A szokásos nyüzsi. Villanó ékszerek, pökhendi, nagy mellényes fickók, és csillivilli ribik, akik önelégülten vonaglanak párjuk - napi kiszemeltjük, édes pénztárcájuk - oldalán. Émelyítő, akárcsak a gomolygó füst, ami a plafonig csigázik fel, egy-egy jóllakott óvodás szivarjából. Már nem is foglalkozom velük, csak osztok, majd újra és újra leteszem a lapot. Persze, megint a ház nyer. Én számolok, ők meg próbálkoznak beülni egy "forró" pakli elé. Pontosan tudom ki fog nyerni, néha választok is, ha már ideje egy kisebb nyeremény bezsebelése - a ház vesztére. Ez a nap sem más. Az elém dobbantó, szakállas fickó veszteni fog. Természetesen a mosolyom széles, szinte neki ajándékozom, ahogy finom biccentéssel üdvözlöm őt. Rémes a sörénye, a szemei beesettek, még úgyis látom, hogy tekintetét sötétített szemüveg takarja. Fintorog, én meg adom tovább a kedélyes osztót; ez a dolgom. Tizenötnél járunk, a lapok feszesen ívelnek két tenyerem között. - Na adjon még egyet! - bök rám szanaszét rágott szivarjával. Bubi lesz, te fasz, ne örülj! Én pedig terítek. Ő pedig elbukja. Dühösen vágja poharát az asztalom széléhez, kis híja, hogy nem rian meg az üvege. Csitítanám, de rohadtul kiröhögöm. Nem, nem az arcába, de legbelül, mélyen... végtelenül jól szórakozom. - Még egy kör? Vagy félti a tárcáját Mr. Moore? - vicsorgok rá, mint valami miskárolt, kivénhedt hiéna. Csábítom; hogyne! A fejét verném a falba, mert minden héten háromszor megörvendeztet a jelenlétével. De a boltnak jó. Mély a zsebe, és az sem utolsó, hogy feltett szándéka, hogy egyszer, egy este ő ver el engem. Ez már kihívás! És én nagyon szeretem az olyanokat. Főleg úgy, hogy tudom: semmi esélye a ripacsnak! Természetesen a pénzét nem félti, van ott még, ahonnan a zsetonok ára jött. Új osztást kér. Meg is kapja...
Tököm tudja hányadik körnél járunk. Sokat vesztett, néha nyert is, ne sírjon a szája. Már unnám, sőt unom is, mikor szemem sarkából, érkező nőstényre leszek figyelmes. Ajkaim finom mosolyra húzódnak, ahogy egy újabb lapot dobok az asztalra. - Kisasszony. - biccentek, szépséges. Már-már magamba is szeretnék. Ha helyet foglal, kedélyes mosollyal hajolok felé egy arasznyit. - Játszik? - érdeklődöm, noha kétségtelen: minden gesztusom, minden szavam csak a munkának szól...
