Furcsa érzés szabin lenni. Az elmúlt évtized során teljesen munkamániás vérfarkas lett belőlem. Ha jobban átgondolom, nem is volt olyan napom, ami ne a munkáról szólt volna. Ha nem fellépésen vagy forgatáson voltam, akkor is dolgoztam. Koreográfiák, ruhapróbák, fotózások.. most meg? Semmi. Nem tudom olyan könnyen feltalálni magam Fairbanksben, mint azt gondoltam volna. Meg kell tanulnom ismét lazítani, kikapcsolódni.. persze aktívan, mert nem vagyok az a típus, aki a tv előtt dögölve mereszti a seggét félnapokon át. Castor engedélyével tartózkodom a városban, s ha már itt lehetek, és itt is akarok maradni, akkor ideje megismerkednem új otthonommal. Gyalog indultam neki önkéntes túrámnak. Ahogy általában, most is a Nike-tól kapott promóciós darabokból rángattam magamra néhányat. Sötétszürke cicanadrágot, kék ujjatlant, meg fölé egy vékonyabb sárga hosszú ujjút. A derekamra lazán felcsatoltam az övtáskámat, lábaimra felrángattam sportcipőimet, és elindultam az orrom után. Elég régóta gyalogoltam már, amikor arra eszméltem fel, hogy magam mögött hagytam a várost. A házak is megritkultak már, a járda is elfogyott. Csak néhány bicilkis húzott el mellettem, megcsapott az emberi izzadtságszag ezzel egy időben. Körbepillantottam, majd rövid hezitálás után úgy döntöttem, folytatom az utam, majdcsak kilyukadok valahol, nem? A föld kerek… az a veszély nem fenyeget, hogy lepottyannok a széléhez érve.. A fények lassan változni kezdtek. A nap sugarai már nem sütöttek olyan erősen, és a hold sziluettje is határozottan kibontakozott a felhőtlen égbolton. Esteledett. A távolban megpillantottam valamit. Ahogy jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy egy óriáskerék teteje. Hm… Próbáltam visszapörgetni az időt, az után kutatva, hogy vajon mikor jártam utoljára vidámparkban, de szembesülnöm kellett azzal a meghökkentő ténnyel, hogy még soha! Ezen tényleg, őszintén megdöbbentem. Ennyi ideje élek már, de még sose voltam vidámparkban!? Ezt sürgősen orvosolni kell… gondoltam, és az óriáskerék irányába folytattam az utam. Mire odaértem a vidámparkhoz, teljesen beesteledett. Csak a kapunál pislákolt a kültéri lámpa fénye, láttam az ablakon keresztül, és hallottam is, hogy a biztonsági őr a foci VB-t nézi a tv-ben. Ha már eddig eljöttem, nem akarok visszafordulni csak azért, mert már bezárt ez a kóceráj! Valamennyire meg vannak világítva a játékok is, de eléggé gyér fénnyel… szóval ha belopózok, jó eséllyel nem vesz észre senki. Elindultam a kerítés mentén, aztán egy sötétebb helyen, ami egy nagyobb fa árnyékában volt, nesztelenül átmásztam, és a túloldalon puhán értem földet. Komolyan! Ezt az állatságot! Úgy érzem most magam, mint egy kisgyerek, aki tilosban jár, és bármikor nyakon csípheti apuci, hogy jól elverje a seggét… de hát annyira élvezem! Fülelek… és az őr házikója felé pillantok. Minden változatlan. Remélem nincsenek többen.. Elsétálok a játékok mellett, aztán kilyukadok az óriáskeréknél. Megállok az aljában, és felpillantok rá. Kár, hogy már lekapcsolták… de ez persze nem akadályozhat meg benne, hogy feljussak a tetejére. Lerúgom a sportcipőimet, a zoknit is lerángatom mindkét lábamról. Nem lesz rá szükség. Derekamon szorosabbra húzom az övtáskát, a hajam összefogom egy copfba, aztán bedugom a fülembe a bluetooth vevős fülhallgatómat, és benyomom a telefonom a zenét. Átbújok az óriáskereket körülvevő biztonsági rács alatt. Elrugaszkodva a talajtól felugrok, és elkapom az óriáskerék alsó rácsát. Hagyom magam egy pillanatra csak úgy lógni, majd izomból felhúzom magam, és átfordulva lovagló ülésbe érkezem meg. Átemelem a jobb lábam a rács rúdjára, majd a talpamra nehezedve felnyomom magam állásba. Úgy festek most, mint egy kötéltáncos az első lépését követően. Felnyúlok a fejem fölé, ismét felhúzom magam, egyre magasabbra kerülök. Ahol nem megy a húzózkodás, ott mászok… mint Tarzan az indákon.. ügyesen mozgok, még sötétben se hibázok… Na szép is lenne!
***
Eközben
A biztonsági őr a tévé előtt terpeszkedve nézi az aktuális meccset. Szereti az éjszakás műszakot, mert ilyenkor mindig nyugi van. Nem is nagyon tolja ki a képét, hogy körbejárjon.. sokkal lustább ő annál! Időnként fordul csak oda a monitorokhoz, hogy végigkattintgassa a kamerák online képet, de ezeket is csak rutinból csinálja... a vidámpark ugyanis be van kamerázva. Ahogy váltogatja a képeket, véletlenül kiszúrja az óriáskeréken való mozgást. Vagy egy percig csak hitetlenül bámulja a képet, aztán anyázni kezd, és a telefonért nyúl. A segélyhívó központot tárcsázza. - Hallo? Jason Stewart vagyok, a Vidámpark éjjeliőre. Küldjenek ide valakit, mert valami kölyök épp mászókának nézi az óriáskereket, és le kéne szedni onnan. Ha leesik, én nem kanalazom össze az agyvelejét.. -Morog bele a telefonba, aztán felváltva a monitort, meg a tévét figyeli. Gondol rá, hogy kimenjen, és ő maga szóljon... de még mit nem!? És ha pont emiatt esik le az az idióta? Még a végén őt veszik elő... na azt már nem! Intézzék csak az ügyet a hivatalos szervek... különben is.. megy a meccs...
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Mit ne mondjak, az első hét kimondottan unalmasan telt bent az őrsön. Arra számítottam, hogy a chicagói pörgésnek-nyüzsgésnek a nyomába sem fog érni az itteni, de hogy ennyire pangás legyen?! Az már kicsit sok… Hát, legalább volt idő kicsit jobban összeismerkedni a kollégákkal, amíg edzettünk, sakkoztunk, kártyáztunk, sztorizgattunk, arra várva, hogy történjen valami. A mai este sem volt különb, mint az előző néhány. A fiúk a kanapén ülve valami akciófilmet néztek, az edzőterem felől a már jól ismert gépek zaja hallatszott át a falon, néhányan pedig néhány szobával arrébb pihentek. Jómagam épp az egyik fotelben gubbasztottam, belemerülve a legújabb Pókember képregénybe, egészen addig, amíg… bár a többiek nem hallhatták, az én fülemet nem kerülte el az irodából átszűrődő telefon hangja, így aztán mire értesítettek minket, már rég felkeltem a helyemről és megindultam a szekrényem felé. -Szóval valaki felmászott a vidámpark óriáskerekére? –kérdeztem a kapitányunkat úgy, mint ha nem hallottam volna elsőre is- Nem is tudtam, hogy ilyen kis városban egyáltalán van vidámpark… -jegyeztem meg, miközben egymás után felpattantunk az autóra, és el is indultunk az említett hely felé. Este lévén a forgalom is elenyésző volt, még a megkülönböztető jelzés nélkül is néhány percen belül kint voltunk a helyszínen, hogy aztán behajtva a területre leparkoljunk nem messze az óriáskeréktől. -Felmegyek érte és lehozom.-jelentkeztem a feladatra, de úgy tűnik, nem nyertem… -Pont te, Tedrow? A legkisebb a csapatban? Bízd csak a „nagyokra” a feladatot. Taylor, igyekezz, a végén még leesik az a szerencsétlen, aztán magyarázkodhatunk a zsaruknak… -csóválta a fejét a kapitány, majd a kezével is intett az említett férfinek, felfelé! Én pedig mire kettőt szólhattam volna, már a kezembe is nyomtak egy szótölcsért – Te meg, ha csinálni akarsz valami hasznosat, akkor hajrá! -Kösz… –mormogtam az orrom alatt, majd megköszörültem a torkom és a lány felé fordulva a szám elé emeltem a tölcsért - Kisasszony, megkérem, hogy ne mozduljon! Maradjon a helyén és kapaszkodjon, próbáljon nyugodt maradni. Minden rendben van, az egyik emberünk rögtön felmegy Önért és biztonságban lehozza! Miután Taylort felszerelte magára az összes kapcsot és kötelet, én a kocsi mellett állva követtem az eseményeket, hogy ha úgy adódik, akkor navigálhassak, vagy ha kiderülne, hogy egy öngyilkosjelölttel van dolgunk, akkor megpróbáljam elterelni a figyelmét addig amíg biztonságban lehozzuk… Szép is ez a tűzoltó szakma… Remélem, azért tüzet oltani is szoktak néha itt fenn északon, nem csak ilyen „önkéntes szervdonorokat” hajkurászni. Nem telt bele pár perc, és a fölfelé igyekvő tűzoltó már alig néhány méterre járt a lánytól. Az órámra pillantottam – na, vajon mennyi idő alatt sikerül Tomnak lehoznia a csajt? Vajon mennyire fog kapálózni? Hány fogát fogja kiverni- vagy rúgni közben? Hölgyeim és uraim, kérem, tegyék meg tétjeiket!
Felértem az óriáskerék legtetejére. Meg se kottyant ez a kis mászás, mondjuk úgy… bemelegítésnek tökéletesen megfelel nekem egy ilyen gyakorlat. Leülve a vékony fémvázra, lógattam a lábaimat a mélybe. Mögöttem a város, előttem a „vadon”. Tekintetem belesimult a semmibe, elképzeltem, hogy itt-ott felbukkan egy fej, és megvillannak a törzsek takarásában a sárga szemek. Megszoktam, hogy rajongók hada vesz körül. Talán miattuk nem éreztem magam magányosnak az utóbbi években. Nem vagyok érzelgős, egyszerűen csak hiányzik mindaz, amit egy falka jelenthet és adhat, egy farkas számára. Ujjaimmal a fémvázon doboltam a zene ritmusát, orrlyukaim kitágultak, ahogy mélyen beszívtam tüdőmbe a friss, és enyhén nyirkos levegő illatát. Most jó így. Jó ez a nyugalom, ami körbevesz.
***
Jason kipattant az őrbódéból, amikor megpillantotta a vidámparkhoz érkező tűzoltóautót, mert mégse mondják azt, hogy nem csinál semmit… pedig amúgy tényleg nem! Kinyitotta a vidámpark kapuját, majd odaszólt a lánglovagok egyikének. - Egy ideje mozdulatlanul ül. Felmászott egészen a legtetejére. Ha kell valami, bent leszek! – Magyarázza, aztán eláll az útból, és visszacsattog a bódéjába, hogy a monitoron keresztül kövesse nyomon a történések, meg persze így a VB-ről se marad le.
