Castor & Shila "Omega hadművelet", avagy audiencián a "királynál"
Amióta találkoztam Aaronnal, be voltam sózva. Ugyanis a férfiről előbb az derült ki, hogy farkas; majd, hogy bizony a Chicagoból érkezett falka tagja. A férfi kimentett a tóból, így az adósa voltam. Egyel több vagy kevesebb jelenleg úgy se fog számítani azt hiszem. Szóval sikerült rávennem, hogy kérjen audienciát nekem az alfájánál. Nem ismertem ezt a Castort, de tudtam, hogy elég idős ahhoz, hogy akár önmagában megvédjen Jaredtől. A falka többi, idősebb harcosáról nem is beszélve. Ma késő délutánra volt megbeszélve a találkozó a Holiday Inn Express hotelben. Hogy lekössem magam addig is az erdő szélén álló házat - amibe bevettem magam - feltakarítottam. Bár nem tudtam teljes egészében megújítani, mégis ragyogó tisztaságot varázsoltam bele. Azt hiszem boldog vagyok, ha takaríthatok.
Anyám halála óta tisztaságmániában szenvedek és nem bírom elnézni a legkisebb koszt sem. Igaz, hogy csak egy hónapja vagyok itt, de a házat mintha kicserélték volna. Minden nap takarítottam. A konyha köveit naponta felsúroltam, csak hogy a többit ne említsem. Egészen otthonos lett, rá se lehet ismerni. A sok vackot kidobtam vagy eltüzeltem a kandallóban, amit fel lehetett még használni megtartottam. Jamienek hála az asztal a lángok martalékaként végezte. Mivel pénzem nem sok maradt már és inkább kajára költöttem, nem vettem helyette újat. Mást viszont igen. Hosszú idő után beszereztem egy igencsak hosszú, fekete kabátot. Ez még nem lenne nagy szám, ám több méternyi hosszú piros szalagot is beszereztem. Ugyanis ezzel akartam lenyűgözni majdan az alfát.
Miután összecuccoltam mindenem, ideiglenesen átköltöztettem magam a találkánk színhelyéül szolgáló hotelbe. A legolcsóbb, egyágyas szobát vettem ki, majd rászabadultam a fürdőre. Miután úgy éreztem, hogy egy óra meleg vízben való fürdés, borotválkozás egy egyebek után tökéletes leszek, nekiálltam készülődésnek. Sminkelni minimálisan sminkeltem, csak a szemeimet és a számat hangsúlyoztam ki, azt se túlságosan. Végül magamra tekertem a széles szalagot és melltájékon szép nagy masnit kötöttem rá. Így, ha kiszabadít belőle majd neki is kezdhet a dolognak. Erre a korábban megvett fekete kabát került mindösszesen és a csizma. Még egyszer utoljára végignéztem magamon, majd a táskámba pakoltam az irataimat és bezártam a szobát. Lassan megérkeztem a társalgóba, de még így is előbb, mint ahogy az meg volt beszélve. Leültem hát egy fotelbe és vártam Castort.
Tudom, hogy az utóbbi időben egyáltalán nem vagyok a helyzet magaslatán, ami a falkát illeti. De rohadt szerencsés vagyok, mert jól válogattam meg, kiket eresztek a családba. Azt azonban sosem tudom meg, hogy az irántam érzett elkötelezett tisztelet miatt nem kavar senki sem szart, vagy azért, mert tudják - nem vagyok kegyes hangulatban. A lényeg úgyis az, hogy mindenki nyugodtan ül a seggén, és ez nekem jelenleg pont elég. Talán Ronny lehet az egyetlen, aki ma este még ezüstbe bugyolálva végzi. Mondjuk éreztem rajta, hogy nincs ínyére ilyenekkel zaklatni. Na meg a jó kis Salem is kotyogott már erről a védtelen nőstényről, de alapjaiban véve nem érdekel, mert már marhára meguntam, hogy valakit mindig pesztrálni kell. Szóval van ez a nőstény, aki védelmet akar. Hát, ezt majd meglátjuk. Remélem, hogy azért etetni meg pelenkázni nem kell majd. Azt is csicseregték a madarak, hogy szobát is bérelt, bár az már elég sokat elmondd, hogy milyen árkategóriából választott a kishölgy...
Nem estem túlzásba, csak a szokásos fekete öltöny, fehér ing és fekete nyakkendő, mintha egy kib*szott temetésre mennék. A hangulat egyébként minden egyes percben egyébként is arra emlékeztetett. Valami megtört és rohadtul nem akar gyógyulásnak indulni. Ennyit a farkasgénekről meg a regenerációról. A lélek bek*hatja.
