Apám hangja elég fáradt volt a telefonba, de nem mondta le a találkozót, ahogy azt először gondoltam. Patrisha nagyon izgatott volt, mikor arról beszélt, hogy hová megy ma a vezér az apámmal, szóval bíztam benne, hogy nincs komoly baja. A helszínválasztásán jót derültem, hiszen egyből beugrott, hogy egyetemi éveim alatt is látogattunk meg arborétumot Chichagoban, bár azt könnyebb volt megtalálni, mint ezt. Félúton taxit kellett hívnom, mert teljesen elkeveredtem a városban. Szoknom kell még a helyet na meg a tájékozódást is. A hely kellemesen békés volt, és szinte üres, szóval nyugodtan eltudunk majd beszélgetni ezekről a kényes témákról reményeim szerint. Bár ha a legkisebb jelét is mutatja majd annak, hogy nincs jól, akkor ragaszkodni fogok, hogy a hotelbe folytassuk a beszélgetést, vagy tegyük át az időpontot holnapra. Nem szeretném, ha bármi baja lenne az én akaratosságom miatt.
Castorral való beszélgetés után egy ideig még ültem a szobámban, és néztem ki a fejemből. Ennél többre nem nagyon volt motivációm, de aztán elérkezett az idő, hogy találkozzak Max-el. Nem tudom egészen pontosan, miről is beszéltek Patrishával, és főleg, hogy mi a véleménye most a dolgok állásáról. De ezeken hiába is tépelődöm, minden akkor fog kiderülni, ha ma leülünk beszélgetni valahová. A botanikus kert jó hely. Egyrészt mindketten szeretjük a természetet, másrészt maguk a növények olyan megnyugtató hatásúak, és amúgy csendes, nyugodt hely, sok-sok területtel, ahol senki illetéktelen fül nem hallhatja a mondandónkat. Max után érkezem, ami nem csoda, most egy mozgássérült csigában több a lendület, mit bennem. De legalább Max is láthatja, hogy egyben vagyok, és ez fontos. - Hello! Hallom, tegnap még összeakadtál kedvenc főnökasszonyunkkal is. Remélem nem ijesztett rád túlságosan! - lépek oda hozzá, és újra végigmérem. Tulajdonképpen hasonlít rám.
Gabriel is hamarosan megjelent a megbeszélt helyszínen, bár nem tűnt valami fittnek, annak ellenére, hogy sérülést akkor sem láttam rajta, mikor közelebb ért. Lehet, hogy mindegyik takarásban van? Nos ez csak úgy derülhet ki, ha rákérdezek. Ez ma úgy is ilyen nap lesz. - Szia! - mosolyodok el önkéntelenül is - Igen összefutottunk. Annyira nem volt vészes, bár bevallom, volt már kellemesebb ismerkedésem is hölgyekkel, és ezt a formát nem szeretném bevezetni. - köszörülöm meg a torkomat ahogy visszagondolok a tegnapi kis jelenetre. - De te hogy vagy? Minden rendben? Mi történt tegnap este? Csak mert Patrisha is kicsit nyugtalan volt, na meg azt emlegette, hogy veszélyes. - támadtam le szinte rögtön. Nem így terveztem az indítást, de a tegnap forgószélként söpört végig a sók új információ, elmém tökéletes rendjében, szóval míg rendet nem teszek újból, addig muszáj lesz elviselni apámnak a faggatózásomat. Nem is sejtettem, hogy ekkora fordulatokat vesz az életem néhány hónap leforgása alatt, erre tessék, már a sötétben hazamenni se mernék egy erdősebb részen...
Patrisha kicsit nyugtalan volt. Hát ha ezt Max észrevette rajta, akkor Patrisha nem kicsit volt nyugtalan, hanem feltehetőleg pattanásig feszültek az idegei. Még kész csoda, hogy csak ennyi súrlódás volt közöttük. - Patrishával vigyázz! Rajta nem fogd látni, mi munkál benne belül. Akkor is mosolyogni fog, amikor már legszívesebben leharapná a fejedet. De aztán hirtelen tud váltani. A fokozott érdeklődésre mutatom a két kissé összeégett ujjamat. Mintha megfogtam volna valami nagyon forrót úgy három-négy napja. - Ennyi sérülést szereztem. Szóval nincs vész. Lehetett volna több is, de minden rendben van most már. Legalábbis jelenleg nincs semmi elintéznivaló, ami ne várhatna egy kicsit, szóval Maxé lehet az időm. - Sikerült aludnod éjjel valamennyit? Vagy túl tömény volt hozzá a tegnapi nap? Ahogy fürkészem, nem látom rajta fáradtság jelét, csak a fokozott kíváncsiságot. - Szerintem vágjunk bele! Miről szeretnél tudni?
Picit elmosolyodtam visszagondolva a tegnapi irodai esetre. Nos, tényleg nem látszott rajta az, hogy éppen ki akarja szorongatni belőlem az igazságot. - Oké, igyekszem, most, hogy kezdem mindenkibe belelátni a szörnyet azt eredményezi, hogy elég éber vagyok, bár ahogy hallottam ez édeskevés hozzátok... - egy újabb mosoly, de ebben már inkább a reménytelenségem ütközött ki. Az ujját szemügyre veszem, aztán be is ráncolódik a homlokom rögtön. - Ezt tegnap szerezted? Sokkal régebbinek tűnik. De örülök, hogy lerendeztetek mindent.- közben az egyik pad felé intek - Leüljünk, vagy inkább sétálgassunk? - nézek fel rá kíváncsian. Nos, igazából ritkán vetemedek kávéhoz, de ma szükség volt rá, mert ha nem totálisan használhatatlan lettem volna. És azt meg utálom. - Hát, nem sokat, de az a 3-4 óra viszont tényleg mély alvás volt. Nehéz volt, hiszen annyi minden járt az agyamban. Na meg Mira is mindig odabújt mellém, és nem hagyott nyugton. Szegénynek még szokatlan az új környezet... - vágom zsebre a kezeimet, és picit körbepillantok ahogy járatom az agyam, hogy mit is kéne kérdezni. - Hát akkor maradjunk a kezednél... Mennyire volt megégve? És úgy általában beszélhetnél erről. Mi sebez meg, mi kell ahhoz, hogy valaki ne keljen fel többet vagy esetleg ahhoz, hogy maradandó sérülést szerezzen? Jajj és félre ne értsd, bocsánat, hogy pont ezzel kezdtem, de Patrisha... Szóval azt mondta, hogy akár én is bajba keveredhetek itt a falkaviszályba. És akkor... Szóval jó ha az ilyesmit tudja egy mezei ember. Bár már tegnapi után nem bizakodok túlságosan... Irtó gyorsak voltatok mindketten.