***
Ami azt illeti, nem igazán foglalkoztam most semmivel, a lazításon kívül. Egyrészt a gondolataimba merültem, másrészt a füleimbe vannak dugva a kis hangszórók.. harmadrészt pedig elég magasan vagyok ahhoz, hogy ne figyeljek fel minden mozgásra, ami alattam… pontosabban mögöttem történik. A tűzoltóautó a hátam mögött parkol le, és egészen addig fel se figyelek az érkezésükre, amíg a zenén kívül a szótölcsérből áramló hangok is el nem jutnak a fülemig. Felvonom a szemöldököm, kipöccintem a füleimből az aprócska hangszórókat, aztán a vállam fölött hátra pillantok. Ó! Lenyűgöző… már csak ez hiányzott… tűzoltóság… Hosszan felsóhajtok. Ezek aztán értenek ahhoz, hogy rontsák el a nyugis estémet. Feszülten várakozó tekintetek szegeződnek rám, talán még hízelgőnek is venném az aggodalmat… de most nem vagyok rá túlságosan vevő. Lepillantok a tűzoltóra, aki elkezd felfelé mászni, és egy rövid vigyor suhan át az arcomon, ha arra gondolok, hogy milyen ciki lenne neki, ha félúton ő akarna el, és nekem kéne őt leszedni innen. Na mindegy. Hagyom, hadd mozgassa meg a tagjait, ráfér egy kis testedzés. Nem várom meg, ameddig teljesen felér hozzám. Amikor már csak nagyjából két méterre van alattam, egy hirtelen mozdulattal hátra dőlök, mint aki egy fárasztó nap után hanyatt dobja magát a pihe-puha ágyikójában. A fenekem lecsúszik a vasról, térdhajlatommal tartom meg magam… s így fejjel lefelé lógva kerülök egy szintbe „hős megmentőmmel” haha! A fények miatt annyira nem tudja pontosan kivenni a vonásaimat, de én tökéletesen látom még azt a halvány, régi heget is a szája sarkánál. - Szia édes…! – Vigyorogtam, s amolyan Pókemberesen… fejjel lefelé lógva szájon csókoltam, mielőtt még bármit is reagálhatott volna a történtekre. Sőt… A csókváltás után gyors… de emberi mércével számolva még elfogadhatóan gyors, macskaügyességgel vetekedő mozgással elkezdtem lemászni az óriáskerékről. Kecsesen lendültem ide-oda… meztelen talpam folyamatosan járt, alig érve hosszabban a rideg fémet. Egy tornász se hajthatna végre szebb gyakorlatot felemás korláton, mint én itt, az óriáskeréken. A Cirque du Soleil-nél kamatoztattam eddig legjobban a gyermekként megalapozott tudásom az akrobatika terén. Mielőtt teljesen leérnék, figyelem, hogy helyezkednek el az óriáskerék aljában a tűzoltók… keresve azt a helyet, ahol kereket oldhatok úgy, hogy ne tudjak megcsípni. Nem tudom, hogy a tűzoltók körül ért-e valaki a tánchoz, vagy szokott-e Nike boltban vásárolni… esetleg tv-t nézni, de inkább nem kockáztatnék. Nem akarok balhét, mert Castor azt hiszem nem dicsérne meg túlzottan érte… ezért jobban járok, ha nem hagyom magam előállítani…
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Úgy látszik, hiába beszélek, süket fülekre találnak szavaim… Legalábbis eleinte, majd amikor már kezd feléledni bennem a gyanú, hogy netalántán egy hallássérült öngyilkosjelölttel van dolgunk, úgy tűnik, az információ sikeresen átjutott a hallócsatornáin. Igaz, addigra már Taylor is útban volt felfelé. Közben már a fiúk is előtúrták a ponyvát, hogy ha netalántán leesne a leányzó, legyen némi esélye a túlélésre – sanszos, hogy így sem fogja megúszni törés nélkül, amíg átjut az óriáskerék fém tartószerkezetén, de ilyen magasságból találkozni az anyafölddel… az valószínűleg nem csak fájna, de végzetes is lenne. Egy darabig úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, így aztán én is leengedem a szótölcsért és a tűzoltóautónak dőlve figyelem, ahogy önkéntes Rómeónk a magasba tör, hogy lehozza szíve választottját… Amikor azonban a lány egyszer csak hátradől, egy pillanatra bennem is megáll az ütő, csupán szám elé kapott kézzel figyelem, ahogy végül mégsem esik le, csupán fejjel lefelé lógva fogadja a mi Júliánk a lovagját. Elcsattan a csók, belőlem pedig egyik pillanatról a másikra tör ki a jóízű nevetés, hogy a végén még a könnyem is kicsordul tőle. -Hát ez kész… –vigyorgok még mindig, kár, hogy nem szoktunk kamerázni munka közben, mert ez aztán emlékezetes egy pillanat, annyi szent! Taylornak mindenképp, azonban ahogy utána mozogni kezdett, egyenesen lefelé, azt hiszem, egyértelművé vált – nem hétköznapi emberrel van dolgunk, hanem valami artistával, akrobatával, tornásszal, vagy hasonlóval… sőt, azt sem zárnám ki, hogy nem vérfarkas az illető, ez esetben azonban Taylor felkötheti a gatyáját, megnézem, hogy hogy kapja el. El is indult utána, kár, hogy ő sosem dolgozott cirkuszban, sem vidámparkban, hogy olyan sokat mászkálna óriáskerekeken, így aztán mondani sem kell, ha akarna, sem tudna lépést tartani a kis feketével, akárhogy igyekszik, a távolság köztük egyre nő – és ez nem csupán az „ügyetlenségének” köszönhető, de a sok-sok rögzítő kábelnek is, arra az esetre, hogy ha ő esne le… -Nem lenne egyszerűbb vízágyúval leszedni? -fordultam egy angyali mosollyal a főnök felé, de úgy látszik, ezúttal sem értékelte a humoromat, csak egy morgást kaptam válaszul. Hát jó. Egymás mellett állva követtük az eseményeket, azzal az apró különbséggel, hogy miközben Taylorban a kétségbeesés nőtt, addig a főnökben a méreg, én meg jót szórakoztam magamban a helyzeten. Egészen addig, amíg egy emberes vállon veregetésre nem eszmélek fel, mire értetlen tekintettel fordulok a mellettem álló kapitányunk felé. -Ezt meg mivel érdemeltem ki? -Ahogy elnézem, elkél egy kis segítség odafent… Itt a lehetőség, irány felfelé, Tedrow. -Igenis…-fújtam ki csalódottan a levegőt, ennyit a páholyból szórakozásról. Cserébe lekaptam a sisakomat és a főnök kezébe nyomtam, majd mielőtt még ellenkezhetett volna és elkezdhetett volna kioktatni a mindenféle előírásokról és szabályokról, már rég az óriáskerék lábánál jártam, hogy elinduljak én is fölfelé. Úgy kötél, meg sisak meg minden egyéb kellék nélkül, igaz, a tűzoltó-egyenruhám még rajtam volt, igaz, az is csak azért, mert mire kibújtam volna belőle, tuti utolértek volna a többiek, hogy teleaggassanak engem is mindenféle védőfelszereléssel. Kell a halálnak, annyira lúzer csak nem leszek, hogy leessek, még ha ügyességben nem is közelítem meg a célpontunkat. Mindenesetre megnéztem, hogy merre igyekszik a kislány, és miközben Taylor fentről igyekezett tartani vele a lépést, addig én lentről próbáltam elzárni előle a menekülés útját siettem elébe, hogy segíthessek neki lejönni. Bár ahogy néztem, elleszünk mi még egy darabig…
Leszámítva azt, hogy ha megcsípnek, akkor nagyon kellemetlen helyzetbe kerülök… piszkosul élvezem ezt a helyzetet. Adott egy „nézőközönség”… adott egy „partner”… A francba már Sofia! Rohadt gyorsan le kéne szoknod az ilyen spontán baromságokról, mert ha visszanyal a fagyi, te húzod a rövidebbet! – Feddem meg magam, miközben tovább mászok lefelé. Választhatnám a könnyebbik utat. Mire egyet pislantanának, már a hűlt helyem bámulnák az óriáskerék vázán… de nem kockáztathatok. Túl feltűnő… túl abnormális lenne. Néha a legnehezebb feladat az, hogy hihetően játsszuk az ember szerepet. Szóval visszafogom magam, amennyire csak tőlem telik. Önjelölt „Mary Jane Watson”-om nem bírja tartani a tempómat, amin annyira nem is csodálkozom. Valószínűleg ezt a társai is érzékelik odalent, mert a kispályáról bedobnak a mélyvízbe egy újabb játékost. Ez némiképp megnehezíti a menekülésemet, de nem ejt kétségbe. Sokkal szorultabb szituációból is megmenekültem már. Most se lesz ez másképp. Fő az önbizalom, ugyebár! Lelassítok, lepillantok a lányra, akit felküldtek utánam. Elvigyorodok, majd irányt váltok. Macska-egér játék? Ám legyen… Visszanyomom egymás után a fülembe a kis hangszórókat, ezzel mintegy nyomatékosítva azt, hogy milyen szinten hidegen hagy a jelenlétük az óriáskeréken. Csak a zenére figyelek, mozgásom ütemét teljesen a pörgős dallamokhoz igazítom. Célom az összezavarás. Eddig függőleges, kiszámítható irányban másztam lefelé, most viszont oldalvást is mozogni kezdek, cikk cakkban folyatatva lefelé az utam. Rám nézve csak annyi hátránya van ennek a módosításnak, hogy így valamivel tovább tart, míg leérhetek, de legalább megnehezítem a többiek dolgát is. Vagyis… nem én nehezítem meg elsősorban, hanem a hirtelen lezúduló tavaszi zivatar. Az esőszag már fél perccel korábban az orromba kúszott, mielőtt valóban lezúdult volna az égi áldás. A hirtelen jövő viharok általában nem tartanak sokáig, hanem úgy távoznak, ahogy érkeznek… amíg viszont jelen vannak, addig eléggé… erőteljesek. Az eget egy hosszú villám vöröslő fénye vágja ketté, az ég dühödten felmorajlik, s akaratlanul is Castor vonásait látom magam előtt… mintha ő lenne az, aki mérgesen rám rivall, hogy fejezzem be a baromkodást. A szél meglebbenti a copfomat, és egy kövér esőcsepp telibe találja az orrnyergemet. Őszintén megvallva én szeretem az esőt, szóval annyira nem zavarna a dolog… ha nem épp egy vasszerkezeten lógnék félúton. Nem vagyok fizikus palánta, de még én is tisztában vagyok vele, hogy ez bizony vonzza a villámokat, mint szarkupac a legyeket. A fémváz az esőtől csúszóssá válik, ami nekem csak egy kicsit nehezíti meg a terepet, de a két „megmentőm” bizony komoly bajba kerülhet, ha nem adja fel, és nem mászik le sürgősen. Alapvetően leszarom, hogy az emberek hogy lökik magukat a halál torkába… de nem akarom úgy kezdeni Fairbanks-i életem, hogy kicsinálok magam körül néhány tűzoltót. Ha már megölök valakit, annak legyen is értelme… - Héj Don Juan! – Kiáltok fel a kötélen majomkodó pasinak. – Mentsd az irhád, ha nem akarod stake-ként végezni…! – Bökök kezemmel az ég felé pont akkor, amikor egy újabb villám cikázik ki a felhők közül. A ruháim pillanatok alatt magukba szívják az esővizet, teljesen a bőrömre tapadnak. Jobban oda kell figyelnem, miközben egyik rúdtól lendülök át a másikhoz, nehogy megcsússzak. A felfelé kapaszkodó csaj sincs már olyan messze tőlem. Elég messze van ahhoz, hogy ha felfelé nyújtózna, akkor ne tudjon elérni, de elég közel ahhoz, hogy a szél által felém sodort szagból kiérezzem, hogy micsoda is ő. Nahát.. nahát.. Felvonom esővizes szemöldökömet, majd résnyire nyitom a pajzsomat, és finoman nőiesen bedörömbölök a pajzsán. ~ Könnyítsük meg egymás dolgát… hagyj futni, és talán nem csapnak agyon senkit a villámok. ~ Villantom rá bájos vigyoromat, miközben próbálom felvenni vele a kapcsolatot. Meglátjuk, mennyire sikerül…
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Ahogy a leányzó észrevesz és irányt váltva ismét megpróbál kikerülni minket, az egy dolog… De amikor egy könnyű nyári zápor is rákezd, ott már én is elmormogok magamban egy halk szitkozódást. Nehogy azt higgye, hogy ilyen könnyen lerázhat, vagy egy kis víztől megijedünk, tűzoltók vagyunk, a fenébe is! Még ha Taylort sikerül is neki, engem azért nehezebb lesz. Mászok is a lány után rendületlenül, mit sem törődve széllel, esővel, de azt be kell vallanom keményen, nőiesen, amikor az a villám keresztülhasította az eget, egy csöppet aggódni kezdtem. Sok meredek helyzetet túléltem már, de hogy pont egy nyamvadt villámtól patkoljak el, ráadásul úgy, hogy még csak a bátyám elképedt arcát sem láthattam viszont… na, azt már nem! Alig hangzik el önjelölt Pókemberünk felhívása Taylor felé, mint ha gondolatolvasó lett volna, néhány másodperccel rá már a parancsnok hangja is felcsendül a szótölcséren keresztül, megpróbálva túlharsogni a vihar zajait. „Csipkedjék magukat”, „Igyekezz Taylor”, „Tedrow, lefelé!” és a többi bájos kis felszólítás, egyik a másik után. Amúgy is, mi az, hogy én menjek le? Hát a francokat, megmutatom én nekik, hogy kivel szívózzanak… pláne úgy, hogy mindjárt elcsípem a célpontot! Már csak egy karnyújtásnyira van, éééés…. és megint ügyesebb volt, mint én, egyvalami viszont bebizonyosodik előttem – vérfarkas. Hiába ömlik az esővíz az arcomba, süvít a szél, mégis sikerül elcsípnem a hűvös időben felőle érkező vibráló energiafoszlányokat, a falka szagát… A fenébe is, ha már farkas, miért kell pont falkatagnak lennie?! ~Könnyítsünk, de azt várhatod, hogy futni hagylak. Most kezdtem a munkahelyemen, eszem ágában sincs fél évszázadon át a kollégáim meg a főnökeim röhögését, hogy rögtön az első héten ilyet bakiztam, azt már nem. Gyere le, és megpróbálom elsimítani az ügyedet, megúszod egy szép kis bírsággal. ~felelem határozottan, felajánlva a szerencsésebb lehetőséget, miközben egy pillanatra megállok a mászással ~ De ha ez nem használ, játszhatjuk a falka szabályai szerint is. Vagy lemászol velem most rögtön, vagy a tűzoltóság után Castor irodája lesz a következő hely, ahová elkísérlek. ~ Ha van egy kis esze, akkor hamar rájöhet, hogy sem kor, sem erő, sem pedig rang tekintetében nem vagyunk egy súlycsoportban, így pedig, hogy egy falka tagjai vagyunk, lehet ügyesebb akrobata, mint én – de előbb vagy utóbb úgy is le kell jönnie, ott pedig nem lesz menekvés. ~Ha már elég nagylány voltál ahhoz, hogy ilyen hülyeséget csinálj, akkor azt is kipróbálhatod, milyen felvállalni a következményeit.~ eresztek meg egy bájos mosolyt irányába, majd kérdő tekintettel pillantok felé. Nos, mennyire nehezíted meg a dolgom? A dolgunk? A falka dolgát? Döntsön akárhogy is, ahogy már említettem, nem szándékozom itt meghalni, el is indulok lefelé, mielőtt késő lenne. Ő meg, majd már elég bátor lesz ahhoz, hogy vállalja a tettei következményét. Vagy marad, és belecsap a villám, és vállalnia sem kell, csak én magyarázkodhatok majd Castornak…