Egyszerű rutinmunka volt, az öltözőben panaszkodtak a lányok, hogy nagyon hideg van mostanában. Dominic persze a légkondit hibáztatta, de eljutott addig is, hogy felhívjon engem, hogy esetleg nem néznék-e körül. Ha nem teszi, sosem járok ide, egyszerűen nem az én világom, valahogy túlságosan egyszerű és szerény vagyok az ennyire kirívó környezethez. Most sem mondhatni, hogy a krémszínű ceruzaszoknyám, és blézerem illett volna a hely atmoszférájához, és bevallom kicsit feszélyezett is, hogy többen követtek a tekintetükkel, de nincs mit tenni, én szeretek így öltözködni, és nem fogok rajta változtatni senki kedvéért sem. Na jó, talán ha Emmettnek nem tetszene, hajlanék a dologra, de ő ennél sokkal tapintatosabb. Száz szónak is egy a vége, megkértem a kedves kukkoló szellemet, aki mint kiderült, a szomszédos sikátorban végelgyengült, hogy lesz szíves nem erre rontani a levegőt, menjen csak pihenni, épp itt az ideje. Aztán szóltam Dominicnak, hogy probléma megoldva, de ha esetleg visszajönne, akkor majd bevetem a nehéztüzérséget. Nem szoktak visszajönni, a legtöbben nagyon is kedvelik, ha normális velük az ember lánya. Épp csőtörés van, nem mehetek ki hátul, elhúzom a számat, legyen, akkor kivonulok másfelé… Ráadásul Dominic épp a kártyaasztalokat ellenőrizte fenn, szóval gyakorlatilag mászhatok át az egész épületen. Még cukkol is, hogy mennyire nem illek ide, ha kevésbé lennék úrinő, lehet közlöm, hogy nyaljon sót, de még szerencse, hogy az vagyok, senkivel sincs kedvem pikáns vitákat folytatni. A dühös Black Jacket játszó pasas elég mókás. Minek erőlteti egyáltalán, ha nem megy annyira? Félelmetesen buták tudnak lenni az emberek, egyszerűen nem tudnak veszíteni, és emiatt még lejjebb ássák magukat az anyagi csőd felé. Ki tudja milyen indíttatásból nagyobb ívben kerülöm ki az asztalt, és milyen jól teszem, mert a pasas nem rest elég alaposan méricskélni a hátsó felem, és nem szívesen rendeznék jelenetet, ha esetleg eljárna a keze. - Hogy én? Játszani? Meredek az osztóra, aki nem túl meglepő módon farkas, mint ahogy az alkalmazottak nagy része az errefelé. - Túlságosan könnyű lenne megrövidíteni a pénztárcámat… Történetesen tudok játszani, és nem mellesleg még néha meg is súgják a kedves barátaim, hogy mit kellene lépnem, éppen ezért nem szoktam pénzben játszani. Olyan, mintha csalnék. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy meddig kell próbálkoznia, hogy befűzzön valakit a játékra, aki nem mond kategorikusan nemet.
Körbe néztem. Játékos szórakozottságot öltve fel képemre, míg végül újra megkerestem a nőstény vonásait. - Igen. Maga. - böktem felé a fejemmel, tekintetemmel folytonosan őt követve. - Nos, lehet én vagyok maradi, de... Tudja, egy kaszinóban, ez már csak így szokás. - ha már a játéknál tartunk. Mellesleg nem gondolnám, hogy beleroskadna egy fél órás/órás kártyázásba, főleg úgy... hogy ez nagy mértékben inkább a szórakozásról, és a felgyülemlett adrenalin bombáról szól, amit a vágytól, a kapzsiságtól, az örömtől, vagy valami egészen hasonlótól kap el az ember. Mint valami betegség, és hát jóformán az is. Sőt: az. És kár ezt firtatni. - Na... Ne kéresse már magát! - dünnyögtem, mint valami öt éves, szemhéjaim pedig kérőn kerekedtek el. - Ne vicceljen! Biztos vagyok benne, hogy még maga is meg tud engem lepni! Jöjjön, üljön le közénk. - intettem neki a mellettem lévő szék felé, miközben újabb osztást eredményeztem az előttem trónolónak. Persze, megint újat kért, noha nem sűrűn figyeltem rá, azért kapott még egy lapot. - Ne féljen. Ígérem, nem fog üres kézzel hazamenni! Ha más nem, ajándékba adom önnek az egyik zsetont! - mondjuk ez nyilván nincs így, mert Dominic ékes mozdulattal akarná levétetni a fejemet érte. Pedig csak egy zseton. De mint olyan... az övé. Jobban mondva a kaszinóé, és ezzel együtt a falkáé. Na, nem is ez a lényeg... Hanem az, hogy a kis szöszkét az asztalhoz tudom-e csábítani. - Csak játék. Nevetés... kis szesz, és már minden zökkenő mentes. Bízzon bennem. - rövid kacsintás is dukált, habár már kezdtem kifogyni a bájolgásból. Amúgy se kenyerem, és a kedvem is jócskán kevés hozzá, hogy még egy kört könyörögjek neki. Ellenben szimpatikus, van benne valami, ami miatt mind ezek után is rá venném magam egy újabb próbálkozásra. Azt hiszem, kezd tökéletesen elmenni az eszem!
