A Farkaslak egyik földszinti lakása az enyém, ami több szempontból is előnyös. Főként azért, mert így Cézárnak se kell egy erkélyről kiugrálnia, ha kiszólítja a szükség. Idebent nincs szarás. Van neki alomja, de azt csak a folyóügyei elvégzésére használhatja. A nappalimból nyílik egy ajtó a verandára, amit általában csak nyaranta szoktam használni, ha nem akarok a főbejáraton bejönni, és a folyosókon végigsétálni, hogy odabent találhassam magam a saját lakásomban. Cézárnak általában résnyire nyitva szoktam hagyni a nappali egyik ablakát, hogy azon keresztül oldja meg a ki-be flangálását a környék, és a lakás között, de most azt az ablakot eltorlaszoltam az előre húzott szekrénnyel, így kivételesen a verandára nyíló, üvegezett ajtót nyitottam neki ki résnyire, amin keresztül ki is hussant a hóba. Szereti a havat, nyakig hólé-csatakosan szokott hazajönni pár órás távollét után. Pár hete már, hogy kiheréltettem Lavant dokival, és már most másabb a viselkedése, mint annak előtte. Ráadásul a húgyszagot is könnyebben elviselem, mert nincs meg benne az a jellegzetes aroma, ami egy ivarérett kanmacskáéban megvan általában. Hogy miért is húztam előre a szekrényemet? Ház azért bassza meg, mert valahogy szú került a lakásomba, ami nekiállt felzabálni a parkettámat, és folyamatosan csámcsognak ezek a nyamvadék dögök, amik amellett, hogy idegesítőek, még kárt is okoznak, és ha nem sikerül kiirtanom őket, akkor szedhetem fel az egész parkettot, és parkettázhatok újra, mert még a billiárd asztalom is fából van. Egy darabig most biztos nem fogja visszatolni a képét, mert az etanol maró szagát még én is nehezen bírom, amit töményen a parkettára locsolgatok, és dörzsölöm bele egy rongy segítségével. Elvileg ettől elpusztulnak ezek a nyomorultak, aztán majd meglátjuk, hogy mennyire bírják… Miközben bedörzsölöm a parkettába, halk nyikordulást hallok az ajtó felől. Ha nem érezném meg az idegen szagot, valószínűleg azt gondolnám, hogy mégiscsak Cézár tolta haza a pofáját, ám a hívatlan látogatóm nem Cézár… Kifordulok az ajtó felé, majd oldalra dőlve a jövevényre pillantok. Még egy macska? Még sose láttam erre. Remélem nem Cézár küldi a haverjait, mert nem vagyok szeretetkonyha, hogy minden jöttmentet etessek. - Mi van cica, eltévedtél? – Dobtam le az alkoholos rongyot a földre, majd kezeimet macinacimba töröltem, és a macska után indultam, aki erőteljesen szaglászba befelé botorkált. Furcsa volt, mintha beteg lenne, a mozgása legalábbis nem olyan, mint egy normális macskáé. - Hopp! – Fülön csíptem… vagyis elkaptam a grabancát, majd felkaptam a kezembe. A saját szaga mellett megcsapott egy másik szag is. Egy számomra ismeretlen vérfarkas szaga, emellett a falkaszag is kiérződött. Nocsak… új lakónk van, és én nem is tudok róla? – Hol a gazdád, hm? – Vakargattam meg a nyakát, amin nem volt nyakörv, amiről legalább a nevét megtudhattam volna…
Miért kell a macskáknak folyton bajt kevernie? Egon lázasan kutakodott a lakásában Gyagyást keresve, de sehol nem találta. Szaga minden helyiséget átjárt, és mivel Egon ritkán szellőztet, így képtelen volt eldönteni, hogy a macsek vajon még a szobában van elbújva, vagy már meglógott játszópajtást keresni. Nyakkitekerős, fojtogatós, és benzin segítéségével felgyújtós gondolatai között ugrálva lázasan emelte fel a hálószoba szőnyegét, hátha az alatt van. Sejtette persze, hogy látná, ha ott tanyázna, de már tényleg tűvé tette a lakást, és egyéb ötlete nem támadt. Megszökött a nyavalyás, és még csak üzenetet sem hagyott merre ment. Mérgében felbontott egy üveg Johnnie Walkert és nagyot húzott a palackból. Most ki kell mennie és vadászkutyaként kell körbeszaglásznia az épületet és a közeli erdőséget. Félhomály volt már, ami nem újdonság, hiszen december környékén alig volt másfél órányi nappaluk, ráadásul a hideg is eléggé csípős tud lenni itt, fent a hegyen. Kabátját és bakancsát magára véve kilépett a lakásból, és követte Gyagyás szagát, ami eleinte elég egyszerű volt, a folyosó ezen részén többször vissza-vissza fordulhatott, mert a macska nem szeretett sehová Egon nélkül menni, így valószínű nagyfokú bizonytalanságot érzett a helyzetében. Aztán végül nyilván mégiscsak rászánta magát egy kis délutáni kalandra, bár fogalma sem volt Egonnak, mikor és hogyan szökhetett ki. Mindegy is, vont vállat magában, úgyis meg fogja találni és akkor, majd válogatott kínzások közepette fogja értésére adni, hogy ő túlságosan elfuserált önálló felfedezések véghez viteléhez. Bár a jelek szerint egész jól elboldogult. Lehetséges lenne, hogy csak megjátssza Egon előtt a retardáltat? Keresztül kasul bolyongott a rengeteg folyosó és kereszteződéseik forgatagában, míg végül rátalált egy elég friss illatmaradványra. Ha nem lenne lehetetlen, azt gondolná, hogy Gyagyás direkt mászkált fel alá, csak azért, hogy megtévessze őt a követésében. De ebből nem fog enni a nyavalyás Gyagyás, hiszen Egon már jó úton halad. Kinyitott a csukott ajtót, ami kivezetett a házból. Itt valószínű a macska talált egy