Megugrik a szemöldököm. Most komolyan azért hagyjam magam fülön csípni, hogy ne égjen be a kollégái előtt? Minek nézek ki, Teréz anyának? Esővizes arcomra széles vigyor csüccsen. ~ Nem mutatna jól az önéletrajzomban, szóval köszi, de inkább nem… ha el akarsz kapni, rajta… ~ A lehetőség adott. Próbáljon elcsípni, ha tud. Én mindennap fejlesztem magam, a vérvonal képességem napi szinten használom, ezért farkas legyen a talpán, aki fülön akarjon csípni. Az, hogy villámlik, és szakad az eső, csak izgalmasabbá teszi nekem a dolgot. Jó, persze eszem ágában sincs elpatkolni, de sose riadtam vissza a veszélyes helyzetektől. Én elszórakoznék itt a tűzoltókkal még egy darabig, ha nem mondaná ki a varázsszót a csaj. Castor. Picsába. Nyilvánvalóan nem számítottam arra, hogy itt a sötétben bárki is kiszúrhat, amikor felmásztam az óriáskerékre. Ha felhajtást akartam volna, hát felmászok a városban valamelyik templom tornyára, de pont azt akartam elkerülni, hogy felhajtás legyen belőle. Castor kifejezetten kérte, hogy húzzam meg magam, mert nem hiányzik neki a médiafelhajtás a hotel körül… márpedig ha ez most kiszivárog, hogy az óriáskerékről szedett le a helyi tűzoltóság, a sajtó ott rajzik majd a hotelnél, Castor meg sálat köttet magának a beleimből. ~ Jól van. Lemegyek… Learathatod a babérokat, ha elintézed, hogy ne szivárogjon ki a dolog… ~ És itt most konkrétan a sajtóra gondolok. Castornak nem hiányzik a médiafelhajtás, és a csajnak se áll érdekében szerintem, hogy az alfának plusz problémái legyenek ebből. Bár a számat húzva, de végül elindulok lefelé. Már majdnem elérek az óriáskerék aljához, alig három méter választ el tőle, amikor akkorát dörren… nem is dörren, inkább reccsen az ég, hogy az ütő egy pillanatban bennem is megáll. Pedig eskü nem vagyok olyan, aki viharban fél, de ez tényleg durva volt. Nem csak én ijedek meg. Taylor, aki jóval lassabban mászott lefelé, ijedtében véletlenül félrenyúlt, megcsúszott a vizes vason, és zuhanni kezdett lefelé. A rögzítő kötelek egymás után pattantak el, a kapcsok valószínűleg már el vannak használódva, és nem bírták el a tűzoltó súlyát, plusz a zuhanás lendületét. Felpillantva észleltem a zuhanó alakot. Kurva nagy mázli, hogy jók a reflexeim, és több cirkuszban is dolgoztam korábban. Lábaimat beakasztva tartottam a fémbe, kezeimmel kinyúltam, és a zuhanó tűzoltót sikerült alkarjainál fogva elkapnom. Jó erősen szorítottam rá, nehogy kicsússzon a kezeim közül. A lendületet vissza tudtam volna fogni, de az túl feltűnő lett volna már, így hagytam, hogy nekiütközzön a fémszerkezetnek. - Foglak! – Kiáltottam. Úgy lógtam a tűzoltót tartva, ahogy levegőakrobaták szokták egymást tartani a cirkusz kupolájából leeresztett hintán. Éreztem a férfi riadalmát, a szíve majdnem kiugrott a helyéről. A farkas csajtól csak egy karnyújtásnyira volt. - Kapd el azt a vasat.. ott a bal kezednél… Mássz át, mert már nem bírlak tartani… - Oké, ez nem volt igaz…. Tudnám még tartani, de az már tényleg túl feltűnő lenne. Ezt még ki tudom magyarázni, hogy elkaptam, de azt már nem, hogy mondjuk lazán így tartom fél órán keresztül. Taylor végül átmászott, aztán leereszkedett a földre. Minden ízében remegett. Mélyen felsóhajtva követtem őt én is, s mikor talpam alatt éreztem a vizes talajt megadóan széttártam a karjaimat. - Bocs… csak érdekelt a kilátás… - Ha engedik, felkapom kézbe a cipőimet. Gondolom most hagynom kell, hogy bevigyenek magukkal, ennyivel tuti nem úszom meg a dolgot. ~ Remélem most boldog vagy. ~ Bököm oda dacosan a nősténynek.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Ó drágám, ha tudnád, mi minden nem mutatna még jól az önéletrajzodban… például az, ha holnap veled lesz tele az összes helyi lap, vagy ha ebbe a balfék Taylorba azért csap bele a villám, mert te idefent csináltad a műsort és nem voltál hajlandó lemászni… vagy ha az óriáskerék után Castor játszótere lesz a következő megálló, ahol hosszabban elidőzöl. ~Ó, hogy az a jó édes…~ mézben hempergős medvebocsát, szórakozz a nagyanyámmal, de ne velem! Kár, hogy tűzoltóként meg vannak kötve a kezeim és jó kislányként kell viselkedni, annak idején az asszaszinoknál ilyen esetben sokkal egyszerűbben megoldottuk volna a dolgot. Célba vesz, tűz, összeszed, elszállít, vérdíjat felvesz. Itt meg? Még csak a vízágyút se engedi az a hájas disznó főnököm. Egy darabig még hajkurászom a leányzót, megkísérelve a lehetetlent, de ahogy közeledik a vihar, én úgy kezdem félteni az életemet, ha már ennyit melóztam vele, nehogy már azelőtt patkoljak el, hogy Alexeit viszontláttam volna. Döntök – majd miután reménytelennek ítélem, hogy idefent valaha is elkapjam a csajt, lassan elindulok lefelé. ~Nagyszerű. És ne aggódj, nem fog. ~üzenek vissza a csajnak miután beadja a derekát. Nem csak miatta, részben magam miatt is – gondolom, nem annyira repesne Castor az örömtől, hogy még ennyit se tudok megoldani felderítő létemre, annak ellenére, hogy a tűzoltóságon dolgozok. Egyébként meg annyira azért már járatos vagyok az őrsön, hogy ilyen piti ügyeket elsimítsak. Az informatika csodái, hopp! Elég törölnöm néhány fájlt, és mint ha meg sem történt volna… Mondtam már, hogy imádom ezeket a modern technológiákat? Még mindig egyszerűbb, mint iratokat lopni, felgyújtani, megsemmisíteni… No de ennyire azért nem szaladok előre, elvégre még mindhárman itt lógunk ezen az elcseszett óriáskeréken, miközben továbbra is szakad az eső és rendületlenül villámlik… Arra a bizonyos dörrenésre még én is összerezzenek, fájón dörren a dobhártyámba a háborgó ég zaja, de még mindig jobb vagyok, mint a kollégám. Ahogy megcsúszik és egyik karabiner a másik után adja meg magát, még bennem is megáll az ütő. Szinte lassított filmként pereg le előttem a következő jelenet, ahogy szerencsétlen férfi csak zuhan, zuhan, kétségbeesetten- és csöppet sem férfiasan felsikítva a közelgő becsapódás gondolatára… mígnem végül hollywoodi filmjelenetbe illő módon megragadja egy kéz, s megússza a végzetes pillanatot. Így lesz a rendbontóból egy szempillantás alatt hős, igaz, ha az ifjú hölgy nem kezdett volna az óriáskeréken akrobatikázni és hősködni, szerencsétlen Taylor se rakta volna tele az alsóját ijedtében. Még várok, néhány másodpercet, amíg Taylor engedelmes, narkós-remegős lajhár módjára eleget tesz a nőstény utasításának és megkapaszkodik a fémen, majd miután biztosra veszem, hogy egyedül is le tud mászni, én is visszakecmergek a földre. Ha ez a lúzer meg leesne… Hát, a többiek azért vannak itt ponyvával, hogy elkapják, nem igaz? ~Abszolúte. ~ felelem elégedett vigyorral a képemen a lány szavaira, majd magam is felkapom a sebtében ledobott sisakomat, és intek neki, hogy legyen szíves követni vissza a tűzoltóautóhoz. -Kisasszony, most be kell jönnie velünk az őrsre, hogy elintézzük a papírokat. -felelem diplomatikus fapofával, a következő üzenetemet azonban csak telepatikusan teszem hozzá, jóval derűsebb hangnemben. ~Amúgy nem csodálom, hogy érdekelt a kilátás, tényleg pazar. Nem hiszem, hogy magamtól egyhamar felkerestem volna a vidámparkot. ~ jegyzem meg, miközben visszafelé baktatunk a kocsihoz, majd szélesen kitárom előtte az ajtót, hogy bepattanhasson. Közben a fiúk is nekiláttak a pakolásnak, néhányan alig utánunk vissza is értek a kocsihoz. -Ide nyugodtan leülhet. -mutatok az egyik szabad helyre az én ülésemtől nem messze, majd én is helyet foglalok – szándékosan nem mellette, minél kevésbé akarom felkelteni a többiek érdeklődését és a gyanút, hogy ismerjük egymást, pláne, hogy nekem kell majd megbundáznom a kiscsaj fellépésének lepapírozását. ~Ha visszaérünk, akkor majd vallomást kell tenned, és valószínűleg egy bírságot is kiállítanak a nevedre. Nem bánom, ha tovább húzod az agyukat, de azt azért próbáld elkerülni, hogy a rendőrséget is bevonják az ügyedbe… Majd ha kicsit lecsillapodtak a kedélyek, majd törlöm az adatokat. ~súgtam jó falkatárshoz illően, hogy mire számítson majd, ha visszaértünk a bázisra ~Egyébként örvendek a szerencsének, nem sok falkatárssal van szerencsém ilyen kalandos körülmények között megismerkedni. Michelle Tedrownak hívnak, de ha a későbbiekben nem táncolsz túl sokat az idegeimen, akkor a Misha is megteszi.~ pillantok hátra a nőstényre, majd ahogy felbőg a tűzoltóautó motorja, kényelmesen hátradőlök az ülésemen.
Az eső úgy verte a vidámpark földjének porát, mintha muszáj lett volna. Látszólag egyáltalán nem zavart, hogy a hajamon kívül minden viselt ruhám is teljesen átnedvesedett. Szeretem egyébként az esőt, és a viharokat is. Farkasként érzékeny vagyok a természetre, a természet változásaira. Mi például már azelőtt megérezhetjük az eső illatát, hogy az első csepp a földet érné. Amennyire képes vagyok időnként a felszínességre, annyira tudok olykor ilyen mélységekig eltöprengi az élet dolgain. Eléggé furán vagyok összerakva, szóval én ezt már megszoktam, de másoknak könnyen az agyára tudok menni az ilyen éles váltásaimmal. Engem tényleg minden érdekel. Elég nyitott vagyok a világ felé. Persze a tánchoz semmi se fogható, az a legnagyobb szerelmem. - Oké. Gondolom, amúgy sincs más választásom. – Vonom meg pimaszul a vállaimat, mintha totál nem érdekelne az egész szituáció. Igazából csak az bosszant, hogy lebuktam. Kíváncsi lennék rá, ki dobott fel a hivatalos szerveknek… kinek piszkálta a csőrét annyira, hogy az óriáskeréken „lógtam”. A cipőmet nem vettem vissza, csak a kezemben lógva tartottam. Az is átázott már az esőtől, ráadásul a lábaim is koszosak voltak, én meg vagyok annyira cipőimádó, hogy nem becstelenítem meg azzal, hogy a koszos lábamat beledugjam. Akkor inkább mezitlábazok. ~ Az. Csak kár, hogy olyan rövid ideig élvezhettem. Ki dobott fel? ~ Kérdezem. Ő biztos tudja, kitől érkezett a hívás. ~ Nem fogom megenni, nem azért kérdezem… csak érdekel, hogy máskor óvatosabb legyek. ~ Vigyorgok magamban. Nyilván elsiklottam valami felett, és ezért vettek észre. Ha valaki hibázik, legalább tanuljon belőle. A hiba meg itt nem abban volt, hogy felmásztam, hanem abban, hogy lebuktam. Szerintem. Kényelmes, már-már ráérős tempóban sétálok a tűzoltóautóhoz. Megnézem magamnak közben a helyszínen tevékenykedő tűzoltókat is, és biccentek a pasinak, aki a rangidősnek látszik, aztán lehuppanok az ülésre, amit a nőstény mutat. A cipőimet az ülés mellé dobom, a lábaimat meg felhúzom a combjaimra, törökülésbe. - Hello ismét… - Kacsintottam kacéran a tűzoltóra, aki utánam mászott… és ha jól emlékszem Taylornak hívnak. Felismertem a szagáról, bár így sisak nélkül kicsit másképp festett, mint odafent a sisakban. Hallom, hogy a szívverése és a pulzusa még mindig az egekben. Nem sikerült megnyugodnia teljesen. Végül is majdnem leesett, szóval nem csoda, ha még mindig tele a gatyója. A biztonsági öv után nyúltam, majd a testem előtt elhúzva lustán bepattintottam a helyére. ~ Na és mit valljak? Gondolom nem az igazságra kíváncsiak. ~ Egy halovány mosolyt megeresztek az orrom alatt, de nem nézek a nőstényre. A bírságot letojom, gyorshajtásért már kaptam néhányat korábban. Kifizettem, majd eltusoltam a dolgot, szóval hivatalosan már azoknak sincs nyoma. ~ Én meg nem hittem volna, hogy ma este még bárkivel is megismerkedek. ~ Eléggé kihalt volt a vidámpark ahhoz, hogy feltételezzem, magamban lehetek. ~ Sofia Salucci… a Chicago-ból jövők Fifiként ismertek… a többieknek Sofi, vagy ahogy tetszik… ~ Nincs ellenemre a becézgetés, pláne mert nekem is szokásom másokra különböző beceneveket aggatni, ha akarják.. ha nem. A tűzoltóautó elindul, nekem meg az egyik tűzoltó a kezembe nyom egy szondát, hogy fújjak bele. Gondolom azt hiszik, hogy aki ilyenre vetemedik, az vagy részeg, vagy be van drogozva, vagy szimplán kettyós. Ha valamelyik kategóriába bele kéne erőszakolnom magam, akkor inkább az utolsó lenne az. Belefújok a szondába, majd totál nulla értékkel a kijelzőjén visszanyújtom a tűzoltónak. - Szerinted ha ittam volna, el tudtam volna kapni reptében a társatokat? – Kacsintok rá szemtelenül, majd odadugom az orra alá az ujjam. - Most mi jön? Drog teszt? Essünk túl rajta… megszúrhatod az ujjam, ígérem… nem fogok sírni. – Színpadiasan felsóhajtok. - Mikor érünk oda? Pisilni kell. – Persze nem, csak hülyítem őket. Legalább feldobom valamivel a hangulatomat. - Még sose utaztam tűzoltóautóban. Nagyon király! Nyomhatok egy szelfit? – Paskolom meg az övtáskám, amiben a mobilom van. Talán bírta az övtatyó az esőt, és nem ázott át… elvileg vízhatlan anyag, gyakorlatilag még sose úsztam benne, szóval passz.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
-Nem igazán. Illetve… próbálkozni lehet, de nem sok értelme lenne. -feleltem egy bűbájos mosollyal, mert rajtam aztán nem múlik, maga alatt vágja a fát. Ha „véletlen” elcsiripelik a madárkák a nagyfőnöknek fenn a hotelban, hogy mit randalírozik, biztos nem fog pezsgőt bontani örömében. ~Passz. Tűzoltó vagyok, nem telefonos kisasszony, nem én kezelem a bejövő hívásokat. De tekintve, hogy már zárva a park és sehol egy civil, kizárásos alapon én valamelyik biztonsági őrre gyanakszom. ~ néztem körbe, igaz, túl sokat azokból sem láttam így hirtelen, jó, ha egyet. Én biztos, hogy többet foglalkoztatnék. ~Amúgy ha ennyire dúl benned a levezetésre váró energia, miért nem jelentkezel a cirkuszba? Még fizetnének is érte, hogy mindenre felmássz meg produkáld magad. ~ Kész főnyeremény, és még legális is. Nem mint ha különösebben zavarna, ha illegális módszerekhez kell folyamodnom, dolgoztam én azon az oldalon is, egyszerűen mióta a „jók” oldalát erősítem, nehezebben viselem, hogy mások csinálják a plusz munkát számunkra. Mint most is… Nem hiszem el… Épp, hogy helyet foglalunk a kocsiban, már kezdi is a flörtölést! Arcomat a tenyerembe temetve dőlök hátra a helyemen, hihetetlen, hogy ez a balfácán még azok után is képes belelkesedni ennyitől, hogy az előbb kis híján otthagyta a fogát. Jééézusom, és még vissza is integet, anyám borogass! ~Valami hihetőt, hacsak nem akarod bent tölteni az egész éjszakát… Nem mondom, egész jó az automatás kávé bent az őrsön, de ha választanom kéne, inkább az otthonalvás mellett voksolnék. Az ágyaik már kevésbé kényelmesek. Bár, ha így folytatod a pasizást és befogod valamelyiküket ágybetétnek, akkor talán elviselhető. ~ cukkolom újfent, amikor azonban meghallom a megjegyzését, nem bírom megállni, hogy ne mosolyodjak el ~ Ha ez megnyugtat, én se sűrűn ismerkedem vidámparkok óriáskerekén csimpaszkodva. ~ Pláne falkatagokkal… Igaz, meg kell hagyni, vidámparkba sem sűrűn járok, és tekintve, hogy nemrégiben érkeztem Fairbanksbe, még mindig több számomra az ismeretlen, mint az ismert falkatag… ~Szóval te is Chicago? Akkor gondolom, még előttem elhagytad a falkát. Miért döntöttél úgy, hogy most mégis visszatérsz? ~kérdeztem vissza kíváncsian, érdekelt, hogy mi lehet a motivációja így… 60-70 év után, legalább. A helyében biztos valahol, a világ másik felén kerestem volna valami falkát magamnak, amerre épp az utam visz és olyan jól érzem magam, hogy hosszabban akarok időzni. A szondáztatásra aztán már én is hátrafordulok, amikor azonban meghallom a drogtesztes felszólalást, csendesen felnevetek. -Mondj még ilyeneket, és bent tartanak megfigyelésre, amíg vissza nem küldik az eredményeket. -felelem vigyorogva, ahogy azonban tovább csinálja a műsort, csak felsóhajtok magamban. Már kezd az az érzésem lenni, hogy nem is önszántából hagyta el a falkát, hanem kirakták. Biztos ő a falka „titkos” fegyvere. Átdobják az ellenséghez, aztán mindenkit kiakaszt rekordidőn belül. -Még egy negyed óra, és visszaérünk. Addig pedig ha kérhetem, viselkedjen a korához méltóan. –mormogja hátra a főnök, én pedig csak próbálok egy újabb vigyorgást elfojtani. Ó, ha tudná az öreg, hogy valójában az ükunokánknak is fiatal lenne… Nekem pláne. ~Szerinted hogy kell a korunkhoz méltóan viselkedni? ~ passzolom hátra a kérdést Sofinak, ha két flört között épp ráér.