Amikor egy tanítványom ilyen lelkesen kérdez valamilyen témában, az eddig is nagy örömömre szolgált, de ugyanezt átélni úgy, hogy a saját fiam teszi ... az apai büszkeség minden erejével feszíti a mellkasomat, tényleg. Az én fiam. Ez most a világ legcsodálatosabb mondata. - Nos, minket is megsebez minden, ami az embereket megsebzi. De több sebet bírunk elviselni, és gyorsabban gyógyulunk. Nem akarok leülni, így inkább lassan megindulok. Szeretek sétálni, ahogy új és új szögből tárul elém a szép környezet, az kellemes, és megnyugtató. - Az egyetlen, ami komoly veszélyt jelent, az az ezüst. Ha ezüsttel sebeznek meg ... - meglepetten nézem a kezemet, és megtorpanok - ... néééé, ez nem gyógyulhatna ilyen gyorsan! Hehe ... Most jövök rá, hogy az őrzők igen figyelmesen és grátisz ide is szántak némi kis mágiát. Valószínűleg még az autóban, amikor kikérdeztek. Most, így visszagondolva, tudom is, hogy közben szűnt meg a fájdalom, de annyira másra figyeltem, hogy ez nem is volt akkor lényeges. - Na, szóval, ha ezüst okozza a sebzést, akkor sokkal lassabban gyógyul. - folytatom a "tanórát" visszazökkenve. - Az ujjam most ne zavarjon, most az általánosságokat magyarázom. - vetem közbe, és újra megindulok, hogy tényleg sétáljunk. - Amikor azt mondják, hogy egy várfarkast nem fognak a fegyverek, az nem igaz. Azért látszik így, mert az okozott sebek nagyon hamar regenerálódnak, és a vérzés szinte azonnal eláll, még ha a gyógyulási folyamat utána eltart is napokig, akkor sem hal bele mondjuk a vérveszteségbe, csak nagyon sok, nagyon komoly seb esetén. Viszont az ezüst az minden formájában sebez, mert égeti a bőrünket, ha hozzáérünk. Én tegnap ezüsthöz értem, azért égett meg az ujjam. Na, ennyi elsőre talán elég lesz. Ez nagy általánosságban elmondja a főbb jellegzetességeket, a részletek meg nem egy első beszélgetéshez valók. HA valamibe el akar mélyedni, majd úgyis rákérdez.
Lehet illett volna elővennem egy füzetet és tollat, mint a régi szép időkben, hogy lejegyzetelhessem a fontosabb tudnivalókat, aminek esetleg még hasznát is venném a jövőben, de sajnos nem úgy készültem. Biztosan sok újdonságot fogok hallani, ami ráadásul tovább sokkol, de azért praktikus lenne lementeni mindet a memóriámba. - Értem, szóval ha én most istenesen megütnélek, a véraláfutás el is tűnne akár egy fél napon belül? - gondolom végig közben, hogy én milyen monoklikat szereztem, míg karatéztam, és azok milyen gyorsan múltak el. - Ezt hogy érted? - nézek én is a sérülésére, és abban a pillanatban be is ugrik egy elképzelés, ami valószínűleg hibás, de jobb ha megtudakolom, és nem később lepődök meg - Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de vannak esetleg valamilyen kuruzslók, vagy varázslók vagy nem is tudom... Szóval olyanok, akik felgyorsítják az ilyesmit, vagy esetleg más képességük is van? Olvasnak a gondolatokban, Befolyásolják az érzelmeket, vagy valami hasonlóra gondoltam... - néztem fel rá kicsit bizonytalanul. Tényleg annyi minden motoszkált a fejembe, és minden sötéten elsuhanó árnyba rémeket láttam. - Áh, értem, akkor végül is az ezüst a leghatásosabb védelem. És mi van akkor, ha valakit szíven lőnek normális pisztollyal néhányszor? Vagy mondjuk halántékon, és egyéb más létfontosságú szervein? - kapott el picit a hév ismételten, de igyekeztem moderálni magam. - Bocsánat, ha esetleg van amire nem akarsz válaszolni, jelezd nyugodtan. Meg persze én is várom a te kérdéseidet, ha akadnak, bár az én életem korántsem volt túl érdekes.. - mosolyodtam el picit, és a szemeimet újra apámra emeltem az ösvényről.
Csak bólogatok Max minden felvetésére. Igen, így van, ahogy mondja. - Minden sebesülés esetén a regeneráció versenyt fut a rombolási folyamatokkal. Minél erőteljesebb a farkas, annál gyorsabb ez a folyamat. De valóban normál sebesülésekbe is belehalhat, csak sok kell neki. Ezen kívül megfagyhat, megfulladhat ... szóval sok módon véget érhet az élete. És igen, van, aki tudja gyorsítani ezt az amúgy is gyorsabb gyógyulási folyamatot is, varázslattal. Bizony, vannak varázslók is, Max, a mágia működik. Tudom, ezek nehezen emészthető információk egy reménybeli ifjú tudós számára, nekem is azok voltak. - Amikor farkas lettem, én is úgy voltam vele, hogy majd én megmutatom, megértem, lemérem, kimutatom ... de rá kellett jönnöm, hogy egyes jelenségek valóban túlmutatnak a tudományos kereteken. Ma már csak megfigyelem, esetleg megpróbálom kompenzálni, vagy éppen kihasználom ezeket a jelenségeket. Ez is ad éppen elég elfoglaltságot. - Tegnap volt egy összetűzés, amiben páran elég komolyan megsérültek. Őket is mágikusan gyógyították, és úgy tűnik én is kaptam egy kicsit. - megint megnézem az ujjamat. Kedves tőlük, de erre igazán semmi szükség nem volt. Nem olyan vészes volt az a seb. Ha az éjszakától szabadítanak meg, az sokkal jobb lett volna, de azt persze végigszenvedtem.
- Mágia... - nézek mereven a földre. Évekig tanultam és dolgoztam, csak azért, hogy rácáfoljak a sok mesére, amik az ember határtalan fantáziájának köszönhetően születnek. A biológia sok ágát ismerem sőt a fizikát és a kémiát is, meg minden olyat, ami totálisan rácáfol a varázslós humbukra. Erre elém áll a volt tanárom az egyetemről, aki szintén nyakig benne van a tudományokban, és közli velem, hogy létezik a mágia, aminek körül-belül az ellenkezőjét tanította nekem. Hihetetlen és lehetetlen. Így legalábbis elsőre mindenképpen. - Tudom, hogy többet úgysem tudnék kideríteni, mint te, de majd én is elvégezhetnék néhány tesztet? Megnyugodnék tőle egy kicsit... - dörzsöltem meg a homlokomat, mert a hideg ellenére tényleg izzadtam. - De amúgy köszönöm, érdekes így összességében ez az egész. És az átalakulások? Mikor, hogyan, miért? Az a múltkori... Szóval a kezed... Az fájt, vagy már kilencven év után teljesen rutinszerű? Vagy sosem fájt? Tényleg cska a sok ostoba fimre és könyvre tudok jelenleg hagyatkozni amiket eddig láttam... - nevettem el magam, és végigpörgettem a fejemben tényleg mindazt, amikből az ihletet merítem most a kérdéseimhez. Egyiknek sincs alapja, csak mesék... Eddig tényleg azt hittem, de most már, kitudja melyik regényt írta egy vérfarkas, aki esetleg az élettörténetét vetette a papírra. És tényleg, én is milyen jó pénzt akasztanék, ha kiadnék egy könyvet arról, hogyan szereztem tudomást a farkasokról. Bár lehet, hogy már nagyon nem tudnám élvezni, mert hamarabb szétcincálnának, mint hogy kinyitnám a kiadói változatot.
