A mókának is idejét kell venni, ugyebár. Erre pedig a legalkalmatosabb hely a kaszinó. Nem sikerült még végig járnom a várost, nem mintha olyan batár nagy lenne... Viszont ezt a parádézásra való helyet, azonnal kiszúrtam, míg lakást keresgéltem. Nem feltétlen most akartam meglátogatni, és bemutatni magamat a Roulett asztalnak, de miután a zenebonás szomszéd pajtim kellően elrontotta a kedvemet - legalábbis nagyjából -, úgy gondoltam levezetésként egy kis játék jót fog tenni. Ajánlatos, hogy így legyen... Nem vettem túl cicomásra a mutatványt, de a magassarkú csizmát nem hagytam otthon. Ehhez pedig pontosan jól illett a fekete passzos nadrág, és egy blúznak nevezett világoskék felső. Halk léptekkel haladtam át a kaszinó bejáratán, pillantásommal fürkészőn tapogatva végig a tömeget, a bútorokat, és mindent, amit csak ki tudtam szűrni. Még a poharakban vergődő jégkockákat is befókuszáltam, míg elértem a Roulett asztalig. Hanyag, ám de elegáns mozdulattal csúsztattam fel magamat a egyik székre, vékony ujjaim között pörgetve azt a pár zsetont, amit nemrég váltottam ki. Sosem játszom nagy tétben, csak ha már annyira illuminált állapotban vagyok, hogy képes lennék még arra is, hogy meghívjam a mellettem ülő egyedet is egy kör italozásra. Ezt pedig valljuk be, igen ritkán teszem meg. Néhány játékot még megvártam, hogy kellően fel tudjam térképezni a lehetőségeket, a variációs számadatokat. Igen, ez majdnem olyan, mint a black jack, csak ott könnyen lebukik az ember, ha a lapokat számolja. Habár, az nem én lennék... legalábbis eddig még nem történt meg. A Roulettben az az eltérés, hogy nem egysíkú elméletet követünk. Más számolás szerint működik a dolog. A kockázat pedig ez által nagyobb is. Nah, de... Maradjunk egy egyszerűbb felállásnál. Ötödik fekete... itt kell beszállni. Ujjaim fájdalmas lassúsággal szaggatták át a levegő atomjait, amint az egyik zsetonom a piroson kötött ki. Nem nagy szorzó, de kezdésnek épp elég. Aztán bele lehet harapni a nagyobbakba is. Már ekkor éreztem, mintha ostorral csapkodtak volna, hogy nem vagyok egyedüli farkas a mezőn. Nem fordultam meg, nem adtam cseppnyi jelét sem, hogy érzékelem őt. Éééés, piros! Ezt már szeretem... Csupán egy kézintéssel utaltam arra, hogy a zsetonjaim jó helyen vannak, és ott is maradnak a következő pörgetésig, miközben hátrább döntöttem gerincemet, egyik tenyeremet megtámasztva az ülés szélén. - Száraz martinit, két jéggel. - pillantottam fel a mellém érkező pincérre, s mielőtt kérdezhetett volna, már le is adtam neki a rendelést. A farkas pedig közeledett... Szinte a porcaimban éreztem léptei ütemét...
Ha a farkas fia kirúg a hámból, akkor azt csinálja tisztességesen, a lehető legnagyobb pofátlansággal körítve. Legalábbis én így gondolom, aztán, hogy másnak erről mi a véleménye, nekem édes mindegy. Egyszerű kék inget és sötét farmer vettem fel, tornacsukával, francnak se hiányzott a flancos szerelés, ráadásul, ha valami zűr támad, ezt a ruhát nem sajnáltam. Bár, ha jobban belegondolok... egyik másik szerelésemet sem. Ezek csak göncök. Felcsörgettem Iant, az isten adta Tarkját, hogy hol a fenében lófrál, mert nekem bizony benne a bugi a lábamban, és a franc se nyugton ülni. Garázdálkodni akartam, de úgy rendesen, mint a régi szép időkben, ehhez pedig cimbora is dukált - mégiscsak csoportosan buli a buli. Egy erőteljes "talán"-t kaptam válaszképp. Háááát... a reményeimhez képest kissé vérszegény eredmény, de jobb, mint az elutasítás. Magamra kaptam még sokat látott dzsekim, és nekivágtam az éjszakának. Gyalog - nem hiányzik, hogy esetleg szétverjék a terepjáróm, bár igaz, Dustinnál helyre tudnám kalapáltatni. Fegyvertelenül. Komolyan mondom, sokszor én se tudom eldönteni, hogy felelőtlen és őrült vagyok, vagy átkozottul magabiztos és vakmerő. Mindegy, amíg más sem tudja eldönteni, addig jó, nekem megvolt a sanda hipotézisem, de azt senki orrára rá nem kötöm. A GoldenWolfban már javában ment a játék, mind a szerencsejátékok, mind az előadások terén. Pont ahogy számítottam rá: puccparádé, csupa flanc minden, de ha jobban megnézzük... A sarokban ácsingózó, beszélgető "vendégek" farkasok, gondolom a batár nagy kamerák is inkább csalik, azért ennél ügyesebben is lehet megfigyelőberendezést elhelyezni - igen, ezt még én is tudom... Az egyik felém tartó pincér tányérjáról leemeltem egy teli pezsgőspoharat, és egyből beleittam. Hm, nem is rossz! Na, de lássuk a brumma-brummát! Elengedtem magam, ezzel pedig az energiám is szabaddá váltak. Még mindig nem mutattam meg mindent, de már érezhetően ütöttem erőben a kettő ötvenes kort, ami a mi esetünkben már kifejezetten aggodalomra tudott okot adni. Kétszázötven évesen már Atanerk voltam. De nem akartam én bunyót - még -, elég volt éreznem azt a zsizsegő idegeskedést, amit a jelenlétem kiváltott a betolakodókból. Volt is rá okuk, elvégre nem egy tejfölös szájú kölyök vagyok már. Ahogy beléptem a kaszinó részre, és megindultam a roulette asztal felé, már éreztem, hogy más is ücsörgött ott. Szintén farkas, de nem áradt belőle ennek az ótvaros bagázsnak a bűze. Hát ez egyre jobb este lesz! Könnyed, ruganyos léptekkel közeledtem felé. Abból, amit éreztem belőle, azt is sikerült kifürkésznem, hogy ő sem tegnap mászott le a falvédőről. Remek hír! Na, de akkor kezdjük is a belépésem óta esedékes orosz roulette-et. Menet közben észrevétlenül elemeltem egy zsetont az egyik asztalról, leültem rögtön az ismeretlen kóbor mellé, de egyelőre csak figyeltem a játékot. - Látom óvatos vagy - böktem fejemmel a meglehetősen szerény tét felé, bár én csak ne szóljak az egy szem zsetonommal. - Szoktál kockáztatni is? - pillantottam rá a szemem sarkából, de nem mértem végig, csak az arcát fürkésztem. A stírölés ráér, vannak dolgok viszont, amiket élből szeretek elcsípni. Kicsit talán közvetlen voltam, de ilyen miatt sose szoktam szívbajozni, a vigyorom is - szokásához híven - befigyelt, s ezúttal még totál őszinte is volt. Eddig jól szórakoztam, imádtam, ha odapiszkíthattam valaki küszöbére, és az még csak el sem takaríthatta hirtelen, mert a szomszédok rájönnének, hogy bizony neki címezték a szart.
Farkasok mindenhol vannak, ebben a városban is bőven akadnak, úgy hiszem. Legalábbis ez a példány kezdő löketnek épp elég információ. Nem tekergettem fel a pajzsomat csutkára, annyi értelme se lett volna, mint két marék halott molylepkét röptetni. Csak szépen, igényesen, mértékkel vontam magam köré az árnyakat. Elmerengő pillantással szuggeráltam a roulett kereket, ahogy az folytonos, erőszakos forgását nem kívánta még abbahagyni. Végül is az én időmet nem húzza, azonban a szemben ülő pacák már erősen tördelte minden ujjpercét. Átfutó tekintettel kaptam el érdesen, gyökeret vetett szemeinek fényét, amint azok a fekete tizenhármast bűvölték. Fejemet némileg oldalra billentettem, tincseimet elsöpörve nyakamról. Ezt hívják úgy nyuszikám, hogy hazardírozás. Már, amit a fickó csinál. Épp bukdácsoló, belassuló, szaggatott pattogásba kezdett a kis fémgolyó, mikor a bundás jószág is megérkezett. Már előre vártam, hogy közvetlenül mellettem foglaljon helyet. Két variáció van. Vagy tudni akarja ki vagyok és mit akarok ezen a helyen, vagy szimplán egy marha. Nos, idővel ez is kiderül... - Te pedig pofátlan. - ejtettem el a szavakat magam elé, még mindig a roulett kereket figyelve, mely egy azon pillanatot követően állt meg, a piros harmincnégyesen. Ajkaimra halovány, elégedett mosoly siklott fel. - De elnézem. - tört fel belőlem egy mélyebb sóhaj. A kérdésre kissé hátra döntöttem fejemet, aprón, alig érzékelhetőn, majd villanó fókuszom felsiklott a rám sandító férfi arcélére. - Az attól függ... - egyetlen lélegzetvételnyi másodperc volt az egész, míg magamba véstem a felületes rajzolatát karakteres vonásainak, majd újra az asztal felé figyeltem. Átnyúltam rajta, és ezúttal már a feketét tettem meg, stílusosan áttolva rá az összes zsetont. - ...hogy mennyire kecsegtető a tét. - dőltem visszafelé, továbbra is magam elé morzsolva el a halk szavakat. - Kockázat nélkül nem lehet játszmát nyerni. - közben a martinim is kiérkezett, melyet finom mozdulattal vettem át a tálcáról, habozás nélkül kortyolva bele a kellemesen hűs italba. - A kérdés inkább az: Te mersz-e kockáztatni? - villanásszerűen emeltem rá tekintetemet, íriszeimet az övébe fonva, rezzenéstelenül kapaszkodva belé. Csupán fejemmel biccentettem az asztal felé, hogyha amennyiben így van, merje csak oda tenni azt az egy szem zsetont az enyémek mellé, amit bizony mocsok mód csent el az imént. Igen, egy kém mindig legyen résen... Talán ez az első szabály. Mindig tudnia kell, mi zajlik a háta mögött... - Mondd csak. Minek köszönhetem, hogy megtisztelsz a jelenléteddel? - kérdeztem egyszerű dallammal hangomban, még egy homályos félmosoly is felsiklott arcomra. - Tán csak nem félsz egyedül játszani? - vontam fel egyik szemöldökömet játékosan, kacéran. Egészen kedélyes voltam, és ezt nem is takargattam. De ha már ilyen szemtelenül ide tolta a képét mellém, akkor hagy szórakozzak vele egy kicsit.
