Ha Nissy beszélne így, rászólnék, az biztos, és még az is eszembe jut, hogy Shiny meg rácsapna a szájára, fura, de ettől egy kicsit jobban érzem magam, elvégre elég mókás elképzelni. Kacagni attól még nem fogok, de ha van mibe kapaszkodni egy ilyen helyzetben, hát megteszem. - Igen... Bólogatok, mert bár szívesen megismételném azt, amit mondott a világgal kapcsolatban, de nem fogok olyan jelzőt kiejteni ajkaimon, a lényeg, hogy én is tudom, a lelkem mélyén mindig is tudtam, hogy nem minden rózsaszín, hogy anya és én nem élünk egy kis varázsbuborékban, ahol semmi rossz nem történhet. Az persze megnyugtató, hogy nem fog kirúgni, de hát, ha az embernek valami fontos, igyekszik megőrizni, márpedig én szerettem itt, nagyon kedveltem Sebastiant, és a lányok többségét, a koreográfust is, bár kezdtem azt hinni, hogy egy szadista lélek, s igen, Duncant is ide soroltam, bár ezt azért ilyen nyíltan nem jelenteném ki. - Inkább nem aludnék bent. Nem szoktam vitatkozni. Nem azért, mert ne lenne véleményem, egyszerűen kerülöm a konfliktusokat. Inkább adom meg magam, és hagyom, hogy a másik fél azt higgye, neki van igaza, minthogy bárkivel is összetűzésbe keveredjek. Nem is tudom, ez miért vagy hogyan alakult ki, de nem lehet mindenki fejjel a falnak típusú egyed, nemde? Nem állítom, hogy én ne tudnék úgy igazán kiakadni, de erre még nem volt példa, soha nem küldtem el senkit délibb tájakra. - Igen, az is lehet, tudom, mint ahogy az is, hogy tudomást sem fog venni rólam, én csak… szeretem inkább a szebbik oldaláról szemlélni a világot. Jó nagy pofont kaptam miatta ma éjszaka. Sóhajtok fel, nem akarok a történtekre gondolni, de ha már úgyis muszáj leszek beszélni róla a rendőröknek, akkor nem árt emlékeztetni magam az egészre. Ez a nap kétségkívül benne van életem top ötjében ilyen téren, bár tudom, sokkal rosszabbul is járhattam volna, ha nem érkezik meg a főnököm. Ízlelgetem a nevet, bár csak magamban, úgy sejtem, egyszer épp elég volt kimondanom, tudom, hogy hallotta, biztos vagyok benne, de egyszerűen semmit sem reagál rá. Hajlamos vagyok azt feltételezni, hogy sokkolta a hír, csak azt lenne jó tudni, miért. Az elég érdekes lenne, ha nem tudna róla, hogy mondjuk van egy testvére… lehetne szimplán véletlen egybeesés is, de a reakció nem létéből inkább arra gondolnék, hogy nagyon is tudja, kiről beszélek. Amikor végül megszólal a nagy csönd után, én összerezzenek, és lehajtom a fejem. Bármit is tud, én nem fogom tudni. Sóhajtva olvasom el újra és újra a papírt, és nagyon szeretnék utána szólni, hogy de legyen szíves mondja el, ne tartson kétségek közt, mert ezt most én nem bírom, talán máskor sem viselném jól, de most megint úgy érzem, hogy sírnom kell. Sebastian leül mellém, én pedig, nem tudom miért, vagy honnan veszem hozzá a bátorságot, de a vállának döntöm a fejem. Amíg nem jönnek a rendőrök, talán ennyi belefér. Lehunyom pilláimat, bár még így is érzem arcomon a folyosó lámpáinak pislákoló fényét. Fáradt vagyok, inkább lelkileg, lüktet a fejem, és a jobb tenyerem is nagyon fáj, de azt hiszem, mindez semmi a lelkem kétségeihez képest. Csak letompultan, csalódottan, csendben várakoztam, felváltva figyelve Sebastian, és a saját lélegzetvételeimre, furán jó volt a közelében, de ezt éreztem Duncan esetében is, amikor megölelt. Csak Sebbel kicsit többet beszélgettem már, neki puszival köszöntem a széles vigyorom mellé, így annyira talán mégsem volt fura a helyzet. Mikor óvatosan visszatolt egyenes testhelyzetbe, sejtettem, hogy a rendőrök miatt teszi, beengedte őket hátul, többen azonnal az öltözőbe siettek, elém pedig alig egy perc múlva leguggolt egy nő, de mikor ránéztem, láttam, hogy Sebastian is ott áll. Kérdezgetett mindenféléről, én halkan válaszolgattam, igyekezvén egész pontosan leírni a történteket. Igen, még a takaró alá is benézett, a valaha volt bugyim maradéka meg egy zacskóban landolt. Megkérdezték, hogy szeretném-e megvizsgáltatni magam, de csak megcsóváltam a fejem, fölösleges, erőszak nem történt. Eltartott egy ideig, míg mindent megtudtak, amit szerettek volna, és csak akkor engedték oda hozzám a közben megérkező mentősöket is. Hagytam, hagy tegye a dolgát, közben nem is figyeltem, hogy Duncan visszajött-e már, pedig nagyon nem szerettem volna, hogyha ez az egész téma most elmerül a süllyesztőben. Szerettem volna tisztában lenni azzal, amit esetleg tud, így mikor bekötözték a kezemet, és a fejemre is került egy csini kis ragasztós kötés, körbepillantottam, hogy mi a helyzet. Fogalmam sincs, mennyi idő telt el, érzéseim szerint jóval több, mint amennyinek nekem tűnt, de ez a része nem érdekelt, onnantól kezdve, hogy a rendőrség végzett a kihallgatásommal, és a mentősök is elláttak, elmehettem átöltözni, ám amint ezzel megvoltam, már csak az érdekelt, hogy Duncan hol van, hogy hajlandó-e beszélni, vagy úgy tesz, mintha nem kérdeztem volna semmit… Az holt biztos, hogy egész sok ideje volt átgondolni a dolgot.