A pajzsom teljesen fel van húzva, és egyszerű közönnyel, mindenféle izgalom, vagy kopogtatás nélkül nyitok a társalgóba. Az átható ápolt tusfürdőillatról sem veszek tudomást. Sőt, mi több, rá se nézek a nőstényre, "le sem tapogatom". Egész egyszerűen az italos szekrényemhez lépek és fájdalmas rutinnal veszek elő két poharat, töltöm meg őket whiskyvel és viszem oda a nőnek. Szótlanul nyújtom felé a poharat és csak ekkor nézek bele a szemeibe. Tökéletesen kifejezéstelenül. Ha nem veszi el, akkor az adagját áttöltöm az én poharamba, aztán helyet foglalok vele szemben egy másik fotelben. - Hagyjuk a felesleges köröket, már úgyis mindent tudok magáról, ami érdekel - na igen, semmivel sem többet. Salem elég részletesen beszámolt róla. - Őszinte leszek: egyáltalán nincs szükségem még egy éhes szájra. Úgyhogy ha itt akar lenni és elvárja, hogy adott esetben a véreim közül áldozzak valakit a maga védelmében, keményen meg kell fizetnie az árát. Én tartom a szemkontaktust, illetve próbálkozom. Kérdés persze, hogy az Omega mennyire érzi magát kényelmetlenül a tekintetemtől. Elkezdhetnék azon töprengeni, hogy mit látok a csinos arcán, vagy a csillogó szemeiben, de az utóbbi időben nem vagyok ennyire szofisztikált. Úgyhogy inkább iszom. - Akar mondani valamit? Teszem fel kissé énekelve a kérdést, a hanglejtésemet pedig a jó öreg itáliai módon a poharat tartó kezem mozgásában is szépen leköveti. Gesztikulálok. Szoktam. Az viszont fel sem tűnik (de lehet, hogy nem is érdekel), hogy a nőstény miért van egyáltalán kabátban, amikor rohadt meleg van idebent.
Kissé idegesen járatom a tekintetemet végig az üres szobán. Nem szeretek várni. A családban mindig is én voltam az örökmozgó meg a hiperaktív, ahogyan manapság emlegetik ezt. A testvérem inkább apánk nyugodtságát örökölte, én azt valahol a szülőcsatornában hagytam azt hiszem. De semmi beleszólásom nem volt a dolgok alakulásába és sajnos most csak a kuss, meg a várakozás jutott jussul. Ha tehetném, ha képes lennék megvédeni magam Jaredtől nem is lenne gond. De idősebb és erősebb nálam, nem kockáztathatok. Pedig nehezen fogadom el, ha utasítgatnak és mindezt nem a családom, a falkám felettem álló tagjai teszik.
Meglepődöm, ahogy hallom nyílni az ajtót, kopogás nélkül lép be egy férfi. De még időben felállok, így nem talál ülve. Tekintélyt parancsoló kinézete, a fekete öltöny, fehér élére vasalt inge mind-mind jelzés értékkel bír. Nem úgy tűnik, mint aki jókedvében van. A pajzsomat azon nyomban leengedtem, amint a szobába lépett. Ám úgy tűnik ő nem szándékozik, így magam is visszaveszem újra. Amúgy se jó az, ha túlságosan kitárulkozom azt hiszem. Talán, ha jobb kedve lenne... de így tartok tőle, hogy meg kell válogatnom majd a szavaimat. Rám se néz, egyből az italokhoz lép, majd miután kitöltötte felém nyújtja az egyik poharat.
Elveszem, mert már idejét se tudom utoljára mikor ittam alkoholt. Legfeljebb sebtisztításra használtam, azt hiszem. Hiába nézek rá, ő egészen addig nem tekint rám, míg a poharat meg nem fogtam. Erdőt idéző zöldjeimet az ő jégtől kéklő lélektükreibe mélyesztem. Velem szembe ül le, s bár még mindig néz, tekintete kifejezéstelen. De nem is ez a legjobb szó rá, inkább élettelen. Az a mindenkit jellemző csillogás hiányzik belőle. Amikor megszólal, baritonja borzolgatja a farkasomat, de ebben semmi kellemes nincsen. Se én, se a bennem élő farkas nem tudja mire számítson és ez a szófukar, kissé talán lekezelő stílus még úgyse gyere be, hogy én vagyok az, aki idejött kuncsorogni védelem után.
