tornázzam magam, de még előtte azért beszólok neki újfent. - Jahh, igaz is, csak a szád maradt tátva, annyira elbambultál. – kacsintok egyet játékosan, mielőtt még az utolsó ruhadarab is lekerülne rólam. Szép lassan sikerül teljesen lemosnom magamról az olajt, és mire végeznék. Kis gondolatolvasó, legalább nem kell kiabálnom, hogy egy törölköző jó lenne. Elveszem tőle, magam köré csavarom, majd közelebb lépek hozzá és egy apró, rövidke csókot nyomok ajkára. – Azt hiszem meg tudnám szokni, hogy a reggeljeim hasonlóak legyenek. Persze a veszekedést és az idióta kölykeidet, meg a gyűrűket ne vegyük bele, azok nem hiányoznának, de amúgy eléggé kellemes volt. – közben őt fürkészem, majd ellépek az útból, hogy ő is tudjon zuhanyozni. Körülbelül félóra alatt el is készülünk, hiszen ami a meccsre kell, már azt is összeszedjük, mert jobb biztosra menni, ki tudja, hogy mennyi időre nyel el a város, mert nem hiszem, hogy az összes ékszerüzletet megnéznénk, de szeretek új helyeket felfedezni. Viszont kifelé menet nem fogom meg a kezét, hiszen korábba is egy pillanatra lefagyott tőle, most meg ki tudja, hogy miként is reagál rá. Ha szeretné, akkor majd most ő teszi meg az első lépést, de amennyire nem szereti világgá kürtölni a dolgokat meglepődnék, ha az utcán kézen fogva sétálnánk, kockáztatva arról, hogy netán valami fotós lekapjon minket.
Csak fáradtan sóhajtok a tanácsra, végül bólintás kerekedik belőle, jelezve, hogy megjegyzem jó tanács gyanánt, aztán majd meglátjuk, ha már ott tartunk... azért még akad némi elintézni való addig, szóval az is idő, mire oda kerülünk. - Jó, attól függ, hogy mi a pletyka, vagy épp ki a pletyka tárgya, engem mennyiben érint a téma... ismerem-e a többieket vagy sem? - tudok én is hasonlóan hozzáállni a pletykákhoz, de inkább mérlegelek előtte, hogy mégis, mennyire járok én azzal jól hosszú távon? Ha mondjuk más orra alá kell borsot törni, vagy épp beégetni, akkor szemrebbenés nélkül, ha már én is megihatom a levét, nos, akkor meggondolom kétszer is. - Talán? Fő a határozottság! - folytattam a komolytalankodást, mert akármilyen neccesen is fejeződött be az este, vagy kezdődött a reggel, végeredményben azt hiszem, elmondhatjuk, hogy azért jól alakultak a dolgok, legalábbis véleményem szerint - remélem, azért Prim is hasonlóan látja őket, de ha nem, azt csak érzékeltem volna már. Farkasképességek nélkül is. - Oké, akkor nem ígérek. Egyébként meg kikérem magamnak, tudok én komoly lenni, ha annak kell... - teszem hozzá tettetett sértődéssel, bár jah, legyünk őszinték, ez a lazább, csipkelődős stílus jobban fekszik, legalábbis ismerősök között. Sőt, csodálom, hogy olykor nem megyek mások agyára, de hé! Hát nem könnyebb túlélni a hétköznapokban, ha így áll az ember a dolgokhoz? - Jó, akkor mondjuk... majd amíg alszol, alkoholos filccel rajzolok valamit a hátadra. Azt még tükörbe nézve se veszed észre, bár megnézném, mikorra esik le, hogy valami nem stimmel. Vagy fodrászkodjak? Lehet annak nagyobb sikere lenne mások részéről.- gondolkozok hangosan, visszautalva arra a bizonyos elvesztett fogadására... lehet, hogy én kaptam heteken át a megjegyzéseket, hogy úgy nézek ki, mint valami ősember, de a végén csak megnyertem, és mentünk együtt a fodrászhoz. Ó, a régi szép idők! Ettől függetlenül azonban nem fogadnék vele egyhamar, hacsak nem muszáj. - Túl sokat ittál, csak képzelődsz! Nincs az tátva. - cáfolom meg a szavaimat, majd magára is hagyom, amíg zuhanyozik, csak a végszóra esek be, váltani, mielőtt még megint itt ragadnánk - Nem is tudom, ha minden reggel ilyen meglepetéseket rejtene, lehet hamar elvinne a szívroham. Szóval ha se a gyűrű, se a veszekedés, se a játékosaim nem hiányoznak, akkor egész kis szeletke volt belőle amit meg tudnál szokni, nem