Őr. Remek… akkor majd legközelebb jobban odafigyelek rájuk… mert lesz ám legközelebb! Most legalább kiderült, hogy nem vettem figyelembe egy fontos tényt. Legközelebb majd ügyesebb leszek, és kikerülöm azokat a pontokat, ahol észrevehetnek. Szeretem a kihívásokat. Ezt persze nem kötöm a csini nőstény orrára, még a végén megpróbálna lebeszélni a dologról. ~ Dolgoztam már cirkuszban… nem is egyben… hosszabb távon jobban leköt a tánc, de azért köszi a tippet! ~ Ezek szerint van cirkusz is valahol a környéken? Na ennek majd utána nézek. Lényegében egy cirkusz volt az otthonom, anyám jóvoltából cirkuszosok között nőttem fel. A klasszikus cirkuszoknak azonban már jó ideje nem vagyok a híve, ezért is tetszett az az újszerű kezdeményezés Kanadában, és ezért is társultam be titokban a Cirque du Soleil megalapításába. Az a cirkusz a művészekről, és a művészet varázsáról szól… nem pedig az állatokkal való parádézásról. Emberként valahol mindig is sajnáltam a cirkuszi állatokat, vérfarkasként pedig már teljesen ellenzem az ilyenfajta szórakoztatási formákat. Élvezem Taylor kitüntető figyelmét. Legalább elszórakoztatom magam vele. Tudom, hogy mennyire gonosz tőlem, de még bíztatom is szerencsétlent egy-egy rajta felejtett pillantással. Időnként jó előre gondolkodni, nem? Talán a későbbiekben még jól jöhet, ha több ágon is vannak kapcsolataim a tűzoltóságon. Amúgy is… az egyenruhának mindig van vonzereje… legalábbis én szexinek találom az egyenruhát, beindítja a fantáziámat. Hiába… hedonista mivoltomat se tudom letagadni… de nem is akarom. ~ Jobban szeretem a frissen főzött olasz kávét… bár ez az ágybetét dolog nem hangzik annyira rosszul… ~ Vetem oda kajánul. Szóval elő kell állnom valami hihető mesével. Hát jó. Van néhány dolog a tarsolyomban, majd amelyikhez épp alkalmasnak érzem a helyzetet, azt rántom elő a „kalapból”. Az embereket… pláne a férfiakat könnyű megvezetni, én meg egész jól ki tudom dumálni magam, ha veszem rá a fáradtságot. Most muszáj lesz, mert tényleg nem szeretnék gondot emiatt az apróság miatt Castorral. ~ Valószínűleg. Elég nagy volt a falka, de a többséget ismertem közelről, akit meg nem… azt csak látásból, de tudtam hogy közénk tartozik. 1900-ban léptem le… szóval gondolom te után… ~ Miközben gondolatban társalgunk, Taylorral szemezek. Orromban kúszik a megnövekvő tesztoszteronszag… egyértelműen nyeregben érzi magát. Nem kell gondolatolvasónak se lennem ahhoz, hogy abban a tudatban van, hogy nyert ügye van nálam. Férfiak… Vannak, akik még tényleg azt hiszik, hogy bármire is lehet befolyásuk… pedig a mondás az igaz… mindig a nő választ… a férfi meg csak reménykedhet. ~ Megígértem. Az ígéreteimet komolyan szoktam venni. ~ Ha mást nem is veszek feltétlenül komolyan, legalább az adott szavamhoz tartom magam. Ez is valami, nem? ~ És te? Mit keresel pont ebben a falkában? ~ Ha más ő kérdezősködik, én se maradhatok ki a sorból. Nyilván okkal csatlakozott pont ehhez a falkához. Nem tűnik annak a fajta nősténynek, aki kényszerből tette volna. Úgy sejtem, saját elhatározásból. - Ó… én csak meg akartam mutatni, hogy mennyire együttműködő vagyok a hatóságokkal… - Mosolyodom el angyalian. Olyat is tudok. Végtére… kaptam főszerepet is egy filmben, szóval nem áll messze tőlem a színészi pálya sem. Ujjaimmal dobolok törökülésbe húzott lábaimon. Nem túlzottan zavar, hogy csuromvíz vagyok. - Yeah, Sir! – Emeltem a kezem a homlokomhoz, tisztelegve a kapitánynak… vagy mi is a rangja. Nem értek a tűzoltókhoz. Láthatóan hátul állt a sorban, amikor a humort osztogatták… vagy így próbálja fitogtatni a főnöki tekintélyét. Igazából tojok rá. Csak egy halandó, akit pikk-pakk elintézhetnék, ha akarnék. Az irataim szerint, amiket még akkor szereztem be, amikor nevet váltottam… idén töltöttem a huszonhetet. Huszonötnél többnek senki se szokott nézni, szóval a koromhoz méltóan? Hm... ezen most én is elgondolkodok kicsit. Mintha a nőstény olvasna a gondolataimban. Elvigyorodok. Persze ezt is magára veszi a mi Taylor barátunk. ~ Ez engem is érdekelne. A koporsóban alvás túlságosan Drakulás lenne… nem? ~ Egy pillanatra lehajtom a fejem, hogy előre omló nedves tincseim elrejtsék a széles vigyort, ami az arcomra csusszan. ~ Lehet, hogy felcsapok én is tűzoltónak. Szerinted bevennének a bandába? ~ Mustrálgatom a tűzoltókat. Elég jó karban vannak… s ezek itt legalább nem fehérjéktől, meg poroktól izmosak, hanem a teljes felszerelésben való lépcsőkön rohangálástól. ~ Koedukáltak a zuhanyzók az őrsön? Ha a helyedben lennék… végigkóstolnám a kínálatot… ~ Jegyzem meg kajánul.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
~Nocsak, akkor annyira nagyot nem is tévedtem. ~ üzentem vissza, igaz, abból, hogy egy óriáskeréken kellett kergetőznünk vele, már okot ad a gyanakvásra… Mindenesetre úgy tűnik, nagyon nem tud szabadulni a múltkor, kíváncsi vagyok, hogy legközelebb honnan kell majd leszednünk. Igaz, néha-néha hátrapillantok, de ahogy meglátom, milyen flörtöt nyomnak ezek itt a hátam mögötti üléseken, elmegy a maradék kedvem a további nézelődéstől. Még jó, hogy hátul nincs szemem, legalább látnom nem kell, ha hallani, érezni igen… Hol van a sisakom?! Legalább az tompítana valamit a képességemen… ~Látom, gyorsan tanulsz. ~ vagy legalábbis megfogadja az idősebbek tanácsait. Ha a komolyabb témákhoz is így viszonyul, beírhat magának egy piros pontot a képzeletbeli ellenőrzőjébe… ~Akkor úgy tűnik, majdnem egy fél évszázaddal elkerültük egymást. Én 45-ben keveredtem Chicagóba. ~ veszem át a szót tőle, amikor azonban elárulja, miért tért vissza, érezheti rajtam a meglepettséget ~ Nem semmi ígéret lehet, ha ennyi idő után is betartod. Mindenesetre elismerésre méltó. ~ ismerem el, mert tényleg megérdemli. ~Nyugalmat. Amúgy meg az egy hosszú történet. Röviden annyi, hogy miután a bankrablás már nem volt annyira jövedelmező, meg be is néztünk egy útelágazást a hatalmas Amerikában, Chicagóban kötöttünk ki. Megtetszett a hely, és jobb egy falkán belül lenni, mint megtűrt kopóként tűrni és nyelni mindent, szóval csatlakoztunk. ~ Én, a Gyula meg az Ottó… helyett Petrov meg Henry, de a létszám így is stimmel. Igaz, azóta már mindketten kidőltek, Henry ki tudja hol szeli a hullámokat, a bátyám meg már pár éve, hogy alulról szagolja a hóvirágot. -Ó, ne aggódj, lesz még lehetőséged bizonyítani. -rebegtettem meg a pilláimat ma született bárány módjára, hisz még az egész kihallgatós-papírozós-hercehurca ezután következik majd. Viszont azt hiszem, a főnök máris a „szívébe zárta”, legalábbis abból az ingerült morranásból ítélve, amivel lereagálta a kedves falkatárs szalutálását. ~A koporsóban alvást inkább kihagynám, egyszer már próbáltam, cefetül kényelmetlen. Igaz, azoknál nem is a kényelem az elsődleges szempont… Múmiának becsavarva lenni sem jobb buli, halottnak meg pláne… Azt hiszem jók leszünk így is. ~ gondolkozok olyan hangosan, hogy azt csak a néhány üléssel arrébb ücsörgő vérfarkas hallhassa, amikor azonban elejt egy olyan megjegyzést, hogy esetleg ő is tűzoltó szeretne lenni, hirtelen nem tudom, hogy örömömben vagy riadalmamban ejtsek könnyeket. Ami biztos, hogy hirtelen ki is húzom magam ültömben, némi zavart mocorgást követően. ~Hát figyi… a fiúk szerintem oda meg vissza lennének az örömtől, a főnök meg a fejét verné a falba örömében, hogy ennyire elnőiesedik az osztaga… Még azt is kinézem belőle, hogy átrakat mindkettőnket irodába, csak hogy megszabaduljon tőlünk. Szegény nem tudja, hogy ott is meg tudnám keseríteni az életét… Mindenesetre ha csak az egyenruha miatt szeretnéd, guberálhatok neked egy használtat az őrsön a sufniból…~ fejtem ki a véleményemet annyira diplomatikusan, amennyire tudom, a következő megjegyzés előtt azonban hezitálok egy kissé. ~Nem, hála a jó égnek, még csak az hiányzik, hogy minden zuhany közben 10-en stíröljék a hátsómat. Nem mint ha zavarna, de… de ha egy hét után azért rúgnának ki, mert elterelem a többiek figyelmét, az már tényleg zavarna. Nem olyan nagy ez a város, hogy több tűzoltóság legyen benne.~ Vérezne a szívem, ha nézhetnék más munka után. Szép dolog a festés is, de már annyi képet megfestettem életem során, hogy kezd unalmas lenni egy kissé, az akciódúsabb, tevékenyebb munkák jobban lekötnek. ~Ó, azt bízd csak ide! Végig lehet azt kóstolni koedukált zuhanyzók nélkül is. Taylort mindenesetre meghagyom neked, azt hiszem, dúl a lamúr. Ha meg este azon kapod magad, hogy az erkélyed alatt szerenádozik, vagy csokor vár a küszöbön, akkor nem tőlem tudja a címet. ~ vigyorodtam el, már csak poénból is belementem volna egy ilyenbe, hisz mi lehet jobb csapatépítő tréning, mint egymás heccelése? Megnézném a fejét, mit reagálna rá, bár sejtem, nem kéne aggódnom azért, hogy hogy kezelje a dolgot…
~ Nem. Ha akarod, megtaníthatlak néhány trükkre. ~ Válaszolom, miközben orrom alatt megjelenik szokásos, hamiskás félmosolyom, bár ezt ő most nem igazán láthatja, mert háttal van nekem. Egyszerűen nem én lennék, ha nem próbálkoznék be mindenkinél, aki megtetszik… teljesen függetlenül attól, hogy az illető férfi vagy nő. Nekem ez mellékes tényező. Lehet nyugodtan ribinek nevezni, bár véleményem szerint a ribik azok, akik ellenszolgáltatást várva nyújtanak szexuális szolgáltatásokat, én meg semmiképp se tartozom ebbe a kategóriába. Azért „vadászok”, mert élvezem a vadászatot. Ki mondja azt, hogy csak a farkasom az, akinek jogában áll a vadászat, hm? Igaz, mindkettőnknek mást jelent ez a fogalom. Nem vagyok emberevő, inkább nagytestű vadakra szoktunk vadászni a bundásommal… emberként pedig hódolok, amikor csak tudok a hedonizmus szentélyén. ~ 45 hm… ~ Elgondolkodok, hogy én pontosan akkortájt vajon mit is csináltam, hol is lehettem. Viszonylag folyamatosan mozgásban voltam a Dél-Amerikai kontinensen, elég sok ismerősre tettem szert azokban az időkben, de Kubán kívül sehol se horgonyoztam le hosszabb időre. Ott volt is egy házam… máshol inkább fogadókban, hotelekben, vagy az aktuális ágyasaimnál szálltam meg. Mivel kóbor farkas voltam, bármerre is jártam, a helyi falka mindig szemmel tartott, meg persze próbálkoztak becsábítani falkákba is, hol finomabb, hol erélyesebb módszerekkel, de mindig nemet mondtam, mondván van már falkám, ami visszavár. ~ Szerintem akkortájt én Kubában voltam már. Jártál már ott? Páratlan hangulata van Havannának. ~ Mire Ernesto Che Guevara és a bandája elkezdte ott a kis „buliját”, én addigra már felszámoltam az ottani életemet. Csak utólag hallottam, hogy mik is zajlanak ott. Valahogy mindig volt érzékem ahhoz, hogy még azelőtt felszívódjak egy-egy helyről, mielőtt zavargások törtek volna ki, és az emberek halomszámra ölni nem kezdték egymást. A világháborúkból is kimaradtam. Mindig találtam olyan szegletét a földnek, ami mentes volt a világháborúk mocskától. Sose tudtak érdekelni az ilyen háborúk… túlságosan lekötött a táncok, és a művészetek iránti feltétlen szeretetem. ~ Az ígéreteimet mindig betartom, ezért is gondolom meg mindig alaposan, hogy kinek mit ígérek meg. ~ Felelőtlen ígéreteket nem teszek, amikről már abban a pillanatban is tudom, hogy úgyse tartanám be. Nem vagyok hülye, és az életemet se untam meg még. A bundásom meg főként nem… kettőnk közül ő a bölcsebb, és nyugodtabb… én meg a hevesebb vérmérsékletű. Néha muszáj közbelépnie, ha nem tenné, talán már nem lenne a fejem a helyén, a testem… vagy a darabkáim meg szanaszét rothadnának az erdőben. ~ Nem vagy Amerikai? ~ A „hatalmas Amerika” szókapcsolata valahogy szöget ütött a fejemben, s valamiért rögtön arra asszociáltam, hogy ő se ezen a kontinensen látta meg a napvilágot, persze lehet, hogy tévedek. - Micsoda remek hír! Már alig várom! – Válaszoltam hasonlóképp rebegtetve a szempilláimat, majd újra Taylor felé fordultam, és pimaszul a tűzoltóra kacsintottam. Nem zavart különösebben, hogy a többi, körülöttünk ülő társa közül hányan látják ezt. A mi kis csókunkat is „páholyból” nézték végig, szóval nem olyan mindegy? De. ~ Próbáltad? Váó… és milyen volt az a koporsó? Vadonatúj, vagy osztoztál rajta a lakójával? ~ Naná, hogy megmozgatta a dolog az élénk fantáziámat. Én meg az a típus vagyok, akit ha érdekel valami, akkor bizony rákérdezek. ~ Áh, nem kell köszi. Sokkal dögösebb, ha másokon látom, mintha nekem magamnak kéne viselnem… csípem az egyenruhásokat. Volt egyszer egy cuki járőr srác, aki megengedte, hogy elfenekeljem a gumibotjával… bár gondolom nem érdekelnek mélyrehatóan a részletek… ~ Vigyorgok magamban kajánul. Tényleg cuki volt az a srác… olyan kis lelkes. Szeretem a lelkes szeretőket, akik el akarnak kápráztatni, akik mindenkit felülmúlva akarnának teljesíteni. Persze egy halandó ember sose érhet fel egy farkassal az ágyban, de jó néha velük is viháncolni. ~ Ó de kár… pedig ahogy szétáztam az esőtől, igazán jól esne egy forró zuhany… vagy hideg zuhany alatt felforrósodni… ~ Jegyzem meg kajánul. A vihar még mindig tombol, hallom, ahogy a tűzoltóautót verik az esőcseppek, és az ablaktörlő is max fokozaton tolja le a vizet az üvegről. ~ Ah, szegénykém akkor nem jutna ki élve. Bent lakok a hotelben, Castor szem előtt akar tudni még egy darabig. ~ Nem is értem, miért? Haha… ~ De az erkély alatti szerenádot szívesen meghallgatom, ha jó a hangja… ~ Isten ments, hogy bárki lelkesedését elvegyem. Engem igazán mulattatna egy ilyen szituáció… bár Castort már kevésbé, ha másnap azzal a hírrel lennének tele a helyi lapok, hogy a hotelben lakó hírességnek egy helyi tűzoltó szerenádozott. Sakk, cicám... ~ Egyébként van egy olyan sejtésem, hogy ő maga fogja megadni a telefonszámát, hogy hívjam fel… talán meg is teszem. Neked pedig… szimplán csak elég bekopognod a szobám ajtaján… mi tagadás, nem hajítanálak ki az ágyamból… Imádom a harcias nőstényeket, az meg a grátisz, ha van még mellé humoruk is… ~ Teszek félreérthetetlenül nyílt ajánlatot, bár elsőre nem gondolnám annak a fajtának, aki nőstényekkel is hál, de aztán ki tudja?
