//Megjegyzem: ablaka nincs - mivel földszinti, rácsosat akartak rá tenni, én meg se fegyenc, se állatkerti majom nem vagyok, hogy rács mögött gubbasszak. Eli detto - általában ő van bent, én utálom az ilyen zugokat. [Dun]//
*Lassacskán már feléltem minden tartalékomat szóval nagyon sürgősen munka után kell néznem, különben az örökséghez kell nyúlni amit nem szívesen tennék és nem is fogok. Pár napja találtam is valamit ami még jó is lehet úgyhogy ma felkeresem azt a Kaszinót, hátha még meg van az üresedés. mivel interjúra készülök vagy mire próbálok a ruhák között is úgy válogatni, hogy jó benyomást keltsek szóval sötét farmer, fehér ing és egy zakó kabát a végleges összeállítás. Úgyhogy magamhoz veszem a kivágott hirdetést, némi pénzt meg minden iratot, életrajzot ami csak kellhet és már indulok is egy szál magamban. Célba veszem a főbejáratot és kikerülök valakit akinek pont az ajtóban kell várakoznia és már kint is vagyok. Majd a következő lépéssel fordulok is vissza, mert az a valaki aki az ajtóban vár a heti társam akiről meg is felejtkeztem, pedig tegnap kértem meg, hogy kísérjen el. még jó hogy itt állt különben egyedül megyek el és nem csak hogy nem a kaszinóig sem találok el, de még ha vissza is találok a hotelba nem tenném zsebre amit kaptam volna. Szóval Emily Hart, a mai idegenvezető. Sokat nem tervezek beszélni útközben, hagyom hogy vezessen én pedig inkább az interjúra koncentrálok. Hamarosan meg is érkezünk Emilyt megkérem, hogy várjon meg én pedig megindulok. Szerencsére odabent sem kell nagyon keresgélnem, egy-két embert megkérdezem, hogy merre találom Elionore Grehem és valami kidobószerű ipséhez vezettek, aki elvezetett az irodáig. Nem csevegek, nem fecsérelem az időt, minél hamarabb végezni akarok, hogy több időm legyen lófrálni egy kicsit a városban. Bár azt nem tudom, hogy jó avagy rossz pontnak vegyem, hogy egy vérfarkas a kidobó. Mindegy, nem fontos most az a lényeg, hogy az enyém legyen a munka, ha még meg van. a-z iroda ajtajához érve kopogok, addig nem nyitok ajtót, ameddig nem hívnak, de sokat azért nem várok két kopogási hullám között.... Ha hívatnak és még a gorilla is itt van, neki megköszönöm a segítséget, majd az irodába lépek. Nem nagyon tudom, hogy kihez szólok, de azért üdvözlöm azt aki az irodában van miközben én a szobát pásztázom.* -Öm...Jó napot, az állásra szeretnék jelentkezni, ha még megvan az üresedés.- *Majd az asztalra rakom az újságból kivágott hirdetést majd kezet nyújtok és kézcsókkal üdvözlöm a leendő főnökasszonyt, amennyiben nincs ellene kifogása.* -Samuel Milborrow, örvendek a találkozásnak!-
*Nap-nap után. Jelen esetben szó szerint az éjszaka is nappal, ha szigorúan nézem. Lévén, hogy a hely este nyolctól van nyitva. De ettől függetlenül én napközben is bent vagyok, a zárt ajtók mögött. Mindenesetre, már este van én pedig csak álmosan nyújtóztam egyet, hogy hátha megjelenik Corvin és én mehetek is. De jó volna... aludni. HA tudnék... A vezetékes csörren én pedig azonnal felveszem, Sebastian közli, hogy "vendégem" van. Fura, nem is vártam senkit. Mindenesetre kíséretet kapott és már útban van. Hát lássuk. Még mielőtt az ajtómhoz ért volna már éreztem azt a furcsa bizsergést, de betudtam a biztonságisra. Viszont még a kopogás előtt kiszóltam.* - Tessék... * S közben már fel is álltam az íróasztal mögött. Egy halvány mosollyal biccentettem a biztonsági őrnek miközben oldalra billentett fejjel mértem fel az érkezőt szinte észrevétlen. Egy krém színű, testhezálló felső volt rajtam, mely igényesen mutatta a már lassan 7. hónapban lévő állapotosságom, a lábaimra egy bőr nadrág feszült ízlésesen, hisz nem lettem csúnya. Táncosként dolgoztam s szerencsére csak a hasamra jött a cucc, eddig. Fenekemig érő barna hajam kiengedve omlott a hátamra, kezem az asztalon lapult hanyag tartásban. Barna íriszeim a másikat nézték; farkas volt. Tudtam, éreztem. Pengéim a helyén voltak, kettő csizmában, a fegyverem pedig a fiókban. Alap felszerelés, nem ellene van, mindig nálam vannak s általában több penge mint most, de zárt helyen, vagyis itt elég a kettő a többi a táskámban. * - Igen meg van, mind a táncosaink, felszolgálóink sorában és biztonságisként is. Maradj légyszíves... * Mosolyogtam a biztonságisra - aki elfoglalta a helyét a székem mellett megállva - az utolsó mondatomnál aki épp indulni készült. A-a... nem maradok az irodában egy farkassal akit nem ismerek egyedül. Dun más, ahogy Balázs is. A felém nyújtott kézre csak felvontam a szemöldököm halványan s úgy csináltam mintha felé nyújtanám a sajátom. De még mielőtt hozzám érhetett volna, csak egy tessékelő mozdulatot tettem, hogy foglaljon helyet, én magam is így tettem.* - Elionore Grehem. Hagyjuk a... formalitást Sam. Ezt majd akkor mondja, mikor kifelé megy innen. - halvány mosoly - Kérném az Önéletrajzát és hogy, mégis melyik munkakör érdekelné. Ambíciók, miért szeretne itt dolgozni... szavakkal kifejtve, mondatokban. Érdekelne a kommunikációs készsége. * Magyarázom meg, hogy miért akarom beszéltetni. Azonban kihegyezve figyelem a másikat, de ez nem látszik vidám, kedves vonásaimon.*
*Örömmel könyvelem el, hogy még nem fölöslegesen jöttem el idáig, esély az van a munkára már csak bizonyítani kell, hogy Én vagyok az a személy akit keresnek, azzal pedig _remélhetőleg_ nem lesz gond. Bár az meglepetés ként ér, hogy több pozícióba is keresnek. Én csak a pultost láttam, mondjuk tovább nem is néztem a hirdetést, ennyi nekem bőven elég volt, és az elhangzottak alapján maradok is az eredeti tervnél. Kissé meglepődök, mikor elhúzza a kezét az enyém mellett, a szemöldököm is megrándul de csak alig észrevehetően, viszont egy félmosollyal le is tudom az egészet. Várok még egy pár pillanatot, ugyan úgy kézfogásra nyújtott kézzel miközben le sem veszem a szememet Elion-ról, amolyan "vagy úgy, hát így állunk" jelleggel mielőtt még leülnék. Nagy levegőt vesz mialatt visszahúzom a kezemet és elfoglalom a számokra fenntartott helyet. Viszont még mindig Őt nézem. Az arcát, az alakját, a hasát...* ~ Jól néz ki, meg kell hagyni, kibírnám, ha Ő lenne a főnököm és "alatta" kéne dolgoznom... De erről már azt hiszem lemaradtam. Valaki más már magához kötötte. Még jó, hogy velem ilyen eddig még nem fordult elő. Akkor azt hiszem vége lenne a szép életnek...~ *Elvagyok a gondolataimmal és a fantáziálgatásaimmal, miközben beszélnek hozzám és a szavakat csak fél füllel hallom, így kicsit késve is reagálok rájuk. Felapom a fejemet és egy pillanatig értetlen fejjel bámulok, mire végre felfogom.* -Ja, igen, önéletrajz. Azt hiszem hoztam, hová is tettem, valahol itt kell lennie.- *Matatok a zsebemben egy kicsit de végül megvan. A négybe hajtott kicsit gyűrött papírlapot kihajtogatom, kisimogatom, és átnyújtom az illetékesnek. Főként azok az állások szerepelnek rajta, amiknek valami köze van pultossághoz. De persze nem valós idővel. Igazából a néven és iskolán kívül a legtöbb adat hamis, de mégsem írhatom rá, hogy 113 éves vagyok. Szóval átnyújtom a papírt, majd csendben ülök egy darabig* -Ja igen, hogy melyik pozíció! Pultos, a pultost szeretném megpályázni. Korábban dolgoztam már hasonló beosztásban és élveztem. Jól kijöttem a vendégekkel és ahogy megfigyeltem többen vissza is jártak, szóval feltehetőleg velem sem volt probléma. Azt hiszem jól tudom kezelni az agresszív vagy az éppen ittas vendégeket.- *Egy szusszanásnyi levegővételt veszek mielőtt folytatnám. Ha esetleg közbe szeretne szólni azt nem nagyon hagyom, ha egyszer beszélni akart hallani akkor én beszélek.* -Ami pedig a helyet illeti. Nem konkrétan itt akarok dolgozni. Igazából elég új vagyok errefelé, csak pár hete érkeztem, viszont azt tervezem hogy huzamosabb ideig itt maradok, akár még le is telepszem és ha meg akarom ismerni az ittenieket keresve sem találhatnék jobb helyet és hogy még fizetnének is érte az már csak hab a tortán.- *Mindent elmondtam ami hirtelen eszembe jutott. Gondolkozok még egy kicsit, de más nem jut eszembe, úgyhogy megvonom a vállamat.* -Ennyi lenne azt hiszem. Ha valamit szeretne még tudni csak kérdezzen bátran, szívesen válaszolok bármire.- *Előre dőlök a székben, rákacsintok a főnökasszonyra majd elmosolyodok.*
