Kaptam egy telefont, hogy valaki hozott nekem valamit. Ezért le kell másznom, ami nem annyira egyszerű, mert még mindig nem vagyok százszázalékos. A botomat elveszem az ajtó mellől s rátámaszkodom járás közben, mert még mindig sántítok. Lebicegek az emeletről, hogy lássam, ki az, s mit akar. Felismerem az asszonyt aki nem szól egy szót sem, csak a kezembe nyomja a borítékot. Én azért köszönök neki s mivel ma egy sms-t sem kaptam Eli-től már kérdezném, hogy minden rendben van-e, de az asszony se szó, se beszéd faképnél hagy. Nem kicsit lepődök meg ezen a viselkedésen s helyben bontom ki a borítékot. Először egy képet húzok ki, mely fekete hátterű és valami szürke maszlag van rajta. Jobban szemügyre veszem és látok rajta valami babszemet is, de fogalmam sincs, hogy mit ábrázol. Aztán pedig a cetlit húzom ki melyen a Gratulálok szó áll sok-sok kérdőjellel. Nah így már leesik, hogy mi van a képen s csak egy pillanatra nézek rá újra. nem kell több, mert így is a retinámba éget. Azonnal összegyűröm a két cetlit is és a borítékot is. Nem tudom mi öntötte el előbb a testemet, a meglepetés, a sokkolódás, a csalódottság, a düh, a félelem vagy a kételkedés. Az is lehet mind egyszerre csapott be. Amint biztosan tudok, hogy lángol a fejem. A bot pedig kiesik a kezemből, melyért után nyúlok. Itt nem ereszthetek ki semmit, hiszen civilek is vannak. Pedig mindjárt felrobbanok. Már az sem érdekel, hogy mennyire fáj a lábam csak elindulok a bár felé. A folyóson haladok ahol most egy teremtett lélek sincs. Jó alkalom, amit ki is használok, s bele verek párat a falba. Olyan erővel, hogy fel sem tűnik, már az első ütésnél kiserkent a vérem. Legszívesebben kiengedném a farkasom, hogy tisztuljak, de ez nem tanácsos jelen körülmények között, ezért a pulthoz sétálok. – Ötöt a szokásosból! Hangom sokkal nyersebb, mint amihez bárki is hozzá szokott s a pultos kikerekedett szemekkel néz rám, de kiszolgál. A poharakat sorba rakja s én gyorsan eltüntetem onnan a tartalmat. Nem értem, hogy lehet, az, ami megtörtént. Jó nem védekeztünk, de soha nem is kellett, hiszen nekem nem lehet gyerekem vagyis farkastól nem. Eli pedig ember és nagyon úgy tűnik, hogy az élet ki akar cseszni velem. Nem elég, hogy van egy veszélyes farkas a környéken, aki majdnem megölt, de még terhes is. Nem térek magamhoz. Meg is akarja tartani? Fogalmam nincs, mert hamarabb igazodom el egy sor színes gyöngyön, mint Eli-n. Ha pedig nem akarja megtartani akkor miért küldte? Ki is hagyhatott volna ebből nem? Oké, ez szörnyen önző volt. Kérek még egy kört ebből a kombiból s azokat is lehúzom. Most menjek vagy ne? Ebből tuti megint valami veszekedés lesz, aminek az lesz a végé, hogy megint összetöröm. Remek-remek mondhatom. Csak beszélnem kell vele, de csessze meg jó sokszor akkor is. Kocsim sincs, mehet abba az átkozott klubba gyalog. Kell még egy kör, így megint töltetek magamnak s a pultos most már megszólal. – Neked nagy gondod lehet, ha ennyit iszol, mert nem szoktál
***
A botomra kell továbbra is támaszkodni, de nem csak azért, mert fáj a lábam, Azt most nem érzem azonban azt a 15 pohár pálinkát már annál inkább. talán nem volt jó ötlet ide jönni, de ha már itt vagyok, akkor nem fogok kint maradni főleg úgy nem, hogy papucsba vagyok. A fene sem gondolta volna, hogy elmegyek a hotelból, de ha ez még nem lenne elég akkor egy szürke melegítő nadrág van rajtam, melyhez egy fehér póló társul. Így be sem engednek, ide, ezt onnan tudom, hogy mikor átlépnél a küszöböt vagy mit egy bizitőr állít meg, s közli nincs bemenettel. Hogy nekem ne lenne? Mit képzel ez a madár? – Don.....Dan.....Dun...* pedig itt van a nyelvemen és már fejben ki is mondtam a nevét, de valahogy a torkomon nem akarnak kijönni a szavak. Már mondanám neki, hogy segítsen mikor megszólal. - Duncan Corvin?* talált idióta*– jah, az-az, igen* ennyi nyögtem csak ki s láss csodát szezám tárulj. Biztos azt hiszi egy ivócimborája vagyok, vagy mit érdekel engem, hogy mit gondol. Nem kell útbaigazítás, hogy tudjam hol van a színpad, így arra veszem az irányt. A fények egy kicsit zavarnak, ezért hunyorgok. A színpadon pedig látom Őt. Táncol? Mi? Terhes és riszálja magát? Gyönyörű......már mint a nő. Közelebb megyek, de mire oda érek, hogy lerángassam, addigra vége a számnak s lemászik maga. Gondolom már észre vett, de ha valamiért nem akkor még közelebb botozok, hogy elé vagy a közelébe kerüljek. Ha elé kerülök akkor állok s keresem a szavakat. Ha pedig mellé akkor megragadom a kaját s egy kicsit meghúzom, hogy felfigyeljen rám, bár szerintem elég észrevehető vagyok e nélkül is. Kell egy egész perc mire kinyögök egy szót – Beszélni... nem volt valami hű de bonyolult még is annak tűnt a számomra és elég nehezen tudtam kipréselni a torkomból. nem azért mert idegrohamot kapok – annak már vége s a pia zsibbaszt rendesen – hanem mert nehezen megy a beszéd ennyi feles után. Remélem nem kell ma sokat beszélni vagy ha igen, nagy bajban leszek. A botomra támaszkodom amennyire csak tudok, hogy ne dőljek be két asztal közé.
*Itt vagyok és már megittam egy vödör kávét. Igen, tudom, leszarom jelenleg. Azonban mégis ott van és nem hagy nyugodni. Ahogy így ökörködni sem tudok a többiekkel. Szerintem már nincs olyan „kollega” aki ne vette volna észre, hogy valami megváltozott. Ma senkinek nem kellett semmi, nem akartak bedobni felszolgálni, nem kértek semmit, nem kérdeztek semmit. Pedig most volt egy nagy kihagyásom és még mindig nem szuperált a kezem, mint kiderült. DE így volt jó. Tuti nem csapok meg senkit és gipszeltetem be megint a kezem megerőltetés miatt. Megszállt volna a szentlélek és nyugalommal ajándékozott meg? Ó ugyan… dehogy. Csak próbáltam rendbe tenni azt a kavalkádot és aggódtam. De dolgoztam, mert ez kellett. A szám… nos, ez most nem jött össze. Valahogy… nem, nem, nem. Nem tudtam elengedni magam és az első szám után meg is kaptam a magamét.* - Eli, rád férne egy gyors menet. Segítsek? Jó feszültség oldó. * Elkapva a srác kacsintását tekintetem zordabb lett. Oké, ugratott. Mikor elkezdtem melózni és vele kerültem össze ezt már lefutottuk egy párszor. Azóta csak poén… hát jelenleg baromira nem.* - Befogod magadtól, vagy segítsek rajtad? * Vontam fel a szemöldököm, ám visszaszólás helyet ezt kapta. Beza, se egy mosoly, se egy álmaidban. Se semmi… valahogy nem volt vicces ma. De pont neki nem kellett elárulnom, hogy penge van a csizmámban. Jó, most nem tudnám használni még kenyér vajazásra sem, de ezt nem kell tudnia.
Az utolsó számhoz átöltözve mentem fel a színpadra. Érzésből csináltam mindent, egészen addig még meg nem éreztem azokat az ismerős- idegőrlő energiákat. BB. Lépést tévesztettem. Bravó. Evelyn Klyer, a táncosnő, a tanár lépést vét. Mázli, hogy nem lett belőle probléma, mert a drága partnerem kapcsolt. Egy hálás pillantást vetettem rá, aztán le sem vettem a szemem a férfiről, mármint Balázsról persze. Csak végig nyomtam… dehogy mit csináltam… na azt, amit „tanultunk”, de csak ennyi maradt meg az egészből. A szám végén még csak egy mosolyt sem villantottam. A mai teljesítményem, Tőlem megszokotthoz képest; pocsék. De azt hiszem, ezt elnézhetem magamnak. Corvin úgy sem fogja. Nem tartoztam beszámolóval, így csak elől jöttem le a színpadról minden szó nélkül és nem a többiekkel hátul. Ebből én kimaradok. Egy fehér szoknya, fekete combfix és fűző volt rajtam. No meg persze fehérnemű. De ez evidens. Tekintetem végig siklott a férfin. S bár a látvány siralmas volt, ahogy a belőle áradó alkohol bűz is, de azt hiszem azt sikerült megszoknom. Már csak azért is, mert na… itt dolgozom. Alkohol bogarakkal.* - Siralmasan festesz. Igen, azt sejtettem, ahogy azt is, hogy nem fogsz repesni az örömtől. Gyere… * Intettem a fejemmel és be nem vezettem a személyes részlegbe, de most egy félre eső boxot igénybe vettem, ami már majdnem a színpad mögé húzódott. Ide nem jöhetnek vendégek de nem is elzárt. S az egyik őrrel sasoltam pár pillanatig farkas szemet, aki csak biccentett. Tudta, hogy ettől még nem lesz barátias csevej. De engem nem érdekelt. Azonban… mégsem akartam problémát. Nem köszöntem. Amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten. Nem is segítettem, bicegjen csak. Azonban kecsesen helyet foglaltam és ránéztem.* - Pár kérdést megelőzök; Nem, nem vicc. Nem, én is csak ma tudtam meg, ha nem tünt volna fel a dátumból. S azért Rosa vitte, mert én melózni jöttem és még mindig nem szuperál a kezem. Szóval a sablont ugorjuk át… mond mit szeretnél. * Persze nem tőlem, természetesen a gyerekre értettem. Valószínűleg nem miattam itta le magát. Azonban… a frászba is, rohadtúl érdekelt, hogy mért nem jött, mi történt vele és miegyéb.* - Ja és a könyvelésed háromnegyede kész. Holnap reggel megyek a maradékért meló után. Az alkalmazottad hamarabb bemegy, hogy még út közben felvehessem, és ne kelljen plusz köröket futnom. * No igen… azért csináltam azt amit kellett, minden kérdés nélkül. De láss csodát, csendesen vártam, hogy mit akar. Még csak egy kávét sem kértem, hogy ne zavarjanak. Pedig jól jönne… nagyon is jól. *
Csak álltam a botomra támaszkodva s végig járattam a tekintetem. Az a combfix, hm, tudnék vele mit kezdeni. Mondjuk jobban szeretem a vadabb ruhákat, de azért ez sem utolsó. Hm, nem inkább a fűző tetszik jobban vagyis az aki benne van. Siralmasan? Az államon hoztam végig a kezemet. Nem borotválkoztam már három napja. Biztosan kinőtt a szőröm, de valahogy nem volt kedvem hozzá. Amúgy sem tudok sokáig egy helyben állni és hát nekem két kézre van szükségem ha az arcomat „gyantázom.” Mindegy hogy nézek ki, mert nem randira készültem vele, pedig az sokkal jobb lenne annál mint ami most fog következni. mentem utána mint egy szófogadó kutyus, de ha egyszer beszélni kell, akkor menni kell vagy mi. Nem vártam el, hogy segítsen bármilyen módon, hiszen nagy fiú vagyok és a büszkeségem amúgy sem engedte. Amikor a bokszok értünk leültem s hálát adtam az égnek, hogy nem kell állni, mert hiába az alkohol és a fájdalom csillapító kombi, a lábam így is lüktetett mint egy veszett kutya. A hátamat neki döntöttem a sima felületnek s mind a két kezemet az asztalra helyeztem. A botom pedig megint elesett, ezért lehajoltam érte, de megszédültem egy kicsit. Magam mellé állítottam, hát ha szükség lesz rá. Kitudja kit kell vele megcsapdosni. A fejemet felé fordítom s próbálom felfogni a szavait.* – Csss lass...abban* Ha ennyire gyorsan darálja a szavakat akkor nem fogom fel fogni azt amit mond. Remélem megismétli, mert ha nem akkor kirakózhatok, az pedig nem jól megy most. Mit szeretnék? Hm, a fene sem tudja. Most jelen pillanatban semmit. Hogy később mit, azt, pedig még nem tudom. Azonban ezt nem mondom ki, hiszen erre nem vagyok képes.* – Te? * Ez egyszerű szó, szerencsére és nem is kell kifejteni semmit. Most mondja valaki, hogy nem vagyok okos. próbálom kérdőn felhúzni a szemöldököm, de nem tudom mi valósul meg belőle. Csak legyintek egyet, az még megy. – jó, kösz* hát ha ebből értelmes beszélgetés lesz akkor megeszem a kalapomat. Tudom, hogy ez így nem jó, de hát, mit kellett volna csinálnom? Idejönni, úgy hogy nem iszok egy nyeletett sem? vagy csak nem kellett volna ennyit egyszerre, hiszen erős nyugtató van a szervezetembe. Most már teljesen mindegy.* – Tu..to…tutko?* Ez belőlem jött ki? nem is használom ezt a szót. Kijött és nem maradt bent, szóval akkor még is csak használom. Vállat vonok, de egy percre sem veszem le a tekintetem csinos arcáról s bizony beugranak a képek, ahogy gyömöszöltem.* - széééép vagy.* Egyre jobb szavak buknak belőlem, de ha egyszer az akkor miért tagadjam? Pontosan ezért nem szoktam inni, mert akkor „hülye” leszek vagy érzékenyebb? Inkább közlékeny vagy valami olyan. A tekintetem a hasára téved s megrázom a fejemet.* - hmmmm
