Karakter teljes neve: Hugh Amadeus Miller Becenév: Salem Álnév: - Faj: Őrző Falka: - Titulus: Tanonc Nem: Férfi Kor:32 Születés helye és ideje: Chicago, 1979. 08. 25., Elhívás: 2009. 12. 09. Foglalkozás: Pizzafutár Védőszellem neve: - Mágiaérzékenység: van Mágiahasználat szintje: 1. szint Vérvonal:-
Apa: Samuel Miller, biztosítási cég feje Chicago-ban Anya: Penelope Smith, fogorvos Chicago-ban Testvérek: Leslie Miller, börtöntölteték Chicago-ban Egyéb hozzátartozók: Angela Black, exnő és Leona Black, közös gyerek, mindkettő Chicago-ban
Valószínűleg mindenkinek megvan róla a maga véleménye már a külseje láttán is. Bizonyára egy drogos, alkoholista, huligán, aki nem képes feldolgozni, hogy ideje lenne felnőni. Ezzel pedig nem tévednek olyan hatalmasat, bár ettől még tévednek, szóval a tényen nem változtat. Egy sokat próbált, tapasztalt férfi, aki igyekszik a lehetőségeihez mérten a legtöbbet kihozni magából. Az lehet, hogy nem fog csak úgy zsebből előkapni egy Shakespeare idézetet és nem tud fejben integrálni, de megvan a magához való esze és egy csupa szív fazon. Szeret élni, ez egyszerűen lerí róla. Minden hülyeségben benne van, csak szépen kell kérni és bármire rá lehet venni. Ezzel szemben kihasználni nem hagyja magát. Megesik, hogy gyerekes, de tökéletesen tisztában van vele, hogy felnőtt ember. Egész egyszerűen csak jól akarja érezni magát. A rá bízott munkát igyekszik tőle telhető precizitással elvégezni, de nem igazán bízik magában, ezért is igyekszik a kötetlenebb munkákat elvállalni. Ismeretségeket könnyen köt, igazán közvetlen, az élete sötét foltjait pedig büszkén felvállalja, mert azok is visszavonhatatlanul a részévé váltak. Bocsánatot is csak akkor kér, ha tényleg indokoltnak véli. Sajátos értékrendjének alapja a becsületesség. Ezt ugyanúgy elvárta annak idején a drogdílerétől, mint manapság a farkasoktól, akikkel igyekszik barátságos kapcsolatot ápolni.
Teljesen átlagos magassággal és alkattal rendelkező férfiemberről van szó. Így alapvetően nem is nagyon tűnne ki a tömegből. Alapvetően. Igazából, ha leszámítjuk a temérdek tetoválást és a szemtelenül laza öltözködési stílust, akkor végül is tényleg egy átlagos emberrel állunk szemben. Barna szemekkel és már-már feketébe hajló barna hajjal rendelkezik, melynek legfőbb jellemzője, hogy mindig áll valahogy. Vagy felzselézve, vagy kényelmesen elaludva, de neki még sosem mondta senki, hogy „nem áll a hajad sehogy se” és erre azért valahol büszke is. De nem csak a haja miatt könnyű megjegyezni, ugyanis egészen jóképűnek nevezhető, vagy esetleg börtöntölteléknek, ahogy tetszik. Borostája nem esztétikai érzékére vall, hanem borzalmas lustaságára. Öltözködését tekintve elég változatos, de ez meg betudható annak, hogy a turkálókban kevés az összepasszoló darab. Nem mintha őt ez zavarná. Zavartalanul viseli a kissé már agyonhordott bőrdzsekijét, meg a csőfarmerjait, de az a legjobb, amikor még néhány lánc is csörög az oldalán. Egyébként jó időben szereti a trikókat, meg a tornacipőket, melyekből lehetőleg a két lábán ne legyen egyszínű darab egy időben. Színes és feltűnő jelenség a kispolgárok között, de egy rock-koncerten, vagy az ételosztáson remekül elvegyül.