- Valóban, ha éppen szórakozni jön az ember, meg kockára tenni a pénzét, nem pedig hivatalos ügyben. Ecsetelem derűsen, mert nem kioktatni áll szándékomban, egyszerűen csak érzékeltetni, hogy nem a jó kedvem vezérelt erre, így az sem érvényes rám nézve, hogy mit szokás ilyen helyeken csinálni. Tudom én nagyon jól, mit tesz a szerencsejáték az emberrel, tapasztaltam, bár nem a saját káromon, azon mást sikerült. A mostani jellemem, és világhoz való hozzáállásom egy nagyon hosszú út eredménye, és ennek az öncélú nyerészkedés bizonyosan nem része. - Szó sincs erről, inkább csak kíváncsi vagyok. Hogy mire, azt vélhetőleg csak ő érti, mert kissé talán összefüggéstelen lehetek a harmadik fél számára, de ez nem érdekel. Azt érezheti rajtam a hím, hogy falkatag vagyok, én pedig tudom, hogy a megtűrtségért cserébe dolgozik itt magányos. Helyben vagyunk. - Ohh, én ebben közel sem vagyok ennyire biztos. Kéretem magam még egy cseppet, de egyébként füllentek, mert szerintem is meg tudnám lepni, de nem illene az éppen felvett kis szerepkörhöz, ha kijelenteném, hogy így gondolom. - Ez nagyon kedves gesztus lenne a részéről. Most ő játszik a szavakkal, ismerem azért valamelyest Dominicot, ilyesmiről esetében szó sem lehet, kivéve akkor, ha valami nagyobb cél szentesíti az eszközt, jelen helyzetben erről nincs szó. - Valóban ennyi lenne csupán? Érdeklődöm kedélyesen, nem mondom, hogy antialkoholista vagyok, de egy-két pohárkán túl alkalmanként nem fogyasztok, annyit soha, hogy komolyabb hatással legyen a hangulatomra. A nevetés valóban kellemes, de egyelőre fogalmam sincs, jelen helyzetben mi lehetne olyan mulattató. Bízni nem bízom benne, nem ismerem, így ez a kérés süket fülekre talál még az én könnyen kezelhető részemről is, de egy valamit azért kap, leülök a felkínált helyre, mert kíváncsi vagyok. - Legyen… bár zsetonom nincs. Itt is lehet venni? Ötletem sincs, hogy megy errefelé, de ez még jól is jön, mert totál szerencsétlennek tűnök tőle.
Egész felvillanyozna a dolog - ha érdekelne -, hogy hivatalos ügyben járt erre. De nem vonom kérdőre, nem is tisztem ezt tenni. A falkát tisztán érzem rajta, szóval még az sem fenyeget, hogy esetleg később az orromra kötné. De övé volt a mosolyom - kivételesen, nem a játék végett -, ami egyre csak szélesebbé vált, ahogy tovább szőtte a szavakat. - Kíváncsi? Mire is? - érdeklődtem már-már szeplőtlenül - de vicces -, ahogy kedélyes hangon "cseverésztem". Természetesen világos volt a dolog, csupán a szórakozottság beszélt belőlem. A nők egyébként is szeretik, ha érdeklődünk, legyen szó bármiről is, ami a fejükben jár. Éreztem, hogy kéreti magát, még a kedvemre is volt. Az idétlen sármomat már csak a hülye félvigyorom tudta felülmúlni. - Én viszont, igen. Jöjjön, kérem... azt csak nem akarhatja, hogy letérdeljek! - kacagtam jóízűen, bízva abban, hogy tényleg nem üti fel a fejében magát efféle gondolat. - Úgy hiszem, ennyi. - bólintottam is, tovább bíztatva őt a hely elfoglalásában. De végtére is nyerek, még ha nem is azért, mert olyan marha jól adtam elő magam. Hisz tudom, hogy nincs így, és voltaképpen nem is nagyon erőltettem rá magam. De a célomat elértem, ez már fél siker! Kérdésére csak az orrom alatt kezdtem el somolyogni. - Nem, itt nem lehet. A kasszáknál. De lássa milyen rendes vagyok ha már ide csábítgattam - az első három zsetonját én állom! - toltam elé két ötvenest és egy húszast. Zsebből - az enyém. Szeretek velük játszani unalmas órákban. Ha elfogadta, úgy kissé változtattam az állásomon, fél testtel felé, fél testtel a harmadik fél felé fordulva. - Forró a pakli. - kacsintottam szórakozottan, átfuttatva ujjaim között a kártyákat. Ha pedig tétet kaptam, úgy máris kidobtam a nősténynek két lapot. Természetesen a túlbuzgó pasas se maradt ki az osztásból. Ő lapot kért, tekintetem a hölgyeményre siklott. - Maga jön. - biccentettem felé, ajkaimra finom mosolyt engedve fel.