*Amint dől a bot, én sem teszek mást. Már hajolok is ki oldalra, majd előre, hogy felvegyem. Nah csúfos vége az egésznek, hogy sikerült összefejelnünk. Bár, legalább ez nem volt szándékos és amúgy sem voltam heves hangulatba, szóval még csak nem volt erős. Csak váratlan. A fejemre siklott a kezem, ahogy visszakönyököltem az asztalra és a lapját néztem pár pillanatig. A kobakom lüktetni kezdett, de maradjunk annyiban, hogy inkább csendben voltam. Egészen addig, míg nem kezdtem el beszélni. Tiszta logikus nem? Naná, hogy az bár ez már a másiknak oly mindegy. Józanul sem egy lángész, nos, lássuk mit hoz össze részegen. A csendre intésére csak felszalad a szemöldököm, aztán persze kibújik a szög a zsákból.* - Hát persze… hogy is képzeltem. Még beszámítható állapotodban is magas, az, amit mondok, hát még így. * Nah de azért megismételtem és már ezeket is lassan mondtam, miközben – voilá, kivagyok sminkelve – szemhéjam lehunytam, és finoman masszírozni kezdtem a halántékom. Kiabálni akartam, őrjöngeni… nem miatta, nem az állapota miatt. Hanem csak már kezdett túl feszülni ez az egész napi katyvasz. A visszakérdésére azonban kipattantak a szemeim és némi kétellyel vontam össze a szemöldököm. Képes volna felfogni, amit mondok? Van egyáltalán értelme mondanom bármit is? Nos, ez utóbbi ostoba kérdés. Hisz ha nincs értelme, még akkor is kifejtem a véleményem. Azonban, most nincs. Így azonban rájöttem, hogy nem volt fair a kérdésem. Hogyan várnám el PONT TŐLE, hogy tudja mit akar, mikor még én sem tudom? Pedig aztán… nem én vagyok a legnagyobb tök ha kettőnkről van szó, vagy értelemről. Jó, oké, lehet, hogy van sütni valója… csak épp még nem rakta be a sütőbe. Alias, mellettem még nem remekelt. Csak egyszer. De úgy tűnik, hogy akkor jobban a vártnál. Inkább mondott volna csődöt. De erre mégis mit lehet mondani? Gondolkozz Eve, gondolkozz. Pár hosszúra nyúlt pillanat múlva lehunytam a szemeim és lemondóan, fáradtan és mégis feszülten sóhajtottam. Mintha el tudnám űzni, a nem ide való kérdéseim. Nah de kezdjek bele, aztán meglátjuk mi sül ki belőle. Hát bele is kezdtem, ám újra lehunytam a szemeim és folytattam a halántékom gyötrését. Mintha ez segítene…* - Az igazság az, hogy nem repesek az örömtől és magam sem tudom, hogy mit kéne csinálnom. De ettől függetlenül… - bizonytalanodtam el, és nyitottam ki a szemem, hogy az övét fürkészhessem. - … Nézd… nem tudom. Szerintem még fel sem fogtam, nem hogy tudjam, hogy mit szeretnék. Azonban… *Haraptam ajkaimba, kissé elgondolkozva. Mondjam? Ne mondjam? Nos… legfeljebb nem emlékszik rá holnap. Bár, nem tudom, hogy melyik lenne a jobb. Ha emlékszik, vagy ha nem. Bár tény, hogy nem akartam még egyszer megejteni ezt a beszélgetést. Nah de lássuk, a medvét. * - Nekem már volt egy. Még akkor mikor… szóval… - nem, nem vagyok képes rá. Vagy össze legózza az elsötétült tekintetemből, a haragból mely szinte átjárta a testem, a fájdalmam mellett, ami most lelki volt kivételesen, hogy bizony attól, aki elrabolt, bántott. - A lényeg, hogy volt és a szervezetem nem bírta. Meghalt. * Szorult össze az állkapcsom és most bizony a fél életem oda adtam volna egy üveg tequiláért de csak intettem Sebinek, aki bezony tudta, hogy műszakban nincs alkohol, így azt is, hogy kávét szeretnék tőle, meg egy energia italt anélkül, hogy megkérdezte volna. Ezt iszom… minden éjjel, ha épp iszok valamit így nem meglepő, hogy tudják. * - Hülyén fog hangzani, de én a természetre bíznám. De most tényleg nem vagyok alkalmas ezt végig gondolni. Fáradt vagyok, álmos, éhes, szomjas és nem akarok semmi mást, csak az alvós macim. Plusz ez mellett ideges is, hisz Leoval sem stimmel valami. Tudom, repesel az örömtől, de ettől függetlenül még engem idegesít, hogy nem tért haza. De Velencébe még apám is csak nyaralni jár, nem üzletelni pedig aztán az Öreg mással sem foglalkozik. * Masszíroztam tovább. Bár oké, senki ne kérdezze, hogy a gyerektől, hogyan is jutottam el a lelki – mert bizony volt, csak nem mutogatom fűnek-fának – nyavalyáimig. De most először tűnhettem a másik szemében igazán fáradtnak, elveszetnek… nőnek. Mármint tipikus nőnek. De na… rajtam is túlnőhetnek a dolgok. DE javamra legyen mondva, hogy nem hadartam. Mióta szólt folyamatosan lassan beszéltem, mintha egy 6 éves kölyökhöz tenném. Csak kissé komolyabb témában. Közben persze megérkezett a rendelésem és kavargatni kezdtem a kávém, míg az energia italt a másik elé toltam. Kivételesen nem nekem kellett.* - Idd meg… jobb lesz. * Remélem… legalábbis nekem jobb szokott lenni, aztán a franc se tudja. A kiszaladt kérdését elsőre nem értettem. Mi a frászt az a „tuto” még ha T.A.T.U. azt mondom oké, de így… nah de ahogy javított, más mosolyogva ingattam meg a fejem.* - Nézd, ha nem szeded össze magad, beduglak a zuhany alá… de nem fogod élvezni én meg nem vagyok vicces kedvemben. Szóval kérlek… szedd össze magad egy kicsit. Aztán felőlem annyit iszol, amennyit akarsz, még haza is viszlek műszak után. Csak egy húsz percet kérek. Utána úgy is mennem kell lenyomni az utolsó számot mára. *Oké, nem válaszoltam a kérdésére. De nem voltam vicces kedvemben. Így ha azt mondtam, hogy igen, kész a háromnegyede, holnap megyek a többiért. Akkor az úgy is van. A reakció ideje a másiknak kissé nem az igazi. De hát van ez így. Bele ittam a kávémba, s soha jobbkorra nem időzíthette ezt a két szót. Félre is nyeltem nyomban. Mondjuk, még mindig jobb, mintha beterítettem volna a kávémmal. Mikor abba maradt a köhögésem, finoman töröltem le a könnyeim a kézfejemmel… pff… ez már egészen nőies – alias tipikus nő - megmozdulás. De most na… dolgozom, a smink kell, nekem meg az, hogy ne kelljen újra raknom. Szétfolyva nem a legszebb látvány. Oké, vízálló cucc… de ne tesztelgessük. Azonban tekintetembe némi kétely ült, csalfa vidámság és némi hitetlenkedés. Dehogy melyik miért… az nem számít.* - Az alkoholtól jobb lett a látásod? Vaaagy, csak engem szépített meg? * Húztam egy halvány mosolyra az ajkaim. Nos, nála mind a kettő fennállhat. Oké, csinos vagyok az átlagnak. Tény, különben hogyan is lehetnék táncos. Másrészt pedig… pont tőle nem számítottam ilyen megállapításra. De csak megingattam a fejem.* - Örülök, ha bókolsz, amíg nem viszed túlzásba de ne tereljük a témát a lényegről. * Kértem meg szinte már-már kedvesen. Mi a frászért nem tudok haragudni rá. Oké, utálom, gyűlölöm, azért ami bennem van, ami miatta van. Ezt az egész lelki káoszt, hogy már magam sem tudom, hogy hova tartok. De haragudni… nem, azt nem tudtam még a korházban sem. A tekintete azonban nem kerülte el a figyelmem, de inkább bele ittam a kávémba, ezúttal rendesen.* - Hm? * Vontam fel a szemöldököm kérdőn, a csésze fölött, ahogy elemeltem az ajkaimtól egy pillanatra. Jó, dekódolni nem tudok. Szóval minimális szavakat bökjön ki, amiből tudok legalább legózni. Bár tény, hogy értelmes mondatoknak jobban örültem volna.*
A fejünk találkozik s annyira nem fáj, de azért oda kapom a kezemet, s végig húzom a homlokomon. Azt nem tudom neki mennyire fájhatott, hiszen elég kemény a kobakom. Ránézek s próbálok az arcáról olvasni, de annyira nem megy most az összpontosítás. Csak egy kicsit néz a mondatában, miszerint nem tudom felfogni a szavait. Most igazai is van, de mikor józan vagyok akkor is értelmezem csak máshogy működünk, s ami neki egyértelmű, az lehet nekem nem. Ettől még nem vagyok buta, csak más. Semmi kedvem nincs most veszekedni s mire ki tudnák nyögni egy egész mondatott a nap is felkelne. Inkább nem mondok semmit neki, csak újfent legyintek. Látom a fáradtságot az arcán, de hát miért nem alszik inkább otthon vagy pihen. Azt mondta egyszer, hogy nem ebből él, csak azért csinálja, mert szereti. Úgysem tudom megfejteni a csaj, így inkább hagyom is ezt a gondolatot. Az egyik szemöldököm húzom fel a szavaira. Ha nem tudja, hogy mi legyen, akkor nekem honnan kéne tudnom? Nem bennem van az a gyerek, bár nagyon is sok közöm van hozzá, már ha enyém. melyik férfiban nem fordul meg a kétely, hogy talán nem az övé? Nem gondolom, hogy olyan nő lenne, de hát nem vagyok vele egész nap, sőt elég keveset találkozunk. Oké, ez nem teljesen igaz, hiszen sokat vagyunk együtt, bár az elmúlt hat-hétben csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. Az én hibám, bár nem, mert azé a hímé, akivel összeakadtam, de ezt most mellékes. Szóval van bennem némi kétely, de ha esetleg megszüli és néger lesz, akkor kinyíróm mind a kettőt, az egyszer biztos. Nem, nem terveztem gyereket és apának sem vagyok való. Egy kölyköt sem tudok kordában tartani, nem hogy egy babáról gondoskodni. Csak azt nem tudom, hogy mondjam meg neki, hogy menjen el a dokihoz és szedesse ki magából. Ez lenne a legésszerűbb és a legbiztonságosabb is. Nem rám nézve, hanem az embrióra. Egy farkasokkal teli világban nincs helye embernek szerintem, mert veszélyes. kíváncsian figyelek a szavaira, mert egyszer már volt terhes, de elvetélt. Oh, talán van remény. Ez jó paraszt gondolat nem? Végül pedig csak kifejti, hogy miként gondolja. Bízzuk a testére? Mit fog mondani a gyereknek ha megszületik s nagyobb lesz? Igazából a szüleid nem