Piszkálja a csőrömet, hogy le tudnám-e nyomni, de nem annyira, hogy provokáljam. Meg hát azért nem is ez az a hely, ahol ki kéne lyuggatni a terem falát, mert akkor hová megyünk edzeni a tanítványokkal? - Liu. - viszonzom a bemutatkozást. - Minden jót, Dorothy! Mikor a lány távozik, összepakolok, átöltözöm, és még felmegyek egy kicsit újságot olvasni.
Némán baktattam a belvárosban - csacsogva most bajos lett volna -, és élveztem a kora tavaszi illatokat. Szép idő volt, vétek lett volna motorral átsuhanni mindenen, így inkább bámészkodtam, sétáltam, s kicsit olyan voltam, mint egy turista. Ez egészen addig szép és jó volt, amíg el nem eredt az eső. Gyűlöltem megázni, így sietős léptekkel az éppen utamba kerülő épületbe menekültem az égszakadás elől. Sose jártam még itt, de egész jó helynek tűnt, s ahogy beljebb sétáltam, ismerős szagra lettem figyelmes. Az alaksor felől érkezett, hát elindultam arra. Egy pillanatra sem fordult meg bennem, hogy talán inkább jobb lenne nem találkozni vele, mert mi van, ha ugyanúgy haragszik rám és csalódott, mint Castor. Ha az is, ami nem lepne meg, azzal nem javítok rajta, ha kerülöm. Ellenkezőleg. Lebaktattam, és megálltam a bowlingterem bejáratánál megálltam, vállamat az ajtófélfának vetettem, s onnan néztem, ahogy Liu egy maréknyi embernek tartott edzést. Nem zavartam meg - ha ugyan eddig a puszta felbukkanásom nem járt volna ezzel -, inkább megvártam, amíg vége lett az órának. Amikor az emberek elindultak kifelé, félreálltam. ~ Hali, kölyök!
Duncan még nem ért el a lécső aljáig, már éreztem, hogy itt van. Hallottam róla, hogy a visszajött, és nyomasztott a tudat, hogy elintézetlen ügyünk van egymással. Így amikor megáll az ajtóban, lerövidítem az órát, és az éppen aktuális formagyakorlat befejezése után kis levezetést tartva útnak eresztem a csapatot. Nem tiltakoznak, az utóbbi időben annyi edzés maradt el, hogy már egy fél is igen jelentős javulásnak számít. Csendben, szótlanul várom, míg mind eltűnnek fenn a lépcsőfeljáróban, és már csak kettesben maradunk lenn. Akkor lépek oda Duncanhez, és egyszerűen megölelem. - Sajnálom, hogy haragban váltunk el. Örülök, hogy látlak. No, ez sem teljesen bocsánatkérés, mert azért abban a veszekedésben mindketten hibásak voltunk, de azért valami afféle. - Mikor jössz vissza a falkába? - teszem fel aztán a leglényegesebb kérdést. Nekem teljesen egyértelmű, hogy ő majd előbb-utóbb újra ott lesz velünk. Igaz, a bonyodalmak igen nagy részéről mit sem tudok.
Az ölelés teljesen váratlanul ért, és szinte letaglózott. Sután, esetlenül viszonoztam, aztán megborzoltam a haját, és hetek óta először igazi mosolyra húztam a szám. ~ Én is örülök, és... ne haragudj... Igen, Liunak határozottan tartoztam egy óriási bocsánatkéréssel. Akkorával, hogy hirtelen azt se tudtam, melyik végéről kezdjem. ~ Pocsék mentorod voltam. Amikor meg igazán szükséged lett volna rám, leléptem... Rettenetesen sajnálom. ~ Igen, ezen nem volt mit szépíteni, cserben hagytam őt, még ha ez alól egy leheletnyit talán fel is mentett az, hogy Anne-t helyeztem akkor előtérbe. De nem lett volna szabad ezt tennem a kölyökkel. A kérdése olyan... hogy is mondjam... ártatlan és naiv volt, mint egy igazi gyereké, és amennyire jó volt, hogy visszavárt, annyira volt bűntudatom vele kapcsolatban. ~ Veletek vagyok, de még nem költözhetek vissza a hotelbe. ~ Nem akartam elárulni, hogy Tara az oka, talán nem is kellett, tekintve, hogy érezni lehetett rajtam a nőstény szagát. Ez ugyan elég sok félreértéshez is vezethetett, de hát... ezzel jár, ha két farkas együtt lakik. ~ Azt viszont megígérhetem, hogy gyakori vendég leszek. ~ A mosolyom kicsit szélesebb lett. Furcsa. Sokkal könnyebbnek éreztem magam a Castorral való nem épp idilli holdtölte óta. ~ Kíváncsi vagyok, mennyit fejlődtél.
