A hozzászólást Admin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Május 10, 2013 6:02 pm-kor.
Szerző
Üzenet
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Pillanatnyi riadalma élvezettel töltötte el Bestiám, de nem akartam rá úgy tekinteni, mint egy prédára. Ennek ellenére, mégis elégedett voltam. Könnyű volt a nő, könnyen száguldottam vele, és még annál is könnyebben ragadtam magamhoz érzékeit. Jó volt érezni, átadni mindazt, ami bennem volt, ami vezetett, ami bennem lüktetett, dübörgött. Tény, nem pont rám vall az ilyesmi, hogy egy totál idegennek megmutassam ezt az oldalam, de ez kellett. A pillanat heve, érzékei. Valószínű, az élvhajhász, pillanatnak élő oldalam fog a sírba is elkísérni. - Sokan nem szeretik. Bár ahogy láthatja, nem nagyon szoktam engedélyt kérni. - mondom vállat vonva, egy mosoly kíséretében. Elindultam mellette a kapu felé, ám a véleményére megfordultam, s lenéztem rá. - Örülök, hogy sikerült kellő örömöt szereznem. - mondtam, s a mosolyomban valóban, őszinte öröm tükröződött. Néha nekem is lehetnek ilyen érzéseim. Nem gyakran, csak néha. Újra a kapu felé fordultam, majd nyekeregve kinyitottam azt, s előre engedtem a mágia használót. - Igen, de tudja, néha ilyen is kell. - vigyorogtam rá, azzal kiléptem utána a kapun, majd be is csuktam magam után a nyikorgó vasrácsokat. - Még mindig le akar tartóztatni? - kérdeztem nevetve, s ha elindult bármerre, csendben haladtam mellette. Illatát jó volt magamba szívni, kissé felpörgött szívének hangjait hallgatni. - Érdekes hallgatni a testének reakcióját, egy ilyen élmény után. Utoljára talán akkor hallottam ilyen heves szívdobbanást, mikor egy nő feküdt mellettem az ágyon. - mosolyogva dugom zsebre a kezeim, s sétálok mellette.
- Egyszer majd olyan fejébe mászik így be, aki nem lesz olyan toleráns és elnéző, mint én – az már más lapra tartozott, hogy egyébiránt én nem lettem volna elég ahhoz, hogy elbánjak egy valószínűleg ereje teljében lévő hímmel. Mint már annyiszor emlékeztettem magam, attól még, hogy rendőr vagyok, az őrzők között csupán az informátor szerepét töltöm be, nem pedig a harcosét. Nekem ez tökéletesen meg is felelt, ráadásul öngyilkos hajlamaim sem voltak, hogy nekiugorjak ennek a férfinak. Nem ért annyit ez az egész, de egyszer még ki fog nyílni a bicska valakinek a zsebében, efelől semmi kétségem sem volt. Az illető talán egy dühös farkas lesz, akkor pedig valószínűbb, hogy húzhatja a rövidebbet, mint egy őrzővel szemben. - Legközelebb azért ne kószáljon ilyenkor idebent – tértem vissza újra a bőrömbe, hiszen már nem volt rám hatással. A kapu nyikorgására egy kicsit grimaszoltam, de már megszoktam, hogy ennél a bejáratnál ez a hang párosul ahhoz, ha valaki ki, illetve be akar jönni. Már megszokhattam volna, amennyit jártam a környéken, de az éjszakai csendben azért kicsit kísértetiesebbnek hat, mint a nappali fényben úgy általában. Mindegy, gyorsan el is tereltem a figyelmemet és kiléptem a kapun, amikor kitárta előttem. - Nem mondtam, hogy én tartóztatom le. Annyit mondtam, hogy fel is jelenthetném – vontam meg a vállaimat, ajkaim szegletében egy mosoly bujkált. Meg lehetett volna vádolni azzal, hogy én is illetéktelenül voltam bent, de nekem volt kulcsom a kapuhoz, ami szerintem elég meggyőző érv lett volna a mellett, hogy mégsem csak úgy besurrantam, ahogyan ez a hím itt mellettem. Ugyan nem tartoztam a park személyzetéhez, de ez a terület az egyetemhez kötődött, ezzel pedig mindent meg lehetett volna magyarázni, ha az nem lett volna elég, hogy én magam is rendőr volnék, vagy mi. - Ez nagyon hízelgő, de nem voltam igazán kíváncsi a szexuális teljesítőképességére – mosolyogtam rá hanyagul. Egyszerűen nem is értem, hogy ezek a férfiak miért szeretnek ennyire kérkedni. Legutóbb Benjamin is a szexuáliséletével traktált, pedig ő még ráadásként a társam is, akivel nem