-Valóban? Első pillantásra nem egy talponállónak tűnik, és ha nem az, akkor szórakozóhely, akárhonnan is nézem. Szerintem. Persze, ha a tulaj másképp látja, nem fogok vitázni vele, de Londonban volt szerencsém ismerni az összeset és kategorizálni. Muszáj visszafognom magam, egyrészt azért, mert egy nővel állok szemben, másrészt azért, mert melóról van szó, amivel fent tudom tartani a látszatot. A többi meg nem számít, majd megkeresem a saját köreimet. -Létezik még betyárbecsület is. Vagy valami ilyesmi. Nem kenyerem a kertelés és a rizsázás, akkor sem, ha a saját melómat végzem. Egyenes lennék? Lehet, csak nem híresztelem. Megígértem, megcsinálom, ennyire egyszerű a képlet, és még matematikai végzettség sem kell hozzá, hogy valaki megfejtse. Balhék... lehet azt ügyesen is csinálni, ennek mestere vagyok, na de miért verjük szét az egész berendezést? -Emiatt ne fájjon a feje, kívül mindig tágasabb, ha esetleg erre kerül a sor. Tartom magam ahhoz, hogy ne a helyiséget törjük darabokra, hanem menjünk ki a hóra, intézzük el férfiasan. Ugyan nem célom, hogy indításul összetűzésbe kerüljek mindenkivel, ráér az később is, ha úgy hozza a sors. Átmeneti melóm van, ez pedig elég, de persze nézelődök tovább. Nem kell jópofizni feleslegesen, máris jobb a kedvem. Azt nem kötöm Dee orrára, hogy hogyan szokás az esetleges nézeteltéréseket rendezni, az maradjon csak az én titkom. -Tökkéletessss. Örömmel hallom, hogy kényszeredett bájcsevegést nem kell eszközölném, még kiszáradna a torkom egy esetleges fellépés előtt. Nem kérdeznek, nem faggatnak, én sem teszem meg cserében, és ha a többiek is hasonszőrűek, akkor nem lesz fennakadás. Bár azt még le kell tesztelnem, ki töri el a kezemet egy kézfogással, mert szeretek tisztán látni. -Igyekszem, Deirdre, higgye el, de hímnemű vagyok, és ha valaki ilyen belátást enged... hát elég nehéz másra koncentrálni. Viszont ha kiegyenesedik, ígérem, nem stírölöm ilyen pofátlanul. Való igaz, nem voltam feltűnésmentes, így nem volt olyan nehéz kiszúrni, hogy mit nézek annyira leplezetlenül, de behajolt, könyörgöm, és ráadásul nem éppen egy 80 éves múmia áll előttem, hát na. Azért van bennem annyi úri véna is, hogy végre levegyem a tekintetem a kívánatos testrészről, és inkább a nő szemeire koncentráljak. -Köszönöm. Inni nem fogok, sőt, még ismerkedni sem nagyon, amit kellett, azt már befelé jövet megjegyeztem. Maximum a kis "színpad" részt veszem még szemügyre. Azonban az üzlet megköttetett, így ha sikerül végre kezet fognom a most már fix munkaadómmal, akkor felkapom a társamat ,int Atlasz a földgömböt, és távozom is a helyiségből.
