Nem is kellett sokáig várnom, hogy feltűnjön Egon, ezúttal whisky-bűz nélkül. Szolidaritásból elnyomom a cigarettát. Láthatóan a nyers stílus eltűnt, a wisky remekül oldja az illemet. Pedig ránézésből is megmondom valakiről, hogy valaha arisztokrata volt-e. A tartás és a mozgás mindig mindent elárul. - Szervusz! Köszönöm a bókot - viszonzom a mosolyt. - Ma már nem, csak holnap. - Mielőtt folytattam volna intettem a csaposnak, majd kiléptem a pult mögül és egy asztalhoz invitáltam Mr. Candvelon-t, közben folytattam. - A holnapi még látványosabb lesz. - Leintem az egyik pincért és kérek tőle egy gyenge koktélt, nem tudom partnerem mit kérhet, de nagyon remélem nem tervezi azt a mennyiséget, amit a legutóbb leküldött. Nem lehetett könnyű hete, vagy éppen napja, ha olyan mélyre küldte magát. A farkasbüszkeséget illik sokszor megtartani. Legalábbis saját bevetett szokásom, hogy csak nagyon súlyos ügy után iszom le magam a sárga földig, akkor is többnyire otthon, hogy senki ne lássa. - Nem számítottam rá, hogy eljössz. - Említettem meg kétségeimet, ámbár igyekeztem nem közömbösnek vagy elutasítónak tűnni. És persze eltitkolni, hogy megfeledkeztem arról, hogy meghívtam. Fél pillantást vetettem a színpadra. Mindig fura volt elképzelni vajon milyen lehet élőben a táncom külső szemmel. Vajon mennyire érződik az, amit én érzek mozgás közben? Visszanézek Egonra és végigmérem.
Nem kimondottan bóknak szánta, hanem valóban így is gondolta, de nem fog ezen fennakadni. A whisky ára miatt nem valószínű, hogy holnap is el fog jönni, de kitudja? Ha ilyen remek előadást produkál, mint most, akkor lehet megérné benézni. Esetleg laposüvegben hozhatna bolti whiskyt, és akkor nem kellene méregdrágán megvennie ugyanazt. Persze ezen még azért gondolkozik. – Áh, értem – bizonyára túl sok lenne a jóból, ha ma még kiállna a színpadra. Követte falkatársát és leült vele szemközt az egyik asztalhoz, majd ahogy a pincér kijött, hogy felvegye Pru rendelését Egon, csak megrázta a fejét, amikor a fickó az őr rendelés felől is érdeklődött. Van még valamennyi ital a poharában, persze megtehetné, hogy megint beküld a bendőjébe tizenhárom pohárral, de nem állt szándékában lerészegedni, ráadásul ilyen árak mellett ostobaság is lenne. - Tényleg? Még ennél is? – lehet, hogy mégiscsak el kellene jönni holnap, persze nem volt oda az ilyen dolgokért, de Pru igazán profin művelte a hivatását. Meg amúgy sincs semmi egyéb programja, most, hogy Rebeccával szüneteltetik a kapcsolatukat. Vagyis hát Egon szünetelteti, de ez igazán csak részletkérdés. – Mégiscsak lesz zongorával táncolás? – fura, hogy ez teljesen tisztán megmaradt elméjében, legalábbis Egon úgy vélte, hogy volt valami ilyesmi, amin fennakadt múltkor, vagy csak álmodta? Nem, nem, biztos volt ilyesmi. Arcán kedves mosoly húzódott, és természetesen most csak viccelt, nem úgy, mint a kocsmában. - Nagyon én sem – vigyorodott el. – Majdnem ki is ment a fejemből… hát láthattad, hogy nem voltam éppen túl józan, amikor meghívtál ide – halkan felnevetett. – De szerencsémre eszembe jutott, és így legalább láthattalak a színpadon. Igaz a pia baromi drága – grimaszolt kelletlenül – és az ízlésvilágomnak túlságosan sznob ez a hely, de amit a színpadon láttam az kárpótolt a kellemetlenségekért. – És még csak nem is túlzott, tényleg elfeledkezett az előadás idejére a Golden Wolf nyugtalanító atmoszférájáról. – Persze nyilván kell nekik a bevétel, ha ilyen színvonalas előadókat meg akarnak tartani – nem hízelegni akart neki, és ez az arcán is látszott, egyszerűen csak elgondolkozott, hogy vajon mennyit kereshet Pru egy hónapban. Biztos többet, mint Egon az asztalosműhelyben, viszont ő sem panaszkodhatott, ami a fizetést illeti, ráadásul még a tartalékait sem élte fel.
