Egy egyszerű kis bódé, melynek két kiadó ablaka van. Az egyik oldalt "fogd és vidd" autósbüfé, a másik oldalán néhány kallódó székkel és asztallal a gyalogos vendégeket szolgálják ki.
Azt mondják, a vér nem válik vízzé. Szerintem se, de hígul, és már korántsem bír akkora meghatározó erővel, mint kölyökkoromban. Ami nem volt olyan messze, ha az Amarok tagok korát vesszük mellé. Nálam még úgy nézett ki, hogy akinek a vérvonalához tartozol, a hűséged is az övé. Természetesen ez a mutatvány nálam ott bukott meg, amikor a Medve tulajdonképpen a sorsomra hagyott - bár, mint utólag kiderült, a társait küldte értem. Ennek ellenére soha egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy ellene legyek. Bezzeg a mai fiatalok... Nagyjából negyed órája néztem végig, ahogy Corvin felült a motorjára, és elhúzta a csíkot. A beszélgetésünk után a legkevésbé sem lepett meg, hogy nem a hegyek felé vette az irány. Finom mozdulatokkal megkevergettem a kihűlt kávém, hogy valamivel lekössem magam. Másik kezemben szórakozottan pörgettem a terepjáróm slusszkulcsát. A srác teljesen szét volt csúszva, az érzelmei és a gondolatai zavarosak voltak. Ijesztően hasonlított az állapota Rowenére egy-egy rosszabb napján, amikor nem tudta leplezni a problémáit. Nem beszéltünk túl sokat, azt minden esetre elmondta, hogy mivel kereste fel Sednát, ám mielőtt befejezte volna, közbevágtam, és egyenesen megtiltottam neki a csatlakozást. Több okom is volt: a falkának semmi szüksége még egy labilis farkasra; láttam rajta, hogy nem fűlik a foga a csatlakozáshoz; egyáltalán nem éreztem az irányomba semmiféle elkötelezettséget, kötődést vagy hűséget. A vérköteléknek az az ára, hogy jobban kiismerem, mint mások. Sedna mondta, hogy nem bízik benne, és maximálisan megértettem. A legkevésbé sem tartozott közénk. A szaga és az energiája ugyan a miénk, de semmi egyéb. Kicsit sajnáltam, mert jobb alapanyagnak tűnt, mint Mess volt. Kár érte. A kávéba kortyoltam, és megborzongtam. Rémes íze volt, ám ezzel nem sokat foglalkozhattam, mert ekkor egy ismerős tűnt fel. - Á, Mortimer! - húztam széles vigyorra a szám, és invitálón megpaskoltam a mellettem lévő rozoga széket.
Nem is tudom, van-e olyan, hogy egy protektor szabadnapot vesz ki. Én időnként próbálkozom vele, és régebben, mondjuk 5-10 éve még néha sikerült is. Újabban ez már csak egy lazább munkanappal ér fel. Mikor ma elindultam kicsit sétálni (ennél intenzívebb mozgásra már nem vágyom, noha képes vagyok rá), trükkösen "véletlenül" otthon felejtettem a mobilomat. Ez biztosítja, hogy legalább telefonon nem nyaggatnak egy röpke órácska erejéig. De már nem is csodálkoztam, amikor az egykk kedvenc kávézómba lépve farkasba botlottam. Vincent mérsékelt lelkesedéssel kortyolja a kávét, amiről én is tudom, hogy szörnyű íze van. Ebbe a kávézóba én nem kávézni járok, azt otthon főzöm. - Egy teát, és egy almás pitét kérek! - szólok oda a pultosnak, bár már nyúlt is a pités tálcáért, hiszen ismer. Aztán odaballagok Vincent mellé, és leülök. - Szervusz Vincent! A múltkor eléggé sértődötten lépett le a beszélgetés végén, indulatosan, és dacosan, de az már régen volt. Akkor még a falkavezetés súlya nyomta a vállát, és talán a nyűg egy része annak szólt. Ezt azóta lerázta magáról. Úgy tűnik a falka elfogadta a döntését, és nem utálták ki miatta. Még nem igazán tudjuk megkezdeni a beszélgetést, mert megérkezik a teám és a pite. Amúgy itt komolyan beszélgetni nehéz lesz. Legfeljebb virágnyelven értekezhetünk komolyabb dolgokról. De ha nagyon abba az irányba fordul a téma, akkor legfeljebb elmegyünk sétálni.
Örültem, hogy láthattam az öreget, mivel rég találkoztunk, és a legutóbb nem hinném, hogy túl jó benyomást tettem. De én voltam meggondolatlan, nem lett volna szabad rögtön azután meghívnom, hogy Rowent megbüntettem. Sose szoktam fenyítés után vendéget hívni, vagy fogadni, általában megyek az erdőbe, és eltűnök pár óráig. legutóbb hibáztam. Ez többé nem fordulhat elő, kellemetlen lenne. Tekintetemmel követtem Mortimer útját. Remélem az ő választása jobban sikerül, mint az enyém, mert én már többszörösen is megbántam. Az első korty után félre is toltam. Elvégre senki nem kötelezhet, hogy ilyen vackokkal mérgezzem magam. - Ma egyik vérpezsdítő találkozás követi a másikat! - vigyorogtam vidáman, miközben magamhoz vettem az itallapot, és igyekeztem kinézni egy olyan frissítőt, amit egy kontár sem tud elrontani. - Mondd, tudnál ajánlani valami finomat? - A hangsúly erőteljesen a minőségre tevődött. Ha megint szemetet tesznek elém, csúnya világ lesz a környéken. Pillantásom az italokról a Protektorra vándorolt. Abból, milyen paprikás volt a hangulat a falkák között, kétlem, hogy túlzott nyugalomtól kéne tartania.
