A hercegnő: boldogtalanság az udvarban

XV. Lajos francia király második gyermekeként láttam meg a napvilágot, de ez csak pár percen múlt, mivel ikrek voltunk. Édesanyám szerencsés nőnek számított, hiszen 10 gyermeke született, és ebből nyolc meg is érte a felnőttkort. Én a versailles-i királyi udvarban nőttem fel Lujza nővéremmel, és Feerdinánd öcsémmel. A többi testvérünk máshol élt, ők ritkábban láthatták a szüleinket. Az ikertestvéremmel elválaszthatatlanok voltunk, amíg őt férjhez nem adták Spanyolországba. Úgy hiányzott, azt hittem megszakad a szívem. Apám egy idő után szeretőt vett magához, madame Pompadour személyében, akit gyűlöltem, s így megromlott a kapcsolatunk. Ekkor azonban megtalált a szerelem, Orléans-i Lajos Fülöp hercegbe lettem szerelmes, és ő viszonozta érzelmeimet. Ez egy boldog élet záloga lehetett volna, de az udvari nagypolitika és a trónutódlás problémái miatt nem házasodhattunk össze.
A nővérem hiánya, apám házasságtörése, és a kedvesem elvesztése melankolikussá tett, visszahúzódtam az udvari élettől. Zenéléssel, és a kertben való bóklászással teltek leginkább a napjaim. Egy forró nyári napon a kertben sétálgatva egy fiatalembert láttam meg az egyik bokor mögött, de mire bárkinek szólhattam volna eltűnt. Először azt hittem tán a szemem káprázott. De az ismeretlen ez után többször is feltűnt. Soha nem maradt annyi ideig, hogy más is megláthassa, rejtély volt számomra hogyan is csinálja. Két hónapig "bújócskáztunk" így, és én már vártam a feltűnését.
De beköszöntött a hűvös ősz, és ritkábban jutottam ki a kertbe. Szinte újra belebetegedtem ebbe. Minden alkalmat kihasználtam, hogy mégis kimehessek, de egyre kevesebbszer láthattam. Aztán egyik nap himlőjárvány tört ki az udvarban. Hamarosan megbetegedtem, és ágynak estem. A himlő halálos kórnak számított, és én nem is nagyon akartam élni. Gyorsan romlott az állapotom. Ekkor egyik éjjel megjelent az ismeretlen férfi a szobámban, és fölém hajolt. Engem elöntött a boldogság, hogy halálom előtt még egyszer láthatom őt. Hozzám ért, és megkarcolta a vállamat, ami fájdalmas volt, de én csak őt néztem. Aztán elővett egy fiolát, és a tartalmát megitatta velem. Elaludtam.


Kölyökből farkas: megtalál a szerelem


Mikor magamhoz tértem, egy ismeretlen helyen voltam. Egyáltalán azt nem értettem, hogyhogy élek. Philippe hamarosan megjelent, és elmagyarázta, mit is tett velem, és hogy milyen élet vár rám a továbbiakban. Mint kiderült én már "meghaltam", és el is temettek. De igazából vérfarkassá váltam, és mostantól egy falkába tartozom. Az én befogadásom tehát nem volt véletlen. Philippe valamikor meglátott, belém szeretett, és be akart hozni a falkába. A falkába, ami Amerikában élt és ténykedett, de Európa felé nyújtogatta karmait, és egyik előretolt egysége, követe, helycsinálója volt Phipille, aki csapdába ejtette magát az én beharapásommal, mert egy ideig lehetetlen volt visszatérnie az Újvilágba. De kicsit átrendezte a terveit, és maradtunk vagy két évet, ingatlanokat és kereskedelmi jogokat szereztünk, és ebben a képzettségeim és a társadalomismeretem sokat segített már. Teljesen rá voltam utalva, és nem igazán tudtam neki hálásnak lenni a megmentésért. az én finom lelkem egy farkassal összezárva. Az első idők a beilleszkedésről, és a kesergésről szóltak.
Az első út a Amerikába borzalmas volt. De odaértünk. Valamikor az út közben szerettem bele Philipbe. A falka is befogadott, jól jöttek a társasági ismereteim abban az időben. Szépen erősödtünk, de az élettér egyre szűkült köröttünk. Egy idő után jobbnak látszott odébbállni, és Európa farkasoktól mentes területein újrakezdeni. Bordeaux-ba költöztünk, az lett a "mi városunk".
Philippe elindult felfelé a ranglétrán, és erősödött. Okos volt, bátor, határozott. Marcel, ahogy idősödött, benne látta az utódját. Persze nem akarta átadni a falka vezetését, amíg nem muszáj, de nem is tette el láb alól a kedvesem, mint lehetséges trónkövetelőt. Ő is nagy játékos volt, érezte, hogy amúgy is lassan lejár az ideje, és ha az élete művét a falkát, jó kezekben akarja tudni, akkor arra a mi párosunk tökéletes. A bétája még a költözés előtt meghalt, és nem vett maga mellé mást. Ha úgy vesszük, mi töltöttük be mellette a béta szerepét ketten. Furcsa status quo volt, de működött. Philippe-nek nem a türelem volt a legnagyobb erénye, de ebben az esetben ő is visszafogta magát, mert még rengeteget tanulhatott az öregtől.
Aztán csak eljött az a pillanat, amikor kenyértörésre került a sor. Az Marcel már nem volt elég rugalmas követni a változásokat, ideje volt színre lépnünk. Amikor egy kereskedelmi ügylet lebonyolítása körül feloldhatatlan véleménykülönbségek alakultak ki, mindhárman tudtuk, hogy itt az idő. A mi alfánk igen elegánsan távozott. Amikor Philippe kihívta, kért három nap haladékot, és azalatt precízen, érzelemmentesen átadta a folyó ügyeket, eligazított minket mindenben, aztán kiállt, és meghalt.

