Kész szerencse, hogy épp nincs báli szezon, mert én ugyan senkire sem vagyok hajlandó bízni az üzletemet, ha lerobbanok, úgyhogy a Vörös Hold óta zárva voltam, nem különösképpen viselt meg, hogy nem kellett ezzel foglalkoznom, de most, hogy épp elfordítom a kulcsot a zárban, rádöbbenek, hogy hiányzott. Egy szem vázlat, annyi sem készült az elmúlt hetekben, bizony ideje lesz már kiélnem a kreativitásomat ilyen téren. Tökéletesnek még mindig nem nevezném az állapotomat, de már legalább nem okoz gondot a járás, bár így is jobban esik még, ha ülhetek, vagy még inkább fekhetek, de már halálosan untam. Odabenn konstatálom, hogy nem árt némi portalanítás, és nem ártana felhívnom a beszállítóimat is, hogy újra beindítsam a jelmezek készítését. Van pár darab, amit be kell pótolnom, és egy-két határidő, amit még tudok tartani így is. Azokat biztosan előre fogom venni, hogy ne mindenki legyen elégedetlen, csak akiknél már nem tudtam tartani az ígért ütemtervet. Az ajtóban bár nem forgattam el a táblát, hogy nyitva, de nem hajtottam be magam után, szellőzzön egy kicsit a helyiség, utána majd elkezdek munkálkodni azon, hogy rendbe rakjam, és bátran betérhessem bárki, nem fog akkor is porallergiával küszködni, ha amúgy nincs neki. Amikor lépteket hallok, előbukkanok a fogasok közül, nem is emlékeztem rá, hogy legutóbb nem pakoltam vissza mindent a helyére, csak oda dugtam be őket, ahol épp helyet találtam. Borzalmasan fest így minden, a maximalizmusom nem hagyja, hogy sokáig ez legyen a helyzet. - Bocsánat, de ma még zárva vagyunk, javasolnám, hogy jöjjön vissza holnap, ha jelmezt szeretne. Csak eztán tudatosult bennem, hogy farkassal van dolgom, de ez nem változtatott azon, hogy kívül tágasabb. Azonban mikor érzékeltem, hogy hozzám tartozik, már ne vágytam annyira arra, hogy távozzon, ugyanakkor eszemben sem volt marasztalni sem. Egyébként is, tudja a bánat, miért jött, ha akar valamit, elmenni úgyse fog ilyen egyszerűen. Én magam a szokásos háromszáz körüli, Eska vérvonalával rendelkező nősténynek adtam elő magamat, és abszolút nem paráztam attól, miért jöhetett a falkaszagtól illatozó hímecske.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
Az egyik ingem után kutattam a szekrényemben, amikor véletlenül a kezembe akadt a farsangi jelmezem. Úgy emlékeztem, visszavittem a kölcsönzőbe, de ezek szerint elmaradt. Azon azért egy kicsit csodálkozok, hogy nem keresték rajtam, bár így gondolom jó kis felárat varrnak le rólam a késedelemért. Kicsaptam a szekrényem oldalára, majd körbesétáltam a hotelben. Rácsipogtam Flynn-re, hogy tud-e nélkülözni egy-két órát. Ha nem tudna, az se lenne olyan nagy tragédia, maximum késnék az egyetemről. Egy professzornak az ilyet úgyse mernének szóvá tenni a diákjai, hacsak nem akarják göngyölíteni maguk előtt a tárgyat. Visszatérvén a szobámba, felkaptam a bőrdzsekimet, aztán belehúztam a ruhazsákba a jelmezt, és a vállamra csapva lesétáltam a parkolóba. A jelmezt a hátsó ülésre terítettem, aztán a kölcsönzőhöz hajtottam. Egy tömbbel a kölcsönzőtől találtam szabad parkolóhelyet, úgyhogy egy kis sétával érkeztem meg az ajtóhoz. A táblával nem foglalkoztam, mivel az ajtót nyitva találtam. Laza mozdulattal löktem be az ajtót, majd szabad kezemet zsebre dugva megálltam. - Üdv! Köszöntem, miközben körbenéztem. Nem úgy tűnt, mintha mostanában sokan megfordultak volna itt. Az előbukkanó szöszit kíváncsian végig mérem végig. Nem ő volt itt, amikor a jelmezt kikölcsönöztem, ez tuti. Valamilyen iskolás csitri adta ki nekem a jelmezt, aki egyfolytában jártatta a száját arról, hogy mennyire szeret itt dolgozni, mert itt tud tanulni is. Nem mintha érdekelt volna, sőt egyenesen fárasztott, de azért úgy tettem, mintha osztoznék az örömében. - Egy földszintes barnát keresek. Tőle kölcsönöztem ki ezt, csak elfelejtettem visszahozni. Emelem le a vállamról a ruhás zsákot. Talán a kis fruska már nem is dolgozik itt. A szőke energiái ekkor érnek el hozzám. Kissé felvonom a szemöldökömet, és elvigyorodok. Ó! - Akkor, visszajöjjek holnap? Kérdezem, kicsit el is fordulok a kijárat felé.