vagyunk valami közeli viszonyban, az meg már csak hab a tortán, hogy majdnem ötszáz éves. Hát melyik nő kíváncsi arra, hogy miként teljesít az ágyban egy ilyen matuzsálem? Na, jó, talán valamelyik elrejtett kis zuga az agyamnak kíváncsi rá, de ez olyannyira el van rejtve, hogy nem is vagyok hajlandó tudomást venni erről az egészről. Bár lehet, hogy ez a férfi itt korántsem olyan idős, mint az én drága társam. - Még a nevét sem tudom, de máris ilyenekről beszélget velem… - jutott eszembe, közben én is nyugodtan sétáltam mellette, már nem voltam olyan feszélyezett, mint amikor rátaláltam. Amúgy sem vagyok olyan harapós, csak ha valaki előhozza azt az oldalamat. Egyeseknek különleges érzékük van hozzá, már megfigyeltem.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
- Adják az égiek! Adják az égiek! - mondom vigyorogva, hisz jól tudom magamról, addig feszítem a húrt, amíg le nem nyúzza valaki a képemről a bőrt a szemtelenségemért. De ebből tanulok, és ismerem meg a másikat. Kockáztatok, hogy aztán a kellő jutalomban, vagy büntetésben részesüljek. - Igyekszem jó tanácsát észben tartani. - kacsintottam rá és valahol tényleg elgondolkodtam, hogy nem tanácsos erre kóricálni. Hisz bármikor belebotolhatok egy mágia használóba, ahogy a jelenlegi példa is mutatja. És Elisabeth óta jobb lenne vigyáznom a varázs képességűekkel. Akaratlanul is megvakartam arcomnak azon részét, ahol az ezüst gyűrűvel felpofozott a nő. A heg már réges rég eltűnt, néha azonban ha eszembe villant, bizsergető érzésem támadt a bőröm alatt. No és persze az is eszembe jutott, elmém játékával, milyen finom, és kívánatos csapdába kényszerítettem bele a lányt. Gondolataimból a mellettem lépdelő nő szavai ráznak fel. - Az már majdnem olyan, mintha ön tartóztatna le, s ha már ez így szóba jött, szívesen elviselném a bilincseit. - mondtam kissé kiöltve rá a nyelvem, de persze poénkodtam, nem akartam csúfolódni. Következő szavaira azonban csak egy rejtelmes mosoly futott át arcomon, szemeim furcsán csillantak rá. - Egy szóval se mondtam, hogy sexuális dolgok miatt feküdt ott a nő. Nem feltétlenül kell sex ahhoz, hogy egy nő teste felhevüljön, vagy hogy - alig észrevehetően hajolok hajához, s magamba szívom illatát, s jobb kezem bár nem érinti, hátának vonalát követve, simít végig a levegőn, mintha csak az auráján simítanék végig, de csak egy pillanat az egész, s már ki is egyenesedek, s folytatom utam mellette - a szíve úgy verjen, mint egy konduló harangocska. Akárcsak most az öné. Utolsó szavaim szinte már suttogom, de nem nézek rá, csak egy szelíd mosoly táncol ajkam sarkában. Az autójához érünk, megállok, majd újabb kérdésére most végre a szemeibe nézek. - A nevem Daniel. Most már beszélgethet velem ilyen témáról. - nevetek fel. - Itt viszont, jobb, ha külön válnak útjaink. Érzem az illatát, a szívét, és bevallom, szívesen harapnék bele. - szavaim talán komolytalannak tűnnek, mégsem veszem poénra a dolgot, még ha mosoly van arcomon, akkor sem. - Jobb lesz önnek is, és nekem is, ha nem kezdjük egymás agyát húzni. - Natan, elengeded a prédát... Meg vagy zakkanva! Vagy miért teszed ezt? Hmm... valóban, miért is? Nem tudom, talán elővigyázatosságból, vagy mert egyszerűen nem ölném meg ezt a nőt, mert átadtam neki ezt a száguldásos élményt. Sőt, ahhoz képest milyen kedvesen közöltem vele a tényeket, hogy Bestiám rá ácsingózik. Natan, tiszta úriember vagy! - Örülök, hogy megismerhettem, Miss! Remélem, egy kevésbé veszélyes éjszakán, még összefutunk. - kacsintok rá, s ha megengedi, megfogom kezét, s kézfejére búcsú csókot helyezek. - Vigyázzon magára! - mondom búcsúzóul, majd elindulok a sötét utcán. A lámpafények még egy darabig megvilágítanak, ám nem kell sok hozzá, hogy végül az éjszaka sötétje rejtse el alakom, s hogy Bestiám vérszomját magamba fojtva, mosolyogva gondoljak az este történéseire.