Tudom, hogy nem érti, hogy neki mindez nem válasz, lehet, hogy sejti, de biztosat akar, ezért pedig nem hibáztatom, mégsem tudom, hogyan tovább. Szóval elmenekülök és Sebastian gondjaira bízom. Ilyenkor különösen áldásos, hogy van legalább egy ennyire szociális - az én szám ízének már - túlkedves hím a bandában. A telefonos kamu ellenére az irodámba száműzöm magam, hogy ott magamra zárhassam az ajtót. Feldúlt vad módjára járkálok, agyam zakatol, zsong a fejem, hirtelen olyan, mintha az egész világot érezném mozogni, ahogy egy ember oda utazik, egy másik a helyére, valaki feldobja a talpát, más épp ekkor születik meg, Ethan mit sem sejtve alszik vagy épp iszik, csakhogy, mint Sienna rokonai... Ezer meg egy hang és gondolat járja bennem őrjítő táncát, legszívesebben megfejelném a falat, hátha akkor csend lesz, de nem teszem. Képtelen vagyok megnyugodni, törni-zúzni volna kedvem, hogy a rövid idő alatt felhalmozódott feszültséget valahogy levezessem. Megállok, fülelek. Amíg én a totális tanácstalanságommal voltam elfoglalva, megérkezett az üdvhadsereg. Kimegyek, ám távolabbról figyelem az eseményeket, Seb felügyeletét, ahogy a női rendőrtiszt kérdezgeti Siennát... az unokahúgomat. A számra teszem a kezem, majd mindkettővel megdörzsölöm az arcom. Ez kész téboly. Az elhatározás végül megszületik, elég hirtelen jött ötlet és elvetemült is azt hiszem ahhoz, hogy tökéletesen rám valljon, így megüzenem Sebnek, hogy tartsa kicsit a frontot, járművet kell cserélnem. Azzal megyek, hogy visszavigyem a motorom a hotelhez és jöjjek a Nissannal. Hogy teljesen jó ötletnek tatom-e, amire éppen készülök? Nem. De kit érdekel? Castornak azért hagyok egy kurta üzenetet, hogy tudja, nem megszöktem és el se kaptak, csak kicsit elleszek. Mire visszaérek, a napi rohadékot viszik is el, az egyik rendőrrel váltok pár szót, majd megyek tovább. Sebastian továbbra is a helyén - jó fiú -, így a tekintetem róla egyből vándorol is Siennára. Bekötözött kéz, leragasztott homlok, szinte tapintható fáradság. A kezem ott a slusszkulcs és ha még mindig a földön kuporgott, akkor leguggoltam mellé, más helyzetben meg úgy hajoltam, hogy a szemünk nagyjából egy szintbe kerüljön. Még jó, hogy nem olyan alacsony. - Öltözz fel, a nagynénédnek meg majd írj, hogy jól vagy, de ma este nem mész haza. Kirándulunk egyet, ha nagyon fáradt vagy, a kocsiban alhatsz. - A szemébe nézek, saját kékjeimben is legalább annyi kérdés, bizonytalanság kavarok, mint az ő barnáiban. Azt hiszem, sorsközösséget érzek vele: mindkettőnkkel Ethan szórakozik, már ami a "jé, élek, itt vagyok, felbukkanok" dolgot illeti. Igazság szerint kurva nagy elégtételemül szolgálna, ha most én hozhatnám rá a szervi bajt azzal, hogy nézd csak, van ám egy lányod! Anyás! Egy darabig még nézem, közben valószínűleg reagált valamit előbbi szavaimra, de én még mindig a feldolgozás stádiumában leledzek, s hamarosan őt is átlököm ebbe, csak még átkozottul furcsa és holnap is az lesz, meg azután is... Figyelem, az arcvonásait, keresem a kísérteties hasonlóságokat, jobban szemrevételezem, mint előtte bármikor, mialatt a mellkasomba furcsa, bánatos melegség költözik. A hajamba túrok és megvakarom a tarkóm. Ethan, veled csak a baj van, komolyan mondom. - Ismerem - nyögöm ki, tartva a szemkontaktust. - Daniel Corvin történetesen az öcsém. - Lehajtom a fejem és megrázom, majd felállok, s ha hagyja, talpra segítem őt is - már ha eddig ülve maradt. - És most szépen meglátogatjuk.
Duplán kaptam ukázt arra, hogy öltözzek fel, mert mondta a rendőrnő is, és pillanatok múlva Duncan is. Hurrá. Csak bólintottam, nem volt kedvem beszélni valahogy, egy témát kivéve persze. Ettől függetlenül a férfi szavaira némileg döbbenten meredtem rá. Kirándulni? Ilyenkor? Hová és miért? Ép kezemmel megvakartam a halántékomat, de nem kérdeztem vissza, úgy sejtettem, sok választásom úgy sem akad, és inkább aludtam egy kocsiban, minthogy hazamenjek így, és mindenkinek el kelljen mesélnem, mi történt velem, erre még nem álltam készen. Azt meg ne kérdezze senki, miért bíztam benne, őszintén, égbekiáltó hülyeség volt a részemről, de az a tény azért megnyugtató, hogy minimum egy valaki akad, aki hallja ezt, meg aztán, nem suttog, nyilván nem sántikál rosszban. Nem is tudom, miért gondolkodom ilyeneken. Egy ilyen eset elég ahhoz, hogy elkezdjem mindenben a rosszat keresni? Én ezt nem akartam… jaj istenem. - Ha gond… mármint, ekkora, akkor inkább hagyjuk… megoldom máshogy. Suttogom, nem szeretném, ha elmenekülne a helyzetből, mégis megadom neki a lehetőséget, és senkit sem szerettem semmire sem kényszeríteni, nem tetszett, amit láttam. Hasonlóságok külsőleg talán nincsenek is, elvégre, anya mindig mondta, hogy rá ütöttem, talán a mimikám