Vincent most sokkal jobb hangulatban van. - Nem ismerem az ízlésedet, Vincent, de én az almáspite miatt járok ide, és a teájuk klasszisokkal jobb, mint a kávéjuk, bár ez is csak olyan bisztro feeling. Ha úgy látom, hogy hajlik a tanácsra, akkor intek a felszolgálónak, hogy hozzon "még egy kört". Különben felőlem azt választ, amit akar. - Hogy érzed magad? Jobb így felelősség nélkül? - kérdem, mert ebben még így nincs semmi titkos, és könnyen megválaszolható a leleplező szavak kerülésével. Én nem vetem meg, amiért lemondott a posztjáról, de tudom, hogy van, aki így vélekedik, és megértem őket is. Vincent okait nem ismerem, így nem állíthatom, hogy megértem, csak hogy elfogadom a döntését. Az almás pite most is finom,mint mindig, a tea meg elmegy. Igazából a tea egy olyan dolog, amit roppant nehéz elrontani, bár kétségtelen, hogy van akinek még ez is sikerül. - És mi volt az a másik vérpezsdítő találkozás? Az ember mindig használja ki az alkalmat, hogy információkat szerezzen! Ha Vincent pletykál nekem egy kicsit, az csak jó.
Almás pite és tea. Végül is, miét ne? Bólintottam, és a tulaj érdekében nagyon reméltem, hogy ezúttal valami fogyaszthatóval bökik majd ki a szemem. Kérdésén pár másodpercig eltöprengek. - Könnyebb - vallom be végül. - Nem feltétlen jobb, de az biztos, hogy kevesebb felelősséggel jár a mostani posztom. Ez persze nem jeleni azt, hogy feltett szándékom ebben megöregedni. Elsősorban azt tartottam szem előtt, hogy a falkának mi a jó, viszont ettől nem sokban maradtak el a saját önző, kapzsi vágyaim, a farkasom büszkesége. A Medve azt mondta, hogy a felmenőim Atanerkek voltak, s talán ez, talán a saját belső késztetésem, de valami belül taszigál, hogy ha a helyzet úgy hozza, vegyem vissza az önként visszadobott címet. Annak az ára viszont cseppet sem mindegy. Amíg ugyanis Sedna jól végzi a dolgát, biztos nem fogok kakaskodni, és kihívni, s más módon keresztbe tenni neki. Mellette állok, míg a falkát szolgálja. Hálás voltam Mortimernek, amiért nem tört pálcát felettem, bár azért se róhatnám meg túlzottan, ha megteszi. Így mindenesetre kellemesebb beszélgetés elé néztünk. Amint kihozták a süteményt és a teát, felvettem a villát, s kissé bizalmatlanul megbökdöstem az almás pitét, mintha azt vártam volna, hogy ettől majd felugrik, sikít egyet, és elszalad. Ettem belőle egy kis falatot kóstolásképpen. Nem volt rossz! - Mondhatnám, hogy apa-fia találkozó - feleltem két falat között, egy korty tea után. Jobb volt, mint vártam, s ez meglepett. - De kicsit sántítana. - Megtagadhattam volna a választ Mortimertől. Láttam az öreg szempárban csillogó kíváncsiságot, és tetszett. Hiába a sok év, a Protektor információéhsége mit se kopott. Ez így is volt rendjén, az Őrzők szeretnek mindenről minél előbb értesülni. - Egy ellendrukker át akart igazolni hozzánk, vagy legalábbis próbálta elhitetni, de túl labilis és kockázatos, szenvedjenek vele csak a saját csapatában. - És veled mi újság? Alig hallottam felőletek még kósza híreket is, mióta visszajöttem. - Vagyis vagy terveznek valamit, de a szokásosnál is nagyobb titokban, vagy ezúttal tényleg a pálya széléről figyelnek és kivárnak.
- Még távol is vagy az öregségtől. Addig még sok víz lefolyik a Tananán. Vincent nem volt túl rossz atanerk, de túl jó sem. És hát nem utolsósorban az ő főnöksége alatt voltunk kénytelenek beköltöztetni a másik falkát. Én nem szeretném, ha a nevemet egy ilyen esemény miatt őrizné meg a történelem. Nem irigylem. - Szóval Duncannel találkoztál. Igen, ő most azt hiszem, nehéz korszakát éli. Erre nem vesztegetek több szót, ha Vincent még akar róla beszélni, akkor megteszi, ha nem, úgy is jó. Ez egy farkas belügy, hogy Duncan mit tesz, és arra ki hogyan reagál. Amíg civilek nem keverednek bele, addig csak hadd birkózzanak. - Nos, mi sem hallottunk felőletek. Vincent, mi ritkán kezdeményezünk bármit is. Ha nincs kérdés vagy kérés, akkor nincs válasz sem. De nem unatkozunk, a másik falka aktív.
Ezen aztán értsen azt, amit akar. Hiheti azt, beképzelten, hogy a többiekkel sok gond van, de én nem kifejezetten erre céloztam. Castor és a csapata együttműködik, kérdez, és igénybe veszi a segítségünket. Persze utóbbit nem mint falka kapák, hanem egyénileg zömében, és fizetnek is érte. A megjegyzésem mögött az is ott bujkál, hogy Sedna viszont nem jelentkezett semmilyen formában.