A mondandójára bólintok, bár nem vagyok vele tisztában, hogy a családomról mennyit tud pontosan vagy erről az egészről. Sok mindent nem mondtam Ronnynak, csak amit muszáj volt. A tekintetét büszkén felszegett állal és nyílt tekintettel állom. Ahogy egy tiszta lelkiismeretű alfa lányának kell. Egy pillanatra a pajzsomat is leeresztem, hogy lássa nincs takargatnivalóm vagy hátsó szándékom. De aztán vissza is veszem, mert a gondolataimat ettől még nem akarom közölni vele minden áron. Magabiztos vagyok, hisz egyetlen céllal jöttem ma ide. Hogy amikor távozom, már ebbe a falkába tartozzak. És ezért tényleg bármit megtennék jelenleg. Hogy kétségbeesett vagyok-e? Azt hiszem igen.
Kényelmetlennek kényelmetlen az, hogy ennyire kitartóan néz, de nem teszem szóvá. Hülye lennék felbosszantani, amikor még nem is mondott igent rá csak félig-meddig. Meg egyébként is, én inkább csapatjátékos vagyok, nem zavarok sok vizet. Nem pont én leszek az, aki visszapofázik első körben. Ha farkasszemet akar nézni, tőlem megkaphatja. Ha már ilyen helyzetbe kerültem, legalább emelt fővel lépek ki belőle a magam módján. Amikor azt kérdezi, hogy akarok-e mondani valamit, csak felállok és mire ez megtörténik, a szövetkabát gombjait is kigombolom. Így az anyag könnyedén csúszik le vállaimról, a földre hullva. Castor pedig megpillanthatja a díszcsomagolásba zárt ajándékát. Csak, hogy ne mondja senki azt, hogy nincsen stílusom.
Amikor a kérdésemre felkel ültéből, egy pillanatra azt gondolom, hogy kész, ennyi volt, túlságosan keménynek talál engem és a "bemutatkozásomat". Se bánat, se egyéb csalódottság nem szegi fel bennem a fejét: ha akar, akkor menjen, ameddig még tud. Azonban elég hamar nyilvánvalóvá válik, hogy nem menekül a bárány, épp ellenkezőleg: önszántából sétál be a farkas verembe, méghozzá egészen határozottan. Nem kívánom leplezni előtte a gondolataimat továbbra sem. Őszinte csodálkozással, mégis lustán szaladnak fel a szemöldökeim, a fejemet pedig kissé oldalra döntöm. Ott áll előttem egy nőstény, ízlésesen becsomagolva, nekem pedig semmi más dolgom nincs, mint élvezni a látványt. Egyelőre még ott tartok, hogy fentről lefelé végiggusztálom, miközben ajkam elé emelem a poharat és teljesen kiürítem. - No lám csak... Jegyzem meg, miután az üres pohár már az asztalka lapján pihen, én pedig laza mozdulattal lököm fel magam a fotel nyújtotta elegáns testhelyzetből. Ráérősen sétálok oda mellé, elsőként a vállát veszem szemügyre. A tekintetem végigszalad a szalag ívén, ahol találkozik a nőstény bőrével. Kissé közelebb hajolok a nyakához, egyik kezemmel finoman félresöpröm a haját, majd mélyet szagolok belőle. Lassan sétálom körbe, minden részletet alaposan végigmérek. Nem tetszik. Túlságosan könnyű így, túlságosan... Gyenge. Nincs benne tűz, ami iránt sóvároghatnék. A szeme egyszerűen és tökéletesen zöldes-barna, pont annyira matt és semmitmondó számomra, hogy ne keltsen bennem semmilyen izgalmat a benne pislákoló fény. - Te aztán tényleg mindent megtennél a védelemért, nem igaz? Morgom bele a fülébe, amikor a háta mögé érek és egészen közel hajolok hozzá. Miközben beszélek, a jobb kezem lassan elindul a masnija felé, hogy egy könnyed mozdulattal kioldozza, és teljesen szabaddá tegye a nő testét. És bár a szépség és a kisugárzás semmilyen emberi érzést nem mozgat meg bennem, a Bestia mégis úgy gondolja, hogy remekül el fogunk szórakozni a védtelen Omegával. Mint a régi szép időkben, amikor... Hm, nem érek rá a múltban merengeni, legyen elég a felismerés, hogy régen sok hasonló történt velem és Toddal. A hatalom prezentálása és a meztelen női test együttese már beindít annyira, hogy elfogadjam a felkínálkozást. Bár nem látja, hogy a szememben kigyullad a vörös szikra, a bőrét végigperzselheti a testemből áradó energialöket. Lehajtom a fejem, hogy először finoman harapjak a nyakába, majd egyre erőteljesebben, amíg a vére el nem vegyül a nyálammal. Abban a pillanatban már nincs kedvem játszani. Megragadom a hajánál fogva és lenyomom a felső testét a fotel támlájára. Szabad kezemmel pedig megszabadítom magam a nadrágom fogságától, aztán a tenyerembe köpök - nem szeretem a szárazságot, még akkor sem, ha nem szerelemből csinálom. Határozottan érek hozzá odalent, és minden érzékemmel figyelem a reakcióit, esetleg a félelmét, mindent. n a magam részéről nem titkolózom. Bárki, aki erre jár, egész nyugodtan tudója lehet annak, mi zajlik idebent. Amikor úgy gondolom, hogy kellően sima utam lesz befelé, egész egyszerűen minden formaság nélkül hatolok belé egy elégedett hörgéssel egybekötve. - Még mindig a védelmemet akarod? Szegezem neki állatiasan a kérdést, mielőtt bármibe belekezdenék. Ne mondja senki, hogy nem adtam választási lehetőséget...