Csupán egy biccentéssel veszem tudomásul, hogy esetleg megfogadja a tanácsomat. Ha nem, nekem azzal sem lesz gondom egyébként, hiszen magát fogja bajba sodorni és nem engem. Amíg bennem nem tesz kárt, vagy nem keresztezik az útjaink egymást, addig semmi probléma. Ettől függetlenül azonban továbbra sem örülök neki, hogy hozzá hasonló alakok kószálnak a kertben. Ha nem én, hanem egy tanonc sétált volna arra, nem biztos, hogy tudta volna kezelni a helyzetet és ilyen szerencsés kimenetele lesz az estének. Már ha nevezhetjük annak. - Ebben ne legyen olyan biztos! – utaltam a bilinccsel kapcsolatos megjegyzésére, de tovább nem fűztem a gondolatot. Úgyis kiértünk már az utcára, a kocsim pedig nem messze árválkodott a padka széle mellett állva. – Nem hiszem, hogy az ágyban fekve túl sűrűn rohanna az ember – mosolyom csupán halovány, nem nagyon érdekel az, hogy ő mit szokott tenni a nőkkel. Az utóbbi években amúgy is elzártam magam eme gondolatoktól, csupán néhány hideg éjszakán szokott felrémleni bennem, hogy milyen jó lenne, ha egy erős férfitest simulna hozzám és melegítene fel. Ő azonban idegen, és még mindig mérges vagyok rá egy kicsit amiatt, hogy belemászott a fejembe. Az a legrosszabb dolog a világon és nem is szoktam túl könnyedén elviselni, ezt kár is lenne tagadnom. Nem véletlenül mondtam meg neki sem. - Szóval Daniel! – nem titkolom egy pillanatig sem, hogy nem hiszem el, hogy ez az igazi neve. A farkasok elég sokszor váltogatják az évszázadaik során, ezért megtanultam már, hogy soha nem lehet elsőre elhinni nekik azt, amilyen néven bemutatkoznak. Hogy mi lehet az igazi megszólítása, azt el sem tudom képzelni, de nem is állok most le faggatni ezzel kapcsolatban. – Ha van egy kis esze, akkor inkább meg sem próbálja. Annak elég súlyos következményei lennének magára nézve, és higgye csak el nekem, kiderülne, hogy ki tette! – ingattam a fejemet rosszallóan. Egy őrzőt már elveszítettünk a de Luca fivér miatt, nem szerettem volna én lennék a következő. Ő megúszta, de ez a férfi már nem hiszem, hogy ilyen szerencsés lenne egy ekkora arcátlanság elkövetése után. - Szerintem is. És még egyszer meg ne lássam itt ilyenkor, különben kénytelen leszek tényleg bevinni az őrsre! – figyelmeztetem legalább olyan komolysággal, mint ahogyan ő gondolta azt, hogy szívesen megkóstolna. Nem mondott újat, láttam a szemében, ennek ellenére még mindig nem félek tőle. Inkább csak alaptermészetemtől szokatlan módon, óvatossá válok. Közben megnyomom a riasztót, amely halk pittyegéssel deaktiválja magát, így ki tudom nyitni az ajtót. Megállok, a tetejére támaszkodva figyelem a férfi minden egyes mozdulatát, közben pedig alkalmazok egy mérce varázslatot. - Meglátjuk! – mondom végül búcsúzóul. Először legszívesebben elhúznám a kezemet, ám mégsem teszem. Ha ártani akart volna nekem, akkor már megtehette volna, de nem így történt. Némán nézem a kocsimban ülve, ahogyan eltűnik az éjszakában és csak ezt követően indítom be a motort és veszem ténylegesen is az őrs felé az irányt. Van még egy-két elintéznivalóm…
// 40-1,5 (Mérce – Mesterszó)= 38,8 megmaradó pont //
Jól esik egy kicsit a szabadba mennem, főleg most, hogy már szabadon járhatok és kelhetek egyedül is. Végre valahára, azt csinálhatok, amit szeretnék. Így hát, elsőként az utam egyenesen egy Arborétum rész erdős része felé veszem. Néha tekintetem meg akad egy, egy szépséges pláza cicán, de talán még velük sem tudnék mihez kezdeni, vagyis inkább pont, hogy tudnék, ezért is inkáb próbálom a kébzeletemet inkább más felé terelni. Szemeimet, a virágokon legeltetem és a fákon, de egy különösen finom illat nem hagy nyugodni, talán parfüm vagy valami más lehet. Talán Lisát sose fogom meg találni lehet, hogy már valahol másut van egy másik falkában. Még ha meg is találnám, mi rá a garancia, hogy fel is ismerne. Egyre csak közeledem az édes illat forrásához, és érzem azt is, hogy valami meg mozdul bennem. - Helló, Allison vagyok. Csatlakoz hatom hozzád? - Kérdezem, a fiatalos hangomon. Nem tudom, hogy milyért, de tetszik az illata, és valamilyért nagyon kivánom őt.