*Álltam a másik tekintetét és bár az alapvető kedves vonásaim megmaradtak én magam közel sem voltam az. De nem baj, nem is kell, hogy a homlokomra írják. Különben meg nekem nézhet bárhogy, akkor sem érek hozzá ha az életem múlik rajta. Viszont jó megfigyelő vagyok, így nem meglepő, hogy feltűnt, a másik elkalandozása. Nem tudom merre, de hogy nem figyelt az tuti.* - Azthiszi? - vontam fel a szemöldököm, de aztán csak elvettem a gyűrött papírt és ki sem nyitottam csak ledobtam magam elé az asztalra. - Első benyomásnak; pocsék. Trehány, igénytelen és nem figyel. Ezt a pult mögött nem engedheti meg magának. Kapja össze magát vagy ne vesztegessük egymás idejét. * Dőltem hátra a székemben és hallgattam. Blablabla... és csak blabla... na ácsi. Ja igen, nálam nincs olyan, hogy nincs időm beszélni. Megragadom az alkalmat és beszélek, addig pedig hallgasson. Vagy beszélhetünk párhuzamosan is, engem nem zavar.* - Magának nem kell kezelnie semmit. Beáll a pultba, az ott lévő vendégeket kiszolgálja és elkészíti a pincérek rendelését. Ez nem egy kocsma, ahol ilyen egyszerű volna. Bájosan mosolyog, a száját a "kérem, köszönöm" szavakra használja és elfecsegi az összegeket. Beszélgetni lehet, de a pult mögül nem jöhet ki, csak ha én szólok. Sebastian az egyetlen aki rajtam kívül utasíthatja bármi másra. Ja és Corvin, bár Ő rám hagyja az ilyeneket. *Aztán ismét hagytam beszélni és mikor végzett, csak halványan vontam fel a szemöldököm, a kacsintására. Mi a frász??? Balázs szaga már nem érződik rajtam? Kiherélhetem ezt a manust? De egyenlőre csak előre dőltem az asztal lapján fektetve le a kezem.* - Nézd; a külső nem minden. Nyikhaj vagy, fiatal és hiába van rendbe a külsőd ha két értelmes mondatot nem tudsz kinyögni. De akkor kezdjük azzal ami érdekel; Ha bármelyik kollégával összeszűröd a levet munkaidőben, repülsz még azelőtt, hogy felvettelek volna ez vonatkozik az udvarlásra is. Ez nem lebúj, nem kell beszélgetned senkivel. Hidd el az magaslati levegőből egyik öltönyös sem fog beszédbe egyeledni a pultossal. Alá kell írnod egy titoktartási szerződést, feltéve ha a próba napodon túl esel. S mázlid van... ma ráérek. Ha megfelel, ma éjszaka lesz a próbanapod. * Néztem komoran a másikra. Valahogy nem tértem napi rendre, afelett, hogy kikezdett velem. Vagyis valami hasonló... bakker... Balázs hány darabba szedné ha megemlíteném neki?*
*Nem nagyon tűnhet úgy mintha figyelnék arra amit mond, viszont mindent amit lényegesnek találok az eszembe vésem. Azt például, hogy trehány meg a többit csupán elengedem a fülem mellett, hisz annyiszor hallottam már, hogy nincs semmi új mondanivalója a számomra. Viszont ami a munka részét érinti az annál fontosabb. Esetleg az utalhat arra, hogy figyelek, hogy mégis elhallgattam arra az időre. Mégis csak nő, lehet, hogy a főnököm lesz és jó tudni, hogy milyen munkára jelentkezek. És még jó hogy figyeltem.* -Kérem! Szóval itt így működnek a dolgok. Ebben az esetben köszönöm, hogy felhívta rá a figyelmemet.- *Válaszolok az okításra, majd bájosan mosolygok, majd folytatom a beszédemet. Majd ismét meghallgatom a következő fejtágítást. Bár mondhatnám, hogy osztatlan figyelemmel de ez nem lenne igaz. Mikor már úgy fest hogy a "duóból" kifogyott a szó és minden igényét beadta kedves akkor kihúzom magam letörlök minden vigyort az arcomról és végre én is komolyabban veszem a dolgot. Miközben beszédbe kezdek kiropogtatom az ujjaimat és a nyakamat.* -Rendben, szóval munkaidőben semmi udvarlás. Ez még talán belefér. /na jó, azért nem teljesen komolyra/ A ma este nekem is megfelel, jobb minél hamarabb tisztázni a dolgot, feleslegesen ne húzzuk egymás idejét. Viszont még a próba est előtt volna pár kérdésem - feltételem, persze csak ha nincs belőle gond./ha van az sem különösebben zavar, megkérdezem amit tudni akarok, ha tetszik, ha nem/ Először is. Hogy szólíthatom munkaidőben? Asszonyom, hölgyem, főnök, Grehem kisasszony vagy csak szimplán Elionore? Ami az öltözéket illeti. A munkaruhát magamnak kell hozni, vagy biztosítanak egyenruhát? A munkaidőt azt olvastam, viszont azt, hogy egy hétből hány napot vannak nyitva azt sajnos nem találtam, erről szeretnék többet tudni, ugyanis nekem havonta 1 szabadnap feltétlenül szükséges, amit én választok meg, hogy mikor. És a legfontosabb. Az anyagi vonzata ennek az egésznek. Hiszen jó lenne tudni, hogy miért jövök vissza ma éjszaka.- *A kérdés zuhatag után hátradőlök a székemben és várom a válaszokat, ha kapok.*
*Az igazat megvallva igazán csak bicskanyitogató természete van. De a kihangsúlyozott szavaira csak gúnyosan elhúztam a szám szélét. Ez mekkora már... Fordultam volna fel, mikor az alkalmazottak felvételét elvállaltam! De persze már késő bánat és eb gondolat. Aztán csak hallgattam, miután kiropogtatta magát. Igazán kellett lélek jelenlét, hogy ne nevessem el magam ezen. Egészen erőfitogtatásnak tűnt, egyenesen kihívásnak. Jah, paranoiás vagyok, mondtam már? Nem hát, de ettől még kész tény. Az első kérdésére bólintottam és közbe tűztem a válaszom.* - Eli... de ha keresnek, akkor Miss Grehem. * Nyílván nem mindenkinek van megengedve a közvetlen stílus és nem kell mindenkinek látnia azt, hogy milyen szépen elvagyok az emberekkel ha túlélik az első párnapot a helyen. Egész könnyen ki lehet velem jönni, ha valaki azt teszi amit kell és nem hülye. Ha igen, na akkor vannak a problémák. Mint azt a jelenlegi eset is mutatja.* - A munkaruhát mi biztosítjuk, de jelenleg kölcsön fogok kérni egyet Sebitől. Aztán ha marad, megadja a méreteit és kezdésre beszerzem. Heti hét napot tartunk nyitva, ha nincs valami komolyabb rendezvény vagy bérlik ki a helyet, akkor ugyan úgy. A szabadnap meg... ki van téve az öltözőbe egy beosztás és egy üres beosztás... a beosztás az e havi, az üres a következő havi... bejelöli egy X-el hogy mikor szeretne szabadnapra lenni és ha úgy van, mehet. Általában mindig megoldom, hogy mindenki megkapja amit szeretne. De persze, le is kell tenni valamit az asztalra. Heti hat napot kell dolgoznia... bizonyos... emberek - pillantottam jelentőség teljesen a mellettem álló őrre. Lévén, hogy Ő az egyik ilyen emberem. - van, hogy ledolgozzák a hét napot, mert van egy időszak ahol kell nekik 2-3 nap egyhuzamban. Akkor úgy megy, hogy a két- három napra beírom, mintha bent lettek volna, de azt ledolgozzák. A fizetése meg 2200 dollár, plusz a borra való amit elosztanak a pincérekkel. Úgy működik, hogy több pultosunk van, és mindenki alá be vannak osztva a pincérek. Szóval így 3-4 fős csapatok vannak amiből egy a pultos, külön kassza. Viszont a hiányokat szigorúan vonjuk és azt is elosztva. De ki kell ábrándítsam, nem jön vissza. El sem megy. Ha a feltételek megteszik és kielégíti az igényeit a hallottak, akkor mehetünk is. JA és még valami, ha lopás történik... azzal nem én foglalkozom. De senki helyében nem lennék aki ilyen miatt kerül szembe Corvinnal.
