Hála az égnek gőzöm sincs róla, hogy mi jár a fejében, így nem érzek kényszert arra, hogy közöljem, Alice igenis nagyon csúnyán elbánt velem, másodperceken múlt az életem, és az összeszedett sérüléseim sem voltak épp egyszerűek. Nem szívesen emlékszem vissza arra az éjszakára, de sajnos ennek dacára túl sokszor jut eszembe.
- Van az a futópálya, általában azon futok.    
Vonok vállat, ennyit mondok csak, mert szoktam betonon, olykor előfordul, mert nincs kedvem túlságosan messzire menni otthonról, de nem fogom elújságolni neki, így is túl szigorúnak tűnik. Mikor megkapom azt, hogy látszik, hogy nem csinálok mást, egy röpke szájhúzás rá a válasz, nem is értem, hogy lehet valaki ennyire nyers, én homlokegyenest más világszemlélettel rendelkezem, szóval ezt még szoknom kell. Ha tetszik, ha nem, eddig nem szorultam rá, hogy állandóan mozogjak és erősítsek, most ez változni fog, bár eszemben sincs a harcosok sorait erősíteni, szerintem körbe is röhögnének, szóval túlzásba vinni nem fogok a dolgot.
A fekvőtámaszokkal úgy ahogy elboldogulok, ám hamarosan már a fegyverek körül forog a téma, és úgy tűnik, nagyon nem nézett ki belőlem hasonlót, mert még mosolyog is. Nem fogadtam volna rá, hogy ez a nő képes ilyesmire, szóval én meglepődöm rendesen, bár ennek nem sok jele akadhat küldő szemlélődő számára. Valahol azért örülök, hogy egy pozitív reakciót is bezsebelhetek tőle, nem hiszem, hogy mindennapos lenne a részétől, mint ahogy a mosoly sem.  A postán történtekkel nem fogom fárasztani, az nem is volt kérdés, hogy milyen apropóból kezdtem el lőni. Az mostanra mér végképp csak egy rossz emlék, bár legalább olyan emlék, ami nem szívódott fel belőlem.
- Mandy tanított lőni, és csak a lőtéren gyakorlom egyelőre a dolgot, saját fegyverem még nincsen.
Azt nem tudom, hogy milyen viszonyban vannak a Mentorommal, de azt nem vitathatja el tőle senki, hogy lőni tud, elvégre rendőr, a szakmája is megköveteli. Meg aztán, ha már ő adott először fegyvert a kezembe, akkor számomra valahogy egyértelmű volt, hogy hozzá fogok fordulni. Ezt persze nem híresztelem, mert nyilván a munkahelyén is szép adagot kapott miatta a fejére, azóta sem tudom pontosan, csak annyit, hogy nem akart róla beszélni.
Futni kezdek, bár nem örülök, hogy ő is jön, mert így aztán tényleg semmi esélyem a lazításra, nem mintha egyelőre rászorulnék, de eljöhet az a pont, hogy már nehezen fogom bírni. Mindenesetre mindenképpen azon vagyok, hogy tartsam a tempót, eleinte még gyorsabb is próbálok lenni, de hamar rájövök, hogy úgy idejekorán túlerőltetném magam, márpedig az nem volna kifejezetten okos dolog.

Nem hittem volna, hogy valaha olyat fogok hallani ettől a nőtől, hogy jól teszem. Egyszerűen van egy fajta kisugárzása, amitől az ember behúzza fülét-farkát, és inkább kussol jó nagyokat, meg csinálja, amit mond. Ez mondjuk nem feltétlenül baj egy harcos esetében, ettől viszont biztos, hogy nem fog megjönni a kedvem ehhez a kaszthoz. Nem mintha amúgy harcos alkat lennék, atya ég, nevetséges elképzelés. Ettől függetlenül nekem még ez a jól teszed is olyan tőle, mintha legalábbis nyertem volna a lottón. Lehetséges, hogy jobb lábbal kelt ma, vagy jó hírt kapott, esetleg a kettő együtt. Azért azt nem hiszem, hogy én bizonyulok annyira kellemes csalódásnak, hogy ezt hozom ki belőle.
- Igen, és nagyon jól lő.    
Bólintok, nem mintha szüksége lenne más helyeslésére a kijelentése után, esélyesen nem tudnám meggyőzni semmiről, ami ellentétes az ő véleményével, de soha nem is próbálkoznék. Ami pedig Mandyt illeti, én róla csak rébuszokban tudok beszélni, hihetetlenül szeretem, és mióta a mentorom, már a tisztelet is beállt a sorba, és csak remélni mertem, hogy emiatt a fölé-alárendeltségi viszony miatt nem fog a kapcsolatunk megromlani. Annyi mindenen mentünk már át együtt, kevés dolgot sajnálnék jobban barátságunk megkopásánál. Nem is értem, miért gondolok ennyire negatív dolgokat, talán Gina kisugárzása… passz. Azért, csak nem. Az mondjuk egész más tészta, hogy tulajdonképpen én kértem meg Mandyt, hogy tanítson meg lőni, mert a postás eset után kényszert éreztem a dologra.
- Rendben.    
Veszem fel az ő tempóját, bár versenyezni nem állt szándékomban, egyszerűen csak önmagamnak bebizonyítani, hogy ha akarnám, le tudnám előzni. Naiv gondolat persze, hisz bizonyosan nem ez a csúcsteljesítménye. Vitatkozni viszont nem fogok, isten óvjon attól, hogy szembekerüljek Ginával, szóval marad a nyugis futás. Ezt jól bírom, sokat futottam régebben is, csak az év végén, hanyagoltam el a dolgot, aztán a Vörös Holdig nagyjából a munka tette ki az időm nagy részét, állandóan dolgoztam. Mostanában megint elkezdtem időt szakítani rá, és kevesebb műszakot vállalni. Lassan újra formában leszek ilyen téren. Az más kérdés, hogy edzettnek még így sem fogok számítani. Kezdek attól tartani, hogy túl sok mindenre kell majd odafigyelnem, és nem fogom győzni.
A kérdésére elgondolkodom, erre sok fajta válasz létezik, a saját ügyetlenségem fizikailag mindenképpen első a sorban, míg lelkileg Maya a leggyengébb pontom, s egész lelkesen lohol utána a Connor téma, ami abban a tekintetben roppant nevetséges, hogy alig két hónapig ismertem, mielőtt eltűntünk egymás életéből. Ettől még összezavar, és többet gondolok rá, mint kellene. S lám, most is így járok, bár eszmélek, mikor felém nyúl, látom a mozdulatot, de és a jobbom el is indul, hogy megpróbáljam kiszabadítani magam, miközben a balom húzom ki a szorításából, de a rántás attól még sikerül, és ez így futás közben nem kifejezetten vicces. A lendületem is benne van a mozdulatába, ezért ha valóban erősen ránt meg, akkor valószínűleg önnön mozdulataim okán vele szemben kötök ki, inkább esve, mint tartva magam, és mivel nem óhajtom felnyalni a tornaterem padlóját, hát megkapaszkodom a karjába, ami eléggé kézre esik így szemből.
- Túl sokat agyalok és álmodozok.
Válaszolom végül eme testhelyzetben, ez az egy nagyon nehéz a meditációk során is, legyen bármilyen csodálatos érzés, kiüríteni a fejemet olykor lehetetlennek tűnik.