- Nem, sajnos egyszerre zongorázni és táncolni nem fogok. Ha megtenném abból inkább nevetséges, mintsem szép produkció lenne - húztam a szám a gondolatra. - Ezek szerint inkább a füstös, olcsó kocsmákat kedveled. Bár megvallom, azt a löttyöt, mit az ilyen helyeken kapsz szinte bűn Whisky-nek hívni. Kaptam már szebb dicséreteket is, mint a színvonalas előadó, bár azok mindegyike hátsó szándékkal volt, melyet persze nem is bántam. Viszont kifejezetten tetszett Egon őszintesége, és hogy nem azért mondja, mert be akar nekem jönni, hanem mert így gondolja. - Nyugodtan rendelhetsz whisky-t, én állom. Hiányoltam a cigarettát az ujjaim közül, ezért inkább a koktélom szívószálára cuppantam, hogy enyhítsem a hiány érzetét. Egy pillanatig felrémlett bennem, hogy talán jó lenne közelebbről is megismerni ezt a fickót. Végül is egy falkában az összetartás és a testvériesség dominál. Legalábbis annak kéne.
- Hát, meglehet – vigyorodott el, mert valóban tényleg komikus szám lenne belőle. Persze át lehetne nyergelnie a standup comedy műfajára is, biztosan sikere lenne benne a zongorával táncolós mutatvánnyal. - Kétlem – mosolyodott el kedélyesen. - Itt is Johnnie Walkert iszok, meg ott is, a különbség, hogy itt háromszor annyiba kerül – mert, hogy az exkluzív helyek már csak ilyenek. – De egyébként igen, a füstös kocsmáknak jobb a hangulata, mint az ilyen helyeknek – vonta meg a vállát. Nem érezte kötelességének, hogy hozzá tegye: véleménye szerint, mivel, ha a nőnek ez jön be, hát egészségére. Nem fog senkit elítélni, mert ilyen helyekre szeret járni. Kinek a pap, kinek a papné. - Óh, dehogyis, már úgyis jövök egyel, viszont szívesen visszahívnálak valamire – közölte teljesen őszintén, hiszen valóban komolyan is gondolta. Az lehet, hogy magán spórol a whisky ivászat terén, de egy falkatárs udvarias gesztusát illik törleszteni. Meg egyébként sem akart lerészegedni ma. Elég lesz azt majd a hétvégén megint megtenni. – Na meg a másik, ha még iszok egy pohárkával, akkor lehet szükségem lesz a következőre és így tovább… hát tudod milyenek az alkoholisták? – persze nem volt az, és ezt széles vigyora is talán sejtethette a lány számára, de az sem igazán bánta, ha elkönyveli magában alkesznak. - Egyébként ez új szám volt, vagy odaát is ezt adtad elő? – mert, ha ezt, akkor érthető a főnöke miért zúgott bele.
- Minden helynek megvan a maga hangulata. Hangulattól függ, ki, mikor, hova vágyik. Olykor jól esik az elegancia, és olykor jó érzés eltűnni egy kis putriban. - Nem akarom kiüríteni a pénztárcádat, itt én amúgy is szinte ingyen fogyasztok, amolyan járulékként. Alkoholista vérfarkas, ilyet se gyakran hallok. Viszonzom a mosolyt. - Hát nem akarom megtörni az önuralmadat. - Még ha profi is vagyok benne, gondolom magamban. - Vannak új produkciók és régiek. Ez kifejezetten egy két éve megkoreografált tánc volt. De olykor csak kimegyek a színpadra és improvizálok egyet. Legutóbbinak van általában a legnagyobb sikere. Ha az ember improvizál, szabadabb és őszintébb, mintha a teste a már betanult koreográfiát csinálja. - magyarázom, és közben rájövök, hogy nem szabad túllépni az aranyszabályt: sose tudjon többet rólad a másik, mint te róla. - Mellesleg te szoktál táncolni? Vagy másfajta hobbinak kedvezel? - közben elképzelem a kocsma közepén, részegen táncolva, szinte számítva rá, hogy ilyesfajta lesz a válasz, és elfojtom kuncogásom. Felmerül bennem sok más kérdés, de nem akarok direkt vájkálni a magánéletében. Végül is úri hölgy lennék vagy mi a szösz.