Maxnek van mit emésztenie, és én próbálok vigyázni arra, hogy ne terheljem túl információkkal, vagy inkább ne mondjak sok olyasmit egyszerre, ami megnyomja a lelkét. - Nos, igaz, hogy a tanárod voltam, és nagyon próbálok lépést tartani a tudomány fejlődésével, de azért szerintem tudnál nekem újat mutatni, ha együtt dolgoznánk. De a módja még kérdéses. Mert ugye ránk utaló vérmintát egy sima emberi laborba nem tanácsos bevinni. Csak saját üzemeltetésű laborok jöhetnek szóba, de azokba meg külsőst nem nagyon engednek be. Bár te már nem vagy teljesen kívülálló, mégis, azért ez egy bonyolult ügy. Jelenleg én is vendég vagyok, mert nem a falkámnál dolgozom, hanem az ... őrzőknél. Ők azok, akik emberek ugyan, de mágiát alkalmazva a képességeik vetekednek a farkasokéval. Ez gondolom majd megint újabb szálakat indít el, jönnek majd a kérdések, de nem mondok most többet, hagyom, hogy olyan ütemben haladjon, és abba az irányba, ami neki megfelel. - Az alakváltás az első időkben lassú, és fájdalmas, később viszont egyre könnyebb lesz. Egyébként én a beharapóm révén egy olyan vérvonalba tartozok, akik könnyen váltanak alakot. De kilencven évesen ez már valóban nem ügy általában. Amúgy nem tervezem, hogy túl sűrűn sokkoljalak ilyesmivel .... Elnézést kérek érte! Hiába, no, muszáj volt gyorsan és frappánsan megoldni a helyzetet, elvágni a kétkedés gyökereit, mielőtt még szárba szökkennének. Az csak további bonyodalmakat okozott volna.
Viszonylag csendes este volt. Igazából már nem voltam szolgálatban, csak beugrottam az egyetemre, hogy megnézzek egy-két dolgot. Most onnan sétáltam szépen, lassan, át a kerten. Szerettem ilyenkor, mert már nem lehetett itt senki rajtam, vagy más őrzőn kívül. Ez gyakorlatilag a mi területünk volt, és ezzel a két falka is tisztában kellett, hogy legyen. Azért ettől a ténytől függetlenül sem váltam meg a fegyveremtől, azért jobb volt, ha az mindig nálam van. Afféle biztonság kedvéért, hogy úgy mondjam. Az ember sohasem tudhatja, hogy kibe botlik bele késő este, egy elhagyatott helyen, igaz? Szóval két kezemet mélyen a kabátom zsebébe süllyesztettem, úgy sétáltam tovább az egyik ösvényen. Már bőven hullajtották a fák a leveleiket, és a hőmérséklet is bőven a nullát súrolta, vagy még alá is esett, de szerencsére a hó még nem esett. Ezzel a gondolattal egy időben felnéztem az égen gyülekező, szürkés felhőkre, amelyek eltakarták már félig a holdat. Kitudja, lehet, hogy napokon belül meg fog érkezni az első hótakaró, aztán hónapokig nem is fog tágítani innen az efféle sarkvidékre hajazó időjárás. Egyáltalán nem vártam, még csak kevés időt töltöttem itt úgy, hogy a leghidegebb évszak volt az uralkodó ezen a vidéken. Pont valahogy a végén érkeztem meg, úgyhogy már csak az utószeléhez volt szerencsém, most azonban az elejétől kezdve láthatom majd a fagy tombolását. Rég volt már, hogy hasonlót kellett átélnem, és nem tudtam, hogyan fog ez most menni nekem. Talán olyan emlékeket fog majd felszakítani, amelyeket jobb lett volna nem bolygatni. Miközben ezen morfondíroztam, átvágtam egy kis ösvényen, és megkerültem néhány magányosan árválkodó, nagyobbacska bokrot. Amint ez megtörtént, kirajzolódott előttem nem is olyan messze egy sötét alak, egy elmosódott sziluett. Az enyhe köd ellenére azonban ki tudtam venni, hogy az illető férfi, még a hosszú haja sem zavart meg, hiszen a testalkatát elnézve egyértelmű volt, hogy melyik nemhez tartozik. Kíváncsian vontam fel a szemöldökömet, és nem szakítottam meg a sétámat, hanem valamelyest megközelítettem. Nem kellett volna itt lennie, de amint közelebb értem, már meg sem lepődtem, hogy mégis bejött erre a területre. Az a semmivel sem összetéveszthető érzés hullámzott át rajtam, ami mindig, ha farkasokkal találkozom. Óvatosságból azért magamra vontam a leplezést, és csak azután álltam meg nem sokkal mögöttem, meg is szólítva őt. - Ugye tud róla, hogy illegálisan tartózkodik a parkban? – érdeklődtem, félig oldalra billentett fejjel. Mivel egyelőre csak a hátát láttam, így jobb híján azt fixíroztam, résnyire szűkített szemekkel. – Ezért akár le is csukathatnám, birtokháborítás vádjával – nem, nem azt mondtam, hogy én csuknám le, pedig megtehettem volna.
// 40-3(Leplezés)=37 megmaradt pont //
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A munka, a hideg, novemberi hónap, a kölyökkel való találkozások teljesen elfeledtették velem, hogy telik az idő. Grace egyik nap a vállamat kopogtatva mondta, holnap szabadnap. Így a mai nap vettem csak észre, mekkora nyugi uralkodik a városban. Szeptember óta vagyok itt. Az öregnek igaza volt. Ezek szerint semmi új... Se Falka háború... se semmi az ég egy adta világon. Unalmas. Baromi unalmas. Munka, kovácsolás, meg az újabb és újabb edzések mókuskerekében rekedtem. Nem rossz, csak hát. Nem ehhez szoktam. Folyton tenni valamit, benne lenni a hullámokban, az újabb és újabb balhékban. Oké, California más volt, mint Fairbanks. De akkor is. A város járás közben eltévedtem az egyetem közelébe is. Nem mintha feltett szándékom lett volna, tudva, mi történt itt Elisabeth és köztem, és baromi nagy bajba kerülhetek, ha most csak úgy besétálok az Őrzők területére, csak úgy egymagam. Fene se tudja, mit derítettek ki rólam azóta, bár szerintem nem sokat. Pláne, hogy még meg is fenyegettem a kisasszonyt. Végül késő délután ott tartottam, hogy az arborétum részbe bemerészkedtem. Szép, csendes hely. Itt biztos sokat meditálnak. Egyszerű farmer nadrágot, bakancsot, oldalamon láncot viseltem. Egy fekete motoros kabát, s egy fekete hosszú ujjú póló fedte a felsőtestem. Hajamat kibontva hagytam, így is legalább fiatalosabbnak hatottam, és nem tűntem ki az egyetemisták közül. Végül egy csendes zöld részen megállva lehunytam a szemem, és csak hallgattam a nyugtató csendet. Pajzsom félig leengedve hagytam, hogy Fenevadam érzékei kiélesedve magukba szívják a környezet szépségét. A hideg csípte az arcom, de üdítőnek hatott. A levelek zörejei, a halk szél susogás kacagásnak hatott. Mélyet sóhajtottam, ahogy Fenevadam morogva ölelt körbe. Ugyanúgy ölelt át, ahogy a Holdat a felhők. S ekkor léptek zajára lettem figyelmes. Nem fordultam a hang irányába, de úgy tűnt, felém jön. Ám a hangra már kinyitottam a szemem. Bestiám megmordult, de lassan hátra néztem. Tudtam, hogy használt mágiát, de hogy pontosan mit, arról fogalmam se volt. Azért jobb, ha vigyázok. Végigmértem a nőt. Hmm... finom falat. Elmosolyodtam, s csak megingattam a fejem. Bátor kislány. - Nem tudtam róla, elnézést. Túl szép ez a hely, és elfeledkeztem arról, hogy telik az idő. Az újabb mondatra csak felnevettem. Kinyújtottam felé a kezeimet, mint amikor azt várják, hogy bilincsbe verjék a vádlottat. - Csak nyugodtan. Időm, mint a tenger. - vigyorodtam el, s vártam, mit lép. Úgyis olyan régen ültem már rendőr autóban...