*Csendben rezzenéstelen arccal hallgatom végig Eli-t. Ha kell bólintok, jelezve, hogy értettem és felfogtam amit mondott. Alaposan elmondott mindent, ami a kezdéshez szükséges a többi pedig majd menet közben kiforrja magát. A szabadságolásról pedig... Amikor azokról a bizonyos emberekről van szó, és az őrre pillant, én akkor is csak Elit- figyelem. Tisztában vagyok vele, hogy kikre céloz, bár azzal nem, hogy honnan tud róla. De még kérdezek rá lehet, hogy nem is tud annyit mind azt gondolom. Viszont azt jó lenne tudni, hogy rólam is tudja-e, és ha igen ki szólt neki. mindegy ezzel most nem foglalkozok annál többet, mint ami kell. Nagyot nyelek, kicsit kiengedek az ing nyakán és elkönyvelem magamban, hogy a szabadnapokkal ezek szerint nem lesz gond, szerencsére. Korábban előfordult, hogy összetűzésbe keveredtem a hiányzás miatt... Ahogy Eli az utolsó mondatokhoz ér akarva, akaratlanul is széles vigyor ül ki. Kicsit magabiztosra veszem a figurát és lassan elállok a székből.* -Oh pardon. Apró nyelvbotlás csupán, hisz a mai napra úgy tekintek, mintha már vége is lenne. Ha az elméleti részen átmentem akkor a gyakorlat miatt nem idegeskedek.- *A lopásos dolgot úgy veszem, mintha nem is mondta volna. Az biztos, hogy nem fog ilyesmire sor kerülni, legalábbis az é irányom felől. Így félreállok és karomat kinyújtva utat engedek újdonsül főnökömnek.* -Vágjunk is bele, csak ön után... Eli-
*A kórházból még aznap haza mentem amikor kikérdeztek. Mit érdekelt engem, hogy nem szabad? Semmit. Fogdossák azt, akit az ágyukba cipelnek s ne engem. Még ilyet... De nem annyira hülye sem. Otthon gyógyulgattam a bejárónőm ellátása mellett, már ha annak lehetett nevezni azt, hogy adott enni, mert mozogni na azt nem akartam. Természetesen betelefonáltam a melóhelyemre, hogy balesetem volt és nem tudom mikor állok munkába. De így, majd két hét elteltével tudtam mozogni. A falak már nyomasztóak voltak, életemben nem ültem, feküdtem ennyit mint most. Persze az álmaim miatt még csak azt sem mondhatom, hogy legalább kialudtam magam. Mert nem. Ma már tényleg nem bírtam tovább és Rosát kibérelve bevitettem magam a munkahelyemre. Lépteim nem álltak meg, mosolyogva köszöntem a többieknek. De sosem voltam az a puszilkodós fajta. Elégedjenek meg a mosolyommal, ha nem tetszik... van ez így. Na persze, a pengéim most sem maradtak el. Hosszú szárú csizmámban is volt kettő, az alkaromon is kettő... csak úgy, mint mindig. Kabátom levéve haladtam az iroda felé, mely alatt csak egy vékony fekete felső volt. Hosszú, hullámos hajam kiengedve omlott a hátamra, mikor kopogtam az iroda ajtaján. Persze, sosem vártam meg a "szabad" jelzést. Lévén, hogyha van nála valaki a többiek már fent szóltak volna, hogy várjak.* - Szia Corvin! * Köszöntem szélesen vigyorogva s barna íriszeim vidáman táncoltak, ahogy felmértem Corvint. Olyan rég láttam már a savanyú arcát, hogy szinte már hiányzott. Persze az iróniám most is remekel.* - Kérdezném, hogy mi újság, de most nem bántottam senkit. Szóval... az a helyzet, hogy a hegem megmaradt. Nem tudok táncolni többet... legalábbis nem a színpadon. Elég jó leszek felszolgálónak vagy tartasz egy gyors talpalót, esetleg egyikhez sincs cukrod a citromodhoz és kirúgsz? * Persze a koreográfust nem mondtam. Képes volnék én arra? Naná... amúgy sem kedvelem a mostani csajt. De nincs nekem türelmem a sok hisztihez. Mi vagyok én? Óvónő? De persze, helyet foglaltam a székben vele szemben még akkor is ha nehézkesen ment. S az irodát mint annyiszor most is felmértem mielőtt beléptem volna. Nem bíztam benne... kicsit sem, annak ellenére, hogy a nyelvem az még mindig csípős volt. Semmi nem változott azért, mert két hétre kiestem. S érdekeltek a főnököm határai az első perctől kezdve.*
Nyelvnélküliség no.2. Kicsit unom, mit ne mondjak, hogy megint püré, meg bébi táp - és most Tara sincs a répapüréjével... jézusom, mintha egy élet telt volna el azóta, mennyivel másabb volt akkor minden. Ha akkor azt mondja valaki, hogy elárulom Bognárt és kivágok egy gyereket az anyja hasából... nem mondom, hogy körberöhögtem volna, de mindenképp kétkedve fogadnom. És most, tessék. Anne rám se néz, annyit beszélünk, hogy reggel köszönés, este búcsúzás, meg szólok, ha kaja van. Már nem akar kísérgetni, nincs a sarkamban és ha mással beszél, akkor is visszafogottabb, a "Bolyhoskából" "farkas" lett. Valahol örültem neki, jobb, ha minél előbb megtanulja, hogy a világ nem gyerekmese, főleg az a világ nem, amiben mi élünk, hogy azok is képesek borzalmas dolgokra, akiket szeret. Óvakodjon, gyanakodjon, bizalmatlankodjon, gondolkodjon és éljen. Sebastian lett a jobb kezem egy időre, pontosabban a szócsövem az emberi dolgozóknál, akiket egyszerűen fogtunk és kirúgtunk, de hogy ne tűnjek még az emberek szemében egy utolsó mocsoknak, egy másik farkast ráállítottam arra, hogy segítsen nekik új helyet találni, mi pedig három napig válogatásokat tartottunk, hogy a kirúgottakat pótoljuk. Ha tehettem volna, farkasokkal töltöm fel az egész helyet, de kellettek az emberek is, hogy ne kelljen teliholdanként leállni. A falka tudta, mi történt, a nálam dolgozó farkasokkal külön beszéltem, hogy véletlenül se szólják el magukat. Evelyn amúgy is inkább a farkasokkal volt jóban, az esélyes, hogy feltűnik neki, hogy a személyzet egy része tök más, de hiányolni csak nem fogja őket. Ha meg mégis, még mindig enyém a hely, azt teszek vele tulajdonképpen, amit akarok. Egyébként a könyvelés teljesen rendben volt, Eli könnyen átláthatóan hagyta hátra, szóval semmi perc alatt kiismertem magam, így nem jelentett gondot felvenni a fonalat. A biztonsági kamera képén láttam, mikor Eli megérkezett. Megráztam a fejem. Még ágyban kéne lennie, komolyan mondom, sztahanovista ez a nő emlékekkel és anélkül is. Oh, igen, és már másodszor találkozok olyan... baráttal, akinek elvették az emlékeit és azt se tudja, milyen viszonyban álltunk, csúcs, én mondom! Sóhajtva dőltem hátra a kényelmes székben és masszíroztam meg az orrnyergem. Mikor láttam, hogy Eli erre tartott, előkerestem a fiókból egy tollat és egy füzetet, megkönnyítve a magam helyzetét kommunikáció terén. Tekintetem a pisztolyra siklott, amit még ő tett be oda, aztán indulatosan becsaptam és elzártam magamban is mindent. Belép, mosoly, könnyed köszönés, mintha mi sem történt volna. Egy másodpercig csak néztem, állkapcsom megfeszült, de semmi több. Valószínűleg soha nem fogja megtudni, hogy mit tettem vele és ez jó, én viszont minden egyes találkozásunkkor felidézem, ami szintén jó. Én tettem, viseljem is a súlyát. Biccentéssel köszöntem, aztán hallgattam a szóáradatát. Miután elhallgatott, írni kezdtem. Tropa a torkom és elment a hangom. Nem röhög! - írtam és mutattam is egyből, hogy értse, miért nem dumálok. - Egyébként meg táncolhatsz, legfeljebb olyan ruhában, amiben nem látszanak a hegeid, a sminkesünk meg csodákra képes, úgyhogy ezen ne túráztasd a fejed, még megfájdul a sok gondolkodástól. - Kirúgni? De,majd biztos... - A pult mögé vagy egy-egy pincér pincér helyére beugrasz, amikor kell, a munkaköröd semmin se változtat, de addig nem engedem, hogy táncolj, amíg teljesen rendbe nem jöttél. - Láttam, amikor leült, hogy megrándult az arca, nem vagyok vak, még ha néha úgy is teszek.