Mért nem szólal meg? Figyelek arra, amit mond, bólogatok, felcsóválok, szaglászom, de ez az egy kérdés motoszkál végig a fejemben. - Mi van, Dun, elvitte a cica a nyelved? - kérdem vigyorogva. - Vagy csak teszteled a mentális kondícióimat? Én egyszerűen csak örülök annak, hogy itt van, mert az sokkal jobb, mintha nem lenne itt, és ez tényleg ennyire egyszerű. - Az első farkasom őrült volt. Castor átharapott. Így most már sokkal jobb. - ez így eléggé zanzásítva van, mind történeti összefoglaló, de megállja azért a helyét. Ez a pozitívum. A negatívumokat inkább nem sorolom fel. Majd eljön annak is az ideje tán, de nem így az elején. Az, hogy Duncannek Tara szaga van, valóban félreérthető. Észlelem, tudomásul veszem, és egyenlőre nem tudom, hogy örüljek-e neki, vagy sem. Ezt a kérdést majd később megcsócsálom. Akkor, amikor egyedül vagyok, és tiszta a fejem hozzá.
Azért röhögni tudtam nyelv nélkül is, bár kissé hülyén hangzott. Mindegy. ~ Igen, a cica, aminek kiköpött Castor formája volt. ~ Elképzeltem, mit szólna Cas, ha valaki le cicázná. Lenne hadd el had. Kinyitottam a szám, és bepillantást engedtem Liunak, hogy lássa mi van. Jobban mondva, mi nincs. ~ Shakespeare-t megszégyenítő drámát nyomtunk le holdtöltekor, igazi színházba való tragédia. Ha az orfeum nem mulató lenne, biztos betaníttatnám a gárdával. ~ Most már egész derűsen láttam az az estét. ~ Pár dologban nem egyezett a véleményünk. Én húztam a rövidebbet, ő pedig a nyelvem. Az, hogy mi történt vele, amíg távol voltam érzésem szerint egy erősen summázott verzió volt, de most nem faggattam. Ha akar, úgyis beszél még róla. Lehet, hogy nem most, hanem majd később, de úgy is jó. ~ Örülök, hogy már jól vagy. ~ Ezt megerősítendő megint kapott egy fej simogatás, haj borzolás kombinációt. Körbenéztem a teremben. ~ Csak itt tartasz edzéseket?
Elhűlve nézem Duncan száját, és aztán megcsóválom a fejem. Ahogy előadja, abból azt veszem le, hogy nem szívta mellre a doglot különösebben, bár azt sejtem, hogy akkor és ott elég meredek volt a szituáció. De emlékszem még a beszélgetésünkre, miszerint az ilyesmi elkerülhetetlen. Már én is tudom, hogy igaza volt. - Látom, megint kihúztad a gyufát. Nem is tudom, melyikünk járt rosszabbul ... Mivel tudom, hogy Ray mára bejelentkezett Castorhoz, és az egész ügy úgyis ki fog bukni, már nem kell hallgatnom róla tovább. - Egy kóbor rólam is leoperált egy hasonlóan húsos darabot, csak kicsivel lejjebb ... Azt mondta töketlen vagyok, én tiltakoztam, ő meg intézkedett. Ez is egy zanzásított verzió, de lehet, ebből Dun nem is akar többet hallani. - De, tartok edzést Gabe-nek és Ashnak a hotelben, és néha Tara is benézett, de mostanában nem jön. - egy jelentőségteljes pillantás Duncanre. - Lehet, hogy talált egy jobb mestert magának. Nem vagyok féltékeny, Tara őszintén szólva katasztrofális volt tanítványnak, én meg még ennyire nem vagyok jó mester. Bár néha a két tudóstól is befonom a szemöldököm óra végére.