Mennyire sablonos lenne a születésemnél kezdeni, mi? Hát, akkor legyünk sablonosak. Megszülettem. Én voltam a második gyerek, ugyanis van egy három évvel idősebb bátyám is Leslie. Ő is megszívta a nevével, én is a középső nevemmel, családi vonás. Azt hiszem Mozart után kaptam, de nem vagyok benne biztos, hogy nem a család dán dogja ihlette a névadást. Ő is Amadeus volt, ugyanis. A szüleimnek borzalmasan tetszett ez a név. Aztán hazavittek. A családi ház, amiben éltünk… hát nem tudom mihez hasonlítsam. A Windsor kastély elég ismert, nem? Na, olyasmiben. Borzasztó gazdag a családom, ráadásul az a tipikus rongyrázós bagázs. Egy hónapos koromra már több kép készült rólam, mint amennyi arról az ominózus esetről, amikor Justin Timberlake megfosztotta Janet Jacksont a melltartójától a színpadon. Pedig mekkora balhé volt az is. Na, mindegy, szóval nem panaszkodhattam, igazi sztárcsemetének érezhettem magam. Anyám igazából simán otthon maradhatott volna velünk, de speciel neki derogált a semmittevés. Tavaly is úgy kellett kirobbantani a rendelőből, hogy ideje nyugdíjba mennie. Mindenesetre ők voltak Hitler és Eva Braun, a hasonlóság egyértelműnek tűnt, amikor megtudtam kikről is van szó. Akaratosak, irányítási kényszeresek, önzőek… borzalom. Bátyámmal az életünk minden perce be volt táblázva, persze otthon tanultunk. Leslie úszott én atletizáltam, ő latint tanult én franciát, ő zongorázni, én csellózni… Igen, áloméletem volt, de kis hülye voltam még, hogy ellenszegüljek. Úgy vélték végül, amikor betöltöttük a 14-et, hogy ideje szocializálódnunk, arra méltó közegben. Mehettünk is az elitgimnáziumba a sok elitcsemete közé, elitdolgokat tanulni. Igen, illemtan óránk is volt. Persze az ilyen helyek egyáltalán nem mentesek a hozzánk hasonló burokban élő és kitörni vágyó fiataloktól, szóval rájöttünk, hogy nem is olyan rossz az a hely, csak ügyesen kell barátkozni. Mondjuk mire én 14 lettem a bátyámat már kirúgták, mert csak a baj volt vele. Akkor ő átkerült a közeli állami gimnáziumba. Én egy darabig elvoltam, de elég hamar közeli barátságot kezdtem ápolni bátyám újdonsült haveri körével. Nekem két évembe tellett, hogy kirúgjanak az elit gimnáziumból, szóval mehettem volna a bratyó után. Akkor elmondom hol is tartottunk, amikor 17 voltam. A bátyám drogos volt és a haverjánál laktunk. Rock-bandát alapítottunk, én dohányoztam, ittam és ismerkedtem a drogokkal. Ja igen, és ott hagytam az állami gimit is. Persze hagytunk egy levelet az ősöknek, hogy majd az ünnepekkor meglátogatjuk őket. Azt nem írtuk, hogy hány év múlva. Végül is egész jól megvoltunk, mondhatni idilli volt egy ideig a havernál csövelni, majd aztán a csajomnál. Addigra a bratyó feje fölött kezdtek összecsapni a hullámok, ugyanis belekeveredett egy bolti lopásba. Igazából pörgött az élet körülöttünk és az egészet egy hatalmas bulinak fogtuk fel. Élveztük az életet. Az egész akkor kezdett el komolyra fordulni, amikor a barátnőm teherbe esett, a bátyámat meg lecsukták. Na igen, egyikünk sem így képzelte a dolgot. Ekkor voltam 19. És mim volt? Érettségim nem, de egy terhes barátnőm igen. Hozzá szerencsére lakás is járt. Volt egy gitárom, egy feloszló bandához. Volt sok haverom, akiknek a fele már a saját nevére nem emlékezett. Egy bátyám a rács mögött és a szüleim, akik szerintem hallani sem akartak rólunk. Azt hiszem akkor kezdődött el igazán az életem. Addig az egész egy véget nem érő éjszakai vidámpark volt. Alkalmi melókból próbáltam megélni, persze ezt megpróbáltam összeegyeztetni az addigi életemmel… nos… Engem másfél év letöltendőre bűntettek drogbirtoklásért és betörésért. Pedig én csak a gyógyszergyárba mentem gyógyszerért a terhes barátnőmnek, arról nem tehettem, hogy zárva volt. Én meg épp akkor nem voltam túl toleráns. Szóval mindkét Miller gyerek a börtönben kötött ki. A szüleinknek is a tudtára jutott, de ők elhatárolódtak tőlünk. Levették rólunk a kezüket. Ha valamire volt időm, hát gondolkozni. Ja, meg leérettségizni. Hihetetlen, hogy a tisztességes adófizetők pénzét a mi oktatásunkra fordították, de igazából én még örültem is neki. Annak már kevésbé, hogy Angela látogatásai a közös gyerekünkkel egyre ritkábbak lettek. Végül közölte, hogy talált valaki mást és elvonóra fog menni, mert el akarták tőle venni a gyereket. 