Az alfa eddig talán kissé érdektelen volt, láthatólag nyomasztja valami és máshol járna legszívesebben. Legalábbis ez van az arcára írva egészen addig, míg meg nem pillant masnisan. Ezt nem tudom megállni mosolygás nélkül. Tetszik, amit a szemében látok, a metsző kékség helyét végre valami élet telibb dolog veszi át. Legyezi is a büszkeségemet, hogy ki tudtam abból az ingoványos mocsárból rántani, ahová száműzte magát néhány perccel ezelőttig. Kiissza az italát és mire megszólal, már el is lökte magát az asztaltól. Lassan sétál hozzám, miközben kezdek zavarba jönni a mustrálástól. Tudom, én vállaltam be, de akkor is.
A mosolyom lassan, de leolvad rólam és újra a kiismerhetetlen maszk veszi át a helyét, az érzelemmentes porcelánbabáé. Mégis megborzongok és összerezzenek kissé, amikor mellém érve a nyakamhoz hajol és a bőrömbe szagol. Ösztönös reakció ez, még Jared hagyatéka. De mire körbe kezd sétálni már ismét csak a kiismerhetetlen szukát láthatja maga előtt. Amikor felteszi a kérdését, kihallom belőle a rosszalló élt. Eddigre már a masnin a keze, de mire kioldja pördülök is meg a tengelyem körül. - Nincs más választásom, úgyhogy igen. - Felelem.
S nem csupán a hangom vagy a tekintetem árulkodik a bennem lévő tüzes indulatokról, energiám is megcsaphatja egy pillanatra. Megérezheti, hogy bizony fojtott indulat és tűz, no meg egy nagy adag büszkeség van bennem jelenleg. Amilyennek egy majdani leendő bétának lennie kellene. - Mintha azt említette volna, hogy keményen meg kell fizetni az árát. Vagy ez nem elég jó Önnek? - Kérdezem, aztán kapcsolok, hogy talán ezt még se kéne. Nem az ágyába akarok bekerülni, hanem a falkába. - Sajnálom. - Kérek elnézést, mert elhagytam magam egy pillanatra.
- Szerintem nincs választásom, a védelme kell szóval essünk túl rajta mielőbb. - Válaszolom, miközben szemébe nézek. A korábbi tűz még mindig benne lobog, de már közel sem olyan hevesek a mondataim, mint korábban. Pontosan látom, ahogy a szemeiben felvillan a vérvörös szikra, de inkább elfordulok tőle, amikor megcsap az energiája. Olyan erős... olyan... olyan nagyon bánom már, hogy én ebbe az egészbe belementem. Tudom, hogy mi fog jönni. Így inkább lehunyom a szemeimet, hogy ne is lássam közben. Nem akarok rá emlékezni csak túl lenni tényleg az egészen és elfelejteni utána mindent.
Hamarosan meg is érzem a bőrömbe maró fogait, érzem kiserkenni fájdalmasan a vérem. Úgy tűnik ettől csak bevadul, mert már a fotel támlának nyom a hajamba markolva. Érzem az erejét, hiszen próbálok nekifeszülni... nem tetszik se a pozitúra, se a hirtelen jött vadsága. Nem képzeltem szerelmes gyengéd együttlétet, de ez így... nem kurv@ vagyok a fenébe is! Talán túl későn, de próbálok a helyzetből szabadulni, ám megmerevedek, amikor odalent megérint. Gyorsan és szakszerűen dolgozik, én pedig szégyen pírjával arcomon kezdem ezt egyre jobban élvezni a végére. Amúgy se túl nehéz tűzbe hozni - bár ezt nem reklámozom - így néhány pillanat múlva már belém is hatol egyetlen mozdulattal.