Kíváncsian vártam, hogy felém forduljon, hiszen minden ismeretlennel – kiváltképp, ha farkas – hasonlóképpen viselkedtem. Szerettem új embereket megismerni, még furcsa körülmények között is, vagy olyan esetekben, amikor az veszélyt jelenthetett számomra. Sajnos bennem nem volt olyan félelemérzet, amilyen kellett volna, és példának okáért a saját, csaknem ötszáz éves társamat is simán kiosztottam, ha éppen ahhoz volt kedvem. Pedig róla még azt is tudtam, hogy mennyi idős, ellentétben az előttem ácsorgó férfival. Amikor végre a szemébe nézhettem, nem voltam olyan botor, hogy elfordítsam a tekintetemet. Szigorú pillantásomat egyenesen az övéibe fúrtam, és hiába volt nálam sokkal magasabb, én azért töretlenül néztem rá. Nem, ez semmilyen pszichológiai blabla nem volt, aminek a segítségével befolyásolni lehet mások viselkedését. Sajnos nem sok közöm volt a pszichológiához életem során, de talán nem is lett volna olyan rossz ötlet, ha egy kicsit utánanézek jobban az efféle módszereknek. Lehet, hogy még kamatoztatni is tudnám a munkám során, vagy nem? - Igen, tényleg szép. Ezért járnak ide sokan. Nappal – tettem hozzá. Tartásom egyenes volt és határozottságról árulkodott. Néha bámulatos volt még számomra is, hogy milyen komollyá tudtam válni. Nem tartottam attól, hogy veszélyt jelenthetne rám, vagy éppen sántikálna itt valamiben. Valamilyen oknál fogva elhittem neki, hogy tényleg csak élvezte a hely szépségét, ettől függetlenül azonban nem volt itt este semmi keresnivalója. – Ha annyira szeretne, visszajöhet ide akár már reggel is, de ilyenkor a park már zárva tart – világosítottam fel, továbbra is nyugodt hangszínen. Nem voltam most ideges, ami miatt harsognom kellett volna, pedig nem kellett ám félteni, tudtam én azt is. Ó, de még hogy! Benjitől talán meg is kérdezhette volna, de nem gondoltam, hogy ismernék egymást. Bár, kitudja… - Azt gondoltam, de akkor sem szép dolog kinevetni az igazságszolgáltatást. Sokan az ilyesmit nagyon a szívükre tudják ám venni – ingattam a fejemet, aztán megindultam felé. Két kezemet még mindig a zsebemben tartottam, mert az úgy nekem roppant kényelmes volt, nem utolsó sorban pedig, nem fagytak le az ujjaim. Végül is, egy zseb ezt a célt szolgálta. – Mit gondol, kisétál velem minden gond nélkül, vagy vonjuk bele a rendőrséget? – immár közvetlenül előtte álltam, és mivel igencsak alacsony növésű vagyok, ráadásul a magas sarkakat is előszeretettel mellőztem, így kénytelen voltam hátrabillenteni a fejemet ahhoz, hogy a szemeibe nézhessek. - Maga dönt! – vontam meg lazán a vállaimat, de nem tágítottam. A válaszától függött minden. Vagy a kinyújtott csuklóira kap egy-egy szép karperecet, vagy kisétál velem szépen, és elkerülhetjük a nagyobb gondokat. Nem sok kedvem volt jelentést írni, de simán megtehettem volna. Főleg, hogy a kedves rendőrfőnök-helyettes szintén őrző volt, nem mellesleg, csupán egy tanonc. Szerintem, ha megkértem volna, Jake simán bent tartja éjszakára a bírság kifizetése mellé. Bár volt egy olyan érzésem, hogy ez cseppet sem viselte volna meg a férfit.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Hallgattam szavait, de különösebben nem tudott izgatni amit mondd. Ahhoz már kicsit öreg voltam, hogy egy ilyen kis fruska rám ijesszen. Ahogy közelebb lépett hozzám, s tekintetét az enyémbe fúrta, kissé lehajoltam hozzá, hogy az arcunk még közelebb legyen egymáshoz. - Tudja, magasról teszek arra, ki mit visel a szívén. Ami a maga igazsága, az nem feltétlenül az enyém is. Akaratlanul is, de ahogy hátra billentette a fejét, a nyaka szabaddá vált, s csak egy gyors mozdulatomba kerülne átharapni a torkát. De nem tettem semmit, csak a szememből láthatta, hogy épp a nyakát stílüröm. De aztán ismét a szemeibe pillantottam. - Azt von bele, akit akar. De tudja, bármennyire is erőltetem a memóriám, nem emlékszem, hogy esetleg a fenyegetésen kívül, mással is próbálkozott volna e cél érdekében. Lassan a füléhez hajolok, s Fenevadam morgásával szólalok meg. - Tudja, egy egyszerű kérés csodákra képes. Azon kívül, hogy késő este benn talált egy parkban, nincs oka bevinnie. Hacsak nem akar röhej tárgyává válni az őrsön. De manapság már szerintem azért is lecsuknának, ha látnák, hogy egy buszmegállóban nem a kukába nyomom el a csikket. De nagyon ráérnek manapság a "rend őrei". Kiegyenesedtem, s közben leengedtem a kezem. Nem szándékozom bántani, sem mást vele, ennyire ostoba én se vagyok. Csendben vártam a válaszára. Ha most bilincsbe ver, hát akkor ma a rendőrségen éjszakázom. És? Nem különösebben fogok pánikba esni. Nincs okom rá. A halandók ostobaságain én csak derülni tudok. De talán egy aprócska szavacskával rá tud venni arra, hogy a bajból csak egy buta félreértés legyen. És senkinek se essen baja. Hmm.. hogy is mondta a nő? Maga dönt...