hajazhat rá, de én aligha tudnám ezt megállapítani, anya mondta párszor, hogy ne mosolyogjak már úúúúúgy. Sosem tudtam meg, milyen az az úúúúúgy, mert nem volt hajlandó elárulni. Mikor végül kimondja, hogy ismeri, egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel a torkomból, bár abból, hogy elmegyünk kirándulni, egyébként is ez jött le, de tény, hogy jobb, ha minden a maga helyén van kimondva. Az öccse. Eltátom a számat. Majd becsukom, aztán megint. Elmehetnék aranyhalnak. Mégis ennek mekkora esélye volt? Hogy pont az apám bátyjánál kezdjek el dolgozni? Talán a sors akarta így, legalábbis én egyáltalán nem tudok mást elképzelni. - Akkor… a nagybátyám… ööö vagy… tudom, hogy nem épp illendő, és bocsánat, hogy… letegeztelek, azt hiszem, kicsit sokkolt a dolog. Talán fura a finom mosoly árnya az arcomon, és mielőtt elhajolna tőlem, nyomok az arcára egy puszit. Elvégre, akármi is van, a rokonom. Hihetetlen. Aztán felállok, hogy végre elmenjek átöltözni, mert bizony már nagyon vágyom a megszokott kényelmes gönceimre. - Most? Komolyan? Úúúúúúúúristen! Nehéz eldönteni, hogy ez most a szememben jó, vagy rossz, mindenesetre bemegyek az öltözőbe a cuccaimért, és jobb híján a női mosdót zárom magamra, mivel az öltöző ajtaja nem épp a rendeltetésszerű helyén ácsorog. Sietek, hamar rajtam van a fehérnemű, egy pamut harisnya, felette farmer, fázós vagyok na, felülre egy egyszerű királykék póló kerül, amire fehérrel egy pillangót nyomtak. Rá már veszem is kötött, fehér csónaknyakú pulcsimat, aztán a derékig érő barna bőrkabát jön, nem szeretem a feketét… Már csak a csizmáim vannak hátra, alig öt perc múlva már újra kinn vagyok a folyosón. - Mehetünk. Kicsit úgy érzem, felébredtem, bár csak be kell ülnöm a kocsiba, és hagynom, hogy elnyomjon a meleg, szerintem azonnal el fog múlni ez a ki tudja honnan érkezett energiahullám. - Hová is megyünk pontosan? Kérdezek rá, de részemről már indulok is kifelé, egy tankkal sem lehetne visszatartani, bár azt nem tudom, hogy melyik Duncan kocsija, szóval, ha már kinn vagyunk a parkolóban, akkor már azt lesem, ő merre indul el. Sebnek persze megköszönöm a támogatást, és ő is kap egy puszit. Igyekszem nem tudomást venni arról, hogy betuszkolják a részeges alakot az egyik rendőrautóba… valószínűleg ennyivel nem lesz elintézve az ügy, kérdezték, hogy teszek-e feljelentést. Hát én azt mondtam, igen. Nem szeretném, hogy ez mással is megtörténhessen.
Az anchorage-i kiruccanásom és az azért kijáró babérok learatása után még volt némi elintézni valóm az ügy kapcsán, így aztán miután Dominicnél, hogy a kisasszony mikor érhető el házon belül; a kellemeset összekötve a hasznossal, elvállaltam, hogy megejtem a szokásos éves tűzbiztonsági ellenőrzéseket az Orfeum és Kaszinó épületrészekben. Mivel annyira nem volt vészes, így végül sikerült meggyőznöm a főnököt, hogy csak két kollégát osszon be mellém… Velük meg nagyszerűen sikerült úton a hely felé kő-papír-ollóval eldönteni, hogy ki melyik részt kapja – egyértelmű. Övék a kaszinó, én pedig csöppet sem zavartatva magam a szürke egyenruhám miatt, vettem a vezetői irodák felé az irányt, hogy kedves falkatársaimnak beköszönve munkához lássak. Mivel egyébként is megfordultam időnként a helyen, és mintegy szakmai ártalomként mindig vetettem egy-két pillantást a berendezésekre, jelzőkre, hogy minden rendben van-e, így ennek köszönhetően most egész hamar sikerült végeznem a feladattal. A zsebembe nyúlva meggyőződtem róla, hogy a „joker” lapom még mindig megvan, így aztán, miután még egyszer körbekémleltem a színpad környékén, eltűntem a függöny mögött, majd a színfalak mögött hátrasuhantam, egyenesen az öltözők felé. Mivel már vagy egy hete annak, hogy megfújtam a lány értékeit, volt bőven időm megjegyezni az illatát, így elég volt az orromra hagyatkoznom ahhoz, hogy most is gond nélkül kitaláljam, vajon melyik ajtó mögött készülődik. Már csak a jólneveltség végett, de bekopogtam, megvárva a visszajelzését, mielőtt benyitottam az apró szobába. - Sienna Davis? –kérdezem, mint ha nem lennék biztos benne… Igaz, a telefonját és az iratait azóta már rég visszajuttattam az apjának, kívülről fújva az összes fontosabb adatát, de már csak a miheztartás végett… - Az én nevem Michelle Tedrow, városi tűzoltóság. -adtam magyarázatot mosolyogva az öltözékemre, azzal beljebb sétáltam a helységbe, majd mielőtt még bármi rosszra gondolhatott volna, folytattam is - Semmi ok aggodalomra, csak… nos, épp a szokásos rutinvizsgálatokat végeztem a biztonsági berendezésekkel, amikor találtam valami nem hétköznapit… Ahogy körbekérdezősködtem, azt mondták, hogy valószínűleg hozzád tartozik. Ismerős? -kérdeztem, azzal előhúztam azt a bizonyos kis rózsaszín noteszt, feltartva előtte.