- Hát, jó kérdés, de erre csak azt tudom mondani, hogy az én értékítéletemhez képest. Nem vagyok épp járatos a különböző fegyvert használó tömegeket illetően, szóval aligha lenne értelme összehasonlítást végeznem. Annyit tudok, hogy a lőtéren mindig eltalálta, amit el akart találni.    
Fogalmam sincs, ezzel sikerült-e megválaszolnom a kérdését, de az biztos, hogy jóval alaposabban körbejártam a kérdéskört, mint az imént, így talán nem fogja tovább firtatni a kérdést. Nem is teszi, helyette egész más történik, konkrétan le akar venni a lábamról, ami már közel sem tűnik kellemes hadműveletnek, nem mintha eddig olyan jó lett volna a program. Az tuti, hogy igencsak sokat kell még gyúrnom az edzettségre. Elrántania ugyan nem sikerül, de míg én majdhogynem megkönnyebbülök, hogy nem zakózom, ő már tovább is pörgette lelki szemei előtt a jelenet lehetséges folytatásait, és szemmel láthatólag meg is lelte a megfelelőt, hisz esik hátra, engem meg ránt magával. Hát ez egyáltalán nem vicces, sőt… Természetesen engedném én el rögtön, de ráfog a kezemre, így mindketten zuhanunk, ami engem illet, pillanatok múlva már repülök is. Egy hangos ’ááááá’ természetesen elhagyja a számat, mert egyrészt meglepett a dolog, másrészt elég ijesztő ekkorát esni, nekem legalábbis biztosan.
Nem mondom, hogy életem legkellemesebb pillanatai közé tartozik, amikor látom a tatamit közeledni, és pofával szántom fel, miként az ekével szokás a földet. Azt a büdös… Kivártatva felnyögök, és igyekszem minél hamarabb felkelni, de ez… fájt. Áú. Mindenesetre, elfojtom magamban, van egy sanda gyanúm, hogy Gina nem értékelné túlzottan, ha én itt most elkezdenék rinyálni, szóval csendben szenvedek.
- Azon leszek…    
Nyögöm ki, mikor képesnek érzem magam arra, hogy megszólaljak, jaj de nem hiányzott ez nekem, te jó ég. Az holt biztos, hogy harcos nem leszek, nem mintha eddig másként gondoltam volna, de ha így lett volna, már tudnám, hogy ez veszett fejsze nyele.
Végül annyira jutok, hogy felülök, és mikor felém nyújtja a kezét, elfogadom, de nem azért, hogy felálljak, hanem hogy míg a lábammal kirúgom az egyiket alóla, addig a kezemmel lerántsam magam mellé. Ő is elég sunyi mód viselkedett, felhatalmazva érzem hát magam, hogy megtegyem, úgy sejtem, nála maximum a meglepetésszerű támadás lehet hatásos egy tanonc részéről… Meglátjuk, mi lesz belőle…

Sírni tudnék, annyira fáj az orrom, de akkor sem fogok picsogni, majd elmegyek valami dokihoz, vagy meglátogatom Abit, hátha pikk-pakk helyre tudja hozni, bár engem az sem zavarna túlzottan, ha hetekig kék-zöld-lila, mindenféle színű orral kellene mászkálnom. A kutyának sem óhajtok tetszeni, szóval igazán nem számít.
Nem vagyok benne biztos, hogy nem fogom megbánni a mozdulatom, de egyszerűen úgy érzem, hogy muszáj valamit tennem. Ezért rántom le, talán nem akarom, hogy én legyek az az esetlen kis vörös, akivel mindenki úgy bán el, ahogy nem szégyell. Nem, én ennél több szeretnék lenni.
A mozdulatom hellyel-közel sikerrel jár, megleptem, bár talán nem magával a cselekedettel, hanem inkább azzal, hogy ilyesmi kitelik tőlem, fogalmam sincs. A lényeg szempontjából mindegy, hisz, még ha rövid időre is, de ő is földre kerül, s mire feláll, már én is állok. Az orrom nem fest éppenséggel szépen, de igyekszem legyűrni a késztetést, hogy megtapogassam.
A Vörös Holdas megjegyzésére inkább nem mondok semmit. Egyetlen egy személy van, aki tudja a teljes igazságot róla, az pedig Panda, még Mandynek sem mondtam el, hogy valójában ott és akkor én készen álltam volna a halálra, csak arra vágytam, hogy legyen végre vége. Ha Gina tudná, mit műveltem ott, szerintem sírna a szánalmasságomtól. Összességében, én nagyon is csodálkozom, hogy túléltem, egyáltalán nem rajtam múlt. Voltak ugyan esetlen próbálkozásaim eleinte, de elég hamar feladtam.
- Előre szólok, hogy csak a józan paraszti eszemet tudom használni, hogy megválaszoljam ezt a kérdést.
Mondjuk, egyébként sem hiszem, hogy kinézné belőlem, tudok ilyesmit, mert nem is. Egyszerűen soha nem volt rá szükségem, eztán lesz, ez világos, úgyhogy itt az ideje megtanulni.
- Gondolom a torok annak számít, van az alján egy pont, amit nagyon kellemetlen nyomogatni, azt hiszem, láttam egy filmben. Az orr is lehet gyenge pont szerintem, illetve a szemek. Esetleg még a gyomorra gondolnék.
A klasszikus nemi szerves dolgot direkt nem durrantom el, egyrészt nem tudnám pirulás nélkül kimondani, másrészt valószínűleg én magam is másként próbálnám elintézni az esetleges rám támadót. Ha egyértelműen a leggyengébb pontok közé számít, úgyis fogja mondani. Egy pillanatra elfog a kísértés, hogy közöljem, a kis lábujj is ide tartozik minden bizonnyal, de szerintem nem lenne vevő a humoromra, pedig te jó ég, az mennyire tud fájni…

//Köszönöm a játékot! Ezennel tanulós játék – Naomi Sharp, I. tanonc – részemről pipa! //

Akkor jó, mert kiselőadással nem szolgálhatok, mondanám rögtön, de inkább féket kötök a nyelvemre, mert nem szeretnék rossz fát tenni a tűzte, meg aztán, én az a fajta vagyok, aki szereti a megszokott dolgokat, márpedig ha már egy harcossal edzettem, nem biztos, hogy el akarnék menni egy másikhoz. Szóval jó eséllyel ismét csak Gina lenne az, akit zaklatnék ama szent küldetéssel, hogy érjük el, hogy a kis Naomi ne legyen olyan védtelen fizikailag sem. Nem tudok, hogy erre van-e bármiféle reális esély, de azért én nem fogom feladni, mert hát, nem árthat, ha oda is tudok csapni olykor, és nem csak a mágiára alapozom a mások és önnön védelmemet.
Hallgatom a kifejtését az általam felvázol pontokra, és csak bólogatok, nem azért, mert tudnám, sokkal inkább azért, hogy jelezzem, értettem és megjegyeztem. Ez is olyan dolog, hogy nem árt tudnom, ez tiszta sor, és legalább adott esetben tudok majd mihez nyúlni, úgyis szokásom szorult helyzetbe kerülni.
Aztán már úgy alakul, hogy nem is kell majd esdekelnem egy újabb edzésért, mert ő már szabja is a feltételeket. Esküszöm, irigylem, amiért ennyire magabiztos és karakán nőszemély, én tutira sosem leszek ilyen. Már most tudom, hogy az elkövetkezendő napjaim abból fognak állni, hogy ezeket az életpontokat sorolom, noha soha az életben nem hallottam még róluk, úgyhogy egészen vicces lesz a dolog, remélem, nem mondok csődöt.
- Értettem! Akkor egy hét múlva találkozunk!    
Mivel nem tudtam, hogy szimplán Ginázzam, vagy a vezetéknevén szólítsam, inkább nem mondtam semmit, de úgy vélem, nem is hiányzott!
- Köszönöm szépen az edzést! Viszlát!
Azért egy mosolyt én még megengedtem felé, még ha csak egy röpkét is, hiszen ő nem volt az a bájolgó típus, én viszont szerettem ilyesmivel megörvendeztetni a környezetemet, szóval nem óhajtottam megtagadni önmagam. Ám utána már indultam is kifelé a tornateremből, hogy átöltözzek, aztán megtámadjam a könyvtárat, egy hét nem sok idő, jobb mielőbb nekiveselkedni a kapott feladatnak.