Pofátlan? Vitathatatlan, úgyhogy ezt somolyogva nyugtázom is, és cseppet sem zavartatom tőle magam. A nőstény eddig határozottan kedvemre való, nem viháncoló, nem zárkózik be egyből, tud reagálni, és meg van benne a kellő játékosság is. Summázva az első benyomást: határozottan jó. Ő is felmérte az arcberendezésem. Remek, legalább már nem fog másokkal összekeverni. - Nos, az is nézőpont, mert... - böktem a kéztördelő ipse felé - neki az a kis halmaz is egy vagyon, és több, mint kecsegtető lenne megduplázni. Engem viszont annak a duplája is hidegen hagy. - Ez nem csak azért volt, mert amióta a Medve átváltoztatás után rám hagyta a vagyonát nem voltak anyagi gondjaim. A pénz sose foglalkoztatott akkora mértékben - leszámítva azt a rövid időt, amikor az utcán kuporogtam. De ha megint olyan helyzetbe kerülnék, a bestiám nyújt annyi lehetőséget, hogy ne kelljen aggódnom. Ember... illetve farkas, még néhány ilyen megjegyzés, és tényleg megkedvelem ezt a nőstényt. Persze megkedvelés és megkedvelés között is van különbség - nálam mindenképp. - Kockázatban itt nincs hiány - az "itt" alatt érthette a kaszinót és a várost is -, sőt, ha zűrösebb pacira teszel, még több lesz. - A zűrösebb paci azt hiszem bizton állíthatom, hogy most a mi falkánk volt, már ami a gondokat jelenti. - Viszont a kockázatban mindig több a lehetőség és persze az izgalom is. Álltam a pillantását, képemen a levakarhatatlan mosollyal,a mi hol szelídebb volt, hol vigyorrá terebélyesedett helyzettől függően, de eltűnni nem tűnt el egy pillanatra sem. A kérdésére halkan kuncogtam. - Gondolom érzed, hogy nem éppen olyan szagom van, mint ennek a helynek. - És akkor még finoman fogalmaztam. - Ennyit merek. A zsetont odatettem a vörös hetesre - valójában nem érdekelt, hogy nyerek-e vagy sem, már az győzelem, hogy itt vagyok -, és pimasz mosolyt villantottam a rulettet pörgető betolakodóra. Nem tetszett neki a képen. Ki hitte volna!? - Üdítő olyannal találkozni egy ilyen helyen, akiből nem árad ez az émelyítő szag - feleltem, miközben érdektelen tekintettel néztem az árválkodó zsetont. A soron következő, kissé provokatív kérdésére felnevettem. - Igaz, ami igaz, sosem árt az erősítés - ismertem el vigyorogva, és nem kezdtem el boncolgatni, hogy egyébként meg nagyfiú vagyok, ilyen-olyan tökösmákos hím, erőtől duzzadozva. Baromság lett volna. - De a jó társaság mindig is a gyengém volt, az itteniek zömétől pedig erre egyáltalán nem számíthatok, az emberek hidegen hagynak, így jöttél te, mint oázis a sivatagban - mondtam könnyedén, miközben a kerék lassítani kezdett.
- A tét, mindig a vágy nagyságától függ. Aki pedig bolond, az mindenét vásárra viszi. - tárgyilagosan és egészen halkan nyögtem magam elé a szavakat úgy, hogy a férfi még egészen kivehetően hallja. Nem, mintha nagyon hegyeznie kéne a fülét, bőven megérti akkor is, ha csak alig érzékelhetően suttogok. - És, ha megnézed... Amennyire remeg a győzelemért, épp akkorát fog bukni. - pillantásom ismét felszaladt a kezét már-már apró porcokra törő fickóra, aki ezúttal a pirost játszotta meg, igen csak kevés zsetonnal. Ha nyer is, nem lesz nagy öröme benne... De legalább fellélegezhet. Könnyen elvesztheti egy ilyen bűnös helyen a fejét az ember, pláne ha túlhevül benne a nagyra vágyás átkos kis ördöge. Az, hogy őt a duplája sem érdekelné, már magánügye. Engem a triplája sem. Ez mind csak kárhozott élvezet, amiről egyszerűen képtelen vagyok leszokni. Nem mintha nagyon próbálkoztam volna... - Itt valóban nincs. Épp ez a vérserkentő benne. - mosolyodtam el pokoli arcátlansággal, ahogy a roulett asztal feletti farkasra emeltem tekintetemet. Hiába való gondolat volna, azt feltételezni, hogy nem tudom kikkel vagyok körül véve. Ez a kölyök nem nagyon érdekel, nem jelent veszélyt. Ha csak hozzám nem vágja a fémgolyót. Bár, akkor lehet ő kerülne abba... Viszont érzékelhető a falakon túlról is, hogy akad még itt pár hasonszőrű, korosabb, fiatalabb. Egy kutya. Ameddig nyugton vannak és szobatiszták, addig engem sem érdekelnek. - Egyébként, nem lovizom. - löktem hátra kósza tincseimet, melyek ismét nyakamba másztak, így reagálva a "zűrös paci" metaforájára. - De, ha fogadnék rá... Mindig a lovat nézném. Nem a zsokét. - nem lehettem még biztos benne, milyen az itteni helyzet, és mi lappang a felszín alatt. Ám a szavaiból könnyedén csipkedtem el parányi információkat, amik megint csak előrébb tudtak lendíteni. - Aztán ne izgulj érte túlságosan... A kockázat nem bátorság, nem veszély. Csupán egy kaland... egyetlen döntés, hogy melyik irányt válaszd. - kicsit azt hiszem elkalandoztuk. Már régen nem a roulettről beszélünk, ezt mind a ketten teljességgel tudtuk. Egyébiránt, félre értés ne essék, egy percig se néztem hülyének a másikat... Egyszerűen jöttek maguktól a gondolatmenetek... És még fognak is! Miként pillantásunk összekapcsolódott, erősen állva azt, nem átalltam a rafinált kis vigyorára viszont-vigyorogni. - Tudod mit érzek? - hajoltam hozzá egy árnyalatnyit közelebb. - Hogy egy összepacsulizott döghúsban fetrenghettél nem rég. - csak szívtam a vérét, amolyan bájos, lányos egyszerűséggel, de végül egy halk kacaj sikeresen kiszaladt ajkaimon, amint visszaegyenesedtem. - Természetesen érzem. - komolyodtam vissza, noha a lágy mosolyt meghagytam vonásaimon díszítésként. Elnéztem, ahogy zsetonját a piros hetesre lökte, s talán egyetlen pillanatra el is hittem, hogy tudja mit csinál. Talán így volt, talán nem. Én maradtam a feketén... - Örülök, az örömödnek. Nyilván, nem hazai pályán dobálod a zsetonokat. - szűrtem le kedélyesen szavai élét, habár már jó pár perccel ezelőtt tudatosult bennem a fenn álló eshetőségek tárháza. Farkasok, de szinte bizsergetően eltérők. Ez a tökfej itt mellettem, akin a vigyor úgy szaladgál fel-alá, mint a hasmenéses kis óvodás, míg az, amelyik a kerék fölött egyenesedik... teljesen mást képvisel. Ha nem is tudom meg még ma, de pár nap, és mindent könyvszerűen tudni fogok a helyről, a lehetséges falkákról. Erre bárki mérget vehet. - Nem árt. Főleg, ha kettővel magad előtt lépkedsz. - pillantottam fel rá, újabbat kortyolva a martiniból. Néhány röpke másodpercig elmerengtem arcának egyenlőtlen vonalain, miként beszélt. Bizony, aki túlságosan előre halad, annak nem árt hátszél, mielőtt még elnyeli a magabiztosság, mint valami mély árok. - Csak nehogy délibáb legyek. - vigyorodtam el szemtelenül, s bár igazából kellően humoromnál voltam, azért nem vagyok ostoba liba. Beszélgetünk még egy kicsit... Te megmutatod a matricás albumodat, én meg a rajzos füzetemet, aztán elválik, mennyire fogadlak a bizalmamba, nyuszi. - A gondolatmenetet egy elhalványuló mosoly zárta le, amint elfordítottam róla kéklő íriszeimet. - Nos... ahogy elnézem, ez nem a mi körünk volt. - sziszegtem el a szavakat, előpattintva két nagyobb értékű zsetont táskám mélyéről. - Lássuk, ha nem a pirosat játszod meg, melyik sötét felé hajlik a kezed? - löktem át neki az egyik gurigát, hogy rakjon egy újabb mezőre. - Csak gondold át, ennyit kérek... - nem azért, mert marhára nyerni akarok, nem. Rá vagyok kíváncsi, miként "pörgeti a lapokat". Persze az imént én is megszívtam vele együtt, ez kétségtelen... átpattant a fekete kettesről, a piros tizennégyesre a golyó. Belefér... A következő most már kétségtelenül sötét lesz. A számát pedig... a hímre bízom. - Ha arra teszel, amelyikre én tennék, talán meghallgatom, mit tudsz nekem mesélni erről a helyről. - nyugodt fénnyel csillantak rá szemeim, amint orrom alatt megindult egy huncut mosoly. Ha nem mondd semmit, nekem már az is információ. Ha mondd... az annál több. Egyébiránt egész szimpatikus figura, így elsőre. Határozott, és még okos is. Egyelőre... Első benyomásnak elteszem emlékbe...
Minden... eléggé végletes fogalom, mint a semmi. Tulajdonképpen a kettő ugyanaz, na de nem filozofálgatni jöttem. Nem beszélt hangosan, ám ettől még tökéletesen értettem minden szót. A farkaslét előnyei, imádom őket! Tekintetem a győzelemért reszkető halandóra siklott. Szerencsétlen flótás, sose fog megszabadulni ettől a helytől, de fikarcnyi sajnálatot sem éreztem. Világéletemben megvetettem az olyanokat, akik nem képesek maguk felett uralkodni - mert így mások felett sem tudnak. Gyenge, az ilyenekben pedig nincs sem kihívás, sem lehetőség, utóbbi mondjuk még előfordulhat, de csak szikrányi, és az is kihasználásra alapozott. Az ilyesmi pedig tiszavirág életű. - Pedig a zsoké rengeteget számít. Egy pocsék zsoké alatt a legjobb ló is vesztes. - És mindez fordítva is igaz. Pont, mint a kocsiknál: hiába van Ferrarid, ha nem tudod vezetni... - De te tudod - vontam vállat könnyedén, kis félmosollyal körítve. Fontos a tálalás. Imádtam, amikor valakivel lehetett rébuszokban beszélni úgy, hogy közben mindketten pontosan tudtuk, miről van szó a felszín alatt, és könnyedén adogattuk a labdát. - Én inkább lehetőségnek nevezném a kockázatot. A döntés egyetlen mozzanat, meghozod, aztán pont, a lehetőség továbbgombolyítható, és ha valaki ügyes, tök mindegy, hogyan dönt, akkor is a saját malmára tudja hajtani a vizet. Közelebb hajolt, a szemembe nézett, és olyan ártatlan arccal kérdezett vissza, majd válaszolt is egyben, hogy majdnem elhittem: egy ártatlan, mit sem sejtő nőstény ül mellettem, aki semmit sem tud a világban rejlő veszélyekről. Roppant bájos. Elmosolyodtam, mint aki egy pattogó kis óvodást figyelt. - És ez szerinted baj? - Nem helyeslő volt a kérdés, csak szimpla kérdés. - Az örömöd felől vannak kétségeim - ingattam a fejem kedélyesen, majd néztem, ahogy elúszott a lopott zseton. Hát, így jártam. A magabiztosságomra tett megjegyzésén csak mosolyogtam, de egyéb módon nem reagáltam. Tökéletesen ismertem a határaimat, ám ez nem jelentette azt, hogy a többiek is tudtak róluk, sőt! Ahogy a fejembe nem láthattak, úgy engem se ismerhettek ki igazán, mert nem hagytam: elvégre, gondoljunk a legszembeszökőbb dologra, ki a halál képes őszintén non-stop mosolyogni? Én előadtam a bohócot, hogy ebből ki mennyit hitt el, és mennyi volt belőle a valóság, az két teljesen különböző lapra tartozott. Ezt pedig nagyon élveztem. - Ha délibáb vagy, akkor emelem kalapom a fantáziám előtt, mert igen tetszetősre sikeredtél! - Bók, vagy csipkelődés? Aminek akarja. Egyetértően ráztam a fejem, mindketten buktuk a mutatvány, és egyikünket sem rázott meg a dolog. Jött a következő kör, s kissé meglepetten vontam fel a szemöldököm a felém nyújtott zseton láttán. Nekem nyolc, amíg nem én állom a murit. Sértené az önérzetem, ha betolakodóknak fizetnék bármiért is. - Szerintem anélkül is meghallgatnál, hogy a neked tetsző számra tennék - mosolyogtam finoman. Érdekelte a város, hogy mi a dörgés errefelé, és közlékeny farkast talált errefelé az igaz, de minek kockáztasson egy újabb ilyen kört és egy esetlegesen taplóbb fazont? Bár eddig pont arról beszélgettünk, micsoda móka a kockáztatás... Nőstények... Vetettem egy pillantást az előttem álló számlehetőségekre. Majdnem felnevettem, ahogy egy szívdobbanásnyi időre megfordult a fejemben, hogy rágörcsölök a dologra. Végül a fekete tizenkettesre tettem a zsetont, aztán kényelmesen hátradőltem, és vártam. Nem kezdtem idétlen pincsi módjára lesni a reakcióit és választ követelve körbepattogni, egyrészt, mert nem volt ilyen indíttatás bennem, másrészt a fene se fog komplett hülyét csinálni magából. Nekem ez a szám volt szimpatikus. Ha neki nem... így jártam. Bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem szeretném folytatni ezt a beszélgetést, mert eddig kifejezetten élveztem a társaságát. Szerettem a rátermett farkasokat, akiken látszott, hogy megérte őket beharapni.