A kihúztam a gyufát erőteljesen virágnyelvű megfogalmazás. ~ Így is mondhatjuk ~ ingattam a fejem, aztán csak hallgattam elkerekedő szemmel kasztrálása történetét. ~ Kezdem rosszul érezni magam, hogy én még nem csócsáltam le senkiről semmit, amióta itt vagyunk. Szóval Gabe és Ash is kap képzést. Az jó, nagyon jó. ~ Hogy haladsz velük? Milyen szinten vannak? Eszembe jutott valami, ami talán még a hasznukra lehet, de ahhoz azért mindenképp kellettek az alapok, és azok majdnem tökéletes ismerete. Láttam, hogyan nézett rám, amikor Tara került szóba, én pedig reflexszerűen felemeltem a kezem, mint akire pisztolyt fogtak. ~ Nem kell félreérteni, nincs köztünk semmi, csak... nálam lakik. ~ Sóhajtottam és fél kézzel a hajamba túrtam. ~ Mostanában ő sem jön ki túl jól Castorral, ráadásul volt egy "kis" zűrje Cas öccsével, a háza pedig aknamezővé vált. A csapdákat feltakarítottam, de jobb, ha nem otthon van. A hotelbe nem volt hajlandó elmenni, én meg nem voltam hajlandó hagyni, hogy visszamenjen a házába, úgyhogy... egy fedél alatt lakunk. És igen, ha mindkettőnknek alkalmas, edzem.
- Tara rajtam kívül senkivel se jön ki. - vonom meg a vállam. - Nem tudom, hogyan csinálja. Ja, de. Még Ash-al is egészen jóban van. És én egyáltalán nem tudom megérteni, hogy mi baja, de azt hiszem, a többiek sem. Ennyit erről a kérdésről. Annyi minden van még, amit nem beszéltünk meg! - Most már tudom, hogy sok dologban igazad volt, és hogy ez nem is olyan szörnyű, mint akkor gondoltam. Sokkal derűsebben látom a világot mostanában. De hát nem "lakok együtt" egy örülttel, nem kell állandóan őt kompenzálnom, és több az energiám, kipihentebb vagyok, így könnyű optimistának lenni. - És még haragban vagytok Castorral? Vagy azért kibékültetek? A hirtelenjében felvázolt témákból ez a legfontosabb, azt hiszem. Jó lenne, ha Dun ott lenne a hotelben. De ehhez az kell, hogy béke legyen közte és az alfa között. Ő, úgy tűnik nem neheztel, és ez jó. De mégsem jött még vissza. Én nem nagyon értem ezeket a se veled, se nélküled helyzeteket. De képtelen vagyok komolyan aggódni, mert látom, és jól van, még ha kicsivel csendesebb is, mint általában. De ez el fog múlni pár napon belül. A bennem élő kölyök pedig boldog, és alig fér a bőrébe, pedig ő még nem i találkozott Dunnal.
~ Sose akarj nőkön kiigazodni. Lehetetlen, nekem elhiheted ~ húztam el a szám. A magam több, mint százötven évével sem értettem sokszor, hogy egy nő mit miért és hogyan gondol, pedig nem eggyel akadt már dolgom. Az is igaz, hogy közülük Amber az egyetlen, akivel komolyan foglalkozom. Nagyon örültem, hogy Liu ennyire összeszedett, jó volt ezt látni és reméltem, hogy ilyen is marad. Kiegyensúlyozott, jó kedvű, optimista, és érdeklődő. Mondjuk érdekelhetnék egyszerűbb dolgok is, amire egyértelmű választ tudok adni. ~ Jó kérdés ~ húztam fel a vállam félig meddig tanácstalanul. ~ Az már tiszta sor, hogy másképp látunk pár dolgot. És hiába tépte ki a nyelvem, a gondolkodásmódom nem tudta megváltoztatni, de ez az én bajom. ~ Az öccse felől voltak a legerősebb aggályaim. Trisha bizonyított, ez nem kérdéses, de a kis tesó... ~ Haragban vagyunk, vagy kibékültünk, ez nem ilyen egyszerű. ~ Bár az lenne! ~ Csalódást okoztam, a megbízhatóságom kétséges, és ezt nem lehet egy összeborulással eltüntetni. Az én kétségeim eltűntek, tudom mit akarok, ugyanakkor Castornak minden joga megvan ahhoz, hogy kételkedjen bennem. ~ A hátamat a falnak vetettem. ~ A hűségem viszont parányit se változott. Nekem ő mindig alfa lesz. ~ Kissé butyutára sikeredett a mosolyom. ~ Kölyökkorom óta ismerem, szeretem, ez sose fog megváltozni. Az utolsó csepp véremmel is őt szolgálom. ~ Most, hogy Anne eltűnt a képből,ismét ő lett az első és a falka, így minden időm és energiám nekik szentelhettem. ~ Még ha nem is egy épületen belül vagyunk, én akkor is veletek vagyok. Ha hívtok, megyek. Sokkal letisztultabbnak éreztem magam körül a dolgokat, átláthatónak, mintha egy nagy, rendetlen szobát egy éjszaka alatt kitakarítottak volna, s hirtelen mindennek meglett a maga helye. ~ Az egyetlen, ami problémát okoz, az a hallható kommunikáció ~ húztam el a szám. Nos, ha van fogatlan vén kutya, akkor már nyelvetlen bugrisról is beszélhetünk.