akartak, de anyád testére bíztuk a dolgot, s most itt vagy. Elég morbid szerintem, bár a mi világunkba mi nem az? Az, hogy Leo nincs meg egy cseppet sem érdekel. Tőlem aztán le is húzhatja magát a WC-n. Nem tudom mi vesz rá végül, de bólintok egyet a fejemmel. - Jó. Azt nem mondta, hogy megakarom tartani, de azt sem, hogy nem. Ki vagyok én, hogy megszabjam neki, mit tegyen a testével? Egyébként pedig nem hiszem, hogy kitudja hordani, amilyen „szerencsétlen.” Valami sérülés mindig történik vele. A gyerek meg lila és zöld lesz a sok balesetet miatt vagy az is lehet nem lesz ki a négy kereke. Én is végig futottam a lehetőségeken, de valahogy nem jutottam dűlőre, hogy mi legyen a sorsa annak a szürke pacának a képen. Amint megjön az energia ital s azt mondja igyak, én szót fogadok, s lehúzom egyben. Már így is vattát köptem, szóval jó gondolat volt. Könnyű mondani, hogy szedjem össze magam mikor ki vagyok. Nincs nekem elég gondom még csinál még egyet. Jó, ketten csináltuk, de a fene sem gondolt akkor bele, hogy nő és éppen pete érése van. Azt meg aztán végkép nem, hogy meg is fogan egy alkalom után. Kellett nekem egy emberel leállni, de már késő bánat. - Jó Ismét nagyon beszédes vagyok, de most mit kéne mondanom. Biztos nm ezt várta vagy nem tudom, hogy működnek, még soha nem volt tőlem senki terhes. Nekem is új a terep. Köhögni kezd ezért felé kapom megint a fejemet, mert eddig az asztalt bámultam. Vannak rajta karcok amik mintha mennének, de gondolom ez csak azért van, mert nincs minden rendben fejben vagy a fények teszik. A kérdésre viszont egy széles mosoly kúszik az arcomra. - neeeem. Nem lett jobb a látásom, csak eddig nem mondtam. Nem szokásom bókolni, de most valahogy helyén éreztem. Örül neki, hogy kimondtam. Az jó, mert sokszor nem fogja hallani. Nem olyan fából faragtak. A hasára csúszott a pillantásom, s elmerengtem egy pillanatra. A visszakérdezés, hoz vissza a valóságba. Az energia italt felé csúsztatom s rá nézek. - Van..... még? A fejem valahogy nem akar tisztulni s most már a teljes zsibbadás lesz úrrá a testemen. én innen fel nem állok az biztos. Az energia ital pedig segít tisztulni egy kicsit. Amúgy is mennie kell táncolni vagy hova, szóval, amíg lenyomja a számot, összeszedem magamat remélem. Legalább annyira, hogy valami értelmes is kijöjjön belőlem.
*Életem egyik legjobb dolga történt velem. Nem láttam a másik gondolataiba, de szerintem… najó, nem ezért van még életben, de én még igen. No de mindegy is, hogy mi jár a másik fejében, és az nekem mennyire is fájna, ha nem csak ott maradna, mert ott marad. De Én csak beszélek és beszélek reménykedve, hogy fel is fog valamit. Vagy képes lesz valami értelmeset kinyögni, vagy nem tudom. De most komolyan mit várok Tőle? Hát nem csak egy jót. De nem is kettőt. Beleiszom a kávémba de, még most sem esik jól, pedig aztán tudom, hogy ez nekem jó mármint, hogy ez kell és szeretem és… Ahw… Hangosan koppan a fejem az asztalon, és még párszor rá is segítek, hogy halk kopogásával adjam a hím tudtára, hogy egy ökör. S még jellemezhetném, de az igazság az, hogy csak kurva részeg. De méééért??? Istenem mért így kellett ide jönnie? Holnap sem lenne más a helyzet, rá ért volna a dolog. Egy nap már nem a világ vége… Persze láttam a mosolyát, hisz addigra már ismét felemeltem a fejem és csak fáradtan, idegesen túrtam a hajamba. - Nah ebből mostmár elég legyen! * Csattantam fel és ha szemmel ölni lehet, biztos lehet benne a férfi, hogy meghalt volna. Lassan felemelkedtem a boxból és bizony kissé az asztalon támasztva meg a kezeim hajoltam közelebb a másikhoz. * - Embereld meg magad, vagy menj. Ehhez nekem most nincs türelmem. Menj haza, józanodj ki és tudod, hol lakom. Akár oda is mehetsz. De kezdjél magaddal valamit, mert így az idegeimen táncolsz, és baromi gyorsan kezdem elveszteni még azt is, ami volt egyáltalán. Márha volt. *A kérdésére bólintottam és el is vettem a dobozt előle és Sebastiannak felemelve mozgattam meg, hogy értse mit is szeretnék. S mellé mutatok egy kettest is, hogy annyit kérnék.* - Mindjárt hozza Sebi. Míg megiszod én lenyomom a táncom. Durván tíz perc öltözéssel együtt. Ha addig nem szeded össze magad, akkor menj innen Balázs. S keress meg, ha két értelmes mondatot ki tudsz nyögni. Ha nem megy, akkor hagyjuk. Megleszek nélküled is… * De meg ám. Azt már nem tettem mellé, hogy akkor haza költözök Londonba. Mert még én magam sem tudtam. Nem vagyok abban az állapotomban, hogy ilyeneken agyaljak. Lehet, hogy haza megyek, lehet, hogy nem. Nem tudom. Már semmit sem tudok. Kellett ez nekem, mint púp a hátamra. Mert nekem tök happy… Hát kurvára nem. Nem tartozom azon nők közé, akiknek kacsalábon forgó palota, meg fehér kerítés, meg baba, meg férj és a tököm sem tudja, hogy mi az álma. Nekem csak nyugalom és az emlékeim visszaszerzése volt a ne tovább. Erre mi van? Ez… hát kapja be, ha azt hiszi, hogy ez nekem, hű de szuper. De azért mert nem iszom le magam a sárga földig vagy kezdek el dühöngeni. Azonban úgy ott hagytam, mint a sicc….
A hozzászólást Evelyn Klyer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Május 30, 2013 5:10 pm-kor.
Amint felcsattan ismét rá nézek. Nem nagyon értem, hogy miből is van elege, de nem kérdezek rá. Vállat rántok gondolatban. Viszont mikor az asztal fölé hajol én is közelebb hajolok hozzá, nem azért, hogy halljam mit mond, hiszen jól hallok. Csak is azét, hogy közelebb legyen az arcom az övéhez. Ideges. Hét ez előfordul mindenkivel. Ember pedig nm lehetek, mert teljesen más vagyok. Szóval akkor csak az maradt, hogy menjek, ha végig gondolom a lehetőségeket amit mondott az imént. Nem szólók semmit csak vissza helyezkedek az előbbi pózba, s dobolni kezdek az asztalon. Bólintok mikor azt mondja, most megy vagy inkább arra, hogy én menjek? Lényegtelen szerintem. Meglesz nélkülem is? Jó, mert én is megleszek nélküle! A sértettség lett úrrá rajtam, de továbbra sem szólók semmit. Amikor elmegy, figyelem s a fejemet rázom meg, de csak kicsit, mert szédülni kezdek. A botomat veszem a kezembe, s megpróbálok fel állni. Nem megy. A telefonomat veszem elő, s rendelek magamnak egy fuvart hazáig. Ki kell mennem, mert ide nem fog beállni a kocsi, szóval megint megpróbálok állni, de még mindig semmi. Az italt veszem a kezembe amit le is húzok egyből. Szomjas vagyok. Az asztalra támaszkodom első körben s úgy húzom fel magamat, majd a bot add támaszt. Nem nézek a színpad felé s elindulok kifelé, mely elég nehézkes, mert egy, sántítok, kettő szédülök. Egy farkas ne adj fel soha és én az vagyok. Nehezen, lassan, de kiérek az ajtóig minden gond nélkül elvileg. Azt nem tudom, hogy hány percet vesz igénybe, mert nem lesem közben az órámat. Ha a fuvar megérkezik, akkor beülök a kocsiba s a cél most nem a hotel, hanem az erdő. Egy kicsit egyedül akkor lenni és jót fog tenni egy kis séta, persze nem ember alakban. Aztán pedig ha meguntam s végig gondoltam mindent, akkor a szobámba tűnök fel s nem vágyok semmire csak egy kis alvásra, még akkor is, ha nem igen alszom. Pihennem kell s a gyógyszerek is munkálkodnak bennem, hát még az alkohol.
// Ha nincs más, akkor ennek itt a vége. Köszönöm a játékot //
A 10 percből negyed óra lett, de annyi baj legyen. Kellett tennem egy kis kitérőt még szám után. Ami annyira nem meglepő mostanság. Be is költözhetnék a fürdőbe ennyi erővel. De több ideje van józanodni. Amihez túl sok reményt nem fűztem. A szám alatt még csak véletlen sem tekintettem rá. Nem kell még egy baki, nem kell semmi. De most… most a tánc sem tett boldoggá. Nem szűntek meg a problémaim, ahogy szoktak és barna tekintetem sem csillogott utána boldogan, mint azt megszokták már legtöbben. Persze, kérdezték, hogy mi a baj… de nem szokásom barátkozni, pláne nem a munkahelyen így legyintve elintéztem. Szóval a lényeg, hogy már egy bőrnaciban és egy vörös fűzőben tértem vissza… az üres asztalhoz. Egy pillanatra lemerevedtem és csak pislogtam nagyokat, hogy most mégis mi van. Tekintetem oldalra kaptam és felvont szemöldökkel néztem a biztonságisra, aki eddig is figyelemmel tartott minket. De amikor az ajtó felé intett, jelezve, hogy aki itt volt férfi távozott. Az éktelen harag és düh kerített hatalmába. Az energia italos doboz, a kávés csészém a benne maradt kávéval… nos, egy kis rásegítéssel ugyan, de a boksz oldalának csapódtak, majd hangzavart csapva tört darabokra a földön. Bizony, dühömben lesöpörtem az asztalról mindent. Megtámaszkodva az asztal lapján dőltem előre és fujtatva, próbáltam meg normálisra csökkenteni a pulzus számom. Barna tekintetem sötétebb volt, szinte már fekete a haragtól és… a csalódottságtól. Hajam takarta és az érdeklödő srác hangját is csak harmadjára vettem észre. Akarom mondani hallottam meg. Addig… mint a fehér zaj… nem volt más csak a lüktetés, szinte hallottam a szívem lüktetését, mintha a fülemben dobogott volna.* - Jól vagyok Sebi… Corvin merre van? - Az előbb még erre járt… - Oké, köszi… *S azzal már ott is hagytam, ámbár egy bocsánatkérő, keserű mosolyt még villantottam felé. Kisfiús arc, csibész tekintet melybe most némi aggodalom vegyült. De már mentem is tovább, hogy megkeressem a főnököm. Szuper… cseberből vödörbe készülök lépni, sík idegen. Hajm… mért kell nekem a fájdalom?*
FALKA (azon tagjai, akik pofoztak) [időben: Rose menyaruha válogatása után egy nappal, vagyis még a hajam is pink]
Bognár meg az idióta ötletei, hogy dugná fel magának, de tényleg! Eli meg ne pukkadozzon nekem a nevetéstől, mert megharapom! Nem, egyáltalán nem vagyok jó kedvemben, ami nem is csoda, mikor életemben először táncos ruhába bújtatnak, ráadásul nőibe! Rövid, könnyű szoknya, topp és magassarkú cipő, a smink pedig még sehol. Pár perc és kenterbe verek minden transzvesztitát, pedig esküszöm, nem célom, de ez a kutyát nem érdekli. A falka kint vár, kényelmesen csücsülnek, meg italt szürcsölnek és azt hiszik, nem merem. De merem, csak nem akarom, mert ez olyan ciki, hogy inkább meghalnék most. A Tökmag még rá is tesz egy lapáttal az egészre, mikor közli, hogy ne húzzam a szám, hanem mosolyogjak, ha már ilyen ügyesen kiharcoltam magamnak, hogy ennyire megszívassanak. Mit mondhatnék, igaza van, de ezt akkor se ismerem el, csak essünk túl azon a rohadt öt percen és hadd húzzak innen a... pont oda... Anne-t a nősténylekre bíztam - Rose-ra, Bellsre és Emsre (igen, mint a fő gyerekimádóra) -, ők szeretnek babázni, és remélem a kényes részeknél befogják majd szegényem szemét...