Egyre jobban megszerettem itt, és már nem zavart, hogy engem kivéve szinte mindenki alig ruhában lép fel, és a vendégeket is egészen jól kezeltem, olykor még rá is csaptam egy-egy szemtelenkedő kézre, és ha nem vettem fel szemkontaktust, akkor még tartani is tudtam magam a megközelíthetetlen dáma szerepéhez. Amint azonban valaki arca került a fókuszomba, máris vigyorogtam, mint a vadalma. Duncan azért hiányzott, és elég rossz volt, hogy senki sem mondott semmit, hogy mi végre volt vezetőváltás, a legrosszabb viszont az volt, hogy apa is azt mondta, hogy most egy darabig nem tud Fairbanksbe utazni. Nem volt túlságosan jó kedvem miatta, de azért igyekeztem tartani magam, mert hát, ha nem jön, azzal én nem tudok mit csinálni, világosan a tudtomra adta, hogy én nem mehetek Anchorageba, az ember meg hallgatni szokott az apjára, főleg, ha Sienna Davisnek hívják, mert őt még az sem érdekli, hogy két perce ismeri. Épp a hajam tűztem fel, mintegy utolsó simításként, nem sokára az én számom jön, a fekete fellépő ruhám már rajtam volt, a cipőm még nem, az az utolsó, sőt, azt csak a színpad előtt szoktam felhúzni, odáig elmenni benne sosem tűnt épp kényelmes elfoglaltságnak. - Igen? Általában ilyenkor Sebastian szól rám, hogy mennyi időm van még, de ő a kopogás után rögtön bedugja a fejét minden egyes alkalommal, és nem mondom, hogy nem merült fel bennem a gyanú aziránt, hogy esetleg szeretne elcsípni kevesebb ruhában. Szerencsére azonban mindig a paraván mögött öltözöm át, nem kockáztatok, egyszerűen túl nagy az átjáró ház errefelé, és bár hosszú évek óta csinálom, az nem megy, hogy mások előtt vetkőzzek. - Az volnék. Bólintok visszanézve rá a tükörből, de amikor tudatosul bennem, hogy milyen ruházatban van, pattanok is fel, és rögvest felé fordulok, néminemű értetlenség fodrozódik lélektükreim felszínén. Nem értem a dolgot, nem hallottam megszólalni a tűzjelző készüléket, atyaég, remélem nem bomba… Az durva lenne. Túlságosan azonban nincs esélyem belelovallni magam a dologba, mert folytatja is, nem értem, mi közöm lehet ahhoz, amit egy tűzoltó találgat, de amikor meglátom a kezében a noteszem, akkor bizony körbeszalad a fejemen a vigyorom, és sietve lépek hozzá, majd nyúlok érte. - Úristen, köszönöm szépen, hát ez fantasztikus, nem gondoltam, hogy látom még valaha. Fene nagy lelkesedésemben már vetem is magam a nyakába, hogy sietve megöleljem, mert hát, én már csak ilyen vagyok, boldog-boldogtalant képes vagyok ölelgetni, nemhogy olyasvalakit, aki megtalálta a legféltettebb kincsemet. Életem minden csodaszép emléke ebben van. Sokáig azonban nem szorongatom, mert azt még én is tudom, hogy az ilyesmit nem mindenki szereti, de olykor képtelen vagyok gátat szabni kirobbanó örömömnek. Hátrébb lépek, és mosolyogva ölelem magamhoz a noteszt, a szemeim csak úgy csillognak, el sem hiszem. - Hol találtad meg? Azt hittem, hogy ellopták... A telefonomat és az irataimat valaki visszaküldte, azt hittem, azokkal együtt tűnt el, bár nem tűnt logikusnak, elvégre ez csak nekem fontos, másnak nem igazán lehet az.
100. reagocska
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 262
◯ IC REAG : 226
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Ahogy átnyújtom a noteszt jogos tulajdonosának, akitől nem olyan rég én magam csentem el, látva a reakcióját, menten elmosolyodok én magam is. Már épp reagálnék a szavaira, mire azon kapom magam, hogy már a nyakamban lóg, én pedig, a pillanatnyi meglepettség után nevetve viszonzom is az ölelést… akarom mondani, fogom, mielőtt borulnánk. - Ugyan, semmiség. Szívesen. Úgy tűnik, akkor tényleg jól útbaigazítottak a többiek. -felelek nevetve, miután elenged, és egyúttal azt is elkönyvelem magamban, hogy jó döntés volt megtartani és személyesen visszajuttatni a lánynak. Kíváncsi vagyok, Danielhez mi fog visszajutni ebből az egészből, no meg mennyire fogja szíven ütni… Ó, pedig ha tudná, hogy nagy volt a kísértés, hogy a többi aprósággal együtt ezt is a kanapéján hagyjam! Még jó, hogy az utolsó pillanatban meggondoltam magam. - Nos, lássuk csak… -töprengek el kissé… ám nem azon, hogy hol találtam, hanem hogy milyen hihető helyet mondhatnék, ahol a lány is biztosan megfordul? - Nem tudom, mennyire vagy képben az épület részeivel, de… Ha itt kimész, és végigmész a folyosón, akkor van egy kis elágazás… Az egyik irány az irodákhoz visz, a másik a raktár részhez, a harmadik pedig a hátsó kijárathoz… várjunk, hogy is hívják… Áh, megvan, a művészbejáró! Annak a folyosóján találtam, a tűzcsapszekrény mögé volt becsúszva. De hogy ellopták, majd miután rájött az illető, hogy jó eséllyel csak számodra értékes, ő hagyta ott, vagy a te táskádból eshetett ki… Azt pontosan nem tudom. -tártam szét a kezeimet a nagy mesélés közepette, de aztán összevont szemöldökkel fordultam a kislány felé. - De hogy érted azt, hogy azt hitted, ellopták? Gyakran előfordul az ilyesmi ezek között a falak között? Vagy esetleg más is eltűnt ezekkel együtt? -játszottam az értetlent teljes odaadással, majd kicsit bentebb sétáltam, hogy miközben Sienna előadja a sejtelmeit, az egyik széket kihúzva lehuppanjak pihenni. - Gondolom, butaság lenne azt kérdezni, hogy te is fellépsz-e, hisz itt vagy, az öltözőben… Viszont be kell valljam, eddig akárhányszor itt jártam, nemigen találkoztam hasonló ruhában mászkáló fellépőkkel. Ez… balettruha? Igazán érdekes így, feketében. -döntöttem kissé oldalra a fejemet, ahogy jobban megnéztem magamnak azokat a fekete fodrokat.