A vérvonalam áldotta farkast már akkor megéreztem, mikor parkolóhelyet keresett, így hát nem ért különösképpen meglepetésként, amikor végül betalált a nyitott ajtón. - Üdv! Köszöntem vissza, de aztán természetesen elregéltem, hogy nem vagyunk nyitva, noha szándékomban állt ellenőrizni ismét, hogy vannak a leszármazottaim, de nem ilyen gyorsan, mondjuk, nem is olyan rossz, ha házhoz jön a kötelesség. Nekem ellenben nagyon is ismerős a fizimiskája, igen jót derültem a reakcióin iskolás csitrinek maszkírozva, eladva magamat, kizárólag emberi energiákkal. Néha kifejezetten unalmas volt mindig csak a saját bőrömben leledzeni, így hát olykor átváltoztam. - Felmondott három napja, nem bírta a rémuralmamat. Megvonom a vállaimat, tökéletes őszinteséggel előadva a hazugságot. Már azt hittem egyébként, hogy a falka jussát jött követelni, és kénytelen lennék barátságtalanul közölni vele, hogy a fekvőbetegek elég nehezen termelnek nyereséget. Ezt mondjuk még mindig várom, de a jelek szerint nem ő lesz az, akivel közölhetem, hogy egy fél hét jussát megkaphatja, de egyébként ajánlom a harminc nap múlva történő visszalátogatást. - Nem venném a lelkedre, ha kétszer kellene fáradnod, szóval adja csak ide, visszaveszem én. A magas sarkú cipő rendesen megemeli a magasságomat, tornacipőben bárki elmegy iskolás fruskának, a körítés határozottan nem mindegy. Közelebb ugyan nem megyek, ellenben az adminisztrációt elkezdhetem intézni közben a gépen, meg is nyitom a megfelelő fájlt. - Melyik nap, és milyen néven kölcsönözte pontosan? Én persze emlékszem, de nem mondhatom ezt, adnom kell a tudatlant, máskülönben gyanús volna a dolog.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Az emberek mind puhányok. Jegyzem meg, amikor megtudom, hogy a múltkori csaj már nem dolgozik itt. Megnézem a szőkét magamnak. A farkasok sokkal jobban megmozgatják a fantáziámat, mint az egyszerű halandók. - Ennek a hírek különösen örülök. Nem venném a lelkedre, ha holnap is a jelenlétem lenne a napod fénypontja. Féloldalas sunyi mosoly húzódik az arcomra, miközben a nyomába eredek, és a pulthoz lépek. A ruhás zsákot a pult tetejére terítem, majd mindkét kezemmel felkönyökölök. A gép melletti cukorkás tálra pillantok. Ah, a cukros néni! Biztos a gyerekeket kínálgatja belőle. Előre hajolok, kérdezés nélkül nyúlok bele a tálba, és random kikapok egy cukorkát. Halkan zuzorog a csomagolása, ahogy kibontom belőle, majd a számba dobom. Málnás. - Valamikor február első hetében, ha jól emlékszem. Pontos napot nem tudok, nincs meg a papír. Ilyen apróságokkal én nem foglalkozom. Az is csoda, hogy a ruha előkerült. - Kevin Slade. Mondom be a nevemet. Ez alapján biztos megtalálja. Szórakozottan morzsolgatom ujjaim között a cukros papírt, miközben a szöszi nőstény szemmozgását figyelem, ahogy a gépen kutat a kölcsönzési listában a nevem után. Ha esetleg felnézne rám, akkor se kapom el a tekintetem.
- Bizonyára. Erre inkább nem reflektálok kedvem szerint, mert őszintén, igazán nagy képmutatásnak tartom az ilyen megjegyzést valakitől, aki egyszer ember volt, és egy része még most is az. Vitatkozni azonban nem áll szándékomban, ahhoz nem túl rég keltem fel a betegágyamból, hogy bele akarjak mászni a dologba. - Az én lelkemre ne is vegyél semmit, és el kell keserítselek, se ma, se holnap, sem semelyik nap nem lesz a jelenléted a napom fénypontja. Ó anyám borogathatnál, ha még élnél, eszement mód szemtelen ficsúr ez, minden türelemmorzsámra szükség lesz, a múltkor nem tűnt ennyire felháborítónak, bár az egyszerű, ostoba picsád adva nem sok mindenki érhet le arra a szintre, hogy dühítő legyen. A ruhás zsákot elveszem, és elkezdem kinyitni, leellenőrzöm, mi is van benne, illetve, hogy hiánytalan, ép a jelmez, a kosz nem gond, de ha szakadt, akkor ki fogom vele fizettetni, azt is leszarom, hogy a falka tagja. - Kedves egészségedre. Milyen ízűt sikerült venni? Ha jól emlékszem, bosszantotta az üres fecsegés, amúgy nem érdekel, hogy vett a cukorból, de egy „Szabad?” azért kiférhetett volna a száján. Nincs meg a papír, miért is lenne, mindegy, a név is elég nekem, de el tudom képzelni, milyen pontosan végzi a feladatait, ha ennyire beletojik abba, ami valaki másnak fontos. Begépelem a nevét, és látom is, hogy február 4-e volt az ominózus nap, közben elé tolom a pult tetején található mini szemetest, használja csak nyugodtan, igen, éppenséggel célzás. - Rendben, ezek szerint minden stimmel, és ha jól látom, a jelmeznek sincs baja, szóval a kaució visszajár. Bár lenne, esküszöm, az eddigiek alapján szívesen belekötnék, de nem volna okos dolog megtűrtként, vélhetőleg akkor sem ugrálnék, ha darabokban hozta volna vissza a jelmezt, a látszat fontos.