igaz? A jót meg nem nehéz. - forgatom ki a szavait, mielőtt még befoglalnám a zuhanyzót. Valahol azért mosoly csal, hogy milyen összehangoltan megy a készülődés, pláne, amikor nem sokkal később már a hotel folyosóján sétálunk egymás mellett, az meg csak az utcán jut eszembe, hogy lehet, nem ártott volna utánanézni, hogy merre van ékszerbolt a közelben, mert tipikus, amikor keresi az ember, biztos, hogy egyet sem talál magától - amúgy meg minden sarkon azokba botlana. - Jobbra vagy balra? - nos, valamilyen szinten bejött a tippem, pláne, miután egy órányi séta után sem találtunk egy üzletet sem, de már lentebb adtam annyit a büszkeségemből, hogy legalább megkérdezzünk egy helybélit, hogy igazítson útba, és hacsak nem értettük félre, akkor ott a sarkon túl a következő utca már az lesz. Csak merre is kéne kanyarodni...?
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Ne várd, hogy olyan téren határozott legyek, amiben sose volt még részesem se. Másrészt meg nem akarok arra gondolni, hogy ennek is lehet rossz a vége, hogy megint lehetünk olyan gyávák, hogy inkább megfutamodunk, mintsem szembe nézzünk a problémákkal. – pillantok rá komolyan, hiszen most itt vagyunk mind a ketten. A probléma pedig a gyűrű jelentette, ami az ujjamon virított. Tudom, most együtt szálltunk vele szembe, vagyis idővel, de magunkat ismerve az se lett volna meglepő, ha a fürdő ajtó helyett inkább a bejárati csapódik hangosan, mert az egyikünk megint elrohant. Azzal is eléggé tisztában vagyok, hogy az élet nem habostorta, de attól még nem kell mindig a legrosszabbra gondolni, inkább az újra kezdés örömére akarok gondolni. - Szeretnél már meghalni, meg tudni, hogy mennyien jönnének el a temetésedre? – pillantok rá kérdőn, amikor azt kezdi el ecsetelni, hogy miként is festene a hátamra, vagy éppen miként játszana fodrászosat. – Egyébként is, vélhetően te jobban szenvednél mellettem, ha borzalmasan nézne ki a hajam, mint én. – rántom meg a vállaimat könnyedén. Nem volt mindig menő és stílusos nekem se a hajam. Meg eleve nem vagyok Barbie baba, hogy ilyen miatt kezdjek el hisztizni és pánikba esni. Valamit mindig lehet rajta segíteni, jobbá tenni. Maximum még rövidebb lenne. Meg vannak szuper parókák is már, meg hajhosszabítás. Nincs miért pánikolni. Csak egy sokat sejtető pillantást kap, amikor próbálja kimagyarázni a tátott száját. Most, hogy nem csatlakozik ő se, hanem inkább távozik a fürdőből, biztos, ami biztos alapon sokkal gyorsabban végzek én is. Mosolyogva hallgatom őt, miközben a törölközőt magam köré tekerem. – Igen, valóban elegendő vagy nekem te is. – mosolyodtam el pimaszul, mielőtt még egy forró és szenvedélyes csókban forrhattunk volna össze, hogy utána magára hagyjam őt is, hogy haladjunk, mert a végén még nem jutunk el sehova se, ha így haladunk. Hamarosan pedig már az utcán is vagyunk, de hosszabb bolyongás után se találtuk azt, amit kerestünk. Mintha tényleg hirtelen mindig rossz irányba fordultunk volna. Türelmesen vártam, amíg ő megkérdezett valakit, majd pedig mehettünk is a megfelelő irányba. - Balra, azt mondta a hölgy, akit megkérdeztél. – pillantottam Jaxre, majd hamarosan meg is pillantottam az üzletet. Lépteim nem lettek sietősebbek, hiszen még volt időnk. Pláne, ha itt akad olyan is, amire mind a ketten igent mondunk és tényleg meg akarjuk lépni, akkor utána még egyet ebédelhetünk is valahol. – Biztos, hogy ezt szeretnéd? Tudom, hogy nálad is mekkora mumus ez, és nem akarom azt se, hogy bármit kényszernek érez. – álltam meg végül az ajtó előtt, miközben felpillantottam rá, a táskám pántját babráltam, ajkaimat harapdáltam. – Ha igen, akkor csak ne ezüst legyen. – tettem még hozzá a nyilvánvalót, hiszen ennyire azért ne jelöljön meg, hogy beleégeti az ujjamba a gyűrű nyomát.