A mosoly őszintesége sokaknál csupán hazugság, a legtöbbeknél én magam képes vagyok eldönteni, lapul-e mögötte az, aminek ott kell lennie, vagy pedig hamis, mint az aktuális álarc, amit épp visel. Nála valahogy nem tudom eldönteni, mi szüli, de nem is fogok pajzsot ledobva befurakodni az övé alá, pedig menne, hiszem én, mentális képességeim azért sokkal edzettebbé tesznek ilyen téren, mint a legtöbb társamat. - Ó, egy nő soha adja ki a titkait, akkor megszűnik érdekesnek lenni. Sosem voltam ugyan olyan nő, aki ilyen játékokat űzne, s ötletem sem volt, mi az, ami erre késztet, talán csak a légkör, mindenesetre most egészen üdítő volt a dolog, és örvendtem, hogy kicsit félretehetem megszokott önmagam. - Pedig nagy öröm olyat térdelni látni, akinek nem szokása ilyesmire ragadtatnia magát. Sajnos, nem sajnos, mindig is remekül ráéreztem mások személyiségének egyes, fontosabb jegyeire, s minél többet beszéltem valakivel, annál inkább ismertem ki jobban, mint ahogy azt az illető szerette volna. Ám sosem éltem vissza vele, mert nem az a célom, hogy ártsak másoknak a tehetségemmel ilyen téren, sokkal inkább az, hogy segítsek. Már épp biggyednének le ajkaim, hogy mehetek a kasszákhoz, ami azt illeti, vissza fáradással már nem vesztegetném az időmet. Talán erre érez rá ő is, amikor felajánlja a sajátjait. Nos, miért is ne fogadnám el? Maximum hamar elvesztem, és örülhet, nem igaz? Kétlem, hogy kinézne belőlem bármiféle sikert is ilyen téren. - Ohh, szerintem ez bőven elég is lesz. Nem mintha nagyon veszíteni akarnék, vagy sietni el innen, inkább arról van szó, hogy ebből is feljebb tudok kúszni, ha úgy jönnek ki a dolgok, márpedig általában csalhatatlan vagyok ilyen téren, akkor is van segítségem, ha nem akarom... - Köszönöm! Veszem is el a zsetonokat, és mosolyogva dörzsölöm meg őket ujjimmal, mintha csak szeretném elérni, hogy így hozzanak szerencsét, noha ez nem igazán így van, mert a szerencsében én nem hiszek. Tudom, hogy a hím dolga valójában a játék irányítása, a játékos megtartása, több nyereséget termelve, mint veszteséget... Kezdjük a húszassal, nem szabad elhamarkodni a dolgokat, a bemelegítés nem árt, nem érdekelt, mije van a másik pasasnak, csupán a tarkómat megsuhintó halovány, kellemesen ismerős cidrire vártam, majd bólintottam, hogy jöhet az újabb lap. Kíváncsi vagyok, mennyiben irányít ő valójában, és mit csinálhat, ha esetlegesen komolyabb akadályba ütközik.