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Milyen kár! Játszok a hangommal, hogy elkeseredettnek tűnjek, pedig egyáltalán nem vagyok az, csak kóstolgatom a nőstényt, mert jól esik jelenleg. Tenyeremmel megtámasztom az államat, úgy figyelem, ahogy átnézi a jelmezt. Elég uncsi munka lehet ez, nekem mindenképp. Én sokkal jobban élvezem az egyetemi állásomat, és a rettegés fincsi zamatát, ami bekúszik az orromba, akárhányszor beteszem a lábam az előadóba, és végignézek a diákjaimon. - Ha valami nem tetszik, a tisztítót okold érte. Szólalok meg, mielőtt unalmamban koppanna a fejem a pult tetején. Még a buli után elvittem a tisztítóba, erre emlékszem. De hogy miért nem értem vissza vele, az már számomra is rejtély. Ja! Valószínűleg azért, mert túlságosan lefoglaltak a dolgaim ahhoz, hogy holmi kölcsönzői ruhával rohangáljak. Rá kellett volna bíznom egy kölyökre, meg is tettem volna, ha nem kötötték volna le fontosabb dolgok a figyelmem. - Találd ki. Vagy próbáld ki. Szemtelen vigyorral a képemen forgatom meg a cukorkát a számban úgy, hogy kissé a fogaimhoz koccanjon. Burkolt, de félreérthetetlen ajánlat arra, hogyha van mersze, smároljon le. - Kösz. Zsákolom bele a cukorkás papírt a kis kukába, aztán a farzsebembe nyúlok, hogy előhúzzam a fekete bőrtárcámat. - Én is így gondoltam. Pillantok fel rá a tárcáról, majd roppan a fogaim közt a kemény cukor, ahogy ráharapva apró darabokra zúzom azt.
Képzelem, mennyire kár, mindenesetre nem szándékozom boncolgatni a szavai lelki mélységeit, abszolút hidegen hagy ez a része. Az azért egész szimpatikus, hogy próbálja magát elkeseredettnek eladni, a legtöbben nyilván benyalnák, én átlátok a szitán. - Ahová el sem kellett volna vinned, mert szerződésben állok egyel. Rajta volt a nyomtatványokon. Legyintek, nem érdekel az ilyesmi egészen addig, amíg nincs baja egy jelmeznek, szóval nincs okom kiverni miatta a balhét. Örüljön, szerencséje van. - Kitalálóst nem szeretnék játszani. Hazudott háromszáz évemnek beillő gyorsasággal szelem hát át a pultot, hogy megragadva a pólóját rántsam egyúttal őt is elérhető közelségbe, hogy elvegyem, amit felajánlott, hisz ha nem adja szívesen, ne tegyen felelőtlen kijelentéseket. Ha azt hiszi, ezt a flegma, én szartam a spanyolviaszt stílust bárki előtt megengedheti magának, akkor téved, csakúgy abban az esetben, ha azt feltételezi, ilyen egyszerű dologhoz nem szorult belém elég spiritusz. A nyelvemet sem vagyok rest megkóstoltatni az övével, de arra ügyelek, hogy ne akarja esetleg meg/leharapni. Igazság szerint ezen a ponton rajta múlik, mennyire van elég mersze ilyen téren a nagy pofájához mérten viselkedni, ha ki akar hátrálni belőle, nem fogom visszatartani. Akárhogy is, előbb-utóbb vége szakad a dolognak. - Málnás. Említem meg egyszerűen, bár előtte is sejtettem a csomagolásból, de nem szabad kihagyni egyetlen alkalmat sem, hogy letörjük egy nagyarc leszármazott szarvacskáját, nem igaz? - Azt mindjárt sejtettem... Húzom el a számat, komolyan félelmetes ez a pofátlanság, van egy olyan érzésem, hogy nem lenne egyszerű dolgom, ha némi ember és falkatársai felé irányuló tiszteletre hajazó attitűdöt próbálnék belenevelni. Vajon mely kölyköm vonalába tartozik? Leszámolom a pénzt, és át is tolom felé a pulton. - Köszönjük, hogy tőlünk bérelte a jelmezét, várjuk legközelebb is, szükség esetén egyedi igényeket is megvalósítunk. Blabla, nyomtam le a sablonszöveget a hímnek, egyelőre még nem tudtam, mit kezdjek vele, de talán nem is most kell kitalálnom.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
Megvonom a vállamat. - Mi is, úgyhogy nem kellett fizetnem érte. Eresztek meg egy pofátlan vigyort. A szerződés lényege az, hogy a tulaj tejel nekünk azért, hogy ne szálljunk a nyakára, szóval a tisztítás is egyértelműen ingyen van. Ha tönkrevágta volna a jelmezt, nem biztos, hogy szívélyes vállon veregetést kapott volna érte. Ez csak egy ruha. Annyi papírt adtak hozzá, hogy ha lakást vettem volna, ahhoz nem kaptam volna ennyi papírt. A használati utasítások, és egyéb ilyen papírok untatnak. Nem szoktam elolvasni őket, csak ha el akarok aludni. - Nem? Farkasom felkapja a fejét a nőstény gyors irányváltoztatására, de nem érez támadó szándékot felőle, ezért a következő pillanatban enged kicsit feszült testtartásából. Felröhögök, amikor a nőstény megragadja a pólómat. Le kell