21 évesen szabadultam, addigra a bratyó másodszor is bekerült a kóterba. Nekem a börtön instant elvonó volt, örültem ha cigit tudtam bizniszelni. Tehát szép volt az élet. Persze halványlila gőzöm nem volt, hogy Angela hol van a lányunkkal, de elég jó kapcsolatot ápoltam a barátaival, szóval végül a nyomára akadtam. Akkor majdnem megint visszakerültem testi sértés miatt, de végül kiderült, hogy csak önvédelem volt. Angela pasija úgy vélte, hogy nem kívánt személy vagyok náluk. Akkor volt egy éves McDonalds-os korszakom, ott dolgoztam, addig letettem egy vendéglátói vizsgát és mentem pincérnek. Sikerült összekaparnom egy jogsira valót is, onnantól futárként dolgoztam. Muszáj volt összeszednem magam, még egy üzleti menedzseri kurzuson is részt vettem. Eleinte hajléktalan szállókon aludtam, vagy valamelyik régi spannál, de végül sikerült összeszednem az albérletre valót. Azt hiszem akkor sikerült is visszaszoknom a drogokra, de rövid korszak volt, mert az akkori barátnőm ebben nem volt partner és nem akartam elveszíteni, ezért az anonim gyűlések rendszeres látogatójává váltam. Ettől még ott hagyott végül, mert megtudta, hogy van egy gyerekem és két év együttélés után ezt nehezen emésztette meg. Azt hiszem az volt az első alkalom, hogy nem nekem kellett új lakhely után néznem, hiszen enyém volt a lakás. 25 évesen ott voltam egyedül a kis futár melómmal, a kis lyukkal, amiben laktam… és tényleg nem tudtam mihez kezdjek magammal. Hát rákattantam a számítógépre. A haveri körben én voltam az egyetlen, akinek az összes kasztból volt maxos karija WoW-ban, ezzel akkor úgy megelégedtem. Na, úgy egy évig tartott ez nálam, mellette azért dolgozgattam, bár egyszer kirúgtak és pizzafutár lettem, de nem volt túl nagy a különbség az addigi munkámhoz képest, szóval hamar átálltam. Egy nap viszont beállított Angela a lányunkkal. Hét éves volt már Leona, én addig csak karácsonykor meg a születésnapján láthattam. Közölte, hogy a pasija kirúgta, nincs hova mennie és a közös gyermekünk beteg. Rákot diagnosztizáltak nála. Az államat a küszöbről kellett összeszednem, de hát mit mondhattam? Befogadtam őket. Ezt követte néhány kínos látogatás a szüleimnél, amikor elmondtam, hogy nagyszülők és az az ártatlan gyerek, aki aztán végképp nem tehet semmiről műtétre szorul. És adtak pénzt. Mai napig nehezemre esik feldolgozni, de a szüleim érző lények valahol mélyen és azt hiszem megszántak. Leonát megműtettük és akkor onnantól kezdve minden úgy ment mint a mesében. Együtt éltünk, nagyobb albérletbe költöztünk. Aztán egy év után Angela és Leona eltűntek. Akkor nem igazán tudtam hova tenni, de végül kiderült, hogy az expasijával kibékültek. Az én köröm jött, én mentem neki a csávónak, de senki nem tett feljelentést. Persze az ellen a kopasz hegyomlás ellen esélyem sem volt, szóval miután a létező összes csontom eltörött és fél évig nyaraltam a kórházban, úgy döntöttem ideje újra nekifutni ennek az életnek nevezett baromságnak. Ekkor voltam 27 éves. Pörögtek az események, tudom, de hát ezt dobta a gép. Ezt követően egy óceánjárón pincérkedtem. Szembe jött a lehetőség és én éltem vele. Jó távol akartam tudni magam mindentől és így elértem. Kicsit rendbe szedtem magam, egy vödör pénzt is kerestem, amiből megvettem végre magamnak a hőn áhított motort és a gitáromat is visszavásároltam. Na, de itt még bőven nincs vége. Visszamentem Chicago-ba és azt kellett tapasztalnom, hogy Angela a szüleimnél lakik. Ez azért nem kicsit sokkolt, hiszen én magam nem lakhattam a szüleimnél… persze nem mintha akartam volna, de akkor is. Nos, kiderült, hogy Leona rákja kiújult. A szüleim meg befogadták a lányomat és a gyermekem anyját. Azóta volt még egy műtét, de egy év után megint kiújult. Persze Angelát megint én vettem a szárnyam alá, de már iszonyatosan utáltam. Kétlem, hogy ezt érezte volna meg, de a tényen nem változtat, ott hagyott megint, de ezúttal egyedül ment és azóta nem is hallottam felőle. Leonát a szüleimhez költöztettük, ahol végre egy