*Figyelmem nyilván nem kerüli el Corvin arcának megfeszülése és csak összevont szemöldökkel vettem tudomásul, miközben akaratlan megdörzsöltem a felkarom. Utáltam vele egy helységben lenni, pláne ha az zárt volt. Olyan furcsa érzésem volt már akkor is, mikor felvett. Mintha a zsigerileg tiltakoznék ellene, persze... pont ez volt oly csábító is az egészben. Szavaimra vártam némi választ, de írni kezdet. Oké, hogy egy kő bunkó de azért legutóbb még ennyire nem volt az. Keresztbe tettem a lábaim és igyekeztem úgy helyezkedni, hogy az ajtónak ne legyek háttal viszont neki sem. Bár, mozogni is nehezen bírok és nem megy fájdalom nélkül... nem tudom mit szórakozok. De persze a fájdalom sosem volt ellenemre, szóval azért esélyem van. Kérdés, hogy mire. Mikor felém fordítja a füzetet csak lesek és oldalra billentett fejjel olvasom el. Mondanom sem kell, hogy első reakcióm az volt, hogy felnevettem. Kacagó hangom betöltötte a keret, melyben csak a kárörvendés csengett szépen. Fehér liliom illatomba keveredett a vidámság is. Egészen egy pillanatig tartott az egész, hisz a nevetésre a hasam is mozgott és fájdalmas grimaszba fordult volna az arcom, ha épp nem moderálom magam. Így csak az íriszeim s a nevetésem elhalása jelezte, hogy; van az a fájdalom ami már nem élvezet. * - Már ezért megérte ma bejönni... Boldoggá teszel. * Egy pofátlanul széles vigyorral jutalmaztam a másikat, miközben Ő írt. Persze most is, mint annyiszor úgy voltam, hogy ha kell használhassam a fegyvereim. Paranoiás vagyok. Viszont mikor a hosszabb monológját olvasom, csak szusszanok egyet.* - Ejnye Corvin, apám helyére pályázol? El tudom dönteni, hogy mikor vagyok jól vagy sem. Táncolni még képtelen lennék, az túl sok. De felszolgálni már teljesen jól vagyok. Én pedig még mindig magam sminkelek, senki nem nyúlhat hozzám. De ha már hegek... van pár, amiről azt sem tudom, hogy mit keresnek rajtam. Például ez... * Nyitottam ki a tenyerem, melyen egy hosszú vágás volt. Gőzöm sem volt, hogy ezt hogy hoztam össze. Csak egy pancser képes így megsebezni magát pengével, vagy védeni egy támadó pengét a saját markával. S melyik barom támad egy élű pengével? Ráadásul recéssel? Bezony az ott egy recés penge nyoma, már pedig köztudott, hogy nem vagyok pancser. Ennyire kizárt.* - De esküszöm neked, elvonszolom magam az öltözőig amennyiben ott mutatsz nekem egy olyan ruhát, amiben nem látszik. Nem egy két centis hegről beszélek. A hasam aljától egészen a szegcsontomig fel van vágva. Ritka béna hentes (sebész) kezei közé dobtak... ettől még én is szebben vágok, és még csak figyelnem sem kell.* Húztam el a számat kelletlenül. Persze a combomról már nem is mertem szólni. Pedig ott is akadt, de azon látszik, hogy régebbi még ha nem is több éves. Magamra ragaszthatom a szerencsétlen felíratott ennyi heggel, sebbel... arról már nem is beszélve, hogy a pályafutásom is lefelé ível.
Boldoggá teszem? Remek, csak ne vigyük túlzásba, múltkor is nevetés után jött a baj, s mivel már nincs pocaklakó, amit elvegyek, így ezúttal az élete jönne, bár nem szándékoztam megölni, de nálam alkalom szüli a gyilkos hajlamot. Már az is próbára tett, hogy a héten Nori volt a párom és mivel nekem dolgoznom kellett, hát jött velem, tisztára, mintha Anne-utánpótlás lenne, azzal a különbséggel, hogy a kicsi lányt örömmel veszem magam mellett, a többi aprólék kíméljen. Most kint volt a bárpultnál, vag a páholyokban, ég tudja, felőlem akárhol császkálhatott, de csak épületen belül. A többi farkas is figyelt nekem meg itt voltak a kamerák is, úgyhogy nem tévesztettem szem elől. Felemeltem a kezem, jelezve, hogy oké, ő tudja, mennyire van jól. De ha nekem műszak alatt elájul, rosszul lesz vagy tudom is én, gondoskodok róla, hogy olyan sebe is legyen, amiről fixre tudja, hol, hogyan, mikor és miért szerezte. Csodálatos heggyűjteményed van, és az még fantasztikusabb, hogy olyan vagy emellett, mint egy gyerek. Sebek, hol szerezted? Nem tudom. Remek. Amíg nem gátolnak, engem nem érdekelnek, az pedig szintén nem az én problémám, hogy lyukas az agyad, maximum akkor lesz az enyém is, ha elfelejtesz bejönni. Nem fogok elkezdeni sajnálkozni, a kifelé is mutatott bűnbánat szintén nem az én asztalom, rossz belegondolni a tettembe, aligha fogok egyhamar szabadulni a kísértő képektől főleg úgy, hogy Eli megint itt lesz nap mint nap, de aki nem bírja az utóhatást, ne legyen mocskos. Szívtelenségnek tűnhet, lehet, hogy tényleg az, de én már csak ilyen fogok és ez aligha fog változni. Egy fél szóval se említettem, hogy most van olyan ruhánk, de semmibe se kerül csináltatni egyet-kettőt, és ha más csináltatás: átalakítjuk kicsit a helyet, belső dohányzó tere is lesz, elválasztva a többitől, páholyokkal, boxokkal, bárpulttal, ehhez mérten lehetnek némi kellemetlenségek, ha a munkások nekilátnak. Ez egyelőre nappali lesz és addig nem folyik át az építkezés a meglévő terekbe, míg nem szükséges, de várható majd egy hetes leállás. Csak hogy tudj róla. Hiába estem el a pénzétől a memóriatörléssel, attól ezt még meg kellett csinálni, legfeljebb addig szűkösebben leszünk, míg vissza nem hozza a beruházás árát. Nem lehet mindenki olyan ügyes, mint te. Irónia!
*Meg kell hagyni, hogy nem a legjobb úgy beszélgetni valakivel, hogy a másik ír. Mégis... miért kell neki írnia? Nincs hangja... hát ezen még mindig röhögnöm kell, de azért elfojtom miközben várom, hogy a szavaimra írjon valamit. De mikor felém mutatja a választ egy pillanatra lesápadok.* - Semmi baj a memóriámmal! * Önkéntelen csattantam fel. Nem tudja, nem tudhatja, hogy kieset hat éve három nap. Kizárt, hogy tudja. A titkomról senki nem tud, sem Ő, sem más... leszámítva az apámat és Leonardot. Arcomról, tekintetemből sem olvashat, így a felcsattanásom betudható annak, hogy bezárva voltam, nem kötötte le semmi a figyelmem és harapósabb vagyok.* - És mégis hányszor felejtettem el bejönni? Majd akkor mond, ha legalább egyszer megtörténik ez. Addig csak mosolyogj és bólogass, ha már beszélni nem tudsz. * Vigyorodtam el. Persze a hangom már sokkal lágyabb volt, korábbi felcsattanásomnak nyoma sem volt benne. De lássuk be, rohadt rossz arra várni, hogy Ő befejezze azt, amit írni akar. Így viszont ugyan olyan nehézkesen álltam fel, mint ahogy leültem. De az asztal túloldalára sétáltam és mintha csak otthon lennék ültem le a lapjára kissé oldalasan, hogy rálássak arra amit ír. Persze így az egyik lábam feljebb volt, mint a másik. Könnyen elérhettem.* - Óó... ennyire hiányoznék a színpadról? Ne bókolj Corvin, még a végén elpirulok. * Rebegtettem meg a pilláim miközben Ő írta a másik felét a csináltatásnak. Sokkal egyszerűbb így. Viszont ahogy haladt egyre jobban ráncba szaladt a szemöldököm. Ez így sántított... vagyis nem egészen ezt mondanám, csak azt, hogy fölösleges cécó.* - Leállás? Butaság lenne, egy teljes heti bevételt parlagon hagyni. Világítás van, zárástól egészen nyitás előtt egy óráig tudnak dolgozni. Ha háromkor zárunk, négytől szabad a terep egészen este hétig. Napi 13 óra... a munkások meg nem dolgoznak csak nyolcat. Ha megnyomják, akkor is csak tizenkettőt. Azaz, van egy plusz órájuk és egy még ezen felül is marad arra, hogy nyitásra ki legyen takarítva. Nem kérdezted, de most úgy sem bírsz a szavamba vágni, szóval elmondom... - na nem mintha máskor meghatna, az, ha nem akarja tudni. - de véleményem szerint, ha már páholyokat, meg külön pultot akarsz oda. Akkor nem egy teljesen másik részleget megnyitni... Hanem - szálltam le az asztalról és úgy helyezkedtem, hogy a kamerás képeken tudjam mutogatni azt, amit mondok. - csak az "emelet" másik oldalára húzni egy kiugró szintet a VIP páholyokkal szemben, a bejárattól fel is lehetne menni... Nem kéne plusz táncosokat felvenni arra a részlegre sem, hisz fentről lazán lelátni a színpadra. Nem véletlen tetted oda gondolom a VIP páholyokat sem. Annyi, hogy azért annak is megmaradjon az értelme... ez utóbbi olyan lenne mint a lentiek. Semmi flanc, annyi az extrája, hogy lehet dohányozni. A munkások meg teljesen más területen dolgoznak, így a leállás egyáltalán nem szükséges. Persze ha csak nem nászútra mész Annenel. * Vigyorodtam el szélesen, ámbár az ugratásom egyenesen irányult Anne hogy léte felől való érdeklődésnek is. S elég régóta dolgozom itt ahhoz, hogy tudja a másik. Ahogy azt is, hogy míg az üzletről beszéltem minden szavam komolynak szántam. Nem ismertem hülyéskedést ha arról volt szó. Az más, hogy mit kapott köretnek mellé.* - De lehet... csak ezt nem épp az orvosin tanítják.