Egyetértettem vele. Időm, lehetőségem még mint a tenger. Vezetőként viszont egyelőre takarékra tettem magam. Nem túl elegáns, hogy kiruccanok a posztomból, ám ki tudja, lehet, hogy később kirobbantani sem lehet majd. Egyszer úgyis elválik. Corvinra nem fecsérlek több szót, nem éri meg a szájtépést. Mortimer utolsó megjegyzése annál inkább. Felszisszentem a falka szónál, mert habár ez önmagában nem feltétlen ad okot gyanakvásra, és most nem is volt sok ember körülöttünk, akkor is szerettem maximálisan kizárni az embereket. - Nos, ez igaz. De ha kezdeményeztek, azt hosszan nyögjük általában. - vagyis arányaimban ugyanott vagyunk, mintha folyamatosan piszkálnánk egymást. Derűsen kortyolok a teába. Végre valami, ami nem kelt hányingert! - Aktívak - ismételtem jól megrágva a szót, s annak minden lehetséges jelentését. - Tapasztaltam, amikor Dorothy megtépve hozták haza - mondtam kissé hűvösen, ám a stílus nem neki, hanem Castornak szólt. - Ők aktívak... - Lassan valami nagyon csúnya gyanú fészkelte belém magát. - Castorral egyezséget kötöttem, de... lemondtam. Ő pedig nemrég elintézte Dottyt. - Úgy fixíroztam a maradék süteményt, mintha az felelni tudna mindenre. - Sedna beszélt már veled amióta elmentem? Azzal, hogy "visszavonultam", minden, amit én intéztem, az alkuk, és egyebek, semmissé váltak. Ezért vált szokássá, hogy új Atanerk esetén, végig kellett játszani minden falkataggal a behódolás-marás szertartást. És ha falkán belül szerződést kellett frissíteni, akkor azon kívül még inkább. Ha Sedna ezt elmulasztotta eddig, akkor már érik a zabszem a seggünkben.
A falka, mint elnevezés valóban necces, de hát rengeteg idióta emberi csoportosulás van, akik klánnak, hordának vagy éppen nyájnak nevezik magukat. Mért ne lehetne falka is? Vincent, látom kapisgálja, legalábbis a feltett kérdése erre utal. - Nem tudok róla, hogy Sedna bármilyen diplomáciai lépést tett volna. - felelem, és azt hiszem ez így eléggé érthető. Sedna nem rossz döntés, ha a falka belső ügyeit tekintjük, de hogy kifelé mennyire lesz sikeres ez a kiváró politika? Nekem az a véleményem, hogy minden nappal elvesztik az őslakosok azokat az előnyöket, amikkel rendelkeztek, és nem tudom, hogy szereztek-e újakat helyette. - Dotty nem lesz hosszú életű, a másik csapat jelenlétében, ha továbbra is ezt az életmódot folytatja. Nem, azt sem mondom ki, hogy drogozik, arra lehet sokkal többen felfigyelnének, mint a falkára, de egye fene, kerülöm azt is. De igazából a drog is annak a következménye volt, aminek a balesetek: unatkoztak, nem volt elég a kihívás. De most megkapták, és fel kéne nőni hozzá.
Ez viszont már komoly gond. Én se voltam valami nagy diplomata - pláne úgy, hogy hosszú évtizedekig csak az Őrzőkkel kellett foglalkoznunk, akik mindig valamiféle másodlagos járulékként tűntek fel előttem Fairbanksben. Arra viszont ügyeltem, hogy ne forduljanak ellenünk. Eleinte a betolakodóknál az volt a cél, hogy akit lehet, megóvjak tőlük, és egyúttal a fiatalabbaknak is remek lehetőség kínálkozott az önfegyelem gyakorlására. természetes szelekció: aki nem tud alkalmazkodni, pusztul. Nagy teret viszont semmiképp sem hagytam volna nekik. Habár az alkuval ők nagyon is jól jártak a betelepülésükkor, a mi oldalunkra is volt haszon. Rá lettünk kényszerítve a területeink megvédésére. Eddig szabadon mozoghattunk Fairbanksben, ez viszont a múlté. Azt reméltem, hogy a konkurencia felpaprikázza a többieket annyira, hogy ne hagyják magukat, a fiatalok pedig megtanulják, hogy nem a miénk a világ. Az alku viszont bomlott, és már közel sem ott tartott a két falka, mint eleinte. Nem lesz ez így jó... Csettintettem a nyelvemmel, s hagytam, hogy némi bosszúság kiüljön az arcomra, aztán felfaltam a maradék sütit. Evés közben Dottyn kattogott az agyam. Nem hiszem el, hogy roncsokkal kell foglalkoznom! Úgy tűnik, néhány farkasnál szorosabbra kell húzni a gyeplőt, de ezt mindenek előtt Sednával kell lebeszélnem. Nem akarom, hogy úgy érezze, a háta mögött intézkedek, viszont van, amit nélküle is véghezvihetek. Sóhajtottam, majd ugyanazt az őszintének tetsző mosolyt öltöttem fel, ami általában az arcomon játszott. - Átkozottul jól tudsz lapokat keverni, és ennek örülök. - Már kezdtem érteni a Medve nyersnek, érzelemmentesnek bélyegzett stílusát. Nem nem törődött másokkal, csak hagyta, hogy a természet tegye a dolgát. - Sőt, szeretném segíteni a törekvéseid, és úgy gondolom, volna valami, ami mindenkinek előnyére válna. - A mindenki alatt természetesen a két falkát és az őrzőket kellett érteni. - Sétálunk? - kérdeztem, mikor mindketten elfogyasztottunk mindent - leszámítva a borzalmas kávét.