//Én is köszönöm szépen! ^^//

Rövid blokk a tananyagban a szintaktika, ám szárazabb a Szaharánál, én is majdnem kitikkadtam, mikor ezt kellett tanulnom mélységes mélységekben. Ez olyan rész volt az egyetemi képzésben, amihez az ülepemre volt szükség a fejem helyett és mivel még edzésformának se felelt meg, vasszűzben éreztem magam, mire levizsgáztam belőle. A diákjaimtól viszont elvárom, hogy ha 10 évet öregszenek is közben, készüljenek fel, ehhez pedig nem árt jelen lenni azon a néhány órán, amit tartok a köd eloszlatása céljából, némileg szórakoztatóan, mert természetesen itt sem állom meg, hogy a szigort humorral enyhítsem, pontosan annyit adagolva a képzeletbeli mérőpohárból, hogy a tekintélyem ne oldódjon fel az elegyben. Frissen töltött akkumulátorhoz hasonlóan energikus vagyok, mivel előző este fantasztikus koncerten tomboltam ki magam. Régen is tudtam ordítozni, bírták a hangszálaim a volume gomb feltekerését, farkasként pedig még gyorsabban regenerálódom, úgyhogy ma sem én leszek a whisky-ben áztatott smirglit lenyelő oktató. Az egyik diákommal összefutottam a nézőtéren, remélem, ma is nagy legény lesz, nem csak a metalslágerek óbégatásában volt az...
Szóval mindjárt délelőtt 10 órát üt a nagymutató a karórámon ezen az egész felhős, álmosítóan szürke reggelen. Átvágok a nyeszlett emberkék között és a tanóra előtt 10 perccel előkészítem majd a projektort, meg a táblát és a tollat. Ennyi idő bőven elég lesz ezekből a műeszközökből. Akkorát ugrott a technikai fejlődés, hogy a levelibéka sérves rozmár ehhez képest. Az én időmben még krétaporos lett a tanár kardigánja az óra végére, annyiszor írta és törölte át a táblát. Ma már sokkal ridegebb, teljesen mesterséges anyagokat használunk, amik csillognak, könnyen tisztíthatóak, de annyi közük van az élethez, mint Zsugás Jimmy-nek a Hazárdjáték Elleni Ligához. Farkasként máshogy látom ezeket a dolgokat, szívesebben mozgok organikusabb holmik közegében. Már itt is megemlítettem a beszerzésért felelős főmuftinak, hogy változtatni kellene. Ma délutánra várom a válaszát, addig is gazdálkodom, amivel lehet, nem hajítom ki a szemeteskonténerbe a műanyag táblát.
A vállamra akasztott táskában hozom a napi táplálékadagomat, turmixokat, vizet, a kinyomtatott anyagokat pedig mappában, kézbe fogva. A teremkulccsal nem kellett bajlódnom. Reggel kinyitották az előadót, mert 8-tól megszállták a vegyészek valami kirobbanóan izgalmas kémiaórával és az 1 órás szünetre nem volt értelme visszazárni. A folyosó tele van szagokkal, számos ismerős kipárolgás köszön vissza az újak illata mellett. Egyetlen aggasztó momentum csapja meg orrszőreimet a teremhez közel érve: odabentről árad egy testnek a szaga, méghozzá olyan módon, ahogy élő emberé nem szokott. Először is leszögezném, dühítő, hogy senki más nem érkezett még meg. Másodszor pedig: ha itt tényleg egy hulla van, az még rosszabb, mert a szenzációéhségtől űzött bulvárfirkászok olyan költeményeket fognak eköré szőni, hogy bekerül a kortárs irodalommal kapcsolatos tantervbe. Nem hat meg, hogy egy fiatal egyetemista áthallgat a túlvilági szakokra is a legnagyobb tudású tanítómesterek éteri állapotban tartott szeánszaira, amikről végül nem tér vissza földi porhüvelyébe. Nagyjából 2 hete kerültem állományba és ennyi idő még az egyszemélyes térfigyelő és tömegtájékoztató rendszerként operáló szomszéd néni trükkjeinek kiismeréséhez is kevés, nemhogy bármelyik nebuló túlzott megkedveléséhez. Akármilyen tehetségesek is, ennyi idő alatt nem tudnak olyan bravúrt mutatni, amire elismerően biggyeszteném le a szám szélét. Ha meghalt valamelyik, kezelendő problémát szagolok, nem könnyontás tárgyát képező tragédiát.
A folyosó másik végén már megpillantok 3 tanulót, akik legutóbb is jelen voltak. Majd kapnak tollat a fülükbe, hogy csak most méltóztatnak megközelíteni a termet. Mosoly nélkül intek sürgető kézmozdulattal, hogy tessék kérem igyekezni! Közben azt se felejtem el, hogy úgy kell megérkeznem, mint aki semmit sem sejt az egyetem újabb kellemetlen ügyéről. Az előadó ajtajának kilincsét könnyűszerrel lenyomom és amint benyitok és felkapcsolom a villanyt, olyan látvány tárul elém, amiről tudom, hogy jobb lesz a potenciális későket megkímélni tőle. Nem hiányzik a vészterhes tinivisítás, se a hírharang megkondítása. Jeffrey Lane, a kényszerbeteg, kissé más bolygón járó hallgató az áldozat. Úgy fekszik a székek között, mint egy temperamentumos családi veszekedés csúcspontján drámaian földhözvágott mosogatórongy. Valami földöntúli nyugalom árad ebből a pózából, igaz, ő már életében is egy ufószökevény volt. A keze mindig járt, a motorikus mozgás vált nála kényszerré. Már az első órán megjegyeztem a nevét, mert négyszer kérdeztem rá, hogy mit csinál a pad alatt a kis mancsával, az osztály meg mindig jót derült ezen. Állítólag szorgalmas diák, jó eredményekkel végzett a középiskolában, de lélekben lemaradt, ezt a gyengeséget pedig szívesen kifiguráztam. Ahogy nyilván mások is megtették és meg is érdemelte, ha ezen az állomáson sikerült leszállnia a lelki fejlődés iskolabuszáról.
Közvetlenül az ajtó mellett egy felrúgott üveg fekszik. Az üvegből látszólag semmi nem folyt ki, nem éktelenkedik folt a padlón. Valami nagyon enyhe gázt viszont érzek a levegőben és legtöményebben az üveg környékén. Ha a vegyészek szorgalmi feladatnak szánták, akkor az iskola pszichológusának is lesz feladata... Két ismeretlen illat mellett még Lane szaga van erősen a karcsú, zöld palackon, aminek a kupakja itt van előttem. Nyilván felrúgta, mikor a kapcsolóhoz nyúlt, az elhelyezkedésből is ez látszik. Elgondolkodtató, miként történhetett meg ez és hogy milyen motivációk állnak az események mögött. Azt nem mondanám, hogy kár az életképtelen egyedért. Hamar utolérte az, amire hivatott, de amilyen nyomorult, még a halálával is idegességet okoz a populáció normális rétegének. Ha viszont engem vártak a gázkamrába... Ezzel majd később foglalkozom.
Tudományosan nem tudom megfejteni, a nyelvészet a kémiától messze áll, mint a macho Jeruzsálemtől, egy dolog viszont világos: az általam olyannyira gyűlölt szervezetet, a rendőröket fogjuk vendégül látni hamarosan és minden leskelődő pletykafészket el kell hessegetni. Hivatalosan nem tudhatnám, hogy az a test halott, először meg kell néznem. Gyorsan bemegyek és megfogom a nyakát. Persze, hogy nem lüktet benne semmi, a diagnózist most már a legtisztább lelkiismerettel adhatom át a kiérkező szerveknek. Lépteimet felgyorsítva inalok ki a folyosóra, nehogy véletlenül benyisson valamelyik diák és iderohanjon körbetapogatni a tetemet, sipítva az ilyenkor feltehető legfeleslegesebb kérdést: "Jól vagy?". Zárul az ajtó és beállok elé, mint régen a Club 44-nél, mielőtt Golyóstoll felbukkant. Megint ajtónállóként ténykedem, noha most időlegesen. Reményeim szerint hamar átrágják magukat a tévében népszerű sorozatokkal eszményiesített helyszínelők. A 3 srác lassan megérkezik, úgyhogy már velük is foglalkoznom kell. A telefonomat előveszem és kíméletlen szemekkel nézek az arcukba:
- Uraim, a mai óra elmarad, de a jövő hetire előbb érkeznek. Világos? Aki az utolsó pillanatban toppan be, az a vizsgán az utolsó esélyét kapja meg elsőnek.
Ha felkészülnek, nem húzom karóba a leckekönyvüket. Korrektül, nem részrehajló módon oktatok, már Dasmarinas-ban is így tettem, mert a kétszínűség mételyétől undorodom. Ellenben az is igaz, hogy amilyen érdeklődést mutatnak a diákok a tárgy iránt, olyat fogok mutatni én is, mikor javítóvizsga nélkül szeretnének megoldást találni arra, hogy a tanulás elmaradása maga után vonja méltó jutalmát. Ezt még a szemükbe kellett mondanom, mielőtt hívom a fehérköpenyes úriembereket, akik most egyszerű zsákos bácsikként fognak majd ténykedni egy nagy, fekete, cipzáros hullarejtővel.
- De miért? - kérdezi az egyik, kócai kereszttüzében alig látó diák. - Tanár úr, nem késtünk el, még van egy csomó idő! Különben is, maga se jött előbb.
A Bestiám megcsikorgatja az agyarait odabenn a tejfeles szájú simabőrű ágálása hallatán. Most már erélyesebben szólok a hangadónak és a vicceskedés, amit ismerhetnek, nincs jelen. Ettől majd megmarkolja a szívüket a jeges félelem és végre eloldalognak.
- Mosd ki a füledet, ha nem hallasz. Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek. E-mailben körbe fogom küldeni, amiről ma lemaradtok.
A második kör már elegendő ahhoz, hogy kiütéssel győzzek ebben a szánalmas párbajban és bizonytalan léptekkel, többször hátranézve eltakarodnak végre. Akik náluk is később érkeznek, azok nem ilyen enyhe fejmosást kapnak majd. E-mailt tényleg küldök, sőt ha megoldható, pótórát tartok inkább. De most egy csörrentés a mentőknek és utána madárijesztőként fogok itt állni, hogy odapirítsak a későn érkezőknek és elriasszam a kártevő kárálókat. Remélem, a helyi hatóságok nem három kávészünet után teszik tiszteletüket, mert akkor nagyon fel fog menni a pumpa...