cinkos vérfarkast, aki előzékenyen kieresztette, de sok szag fedte egymást, így nem volt lehetséges tökéletesen beazonosítani az elkövetőt. Még jó, hogy Egon elméjében a lakás macskaszag koncentrációja folytán, élesen élt Gyagyás illata, különben jóval nehezebb dolga lett volna a vékony illatfoszlányt követni. A macska elég nagy kört írt le. Kiment egy darabon az erdő felé, és Egonnak nem egyszer le kellett rendesen guggolnia, hogy a kezdődő erős szél ellenére is követni tudja a nyomot. Majd elfordult, viszont ezután vagy húsz yardon keresztül négykézlábra kellett ereszkednie, és úgy szaglászni ide-oda csapkodva a fejét, hogy képes legyen követni a szagát. Elgondolkodott, hogy talán átváltozik farkassá, akkor nem festene annyira röhejesen, de elvetette az ötletet. Túlságosan hidegnek érezte a levegőt, hogy meztelenre vetkőzve átalakuljon. A ruhás változást pedig hanyagolni szerette volna, főleg, hogy sötétkék széldzsekije viszonylag új még. Előbb utóbb végre erősödött az illat, egy szélvédettebb hórakás mögött, a macska pedig ismét irányváltoztatással lepte meg szerető gazdáját, ami egyenesen visszavezetett a Farkaslakhoz. - Esküszöm, kinyírlak - búgta az orra alá, majd felegyenesedett és szaglászva becélozta a verandás ajtót, ami úgy tűnt résnyire ki van nyitva. Nem volt még teljesen biztos benne, hogy ott találja kedvencét, így amikor újra gyengülni kezdett a szag, megint négykézlábra vetette magát, és úgy folytatta vadászkutya karrierjét. Végül, amikor tutira vette, hogy Gyagyás bement a verandáról a nyitott ajtón át, felegyenesedett, térdéről és tenyeréről lesöpörte a havat, majd határozott léptekkel elindult a bejárati ajtó felé. A bent lakó farkas szagát könnyedén megérezte, hiszen az illatkoncentrátum sokkal erősebb, a szellőztetés ellenére is. A pajzsa viszont fent volt, ezért nem érzett odabentről semmit, de jelen pillanatban nem változtatott ezen az állapoton. - Hahó - köszönt be, majd zörgetett az ajtó üvegén - van itthon valaki? - kérdezte be a résnyi ajtónyíláson. Érezte ugyan a farkas szagát, de az nem jelenti azt, hogy a tulajdonos otthon is van. Nem látott nagyon belülre, és nem akart leskelődni sem, bemenni invitálás nélkül meg végképp nem szándékozott. Így türelmesen várt, hogy jön-e válasz, miközben ujjait mozgatva igyekezett a ráolvadt hólé és a hideg egyvelegének hatását, valamelyest csökkenteni.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Nem kezdek őrült rohangálásba, hogy megkeressem a macsek gazdáját. A macskák ha akarnak, akkor hazatalálnak, na meg ha a gazdájának feltűnik, hogy eltűnt a kedvence, szerintem úgyis a keresésére indul. Cézárt én is keresném, ha annak a gyanúja állna fenn, hogy elkóborolt. Amennyire szereti a szoba melegét, nem nagyon szokott kijárni… maximum ilyenkor császkál a környéken, ha én is itthon vagyok, és tudja, hogy nem fagy szoborrá az ajtó előtt, mire beengedi valaki. Régen nem rajongtam kifejezetten a macskákért, de amióta Cézárral ketten maradtunk, egész megkedveltem a szőrcsomók társaságát. Ami a legjobb bennük, hogy lehet nekik dumálni, és nem pofáznak vissza. Maximum nyávognak, de az nem zavar annyira. - Szereted a lasagne-t, pajti? – Mivel egész jól elvan a kezemben, ezért gyanítom, hogy kézhez szokott. A hűtőmhöz sétálok vele, majd kiveszem belőle a maradék lasagne-t, és bevágom a mikróba, hogy egy kicsit megmelegítsem. - Cézár szereti. Találkoztál már vele? – Úgy dumálok a macskának, mintha tényleges párbeszédet folytatnánk. Mégse néznek akkora hülyének, ha egy macskához beszélek, mintha egy vázához beszélnék. A macska legalább élőlény. A mikró pittyen, kinyitom az ajtaját, majd a tányért a pultra teszem, és az ölemből felteszem rá a macskát is. - Jó étvágyat, mind megeheted. – Simogatom meg a szőrcsomó fejét, majd nézem, ahogy nekiáll zabálni. A kajálás felénél járhat, amikor farkashallásomnak köszönhetően felfigyelek a közeledő léptekre… aztán meghallom a zörgetést is, és a hangokat is. - Igen! Gyere be! – Kiáltottam ki. A macska egy pillanatra megállt az étkezésben, a hang irányába kapta a fejét, majd tovább folytatta a kajálást. Volt egy olyan gyanúm, hogy megérkezett a gazdája. Mivel a konyhasarok egy légtérben van a nappalival, ezért könnyen kiszúrhatott engem is, és a macskát is az érkező férfi. - Bocs a szagért meg a kupiért, de épp szú-irtás közben vagyok. – Szólalok meg, majd végigmérem. Eddig még nem láttam, viszont érezem még az alkoholszagon át is a falka szagát rajta, szóval valószínűleg nemrég csatlakozott közénk. Minden új tagot én se ismerek… ismerhetek. - Ha jól sejtem, ő itt a te macskád!? – Simogattam meg a szőrcsomó fejét, aki két pofára tömte a lasagne-t, még a homloka is darált húscafatos volt. - Csípi az olasz kaját. – Jegyzem meg. - Még öt perce sincs, hogy bejött hozzám. Gondolom megérezte Cézár szagát, és szimpi volt neki a hely… vagy az alkoholszag. – Futott széles mosolyra a szám. - Ja, Cézár egy macska. Pontosabban az én macskám. Lehet, hogy találkoztál már vele… oroszkék-fehér… herélt kandúr… morcos tekintet… Utóbbi azért, mert pár hete kiheréltettem. – Tettem hozzá vigyorogva. - Elvis vagyok. – Mutatkozok be. – Kérsz egy sört… vagy valami erősebbet? Van itthon jófajta vodkám is…