Felszisszenek a feszítő érzésre, elvégre régen nem jártak arrafelé. Kérdésére, leginkább a hangsúly miatt kapom fel a fejemet. Ha tudok megpróbálok hátrafordulva ránézni beszéd közben. Már nem érdekel az illem. - Mekkora szemétség lenne, ha ezek után azt mondanom nem és eressz el, hm? - Kérdezem tőle negédesen. Persze eszemben sincsen megtenni, bár kísértő gondolatként azért jelen van a dolog. - Egyáltalán eleresztenél? Vagy megmutatnád, hogy ki az úr a háznál alfa? - Incselkedem vele most már én is. Nem tudom miért, de kicsit Jaredre emlékeztet ez az állatias hevessége.
- Essünk végre túl rajta, vagy Istenemre mondom, itt hagylak. Mit akarsz még? He? Milyen árat akarsz még, hogy elég legyen? - Kérdezem tőle kissé ingerülten. Itt van, megkapta a testem, de még ez sem elég neki. Hát komolyan, mi a fene baj van a mai farkasokkal, hogy ilyen telhetetlenek lettek. Jared se volt más, mindent akart és azt azonnal és akkor, amikor ő akarta. Én nem is számítottam. S bár ez a helyzet más, mégis sok hasonlóság van kettejükben úgy látom. Lehet, hogy rossz lóra tettem, de már mindegy volt. Túl akartam lenni rajta, hogy aztán visszavonulhassak a szobámba és lesikálhassam magamról és a bőrömről az alfa illatát.
- Fogd már be a szád... Morgok rá a szukára és a haját markoló kezem rögvest a szája elé kapom, hogy úgy zárjam a szájára az ujjaimat, mintha csak szájkosár lenne. Kiábrándító. Meg persze az is, hogy félpercenként más és más érzelemhullám borzolja végig a gerincemet. Érzem a kezdeti félelmét, a megadást, de a végén pedig némi türelmetlenséget is. Hiába bújik ki olykor-olykor a porcelánbaba maszkja mögül, ezek a kikacsintások még előételnek sem kielégítők. Továbbra is csak egy darab hús, aki különleges csomagolásban saját magát tálalta fel. Ha csak egy pillanatra is azt gondolja, hogy ez változni fog, akkor elég nagyot fog csalódni rövid időn belül. A másik kezemmel belemarkolok a medencecsontja környéki húsba, és magamra rántom, az erőteljes mozdulatnak hála pedig bebocsájtást nyerhetek Shila mélységeibe... - Nincs szükségem arra, hogy egy magadfajtának bármit bizonygassak, omega... Eleresztem a száját, mert őszintén szólva rohadt kényelmetlen így, inkább rátámaszkodok a tarkójára és erővel nyomom, szinte préselem bele a fejét a fotel támlájába, hátha az hallgatásra bírja majd... A húsába markoló kezemet is akcióba lendítem. Egy egészen természetes mozdulattal karmos ujjá változtatom a mutatóujjamat, és egészen a nyakától végigkarcolom a fehér bőrt a fenekéig a gerince vonalán. Éppen hogy kiserken a vére: mélyet lélegzek, hogy magamba szívjam az illatát, de ez sem túlságosan kielégítő. Tara túlságosan magasra tette a lécet, ami a testi örömök fogalmával jár együtt: nincs az a szuka, akinek édesebb és hívogatóbb lett volna a vére... De most ez van, és itt egyáltalán nem arról van szó, hogy szerelembe bocsátkozzak ezzel itt.