Relatív. A zsoké nem számít semmivel se többet, mint a ló. Az én nézőpontom szerint, legalábbis. A ló, hiába törték be, ettől még szabad szellemű. Úgy tesz, ahogy kell, ahogy neki kényelmes. Ha nem akar gyorsabban vágtatni, úgy sem fog, ha véresre is csapkodják, akkor sem... Egy jó ló, amelyik a helyzetet véve figyelembe cselekszik... A zsoké pedig? A szerint irányít, ahogy tanulta. Nem ösztönből, nem önérzetből... Hanem a nyerés vágyálmát kergetve. És ez éles különbség. Persze, abban is van valami, amit ő mond. Ami azt illeti, teljesen megértem az ő álláspontját is. Hiszen, az is helytálló. Így pedig, nem is láttam értelmét belemenni, és tovább szabdalni ezt a témát, csupán sejtelmesen, és szelíden elmosolyodtam. - Tetszik a hozzáállásod. - sziszegtem el fogaim alól, oldalasan felpillantva rá, ezúttal arcjáték nélkül, egyszerűen. - Ámbár, a lehetőség túl tág ahhoz, hogy kockázatnak nevezzük. Például... lehetőségem van ezen az asztalon bármelyik számra tenni... Akármelyikre. De csak egyre fogok, egyetlen egyre. És az pedig már döntés. Egyezzünk meg abban, hogy talán mindkettő életképes a kockázat szó súlya alatt. - könyököltem fel egyik karommal az asztal szélére, ujjammal eljátszva annak szélén, miként beszéltem. Olykor felemeltem rá tekintetemet, s a következő szavaimnál rajta is hagytam. - De tény, hogyha ügyes vagy, még jól is kijöhetsz a mély vízből, ha a döntésed végett, oda kerülnél.. - mosolyodtam el haloványan, íriszeimet elvonva a másikról végül. Igazán érdekes fickó, és még kedvemre való is a társasága. Szeretem, ha egy farkas nem fellengzős, nem ostoba. És végképp nem egy nagyképű balfasz. Az ilyen típusokkal szívesen eltöltöm az időt, még akkor is ha félig meddig csak szórakozom, játszom velük. Ez mindig attól függ, mit képes kiváltani belőlem a másik fél. - Nekem nem baj. - döntöttem oldalra arcomat, végigfuttatva rajta pillantásomat. - Csak akkor kételkedj, amint megadom rá az okot. - széles, csenevész vigyor siklott fel ajkaimra, amint elfordultam tőle ismét. Azzal, hogy nem reagált arra, hogy nem hazai pályán mulattja az időt, nyilvánvalóvá tette számomra, hogy ez valóban így is van. És, ha azt veszem alapul, milyen érdes, és közönyös tekintettel fürkészi azt a másik bundást szembe... Elég valószínű, hogy két ellenséges falkához van szerencsém. Esetleg akadhat több is. Majd kiderül... Hosszú még az este. - Nehogy a végén kiégjen a szemed, a nagy fantáziálgatásban és tetszelődésben. Kár lenne érte. - halkan felkacagtam. Bárminek is szánta, az iménti szavakat, nem igazán érdekelt. Mindenesetre, ha bók volt, abban az esetben: édes pofa. Eltesszük ezt is emlékbe. - Ne legyél benne biztos. - kacérkodtam csupán, persze, hogy meghallgatnám. Ám, sosem árt, még jobban ismerni a másikat, mielőtt habos-babos információkkal kezd el esetlegesen elárasztani. Épp ezért érdekelt, melyik számra rak. Nem, azon a tizenkettesen van a hangsúly, amelyikre rádobta a zsetont, nem. Azon, hogy mennyi időt fordított rá, és miként zavarta le magában a helyzetet. Ő nem pillantott rám, ami még inkább előnyömre szolgált, mert így végigkövethettem szemrebbenés nélkül a reakcióit, hogy miként választ, hogy mi játszódik végig benne. Legalábbis amennyire bele tudtam látni. Noha a szimpla gesztusok, és a mimika megannyi árnyalata is épp elegendő volt. Nem szólaltam meg egyelőre, csupán néhány másodpercig megadtam az esélyt a csendnek. Nem a helyét, hanem a kettőnk között beálló, lélegzetsorozatok egymásutánját. Végül teljesen természetesen előre hajoltam, és a zsetonja mellé dobtam az enyémet. - Nem rossz. - ejtettem el a szavakat lassan, és elnyújtottan, én magam is hátrább dőlve a székben. Az elhanyagolt martinimbe is belekortyoltam, egész elegánsan. Közben pedig egy egészen egyszerű kérdés fogalmazódott meg bennem, melyből talán sejtheti, hogy a megtett szám, elérte, hogy tényleg érdeklődjek, és meghallgassam az ő nézőpontját a városban lévő... helyzetről. Talán emiatt... Vagy, talán az ok merőben más... - Jól sejtem, hogy nem monopólium van erre felé? - tettem fel a kérdést úgy, hogy közben folyamatosan a roulett golyót dobálgató farkast fiksziroztam. Szinte átégettem fagyos lélektükreimmel a bőrét. Közben a kerék forgásba kezdett, dobhártyámban éreztem a golyó folytonos odacsapódását a fémhez. - Egyébként... - kezdtem halk suttogásba, ujjaimat finoman, szemérmetlenül, zavartság mentesen pihentetve meg felém eső combján. - Illendő volna bemutatkoznod... - villantottam rá csillanó íriszeimet, ajkaimra felfuttatva egy huncut félmosolyt. Fejemet kissé oldalra döntöttem, ahogy vonásait fürkésztem, visszaemelve tenyeremet, rá simítva azt a martinis pohárra.
Kerülgettük, méregettük egymást, mint macskák a forró kását, vagy vérfarkas az ezüsttálcán felkínált húst. Egyre jobban örültem, hogy úgy döntöttem, garázdálkodok itt egy kicsit. Bár túlzásba se vittem, nem megöletni akartam magam, csak bosszantani a másik falkát, ez pedig egyelőre jól ment! - Nem szeretnék ténylegesen is vaksi lenni, így is egy csomó dolgot nem veszek észre - sopánkodtam kissé túljátszva. Kissé fel volt vágva a nyelve, de nem éreztem felőle az "én-vagyok-a-jani" típusú arroganciát, így nekem sem kellett elővennem a bosszantóan egomán felem, elég volt, hogy alapjáraton dübörögtem. Mindamellett tetszett, hogy nem egy elveszett picsogó nősténnyel fújt össze a véletlen és nem is egy magáról túl sokat képzelővel. Bár az utóbbi még fennállhatott, legfeljebb jól titkolta. Nekem már az is valami. Jobban boldogultam vele. Arra, hogy nem rossznak ítélte a számválasztásom, nem reagáltam semmi különöset, csak egy árnyaltnyival szélesebb lett a mosolyom. Valami azt súgta, nem igazán a számválasztás számított neki. Engem nem zavar, az alapján szelektál, ami alapján neki jól esik. - Kitűnő meglátás - bólintottam. - Felesben megy a játék, és akad pár küldő tényező is, mint amilyen te vagy. Kissé felhúztam a szemöldököm, mikor a combomra tette a kezét. Ennyire jó számra tettem volna? A mindenit, nagyon tudok! Nem tapizott sokáig, visszatért a poharához. nem volt tolakodó, csak... hm... provokatív? Játékos? Ja, valami olyasmi. - Vincente Jacques d'Arc - mutatkoztam be enyhe főhajtással, s ha nem fordította másra a tekintetét, végig tartottam a szemkontaktust. Ide érkező farkasok előtt nem volt titok a nevem, az embereknél használtam álnevet. - Benned kinek örvendhetek? Nos, hogy valóban örvendezés-e, az majd úgyis elválik idővel, például amikor falkát választ.
- Szerintem, senki sem akar megvakítani. Legalábbis jelenleg. Azokkal most ne foglalkozz. - biccentettem fejemmel a roulett kerék fölött magasodóra, míg végül pillantásom fel kúszott a társaságomra, halovány, sejtelmes mosollyal arcomon. Azt, hogy sok mindent nem lát, amit kéne, talán elhiszem, talán igaz... De mérget azért nem vennék rá. Mindenesetre ezt a részét már nem kívántam boncolgatni, felesleges lett volna. A saját keresztje, amennyiben így van. Nekem hátrányom egyelőre nem származott abból, ha lát, vagy nem lát. Persze, sosem lehetek biztos benne, hogy vannak-e bújtatott szándékai. Akármilyenek is. A kérdésemre adott válasz hallatán elsőre elvigyorogtam magam, amolyan kellemesen, bár alig érzékelhetően. Egyelőre csak a pörgő roulett kereket fikszíroztam, noha nem azért, mert marhára érdekelt volna, hogy vajon nyerünk-e. Nem számított, főleg azért nem, mert már kevésbé koncentráltam a játékra. - Akkor pazar a felhozatal... - döntöttem hátra fejemet, oldalasan emelve rá kéklő tekintetemet. Ez épp elég információ volt ahhoz, hogy tudjam, nagyjából mi merre és hány méter. - Gondolom, akkor áll a bál. A magam fajta tényezőkért pedig hol kapkodnak hol nem... - tényszerűen ejtettem el a szavakat, hiszen ez volt a legreálisabb. Nyilvánvaló volt minden eddigi reakciójából, hogy nem puszizkodnak a másik falkával. A magányosokra pedig mindig nagy a kereslet, ha háború közeleg. Pláne, ha az adott példány nem tejfeles szájú. Érzékeltem, hogy meglepte a közvetlenebb mozdulatom, ami megint csak piros pont. Ebből a reakcióból is bőven kaptam a személyiségéből. Igaz, kissé incselkedőnek is gondolhatja, vagy provokálónak. Nos, mindkettőnek szántam mindamellett, hogy semmilyen jelentőséget nem nyilvánítottam neki. A nevére én is visszabiccentettem, mélyen elraktározva azt elmémbe. Ki tudja, talán később még jól jöhet, és előkotorászható. Ameddig elfér, addig pedig nem kell kitakarítani a leltárat. - Mo... - ...nica. Vágtam volna rá rezzenéstelenül, ám mégsem tettem. Hazudtam volna, egyszerűen, ahogy az többnyire menni szokott, legalábbis, ha úgy tartotta kedvem, vagy éppen az volt a célszerűbb. Ez esetben viszont nem láttam értelmét. Néhány másodpercnyi csendet követően, mialatt lapos, visszafogott mégis veséig hatoló pillantással követtem arcának vonalát, megszólaltam újra. - Jezebell. - villantottam íriszeimet az övébe. - Ennyi legyen elég, Vincent. - kissé hűvösen szóltam, de nem volt számottevő. Főként, mert a végén megajándékoztam a társaságomat egy kedélyesebb mosollyal. - Ha úgy adódik, talán legközelebb elárulom az egészet. - löktem hátrább tincseimet, melyek folyton az arcom felé táncoltak. Divat... Ez a nők átka... Az, hogy érdekelte-e egyáltalán a nevem további része, hidegen hagyott. Nem voltunk sem barátok, sem kis cimborák. És, hogy valaha leszünk-e, még az is kérdéses. Akár csak az, hogy talán ellenségek. Az, hogy szimpatikusnak találtam, még nem volt készpénz semmire sem. Az idő a gyógyír az ilyesmikre, már ha egyáltalán még lesz olyan időszerű tényező, amikor újra összefutunk. Eközben a fekete tizenkettes úgy pörgött ki, mintha csak az égből küldték volna rá az áldást. Íriszeim rávetültek, majd fejemet némileg hóbortosan megrázva, halkan felnevettem. - Szerencsés napod van. - emeltem át rá pillantásomat, játékos fénnyel kutatva az övéiben. - Csak maradjon is így. - kacsintottam egyet kacéran - bár nem a játék szempontjából értettem a dolgot -, felkaparva a visszakapott zsetonokat, kissé megsokasodva. Egyszerű mozdulattal feleztem ketté, majd elé csúsztattam. - Ha már ilyen jól ment, megérdemled, hogy eljátszd. - nem alamizsna volt, dehogy. Ezt neki is tudnia kellett, már csak a hangom dallamából is ítélve. Egész egyszerűen, ha még itt akarjuk lógatni a lábunkat, és ő sem kíván tovább állni, akkor legyen mit herdálnia. - Mesélj magadról, Vincent. - ujjaim között forgatgattam az egyik zsetont, hozzákoppintva tompán, jó párszor az asztallaphoz. - Milyen poszton játszol? - nem mondanám, hogy feltétlen ő érdekelt, de sosem voltam annyira "tolakodó" - ha nem vallattam éppen -, hogy konkrét, szemérmetlenül pofátlan kérdésekkel bombázzam a másik felet. Ha mesél magáról, akkor elejt egy-két dolgot a falkájáról is. És nekem jelenleg ez számított. Mivel állok szemben, míg én itt nagyban kutatgatom Byront... Az is lehet, hogy az ő falkájában fészkel. Bármi megeshet...