Vajon csak én hallom, ahogy Vincent agyában csattognak a fogaskerekek? Letette a terheit pár hónapja, vagyis azt hitte, hogy letette. De a falka ügyei foglalkoztatják, és továbbra is atanerkként gondolkodik. És Sedna lerombolta, amit felépített csupán azzal, hogy nem tett semmit. Persze, lehet úgy is létezni, hogy az a megállapodás nincsen érvényben, és lehet, hogy Sednának ez a terve, bár ugye nem tudom, hiszen velem sem közölte. S ha a jelenlegi atanerk így dönt, akkor abba Vincentnek jelenleg nincsen beleszólása. Most érzi csak meg, hogy a felelősséget nem lehet letenni, csak külsőleg, és közben egyetlen dolog történt csak: a saját keze már részben meg van kötve. Ez Vincentnek egy elég kemény lecke, de szüksége volt rá. Nézem az arcára kiülő bosszúságot, aztán a mosolyt. - Hogyne! Felkelek az asztaltól, és kifelé menet fizetek, mindkettőnkét, természetesen, ha már én rendeltem. Amikor kilépünk az ajtón, én kezdem a beszélgetést, bár tudom, hogy Vincentnek van valami konkrét javaslata, de arra még ráérünk egy kicsit. - Vincent, elgondolkodtál már azon, hogy noha van közöttünk több, mint száz év a te javadra, mégis mért beszélek úgy veled, mintha én lennék az idősebb? Persze ez nem csak veled van így. Általában a legtöbb farkassal így beszélek. Nem nagyképűsködni akarok, de a válasz nagyon fontos, és megkerülhetetlen. Csak nem tudom, számol-e vele.
Nem kezdek el kardoskodni amellett, hogy már pedig én fizetem a részem. Ha meghív, nem sértem meg azzal, hogy elutasítom. Amint kiléptünk, mélyen magamba szívtam a tavaszt, s kiűztem a benti szagok egyvelegét az orromból. Tiszta fejjel gondolkodj, tiszta orral szagolj. Csupán pár méterre lehettünk az épülettől, amikor Mort - megelőzve engem - beszélni kezdett. A kérdésre nem számítottam, de igazán megmosolyogtatott. Nos, igen, annyira hajlamosak vagyunk olykor csak a külsőt figyelembe venni, hogy az ilyen apróságokról teljesen megfeledkezünk. Legalábbis én. - Fejlődés és idő - feleltem az alapján, ahogy ezt én láttam. - Az embereknek nagyon kevés idejük van erre, az Őrzőknek valamivel több, a farkasoknak pedig ki tudja mennyi lenne, ha nem ölnék meg őket, amint túl gyengék az önvédelemre, és hátráltató tényezővé válnak a falkán belül. - Elnéztem a hegy felé. Stratégiai szempontból piszok jó helyen volt az otthonunk. - Felelőtlenek vagyunk. Mármint a két falka. A halál sokkal kevésbé fenyeget minket, sokkal többet bírunk, mint mások, és ettől vakmerővé, felelőtlenné válunk. - Elvigyorodtam. - Kíváncsi vagyok, hogy létezik-e farkas, aki valóban felnőtt az erejéhez és a korához. Elővettem a cigarettám. - Zavarna? - A válaszától függően cselekedtem, majd folytattam kicsiny okfejtésem. - Ti egyszerűen rá vagytok kényszerítve, hogy minél hamarabb felnőjetek, megkomolyodjatok, és felelősségteljesen viselkedjetek.
Hallgattam Vincent válaszát. Nagyjából jól mondta el. De csak nagyjából. - Csak nyugodtan. - bólintottam rá a cigarettára. Ha neki most szüksége van erre, hát élvezze. - Elég jól gondolkodsz, de ez nem csak egyszerű felelőtlenség. A farkasok lassú öregedése mágia műve, de alapvetően tekinthetjük természetes folyamatnak. Nagyjából tízszer olyan lassan zajlik le. Ergo a farkasod most még nincs harminc éves. És ez kihat a személyiségedre még akkor is, ha az emberi feled idős. Nem lehet ez másképpen, mert azzal, hogy elfogadod a farkasodat, elfogadod ezt is. Ezért nem kell bűnösnek érezned magad, vagy éretlennek, éppen ott tartasz, ahol a biológiai korod alapján tartanod kell. De van egy ok, amiért nem preferáljuk a korai beharapást. Így az emberi éne soha ne volt önállóan felnőtt. Ez egy olyannál, akit mondjuk huszonöt évesen lett kiválasztva, kifejlődhetnek rendesen a felnőtt magatartásformák, a farkas befolyása nélkül. Persze, kérdés, ki mennyire és mikor nő fel emberként is. Tettem egy pár lépést csendben, hagytam, hogy Vincent eme új nézőpontból végigzongorázza az ismerőseit. Gondolom magával kezdi, de aztán a többiek is szépen sorra kerülnek. - Az őrzők mágikus öregedéslassítása más, mert csak a testre hat. Az én testem valahol egy hetven és emberének felel meg, bár egy meglehetősen jól karbantartott hetven évesnek. De az elmém az valóban 150. De nem vagyok szenilis, az agyam, az még jól működik Itt van a lényegi különbség. A farkasos rész is fontos, de a vége talán még fontosabb. Értenie kell, miért érzi állandóan úgy, hogy az őrzők némileg fölényben vannak, de talán azt is elfogadja majd, hogy ez nem feltétlenül baj. - De azt hiszem, te is akartál valami fontosat mondani, szóval hallgatlak. A gyors váltás galád módszer, a magyarázatomra megnyílhat, és elkalandozhat, és lehet, hogy nem egészen úgy adja elő a mondandóját, ahogy akarta. De persze Vincent sem mai gyerek, lehet ettől még összeszedett.