Egy férfi hangját hallotta, aki egyből le is tegezte látatlanban, és ha több időt töltött volna családja remekbe szabott kis otthonában, amit aztán kellemes kriptává változtatott egyetlen éjszaka alatt, akkor talán zokon vette volna az udvariatlannak hatható megnyilvánulást, de Egon csak elmosolyodott és úgy döntött ő sem fog ezután kimért sznobot játszani, hanem felveszi közvetlen stílusát. - Szervusz – köszöntötte, amint belépett és egyből el is mosolyodott, ahogy meglátta Gyagyást éppen valami íncsiklandó lakomát fogyasztani, amihez saját magának is gusztusa támadt, ezért össze is futott a szájában a nyál. Ahogy a kinti levegőmozgás megszűnt, amikor résnyire csukta maga mögött az ajtót – próbálva pontosan olyan állapotban hagyni, ahogy találta - megérzett még egy szagot, ami talán egy másik macskához tartozhatott, valamint a borszesz kellemetlen bűzét, és igyekezett nem elfintorodni a szagtól, nehogy hát tulaja esetleg még félreértse a dolgot. - Nem gond – meg akarta kérdezni, hogy levegye-e a lábbelijét, de elég volt egyetlen hófoltos nyomát észrevennie, hogy egyből neki is álljon kikötözni a fűzőt, és lerángatni magáról a bakancsot. – Szú? Alattomos jószágok, képesek az emberre dönteni idővel a házat. - Igen az enyém, bocs, ha kellemetlenséget okozott neked – mondta, persze nem úgy tűnt, hogy valóban baja lenne a macska kajáltatásával, de az illem azért megkívánja. - Nem csodálom, ki ne szeretné? – vigyorodott el, bár fel sem tűnt neki, de személyként utalt Gyagyásra, amit ritkán tett meg, de látva az emberi kaját, amit magába töm, csak úgy tudta elviselni ezt, ha tudat alatt felemeli őt az állatok világból és szinte emberi személynek tekinti. - Lehet bár szerintem a szaglása teljesen odavan. Többnyire a macskák fújnak rám, a kutyák meg megveszekedve ugatnak, ha a közelükbe megyek. Gyagyás viszont nem fél tőlem, szóval valami lehet nincs rendben vele – utalt Egon az állat fejének degenerált tartására, és néha előforduló rángásaira. Bár ezekből a tünetekből nem tudni, hogy a macska a másik vérfarkas előtt mit produkált. Megint eszébe jutott, hogy lehetséges-e az, hogy Gyagyás tényleg csak megjátssza-e előtte a retardáltat. - Ó, szegény, amúgy szép neve van – jegyezte meg Egon, bár ilyen nevet inkább kutyáknak szoktak adni, de a macskának sem rossz név. A heréltetésbe meg inkább bele sem akart gondolni, bár már késő volt. Neki nem lenne szíve Gyagyást hentes kézre adni, akkor inkább felfalná, vagy agyonverné egy elektromos palacsintasütővel. – Még nem találkoztam vele, de valószínű, ha megérezné a szagom, messziről elkerülne – grimaszolt Egon gondterhelten. Gyerekkorában sok kutyájuk volt, és szerette is őket, ők pedig viszont szerették, de miután vérfarkassá vált az állatok többnyire acsarogva adták értésére, hogy nem kérnek a barátságából. - Egon Candvelon – nyújtott kezet Elvis felé, majd Gyagyást figyelte, ahogy két pofára tömi magát. – Egy sört elfogadnék – mondta, bár igazság szerint a whiskyit jobban szerette, de nem akarta költségekbe verni vendéglátóját. Viszont eléggé megszomjazott a macskája utáni expedícióban, ezért egy sört elfogadott, de feljegyezte magának, hogy Elvisnek tartozik, egy macskabendőnyi lasagne-vel, valamint egy doboz sörrel. - Kösz szépen, hogy megetetted – mondta egy mosoly kíséretében – bár fogalmam sincs, hogy szökött meg a lakásból, de ki kell derítenem főleg ezek után, mivel a finom kaja miatt, mindennap itt fog nyávogni az ajtódban – tette hozzá vigyorogva.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Én a hangtól vagyok rosszul, amit kiadnak, miközben zabálják a fát. Egész nap csak a sercegés, meg a rágcsálás. Az őrületbe kerget… ráadásul Cézár is folyton ott ólálkodott, mert ő se tudta mi a fene az. Remélem megdöglik ettől az összes kis rohadék. Pont karácsony előtt kell miattuk szétbarmolnom az egész nappalit. Tele vagyok fával. Ha ezek elterjednek, bonthatom szét az egész lakást, és cserélhetek ki mindent. Arról már nem is szólva, hogyha átterjed más lakásába is, akkor baromira nem fognak szeretni. Franc tudja, hogy kerültek ezek be ide… - Egyáltalán nem voltam elragadtatva attól, hogy ilyenekkel kell szórakoznom. Alapvetően szeretem magam fából készült dolgokkal körülvenni, mert közelebb hozza a természetet, de még nem jártam így életem bő háromszáz éve alatt. Egyetlen egyszer se támadt be szú-hadsereg. - Kellemetlenséget? Dehogy… csak nem tudtam, hogy van itt más macska is. – Lynx macskáját ismerem, de ahogy a hím is új… úgy a macskája is új még itt. Kíváncsi leszek, Cézár mit fog szólni hozzá… - Gyagyásnak hívod? – Kérdezem kicsit fennakadva a néven. Mondjuk az ő macskája. Egy kicsit tényleg furán viselkedik az állat, de én ilyen degradáló nevet nem adnék neki. - Én sose csíptem a macskákat… hét éve kaptam születésnapomra a volt asszonytól