// Elnézést, hogy csak most írok. Nem vettem észre a reagod, csak ma :S //
Igen, jelenleg amennyire egy ilyen helyen lehetett, biztonságban voltam. Gondolom nekik sem hiányzott a plusz feszkó, amíg én is csöndben üldögélek. Hm... Elemeltem még egy pohár pezsgőt a mellettem elsikló pincér tálcájáról, az üres poharat pedig egyből tettem oda neki. Mindezt gyorsan, pontosan, egy pofátlan mosollyal megtűzve. Jaj de csúfan nézett! - A magadfajta tényezők igen... kívánatosak - ejtettem lassan a szót, majd ittam. Hogy a falkákra értettem-e, mint egykori Atanerk, vagy férfiként gondoltam-e ezt, kedve szerit eldönthette. Részemről is-is. Nem vagyok fából, ennyi. Vajon miért éreztem úgy, hogy a legapróbb reakció is többet árul el neki, mint szeretném? A pillantása túl áthatónak tűnt, mint aki a vesémbe... vagy ami még rosszabb, a fejembe lát! Nem-nem, az privát terület, belépés senkinek sincs! Ez a nő is csak a felszínt fogja kaparászni, ha ügyes, valamivel lejjebb is jut, de igazán mélyre sose. Azt nem hagyom, sem neki, sem másnak. A neve hallatán, hozzá hasonlóan biccentettem, bár sokkal szélesebb és kedélyesebb mosollyal, mint ő. Csak a keresztnevét tudtam meg. Óvatos, és bizalmatlan. Ahogy neki jól esik, én ezért fix, hogy nem dobok kötelet a nyakába. - Becsülöm a kicsit is, Jezebell - mondtam bájos mosollyal, de inkább csak azért, hogy megkóstoljam a nevét. - Remélem, hogy úgy - ingattam a fejem, s kényelmesen hátradőltem, majd ittam pár kortyot. Hm, egész finom pezsgő! - Szeretem tudni a jó társaság teljes nevét. Nem, nem azért, mert én elárultam a sajátomat, az az én dolgom. Majd meglátjuk, hogy a következő összekoccanásunkkor mennyire lesz felhőtlen a viszony, vagy éppen az iszony. Komolyan kíváncsi vagyok erre! - Szerencsés figura vagyok! - kacsintottam rá jókedvűen, és ha jobban belegondolok, tényleg piszok nagy mákos voltam egész életemben. Nem mondom, hogy minden érdemtelenül hullt az ölembe, de azért Fortuna is kellett. - Igazán nagylelkű vagy! - vigyorogtam rá, miközben átvettem a zsetonokat, de ahogy eddig sem igazán, ezután sem nagyon foglalkoztam a játékkal. Nekem ez tényleg csak játék volt, nem élet-halál kérdése, mint a mániákus szerencsejátékosoknak. A mesélj magadról rész viszont már engem is visszavetett kicsit, meg a poszt kérdés. Somolyogva küldtem le az utolsó korty pezsgőt. - Kíváncsi nő vagy, Jezebell, de tudod, én legalább annyira szeretnék rólad megtudni dolgokat, mint te rólam, a barátaimról és a város helyzetéről - mondtam udvariasan, csibészes mosollyal. Eddig csak én árultam el dolgokat, többet-keveset, de róla, a keresztnevén kívül még semmit sem tudtam. - Messziről jöttél?
Nos, nem erre a válaszra váltam, noha nem jöttem tőle zavarba. Egyik szemöldökömet a lassan kiejtett szavak tempójában emeltem feljebb, egy félmosollyal díszítve fel arcomat. Mindamellett, hogy egyébiránt nem foglalkoztattak sosem - ahogy most sem - az ilyen féle megnyilvánulások, ettől még éreztem a szóban rejlő kettősséget. Nos, az se baj, ha mindkét oldalról tekintve kívánatosnak talál, ez legalább duplán megtolja az egómat, bár sok szükség nincs rá. Tudom, tisztában vagyok vele, hogy mint farkas, elég jól megállom a helyemet a hierarchia lépcsőin, és mint nő... Nos, nincs gondom magammal. Jól megférünk. Ettől függetlenül még nem gondolok többet magamról, mint aki vagyok. - Ennek roppantmód örülök. - reagáltam le végül, egyszerű halovány vigyorral szám szegletébe, mely egész sejtelmesre sikeredett. Nem gondoltam volna, hogy az idétlen, ám de mókás szomszédom után belebotlok egy ilyen farkasba. Számítottam rá, hogy nagy mellénnyel, nagy egóval, és rohadt kicsi önbizalommal (melyet nyilván úgy rejteget a másik, mintha csak az élete múlna rajta) megáldott, idióta szőrcsomóba fogok belerohanni első körben, de ezt Vincent, ahogy elnéztem, aláásta. Ennek pedig valóban csak örülni tudtam. Megszoktam már a sok hősködő pojácát, így a csalódás irányába egészen kellemes. Legalábbis, amit eddig leszűrtem róla. - Én pedig értékelem, hogy becsülöd. - viszonoztam a bájos mosolyt, már-már édes vonásokkal tarkítva arcomat. - Majd elválik, Vincent, hogy úgy-e. Ami pedig a jó társaságot illeti, a nevétől függetlenül is az marad. Ha pedig az élet úgy adja, a következő találkozásunkkor, kérdés nélkül fogom elárulni. - továbbra is kellemes somolygás ült meg ajkaim szélén, miként folytonosan fürkésztem a férfit. Nem, nem tartottam magam nagyra, és a nevemet nem azért nem kötöttem az orrára, mert jó érzés ezzel húzni az agyát. Noha, lehet innen is zümmög valami agylapító bogár. De a konkrét ok egyszerű. Ameddig titokzatos maradhatok, miért adnám ki magam? Még ha szimpatizálok is vele, ettől még óvatosnak kell maradnom. Figyelemmel kísértem a feltörő jókedvét, a kacsintással körítve. Lelkesítő manapság ilyen farkasokba botlani, mint ő. - Inkább idétlen figura vagy. De jól áll. - jegyeztem meg felkacagva, némileg változtatva ülőhelyzetemen, mielőtt elgémberednék. Kissé felé fordultam így, de nem volt számottevő a különbség az előbbihez képest. Ahh, okos fiú... Vártam már mikor tűnik fel neki, hogy csak én kérdezek... Pedig valahogy úgy jobban tetszett a felállás. Mindegy, elkönyvelem úgy, hogy valóban nem ostoba, ami nem hátrány. Viszont a honnan is jöttem kérdés kissé visszafogottabbá tett. Nem azért, mert titok lenne. Csak, már idejét se tudom mikor jártam otthon, mióta Byront kajtatom... - És sosem tagadtam, hogy nem volnék az. - utaltam a kíváncsiskodásomra, kacér pillantással fürkészve Vincent arcjátékát. - Nyilván. Bolond is volnál, ha nem érdekelne kivel ülsz szemben. - rántottam kissé össze szemhéjaimat, szűrt fénnyel íriszeimben, merengve el rajta néhány másodpercig. - Nos, nem. Jelenleg pár utcával arrébbról. - döntöttem meg kicsit hátamat, elkönyökölve oldalasan az asztallapon, ujjaimmal hajam közé túrva. - Egyébként pedig, igen. Elég messziről. - mivel ennél konkrétabbat nem kérdezett, így a város nevét már nem árultam el, és alapvetően sem biztos, hogy megosztanám. Nem azért, mert titok lenne. Nottingham az csak Notthingham. Semmi különös és földet, testet, eget, és világot rengető nem volt benne. - És te? Mindig is itt éltél? - igazából az érdekelt, hogy ez az egy falkája volt-e, vagy inkább amolyan vándor madár... Ezt a majdhogynem folytonos, ezerwattos maki-vigyorából nem feltétlen tudnám leszűrni.
Elkaptam egy újabb pohár pezsgőt, és Jezebell felé emeltem. - Akkor a következő találkozóra - vigyorogtam és ittam. - Tényleg remélem, hogy olyan lesz a helyzet, hogy a teljes neved megtudom. Hogy is volt régebben? A név tudása hatalom, ha elárulod az valamelyest a bizalmat mutatja, de mindenképp valamiféle hatalmat ad a másik kezébe fölötted. Mit mondjak, szerettem kísérteni a sorsot, és kíváncsian kísérleteztem azzal, hogy ki mit tud kihozni egy-két magamról elejtett információból. Hol és hogyan tudnak megszorongatni és mennyire. Jó, ha néha érzékeljük a határainkat, hogy mit veszíthetünk, ha nem vigyázunk, különben elszállunk. Somolyogva ingattam a fejem arra, hogy jól áll az idétlenség. Sokat csiszoltam rajta, ciki is lenne, ha kilógna a lóláb. Érdeklődve vártam, hogy milyen választ fog adni, szinte biztos voltam benn, hogy nem egyeneset és lényegre törőt, sokkal inkább olyat, mi még jobban felcsigáz, és keveset mondd. Kissé felém fordult, az arcom fürkészte, én pedig pár másodpercig próbáltam halál komoly fejet vágni. - Nézz a szemembe, s mondd el, mit látsz! - brummogtam elmélyített hangon, majd kuncogtam. Azt hiszem a pezsgő tényleg alattomos ital. - Hm, szóval messziről - simogattam eltűnődve a szám. - Vagyis sok mindent láttál, jártas vagy a világ dolgaiban és tapasztalt. Abból, hogy nem adod ki magad arra tippelek, hogy már elárulhatott valaki, vagy legalábbis olyanok közt nőttél fel, akikben nem lehetett megbízni. A mosoly és a lököttség nem téveszt meg, akkor is óvatos vagy, ha látszólag a beszélgetőpartnered nem egy Sherlock Holmes. Szeretem a lassú tangókat, de nem veszem zokon, ha kicsit hamarabb bukkan elő néhány szög a zsákból. - Voltam már kicsit délebbre is - feleltem én is kitérően. Pillantásom a rulettpörgető kisiparosra siklott. Az arckifejezéséből ítélve vadul kereste a kaszinóban azt, akivel szolidan kidobathat. - Gondolom nem szereted figyelemfelkeltő dolgokkal megbotránkoztatni a környezetedet. Mert az én fejemben most már apránként ilyen jellegű tervek kezdtek kibontakozni. Eddig csak ültem itt, mint egy jó gyerek, kezd unalmassá válni... Ian meg sehol. Ó, haver, pedig mit partizhatnánk!