Amit Duncan mond, azt jó hallani, de tudom, hogy valami még ebből a hitvallásból nem igaz. Egy ideig keresem belül ennek a felismerésnek az okát, különben nem tudom neki megmagyarázni. Amikor lassanként kialakul a kép, akkor egyszerűen kézen fogom, és elhúzom az egyik asztalig, mert ezeket a dolgokat már nem egy ajtófélfának támaszkodva kellene megbeszélni. Még kora reggel van, a klub meg majd csak tízkor nyit, szóval van időnk. - Duncan, Castor alfa. Ha valóban olyan rendíthetetlenül hűséges lennél hozzá, akkor nem kételkedne benned, mert ezt érezné rajtad. Ezen most ne sértődj meg, kérlek! Biztos van még valami kis zavar, valami, talán egyszerűen a véleménykülönbség. De ha valóban teljesen szívvel mellettünk állnál, akkor nem itt beszélgetnénk, hanem a hotelben ismerkednél az új biztonsági rendszerrel, és nem szóban kérdeznéd meg, hogy hol tart Ash és Gabe kiképzése, hanem jönnél, és próbára tennéd őket, aztán esetleg tanácsot adnál, hogy merre tovább még. Remélem, így már ő is érzi, hogy a szavak mögött roppant mód hiányoznak a tettek. Azzal, hogy ő időnként ránk gondol, és elhatározza, hogy hűséges, mi még nem vagyunk kisegítve. - Elég sok minden változott a falkában, a környezet, a farkasok, a célok. Ha visszajössz, nem azt fogod találni, amit otthagytál. Castor sem az, aki régen volt. De ez nem feltétlenül baj. Felidézem újra a szavait, és próbálom megfogni, hol van még mindig félrecsúszva. Nem könnyű, mert elsőre én is bólogatnék a gondolatmenetére, de csak elsőre. Ha jobban megforgatom a szavait, akkor rögtön érzem, hol csikorognak a fogaskerekek - A kételkedés nem jog, hanem létszükséglet, amennyiben valóban okot ad rá az illető. Az, hogy a múltban leléptél, az neheztelésre adna okot, nem kételkedésre. Ha a jövőben nincsen ilyen szándékod, ha képes vagy teljesen a falkár koncentrálni, akkor a kételkedésnek nem lehetne helye most köztetek. De ez nem fog a távolból megoldódni, mert elsősorban a lelkiismeretedet érzem háborogni még, és ez nem fog elnyugodni, amíg nem vagy ott velünk, és dolgozol, hiszen tudod, hogy ezt kéne tenned. De munka van, meg lehet fogni a végét, a feladatokat nem kell kiérdemelni, azokat le kell vállalni.
Végighallgattam Liut, s csak kicsit bosszantott, hogy megint kaptam a kioktatást. ~ Ma készültem benézni, ha itt végeztél, veled megyek. A két okostojást pedig mindenképp letesztelem ~ húztam vigyorra a szám, amiben benne volt, hogy ők ketten nem feltétlen fognak olyan jól szórakozni, mint én. ~ Jó, lehet, hogy kételkedem... egy kicsit. De amíg nem gyűlölöm, úgyse fordítok neki hátat. A nyelvem helyére esküszöm! ~ A vigyorom kicsit szélesebb lett, majd ellöktem magam a faltól. ~ Remélem kint elállt már az eső, mert bármennyire is kedvellek, egy férfival nem bújok egy ernyő alá. Már ha neki van esernyője, mert ugyebár nekem nincs. Megvártam, amíg összeszedte a cuccait, aztán vele együtt elindultam föl a lépcsőn. ~ Dolgozol még mást is, vagy csak edzéseket tartasz?