- Hát, ízlések és pofonok – vigyorodott el. Talán étteremben jól esne neki az elegancia, de ahol inni kell, ott tökéletesen megelégszik a minimummal. Elvégre a pia a lényeg, és nem az, hogy milyen elegáns a kiszolgálás, vagy mennyire sznob a társaság. - Jól hangzik, de sajnos akkor úgy érezném, hogy adósod maradtam, amit férfiú lelkem képtelen lenne huzamosabb ideig elviselni – hát, persze csak kamuzott, és az előadás módja– remélte – tökéletesen el is árulta Egont. Mindazonáltal esze ágában sem volt a visszahívásról lemondani, még akkor sem, ha Pru itt ingyen kapja a piát. – Szóval, ha az idő eljön, mit rendelhetek az est fénypontja számára? – mosolya kedvesen hatott. Nem volt benne semmi hátsó szándék, egyszerűen csak tudni szerette volna, mit kérhet ki neki. - Aha… - vonta meg a vállát, enyhe grimasz kíséretében. – Én ehhez igazából nem értek, de az biztos, hogy tuti lámpalázas lennék, ha impróznom kellene a színpadon – ha valóban úgy van, ahogy Pru állítja, akkor minden elismerése az övé. Egon képtelen lenne ezt csinálni minden bizonnyal. Vérfarkasság ide vagy oda, a színpadon való szereplés, nem volt az ínyére. - Sohasem táncoltam, bármily meglepő is lehet ez számodra karcsú vonalaimat nézve – vigyorodott el közben. – Legalábbis, ha nem számítjuk a változás előtti időket persze – már akkor is utált táncolni, amikor a Candvelon kúriában a bálok alkalmával, legidősebb testvérként, és a lord rang örököseként kénytelen volt táncra perdülni valakivel. Amellett, hogy botlába volt, még általában olyanokat kellett felkérnie, akiket még csak nem is kedvelt. – Hobbi? Hm… lássuk csak. Ha az ivás annak számít, akkor azt nyilván ide sorolnám, de… amúgy nem nagyon van más hobbim. Szeretek a kanapén lazulva tévézni is. Az is remek elfoglaltság. Neked? A táncon kívül mi mozgatja még meg az életed? – kérdezte kíváncsian.
- Hát, ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor állhatod a következő koktélom... - elgondolkozva nézem meg az itallapot, mintha amúgy nem tudnám fejből. - Ó, egy Sex on the Beach, tökéletes lesz. Csak egy mosollyal díjaztam az árulkodó színészkedést az úriemberségről. - És nem óhajtod esetleg egyszer felfrissíteni tudásodat? Mármint a változás előtti dolgokat idézve. Már amúgy is gondolkoztam azon, hogy előterjesztem a górénak, lehetne tartani itt egy táncestet. Olyan régen vettem részt hasonlón. - És a régen, tényleg régen volt. Nem is tudom, mikor volt utoljára, hogy egy nemes, vagy legalábbis úriember megtáncoltatott volna. Egy kicsit visszarévedek a múltba, amikor még naiv kislányként báloztam. Emlékeimet nem torzítják anyám akaratossága, mely beárnyékolta azokat az alkalmakat. Inkább emlékszem arra, mennyi lehetőség volt egy ilyen estben. Habár azokat a ruhákat nem kívánnám vissza. Ebben a korban a kényelmes ruhák a legjobbak. - Hobbi... a zongorázás. Olykor énekelek a zuhany alatt. Szeretek "ismerkedni". És olykor írok egy-egy pocsék novellát vagy regényt. - Jól megnézem magamnak most a velem szemben ülőt. - Szomorú, ha valaki ilyen hosszú életet kapott, mégsem él a lehetőségekkel. Mennyi nyelv, tudomány, művészet sajátítható el az idő végtelenségében. Kár ezt elvesztegetni - csóválom a fejem. Talán már feladott mindent? Mondjuk a fokozott alkoholfogyasztás erőteljesen erre utal. Ismerem az érzést. Sóhajtva a támlának nyomom a hátam megszakítva a gondolataimat. Még mindig sokat agyalok a múlton.
- Helyes – mosolyogott kedvesen, és az égvilágon semmiféle ellenérzése nem volt a visszahívással kapcsolatban. Sőt, kifejezetten akarta is, hogy az egyensúly a helyére billenjen. Nem szeretett tartozni. – Remek neve van – biztos valami hat összetevős lötty, de hát, ha ezt szereti, Egon nem fog ellenkezni, ha már egyszer ezt ő állja. És állta is, amennyiben a pincér erre vetődött le is adta neki a rendelést, és a fene egye meg, hát csak kért magának is egy újabb whiskyt. Kettő az még belefér… igazából persze tizenkettő is beleférne. - Tán csak nem egy régimódi ereszd el a hajamra gondolsz, amit mi úri népek csupán bálnak hívtunk, és ehhez hasonlóan úgy viselkedtünk, mintha karót reggeliztünk volna? Remek ötlet, amúgy. De, ha végig kell élnem ugyanazt a stílust, ami a 19. század eleji Angliában volt divat, akkor azt hiszem, rövid úton le fogok részegedni, és beszámíthatatlan leszek… mondjuk annak is megvannak az előnyei – vigyorodott szélesen. Igaz ezek az előnyök csupán Egon számára léteztek, és csak annyiból állt, hogy a dögunalmat felváltja a részegség okozta jókedv, és ha szerencséje van, képes annyit inni, hogy a tudata sötétségbe boruljon. – Mellesleg a táncban elég ügyetlen vagyok – vonta meg kissé a vállát. Viszont, ha vérfarkassal táncol, legalább nem tud maradandó sérülést okozni a partnere lábában. Azért ez elég megnyugtató gondolat. - Elvesztegetni? Ugyan kérem – nevetett fel könnyedén. – Semmit sem vesztegettem el. Mellesleg az időnk nem végtelen. Hosszú, de csak emberi mércével mérve – vonta meg a vállait. – Amúgy meg ezrek életét mentettem meg, amíg te a művészetednek éltél. Az orvostudomány a poros nyomomba sem érhet, ha sérülések gyógyításáról van szó. Emellett rengeteget utaztam, tudok németül, kicsit görögül, az olasz is ment régen, de az mára már eléggé berozsdált, valamint ismerem az Amazonas menti őserdők népeinek néhány nyelvjárását. Mondjuk az nem éppen kellemes történet. Sohase pofozd fel a vezetőjüket, mert a falu harcosai biztos, hogy halálos méreggel átitatott dárdát vágnak a hátadba – grimaszba fordult képpel, csóválta a fejét. Haragudott a célozgatása miatt? Nem, csak nem akarta abban a hitben hagyni, hogy elvesztegette az idejét. Szó sincs róla, csak éppen Egon a gyakorlati életben van otthon, és nem az elméletiben.