meg a kölyköktől. Kisebb szívrohamot kaptam volna, ha ember lennék, amikor megláttam, hogy egy macska… de aztán összepajtiztunk. Azóta egész jól megvagyok a macskákkal, és a farkasom is sokkal jobban megtűri őket. Gondolom megérzik, hogy nem vagyunk ellenségesek velük szemben, és azért nem félnek annyira tőlünk, mint a többi vérfarkastól általában. – Vonom meg a vállamat, mert ez csak következtetés. Nem tudom, hogy így van-e, az viszont tény, hogy a macskák nem szoktak rám fújni. Nem mindegyik engedi magát megfogni, valamelyik elfut előlem, ha közelítek, de nem fújnak rám. Totálisan úgy viselkednek, mint bármilyen más ismeretlen emberrel szemben. Amelyik barátságosabb az idegenekkel is, az megengedi, hogy megsimogassam. Gondolom Gyagyás is megérezte rajtam, hogy macskakedvelő vagyok, ezért nem tiltakozott hevesen, amikor felfogtam a kezembe. - Nem kell sajnálni. Folyton jelölgetett, meg lepisált mindent idebent. Folyamatos volt a territórium harc közöttünk. Most legalább megoldódott ez a probléma. Egyébként se volt a közelben nősténymacska, akin kiélhette volna a kangörcseit, úgyhogy egy felesleges problémától szabadítottam meg őt is, meg magamat is. – Gondolom tudja, miről beszélek. Nem úgy tűnik nekem, hogy Gyagyás kint tartott macska lenne… én nehezen viseltem el a jellegzetes kan húgyszagot a lakásban, és azt, hogy mindent lepisált, hogy megjelölje. Én mondjuk Fürkész vagyok, szóval eleve érzékenyebbek az érzékszerveim, mint más farkasoknak, úgyhogy engem hatványozottan zavart ez. Inkább kigolyóztattam, mint kitekertem volna a nyakát. Még ha golyók nélkül is, de legalább életben van… - Mi már négy éve itt fent lakunk, Cézár megszokta, hogy vérfarkasok között él, szóval csak azokat kerüli el, akiken érzi, hogy utálják a fajtáját. Nem tartom valószínűnek, hogy elkerülne. Már csak azért sem, mert ha megérzi rajtad Gyagyás szagát, akkor a kíváncsisága feléd fogja húzni. – Ismerem jól a macskámat. Csak idő kérdése, és be fog mutatkozni az új lakóknak. Egonnak is, és Gyagyásnak is. - Elvis Dunway. – Mutatkoztam be én is a teljes nevemen, ha már ő is úgy tett, meg persze elfogadtam a felém nyújtott kezet is, és megráztam. - Rendben. Ülj le nyugodtan. – Mutattam a pultnál levő krokodilbőr bevonatos bárszékekre. A macskája még úgyis javában tömte a lasagne-t, szóval ha csak nincs sürgős dolga, felőlem maradhatnak még. Legalább én is tartok egy kis pihenőt. Attól az alkoholszagtól kezdtem már kicsit bekómálni. Kivettem a hűtőből két üveg belga barna sört, majd szabad kézzel lekaptam róluk a fémkupakokat. - Poharat? – Kérdezem, miközben a pulton elé csúsztatom az egyik üveg Malheur-t. Én a magam részéről üvegből iszok csak sört. Egyedül a dobozos sört szoktam pohárból, a csapoltat meg korsóból inni. - Megtalálják a módját mindig, ha le akarnak lépni. Én alábecsültem a macskákat mindig, de Cézár bebizonyította, hogy sokkal több eszük van, és rafináltabbak, mint hinnénk. Jöhet, engem nem zavar… esetleg Cézár fogja nehezményezni, de majd lerendezik egymás között… - Ültem fel én is az egyik bárszékre, majd ha kért poharat, akkor leteszem elé azt is, ha nem, akkor meg iszok egy kortyot a sörömből. - Mikor csatlakoztál? - Érdeklődök. Gondolom páran feltették neki ezt a kérdést, talán a könyökén jön már ki, de engem tényleg érdekel.
Egon nem nagyon tudott mit felelni a fickó bajára, jó lett volna valami okossággal előállni, de minduntalan csak az jutott eszébe, hogy ha nem válik be az etanol, akkor újra megpróbálhatja, csak ezúttal egy égő gyufát is dobjon rá. A szúk biztosan megdöglenének, persze az is lehet, hogy az egész Farkaslak leégne. Ebben az esetben persze tényleg nem lennének boldogok a szomszédok. - Remélhetőleg elég lesz az etanol – mondta miközben fülelt a kisjószágok csámcsogására. Remélte, hogy nem fog tovább terjedni, bár igazából nem nagyon hitte, hogy ellen tudnának állni a borszeszkezelésnek. - Hát, én sem – jegyezte meg, miközben nézte Gyagyás mohó falatozását. – Rendes tőled, köszi. A lakás egyébként elég ízlésesen volt berendezve, bár tényleg sok volt a fa benne. Lehet ezért döntöttek úgy a szúk, hogy itt fogják berendezni a főhadiszállásukat a világuralom felé vezető rögös út első állomásaként. - Ja, egy kicsit fura szegény. Meg hát nem is tiltakozott a név ellen – vonta meg a vállát Egon. – Szóval valami rá jellemzőt szerettem volna adni neki. Általában Egon sem volt ellenséges az állatokkal, mégsem szerették a jelenlétét. Persze ez Indiában elég vicces eredményt tudott produkálni. Mármint Egon szempontjából vicces, a tehénéből és az alatta szörnyet halt fickóéból már nem annyira. Persze nem ő tehet róla, hogy a tehenek ennyire félősek, meg a város többszintes, lépcsőzetes kialakításáról sem. Fenének építették azt egy nagyobb dombra. - Hát nem tudom, kezdetben barátságos voltam az állatokkal, de mégis úgy futottak, mint a nyulak, amikor feléjük közeledtem. Lehet a zabolázatlan farkasomat érezték, később pedig már én viszonyultam nyilván tudat alatt barátságtalanul feléjük, az