hajolnom, mert alacsonyabb, mint hittem a pult túloldaláról. Talán sámlin állt idáig? Kezem a csípőjére simul, rámarkolva rántom kicsit közelebb, miközben megízlelem az ajkait és a nyelvét. Fincsi! - Málnás. Erősítem meg egy pofátlanul elégedett vigyorral a képemen, miközben megnyalom a csóktól bizsergő szám széleit. Felkapom a pultról a visszajárót, és csak azért, hogy bosszantsam, előtte még egyszer átszámolom, mielőtt belecsúsztatnám a tárcámba. Mivel nem mozdulok, ezért érezhetően nem áll szándékomban a távozás. Egyelőre. - Egyedi igények? Hüvelyujjam végighúzom alsó ajkamon, majd elvigyorodok. - Mit értesz pontosan egyedi igények alatt? Kérdezem leplezetlen kíváncsisággal. Sejtem, hogy ő nem arra gondolt, ami nekem éppenséggel eszembe jutott, de szórakoztató a társasága. Van benne kurázsi.
- Értem. Nem firtatom, elég nyeglének tűnik a szentem, és idiótaságokon nincs kedvem vitatkozni a leszármazottaimmal, ha már megteszem, legalább némi értelme legyen, jelenleg nem érzem úgy, hogy erről lenne szó. Egyébként, bírom én, ha valakinek nagy az arca, és kellőképp szemtelen, csak bízom benne, hogy van mire megtennie. Az indokolatlan nagyképűség és ostobaság már közel sem kenyerem. Egyelőre nem tudom, nála miről van szó. A farkasa akkor sem érezne felőlem támadó szándékot, ha valóban az volna a célom, bizonyos előnyei azért vannak annak, hogy én vagyok az Árnyak anyucija, mesterien leplezem a valódi céljaimat, legyen bármilyen egyszerű dologról is szó. Eszem tán elhagyom pár pillanatra, mikor élek a felajánlott kóstolási móddal, úgy vagyok vele, hogy érdekel, csupán a szája nagy, vagy a megfontolást mellőző kijelentései mögött valóban van vér a pucájában. Nem húzódik el, sőt, egészen belelovallja magát a dologba a markolászással, szóval nem egy szívbajos fajta, ennek valamelyest azért örülök. - És ezt volt ilyen nehéz közölni. Állapítom meg hamiskás mosollyal az arcomon, egyébiránt úgy tűnik, bejött neki a dolog, de ha nem így lenne, sem érdekelne, miként csapódott le benne a dolog, ez csak egy apró színesítő elem, határok tapogatása kellemesebb módon. Nem érdekel az sem, hogy leszámolja a visszajárót, kedves egészségére, anyagias egy népségek vannak ebben a falkában, ezt már meg kellett állapítanom. Persze kizárólag magamban, kell a francnak, hogy felszívják a dolgok a büszke kis mellkasukra. - Semmi olyat, ami neked eszedbe jutott. Szögezem le rögtön, nem mondom, szíves örömest keveredek össze mindenféle hímekkel némi örömszerzés céljából, de falkataggal és leszármazottal köszi, de nem. Meg aztán, falka szinten sem hiszem, hogy díjazzák az ilyesmit. - Úgy értettem, hogyha valaki olyan jelmezre vágyna, ami nem található meg a boltban, megtervezem, és megvarrom neki. Ide nekem valami váll plecsnit a türelmes magyarázatért, nem sokszor sikerül ám ilyen békés nyugalomban megválaszolni egy amúgy szerintem abszolút polgárpukkasztónak szánt kérdést. Mindenesetre, legalább ebből is kiderül valami apróság a jellemét illetően. - Esetleg szolgálhatok még valamivel? Érdeklődöm aztán, fenntartva ama látszatot, hogy bizony elfoglalt üzletasszony vagyok, és jelenleg egyébként sincsen nyitva a bolt. Nem tudom, miért ácsorog még itt a szentem, de bevallom, némileg kíváncsivá tesz azért.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Legalább feldobtam valamivel a napodat. Jelentem ki magabiztosan. - Nagyon oda lehetsz a jelmezekért. Pillantok körbe a boltban. Mindig is érdekesnek tartottam a nők, ruhákhoz fűződő különös kapcsolatát. A magam részéről a régi idők viseletét sejtelmesebbnek tartottam, akkor többet bíztak a férfiak fantáziájára. Manapság a nők többsége úgy öltözködik, mint régen az örömlányok. - Nekem? Én a ruhákra gondoltam, te mire? Egyértelműen szórakozok vele. Szeretem mások határait feszegetni, mert ezzel sok mindent ki tudok deríteni az illetőről, ami később még jól jöhet. Nekem pedig az tökéletesen megfelel, ha mufforientált idiótának könyvelnek el, így a valódi énem rejtve marad. Ehhez nagyon sok segítséget nyújt a vérvonalam, de a kiaknázására csak a sajátjaim előtt lehet szükségem, az emberek és az őrzők felé bőven elég a bő százhatvan éves tapasztalatom. - Halloweenkor beugrok, de a méreteimet bármikor leveheted. Vigyorgok ismét. - Nem, egyelőre más nem kell. Örültem, drága! Kacsintottam, majd sarkon fordultam és kisétáltam az üzletből. Kifelé menet szórakozottan húztam végig az ujjaimat a fogasokon lógó néhány jelmezen, aztán visszamentem a hotelbe, hogy tovább foglalkozzak a napi feladataimmal.