Láttam rajta, hogy nem hatották meg a szavaim, amitől egy kicsit morcos és sértett lettem. Nagyon utáltam, ha nem vettek komolyan, vagy esetleg alábecsültek pusztán azért, mert nő vagyok, hovatovább, alacsony is. Nem a legjobb párosítás ez egy rendőrnek, én tudom jól. Nem is nagyon akartam keménykedni, mert ez csak nevetségessé vált volna, bár ő már így is úgy tűnt, hogy jól szórakozott rajtam. Egyre nagyobb kedvem volt ahhoz, hogy jól fenéken billentsem és bevigyem az őrsre, éjszakára. Tudtam, hogy különösebben nem viselné meg az eset, ettől függetlenül azonban nekem nagyon jól esett volna. Azt nem mondanám kifejezetten, hogy elégtétel, de valami ahhoz nagyon hasonlító érzés egészen biztos, hogy átjárna. - Mondták már, hogy mennyire udvariatlan? – érdeklődtem, miközben ismét kérdőn billentettem oldalra a fejemet. Nem szerettem, ha a férfiak ennyire lekezelően bántak velem, mert a végén még úgy érezném magam, mintha kevesebb lennék náluk. Még szerencse, hogy tényleg csak majdnem! – Még csak ne is gondoljon rá! – sziszegtem morcosan, amikor észrevettem, hogy a nyakamat fixírozta ilyen lelkesen. Közelsége miatt a szemeim még kisebb résekre szűkültek, úgy néztem fel rá. Nagyon idegesített, hogy ennyivel fölém magasodott, még ha ezt most nem is mutattam ki igazán. Azért sajnáltam, hogy nincs rajtam éppen valami holdjáró, akkor egy kicsit talán jobb volna a helyzet. Egy egészen aprócskát. - Felajánlottam, hogy kisétálhat velem. Ez nálam felért egy kéréssel is, ha úgy tetszik, de azt ne várja tőlem, hogy könyörögni kezdjek azért, hogy kifáradjon egy olyan helyről, ahol eleve nem is kellene bent lennie! – a hangom nyugodt volt, direkt magamra erőltettem ezt a nyugodtságot, mert most szükségem volt rá. – Vagy sétál egyet egy nővel az éjszaka közepén, vagy egy cellában várhatja meg a reggelt – vontam meg a vállaimat. – Engem igazán nem zavar egyik sem, de szerintem jobban járna az előbbivel, mind a kettőnk érdekében – mondtam neki, ennél többet pedig tényleg nem várhatott tőlem. Térden állva könyörögni nyilvánvalóan nem fogok, mert tényleg le is csukhatnám, ha éppen olyanom lenne. Ehhez a módszerhez csak végső esetben akartam folyamodni, de hátha beéri majd ezzel is, és nem kell litániákat zengenem hozzá ahhoz, hogy kijöjjön velem. Még akár beszélgethetett is egy jót velem, ha akart, én semmi jónak nem vagyok ám az elrontója. - Ne rontsa el az estémet, oké? – kértem, ezúttal már nagyra nyílt szemekkel. Közben kapcsoltam, hogy az összehúzott lélektükrök talán nem olyan szimpatikusak, mintha valaki tisztán néz a másikra. Én is jobban szerettem az ilyesfajta tekintetet, szóval magammal már meg is beszéltem. Nem akartam én balhét, amúgy sem voltam képzett harcos, de azért meg tudtam volna védeni magamat, ha nagyon muszáj. Csak ne legyen rá ma szükség! Túl fáradt voltam én már ehhez…
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Kérdésére vállat vontam. - Igen, mondták, de ha folyton adnék mások véleményére, már rég a föld mélyén rohadnék, vagy valahol egy gumiszoba falát kapargatnám. - mosolyogtam rá. Lekezelő? Ugyan már. Csupán ez az igazság. A sértettség, mely kiült az arcára, csak még inkább felvidított, de inkább most nem szóltam semmit, csak magamban kuncorásztam. Őrző is, nő is, már csak a menstruálás illata hiányzik róla, és elkönyvelhetem, hogy egy hárpia. Ezek a feminista dumák, a nők és férfiak közti viszályok... bah, engem hagyjatok ki belőle! Egy nő bizonyítson arról, hogy rátermett, ne pedig picsogjon róla, hogy az! Egy férfit se arról ítélek meg, mekkora muszklijai vannak, hanem arról, hogy mikor üt, eltöri-e az ellenfele állkapcsát, vagy csak egyszerűen megcirógatja egy buzis mozdulattal. Nem voltam büszke, sem lenéző, csupán ostobaságnak tartottam a hölgy kakaskodását. Vagy pont most jött rá a harci 5 perc, hogy bebizonyítsa magának, vagy a franc tudja kinek, mennyire bátor és erős, hogy egy ilyen bolhással kikezd, mint amilyen én vagyok. Ajh, ilyenkor úgy éreztem magam, mint valami jó testvér, aki a kisebbik testvéreinek engedményeket ad. Sajnos mivel azonban elrejtőzött előlem, nem tudtam bemérni, milyen idős lehet, vagy hogy egyáltalán öreg-e. A viselkedéséből nem épp komolyságot, és bölcsességet tudtam megállapítani. Amikor rám szólt, csak Fenevadam ezüst szeme villant meg egy pillanatra, így mutatva meg a nő felé, hogy ő is jelen van. - Kár... pedig biztos finom. - gúnyos mosoly táncolt szám sarkában, ahogy kiegyenesedtem. A kioktató mondataira unottan pillantottam föl a Holdra. Milyen gyönyörűen ragyog ma éjjel is. Mélyet sóhajtottam, mikor végre befejezte, majd az arcára vetve egy pillantást, sarkon fordultam, s elindultam ki az ösvény felé. - Jöjjön, még a végén itt marad! - szóltam hátra. Lassan sétáltam, bár ha kedvem szottyant volna hozzá, olyan könnyedén rejtőzök el előle a sötétben, ahogy csak szeretnék, de csak egyenletesen lépkedtem. - Amúgy ha már én udvariatlan vagyok, hozzá teszem, ön se nagyon koptathatta az illemórák padjait. - mondom mosolyogva. Még mindig élvezem, hogy ilyen kis pukkancs, és hát természetemből fakadóan mindig is imádtam az ilyen természetű lelkeket piszkálni, hergelni. Bántani úgyse fog, mert nincs rá oka. Ha meg mégis megteszi, akkor csak annyit mondok, önvédelemből öltem. Csendben sétálok, ha esetleg utolér, s mellém szegődik, csak mosolyogva pillantok rá. Halkan dúdolgatni kezdem Fairy Dance dallamait, melyek épp a fejemben cikáznak. A hideg levegő kellemesen simítja arcom, s a szellő bele-bele kap a hajamba. Nem beszélek, az éj nyugtat, hullámaim azonban a nőt körbeölelve simítanak végig rajta. Fenevadam éhsége érződik bennem, de nem ingerel annyira, mintha mondjuk vadásznék.