addigi negatív tapasztalataim alapján. Nem is tudtam lóháton ülni amióta farkassá váltam. A szekerek végében ülve tudtam utazni, és akkor is csak a hátasok öt-hat perces nyugtatgatása után. A macskákat amúgy alapból utáltam. Kutyás kölyök voltam, de aztán persze azok is acsarogtak rám – egy keserű mosolyt produkált és elgondolkozott rajta milyen is lett volna az élete, ha nem válik vérfarkassá. Természetesen már rég elpatkolt volna, viszont a családja nem halt volna bele az ő vérfarkasságába. De ez már régi történet, és általában nem szokta nagyon elvenni a kedvét a vidámságtól. Egon agyában megjelent egy kép a fickó elhangzott szavai hatására, és majdnem el is röhögte magát, tudta, hogy nem kellene szóvá tennie, de túlságosan nagy volt a késztetés. Szörnyen érezte volna, ha nem adhatja ki magából, ami eszébe jutott, így szinte megfontolás nélkül bukott ki a száján. - El tudom képzelni, milyen kemény harc dúlhatott egy 5 kilós macska és te közted – képzeletében megjelent, ahogy a macskája lehúgyozza a billiárd asztál lábát, a hím pedig területének védelme érdekében, szintén levizeli azt. A fenébe, miért is nem a szú hadseregre öntötték hólyagjuk tartalmát? Lehet az tökéletesebben megoldotta volna a kiirtásukat, mint a borszesz. - Talán, bár inkább valószínűbb, hogy haza rohan árulkodni, egy gonosz farkas miatt, aki veszélyezteti a létét – vigyorodott el Egon, bár igazából nem tartotta magát gonosznak. Ugyan miért is tartotta volna, hiszen mindig rendesen viselkedett a vérfarkasokkal. – De majd meglátjuk, főleg, ha Gyagyás sokszor szökik meg – húzta el a száját elgondolkodva. Tényleg rejtély volt számára, miként tudott meglógni a bezárt ajtón és becsukott ablakokon át. Kézfogás után Elvis hellyel kínálta és Egon élt is a felkínált lehetőséggel. - Kösz nem. Üvegből pont jó lesz – válaszolta őszintén, mivel valahogy jobban esett számára a poharat mellőzni az ivászatban. Kivéve, ha whiskyt iszik, mert azt többnyire nem üvegből szokta vedelni, bár volt már arra is példa. – Nahát, ilyet sem ittam még. Mármint barnát igen, csak ezt a márkát még nem. – Belekortyolt és elégedetten elmosolyodott. – Ez igazán jóízű, köszönöm. - Nekem vegyes érzelmeim voltak mindig a macskákkal kapcsolatban, már gyerekként is. Inkább nem szerettem őket, kivéve a kicsiket, mert azok még aranyosak voltak. A nagyok meg kezelhetetlen, drámaszakos tini lányoknak tűntek. - Akkor persze nem így fogalmazódott meg elméjében, de a lényege nagyjából ugyanez volt. Kényes kis teremtmények, akiket azzal meg lehet sérteni, ha csak egy kicsit mérgesebben nézett rájuk az ember. – Félek, a macskám alul maradna, főleg, hogy nem százas szegény – grimaszolt egyet, majd ivott a finom italból. - November végén – mondta, bár kicsit el kellett gondolkodnia, hiszen úgy repült az idő, mintha puskából lőtték volna ki. El sem nagyon akarta hinni, hogy már majdnem három hete itt rontja a levegőt a falkában. – Te azóta vagy falkatag, amióta itt laksz? – kérdezte érdeklődve. Szeretett tisztában lenni a tagok helyzetével. Persze Elvis korára és vérvonalára is kíváncsi lett volna, de ezt előbb utóbb úgyis megtudja. Főleg, ha Gyagyás rutinszerűen, fog lelépni a lakásából. - Egyébként tudsz róla, hogy a hegyen laknának mártírok? – tette fel a kérdést, ami a vérvonalak miatt jutott eszébe, és amire roppant kíváncsi volt. Persze akár még Elvis is lehetne az. Saját pajzsa fel volt húzva, így semmit nem érzett a másik jelenlétéből.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Cézárnak nem volt sok beleszólása. Bár a Cézár név ellen ki lenne az a hülye, aki tiltakozna!? – Kérdezem amolyan félvállról. Én elég gyakorlott vagyok ebben, hiszen mindig valami olyan ember nevét veszem fel álnévnek, aki maradandót alkotott a világnak. Elvis is ilyen volt, csak a manapság annyira kedvelt „tuc-tuc” zene valahogy a fiatalságnak jobban bejön. Nem is értem, komolyan. Na mindegy, ez nem az én bajom szerencsére. - Nem nézetted meg orvossal? Van egy jó dokim, igaz most félig vissza van vonulva, nem tudom fogadna-e új betegeket… de Cézárt mindig is hozzá hordtam. Ő volt az is, aki kigolyózta. Lehet bekajált valami mérgezett kaját még régebben, de megúszta a dolgot, aztán visszamaradt neki ilyen károsodás. Egyszer hallottam még a váróban ülve, hogy az egyik öreglány macskája ilyentől zakkant meg. Mondjuk az a macska lehetett már vagy tizenöt éves, szóval az lett volna a csoda, ha semmi baja nincsen. – Rántottam meg a vállamat. - Hát nézd. Amikor vadászni szoktam rájuk, előlem is futni szoktak. – Vigyorogtam rá. Egyébként ha nyugodt energiát sugározok, és nem vagyok farkasom alakjában sem, általában egész jól megtűrnek. Vannak olyan emberek, akiknek nem kell a vérfarkaslét ahhoz, hogy az állatok ki ne állhassák a közelségüket. Megérzik, ha nem szeretik őket… vagy mi. - Kemény is volt! – Jelentem ki magabiztosan. - Most gondold bele, mekkora önuralomra volt szükségem ahhoz, hogy ne tépjem szét, hanem próbáljam visszafogottabban a helyes irányba terelgetni. – Hát