- Most már nagyon is kedvem támadt felmérni a tánctudásod. Természetesen mai, kényelmes ruhákban. - Hanghordozásomból kitűnik a megkönnyebbülés és a hála, amit a mai ruhák jelentenek a korabeliekhez képest. - A mai kor talán egyik legfantasztikusabb dolga a kényelmes ruha... Mondjuk a fűzőket máig szeretem. Igaz, már más a rendeltetésük. - Végtelennek tűnő évszázadok. Az emberek erről csak álmodhatnak. Minden esetre örömmel hallom, hogy sokat tevékenykedtél a "te idődben". - válaszoltam. - De végül is mi vezetett oda, hogy mostanában többnyire a whiskynek hódolsz? - A törzsfőnökös sztorira felkacagtam. - Hát, gondoltam, hogy ez történik, ha felpofozok egy törzsfőnököt. Vajon ennyire felhúztak, vagy csak ilyen ostoba voltál, hogy ezt tedd? De most már érdekel, mi lett, miután az oldaladba vágták azt a dárdát? Közben meghozták a koktélomat és társam italát is. Kezdtem élvezni a társalgást. És magamban már el is határoztam, hogy elő fogom terjeszteni a főnöknek a bál ötletét. Van egy olyan érzésem, hogy sikere lenne.
- Hát – grimaszolt kelletlenül. – A fűzőket én sohasem szerettem, mindig kényelmetlennek tartottam – persze csak viccelt. Soha nem vett volna fel olyasmit, amivel annyit kell bajlódni, na meg az a nők mániája volt amúgy is. – Habár nem rajongok a táncolásért, még talán megmaradt néhány lépés régről. - Nyilvánvalóan problémák, amikkel mindannyiunk találkozik hébe-hóba. Gondolom neked is van egy pár olyan dolgod, amitől kicsit rosszabbul érzed magad nemde? – kérdezte felhúzott szemöldökkel. – Példának okáért egy balul sikerült fellépés, vagy hálátlan közönség, akik nem eléggé tapsolnak. Vagy éppen szerelmi bánat? – bármi, ami negatív érzelmeket válthat ki még egy vérfarkasból is. – Amúgy meg szeretek whiskyzni, mindig is szerettem… jó, hát nem szoktam annyira leinni magam mindig, de a whisky napi rendszerességgel az életem része, még akkor is, amikor minden rendben van. Egon széles vigyorral a képén fogadta a lány nevetését. – Ostoba? – kérdezte nevetve. – Dehogyis. Csak elvárták volna tőlem, hogy betegeket gyógyítsak, holott már vagy tucatszor közöltem, hogy betegséggel forduljanak másik sámánhoz, én csak sérüléseket látok el. De, hát olyan csökönyösek… ezért kellett felpofoznom. Na viszont, miután megmérgeztek kénytelen voltam átváltozva eliszkolni, mert a véremben már ott csörgedezett a halálos, számunkra csupán bénító méreg, és már éreztem, hogy ha ezek itt kábultan rám találnak, akkor élve felboncolnak. Szóval egy ideig a dzsungelen át iszkoltam, aztán közönséges farkassá változva letértem az eddigi ösvényről és utána még kúsztam vagy ötvenyardnyi távolságot, aztán beájultam. És saját magam is meglepve tapasztaltam, hogy még élek, miután kinyitottam a szemem – így visszagondolva jó kis időszak volt, de persze nem kívánná újra élni.