//Köszönöm a játékot, és bocs a késlekedésért. :-)//
Az ember nem is gondolná, hogy micsoda stressz-faktor lehet az életében, ha rendelkezik valamilyen üzlettel. Az már csak részletkérdés, hogy ez mit takar; ruhaboltot, egy kávézót, vagy esetleg egy pubot. Esetemben természetesen a legutolsóról beszélhettünk, és valahogy mindig meglepett, hogy mennyi bosszúságot volt képes okozni. Még annak ellenére is, hogy igazából imádtam, és amúgy is megéltem már eleget ahhoz, hogy kifejlesszek egyfajta minimális tűrőképességet és önuralmat. Sajnos talán természetemből fakad, hogy ez nem olyan egyszerű számomra, ahogyan még mindig képes vagyok felhúzni magam apróságokon, ha a kocsmáról van szó. Nem is olyan régen a vörös hold keserítette meg az életemet, de volt már példa arra is, hogy zenészek mondták le a fellépést, nem érkezett meg az áru, amit rendeltem, és olyan is akadt, hogy felmondott egy nélkülözhetetlen alkalmazott és nekem kellett beállnom a helyére. Most megint az utóbbi következett be, aminek az lett a vége, hogy már jó egy hete én álltam a pult mögött, holott nagy terveim vártak megvalósításra. Az efféle vállalkozások általában rengeteg tervezéssel, előkészülettel és papírmunkával jártak, ami most emiatt állt. Időkiesés volt, még ha a fizetés összege meg is maradt nekem. Végül tegnapelőtt, amikor bezártam, arra az elhatározásra jutottam, hogy ez tűrhetetlen és szükségem lesz tényleg egy új pultos-felszolgálóra. Nem akartam elveszíteni a maradék józan eszemet is, így is akadt éppen elég gond azóta, hogy a két falka egyesült. Valahogy még mindig nem tudtam teljesen megemészteni, de legalább az Amarok szűrét nem tette ki csak úgy az új alfa. Talán már ez is haladás, ha értékeli az idősek képességeit is valamelyest. Egyébként azóta tegnap már sikerült is kiragasztanom egy papírt a kirakatba arról, hogy pultost keresek, de egyelőre még senki nem jelentkezett. Ezért döntöttem úgy, hogy Isát megkérem, hogy rakassa be az újságba náluk, és még a rádió is mondja be, amikor az efféle fontosabb dolgokat szokás. Meg akartam magamnak adni az esélyt arra, hogy a lehető legjobbat fogom kiválasztani a felhozatalból, de nagy csalódottságomra egyelőre még senki nem toppant be azzal, hogy márpedig neki az a vágya, hogy ő legyen nálunk az év dolgozója. Milyen szomorú, igaz? Így hát a délelőtt egy részét azzal töltöttem el, hogy vártam, aztán átnéztem néhány papírt, majd megint vártam. Amikor már elkezdtek beszállingózni az emberek, csak akkor álltam be én is a pult mögé, de ott is inkább számlákat, hirdetéseket és szállítói papírokat bújtam, beülve egy székre, csizmás lábaimat előre nyújtva. Szerettem, ha voltak körülöttem, és jelenleg amúgy is attól féltem, hogy ki fogom tépni az összes maradék hajamat, ha csendben kell gubbasztanom az irodámban, magányosan bújva ezt a sok vacakot, ami előttem sorakozott.
Anica Laurelle Bright
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 29
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.
Feketén hullámzó tincsek keretébe zárva érdeklődő, reményteli tekintet mered a körötte elterülő világra. Hogy a szegénységben mi ad erőt a szempár tulajdonosának, arra ő sem nagyon tudna válaszolni, de egy biztos, hisz Isten erejében és abban, hogy az Úr majd jóindulatú lesz hozzá, s elvezeti arra, amerről szerencsét fúj felé a szél. Néma ajkak mozdulnak, szavakat formázva ám ki nem ejtve azokat, élettel töltve meg a léptek ritmusát. Befelé forduló, magában beszélő, őrültnek is hihető lány lépdel végig az utcákon, jól megnézve magának minden kirakatot, minden hirdetőoszlopot, hátha talál rajtuk valamit, mely hasonlatos egy álláshirdetésre. S mivel ma ilyen interjú-lehetőséget kereső úton van, utazótáskájából, melyet most is hátán cipel a legjobb ruháját varázsolta elő. Egyetlen fekete nadrágja van (nem is annyira a színe a lényeg, mint inkább az, hogy ezt még nem kellett szedett-vedett módon megfoltoznia), hát azt húzta fel, mit sem törődve vele, hogy vékony anyaga alatt jócskán fáztak virgácsai. Ormótlan, pufi kabátja alatt szivecskemintás, fehér felsőjét viselte pulóverként, s bár ennek a könyökére már kénytelen volt foltot varrni (a jobbra pirosat, a balra pedig lilát, ezek az anyagok voltak elérhetőek számára csak), úgy volt vele, hogy a mostani divathoz alkalmazkodik. A pulóver alatt leggyakrabban hordott, csipkeberakásos, fekete pólóját viseli, melyre a legbüszkébb összes darabja közül, hisz legyen bár turkált darab, mégis egész olcsón egész elegáns viseletet sikerült beszereznie vele. Lábain a fekete Converse már erőteljesen el van kopva, leopárdmintás díszítését kiszívta a nap, de mit sem törődik vele. A kedvenc cipője csakis ez lehet, s mint ilyen nagyon komolyan veszi azt az ígéretét, hogy addig hordja, amíg a lábáról le nem szakad. Amint megakad a szeme a pub kirakatába függesztett feliraton, már derül is fel az arca, s mit sem gondolkodva a dolgon nyit be a helységbe, hogy aztán a bejáratnál jól láthatóan meghajoljon, intsen a bentieknek köszönésképpen, majd a táskáját a földre téve kotorni kezdjen benne papír és ceruza után. Amint a kutatómunka sikerrel zárul, a táskát felveszi vállára, s egyenesen a pulthoz lépdel. Ott leteszi a jegyzetfüzetet, s vadul körmölni kezd. Ha végzett és valaki felfigyel rá, át is nyújtja a füzetet az illetőnek, feltárva ezzel titkait. Az álláshirdetésre jelentkeznék! Állnak a papíron a szavak, s hogy biztosan tudathassa a szőke nővel (mert neki igyekezett mutogatni írását), hogy mire is gondol, széles karmozdulattal a kifüggesztett papírosra mutat, melyen az alkalmazottat felveszünk felirattal találkozott.