bizony volt olyan, hogy mérgemben telehugyoztam az alomtálcáját, hogy tudja már, ki az úr a háznál. Persze… ezzel is magammal csesztem ki igazából, mert az alomtálcáját is nekem kellett takarítanom, szóval túlságosan nem viselte meg a dolog. - Veszélyezteted a létét? – Pillantok rá kérdőn. Nem ismerem még a hímet, ezért nem tudom mennyi komolyság, és mennyi humor rejlik a szavai mögött. Most nem vetem be vérvonal képességem, hogy kifürkésszem… inkább rákérdeztem, ha hazudni próbál, azt így is úgy is megérzem. Szerintem férfi sört ne igyon pohárból… maximum korsóból, de korsóból is csak csapoltat. - Én se. A neten olvastam, hogy ez lett 2014 legjobb barna söre, szóval rendeltem belőle egy ládával, hogy megkóstoljam mit tud jobban, mint a többi. Amúgy tényleg egész jó kis folyékony kenyér… - Ennek örömére húzok is belőle egy jó nagy kortyot, majd felböffenek. - Én pont fordítva vagyok ezzel. Amíg kicsi volt, mindenre felmászott… rajta volt egész nap ez a hiperaktív pöröghetnék. A kölykök elszórakoztatták napközben, de mire én este hazaértem, ugyanúgy kikövetelte magának a figyelmet. Most már lehiggadt azért valamennyire… csak ez a jelölgetés ment folyton az agyára, de már ezt is megoldottuk. Azért kíváncsi vagyok rá, hogy mikor tolja be a seggét odakintről. – Intek az üveggel a résnyire nyitott ajtó irányába. - Elképzelhető. Meg aztán Cézárnak ez már hazai terep, míg Gyagyás még csak most ismerkedik a környezetével. - Vontam vállat. Igazából Cézárt ilyen szempontból nem kell félteni. Lynx macskája sokkal nagyobb nála, mégis van akkora egója, hogy arra is rámorduljon, ha épp olyanja van. Bár most, hogy meg lett fosztva a férfiúi méltóságától, remélhetőleg már visszavesz ezekből a dolgaiból. - Akkor még nem sok mindenkit ismersz, gondolom… És honnan evett ide a fene, ebbe a jégverembe? – Utalok konkrétan Alaszkára, nem kifejezetten Fairbanksre. Magamtól aztán ide nem toltam volna a pofámat, bár Szentpéterváron se volt sokkal jobb idő, mint errefele. - Áh, dehogy! – Legyintek. - Már negyven éve Fairbanksben élek. ’74-ben csatlakoztam a falkához… úgy ’90-ig laktam itt a hegyen a többiekkel. Aztán megnősültem, és 2010-ig bent laktam a városba. Amikor elváltunk az asszonnyal, akkor döntöttem úgy, hogy visszaköltözök ide. Nem volt épp békés a válás, szóval úgy gondoltam, hogy jobb minél távolabb. – Vigyorogtam bele sörösüvegem szájába, mielőtt újabb kortyot húztam volna belőle. - Hm… nem. A hotelben van egy csini kis szőke… meg egy dögös vörös. Idefent nincs senki. Vagyis… csak te. – Pontosítok… hiszen nem nehéz kikövetkeztetni a kérdése alapján, hogy kinek a vérvonalába tartozik.
Egon elvigyorodott a fickó megjegyzésén, bár szerinte a Cézár, borzasztó név egy állatnak. Nem is beszélve az árulókról, akik a névvel együtt járnak. A véleményét azonban megtartotta magának, ha valaki Cézárnak akarja elnevezni a macskáját, hát tegye, neki aztán édes mindegy. - Nem gondoltam még bele, hogy esetleg helyre lehetne hozni. Szerintem születésétől fogva retardált szegény – nézett kíváncsian Gyagyásra félre fordított fejjel – de, ha megadod a számát azt megköszönnöm. Hátha tud vele valamit kezdeni, ha még foglalkozik állatokkal – mondta egykedvűen. Valahol szeretett is volna segíteni rajta, mindazonáltal olyan kis bohókás, ahogy csetlik-botlik. Lehet nem viszi el az orvoshoz. Előfordulhat, ha meggyógyítják, akkor ő sem fogja megtűrni és világgá szalad. Ezt a dolgot rettentően meg kell fontolnia, és nem szabad elkapkodni. Majd lehet a macska véleményét is kikéri, persze nem várt többet nyávogásnál válaszként, de végül is, csak Gyagyás sorsáról van szó. Illik neki is beleszólnia a dolgokba, még ha csak egy nyervogást produkál akkor is. Egon jót derült a hím tréfáján. - Na, igen, akkor minden menekül – nevetett fel könnyedén. – Bár vadászatkor célravezetőbb lenne, ha nem. Mondjuk a túl könnyű vadászat meg lehangoló – vont vállat Egon. A menetszél a pofájába, a sár, vagy hó a karmai alatt, valamint a préda félelemtől bűzlő szaga elmondhatatlan élményt nyújt, legalábbis Egon számára. - Nem tudom elképzelni ennek ellenére – nézett kicsit értetlenül Egon. – Én valahogy sohasem éreztem gyilkos dühöt egy jószág iránt. Gyagyás akármit csinálhat, sosem fordult meg a fejemben, hogy széttépjem. Jó persze még elég kevés ideje él velem, és ő az egyetlen állat, aki megtűr, így lehet, csak szimplán emiatt nézem el neki a huncutkodásait. Egyébként sem volt Egon az a hirtelen haragú fajta, na meg ha a fenevad előkívánkozott volna jönni ő pedig nem akarta, akkor a sült kacsával szinte mindig képes volt lenyugtatni. A fickó pillantása és kérdése miatt Egon rájött, hogy a hím félreértette a megjegyzését - Mármint úgy értem, hogy a macska azt hinné, hiszen Gyagyáson kívül minden állat menekül tőlem – igazította helyre az előbbi mondatát, még mielőtt a fickó úgy gondolná, hogy tényleg képes lenne bántani a macskáját. Nem volt odáig értük szó se róla, de olyan kis szerencsétlenek, hogy nem pazarol a felfalásukra energiát. Most, hogy