- Végeztem én itt most, de nincs esernyőm, és biciklivel vagyok. - adom meg a paramétereket gyorsan. Közben legszívesebben karom ragadnám, és húznám vissza a szállóig, de egyenlőre még fel se kelek. Ez a kételkedés kicsit félrecsúszott. - Én nem úgy értettem, hogy Castorban kételkedsz, hanem hogy magadban. De te tudod ... Volt egy időszak, amikor majdhogynem gyűlöltem őt. Nagyon erősen kellett ellenállnom a késztetésnek, hogy ne ez legyen belőle, de azt hiszem az erős utálatig eljutottam. - vallom meg saját helyzetemet. - Elég keményen össze is zördültünk. Volt pár pillanat, amikor azt hitem megöl, és bizonyos szempontból meg is érdemeltem volna. - de csak bizonyos szempontból, papíron, mert rá lehet fogni, hogy elárultam, de mindketten tudtuk, hogy nem erről volt szó - De ... itt vagyok. Pedig már feladtam a reményt, hogy bármi helyrejöhet köztünk, és csak a között próbáltam meg dönteni, hogy megöljem magam, vagy elszökjek. És akkor ő volt az, aki megtette az első lépést a békülés útján. És lassan rendbe jöttek a dolgok.
~ Na, nem baj, legalább nem egyedül ázok. Az okfejtését figyelmesen hallgattam. Kétség magamban jelenleg azt hiszem nem sok volt. Legfeljebb némi félsz, és cseppnyi önutálat. Ám korántsem olyan vészes, mint az elmúlt hetekben. Komolyan meglepett, hogy volt egy idő, amikor utálta Castort, s ettől picit elszégyelltem magam. Ilyen egy testőr, aki azt se tudja, mi van falkán belül. Szép! Lesz mit pótolni, de se baj, azért vagyok itt, azért megyek Liuval a hotelbe, hogy viharos tempóban elkezdjem a felzárkózást. ~ Castor jó vezér ~ bólintottam, mikor a beszámolója véget ért. ~ Örülök, hogy már nem rágódsz ilyeneken. Igazán sajnáltam volna, ha Liuval valami történik, és jó volt látni, hogy ennyire összeszedett. ~ A kérdésemre viszont még nem válaszoltál. Kell még munka, vagy elvagy ennyi feladattal? Az orfeumba még nem vettem fel biztonsági őrt, és ha kedvérevaló lenne, jöhetne. Megbízható, falkatag, tud verekedni és fegyelmezett. Jobbra nem is vágyhatnék! Amikor kiértünk az épületből nem túl lelkesen konstatáltam, hogy még mindig esett, és elkönyveltem magamban, hogy ma bizony megázok. Micsoda mázli, hogy nem vagyok cukorból!
- Már nem. Duncan itt van, érdeklődik, fogadkozik, de valahogy még én is érzek benne valamiféle távolságtartást. - Nos, a napom nagy része most szabad. Szóval belefér még ez-az. Közben megsejtem, hogy az orfeumról lehet szó, mert ugye erről beszélgettünk korábban már. Rendes munka, fix fizetés ... nem rossz az. - Próbáltam pár különböző módon pénzhez jutni, de körülményes az élet farkasként. Szóval hallatom az ajánlatodat. Felballagunk az alagsorból, és ki az épületből, kilakatolom a bicajt, és tolom, amíg Dun mellett baktatok. Ronggyá fogunk ázni, de sebaj. Ezek a dolgok már nem zavarnak, tudom, hogy nem lesz tőle bajom. A bicikliúton baktatva haladunk a hotel felé. - Nem rég itt összefutottam Vincenttel. Kocogni volt, akkor, amikor én edzésről jöttem hazafelé, szóval, kb. most, de kicsivel előbb. Nem tudom, ez mennyire rendszeres, vagy egyszeri ötlet volt nála ... - jut eszembe. - Castor valami olyasmit mondott, hogy most már beleköthetünk bárkibe, a másik falkából. Azt hiszem, Sedna nem vívta ki a tiszteletét még annyira sem, mint Vincent. Persze én egyedül senkivel nem fogok kötözködni, de ha esetleg szerveznénk valamit, abban szívesen benne lennék. Roppant módon nem szeretem ezt a szembenállást, de ha már így esett, és énnekem szerepem és helyem van benne, akkor nem húzom ki magam belőle.