Nem nagyon figyeltem kivételesen a környezetemre, de legalább mégsem voltam egyedül. Körülöttem pörögtek az alkalmazottaim, én meg arra koncentrálhattam, hogy miként töltsek ki nyomtatványokat, valamint számoljak utána a számláknak. Nem ez volt ennek a munkának a legjobb része, de nekem mégis el kellett végeznem. Fene sem gondolta, amikor átvettem ezt a helyet, hogy ennyi minden szakad majd a nyakamba, de az ilyesmi előfordul még a legjobbakkal is, igaz? Gondolataim rendbe elkalandoztak egyébként, és egészen addig nem is vettem észre a jövevényt, amíg közvetlenül meg nem állt előttem. Mivel azzal voltam elfoglalva, ami előttem volt, ezért még a fejemet sem emeltem fel, csupán a jelenlétét érzékeltem. Valószínűleg ez már önmagában is furcsa lehetett volna, bár én ilyeneken nem akadtam fenn, általában ráfogtam arra, hogy baromi jók a megérzéseim. Ha úgy vesszük, akkor tényleg így is volt. - Tessék?! – dörmögtem az orrom alatt hanyagul, miközben átlapoztam egy másik oldalra, és ott megnéztem egy számot. Természetesen egyből szentségelni kezdtem, és majdnem el is felejtkeztem arról, hogy az előbb még megszólítottam a fiatal lányt. Jeges kék tekintetem csak most kalandozott fel rá, és néztem meg magamnak jobban, aztán értetlenné váló pillantásom a kezében tartott füzetre kalandozott. Annyira nem számítottam ilyesmire, hogy még a szemöldökömet is felvontam meglepetésemben, pedig engem aztán nem egyszerű meglepnie még egy koros farkasnak sem, nemhogy egy embernek! Mert ember volt, ez egyértelművé vált számomra már akkor, amikor észrevettem, hogy itt van. Ha más lett volna, akkor valószínűleg már az előtt érzékeltem volna a jövetelét, hogy belépett volna az ajtón. - Értem – közöltem tömören és lényegre törően, leintve a mutogatását. Mivel nem voltak sokan, én amúgy is szabadulni akartam a munkától, ráadásul tényleg szükség lett volna új emberre is, ezért bezártam az előttem lévő mappát, összefűztem ujjaimat magam előtt és úgy pislogtam fel az arcát tanulmányozva. – És mennyi gyakorlata van ezen a téren? – kérdeztem kissé talán szigorúbban, mint szerettem volna, de nem akartam, hogy egyből a laza főnököt lássa bennem, még az előtt, hogy ténylegesen is azzá válnék számára. Míg vártam a válaszra, azon gondolkoztam magamban, hogy vajon mi lehet a gond a hangjával. Talán megfázott volna? Elég egyedi eset volt, hogy olyan jelentkezzen pultos állásra, aki csak papíron képes kommunikálni a környezetével, de nem kívántam élből elzárkózni semmi elől. Azt megtehettem később is, ha úgy alakulnának a dolgok, hogy nem tetszik, amit kaphatok a személyében, vagy esetleg abszolút alkalmatlannak ítélem erre a munkára. A meggyőződés nélkül ugyanis úgysem fogom alkalmazni, ez szerintem egyértelmű volt.