Semmi baj... aham, ha azt tudnád... De nem én leszek az a bolond, aki felvilágosít, ebben is biztos lehetsz. Néztem őt, figyeltem, tekintetem az övébe kapcsolódott és rájöttem, hogy hiába ül itt velem szemben, nincs itt úgy, mint mondjuk egy hónapja, nem ugyanaz az egész helyzet és légkör, mint akkor volt, ennél fogva pedig... hiányzott. Igen, nem felejtett még el bejönni, így ezt nem is forszíroztam tovább. Míg körmöltem, érzékeltem, hogy felállt és féloldalasan az asztalra ült, aminek szintén nem kerítettem feneket, elég volt, hogy az ő fenek ott volt pár centire tőlem ezzel az elhelyezkedéssel. Nem bókolok, de táncost nehezebben kerítek, mint felszolgálót. Hallgattam, amit magyarázott, s közben államat, számat simogattam szórakozottan, elgondolkodva. Őszintén örültem, hogy az emléktörlés nem vette el az eszét is, és habár jó pár dologtól elesett, azért hülye még nem lett, vagyis nekem se vált haszontalanná. Na azt gyűlöltem volna. A végén egyetértően bólintottam. Hogyne bólintottam volna, megmentette egy heti bevételünket! Nem vagyok pedofil. És egy darabig együtt sehova se megyünk. Totálisan hiú ábránd volt, hogy nem fog rákérdezni az okára, de a remény hal meg utoljára. Én meg a reménykedés... Hanem hol tanultad? Ha lenne nyelvem, ez most hanyag hanglejtést kapna a kérdés mellé, így viszont csak abból tud ilyesmire következtetni, ahogy felé toltam a füzetet és a pillantásomból, amit rá vetettem. Utáltam, hogy megint nem tudtam normálisan kommunikálni, de hát ez van, akinek nagy a szája, annak vagy összevarrják, vagy a nyelvét tépik ki. Belegondolva, az összevarrást nehezebben magyaráztam volna ki emberek között, és az Bognáron múlt volna, mikor szabadulok a varratoktól. A gyógyulás ellenben csak rajtam állt. Ilyenkor igazán hálás voltam, hogy sok pofont és sérülést szedtem be átlagosan, nem vagyok Troll, de azért nincs panaszom a regenerációmra.
*Közel kerültem hozzá, legalábbis mint ami normális csakis azért, hogy lássam mit ír. A gerincemből, a zsigereimből nem múlt az érzés s az ösztönöm sem hevert parlagon, ahogy reflexből úgy helyezkedtem, hogy legalább egy pengém kéznél legyen. De valami furcsa volt... Nem zavart annyira ez a helyzet, mint aminek normálisnak kéne lennie. Mintha valahol mélyen... vonzana. Persze nem úgy, ahogy a kíváncsiságom hajt vagy egy nő kívánna egy férfit - amire nem vagyok képes még mindig. Hanem valahogy máshogy... Iriszeim már jó ideje őt fixirozzák és nem azt, hogy mit ír... valami furcsa, de nem tudnám megmondani. A bókos szavai elérnek a tudatomig, de csak nézem s próbálom megfejteni ezt az érzést. De aztán kezdett kínos lenni az, hogy nem tudtam hova rakni.* - Akkor erőltesd meg magad... pár hétig úgy sem bírok táncolni. * Motyogtam az orrom alatt s nem mondanám, hogy nem hiányzott a tánc. Ami szintén fura, de ráfogtam arra, hogy két hete nem táncoltam. Aztán jött az, hogy miért is akar bezárni. Én meg nem tudtam honnan, de ösztönösen jött a megoldás, mintha mindig is ezt csináltam volna. Pedig aztán nem vettem ki a részem semmi ilyesmiből. De ez nem gátolt meg abban, hogy Corvin elé tárjam. A bólintására meg csak a szemeim forgattam meg...* - Látom mennyire érdekel a dolog. De azt még melléraknám, hogy addig ne vállalj el semmilyen külön rendezvényt vagy foglalást. Ha hagyod, megcsinálom neked a bérszám fejtést, a tervrajzot nagy vonalakban, elé tárom egy hivatalos építésznek és bekérem az árajánlatokat. Bár akik a tánc iskolám csinálták azok jól dolgoznak és leginkább gyorsan. * Senki ne kérdezze, hogy miért ajánlottam fel. Bár mázli, hogy nem tőle kérdeztem meg, hogy miért van zárva a táncsulim. Na akkor tuti hülyének nézett volna. Pláne, hogy az emailjeim között sem találtam semmit. Aput meg még nem akartam felhívni. Semmi kedvem nem volt a féltéséhez, aggódásához. Egyben vagyok, ezt pedig sms-ben le is írtam neki.* - Nyugtató, hogy azért mert impotens vagy, még nem lettél pedofil. Mi történt? Behozod valamikor? * Kérdeztem rá Anne-re. Rég láttam a kislányt s nem volt titok, hogy kedvelem a kicsit. Egyetlen élő, lélegző valami amitől szeretem azt, ha hozzám ér, vagy egyáltalán nem zavar. Talán azért mert valahol mélyen vágytam arra, hogy nekem is legyen. Vagyis, ha megnézem a kisbabám körülbelül Annel lenne egyidős most. De az ugratás az ugratás... olyan feszült, hogy kedvem lenne megkérdezni, hogy mikor szexelt utoljára. Merthogy nincs rendben a nemi életével valami az fix. De aszem én befoghatom a hat évemmel. Így csak az iriszeim árulkodtak a kérdésről. Az övére viszont csak somolyogva dőltem előrébb s mutató ujjammal Corvin állát emeltem meg, míg a hüvelykujjam az alsó ajkára siklott.. de gyengédség nem volt benne, az távol állt tőlem.* - Egyszer... megmutatom Corvin, csak neked a kérés nem elég. Ki kell provokálnom, aminek addig nincs értelme míg ilyen szinten sérült vagyok. De ha már a tudásnál tartunk... említettél valami tesztelést, mikor az egyik nem épp kedves vendéget az asztalhoz szegeztem a minap... * Hangom kissé búgó, ám íriszeimből sütött a játszadozás annak ellenére, hogy a körmömmel felsértettem Corvin alsó ajkát. Senki ne kérdezze, hogy miért. De ha nem tett semmit, akkor a vére a körmöm nyomán kiserkent. De számítottam arra, hogy nem fogja hagyni. Viszont, azt nem hagytam, hogy hozzám érjen, így ha elakarta kapni a kezem, azt védtem. Vagyis megpróbáltam. Valami azt súgta, hogy ezt nem kéne, hogy nem szabad. De persze... mi a frász az, ami megakadályozhatna? Semmi olyan nem volt az életemben... hat éve... senkim nincs és nem is Corvin lesz az első. Oké, hogy cseszi a csőröm, de nem ennyire. Ő a főnököm, nem több. *
Hát, bocsesz, ha nem tűnt volna még fel, nem vagyok egy izgalmamban hiperaktív ugrómókus, ami szaltózik a felújítás hallatán. - Érdekelni érdekelt, hogyne érdekelt volna, de minek túrázzak rajta jobban és nagyobb elánnal, mint kéne? Pazar! - firkantottam fel, majd dobtam el a tollat és már hátra is dőltem, jelezve, hogy az ügyben övé a pálya. Még jó, hogy az emlékeivel együtt a hatékonysága nem veszett oda, így a munka nyűg részétől is megkímél... csak a pénzt veszi ki hozzá a zsebemből. Tipikus nő azért ilyen téren. Az impotenciámra vonatkozó megjegyzésére csak mordultam egyet, jelezve, hogy rendkívül szellemesnek találtam, majd újból magam elé húztam füzetet-tollat és írni kezdtem. Jaj de utáltam. A kicsi lány berágott rám, de majd kiheveri, kamaszként majd úgyis rosszabb lesz. - Sóhajtottam egyet. - Ha lehiggadt, hozom. Még csak az kéne, hogy idő előtt betoppanjon ide, és kifecsegjen mindent. Nem azért, mert velem akar kicseszni, hanem mert még túl őszinte és nem mindig tudja, mikor kell hallgatni, mit kell eltitkolni. Felvontam a szemöldököm, mikor megemelte az állam és az ajkamhoz ért. A farkasommal együtt éberen figyeltem, a tekintetemben valami megváltozott, már-már figyelmeztető lett - talán a pár hete történtek miatt is -, jelezve, hogy nem simogatástűrésre programozott pitiző kiskutya vagyok. De ez még csak figyelmeztetés volt, néma, alig észrevehető, nem pedig fenyegetés. Reflexből szóban válaszoltam volna, de gyorsan leesett, hogy az bizony több problémát is felvetne, szóval maradt az írás, ami annyira béna volt ebben a helyzetben, hogy arra szó nincs! Úgyse tudnád most azt megmutatni, ami engem érdekel. Ilyen állapotban, ennyire lestrapáltan. Felsértette a szám a körmével, én pedig nem tudtam lenyalni a vért, mert a fél nyelvem hiányzott! A tekintetem megint változott, kissé kihívó lett, várakozó nem mozdultam, az érdekelt, mit tenne, ha egy kicsit szabad kezet kapna, mer-e még valamit tenni, vagy ez minden, és... milyen irányba mozdulna? Deja vu-m volt, csak ezúttal nem öltöző, hanem iroda, nem, nem hiszek abba, hogy a történelem ismétli önmagát, abban viszont igen, hogy képesek vagyunk időről időre ugyanazokat a balfaszságokat elkövetni. Egy pillanatra lehunytam a szemem, az arc pedig, ami beúszott elém túl eleven volt és túl sok érzelmet tükrözött, a múlt, a pár héttel korábbi események és a jelen mintha összemosódtak volna. Rá néztem, megrántottam a szemöldököm és felszegtem az állam. Gyere, ha mersz! Bármit is akarj...