- Pedig ha kellő határozottsággal lép fel az ember, sok mindent el lehet hitetni másokkal. Ami pedig a többit illeti, csak pozitívan! - teszem hozzá határozottan, mert... azért mégis! Megvolt a maga oka annak is, hogy korábban miért volt kényelmesebb menekülni a közös problémák elől, mintsem leülni és megbeszélni őket. És nem mondom, hogy nem lenne most is egyszerűbb, de egy idő után abba is belefárad az ember, arról nem is beszélve, hogy hogy néznénk aztán egymás szemébe, ennyi nekifutás után? Vagy csak benő végre a fejünk lágya...? - Nem szeretnék, nem is terveztem még jó ideig, de ami a temetést illeti, viccelsz? Ez nem kérdés, tudom, hogy kész tömegek fognak elzarándokolni rá! - jelentettem ki magabiztosan, hiába, a hírnév az hírnév, meg ha itt, Fairbanksben olyan sok ismerős nincs is, New Yorkban azért vannak dögivel egykori évfolyamtársak, csapattársak, kollégák. - Áhh, a haj annyira még nem gáz. De amúgy sejtem, mire akarsz célozni, ha mondjuk szemöldök nélkül ébrednél, valószínű, hogy nem lenne túl őszinte a mosolyom, ha egymás mellett sétálgatunk az utcán. - jegyeztem meg álszent módon, egyúttal arról is megnyugtatva, hogy ilyen galádságra aztán végképp nem vetemednék... már csak azért sem, mert tudom, a bosszú sokkal jobban fájna. - Ugye? Kész főnyeremény, mondani sem kell. - jobb napjaimon, amikor meg bal lábbal kelek, vagy felcseszik az agyvizem, inkább vagyok olyan, mint valami égi csapás, de szerencsére most az előbbiről van szó,így inkább csak viszonoztam a csókját, hogy aztán gyorsan én is megejtsem a zuhanyt és mihamarabb indulhassunk felfedezni a várost. Az utcán aztán mondanám, hogy megvillantom csodás tájékozódási képességeimet, az egésszel csupán csak az a baj, hogy lövésem sincs, hogy pontosan hova is kéne mennünk. Mármint az, hogy milyen jellegű helyet keresünk, az megvan, pusztán címet nem tudok, kénytelen vagyok hát többször is megállni érdeklődni, mire végre találunk egy olyan ékszerboltot, amire azt mondom, hogy ez már hozza az elvárásokat. Kívülről legalábbis, mert az előző olyan lepusztultnak tűnt már úgy is, hogy élből elkaszáltam. - Balra... de az nem az előző sarok volt? - nézek elbizonytalanodva Primre, mert amennyi embert megállítottunk, annyi félét mondtak, ettől függetlenül azonban mégis követem az adott útirányt, és lássanak csodát! Tényleg, legalábbis néhány épülettel arrébb feltűnik a sokat sejtető cégér... - Miért, Prim, te nem? Mert ha meggondoltad magad, akkor azt mondd, ha meg még tartod magad az eredeti tervhez, akkor ne próbálj itt elbizonytalanítani! - mormogom az orrom alatt, egészen beleéltem már magam, erre most akar kitáncolni belőle? Vagy csak utalni próbál valamire? Pasiból vagyok, tudhatná, hogy nálunk az ilyenek nem feltétlenül érnek célt. - Ugyan már, ha bírnád az ezüstöt, akkor se azt választanék, mint valami olcsó bizsu... ennyi erővel valami játékautomatából is guberálhattunk volna aprópénzért valamit. Nem, ha már így döntöttünk, adjuk meg a módját. - felelem határozottan, megállva az üzlet előtt, várva, hogy akkor hogy dönt - ugorjunk fejest ebbe az egészbe, vagy menjünk inkább kajálni? A válasza függvényében pedig vagy kinyitom előtte az ajtót, előre engedve, vagy egy hátraarc után irány a legközelebbi kajálda, hogy ebédeljünk.