Anica Laurelle Bright
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 29
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.
Ne ítélj elsőre, szól Isten parancsolata (vagy a világé, mindegy, hisz a világ pedig Istené) és ezt én igen komolyan veszem. A hanyag dörmögésre nem vonom fel a szemöldököm, nem kezdem el forgatni a szemeimet és nem gondolok semmit a nőről. Szó szerint. Se jót, se rosszat. Más lenne a helyzet, hogyha nem munkát szeretnék. Akkor talán megütköztem volna, legalább egy pillanatra, hogy aztán könnyedén lépjek túl a dolgon, nem foglalkozva az egésszel. De így jobb, így egyszerűbb. A kérdése meg nem lep ugyan, de pírt csal arcomra, s mivel eléggé fehér a bőröm, ez meglehetősen jól is látszik rajtam. Szégyenlősen sütöm le a szemeimet, majd egy apró sóhaj kiereszte után újra felnézek a nőre és megrázom a fejemet. Nem hevesen, inkább óvatosan, mint aki csak azért tiltakozik, mert ez tartozik hozzá az őszinteségéhez, s nem azért, mert így tartja kellemesnek. Nincs gyakorlatom. Semmi a világon. Ha favágónak jelentkeznék, akkor leírhattam volna egy számot, mely kifejezte volna, hogy mennyiszer csináltam a munkát, de a felszolgálás, pultosság.. nos az eléggé távol áll tőlem. Illetve állt eddig. De mivel munkára van szükségem, hajlandó vagyok bármit elvállalni, s csak remélni merem, hogy lesz is rá lehetőségem. Nem haragudnék, hogyha nemleges válaszomból adódóan azonnal elhajtana. Tisztában vagyok én azzal (pont én ne lennék?) hogy a pénz beszél a kutya pedig ugat, s amiből él az ember, azt nem szívesen szórja olyasvalaki kezébe, akinek adott terület nem kipróbált színtere. Mégis a remény hal meg utoljára, s izgatottam dobogó szívvel csak annyit tudok tenni, hogy bizalomgerjesztő arccal elszántságot ültetek vonásaimra, jelezve ezzel, hogy bár nincs gyakorlatom, de nagyon szeretnék dolgozni. Elképesztően. Nagyon.
Kutató tekintetem továbbra is szigorú és kritikus maradt. Igazából az idegenekkel sokszor voltam ilyen, a beosztottjaimmal még inkább, de a másik oldalam igazán megértő és szívélyes tudott lenni, ha éppen olyan hangulatban kapta el valaki. Nem állt tőlem távol, hogy meghallgassak másokat és a furcsa helyzetektől sem kívántam élből elzárkózni, de azért voltak bizonyos dolgok, amik még engem is képesek voltak meghökkenteni. Ez a jelenlegi pontosan ilyen volt, pedig a magam leélt századai után ez nem kellene, hogy bekövetkezzen. Mindig akadnak kivételek, ezt mutatja a példa is. - Ha ilyen könnyedén zavarba jön, akkor egy ehhez hasonló helyen nem lesz könnyű dolga a részeg férfiakkal, akik előszeretettel dicsérik, vagy hozzák kellemetlen helyzetbe a pult mögött álló nőket – jelentettem ki kerekperec. Egyrészt nem volt nehéz észrevenni a fehér bőrre kiülő pírt, másrészt amúgy is elég éles szemem volt az emberek megítélése terén. Egyszerűen megtanultam, hogy mit figyeljek, és nem véletlenül voltam korábban Kanguyak sem. Megvolt a tehetségem az apró részletek felfedezésére, ráadásul az emberek nem is voltak olyan ügyesek, mint egy több száz éves farkas, ha valamit el akart rejteni a kíváncsi szemek elől. Más kérdés, hogy a vérvonalam adta előnyök miatt velem amúgy is nehezebb dolga volt a tőlem jóval fiatalabbaknak, ez a lány itt előttem pedig még emberi mércével is alig nőtt ki a gyerekcipőből. Legalábbis első ránézésre, persze lehet az is, hogy tévedtem. Nem szokásom, de sosem lehet tudni. - Értem! – bólintottam kurtán, amikor megrázta a fejét. Mivel most már csak rá figyeltem, így nem kellett visszakérdeznem, elég volt látnom a reakcióját. – Sejtettem – tettem még hozzá. Nem akartam én megalázni, de ha itt akart dolgozni, akkor nem ártott, ha előbb letesztelem, hogy mennyire bírja a morcos hangulatomat. Ma alapjáraton azt fogta ki, de egyébként máskor is akadtak alkalmak, amikor nyűgös voltam. Mondjuk