- Úgy gondolod, hogy feldobtad a napomat? Ez édes. Szolid mosoly időzik vonásaimon, de összességében érezheti, hogy ez abszolút nincsen így, sőt. Ahhoz ennél sokkal több kell, hogy az én napomat valaki jobbá tegye, ugyanakkor nem is várom el senkitől, nemhogy tőle. - Nem véletlenül ez a szakmám. Könnyed megállapítás, értelemszerűen a magunkfajta olyannal ne foglalkozzon, amit nem szeret, mert csúnya vége lesz, nem hogy kölyökként, de úgy egyáltalán sem, könnyű belefásulni a hosszú életbe, ha semmi olyat nem csinálunk, ami kedves számunkra. Nekem legalábbis nem menne nélküle, épp ezért van többnyire olyan szakmám, ami egyrészt kapcsolódik a művészetekhez ilyen-olyan módon, másrészt pedig kihívások elé állít. Újat alkotni mindig kihívás. - Az nem is lehet kérdés, hogy a ruhákra gondoltál… Hagyom a levegőben lógni a mondatot, engem a saját trükkjeimmel úgysem tudnak átverni, hiheti, hogy ott csal lépre, ahol akar, de ez egész másként működik az én esetemben. Adok pillanatnyi győzelmeket, hagyom, hogy kibontakozzanak, mert kíváncsi vagyok, s mert nem feszít oly hévvel nyolcszáz leélt évem büszkesége, hogy időnként ne engedhessem meg magamnak, hogy úgy tegyek, mintha a bolondját járatnák velem. A kérdésére ezzel szemben nem válaszolok, következésképp sejtheti, hogy annyira nem vagyok sötét, mint amennyire világos a hajszínem, de lelke rajta, hogy mit gondol. Összességében csalódott lennék, ha ennyiből állna szerénytelen személye, és bízom benne, hogy csupán a látszat az, amit vakargatunk, a valóság sokkal mélyebb és érdekesebb ennél. Talán majd egyszer kicsomagolom, ha úgy tartja kedvem, egyelőre nem akarok balhét, márpedig szép esélye van rá, hogy nem viselni túl jól a dolgot. - Úgy mint a nagy szádat, és a mérhetetlen egódat? Attól félek, nincs akkora mércém. Kúszik pofátlanul tudálékos vigyor a vonásaimra. S tekintettel a többi méretére, tudom azokat is a bérelt jelmezből következtetve. - Élmény volt. Intettem utána, némi hessentő mozdulatot is téve felé, mintha csak egy madarat akarnék elzavarni, aki ugyan nem mászik bele a köreimbe, de a zsizsegésével, kis lábainak kopácsolásával épp eléggé kellemetlen tényező tud lenni. Márpedig számomra nem ez az a nap, amikor már készen állok arra, hogy gardírozzam a kis drágáimat.