//Szánom-bánom minden bűnöm, de azt különösen, hogy ekkora kihagyással írtam csak! Nagyon sajnálom! Jóvátétel kérhető! ^^//
A felém billentett pohárra, és a kedves kis "szónoklatra" én is megemeltem a maradék martinimat, finoman és némileg játékosan. - Én is remélem, Vincent. - mosolyodtam el haloványan, lágy pillantással övezve a férfit, míg végül leöntöttem az utolsó kortyot is a pohár aljából. A kis elődadásán, a mélyített dallamos, vagy még inkább dallamtalan dörmögésen egész halkan elkacagtam magamat. Érdekes figura ez a Vincent, valóban... érdekes. Pillantásom kutatón követte vonásait, na nem 'ajtón_betörök' stílusban. Inkább csak igyekeztem magamba inni minden rezdülését, a mosolytól a komolyságig, és visszafelé. Apró gesztusok, egyetlen fintor is elárul a másikról sok mindent. Az, hogy milyen is ő igazából, ott legbelül, amit jóformán a társadalom kilencven-Xedik százaléka takargat. Farkas, ember... egy kutya, ebből a szempontból. Hagytam végig mondani az elméletét, és tulajdonképpen egészen érdeklődőn hallgattam őt, olykor elengedve egy sejtelmes vigyort. Végül nagyobb sóhaj szakadt fel tüdőmből, és némi csendet hagyva a szavak elmorzsolódására, megszólaltam. - Így is mondhatjuk... - engedtem tartásomon, így már egészen bedőlve üldögéltem az asztal irányába, ahogy támaszkodtam. Nem voltam hanyag, inkább egyszerűen csak kényelmes. - Persze, kár volna többet látnod a dolgokban, mint ami van. Ettől függetlenül nem mondom, hogy nincs igazad. Talán... - játszadoztam és megeshet kissé össze is akartam zavarni. Vagy nem... Az igazat megvallva, tökéletesen elvoltam a társaságában, hiszen nem volt sem arrogáns, sem kiborító. És főként, mert valóban el tudtam nevetni magam, ha úgy esett jól. - Nem láttam annyit, mint kellett volna, de tény és való, hogy sok helyen megfordultam. Az, hogy titokzatosnak találsz, jó pont. Az vagyok. De megeshet csupán azért, mert nő vagyok. - mosolyodtam el kacéran, ujjaimat nyakamra simítva, hogy kissé megroppantsam azt. Elegánsan, mégsem kimérten. Persze, nem roppant! Pedig jól esett volna... - És igen. Óvatos vagyok. - tekintetem az övébe fonódott, határozottan, mégis kifejezetten lágyan. Nem sértett meg, és nem vájta magát annál mélyebbre, mint ahogy azt lehetett volna. Az ilyesmit pedig mérhetetlenül tudom értékelni. - Nocsak... Mennyire délen? - kaptam el a kijelentés lényegét, még akkor is, ha éreztem benne, hogy nem feltétlen kívánja boncolgatni. Ha nem ad választ, az sem jelent gondot. Annyit oszt meg velem magából, amennyit akar, vagy nem szégyell. Kivételesen nem fogok ezüst tőrt szorongatni a nyakához, csak hogy szavaljon nekem az én nyelvemen. Pláne, mert... Nem érzem veszélyforrásnak, sőt. - Az attól függ, mennyire meredek a móka. - pillantásom az övét követve állapodott meg a roulett asztal mögött ácsingózó farkason, majd néhány töredéknyi percet követően, finoman lecsusszantam a székemről, és egy lépést téve Vincent felé, ujjaim lassan felfutottak vállára. - Szeretem a felfordulást... - ajkaim suttogón hajoltak füle felé, szemtelenül törve át a saját személyes terét. Ám csupán pár lélegzetvétel volt az egész, mígnem ellibbentem mellőle pár centiméterre, és az egyik közeledő pincért megvárva, leloptam egy pezsgős poharat a tálcáról. - Kíváncsian várom, milyen terveid vannak... - dobtam hátra előre szökő tincseimet, amint meghúztam az italomat. Hát, nem egy száraz martini, de most megteszi ez is... Lett volna nekem is ötletem, miként is lehet megbotránkoztatni bárkit is, de a kezdés jogát meghagytam a program kiötlőnek. Egyébként is érdekel, mekkora csibész...
- Hát… - csak megvontam a vállaimat, mert igazából én pontosan tudtam, hogy a féltékenység miatt ütötte le a pasit, de nem akartam Olen orrára kötni. Nem azért, mert ennyire titkolózni akartam előtte, sokkal inkább Gabe-et nem akartam jobban megalázni azzal, hogy ezt is eláruljam, mennyire elvesztette a fejét ilyen ostobaság miatt. Nem vallott rá, és ha nem ivott volna annyit, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy nem került volna sor az egész verekedésre. Már mindegy volt, nem számított. Csak az számított, hogy utána vagyunk, és lényegében nem lett nagyobb felhajtás az egészből. Nekem csak ez számított. Egyetlen férfi sem ér annyit, hogy az üzletem hírnevén folt essen. - Sajnos csak levegőt szívott, meg jó sok whiskyt sörrel… - az égnek emeltem a tekintetem, de ez volt minden reakcióm rá. – Egyébként a nyakánál fogva rángattam le Carlról, aztán megfenyegettem, hogy bevitetem a zsarukkal, és rendőr létére töltheti a fogdában a józanodást – hosszan kifújtam a levegőt, és ezzel igyekeztem is tovaűzni az emlékeket. Sokkal jobban lázba hozott most a buli ígérete, mint gondoltam volna. Ha rajtam múlik, biztos nem indultam volna neki a városnak azzal a szándékkal, hogy kirúgjak a hámból, de Olen kíséretében máris jobb ötletnek tűnt az egész. Hamar kint találtam magam az utcán, és a csípős hideg, valamint a félhomály ellenére már sokkal jobb hangulatban voltam. Ott állt ugyan a kocsim a parkolóban, de bevártam a kedves biztonsági főnöket, hogy aztán kérdőn nézhessek rá. Meg sem lepődtem, hogy nem az én kocsimat választotta. Végül kivételesen nem kezdtem kötekedni, csak felültem mögé a motorra. Ugyan nem féltem attól, hogy bármi bajom történhetne, de mégis erősen fontam át a derekát, hogy pár perccel később számomra is meglepő módon, felszabadultan érhessenek újra földet a lábaim. - Azt hiszem, hogy többször kéne motoroznom! – jelentettem ki vidáman, mielőtt elindultunk volna befelé. Vele együtt én is felhúztam a pajzsomat, nehogy hamarabb lebukjunk, mint amennyire feltétlenül muszáj. Szokásomhoz híven magabiztosan mozogtam az ismeretlen terepen is, szinte ez volt az én védjegyem. Ugyan az óvatosság ott munkálkodott bennem is, de erről a külvilágnak nem feltétlenül kellett tudnia. Amint beléptem, felmértem a terepet, de nem láttam semmi jelét annak, hogy lebuktunk volna. Jó jel, hogy senki nem jött elénk, hogy kitessékeljenek bennünket. - Szerintem semennyire nem lesznek azok, ha rájönnek, hogy itt vagyunk. Én amondó vagyok, hogy használjuk ki, amíg nem fedeznek fel minket, vagy… - felnéztem rá a vállaim felett. - … akár hagyhatjuk is, hogy észrevegyenek – széles mosolyra húztam a számat, miközben tekintetem ide-oda járt a belső téren és a vendégeket is alaposan megfigyeltem. Szerettem tudni, hogy hol vannak az esetleges menekülési útvonalak, mielőtt bentebb mentem volna az oroszlán barlangjában. - Vagy mi lenne, ha próbára tennénk a szerencsénket? – kérdeztem elszántan, miközben elindultam a roulette asztalokhoz vezető lépcsőn. Közben kibújtam a bőrdzsekimből, hogy egy egészen kicsit felhívhassam magunkra a figyelmet. Oké, egy szőke nő már alapjáraton elég feltűnő jelenségnek számít, de akkor pláne az, ha farkas az illető, és olyan izmos testtel rendelkezik, mint én. Az oldalán meg egy Olenhez hasonló férfi… nos, garantált feltűnés, rövid időn belül. Míg ezen gondolkoztam, egy pincér jött elénk, én pedig elégedetten rámosolyogtam. – Én valami erőset kérnék! – közben az oldalamon álló férfira sandítottam, hogy ő hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez.
Már nem volt kedvem a Gabe-es sztorira reagálni. Főleg azért nem, mert legyen bármi az oka, legyen akármiféle indíttatása, akkor se az O'Connorsba tegye, mert a végén még úgy átszakítom vele a falat, hogy be lesz oda betonozva. Nincs bajom a sráccal, de tudjuk hol a helyünk. Mindenesetre azt azért elismerően fogadtam, hogy legalább a nyakánál fogva megrángatta kicsit. Noha, nem tartom elegendőnek, de ezt már Dee tudja. Amint lepattantunk a motorról elfogott az az állandó érzés, hogy kár volt. Imádom vezetni a Vypert... Egyszerűen annyira kikapcsol, annyi élvezettel tölt el a száguldás. Lehet huszonnégybe kéne nyomnom a gázt, és nem lenne egy minimális gondom sem... - Azt elhiszem. - mosolyogtam Dee-re, minek után kedvemre valóan, vidáman közölte felém szavait. - Ha gondolod, a móka után mehetünk pár kört. - tettem hozzá, miközben magam elé engedve haladtunk befelé. Éreztem Dee-n is, hogy épp úgy fürkészi a környezetet ahogy én. Noha, kétségtelen, hogy egy pillanat alatt le fogunk bukni, de ettől még jó érzés beslisszolni valahova, észrevétlenül. Legalábbis ameddig azok tudunk maradni. Ahogy egyre csak beljebb és beljebb értünk, elkezdett bennem felerősödni az a megfoghatatlanul eleven érzés, hogy körülbelül két perc, és olyan feltűnést keltünk, mintha Marilyn Manson és csatlósai öltözetbe, és fizimiskával sétáltunk volna be. Csak egy érzés volt, ám egyelőre úgy tűnik alaptalanul. Legalábbis most még minden nyugodt, és még a pincér gyerek is kedélyesen rohangált fel-alá. Pillantásom hol Dee-n pihent meg, hol pedig az egyenlőre elég csoffadt népességen, és persze a köpcös ki felszolgálón. Nem is egy farkas volt körülöttünk, szinte tapintani lehetett őket a levegőn keresztül is. Ajkaimra pedig ennek tudatosulása közepette pengeéles mosoly szaladt fel. - Igazából, részemről rosszalkodhatsz is. - nevettem fel halkan, jókedvűen. - De egyelőre azért még ne keltsünk annál nagyobb feltűnést, mint amennyire azok vagyunk. A szerencsénk pedig részemről próbára tehető. - bólintottam egyet a felajánlásra, kezeimet zsebembe csúsztatva, és úgy folytattam tovább az utat, közvetlenül Dee mellett haladva. Az előbbi kisfickó viszont most felénk közeledett, én pedig már készültem valami óvintézkedés félére, de ezúttal is túlgondoltam a dolgot. Csak a rendelést akarta felvenni. Mindegy, jobb tartani a biztostól, mint játszani a bizonytalannal. - Nekem meg... Legyen egy üveg Jager. Kezdésnek. - kicsire nemadunk, ugyebár... Aztán a pincér srác el is párolgott a lankadó tömeg között. Helyes, végezze is csak a dolgát, mielőtt őt tálalom fel vacsira. - Akkor, roulett? - pillantottam Dee-re, és amennyiben megfelelt neki is, úgy az asztalok felé vettem az irányt, továbbra is szorosan a nőstény mellett lépdelve. Nem akartam szem elől veszíteni, mégsem vagyunk saját területen. - Én váltok zsetont, addig. Válassz egy asztalt, és vegyülj el... Amíg nem vagyok itt, addig nem áll fent a rosszalkodhatsz dolog... - vigyorogtam rá kicsit szórakozottan, de komolyan gondoltam. Végül sietve fordultam le a kassza felé, hogy jó pár dollárt betoljak neki a kis ablakon zseton fejébe. Próbáltam sietni, így elég türelmetlenül várakoztam, míg ez az idétlen emberforma leszámolt. Mondjuk addig jó, ameddig emberekkel rakják tele a helyet, és nem farkasokkal. Végül sikerült ezt is kipipálni, és indulhattam vissza Dee-hez, akit remélem még senki sem szúrt ki, míg távolt voltam...