Gyagyás megvan neki, egy kicsit változóban a nézete a cicák iránt. - Mindig tanul a vérfarkas – vigyorodott el szélesen – jó választás volt – dicsérte meg még egyszer a sört. - Vannak saját gyerekeid? – kérdezte kicsit meglepetten. Úgy látszik az egészből ez az, amit leszűrt, és nem az, hogy Elvis mennyire nem szerette kicsiként Cézárt. - Nagyon is – helyeselt Egon, miközben újra meghúzta az üveget. - Hát nem nagyon, néhányunkkal már összefutottam, de sokaknak csak a nevüket, meg a lakásuk helyét tudom. Másokénak még azt sem, de hát idővel majdcsak összefutok mindenkivel, aki itt él, meg majd a hotelben lévőkkel is előbb utóbb, bár nyilván az sokkal lassabban fog menni. Egyébként letelt a tizenöt évem és útnak indultam a New Hampshire-i Berlinből. Bármelyik másik hely megfelelt volna, de Fairbanksre bökött az ujjam a térképen. A hideggel meg sohasem volt bajom, ráadásul a hosszú éjszakák elég vonzóak számomra – mondta őszintén, majd még hozzá tette. – Jó mondjuk nyáron az a másfél óra éjszaka nem túl jó, főleg teliholdkor, de úgy érzem, azért a hely kiegyensúlyozza önmagát. - Óh, értem, akkor már gyakorlatilag mindenkit ismersz, aki nem új itt – vonta le a következtetését Egon. Finom tapogatózásából Elvis kiszűrte, hogy mártír, de ezzel semmi problémát nem látott. Elég egyértelmű volt a kérdés feltevése után, és nem is szándékozott titkolni vérvonalát. - Hát, kár – vonta meg a vállát Egon – nehéz mártírokba botlani. Egyszerűbb lett volna, ha a hegyen is vannak, de mindegy, majd úgyis megismerem őket, ha rendeződnek a dolgaim, és látogatást teszek a gyógyítóknál. Mondjuk nem panaszkodhatok e téren, hiszen pont halloweenkor, összefutottam egy idős kóbor mártírral. Elég közvetlen volt – mondta Egon miközben söréből kortyolgatott. - Na úgy látom Gyagyás végzett a kajálással – nézett a jószágra, aki elégedetten nyalta a pofáját, és nagy sárga szemivel nézte Elvist, hogy van-e még repeta, vagy esetleg ezzel a kifejezéssel köszöni meg az ételt. – És lehet most fontolgatja, hogy gazdát cserél – nevetett fel Egon, bár nem hagyta volna itt Gyagyást. Elvistől nem tartott, de Cézár lehet megregulázná, és ezt nem szerette volna.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Elgondolkodva bámulok a macskára, majd megingatom a fejem. – Áh, azt nem hinném. Én úgy tudom, hogy az anyamacska elzavarja, és nem táplálja a betegen világra jött kölykét, hogy ne pocsékolja rá az anyatejet. Csak azokkal foglalkozik, akik életrevalók. A gyengét a többi érdekében hagyja elhullni. Persze mindig lehetnek kivételek, szóval ki tudja… - Én minden esetre nem gondolnám azt, hogy születésétől fogva ilyen. Kisebb csoda lenne ha mégis, és még mindig él. Akkor viszont szívós kis dög, és megérdemli azt, hogy élhessen. - Megadom… - Pillantok körbe a rumlin. - Csak elő kell előbb kerítenem a telefonomat ebben a felfordulásban, mert fejből nem tudom a számát. – A mai világban egy kicsit már én is elkényelmesedtem. Itt ez a sok kütyü, ami helyettünk eltárolja az információkat. Elég csak előszednünk mindent, és megtaláljuk benne. Beírjuk, hogy mikor milyen eseményen kell megjelenni, és riaszt egy órával előtte. Esélyem sincs elfelejteni, ha akarnám se a kötelességeimet. Vannak dolgok, amiket még én is komolyan veszek, pedig a többség ki se nézné belőlem. - A könnyű préda, nem préda. – Rántok egyet a vállamon. - Ez valószínűleg azért lehet, mert már felnőttként került hozzád. A kölyökmacskák idegtépően tudnak viselkedni, vagy csak nekem volt alacsonyabb az ingerküszöböm. Ha jobban belegondolok, akkor inkább az utóbbi. – Nem, a saját kölykeimet sose akartam széttépni, de marhára idegesítőek tudtak lenni, amikor folyton csak bömböltek. Nem is csoda, hogy általában igyekeztem kimaradni a nevelésükből. Egyszerűen a férfit nem arra találták ki, hogy kölyköt büfiztessen, és cserélje a pelenkájukat. Talán vannak, akik ezt szívesen megteszik, én viszont nem. - Hogy találtatok egymásra? – Utalok konkrétan a macskára. Ezek szerint nem kölyökként került mellé, mert azért néhány éves már Gyagyás is megvan. - Áh! – Gyúl fény a fejemben. - Gyagyást eteted, míg a többit te ennéd meg… - Vonom le a saját következtetésemet, hogy miért nem menekül el tőle a macskája a többi állattal ellentétben. Ebben még van is némi logika. - Vannak… - Röhögök fel. - A legtöbb gondolom felnőtt, családot alapított, aztán meghalt… Voltam már párszor nős, és született majdnem minden kapcsolatomból kölyköm… de nem vagyok az a típus, aki túl sokáig meg tudna állapodni egy nő mellett. Itt is volt feleségem, Fairbanksben… tőle van egy fiam, meg egy lányom. Már húsz körül van mindkettő… - Iszok a sörömből. - Az exasszony neveli őket, én meg pénzelem a taníttatásukat. A mai kölyköknek már amúgy is csak a lóvé kell. – Vonok vállat. Láthatóan nem nagyon visel meg a tény, hogy van két gyerekem, aki nem mellettem nőtt fel. Amíg Nicole-al házasok voltunk, addig se láttak túl sokat, mert keveset tartózkodtam otthon. - A hideget elviselni még mindig könnyebb, mint