//Én is köszönöm uncsikám! És ezt a smileyt még nem is láttam. *.* :cupp: //
Újabb hosszas munkanap, egyedüli örömöt az jelenti a mai napban, hogy végre mindjárt otthon vagyok, a szeretett nőmet is láthatom, és megpihenhetek. Vállamon a táska, amiben benne van egy-két dolog, iratok, pénztárca, kulcsok, meg minden egyéb. Inkább tartom egy táskában, ott úgysem esik ki, nem úgy a zsebemből. Jövök haza, és a döcögős úton pedig kiesik a nadrágomból a pénztárcám, vagy az irataim, és ha csak itthon veszem észre, akkor pedig kilométereken keresztül csak keresgélhetek. Beérek a lakásomba, és azt követően pedig már csak azon veszem észre magam, hogy az egyik asztalomon támaszkodok, a fejem pedig zsong. Ismerem már ezt az érzést… ismerem, és mélységesen utálom. Ilyen azért még nem volt, hogy előtte nem jelzett Nagojut, most viszont ez is új. Mennyi eshetett ki? Nem hiszem, hogy valami sok, bár fogalmam sincs. Már épp emelném szóra a számat, hogy kérdőre vonjam őt, mégis mi a fészkes fene volt ez, de akkor meglátom a papírfecnit előttem. A kezembe veszem, és odasétálok a kanapémhoz, ott leülök, majd pedig kicsit megpihenek, egyik kezemet fejemre téve, enyhítve a szédülést. A nap fénypontja. Ekkor jön ki Corina is a szobából. - Jól vagyok, csak kicsit megszédültem. Fel nem állok, rá nem tekintek, csak olyan egy-két perc után. Akkor viszont elolvasom az üzenetet. - Ó, bassza meg… Jobb időbe nem is jöhettél volna. Nézem a papírfecnit, majd mielőtt Corina félreértené, odanyújtom neki, majd pedig el is veszem tőle. - Porto Azz… ez vajon hol van? Kiokoskodom telefonomból, hogy Porto Azzurroról van szó, ami Európában van, Olaszország közelében. - Majd jövök. Azzal pedig már sietek is kifele a motoromhoz, és megindulok a jelmezkölcsönző felé. Tudtommal még van néhány perc zárásig. Talán még oda sikerül érnem.
Látom, hogy valaki épp most húzza le a rolót, akkor pedig leszállok a motoromról, és odakocogok hozzá. - Elnézést? Maga A. E. Whelon? Gondolom kóbor, én pedig nem tartok minden egyest számon, pláne, aki nem zavar sok vizet. Akivel vannak problémák, azon viszont rajta tartom a szemem. Ha tényleg ő áll előttem, akkor pedig megszólalok - Malloryról lenne szó. Bemehetnénk? Tudom, hogy most zárt be, de úgy érzem, ez fontos.
Azt látom ugyan, hogy valaki most érkezik motorral, de határozottan bízom benne, hogy nem idejön, mert ezt mára bizonyosan bukta. Semmi hangulatom senki kedvéért visszatenni a hátsóm a boltomba. Bezárt a bazár, mondhatni. Amikor azonban hozzám szól, elég hamar rájövök, hogy sajnálatos módon vélhetőleg még csak nem is a boltom a cél, hanem én magam. Zseniális. - Whelan. Az én vagyok, Whelont nem ismerek. – Gyanítom, ezzel nem fogom eltántorítani, de egy próbát azért megért a dolog. A nevem nem titok, a színházban is dolgozom díszlettervezőként, mostanra egészen sokan ismernek, szóval bárki tudhatja. A falka szaga lesír róla, felőlem azonban kétségkívül semmi egyebet nem érezhet, mint emberi mázt, civilben nem csöpögtetem farkas mivoltomat. - Pontosítana, kérem? Elég sok Mallory szaladgál a világban. – Ironikus, hogy csak pontosan az az egy nem, aki érdekel egyáltalán, de egyelőre nem lehetek arról meggyőződve, hogy Nagojutról van szó, kézpénznek pedig semmit sem szokásom venni idejekorán. - Mi olyan fontos, amit csak benn mondhat el, kinn nem? – Sóhajtok egy mélyet, végül azért kinyitom az ajtót, és magam előtt intve terelem be, menjen csak, úgy látszik, sietett, s ha már ennyire kitett magáért, legalább annyit tehetek érte, hogy meghallgatom, nemde? Ártani úgysem tud nekem. Az ajtó bezárul, amint én is visszalépek az üzletembe, de a zárva tábla marad rajta, kinyitni már közel sem vagyok hajlandó, s ha tényleg van a hímnek mondanivalója, már olyan, ami érdekel is, akkor egyébként sem lenne jó a közelben ólálkodó társaság. Nem tagadom, egy részem talán reméli, hogy róla van szó, hisz mind hallottuk Tipvigut beszámolóját, tudom, min ügyködik Nagojut odaátról, de ettől még egy névről nem kell azt higgyem, hogy róla van szó valóban. Akkor sem, ha ez itt történetesen a leszármazottja.