úgy, hogy majdnem négy és fél évszázadosan már megtehettem, hogy ingadozzon a hangulatom, a saját kocsmámban pedig amúgy is az van, amit én mondok. Ha ezt kibírja, és úgy reagál, ahogyan én szeretném, akkor valószínűleg nem lesz itt probléma. - És csak most nem beszél, vagy egyébként sem tartozik a szokásai közé? – vontam fel a szemöldökömet kérdőn. – Csak azért érdekel, mert egy pultos általában jó, ha beszélget a vendégekkel. Tudja, hogy van ez… idejönnek, panaszkodnak, és még sorolhatnám – a kezemmel tettem egy mozdulatot, ami az egyebeket hivatott kifejezni. Felsorolni a továbbiakban már nem akartam inkább semmit, biztosan így is megértette a lényeget. – Azt látom, hogy nagyon szeretne dolgozni, de vajon tényleg el tudná látni ezt a munkát? – felkönyököltem a pultra, úgy hajoltam hozzá közelebb, szemeimet összehúzva egy kicsit. Valószínűnek tartottam, hogy úgyis meg fogom sajnálni és adok neki egy lehetőséget a bizonyításra egy próbanap keretében, de ezt egyelőre neki még nem kellett tudnia. Látni akartam, hogyan reagál a húzósabb helyzetekben, amikor valaki például megalázóan viselkedik vele. Sajnos előfordult néhányszor ebben a szakmában...
Anica Laurelle Bright
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 29
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.
Kihúzom magam a tekintet kereszttüzében, s próbálok nagyon határozottnak tűnni. Nem vagyok egy elveszett lélek, de ez a munkakeresés annyira nem jön nálam rutinból, lévén egy évvel ezelőtt még eltartottak a szüleim, még Magyarországon éltem és még azt hittem, hogy az élet egyszerű. Voltak barátaim, volt szerelmem, csacsogtam és énekeltem, hogyha beleakadtam egy-egy szóba az elő-előkerülő dadogásom miatt. Ha már itt tartunk, nyilván könnyebb lenne állást találni úgy, ha hajlandó lennék megszólalni. Ám én választottam egy utat, s a maga nehézségével együtt is járni fogom, mert hiszek benne, hogy így a helyes. Isten akarata ez. Megrázom a fejemet a nő szavainak hallatán, tiltakozni kívánva ezzel a könnyen zavarbajövős bélyeg ellen. Nem vagyok ilyen, a vörösödésem ellenére képes vagyok beinteni azoknak, akik megjegyzésekkel traktálnak. Persze jó, hogy ezt nem tudom közölni a nővel, elvégre nem biztos, hogy jól venné ki magát az, ha előrevetíteném: szándékomban áll elküldeni a csudába a szemtelen vendégeket. Ilyen szempontból hálás dolog ez a némaság. Végigmutatok magamon, nagyobb mellet rajzolva magamnak kezeimmel, s mellé megrázom fejem, megint. A célzásom arra vonatkozik, hogy nem hiszem, hogy bármilyen részeg férfi engem fog megtalálni a megjegyzéseivel, elvégre nem vagyok egy Pamela Anderson. De ha megtalál, hát majd megforgatom rá a szemem, s legyintek. Utóbbit meg is próbálom mutogatással érzékeltetni. A papír ugyan előttem hever, de nem akarok írni még. Amíg pantomimmel is megértetem magam, addig jobb ez így. Széttárom karjaimat megadón, s enyhén megrántom vállamat. Most ezzel mit kezdjek? Sejtette, sejthette is, nem sért a dolog. De azt mindenképpen szeretném, hogyha tudná, hogy amellett, hogy nem sért az egyszavas megjegyzés, még nem is zavar tapasztalatlanságom ténye. Véleményem szerint nem vagyok egy elveszett gyermek, meg tudok tanulni ezt azt és a pultoskodáshoz nem hiszem, hogy egyetemi végzettség kellene. Ha nemtörődömnek tart emiatt vagy majd hanyagnak amiért itt vonogatom a vállamat, akkor csalódott leszek ugyan, s kikúszom a küszöb alatt, de nem fogok egyetérteni vele. Én tudom, hogy milyen vagyok, s ha esélyt kapok rá, ezt másoknak is megmutatom. A kérdés hallatán megeresztek egy mosolyt, mely mögött ugyan van némi fájdalom a tekintetemben, de nem erősítek rá. Némaságom együtt jár a gyásszal, s bár igyekszem vidáman gondolni Henrikre, ettől még nem fáj kevésbé a hiánya. Eltúlzottan szorosra szorítom össze ajkaimat, majd kulcsot