A mai nap is végre letudtam az egyik legnagyobb vizsgámat. Hetek óta készültem erre, amitől nem tudtam rendesen aludni, és az evésről is lemondtam. De! Átmentem rajta és ez a lényeg. Végre letudtam, ma kipihenem magam és holnaptól már készülhetek is az utolsóra. Milyen jó érzés is lesz majd a végére jutni ezeknek a fránya vizsgáknak. Kezdek nagyon elfáradni ettől a non-stop tanulástól. Az egyetemről kisétálva nem haza megyek, hanem a botanikus kertbe. Kedvem van kicsit kiszellőztetni a fejem, mielőtt más adatokkal tömöm meg. Szerencsére ilyenkor nincsenek túl sokan az arborétumban, így ki lehet élvezni a természet adta kis nyugalmat. Egy hosszabb séta után végül megállok az egyik kis tisztáson és csak élvezem a kilátást. A tanulás miatt Jack-el sem volt túl sok időm kimenni sétálni, amit nem csak én, de ő is megszenved, hiszen egy ekkora kutyának napi tíz-húsz perc séta nagyon kevés. A kis magányomat egy kedves hang "zavarja" meg. Meglepetten pillantok a a lány felé, majd ahogyan ő is én is bemutatkozom neki. -Szia! Én Grace vagyok!...Nos nyugodtan csatlakozz, bár most nem biztos, hogy túl jó társaság lennék!-Egy kedves mosolyt is varázsolok az arcomra, majd ismét a tájat kezdem el szemlélni. -Olyan békés itt minden!-Szólalok meg pár perc csend után.
Közelebb lépek, mikor mondja, hogy csatlakozhatom hozzá, de csak biztonságos távolságból, mert bár nagyon tetszik, föleg a fehét tincs a bal részén, és az illata is színte meg igéz. A lány be is mutatkozik, és nagyon tetszik a neve. ~ Grace, Grace ~ Kostolgatom magamban a lány nevét, és tetszik. Aztán, mond valamit, amit jó magam nem tudok hova tenni. - Milyért, mikor lennél jó társaság? Nekem, végül is mindegy, hogy milyen a hangulatod. - Mondom neki, majd ismét mond valamit. Édesen csilingelő hangja, lágy muzsikaként hangzik a fülemnek. - Igen, békés és csendes. - mondom, mert más most úgy sem jut az eszembe. A tájat figyelem, és közben a fantáziám be indul tőle. Valamiért, bizseregni kezdek. Tekintetem, valamiért mindig csak rá irányul. A csönd, már régóta tart, és szerintem ezt még ő is észre veszi. - Nem ülünk le? Mármint a fübe. - Kérdem, és bár ő még nem mond semmit, én még is le ülök, és onnan nézek fel rá várva a reakcióját.
A kérdésére picit elgondolkozom. Igazából lehet, hogy semmikor, vagyis vannak ismerőseim akiknek sosem vagyok az, de mondjuk rájuk nem is szoktam odafigyelni. -Nos talán mikor kipihent vagyok és nem kell a vizsgákra ennyit tanulnom!-Akkor nem érzem úgy, hogy agyilag zokni vagyok és komolyabb témákhoz is hozzá tudok szólni. Engem bevallom őszintén csöppet sem zavar a csend, az egyetemen tett látogatás után nagyon is jól tud esni, ha nem üvöltenek minden percben a füledbe. -Hogy?-A földre pillantok, majd a lányra. Nem lenne túl szerencsés a hóba ülni, talán neki sem kellene, hiszen felfázik a végén, de mielőtt bármit is mondhatnék ő már helyet is foglal. -Én még állnék egy kicsit! Eleget ültem az elmúlt órákban.-Majd talán később én is csatlakozom hozzá, de jelenleg jó kinyújtóztatni a végtagjaimat. A nagy csendet végül a hasam hangos korgása töri meg. Úgy tűnik ideje lenne végre valamit magamba tömni. Azt hiszem ma még nem is ettem semmit. A végén megint a kórházban fogok kikötni, azt meg nagyon nem szeretném. A táskámba nyúlva előveszek pár szendvicset, majd a lányra pillantok. -Kérsz?-Felé nyújtom a zacskót, így ha szeretne kivehet belőle egyet.
~ Tehát, tanul még a kicsike. ~ Gondolom magamba, és el mosolyodom. Nézem őt, jó legeltetni rajta a szememet. Kérdeznék, de a csönd, még szerinte is jó most. Hallom, hogy a gyomra meg szólal, hogy jelezze, hogy üres, és látom, amint egy zacskót veszelő, és elöbb engem kinál meg a szendvicseivel. Mikor felém nyújtja, hogy kérek e, én fel állok a földről, és a zacskó felé nyúllok. - Köszönöm. - Mondom, és el is veszem a szenyót. Kicsomagolom, és a szendvicsbe harapok. A szendvicsnek finom ízevan, mintha lenne benne egy uborka is. - Nagyon finom. - Mondom, és folytatom az evést. Evés közben néha még rá is nézek. Nem tudom milyért, de most tényleg belé zúgok, mert még a szendvicse is nagyon finom. mint ha szerelmes lennék belé. De, gondolom, ő inkább olyan normális féle, aki a fiúkat szereti. De, engem nem érdekel, mert tetszik nekem a csaj. Gyönyörűen barna írisze van, és ajkai is szépek.
