Apa: Stephen Willson – ember, él. Tapasztalt favágó egy helyi vállalatnál.
Anya: Cadhla Willson, egykori Cadhla Slane – ember, él. A polgármesteri hivatalnál dolgozik, mint ügyintéző.
Testvérek: –
Egyéb hozzátartozók: Flynn Slane, ember nagypapa, halott. Katona volt az ír hadseregben. Felesége, Sheila, szintén halott.

Óvatos, megfontolt, nyugodt jellem. Felszínes beszélgetésekre mindig kapható, de az alapvető információkon kívül nem szeret megosztani magáról semmit – kivételt képeznek a barátai, közeli ismerősei. Nagyon sok minden érdekli: örömét leli a természetben, a játékokban, a tudományban. Ám elsősorban az emberi életek megmentése és a betegek ápolása az ő feladata, így mindig a munkáját helyezi mások elé.
Nem hisz az okkultista, természetfeletti dolgokban, ilyen téren földhözragadt személyiség, de időnként megmagyarázhatatlan eseményeket tapasztal. Ilyenkor kétségbeesetten győzködi magát arról, hogy nem bolondult meg.
Megvan a maga rutinja, és nem szívesen zökken ki belőle. Nyugodtan, precízen végzi a rá bízott feladatot, miközben kedves szavakkal igyekszik lenyugtatni a pácienst. Kudarcként éli meg, ha nem ismerik el, és ha megbízhatatlannak találják.
A gőzt vadászattal, illetve szerepjátékkal vezeti le. Rajong az íjászatért, ha teheti, hetente kétszer is kijár a Fairbanks közelében lévő erdőbe gyakorolni, vadászni. Szerepjátékok közül a WoD rendszerét ismeri, barátaival Werewolf: The Wild Westet szoktak játszani. Szívesen megismerkedne a Vámpírral is, ám erre eddig nem volt lehetősége. Játékai során nagyon különböző karaktereket visz, ám nagyon kedveli a kaotikus jelleműeket.
Nehézségek nélkül mutatja ki érzéseit, de retteg arról, hogy visszaélnek szeretetével és bizalmával, ezért komolyabb gondolatait csak barátaival osztja meg. Könnyen barátkozik, de pont a félelme miatt nehezen mélyíti el a kapcsolatokat.

Egyszerű, természetes szépséggel megáldott hölgy. Az arca egy bűbájos, vörös angyalé, szemei az erdő zöldjét idézik. Kisugárzása nyugodt légkört biztosít.
167 centiméterével kicsit kimagaslik az átlagos magasságú nők közül, főleg, hogyha selymes haját még fel is tornyozza egy szoros kontyba, vagy ha magas sarkú cipőbe bújtatja hosszú lábait.
Általában világos, kényelmes ruhákat hord, ám mindig figyel az eleganciára. Még a vadászat alkalmából sem hanyagolja el külsejét.
Lehengerlő a mosolya, amit nem rest megosztani a kedves publikummal.

Lassan, hangtalanul lépkedek a sűrű aljnövényzetben. A megszokott útvonalat követem, ahogy mindig is. Elhaladok egy ismerős fa mellett, amit a kezdetekben egy fehér csíkkal jelöltem meg. A festék még mindig látszik rajta, még ha halványan is.
Magamba szívom az erdő ismerős hangjait és illatait. Aztán hagyom, hogy a vadászösztönöm vezessen, mutassa az utat. Már rég megtanultam, hogyan vegyem észre a jeleket az avarban, hogyan hegyezzem a fülem egy rezzenésre figyelve. Lassan, de biztosan tapasztaltam meg a vadászat különös szabadságát a saját bőrömön.
Mozdulatlanná meredek, amikor egy őz jellegzetes mozzanatát vélem felfedezni. Az állat ott áll előttem, olyan harminc méterre lehet. Elmosolyodok. Most kezdődik a legjobb rész. Az adrenalin szétárad a testemben.