+16- bocsánat, nem vagyok cenzúrázós kedvemben így; csúnya szavak a reagban
//jah, nosztalgia. //
*Az újabb sorokra felkacagtam és csak a fejem ingattam. Nem, nem vettem észre. Én? Ááá... dehogy. Ja, irónia a köbön meg az is négyzetre emelve.* - Jogos... a mókus nem a te fajod... inkább majom. * Provokáltam szavakban, na és akkor most mi van? Köztudott tény, hogy mióta felvett szívom a vérét. Bár azt magam sem értem, hogy miért. Nem, nem éreztem úgy, hogy megengedhetem magamnak. Valamiért mondhatni, hogy ösztönös volt. Mindenki vérét szeretem szívni, a határait megkeresni... de az övét különösebben. Istenem, milyen mázli, hogy nincs itt Leo... ha most tudná, hogy mi megy végbe bennem. Tuti közölné, hogy ha nem figyelek Corvin lesz a vesztem. S a dolog számomra nem épp pozitív értelmében persze. Az érzelmek sosem lehetnek pozitívak. Csak hátráltatnak, mindenben.* - Öh... ez túl könnyen ment. Még csak azt sem tudod, hogy képes vagyok-e megcsinálni... ilyen dolgokat nem láthattál a referenciámban. * Tudtam, hogy nincs benne. Senkinek semmi köze ahhoz, hogyha úgy van, akkor Papánál segédkeztem annak ellenére, hogy az üzleti élet nem az én asztalom. Nem szerettem csinálni. S ha már önként és dalolva melózom, akkor legalább élvezzem azt amit csinálok. Sok hülye marhával egyezkedjen az, aki nem akarja a fejüket az első "nő, hülye az ilyenhez" álcázott megjegyzés vagy próbálkozás után a fejüket az asztalon szétverni.* - A nőkkel csak a baj van... csináltál volna fiút. * Vontam meg a vállaim könnyedén, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna. Nekem, az volt. Sosem vágytam lányra... talán pont azért ami történt, hogy elvesztettem a sajátom. De mindegy is... miért jut mostanában ennyiszer eszembe? Kezdek becsavarodni... ez tuti. Mi sem mutatja jobban, hogy önként nyúlok Corvin álla alá. Láttam a figyelmeztetést a szemében, de ez csak biztatás volt számomra. Szerettem a kétes dolgokat. Pláne, hogy nem is épp simogatni akartam. Barna íriszeim a másikat méregették, de hát... válaszolni nem tud, csak írásban. Ami nem kicsit vicces, de csak oldalra billentettem a fejem, hogy a szemem sarkából lássam mit ír... de azért őt is tudjam figyelni továbbra is. Érdekelt az arca, a reakciói.... ám talán pont a közönyének köszönhetően sértettem fel az ajkát. Vagy csak én akartam?* - Fájó pont... de igazad van. Így kevés... dolgot tudnék megmutatni. * Hangom továbbra is sejtelmes, bár talán le esett neki, az itt töltött hónapok alatt, hogy nem vagyok könnyen kapható. A vére illata azonban az én orromba is bekúszik s íriszeimbe csillogás kél. Egyszerre éhesen, állatiasan mégis valami lágysággal ami éles kontrasztba van a mögötte lévő kemény pillantásommal, amihez valami más is hozzá járul. Vágy. De hogy mire... azt senki ne kérdezze, én sem tudom. S nem is akarom megtudni. Láttam azt a mély kékséget, mely most szinte várakozón pillantott rám. Ujjam mozdult és kissé nyomást gyakorolva az alsó ajkára húztam rajta végig ezzel pedig szétkenve a vöröset rajta. Nem állt neki rosszul. Mégis... íriszeim vonzotta a látványa. Hol érdekelt már a szeme? Az enyémben azonban annál több minden volt látható... hisz az eddigiek mellé társult a vadság is. Az a fajta, amit csak a hülye tart vissza. Mondtam már, hogy nem vagyok normális? Evidens, hisz én azt tettem. Az elemi ösztöneim ellen ágáltam. Elvenni, megkapni mert kell. Az eszköz... az nem számít. Sosem számít, csak a cél... az éhség csillapítása. Ajkam megnyaltam, ahogy lehunyta a szemét... nem figyel. Mennyire egyszerű lenne istenem... jó, annak azért túlzás. De megkaphatnám, elvehetném... amire a dacos áll felszegése csak olaj volt. Testem kissé előre döntöttem az asztalon és az arcom megrándult. A frászba is már... viszont a keletkezett fájdalom csak még jobban szított. Adni... látni akartam a tekintetében. Ezekben a közönyös, üres s mégis annyit takaró szemekben, ahogy megtelik valami mással... élet? Ugyan, nem vagyok szentimentális... valami ősibb, elemibbet akartam ott látni. Fájdalom, félelem, vágy, harag... kiábrándultság - itt a lelkem megsajdult, de most figyelmen kívül hagytam, hiába volt olyan, mintha legalább a karom vágták volna le. - mindegy volt, csak lássam, érezzem. De nem álltam meg, másik kezemmel sem támaszkodtam, hanem a hajába túrva tartottam meg a fejét, hogy ne mozduljon semerre sem. A mozdulatom maga határozott, ellentmondást nem igazán tűrő... de a rövid haj hátránya, hogy könnyen kicsúszik, nincs rajta fogás. Na, csoda, hogy a hosszú hajat kedveltem? Mozdulataimban nem volt kétely, ingadozás vagy annak a jele, hogy meggondoltam volna magam mégis, lett volna ideje a másiknak kitérni, megállítani, vagy az isten tudja még mi mindenre. De pillanatokon belül, már az ajkam simított végig a másikén ezzel vörösre színezve a sajátjaim is. Fogammal haraptam be az alsó ajkam pár milliméterre az övétől, hogy végig húzva rajta "töröljem" le a vérét s így megízleljem. Korábbi éhségem csak nagyobbra szökkent, mintha csak egy gránátból húzták volna ki a pecket. S ennek örömére a következő harapásom az Ő ajkát érte, a beharapott darabon a nyelvemmel simítva végig.* - Mondták már neked, hogy éhes emberrel nem okos dolog játszani? * Persze, választ, azt nem vártam. Legalábbis nem szavakban. Hajánál tartó kezem csak kissé hátrébb feszítette a fejét, hogy a nyaka feszüljön. Pillantásom egy pillanatra az ütőerére tévedt, a nyaka vonalára de visszavándorolt a tekintetébe. Ha írni akart, vagy a füzetért nyúlt az állánál elengedtem és elkaptam a kezét. Nem vártam választ. Láthatta rajtam a választ, ahogy tudhatta, hogy én is tudom az övét. Tudja Ő, csak kurvára nem érdekli. De akár elkapva a kezét, akár nem ha volt alkalmam, akkor hirtelen hajoltam ki a nyakához s haraptam belé. Persze úgy, hogy épphogy csak felsértsem. Ami sikerült, ha hagyta persze... így evidens mód, nem is épp romantikus, izgató célzattal tettem, amit...*
Egyszerű a képlet: te javasoltad, te tudod, te csinálod. Ha nem sikerül, max megnyúzlak és lesz egy klassz ágyelőm. Remélem a hátad nem heges. Az a vicces, hogy nem átvitt értelemben gondoltam a nyúzást, tényleg megtenném, bár abba belehalna. Akkor nem teljesen nyúznám meg, csak... kicsit. Vagy apránként, részletekben. Nem én hoztam össze Anne-t. Ez volt az az infó, amit olyan szépen és hosszan kifejtve megírtam neki azon az ominózus estén mailben, Bognár meg, mint egy szadista állat törölte írói karrierem kezdetének csíráját. És a nyelvemmel a szónoklástól is megfosztott, egyetlen önkifejező eszközömként még a végén a saját véremmel való festést hagyja meg. Simán előfordulhat, de ez - sem - tudott meghatni vagy megrémíteni. Láttam azt az ismerős vágyat a szemében, éreztem a mozdulataiban, a pórusaiból áradni, elemi volt és vad, minden gátat próbára tevő, ösztönből fakadó. Ugyanaz, mint amikor vívtunk, amikor az öltözőben voltunk, amikor feltüzelte a vér, a veszély és a harc gondolata. Mindez csábította, hogy vért onthat, hogy a vérét vehetik, hogy méltó, vagy épp jóval erősebb ellenfélre bukkanhat... Meg tudtam érteni. A pillanatnyi fájdalom, ami a hasába nyilallt, nem állította meg, s ettől valamiféle elégedettséget éreztem. Helyes, ne foglalkozzon vele, azzal törődjön, ami igazán számít most neki, amit meg akar kapni, amire vágyik. Mikor a hajamba markolt és hátrafeszítette a fejem, szinte birtoklón, kicsit megrándult a szám, mintha