Rágyújtottam, és hallgattam Mortimer okfejtését. Szerettem az okos beszédet, az agyam az ilyesmit szivacs módjára szívta magába. Érdekes dolgot mondott, logikusat, könnyen érthetőt, és valóban elkezdtem átvenni az ismerőseim, valamint a saját érettségi szintem. Nem voltam egy bonyolult eset. Az árvaság, és a rá következő, munkával töltött évek megtették a hatásukat, a beharapásomkor minden olyan csibészes kajlaság hiányzott belőlem, ami a korombeliekből. Csakhogy ez farkasként megváltozott. A világ számomra lehetőségek és kalandok tárházává vált, amit addig anyagi és emberi korlátaim miatt nem tehettem meg, az mind elérhető lett szinte egy pillanat alatt. Majd kibújtam a bőrömből, és habár az első falkámnál sokat kellett tanulnom, lett gyerekkorom... kölyökkorom. Az árva sem tűnt el belőlem, csak gondosan elrejtettem. Kivételes alkalmakkor engedtem a felszínre, s úgy tűnt, olyankor a farkasom lelkesen fogadta. Ő volt minden haragom, gyűlöletem, keserűségem, egy sötét, feneketlen katlan, ami magába szippant, ha nem emelek köré masszív kőfalat és öltök álarcot a plénum előtt. Egy éretlen farkasbohóc bundája alá zsuppolt koravén gyerek. Ez vagyok én. A többiek... Nekik is megvannak az emberként hozott gyengeségeik, a farkasként kapott erősségeik, és fordítva. Akkor van baj, ha a kényes egyensúly megbomlik a lélekben. - Miért árultad el ezt most nekem? - A nagyját ugyan kikövetkeztettem, de ez azért mégis pontosabb leírás volt. Nem zavart, cseppet sem, sőt, örültem neki, csak kicsit meglepett. - Félre ne érts, ha bármikor közlékeny és tanítói kedved támad, szívesen jelentkezem hallgatóságnak! Miután felelt, én is előadtam, hogy mire gondoltam. - A falkák közötti összetűzéseknek lett már emberáldozata. Azt persze semmi sem garantálja, hogy több nem lesz, de talán valahogy mérsékelni lehet. - Elnyomtam a csikket. - Egy arénára gondoltam. Őrzők, városi ficsúrok és mi is szabadon járhatnánk oda, bárkit ki lehetne hívni, egyénileg, vagy akár csapatosan. A megkötés csupán annyi, hogy az ellenfelet nem ölhetik meg, és a testükön kívül más fegyver nincs - ez alól az Őrzők kivételek. A szabályok betartására és a halálesetek elkerülésére lennének kijelölt felügyelők. - Az útba eső kukába dobtam az elszívott szálat. - És hogy ez miért jó? A farkasok embermentes helyen vezethetik le egymáson a feszültséget, és mindenki megfigyelhet mindenkit. Aki ugyanis belép, az onnantól kihívhatóvá válik. Ha valaki felszólítja, nem ellenkezhet. Ebben az lesz a szépség, hogy megismerjük egymás harcmodorát, jobban felkészülhetünk a másik ellen. Ugyanakkor akit egyszer kiismertek, láttak, rákényszerül arra, hogy fejlődjön, különben meghal. - Summáztam, bár biztos kimaradtak dolgok, de a nyers váz ez volt. Senkinek sem használna, ha naponta kéne összezördüléseket elsimítani, és ha olykor komolyabban megsérül valaki, legalább kevesebbet pattog. Ráadásul az emberek is nagyobb biztonságban lennének - ők mondjuk különösebben nem izgattak, de az Őrzőket igen, hát legyünk gálánsak.
Igen, Vincent érezhetően elfilozofált azon, amit mondtam neki. - Vincent, ez nem titok. Ha kérdezted volna, eddig is bármikor elmondom. Most viszont magamtól mondtam el, mert úgy éreztem, hogy szükséged van erre a tudásra. Ennyi. Aztán csendben, és érdeklődve hallgatom az ötletét. Hát, én, mint Mortimer, egy az őrzők közül, aki ismeri az élet értékét, és nem komálja a vérontást, még támogatnám is. De mint Mr. Appletown, a Protektor, nos, úgy tisztában vagyok a terv komoly gyengeségeivel. De hogyan mondjam el ezt neki? - Vincent ... én értékelem a buzgalmadat. De tudod mit fognak ehhez szólni a farkasok, a többiek? Homokozó óvodásoknak. Azoknak való, akik gyávák és félnek a valódi harctól. Amúgy pedig belépni taktikai öngól, ahogy te is mondod, hiszen kiismerhetik a stílusodat, az erősségeidet és gyengeségeidet. És nem lehet vele elkerülni a valós összecsapásokat sem. Meg kell értened, hogy itt sokkal komolyabb a helyzet. Sajnálom, de a másik falka nem azért van itt, hogy tétek nélkül játsszatok egymással. Éppen a játékos, duhaj kedvetek elharapózása késztetett arra, hogy idehívjuk őket. Fájdalmas, hogy még mindig nem érti, hogy az élet nem csak játékból áll. És a csapata sem igazán. Ó, mit beszélek, már nem az ő csapata. És jobb lenne, ha nem is csapat lenne, aki valami meccset vív, hanem végre falka, akik készek megvédeni a területüket, és felelős döntéseket hozni. Ideje, hogy az őslakosok felnőjenek végre!