Megint felnevetek a fűzős megjegyzésre. - Pedig akár jól is állhatna neked - viccelődök. Hm. Problémák. - Ha én problémával találkozok keresek egy erős férfit, akinek a karjaiban megnyugodhatok. - Habár ártatlanul hangzik egyértelmű, mire gondolok. És leesik, hogy ez ugyanolyan, mint a whiskyzés. Mosolyom, mellyel Egonra nézek már, amolyan "ezek szerint sorstársak vagyunk" jellegű. - Bár úgy vélem ez még mindig egészségesebb, mint az alkohol. Sok tanulmány van e témában a jótékony hatásokról - vigyorgok. - A whisky napi fogyasztása is egészséges lenne. Mértékkel. Lehet ki kéne próbálnod egyszer az én módszerem. Sokkal élménydúsabb, mint ökörmód magadban inni. Figyelmesen hallgatom a történetet, miközben a szívószálon keresztül kortyolok a Sex on the Beach koktélomból. Legközelebb már csak a vicc kedvéért is meghívatom magam egy Orgazmusra... persze, a koktélra. - Hm. Szóval sebész vagy. Miért hagytál fel vele? - Közben a színpadra felvonul a következő előadó, így félhomályba borul a terem.
- Aha… valószínű… - inkább nem állna jól, sőt úgy érezné magát, mint egy kötözött sonka a hentesnél. Persze jól szórakozott a kijelentésen és ez látszott is rajta. - Nyilván az is hatásos – persze Egon nem igazán szeretne egyetlen férfi karjaiban sem megnyugodni, de ezt a megjegyzését inkább nem fűzi hozzá. Nyilván Pru arra gondolt, hogy lánnyal kellene ezt tennie, de hát pont ez a problémája, hogy nő bánata van. Most kezdjen egy másik kapcsolatba, ahol aztán ugyanaz lenne a probléma? Nem, nem, ki van zárva. Majd valahogy Rebeccával rendeződik a helyzet… vagy nem. De jelenleg jobb a whiskyt iszogatni, és röhögcsélni, mint valódi probléma megoldást keresni. Jó, hát eddig bírta. Elfojtott röhögést, majd utána felszabadult kacarászást hallatott, és még a szemét is törölgetnie kellett a könnyei miatt. – Ne haragudj Pru, de a te módszered, hogy egy erős férfi karjaiban nyugodjak meg… hát azt hiszem számomra nem túl célravezető… sőt egyenesen mély depresszióba és kilátástalanságba taszítana, ha ez megtörténne. Nem, nem! Jobb a whiskyiszogatás – sokkal jobb volt, ami azt illeti. – Mellesleg az alkohol csak a halandókra van rossz hatással. A mi agysejtjeink regenerálódnak, szóval igazából semmi rosszat nem tesz velünk – csak ha hülyére isszák magukat rövid idő alatt, akkor balfaszságokat csinálnak, meg mondanak, de legalább hamar kijózanodnak és a másnaposság inkább csak egy félnapnyi másnapra szűkül, de néha még ennél is hamarabb bekövetkezik a regenerálódás. - Sebész? Ja, nem dehogyis. Csak mártír – vonta meg a vállát. Persze a vérvonal képessége jobb volt minden sebészeti eljárásnál, ami sérülések helyretételét célozta meg. A terem félhomályában a színpadra nézett és érdeklődve figyelte, hogy ki, vagy éppen kik fognak következni a sznob kocsma színpadán. - De nem hagytam fel vele, héba-hóba még most is segítek embereken, de elég ritka és a tömegkommunikáció terjedése miatt elég nehéz is titokban tartatni egy csodálatos felépülést egy gernincsérülés után. Sajna a bevételi forrásaim így eléggé megcsappantak - komorodott el egy kicsit visszagondolva a régi szép időkre, amikor még kisebb vagyonokat lehetett kipréselni emberekből gyógyulásokért cserébe.
Viszont nevettem vele. - Pedig lehet vérfrissítő lenne új irányzatokat kipróbálni - mentem bele a játékba, heccelődve. - Nem is a testre gondoltam, inkább az elmére és a lélekre. Az alkohol valahogy bezárja az embert a saját nyomorúságába. Épp ezért nehezebb kimászni belőle - világítottam rá a lényegre. - A szex viszont... - hanghordozásom magasztossá vált - a test korlátaiból kitörve, a mennyekig is képes elvinni, ha megfelelő a partner. Oldja a stresszt és mintha minden problémát megoldana. A katolikusok szerint bűn, szerintem meg nagyszerű áldás az Atyaúristentől, már ha van olyan. Ha a szex nem lenne olyan élvezetes, már rég kipusztult volna az emberiség. Pláne nekünk vérfarkasoknak, akik tovább bírjuk és többet, intenzívebben. Kár elvesztegetni az adott lehetőséget, melyet nagy áron kaptunk. - Bár lehet számos hiba van a teóriámban, de a szex iránti elhivatottságom jó eséllyel senki nem fogja már megtörni. A mártír magyarázatra egy "aha" jelleggel ó-ra nyitottam a szám, hogy világossá vált a lényeg. - Pedig a mai korban az ezoterikusok sokat fizetnének érte. A szkeptikusok pedig úgysem hinnék el a "csodatevőről" szóló pletykákat. Ha ilyen oldalakon hirdetnéd magad talán befolyna valamennyi tőke.