rajzolok a levegőbe jobb kezem mutatóujjával. Imitálom, hogy ezzel a kulccsal bezárom a számat, majd a kulcsot lendületesen a hátam mögé hajítom. Nem vagyok őszintétlen. Ha van rá radarja, akkor talán rá is jöhet arra, hogy némaságom önkéntes, de ha nem jön rá, az se baj. Annyit mindenképpen tudattam vele, hogy nem egy nátha miatt ment el a hangom, s ha ez pozitív, ha ez negatív, akkor is vállaltam az igazságot. Hazudni bűn, nem fér össze a hitemmel. A kegyes hazugság az más, természetesen, de önnönmagamon nem fogok kegyet gyakorolni azzal, hogy a munkaszerzés megkönnyítése érdekében megszegem az adott szavam. Még nem jött el az ideje. Bólintok. Nem hevesen, nem kelekótyán, hanem határozottan. Tudom, hogy el tudnám látni a munkát, kérdés, hogy ez az ellátás olyan lenne-e, amilyet a nő kíván. Ha ad egy esélyt, megmutatom, hogy mit tudok. Várakozással telve pillantok hát rá, s emígyen sorsomat a kezébe helyezem.
Azt hiszem, hogy ebben a helyzetben most tökéletesen kamatoztatható volt az a tudás, amelyet az évek során sajátítottam el az emberek megfigyelésével kapcsolatban. Ha nem lett volna éles szemem ahhoz, hogy meglássam az apró részleteket, és nem lett volna érzékem az emberi viselkedésből levonni a megfelelő következtetéseket, akkor most igencsak bajban lennék. Valaki olyannal társalogni ugyanis, aki nem beszélt egyáltalán, nem volt a legegyszerűbb feladat. Más tudom, hogy már élből elküldte volna a lányt, ha pultos állásra jelentkezik, de ebből is látszik, hogy én teljesen más lapra tartozom, mint a nagy többség. Foghattuk akár az idős kori szórakozottságra is, ha az megnyugtatóbb. - Azt akarja mondani, hogy nem egy szilikon csoda és úgysem magát fogják betalálni? – kérdeztem felvont szemöldökkel a mutogatást követően. Tisztára olyan érzésem volt tőle, mintha társaságjátékoztunk volna, csak itt legalább tétje is akadt annak, hogy mennyire képes érthetően gesztikulálni. Ha nem fogom fel, hogy mit akar mondani, amúgy is ott lesz a papír, amire leírhatja, de azt hiszem, hogy egészen jól elboldogultunk egyelőre. – Téved egyébként! Mint ahogyan én sem, úgy a többi alkalmazottam sem rendelkezik olyan paraméterekkel, mint amit mutatott – böktem felé egyet. Jó, én nem panaszkodhattam, de nem szépségkirálynőket akartam felvenni. – Igazából ilyeneket fel sem vennék – legyintettem egyet, bár ez már csupán mellékes információ volt, semmi több. - Remek! – dünnyögtem kelletlenül, amikor megértettem, hogy mit akart mondani. Egy olyan néma pultos, aki nem is néma, csak egyszerűen nem hajlandó beszélni. Te teljesen megőrültél, Deirdre! Valahol azonban mégis megsajnáltam egy kicsit a lányt és segíteni akartam neki, mert úgy tűnt, hogy tényleg szeretné ezt a munkát. Az meg már csak hab volt a tortán, hogy az ilyesmit az emberek nem szórakozásból szokták tenni, úgyhogy biztosan valami olyan történt vele, ami megviselte. Valamilyen trauma. Már megint a jól álcázott vajszívem fog a sírba vinni, az egyszer biztos! - Hm… - elgondolkozva pillantottam végig rajta újra, majd hosszú sóhaj szakadt ki belőlem. – Nos, rendben. Talán kap tőlem egy esélyt arra, hogy bizonyítson. Előre figyelmeztetem, hogy nagyok az elvárásaim, hiába csupán egy pultos munka. Nekem nem feltétlenül lesz időm betanítani, ha még soha nem csinált ilyet, úgyhogy remélem gyorsan tanul. Egy dobása van, egyetlen próbanapja. Ha a végére azt mondják a többiek, hogy csak hátráltatta őket a segítség helyett, akkor sajnos az útjaink elválnak. Megfelel ez így? – próbáltam szigorú lenni, amilyen mindig is szoktam, de bizonyára látta rajtam, hogy azért nem vagyok olyan szívtelen. Már csak azért sem, mert eleve nem zárkóztam el a lehetőség elől a szokatlan helyzet ellenére sem. - Mikor akar kezdeni? – természetesen csak a próbára gondoltam, de ez bizonyára számára is egyértelmű volt.
