Karakter teljes neve: José Vicente Sánchez Martínez Becenév: Sánchez, Kutya Álnév: Javier Vicente García Martínez Faj: Vérfarkas Falka: Magányos farkas Titulus: Infamia Nem: Férfi Kor: 372 Születés helye és ideje: 1640. 02. 16., mai Spanyolország, Sevilla. Foglalkozás: Orvos, állatorvos Védőszellem neve: - Mágiaérzékenység: nincs Mágiahasználat szintje: - Vérvonal: "Trollok" - Sura, az új élet Tupilek -> Sura, aleut javasasszony -> Alessandro Rossi, olasz kalandor -> Bartolomé Jorge García Rodríguez, spanyol kézműves -> José Vicente Sánchez Martínez
Apa:Rodolfo Moisés Sánchez Gonzáles (elhunyt) Anya: Estefanía Francisca Martínez Pérez (elhunyt) Testvérek: - Egyéb hozzátartozók: Nem érdemes mindenkit név szerint megemlíteni.
Egy hihetetlenül nyugodt és békés ember, szinte semmi sem tudja kihozni a sodrából. Nehéz eldönteni, hogy ez alapvetően abból a „minden mindegy” hozzáállásából fakad, vagy mindig is ilyen békés volt. Nem igazán nézné belőle ki senki, hogy akár a légynek is tudna ártani, ő inkább az ész embere, mint az erőé. De az okos emberek a legveszélyesebbek. Zárkózott, nem beszél sokat magáról vagy a múltjáról. Ha kérdezik, akkor csak annyit mond, amennyit szükséges, vagy egyszerűen kitér, esetleg terel, éreztetve, hogy nem kívánatos a téma. Időnként nem feltétlenül tapintatos, vagy illedelmes, de nála mindig mindennek megvan a maga oka. Ha valami sértőt, vagy gúnyosat mond, nagyon ritkán kér elnézést, lévén nem véletlenül tette. Ha megsértik, emelt fővel bunkó. Viszont annak ellenére, hogy tisztában van intelligenciájával, alapvetően nem hordja fent az orrát. Amíg nem adnak rá okot, mindenkivel szemben legalább közömbös. Érezhetően ki van ábrándulva a világból, az emberekből, a farkasokból és úgy alapvetően mindenből és mindenkiből. Amilyen szomorú kutyaszemekkel képes kinézni a fejéből, egyáltalán nem csoda, hogy a Kutya becenevet kapta annak idején. Viszont alapvetően nem utál senkit ok nélkül. Sőt, nem lehetetlen a barátságát sem elnyerni, ami esetében azért tényleg garancia… mindenre. A barátaiért bármit képes megtenni és velük szemben olyan hűséges, mint kutya.
Átlagos magassággal bír a maga 183 cm-ével. Alkata nem kiemelkedő, gyakran megkapja, hogy sovány. Szálkás izomzata nem különösebben szembeszökő, ennek ellenére van benne erő. Arca jellegzetes, ami talán az átlagosnál nagyobb orrának köszönhető, esetleg a mélybarna szempárnak, vagy az állandó borostának. Gyakran megesik, hogy szakállat hagy, annyira nem fektet sok energiát arcszőrzetének ápolásába. Haja sötétbarna, válláig ér, hullámos. Annak ápoltságára azért mindig ügyel, leginkább kiengedve szereti hordani. Az összkép megjegyezhető és ízlés szerint minősül a maga koranegyvenes megjelenésével jó partinak. Öltözködésére nem fektet túl sok hangsúlyt, azt veszi fel, ami van. Neki teljesen mindegy, hogy ing vagy póló, farmer vagy szövetnadrág. Tiszta? Akkor jöhet. Színvilágban azért van, ami az ő szemét is bántja. A sötét, megnyugtató árnyalatokat szereti, persze a fehérrel sincs baja.