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Öntelt vagy, de ez gondolom nem újdonság. Ki tudja, lehet inkább örülnek annak, hogy megszabadultak tőled. – pillantok rá igazán angyali arckifejezéssel, hiszen vélhetően tényleg sokaknak hiányozna. Ami szerintem remek dolog, ugyanakkor. – Tényleg, mikor is beszéltél vagy láttad őket utoljára? Azóta egyáltalán felkerested őket, hogy magad mögött hagytad a betonvárost? – pillantok rá kérdőn, ha már szerinte annyian lennének és tuti a régi csapattársakra is értette, így nem csoda, hogy megfordult ez is a fejemben. Csak lemondóan sóhajtok, amikor egy újabb galádságot említ, amit soha se tenne meg. Egyáltalán honnan jönnek ezek neki? Tudom, hogy őt se kell félteni ilyen téren, ahogyan engem se, de azért olykor még mindig képes meglepni azzal, hogy mennyi hülyeség is szorult belé ilyen téren is. - Akkor nem is mondom. – öltök rá nyelvet, hiszen már csak az kéne, hogy a mája még inkább hízzon, vagy az egója még inkább nagyobb legyen. Egyébként is ideje, hogy végre a szájtépés helyett a tettek mezejére lépjünk. Velem kezdve a sort, hiszen irány a fürdés, utána meg hajat is kell szárítanom, meg öltözködni. Szóval a sorrend még jó is volt. Aztán pedig vár minket ismét a város, hogy turistaként felfedezzük és megtaláljuk azt, ami miatt egyáltalán neki vágtunk szinte üres gyomorral is. Még kicsit meglepő is, hogy előbb nem enni megyünk, hanem ezt akarjuk letudni. Főleg azt nézve, hogy mekkora haspók is tud lenni. - Minek kérdezed, ha nem hiszel nekem? – pillantok rá ismételten kérdőn, majd megfogva a kezét inkább magammal húzom, amikor is feltűnik az eldugott utcák között a kisékszerbolt, ami egészen jól is néz ki. Legalábbis ami kívülről illeti. Annyira rossz hely nem lehet. Amikor pedig megvan a célállomás, akkor elengedem, amennyiben nem tesz ellene semmit se. - Én szeretném, de ismerlek! Így gondoltam adok még egy utolsóesélyt. – rántom meg a vállaimat, majd a boltra pillantok, míg végül a kirakaton állapodik meg a tekintetem. Ezer éve nem hordtam hasonló jelentőségű gyűrűt. Nagyon fura, ugyanakkor izgatott is vagyok és remélem, hogy ez tényleg jót jelent, ha nem is olyan értelemben, mint sokan gondolnák, de akkor is meglépünk egy ilyet. Az újra kezdésre és vele együtt talán mind a ketten egy hangyányit legyőzünk a mumusunkból, ami a gyűrűket jelenti. - Aww, miként is felejthettem el Mr. pénz van a bőröm alatt is. – kuncogom el, majd végül elindulok az ajtó felé, amikor pedig kinyitja előttem, akkor megköszönöm. És talán lépünk kettőt, amikor is máris valaki megszólít minket, hogy segíthet. - Igen, gyűrűt szeretnénk nézni, de nem eljegyzés vagy esküvő. Inkább amolyan évforduló. – próbálok gyors lenni, mielőtt félreértenék itt is a helyzetet. Jacksonra pillantok, hogy igazán segíthetne, vagy inkább csak ugorjunk fejest, közben pedig végig minket fürkész az eladó, mint aki nem akarja elhinni, amit mondunk, de végül kicsit megrántja még a vállát is, amit tuti nem illene. - Rendben, akkor ezekhez mit szólnak? – s hamarosan elő is pakol megannyi gyűrűsdobozt, vagy minek is hívják, amiben szépen egymás mellett sorakoznak az ékszerek a pult alatt. Ha pedig Jackson is mondott egy-két instrukciót, akkor tuti annak is próbált eleget tenni.