vicsorra készültem volna, torkomból egy pillanatnyi. alig hallható morgás szakadt fel, legalább annyira a tetszés, mint a nem-tetszés jeleként. Domináns vagyok, én uralok, ne engem uraljanak! Csakhogy ebben a helyzetben, ezzel az éhséggel, ami belőle áradt izgató volt kicsit a préda bőrébe bújni, megízlelni, milyen úgy valaki kezei között lenni, hogy engem néznek zsákmánynak és én engedek ennek az érzésnek. Persze csak módjával és rövid időre. A farkasoknál az alsó ajak harapdálása könyörgést jelent. Magamban jól szórakoztam azon, hogy Eli most az én fajom nyelvén tulajdonképpen könyörgött, kérlelt, méghozzá a tudtán kívül, s ez tetszett, nem is kicsit! Akaratlanul is visszahelyezett a domináns pozícióba, holott a többi mozdulata igyekezett másról árulkodni. Elégedetten rándult ragadozómosolyra a szám sarka egy szívdobbanásnyi időre, aztán a kérdésére megint. Mintha ugyan bármiféle veszélyt is jelenthetne rám nézve! De ez a merészség így, hogy a saját életén kívül mást nem kockáztatott, tetszett. Így vakmerő volt, két hete felelőtlen. Nagyon nagy különbség. Dehogy akartam én írni, foglalkozott a halál most a körmöléssel, vagy a szövegeléssel! Rekedtes kuncogást hallattam, mikor a nyakamba harapott, s ez volt az a pont, ahol meguntam, hogy még mindig az asztalon ücsörgött és csak úgy hajolt felém, közelebb, vagy éppen le. A tekintetem már távolról se volt olyan közömbös, pechére, bármennyire is tart impotensnek, nem vagyok az, ez a kis játszadozása pedig eléggé felcsigázott. Így aztán, ahogy a nyakamhoz hajolt, megragadtam és szemből, lovagló ülésben az ölembe húztam, kezem automatikusan simított fel hátán, majd vissza le fenekéhez, aztán tovább le a combján, s a tőrjéig meg se álltam. Ha nem állított meg, kikaptam a tokjából, ha a kezem után kapott, hagytam, hogy lefogja azt, cserébe viszont én jöttem másik kezemmel a hajnál-fogva-hátrafeszítős mutatvánnyal, és húztam végig karcosan fogaimat állkapcsa ívén.
- Bájos vagy mint mindig... de ágymelegítő hasznosabb, mint az ágy elő... ha nem tűnt fel, vékony vagyok ahhoz, hogy használható ágy elő legyen belőlem. De ha érdekel... nézd meg. * A frászt. Na azt nem fogja, mármint megnézni. A hátamon azt hiszem nincsenek hegeim. Mondjuk érdekes lenne ha volna... soha, senkit nem engedek a hátam mögé. Attól óvatosabb vagyok, de úgy látszik megvolt a haszna... Corvinnak jó lesz ágyelőnek. Anyám... csak egy lehetőséget vázoltam fel. Gőzöm sincs, hogy megtudom-e csinálni úgy, ahogy azt Ő szeretné. Ahhoz nem ismerem eléggé... de majd lesz valahogy.* - Nem te? * Szaladt fel a szemöldököm. Ez nekem teljesen új információ volt. Én azt hittem, hogy a kicsi vacak Corvin lánya. De annyi baj legyen. Ahogy láttam ez nélkül is szereti Annet. Talán az egyetlen ami számít neki valamit az életben. De az Ő dolguk, nekem semmi közöm hozzá. Viszont ahhoz már annál inkább volt, amit a másik volt képes előrángatni belőlem. Még csak azt sem tudom, hogy honnan tudtam ennyire pontosan belőni azt, amit keltett. Rég nem éreztem, nem vágytam vérre ennyire, mint most. S tudtam, hogy általában hiába rejtem jól az érzéseim, a gondolataim, a reakcióim... most szinte nyitott könyv vagyok a másiknak. Ez bosszantott, de nem eléggé, hisz folytattam. Ahogy az érzéseim, a pillanatnyi fájdalmaim sem állítottak meg. Pedig... valami még mindig azt súgta, hogy ez nem jó, ezt nem szabad. A megérzésem nem csalt, hisz ahogy a nyakába haraptam, kezei határozottan rántottak, húztak az ölébe még mielőtt észbe kaptam volna. Én erre tudtam be a megérzésem, hisz a hirtelen mozdulattól és az érkezés adta "becsapódásnak" köszönhetően összerezzentem. A sebem pedig egy apró ponton felszakadt. Nem volt nagy, de éreztem ahogy a vérem kiserken s annak melege apránként itatja át a felsőm. A térdem viszont bevertem a szék oldalába, de ez érdekelt a legkevésbé. Csak nagyot nyelve igyekeztem pár pillanatig nem mozdulni, hogy a keletkezett fájdalom kissé halványuljon, vagy legalább megszokjam és persze ajkamba harapva igyekeztem elfojtani a nyögésem, mely közel sem írható annak a számlájára, hogy ez jól esett. Hogy is eshetne, mikor csillagokat láttam? A mosolya helyett. Éreztem, ahogy a keze a hátamra siklik s vissza... de közel sem zavart annyira, mint ahogy annak kellett volna. Dejavú érzésem lett, de az életem tenném rá, hogy ilyen helyzetben nem voltam korábban. Bárkit, bárkinek képes vagyok neki menni aki hozzám ér, irritál még a legapróbb, legártatlanabb érintés is és most meg... A fájdalom ködéből kirángatott ama szándéka, hogy a pengém elvegye. Kezem automatikusan kapott az övé után, hogy megállítsam... Tekintetem kissé meghűlt, a korábbi vágy halványan pislákolt benne. Mintha ezzel az egyetlen mozdulattal, szándékkal egy vihar söpört volna végig bennem.* - Vannak dolgok amiket csak akkor kapsz meg, ha én magam állítom beléd. Felejtsd el, hogy bármelyiket is megkapod Corvin. * Hangom kissé rekedtes volt, hisz bármennyire fáj belátnom, nem vagyok fából én sem. Ahogy az Ő tekintete teljesen másról árulkodott mint korábban. Láttam benne a vágyat... s azt hiszem, hogy megkaptam amit akartam. Elemi, ősi érzés váltottam ki belőle. Én magam voltam az eszköz ahhoz, hogy megkapjam amit szeretnék. Ujjai a hajamba túrtak s nyakam megfeszült, így pillantottam le rá miközben a fogai az álam karcolták egy halk sóhaj szakadt fel belőlem s szabad kezem a nyaka vonalán simított végig. Ettől az egyetlen megmozdulásától a vágyam kissé felszökött, s ajkaim szóra nyíltak. * - Nem tudom, gőzöm sincs miért nem próbáltalak már meg szét szedni csak azért mert hozzám értél... * S akár húzta a hajam, akár nem, a füléhez hajoltam kissé. Már persze, ha nem tartott meg erőszakkal. Ha nem, hát folytattam, ám ezúttal már suttogva.* - Azt meg végképp nem, hogy miért akarlak. De, megkaptam amit akartam. Eressz. * Hangom lágy. Azonban olyan ostoba én sem vagyok, hogy bevalljam; lelkem minden pillanatban sajgott. Amennyire vágytam a vérére, rá magára ott belül, az a kő szívem legalább annyira tiltakozott is ellene. Olyan volt, mint mikor még szerelmes kamasz voltam és nem létezett számomra senki, csak a szeretett fiú. Mint ahogy akkor is sajogtam, mikor csak játszottam tudván, hogy nem teszek semmi olyat, amivel megbánthatom azt, akit szerettem. Csak a dolog ott hibádzott, hogy most... nem volt szeretet férfi az életemben. Nem voltam szerelmes... ám az érzés ugyan olyan volt. Én, érzek... ez felháborító. Az meg méginkább, hogy a szerelmem, a szívem a Senkiért sajog, tiltakozik és ágál valami olyan ellen, amire vágyom. Finoman a fülcimpájába haraptam s ha hagyta, hát felálltam.* - Viszont kérem az elsősegély dobozt... ha nem jössz zavarba rendbe raknám a sebem, mielőtt még rendőrt hívnak. * Nem, nem állt szándékomban kimenni vagy kiküldeni a másikat. Melltartót már mindenki látott ahogy csúnya sebet is... nem féltettem a lelki világát. Hangom ezúttal már nem karcos, azonban azért az amit okozott ilyen könnyen nem múlt el belőlem, a testemből. A simogatása mely a fájdalom ködén keresztül is - vagy épp pont ezért - borzongással töltött el, s érintése nyomán szinte égtem. A francba is... mi van nekem az érzelmi világommal? Miért érzek olyat, amire semmi okom sincs? S leginkább; Miért hagyom, hogy irányítson? *[/color]