Beálltam a többi lány közé Elivel együtt, akik egyrészt nem értették, hogy a frász tőlem ez az új módi, másrészt próbáltak nem vihogni, ami grandiózus teljesítmény volt, szóval ezért fizetésemelés jár majd - közvetlenül a nővé operálásom után. A függöny felgördült, a lámpák megvilágították a színpadot én meg ott álltam a feljebbvalóim előtt egy "fú bazmeg legyünk száz évvel később" fejjel. Elindult a megfelelő szám - ami mellesleg eléggé elüt a hely szellemétől, de ez már annyira nem érdekel, hogy csak na -, pedig reméltem, hogy minden technika most mondja be az unalmast, de ennek is annyi esélye volt, mint a száz éves ugrásnak. Sírfa fakadnék, ha tudnék, ehelyett inkább csak olyan grimaszt vágok, mint akinek a tűsarkújába lószart tettek. Bár a helyzetemen az se rontana semmit. Aki azt hiszi, hogy mindig lehet rosszabb, most mondom, téved! ENNÉL NINCS! Az Alfám és a társaim előtt kell lejtenem női táncosruciban - a törzsvendégeket és a dolgozókat már huszadrangúnak tartom jelen helyzetben -, a csípőmet riszálni, mint valami... táncosnő... Gyilkoljanak le, most! Követelem! Minden hiába, a zene szól, nekem meg a többiekkel együtt kell mozdulnom, de ez annyira kínos, hogy a robotos mozgás még enyhe kifejezés arra, amit művelek. Tekintetem villámokat szór, mikor pillantásom megakad a - valószínűleg elégedetten vigyorgó - Vezető Testőrön, aki persze premierplánból nézi az egész cirkuszt. Hát jó. A kívánsága úgy hangzott, hogy táncoljak le egy műsort ugyanolyan ruhában, mint a lányok, csak azt nem kötötte ki, hogy végig a színpadon kell maradnom, a kiskapu felsejlésére pedig ördögi mosolyra húzom a szám. Annyi szépséghiba még mindig van, hogy ez az egész jobban menne, ha ittas lennék, de egyetlen büntetés miatt még nem rúgom fel anti-alkoholista mivoltom. Enélkül is menni fog, csak kb mindent félre kell tenni, ami gátol, és tudatosítani magamban, hogy ennél mélyebben aligha lehetnék.
Szóval fogtam magam, leugrottam a színpadról - két tűsarok vesztette életét a mutatványban így még röhejesebben néztem ki, már ha ez lehetséges volt -, és egyenesen odariszáltam magam az egyik asztalnál ücsörgő BB-hez. Ha az asztal útban volt, én bizony egy laza csípőmozdulattal arrébb tessékeltem és elkezdtem a Vezető Testőrnek táncolni. Fél percig megúszta annyival, hogy fél méterre tőle riszáltam, de mivel azt nem ítéltem elég hatásosnak, így közelebb mentem és a sima táncból öltánc lett. Nesze neked, Bognár, itt a táncom! Szőrös hasam természetesen kilátszik a topp alól, harisnya nincs rajtam így a vádim se épp olyan sima tapintást nyújt, mint a lányoké, de ez van, engem ezzel áldott meg a természet. Hátat fordítottam neki és pucsítva riszáltam tovább az izmos seggem, majdnem teljesen a lépébe nyomva, aztán lecsüccsentem a lábára és úgy mozogtam tovább a ritmusra - vagy attól eltérően, kit érdekelt? Nagyon ajánlottam neki, hogy erre ne merjen felizgulni, mert akkor nem ő nyír ki a húzásomért engem, hanem én lövöm fejbe őt. Az a legény, aki állja, hát akkor most viselje el, hogy kiveszi a büntetésemből a részét, Rose-zal is együtt néztem ruhát, Bells is ott volt velem, mikor pink volt a hajam - mellesleg még mindig az -, szóval hajrá Bazsikám, "ropjuk" azt a táncot! Félidőnél felálltam és risza jobbra, risza balra, lehúztam a szoknyám, ami alatt befigyelt a flitteres tanga - jaj de szar volt, ahogy bevágott! -, úgy ráztam tovább BB előtt. Örüljön neki, hogy nem sztriptízbárt vezetek, és max ennyire csupaszok a lányok is, különben most bizony még jobban megszívná, de én is. Pink hajamba túrtam, és nagyon vigyáztam, hogy el ne kenjem a sminkem, mert jaj de nagy kár lett volna a csillámló szemhéjpúderér, a vérvörös rúzsér, a tusér, a pirosítóért meg a többiért.
A végére oldalra fordultam az ölében, és egy "tá-dááám" karszéttárással ünnepeltettem magam a szám végén, majd nyomtam egy rúzsos csókot a kopasz fejére, amit utána megpaskoltam. - Nincs repeta - közöltem, mialatt az ér lüktetett a homlokomon, a vigyorom meg inkább vicsor-versenyen ért volna el igen szép helyezést. Vörös volt a fejem, de nem azért, mert annyira megizzadtam - bár ha igen, az csak jó, kicsit szaglog még a drága kisfőnöknek -, hanem a szégyentől égett a fejem. Ilyet. Többet. NEM! Feltápászkodtam az öléből, és egyből lerúgtam a cipőm, legalább annyitól szabaduljak meg. Kihúztam a valagamból a tanga madzagos hátsó részét, majd csattanva engedtem vissza - persze BB előtt, illetve neki hátat fordítva - és király(nő)i tartással vonultam hátra az öltözőkhöz, hogy minél előbb "visszaalakulhassak".
//Aki pofozott, az írhat rá, videofelvételt, képet készíteni NEM ÉR!!!! >.< XDDDD És BB, remélem elégedett vagy, én mindent beleadtam. XDDD :* //
A hozzászólást Duncan Corvin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Okt. 15, 2013 9:23 am-kor.
Ami azt illeti tegnap óta velem madarat is lehetett volna fogatni, mert sikerült végre megtalálni a tökéletes menyaruhát, Duncan és Bells segítségével. Na meg persze Anne-ével, aki most az ölemben ücsörög, tekintve, hogy Duncan Emsre, Bellsre és rám bízta a kislányt, amíg megnézzük a műsort, ami miatt a falka apraja-nagyja összegyűlt ma az Orfeumban. Vagyis Duncan fog hamarosan táncra perdülni, hogy teljesítse Balázs óhaját, noha nem szabad akaratából. Valahol elöl ülünk, én Jesse mellett, de (gondolom) nem túl messze a másik két gyerekpesztra nősténytől. Kíváncsi vagyok, hogy Duncan milyen számmal fog előrukkolni, és azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül. Ahogy a függöny felgördült a színpad felé néztem, ölemben Anne-el és ahogy a lámpák megvilágították a táncosokat, azonnal kiszúrtam Duncant és innentől kezdve lehettek akármilyen jók a lányok, az én figyelmemet egészen biztosan a hím kötötte le. - Apukád nagyon csini. - súgtam a kislány fülébe és közben szélesen mosolyogtam. Már a látvány ezen első pillanataiért is megérte itt lenni, noha nem értettem egyet azzal, hogy Duncant mindannyian büntetjük. Elindult a szám is, nem az én világom, de azt hiszem a hangulathoz most nagyon illett. Figyelem a műsort, az amúgy is széles mosolyom csak egyre szélesebb lesz, mígnem nevetni kezdek (én is). Anne az ölemben nagyon aranyos, könnyű dolgom van vele, de azért közben igyekszem résen lenni, hogyha kell, akkor befogjam a szemeit és megkíméljem olyan részletektől, amik nem feltétlenül segítik a fejlődését. Duncan leugrása a színpadról kissé meglepő és mulatságos, szegény két cipellő, aminek a sarkai bánták a mutatványt... Magassarkúban nem úgy kell ugrálni, mintha trollként akarnál balettozni... De ez most nem is ide tartozik. Figyelem tovább a műsort és amikor Duncan Balázs előtt kezd el táncolni, vagyis inkább neki, én a részemről biztosan megtapsolom, mert ezért ennyi minimum jár. Azért Balázs reakcióit is figyelem közben, hogy teljes legyen az élmény. Amikor azonban Duncan a szoknya derekát fogja meg és félreérthetetlenül olyan mozdulatot tesz, aminek a következménye az elénk táruló formás hátsó egy flitteres tangában, gyorsan befogom Anne szemét, azt hiszem ez már nem neki való látvány. Nem úgy, mint a felnőtt, kifejlett nőstényeknek... Az öltánc nagy sikert arat - nálam legalábbis - én nagyon is jól szórakozom, a látvány minden pénzt megér, vagy akár még többet is! Hamarosan ott a csóknyom Balázs fején és fájlalom, hogy nem lesz ráadás. Tőlem újabb taps érkezne a szám és a műsor végével, de ezt most nem tudom megtenni, mert még mindig Anne fejlődését óvom, azaz nem engedem neki, hogy az apja pucér hátsóját lássa a flitteres pántos bugyiban. Ahogy Duncan levonul a színről, elveszem a kezem a kislány tekintete elől és körbenézek a falkán, érdekel, hogy kinek mi a reakciója a látottakra. Egy biztos, ezt az élményt nem fogom elfelejteni és mindig hálás leszek érte Balázsnak és Duncannek...