- Nem öntelt, realista. Örülnek? Ugyan kérlek, több embernek hiányoznék, mint amennyi örülne. - felelem magától értetődő módon, mielőtt a szemöldökömet összevonva felé sandítanék - Miért? Azt ne mondd, hogy te inkább örülnék neki, mint sajnálnád. - méregetem gyanakodva, bár az előbbiek után szép is lenne... nem, belőle ilyesmit nem nézek ki, nagyjából annyira komolyak a szavaim, mint amennyire az övéi is azok voltak, csak hogy érezzük a törődést egymás felől. - Képzeld, szoktunk néhanapján, sőt... amikor New Yorkban járok, olyankor is összefutok mindig néhányukkal. - és ha úgy nézzük, mióta itt élek, legalább évi egyszer így is hazautaztam, még ha nem is feltétlenül a szüleimhez, vagy hosszabb időre. Az meg részletkérdés, hogy az egykori őrző kollégáim között is akad olyan, aki szintén szakmabeli. Ami meg a többi hülyeséget illeti, elég csupán megemlíteni, a tekintetéből egyből levágom, hogy csak próbáljam meg, és addig élek... Igaza van, inkább haladjunk! - Hát ez igazán jó kérdés. Most, hogy mondod... magam sem tudom. - vallom be, majd mielőtt még ellenkezhetnék, már húz is maga után - nem mint ha nagyon kéne erőlködnie, megyek én magamtól, ha meg nem mennék, akkor se sok esélyem lenne ellene, szóval megyek inkább! - Utolsó esélyt? Képzelem, hogy letörném a kedvedet ha vállat vonnék, aztán közölném, hogy inkább menjünk ebédelni. - jegyzem meg, miközben az arcvonásait fürkészem, mielőtt azonban még esetleg sértődés lenne belőle, csak intek a fejemmel, hogy menjünk be végre... értékelem részéről a figyelmességet, de ha már eddig eljöttünk, ne a küszöbön hátráljunk már meg. Pláne, hogy csak egy "szimpla" gyűrűről van szó. - Tudom-tudom, a pénz nem boldogít... de akkor inkább bőgjön az ember egy Rolls Royce-ban, mintsem a híd alatt. - vonok vállat, mert az én hibám az, hogy van is, és mellé nem vagyok zsugori? Valószínűleg, hisz ki másé lenne, de na, ha már van... akkor tényleg adjuk meg a módját. Belépve aztán már egyből érkezik is a segítség, majd amikor Prim vázolja a helyzetet az eladónak, különösebb hozzászólni valóm nincs azon kívül, hogy egyelőre inkább nézelődnénk. Van elképzelésem, de még csak annyira nagy vonalakban, hogy magam sem tudnám körülírni, pontosan milyen is lenne a tökéletes... - Ha látsz valamit, ami megtetszik, vagy szerelem első látásra, akkor szólj nyugodtan, addig én is nézelődök. - fordulok Prim felé, aztán akár külön-külön, akár együtt is végignézhetjük a választékot. Előbbi esetében majd akkor szólok, hogy az én tetszésemet melyikek nyerték el, amikor ő is a végükre ér, utóbbi esetében viszont csak rá-rámutatok a nekem tetszőkre, kikérve a véleményét. Akad benne több féle színű arany, kővel vagy anélkül, de ha már újrakezdés, akkor részemről ezek az egymásba fonódó mintás darabok voltak a befutók. - Úgy is te fogod hordani őket, szóval, mit gondolsz? - fordultam felé úgy bő negyed órányi nézelődést követően.