A Bestia mindeközben remekül szórakozik rajtam és az egész kialakult helyzeten. Mivel jobb nekem, ha nem kezdek el agyalni, így teljességgel átengedem magam neki és az ő érzéseinek, szavainak. Felhördülök, most már mindkét kézfejem mancsokká alakulva kapaszkodik bele Shila bőrébe és húsába, újabb adag vért fakasztva a testéből. Ahogy sikerül megkapaszkodnom, még egyáltalán nem gyors, de annál inkább erőteljes és ritmusos lökésekbe kezdek, melyek erejétől egy ember már rég feladta volna. - Te itt mindenki kurvája leszel... Közlöm vele a száraz tényeket, majd hirtelen elkapom a torkát, felsőtestemmel pedig a hátára simulok, hogy szavaim lehelete fenyegetően csiklandozhassa a fülét. A lökésekkel közben nem állok le, satuként fogom a torkát és úgy folytatom. - Neked itt nem lesz szavad, vagy jogod... Legalább is addig biztosan nem, amíg nem produkál többet ilyen masniba kötött attrakciókon kívül. - Az utolsó kölyköm is többet ér egy menekülő szukánál... A megszégyenítő szavak és gondolatok azok, amelyek ebben a helyzetben leginkább fel tudnak izgatni. Nőt láttam már eleget, és ez a példány nem tartozik a magas kategóriába. Ennek ellenére egy hirtelen mozdulattal abbahagyom a lökéseket és kiszállok belőle. Ha már úgyis a torkát fogom, hát akkor annál fogva emelem fel őt a földről és egy erőteljes mozdulattal dobom el pillekönnyű testét a legközelebbi kanapé felé. Szánalmas... És ez a helyzet már-már vicsor szerű vigyort húz a pofámra, ahogy teljes és szilárd nyugalommal utána lépek. A landolásától függően a hátára fektetem, a támla felőli lábát a plafon felé emelem, a másik kezemmel pedig a feneke alá nyúlok, és emelem magammal egy szintbe a csípőjét, miközben fél térddel magam is a kanapén vagyok. - Ne nézz rám, mert undorodom tőled... Köpöm felé a szavakat, hogyha esetleg felém fordítaná az arcát. Nem érdekel, csukja be a szemeit vagy nézzen oldalra, de... Még csak meg se próbáljon a szemembe vagy az arcomra nézni. Újabb kegyetlen mozdulattal hatolok belé, de ezúttal már minden habozás nélkül kemény tempót diktálok. Hallom a testünk csattanását, figyelem a lélegzetét, s közben a magam állatias hörgésére is felfigyelek. Hátravetem a fejem, ahogy egyre intenzívebben feszül rám odalent, az élvezettől a testét tartó mancsaim megfeszülnek és újabb vérpatakokat indít útjára a szorítás. A kezemben van ő, az élete. Ha bármi olyat tesz, vagy mondd, amit ebben a helyzetben nem viselek szívesen, azonnal megölhetem. A gondolat csak még jobban beindít, az élet és a halál közötti vékony cérnaszál csak még jobban felizgat, ez pedig érződik is a testem minden megfeszült izmában.
Egy pillanatra elemi erővel csap meg az érzés, hogy fogjam be a szám. El is hallgatok kissé megszeppenve, hogy aztán harag és düh munkálkodjék bennem, mikor befogja az ismét megszólaló számat. Kedvem lenne most beleharapni az ujjába. De tényleg. Amikor a medencémnél fogva magához ránt felsikoltok. Hitelen merül el bennem, teljesen és ez koránt sem minden fájdalom nélküli. Egy pillanat alatt változtat a helyzeten és mire feleszmélek már a fotel támlájának nyomja a fejemet komoly erővel. Felszisszenek az érzéstől, s mikor a húsomba maró kezét megérzem ismét egy fájdalommal teli sikoltás hagyja el a torkomat.
Teszek rá, hogy ki hallja vagy ki nem. S bár szinte azonnal összeforr a sebem, - hiszen apámtól a gyógyulás ajándékát kaptam a vérvonalával együtt - mégis a fájdalmat rémesen rosszul tűröm. És hiába gyógyulok gyorsabban a többi farkasnál, a fájdalmat ugyanúgy érzem minden egyes alkalommal. Ahogy mindkét keze átalakul és végigmarja a bőrömet, néhol a húsig hatolva. Hirtelen túlságosan is ismerős a helyzet, deja vu lesz úrrá rajtam. Van egy farkas, egy farkas, akit szerettem. De ez a farkas szinte félholtra vert, majd megerőszakolt. Ezt senkinek nem mondtam el. Csak a kozmetikázott történetet. És most ismét megtörténik.
Megint, sőt... ez még rosszabb lesz ennél. Százszor, sőt ezerszer. Érzem, ahogy fájdalmasan gyors gyógyulásnak indul minden sebem. És újra élem minden egyes múltbéli történést is, nem csak a jelenlegit. Az alfa lehet nincs tisztában vele, de Jared pontosan tudta, hogy gyorsan regenerálódom. És szándékosan fakasztott vért újra meg újra... Castor hála égnek ezt nem teszi meg. Testem már így is remeg, olyan erőteljesen és ritmikusan mozog bennem. Muszáj a fotel támlába kapaszkodnom, hogy valamennyire ellent tarthassak neki. Ám ezzel nem éri be, olyan ítéletet mond ki rám, amitől szinte megszédülök.