- Igen, jól, bár nem tudom, ki lehetett, nem szoktam mutogatni. Lehet többen látták már, hogy nézegetem. Azt hiszem, nem kellene eztán magamnál hordanom, hiába a kabalám. Hangosan gondolkodom, olykor megesik, mindenesetre szerintem egy darabig otthon hagyom majd, hogy biztos ne eshessen semmi baja. Teljesen ki voltam készülve, amíg nem volt meg, inkább biztonságban legyen, minthogy megint azt higgyem, örökre elveszett. Az borzasztó lenne. Jelen pillanatban azonban csak arra vagyok képes gondolni, hogy mennyire fantasztikus, hogy előkerült, illetve, előkerítette nekem ez a kedves tűzoltó hölgy. A szavaira bólogatok, jelezvén, hogy képben vagyok, noha a folyosó azon részét azóta nem szívlelem, mióta ott vártam meg, hogy Duncan elintézzen egyet, s mást, aztán elvigyen Anchorageba apához. Nem volt egy kellemes éjszaka, aztán a hosszú út néma csöndben, majd a szintén kellemetlennek minősíthető hír, nos, nem is csodálkozom azóta sem, szerintem bárkit sokkolna, ha 18 év után elé állna valaki, hogy hahó, én vagyok a vér szerinti gyereked. - Nem lehetetlen az sem, hogy kiesett, arra megyek ki mindig.... Mindenesetre nem értem, mindig többször ellenőrzöm, hogy be van-e zárva a táskám. Sóhajtok fel, noha nem lenne meglepő, hogy hajnali fél három magasságában olykor kimarad ez a lépés, de ha csak másnap vettem észre, hogy nincs meg a noteszem, akkor akár el is áshatnám magam. - Nem, igazából nem jellemző, de igen, eltűnt a telefonom és az irataim is valamivel több, mint egy hete. Azt sem értettem, mert például a pénztárcámhoz nem nyúlt az illető. Nem mintha lenne benne bármi, szegény vagyok, mint a templom egere. Vagyis, most már annyira nem, mert itt kapok pénzt, és a nénikém nem fogad el tőlem semmit, amiért szívom is a fogam rendesen, de miután egy ízben közölte, hogy vagy megszokom, vagy megszököm, úgy döntöttem belenyugszom. Nem szeretnék egyedül maradni ebben a még mindig elég szokatlan, és idegen városban. Azt meg nem tehetem meg, hogy megkocogtatom apa vállát, hogy nem lakhatnék-e mostantól vele. - Szeptembertől dolgozom itt, és én vagyok a fekete bárány. Hümm… döbbenetes, mennyire illik rám ez a kép. Én ugyan kuncogok rajta, és teljesen más megvilágításban gondolom, mint ahogy az vélhetőleg egy vérfarkas számára lecsapódhat. - Ahogy Duncan mondta egykor, én képviselem itt az elérhetetlent, az újdonságot, ezért a szerelés, meg persze azért, mert balett táncosnak készülök. Ez errefelé abszolút nem titok, nekem meg elég bosszantó szokásom megbízni bárkiben, aki szembejön, szóval nem is gondolok azzal, hogy talán nem kellene fecsegnem össze-vissza. - Nagyon menő, hogy tűzoltó vagy, de komolyan, nem láttam még női tűzoltót. Nem nehéz érvényesülni ebben a szakmában nőként? Nem hiszem, hogy olyan könnyű dolga lett volna valaha is, de az a biztos, ha kérdezek, nemde? Ha már leült ide, akkor biztos nem rohan sehová, nekem pedig addig van időm, amíg Sebastian nem kilincsel, és billent hátsón, hogy még mindig az öltözőben dekkolok.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 262
◯ IC REAG : 226
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Lehetséges. -grimaszolok egyet „együttérzően”, mint ha valóban elképzelésem se lenne, ki lehetett - Mindenesetre a lényeg, hogy előkerült. Pláne, ha tényleg ez a kabalád. Nem olyan, mint egy egyszerű plüssfigura, amit minden gond nélkül pótolhat az ember, ha eltűnik, nem igaz? -kérdeztem vissza mosolyogva. Sajnálom, hogy nem tudok a folyosóhoz kapcsolódó érzéseiről, ellenben biztos büszke lennék magamra, hogy pont azt füllentettem, mint talált helyszín. - Tudod, milyenek a mai cipzárak, csak gondolnak egyet, aztán képesek egyik pillanatról a másikra megadni magukat. Nem hiába, hogy a tűzoltó egyenruhákon inkább a gombokat preferáljuk, minden tekintetben hosszabb életűek, még ha így egy kicsit lassabb is az öltözködés. -de hogy ez ne okozzon gondot, épp ezért szoktunk vagy már eleve az őrsön is egyenruhában mászkálni, vagy ha nem, akkor útban a megadott helyszín felé kapkodjuk magunkra a megfelelő öltözéket. Mert ugyebár az sem mindegy, hogy épp tűzhöz, autóbalesethez, vagy épp vízi mentéshez hívnak minket… - Lehet, hogy nem volt elégedett a benne talált tartalommal? És így akarta kifejezni az illető a bosszússágát? Elvégre ha egy pénztárca eltűnik, az sem öröm, de a pénz még mindig könnyebben pótolható, mint az a sok irat, meg telefonszám, elérhetőség… -adtam egy lehetséges magyarázatot a bizonytalanságára, aztán vagy hisz neki, vagy nem… Persze az eddigi benyomások alapján nem hiszem, hogy túlságosan kételkedne benne, pláne, hogy ha jól számolok, valószínűleg néhány napon belül azokat is visszakapja… Hacsak Danny nem feledkezik meg róluk a nagy felfordulás közepette, amin – jó eséllyel – a távozásom után vezette le a feszültségét. Hogy őszinte legyek, cseppet sem hibáztatnám miatta, fordított helyzetben nekem se ez lenne a legnagyobb gondom. - Szóval nagyjából négy hónapja… Az azért nem kis idő, pláne, ha tényleg ennyire „kirí” az ember a többiek közül. Azonban gondolom, szereted ezt csinálni, ha még mindig itt vagy, igaz? Úgy értem, ha nem tetszene, vagy