Miután elvett egyet én is kiveszem az enyémet, majd vissza is teszem a maradékot a táskámba, amit végül egy hanyag mozdulattal ledobok a földre. A könyvek most is kikukucskálnak belőle. Most is legalább két kilós, ahogy máskor is. Csodálom is, hogy a táska ilyen jól bírja a gyűrődést. Vagy két éve, hogy megvan és semmi szakadás nincs rajta. Csak egyszer kellett kijavítani a cipzárját, de semmi több. Az már biztos, hogy egy remek vétel volt. -Jó étvágyat!-Szólalok meg mielőtt én is nekilátnák a falatozáshoz. A dicséretre, csak elmosolyodom. Igazából félálomban dobtam össze őket. Tudtam, hogy a vizsga után szükségem lesz energiára és a szervezetem is követelni fogja. A fél szendvicsemet elpusztítottam már mikor lehajolok a táskámhoz és kiveszem a vizemet, hogy belekortyoljak. -És te mivel töltöd el az idődet? Szintén tanulással, vagy esetleg munka?-Teszel fel végül a kérdést. Ahhoz képest, hogy ő jött oda hozzám elég csendes. Elteszem az üvegemet, majd az egyik közeli fához sétálok és nekitámasztom a hátam úgy majszolgatom tovább a szendvicset miközben a válaszára figyelek.
- Neked is jó étvágyat. - Mondom, neki két falat között, de miután az előzöt le nyelem. Látom, hogy gyorsan végez az evéssel, majd a vízét is előveszi és iszikbelőle. Majd vissza is teszi. és kérdez is tőlem. Gondolkodom, de nem túl sokáig, csak egy, két másod percig. - Egy casinóban dolgozom, de most ép szabadságon vagyok. Egyébként, mit tanulsz? - Kérdezem, és várom az ő válaszát is. Miközben várok, Tekintetem megint a csaj szép arcán legeltetem, és mikor a fának döl, a szívem hevesen kezd dobogni. ~ Ez csak valami, amit félre érthet. Úralkodj magadon Ally. ~ gondolom magamba. De, annyira édes amikor a fának döl, szívesen oda mennék, és meg csókolnám. Meg csókolni egy idegent, akivel, csak pár perce ismerkedtem össze. De, tetszik nekem nagyon.
Igazán meglep a válasza. Nem néztem volna ki belőle, hogy pont egy kaszinóban dolgozik. Nekem az mindig is olyan hely volt ahol inkább férfiak dolgoznak...De sosem voltam ilyen helyen, nem tudom mi a rendszer ott. -Ez érdekesen hangzik. És pontosan mit csinálsz ott?-Hiszen ezernyi munka lehet egy ilyen helyen. A legkisebbtől a legnagyobbik. -Én jogot tanulok, gyermekvédelmi jogásznak készülök.-Válaszolom meg kissé bővebben a kérdését. Igazából túl sok mindent nem tudok mondani neki, de azért próbálkozom, ha már így összefutottunk. A tájat figyelve érzem magamon a tekintetét. Először nem foglalkozom vele, de egy idő után kezd kellemetlenné válni, így visszapillantok rá és inkább próbálom folytatni a beszélgetésünket. -És mióta dolgozol a kaszinóban?-Tudom, hogy ez elég sablonos, de egyelőre csak ennyi jut az eszembe. Talán majd idővel jönnek érdekesebb kérdések is, de addig is ez marad.
- Én viszem ki a férfiaknak az italt, és szedem össze az üres poharakat. - Mondom neki, miközben, még mindig őt figyelem. Az én kérdésemre is választ kapok, tehát a kis csaj gyermek védelmis akar lenni. Jó is az, főleg mikor a gyermek nem akarja fel fogni, hogy valaki az ő érdekeit tartja szem elött, és csak jót akar neki, és ő mégis ott sír, mert az akoholista ribanc annyával akar maradni. De, ez a ő döntése, én nem mondok semmit. Egy újjab kérdést is kapok tőle, amin ismételten nem kell annyit gondolkodnom. - Két éve dolgozom ott, és meg kell, hogy mondjam neked, eléggé érdekes fazonok járnak oda, csupa örök vesztes, akik csak a nagy lóvé reményében jönnek. Hogy, úgy mond meg triplázzák a fizetésüket. De, nem csak, hogy nem duplázzák meg, de még el is vesztik az öszeset. - Mondom neki kissé szomoruan. - De, vannak olyanok is, akik csak italozni jönnek be, de azoknak sincs több eszük. - Csóválom a fejemet, és közben még mindig őt figyelem. - Mondtad, hogy gyermek védelmis akarsz lenni. Van itt hely ahol el tudsz helyezkedni? - Kérdezem, tőle.