- Meglehet – vigyorodott el kedélyesen miközben bólintott egyet, bár nem gondolta komolyan. - Valóban az élet kevéssé lenne elterjedt, ha nem lenne fergeteges a nemi kapcsolat, de amiről beszélsz az ugyanaz, mint az alkohol. Elfeledteti a problémákat, örömet okoz. jókedvet… csupán illúzió, és egy süllyedő hajót káprázattal nem lehet a felszínen tartani. Mellesleg monogám típus vagyok, és jelenleg a barátnőmmel való mosolyszünet miatt vagyok rosszabb passzban a kelleténél. A szex másvalakivel csupán mélyebbre taszítana. Bánat helyett még bűntudatom is lenne. Az ivás viszont nem okoz lelki gyötrődést számomra – a szex kilőve, és most már Pru is értheti, hogy miért. Nem igazán akarta beavatni a bajaiba, így sem mondott el neki lényegében mindent, mert nem csak a Rebeccával való hajba kapása volt a probléma, az csak az utolsó csepp volt a pohárban. - Nyilvánvalóan – értett egyet Egon mosolyogva. – De vannak látleletek… mindent nem lehet a szkeptikusok fantáziátlanságával titokban tartani. És saját anyagi jólétem nem írja felül a maskarádé fontosságát. Amúgy is ez könnyedén a halálomhoz vezetne. Natan csak egy kocsit gyújtott fel, és tette fel a netre, mégis egy hétig a pincében raboskodott válogatott kínzások közepette – ez Egonnak nem igazán hiányzott, amúgy is volt még elegendő tartaléka, és mivel Darren asztalosműhelyben dolgozott, így nem is igazán csappantak meg a készletei. – Tudod milyen műsorszám fog következni? – kérdezte érdeklődve.
- Á, már értem - bólintok a barátnő problémára. - Ilyen nehéz megoldani, hogy inkább whisky-vel randizol, mint beszélni a hölggyel? Nem muszáj válaszolnod, nem akarok beleszólni! - tartom védekezőn magam elé a kezeim. - Amúgy se vagyok valami nagy kapcsolat-guru. Szintén értőn bólintok a pincés megjegyzésre. - Valóban. Mókás lehet az a pince... - Mosolyom alapján nem lehet eldönteni, ironikus vagyok-e, vagy tényleg kíváncsi. - Azt hiszem modern tánc - alig, hogy kimondtam félre libben a függöny, és egy nő-férfi duó produkcióját láthatjuk. Mi mást, mint egy szerelmes sztorit? - Olyan érzésem van, mintha a modern táncosok nem tudnának túl sok újat felmutatni az utóbbi időkben... akár a popzenészek. - Kortyolok a koktélomból, miközben szemeim a színpadra szegezem. - Nem, mintha bajom lenne a tánc ezen ágával... - motyogom. - Azt hiszem az ezt követő produkció jazz lesz - folytatom a műsor ismertetőt. - Szereted?
- Igen, valahogy úgy… a whiskyvel nem kell kényes témát feszegetnem – vonta meg a vállát mosolygás közben. - Annyira azért nem mókás… te nem látogattad meg Natant, amíg odalent volt? – 2014 decemberében volt a pincében egy hétig, persze nem volt kötelező kínozni szerencsétlent, de ettől eltekintve sokan megtették. Lehet Pru nem érzett kényszert arra, hogy ezüst pengével felhasogassa itt-ott. Mondjuk Egon sem volt feldobva, de mivel akkor éppen frissen csatlakozottként volt jelen, nem lett volna ildomos az alfa óhaját semmibe véve békén hagyni Natant. - A jazzt? Ki ne szeretné? – mosolyodott el halványan. Hát igaz, hogy négerek találták ki, de attól nem rossz, sőt valószínűleg fényévekkel jobbak, mint az előbb emlegetett popzenészek. – A modern táncosokhoz meg annyit konyítok, mint a mai popzenészekhez… szóval semennyit, úgyhogy kénytelen vagyok elfogadni a véleményedet velük kapcsolatban – hát nem igazán tartja számon egyik művészeti(?) ág képviselőinek a pályafutását sem, de nem is igazán szorul rá, hogy ilyesmikkel mérgezze elméjét. – És te? Bolondulsz a jazzért?