- Tudom - mondtam tömören az ellenérvekre, és megdörzsöltem az arcom. Baromira összekuszálódtak a dolgok, és így, két hónap kihagyás után kicsit olyan volt, mint amikor placentával borított gidaként kipottyansz a világra és egyből elvárják, hogy rohanj. Nem. Tévedtem. Nekem ugyanis ez nem volt teljesen ismeretlen, csak más. - Heh, hát ez... - Lassan már kínomban röhögtem. Őrület, hogy mennyi mindent felbolygat az, ha valaki nem tesz semmit. Efölött nem tudtam napirendre térni. - Zokon vennétek, ha olykor páran a falkából ellátogatnának hozzátok? Ránk fog férni a továbbképzés mágiából. - Kötelező program lesz. Régebben tanultam róla, de azóta jó pár év telt el, sok minden változhatott, több dolog kiderült, és nekem se ártott a tanultak felelevenítése. - Mindemellett a Jegesmedvét is szeretném elérni valamilyen úton-módon, ha ez lehetséges. - A vénség már rég halott, az érdekelt, hogy a szellemét fülön lehetett-e csípni. - Sednát pedig el fogom küldeni hozzád. Ez cseppet rosszul hangzott, tekintve, hogy Ő az Atanerk, szóval maximum javaslatot tehettem, nem küldözgettem sehová. Még néhány ilyen megszólalás, és full aláásom a pozícióját. Na, az lenne csak szép... - Mármint... emlékeztetem a kötelességére... - Inkább befogtam. Ez a Tarkosdi nehezebb, mint amilyennek gondoltam.
- Mindig szívesen vesszük a látogatókat, és ha érdeklődtök a világ dolgai iránt. Persze vannak őrző ügyek, varázslatok, trükkök, amiket nem tudhatnak meg, de biztos vagy benne, hogy azokon kívül is van mit tanítani. Az az igazság, hogy néha tényleg úgy érzem, mintha a nevelőapja lennék jó pár vásott kölyöknek, akik kissé el lettek kapatva, és amikor szorul a hurok köröttük, akkor nyüszögnek, és megpróbálnak kicsúszni a markunkból. - Azt megköszönném, ha kicsit beszélgetnél Sednával. Nem tudom, mennyire volt az nálatok nyilvános, hogy te mit intézel, illetve ő mennyire tudja, hogy ennek a falkavezetésnek mi a módja. Senki sem úgy születik, hogy ezt tudja. Ha meg senki nem okította ki erre, akkor ez vagy a te dolgod, vagy a tanácsé, Vincent. Szép, ha csak úgy beledobták a mély vízbe, aztán ússzon. Elvileg van tanács, akitől akkor is megtudhatja az ügymenett, ha nincs ott a korábbi atanerk. Hiszen lehetne az is, hogy a hatalomra jutáshoz megölte párbajban. Ezért van, hogy mindig van az alfa mögött valaki, aki megpróbálja biztosítani a folytonosságot vezetőváltás esetén.
- Köszönjük, Mortimer! - Finoman fejet hajtottam, aztán figyelmesen hallgattam őt. Többek között azért is találtam furcsának azt a helyzetet, mert pontosan azért, hogy a falka ne érezze úgy, hogy a fontos dolgokat az Amarok és az Atanerk a hátuk mögött intézi, a gyűlések a tanácsteremben nyilvánosak. Annyi megkötés van csupán, hogy nem lehet beleszólni a menetébe, de utána úgyis megtudjuk, hogy kinek mi a véleménye az éppen aktuális problémáról. Következésképp: a vezetők vezetői oldala senki előtt sem volt titok, munka közben is láthattak minket. Ráadásul arról is tudtak, hogy mikor mentem tárgyalni, alkudozni, mert az elért eredmények, vagy esetleges kudarcok ugyanúgy mindenki tudomására jutott. Egy olyan közösségben, ahol mindenki túl jól hallott, szagolt és látott, nehéz lett volna bármit is leplezni. - Fairbanks olyan lett, mint egy tábortűz mellé pakolt lőporos hordó. - Megráztam a fejem. Akkor sem volt valami rózsás a helyzet, amikor elmentem, de most még rosszabb. - Mindenképp beszélni fogok vele, és akkor már egyúttal az Amaroktól is megérdeklődöm, hogy ugyan mivel töltötték az utóbbi heteket. - Lehet, hogy nyugdíjas üzemmódba kapcsoltak, és kötögetni kezdtek inkább. - Hihetetlen, hogy Tőled kell megtudnom ezeket! - horkantam fel méltatlankodva, s hagytam, hogy rosszallásom kiüljön pár másodpercig az arcomra. Nagyot sóhajtottam, mert már láttam, hogy pokoli hosszú napok és beszélgetések elé fogok nézni, amik között érzésem szerint több lesz a kellemetlen, mint a vidám. - Van még valami, amiről tudnom kéne? - Persze biztos volt, az érdekelt, hogy Mortimer szerint a nagy káoszból mi tartozott még rám, mi az, amiről mindenképp ő akart tájékoztatni. (Bár az előbbieket nem lesz egyszerű felülmúlni.)