Mikor Duncan jelezte, hogy ma este lesz a nagy attrakció szavaddá tettem magamat, tudom, hogy BB mit kért tőle, és ez nem lesz, semmi van egy olyan sejtésem. legalább is amennyit tudok Corvinról nem az a fazon aki szabadidejében így riszálna. Az Orfeumban eddig még nem jártam. Emiatt alaposan megnézem magamnak a helyet, a fényeket az asztalokat a vendégeket és a színpadot is, majd helyet foglalok az asztalnál ami nekem és Rose-nak van fenntartva, a pincérnőtől dupla adag Jack Daniel’st kérek, jól fog esni, hidegen és jég nélkül az egyszer már biztos, aztán fél szemmel figyelem Annet aki Rose ölében ül, és együtt nézik a színpadot. A kislányt elnézve, nem rohannak meg apai érzések vagy vágy, hogy nekem is kell egy ilyen. Továbbra is ott tartok, hogy visszatáncoltam a dolog elől, Rose korábban meggyőzött, hogy mi is fogadjunk örökbe egy gyereket és neveljük fel, de egy ideje visszatért a régi elgondolásom, ami szerint mereven ellenállok a gyerek témának, és előbb osztozom a szobánkon egy macskával semmint egy gyerekkel. A fények kialudnak, a színpad megvilágításba kerül és megérkezik az italom is, amit hamar el is tüntetek, és kérek még egyet helyette, a következőt lassabban iszom majd, de ez most így egyben jól esett, kifejezetten. Ahogy a táncosok felsorakoznak, megpillantom Corvint és már akkor érzem, hogy rángatózik a szám széle a visszafojtott röhögéstől. A zene a következő pont ami kezdi betenni nekem a kiskaput, ez nagyon nem az én műfajom, de a tánc és a zene együtt Corvinnal megspékelve, üt. Figyelem, ahogy ritmusra rázza a csípőjét és riszál, ahogyan csak kell, még jó, hogy még nincs a kezemben a poharam, ki is köpném, abban a pillanatban mikor leugrik a színpadról és egyenesen BB-t célozza meg a mellettünk lévő asztalnál. Ekkor már kuncogok, de még próbálom visszafogni a dolgot, és nem felröhögni hangosan, az, hogy eldobta a ruháit hagyján, már az is egy olyan szitu volt, amire majdnem röhögtem, de mikor odamegy a Vezető testőrhöz és öl táncol neki, és a tanga akció, kicsapja nálam a biztosítékot, eddig tartott az önuralmam, és a hasam fogva kezdek el röhögni. Előre görnyedek és próbálok nem hangosan röhögni, de nehezen megy, felnézek, hogy Corvin éppen mit tesz, de nem kellett volna. Azt hiszem soha életembe nem röhögtem még, így mint most ebben a pillanatban és csoda, ha nem zúgok be az asztal alá, és nem kezdek vinnyogni a röhögéstől. A végén megtapsolom a falkatársam, és megköszörülöm a torkomat, mint aki nem röhögte magát az előbb hülyére.
* Egy jó idelye nem éreztem azt, hogy érdemes bejönnöm dolgozni. Igazából, munka volt bőven, de lássuk be, mióta csak a papírmunka meg az alkalmazottak a terepem mint valami Üzletvezető - lényegében az is voltam. Duncan szeme, füle és sokszor keze is. Remélem, hogy nem szokott önkielégíteni, mert hát az ciki ebben a vonatkoztatásban. - azóta már vágytam fel a színpadra. De csak akkor jutottam oda, hogyha a műsort kellett összeállítani a próbák alatt. Ez van, ezzel jár a terhesség amit egyébként nem bántam. Viszont a ma este más volt, persze tudtam, hogy mi lesz hisz Corvinnal előtte egy kicsit átvettük a dolgot, hisz táncolni tudni kell ami nincs meg mindenkinek a vérében. De azt hiszem, kicsit eltértünk az eredeti koncepciótól, hisz azok a számot még annyira sem illettek a férfihez, mint egyébként, a változás ezért volt a szám választásban. Corvin már fel volt öltözve én meg csak körülötte legyeskedtem és sírtam a röhögéstől, miközben sminkeltem a hímet.* - Ha bejön... te leszel a hely új arculatának az arca. Különben meg, sokkal jobban vagy önmagad ebben a göncben. * Mert bizony a marketing is fontos és nincs lezárva ma este sem a hely. A vendégek dugig, már a farkasok száma megszaporodott. Éreztem és sokkal erősebben mint általában. De nem zavart, csak a kezem rázkódott miközben a nevetésem kibuggyant. Nem, megsem próbáltam visszafogni. De végül is annyi baj legyen. Viselje. Nem tehet mást, kénytelen. A többiek lehet, hogy visszafogják, de én nem.
Mikor eljön az idő Corvinnal lépkedek fel a színpadra, de míg Ő beáll a lányok közé, én magam a mikrofonnal a kezemben lépek ki a függöny elé. Egy fekete bőrnadrág, egy fekete-vörös felső, mely az épphogycsak gömbölyödő pocakom láttatni engedi. Ez csak annak tűnhet fel, aki már látott korábban táncolni és tudja, hogy milyen alakom van eredetileg. Nem mindennapi, hogy felvezetünk egy számot, így nem volt meglepő a felém pillantó tekintetek. Nem engem vártak... ciki srácok. Barna íriszeimben vidám fények cikáztak, ajkaimon vigyor volt de smink egy szál se. Nem szerettem.* - Hölgyeim és Uraim. A következő szám nem mindennapi, ezért megér pár szót, mielőtt elkezdenénk. Remélem, hogy sokak örömét lelik benne, mások ha nem is de legalább egy életre szóló emléket szereznek. Azonban felhívnám a figyelmüket, hogy továbbra sem lehet képeket vagy videót csinálni. De persze a helység kamerái ezt megoldják maguk helyett... A következő műsorszámban Mr. Corvin, a hely új arca, táncosnője is kivette a részét. * Kuncogtam el magam, de inkább már a hajamba túrva hagytam el a színpadot és a lámpák lekapcsolódtak és Én csak oldalt megálltam, hogy lássam. Némán röhögtem, mely csak a tekintetemben látszódott. Meg azzal, hogy olykor eltakartam az arcom. Életemben nem volt még ilyen jó a munka végzés.
A srácok épp megakarták emelni Corvint, hogy körbe forogjanak vele, mikor az fogta magát és inkább leugrott a színpadról a srácok nem elveszettek és csak intettem az egyik lánynak, hogy vegye át Corvin helyét, fent a műsorban. Nincs vész, kevesebb háttértáncos és kész. Csak néztem ahogy a cipők sarka kitörik és egyenesen a Kedvesemhez vánszorog táncolni. Nah erre már kacagnom kellett, de néztem Kedvesem arcát, hogy miként reagál bár olykor Anne-re tévedt a tekintetem. Szerettem a kis búgócsigát. Ahogy a szám a végéhez közeledett, már fogtam is a mikrofont és mikor elhallgatott felmásztam a lányokhoz és nevetéstől könnyes arccal szólaltam meg ismét.* - A továbbiakban minden megy a régi kerékvágásban. Érezzék jól magukat továbbra is, bár még egy ilyen hmm... kitűnő számot nem láthatnak az est folyamán. * Ingattam meg a fejem és már mentem is Corvin után hátra, bár még a taps özön hallatszott. Érdekes lesz a munka a továbbiakban, az alkalmazottak... bár visszafogták magukat de szerintem egy örök életre beléjük éget. Hátul az öltözőben, menet közben csaptam Corvin seggére.* - Cuki lány... egy őstehetség vagy. Holnapi számban is részt szeretnél venni? Előre szólok, hogy a főpróba háromtól van és a nyár tiszteletére bikini is a címlapon lesz.* Kérdeztem de inkább nevetve kezdtem el megszabadítani a sminktől.* - Különben meg, ha még egyszer eltérsz a számtól kirúglak. Ez nem egy játszótér! A szabályzat első pontja, hogy a vendégek nem érintkezhetnek a táncosokkal. És ha még egyszer rámászol a pasimra megismerkedsz közelebbről is velem. Bár szexi buzi lenne belőled. * Kacsintottam rá, miközben fedtem meg játékosan, de istenem... mekkora marha ez a fazon. Szavaim nem voltak komolyak, és baromira nem vagyok féltékeny típus. De na... Ő táncosnőt játszott, ennyi szórakozás nekem is kijár. Közben megszabadítottam mindentől és visszakapta a ruháit, hogy újra férfinek érezze magát. De szerintem ezt már elcseszte. Egy hímringyó... bár ezt eddig is tudtam. Nem értem, hogy miért lep meg. Na mindegy... Mikor végeztem vele én magam is kimentem, a lányok tudták, hogy innentől kezdve nem lehet hiba az este további részében. Mert bár nevettem, de a léhaságot nem szerettem akkor sem, ahogy Corvin sem és attól mert épp beállt közéjük, még a főnökük. *
Minden dolgomat ma úgy intézem, hogy ráérjek este. A világ minden kincséért sem hagynám ki a mai műsört. Megfordul a fejembe, hogy szóljak-e a helyi sajtónak, mert hát nem zártkörű rendezvény lesz ma. Azt hiszem ez még sem annyira fontos a város életében, hogy bekerüljön a helyi lapba vagy talán még is? Estig eldöntöm! Már alig várom, hogy a megfelelő helyre éljen a mutató s besétáljak a színpad elé. Ez nem kicsit dobta fel a napomat.
Egy tál kukoricával érkezem meg a színpad elé. Kérek magamnak egy sört, mert hát még is csak buli van, illetve lesz, amint elindul a műsor. Gondolom, nem én vagyok az első, azért mindenkinek köszönök, ahogy szoktam. Természetesen az elsősorban lévő asztalnál foglalok helyett. Sajnálom, hogy a cimbik nem tudtak eljönni a szolgálat miatt, de majd elmesélem nekik az egészet. Még sem maradhatnak ki egy ilyenből, én pedig milyen barát lennék, ha nem osztanám meg velük ezt a kis apróságot? A kukoricát az asztalra teszem le s kissé Castor felé tolom. Valszeg ő nem élvezi annyira ezt a helyzetet mint jó magam, de megtudom érteni... csak most nem ezzel foglalkozom. Bedobok egy párat a számba, hogy végül leérjen a gyomromba. A sörömmel pedig leöblítem. A műsor pedig végre elkezdődik. A fények kigyulladnak s a függöny fájdalmasan gördül fel. A lányokon végig futtatom, a tekintem, de nem érek a végére, mert megakad a szemem egy nőnek nem nevezhető egyeden. Legalább a szőrt a lábáról borotválta volna le, bár az nem volt a kívánságba. Ne aggódj Corvin, legközelebb erre is gondolni fogok! Mosolyra húzódik az ajkam s ismét beleiszok az üvegbe, de csak gyorsan, nehogy elszalasszak valamit. Amint megteszi az első lépést az egyik kezemet fütyülésre emelem. Hát ami jár, az jár, kérem szépen. A grimasz az arcán, nekem abszolút nem szegi a kedvemet. Magának ásta meg a sírját, illetve jelen estben ezt a transzvesztita kinézetett. Teljesen elégedett vagyok azzal, ahogy kinéz, bár lehet be kéne íratni pár órára Eli-hez, mert táncolni azt nem tud. A színpadról leugrik s én kérdőn vonom fel a szemöldökömet. Nocsak, beijedt? Az ábrázatom gyorsan átmegy vigyorgásba amint tesz pár lépést, abban a cipőben, melynek sarkai fáradtan adták meg magukat. öööö most ide akar jönni? Szerencse, hogy van köztünk egy asztal... mire ezt kigondolom, már az nincs sehol. Sejtem, hogy mire készül. Hát bele megyek a játékba, mert miért ne? A zsebemből elhúzok egy bankót s meglóbálom előtte. Akkor játszunk Corvin, rajtam ne múljon! - Csini vagy baby! Mondom neki s kacsintok is egyet hozzá. Ennyire lazának még senki nem látott a falkából, csak cimbik, de az nem ebben a városban volt. Van nekem ilyen oldalam is, csak kevesen ismerik, de ha már előttem riszálja magát, akkor miért ne venném elő? Közelebb jön s tudom, hogy ebből bizony valami gusztustalan lesz. Hát nem túl kellemes mikor egy szőrös alak simul hozzám, de ne mondja hogy nem vagyok jó partner, így nem lököm el magamtól. Ha már háttal van nekem, akkor a top hátuljába csúsztatom azt a bankót. Közelebb döntöm a felső testemet, de megtartom a távolságot, így nem simulok a hátához. Eszem ágában sincs hozzá érni a testéhez és megmozdulni sem fogok semmi bennem oda lent. - Bocs szívi, de nem gerjedek a transzikra. Mondom neki, s ezzel visszadöntöm magam a szék támlájának. Hát nagyon úgy tűnik, hogy nem hatásosak a szavaim, mert behajol s ráül a lábamra és úgy riszálja tovább magát. Nem szakítanám félbe annyira jól csinálja. A szemet forgatom meg, de akkor is ráfagyott a mosoly az arcomra. Ámbár sokkal jobban élvezném, ha másnak csinálná. Én kértem, hát megkaptam. Csak azért is végig csinálom! Egy idő után feláll, s ezt az alkalmat használom ki arra, hogy rásózzak a seggére. Nem finomkodunk kérem szépen, bár a kezem azért nem fájdult meg. Ha minden igaz ez után húzza fel azt a szoknyát s undor ül ki az arcomra. Azt hiszem rémálmaim lesznek ezek után. Kabbe Corvin! A fejemet ösztönösen húzom hátra, de csak riszálja tovább. Hát rendben akkor ezért is jár majd valami jutalom. A percek nekem elég lassan peregetek, de igazából megérte, már csak ezért a műsorért is. Azonban nem a seggét bámultam miközben riszált, a tekintetem felkalandozott a színpadra. Az vesse rám az első követ, aki szereti egy férfi hátsóját ilyen közelről nézni. Valami sokkal szebbet, csinosabbat találtam fent. Az valahogy jobban sokkal jobban tetszik. Persze amint beletúr a hajába, ismét Corvinra bambulok s küldök neki egy puszit vigyorogva. A zenének vége lett s megállt a mozgásba, – amit már alig vártam – ekkor húztam elő a következő bankjegyet, melyet becsúsztattam a topja első részében. Egy csók landol a fejemen s a hideg ráz ki tőle. A kobakomat ne csókolgassa senki. Megmozdultam, de nem volt szükség arra, hogy segítsek neki felállni, mert ezt magától is megtette. - Mélységes szomorúsággal tölt el, hogy nincs ismétlés. Biggyesztem le az alsó ajkamat, de nem maradt úgy sokáig. A taps mindenképpen jár neki, amit tőlem is megkap. Látom, hogy kivörösödött, de nem érzek rajta izzadság szagot, így csak egy okból lehet vörös. Most sajnálom kéne? A tangakihúzása csak ráadás ennek az öt percnek. Én nem mondtam neki, hogy az is legyen rajta, bár így volt teljes a kép. bevallom őszintén, azt gondoltam, hogy ezt nem vállalja be, de úgy látszik nagyon vissza akar kerülni a testőrségbe. Jó úton halad, bár hogy ezek után mivel fogják ugratni a fiúk, az már nem az én gondom! Miután pedig elmegy Jesse felé emelem az üveget, majd mindenki végig nézek. Remélem jól szórakoztak, mert én igen, annak ellenére, hogy álmomba tuti Corvin segge lesz a fő műsorszám. Azt hiszem adok neki ajándékba egy epilálást vagy inkább lézeres szőrteleintést.