~ Akkor a késő délutánjaidat és az estéidet igénybe venném. Mit szólnál egy biztonsági őr álláshoz az orfeumban? Egész jó fizetés, automatikusan szabad esték holdtöltekor és az eddigiek alapján nem szakadnál meg. Ami jó, mert ez azt jelentette, hogy nem degradált barmok voltak a vendégek. Kifejezetten idegbarát hely volt, legalábbis eddig. Reményeim szerint ezután is az lesz, elsősorban ugyanis nem a megélhetésemen és a hely vendégein akartam rágódni, az amolyan nyalánkság az életben, ami kikapcsolódásként jön. Vincent nevére fancsali képet vágtam. Már attól viszketni kezdett a tenyerem, hogy egyáltalán rá gondoltam. Idegesített, dühített, utáltam. ~ Maradjon csak fönn a kis hegyén! ~ morogtam, s kedvem lett volna valamit összeroppantani. ~ Nem lep meg, hogy Castor úgy áll a nőstényhez, ahogy. Általában nem tekinti a nőket nagy ellenfélnek, és ha Sedna még nem is beszélt vele, akkor az első személyes találkozón körberöhögi őt. ~ Amit szívesen megnéznék! Hm, Liu nem fél a harctól, de nem is provokálja. Okos kölyök. ~ Ha az egyezség már nincs, tényleg jó lenne egy balhé. Előtte én mindenesetre szeretnék egy kicsit körülnézni nálunk. Felmérni kicsit, hogy ki mire képes. Gabe és Ash most a hotelben lehetnek?
- Rendben, vágjunk bele! Egy nehézség lehet: ez a farkas idebenn nem őrült, de teljesen dinka. Mindene a kaland és az izgalom, a játék. Remélem, hagy majd dolgozni ... én igyekezni fogok, hogy helyt álljak, Dun. Annyira esik, hogy néha olyan érzésem van, mintha egy vödör vizet zúdítottak volna a fejemre, és csorog le az arcomon. Úgy tűnik a tavasznak is megvannak a maga hátrányai errefelé. És ez egy eléggé hideg eső ... - Ash és Gabe is tanítanak az egyetemen, de nem ismerem teljesen pontosan az órabeosztásukat. Nem tudom, most otthon vannak-e, de majd meglátjuk. De délután lenne velük edzés, szóval akkor biztos lesznek. Szóval Dun azonnal neki akar állni a felmérésnek? Az előbb érzékeltem Duncan szándékait, és most nem szeretnék Gabe vagy Ash helyében lenni, azt hiszem. HA összejön a találka, akkor kemény napjuk lesz.
~ Semmi vész ~ nevettem. ~ A dinkákat könnyebben kezelem, mint az őrülteket. ~ Vállon veregettem, illetve inkább tapicskoltam, mert a ruhája már mérhetetlenül vizes volt. Az enyém nem különb. ~ Ha úgy érzed, hogy zsizseghetnéked van munka helyett, szólj, aztán elintézzük valahogy. Majd megengedem, hogy időnként legózz, bukfencezz és dinkáskodj. Képtelen voltam abbahagyni a vigyorgást. Egyszerűen vicces volt elképzelni, ahogy az általában megfontolt és talpraesett Liuból előtör a kajla kölyök. ~ Nem sietek sehová, ha nem lesznek a hotelben, megvárom őket. Ha nem veszed zokon, rendhagyó edzésük lesz. Elkezdtem vakargatni a torkom. Átkozott csonk! ~ Mondd, nem tudsz valami rapid megoldást nyelvvisszanövesztésre? ~ Reméltem, hogy anno kicsi Liut nem várta ki, amíg magától visszanőtt, és tud most segíteni. A sérülésem korántsem volt súlyos, nyelv nélkül is tudtam bunyózni, de ez a gondolati kommunikáció fárasztó volt. Emebr alakban még sose csevegtem ennyit fejben.