// Hangulatzene //

Szerencsére nem egy lumbágós lajhár tempójában jöttek ki a helyi erők. 15 perc telt el és a sunyi módon szivárgó diákok nem tudták kikerülni, hogy az ajtóban szembesüljenek az intelmekkel, amiket a pontos érkezésről közöltem velük úgy, hogy a legtöbben hátat is fordítottak egyből. Akik majd hamar megöregszenek, azok persze tele voltak kérdésekkel, de sikerült gyorsan távozásra bírnom őket azzal, hogy majd én is teszek fel kellemetlen kérdéseket a vizsgán. Lane még nem kapta meg az ideiglenes lakhelyéül szolgáló fekete nylont, ellenben körberakosgatták, mint a buli közepén elalvó részeget a többi illuminált. Én röviden (hozzám mérten röviden, azaz rokokó kerítések mögé zárt barokk részletgazdagsággal) elmeséltem a ma reggel történteket a nyomozónak, aki többször megkért, hogy ne játsszak Hans Christian Andersent, mert nincs ideje szólóestekre még délelőtt sem. A számháború a szemeim előtt zajlott, mivel szükségét érezték, hogy ne engedjenek ki a markuk közül, végignézhettem azt az izgalmas folyamatot, amiben az összes fellelhető tárgyat megjelölték. Ez elég kellemetlen emlékeket idéz, konkrétan azt, mikor le akartam harapni az engem láncos karkötők közé rekesztő nyomozó kiálló füleit, hogy többet ne fogja velük a Sat1-et. Most más a helyzet, nyomatékosították, hogy nem helyeztek vád alá, csupán az eljárásnál ez a sablon, bla-bla-bla, hangzott a betanult szöveg a hosszúkbatáos bűnüldöző szájából.
Az üvegen érzett szagokból én már tudom, melyik két jómadárra kell majd lecsapnom. Amíg járkálhattam, addig megfigyeltem az útjukat és később majd fogom követni a nyomokat még messzebb. Ezt játszi könnyedséggel megtehetem, viszont hogy legális formában nézzek a körmükre és ne ültessenek le különös kegyetlenséggel elkövetett manikűrözés miatt, ahhoz még törnöm kell a 3 milliméteres enyhe szőrzettel borított fejemet. Egyelőre itt is lesz még feladatom, várnak egy bizonyos doktornőt, akinek a szakértelme nélkül megáll a tudomány, megáll az ész, a sok helyszínelő meg csak néz. Én arra a gázra gyanakszom, de lehet, hogy csal a megérzésem. Biztosat majd a nő fog mondani, akit már csak azért is várok, mert a halkan pletykáló férfi rendőröktől hallották a vájt füleim, hogy valami eszméletlen teste van. Közben fogyasztottam abból, amit magammal hoztam, elvégre nem halhatok éhen egy négyszögletű keréken haladó szekér útjához hasonlóan gördülékeny nyomozás miatt. A folyosói ablaknál állok lesben, kémlelve a dögöt szagoló keselyűként ideröppent halálmadár újságírókat. Nemsokára határozott léptű nőszemély úszik be a képbe és egyenest a nyomozón csattognak a formás, hosszú lábai. Azt hiszik, süketszobában beszélgetnek és elég távol állok ahhoz, hogy meghagyjam őket e hitükben, valójában viszont minden szót hallok. Nehéz természetűnek tűnik a csaj, aki egyébként tényleg olyan csúcsminőségű bombázó, hogy a Tomcatek elbújhatnak mellette.
Közelebb araszolok és végignézem a bige szemrevaló körvonalait. Ez a havas időhöz illő összeállítás igen előnyösen mutat rajta. Hófehérkét küldték ki, hogy górcső alá vesse Kuka testét és megtalálja a gonosz mostohát, aki már nem kapott almát a piacon és egy üres üveggel mérgezte meg a kontakthibás törpét. A megjegyzésért pedig Popeye szívesen belenyomná egy hordó spenótba a hölgy fejét, amíg hátul dolgozik rajta. Mikor kimondottan én kellek a nyomozónak, már úton vagyok a terem felé, mert végig akarom nézni, ahogy a hullaturkász hajolgat abban a szűk nadrágban. A papucsos-kesztyűs alak és Dr. Frankenstein történetét idéző eszközei láttán elvigyorodom.
- Szép napot, kisasszony! - köszönök rá Hófehérkére. - Itt holdirányban a folyosó végén van egy kis dohányzó, de sokan az udvaron játszanak gyárkéményesdit. Ez a kazánba dobott apró szénkupacnyi információ mennyiben lendíti előre a nyomozás gőzmozdonyát?
Most hogy erről van szó, érzek egy keveset a cigarettából. Á, vág az esze, mint a felfeslett zománcú zuhanyrózsa. Még mindig friss a szag, szóval a nyomoronc nemrég fejezhette be az egészségkárosítást. Valahogy nehezen bogozom ki, mennyi ideje halott. Percre pontosan nem tudnám megmondani, annyira még nem vagyok jó ezekben. Még egy pillantást vetek a csizmájára, ami még mindig komikusan fest. Nem töltöttem még ennyi időt halottkémek, Sherlockok és Dr. Watsonok között, nem vagyok hozzászokva. Nem is állom meg szó nélkül, kezdem húzni az idegeit kifelé a csinos buksijából:
- Amúgy értem én, hogy a zokni-szandál kombóhoz még nincs elég meleg, de azért ez a kompozíció is hasonlóan parádés.