1. | 2. | 3. | 4. | 5.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A kérdésére csak sokat sejtetően pillantok rá, szerintem az a nézés elárulja azt, hogy még viccnek is rossz olyat gondolni, hogy én örülnék neki. Szerintem arra már mind a ketten rájöttünk, hogy aggódunk a másikért, csak kellett egy kis idő mire azzal is szembe tudtunk nézni, hogy jobban tesszük ezt, mint két sima barát. Nos, a jó dolgok úgyse egyből jönnek, nálunk meg pláne nem, hiszen olykor tényleg olyanok vagyunk, mint akiknek nem nőtt be a feje lágya. Nem is akarok arra gondolni, hogy egyszer a sírja mellett kell állnom és többé nem látom. Túlzottan is gyomorszájon vág ez a gondolat és inkább kapaszkodnék a jóba, hogy most itt vagyunk, csak mi ketten. Egy pillanatra meg is fognám a kezét, hogy tutira vegyem nem álmodok, de inkább nem teszem, mert a hotelben is lefagyott tőle, most meg szintén nem kezdeményezett ilyen téren, így inkább csak hallgatok, hogy lapozzunk. Nem akarok egyikünk halálára se gondolni, hogy akkor mit tenne a másik. Főleg, ha addig sikerülne kitartanunk a másik mellett, nem pedig elfutni. - Ennek örülök. Lehet nektek is kéne olyasmit szervezni, mint az osztálytalálkozó. A régi banda teljes lehetne, már amennyire ez még lehetséges. – mosolyodtam el, hiszen régi csapat nagyon is jó volt. Imádtam én is velük lógni és megannyi fénykép is van róluk, meg arról, hogy mik is történtek olykor egy-egy buli alkalmával. Mosoly pedig egyre szélesebb lesz, ahogyan a múlt emlékei magukkal rántanak, hiszen valljuk be, akkoriban nem éppen könnyedén adtam be a derekamat neki, vagy legalábbis nem totálisan volt könnyű dolga. De az is tény, hogy régóta nem piszkálta meg annyira fantáziámat, mint ő tette hajdanán és látjuk, hogy hova vezetett az… oda, hogy még mindig érzünk valamit a másik iránt. Nem tudja, akkor ne okoskodjon, inkább csak magammal húzom, de szerencsére jön magától is, mert eléggé viccesen néznénk ki, ha megmakacsolná magát. - Nagy eséllyel igen, de azt hiszem már sok mindent túléltünk így, vagy úgy… - rántom meg kicsit a vállaimat, majd amikor int a fejével, hogy menjünk inkább be, akkor nem ellenkezem. Ezer éve nem voltam ilyen ékszerüzletben. Szeretem a kiegészítőket, de farkasként azért valamennyire meg kell válogatnunk, hogy mit viselünk. Meg egyébként is a munkámnál nem éppen volt nyerő eddig a túlzott ékszer, szóval inkább passzoltam eddig. Ott is majd fel kell mondani, de mindent a maga idejében. Csak nyomtam inkább egy puszit az arcára és hagytam a pénzes dolgot, hiszen mind a kettőnknek volt. Szép is lenne, ha nyugdíjazásomra csóró lennék. Ennyi idő alatt azért örököltem is még a szüleimtől és a munkáim is eléggé kifizetődőek voltak, még ha nem is volt mind legális. - Rendben van. – mondom, és elindulok én is kicsit a másik irányba, igaz messzire nem jutok, mert hamar kezdődnek az ezüstök. Azokra meg jobb inkább rá se nézni, így hamarosan már Jackson mellett állok és úgy nézem én is, hogy arra felé mi akad. Egy-kettőre rábök, vagy éppen én, hogy szerintem melyik szép még, akkor csak az eladó is jegyzetel sietve, hogy később könnyebb legyen netán visszakeresni, de az biztos, hogy én ennyit nem fogok felpróbálni, inkább legyen az, amit ő is mutatott és nekem is tetszett. - Szeretnék hármat megpróbálni. Elsőnek ezt - mutatok az egyik érdekes gyűrűre – Ha lehet, akkor ezt és ezt is szeretném felpróbálni. – szerencsére hármat még nem talál vészesnek, meg mintha kicsit meg is könnyebbülne, hogy csak ennyit nézünk meg. Az első egészen jól mutat, majd meg is mutatom Jacksonnek, hogy mit gondol. A második kicsit nagy, és nincs kisebb belőle most nekik. Talán egy hónappal későbbre tudnának szerezni, így az eléggé hamar kiesik. Így már csak a harmadik marad. Kíváncsian fürkészem, de közben persze azért a mellettem álló férfi rezdüléseit is figyelem, hogy vajon neki melyik tetszik. Hmm, nem is tudom. Mint a kettő gyönyörű és remek gondolat volt, hogy ilyen egymásba fonódó motívumosokat talált, választott. – Mit gondolsz? – teszem fel a kérdést, de vélhetően mivel a harmadik még mindig az ujjamon volt, így sejthető volt, hogy az lesz a nyerő, nem pedig az első. Mind a kettőt vinném legszívesebben, de telhetetlen se vagyok. Már ez is eléggé nagy dolog számunkra.
Mindegyik gyönyörű. De ez a három lopta el a szívemet leginkább.
Kezdőlap
De ez a három lopta el a szívemet leginkább. 