Anica Laurelle Bright
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 29
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.
Örömmel tölt el, hogy megértette, amit jelezni akartam. Mondjuk a szilikon és a csoda nem jutottak eszembe egy szövegben, de mindegy, értelmezés kérdése az egész. A lényeg az, hogy sikerült a nőnek kihámozni az értelmet a mutogatásomból. Bólintok hát, ajkaimon mosoly ül. Én tévednék? Nem hiszem. Az alkalmazottait nem ismerem, de a nőt gyönyörűnek látom, így a paraméterei tökéletesen illenek az általam leírt képbe. Mellesleg ide vagy oda, szerintem igenis szép, úgyhogy továbbra is meg vagyok győződve arról, hogy nem tévedtem. Mindenesetre nem rázom a fejem, nem adom jelét annak, hogy ne adnék neki igazat. Egyrészt, mert az nem lenne túl udvarias dolog és emberileg nem vagyok olyan, aki messze átlépi az udvariasság határait. Másrészt pedig az ember ne vitázzon a főnökével akkor sem, ha még nem a főnöke, csak szeretné, hogy az legyen. A kedvességét egyelőre nem érzékelem, csak a szavai mögött megbúvó kemény üzletvezetőt. Nem hallom, hogy mit gondol rólam, hogy mit érez velem és a helyzetemmel kapcsolatosan, de ettől függetlenül nem vagyok megsértődve rá. Ilyennek kell lennie, így kell megnyilatkoznia, mert ebbe az emancipált világban még mindig a férfiaké a legfőbb vezető szerep, s hogyha egy nő erre az útra lép, akkor igenis elő kell vennie – szerintem – a határozottabbik énjét. A sóhaja feléleszti a pillangókat a gyomromban. Kicsit aggódom, hogy mégsem engem fog választani, hogy elhajt aztán mehetek a dolgomra, mintha soha be nem jöttem volna. Aggódom, de nem rettegek. Valahogy majdcsak lesz, az Úr megsegít, ahogyan tette mindig is. A rossz dolgokat nem Tőle kapjuk, azok csak jönnek maguktól. Ő adja a lelki gyógyírt rájuk, s segít abban, hogy el tudjuk viselni, amit az ellenlábasa reánk mért. Megfelel, tökéletesen megfelel. Heves bólogatásom is ezt jelzi számára. Akár azonnal is nagyon szívesen kezdenék, tekintetem üzeni felé a „Most?” kérdést. Nem akarok erőszakos lenni, próbanapot tartunk akkor, amikor ő gondolja, de a lényeg, hogy nagyon fogok igyekezni. Egyszerűen mennie kell! Mindig gyorsan tanultam, de ezt ő nem tudhatja. Éppen úgy nem, mint ahogyan én sem tudom, hogyan fog menni ez a pultosság. Ügyetlennek nem mondanám magamat, de amit az emberlánya még nem próbált, azzal kapcsolatosan vannak ugye félelmei. Ezeket viszont gondosan elűzöm arcvonásaimról, s csak a komoly, figyelmes tekintet marad meg és a várakozó mosolyom. Magam elé húzom a lapot, amire az előbb írtam, megfordítom és egyetlen szót róvok rá. Most.. Odatolom Deirdree elé. Ne mondja rám senki, hogy nem akarom ezt a munkát. Ennél készebb úgysem lehetek rá soha, s különben is a legjobb ruhámat viselem. Amennyiben engedi, úgy kezdek is, mindent megtéve azért, hogy felvegyen. Az, hogy hogy dönt, már csak rajta múlik, de én mindenképpen mosolyogva fogok a szállóra visszatérni. Vagy a siker mosolya lesz az enyém, vagy a próbálkozásé. Csüggedni kár. Aminek jönnie kell, majd úgyis eljön!