Lenyűgözően alapos ez a doktornő, ezt még a hátsója mustrálása közben is 100 %-ra tudom mondani. Minden idegszálával az esetre koncentrál, ha már eleve ő érkezett volna ki először, rég órát tarthatnék és nem a rosszemlékű fakabátok között kellene bolygó hollandis nyughatatlansággal kóvályognom.
- Igazán, riporterasszony? - kérdezek vissza a képtelenségre és még jobban kielemzem.
- Információ átadására vonatkozó kérelmet állításokkal is meg lehet valósítani, nem csak kérdésekkel.
Így vitatkozzon kommunikációról egy nyelvésszel. A leggyengébb diákjaim ezt úgy egyszerűsítenék le, hogy mondok valamit, arra a másik is mond valamit akkor is, ha nem kérdés. Ez persze olyan pongyola megfogalmazás, hogy a szembeszomszéd néni is különbet hord. A választ megkapta a szexi dokinéni a kioktatás mellé és noha nem nekem mondja, de rendkívüli intelligenciámmal rájövök, hogy a cigaretta hatásában gyanít valami végzeteset és tárgyi bizonyíték kell a hipotézis elvetéséhez vagy megerősítéséhez. Ez persze fals feltételezés, vakvágányra pöfögtette a mozdonyát, de csak pöfögjön! Nem kell tudnia, hogy egy drogkereső kutya szimatával rendelkezem.
- Elnézést, talán kevés orvosi latint használtam, az zavarhatott be a szövegértésbe - csípek megint vissza vigyorogva arra, hogy az elvarázsolt királylány nem jött rá, mit akarok.
Egyszerűbben nem fogom a tudtára adni, mert úgy elmarad az izgalom és egy brazil sorozat színvonalát kóstolgatnánk. Benne is van valami dél-amerikai, amit jól kiemel a domináns fehér öltözet. Mintha csak szeretné a kontrasztot. Érzelmileg nem dúskál mostanság, a hulla ügyét akarja megfejteni, de azt nagyon. Se én nem érdeklem igazán, se a nyomozó, mi csak eszközök vagyunk neki, mint azok, amik csillagszóróként és habkarikaként lógnak rajta, akár a karácsonyi tűlevelűn. Az ilyenekre szokták rásütni a "szakbarbár" jelzőt verbális billogként.
- Ez az egész gyerek furcsa volt - kontrázok rá a nem részletezett látványra, amit a szájüreg rejthetett.
- Még csak belekezdtem a tanításba, 2 szintaktika órámon vett részt, ott viszont markáns volt a jelenléte. Ha az betegség, hogy egyfolytában, járás közben, óra alatt, a pad alatt is rázza a kezét, mintha áram alatt lenne... A kollegáktól úgy hallottam, csak viselkedészavaros, nem Parkinsonos. A teljes kórtörténetét nem ismerem. De Linder tanárnő szerint magányos alkat volt, csak akkor szólalt meg, ha ezt elkerülhetetlennek látta és nem voltak sem barátai, sem rossz bizonyítványa. Valószínűleg a zavart viselkedés nem agyi hiányosságokra utalt, csak felvette rossz szokásként, egyfajta védekezésként az élet szörnyű viszontagságai ellen - adok egy kimerítő választ a hölgyeménynek és közben a tekintetét kutatom pislogás nélkül a szemébe meredve.
Érdekes árnyalat, nem az a floridai tengerkék, amiért bolondul a fajtám, annál sötétebb, kevertebb. A napbarnította pofikával és a nőben magasnak számító termettel, nomeg a feminin dombságokkal szinte tökéletes elegyet képez. Mintha csak a vegyészek állították volna elő lombikból gyorsított eljárással a vonzó vonásokal csúcsra járatott humán női egyedet.
- A varázspálca mit hoz elő? - kérdezem a csajszit, hogy miért turkál ott, ahol nem illik még zsebkendő mögé rejtezve sem.
Az anatómiát és a testi folyamatokat ennyire nem ismerem, orrüregre sose gyúrtam. Csak a kontaktust próbálom fenntartani és minden lében két kanalat játszom, tudakozódva a módszereiről, amik felettébb érdekesek. A tévében látva egész más minden és csak rövid snittekben mutatják az orrlikakban bányászó vájárok munkáját. Kivárom, amíg egyással megbeszélik, ki merre küldje a lótifutinak még alkalmas, időhúzásban profi helyszínelőket. A dokinéni összerak egy újabb elméletet, ami már sokkal életszerűbbnek tűnik, mint a Mérges dekkek támadása című mínusz Zs besorolású horrorfilmes alapötlet. Azonban van itt egy probléma, amivel foglalkozni kellene és a felém közeledő nádszálvékony, de az érzékeny helyeken kellően húsos hölgyeményre mosolygok, amint belekezdek a válaszba:
- Elkezdem az államalapítástól, hogy teljes és maradéktalan legyen a látkép. Ma már 8 órakor felpezsdült itt az élet, már amennyire egy elméleti kémiaórával kapcsolatban ez nem túlzó kifejezés. Kémia I. fantázianéven futott Marcy De Linder tanárnő szeánsza, feltehetően asztaltáncoltatás nélkül - hiszen a kolléganő is komolyan veszi a tanítást - és 9-ig tartották. A termet nem zárták vissza arra a röpke 1 órára, ami eltelt, a Szintaktika órám kezdéséig, illetve tervezett kezdéséig, mert ugyebár most épp a mondatok belső strukturáltságáról, a szószerkezetekről mesélnék, de érthető okokból más témáról kell értekeznem. Szóval Dr. Lester J. Edison hozzávetőlegesen 10-15 perccel a tervezett kezdés előtt ott terem a terem előtt és mikor benyit, csak Jeffrey Lane békésen kitekeredett pózban fekvő testét látta ugyanilyen állapotban. Későn ébredtek a diákjaim, nem tudják még a rendet. Most igazából ez a szerencsekerék sikeres fordulása, így senki más nem látta a nyomorultul járt fiút, csak én. Odamentem felsegíteni, de annyira élettelennek tűnt, hogy megnéztem a pulzust a nyakán és sajnos akkor már nem dobogott a ketyegője. Azonnal profilt váltottam és teremőri szigorral tartóztattam fel a helyiségbe behatolni kívánó egyéneket, mivel akkor kezdtek szállingózni a későnkelők között kevésbé álomszuszéknak számító tanulók. Konkrétan hárman érkeztek, bocsásson meg, de egyetlen óra után nem emlékszem mindenki nevére, csak az emblematikus figurákéra. A vekkerre fittyet hányó trióból az emós frizurájú, pengeéles nyelvű Leopold Durhamét tudom csak. Ő kardoskodott, hogy be akar menni, de nem kapott egérutat. Tárcsáztam a szerveket és amíg idegördültek a téli gumikon, strázsáltam, hogy egy diák se lásson olyat, amitől kijön az iskolai büfében vásárolt reggeli kávé és szendvics kevésbé tetszetős formában.
Itt következik a dramaturgiailag kiszámított hatásszünet, majd az újabb felvonás előtt visszalépek az ajtóhoz és becsukom magam előtt. Közvetlenül ezután modellezem, hogy miként esett meg az eset. Kézmozdulatokkal támasztom alá mindazt, amit megfigyeltem és amivel a nyomozásnak akarok adni egy lendületet:
- Az ajtó ugyebár jobbra nyílik, ez tagadhatatlan tény. Senki nem akar sötét teremben térdkalácsot koccantani az asztal lábával, ezért az első reakció, hogy az érkező balra lép a villanykapcsoló felé. Mikor én beléptem, az üveg és a kupakja már pontosan ott foglalt helyet, ahol a számháborús katonáik megjelölték. Sejtésem szerint ez erőteljesen az alapos pozicionális esetét mutatja. Ha mérges gázt tartalmazott, további kérdéseket vet fel, miként volt képes csavarmenetes rögzítés nélkül, csupán hanyag kupakolással lefedett üveg mellett megmaradni az elhelyezést végző illető, milyen módon tett szert az egyelőre ismeretlen szerre. Tudomásom szerint vegyi anyagokkal csak testületi felügyelet mellett és megfelelően elkülönített helyiségekben szabad kísérletezni. A továbbiakban a vegyészeti szak dolgozóinak ismeretanyagára van szükség, melyeknek nyelvtanárként híján vagyok. Egy listát örömmel átadok a mai órára várt diákoktól és a fényképes adatbázisban meg tudom mutatni azt a hármat is, aki a legkevesebbet késett, amennyiben ezt igénylik. Ha bármi másban hasznomat tudják venni a felelős előkerítése érdekében, folytatódhat az interjú, kedves doktornő!
A hosszúra nyúlt beszámoló közben átgondoltam még néhány lehetőséget és azokról egyelőre nem rántom le a leplet, nehogy végül olyan valaki pucérkodjon nyilvánosan, aki nem ezt érdemli. Az üveget tapizók szagát megjegyeztem, már csak a szándékaikat kell felderítenem, hogy többet segíthessek. Ha ez egy erődemonstráció és a stikkes gyengelelkűnek adtak egy jegyet a szellemvilágba vezető transzferjárathoz, az ellen erkölcsileg semmi kifogásom nincs. Csak az zavar, hogy az egyetemnek ártottak és hogy pont így helyezték el időben a gyilkos tréfát. Ha viszont nekem állítottak medvecsapdát, akkor bizony medvetámadás áldozatai lesznek hamarosan. Diszkréten kell megtorolnom, nem mindenki szeme előtt. A feltételezésekkel én sem szaladok világgá, ahogy a precíz dokinéni sem. Nyomozok majd a magam módján, mint Dasmarinas-ban is, mikor összeesküdtek ellenem a cselszövők.