Anglia, Liverpool, 1997. 03. 12. – A liverpooli falka otthona
[…] - Szeretnék tudni önről mindent, mielőtt meghozzuk a döntést. Ha valamit elhallgat, úgyis megtudjuk, szigorúak a szabályaink. Ön is pontosan tudja, hogy nem kerülhet a falkánkba mindenféle… jött-ment. - Ez csak természetes. Nos… 1640-ben születtem Sevilla-ban… Az Spanyolországban van. A szüleim kereskedők voltak, selyemmel üzleteltek, meg szállítattak az új kontinensre. Mármint már nem új, de akkor még annak számított… értelemszerűen. Um… Rendes neveltetésben volt részem, szüleim engem is kereskedőnek szántak, így volt lehetőségem megtanulni írni, olvasni és számolni, ami akkoriban azért nem volt éppenséggel mindenkiről elmondható. Biztos szükség van erre? - Igen, folytassa csak. - … Hát jó. Tehát én nem nagyon voltam oda a kereskedelemért, de nem igazán volt választási lehetőségem. Főleg miután apám még nemesi rangot is vásárolt a családnak. Annak rendje és módja szerint el is vettem egy hasonszőrű család lányát. Ismertem gyerekkoromból, a családjaink ugyanis jó kapcsolatot ápoltak. Igazából nem is volt ellenemre a dolog, hiszen szép és művelt volt. A házasságot követően egy évvel pedig született egy lányunk. Ők eztán négy évre rá, meghaltak. - Hogyan? - Tessék? - Hogyan haltak meg? - Én… öltem meg őket. - Kifejtené? - Nem…? - Mindegy is, köszönöm, hogy eljött. […]
Anglia, Newcastle, 1997. 03. 17. – A newcastle-i falka otthona
[…] - Hogy vált vérfarkassá? - Egy kocsi elé mentem ki, ami valamelyik szomszédos városból érkezett, szállítmányt hoztak, ami ment volna ki Amerikába. A város határán szándékoztam fogadni őket, mert nem voltak járatosak nálunk, de elég sokat késtek, a nap is lement, mire megláttam őket az úton. A közeli bokorban viszont valami motoszkált, én meg unatkoztam, hát megnéztem, mi lehet az… - És? Egy vérfarkas volt, nem? - Nem. Egy üregi nyúl volt. A vérfarkas, aki beharapott, hátulról jött. Végül már nem igazán lehetett eldönteni, hogy a nyúl volt-e a célpont, vagy én, de azt hiszem ez így utólag nem is számít. - És utána mi történt? - Magamhoz tértem, a sebeimet látták el éppen. Mint később kiderült az akkori első falkám tagjaival hozott össze a sors. Amint sikerült kissé magamhoz térnem, persze felvilágosítottak mindenről, többek között azt is mondták, hogy nem lenne túl jó ötlet visszamennem a családomhoz. - Megfogadta a tanácsukat? - Nem. A falka tagja lettem, de vissza akartam menni a feleségemhez és a gyerekemhez, onnan folytatni az életem, ahol majdnem abbahagytam. És így is történt, persze nekik nem mondtam el semmit. Hónapok teltek el úgy, hogy titkolóztam, éjszaka eljártam, tanultam, hogy élhetnék együtt azzal, amivé lettem. Bolond voltam, amiért azt hittem, hogy nem fog gyanakodni… már azt hitte szeretőt tartok… és végül utánam jött az egyik éjjel. Azt nem tudom, hogy a lányunkat miért hozta magával, talán felébredt éjjel… Innen már ön is ki tudja találni, mi történt. - Rettentően sajnálom. - Én is. - Gondolom eztán úgy tett, mint sokan közülünk, és felhagyott az addigi életével. - Igen, bár szívem szerint a várost is ott hagytam volna, de kölyök voltam még. Nem kockáztathattam, így maradtam tanulni. - Tehát így lett vérfarkas. A manchester-i falkájában milyen tisztséget töltött be? - Khm… alfa voltam. - Tessék? - Alfa. - Reeendben. Nos, azt hiszem ennyi lett volna, köszönöm, hogy eljött. […]
Spanyolország, Sevilla, 2002. 08. 02. – A sevilla-i falka otthona
[…] - Nagyon örülök, hogy visszatértél, már vagy ezer éve nem hallottunk felőled. - Nincs ezer éve… 300 talán. - Mindegy is, merre jártál? - Sokfelé, mikor itt hagytalak titeket, a madridi falkához csatlakoztam. Ott kicsit több lehetőségem volt tanulni. - Akkor csak nem adtad fel, hogy gyógyítani akarsz. - Nem, az maradt és doktornak is tanultam az ottani falka támogatásával, ugyanis az ő gyógyítójuk ott hagyta őket. Úgy éreztem hasznossá kell tennem magam és azt hiszem, hogy megtaláltam a nekem való hivatást. - Na, ennek örülök. De onnan is elmentél, nem? Különben hallottunk volna felőled. Tudod, milyen könnyen terjednek a hírek. - 50 egynéhány év után tényleg otthagytam őket, bár ez bonyolult… - Na, régi barátok vagyunk, nekem elmesélheted. - Hmm… szerelmes lettem a mesterem lányába. Annak aki az orvoslást tanította nekem. Ő pedig viszonozta is, én pedig nem akartam elkövetni azt a hibát, amit előtte, hisz tudod. Elmondtam neki mindent, ő pedig arra kért, hogy harapjam be. - Ejj, ez ilyesmi nem tréfadolog. - Én mondtam neki, én nem is tettem meg. A szerelme pedig azt hiszem már egy idő után annak szólt, ami vagyok és nem feltétlen a személyemnek. Más megtette neki, amit kért és onnantól kezdve