A visszakérdezésére megráztam a fejem. Sokan hiszik ezt, akik nem ismertek még, mikor Anne-t befogadtam és mindenkit meglepek vele az esetek 99%-ában. Hiába, önzetlen és jóságos cselekedetet feltételeznek rólam első sorban - nem is ok nélkül -, Anne pedig egy kirívó eset, ez van. Éreztem rajta azt a leheletnyi tiltakozást, ellenállást, hogy valami akadályozza, visszatartja kicsit, s volt egy sejtésem azt illetően. Mikor az ölembe húztam, megéreztem a vére illatát, s tudtam, hogy felszakadt a hasi seb, oda néznem se kellett, elég volt az aroma, ami több volt, mint olaj a tűzre. Tekintetemben állatias fény gyúlt, tisztán jelezve, mennyire ínyemre van a dolog, torkomból pedig kissé gúnyos-morgós nevetés gurgulázott fel arra, hogy hogyan és miként is kaphatnám meg a tőrjét. Ja, igen, nem emlékszik rá, hogy mi vagyok. Ragadozó vigyorra görbült a szám, amikor arról beszélt, hogy ne érti, miért tűri az érintésem. Én tudtam, s lassan valahol kezdett szórakoztatni, hogy ennyire nem érti, mi miért van, miért reagál úgy ahogy, vagy miért nem úgy reagál, ahogy azt gondolja, hogy kéne neki. Közelebb húztam, hogy csípőtől felfelé szinte tökéletesen összesimuljunk, de annyira nem bódított el, hogy ne értsem a szavakat, amiket a fülembe súgott. Engedtem a haján, nem akartam megkopasztani, egyébként is jó volt, ahogy duruzsolt, még ha mordultam is egyet a szabadon engedési követelésére. Heh, ő megkapta, remek, de én még nem, sőt, most kezdtem csak el akarni. A fülcimpámba harapott, de felállni már nem tudott, azt nem hagytam. A fenekébe markoltam és követelőzve dörgöltettem ágyékát az enyémhez, majd hajoltam a nyakára és húztam végig ajkaimat finom ívén, majd haraptam belé kissé erősebben. Egyik kezem a felsője alá szökött, hogy bőrét tapinthassam végre, másikat a vérrel átitatott részhez vittem, két ujjamat végighúztam rajta, majd a kis kóstolót, ami ujjbegyeimre került, a szemébe nézve nyaltam le. Még mindig nem rossz. Elkezdtem róla... "lesegíteni" a felsőjét, hiszen a sebét rendbe kellett tenni. Kár, hogy az arckifejezésem, nem épp aggódó doktorbácsi volt, inkább helyzetet kihasználni vágyó doktorbácsis.
*Gúnyos nevetésére csak figyelmeztetően villantak meg az íriszeim a másikra. NE szítsa a tüzet, ne provokáljon mert tényleg megkapja az egyiket s még csak lelkiismeret furdalásom sem lesz miatta. Pláne, hogy láttam micsoda önelégültséggel tölti el az, hogy még be is ismerem azt, hogy már rég darabokra kellett volna szednem, az első érintésénél. S ezzel pedig azt is, hogy valahol nem akarom. Ha akarnám, megtenném. Ha nem esne jól, akkor pedig nem akarnám. Ezt tudom. Legalább akad valami amit tudok is. No meg az, hogy az őszinteségem fog egyszer a sírba vinni. Tekintetét látva meg kellett állapítanom, hogy kimondottan tetszik az, amit látok. S nem is eresztettem pár pillanatig, csak az enyém kapcsolódott az övébe. Veszélyt sugallt, s ezzel csábított. Ígért, némán, hangtalan s ezzel kíváncsivá tett. De nem eléggé ahhoz, hogy figyelmen kívül tudjam hagyni azt, ami ott belül zajlott le. S így meg is tettem azt, amire ez vitt. Az értelmetlen káosz miatt, igyekeztem "szabadulni" a helyzetből. Tévedtem... ha az őszinteségem a sírba visz, Corvin egyenesen a Pokolba taszít. Nem zavart, legalább lesz társaságom a személyében. Határozott mozdulata elárulta, hogy nem megyek sehova, ha csak Ő nem akarja. Ez egyszerre imponált és bántotta az önérzetem. A gyengédség nem az én asztalom, azonban a tehetetlenség egyszerre képes izgatni és csak azért se üzem módba küldeni. Egy halk, elfojtott nyögés szakadt fel a torkomból, azonban a kezembe már ott is volt a pengém, mely a csuklómról csusszant ki és egyenesen Corvin vállát akartam a székéhez szegezni. Legalábbis a szándékom ez volt miközben Ő megharapott. S bár a testem megremegett, kezem még csak meg sem rezzent. Biztosan tartottam a tőröm, melynek két éle volt. S bizony az egyik oldala recés... Azonban számítottam, arra, hogy ez nem lesz ilyen könnyű, mi sem árulkodott erről, hogy védte... A hátam simító kezének köszönhetően felsőtestem ismét a másiknak feszült és egészen közelről néztem a szemeibe. Szólni akartam, de mit mondhatnék most? NE játszon a tűzzel? Azzal csak biztatnám azt hiszem. Így nem szóltam, hagytam, hogy tekintetemből olvassa ki, ahogy azt is, hogy egyáltalán nincs ellenemre ez a helyzet. De talán fordítva működhet...* - Vérért, vért... semmivel sem veszek el többet, mint amit Te magad is teszel Corvin... de ha kihívás elé teszel... * Abba úgy belesétálok, hogy azt öröm nézni. De nem fejeztem be, ráhagytam a folytatást. Amire alkalma nem volt, mert védésként akár hátra csavarta a kezem, akár nem szavaim végén az ajkára csaptam le. Mohón, vad határozottsággal s felsőtestem már önként feszült neki, ahogy a combjaim is. Sicc innen ostoba érzések!!! Most hagyjatok... de azok nem múltak... bármit megadtam volna, hogy eltűnjenek vagy megfejtsem őket. *
Nincs ellenére, egy kicsit se és semmi se, ahogy éreztem, mert éreztem és érzékeltem. Hagytam, hogy a farkasom is felmérje, hogy egész lényem ezáltal megfürödjön mindabban, ami belőle áradt. Volt benne valami csábító, mint amikor az erőben vagy, rohansz a fák között, üldözöd a vadat, de amikor megáll, már nem akarod felfalni, amikor odalép hozzád, nem akarod megölni. Csak arra vágysz, hogy ujjait a bundádba túrja, hogy finoman, mégis erélyesen megsimítson, miközben érzed, hogy méltó rá, megérdemli, elnyerte a jogot erre. Az ösztön tudja, az ész viszont nem hagyja. Az nem engedi, hogy elcsábuljak, mert tisztában vagyok vele, hogy annak milyen következményei lennének. A legutóbb az öltözőben még nem volt semmi probléma ezzel, de itt már lett volna, ez nem olyan volt, ez veszélyesebb nekem. Nem engedhettem meg magamnak újabb fatális hibát, ez pedig az lett volna, bármennyire is könnyű lenne neki engedni. A csókját viszont képtelen voltam elutasítani. Kis kóstoló, semmi több, csak ennyi - ennyi nekem is jár, nem? Igen, csak röviden. Csonka nyelvvel csókolni amúgy nem buli, szóval igyekeztem úgy alakítani, hogy ne nagyon tűnjön fel a hiány, de még így is kínzóan érzéki volt az egész nekem, s azon kaptam, magam, hogy a karmaim kezdtek előbújni. A vérét is akartam, még mindig, bele harapni, hogy kiserkenjen, hogy vékonyka patakokban folyjon... Eltoltam magamtól és le az ölemből, hogy lábra kelljen állnia, szinte vele együtt pedig én is így tettem, majd a pillantását kerülve elengedtem és elléptem tőle. Most sajnáltam, hogy nincs ablak ebben az átkozott irodában.
Segítettem neki ellátni a felszakadt sebet a hasán, de közben gondosan ügyeltem rá, hogy a lehető legritkábban nézzek a szemébe, és minél előbb rendben legyen, hogy mehessen. Amit kellett megbeszéltünk, olyan is volt, amit nem kellett volna, úgyhogy épp ideje volt mindkettőnknek menni a dolgára. Ne tudja, hogy mi van bennem, senki se tudja, senki se lássa, senki se sejtse. Elég sok baj volt már körülötte, körülöttem nem különb, nem adok még mindez alá plusz egy lovat, ami azt illeti, Bognár se érdemelné meg, bármennyire is ne csípjem a Kopaszt, ezt tudom. Még szerencse, hogy az eszem tudja tenni a dolgát... Amikor Evelyn kiment visszaültem az asztal mögé és nem tudom miért, de eszembe jutott az e-mail, amit azon az ominózus estén írtam neki. Abban lecsupaszítottam magam, láthatott mindent belőlem... aztán egyetlen mozdulattal, és később egyetlen őrző tette az egészet semmissé...
//Köszönöm szépen a játékot és sajnálom, hogy eddig húztam! o.o //
Kezdőlap
//
//