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
~Igazán rendes tőled, de öreg vagyok én már a bazári cirkuszi mutatványokhoz. Más se hiányzik, mint hogy egy elbénázott figurával összetörjem magam… A késdobálásban meg így is nagyobb gyakorlatom van, mint a nagy átlagnak.~ jegyeztem meg, miközben jót mosolyogtam magamban… csak tudnám miért, hisz életem egyik legkeményebb évei voltak azok, amit az asszaszinokkal töltöttünk, miután drága Teremtőm volt oly kedves és leadott minket megőrzésre… Szerintem mondjon bárki bármit, csak beleunt az apaságba, aztán igyekezett mihamarabb megpattanni tőlünk, hogy újra élhesse tovább gondtalan agglegény életét. Kár, hogy akkoriban még nem voltam olyan élelmes, ma már biztos nehezebb dolga lenne a lerázással. ~Hogy volt az Kubában…? Nem, Kuba sajnos kimaradt a repertoárból… Ezek szerint azt mondod, megéri körbenézni arra felé? Mostanában nem épp a legnyugisabb hely…~kérdezek vissza, mert se a politika, se a hatalmi harcok nem vonzanak, ettől függetlenül maga az ország tényleg szép, azt el kell ismerni. Talán egyszer majd oda is eljutok. ~Érthető is. Az adott szó kötelez. Én is igyekszem betartani őket. ~igaz, ha a munka azt kívánja, akkor minden lelkiismeret-furdalás nélkül csinálok hülyét abból a szerencsétlenből, akire szükségem van az adott megbízáshoz, de ez már csak egy ilyen szakma. Közeli ismerősöket, falkatagokat, meg azokat akik jóval nagyobb súlycsoportot képviselnek tőlem, igyekszem nem átverni – nem épp lenne túl jó életbiztosítás. ~Nyet. ~rázom meg a fejem, bár nem tudom, mennyit lát belőle az üléstől… Mindenesetre ebből már lehet egy erős tippje, hogy Eurázsián belül hova tájoljon be származás tekintetében. Viszont, ha már ilyen ide-oda passzolgatós játékot játszunk, én sem vagyok rest visszakérdezni ~A neved alapján te sem született chicagói vagy… A szülők vándoroltak át Európából, vagy még az „Óhazában” született olasz vagy? Vagy csak azért ilyen nevet választottál, mert jól cseng? ~kérdeztem vissza, így hangzás alapján legalábbis olaszra tippeltem volna. Bennük meg van annyi büszkeség, hogy nem „angolosítják” a nevüket, és ha nem is tartanak ki az eredeti mellett, de maradnak az olasz vonalon. Kár, hogy ez az orosz nevekkel nálunk felejtős, képzelem, mi kínszenvedés lenne a „hieroglifának” titulált betűinkkel, akárhányszor a nevemet kell lediktálnom. Ami szép, szép… szép hosszú, szóval duplán szívnék vele. Ez a köszönet érte, ha lelkes az ember, legalábbis ilyen karót nyelt, morcos főnök társaságában. Hiába, Sofiáé volt az utolsó szó, mégis, kijutott nekem is a főnök neheztelő, szigorúan dühösnek szánt pillantásából. Hurrá! Már tudom, mitől lesznek este rémálmaim. ~Csak egyszer… És isten ments! Nem vagyok az az osztozkodós fajta… Amúgy szűk, sötét, meleg… ~ igaz, Szíriában mi nem az?! ~… és mivel én se koporsókban töltöm az éjszakáimat mint valami elcseszett Drakula, így nem mondom, elég kényelmetlen volt… Tudod, hiába nincs klausztrofóbiád, ha órákon keresztül nem tudsz mozdulni, az elé frusztráló tud lenni… Egyébként az együk küldetés során született az ötlet, a „hogyan jussunk ki a városból feltűnés mentesen” fejezet alatt. Na de ne csak én meséljek… neked van bármi hasonló morbid sztorid? ~ kérdeztem vissza én is, ha már úgy is úton vagyunk, zötyögünk, ezerszer inkább ez, mint a rádió… Nem igazán fedi le egymást a zenei ízlésünk a főnökkel. Pláne, hogy neki semmi nincs, szóval nincs is mivel lefedni egymást… ~Ezen ne múljon, lásd, kivel van dolgot, guberálok én neked valami kiselejtezett egyenruhát a talált tárgyak között, csak hogy lásd, milyen segítőkész vagyok. ~ szúrtam közbe pimaszul, a következő megjegyzésére azonban csak fáradtan sóhajtottam ~Gondolatolvasó vagy! Hacsak nem valami közös ismerősünk volt az a bizonyos járőr, annyira nem vonz a sztori, ellenkező esetben ne kímélj, legalább lesz mivel cikiznem a későbbiekben! ~ csaptam le az ajánlatra, később még jól jöhet az ilyesmi. Mondjuk alkudozásnál, zsarolásnál, időnyerésnél… ~Ha már hideg zuhany, én javasoltam a főnöknek, hogy vízágyúval szedjünk le az óriáskerékről, de látod, milyen, nem engedte… ~ biggyesztettem le a szám szélét ~ Szóval hálát is mondhatsz neki. Vagy akár lepd meg őt a zuhany alatt. Megnézném, milyen fejet vág „Bajusz” kapitány…~ cukkoltam tovább, mert miért is ne? Aztán ugrunk is tovább a következő témára, avagy Castor és az önjelölt Rómeók hatástalanítása… ~Nem értem, mi bajod ezzel. Tisztára mint valami kollégiumban, bármi van, csak átkopogsz a szomszédba, hogy heló! Kivéve, ha történetesen az Alfa a szomszédod… Vagy a Béta… hozzájuk lehet, én se ruccanék át csak úgy egy kis iszogatásra, vagyis… mennék én, csak félek, nem díjaznák. Amúgy nem tudom, hogy tud énekelni a kolléga, de akkor derítsük ki, befűzöm, hogy ne legyen nyuszi és vállalja be bátran azt a szerenádot… ~ ajánlom fel újfent nagylelkűen, a következő megjegyzésre pedig muszáj vetnem egy pillantást hátra a kis hősszerelmesünkre… ~Hát, ahogy nézem, reménytelen. A vak ló meg a szakadék tipikus esete… férfiak! ~csóválom a fejem, de sebaj, had legyen a fiataloknak egy jó estéje, csak aztán nehogy ezt kelljen hallgatnom másnap az őrsön, mert… mert ne. ~És már meg is kapom a számodat? Ó, igazán drága vagy. ~ tettettem az értetlent ~Kellett nekem a koli-hangulatot emlegetni… pizsiparti, ottalvós buli… Jut eszembe, voltál valaha kollégista? ~
~ Majd egyszer kihívlak egy darts meccsre, ha úgy alakul… ~ Vigyorgok. Idősebb nálam a nőstény, és a farkasa is erősebb… na de ügyesebb is lehet? Imádom a kihívásokat, és szeretek bizonyítani is. Kíváncsi lennék rá, hogy kettőnk közül melyikünk az, aki jobban céloz. ~ Már ha benne vagy persze. ~ Teszem hozzá, majd egy kicsit szabadjára engedve farkasom energiáit, játékosan megcsiklandozom az övét, mintegy csalogatva, heccelve… Talán… sőt, meg merem kockáztatni, hogy bizonyítási vágyam átcsap a „beteges” kategóriába. Akaratlanul ragadt ez rám szülőanyámról, aki mindig próbálta betölteni azt az űrt, amit egy apa hiánya okozhat egy gyerek számára, bebizonyítani azt, hogy egy anya is elegendő ahhoz, hogy felneveljen… Én voltam élete középpontjában, én voltam a legfontosabb, s bízott abban, hogy én be tudom teljesíteni a vágyaimat, és az álmaimat, ami őneki nem sikerült. Ezért is indultam el annak idején Itáliából, miután teljesen elárvultam. Be akartam bizonyítani, hogy igaza van, hogy képes vagyok arra, hogy kiemelkedjek a szürkeségből. Ha van túlvilág, akkor biztos vagyok benne, hogy büszke arra, amit elértem. ~ Évtizedek óta nem az, de mi tudunk vigyázni magunkra. Olyan, mintha ott megállt volna az idő… érdemes ellátogatni oda, és beleolvadni a hétköznapokba. Magával ragadó az az atmoszféra, nekem elhiheted. Ha arra járnál esetleg, hozhatnál nekem szivart… de ne boltban vedd! Az igazán jó, eredeti szivart utcai árusoktól lehet beszerezni, mert ők az eredeti módszerrel sodorják mind a mai napig. ~ Lényegtelen, hogy valaki dohányzik-e vagy nem. Ha Kubába megy az ember, ki kell próbálnia a szivart. Nyet… talán orosz? Annyira keletre sose mentem Európán belül, pedig ha Franciaországban nem vettek volna fel a balett iskolába, amikor visszatértem oda több, mint száz év után, akkor Oroszország lett volna a másik hely, ahol a balettel bepróbálkoztam volna. Végül nem kellett annyira keletre mennem, mert sikerül bekerülnöm egy francia balettintézetbe. ~ Veronában születtem. Anyám félvér volt. Olaszországból és Algériából származnak anyai őseim. Az apámról nem tudok semmit. Soha nem ismertem. Amerikába egyedül érkeztem… de ez egy hosszú história… mint általában mindegyikőnknél. ~ Nem találkoztam még olyan hozzánk hasonlóval, aki röviden el tudta volna mesélni, hogy jutott el addig, ahol most tart. De ez normális, hiszen hosszúra nyúló életünket számtalan történet és kaland övezi. ~ A Salucci nem az eredeti családnevem, ahogy bizonyára neked sem a Tedrow… ~ Tettem hozzá magamban mosolyogva. Kevés olyan farkas van, aki az idők során ne használt volna álneveket. Annak idején, amikor Dél-Amerikába mentem, jobbnak láttam olyan nevet használni, amivel jobban beleolvadhatok a környezetembe. Aztán visszatérve Európába inkább franciásan csengő név mellett döntöttem… s miután a megrendezetett halálommal „újjá születve” elhagytam Kanadát, és visszatértem az államokba, újra felvettem egy olyan nevet, ami származásomra utal. ~ Még jó, hogy nem máglyára dobták a koporsót.. ~ Rázkódok meg egy pillanatra. Az elevenen szénné égés az egyik olyan halálnem, aminek gondolatára még a farkasom is kétségbeesetten kezdi kaparászni húsbörtönének falát. Csúnya halál, maradjunk ennyiben. ~ Morbid sztorim? Hm.~ Kinek mi a morbid ugyebár. ~ Éltem tizenöt évet a Kanadai Montréal-ban, ebből tizennégy évet a Cirque du Soleil-nél időztem… de tudod, hogy van ez a fajtánknál. Nem maradhatunk túl sok időt szem előtt úgy, hogy valakinek ne kezdene furcsa lenni az, hogy nem változunk lényegesen. Persze vannak praktikák, amivel kicsit idősebbnek maszkírozhatjuk magunkat. Én viszont úgy voltam vele, hogy annyi elég volt ott, újabb kihívásokra vágytam… és végleg le akartam zárni azt az időszakomat, ezért megrendeztem a saját halálomat. Nem szoktam feleslegesen emberéletet oltani, ezért loptam egy szomszéd város hullaházából egy holttestet… egy fiatal nőjét, aki hasonló adottságokkal rendelkezett. Full tankkal, százhússzal belehajtottam egy betonfalba. Oldalról kormányoztam, őt ültettem a vezető ülésre, az utolsó pillanatban ugrottam ki a kocsiból. Kicsit összevertem magam, de vízbe estem, úgyhogy megúsztam néhány karcolással, a kocsi viszont jó nagyot szólt. Semmi se maradt belőle. A hímemet is magam mögött hagytam. Ő is úgy tudja, hogy meghaltam. Ez elég morbid? ~ Kérdezek vissza. A párkapcsolat azt hiszem nem nekem való. Jobb így Torinnak, és jobb így nekem is. Egyszerűbb megoldásnak tűnt ez, mint szakítani vele. Túlságosan szeretett azt hiszem ahhoz, hogy csak úgy el tudott volna engedni, ha megmondom neki, hogy elmegyek. Valószínűleg velem akart volna tartani. Ezt pedig akkor nem akartam. Újra akartam kezdeni, tiszta lappal, és ő a múltamhoz tartozott, a jövőképembe nem fért bele. ~ Közös ismerős? Nem hiszem… hacsak nem éltél Beverly Hills környékén… ~ Kajánul elvigyorodok, amit Taylor persze megint magára vesz. Megdörzsölöm a karjaimat, mintha fáznék, erre a „lovagom” lelkesen mozdulva rám terít egy pokrócot. - Köszi Taylor… - Búgom neki, mint egy kis gerle. Elkapom a pillantását, mire zavart félmosoly telepszik az arcára. A társa rántja vissza a nadrágszíjánál fogva, hogy üljön le a helyére, mielőtt a főnököt újra kihozza a sodrából. ~ Hát nem cuki? Megzabálom! Ne… ne aggódj… nem úgy… ~ Teszem hozzá magamban. ~ Vízágyúval? Milyen brutális vagy, ki se néztem volna belőled, ejnye… ~ Ciccentek magamban. ~ Szerintem a Kapitányod ott kapna infarktust. Elég rozoga már a ketyegője, kétlem, hogy bírná azt a tempót, amit én diktálok… a nyugdíjas szex ugyanis nem tartozik a kedvenceim közé, amit valszeg ő szokott tolni otthon az asszonnyal… ~ Érzek felőle női szagot… igaz tompán, de abból sejtem, hogy van felesége, vagy barátnője. Nem lehet túl aktív a szexuális életük, elég feszült a csávó, látszik, hogy nem gyakran vezeti le… ~ Dante-ra gondolsz? Ő kísért Castorhoz, mikor megérkeztem. Eléggé magának való egy hím. ~ Nem tartozik azon kategóriába, akik felkeltették a figyelmem… Castor meg. Azon kívül, hogy az alfám, még nem gondolkodtam el róla mélyebbre hatóan. Persze kétlem, hogy kihajítanám az ágyamból, ha egyszer úgy hozná a sors, de nem akarok mindenáron dugni vele. ~ Ha whiskey-vel mennél Castorhoz, biztos nem hajítana ki vele együtt… az üveget megtartaná. ~ Teszem hozzá vigyorogva. Igaz, hogy Castort nem ismerem annyira közelről, Chicago-ban „csak” a bétám volt, de azt én is tudom róla… és a falkán belül is köztudott, hogy a whiskey-t nem veti meg. ~ Fűzd. ~ Kíváncsi vagyok, hogy van-e annyira tökös Taylor, hogy bevállalja. Lehet, hogy beégetné magát, mert olyan a hangja, amivel vallatni lehetne, de akkor meg pláne kell egy jó adag tökösség, hogy ki merjen állni. Persze nem hívnám szobára… mégis hogy nézne ki, ha felvinnék egy embert a mi szintünkre? Biztos, hogy nem távozna onnan élve… vagy emberként. De talán megengedném neki, hogy elvigyen vacsorázni valahova, aztán… valahol ő is lakik, nem igaz? A terelést hallva vigyor jelenik meg az arcomon. ~ Nem pizsipartyra gondoltam… ééés nem is alvásra. ~ Csóválom meg alig észrevehetően a fejemet, majd teljesen kinyitottam a pajzsomat, engedve energiáim áramlását… farkasomat, farkasának dörgölőzni kihívóan. Ez már annyira határozott utalás, hogy ha akarja, se értheti félre a szándékaimat. ~ Egyébként se szoktam pizsiben aludni… és ha társaságom akad éjszakára, akkor az időt nem fecsérlem alvásra. ~ Bezárva a pajzsomat megnyújtóztatom karjaimat, mintha elgémberedtek volna az ücsörgéstől a tagjaim, s ahogy visszaengedem a kezeimet, „véletlenül” végigfuttatom az ujjaimat a nekem oldalvást, de háttal ülő nőstény felém eső karján. - Bocsi… kicsi a hely. – Szólalok meg, majd az ölembe ejtem a kezeimet, és Michelle felé pillantok. Ha hátrafordul, akkor rákacsintok. Kollégista nem voltam, de Kubában volt egy időszak, amikor befogadtam művészeket az otthonomba, és úgy éltünk együtt, mint egy nagy boldog család. Erre a kérdésére nem kap érdemi választ, hiszen számomra ez nem lényeges, és egyébként is sejtem, hogy terelésnek szánta csak.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