Ducan megjegyzésére rápillantok, majd a következő lépésnél, ha már a vigyorgással van elfoglalva, akkor megpróbálom elgáncsolni. Nem hiszem, hogy elesik, ahhoz túl ügyes, de ha már kicsit megbotlik, nekem az is egy féldiadal. Azért akármi is az eredmény, elővigyázatosan kissé eloldalazok a biciklivel mellőle. De lehet, hogy nekem is rendhagyó edzésem lesz ezek után. - Nekem az őrzők segítettek. El is véreztem volna, ha nem hívom ki őket. Aztán ... kvázi visszaragasztották ... nem tudom jobban mondani, de még napokig eléggé érzékeny volt. Gondlom a tiéd nincs meg ... - na, ez idiótán jött ki - úgy értem a nyelved ... - javítom ki magam, és lelkiekben felkészülök, hogy ezt valami megtorlás fogja követni. Az a gáz, hogy így a biciklit tolva még védekezni sem tudok nagyon. De ez nem akadályoz meg abban, hogy roppant jól szórakozzak a heccen, még ha nem is volt szándékos.
A gáncsolási kísérletén jót derülök, mert persze el nem estem, csak arrébb ugrottam. Nem vágtam vissza érte, ez egy egyszerű csínytevés volt, mindenért nem harapok. Legfeljebb röhögök. Az őrzők felkeresése nem tudom mennyire lett volna jó ötlet, ha azt vesszük, hogy eltüntettem Mortimer elől Anne-t, de valószínűleg be fogok kopogni hozzájuk. A fene se akar nyelvetlenül átsenyvedni hosszú napokon. Liu poénjára vetettem rá egy hú-ezt-ne-mondtad-volna pillantást. Jött egy kamion, pont kapóra jött. A sofőr nem lassított, én meg derékon ragadtam Liut - nem törődve a felboruló biciklivel -, kitartottam magam mellé, és PLACCS. A kamion teljes gázzal belehajtott egy tekintélyes méretű pocsolyába, Liut pedig beterítette koszos vízzel. ~ Jaj szegény kis bogaram, de csúnyán eláztál! Pedig mondták, hogy ma esni fog! ~ gügyögtem és röhögve tettem vissza a kidőlt bicaj mellé. ~ Ajj, de kis öntött ürge fejed lett! Piszok jól szórakoztam! Amikor megláttam a hotel épületét, csak még jobb kedvem lett. Elfogott az otthon édes otthon érzése, és tényleg éreztem, hogy hazatértem. Alig vártam, hogy végre megszárítkozzak és tiszta, száraz ruha kerüljön rám.
Hát ez csak víz. Duncannel együtt röhögök a megtoláson, eszembe se jut neheztelni. De persze máris a nyelvemen a visszavágás. (Nekem van is olyan. ) Ha már egyszer arról beszéltünk, hogy mi nincs meg, és Dun ilyen anyáskodó hangnemet, akkor a riposzt evidens. - Lehet, hogy mondtad, anyu, de tudod, nem hallottam. - fordulok vissza feléje. - Nem tudnád egy kicsit hangosabban legközelebb? A bicajt még nem emelem fel, mert nem kéne még egyszer eldőlnie. Az arcomon olyan kaján vigyor van, hogy tényleg szinte fülig ér. Én szívesen vennék most egy barátságos adok-kapokot, csak be kéne érni a hotelbe vele.
~ Fúú, gyerek! Ennyi, a komoly csírája is kiveszett belőlem egy időre. Kapott egy csupa szív maflást, aztán grátisznak seggbe rúgtam, csak úgy, barátilag. ~ Na, nyomás, mielőtt én is tökig elázok. Egy-kettő! Nem mintha nem lenne már úgy is mindegy, hogy plusz-mínusz hány percet töltök még a szabad ég alatt. ~ Ne vigyorogj olyan eszetlenül, mert szétreped a szád aztán varrhatjuk össze... Bár most is összevarrhatnánk. A hotel bejáratához közeledve az eső mintha alábbhagyott volna. Na, szép, mire belépünk, el is áll?
Kezdőlap
) Ha már egyszer arról beszéltünk, hogy mi nincs meg, és Dun ilyen anyáskodó hangnemet, akkor a riposzt evidens.