- Whelan, sajnálom. Egy-két betű még elcsúszott a gyorsban összefirkantott levélben, a névnek pedig semmi kedvem nem volt utána kérdezni. Meg nem akartam az időt sem vesztegetni. Most, hogy egy betűt elhibáztam… nagy ügy. Amellett pláne eltörpül, amit mondani akarok most. Épp nyitnám a számat, hogy megszólaljak, de már kinyitja az ajtót, és be is enged. Beljebb lépek, majd pedig megfordulok. - Mallory Nash. Így már dereng valami, gondolom. Nem értem, miért nem bírom kimondani azt, hogy „Nagojut”, hisz nyilvánvaló, hogy ő vagy egy hozzám hasonló beavatott, vagy pedig maga is egy vérvonalalapító. Egyelőre megpályázom az utóbbit, később pedig eldől, hogy mi az igazság. Vagy nem. Nem tudom, melyik lenne a jobb igazság szerint… - Man… Tipvigut gondolom beszélt rólam, hogy csak velem tud kommunikálni. Ma megszállt, és gyorsan lefirkantott egy papírra valamit. Azt mondta, hozzam el magának. A kabátzsebembe nyúlok, és az oda gyorsan betuszkolt üzenetet kiveszem belőle, majd pedig átnyújtom a nősténynek. - Porto Azzurro a helyszín, nem tudom, ismeri-e, vagy az ott szereplő név mond-e valamit, jelenleg csak egy futár vagyok bizonyos utasításokkal. És csak remélni merem, hogy a mai napra elég volt a megszállósdiból tőle, de valószínűsítem, hogy itt van. Ha mégis úgy dönt, hogy ehhez folyamodik, úgy is tisztában lesz vele. Be nem áll a szám, hiszen a helyzettel nem tudok mit kezdeni. - Nem tudom, mennyire van rám szükség az elkövetkezőkben, de bármikor rendelkezésükre állok, ha Nagojutról van szó. Ezt szeretném most leszögezni, és habár elérhetőségi címet nem adtam, elég csak eljönniük a műhelybe, és/vagy felhívni a testvérüket, aki meg majd eljön értem. Nála úgy sem létezik gyorsabb a világon, nem hiszem, hogy sok késlekedés lenne ez ügyben…
A hozzászólást Ryder Wood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 28, 2016 5:15 pm-kor.
Csak megrázom a fejem, részletkérdés tulajdonképpen, de azért legyen kerek a történethez hasonlóan a nevem is. Kifejezetten nincs ínyemre egyébiránt, hogy a nyakamra küldtek valakit, meglehetősen kényesen kezelem a kilétemet, és akárki nem lehet tisztában azzal, ki vagyok, már a Vörös Hold is keresztülhúzta a számításaimat. Remélem, a nevemen túl mással nincs tisztában egyébbel. - Ismerős. – Ami azt illeti, ez enyhe alulbecslése a valóságnak, de hazugságnak nem hat, aligha tehetné, én bárki képébe úgy hazudok, hogy igazságként csapódik le. Most is becélzom minden helyett azt az egyszerű verziót, hogy nem az vagyok, aki, csak tudok róla, hogy itt császkál a magunkfajta. - Jesszus. – Tipvigut nevének említésekor azon nyomban a szájára tapasztom a tenyerem, és megcsóválom a fejem. - Ennyire ne legyél nyilvánvaló, a falnak is füle lehet. – Tökéletes riadtság ül tekintetemben, mintha legalábbis olyat mondott volna, aminek túlzottan nagy súlya van, és nem tudhat róla akárki. Tulajdonképpen így is volt, a színjáték részemről csak azért szükséges, hogy eltereljem a valóságról a képet. - Nem értem, mi közöm nekem ehhez az egészhet. – Csóválom meg a fejem, riadtságom nem apad, látszólag, egyébként kényesen ügyelek arra, hogy mindent megjegyezzek, mert valljuk be, szükségem van arra, amit mond. A papírt ugyan átveszem, de meglepett tekintettel pillantok le rá, mintha ötletem sem lenne, mit kezdjek vele. Meglehet, a tökéletes látszat-tanácstalanságom kiül arcomra, hisz úgy fest, bővebben elkezdi kifejteni a dolgot. - Oké, akkor józan paraszti ésszel nézve a helyzetet… Mallory Nash azt szeretné, hogy elmenjek Porto Azzurroba és keressem meg ezt a nőt? Sose hallottam még róla egyébként. – Ha tényleg itt vagy, Nagojut, cibált meg a hajam, vagy valami, egy kis fuvallat is elég, de potyára hagy ne utazzak el Olaszországba felhajtani egy nőt. - Ez komoly? Meg tudja szállni? Nagyon para… nem akad ki tőle? Szóval… ezen kívül van még valami? – Nem szükséges egyébként megszállásosdit játszani, hallottam hírét, Tipi milyen műsort levágott, a közvetítést is láttam, nem csak a testvérem, a legjobb barátom is, meglehetősen sokat kommunikálunk. - Jesszus, te tényleg nem félsz attól, hogy bolondnak néznek. Ha az én felmenőm azt hallaná, hogy csak úgy emlegetem, biztos nyakon csípne, és nem lenne benne köszönet. – Csak a műsor kedvéért, Tupilek persze sosem az erőszakosságáról volt híres. - Őszintén, azt sem tudom, mit kezdjek ezzel a névvel, de talán többre jutok majd vele személyesen. Úgyis mindig imádtam Olaszországot. – Lehet el kellene hívnom kirándulni az olaszt, úgyis imádom, ahogy kimondatlanul rajong értem, és azt hiszi, ezt eltitkolhatja előlem. Szórakoztató utazás lenne, annyi bizonyos.