Anyu és Apu az étkezőasztalnál ültek. Éppen azon vitatkoztak, hogy visszamenjenek-e Írországba Anyu szüleihez. A nagypapám éppen akkor betegedett meg, és Nagyinak szüksége lett volna némi segítségre. Anyu testvérei nem tudtak volna hazamenni, hiszen Ausztráliában éltek. Mi sem voltunk olyan közel, de mégiscsak közelebb, mint a többiek.
A kérdés nem aznap dőlt el, mert Apunak munkába kellett mennie. Én gyermekként csak sírni tudtam akkor még, nem értettem, mi történik körülöttem. Csak Anyu elkeseredett arcára emlékszem, és a könnyei sós ízére. Fel-felvillannak még képek a színes csomagjairól. Aztán átvitt a szomszéd nénihez, akinek macskaszaga volt, hogy a teljes napot nála töltsem mindenféle törékeny dolog között.
Amikor Apu értem jött, a ház kissé romos volt, de szerencsére nekem semmi bajom sem volt. A szomszéd nénihez azóta tilos átmennem.

Óvatosan felajzom az íjam. Túl hangos vagyok, a vad észrevesz. Szökken, és máris messze jár. Szitkozódva húzok ki egy nyilat a tegezből, miközben az őz után eredek. Közben idegesen próbálom visszazökkenteni magam a megfelelő hangulatba. Ehhez újabb emlékekre van szükségem.

A nagyszüleim Anyuval együtt megérkeztek hozzánk. Izgatottan ugrottam édesanyám nyakába. Majdnem egy hónapig távol volt. Nagyapa egészségesen rám mosolygott, majd elővett egy kis csomagot. Egy édes kis párna volt az, amit azóta is őrzök. Hozzám nőtt. Teodornak neveztem el.

Hosszas percek után megáll egy kis csermelynél. Elég távol vagyok tőle, hogy ne érzékelhessen. Felhelyezem a nyilat az idegre, majd megpróbálok közelebb lopakodni, hogy az állat lőtávolságon belül legyen.

Évekkel később, már iskolás koromban kaptam meg az első íjamat Nagyapától. Emlékszem Apu elkeseredett arcára, amikor meglátta a kezemben a fegyvert. Ne aggódjon, intette Nagyapa, majd ő mindent megtanít nekem, ne aggódjon, nem lesz semmi baj. Minden hétvégén kijártunk az erdőbe, ahol először megtanultam a helyes tartást, és az alapvető mozdulatokat, míg végül eljutottunk addig a szintig, amikor már élő vadra lőttem. Ehhez persze szükség volt Nagyapa végtelen türelmére és kitartására. Akkor vált a vadászat szerves részemmé. Mire gimibe mentem, már mindent tudtam az erdőről, az ott élő állatok természetéről, és a túlélés művészetéről. És ebben az időszakban alapoztam meg sziklaszilárd jellememet is.

Az emlékek segítenek összpontosítani és célozni. Ez mindig is így volt. Világéletemben így vettem üldözőbe az áldozataimat.
A nyíl kipattan, hasítja a levegőt. Aztán az őz összeesik. A vállánál találtam el. Nem halálos a lövés, de arra elég, hogy ne szaladjon tovább. Kifújva a levegőt haladok felé, miután leeresztem az íjamat. Az íjat, amit már a saját kezemmel készítettem.

Kitty rám vigyorgott azzal a pajkos mosolyával, amitől minden srác elolvadt. Kitty, Kitty, hát szabad ezt? Miért hagytam, hogy elrángass ide? Olyan nevetséges... Még sosem voltam házibuliban, abban igazad van, hogy ki kell egyszer ezt is próbálnom, de mégis... Tudod, hogy nem vagyok jó a haverkodásban.
Matt félénken közeledett, Istenem, de édes volt! Eddig észre sem vettem, csak egy barát volt a sok közül. De végül komolyra fordultak a dolgok. Szilveszterkor már együtt voltunk, még a születésnapomon is. Aztán májusban elváltak útjaink.
Kitty, Kitty, mit is csináltál Matt-tel? Miért láttak Titeket szombat este együtt? Hm?

Előveszem a vadászkésemet, és elvágom Kitty – akarom mondani az őz torkát. Becsukom a szemem, mikor Gaia visszaveszi az állat lelkét, és elmormogok egy köszönömöt. Nem tudom, miért is teszem ezt, hiszen nem vagyok vallásos.
Leöblítem a kezem a hűvös csermelyben. Nézem, ahogy elmossa a vért a víz.