Vincentnek hiányzik a vezetés. Vagy csak nem számított ré, hogy a lelépése után még rosszabbul mennek madj a dolgok. És tényleg rosszabbul mennek? - Nézd, Vincent, tekintve, hogy szinte semmi információm nincs a falkádról azóta, hogy te leléptél, nem merem egyértelműen azt állítani, hogy gond van. Lehet, hogy Sednának vannak valami nagyon jó tervei, csak mi nem tudunk róluk. Azért ezt elég nehezen tudom elképzelni. De bármi megeshet. Elgondolkodom, hogy van-e még valami, amiről tudnia kéne. - Nos, van még egy apróság. Szerintem nem jelent veszélyt, de inkább mondom. Ian lánya, Kendra az egyetemen olyan kurzusra jár, amit jelenleg az egyik betolakodó tart. Nem hinném, hogy ez a lányra nézve veszélyes lehet, egyrészt nem tudják róla, ki az apja, másrészt meg nem hinném, hogy ő megszegné a szabályt, ami szerint civilt nem érhet bántódás. De Ian kiakadhat, ha valami szerencsétlen szituációban derül erre fény. Amikor utoljára beszéltem vele még én se tudtam, hogy ez a helyzet, így csak általánosságban figyelmeztettem arra, hogy óvatosan találkozzon a lányával. Szóval kérlek, add át neki az információt. De mint mondtam, nincs komolyabb veszély. Talán ez volt a lényeges még. Apróság, de mégis lényeges. - Ami az ősödet illeti, majd rákérdezek Eve-nél, hogy tud-e róla valamit. Nem minden halott ős marad szellemalakban, van, aki újra testet ölt. Akkor nem tudod elérni.
A hozzászólást Mortimer Appletown összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 19, 2012 6:51 pm-kor.
Bólogattam, bólogattam, de nem lettem nyugodtabb. Eddigi tapasztalataim szerint, amiről az Őrzők nem tudnak a városon belül, az nincs. És ha valóban így van, akkor terv sincs. Ami további problémaláncolatot vet fel, de egyelőre nem merek belegondolni, majd ha egyedül leszek. - Apák és lányaik... úgy látszik ez a felállás igencsak közkedvelt. - Már ha azt nézzük, hogy milyen ritka, ha egy vérfarkasnak embergyereke van, akár vér szerinti, akár fogadott. Ehhez képest rögtön két ilyet is tudok most már. - Szólni fogok Iannek. - Nem hiányzott, hogy a farkas emiatt valami meggondolatlanságot tegyen. Bíztam benne,hogy az egyetem területén nem lesz probléma, mivel ott voltak az Őrzők, de persze egy aggódó apának gondolom az ész érv nem számít ilyen helyzetben. - Köszönöm, hogy elmondtad. Mortimer nagyon fontos, és a városon belül igen jelentős információforrás, vagy inkább gócpont. Az Őrzők igazi őrszemek, ezért sem értem, hogy Sed miért nem beszélt még vele. Ha most nem futottam volna össze vele, vajon meddig nem tudunk ezekről? - Ti biztosabban meg tudjátok mondani, hogy szellem-e még, mint én. Örülnék, ha ezt minél előbb ki tudnátok nekem deríteni, mostanában gyalázatos elhanyagoltam az őseim, már biztos hiányolnak - húztam kisfiús mosolyra a szám. - Sednával akkor elbeszélgetek, Iannek megmondom, hogy mi a helyzet, és ha kell, lecsillapítom, páran menni fogunk fejtágításra, az ősről pedig várom majd a híreket - summáztam hangosan, hogyha esetleg valami kiment volna a fejemből, akkor Mortimer ki tudja egészíteni a listát. - Piszok nagy mák, hogy mák, hogy összefutottam veled - ingattam a fejem, és gondolatban járt egy ejnye-bejne Sednának. - Hálás vagyok Mortimer - mondtam komolyan, és ha nem volt több megbeszélnivalónk, elköszöntem és a terepjárom felé vettem az irányt. - Elvigyelek? - Ha elfogadta a felajánlást, akkor hazafuvaroztam, ha nem - amit valószínűbbnek tartottam, mivel a sétával lesz még némi szabadideje -, akkor elgurultam.
Nos, ezzel én azt hiszem tényleg mindent elintéztem, amit el lehetett. És még egy jót sétáltam is. - Öröm volt veled beszélgetni, Vincent! Remélem, hogy jól alakulnak a dolgaid! Nem tudom, az előbb még azt mondtam, fel kéne nőnie. Most azt hiszem, hogy már azért elindult az úton, csak még az elején jár. Remélem, Ian nem kap szívrohamot a hír hallatán, annyira nem vészes a helyzet. - Ha titokban akarjátok tartani a lány kilétét, akkor neki viszont jobb nem szólni, mert onnantól megváltozhatnak az érzései az oktatója iránt, és az feltűnő lehet akár. Bár ... hmm ... azonos a családnevük, ugye? - merül fel bennem a két dosszié képe. - Nos, lehet, hogy erre hamarosan fény fog derülni mindenképpen. Hogy én erre eddig mért nem gondoltam? Ez ... ez okozhat némi bonyodalmat. Bár nem hinném, hogy Gabe visszaélnek a helyzettel. Még az is elképzelhető, hogy ha rájön, csendben marad. - Ian megszállt a szállodában, amikor hazaért. Volt egy kis afférja ott. Ismerik. És gondolom Kendra sem álnéven járja az egyetemet. Hát ... majd meglátjuk mi lesz. Minden jót, Vincent! Nem fogadom el a fuvart hazafelé, mert sétálni jöttem, és élvezem a mozgást.
Osztottam Mortimer véleményét. - Meg fogom mondani Iannek, mert nem szeretném, hogy elragadtassa magát, ha esetleg az egyetemen összefut az oktatóval és kiderül, hogy mi fán terem a dinnye. Iant nem állítják meg az olyan apróságok, mint a közönség. Habozás nélkül nekiesne a betolakodónak, amit nem tudnék elítélni, de nem hiányzik a túlzott felhajtás. Lehet, hogy csúnyábban fog nézni a farkasra, a nyílt összetűzést talán elkerülhetjük. Emellett rosszul venné ki magát, ha a betolakodó tudomást szerezne a kettejük kapcsolatáról, Ian pedig nem tudná, hogy a lánya ennyire szem előtt van. - Affér? - Elvigyorodtam. - Remélem azért sok barátot szerzett. - Nagy galibát csak nem kavart, arról azért hallottam volna. Bár... ki tudja. Mindenesetre kétlem, hogy az afférja egy életbiztosítást jelent a lányának. Elköszöntöm Mortimertől, kocsiba pattantam, és hazaindultam. Pár dolog cefetül bűzlött a házunk táján, rendet kéne kicsit rakni.