- Ezt a hozzáállást már szeretem! – közöltem nagy lelkesen, miközben egyre bentebb haladtunk az oroszlán barlangjában. Remekül éreztem magam, már nem is tudom hányadik nap óta először, és ezt Olennek köszönhettem. Szerintem el sem tudta képzelni, hogy milyen hálás voltam neki azért, amiért jókor volt jó helyen. Ha csak egy órával is később jön az irodába, biztos, hogy valamit szétvertem volna idegességemben, de hála istennek erre nem került sor, most pedig már azért voltam besózva, hogy játsszunk végre! Mikor odajött hozzánk a pincér, valami azt súgta, hogy jobb, ha szorosan Olen mellett maradok. Megnyugtatásképpen még a karjára is tettem egy pillanatra a kezemet, pedig nem voltam teljesen biztos abban, hogy valóban feszült és ugrásra kész lenne. Volt elég időm arra, hogy kiismerjem a férfiakat, és úgy éreztem, hogy ilyen helyzetben mindegyik hasonló módon reagált volna, szóval ez volt a legjobb megoldás. Még csak az kellett volna, hogy gyanakvásból olyan lépést tegyen, amit követően tényleg minden szempár ránk szegeződne, és itt most nem csak az emberekre gondolok, hanem a farkasokra is, akiknek a területén jártunk már percek óta. Vagy kiszúrtak már minket, és direkt nem jöttek oda hozzánk, mert egy ilyen hibára várnak, vagy mi vagyunk rohadt jók. - Még aztán belehúztál – nevettem fel, amint újra kettesben maradtunk. Tekintetemet végigvezettem az itt összegyűlt társaságon, de igazán érdekes arcot egyelőre még nem sikerült kiszúrnom. Sajnáltam egy kicsit, hogy nem vettem fel valami elegánsabb göncöt, de ki gondolta volna reggel, amikor eljöttem otthonról, hogy itt fogok kilyukadni? Pedig biztosan még viccesebb lett volna elvegyülni a tömegben, és megjátszani a buta szőke libát, egy erős és helyes férfi oldalán. - Naná! – bólogattam helyeslően, és már éreztem is a szerencsét. Ma muszáj kaszálnunk, olyan nincs, hogy nem lépünk le pénzzel a zsebünkben, maximum akkor, ha nem a saját lábunkon távozunk, hanem kitessékelnek bennünket. Erre az eshetőségre egyelőre gondolni sem voltam hajlandó, mert csak elrontotta volna a szórakozásunkat. – Mióta mondod meg te, hogy én mit csinálhatok? – vontam fel a szemöldökömet kérdőn, két karomat pedig összefontam a melleim előtt. Tipikus férfi, azt hiszi, hogy én majd azt csinálom, amit ő mond? – Úgy emlékszem, hogy pár évszázaddal még mindig több élettapasztalatom van, mint neked – súgtam oda alig hallhatóan, fojtott hangon. Nagyon nem volt ínyemre, mikor egy nálam sokkal fiatalabb akarta megmondani, hogy mit és hogyan csináljak. Az ördögbe is, hiszen nem véletlenül éltem meg ilyen sok évet! Ettől függetlenül magamtól is volt annyi eszem, hogy ne keltsek túl nagy feltűnést, de így is láttam néhány tekintetet a férfiak irányából. Volt, amelyikre még csak nem is reagáltam, de akadt olyan is, amit egy mosollyal viszonoztam, aztán tovább haladtam, az egyik szimpatikusnak tűnő asztalhoz. Ott aztán egy biccentéssel üdvözöltem a többi odasereglett embert, majd leültem egy székre, és igyekeztem tudomást sem venni a mellettem ülő férfi kiéhezett pillantásáról. Sajnos nem ment olyan, mint szerettem volna, így kicsit fészkelődni kezdtem a székemen, amit ő valószínűleg zavarnak tudott be, mert elvigyorodott, valójában viszont azon voltam, hogy uralkodjak az indulataimon, és ne vele töröljem fel a padlót. Lehet, hogy nő vagyok, lehet, hogy már nem vagyok teljesen az erőm teljében, de annyi biztos, hogy bármikor képes vagyok móresre tanítani egy férfit, ha illetlenül bámul. A kocsmámban még oké, hogy a részeg vendégek mustrálnak, de azért itt már nem tűröm el, ahol vendégként vagyok jelen. Az előbbinél a megélhetésemről van szó, itt viszont én is csupán kikapcsolódás céljából voltam jelen. - Meghívhatom egy italra? – kérdezte végül nagy lelkesen, mire megsemmisítő pillantást vetettem rá. Most nem tudtam megjátszani a buta szőkét, túl távol állt a jelenlegi megjelenésem tőle. - Talán majd máskor – feleltem kurtán, és már el is fordultam tőle, mikor a szemem sarkából ismerős mozgást láttam. Elég volt hátrasandítani a vállam felett, és már meg is láttam a közeledő Olent. Hála istennek, legalább nem fogom itt helyben leütni a mellettem ülőt, így hirtelen ötlettől vezérelve átváltottam egy másik szerepre a magányos, kemény nő helyett. – Végre, megjöttél! – olyan elbűvölő mosolyt villantottam rá, amit valószínűleg még soha életében nem látott tőlem. Igen, szoktam időnként ilyesmit is produkálni, de a játékom a szomszédos férfinak szólt jelen esetben.
A suttogósra vett 'kifakadására' akaratlanul is megrántottam az egyik szemöldökömet. Most tényleg taplónak néz? Oké, hogy alapjáraton nem áll tőlem messze ez a létforma, de ennyire már ismerhetne. Mindegy. Csak megráztam a fejemet, majd egy halk sóhajt követően kicsit közelebb hajoltam füléhez, mielőtt még végleg hátat fordítottam volna neki, hogy elmenjek zsetont vadászni. - Tök mindegy a korod. Tudod, hogy egyrészt nem hat meg, másfelől pedig nem a kor rejti az erőt. Veled meg nincs kedvem összeharapni, úgyhogy örülnék, ha csak úgy fognád fel, hogy felhívtam a figyelmed. - puffogtam kicsit, de hisz ez érthető. Én nem szoktam dirigálni, max óvatosságra inteni a velem lévőket. Ez esetben őt. - És örülnék, ha leszorítanád az energiáidat... emberire. - utaltam a vérvonala által adott lehetőségekre. Néha irigyeltem azokat, akik az érzékek erejét birtokolták. Sokszor képesek úgy elfojtani még a szagukat is, hogy totál halandónak nézi be őket az emb... farkas. Na mindegy. Szimplán sarkon fordultam, és a továbbiakban nem foglalkoztam vele, ha ez utóbbit is utasításnak vette. Nem annak szántam, de ha ettől jobb, hát tőlem napestig szajkózhatja. Nem telt sok időbe, mire végre sikerült visszakeverednem Dee-hez az újdonsült zsetonok társaságában. Merem remélni, hogy mostanra már elfelejtette az előbbi "én parancsolgatok neki" szarságot... A remény pedig ezúttal mellém állt, bár elég hülye helyzetbe csavarva önmagát, tekintve, hogy miként közeledtem, eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy Dee-nek kellemetlen társasága akadt, míg elvoltam. A széles mosolyra egy idétlen, sunyi kis vigyort engedtem fel ajkaimra. Igazából kedvem lett volna felnevetni, mert ezt a fajta arcjátékot még életemben nem láttam a nőtől, és annyira váratlanul ért, hogy azért beletelt pár másodpercbe, mire fel tudtam venni a 'játék' fonalát. - Te is hiányoztál... - léptem mellé, búgó, rekedtes hangon szólalva fel, úgy, hogy az illetékes - a férfi, itt a jobb oldalam felé eső széken... - mindenképp meghallja. Inkább szórakozom így, mintsem, hogy idő előtt a társaságom letépje ennek a pasasnak az arcát... Kár lenne ilyen hamar elrontani, és biztos voltam benne, hogy ezt Dee is így gondolja. - Tied a pálya. - raktam le elé a zsetonokat a kis zsákba, amikben kaptam őket (elég giccses, na mindegy...). Egyik karom a nőstény bal válla fölött ívelt át, míg a másikkal jobb oldalánál támaszkodtam. Persze, nem tartott sokáig ez a pozitúra, csak a színjáték végett volt rá szükség, míg végül felkapartam magamat a számomra kijelölt(?) székre. Nem figyeltem a férfi arcát, ezt ráhagytam Dee-re. Én inkább próbáltam felvenni a játék ütemét, noha ennél még jobban foglalkoztatott az, hogy vajon kiszúrtak-e már. Tekintetem fürkészőn szaladt át az egyre sűrűsödő tömegen, próbálva észrevenni valami... valami nem odaillőt. De semmi... Ezek vagy alszanak, vagy kinyírták egymást. Vagy szimplán nem érnek rá a Goldenre jelenleg. Bánom is én, addig is nyugi van. A tangóra még ráérünk. - Nem volt még... - itt a pincérgyerek? ...Tettem volna fel a kérdést, ám ahogy fordultam egyet, úgy szemközt találtam magam az üveg Jageremmel, és Dee erősnek nevezett italával. Pöpec. - Épp időben... - sziszegtem fogaim alól, ahogy átvettem az italokat, majd adtam is tovább a nőstényét, a kezébe. - Oh, milyen beszarok elegáns, még kis... idétlen... pohárkát is kaptam... - emeltem meg a Jager tetejére fordított üvegcsét, ujjaim között gurítgatva, néhány másodpercig erősen szuggerálva azt. Mindenesetre ha más nem is, az arcjátékom mindent elárult a véleményemről... - Nos, mire igyunk? - töltöttem magamnak egy adagot, ha már kaptam hozzá ilyen kis szaros poharat, koszoljuk csak össze. Végül Dee felé emeltem, várva az estére kikiáltott 'tósztot'.