- Azt hiszem pont máshol volt fellépésem, ezért akkor engedéllyel távol voltam a városból - válaszoltam. - Nem voltam még abban a pincében, nem vagyok oda a fizikai kínzásért - persze kijelentésemből egyértelmű, hogy a lelki terrort ez nem érinti. - Igazából ha tehetem mindig találok kifogást, hogy ne kelljen egy fajtársat felnyársalni, amíg nem okoz csalódást az ágyban. Ezért pedig nem hiszem, hogy a Főnök a pincébe száműzne bárkit is. - Nincs bajom a jazz-el. Egy korszak meghatározó zenei műfaja volt. A nagy jazz zenészeket szeretem, akiknek a neve egybe fonódott a műfajjal. A mai bandák már nem tudják ezt visszaadni. Engedelmeddel. - Előveszem a cigis dobozt. Láthatóan engedélyre várok, mielőtt kivennék egy szálat. Kezd változni a hozzáállásom a szemben lévő fickóhoz, így figyelmesebb is vagyok vele szemben, nem úgy, mint a múltkor a kocsmában. - Ez olyan, mint a CD és a bakelit lemez. A CD sose fogja visszaadni azt a finom, tiszta hangzást, mint a bakelit- magyarázom álláspontomat.
- Én sem igazán – húzta el a száját kelletlenül. – Talán a vérvonalam miatt, de nem igazán szeretek ártani a fajtársaknak – ez persze nem vonatkozik az emberekre ugyebár, de az ilyen információkat inkább megtartja magának. – Szerintem, ha felnyársalsz egy falkabelit, csak mert nem volt jó az ágyban, az eléggé kimeríti a problémás nőstény fogalmát… főleg, ha a másik ebbe bele is hal. Esélyesen egy ilyen cselekedettől hamar a pincében találhatnád magad – persze nem hitte el, hogy tényleg megölne egy fajtársat, pláne nem falkatársat, csak mert nem tudta rendesen kielégíteni az ágyban, de a fikció kedvéért belement, hogy ez hova vezetne. Egon nem igazán akart virágnyelven társalogni, van itt bőven cseverészés, és aki nem vérfarkas, az úgysem igazán hallja őket. - Csak nyugodtan… bár elég érdekes a hozzáállásod, hogy az alkoholt egészségtelennek véled… de a cigaretta minden további nélkül jöhet – pimasz vigyor terült szét arcán. A dohányt sohasem kedvelte meg, de ha akar, gyújtson rá nyugodtan. A múltkori találkozásuktól eltérően, most még csak nem is ült ki arcára, hogy mennyire nem szereti a cigi füstöt. – Amúgy ma is vannak még jazz bandák? Ki hitte volna – játszotta meg az elképedést. Ja, persze, hogy vannak, csak épp a kutya sem ismeri őket… legalábbis Egon nem volt azok között, akik tudnák a nevüket. – Bakelit? Hova gondolsz, az igazi a fonográf volt – a maga tökéletlen sistergő hangzásával. Nevetve mondta persze, hiszen csak viccelt.
- Ezért válogatom jól meg, hogy kivel fekszem le - kacsintok. Hogy mennyire gondolok önzetlenségből a másikra, amikor partnert választok, és mennyire csak kifogás, azt megtartottam rejtélynek. - Ráadásul a vérfarkasokat nehezebb halálra nyársalni. De egy véres pofont megérdemel, aki olyan ügyetlen, hogy félrenyúl. - A problémás nőszemélyre felnevetek. - Azt hiszem ezt a jelzőt akármelyik vérfarkas viselhetné. - Egyértelműen nem a nőszemélyre gondoltam, hanem a problémásra. Kiveszem a cigit a dobozból, ahogy a számba rakom és előveszem az öngyújtót elismerően bólintok. - Igazad van, ezt a pontot megadom. - Meggyújtom a cigarettát, beleszívok, és jólesően kifújom a füstöt. - Vannak ma is, de ahhoz, hogy valaki szeresse őket valami elvetemült jazz rajongónak kell lenni. - Ó! A fonográf. Akkor már maradjunk az élőzenénél, az igazi komoly zenei műfajnál, amikor még vonós négyes játszott a zongorával és egy tehetséges énekessel a színpadon! Ha megfelelő volt a színvonal az biztosan nem recsegett!