~ Áll az alku! ~ –vigyorodtam el én is a kihívásra, mert nem én lennék, ha úszni hagynék egy ilyen lehetőséget ~ De ha már témánál vagyunk, felőlem akár egy egész sor kis meccs lehet belőle, darts, bowling, billiárd… ~ vagy ami elérhető a városban, felőlem akár paintballozni is mehetünk, abban talán a nyughatatlan cirkuszkiránynőnknek is nagyobb a kihívás, mint csupán nyilacskákat dobálni egy táblára. ~ Rendben, ha arra járok, mindenképp. Egyébként ismerős történet, a legjobb „tömeg” árukat sosem a boltból lehet beszerezni. ~ –lásd, vodka. Amíg Oroszországban laktam, szerintem egyszer sem fordult elő, hogy boltból szereztük volna be, igaz, nagyon kapni sem lehetett. Ahol később megfordultam, ott nem igazán ismerték ezt az italt, most meg, amikor legutóbb leemeltem egy üveggel a bolt polcáról… nos, maradjunk annyiban, hogy inkább maradok a házinál. Ahogy megérzem a farkasa energiáit, játékosan, kötekedősen incselkedni, én is felé, felé kapok az energiáimmal, igaz, túlzásba nem viszem. Annyira még nem ismerem a kollégákat, hogy tudjam, van-e köztük olyan, aki fogékony a mágiára, nagy feltűnést pedig nem szeretnék kelteni. Mint a katonaságnál, a legjobb meghúzódni a háttérben – sose légy első, sem utolsó, és soha ne jelentkezz önként semmire! Amúgy meg élvezem a helyzetet, hogy a kollegina van a figyelem középpontjában, igaz, ha sokáig csinálja még a műsort, annyira nem fogom csípni a dolgot, pláne, hogy nekem kell majd menteni a menthetőt… ~ Verona? Akkor ezek szerint annyira nem lőttem mellé a Rómeó és Júlia becenevekkel…~ mosolyodok el újfent, amikor azonban a felmenőiről mesél, érdeklődve pillantok hátra, hogy alaposabban szemrevételezzem a vonásait. ~ Szóval nem ismerted az öreged? Édesanyád volt valami oka rá, hogy ennyire titkolta előtted? Sosem próbáltad kideríteni, hogy ki lehet? Vagy megtalálni? Tényleg, ha egy napon eléd állna valaki, hogy ő az, hogy fogadnád? Elküldenéd a bús fenébe, vagy örülnél neki? ~-zúdítottam a lányra a kérdések áradatát, mert érdekelt, hogy mégis mi lehet a dolog miértje… Vagy ha tényleg előkerülne, mit reagálna rá? Elég megosztó egy téma, az egyszer biztos. ~Jól sejted, nem az eredeti, arra a legkevésbé sem hasonlít. Oroszország déli részén születtem, és mivel a szláv nyelvjárású területeken kívül elég nehéz volt boldogulni vele, egész hamar lecseréltem olyanra, amivel a helyiek is meg tudnak birkózni. ~ -meg egyébként sem akartam túl nagy feltűnést kelteni, elég volt bátyám ilyen téren ~ De akkor abban igazam volt, hogy az olasz gyökerek megvannak. Főleg olaszoknál és franciáknál tapasztaltam azt, hogy hiába változtatnak nevet, mégis hűek maradnak a származásukhoz, és hangzásra hasonló nemzetiségű nevet választanak. ~ nem is kell messzire menni, elég csupán a falkán belül végignézni a francia és olasz származású tagokon… Kevesen vannak, akik inkább amerikai hangzású nevet használnak. ~ Áh, koporsót máglyán égetni annyira nem szokás, de egy élve eltemetésnek se örültem volna jobban. Szerencsére csak az utazás-szállítás idejére használtuk ezt az álcát, ameddig nagyon muszáj volt. ~ - Nem vagyok klausztrofóbiás, de órákat eltölteni egy olyan szűk helyen, hát… nem volt a kedvencem, maradjunk annyiban. Ahogy mesélni kezd, már Montréal említésénél magasra szökik a szemöldökön. Nézzenek oda, úgy tűnik, ez is kész vérfarkas-világvárossá kezd válni. Én is ott döbbentem rá, hogy él a bátyám, erre kiderül, hogy ilyen világhírű társulatok közé is sikerült már beférkőznünk… Hallgatom a történetét, és ahogy a végén visszakérdez, csak beleegyezően bólintok. ~ Ami azt illeti… igen. Azt hiszem, azért téged se kell félteni, vagy nem kell a szomszédba menni kreatív megoldásokért. Igazán… egyedi és új módja a szakításnak. ~ –vigyorodok el, igaz az, hogy ilyen mutatványt be mert vállalni, nem vall túlságosan ép észre… Vagy a tudatlanság boldogít és nem volt teljesen tisztában vele, hogy milyen könnyen félresikerülhetett volna az egész? Talán nem is számít, túlélte, és ez a lényeg. ~ Kíváncsi vagyok, hogy magyaráznád ki magad, ha egyik nap betoppanna az udvarlód. ~ –játszottam tovább a kisördögöt, és ha valami jó válasszal rukkol elő, vagy sikerül kiderítenem, ki az a hoppon maradt ürge, isten bizony felkeresem és meggyőzöm, hogy jöjjön ide… Kívülállóként úgy is buli az olaszos temperamentum, megnézném, hogy „rendezik” a dolgaikat, meg hány étkészlettel és porcelánnal adóznak a megbocsájtás oltárán. ~ Ott nem, Los Angeles és környéke kimaradt, annak idején kicsit délebbre, San Diegóból kezdtük meghódítani Amerikát. ~ -magyarázok, de amikor megint közbecsicsereg a gerlepárunk, csak a tenyerembe temetem az arcomat. ~ Nem. És ha sokáig turbékoltok, akkor nyugodtan megzabálhatod úgy is, legalább megkímélsz attól, hogy két héten át hallgassam, hogyan áradozik rólad.~ -te jó ég, még szerencse, hogy nem tudja, hogy ismerjük egymást… Vagyis csak most találkoztunk, de hogy falkatársak vagyunk… ~ Inkább úgy mondanám, hogy a praktikus megoldások híve vagyok. ~ – az úgy sokkal… elegánsabb. A brutális az olyan durva kifejezés… ~ Hát, legalább szép halált halna. Ágyban, párnák közt… Ki tudja, hátha valami fiatalabb, meg kevésbé karót nyert embert választanának új főnöknek. ~ kötöm össze a „kellemeset” a hasznossal. ~ Ő a Bétánk, nem igaz? ~ -kérdezek vissza, amikor pedig arra terelődik a szó, hogy magának való, csak vállat vonok. Annyira nem ismerem, mire a falkához kerültem, ő már rég nem volt a tagja, itt Fairbanksben meg még nem volt időnk különösebben összeismerkedni. ~ Számból vetted ki a szót. ~ –bólintok egyetértően az üveg whiskyre, amikor pedig Taylor megfűzése kerül szóba, ördögi mosolyra húzódik a szám ~Vedd úgy, hogy el is van intézve!~ Amikor a szándékos kis félreértésem kapcsán a farkasa felajzott, bagzó macska módjára dörgölőzik az enyémhez, a már emlegetett olaszos temperamentummal, a bestiám a hófödte végtelenség hűvös nyugalmával tűri a „támadást”. Nem, a pajzsot még csak véletlenül sem vonom fentebb, ennyitől azért még nem futamodunk meg. Azt hiszem, amilyen beszédesek az ő energiái, az enyémek is legalább olyan jól kifejezik, hogy rossz háznál csenget, ha azonban ettől függetlenül is tovább folytatná a játszadozást, úgy egy hirtelen mozdulattal kapok a karomon végigsimító ujjai után, határozottan rászorítva – éljen az asszaszin múlt, néha még azóta is rosszul reagálok az ilyen nem várt dolgokra. ~Viszonyítás kérdése. Szeretnéd, hogy még kevesebb legyen, vagy elég volt? ~ –pillantok hátra, és ha látom rajta, hogy vette a lapot, elengedem a kezét. Az, hogy a kollégáimmal nyilvánosan kikezd, az egy dolog, de azért ne essünk túlzásokba…
~ Okkkééé… majd írunk egy pontos listát, és valakit felkérünk bírónak. ~ El ne felejtsem majd a listára odaírni az iszapbirkót is. Azt csípem! A nőstény idősebb, abban valszeg legyőzne, de hát ki nem szarja le? Nekem mindegy, hogy alul vagy felül vagyok… a lényeg, hogy legyek valahol… ~ Áh, ki kell ábrándítsalak, én nem vagyok az a hősszerelmes típus. Inkább választom a svédasztal kínálatát, mint a’la carte… ~ Nem buta, szerintem érti, mire célzok ezzel burkoltan. Szeretem falni az életet, ahogy a szeretőket is. Torin… Hát.. ő volt a kivétel, aki erősíti azóta is a szabályt. Amikor az apám felől kezd kérdezősködni.. nos.. a téma kissé érzékenyen érint, hiszen apa nélkül nőttem fel. Rövid ideig volt csak „apám”, Todd.. de már ő sincs az élők sorában ~ Nem sokat tudok róla. Anyám még Angliában találkozott vele, de csak egy éjszakát töltöttek együtt, aztán soha többé nem látta. Már Itáliában volt, mikor rájött, hogy terhes. Gondolom nem állt neki keresgélni, hiszen talán nem is volt angol, csak átutazott ott. Nem tudom. Csak a zsebóráját felejtette anyámnál. Ő pedig nekem adta a halála előtt. Kétlem, hogy életben lenne. Ha mégis, az azt jelentené, hogy egy kurva öreg őrző, vagy vérfarkas. És kötve hiszem, hogy bármelyik lenne… szóval szerintem valahol meghalt, és eltemették. De ha élne, fogalmam sincs mit csinálnék, ha egyszer elém állna. ~ Tényleg nem tudom mit tennék ebben a helyzetben. Számon végül is nem kérhetném, mert elvileg fogalma se lehet arról, hogy a világon vagyok. Nincs okom kételkedni anyám szavaiban, amiket a halálos ágyán mondott. ~ Tűt keresnék a szénakazalban. Még csak a nevét se tudom. Nincs értelme kutakodnom. ~ Vonom meg a vállamat. Vannak dolgok, amikbe jobb beletörődni. ~ Téged mi vonzott Amerikába? ~ Érdekes, hogy sokan akik Európában születtünk, itt kötöttünk ki Amerikában, és itt éljük mindennapjainkat. Gyakoribb ez, minthogy született Amerikai Európai falkához szegődne, saját tapasztalataim szerint. Idővel majd Vittorionak, a kölykömnek is ott kell hagynia Európát. Túlságosan ismertté vált az arca sikeres orgona, és zongoraművészként. ~ Élve eltemetve lenni, vagy élve elégni.. nem tudom melyik lehet a rosszabb, de nem is nagyon vágyok rá, hogy bármelyiket megtapasztaljam. ~ Farkasként még én is fiatalnak számítok, nem igazán vágyok a halálra, ahhoz túlságosan szeretek élni. Én is, és a farkasom is. ~ Az ő érdekében remélem, hogy nem teszi meg. Addig jó neki, amíg halottnak hisz. ~ Meg nekem is. Ő még Adel Belairként ismert, és persze azért a külső megjelenésemen is változtattam kicsit, ahhoz képest, ahogy kinéztem Montréalban. Nem tudom merre jár most, ott maradt-e a cirkusznál, de remélem már túltette magát az elvesztésemen, és tovább lépett. Elég kínos lenne, ha mégis beállítana. Inkább nem is gondolok erre, nem kísértem a sorsot feleslegesen. ~ Gondolod ezt tenné? Akkor nem zabálom meg. ~ Vigyorgok. Hadd menjen csak a nőstény idegeire. Egy kis gonoszkodás a részemről is megy felé, nehogy má’ csak ő hecceljen folyton… ~ Szegény főnököd. Lehet nem is olyan rossz arc, csak te fújod fel a dolgokat, mert nem szereted, ha irányítani akarnak… ~ Kijelentem, bár inkább kérdésnek szánom az észrevételem. ~ Igen, nekem úgy mutatkozott be, hogy Béta. ~ Én meg nem vontam kétségbe. Ennél többet én se tudtam meg róla eddig, de annyira nem is vonzó személyiség, hogy törjem magam a közelebbi ismeretségért. Sajna a lelkesedésem nem talál viszonzásra. A nőstény elég határozottan a tudtomra adja, hogy nem vagyok az esete. Milyen kár! Farkasom csalódottan vonul vissza, mert bizony mi benne lettünk volna egy kis mókázásban. Vettem a lapot, nem molesztálom tovább a nőstényt. ~ Kár. De ha meggondolnád magad, tudod hol találsz. ~ Fújok visszavonulót, de nem én lennék, ha azért egy utolsó megjegyzést nem tettem volna a dologgal kapcsolatban. - Messze vagyunk még parancsnok úr? Most már tényleg nagyon… nagyon kell pisilni… - Szólalok meg, a nőstény főnöke felé intézve kérdésem, mert unom a kocsiban levő csendet. Persze fájdalmasat kétségbeesett fejet vágok a kérdésem mellé, mint aki tényleg menten maga alá csurgat, ha nem jut wc-hez.