Egyből nyugodtabb lettem egy fokkal, mikor Olen mellém ért, és egyből felvette a fonalat. Egy időre legalább biztossá vált, hogy nem fogok nekiugrani a kissé ittas állapotban lévő fazonnak, bár nem is engedhetném meg magamnak. Pont az a feladatom, hogy én nyugtassam le az agresszívebb hímeket, erre én kezdek verekedésbe? Nem, már megtanultam, hogyan kell uralkodni az indulataimon, és jól is megy nekem, csak éppen nem mindig megy zökkenőmentesen. Egyelőre azért még tudtam tartani magam, és roppant büszke voltam magamra. Míg azzal voltam elfoglalva, hogy vigyorogtam agyba-főbe, addig a szemem sarkából azért sikerült elkapnom az irigykedő pillantást, természetesen a korábbi csődör felől. Kedvem lett volna felnevetni, de az emberek sajnos nem olyan figyelmesek, mint én, így vissza kellett fognom magam, már amennyire képes voltam rá. Hozzászoktam már, hogy én egyszerre több dologra is képes vagyok figyelni, de mindig figyelmeztetnem kell magam, hogy a halandók nem rendelkeznek fejlett érzékekkel, a vérvonalam adta előnyökkel meg pláne nem. Nem mintha én most akkora nagy hasznát vettem volna, hiszen a pajzsom teljesen fel volt húzva, csupán a benyomásokra és a megfigyelőképességemre tudtam támaszkodni, ami legalább olyan sokat jelentett. - Mi a fene… - dünnyögtem az orrom alatt, amikor megláttam a zsákot. Minek ennyit flancolni, fogalmam sincs. Oké, én is szeretem a szép dolgokat, de van, amit már túlzásnak találok. Itt elég hamar el is jutottunk arra a szintre, és ezzel az egész helyet egy giccses, túlcicomázott valaminek tituláltam, bár az előkelőségek nagy valószínűség szerint élvezik ezt, de én a magam részéről hozzászoktam a kocsmám egyszerűségéhez, abban rejlett az igazi varázsa. Közben kiszedtem néhány zsetont, majd feltettem az egyik számra, hátha szerencsém lesz. Míg mások is azon foglalatoskodtak, hogy kitalálják, melyik lesz a befutó, én odafordultam a mellettem ácsorgó férfihoz, aki immár leült mellém. Meg sem rezzentem akkor, mikor átkarolt, egyszerűen természetesnek vettem, még ha soha nem is volt kettőnk között efféle gesztusra példa. Valamikor mindent el kell kezdeni, vagy nem? Gondoltam, hogy hogyan akarta befejezni a kérdést, de én már kiszúrtam a pincért, a rendelésünkkel egyensúlyozni, így csak elnézően mosolyogtam. Igyekeztem úgy tenni, mintha nagyon szerelmes lennék, és képes lennék Olen lábai elé vetni magamat, még ha ez soha nem is fog megtörténni. - Köszönöm! – átvettem az italomat, és beleszagoltam, hogy megtudhassam, a pincér mit értett erős alatt. Amennyire meg tudtam állapítani, valami kevert dolog volt, méghozzá tényleg elég ütősnek tűnt. Elgondolkozva meredtem magam elé pár percig, majd felnéztem a pincérre. – Hozzon még egy üveg pezsgőt! – kérésnek szántam, bár valószínűleg volt benne egy kis él, amitől utasításnak tűnt. Én ezt észre sem vettem, végtére is az a dolga, hogy eleget tegyen a vendégek óhajainak. - Én meg valami olyat, aminek valószínűleg taccsra kellene vágnia… - ráztam meg a fejemet, de azért jót mosolyogtam rajta. Lehet, hogy egy kis részegséget is imitálnom kell majd, de hát annyi baj legyen, ez már igazán belefér. – Tudod, ez egy elegáns hely, nem ihatsz csak úgy az üvegből – mondtam érezhető iróniával. Azért megvártam, míg kitölti magának is, ellenállva ezzel a kísértésnek, hogy belekóstoljak a sajátomba. - Hmm… mondjuk arra, hogy ma remekül fogunk szórakozni! – húztam mosolyra a számat, és hozzákoccintottam a poharamat az övéhez, majd beleittam. Először fintorogtam egyet, mert ahogy sejtettem, tényleg erősre sikeredett, de az utóízét már egész jónak ítéltem meg. – Itt aztán tényleg komolyan veszik a vendégek kérését – kicsit még ízlelgettem a számban a második kortyot, aztán letettem a poharat az asztal szélére, magam mellé. – Úgy látom, hogy most kezdtek el figyelni bennünket – hajoltam oda Olen füléhez, és úgy tettem, mintha valami személyes dolgot súgtam volna a fülébe, fejemmel pedig észrevétlenül a helyiség egyik személyzeti ajtaja felé böktem. Ismerősnek találtam az alakot, ezért is sejtettem azt, hogy farkas lehet. Közben a krupié közölte, hogy nyertem, és a zsetonokat felém tolta. Vidáman hümmögtem, ezzel adva jelét annak, hogy elégedett vagyok. – Rakj oda, ahová szeretnél! – toltam felé egy kis zsetonok alkotta oszlopot, míg lábaimat kereszteztem, és ismét a számhoz emeltem a poharamat.
- De valószínűleg nem fog. - nevettem fel halkan, miközben a Jageres üveget téptem fel, hogy ugyebár töltsek magamnak. - De ami késik... az jön! - legalábbis remélhetőleg, mert szín józanon ma nincs kedvem haza sétálni. Ha már szórakozni jöttünk, akkor tegyünk is érte! Viszont mondanom sem kell, hogy mikor Dee a poharam célját kezdi el kibontakoztatni, ennek a puccparádé helynek köszönhetően, azért egy komorabb pillantást vetettem felé. - Te... Megoldható, hogy ne a mamám legyél, hanem a cinkos társam? - vontam föl egyik szemöldökömet játékosan, miközben ajkaimra engedtem egy pimasz kis vigyort. Nem, nem oltogatom, kivételesen. De az előbb is rám szólt, most meg kioktat. Még a végén a szívemre veszem! Na jó, lószart, dehogy. De ettől még előnyös jogom, hogy én is felszólaljak. - Na, ezt már pártolom! Az estére! - löktem felé én is a poharam - ezt a... na mindegy hagyjuk szarságot -, és leöntöttem az első kortyot a torkomon. Nem a legütősebb, ehhez egy jó öreg whisky kéne, de most ahhoz nem volt kedvem. Ittam az utóbbi időben eleget, míg nem voltam itthon, szóval ez most pont elég lesz. - Addig jó, míg komolyan veszik. - ám a szavak végét elharaptam, mert én magam is megéreztem a hátamon cikázó szemek maró pillantását. Talán épp mondani is akartam Dee-nek, de beelőzött. Tekintetem finoman siklott át a nő válla fölött, ahogy ő a fülemhez hajolt, hogy felmérjem a személyzeti bejárót. - Látom... - motyogtam az orrom alatt, ahogy hajoltam vissza, bár kissé félresikerült manőver volt, mert az arcom belekoccant Dee sűrű hajzuhatagába. Ennek köszönhetően pedig jobb kezem a tincsekhez kapott, és óvatosan arrébb söpörtem őket, némi prüszköléssel, mielőtt benyelnék belőle egy keveset. Kissé meg is feledkeztem róla, hogy éppen Dee vállán teszem mindezt. - Ja izé, bocs. - kapcsoltam, majd egy idétlen vigyorral visszaemeltem íriszeimet a Jageres üvegre, ezúttal pohár nélkül rántva meg azt. - Tudoom, elegáns hely. - ittam bele újra, komisz félmosollyal szám szegletében. Igazából már ez érdekelt a legkevésbé, az jobban foglalkoztatott, hogy mikor csapnak itt patáliát a betolakodók. Így, mikor a zsetonok elém kerültek, szinte gondolkodás nélkül toltam fel a fekete tizenhetesre őket. - Várjuk meg míg ők lépnek. - ha mernek. Ugyanis Vincent halála után, elég rossz húzás lenne belénk kötniük. Tekintve, hogy nyugodt szívvel vehetnénk revansot, és szó sem érhetné a ház elejét! Gondolom én, és szarok rá, hogyha más nem így érzi. Közben a pincér is kiérkezett Dee pezsgőjével, én pedig már hol a pohárból, hol az üvegből tüntettem el a Jagert. Viszont tagadnom sem kell, hogy a személyzeti ajtóban álló két farkas jelenléte még mindig borzolta a hátamon a szőrt percek elteltével is. Újra Dee felé hajoltam, nem érdekelt az sem ha zokon veszi a mozdulataimat, akkor is látnom kellett újra a két nyomoronc bolhást. Megragadtam a nőstény székét, és kicsit közelebb húztam magamhoz, újra a vállába nyomva államat. - Hagyjuk a roulett-et. Gyere velem... - löktem el magam Dee-től, belekapaszkodva ujjaiba, hogy magammal vonjam őt a lépcső felé, hogy kicsit belevegyüljünk a színpad környéki tömegbe. Nem siettem, csak szép lassan, nem kell a nagyobb feltűnés. Azért az italokat nem hagytam ott, sőt félúton sikerült elpusztítanom a maradék Jagert is. Jobb vagyok, mint egy szivacs... - Bocs, hogy ilyen hirtelen... De azt hiszem társaságunk lesz. - biztos voltam benne, hogy követnek, hiába rángatták fel a pajzsukat, éreztem a szagukat. Szar ügy. - A hátsó boxoknál van egy ajtó. Ha túlpörögnek a dolgok, akkor azon le tudunk lépni. Vagy azon túl elkaphatjuk őket. Onnantól már édes mindegy. - még mindig Dee kezét fogtam, és bár nem vonszoltam magam után, mint valami szamarat, azért érezhetően jeleztem felé, hogy bízhat bennem. A hátsó részhez érve megálltam, és ugyan nem néztem hátra, egyelőre talán megszűnt a követők talpának dobogása. Ésss, félreértésbe ne essünk. Nem menekülök, csak esélyesebb helyre csalom őket. Már számunkra... esélyesebb. - Hova üljünk? - fékeztem le lépteimet, végigpásztázva a lehetőségeket. Elég izgalmasnak ígérkezett a dolog, ha más nem, jó kis adrenalin löket volt! Tompa léptekkel követtem Dee-t, ha már választott asztalt, miközben újabb léptek ütötték meg a fülemet. Épp csak hátra tudtam pillantani, amikor majdnem lefejeltem a nem rég még mellettünk héderelő fickót, aki Dee-re nyomult. - Ööö... Van egy rajongód. - piszkáltam meg a nőstényt, remélhetőleg a háta és válla közelében, ugyanis nem pillantottam felé, csak miután a szavak legördültek szám széléről. - Csakk.. csaaak... engedje meg, hogy... egy italra! - nyökögte a pasas, én pedig értetlen képpel bámultam rá. - Látom, nem volt túl világos a helyzet... - morrantam fel halkan, de mielőtt bármi további megjegyzést tettem volna, inkább átadtam a lehetőséget Dee-nek, hogy ő döntsön mit akar. Mégis csak utána másztak, nem utánam. ~ Vacsiii, vagy nem vacsi? ~ furakodtak gondolataim Dee elméjébe, és bár nyilvánvaló volt, hogy csak szórakoztam, legalábbis magamat mindenképp szórakoztattam, azért megeshet, hogy volt egy kurta pillanat, amikor komolyan gondoltam. Bár, a francnak sem kell ide még az őrzők razziája is.. Ehh... ~ De örökbe is fogadhatjuk...! ~ elég bénán nézhetett ki, ahogy szimplán felröhögtem a férfi kétségbeesett képét bámulva, pedig a saját gondolataim mulattattak csupán. Legalábbis nagyobb részben.