- Nem is várom el. Jobb szeretném én megfejteni őket. - cicáztam, már amennyire ez az én hangommal és kiállásommal lehetséges. Mindenesetre tudom mi az, amivel egy nőt csábítani lehet. Akár ágyba, akár játékra. Sok esetben ez egy kutya. Semmi ego, csupán öreg már az a köpeny, ami a vállamat nyomja. A mosolyom viszont továbbra is ékes része volt arcomnak, még talán őszinte is. - Úgy véli, nem térdelnék le maga elé? - búgtam, incselkedtem, ahogy azt szokás, és ildomos. Még tetszett is. A velem szembeülőnek már kevésbé. Puffogott egyet, csak halkan, mégis érzékeltetvén azt, hogy ő is itt van, és - feltételezem - játszana... És természetesen a jó dealer engedékeny a játszópartnerével, így a fickó hamar lapot is kapott, mihelyst a nőstény elfogadta a zsetonokat. Az új lapért pedig már most hálás voltam, így nem is várattam sokáig, a következő kártya is le landolt elé. - Az ön helyében nem kapkodnék... - duruzsoltam, voltaképpen magam sem értettem miért hívom fel a figyelmét. Főleg azért nem, mert újfent kisebb morgást lehetett hallani az előttem trónoló torkából. - Szomjas netán? - pillantottam át a pasasra, arcomon továbbra is fennhagyva a kedélyes mosolyt. Neki már kevésbé jött őszintén, de próbálkoztam. - Hogyisne! Adja azt a lapot! - csapott az asztalra, pedig veszett fejsze. Tizennyolcra kár volt bekérni azt a bubit! Mérgében fel is pattant, zsetonjai hiányába vett mézédes búcsút. - Ketten maradtunk. - vigyorodtam el. - Szóval? Kéri a következő lapot? - előttem húsz van, részemről kihűlt a pakli. Már csak az érdekelt, hogy megpróbálja e valami úton-módon kiszedni belőlem, hogy van-e értelme még egyet kérnie a kezeim között pörgő kártyák közül.
- Ohh, nos próbálkozni lehet. Csak nem biztos, hogy mindenkivel érdemes, én csak bizonyos határokon belül vagyok nyitott, mert az egyrészt a kötelességem, másrészt ők a fontosak nekem. A magányos farkasokkal nem kell, hogy dolgom legyen, nem tartozik a feladataim közé. Az viszont teljességgel bizonyos, hogy nem szokásom valóban felfogni, ha egy férfi „cicázik” velem, vagy bármiféle szándéka akad esetleg, lévén ez olyan rég nem része az életemnek, hogy ilyen szempontból most tanulok újra nőnek lenni Emmett mellett. - Nem tudhatom, nem ismerem. Egyszerű és igaz, mint hitem szerint én magam is, a kellemetlen érzések az oldalamról olyannyira nem számítanak, hogy kár is gondolni rá. Épp elég pénzét verte már el vélhetőleg, de legalábbis biztosan nincs nyerőszériában, jobban járna, ha egyszerűen nem is erőltetné. Mint ahogy most is, érzem, ahogy tarkómat hűvös „érintés” bizsergeti. Nem kéne már hívnia, de a vörös köd leszállt az agyára, és amolyan csak azért üzemmódban van, ha már belendült, hát várok a soromra. Elhúzom a szám, tizennyolcra akkor sem kérnék, ha nem lenne beépített súgógépem. Mentségemre legyen mondva, csak azért segítenek mindig, mert tudják, hogy sosem élek vissza vele. Miért is tenném? Nekem megvan mindenem, ami csak kellhet, és ezek tetemes része nem köthető anyagi javakhoz. - Úgy látszik, nem egy óvatos duhaj. Kuncogom el magam bólintva arra, hogy ketten maradtunk. Az előttem pihenő tizenhat túlontúl is kétesélyes, ezt is tudnám saját kútfőből is, hogy fölösleges belemenni, csak ötössel nyerhetnénk, és már eleve ott pihen egy előttem. Megcsóválom hát a fejem, nyilván ezt a húszas zsetont buktam, de ettől én nem fogom falnak menni, egyrészt nem az enyém, másrészt bármit nyernék, azt sem vinném el magammal. - Jöhet az újabb kör. Mosolyodom el, engem nem háborít fel, ha nem nyerek, sok harcot buktam el életemben, de a lényeg úgyis az, hogy nyertem is, és számomra ez a lényeges.
Kezdőlap