Akkor ezek szerint felszolgáló. Nem lehet egy remek munka, bár igaz jobb mint a híd alatt aludni. Ha nekem nem lenne a szalon akkor nagy eséllyel én is valami hasonlót csinálnék. De szerencsére Karen elég rugalmas egy főnök így összetudom egyeztetni a munkámat a tanulással. -Hát ezen mondjuk nem lepődöm meg. Sajnos sokan a szerencsejátékok rabjaivá válnak. Olyan függőséget tud ez okozni, mint az alkohol vagy a cigi. Ilyenkor képesek a házukat is eljátszani. Vigyázni kell az ilyenekkel, mert ahogy mindenről erről is nehéz leszokni!-A rehabon találkoztam pár játékfüggővel, akik elmesélték nekem, hogy hogyan is kezdődött mindez náluk. Ők sem hitték volna, hogy egyszer függőek lesznek. Csak ki akarták próbálni, aztán megtetszett nekik és már arra eszméltek fel, hogy minden este ott kötnek ki. -Gondolom azért nem egy hálás munka. A sok ostoba férfi mellett.-Én lehet, hogy nem bírnám hosszú távon egy ilyen helyen. Azért ott kell a türelem nagyon is. A kérdése kicsit meglep, de igazából jónak találom. Sokan szokták feltenni ezt és nekik se válaszolok mást. -Sajnos nem egy túl felkapott szakma ez. Kevesen foglalkoznak a gyerekekkel, pedig egyre nagyobb szükség van rá. Tudod ha nem élsz egy olyan közegben el sem tudod képzelni, hinni, hogy ilyenekre is képesek a szülők. Úgy tesznek mintha nem is létezne, mivel nem látják. Pedig a gond ott van és csak egyre nagyobb lesz. Nem lesz könnyű elhelyezkedni, de nem lehetetlen. Ha Fairbanksben nem akkor majd máshol!-Rántom meg a vállaimat. Célom, hogy majd ebben a szakmában dolgozzak sokáig, hogy sok gyereknek segítsek, hogy ne kerüljenek olyan bajba, mint én anno.
- Ezen, mondjuk én sem lepődökmeg, de igazából ez a ő kabzsiságuk eredménye, mig az alkoholisták, a valóság elől menekülnek az alkoholizmushoz. A dohányosok, pedig szimplán a nikotin miat dohányoznak. - Mondom, és közben lassan indulok felé. A következő mondatán, kicsit el gondolkodom, de csak egy kicsit. - Az egészenk, az a nyitja, hogy tud hogyan kezelni őket, mert szerintem valahol ők mind nagyra nőt gyerekek, és az alkohol is olyan nekik, mint a gyereknek az édesség. Bár, ez inkább a lehető leg rosszab meg közelités a részemről. - Mondom neki, és még mindig a szemeibe nézek. A kérdésemre is kapok választ, de el szomorít, hogy ha itt nem kap állást, akkor akár még el is mehet innen. Pedig, én még nagyon szívesen találkoznék vele. De, válaszként, csak ennyit mondok, közömdös arcomat mutatva. - Értem. - Aztán le térdelek a hóba, és a még friss tiszta hóból veszek egy marékkal, és gyúrni kezdem. Érzem a bőrömön a hó hideg nedvességét, de nem törödöm vele. Fel állok, és Grace felé fordulok. - Kicsit más téma, hogy állsz a hó golyózással? - Kérdezem Gracetől, ajkamon egy gonosz kis vigyorral. De még nem dobom felé, elöbb még megvárom, hogy mit mond.
-Szerintem nem csak kapzsiság. Mindenkinek más kell ahhoz, hogy boldognak érezhesse magát. Van akinek a játék, másnak esetleg a drog...Nem lehet pontosan tudni, hogy mi zajlik le egy ilyen ember fejében, hogy milyen volt a múltja, hogyan került ebbe az őrületbe. Amilyen könnyű bejutni olyan nehéz is kimászni a gödörből. Iszonyatos erő kell hozz és ha nincs aki segítsen lehet, hogy soha nem is fog sikerülni.-Én csak Karen miatt tudtam kimászni. Ha ő nem lett volna bizony szerintem már rég egy földkupac alatt feküdnék és a kukacok falnák fel a testemet. Nagyon ehhez a témához mást már nem tudok hozzáfűzni. Láthatóan ő azért máshogy látja ezt az egészet és nem is hibáztatom őt. Sőt inkább szerencsés, hogy nem kellett ilyennel szembenéznie. A kérdése nem kicsit lep meg engem. Hogy én és a hógolyózás? Már vagy ezer éve nem játszottam ilyet. Nem i tudom, hogy tudnám e már ugyan úgy élvezni, mint régen. -Bevallom őszintén elég régen hógolyóztam utoljára. Már elszoktam tőle.-De talán egy próbát megér. Hátha pont ez kell most nekem így a vizsga után. Egy kis mozgás, lazítás. -Na jó benne vagyok, de csak egy kicsibe!-Adom be végül a derekam és mielőtt rám dobhatná a kezében lévőt a fa mögé bújok, hogy ott én is gyúrhassak egy golyót.