fokkal normálisabb életet élhetett. Én biztos nem tudtam volna gondoskodni róla. Ezen a ponton átértékeltem a Hitler és Eva Braun elméletemet egy kicsit. Tényleg kellemeset csalódtam bennük, bár azt nem hagyják ki a mai napig, hogy a fejemhez vágják, mennyit is segítenek nekem. Szóval Leonával elkezdtünk a kórházba járni meg sok más rákos kisgyerek közé. Hát a szívem szakadt meg, amikor láttam azokat a kis lurkókat úgy a kopasz valójukban. Elkezdtem eljárni hozzájuk, gitározgattam nekik, vagy ha volt pénzem, akkor kicsit beszálltam a kórház költségeibe. Szóval támogattam őket, hiszen ugyanabban a cipőben jártak, mint a lányom. Mondjuk akkoriban még pénzem is volt, mert a hajón megismertem egy séfet és felvett a puccos éttermébe pincérkedni. A kórházban jött oda hozzám egy fószer, először csak simán beszélgettünk az élet nagy dolgairól, aztán egyre vadabb dolgokat kezdett el mondani. Farkasokról, meg őrzőkről beszélt és… nos, igen. Elhívtak. Én pedig köztudottan mindenbe fejest ugrok, ami jelent némi kihívást, szóval, igent mondtam. Mondjuk azt kikötöttem, hogy harcos tuti nem leszek, de speciel tetoválni szívesen megtanulnék, hiszen szemmel láthatólag nem vetem meg a tetoválásokat. Aztán kiderült, hogy állítólag valami született zseni vagyok mágiából is, mert két év alatt levizsgáztam és ez azért ritka. Életemben először mondták nekem azt, hogy valamiben tehetséges vagyok… hatalmas volt. Akkoriban ismerkedtem meg Castorral is. Volt is egy igazán érdekes beszélgetésünk, ugyanis a lányom állapota nem igazán javult, sőt. Azon gondolkodtam, hogy esetleg ha Castor beharapná, mi is történne, vagy hogy mit is kéne tennem ezért. Hiszen kiderült, hogy egyáltalán nem fűlik a foga egy gyerek beharapásához, amennyire én láttam a dolgokat még a felnőttből lett farkasokra is rájárt a falkában a rúd. És itt abba is maradt a beszélgetés, úgy döntöttem inkább bízok az orvostudományban. Közben az ottani falka ketté szakadt és persze, hogy Castor ment el. Legutóbb a doki egy évet jósolt még a lányomnak. A 13 éves lányomnak! Döntöttem. Kértem az áthelyezésemet az őrzőktől, arra hivatkozva, hogy én Fairbanks-ben szeretnék tanulni, egyébként is azt hallottam, hogy az ottani spiné tényleg baromi jó abban, amit csinál. Mielőtt eljöttem még kaptam egy öregedéslassító tetoválást, az volt az első. A bal vállamra került szépen bele a virágos tetoválásomba, baromira nem feltűnő. És most itt vagyok, hogy Castor ribanca legyek, ha azt akarja. Tényleg bármit megtennék, hogy Leona meggyógyuljon, ha pedig ez az egyetlen út, hát legyen. Persze az őrzőséget is igyekszem komolyan venni, na meg most fogom felhívni az itteni pizzériát, mert futárt keresnek. Tehát minden rendben lesz.
Ja, igen, és mindenki Salemnek szólít és én is így mutatkozok be. Ennek baromi egyszerű a története. Beszívva a haverokkal mindig kerestünk valami értelmes műsort a tv-ben és egy idő után rákattantunk a Sabrina a tiniboszorkányra… abban hívják a macskát Salem-nek és akkor abban a tudatállapotban a haverjaim úgy vélték, hogy kiköpött Salem vagyok. Én meg megszoktam ezt, megszerettem, akármilyen hülyén is hangozzon, szóval már csak kizárólag a szüleim hívnak Hugh-nak.
Amiket szeret: A lányát, gitárját, mmorpg-ket, zenét, kockulni, tetoválásokat, őszinteséget, megbízhatóságot, a motorját.
Amiket ki nem állhat: A gyermeke anyját, a szüleit, a tétlenséget, a haszontalanság érzetét, ha hülyének nézik, Mozart-ot és a dán dogokat.
Rövidtávú célok: Beilleszkedni az itteni őrzők közé.
Középtávú célok: Beharaptatni Castorral a lányát és élhető körülményeket biztosítani a számára.
Hosszútávú célok: Elismert tetoválómesternek vagy mágusnak lenni. Megállapodni. Normális munkát is végezni.
Te egy állat vagy, ez biztos. Természetesen csak a cica énedre célzok vele... Ettől függetlenül szerencsére az életviteled felügyeletének terhe nem az én vállamat nyomja majd, arra ott lesznek a zöldek Ami pedig a r*bancommá válásodat illeti, hát rendben. Izgatottan várom, hogy mit tudunk kihozni a dologból, mert hogy nem lesz egyszerű meccs, az is biztos
És végre először testhezállóan írhatom le valakinek, hogy SICC játszani!