A kedvem határozottan jó volt, bár mikor nem az, így természetesen ki nem hagytam volna ezt az igencsak mókásnak ígérkező eseményt, pláne azok után, amilyen kis mufurc volt tegnap Duncan. Sebaj, legalább sikerült meglelni Rosie ruháját, ami miatt megérte, meg persze, láthattam a szuper rózsaszín séróját, de a tudat, hogy példának okáért Balázstól milyen büntetést kapott, valahogy azt sugallta, hogy én kifejezetten finom voltam vele. A hozzám hasonlóan aprócska nőstény és természetesen a tündér Anne mellett ültem, igaz, egy másik asztalnál, de a székemet elfordítottam. Noha nem éreztem gardedám szükségességét, a kislány tegnap már bebizonyította, hogy ő magától is tudja, hogy mi az, amit nem szabad néznie. Részemről ezzel nem sokkoltam volna szegényt, de hát nem én döntöttem a dologról. Azért megpróbáltam nem nagyon kilógni a sorból, és füttyentettem egyet, amikor megláttam Duncant a lányok között. Nem volt épp nehéz kiszúrni, ám ami azt illeti, meglehetősen agyzsibbasztóra sikerült az összhatás. Kezdtem úgy érezni, hogy ez nemhogy Anne, de az én lelki fejlődésemet sem fogja szolgálni. Pech, hogy már nem tudnék meglógni feltűnés nélkül. Láthatólag D nincs oda azért, amire készül, szerintem már az öltözék is betette nála a kaput. Megértem. Nos, azt bátrán ki lehet jelenteni, hogy finoman szólva nem tud táncolni, talán be kellett volna előtte íratni egy tanfolyamra, de ez most már bukta, milyen kár, hogy még a látvány sem kárpótol… Ejj, ejj. Pillanatokon belül meg arra a következtetésre jutok, hogy nem ártana Duncant elküldeni a topmodell leszekbe (is), hogy megtanítsák a színpadon vonulás rejtelmeire. Ők biztos tudják azt is, miként kell cipősarkak elhalálozása nélkül ugrálni. - Jaj… ugye nem? Suttogom, és először falfehéren figyelem, ahogy Balázshoz közelít az attrakció maga, aztán szinte egyik pillanatról a másikra olyan vörös leszek, hogy azt bizony bármelyik rák megirigyelhetné tőlem. Hát… én ilyet nem… soha… atya ég… úr isten… segítség? Ráadásul BB még adja is alá a lovat, én meg jobbára csak hápogok és lángolok, mert hát, erre másként én képtelen vagyok reagálni. Istenem, mekkora szerencse, hogy nem én adtam neki ezt a feladatot, akkor már el is süllyedtem volna. Arra mondjuk kíváncsi lettem volna, hogy az öltáncot gyakorolta-e, mert a simát biztos nem, de ez gyanúsan jól ment neki. Persze, lehet csak szakmai ártalom, és nem BB kedvéért merült el a kelleténél jobban a témában. Tanga!!! Tanga volt rajta. Fujj. Oké, nevezzetek bátran prűdnek, de ez már végleg kisütötte a biztosítékot. Ráadásul flitteres, meglehetősen ízléstelen darab. Hát, nekem bizony rémálmaim lesznek. - Rosie, befognád az én szemem is? Kérdeztem a nőstényt, mert bármennyire is akartam másfelé nézni, valahogy nem ment, csak tágra nyílt tekintettel sokkolta az agyam a látvány pillanatról pillanatra, és most nagyon, de nagyon szerettem volna máshol lenni. Hála az égnek azonban hamarosan vége volt, én meg olyan mély levegőt vettem, mint talán még soha, és pusztán az illem mozgatta a karjaimat, hogy megtapsoljam eme „csodálatosan lenyűgöző” mutatványt.
Ez az a nap, amit akkor sem hagyna ki, ha Brad ezer ezüst lánccal köti ki valahová, mert ezt muszáj látnia. Egyszerűen nem lehet kihagyni, hogy egy volt Testőrt női cuccban lásson táncolni... annyira abszurd, de annyira... hát Duncan tiszta szőr. Legalább leborotválja valaki előtte, vagy nem? Éjszakai bár, mégis miben lennének a lányok? Tanga, csöcstartó és ilyesmi, na most Corvin egy ilyen szerelésben... hát az életben nem mossa le magáról sem azt, hogy transzvesztita, sem azt, hogy esetleg látens módon meleg. Ezt már most borítékolja, de hogy a falka hogyan fogadja az előadást... kinek volt ez az idióta ötlete? Tuti valamelyik hímnek, csak azok ilyen elmeroggyantak. Ja, hogy őt be se engednék ide különben? De most igen, mert jöhet, amolyan ingyen jegye van a cirkuszra, tehát bekúszik szépen, és nem is késik el. Leül valahol BB-ék környékén, és a bejelentés után már vigyorog, és amikor meglátja a testőrt, hát azt nem lehet kibírni. Nőként iszonyatosan ronda, jobb, ha nem próbálkozik ezzel a szakmával, mert hát na, és a rémálma válik valóra, szőrös is. Ezzel az erővel farkasként is ugrálhatna ott, de hát nem szabad, mert nem. Az előadásra figyel, és amikor Corvin leugrik a színpadról, hogy Balázst tegye boldoggá, egyszerűen röhögni kezd. Naná, hogy nem fordul el, ezt látnia kell, nincs mese, most ő innen ki nem megy, ez biztos. Azért az már tényleg erős látvány, hogy tanga van rajta, hát bevállalta, na de ilyen szőrös seggre? Ez nagyon beteg. Most már csak a két hímet figyeli, az ő szemét ne takargassa senki, ilyet még úgy sem látott, hát most eljött az ideje. ~Istenem, mint egy rossz homokos. Mocsok, mert amint Duncan feláll Balázs öléből, azért is odapillant, milyen hatást váltott ki belőle a buzinak kinéző hím, de megnyugtató a dolog, nincs semmi extra, sem bónusz, de az a tánc, amit Balázs ölében lejtett, háááát, az több mint gyanús. Ilyet egy hím sem tud csak úgy, vagy igen? Majd megkérdezi Bradley-t, ha hazaérnek. A számnak viszont vége, Duncan Balázs ölében fejezi be, ezen pedig nagyon röhög, mert ez tényleg ütötte a barométert, mégpedig ki a helyéről, ez egészen biztos. Ha az ő majdani HÍMJE így mer felöltözni, hát akkor kiakad, ez biztos, bár a smink azért egész jól nézett ki rajta. -Basszus, rémálmaimban ne jöjjön elő a szőrös hátsód és a hasad... ez borzalmaaas. Kért valaki epillálást? Mondjátok, hogy igen, könyörgöm. Ezt muszáj megkérdeznie, mert amennyi szőr Corvinon van, hát azzal egy medvebocsot be lehetne fedni teljes nyugalommal. Még mindig vigyorog, mert kit érdekel az, hogy ő kölyök? Senkit, de ez attól függetlenül, hogy büntetés volt, azért vicces is, és a testőr meg bevállalós, tökös típus.