Egyik szemöldököm felhúzom, mikor számra tapasztja a kezét. Kezemet csuklójára teszem, és egyáltalán nem erőszakosan letessékelem magamról az övét. - Én csak azt teszem, amire egy jó barátom megkért. Azt akarta, adjam át ezt az üzenetet. Ezt megtettem. Hogy mi köze van hozzá… gondolom Mallory megbízik magában, és tudja, mit kell tennie. Vagy majd kiügyeskedik a cetlin szereplő másik személlyel. Az „Ang” rövidítés gondolom Angutára utalna, bár kevés olyan dolog van Nagojut ügyében, amiben biztos lehetek. Elég sok újdonságot tanultam az elmúlt hónapokban is, mióta meghalt. Nem tudom, hogy milyen kapcsolatai vannak, hogy kire, mit, és miért bízna rá. De annyi biztos, hogy ha újra tudok vele beszélni, mármint a fizikai valójával, akkor… nos, maradjunk annyiban, hogy lesz miről. Ezt nem fogja könnyedén megúszni. Se az én, se Corina részéről, mert valószínűleg őt is érdekelni fogja egy-két dolog. Amennyire őt ismerem, valós, hogy azok, amik engem is. - Ma kiakadtam, mert semmi jelzés nélkül játszottunk megszállósdit, máskülönben pedig képes vagyok félretenni az érzelmeimet, hogy beszélni tudjon azokkal, akikkel szükséges. Elég csak visszagondolnom Tipvigutra, aki nem a nyugalmáról híres, annyit már bizton állíthatok. Ha akkor nem hagyom, hogy megszálljon… nem nagyon akarok belegondolni, mi lett volna. Sokféle szcenárió él a fejemben ez ügyben. - Nézzenek csak annak, de nem hiszem, hogy véletlenül választott volna ki Mallory pont engem. Élvezem az életet, ez viszont nem azt jelenti, hogy nincs meg a magamhoz való eszem. - Ismerek néhány személyt, akik segíthetnek kideríteni a pontos címet is. Ha gondolja, reggel el is indítom a folyamatot. Ki tudja, talán még most este is. Porto Azzurro nem valami nagy város, és nem hiszem, hogy sok Tessa Walsh mászkál arrafelé. Puszta ajánlat, rajta múlik, hogy él-e vele, vagy pedig úgy határoz, inkább él a kalandnak, és egyedül találja meg. Viszont elmondtam neki, hogy állok rendelkezésükre, csak hogy minél hamarabb visszakaphassuk Nagojutot, és ez így is lesz.
Finoman szólva sem lopja magát a szívembe a tag, de nem is ez a dolga, üzenetet hozott Nagojuttól, ami sokkalta fontosabb, mint az, hogy milyen testben és jellemmel érkezett az illető. Nekem az egyetlen célom ezzel az egésszel, hogy ne gondoljon alapítónak, mert abból nem jövök ki jól. Így is többen tudnak rólam, mint terveztem, és tele a hócipőm azzal, hogy másik miatt kell megbuknom… - Igen, mindenképpen közös munka lesz, lévén gőzöm sincs róla, mit akar. – Ez nem teljesen igaz, de felhúzott pajzs nélkül is a világ legjobb hazudozója vagyok, így meg végképp képtelenség megbuknom bárki előtt, aki nem a testvérem. - Azt elhiszem, hogy ez a megszállás nem jó dolog, hasonlót még nem tapasztaltam. – Csak a rend kedvéért vetítek, még mindig adva azt, hogy nekem fogalmam sincs róla, miként is történt az a Tipvigutos eset, mert egy átlag farkasnak nem feltétlenül kell tudnia mindenről, lehet valaki úgy is jóba Nagojuttal, hogy nem tudja, kicsoda is pontosan. Most én is ezen a vonalon igyekszek mozogni. - Miért, ha jelez, akkor nem olyan szörnyű? Érdekes élmény lehet… – Finoman fogalmaztam nagyon, tekintettel arra, hogy Alignak évről-évre megszáll jó pár farkast, őrzőt, sőt, még embert is a városban, és elég megnézni, velük mit tesz a dolog, főleg az ideig után, amire még emlékeznek is… - Nos, gondolom közel álltatok, máskülönben miért hozzád fordulna. Más ötletem legalábbis nincsen. – Éppenséggel akad. Vajon, hogyha én halott lennék, melyik leszármazottammal szeretném felvenni a kapcsolatot? Kétségkívül Rockyval, lévén ő az utódom, neki kell még megtanítanom egy rakás dolgot, anélkül nem menne sokra, amint nyakába szakad az egész vérvonalam. Akadnak, akiket jobban szeretek, de ez attól még egy olyan kapocs, amit tekintve megértem, hogy mással képtelen szót érteni Nagojut szellemként. - Jól van, azért hálás lennék. Adok egy telefonszámot, hívj majd fel, ha megtudtad a pontos címet, én meg… nos, azt hiszem, előttem hosszú út áll Mallory kedvéért. – Az álcája nem érdekel, nekem ő csak Nagojut, és érte teszek meg mindent, nem pedig az egykor volt testének a kedvéért, ami már a földben nyugszik hónapok óta. - Van esetleg még valami, vagy végeztünk? – Kérdezek rá, mert ha nem, úgy részemről még van egy köröm legalább egy testvéremnél, onnantól kezdve viszont kénytelen leszek felkerekedni, és világot látni, hogy idehozzam Nagojut leendő testét. Akármennyire adjam a hülyét, pontosan tudom, mindez miről szól.
//Ha nincs más, akkor ez a záróm, és megyek intézkedni. ^^ //
Kezdőlap