feszélyezne, akkor valószínűleg már rég itt hagytad volna az egészet. -találgattam hangosan a karrierjét illetően - Akkor ezek szerint most csak dolgozol, a suli pedig szünetel? -érdeklődtem, hisz az alapján amit mondott, ezt hámoztam ki a szavaiból. - Mint valami kis fekete hattyú. -bókoltam a ruhája láttán, pláne, hogy meg is erősített abban, hogy valóban balettről van szó - Hallottam hírét, hogy mennyire „nehéz” és szép életcél, no meg milyen kitartást és elhivatottságot igényel, hogy az ember emellett kötelezze el magát. Amilyen kecses és elegáns, annyi gyakorlást és erőfeszítést is igényel, hogy valaki tökéletesen elsajátítsa. - no igen, a balett… bár a hazám is híres volt róla, nem hiszem, hogy belőlem valaha is jó balett táncos lett volna, meg őszintén…? Nézni sokkalta jobban szeretem, mint amennyire csinálni tudnám. - Köszönöm! -nevettem vidáman, ahogy most én kaptam bókot a szakmám kapcsán - Igaz, nem vagyunk túl sokan, de azért akad pár női „tűzharcos” is. Többnyire inkább a mentős poszton szoktak nők lenni… Egyébként pont csak ezért vagyunk ilyen kevesen, elég nehéz ennyi férfi között érvényesülni, akik azt hiszik, egy nő úgy sem tudja felvenni velük a versenyt… erőnlétben, kitartásban, meg még tudja a fene, hogy mikben, pedig egy tűzoltó számára nem feltétlenül ezek a legfontosabbak, még ha nem is elhanyagolhatóak. Mindenesetre, én szeretem csinálni, úgyhogy amíg az élet nem szól közbe, szeretném is folytatni. -magyaráztam, kissé talán túlságosan is belemerülve a témába, de nem tehetek róla… szeretem ezt csinálni, legyen akármilyen furcsa is külső szemlélő számára. - Jut eszembe, nem is kérdeztem… Fellépés előtt vagy, vagy már túl vagy rajta? Csak mert igazán nem szeretnélek zavarni, vagy feltartani téged… -kezdtem szabadkozni, ha már így kényelembe helyeztem magam itt a társaságában. - Tényleg, egyébként milyen időközönként, vagy időpontokban szoktál fellépni? Ha nem is feltétlenül most, de egyszer szívesen megnézném az Orfeum „fekete hattyúját”. -mosolyodtam el. Ami azt illeti, tényleg felüdülés a tánc, az előadás ezen válfaját látni ezen falak között, én pedig mindig is szerettem ami a művészetekhez kötődik.
Bólogatok a szavaira, igazából a plüssös dolgot annyira nem tudom átérezni, egyetlen alvósmackó kísérte végig a gyermekkoromat, nekünk nem volt pénzünk ilyesmire, egyet kaptam, megbecsültem, még most is megvan a New York-i raktárépületben, de sosem volt fontosabb, mint az emlékeim. Persze, ha valaha eljutok oda, hogy megállapodjak, és gyermekem legyen, akkor elő fogom kaparni, de őszintén, kétlem, hogy erre valaha sor kerülne, az ilyesmi derékba törné a karrierem, ami még be sem indult. - Az sem mindegy, hogy egy gombot mennyivel egyszerűbb visszavarrni, mint egy elromlott cipzárt helyretenni. Varrni is tudok, igen, kiváló feleség lennék, az is biztos, mert hát, anyával az új ruhák helyett mi mindig a régieket toldoztuk-foltoztuk, vagy épp alakítottuk újjá, két megunt darabból csodákat lehet művelni, ha összemixeljük őket, én mondom. A kényszer nagyúr, és a cérna még mindig olcsóbb, mint egy-egy új ruhadarab. - Az illető az én pénztárcámmal nem lett volna kisegítve, bár azt el se vitte… Biztos túl könnyűnek találta. A téma komolysága ellenére kuncogok egy kicsit, ezzel nem feltétlenül árultam el, hogy a templom egere is gazdagabb nála, mert ki tudja, lehet, hogy otthon tartom a pénzem egy széf mélyén. Nyilván nem, de azért senki homlokára nincs ráírva, hogy csóró, főleg nem munkaruhában. - Táncolni szeretek, a környezet ilyen szempontból mindegy, főleg ha még pénzt is keresek vele. Egyébként, nekem tetszik ez a hely, és nem is kell úgy öltöznöm, mint a legtöbbeknek. Ha nem így volna, talán valóban feszélyezne a dolog, sőt, nem is vállaltam volna, de szerencsére nem így van. A kérdésére gyorsan megcsóválom a fejemet. - Nem, dehogy, még csak végzős vagyok, nem igazán hagyhattam volna ott, megy a tanulás is. Itt egyébként is csak részmunkaidőben vagyok. Ez nem titok, bárki, aki ellátogat ide gyakran, tudhatja, hogy közel sem táncolok minden este, nem is bírnám, az iskola mellett nem menne, viszont kell a pénz is, és muszáj volt összekötnöm a kellemest a hasznossal, így legalább a tudásom is szinten marad, s ha felvesznek a táncsuliba, akkor még fejlődhetek is valamit a felvételi előtt. - Nem egyszerű út, az biztos, de nekem öt éves korom óta ez a célom, az életem, és hát, imádom, szóval nekem nem okoz gondot mindent ez alá rendelni. A minden alatt valóban mindent értek, nem csoda, hogy Nissy annyira morcos sokszor, hogy nem tudok vele találkozni, és volt már olyan, hogy apával is csak összefutnom sikerült, mert egyik helyről rohantam a másikra. - Igen, van pár olyan szakma, ami mintha inkább csak férfiakra lett volna szabva, de minden tiszteletem azoké, akik nap mint nap rácáfolnak erre. Így az övé is, noha az én tiszteletemet nem volt oly nehéz kivívni, túlságosan könnyedén fogtam meg mindent a szebbik oldaláról, nem is keresve a rosszat. Minek? Az élet anélkül is elég akadályt gördít az utunkba, hogy mi magunk kreálnánk sajátokat. Nem szabad. - Előtte, majd kopognak, ha én