Még jó, hogy kapaszkodom a fotelbe. Hirtelen köpni-nyelni nem tudok és a torkom is kiszárad a fojtogató sírástól. De visszaszólni ezúttal nem merek. Nem is tudnék, mert a mancsával a torkomat ragadja meg, miközben egészen rám hajolva folytatja a gyors mozgást bennem. Fenyeget és elnyom, a semminél is kisebbnek, védtelenebbnek érzem most magam. Már a könnyeim is eleredtek. Nem azért, hogy azt mondja utolsó leszek az utolsók közt is. Erre volt időm felkészülni. A tudat, hogy képes lenne odavetni a falka hímjei elé koncként azt nem bírom könnyek nélkül. Némán, hangtalanul zokogok, legfeljebb az arcomon láthatja vagy a mellkasom emelkedéséből vezeti észre a dolgot.
Megdöbbenek s egyúttal fellélegzem, amint kiszáll belőlem. Ám korán örülök, még közel nincsen vége. A torkomnál fogva emel fel, így lábam se éri már a talajt; hogy aztán a kanapéra hajítson egy laza csuklómozdulattal. Nagyot nyekkenve érek földet, s a frissen begyógyult bőrömről ismét lejön a klazúr. Utánam jön, persze, hogy utánam. Ismét megragad, hogy aztán az egyik lábamat az égnek emelje olyan pózba, amiben soha senkivel nem tettem eddig. Arcom könnyeimtől maszatos, de mivel gondosan sminkeltem nincs mi szétfolyjon rajta. Mikor felszólít rá se nézek, inkább lehunyom pilláimat.
Nem akarom ezt csinálni, már kb. az első erőszakos megnyilvánulása után elment mindentől a kedvem. Pedig próbáltam jó pofát vágni hozzá, de nem megy. Vadul tesz a magáévá, s egyre kevésbé vagyok már nedves. Szinte mindenem összeszorul tőle odalent, zihálok, de próbálok minél kevesebb hangot kiadni magamból. Már így is túlságosan élvezte ezt az egészet. Úgy öleli körül ölem a farkát, mint valami satu. A mancsai pedig ismét megmozdulnak, újabb és újabb sikoltásra késztetve. A számat már véresre haraptam, de nem bírtam ki a fájdalmat. Az talán az egyetlen dolog, amit sose bírtam igazán.
Pontosan érzem, szinte szivárog a bőrömbe a mámora, amit érez. Az életem a kezében és ettől, a hatalmasság érzésétől indul be még jobban. Ráadásul könnyűszerrel végezhet velem mire kettőt pislogok. Olyan marhára ismerős ez a helyzet és épp emiatt végtelenül szánalmas is. Jared elől menekülök, hogy aztán egy másik farkas, sőt az egész falkájának a játékszere legyek. Talán tényleg elment az eszem. Egy idő után a múlt és a jelen képei összekeverednek lehunyt szemeim mögött. Belenyugvóan tűröm, hogy belém mártsa úja és újra a rúdját, no meg véresre marcangoljon. Fel-felsikoltok még, amikor egy-egy fájdalomhullám rázza meg testemet.
Ám egyre inkább úgy érzem, hogy tényleg elég volt és nem bírok el több fájdalmat és megaláztatást elviselni. Mindeközben persze önkéntelenül is megfeszül a testem, s így Castort és a farkasát ez még közelebb juttatja a kielégüléshez. - Elég... nem... nem bírom.... tovább... hagyd... abba... Jared... nem... akarom... elég... volt. - Nyögöm összeszorított szemmel, miközben továbbra is véresen fekszem alatta, de már próbálom eltolni magamtól. Még nem vagyok annyira magamnál, hogy felfogjam Castor és nem az exem az, aki ismételten kis híján élet és halál mezsgyéjére próbált lökni. Ahhoz ki kéne nyitnom a szemeimet, de megtiltotta, hogy egyáltalán rá nézzek. Tudom, érzem képes lenne most megölni, ha feldühítem.