//Én itt zárnék, ha nem gond, kissé elhúzódott a játék – az időhiányom miatt – és már nehezen veszem fel a fonalat. Köszönöm a lehetőséget! Ha nem akarsz már írni ide, akkor egy üzenetben elküldöd nekem, hogy Dee felvette-e Miélát? O: ) Köszönöm a játékot! //
Érdeklődve figyeltem azért a reakcióit mindarra, amit mondtam, de nem vittem túlzásba a beszédet. Amúgy sem igazán próbáltam még olyannal kommunikálni, aki nem volt hajlandó megszólalni, de hát előfordul. Lehet, hogy nem ártana majd egyszer megtanulnom a jelbeszédet, azzal is több lennék. Bár igazából abban sem voltam biztos, hogy ő ismerte, ha már egyszer önkényes volt a némasági fogadalma és nem azért nem beszélt, mert nem volt képes rá. Igazából nem is értettem, hogy bírta ki. Én biztos, hogy nem tudtam volna szó nélkül meglenni, ahhoz túlságosan karakán és szókimondó nőszemély voltam világéletemben. A lelkesedését mindenesetre értékeltem, így a kérdésemre adott válasza sem lepett meg túlzottan. Végül az egyetlen szó láttán ajkaimon megjelent egy halovány, biztató mosoly, ahogyan bólintottam. Pontosan valami ilyesmire számítottam, és máris kapott egy jó pontot azért, amiért hajlandó volt egyből kezdeni is a munkát. - Remek! – csaptam össze végül elégedetten a karjaimat, majd fel is álltam az asztal mögül. – Akkor azt ajánlom, hogy először is tegeződjünk – közöltem magától értetődően. Amúgy is én voltam az idősebb, ennél fogva az én tisztem volt felajánlani. Hát még, ha tudta volna, hogy nem csupán azzal a tíz évvel jártam előtte, amit látványra meg lehetett volna állapítani, hanem századokkal. – Illetve én foglak tegezni téged ugyebár… - kaptam észbe gyorsan, aztán könnyedén el is nevettem magam. Határozott mozdulattal összecsaptam a mindeddig előttem nyitva lévő mappát, majd azt a hónom alá csaptam. – Nos, akkor gyere be a pult mögé – elé is sétáltam egyébként, és mire bejött, már nyújtottam is felé a kezemet. - Deirdre vagyok, de majd nyugodtan szólíts Deenek – ajánlottam fel immár jóval közvetlenebb stílusban, mint amilyen eddig voltam. Persze ez nem jelentette azt, hogy ne lennék szigorú főnök továbbra is, de éppen jó napom volt és nem láttam értelmét annak, hogy kötekedjek a továbbiakban is. – Ő itt Grace – mutattam be a pult mögött dolgozó barátnőmet, aki csak egy gyors odabiccentéssel és egy mosollyal reagált, mivel éppen kiszolgálta valamelyik vendéget. – Ő fog neked segíteni, majd figyelj rá. Hallottad, Grace?! – kiabáltam oda neki, bár farkas lévén, már mentális úton is megüzentem neki, hogy mit kellene csinálnia, és mit kell tudnia a lányról az eddigiek alapján. - Ez az egy napod van bizonyítani, ne feledd! Sok sikert! – ezt már búcsúnak szántam. Mint aki jól végezte dolgát, úgy vonultam el könnyed, magabiztos léptekkel. Egyenesen az irodámat vettem célba, mert a megbeszélést ugyan ott akartam lefolytatni, de végül csak idekint ragadtunk. Nem mintha baj lenne, de itt rám innentől kezdve már úgysem volt szükség. A nap végén pedig úgyis tudni fogom, hogy van-e esélye a pultossá válásra, vagy nincs.
// Semmi gond! Én is köszöntem a játékot! Szerintem akkor egy időre most fel van véve a leányzó, de még írok neked egy pm-et is, mással kapcsolatban! //
Kezdőlap
//
Én is köszöntem a játékot! 