jövök, szóval egyelőre még nem zavarsz, tíz perc múlva ez már nem lesz igaz. Csak a hajam kell befejeznem. Azzal gyorsan vissza is fordultam a tükör felé, hogy a kontyomat tökéletesítsem, kínos volna, ha némi kis beszélgetés miatt elmaradna, biztos kapnék a fejemre, inkább nem kockáztatok. - Pénteken és szombaton biztosan, minden héten, a többi változékony, általában beugrom, ha valaki kimarad, de egy napot még fixen vagyok minden héten, a többi kétesélyes. Ha meg akar nézni, akkor értelemszerűen a péntek-szombat a nyerő választás, és láthatóan ennek ígérete cseppet sem zavar, hiszen a balettet tekintve sosem voltam szégyenlős, eztán sem leszek. Olykor, ha pincérkednem kell, vagy pult mögött állni, nehezebben bírom azokat az alakokat, akik bepróbálkoznak. Nagyon nem tudok mit kezdeni az ilyenekkel. - Szóval, örülnék, ha egyszer látnálak a közönség soraiban, főleg, ha szereted is a balettet, nem mindenki találja érdekesnek. Szerintem nincs is ennél csodálatosabb.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 262
◯ IC REAG : 226
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Na igen, az meg a másik… Elég macerás egy-egy cipzárcsere. -még szerencse, hogy nem nekem kellett az ilyen apróságokkal pepecselni… Igaz, ha nagyon muszáj, boldogultam volna vele, de igazából már hosszú ideje nem kényszerültem rá, hogy magam javítgassam a ruháimat, és szó mi szó, a kényelmes életet könnyű megszokni. - Van ilyen. Valószínűleg nagyobb fogásra számított, aztán mérgében itt felejtette. -találgatok tovább - Lehet azt hitte, ha már ilyen helyen dolgozik valaki, akkor tuti fogás lesz. -ami ha azt nézzük, az is volt… Daniel esetében mindenképp, igaz, hogy nem feltétlenül a pénztárca, inkább az iratok, és a telefonszámok… Kíváncsi vagyok, lesz-e annyi bátorsága a hímnek, hogy személyesen adja vissza a lányának az elveszett értékeit, vagy gyáva módon a postai kézbesítést választja helyette. Igaz, ez utóbbi mennyivel egyszerűbb lenne, egy egész sor magyarázkodástól mentené meg, hogy mégis hogy a csudába került hozzá mindez? - Ez az egyik legjobb dolog az életben, amikor az embernek a hobbija egyben a munkája is. Akkor nem is igazán érzi úgy, hogy dolgozik, inkább kikapcsolódás, kellemes időtöltés az egész. -jegyzem meg mosolyogva, esetemben is így van, kimondottan élvezem a naponta elénk táruló újabb és újabb kihívásokat, még a szokásos kis rivalizálások és laktanyai hierarchia ellenére is. Szerencsére lassan kezdenek beletörődni a tudatba a kedves kollégák, hogy nő létemre vagyok olyan jó, mint ők, ha nem jobb, szóval… - Áh, érzem! Akkor gondolom, a továbbiakban is a tánccal szeretnél foglalkozni, igaz? Van már valami konkrét elképzelésed, hogy hol szeretnéd folytatni a tanulmányaidat? Vagy később állandó munkára hol szeretnél szerződni? Mert annyira nem ismerem ilyen téren a várost, de nekem nem úgy tűnik, mint ha itt túl sok lehetőség lenne egy balettművész számára. -jegyeztem meg. Egész aprócska város, legalábbis ha más neves, nagyvároshoz hasonlítjuk. New York, Los Angeles, vagy akár szülőhazám nagyvárosa, Moszkva, ha már a táncról van szó… - Az szép, hogy ennyire hűen kitartasz benne, egészen kicsi korod óta. Kitartást hozzá a továbbiakban is! -kívántam szívből, hisz nem egyszerű dolog ilyen fiatalon elköteleződni valami mellett, úgy, hogy az az ember felnőtt koráig kitartson. A mindent valami más alá rendelni élethelyzet pedig számomra sem ismeretlen, igaz, igencsak más környezetben kellett megtapasztalnom… Számomra nem a balett jelentette ezt az elköteleződést, hanem a rend, és annak szolgálata, ráadásul még ezt sem önszándékból tettem, hanem a Teremtőmnek köszönhetően, mondhatni, nem akadt más választásom. - Mindent megér látni az arcukat, ahogy egy-egy ilyen rácáfolásnak a tanúi lehetnek… -jegyzem meg cinkos mosollyal az arcomon, miután aprót biccentettem felé hálám jeléül az elismerésére. - Rendben, csak nehogy a végén miattam ne tudj elkészülni időben! Ha zavarnék, csak szólj, és nem is tartalak fel tovább… vagy ha esetleg tudok valamit segíteni…-tártam szét a karom, mert igaz, fodrász nem vagyok, de ilyen apróságokban talán még én is tudok segíteni. - Hm… majd meglátom, hogy alakul a műszakbeosztásom, aztán valamelyik nap beugrok megnézni, hogyan mozogsz a színpadon. Ha már az biztos… -gondolkoztam hangosan, elvégre a mi beosztásaink is egész képlékenyek voltak, nem egyszer akadt már példa arra is, hogy valaki kidőlt, és be kellett ugrani helyettesíteni a helyére, ezt pedig igazán nem lehet előre látni. - Nincs mindenkinek szeme a széphez. Vagy ahogy Rodin mondta egykoron, ”A szépség mindenhol ott lakozik, nem az ő hibája, ha nem veszik észre.” -feleltem, majd akár egy elejtett kis információmorzsa, ejtettem utána - Bár sosem tanultam táncolni, a tűzoltóság előtt grafikusként dolgoztam, úgyhogy szeretem a művészeteket. Számíthatsz rám, ígérem, valamelyik este biztosan kiszúrsz majd a közönség tagjai között. -feleltem nevetve, hisz konkrétabbat sajnosan ha akartam volna, sem tudtam volna ajánlani. De ha már Castor felé is jeleztem, hogy rajta tartom a szemem a kicsikén… azt hiszem, ez a legkevesebb.