Az igazat megvallva kezdem feladni a reményt, hogy bármi értelmes irányt fog venni a helyzet a városban, már ami a falkákat illeti, úgyhogy feladtam az eredeti tervemet, miszerint egy darabig kéznél maradok fent a falka területén, minden eshetőségre felkészülve. És ah már ilyen szép napos, és langyos reggelre ébredtünk, akkor összeszedem magam, felöltözöm, beülök az autómba, és lemegyek a városba, hogy a reggelimet egy sétálóutcára néző kis presszóban fogyasszam el. Néha kifejezetten jól esik. Újságot olvasok, kávézok és dohányzom, miközben friss, ropogós, forró croissan-t szolgál fel nekem a pincérnő, és figyelhetem a jövés-menést a szemem sarkából. Ez arra emlékeztet engem, hogy mit is akartam olyan nagyon elérni gyerek fejjel. Ilyen kár, hogy a mostani céljaim sokkal bonyolultabban kivitelezhetők. A világ túl sokat változott. Nem is igazán olvasom az újságot, csak kiterítem magam elé, és rágyújtok egy szál cigarettára a Sunrise teraszán üldögélve. Kényelmesen hátradőlök, és figyelem a kávézó előtt elhaladókat. A pajzsomat fenn tartom, de hagyom, hogy az energiáim is lustán kinyújtózzanak, ráérős hullámzással felületesen pásztázzák a környéket más farkasok után kutatva. Kellemesen álmos, és nyugodt reggel ez. Az elhatározás előtti ráérős csend…
Itt lakok már néhány hónapja, de még mindig elképedek azon, mennyire ismerős a város. Vannak bizonyos szegletei a helynek, ahol még sosem jártam az előtt, mégis úgy ismerem, mint a tenyeremet. Ilyen volt ez a kávézó is. Ide járok, mióta bedöglött a kávéfőzőm, mert tudom, hogy itt van a legjobb kávé a városban. Legalábbis a fantáziám szerint, ám tény hogy tényleg isteni finom. Tehát kicsi kerülővel ugyan, de betérek ide minden hétköznap reggel útban a bevásárlóközpont gyors étterme felé. A biciklimet egy arra teremtett tárolóban "parkolom", és egyből le is zárom, bár nem hinném, hogy elviszik. A pulóverem csuklyáját az arcomba húzom, így teszem meg azt a néhány száz métert a kávézóig. Az is beleférne az időmbe, hogy kényelmesen leüljek és megigyam, de szeretek mindent "menet közben" csinálni, tehát kávézni is a közben szoktam. Kis kitérővel-sétával is én leszek majd aki kinyitja a gyorséttermet, aki bekapcsolja a sütőket, és mindent előkészít mire megérkezik a "szakács", illetve az első vendégek. Nem azért csinálom, mert be akarnék nyalni a főnöknek... dehogyis. Csak amiért mindig rohanok, mozgásban vagyok, onnan kezdve hogy kinyitom a szemeimet hajnalban, rengeteg dolog belefér a napomba.
Néhány száz méterrel később megérkezek a kávézóhoz. Fellélegzek, mikor meglátom odabent az ismerős arcot, bár a telefonomban benne hagytam a sablon szöveget arról, hogy mit és hogyan kérek arra az esetre, ha alkalmazott váltás történik. Ez a srác már tudja, hogy mit szeretnék, de mindig rákérdez, hogy a szokásosat kérem-e. Bólintok, a srác pedig már fordul elkészíteni. Alapvetően rossz szokásom, hogy gyakran sandítok a hátam mögé még akkor is, ha tudom, érzem, hogy nincs ott senkisem. Szóval most is így teszek, de előbb letolom a csuklyát, különben úgy tűnhet, rosszban sántikálok... Ekkor látom meg a férfit az egyik asztalnál, és mire észbe kapok, már nem csak a vállam felett sandítok hátra, hanem egész tetemmel felé fordulok. A szemeim elkerekednek, még a számat is eltátom kissé. Sokkot kaptam? Meglehet. Túl sok a véletlen ebben a városban. A rácsodálkozást a pultos szakítja meg, a kávé ugyanis elkészült. Előveszem a telefont, beleírom, hogy egy doboz arany Marlboro is lesz. Fizetés után nem is gondolkozom át mekkora őrültségre készülök, egyszerűen csak odasétálok Nikolaihoz. Ez a férfi biztos, hogy nem az akiről firkálni szoktam, csak ez a hasonlóság annyira elképeszt, hogy... nekem Nikolai marad akkor is, ha nem ez a neve. Egyenesen felé sétálok, a kávéval és a cigimmel, közben újfent a telefonomba pötyögök. Ha már észre vett és éppen rám néz, akkor biccentek egyek köszönésképpen, és tartom felé a telefon kijelzőjét. Ha nem figyelt fel rám, vagy szándékosan csapja el a fejét, akkor dobbantok egyet a lábammal az asztala mellett, hogy felhívjam magamra a figyelmét. Kérhetek tüzet? - szól az üzenet. Bár cigit-gyújtót nem látok az asztalon, valószínű, hogy nem is dohányzik. Nem tudom honnan veszem ezt... és mióta megyek oda idegenekhez?
Kezdőlap