Rettentően örülök, hogy végre produkál valamit. Valami olyat, ami egyszerre emberi, természetes és állatias. Most pontosan tudja, hogy a helye, nem képzeli magát szemernyivel sem többnek, mint ami. Egy közönséges szuka, aki a világot járja és védelemért esedezik. Hát, ha nem tetszik a tőlem kapott védelem, mehet amerre akar. Sajnálnám a rá fordított és elpazarolt időt, mert még a dugás alatt sem produkált semmi olyat, amire azt tudnám mondani, hogy nekem megérte. Érzem a félelmét és azt, hogy mennyire nem akarja ezt az egészet. Talán egy életre nyomot hagy majd benne mindez, valamint legközelebb talán majd jobban megfontolja, hogy milyen könnyedén kínálja fel magát egy Alfának csak úgy, szinte a semmiért. A Bestia meghempereg a szukából áradó érzelemkavalkádban, fekete bundájára szinte látványosan tapad rá a rettegés szürkesége, amit gyanítom, hogy a falkám többi tagja is megérzett. Érezzék csak, hallják meg a sikolyait ennek a jelentéktelen pontnak a farkasok között. Az enyéimből soha nem lesz ilyen földönfutó féreg, aki kegyelemért könyörög... Azért elgondolkodok, hogy vajon miféle torz emlékek elöl menekül ennyire elszántan, hogy még arra is képes, hogy ennyire behódoljon és eltűrje mindazt, amit vele teszek... Szívesen megismerném közelebbről a Latrót, aki az ölembe kergette Shilát... Mindeközben a tempón egy hangyányit sem lassítva adom neki azt, amit megérdemel. Egyre szárazabb, így muszáj vagyok felé hajtani a fejem, és gyakorlottan ráköpni az ölére, hogy a saját zökkenőmentes utamat továbbra is biztosítani tudjam. Most először veszem szemügyre, mégis miféle adottságokkal van megáldva a lába közt, de még csak a formája, a belőle áradó szag sem tetszik. Kéjem és vágyam táplálója továbbra is a hatalom és az erőfölény. De ez nekem teljesen rendben van így, nem is várok mást. Miután újra csúszik, megint hátravetem a fejem. Érzem, hogy egyre közelebb jutok a csúcshoz, bár azzal tisztában vagyok, hogy nem ez lesz életem orgazmusa. Ennek ellenére a szemfogaim kissé megnyúlnak,lehunyt szemhéjam alatt a farkas parazsa ég, és még egyszer utoljára belemélyesztem a karmaimat a fenekébe és a combjába. Az ütemes és vad tempót a gyomromból feltörő hörgések kísérik, a basszust pedig a combomnak csapódó feneke adja "nászi" táncunk alá. De pont, amikor már oly' közel járok... Amikor végre befejezhetném, a szuka egy idegen hím nevén szólít, és ez minden mozdulatot, de még a zihált levegővételt is megszakítja bennem. Elnyújtott morgással hajtom le a fejem, hogy az arcát kémlelhessem végig. Hosszú pillanatokig próbálom értelmezni az imént elhangzottakat, gondolatban ízlelem a nevet.. Igen, mintha Salem említette volna ezt a nevet... Tehát eszébe juttattam az üldözőjét. Csodás. Nekem azonban sem időm, sem kedvem, sem energiám nincsen ahhoz, hogy ezzel a drámával foglalkozzak. Durván kiszállok belőle és tolom el magamtól, mint egy bűzős húscafatot, idegesen húzom vissza a nadrágomat. Majd visszasétálok Shila mellé és a hajánál fogva ragadom meg, húzom le a kanapéról, egyenesen a kijárat felé úgy, ahogy van: meztelenül és véresen. - Ez borzasztóan szánalmas volt. Közlöm vele miközben a makulátlanra tisztított szőnyegen húzom őt elegáns léptekkel, mintha csak egy szánkót húzó gyerek lennék. Kezem az ajtó kilincsére teszem, kinyitom és egy ismerős mozdulattal vetem a folyosóra a nőstényt úgy, hogy a szemközti falon koppan. - Nem tudom, hogy így mihez fogok kezdeni veled, ha már a dugásra sem vagy alkalmas. Keress magadnak egy szobát az emeleten és ne kerülj a szemem elé. Untatsz. Rá se nézek, ahogy a közlöm vele ezt az elbocsátó szép üzenetet, csak becsukom magam mögött az ajtót. Mintha lenne némi papírmunka, amit egyeztetnem kellene Benjie-vel... Pompás, két szerencsétlen egy nap alatt... Megigazítom a nyakkendőmet és a zakóm gombját, majd egy szánakozó pillantásra sem méltatva lépem át a folyosó padlóján az összetört és elesett nőstényt. Hiába, valamikor meg kell tanulnia, hogy végső soron mindenki csak magára számíthat.
Kezdőlap