- Ha a hely tulajdonosára gondolunk ilyen tekintetben, nem tévedett volna nagyot, de azért egy táncos messze nem keres annyit. Azt már inkább hagyjuk is, hogy manapság azért túl sok pénzt senki nem tart magánál, maximum akkor, ha előre eltervezett beruházást hajt végre, de akkor meg le sem veszi a szemét a nehezen összekuporgatott kis vagyonáról. Mindenesetre, túlzottan nem foglalkoztat most már az egész ügy, a lényeg az, hogy meglettek a cuccaim, és ez nekem éppen elég. - Ezzel mélységesen egyet tudok érteni, bár hozzátenném, hogy szívesebben lépnék fel színházban egy balett előadásban, de papírom még nincs rajta, meg aztán, az itteni színház nem igazán bővelkedik az előadásokban, nem érné meg. Nekem viszont minden egyes pénzérme számított, akinek nincs, az megtanulja értékelni a keveset is. Tény egyébként, hogy nem innen óhajtottam nyugdíjba menni, szép is lenne, átmeneti megoldás a Juilliard előtt, akkor valószínűleg nem lesz időm dolgozni, bár kellene majd, de New Yorkban azért nem olyan nehéz munkát lelni, főleg, ha valaki dekoratív megjelenésű. - A Juilliardra szeretnék menni, a jelentkezésemet már beadtam, és az sem titok, hogy nem szeretnék Fairbanksben maradni, kényszermegoldás a számomra. Ehhez mondjuk nincs köze, de mindig is sokkal többet fecsegtem a kelleténél, és ha kicsit is szimpatikus volt valaki, akkor az előző mondatomhoz hasonlóak is könnyedén kicsúsztak a számon. Tovább azonban nem ragoztam. - Köszönöm szépen, kedves tőled! Mindig örültem, ha kellemes emberekkel hoz össze a sors, bár az én tűréshatárom rendkívül magas, és nagyon kevesen képesek kihozni a sodromból, de mégiscsak jobb egy ilyen beszélgetés. - Az jó lenne, ha így megtartanád a hajamat, míg feltűzöm, úgy sokkal könnyebb... Tartottam a már kontyba csavart tincseket, és bénáskodtam a hullámcsattal, de ha segített, akkor hamar végeztem, és már csak némi lakk kellett rá, annyi, hogy az előadásomig kitartson, utána úgyis leengedem, mert nem kifejezetten szerettem így viselni. - Rendben! Örülnék neki. Pillantottam hátra, aztán fel is álltam a székből, és felkaptam a cipőimet, egyelőre még lábszármelegítő és bebújós papucs volt rajtam, tudom, nem oly elegáns, de a kényelmet sokra becsüli az, akin többször volt balettcipő, mint bármilyen más fajta. - Ez tény, és akinek nincs, annak úgysem fogja bebizonyítani senki és semmi, hogy miről marad le. Ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és Sebastian kukkantott be mosolyogva, én nem vettem észre, de vélhetőleg Mishával összeakadt a tekintetük. - Sienna! Öt perc, irány a színpad! - Repülök! Nagyon örültem Michelle, akkor majd még találkozunk! Azzal mosolyogva siettem ki, Sebastian pedig bizonyosan kiterelte a megüresedett öltözőből, a többibe nekem már nem volt belátásom, engem várt az örök szenvedélyem.
//Nagyon szépen köszönöm a játékot! ^^ Bocsi, hogy ennyit csúsztam! (Ha már nem írsz, kérnél zárót?) //
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 262
◯ IC REAG : 226
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Tudod, hogy van ez… aki nincs benne ebben az egészben, annak valószínűleg elképzelése sincs arról, hogy milyen keresettel kell számolni. -vontam vállat. Másfelől pedig, aki benne van, annak sem egyszerű megtippelni a fizetését, hisz az ilyen művész szakmák már csak ilyenek – nagyban függ attól, hogy mikor, vagy épp hol él, kinek dolgozik az illető, mekkora tapasztalata van, mennyire befutott, ismert, vagy épp felfigyelt-e rá valaki. - Ki tudja? Ha egyszer híres leszel a balettal, biztos szívesen foglalkoztatnának. Tudod, mint a város szülötte, későbbi büszkesége… Vagy… vagy nem idevalósi vagy? -kérdeztem vissza kissé elbizonytalanodva, mint ha nem lett volna néhány napig nálam az összes irata… De mindent a színjátékért, nem igaz? Pláne, ha már színházat emlegettünk. - Ó, vagy úgy… -tettem hozzá, meghallva a jövővel kapcsolatos terveit. Ezek szerint nem tervez hosszú távon Fairbanksben… ellenben New Yorkban fogja folytatni az életét, amennyiben sikerül a felvételije. Vajon Daniel tud róla? Valószínű, hogy tud… de hogy fogadta? Vagy mire készülnek? Ő is utána megy, feladva az itteni életét, vagy engedi a lányát, hogy valóra váltsa az álmait? És ha úgy adódik, a későbbiekben találkozzanak újra? Sienna köszönetére csak elmosolyodok, amikor pedig elárulja, hogy mit tudok neki segíteni, közelebb is lépek, hogy eleget tegyek a kérésének. - Rendben. Egyébként, azt elhiszem… Hihetetlen, hogy egy-egy fodrász mikre nem képes az ember hajával, még bíztatják is, hogy ezt meg azt akár otthon is nyugodtan megcsinálhatják maguknak… na persze! De mennyivel nehezebb az ilyesmi, amikor az ember magának próbálja, pláne, ha még nem is látja rendesen… -csevegtem tovább, amíg Sienna a kontyát rögzítette. - Hihetetlen, hogy néhány apró csat hogy képes a helyén tartani egy ilyen hajtömeget… Mondjuk a lakk sem utolsó, igaz, az én hajam ellen nincs túl sok esélye. -jegyeztem meg, amikor előkerült a hajlakk, én pedig hátrébb léptem, mielőtt én is kapnék egy jókora adagot belőle. Különösebben nincs bajom vele, de alapból is elég tömény az illata, hát még ha az ember direktben az orrába kap egy adagot belőle, brrr! - Az biztos. -értettem egyet vele. Még ki sem nyílt az ajtó, amikor felfigyeltem a közeledő léptek zajára, így amikor Sebastian benyitott, már indulásra készen álltam magam is. - Akkor nem is zavarok tovább… Sok sikert a fellépéshez, és akkor valamelyik nap majd teszek egy kitérőt errefelé, hogy megnézzelek a színpadon. -mosolyodtam el, majd ahogy Sienna kisietett az öltözőből, én is indultam a magam dolgára, Sebastiannek egy szavába sem került Engem is vár a munka, a fiúk már biztos végeztek a feladat rájuk eső részével, már ami a tűzbiztonsági intézkedéseket illeti…
// Én is köszönöm a játékot! Semmi gond, és bocsánat, hogy a záró ennyit váratott magára… //
Kezdőlap
100. reagocska 
(Ha már nem írsz, kérnél zárót?) //
//