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Semmi kedvem önmagamat ismételgetni, így csak egy bólintással jegyzem, hogy áll az alku – újfent. Majd álmatlan éjszakáimon – vagy az őrsön, unalmasabb pillanataimban – én is töprengek rajta, hogy milyen számokat kéne még felvenni a listára. A következő kérdésére azonban csak aprót hümmentek, és így végiggondolva, ha magamról kéne dönteni, akkor sem biztos, hogy tudnék, melyik is vagyok inkább… Ami azt illeti, Henryvel egész jól megvoltunk hosszú időn keresztül, de most, hogy ki tudja merre rontja a levegőt, sem hiányzik különösebben. Vagyis… örülnék neki, ha itt lenne, de az ugyebár felejtős, viszont így sem sírom tele esténként a kispárnámat miatta. Pedig azt hittem, jobban meg fog viselni a távolléte… ~Így már érthető. Mindenesetre ez sem egy utolsó kalandos történet. ~ jegyeztem meg töprengve, miközben a gondolataim már a zsebóra körül kezdtek forogni… de nem! Itt és most állítom le magam, van nekem most más nyomozni valóm, mint hogy Fifi valószínűleg már rég elhunyt apja után kutakodjak. Egy valami azonban nem kerülhette el a figyelmemet ~ Nem hinném, hogy őrző volt. Azok nem szoktak ennyi ideig élni. ~ Feleltem, s bár nem voltam biztos a nőstény pontos korában, de saccra? Nem igazán volt még szerencsém hasonló korú őrzővel, még az a néhány öregebb példányt, akikkel találkoztam, fiatalabbra tippelném. ~Hogy engem? Nos… Mondhatjuk, hogy az előző falkámban elmérgesedett a helyzet és jobbnak láttuk, ha tovább állunk. ~-kezdtem bele, az meg apró részletkérdés, hogy trónfosztottként mentettük az irhánkat, mielőtt a bátyám döntései miatt mindkettőnket eltesznek láb alól, „vezetőség-csere” címszó alatt ~ Az ismerősi körben akadt aki vízi szállítmányozással foglalkozott, velük tartottunk, aztán így kötöttünk ki San Diegóban. Sok beleszólásunk nem volt a dologba, ha épp Hollandiába tértek volna haza, akkor valószínűleg most Európában kolbászolnék valahol, nem pedig itt, Amerikában. Különösebben nem volt hőn áhított úti célunk, csak az volt a lényeg, hogy el. Minél messzebbre, minél előbb. ~ – fejtettem ki kicsit bővebben a dolgot, igaz, túl konkrét dolgokat most sem árultam el – régi beidegződés, ha érdeklő, majd rákérdez, ennyi. ~Különösebben engem sem vonz egyik sem. Bár azt mondják, a legrosszabb a fulladásos halál. ~-tettem még hozzá mintegy mellékes információt, és mielőtt bárki kérdezni, nem, azt sem szeretném kipróbálni. ~Köszi, igazán drága vagy! ~ – üzenem a falkatársnak, s ha legalább már így lebuktattam magam, azt is tudom, hogy ilyen nagyszerűen működik nála a fordított pszichológia, amikor pedig szóba kerül a főnök, csak vállat vonok ~ Lehetséges. ~ –Igaz, hogy nem csípem, de azért meg kell hagyni, hozzá voltam szokva elég rendesen, a bátyám sokkal borzalmasabb főnök volt, mint ez a megfásult, életunt fószer a tűzoltóságnál. A nőstény utolsó kis ajánlatára csak fejcsóválva sóhajtottam egyet, hogy vettem az adást, és azt hiszem, ezzel a témát lezártnak is tekinthetjük. És már épp élveztem volna egy kicsit a csendet – az autó monoton zötykölődését, ahogy visszafelé tartottunk az őrsre – amikor ismét Fifi hangja törte meg a csendet. Hmm… vegyük fel a „csendkirály” nevezetű játékot is a listánkra? -Tartson ki kisasszony, már csak 2 utcányira vagyunk. -mormogta a főnök a bajsza alá, nagyjából 5 perc, ha emlékezetem nem csal, bár attól függ, milyen a közlekedés – Ha megérkeztünk, a kollégák majd megmutatják, merre találja a mosdót, aztán ha végzett, egyenesen tovább is kísérik az irodákhoz.
~ Kár… pedig a harcosaik marha jól ki vannak dolgozva. Azok az izmok… nyamm… Csípem őket, már ha nem ellenem akarják használni az erejüket, hanem rajtam… érted… ~ Vigyorgok magamban. Hiába… a gyengém a jól kidolgozott, erős… férfiállat. Vannak az emberhímek között is olyanok, akikre azt mondom fincsi falat, de igazán belelendülni a dolgokba csak magunkfajtával, vagy egy őrzővel lehet, mert azok bírják a strapát. Én a szenvedélyes szexet szeretem, a nyuggerszexet meghagyom az időseknek. ~ Ühüm, értem. Anno én is csak úgy nekiindultam. Tök véletlenül kötöttem ki Chicago-ba. Csak annyi volt a cél, hogy eljussak Amerikába… aztán azon belül nem voltak terveim… de végső soron egyáltalán nem bánom, hogy Chicagoba kerültem. Abban az időben szerettem a falkában lenni. Fú milyen balhéink voltak. Szarrá raboltuk, meg laposra vertük fél Chicago-t. ~ Na jó, oké… egy kicsit talán túlzásba estem, de a lényeg a lényeg. Szerettem Chicago-t régen. ~ Milyen volt a falka, mikor csatlakoztatok? Ha jól sejtem akkor már Castor volt az alfa, ugye? ~ Kíváncsiságom valahol érthető, hiszen nekem ez a rész kimaradt az életemből a falka életének alakulását illetőleg. Akkor én épp önmegvalósítottam… jártam a világot, és tanultam… táncoltam… bohémkodtam… szerettettem magam… és adtam egy csipetnyit másoknak is a bennem dúló szenvedélyből. Egyszóval jól elvoltam. ~ Hm. Furcsa hogy tűzoltó létedre a fulladásos halált tartod a legszörnyűbbnek… Azt hittem a tűzoltók az élve elégést tartják a legrosszabbnak, ami valakivel történhet. Ha megfullad valaki, akkor csak megfullad. De ha elég… hát… én égettem már oda karácsonyi pulykát. ~ Na, ez a lehető legmorbidabb hasonlat… de hát na. Összeégett holttesthez még nem volt „szerencsém”, de ahogy az a pulyka kinézett, az alapján el tudom képzelni, hogy nézhetett ki az a holtest, amit magam helyett a kocsiba tettem, hogy elhiggyék, hogy tényleg meghaltam. - Ó én próbálok, de a hólyagom nevében nem garantálhatok semmit sem. – Feleltem a parancsnoknak, ezzel mintegy ledobva magamról a felelősség súlyát, ha netalán bepisilnék, engem ne vegyenek elő érte. Jó.. persze nem fogok bepisilni. Régóta szobatiszta vagyok már, ráadásul pisilnem se kell igazán… na jó, talán egy kicsit most már tényleg érzem, hogy tudnék csurgatni… de bepunnyadok itt, ha nem történik semmi, szóval legalább adok egy kis alaphangulatot… lévén kollektíve a hátul ülő tűzoltók háromnegyede felröhögök a mentegetőzésem hallatán. Gondolom a parancsnok nem értékeli annyira a „műsort”, de azt szerintem elkönyvelhetem magamnak, hogy sikerült ezeknek az izmos kis szexi fiúcskáknak egy emlékezetes éjszakát szereznem. - Remek. – Teszem hozzá. Már alig várom, hogy vallomást tehessek, és kifizessem a bírságot. Most hogy így két utcára vagyunk már csak a tűzoltóságtól, lehet nem ártana kitalálnom a sztorit… valami hihetőt, és valami kevésbé olyat, amiért kedvük lenne még a rendőrséget is a nyakamra hívniuk. ~ Szerinted ha azt vallanám, hogy egy T-Rex üldözött, és előle másztam fel az Óriáskerékre, akkor „szeresd-magad ingecskében” bezáratnának a diliházba? ~ Kérdeztem kíváncsian… amiből Michelle sejthette, hogy jelenleg lövésem sincs arról, hogy mivel magyarázzam ki a kis kalandomat a Vidámparkban. Mocorogni kezdtem ültömben, amit a többi körülöttem ülő betudhatott annak, hogy már nagyon nehezen bírom visszatartani a vizeletürítési kényszeremet, de inkább arról volt szó, hogy fárasztott az ücsörgés. Nem bírtam megmaradni túl sokáig a seggemen, tipikus örökmozgó vagyok, aki éjszakánként is az ágy mindegyik végét megtalálja minden testrészével, miközben álmomban fetrengek, mert még akkor se tudok nyugton maradni. ~ Ha lesz legközelebb, inkább kössetek a tűzoltóautó mögé, és futok… mert kezd zsibbadni a sok üléstől a seggem… ~ Morogtam türelmetlenül, miközben próbáltam valamilyen kényelmesebb testhelyzetbe kerülni arra a kis időre, amit még a tűzoltóautóban kell eltöltenem.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
~Ha már harcosok, akkor nem árt nekik. Nem mint ha a vérfarkas harcosoknak oka lenne panaszra. ~ -jegyeztem meg, hisz elég volt a falkában körbenézni, azért akadtak ott is szépen kidolgozott izomzatok szép számmal. Amikor azonban meghallom a következő mondatát, csak fáradtan felsóhajtok… te jó ég, van olyan téma, aminél végül nem a szexnél kötünk ki? ~Ó, a nagy kontinens vonzása! Kíváncsi vagyok, akadt-e egyáltalán olyan a falkában, akinek eredetileg is az volt az úticélja, és nem csak ott kötött ki, véletlenül… Vagyis… biztos, hogy van olyan, inkább az a kérdés, hogy kik? ~ -gondolkoztam hangosan, amikor azonban szóba kerültek a balhék, nem bírtam megállni, hogy ne vigyorodjak el ~Ugye tudod, hogy most kicsit irigykedek? Mire én odaértem, már egész lecsillapodtak a kedélyek… A nagy maffiakorszak is lecsengett a városban, szóval… Mondjuk nem mint ha akkor annyira bántam volna a dolgot, előtte vagy 2-3 állam bankjait végigraboltuk a bátyámmal meg az akkori párommal. Ó, a régi szép idők… ~-sóhajtottam fel elmerengve a múlton, de hogy a kérdésére is válaszoljak, folytattam is - ~Igen, akkor már Castor volt az Alfa. Az előzőhöz nem volt szerencsém… Pedig amennyit hallottam róla, egyszer megnéztem volna magamnak. ~ –feleltem. Amikor Fifi nekiáll kifejteni a kétségeit a legszörnyűbb halálnem kapcsán, csak vállat vonok. Végül is, még élek, szóval annyira sok kézzel fogható tapasztalatom nincs a témáról. ~Annyira nem, csak sok helyen olvastam. Gondolom a tehetetlenség, ahogy lassan megtelik vízzel a tüdő, kiszorítva a levegőt belőle… és mondhatni, fájdalom nélkül halsz meg. Azt hiszem… Amúgy az élve égés sem utolsó, pár éve nekem is majdnem sikerült ott hagynom a fogam, mert beszakadt alattam oltás közben a födém… ~ –idéztem fel a történteket. Emlékszem, mennyit gondolkoztam rajta, hogy talán jelnek kéne vennem, és ott befejezni a tűzoltói pályafutásomat, de… azt hiszem, örülök, hogy mégsem tettem. ~Nos, már égettél oda pulykát, szóval… képzeld el, milyen érzés lehet az, ha a saját bőrödön érzel hasonlót. A felhólyagosodó bőr, az égett hús szaga, az elviselhetetlen fájdalom… Nem hiába mondják, hogy ne játssz a tűzzel, mert fájdalmas dolog. Tulajdonképpen azért nem tartottam a falkával amikor ide érkeztek, mert épp a betegszabadságomat töltöttem, és örültem, ha sikerült annyi fájdalomcsillapítót kisírnom a gyógyítóknál, hogy legalább pár órát képes legyek egybefüggően aludni. ~ -jegyeztem meg, mintegy mellékesen, de mivel Sofia is csak nemrégiben tért vissza, gondolom annyira nem fogja meghatni a dolog. Mindenesetre azt hiszem, a hátamon lévő heg örök emlékeztető marad számomra, hogy csak óvatosan a továbbiakban… ~Nem hiszem, hogy a T-Rex annyira meghatná őket… szóval jah, ha nem akarsz csini fehér hátulkötözős ingecskét magadnak… Én a helyeden játszanám a naiv leányzót, azt hallottam a hírekben, hogy ma este is feltűnnek az északi fények, és valami magas helyről akartad megnézni… Vagy tudomisén, légy kreatív! Elejtetted valami ékszeredet, egy kóbor macska vagy holló meg felkapta és arra ment vele, azért szöktél be… Vagy ha már nagyon az üldözős sztorira buksz, legalább valami hihetőt mondj helyette és van esélyed megúszni a diliházat. Ügyes kislány vagy, menni fog! Csak ha lehet, ne vonj bele még több hatóságot a buliba, mert… ~ - mert ahhoz már több szálon is meg kell mozgatni a dolgokat, hogy el legyenek simítva… Vagy egyszerűen hagyni a fenébe mindent, Castor majd meginvitálja őt is a pincéjébe. Ezt követően egész sikerül ismét elmerülnöm az emlékekben, még a kapitány morgása sem tűnik fel kivételesen, csak az ránt vissza a valóságba, amikor néhány perccel később beparkolunk az őrs garázsába, és az egyik kollégám megpaskolja a vállamat, jelezve, megérkeztünk! Fel is pattanok a helyemről, felmarkolva a sisakomat, hogy a többiekkel együtt én is leugorjak a piros járműről, az öltöző felé. ~Ha szépen kéred, szerintem bármelyikük megmasszírozza. És hidd el, nem jó buli a tűzoltóautó után kötve rohanni, tud az gyorsan is menni, ha akar. Mielőtt megkérdezed – nem, még nem kötöttek utána sohasem… ~ -fojtottam belé a szót, mielőtt még lecsaphatta volna a magas labdámat. -Kitartást a későbbiekhez, kisasszony! -köszöntem el én is, a kezemet emelve, de fogunk még találkozni, annyi szent… elvégre falkatársak lennénk, vagy mi a szösz, meg amúgy is… Pár óra (jó esetben) és szemtanúja lehetek, mit virít a következő percekben – ergo mit kell eltakarítanom utána… Hajrá, kislány!