Nem volt kérdéses, hogy amint elhaladtam a Fairbanks feliratú tábla mellett, egyből a keresett hely felé vettem az irányt. Régen jártam itt, de a kis házikóm most egyáltalán nem érdekelt, hiszen nem amiatt jöttem. A prospektus az anyósülésen hever, biztos, ami biztos alapon ezt is magammal hoztam, noha pontosan tudom, merre van a hely. Némi izgalom fészkelte be magát a gyomromba, hiszen fogalmam sincsen, mire számítsak. Iszonyatosan régen láttuk egymást utoljára, egészen eddig azt hittem, hogy halott és valószínűleg ő is ezzel a tudattal élt irányomba, most viszont ki fog derülni, hogy baromira nem! Mindketten élünk és virulunk.. Már persze ha ez a fickó valóban az a Duncan Corvin, akit a testvéremnek nevezhetek. Leállítom a motort a hely előtt, kilépve pedig pár pillanatig csak szemezek a bejárattal. Te jó ég, ez a hely valóban az övé volna? Nem cicózik, azt meg kell hagyjam, legalább van ízlése. Szóval máris jár a plusz pont, ami mellé belépve még egy járul. Kicsit alulöltözöttnek érzem magam a farmer-bőrdzseki kombóval, ami alatt egy egyszerű fekete trikót viselek. Nem vittem túlzásba, ezt elismerem, de nem is azért jöttem, hogy olyan hű, de nagyon jól érezzem magam ma itt, most csak Duncan érdekel. Akit valahogy meg kell keresnem, amiről egyelőre még fogalmam sincsen, hogyan fogom végrehajtani. Elvégre ha övé a hely, akkor nem hiszem, hogy a bárpult mögött álldogálva töltené az italokat. Na mindegy, majd improvizálok valamit, a helyzet szüli úgyis a tetteket, szóval először csak egy italt kérek magamnak. - Valami tömény italt, legyen szíves. - villantok kedves mosolyt a pult mögött állóra. - Lepjen meg. - kacsintás társul a szavaim mellé és amint kezembe fogom a poharam, elégedetten kortyolok bele. Nagyszerű. Lépteim a színpad felé visznek, nem árt kicsit körülnézni, mielőtt valamiféle akcióba kezdek, azonban amint meglátom az ott táncoló hölgyeket, kezd bennem körvonalazódni a nagy és csodálatos terv. Hatásos bevonuló lesz, azt meg kell hagyni és pompásan fogom indítani a kapcsolatunkat, tökéletesen pozitív képet festve magamról. Milyen jó, hogy közel százötven éves fejjel ilyen idiótaságok jutnak az eszembe, de ha egyszer gyorsan és hatásosan szeretnék a főnök elé kerülni, akkor ennél jobb módot aligha találhatok. Legalább a hely hangulatát is feldobom kicsit. Legalábbis remélem. A tervem akkor válik teljesen véglegessé, amikor felcsendül a tökéletes nóta, felhúzom az italt, kissé kótyagos fejjel a tánc is jobban fog menni. Ellavírozok az asztalok között, mintha csak valamelyiknél szeretnék majd helyet foglalni, azonban az első sorhoz érve tovább viszem a lendületet és könnyedén, a színpad szélére támaszkodva szökkenek fel az emelvényre. Milyen mázli, hogy ebben a számban csupán hölgyek riszálnak idefent, így sokkal nagyobb a hatása az egy szem, öltözetében teljesen sorból kilógó férfinak. Pár tánclépés, besasszézok a lányok közé, próbálok hozzájuk alkalmazkodni, az egyiket még derékon is fogom, hogy megpörgessem kicsit.. Fogalmam sincs, mit táncolnak és én sem a hatalmas tudásomról vagyok híres ezen a téren, de én próbálkozom, bárki láthatja.. A következő attrakció, hogy a dzsekimet húzom le először az egyik vállamról, majd a másikról, hogy kicsit megpörgetve hajítsam el, ha közben már érkezik a biztonsági személyzet, hogy leráncigáljon innen, akkor egyenesen feléjük. Egyébként ha elkapnak, először megpróbálok kicsit játszadozni velük, tovább szlalomozni a lányok között, próbálva ezzel a „kergető(i)met” kikerülni, de végül csak feladom a játszmát és egészen készségesnek mutatkozom. Persze azért egy csókot még dobok a táncoló hölgyeknek és ha lehetséges, akkor a nézőtér felé meghajolok, vagy csak egy csókot dobok, attól függően mennyire leszek korlátozva.. Jövök, Duncan, ilyen tökéletes bemutatkozó után remélem, nem fogsz egyből kihajítani innen…
Evelyn hazautazásával a Golden minden ügyes-bajos dolga ismét egyedül az én napjaimat és estéimet édesítette. Rühellem a papírmunkát. EZen az estén még az átlagosnál is kevesebb türelmet éreztem magamban hozzá, így rövid idő után kiszabadultam az irodából és elindultam terepfelmérő utamra. Vendégek, személyzet, készletek, műsor... mindegyiken rajta tartottam a szemem, bár ilyen téren szerencsére nem volt probléma, tekintve, hogy nem az alja kapott állást nálam. Az olajozott működésnek hála volt időm elmerengeni olyan dolgokon, mint Anne és a saját helyzetem, az Oliverrel folytatott eszmecserém és a sérült jobbom állapota. Emsnek köszönhetően szépen gyógyult, de továbbra se voltam megelégedve - igaz, hogy a csont összeforrt, de még mindig bele-bele nyilallt a fájdalom egy-egy hirtelen, rossz mozdulatra. Nagyobb kontrollt kell gyakorolnom a farkasomra, jobban kézben kell tartanom, mert egyelőre tényleg attól tartottam, hogy elég lenne egy rázósabb szituáció, és a dühömet a Tökmagon töltöm ki. Ezt semmiképp sem akartam, emellett a Testőrség felé vezető úton se fog megártani, ha alaposabb önfegyelmet mutatok. Bár igaz, a rang korábbi betöltése során sem a bestiámmal volt a baj, hanem... velem. Csupa derűs kilátás. A kulisszák mögé veszem az irányt, hogy megnézzem, hogyan állnak az előkészületekkel a következő műsorszámra, kell-e valamit a közeljövőben pótolni, legyen szó akár eszközről, akár technikai dologról, akár ruháról. A zene itt tompán lüktet, halvány fény világítja csak meg a raktárszerű helyiséget, ebbe a félhomályba pedig megpróbálom beleképzelni a koporsóba zártság pillanatait. Farkasom felmordul, gerincem mentén borzongás fut végig, feszült fejkörzést végzek, ujjaimat ropogtatom és elzavarom az emléket. Gyengít. Nem érdemes rá több időt fecsérelni. Egyébként sem tudok, még ha szeretnék is, mert a következő pillanatban már kapom is a színpadra rontó kidobók üzenetét gondolatban. Egy túlbuzgó, bőrdzsekis suhanc úgy döntött, önkéntes munkát vállal úgy, hogy senki nem kérte fel rá. Teljesen leengedem a pajzsom, energiáim pedig tapogatózva rontanak ki mögüle. Vérfarkas. Hím. Tényleg nem idős, sőt, ami azt illeti, velem nagyjából egykorú lehet, így viszont már az is bosszant, hogy le "suhancozták". ~ Hozzátok ide! ~ adom az utasítást, és pár lépéssel közelebb megyek a függönyhöz, ami elválaszt a színpadról. A nézőtér felől nevetés hallatszik, a következő szám táncosai távolabb állva próbálnak leskelődni. Reméltem, hogy sokat fog ellenkezni, így nekem is több okom lesz erőszakos diplomáciával élni. Nem hozták rögtön, vagyis kergetni kellett egy kicsit, de hamarabb a színem elé került, mint vártam volna. Valahol kár. Ketten, kétoldalról fogva behozzák a függöny mögé, én pedig intek a fejemmel, hogy kicsit menjünk arrébb. Se fül, se szemtanúkat nem akarok, tekintetem zord, a Fenevad szemének vöröses árnya üli meg, energiáim marnak, pedig még nem is készülök támadásra. Az ordasomnak egyszerűen nem tetszik, hogy megzavartak minket. Tetőtől talpig végigmérem, pillantásom végül arcának vonásain, kéklő szemén állapodik meg. Szúrósan nézem, azt latolgatva, mivel is kéne kezdeni, közben viszont bosszant, hogy a szeme... a szemem mintha ismerős lenne. Hülyeség. - Kérem vissza a piát - közlöm hűvösen, mert érzem rajta az alkohol szagot, mire az egyik fogdmeg minden előzetes figyelmeztetés nélkül gyomorszájon vágja a hímet. Ha elsőre nem jött össze, adok még pár másodpercet neki, hogy visszaöklendezze az italt. - Csak ennyi volt? - Még egy gyomros a biztonság kedvéért, ha előzőleg vacsorázott, hát most az is kiderült. - Azt hiszem, a lábával kéne folytatni... - közlöm csevegő, érzelemmentes hangon, de egy intéssel rögtön jelzem, hogy ezzel még várhatunk. Odalépek közvetlenül elé. Zavar a szeme, kellemetlen érzésem lesz tőle, mintha valami a felszínre kívánkozva, valami, amit rég el temettem magamban. Vagy inkább el kellett volna temetnem. - A büdös életben nem láttalak még itt. Mi volt ez az előbb? Idióta fogadást kötöttél, vagy ennyire megártott az a kevés pia? - Halkan beszélek, de ez semmiféle csendes kedvességet vagy nyugalmat nem hordoz. Olyan vagyok, mint egy kitörni kész kész vulkán. - Halljam! És akkor talán a saját lábadon, önerőből húzhatod el a beled.
Egek… Ahogyan megpillantom, egy pillanatra tágra nyílnak a szemeim.. a gondolataimban élő Duncan elmosódott arca pillanatok alatt élesedik ki, kerülnek oda a fiatalabb vonások és rá kell jöjjek, hogy semmit nem változott. Persze, férfiasabb lett, meg minden, de akkor is. Vagy csak ez a kép írja felül a múltat? Egek, fene tudja, nem is ez a lényeg, sokkal inkább az, hogy milyen kedvesen fogad. Nyögésem, majd öklendezésem hangja követi a hirtelen gyomromba ékelődő öklöt és tessék, még túl sokáig sem kell várni, hogy az italt - amit mellesleg kifizettem, csak úgy mondom - máris visszaszolgáljam. Meggörnyedve köpködöm a padlóra a gyomrom kevéske tartalmát, fel sem nézve kezdek máris puffogni. - Baszd meg, kifizettem! - igen, természetesen ezen akadok fenn, nem is azon, hogy éppen két debella állat fog közre és nem túl jók a kilátásaim, én nyilván a pia miatt aggódom. Az újabb gyomros után ismét összegörnyedek, kiadva az ebédemet is, de.. basszus! Az ott egy répadarab? Pedig egy hete nem ettem répát. - De kemény vagy, pöcsfej… A kutyuskáid nélkül is az lennél? - emelem fel a fejem, szemkontaktusra törekszem, ajkam széle pimaszul ficcen kicsit feljebb és egyáltalán nem foglalkozom azzal, hogy konkrétan lepöcsfejeztem a bátyámat. Úgysem tudja még, hogy az öccse vagyok, szóval nem fog annyira fájni, ha meg elárul neki a nagy titkot, akkor úgysem emiatt fog aggódni. Az meg, hogy ha így haladok, akkor lehet nem csak eltöri, hanem le is tépi a lábam.. hát így jártam, ha már lúd, legyen kövér, én vagyok annyira genyó alak, hogy még inkább rájátsszak és még nagyobb durranás legyen majd, ha bejelentem, tulajdonképpen ki is vagyok. Amikor közelebb lép, kiköpöm a számban maradt darabkákat - fujj -, persze nem a képébe, azért nem akarom, hogy egyből kitépje a szívem, csupán a cipőjét tisztelem meg némi kis ajándékkal, elvégre ha már üres kézzel jöttem, legalább ennyit had adjak. - Ne már, komolyan így kell fogadni a szárnyukat próbálgató fiatalokat? - tényleg meglepett, elkeseredett képet vágok, még a szemem is kissé tágabbra nyílik, lefelé görbül szám széle, persze azért sírni nem fogok, de húzom tovább az agyát. Tényleg képes lenne eltörni a lábam? Egek, tökös fickó lett belőle, meg kell hagyni, már nem mintha gyerekként nem lett volna az, de ez most, ami itt fogad, egészen pozitívan csalódom, még akkor is, ha konkrétan engem fognak péppé verni. Nem érdekel, ennyit megér, főleg az arcára leszek majd kíváncsi, ha lerántom a leplet. - Egyébként meg igazán hálás lehetnél, nem hallottad, micsoda kacagás kísérte a produkciómat? - vigyorom el végre, bár azt hiszem így a mondandóm végére sikerült nem hogy meghúzogatnom, de le is tépnem az oroszlán bajszocskáját. A kérdésre nem adok választ, még nem, még nincs itt az ideje annak, hogy eláruljam, konkrétan a saját öccsét püföli a szentem.