Ha a nő szemei tudnának beszélni, ugyanazt mondanák, ami ott forr az érzelmeiben is magas hőfokon, azaz hogy szívesen venné, ha pillangóznék egyet a pokol legalsó bugyrában kénköves lávahullámok közt. Nem én vagyok az a férfi, akit egy asszonyi pillantás megijeszt, legyen az bármilyen rémségesnek szánt. Nincs mögötte erő, a nagy szájhoz nem tartozik farkasvér. Max Őrző informátor lehet, annak viszont csapnivalóan tragikus lenne. Egy félig igaz mondás az ő esetében teljesen igaznak tűnik: amelyik kutya ugat, az nem harap.
- Nem mondja komolyan, Ms. Degeneres! Maga szerint nem a szóban forgó eset felderítése képezi a kérdéseim motivációit?
Lehet, hogy innen fúj a szél. Ha az ollót nem csak orvosi eszközként szereti, akkor érthető, miért fúj és prüszköl a hímekre. Akárhogy is van, az érvelés nem megy, a logikán átsüt a női lélek, ami csökevényes érzelmek tengerén hánykolódik. Elég érzéketlen, kaktuszborítású, örökké sértett női lélek ez, az sugárzik belőle. A freudisták visszavezetnék egész másra, még lehet, hogy azt is belevágom a képébe mocskos mosogatórongyként, ha így folytatja. Jó bőr, lenne is kedvem megrúgni, mint a focilabdát. A nyomozónak már kellemetlen, apró jelzéssel próbálja a tudtomra adni, hogy egy időzített bombát hívtak ide és én felpörgettem rajta a számlálót.
- Erről a szülei vagy a régebbi tanárok tudnának pontosabb tippet mondani, mivelhogy barátai nem voltak a hírek szerint.
A pokróc kiképzőtiszt stílusával kacérkodó nő mégis inspiratívnak bizonyul. Az államat kezdem vakargatni és elővezetem a múzsacsók folyományát.
- A legutóbbi órám előtt is Lane volt a tavaszt jelentő első fecske. Ha ezt valaki megfigyelte, az is lehetséges, hogy pontosan neki szánták a palackpostát, mert őt várták elsőként a terembe. Az Ön gondolatmenetét követve lehetett az illető egy a vegyészszakon magát mennyországban érző droggyártó vagy -terjesztő is, aki a szívére vette, hogy Lane feltalálta az örökmozgót, mikor leállt a szertornával.
Ez megint csak feltételezés, de a sok teóriából majd ki lehet egyet választani, ha minden képkocka a helyén lesz. Azt a két szagot kell lenyomoznom és talán többet fogok tudni. A rendőrséggel együttműködni meghatározóan különleges eset, még mindig, pedig testőrként is akadtak olyan események, amik a fakabátokért kiáltottak. Egykori elítéltből a nyomozást segítő hőssé avanzsálok, ez dédelgeti az egómat. Lane testét annyira nem szaglásztam végig, csak tisztes távolból. A legközelebb akkor álltam hozzá, mikor leguggoltam ütőeret vizsgálni. Van egy érdekes kipárolgása, de számomra ismeretlen ez a szer. A drogvilágban naponta jelennek megújabb keverékek és szakember legyen a talpán, aki naprakész tud maradni. Én már nagyon rég nem foglalkozom tiltott szerekkel, sőt a drogos az ellenségkép megtestesítője a gondolkozásomban. Elképzelhető, hogy ettől lett olyan gnóm görcs ez a Lane és azért vetettem meg ennyire.
- Vagy az üveget már korábban eltulajdonította valaki, esetleg kicserélte másik hasonlóra, ami üres vagy könnyebben beszerezhető szert tartalmaz. Ha 4 szökőévben egyszer használt anyagról van szó, ez sem elképzelhetetlen - egészítem ki a gondolatmenetet.
A dokinéni szakmai tudásához és edzett gyomrához nem fér kétség. Hullákon élni és orrokból előtúrt bányafiát elemezgetni csak így lehet, nála pedig masszív tudást érzek. Mikor a hullával foglalkozott, alig mutatott bizonytalanságot, az is csak az okokra irányult. Ezt mindenképpen becsülendőnek látom benne és ha nem vívnánk hatalmi harcot a hulla környezetének territóriumáért, akkor minden tiszteletem az övé lenne. Így ambivalens a megítélése.
Az a szag, amit az üveg körüli játék végén tapasztalok, mikor kikerül a kutatópálcika a palackból, valami gyomorforgató. Távolabb is állok, már megkérném Dr. Csontot, hogy ruházzon be jobb parfümre, ne ezt nyúlja le, de Pete máris segít a helyzeten. Az a döbbenetes, hogy a padlózat fája már mindent lenyelt, mint Zsugás Jimmy italakciókor. Egy színtelen, csak rövid ideig látható és hamar elpárolgó gáz. Bitóra a vegyészkarral!
- Ez maga volt a brutalitás. Az egész termet és környékét is meg kell majd tisztíttatni, szóval a parketta szerintem különösebb bürokratikus akadályverseny nélkül is a maguké lesz, főleg hogy mindannyiunk érdeke Gázos Gus előkerítése és a tolvajlás módjának megfejtésea biztonsági intézkedések pontosítása céljából. Az elkövetőnek pedig majd benyújt az egyetem egy csinos összeget a felújítás költségeiről - közlöm a közölnivaló tényeket, amik bizonyára nem fogják érdekelni a tetemcentrikus hölgyeményt, az pedig engem nem érdekel, hogy őt mi érdekli.