Csak a szemeimet forgattam a kijelentése hallatán. Persze, nem mindig kell ám mások véleményére adni, de ez azért egy kicsit túlzás volt, érzéseim szerint. Nem tudtam rá mit felelni, de nem is kellett szerintem. Helyette inkább megpróbáltam nyugalomra inteni a saját háborgó bensőm, mert a végén még nem vezet semmi jóra ez a kis találkozás, pedig én igazán nem rossz szándékkal jöttem ide, csak éppenséggel az úriembernek sikerült kihoznia a sodromból. Nem volt ez nehéz feladat, én tudtam jól, de attól még viszonylag jól ráérzett erre. Találkoztam már hozzá hasonló, remek képességgel megáldott férfival. Történetesen a társam volt, és majdnem ötszáz éves. Lehet, hogy a férfiak a kor előrehaladásával csak még idegesítőbbekké válnak? Ezen még sohasem gondolkoztam korábban. A szeme villanásáról már szinte tudomást sem vettem, csak fújtam egyet rosszallóan. Nem ő volt az első, aki így akart kicsit rám ijeszteni, vagy legalábbis figyelmeztetni arra, hogy mi is bújik meg az emberi külső mögött. Ugyan már, hiszen a tulajdon öcsém is farkas volt, nem kellett nekem bemutatni. Túl régóta mozogtam én már ebben a közegben, noha sejtéseim szerint korántsem annyi ideje, mint az, akivel ma összehozott a sors. Ugyan nem tudtam pontosan, hogy mennyi idős lehet, de tudtam tippelni a korábbi tapasztalataim alapján. - Biztos – hagytam rá, egy vállvonás kíséretében. Felesleges volt idegeskednem, amíg nem lesz rá ténylegesen is okom. Sok hozzá hasonló idegesítő egyén élt a Földön, akik abból űztek sportot, hogy minél jobban felhúzzanak valakit. Ha nem fogom kimutatni ezt, akkor talán abbahagyja, és előbb-utóbb tényleg meg fogok nyugodni. Lehet, hogy hosszabb volt ez a mai nap, mint eddig hittem? – Még szerencse, hogy ezt nem fogja megtudni – mivel idő közben eltávolodott tőlem, és ismét én uralhattam az intim szférámat, egy kicsit jobban éreztem magam. Nem feszélyezett a közelsége, csupán jobban szerettem, ha a hozzá hasonló fenevadak tisztes távolságot tartottak tőlem. Sohasem lehet tudni, hogy melyiknek mi jár a fejében, igaz? Sarahban mondjuk kellemeset csalódtam, de az talán egy egyedi eset volt, vagy egyszerűen csak különbözött a természetük. Egyáltalán nem lett volna meglepő, tekintve, hogy az emberek alapvetően elég különböző lények. - Ne aggódjon, biztosan kitalálnék innen egyedül is… - dünnyögtem, miközben igyekeztem őt beérni. Tekintve, hogy nem voltak olyan hosszú lábaim, mint neki, így a lépteimet igencsak meg kellett szaporáznom, bár ez legalább nem zavart túlzottan. – Úgy látszik, hogy a magához hasonlók a legrosszabbat hozzák ki belőlem – közben sikerült mellé érnem, két kezemet pedig még mindig a zsebemben tartottam, ott legalább jó meleg volt. – De nézze el, én már a huszadik század szülötte vagyok, nekem nem voltak illemóráim – vontam meg a vállaimat, és ez igaz is volt, bár félig-meddig csupán viccnek szántam. Időnként egy-egy nagyobb széllökés csapott az arcomba, de ezt leszámítva csak az éjszakai hideg némaság vett minket körül. Nem is csodálkoztam azon, hogy a legtöbb állat igyekezett valami védett helyet keresni magának. A helyükben én is ezt tettem volna, sőt, pontosan erre is készültem, hiszen a kocsim irányába tartottam, amikor belebotlottam a mellettem lépkedő férfiba. - Mi ez a dal, amit dúdol? – érdeklődtem kíváncsian, felpillantva rá. – Még sosem hallottam… - vallottam be őszintén, de az szerintem nyilvánvaló lehetett számára, hogy azért kérdeztem rá, mert tetszett nekem.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
- Lehet hölgyem. Lehet nem most. De ne igyon előre a farkas bőrére. - kacsintottam rá, ahogy elfordultam tőle. Sosem lehet tudni. Ha úgy hozza az ég, szó nélkül ugrok a torkának, s zabálom fel. Egy ilyen husit ki nem hagynék, semmi pénzért. De persze ahhoz olyan körülmény is szükséges. - Hát persze, tudom én azt. Maga ügyes, önálló, kiegyensúlyozott nő. - mondtam kuncogva, ahogy hallgattam a mormogását. - Semmi esetre sem fogad el segítséget, mert akkor biztosan gyengének érezné magát. Olyan kiszámíthatóak... Csendesen hallgattam, s azt a gonoszkás mosolyt végig az arcomon tartottam, ahogy sétáltam, s beért. A csend nyugtatóan ölelt körbe, az éjszaka kellemesen cirógatott. - Fairy Dance - válaszoltam, rá se nézve az arcára - Régi kelta tánc dallam. Bár manapság már könnyen rá lelhet, ott van a youtube. Az internet csodája. Ah... Mily kényelmes. És átkozott is egyben. - Had kérdezzek valamit. Pontosan miért viselkedik így velem? Ne mondja nekem azt, hogy csak azért, mert itt talált az éjszaka közeledtével, ezért belém kötött. Nem rég borotválkoztam, szóval még ápolt is vagyok, a külcsínre sem panaszkodhat. Az itteni Falkák ilyen ellenségesek az Őrzőkkel, hogy ilyen szigorú magatartást kell mutatnia egy magam fajtával szemben? Nem mintha most azt várnám, hogy a vállamra borulva mesélni kezd, de érdekel, mégis miért mutat felém ilyen magatartást. Elvégre, ha úgy vesszük, tényleg semmi oka, hogy basztasson. Hangom nyugodt, nem nézek rá továbbra sem, csak sétálok mellette. Vagy esetleg a múltja hord olyan dolgot, amiért ilyen.
- Igazán örülök, hogy alig öt perc ismeretség után úgy gondolja, hogy teljesen kiismert engem – dünnyögtem magam elé, miközben a férfi mellett sétáltam. – Csakhogy a jellemzése igencsak pontatlan – tettem hozzá, majd felnéztem az arcára. – Sohasem féltem segítséget kérni, ha rászorultam. Ettől függetlenül azonban, viszonylag ügyesen fel szoktam találni magam a legtöbb helyzetben – azt már csak magamban tettem hozzá, hogy természetesen akadtak kivételek is. Azt hiszem, hogy a legtöbb esetben tényleg csak mázlim volt, azt pedig sohasem gondoltam, hogy gyengeség lenne segítséget kérni. Az olyan nők szoktak így vélekedni, akik azt képzelik magukról, hogy keménynek kell lenniük. Én nem ezek közé tartoztam, bármit mutatott is a látszat. Ebből is leszűrhető volt, hogy csupán most ismert meg engem. - Rá is fogok keresni – döntöttem el nagy határozottságomban. – Egy ideig éltem azon a vidéken, ismerős volt. Illetve Skóciában, de attól még azon a részen is hasonló a zenei kultúra – vontam meg a vállaimat. Igazából magam sem tudtam, hogy miért mondtam el neki, de jobban belegondolva nem is számított. Azzal semmiféle kárt nem tudott volna bennem tenni, hogy tudta, hogy éltem Skóciában. Régen volt már, azt sem tudhatta, hogy pontosan mikor. Nem is úgy nézett ki, mint aki megrögzötten fel akarná nálam használni, de