Nyugodtan hallgatom őt végig, pedig a tenyeremből áradó hö, a kezemben lévő hógolyót krzdi lassan olvasztani. Egy kis idejig, mintha vacilálna, Vagy tudom is én. De, aztán, mégis bele megy a dologba. A picike golyót, felé lendítem, de eléggé későn, mert már a fa mögé bújik, hogy gondolom nyugodtan gyárthassa a municiót. Látom, hogy a golyó, a fának csapódik én, pedig ismét le térdelek, hogy egy újjat készitsek. Ismét fel állok, de tekintetemmel nem őt keresem, hanem azt nézem, hogy merre találnék a közelben egy jó búvohelyet magamnak, ami ráadásul a közelben is van. Hírtelen, a mellettem lévő szomszédos fát nézemki magamnak, és közben azért a fejemet lássa, hogy nem tüntem el. - Gyártsunk golyókat. - Mondom neki, hírtelen ötlettől vezérelve, és én már hozzá is kezdek a gyártásához. Pár perc alatt, kb vagy tízet készitek el. De még csinálok egy párat, hogy legyen hamár a többi elfogy.
A fa mögé bújva én is gyors gyártásba kezdek. Bár egyszerre maximum csak két golyót fogok tudni kézbe venni, de így is gyorsabb. Miután párat elkészítek kikukucskálok a fa mögül, hogy megkeressem Allisont. Ő is elbújt egy nagyobb fa mögé. Csak a kabátját veszem észre. Kezembe fogok két hógolyót, majd halk léptekkel indulok meg kifelé úgy, hogy a látóterembe kerüljön a lány. Miután ez megtörténik hezitálás nélkül dobom meg őt egymás után kétszer és már rohanok is vissza a menedékhelyemre, ahol újabb hógolyókat kapok fel a földről. Nem láttam, hogy eltaláltam e őt, de az biztos, hogy lassan ő is támadni fog így mindenre fel kell készülnöm. A hátamat a falnak támasztom és próbálok hallgatózni. Ha pár perc múlva sem történik semmi, akkor kinézek a fa mögül, hogy meglessem mit csinál. A szívem kissé hevesebben kezdett el verni, az izgalomnak köszönhetően. Nem is emlékszem mikor éreztem ilyet utoljára.
Halk léptek zaját hallom a fa mögül, majd eltalál egy hógolyó, majd még egy. Végül a támadóm eltünik. Vagyis inkáb, úgy mondanám, hogy vissza tér hogy fel vegyen még kettőt. Jó magam, egyből fel veszek szintén kettőt, és ki lépek a búvóhelyemről és várom, hogy elő bújon onnan. Amit ha ki bújik, az egyik hógolyot felé, azaz inkáb a fának küldöm, hogy aztán ő vissza bújon. Én pedig, óvatosan a másik irányból közelitek, és meg várom, hogy a másik oldalról nézzenki, mig én a másikkal meg próbálom el találni, de az hogy sikerült nem tudom, mert gyorsan le lépek és nem látom, hogy el találtam-e. minden esetre, vissza megyek újjab golyókért, majd fel készülök. Hátamat, a fának támasztom, és fülelek, hogy hátha hallom, hogy jön e ide. Még a légzésemet is kénytelen vagyok kicsit hallkabra venni.
A hógolyóim eltalálták őt és ennek roppantul örülök. Számítok arra, hogy most ő fog megtámadni engem, hiszen én is ezt tenném a helyében. Ám mikor nem történik semmi csak azért is kikukucskálok a fa mögül. Ekkor felém dobja az egyiket, de az csak a fa kérgét találja el. Szélesen elmosolyodom ahogy visszavonulok a fenyő mögé. És talán ez volt a nagy hibám, mert ekkor oldalról megérzem, hogy eltalálnak. A fejemet azonnal Allison felé kapom, de csak azt látom, hogy már fut is vissza a helyére, de én azonnal követem őt, ám mikor megáll lassítok a tempómon és próbálok halkabb lenni, de a hó akaratlanul is megropog a talpam alatt, így inkább marad a gyors lecsapás. A maradék pár métert már futva teszem meg és ha addig nem mozdulna el bizony azonnal megdobom őt hógolyókkal. A nagy lendületben ám nem veszem észre, hogy az egyik fa gyökere kissé kiemelkedik a földből, amit még a hó is szépen eltakart a szemeim elől, így ahogy tovább futnék sikeresen megbotlok benne és azonnal hasra is esem. Először csak meglepődöm a dolgon, majd felnevetek, ahogy hátamra gurulok.