- Nem mondja, hogy ritka madár az efféle kérdések sora egy tanártól, ha egy diákja fekszik előtte holtan...
Ezt a "nem mondja" pengeváltást folytathatnánk még sokáig és amilyen makacs perszóna ez a nehézbombázó, fogjuk is folytatni. Kemény dió, de azt érdekes feltörni. Merthogy nem az én fogam fog perforálni a hatalmi küzdelemben, az is biztos. A szülők még semmit nem tudnak, vígan pakolják a gyümölcsösládákat a piacon vagy iktatják a fenemód izgalmas kinyomtatott esőerdőpusztító dokumentumokat. Fogalmam sincs, mi a munkájuk vagy merre járnak ilyen időtájt és nem is nagyon vágyom arra, hogy ma beszéljek velük. A zaklatott lelkiállapotuk nagyfokú kegyeletet várna el, ami komoly színészi teljesítmény lenne a részemről, mivel nem érdekel a család gyásza. Itt menjenek rendben a dolgok, azon munkálkodom és ezért egzecíroztatom a dokinénit is. A másik okom rá, hogy egyszerűen jólesik, mint egy szimpla lepedőakrobatika vagy egy AC/DC lemez meghallgatása.
- Szóval ha mégis szerva itt, csere ott módszert alkalmaztak, akkor nagy eséllyel hagyták figyelmen kívül a gyári lekövethetőséget - összegzem, hogy mégiscsak volt értelme annak, amit mondtam.
A doktornő tudásában nem kételkedem, meggyőzött, hogy amit egy hulláról vagy egy ilyen helyszínről ki lehet deríteni, ahhoz ő a legjobb választás. A stílusa viszont olyan, hogy csak egy vad reszelést érdemelne mindenféle gyengédség nélkül, hogy betörjön, mint egy szarvas koponyája az állkapcsom ereje alatt. Nem lehet az övé az utolsó szó, azt a kegyet nem kapja meg tőlem. Úgy látszik, már unja a helyettesítést, a teszetosza kollégák kipótlását és Hófehérke távozni készül, ha a nyomozó is úgy akarja.
- Dr. Lester J. Edison a 4355-ös mellékről, de nyugodtan hívjon a mobilon, ha hallani akarja a hangomat.
Ha hajlandó felírni a számomat, akkor megadom neki, hadd csicseregjen a fülembe édes szopránján ez az idegesítő nőszemély.
- És az Ön neve? Ez az alapvető udvariassági formula kimaradt itt a reggeli paprikáskrumpli hangulat közepette és mégsem szólítanám Hófehérkének, bármennyire is remekel magán ez a szett. Különösen a csizmavédő kukászsák - mutatok le arra a két idétlen valamire, amit a lábaira húzott.
Megkapta a bókot is a hajhúzás mellé a kis barna szépség és remélem, méltóztatik elárulni a becses nevét. Máshogy is ki tudnám deríteni, de én tőle akarom hallani. Teljesítse csak a kérésemet. Aztán menjen isten hírével vagy a hulláéval, amelyikkel akarja. Én is megyek szétnézni, hogy merre lelhetőek fel még ezek a szagok, amiket itt éreztem. Később majd egyeztetjük óráinkat, amennyiben nem ők járnak majd előrébb.