mint tudjuk, a látszat néha csal. Sőt, jobban mondva elég sokszor csal, de ez már csak az én véleményem volt. - Csak tessék! – intettem a kezemmel, majd egyből vissza is dugtam a már kellően meleg zsebembe. Azt hiszem, hogy hamarosan nem ártana már elővenni a kesztyűimet, ha az idő ennyire rohamosan fog lehűlésnek indulni. Nem örültem neki, egyáltalán nem. – Egyáltalán nem vagyok kötekedős alkat – vallottam be őszintén, bár nem néztem rá. Az előttünk elterülő sötétséget fürkésztem tekintetemmel. – Amiatt pedig eszem ágában sem lenne belekötni senkibe, mert nem tetszik, ahogyan kinéz. Egyébként semmi bajom a külsejével – fűztem hozzá, immár egy halovány mosollyal az ajkaimon. – Egyszerűen csak felbosszantott az arrogáns viselkedésével, ez minden. Nem szükséges mögöttes tartalmat keresnie, azzal ugyanis nem szolgálhatok – magyaráztam teljesen nyugodt, érthető hangon. Tényleg nem volt nekem semmi bajom a farkasokkal, hiszen az öcsém is az, bár ezt ő nem tudhatta. És sokan mások sem, ez az én kis titkom volt, legalábbis egyelőre. Kitudja, hogy mit hoz még a jövő, addig is jó helyen volt ő Portlandben. - Régóta van a városban, Mr.? – érdeklődtem kíváncsian, miután egy időre ránk borult a csend. – Nem emlékszem, hogy láttam volna már itt… - tettem hozzá, mintegy mellékesen. – Pedig általában ismerem az emberek nagy részét, akik a városban laknak. Kivéve, ha valaki átutazóban van – motyogtam elgondolkozva.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Vállat vonok. Jó ember ismerő vagyok, de természetesen, tévedhetek én is. Legyen akkor úgy. Nekem annyira mindegy. - Skócia gyönyörű vidék. - mondtam elgondolkodva. - Jártam arra, de én inkább az Ír földekbe szerelmesedtem bele. Bár a kettő nagyon hasonló, mégis más. De gyönyörű helyek. Tele vannak olyan dolgokkal, melyeket igencsak kevés lélek ért meg manapság. - néztem rá mosolyogva. Észrevettem, hogy a kezét a zsebébe süllyeszti vissza. Én nem fáztam még, ahol én fázni kezdek, az már régen rossz vidéknek számít. Hallgattam szavait, és nevetni kezdtem. - Arrogáns? Hehe, mulattat. Már pedig szeretem az olyanokat, akik mulattatnak. - mondtam mosolyogva. - Már elég hosszú ideje ahhoz, hogy ne tévedjek el. Az meg, hogy eddig nem látott... nos, tegyük hozzá, ha nem akarom, akkor nem találnak meg. Még az olyan mágiahasználók sem, mint pl. ön. A Hold gyönyörűen ragyogott, s mosolyogva néztem fel rá újfent. Az égi kísérő mindig szeretettel nézett rám. És mindig lenyugtatott. Hirtelen megálltam, majd a nőre pillantottam. - Ne ijedjen meg. Most mutatok valamit. - mondtam mosolyogva, s mielőtt még ellenkezni kezdett volna, Farkasom képességei, elméjébe kúsztak, s úgy vonult végig a testén, mint valami kellemes bizsergés. Ezüst szemem megvillant a sötétben, s olyan dallamok szabadultak fel hullámaimban, hogy úgy éreztem, szárnyra kelek. Nem érdekelt most, hogy mi lesz ebből, megijed, vagy rosszra gondol, csak valami olyasmit akartam átadni neki, ami épp bennem lakozott. A Game Of Shadow dallamaira képességem lángok sokaságát, hívta elő, forró lángok ezreit, ahogy táncra kelnek körülöttünk vidáman. A dallamok körbetáncolták mindkettőnk elméjét, én meg elkaptam a nő kezét, megpörgettem, s azután elengedtem, s szaladni kezdtem az ösvényen. Mint valami versenyfutás. Vitt a lendület, szabadságom, s a dallamok csodás keveréke úgy vitt magával, hogy öröm volt nézni, s pontosan tudtam, hogy Amanda is érzi mindazt, amit én. Hullámaim úgy táncolták körbe, mint a játszó gyermekek, s táncra, játékra ösztönöztem. Futottam a lángokkal, futottam a dallamok után. A többi már nem nagyon érdekelt.
- Igen. Elhiszem, hogy a kultúrájuk eltér valamennyire, de attól még nekem nagyon is hasonlónak tűnik, még a tájat tekintve is. Bár, be kell vallanom, hogy Írországhoz nem volt túl sok szerencsém, abban az időben nem nagyon utazgattam át oda – vontam meg a vállaimat nemes egyszerűséggel. Ez azonban nem jelentette azt, hogy ne mentem volna most oda szívesen. Sajnos az őrzőségem kezdetén volt a lakóhelyem az ország, így akkor inkább a tanulásra koncentráltam és nem arra, ami körülvett. Most már sajnáltam egy kicsit, de akkor bőven kitöltötte az időmet az is, amíg Kenneth próbált tanítgatni valamelyest. Azt hiszem, hogy a hozzám hasonlóknál ez az élet rendje. Nem üdülni mentem oda, hanem azért, hogy beleszokjak egy új életformába. Nem volt egyszerű, az tény! - Én pedig azt hiszem, hogy szeretek mulattatni másokat – küldtem is felé ennek megerősítése érdekében egy mosolyt. Szerettem, ha mások jól érezték a társaságomban magukat, és ezért rendszerint igyekeztem is tenni, noha nem mindig sikerült. Olyankor teljes kudarcként éltem meg és elkönyveltem magam unalmas perszónának. Azokat pedig sohasem szerettem, azzá válni pedig pláne nem akartam. Ezért is örültem neki, hogy a férfi még meg is jegyezte, hogy jól érzi velem magát. Remek, egy beszélgetés sohasem árt senkinek, az új emberek megismerését pedig én amúgy is nagyon kedveltem. Világéletemben. - Ebben ne legyen annyira biztos – mosolyogtam rá sejtelmesen. Meg merném kockáztatni, hogy meg tudnám találni, ha nagyon akarnám. Végül is, informátor vagyok, vagy mi a csoda! Pont ez az én szakterületem. Míg mások gyógyítanak vagy varázsolnak naphosszat, én addig információkat gyűjtök másokról, ráadásul ebben a remek tevékenységemben még a rendőrség is némi segítséget nyújt, példának okáért ott vannak azok az adatbázisok, amikhez tisztként hozzáférhetek. Sohasem szabad alábecsülni egy őrzőt, különösen, ha az illető nő, informátor, és nem mellesleg, Amanda Bishopnak hívják. - Ne aggódjon, nem vagyok ijedős kislány! – hessegettem el a figyelmeztetését, bár ettől függetlenül még értékeltem. Az a legviccesebb, hogy a rázós helyzetekben egyáltalán nem rémültem meg, de egy horrorfilm előtt még a szemeimet is befogtam a félelemtől. Ki érti ezt? Közben végigszáguldott rajtam az a furcsa érzés, aminek egyáltalán nem örültem. Nem tettem ugyan szóvá, de nem szerettem, amikor a farkasok így játszadoztak velem. Szerencsére nem fordult elő olyan sűrűn, de volt már rá példa, annyi bizonyos. Az ismeretlen dallam idő közben megszólalt az elmémben, és éreztem azt a szabadságot, amelyet a férfi is valószínűleg érzett. Ebből már nem volt nehéz kitalálnom, hogy melyik vérvonal képviselője, már csak azt kellett volna kiderítenem, hogy mennyire idős. Talán majd később, most azonban nem tudtam ezen gondolkozni, mert hajtott a vágy, az, amely őt is. Pörgetésére nevetés bukott ki belőlem. Édes, gyöngyöző kacaj töltötte be az éjszakai csendet, aztán hirtelen már csak egyedül ácsorogtam, a pasas meg futott el. Mi a fene?! - Hé, várjon meg! – kiáltottam utána, de azt már magam sem tudom, hogy minek. Nem volt semmi értelme, így jobb híján utána eredtem. Talán azért, mert még mindig éreztem az ő érzéseit, és ő futni akart. Természetesen esélyem sem volt csak így utolérni, tekintve, hogy farkas és nem utolsó sorban férfi is, akinek hosszabbak a lábai, mint nekem.