Már ránk fért egy kis pihenő a nagy hajtás után. Adam lepett meg egy rögtönzött piknikkel, ami be kell valljam nagyon is kedvemre való volt. Igaz nem mentünk túl messzire, csak az egyetemi parkba. Mégis összebújva a pokrócot magunk köré tekerve sétálni a havas tájat kémlelve, majd az egyik padon a magunkkal hozott, gőzölgő forrócsokoládét szorongatni?! Feledhetetlen élmény úgy hiszem. Ha jobban belegondolok, ez az első randevúnk. Mármint ami hivatalosan is annak tekinthető, hisz nem a munka miatt találkoztunk, hanem hogy egy kis időt töltsünk el kettesben, jobban mondva immáron hármasban a kis pocaklakóval egyetemben. Mostanra már kezd látványosan is gömbölyödni a pocakom, ha testhezállóbb ruhát veszek fel elég egyértelmű a helyzet, hogy eggyel több a bent lakó kliensek száma. Persze igyekszem bő felsőkben járni, ezzel is odázva a dolgot.
Fogalmam sincsen, hogy mi lesz ezután. Az, hogy elvesztettem a képességemet nem is jöhetett volna rosszabbkor. Pedig azt hittem, hogy ennél rosszabb nem jöhet. Aggódok Adam-ért, de most másra sem vágyom, mint magam mellett tudni. Nem vagyunk többek az egyszerű, tudatlan embereknél jelenleg. És nagyon remélem, hogy rájönnek pontosan mi folyik itt, mielőtt a farkasok megneszelnék a dolgot. Egy dolgot biztosan tudok, ezt a karácsonyt még évek múlva is emlegetni fogjuk legyen bármilyen folytatása a dolognak. És ki tudja mit tartogat számunkra 2014.
Kezdőlap