- Nem őriztünk együtt libát, kedves kopasznyakú és úgy látom, jobb ha a sejtbiológiánál marad, mert az emberismeretét kissé túlértékeli és egyszer vagy többször még nagyon nagyot fog csalódni - lököm vissza a nagycsőrű kiscsirkének a módfelett ostoba előítéleteit.
Legszívesebben most kapnám el azt a szép kályhacső nyakát és megízleltetném vele, milyen adrenalint pumpáló új élmény tud lenni a fojtogatós szex egy idegennel. Egyelőre csak a szemeim villannak és amit én láttam nála, azt láthatja ő is: a pokol legmélyebb bugyrába kívánom és lehet, hogy ha többször találkozunk, tenni is fogok azért, hogy a Bosch-képek legrémisztőbb helyeibe is beszagolhasson. A hullák után meg se kottyanna neki...
A mondandója szakmai részét nagyjából el tudom fogadni. Ez egy üzenet, szó szerint palackposta, amit egy szellemi hajótörött küldött a lakatlan szigetéről, hogy végre történjen valami. A továbbiakban nem firtatom, én a saját szakállamra fogok nyomozni, bár nem tervezek ilyet növeszteni a karakteres ábrázatomra. Miért öregíteném magam feleslegesen? A nyomozó megkapja az elérhetőségeimet, hogy ez az arrogáns nőszemély újra felhívhasson. Jó kérdés, hogy melyikünk számára volt megrázóbb és kinek nyílt nagyobb bicska a zsebében. Móresre kell tanítani, hogy ne képzelje magát a Mount Everestre, mikor csak valahol a Sziklás-hegység közepénél járhat, ahova már sokan mások is eljutottak.
A kézfogásom olyanra sikerül, hogy egy jó darabig pecsenyére pirulva szorongathatja a kacsóját. Csontját nem töröm, de legalább így teszek rá egy mélységes benyomást, hogy emlékezzen, ki az erősebb kutya. Bakancs vagy csizma, az ő formás virgácsain egyre megy. Az idétlen nylon lábóvszer alatt meg pláne. Gúnyos mosollyal engedem útjára és nem intek, csak feltartom a kezemet. Botrányosan szemtelen. Igát a nyakába, aztán gyía, ez való neki. Lefogadom, hogy nem mostanában látott hézagkitöltőt, azért ment át tarajos sülbe, hogy mindenkit megszúrjon jó távolról.
Most már csak várakozni kell, amíg elül a nyomozás és az újságírók hada elől kell elmenekülnöm. A két szag itt van az orromban, belém égett, hogy kiket kell megkeresnem és amint lehet, el is indulok felfedező körutamra. Én akarok a gyorsabb lenni és egy jó sztorit is ki kell találnom, amivel leplezem majd, hogyan akadtam nyomára a bottal üthető nyomú gyilkolászóknak. Aztán majd lecsapom Dr. Santiago asztalára az eredményt és csípőre tett kézzel várom a reakcióját, mikor be kell ismernie, hogy nem mindig lát tisztán. Mert ő maga húz rolót a szemére.

// Én is köszönöm! //

Well, hi there.

Tekintetem egyhangúan mered az előttem álló laptop ujjlenyomatos indián jeleket magán hordó képernyőjére, azon tanakodva, hogy a karma vagy a technika űz-e rajtam nagyobb szivatási játékot, mikor Rosalinda a fagyhalál állapotába állva dönt úgy, hogy két morbid horror játék között megáll a fejlődésben. Ezt normál esetben egy gyors aksi kikapással és az említett alkatrész módszeres földhöz vágásával intézném el, mert ez nyilván a legszakszerűbb módja valami megjavításának, de lévén, hogy a suliban nem kéne berendezést rongálni, mert rohadt rossz lenne a kaja pénzemből megtéríteni a tombolásom, így könnyes búcsúval engedem el dühöm eme kinyilvánítását... helyette csendben nézek farkasszemet a laposommal, azon variálva gondolatmenetim hosszú láncolatát, hogy játsszak-e még pause módot további öt megfeszített percig, vagy végre tegyek is valamit, beismerve hogy a technika nem olyan érzékeny a bitch face hatalmára, mint az emberek. Avagy hiába próbálok meg gyilkos tekintettel hatni Rosalinda áramköreire, az makacsul tartja magát az álmához, hogy folyamatos szemétkedéssel egy tábortűzben végezze, mint a szalonna parti sztárvendége.
És nyilván ez az eset nem akkor történik meg, mikor a legnagyobb elfoglaltságom két kis macskás videó közül melyikre lenne inkább érdemes olvadoznom, hanem amikor végre rászánnám magam, hogy hű legyek magamhoz és az időzítést mellőző bioritmusomhoz, és az utolsó pillanatban villámgyorsan jelentkezzek a nyári plusz kredites kurzusokra, hogy szeptemberre dőljön a lé… áh dehogy… csak épp most hisztizi el az év eleji ruci pénzemet ez a fostalicska, számítógépnek nevezett szeméthalmaz. Ez igen… pont ez az izgalom hiányzik nekem, ahhoz hogy megbizseregjen a bensőm.
Veszek egy jógás nagy levegőt, magamban lecsendesítve a külvilág számára nyilván eddig sem érzékelt dühös szörnyetegemet, és mikor végre biztos, hogy Shehulk nem fogja a legközelebbi székkel apró darabokra zúzni Rosalinda formás lényét, akkor állok fel seggzsibbasztó pózomból és döntök úgy, hogy ideje lenne Indiana Jones-t játszani és megkeresni a misztikus tanári lényt, akinél feliratkozhatok. Ezen szellemben kapom össze magam és a cuccaim, és kerekedek fel egy laza, de igen vad keresésre, utamon minden fellelhető kompetensnek tűnő egyént alaposan felzaklatva, agyamban mélyre jegyezve, hogy ez rohadt nehéz feladat, és hogyha rajtam múlna a tanári kar felét kismadár etetőnek használnám az udvaron, úgy is több hasznuk lenne…  
Negyedórás, lassan már más dimenziókba is megejtett kalandozás után végre kilyukadok a célhelyszínen, ahova is kémes ügyességgel dugom be okos kis buksim, hogy radar módba kapcsolva tapogassam le azt az élő létformát, akinek a keresésébe több időt fektettem az elmúlt 15 percben, mint az érzelmi világom felkutatására a 23 évem alatt. És ez sok mindent megmagyaráz... többet ér számomra egy potenciálisan király spiderman style-os leggingért való gürizés, mint hippi módban az együttérzésem után szenvednem.
Szemeimmel alaposan veszem szemügyre az asztalnál nyugisan labdázó pasast, nyugtázva, hogy a fiatalságánál már csak a lazasága szembetűnőbb, majd gyorsan túlteszem magam a küszöbön leskelődős mutatvány fázisán, és egy nem épp nőies kopogás után bebattyogva tárom nagyra az ürességtől kongó előadó ajtaját. S ha ezzel még nem hívtam volna magamra a figyelmét, ugyanilyen határozottsággal indulok meg felé csizmámmal egyértelműen lemorzézva, hogy itt vagyok és igen lelkesnek próbálok tűnni.
- Jó napot. Slade professzor, igaz? – érdeklődöm, hogy magamban is összeegyeztethessem biztosan célba értem-e végre, és nem kell még vagy húsz kört futnom egy rohadt aláírásért. Hagyok félpercnyi szusszanást, majd összeszedve minden lazaságom belekezdek kis mondókámba, hogy gyorsan túlessek ezen és mehessek előkészíteni a máglyát a laptopomnak. A kis rohadék égni fog, én pedig körbetáncolom, olyan igazi indiános szépségben. – A gépem úgy döntött, hogy nem működik közre a terveimmel és nem enged az interneten jelentkezni a nyári kurzusára, ezért személyesen tenném meg ezt. Nemleges válasz esetén, kérem hagyjuk ki a labdából megdobálós részt – húzok egy apró, nem szarkasztikusnak szánt, de minden bizonnyal annak tűnő mosolyt pofimra, ujjammal az említett labdára bökve. Kicsit lenne csak epic fail, ha a spiderman szomorú elengedése mellett, még rögtönzött kidobóssal is megörvendeztetnének. Valahogy kinézném belőle… én és a jóindulat. Hmmm… igen, ez a beszéd!