Meglepődik, legalábbis egy másodpercre akkora lesz a szeme, hogy már várom, mikor esik ki a helyéről. Azért ekkorát nem szoktak nézni rajtam, de nem foglalkozok sokat a dologgal. Összebaszta a műsort, én meg őt, szerintem ez így teljesen fair. Minden érdeklődést mellőzve szemlélem, ahogy kiüríti a gyomrát, mondanám, hogy rutinmunka, de nem sokakkal szoktuk ezt játszani, mert ilyen marha például még nem volt, aki felszökött a színpadra. Remélem, legalább megérte neki. Illetve, fenét, hol érdekel az engem? - A többi vendég is fizetett, és beleszartál a szórakozásukba, vedd úgy, hogy ez az ő revansuk, csak hát mindig másnak kell végeznie a piszkos munkát. - Én, a jótét lélek. A beszólás nem kellett volna. Én már tudtam, hogy mi lesz, amikor ő épp a mondat végére ért és levegőt vett, csórikám, fél évvel ezelőtt kellett volna ezt mondani, jobban járt volna. A szemem egy pillanat alatt váltott vérvörösbe, energiáim felcsaptak, torkomból haragos morgás tört fel, és egy másodperccel később már kapott is egy karmos pofont, hogy mély, vérző sebek díszelegjenek arca bal oldalán. A jobb karom nem örült a gyors megmozdulásnak, de momentán ez érdekelt a legkevésbé, a pofont követően rögtön a hím tarkója után nyúltam, karmaimat a bőrébe vájtam és minden finomkodás nélkül, erősen tartva a kijárat felé vonszoltam. Energiáim perzselt a haragtól. Ha tiltakozik, ellenállt, annál jobb, legalább azelőtt kap még párat, hogy kitessékelném az épület mögé. Az egyik kidobó ajtót nyitott nekünk, a másik strázsának állt. Franc se akarja, hogy egy mihaszna ember megzavarjon minket. A cipőmet megtiszteli egy köpéssel és a maradék kis türelmemet, jóindulatom mákszemjét ott vesztem el. A következőkben ha beszél, azt bizony csak úgy tudja, hogy közben kitér, vagy visszatámad, mert nekiugrok. Még nem uralom tökéletesen a kapott gyorsaságot, de Faye-nek hála sokkal jobban megy, mint pár hete, ezt pedig nem vagyok rest felhasználni. Rohanok, gyorsabban, mint amire ő képes lehet, cikk-cakkban mozgok és addig helyezkedek, amíg mögé nem tudok kerülni, akkor aztán karmaimmal felszántom a hátát, majd lendülök is tovább, hogy mire megfordul, ne legyek "útban". A farkasom egyszerűen vérszemet kap, az egyetlen probléma, hogy engem még mindig jobban kimerít, mint kéne, így ha nem ütöm ki gyorsan Táncoslábút, akkor bajban leszek. A következő támadásomat oldalról indítom és rúgásommal a térdét célzom be, igyekezve kiugrasztani térdkalácsát, vagy eltörni csontjait. Ha egyik sem jön össze, az szívás, a kisded játékot megunva pedig egyszerűen nekiugrok úgy, hogy boruljunk mindketten. Igyekszem tartani magam ahhoz, hogy csak a karjaim és szemfogaim - meg persze a szemem - változzon át, de a Fenevad kíméletlenül ostromolja a felszínt. Egy mitugrász nyikhaj ne sértegessen minket! De ami a legrosszabb... dühít a szeme. Ki akarom kaparni, tűnjön el, ne nézzen, ne lásson!
- Revans? Nekem eléggé úgy tűnt, hogy élvezték. Legalább feldobtam kicsit a monoton műsort. - ez mondjuk nem igaz, mármint az a része, hogy monoton lenne a műsor, mert meg kell hagyni, igazán csábítóan riszálták a hátsójukat a hölgyek. Nem is ez a lényeg, ez nem érdekel annyira, most inkább a kedves bátyóra koncentrálok, be is szólok neki, mert miért ne? Igen, arra játszom, hogy kiklopfoljon, vagy legalábbis elkezdje, így lesz csak igazi poén látni az arcát a végén. A pofon meglep, noha számítottam valami extra dologra, mégis morogás kíséri a mozdulatot, fájdalommal vegyítve. Reagálni sincsen időm, noha biztosan lett volna hozzá egy két kedves és aranyos szavam, de amint megérzem a tarkómon a húsba maró karmokat, összeszűkülnek szemeim, morgásom állatiassá változik, a kék íriszek pedig sárgás árnyalatba csapnak át, de sokáig nem tart a dolog, amint vonszolni kezd, a fenevad visszahúzódik. Számára még nem elég érdekes a helyzet.. Viszont tudom jól, nem kell sok és tényleg megkapom a magamét. Energiái szinte égetik a bőröm, érzem, ahogyan perzselnek, ez jó, pontosan ezt akartam, érezni a haragját, a dühét, mely felém irányul. Cserépedény volnék? Meglehet, nem számít, mert hamarosan fény derül mindenre. Mert hát meghalni nem szeretnék, szóval lassacskán elérkezik a pillanat, hogy beszélni kezdjek. És nem ám olyan hülyeséget, mint odabent. Nem ficánkolok túl sokat, egy-két moccanás csupán, az azokért kapott ütéseket pedig továbbra is ugyanúgy viselem, mint engedelmes kiskölyök, akit az apja reguláz. Ó és te jó ég, kapkodom én a tekintetem, próbálok utána fordulni, de sokkal gyorsabb, mint amire számítok, mint amire én magam képes vagyok. Artikulátlan üvöltés hagyja el számat, amikor a hátam szántja fel, homorítok, és mozdulnék utána, de mire odafordulok, már nincs ott. Miféle hülye játék ez? Nekem sem tetszik, a bundásomnak sem tetszik, egyre inkább előrébb nyomakodik, íriszeim immár borostyán színben villannak. A következő pillanatban már karmos kezemmel kapok oda, teljesen kitérni a térdem felé irányuló rúgás elől nem tudok, lévén még mindig sokkal gyorsabb, mint én, noha hála égnek nem töri csontom, csupán megroggyan a lában, hogy pillanatokkal később már egymáson bucskázva érjünk földet. Igyekszem úgy irányítani az estét, hogy én legyen felül, akkor pedig egy jól irányzott öklössel jutalmazom csinos pofiját, hátha attól lenyugszik. Vagy éppen ezzel hergelem még inkább fel? Fene tudja, az viszont biztos, hogy a „harc” hevében a láncomon lógó töltény is kicsusszant a pólóm alól. Amennyiben még mindig nem dobott le magáról és egyáltalán sikerül fölé kerekednem - milyen romantikus -, akkor akárhogyan ficánkol, kap még egyet-egyet és csak azért sem állok fel róla. - Hát így illik üdvözölni egy régi ismerőst? - csurog a vér a hátamból, az arcizmok is fájdalmasan tiltakoznak mindennemű mozgás ellen, de nem érdekel, beszélnem kell, éppen itt az ideje. Pimaszul görbül felfelé szám íve, nem tartok ellen, ha szeretne a kérdésem után le tud dobni magáról, de bízom abban, hogy kellőképpen lesokkolják a szavaim és a medálon fityegő töltény ahhoz, hogy legalább egy kis időre nyugton maradjon.
A térdtörés nem jön össze, de nehezére esik követni a mozdulataim, ami elégedettséggel tölt el, a farkasomat pedig nem kevés büszkeséggel. Érzem, hogy ő is kezdi komolyabban nekidurálni magát, így rávetem magam, csakhogy becsapódásnál sikerül fölém kerekednie így kapom az áldást az aszfalttól. Hirtelen kiszökik a levegő a tüdőmből a becsapódástól, de rögtön utána nem vagyok rest karmaimat a vállába vájni. El akarom hajítani, lelökni magamról, lábammal készülök, hogy rásegítsek erre, ám a mozgolódástól valami kisiklik a felsője alól. Egy lánc. Rajta egy tölténnyel. Tompa zúgásként ér csak el a hangja, nem fogom fel a szavait, a világ leszűkült arra a szemem előtt táncoló kis fémre, ami úgy megbabonázott, mintha egy hipnotizőr órája lenne. Látom magam előtt, ahogy meghúzom a ravaszt, látom Ethan elkerekedett szemét, azt a kedves, gyermekien ártatlan kék szempárt. A kíváncsi kis tekintetet, ami a láncon lógó töltényre mered, s csodálkozik, hogy ő ilyen nagy ajándékot kap, egy mementót, töredéket a múltból, hogy ne felejtsen, de erőt merítsen... Dühösen felüvöltök és már nem lelökni akarom, hanem fordítani magunkon, hogy én legyek felül, hogy szabad kezemmel a torkára markolhassak. Arcom bestiális kifejezést ölt, energiáim sötét fergetegként kavarogna körülöttem, tekintetem lángol az indulattól. - Hol szerezted? - ordítom, hangomba mély, vészjósló morgás vegyül, az átváltozás küszöbén toporgok. Szét fogom tépni, megölöm, ha hazudni mer! Az, hogy esetleg ő lehet az, meg se fordult a fejemben. Az anyám halott, öngyilkos lett. Az apám halott, fejbe lőttem. Az öcsém halott, remélem szép és tartalmas élete volt. Biztos meghalt, én így élek évtizedek óta, ebben a tudatban, ebben a hitben, az, hogy ennél a táncosszökevénynél van a testvérem lánca... Elvette tőle. Megölte érte. Meggyalázta a sírját, tudom is én! Csak vallja be szépen, hogy széttéphessem, hogy kizsigerelhessem azért, mert az egyetlen jó dolgot a múltamban, az egyetlen embert, aki szeretett, képes volt bemocskolni. Nem... nem akarom! Neki... neki meg kellet úsznia az ilyen dolgokat, csendben, békében távozni az élők közül. Nem is kerestem bassza meg, mert onnantól, hogy vérfarkas lettem, csak ártottam volna neki! Tagadok, tiltakozok, választ várok, egyik kezemmel a vállát tépem, másik a torkán, ölésre készen, mialatt őrjítő dühöm függönye mögött szinte rimánkodok azért, hogy hazudjon, vagy tényleg úgy bitorolja ezt az ajándékot, ahogy elképzeltem. Szorosan összezárom a szám, állkapcsom megfeszül, vicsorgok, mint aki megveszett... Hadd öljek. Az lenne az egyszerűbb. A jobb. Ugye?
Idegesen vicsorítok, amikor a vállamba kap, basszus, nyugodj már le! Mondjuk erre gondolhattam volna, hogyha ennyire felhúzom, akkor nem lesz olyan egyszerű lenyugtatni, de sebaj, így élvezetesebb. A töltény kellő hatással bír, azonban nem vagyok naiv, hogy egyből elkönyveljem sikernek a dolgot, számítok olyasmire, hogy tolvajnak fog titulálni.. Változik a felállás, nem is tiltakozom ellene, én kerülök alulra, egyik vállamban továbbra is ott vannak a karimai, míg másik keze a torkomra feszül. Grimaszba rándul arcom, az előbb szerzett mély sérülések fájdalmasan tiltakoznak a mozdulat ellen. Nem támadok, nem próbálom lelökni magamról, csupán marokkal fogok rá az alkarjára, karmaim vájom olyan mélyre a puha húsban, amennyire csak tudom. Feszíteném le magamról, hiszen így nem igazán tudok beszélni… - Az enyém! - szűröm a fogaim között, a helyzethez mérten olyan hangosan, ahogyan csak tudom, de ez nem több holmi morgásnál. Borostyán íriszeim kavarognak, farkasom törne elő és én sem állok távol tőle, hogy az ellentartás megszűnjön, leomoljon a fal és utat engedjek a fekete fenevadnak. - Nem lehetsz ilyen gyáva! Nem bújhatsz el a múlt elől! - szűröm továbbra is, igyekszem érthetően kipréselni magamból a szavakat, noha fogy a levegőm is, mégis igyekszem a legkevésbé ficánkolni alatta, ezzel is mutatva neki; nincsenek ártó szándékaim, nem hazudok. Tessék, itt vagyok, átadom neked magamat. Rá bízom az életem, csak úgy, mint gyerekként. Vakon bízok benne, mert tudom, hogy jól dönt, hogy amit csinál az jó, hogy megvéd és mellette nem lesz semmi gond. Csak kérlek, lássa meg bennem azt, aki valójában vagyok. Tudom, hogy könnyebb lenne, ha nem én volnék, ha csak egy tolvaj lennék, ha nem a múlt egy szegmensét rántanám elő, ha nem kavarnám fel az állóvizet.. Egyre fogy a levegőm, kezeim szorítása fokozatosan gyengül, visszatuszakolom a bundásomat, nem lenne most előnyös, ha alakot váltanék. ~ Én vagyok az, Dun… ~ nincs már levegőm szavakhoz és bízom benne, hogy a kavargó dühén át elérnek hozzá a szavaim..
Kezdőlap
//
//