már nem én voltam számára a nagy szerelem. - Jól beválasztottál öregem. - Nekem mondod? Miután ő is a falkába tartozott, mindennek elmondott, amit csak el tudtak képzelni. Ilyen egy rosszindulatú szukát még nem hordott a hátán a föld, pedig esküszöm, hogy előtte nem ilyen volt. Mindenesetre ezek után már nem igazán volt miért maradnom Madridban, de akkor már az országot is elhagytam. Kimentem Angliába. - Azt hogy? - A szaktudásom nem csak az országban volt elismert. Én lettem a neves spanyol doktor a király udvarában. De mondjuk ez sem tartott sokáig. Csak arra volt jó, hogy ne kelljen a nulláról kezdenem és kicsit körbe tudjak nézni az ottani falkák között. Nem maradhattam falka nélkül ugyebár. - Hány éves voltál már akkor? - Amikor falkára leltem, töltöttem a 140-et. - Hehh… már akár saját falkád is lehetett volna. - Nem nekem való az. Gyógyító az mindig kell, az észak-yorkshire-i falka pedig kimondottan szimpatikusnak tűnt. Tárt karokkal fogadtak, ott azért sikerült egész hosszú ideig meglennem. Valahogy borzasztóan megtetszett az angol mentalitás, borzasztóan belekényelmesedtem. 80 év úgy elszállt, hogy szinte fel se tűnt. - És a nők? - Mi van velük? - Hát 80 év hosszú idő. - Jó, hát volt egy kapcsolatom… az egyik női őrzővel, de nem volt házasság, vagy gyerekek, ha ilyesmire gondolsz. Amikor kezdett volna átfordulni az egész kellemes időtöltésből valami komolyabbra, a dél-yorkshire-i falka nekünk rontott és lemészároltak mindenkit, nem érdekelte őket, hogy farkas vagy őrző. Senki se vette komolyan a nyílt hadüzenetet és felkészületlenek voltunk. - Megölték a te őrződet is? Te hogy élted túl? - Igen és én kis híján. De be kellett látnom, hogy vesztett csatát folytatni őrültség. Alig néhányan éltük csak túl. - Hát sajnálom öreg. De mihez kezdtetek utána? - Meg sem álltunk Manchester-ig. Akkor még ott nem volt falka… meg igazából semmi sem. De… ezt a történetet, majd inkább elmesélem máskor. - Szavadon foglak. De azt hittem vissza akarsz jönni a falkába, már úgy megörültem. - Én is… - Tessék? - Semmi. […]
USA, San Francisco, 2003. 09. 27. – A san francisco-i falka otthona.
[…] - Maga a manchester-i falka alapítója nem? - Én vagyok. - De már nem maga az alfa… - Így van. - És még él. - Attól tartok. - Hogy történhetett? - Sajnálom, ha csalódást okoztam. Egyébként úgy történt, ahogy szokott… 120 év munkáját meghálálták úgy, hogy jobb vezetőt találtak a helyemre. - Ez azért nem megy ilyen egyszerűen. - Ó, dehogynem. Békésen éltünk, gyarapodtunk és szép lassan, a számunk növekedésével, néhányan úgy vélték, nem vagyok elég erőskezű vezető, sokkal erőszakosabban kellene fellépnünk a környékünkön ólálkodó más falkák ellen. Kihívtak, legyőztek, ennyi a történet. - De még él. Ez… szégyenletes. Talán könyörgött az életéért? - Nem szokásom. Fel voltam készülve arra, hogy ott és akkor meghalok. Viszont az akkori párom nem így vélekedett. - Közbeavatkozott? - Amikor már a földön voltam… a harc eldőlt, őt viszont sosem érdekelték a szabályok, tehát igen… lényegében közbeavatkozott… bennem pedig felébredt az életösztön. - Szánalmas. Hagyta, hogy feláldozza magát önért. - Köszönöm, de nem halt bele. Erről azért megbizonyosodtam, mielőtt… ez valószínűleg tetszeni fog magának… fülem-farkam behúzva eliszkoltam. - Hogy tud még egyáltalán tükörbe nézni? - Nem tudom, de szokott sikerülni. […]
Alaszka, Fairbanks, 2012. 03. 20. – Vegyesbolt
[…] - Nem ön az az állatorvos, aki akar nyitni nálunk egy rendelőt? - Tessék? - Ön az új állatorvos, igaz? - Igen, én vagyok. Dr. Javier García, nagyon örvendek. - Pletykálnak ám magáról. - Valóban? - Igen. Hogy akar nyitni egy állatorvosi rendelőt. Igaz ez? - Igen. - Meg azt is, hogy igazából van orvosi diplomája is. - Ez is igaz. - Akkor ezt nem értem… Miért nem embereket gyógyít? - Az állatok nem beszélnek vissza. […]
A papírjain szereplő adatok alapján 1997-2002-ig állatorvosnak tanult, majd 2003-tól 2011-ig orvostanhallgató volt. E mellett 41 éves, egyedülálló férfi. Előző lakhelye pedig San Francisco volt, ott is született spanyol származású szülők gyermekeként.
Amiket szeret: Nyugalom, csend, állatok, gyógyítás.
Amiket ki nem állhat: Hatalmi harcok, nagy társaság, olyanok, akik elítélik a múltja miatt.
Rövidtávú célok: Valóban meg akarja nyitni az állatorvosi rendelőt, de e mellett szándékában áll valamelyik falka mellett kikötni. Bár azt még nem tudja hol fogják egyáltalán szívesen látni.
Középtávú célok: Nincsenek nagyratörő céljai, csak ki akarja harcolni, hogy elfogadják.
Hosszútávú célok: Reménykedik benne, hogy nem fog örökké élni, így kimondottan örülne, ha az élete hátralevő részét már itt tölthetné.
Kezdőlap