Bétaként, avagy mit csináltál már megint édes fiam?


Élveztem a béta teendőket, és elég vegyes érzelmeket generáltam a falka tagjaiban, mert nagyon szerettek, és nagyon tartottak tőlem. Minden rezdülésükről tudtam, egy fél pillantásból megéreztem, ha valami vaj volt a fülük mögött, és mi tagadás egy idő után elég volt megjelennem valahol, és ezek a vajdarabkák olvadásnak is indultak azonnal, vészes fülvörösödéseket okozva.
A falka felvirágzása most új lendületet vett. Belevetettük magunkat az üzleti életbe, természetesen nem mindig a jogtiszta megoldásokat alkalmazva. Üzleti kapcsolatokat építettünk ki más klánokkal, és elég sok árucikk csempészkereskedelmét mi bonyolítottuk Európa és az Újvilág között. Hosszú boldog időszak következett.
Persze mi is tele voltunk feltörekvő ifjakkal, akik közül sokan értékesek voltak, és kincsként őriztük tudásukat, miközben azon voltunk, hogy ne bontsanak túl korán szárnyakat. De hát Philippe se lett fiatalabb az idővel. Én voltam túl fiatal hozzá, nem voltunk egy korcsoportban, de ő szerelmes volt, én meg képes voltam felnőni az elvárásokhoz. Hogy ne körözzenek le az ifjoncok, folyamatosan képeztük magunkat. ezzel a hozzáállással, s azzal, hogy a szervezkedést, lázadó hajlamokat mindig nagyon komolyan megtoroltuk, sikerült hosszan a csúcson maradnunk. De Philippe mostanra elfáradt, és már tényleg benne volt a korban. ráadásul én is felfedeztem, hogy egyre nehezebben birkózik meg a feladatokkal, rosszul dönt, nem látja át a helyzeteket megfelelően, az idő eljár felette, és már nem képes megújulni. Ő is érezte, tudta, kínlódott. A falkában többen is voltak, akik már saját képességeik szerint átvehették volna a helyét. De mind úgy vélték, hogy kettőnkkel még nem bírnak el, és tartottak a többiektől, hogy ha esetleg ők belebuknak a kísérletbe, a másik húz belőle hasznot. Végül Philippe volt az, aki lépett, még engem is meglepett vele. Ő választotta ki az utódját, Rémy-t és egy kicsit rászállt a szerencsétlenre, aki egy ideig még próbálta lojálisan viselni a dolgot, de aztán elfogyott a cérnája, és párbajra hívta Philipe-t. Philippe pedig nagyon pontosan számolt, mert úgy időzítette ezt a végső összecsapást, hogy én ne legyek éppen a városban. Mire visszaértem halott volt.
Személyesen megrendített a halála, de bétaként tudtam, hogy itt volt az ideje. Rémy komolyan tartott attól, hogy én ellene fordulok, de nem tettem. Azzal csak szétdúltam volna azt, amit felépítettünk. A falka kész volt követni őt, én pedig ezt jóváhagytam, de megegyeztünk benne, hogy nem maradok ott. Nem lettem volna képes együtt dolgozni feszültségmentesen azzal, aki megölte a szerelmemet.


Felmerült a kérdés: mihez kezdjek magammal? Volt pár falka a világban szerteszéjjel, amivel tartottuk a kapcsolatot, elkezdtem mérlegelni, melyikben érezném tán jól magam. Persze egyiket sem ismertem különösebben. Magamba néztem és rájöttem, a legfontosabb az alfa személye, ki az, akivel képes lennék együtt dolgozni, és elfogadni felettesemnek. Majd egy hónapi hezitálás után állítottam fel egy sorrendet, aminek első helyén Chicago állt. Castorral találkoztam egyszer még az alkoholtilalom idején, amikor egy közös csempészési megállapodást hoztunk tető alá. Az ilyen tárgyalások mindig rázósak egy másik lycoin csoporttal, sokszor szabadulnak el indulatok, nagyon kell figyelni, hogy ne vágják át az embert a palánkon. Néha kész rémálom a folyamat. Castorral is sokat gyűrtük egymást, mire végre tető alá került a megállapodás, de azt a pár napot élveztem. Roppantul jól odamondogattunk egymásnak, kivédtünk kölcsönösen pár csőbe húzási kísérletet (ja, mi sem voltunk angyalok Philip-el), egyszer kis híján hajba kaptunk, ami nem lett volna túl jó húzás, de végül a megállapodás jó lett, működött, és szép hasznot hajtott mindkét falkának.

Castor szívesen fogadott, majd azon melegében közölte, hogy lehet, soha nem látom többet, mert ő most bemegy a város rivális falkájának a területére egyedül, és talán nem jut ki élve. De kijutott, és magával hozta Gabrielt, aki akkor egy nagyon zűrös, mindkét falkát érintő ügybe keveredett. Behozta a kaszinóba, és Duncannel együtt majd halálra verték. De ekkor még nem volt vége a dolognak, mert Castor másnap este újra bejött hozzám, és elmondta, hogy noha fizikailag épségben távozott a rivális falka területéről egy súlyos átkot hozott magával, ami miatt most nincs nyugta. Hiába próbáltam megnyugtatni, nem igazán sikerült.
S rövidesen újra költözhettem, immáron többedmagammal. A falka kettévált, és páran Castorral az élen Fairbanlsbe költöztünk. Mivel alfát választottam magamnak, nem pedig várost, amikor leléptem Bordeaux-ból, a dolog nem zavart. Ha itt ő újra megtalálja magát, az nekem csak jó lehet.