- Sértegetni akarsz? – vontam fel a szemöldökömet provokatívan, bár inkább csak piszkálódásból tettem fel a kérdést. Eszem ágában sem volt ilyen apróságokon megsértődni, hiszen tényleg a sokadik ük mamája lehettem volna, de azt is megértettem, hogy miért nincs ínyére a dolog. Tapasztalatból tudtam, hogy én sem igazán rajongok azért, ha megmondják, hogy mit és hogyan csináljak. Mindegy, hogy valami roppant fontos dologról van-e szó, vagy a világ legjelentéktelenebb semmiségéről. Meg sem lepődtem, hogy mire én kiszúrtam a minket figyelő egyéneket, és szóvá is tettem neki, addigra már ő is tudatában volt annak, hogy hamarosan társaságunk fog akadni. Legalábbis elég nagy volt a valószínűsége, hogy puszta jó indulatból nem fogják hagyni, hogy mi csak úgy sértetlenül kisétáljunk innen. Ha jobban belegondolok, igazából én sem hagytam volna, hogy csak úgy meglógjanak, ha az O’Connorsba beteszik a lábukat, de itt most rólunk volt szó, és nem arról, hogy ők lépték át a mi területünk határait. Milyen kár, hogy ez engem most egy cseppet sem tudott érdekelni. Hiányzott az izgalom, és legalább annyira szomjaztam rá, mint a poharamban lötyögő, alkoholos valamire. Még mindig nem sikerült megállapítanom, hogy mi az, de egy embert szerintem már egy is taccsra vert volna. - Semmi gond, úgyis pont fodrászhoz akartam menni – cukkoltam egy kicsit vigyorogva, amint sikerült kikászálódnia a rakoncátlan tincseim fogságából. Jól szórakoztam róla, igazából aranyosnak találtam, de hát mit is vártam egy férfitól? Néha meggyűlik a bajuk a női frizurákkal, ezt már volt alkalmam a saját bőrömön is érezni, mikor véletlenül valamelyik meghúzta a hajamat. Nem mintha most erről lett volna szó, pusztán csak eszembe ötlött. - Remélem nem gondoltad, hogy én majd nekik állok hősiesen!? – oldalra billentettem a fejemet, és úgy sandítottam rá, miközben az asztalon a golyó ismét útjára indult. A jellegzetes hangja adta a háttérzajt, engem azonban jobban érdekelt, hogy mit beszélhet egymással a két férfi, ott a helyiség túlsó végében. Míg észrevétlenül hegyeztem a fülemet, és próbáltam kivenni a szavak értelmét, Olen hirtelen a székemnél fogva húzott arrébb. Meglepetten kaptam felé a tekintetem, és mielőtt kettőt pisloghattam volna, vagy egyszerűen csak szólhattam volna egy szót is, már meg is ragadott, és húzott maga után. Épp csak az utolsó pillanatban kaptam a pezsgősüveg után, de nem kezdtem hisztériázni és kicibálni a kezemet a szorításából, hiszen tudtam jól, hogy mit csinál. Legalábbis nem akartam volna, de az emberi nők fura dolgokat produkálnak, ha részegek, én pedig tudok teljesen emberinek is tűnni a farkasok számára. Főleg a fiatalabbaknak, és úgy saccoltam, hogy azok, akik ránk álltak, tőlem századokkal frissebbek voltak. - Hé! – játszottam azért kicsit rá, mert az asztalnál ülők nagy szemeket meresztettek a hirtelen távozásunk miatt. Meg tudtam őket érteni, de azt sem vitattam, hogy biztonságosabb lesz nekünk, ha most szépen elvegyülünk egy olyan helyen, ahol kicsit többen vannak. Úgy tűnt, hogy Olen pontosan erre gondolt, mert kifelé vettük az irányt, a nagyobb vendégtérbe. Mire megszólalt, én már hatalmasat kortyoltam a pezsgőmbe. – Már alig várom… - dünnyögtem magam elé, miután elvettem az üveget a számtól. – Tudod elég rég volt már példa arra, hogy szabadjára engedjem az indulataimat. Mindig visszafogom magam, pedig egész jó vagyok közelharcban – vigyorodtam el elégedetten, és már észre sem vettem, hogy még mindig a kezemet szorítja. - Mondjuk oda? – böktem fejemmel a kijárathoz legközelebb lévő, még üresen álló asztal felé. Már el is indultam volna, hogy nehogy valaki befoglalja előttünk, amikor megéreztem a Tark érintését a vállamon. Kérdőn néztem hátra felé, de sajnos kérdések nélkül is megérettem, hogy miről beszélt. Az ég felé emeltem a tekintetem, némi türelemért fohászkodva. – Van az több is… - morogtam a fogaim között szűrve a szavakat, aztán kicsivel hangosabbá, és jóval határozottabbá varázsoltam a hangomat. – Menjen, józanodjon egy kicsit! – intéztem a férfihez a szavaimat, miközben kis híján kitört belőlem a röhögés, Olen ötletét hallva. ~ Pont egy ilyen utódra vágytam…~ - Tudja, nem rajongok a részegekért, de utána talán meghívhat valamire, oké? – még a bánatos kiskutya szemei sem tudtak most levenni a lábaimról. Figyelmeztetően taszítottam rajta egyet, hogy induljon meg valamerre, lehetőleg innen el. Még a végén valami baja esik itt mellettünk! - Leülhetnénk végre? – fordultam újra Olen felé, és ezzel egy időben én már le is vetettem magam a szabad helyre. ~ Szerintem megint kiszúrtak minket, de úgy tűnik, hogy egyelőre nem piszkálnak ~ közöltem az észrevételeimet vele is, de hangosan már csak ennyit mondtam: - Szerintem igyuk meg ezt a maradékot – lötyögtettem meg a maradék pezsgőmet -, aztán rendeljünk még valamit, mielőtt kezdetét venné az igazi buli! – vigyorogtam rá ártatlanul, miközben újra közeledő léptek zaját hallottam, ám ezúttal már biztosra vettem, hogy a két mellénk szegődött árnyékunk az. ~ Provokáljunk, vagy ne provokáljunk? ~ tekintetem megvillant, ahogy oldalra sandítottam.
Léptei az ünnepi fényekben pompázó utcákon át vezették a tündöklő fényű Golden Wolf bejáratához. Ujjai kinyúltak az ajtó patinás hangulatú, sárgaréz fogantyúja felé, ám az feltárult előtte. A biztonsági őr faarccal üdvözli a szövetkabátos fiatal férfit, s tárja fel a hedonizmus és fényűzés ízléses elegyébe vezető ajtót. Rúben önkéntelenül összerezzen, majd egy köszönő biccentésfélével bemegy az épületbe.
Nem. Az idegei nem voltak csúcsformában, bár dolgozott rajta, hogy kisimuljanak. Ám a ’magától’ nyíló ajtó az alig egy órával ezelőtti incidenst juttatta eszébe. Saját lakásán várta uzsorása, és nem épp barátságosan figyelmeztette arra, törlesztenivalója lenne. Első részletének határidejének pedig a mai éjszakát jelölte meg, nem adva 24 órát sem, hogy előteremtse a pénzt. Míg összeszedte magát az inzultus után, és kivasalta ingjét, azon töprengett, vajon szerencse vagy szerencsétlenség, hogy Oliver nem tartózkodott otthon Mr. King látogatásakor. Már pár hónapja együtt laktak cimborájával, mégis… túlontúl is intim lett volna, ha Oliver ennyire kiszolgáltatottnak látja. Vagy épp fordítva. Együtt rókázni, vagy alsógatyában a fürdőben összefutni, a klasszikus barátság velejárója. A kiszolgáltatottság és fizikai erőszak viszont már túllép minden baráti élményen. Mindenesetre indulása előtt rácsörgött Oliverre, aki szokás szerint nem vette fel a mobilját. Így Rúben csak egy üzenetet tudott neki hagyni, hogy találkozzanak a kaszinóban. Mélyet sóhajtva oszlatja el az esti incidens emlékét, próbálva nyugalmat erőltetni magára. Az orfeum esztrádműsorán egy pillanatra megállapodik tekintete, majd folytatja útját az emelet felé. A kaszinórész kasszája előtt állapodik meg először.
-Ötszázért – váltja zsetonra jelenlegi össz likvid tőkéjét. Mr. King nem hagyott sok lehetőséget neki. Estig le kell akasztania még legalább ötszáz dollárt. Túl sok helyre lógott, hogy ismerőseihez forduljon. No és nem feltétlenül szerette volna teljesen lenullázni magát, hogy a melóhelyéről lenyúlt maradék kajákon rágódjon az elkövetkezendő napokban. Kaszinóban nem először járt. Fortuna nem mindig volt kegyes hozzá, de megtanult az istennő kegyében járni. Ujjai között a zsetonokkal játszva fordul a játéktér felé, s az alatt a pár másodperc alatt leolvadnak róla rossz emlékei s elég gázos helyzete. Magabiztos, érdeklődő fények kúsznak szemébe. Szmokingja elegáns, mandzsettája alól kivillan az ázsiai tökéletes Rolex kópia. A vendégforgalom nem épp a legnagyobb. Pókerjátszma biztos, hogy nem lesz, így lépteit inkább a rulett felé irányítja.
Katonai díszegyenruhája mellől kiemelte közép árkategóriás, de már pár éve divatjamúlt sötét öltönyét, melyet valamelyik olasz cég dobott a piacra. Mielőtt még magára öltötte volna, alaposan átnézte, hogy tényleg alkalmas lesz-e, ám mint a legtöbb ruhája, ez is kifogástalannak bizonyult. Ideje nem akadt arra, hogy elnyűje, így nem veszített a régi fényéből. Hozzáillő világos, hosszában keskenyen csíkokkal színesített, kemény gallérú inget vett elő az egyik polcról, melyen milliméter pontossággal helyezte el korábban a tiszta felsőruházatát. A szobainas segítségével még egyszer ellenőrizte a teljes összeállítást, már cipővel és egyszínű nyakkendőjével kiegészítve, majd egy frissítő hideg zuhany mellett döntött. Dereka köré tekert tiszta törölközővel állt meg a fürdőszobatükörrel szemben, hogy megszemlélje az arcát. Elő vette Sweeny Todd által népszerűsített borotváját, melyet nem torokvágásra, hanem szőrtelenítésre használt. Mivel elegáns helyre ment, ezért megszabadult a reggel óta hanyagolt borostájától. A hajszárítónak egy sóhajtása elegendő volt ahhoz, hogy irányba állítsa a haját. Némi wax. Egy kevés Acqua di Gio. A nagypapa hagyományos sok háborút megjárt karóráját felcsatolta csuklója alá. Egy utolsó igazítás a tükör előtt, mikor már felöltözött. Végre úgy érezte, hogy elkészült.
A sárgaréz kilincsek előtt lazán zsebre tette kezeit, majd míg arra várt, hogy az embere teljesítse feladatát, addig végig pillantott az előtte kibontakozó terepen. Tekintetét csak egy röpke pillanatra ragadta el a faarccal szolgáló biztonsági, majd kényelmes léptekkel elindult befelé. Egészen addig sétált kényelmesen, míg mögötte valaki torkát köszörülve nem jelezte felé, hogy a megfelelő irányt eltévesztette, hogy egészen pontos legyen: elfelejtette a zsetonok beszerzését, így a kedvesnek nem nevezhető úriember egy karnyújtásával az értésére adta a megfelelő irányt. Csikorgatta a fogát, miközben Rúben anyukáját és a péklapátot emlegette tarka gondolataiban, ám egy rossz szót se ejtett az alkalmazottakra. Pár zsetonnal gazdagabban, és később talán szegényebben is, folytatta az útját. Megtehette volna, hogy feltárcsázza telefonon találkozóját, de mivel nem sietett semmit, ezért inkább a szemeit használta a megkeresésére.
Fél órájába is beletellett, mire megtalálta a koppintott Rolex birtokosát, pedig az igen jellegzetes arcberendezést könnyedén felfedezhette akárki. A róka keskeny vágású ravasz szemei, előnytelenül nagy orra, és magas homlokától függetlenül mégis kereknek látszó arcát már az első egyetemen eltöltött napon sikerült az emlékezetébe vésnie, bár csak később derült ki, hogy kettőt is kiadtak ebből a gyakran sunyinak látszó szériából. Felöltötte a magához képest legkedvesebb mosolyát, és már át is vágott a kettőjüket elválasztó színes tömegen.
- Rövid gurítás – közli a krupié az aszal másik végében és már gurul a golyó, mely valamikor a negyedik kör után dönt úgy, hogy megállapodik az egyik vájatban. - Piros harminckettes – közli az eredményt, és helyére kerül win marker. - Piros harminckettes – hangzik újra, melyet követően az egyik vesztes üresen hagyja székét. A bank jó pár színes korongot bezsebel, mielőtt kiosztaná a nyertesek jutalmát. Először azokkal foglalkozik, akik nagyobb tétben játszottak, aztán az egyszerű tétek következnek. Rúben elgondolkodó arcán csak most látszik kevés megkönnyebbülés, de még így is sápadtabb a megszokottnál. Lehet, éppen most lépett át nyerő szériába a vesztesből? Oliver suttogva, de illedelmesen megkér egy hölgyet, hogy cseréljenek helyet. Szürkés árnyalatú, kék szemei találkoznak a krupié pillantásával, melytől egy pillanat alatt kiszárad a torka. - 800-ért szeretnék table chip-et – válaszol a ki nem mondott kérdésre. Ha már az asztalhoz tolakodott, kötelessége játszani is. Maradhatott volna otthon, és akkor most nézhetné a sportközvetítést, ám valamiért az a megmagyarázhatatlan érzése támadt, hogy lakótársa nem véletlenül hagyott üzenetet azzal, hogy hol van. Egy pár stacknyi rózsaszín korong jelenik meg méla szemei előtt. Meglepetten pillant fel az asztal vezetőjére, aki már nem is foglakozik vele, bár ajkainak gonosz kunkorodásából Oliver arra következtet, hogy a férfi viccesnek találja magát. - 'Stét Rúben – köszönti végre kedves barátját. Most uralkodik magán, hogy ne csikorgassa fogait. Nagy a tömeg, és ilyenkor nehezen engedi el magát. Már most érzi, hogy a korábbi lezser tartása mint válik egyre merevebbé. - Tegyék meg tétjeiket! – hangzik fel a krupié gyakorlott hangján ez az egyszerű utasítás, mely mindenkit pillanatok alatt lázba hoz. Érdeklődő tekintetek vetülnek az új játékos felé is, hogy vajon mennyi feláldozható bankó is lehet a zsebében. Oliver viszont tanácstalanul pillant az előtte elterülő zöld mezők közé, és vár. Vár arra, hogy Rúben korongjai fölé helyezhesse a sajátjait. - Uram, Ön splitet akart tenni? - fordul kérésével a krupié a sötétkék korongok tulajdonosa felé, mert éppen vonalat értek, ám nem egyértelműen ahhoz, hogy biztos legyen benne.
Kezdőlap
Nagyon sajnálom! Jóvátétel kérhető! ^^//