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Nevetésem csendült a hideg éjszakában, az ő nevetésével egybehangzóan. Ahogy lábaim egyre gyorsabbra veszik az iramot, hideg levegő csap bele a hajamba, Fenevadam érzékei úgy rántanak magukkal, mint a sós tenger vad hullámai, egy vihar közepén. Hallottam hangját, de nem voltam képes arra, hogy lassítsak, nem mintha, menekültem volna előle. Úgy ölelték át hullámaim, mint futórózsa a kerti kapuk boltívét. Finoman, mégis ellent mondást nem tűrően. Mint egy Vad, akit hajtanak, úgy szaladtam át a fák alatt, kispatakok fölött átugorva, pördültem a levegőben, a kósza dallamok úgy ölelték át elmém, s úgy festették át a környezetemet, mintha csak meghaltam volna, s a Mennyekbe jutottam. Az egyik tölgy alacsonyabb ágát elkapva, húztam fel magam, s néhány ügyes, fürge mozdulattal, már kis híján a tetejében is voltam. Az ágak közül könnyedén láttam, merre, hol tart, s még mielőtt elszaladt volna a fa alatt, Bestiám morgó, mély hangjával belevonyítottam az éjszakába. Daemonia Nymphe - Dance of Satyrs dallamai átjárták lelkem, s táncolva, Bestiám ügyességével futottam tovább a fák ágai között. Szabadságom nem ismert határt, s egy váratlan pillanatban, ugrottam le a magasból, közvetlenül a nő mellé, s azzal a lendülettel, ragadtam meg, kaptam fel a hátamra, s rohantam vele tovább a hideg éjszakában. Szellemek éneke kísért minket, tündérek, nimfák, elfek, erdei teremtmények, különösebbnél, különösebb lények szaladtak velünk tovább, ahogy képességem mindkettőnk elméjébe belerajzolt. Mosolyogva hagytam, hogy teljesen a nőre hangolódjak, szívverése halkan kúszott tudatomba, s az, hogy ő is élvezi a száguldást, világom egy apró darabkáját. Mint egy vad ló, úgy futottam, testem forrósága olyan volt, mint a lelkem vadsága. Könnyű volt a nővel szaladnom, s végül, mikor kiértünk a fák közül, a kapu már ott várt minket. Az utolsó dallamokkal szálltak el a lények, álltak meg a fák takarásában, a Hold fényére már nem kísértek minket. Pördülve engedtem el, s tettem le végül a nőt a földre. Kissé zihálva vettem a levegőt, leheletem forró felhőként szállt a hidegben, de mosolyogva néztem le a nőre. Képességem, s Bestiám visszahúzva tőle, néma csend telepedett ránk, közénk, csak az éjszaka hidege ölelt minket át. - Remélem, kellően viszonozhattam, hogy mulattatott. - mondtam nevetve, s egy apró meghajlást produkáltam felé.
// Még egyszer, ne haragudj, és Köszönöm a türelmed!//
Egy idő után már meg sem kíséreltem utolérni, egyszerűen csak futottam, ahogy nekem kényelmes volt. Még mindig hajtott valami, fejemben még mindig szólt az a csodás dallam, de én akkor sem váltam farkassá azért, mert jelenleg átéreztem egynek az érzéseit. Kezdtem egy idő után kifulladni, sajnos az őrzők bizony hajlamosak az ilyesmire hamarabb, mint egy megtermett, bestiával rendelkező férfi. Főleg úgy, hogy én még csak nem is harcos vagyok, nem feladatom az, hogy olyan szinten őrizzem meg a kondimat, amennyire például Adamék tartják a sajátjukat. Azért a rendőri munka nem kívánt meg tőlem ilyesmit, ilyen szigorúan. Végül már a nyomát is elveszítettem, csupán sejtéseim voltak, hogy merre menjek. Az érzés még mindig űzött tovább, de most már lelassítottam és próbálva kizárni az elmémben harsogó dallamot, körülnéztem. Egyedül voltam első látásra, de mégsem éreztem úgy, hogy magányos lennék. Tudtam, hogy valahol úgyis itt van, a kérdés már csak az maradt, hogy mégis merre. Mivel sajnos nem rendelkezem olyan fejlett érzékekkel, amilyennel egy farkas, ezért nem tudtam, hogy a fán van és engem figyel. Csak az érzés volt meg bennem, hogy olyan, mintha valaki nézne valahonnan. Mágiára most nem akartam feleslegesen elpazarolni az energiámat, mert úgy sejtettem, hogy hamarosan úgyis elő kell kerülnie. Ezért is álltam meg végül, éppen akkor, amikor mellém ugrott. Most az egyszer kicsit ijedten rezzentem össze, még ugrottam is egyet a hirtelen ért hatás miatt. Kis híján felnevettem a saját butaságomon, de nem volt rá időm. Egy szempillantás alatt keveredtem a hátára, még jóformán fel sem fogtam, hogy mi történt, máris úton voltunk. Az ember lánya nem sokszor élhet át hasonlót, az is biztos! Éreztem az arcomba csapó fuvallatot, közelről szökött az orromba a férfi illata, és hallottam még mindig azt a lágy dallamot, amely az ő fejében is ott lüktetett bizonyosan. Máskülönben az enyémben helye sem lett volna. Szívverésem szapora volt, hiszen előtte futottam, most pedig az adrenalin hulláma szánkázott végig a testemen, futott végig az ereimben szaporán, mindent elborítóan. Amennyire élveztem a helyzetet, olyannyira nem. Erősen kapaszkodtam meg, a környék elmosódott körülöttem. Minden csupán szürkés-zöld volt, de tisztán semmit nem vettem ki. Az volt a gyanúm, hogy nem kifejezetten a valóságot láttam mindig, hanem egy képet, talán egy emlékképet, amelyet ő adott át nekem. Nem is tudtam hirtelen, mit kezdjek ezzel. Amikor végül véget ért a nagy rohanás és eltűnt egyetlen pillanat alatt minden, már csak arra eszméltem, hogy itt van előttünk a kapu, én pedig levegő után kapkodok még mindig. Azért igyekeztem visszafogni magam, hogy ne kezdjek el zihálni, mintha most futottam volna le legalább a maratoni távot, de tekintetem kicsit még mindig úgy csillant meg, mint az űzött vadé. - Talán – válaszoltam, aztán nagyot szusszantam, elűzve ezzel az előbbi fáradtságomat végleg. – De nem szeretem, ha az elmémmel játszanak – vallottam be őszintén, mert ez tényleg igaz volt, nem lett volna értelme hazudnom ezzel kapcsolatban. – Ettől függetlenül egyedülálló élmény volt – biccentettem egyet, amikor végre sikerült megfogalmaznom, hogy miként is éltem ezt meg. – Ugye tudja, hogy azért másként is kijöhettünk volna az ajtóig? – böktem ezúttal már a kapu irányába, szám szegletében pedig bujkált egy halovány mosolykezdemény.
Kezdőlap