Zokogva feküdtem Nagyapa holtteste mellett. Nagymama még a halálban is fogta a kezét. A mentők elrángattak a véres testek mellől. Meg akartak vizsgálni, de nem hagytam magam. Mondtam, előbb a nagyszüleimet vizsgálják meg, mondtam, hogy nekik segítsenek. Ők már megtettek mindent, mondták, már megtettek mindent. Hazugság, üvöltöttem.
Az autóbaleset után hónapokig nem mozdultam ki, csak iskolába mentem, és tanultam, amikor kellett. De nem kezdtem semmit se magammal, egyvalamit kivéve: elhatároztam, hogy segíteni akarok az embereken, ha már a nagyszüleimnek nem segítettek. És az is eldőlt bennem, hogy nem ülök autóba, amíg huligánok repesztenek az utcákon.

Hirtelen felállok a vad mellől. Pedig már épp nekiláttam volna a kizsigerelésének. Káromkodok. Idáig elhallatszik a farkasüvöltés. Ennyit Apu ünnepi vacsorájáról. A farkasok északon lehetnek, tehát délnek megyek, minél messzebb tőlük. Óvatosan haladok az erdőben, nem eshetek el. A bestiáknak ma jó napjuk lesz. Ingyen prédát hagytam nekik. Ezt már sokadszorra játsszuk el. Mindig a legjobbkor ütik fel a fejüket. Nem is értem. Fenébe Eireann, szedd már össze magad!

Anyuval kacagva ugráltunk a nappaliban, a felvételimről értesítő borítékot rázva. Felvettek, ápolónő leszek!
Az egyetemi évek gyorsan elszálltak. Időközben megismerkedtem néhány fiatalemberrel, de nem tudtam teljes mértékben nekik szentelni magam, hiszen szinte csak a tanulásnak éltem. Szemem előtt lebegett a cél, ami majdnem minden nehézségen átsegített. Repültek az évek, mígnem lediplomáztam. Kiváló tanulmányi eredményem és az évek alatt gyakorlatok során összegyűlt pozitív visszajelzéseknek hála, hamar találtam magamnak munkát. Örömmel dolgozok a mai napig a városi kórházban. Még ha fiatal is vagyok, sikeres eredményeket értem el, a főnököm elégedett velem.
Az egyetemi évek alatt ismerkedtem meg az egyik legizgalmasabb dologgal: a szerepjátékkal. Imádom, a vadászat mellett ez az egyetlen mód, mellyel le tudom vezetni a belső feszültségemet. Pár hete ismerkedtem össze Evangeline-nel és Jerichoval, akikkel rendszeresen játszunk. Valami nem stimmel a srácokkal, de nem tudnám megmondani, hogy mi. Talán olyan, mintha a természetbe tartoznának.

Egyre közelebbről hallom a farkasokat. Itt vannak körülöttem, de szerencsére hamarosan kiérek az erdőből. Megbolondult ez a város, én mondom.
Még egyszer hátrapillantok a vállam fölött, és az íjamat visszahelyezem a hátamra. Ezek a farkasok másmilyenek, mint az eddigiek. Éreznek.

Amiket szeret:
- Vadászat
- Szerepjáték
- Mások segítése
- Régi, klasszikus filmek
- Klasszikus párostánc

Amiket ki nem állhat:
- Másokat szenvedni látni
- Politika
- Tél és hideg

Rövidtávú célok:
- Beszerezni egy Vámpír könyvet, és rávenni a többieket a játékra
- Elejteni egy őzbakot

Középtávú célok:
- Komoly előléptetésben részesülni
- Elmélyülni a munkában
- Talán családot alapítani, párt találni

Hosszútávú célok:
- Egy idősek otthona létrehozása
- Tanítványt találni, akinek átadhatja a vadászattal kapcsolatos tudásait

Forrásmegjelölés: Evangeline Montelini és az összes többi alteregója.

Hirdető: –

Avatar/Play by: Rachel McAdams - Ginger Willson