- Félrenyúl? – nyújtotta meg kissé a kérdését. – El sem tudom képzelni, hogy nyúlhat valaki félre – csóválta a fejét ártatlannak ható képpel. Mondjuk volt néhány elképzelése, hogy miként lehetne „félrenyúlni” szex közben. – Egyébként szerencsére mi kicsit strapabíróbbak vagyunk, de azért egy karóba húzást nem vállalnék be – mert azt senki sem éli túl, legyen az ember vagy vérfarkas. És amúgy is talán a legrosszabb kivégzés, amit ember valaha is kitalált. Hát ez van, kegyetlenségből az emberiség ötösre vizsgázott az élet iskolájában. – A problémást? Igen, minden bizonnyal – ahogy a nem túlzottan épelméjű jelző is simán megférne bármelyikükön. - Pontra játszunk? Nahát, nem is tudtam. Eddig mennyim van? – nyilván egy, de sebaj, majdcsak összehoz többet is. Hát, vagy nem, mindenestre mindegy is. Úgysem valószínű, hogy Pru tényleg pontozná őt. Persze ki tudhatná megfejteni a másik gondolkodásmódját második találkozásra? – Valószínűleg, mert én nem tartozom ebbe a kategóriába, de azért a régiekkel elvagyok – néha jól lenne beszerezni egy lemezjátszót és elmélyedni a dallamokban, de amikor a youtubeon már szinte minden fent van remek minőségben, igazából pénzkidobás lenne. Viszont menőnek hatna… - Most is vannak ám ilyenek. Keress rá a youtubeon. Seth MacFarlane igazán remek dalokat ad elő élő, egyenes adásban, de biztos akadnak mások is. Mellesleg baromi jól énekel is – és igen, fogalma sem lenne róla, ha berlini hétköznapjai alatt nem minden este a tévét bámulta volna, ahol megismerkedett a Family Guy-al és a kreátorával.
- Még néhány pont és egyenlítesz - válaszolom ködösítve, mosollyal a számon. Jól esően szívtam a cigarettát. - Igen, azt hiszem, már hallottam róla, de majd utána nézek - közben felcsendült a jazz dallama a színpadon. Egy kis ideig csendben figyeltem az előadókat, majd elnyomtam a cigarettát és egy szuszra megittam a maradék koktélt. - Úgy érzem, mintha menekülnöm kellene - utalok a színpadon lévőkre. Habár nem olyan borzalmasak, mint az ember várná, valamiért nem szeretem, ha a nagy öregek jazz zenéit nem a nagy öregek játsszák. - Azt hiszem mára véget ért a műszakom - kezdem a búcsúzkodást, de még érdeklődőn tekintek beszédpartneremre, ha esetleg lenne valami javaslata a továbbiakhoz.
- Remek – vigyorodott el szélesen. – Imádok vert helyzetből nyerni – előre inni a medve bőrére nem újdonság nála, ezért rögtön bele is kortyolt a whiskybe. A győzelmet a zsebében érezte, persze fogalma sem volt, hogy miért és hogyan, de a győzelem az győzelem. Mindig jó érzéssel tölti el az embert, de még a vérfarkast is, ha nyerhet valamiben. - Nem fogod megbánni – Seth tényleg jól énekel, igaz nem ettől vált híressé, hanem inkább a Family Guy miatt, de ez csupán részletkérdés. - Valóban? – nézett Egon is a színpad felé. – Annyira nem rosszak azért – már amennyire Egon meg tudta állapítani. Arcán széles vigyor terült szét, miközben beszélt. Vette a lapot, hogy Pru miért akar távozni, vagy legalábbis mire fogja. – Aha. És ha nem indiszkrét a kérdés, merre tovább? Átbulizod az éjszakát? – kérdezte kíváncsi tekintettel, miközben néha a színpadon lévőkre sandított.
- Nem szeretem az utánzatokat - válaszolom tömören. - Olykor nekem is aludnom kell. Egy új koreográfián dolgozok, amire holnap szeretnék időt szánni - elgondolkozom. - Újonnan gondolkozom azon, hogy elkezdek táncot oktatni... - Ravasz mosolyt eresztek felé. - Érdekel?
- Én nem nevezném őket utánzatnak. Inkább jobb rájuk a lelkes követő megnevezés – nyilván mindenki belevisz egy kis saját stílust is, attól függetlenül, hogy a régiek nyomdokain járnak. - Ehm… nem kimondottan – rázta meg a fejét grimaszvigyorral a képén. – Amennyire emlékszem azzal elvagyok. Szerencsére a barátn... – a szót keresztbe harapva elhallgatott. – Hát szóval a mosolyszünet előtti lány akivel jártam… vagy a fene tudja, még lehet most is járunk, csak na… hát bonyolult. Szóval ő nem igazán igényli a táncot, legalábbis egyszer sem rágta a fülemet, hogy csörögni akar valahol. De, ha majd követelődzik, hozzád fordulok leckékért – a jövőben, a távoli jövőben, ahogy most a Rebeccával való kapcsolata kinézett, lehet, hogy soha nem békülnek ki. Talán jobb is lenne…
- Hm. Nem úgy néz ki, hogy nagyon félnél attól, hogy elveszíted. - Grimaszt vágok. - Pont ezért fog faképnél hagyni... Hoppá, már megint beleszóltam. - Szám elé teszem a kezem, majd elvéve, egy bocsánatkérő vigyorral megfordulok és intek a pincérnek, hogy hozza a számlát. - Még össze kell szednem az öltözőből a cuccom, szóval én majd a hátsó kijáraton távozok.
Kezdőlap
//