Amint, vissza térek a helyemre, hallom Grace közeledését, alőször csak lassan közeledik, majd mintha kicsit fel gyorsitott volna. Ki lépek a fa mögül, és az egyik hógolyót elé dobom, de azt viszont már nem látom, hogy el találtam-e, vagy a hógolyok össze ütköztek-e. A fa mögé vissza térve, meg hallom, hogy egy nagyot zakozik, majd hallom, hogy el neveti magát. Ki lépek megint onnan, majd le nézzek a földön fekvő Grace-re, és mondom neki. - Így túl könnyü célpont vagy csajszi. Na, gyere fel segítelek. - Nyújtom felé a kezemet, és ha meg fogja, vagy magával ránt, és akkor én is a öldön kötök ki, és együt nevetünk, miközben a hoban etrengünk.
Rég nem nevettem ennyit, de talán ez a fáradtság jele is nálam. Már napok óta nem aludtam két óránál többet. Az ereimben vér helyett már koffein folyik. Tudom, hogy ez csöppet sem egészséges, de a vizsgaidőszakot csak így tudom túlélni. Szerencsére Karen azért megpróbál odafigyelni rám, mikor éppen otthon van és elég határozott egy jellem tud lenni. Ha kell ő maga nyom le a torkomon pár falat ételt, vagy dobja a tűzbe a tételeimet, hogy pihenjek egy kicsit. Igazából iszonyatosan hálás vagyok a segítségéért. Ahogy régebben is most is ugyanúgy számíthatok rá bármi bajom is legyen. Allison mellém lép és kezét felém nyújtja, amit végül el is fogadok, de nem hagyom, hogy felhúzzon. Egy határozott mozdulattal rántom le őt is a hóba. Nehogy kimaradjon már a jóból itt nekem. Pár perccel később azért csak feltápászkodom. Ha tovább fetrengek a hóban még felfázom, az meg nagyon nem hiányozna nekem. -Köszönöm szépen a játékot! Igazán jól esett kicsit ismét visszatérni a gyermeki énemhez.-Mondom neki széles mosollyal arcomon. Jó kis kikapcsolódás volt.
Grace, hamar fel áll, és meg köszöni a játékot. Majd, én is így teszek, és mondom neki. -Nagyon szívesen, örülök annak, hogy élvezted. - Mondom neki vissza, szintén mosolygó ajakkal. Valamiért, most nagyon olyan érzésem van, hogy valamiről megfeletkeztem. Hisz, meg kinált szendviccsel, és nekem az a érzésem, hogy még meg sem kösöntem neki. - Én is köszönöm, mármint, hogy játszottál velem, és a szendvicset is köszönöm, ha még nem köszöntem volna meg. - Tényleg, nem tudom, hogy a szendvicset meg köszöntem-e neki. Inkább meg köszönöm kétszer, mint ha egyszer sem tenném meg. - Óráid lesznek még, vagy mára végeztél? - Kérdezem tőle, ami talán még magamat is meg lepem, vagy csak magamat. ~ De, vajon tényleg érdekel, vagy csak meg kérdeztem tőle? - Teszem fel a kéfdést magamban, magamnak, és talán még válaszolni sem tudok a kérdésemre.
-Igazán nincs mit! Örömmel osztottam meg veled!-Kedves egy lány és akármennyire is furcsa, hogy egy idegennek így leálltam játszadozni azért nagyon jól esett. Talán ont erre a kis kikapcsolódásra volt szükségem, mielőtt visszatérek a mindennapok körforgásába. Most mehetek haza folytatni a tanulást, utána meg ott van a szalon is. Legalább egy pofa vizitre be kellene mennem, és talán egy tetoválást megcsinálni. Oké, hogy Karen megadta a szabadságom, de nem akarok még több okot adni a lányoknak a piszkálódásra. Már így is kezdenek az idegeimre menni és nem tudom meddig bírom még elviselni őket. -Oh nem...Vizsgám volt, de mehetek haza és folytathatom tovább a tanulást!...De az lesz az utolsó vizsgám hála az égnek!-Mosolyodom el, majd kezem felé nyújtom. -Szóval ideje is mennem. Nagyon örültem a találkozásnak. További kellemes napot Allison.-Ha elfogadja meg is rázom a kezét, ha nem akkor csak intek egyet neki és már megyek is. Semmi kedvem sincs hazamenni, de sajnos nincs más választásom.
Kezdőlap
//