// Akkor részemről ez záró lenne, ha már semmi olyat nem írsz rá, ami válaszért kiált… Köszönöm a játékot, én nagyon élveztem! //
~ Gondolom már nem maradt olyan, akit laposra lehetett volna verni. ~ Rántom meg a vállam gondolatban egy átsuhanó vigyor kíséretében az arcomon. ~ Wow, tényleg? Mint Bonnie és Clyde? Nem.. nem.. rossz hasonlat. Ha jól emlékszem, őket szitává lőtték. ~ Hümmentek elgondolkodva. Minden esetre biztos jó buli lehetett. Emlékszem rá, hogy az ilyen kis „kiruccanásaink” a többiekkel mekkora adrenalin löketet adott. Az emlékek felidézésére farkasom is izgatottan szusszan fel egyet. Ó azok a régi szép idők! ~ Én szerettem Todd-ot. Velem mindig nagyon rendes volt. Apám helyett apám volt. És annak ellenére, hogy utólag megtudtam mi lett vele, megtartottam a neki tett ígéretemet, és visszajöttem a falkához, mert jelenleg elértem azt a csúcsot, ahonnan nincs feljebb manapság a tánc terén. Most jön ismét a várakozás időszaka. Várom, hogy a világ fejlődésével felüsse fejét egy új stílus, és akkor újra beizzítom magam. Addig meg… próbálom minél több emberrel megosztani a tudásomat. A tánc egy olyan közös nyelv, amit a világ bármely pontján megértenek. Majd ha megnyitottam a tánciskolám, nézz be… ~ Amit egyelőre akartam, azt elértem. Ideje a tudásomat másokkal is megosztani, mert mit ér a tudás, ha nem adom tovább másoknak, és nem teszem magam hasznossá általa. Ráadásul nem csak az emberek, de a falka számára is hasznos vagyok, bármennyire is érthetetlennek tűnik egyelőre, hogy ugyan mi haszna lehet a falkának egy világsztárból, akit a „Hip-Hop királynőjeként” emlegetnek a tánc szakma elismert nagy alakjai? Változtam is, meg nem is, mióta otthagytam Chicago-t. Változtam, mert az elmúlt bő száz évemet annak szenteltem, hogy fejlesszem vérvonal képességem a táncon keresztül… és nem változtam abban a tekintetben, hogy ahogy régen, úgy ma is benne vagyok minden őrültségbe, és szívesen viszem a vásárra a bőrömet, ha az Alfa úgy parancsolja. ~ Aucs. ~ Szisszenek fel magamban, de ennyivel le is tudom a dolgot. Nem szeretném firtatni a témát, én se beszélnék szívesen kellemetlen emlékekről. A lényeg, hogy erős a kis nőstény, különben ma nem lenne itt, szóval túlélte. Ez a lényeg. ~ Oké, oké… értem. Nem kell részletezni. ~ Kiráz a hideg, és farkasom is felkapja egy pillanatra a fejét, amikor megérzi a rajtam átszaladó energiák negatív kicsapódását. ~ Az a legrosszabb a sérülésekbe, hogy hátráltatnak. Szerintem. Persze azon kívül, hogy fájdalmasak. ~ És akkor még csak nem is sejtem, hogy nem is olyan sokára két szilánkosra tört térddel fél hónapra én is ágyba fogok kényszerülni. ~ Akkor a dino-téma felejtős. ~ Sóhajtom ál-sajnálkozva. - Nem akarják az utolsó méterekre bekapcsolni a szirénát? Tök király lenne! – Kérdeztem, de ahogy Misha főnöke felém pillantott, összehúzva magamat sűrűn pislogni kezdtem. - Oké. Csak érdeklődtem. – Húzódott ártatlan mosolyra az ajkam. ~ Nem? Pedig simán kinéztem volna belőled. ~ Szemtelenkedek még utólag kicsit, mielőtt engem is kitessékelnek a kocsiból. Látványosan megnyújtóztatom zsibbadt tagjaim. Majd Misha felé pillantok. - Köszi tűzlovagina! – Emeltem fel a kezemet, és csak ujjvégeimmel integettem felé a levegőben. A hős mászó-bajnokom mutatta meg merre van a női toalett, aztán bekísértek az irodába, ahol a vallomásomat begépelte a rendszerbe az egyik adminisztrátor. Hatalmas átéléssel meséltem a kerítésről lepottyanó, majd három lábon sántikáló kiscicáról, aki miatt átmásztam a kerítésen, aztán kergetni kezdtem, hogy megfogjam, és állatorvoshoz vigyem, de elbújt előlem, én meg ha már úgyis ott voltam, meg akartam nézni az óriáskerékről a sarki fényeket. Nem gondoltam, hogy ezzel szabályt sértek – állt a vallomásomban. Megúsztam egy figyelmeztetéssel, egy csinos kis csekkel… amit be kell fizetnem a kiszállásért, és a mentésért, na meg a szabályszegésért… aztán utamra is eresztettek. Mire mindennel végeztem, az éjszakások műszaka is lejárt, szóval a kedves „Rómeóm” felajánlotta, hogy hazavisz, ne kelljen gyalogolnom. Én éltem a lehetőséggel, bár tettünk egy kis kitérőt a lakása felé, és csak délutánra értem vissza a hotelbe…
Engedéllyel sem randevúztam még, már csak azért sem, mert soha nem jutott eszembe senkiét kérni. Nem is volt rá lehetőségem, de szükségem sem. Viszont most örülök, mint majom a farkának - bár farkat Castor leánya kapcsán nem lenne szabad még csak elgondolnom sem, amíg el nem hagyom a falka területét, mert a végén még félreérti a szándékaimat, s megszabadít ezen testrészemtől Sienna erkölcseinek védelmében - hogy lehetőségem van Sisit elhívni valahová. ÉS mi lenne stílusosabb egy vidámparknál? Úgyis elég dilis vagyok hozzá, no meg az apjával is itt sikerült találkozzam először. Igaz, az nem épp úgy sült el, ahogy szerettem volna, de még mindig jobb volt, mint amilyen negatív kimeneteleit el tudtam képzelni előre. Mondjuk úgy, hogyha hal lennék és nem farkas - öhm, vérhal.. ez is egy érdekes fogalom lenne, talán kéne írjak róla egy értekezést, biztos vennék, mint a cukrot. Kár, hogy nem vagyok író sem meg cukros bácsi sem, bár utóbbit nem sajnálom, hiszen inzulinozni sem szeretném magam és mutogatni a kincseimet csini ballonban sem éppen vágyaim netovábbja - akkor elképzelhetőnek tartottam volna, hogy kicsontoz, hogy aztán oly könnyedén csússzak le a süllyesztőbe, mint egy szar-dínia. Dínia. Van ilyen szó egyáltalán? Szép kis jelzős szerkezet lenne az is. Nem tudtam, hogy a helyszínről is tájékoztatni kell-e az alfát, s mivel hibát nem szeretnék véteni, éppen ezért a szent és sérthetetlen Castor ajtaja alatt egy borítékot csúsztatok be, mielőtt ellibbennék torony helyett Sienna iránt. Stílusosan egy képeslap az üzenet, a fairbanksi vidámpart képével. Amilyen itt a pletyka és megfigyelőhálózat, abban is biztos vagyok, hogy paranoid feketeségünk a térfigyelő kamerákon keresztül képes megsasolni szórakozásunkat. Éljenek az alaszkai közterületek. - Szia! Kész vagy? Állok talpig frászban farmerban Sisi ajtaja előtt. Kigombolt farmeringem alatt egy áthúzott, piros körbe írt "Apaszomorító" feliratú pólót viselek, adtam én a hangulatnak, senki se mondhatja, hogy nem készültem rá, külön erre az alkalomra csináltattam, hirdetve azt, hogy mi _nem_ vagyok. Remélem mindenki értékelni fogja a humort, bár őszintén szólva leginkább az érdekel, hogy Sienna jól érezze magát velem. Szórakozottan állok egyik lábamról a másikra, s kezdem érteni hogyan érezhetik magukat a szüzek a párválasztó ceremónián. Csak a farkas nyugodt, őt igazán nem tudják meghatni az errefelé tobzódó energiák. Egész jól elvan a falkaléttel, s én is ki tudok egyezni ezzel. De csakis a Szépszeműm miatt. Érte bármit, ez a meztelen igazság akkor is, ha én magam teljesen ruhában vagyok. - Remélem szereted a Vidámparkokat. Az itteni egész jó, azt mondják. Nappal még nem láttam soha, így nem tudom, de maximum módosítjuk a tervet, hogyha brutálisan gagyi a dolog. Mosolygok rá, sőt, mondjuk inkább, hogy vigyorgok, mint a tejbetök.
Mostanság szinte nonstop le vagyok fáradva. Hol mentálisan kerülök totálisan a padlóra, hol pedig fizikailag vagyok nagyon kész, és mozdulni is alig bírok megmozdulni. A csúcs az, amikor mindkettő egyszerre teljesül, ne kérdezze senki, hogy bírom. Nyavalyogni nem akarok, és szerintem egyébként is totálisan egyértelmű, hogy kivagyok. Lelkileg nem, és pontosan ezért lehet még erőm. Nem mondom, hogy senki nem hiányzik, de legalább visszakaptam apát és Mattet. Ez olyan szinten megdobta a lelkierőmet, hogy az félelmetes. Nem vagyok egy sokáig készülődő lány, de randizni sem szoktam, szóval nem meglepő, hogy az alig fél órás készülődési rátám igencsak megugrott. A hajam tegnap megmostam edzés után, szóval azzal legalább nem volt gondom, de onnantól kezdve, hogy mit vegyek fel, és vajon sminkeljek-e vagy bármi egyéb, már gondban voltam. Közel egy óra szenvedés után a ruhadzsungelben, és a különböző sminkszerek között úgy döntöttem, hogy egyszerűen csak önmagam leszek. Fekete nadrág és egyszerű mintás póló lett a nyerő, zárt, de kissé emelt talpú topánkával, mert azért mégiscsak legyek valamelyest csajos. Fehér farmerdzsekit húztam felülre, ilyenem még sosem volt, mindig csak a megszokott kék, úgyhogy többet villogtam benne a normálisnál, bár pár napos darab volt csak. Tudom, jobban is megerőltethettem volna magam, de úgy éreztem, az nem én lennék. Persze, egy gyertyafényes randira azért belefért volna a puccparádé, de most nem arról volt szó. Mikor Matt végül bekopog, szinte azonnal, széles mosollyal az ajkaimon tárom ki az ajtót. A Horatioval megbeszéltek értelmében neki is megpróbálok mentálisan köszönni, többször sikerült már átküldenem a sziát, most is azon vagyok, de mivel még mindig nem vagyok biztos abban, hogy mikor sikerül, és mikor nem, ezért inkább szóban is köszöntöm. - Szépséges napot! Nem kerül túl sok időbe, hogy kiszúrjam a pólóját, és felvonom kérdőn a szemöldököm, mert nem tudom eldönteni, hogy ez afféle fricska akar lenni, vagy csak viccesen közli, hogy biztonságban vagyok mellette. Azt hiszem, egyik sem lenne oly meglepő. - Teljesen! Bólintok végül a kérdésére, aztán ki is libbenek, hogy behúzzam magam után a szobám ajtaját, és arra sem vagyok rest, hogy megöleljem gyorsan. Manapság úgy vagyok vele, hogy ki tudja, meddig tehetem, nem hiszem, hogy Apu velük is olyan toleráns lenne, mint másokkal... - Sosem voltam még vidámparkban, de rossz nem lehet, ha már ez a neve, nem? Kérdezem kuncogva, aztán már mehetünk is a részemről, nem fogok visszarohanni semmiért. Remélhetőleg, tényleg szupi lesz a vidámparkozás, de nem hiszem, hogy Matt mellett bármi kevésbé lenne jó. Kicsit izgulok, ez a randi dolog új nekem, nem tudom, miként kell viselkedni, mit szokás csinálni. A középiskolás barátommal csak a suli mellett vagy egymásnál lógtunk, semmi különleges. - Látom, nagyon jó a kedved. Állapítom meg kuncogva, mert tényleg nagy a vigyorgás nála, bár tudom, hogy nagyon fontos vagyok a számára, és biztos sokszor elképzelte már, milyen lesz, amikor randira visz.
Kezdőlap
//
//