a forróságot. Voltam annak idején Afrikában… soha olyan helyre nem akarok menni többé. Belefőnek a tojásaid a gatyádba, és lerohad a képedről a bőr az erős napsütéstől. Borzasztó. Nem vérfarkasnak való. – Vágtam egy fintort. - Igen, a régieket mind ismerem. Az újakat is idővel megismerem… azokat hamarabb, akik idefentre költöznek, mert a hotelbe nem szívesen járok. – Tényleg csak akkor, ha muszáj. - Idős mártírral? – Vonom össze a szemöldökömet. - Hogy nevezte magát? – Én nem mondanám egyik mártírunkat sem idősnek, szóval gyanítom, hogy egy kóbor mártírról lehetet szó. Abban a pillanatban, amikor Egon a gazdaváltást emlegette, betoppant Cézár is. Nyikordult az ajtó, majd a puha mancsok tompán puffantak a földön. Cézár a levegőbe szaglászva sétált beljebb, majd nyávogva, és a bajuszát rezegtetve indult el a pult felé. - Hazajött a csavargó. – Jegyeztem meg, sört tartó kezemmel az oroszkék-fehér macska felé böktem. Cézár magabiztos léptekkel közeledett saját territóriumában, szemei felváltva fürkészték Egont és Gyagyást. Pár lépésnyire a pulttól megállt, majd szemfogait kivillantva ráfújt a vendégekre…
- Hát nem tudom – vonta meg a vállát Egon – nyilván az anyjának nem tűnt fel, hogy szegény kicsit más, mint a többiek. Lehet már ő is retardált volt. Sőt, lehet egy egész láncolatnyi visszamaradott macskacsalád nemes tagját üdvözölhetjük a nappalidban – vigyorodott el saját hülyeségén. - Köszönöm – mondta Egon. – Igazán hálás vagyok – még, ha valójában nem is hitte, hogy bármit is tudna a doki kezdeni vele. A retardált embereket sem lehet meggyógyítani, ott van például Jean-Claude Van Damme, akit a mai napig nem sikerült retardáltságából helyrehozni. - Aha, értem – mondta Egon és többet nem is igazán szeretett volna hozzáfűzni a dologhoz. - Hát az úgy volt, hogy a házamban a hátsó ajtó ablaka törött volt, és mivel nem volt hűtőm, ezért a konyhaasztalon hagytam a kaját többnyire, és mire haza értem általában egy tucat macska korzózott a helyiségben, de amikor meghallották, hogy jövök veszettül menekültek a törött ablakon át – az emlékre kénytelen volt elvigyorodni -, ami igazán mókás látvány volt, mert egymást lökdösve igyekeztek menekülni. Viszont Gyagyás, csak ott téblábolt a konyhában a lábam alatt, és közben nyávogott. Próbáltam elhessegetni, de egy idő után mindenhová követett a házban. Végül két nap után vettem neki valami kaját, hogy ne csak az én maradékomat egye az asztalról. Ennek úgy másfél hónapja talán – mondta, miközben ráncolta a homlokát, mert nem igazán tudta mennyi ideje is van vele a macska pontosan. – De azóta meg is kedveltem, aranyos jószág, csak kicsit fura, de lehet emiatt tűr meg – vont vállat. Elvis nyilvánvalóan csak viccelt, hiszen Egon nem igazán szokott állatokra vadászni, de ezt persze a fickó nem tudhatta, így inkább úgy vette, hogy a macskákra érti. - Áh, cicákat nem eszek – legyintett Egon vigyorogva. - A pénzsóvár kölykökről nem igazán tudok nyilatkozni, nekem sohasem voltak gyerekeim, mármint olyanok, amikről tudok is. Előfordulhat néhány erre-arra, de nem valószínű, hisz a volt barátnőim nem küldtek rám magánkopót, hogy fizessek gyerektartást – vont vállat nevetve. Néha elgondolkozott milyen is lehet apának lenni, de sohasem tűnt túlságosan jó mókának ahhoz, hogy örökbefogadással legyen gyereke aktuális barátnője mellett. - Ja, inkább a hideg – bólintott rá és ivott a sörből. – Afrikában konkrétan mondjuk még nem jártam, de az Amazonas környékén igen. Milyen könnyen hátba döfik ott az embert egy kis tiszteletlenségért – csóválta a fejét éretlenségében. – Na meg a szúnyogok és egyéb vérszívó bogarak, olyanok amilyenekről addig nem is hallottam, ott motoszkáltak minden éjszaka a fejem mellett. Itt északon, legalább ezektől mentesítve vagyunk, ha már a szú azért itt is betámad – jegyezte meg kelletlenül. Elvis tekintetéből kitűnt Egon számára, hogy valamit nagyon furcsáll, bár nem tudta min töri a fejét, a kérdés is váratlanul érte, és el kellett gondolkodnia, mi is volt a neve a kóbornak. - Ehm, valami fura neve volt. Sors, vagy Végzet – elkezdte vakargatni kezével az állát, majd a tarkóját is, végül beugrott neki – Jaj, megvan. Hogy is felejthettem el. Hope. Hope-nak hívták. A vezetékneve is itt van a nyelvem hegyén, de…ja igen. Belford, vagy Belfort, nem értettem tisztán, bár nem csoda, épp akkor vettem át egy általam elcsapott kölyök sérüléseit, szóval eléggé lüktetett a fejem – jegyezte meg mellékesen. – Háromszáz felett jár amúgy. A macska úgy viselkedett, ahogy Egon várta. Nem szimpatizált vele, és mivel Gyagyáson érezhette Egon szagát, így vele sem. - Látod? – vigyorgott grimaszolva. – Az állatok nem szívesen ismerkednek velem, gyanítom, ha leszállnék a székről és közelebb mennék hozzá, felkaptatna a szekrény tetejére és onnan fújna rám. Bár az jó lenne, ha Gyagyással valahogy kiegyezne. Nem szeretném, ha tényleg összeverekednének.Meg tudom ugyan gyógyítani, de ha későn találok rá, még akár meg is halhat, amilyen kis szerencsétlen. Egon arca gondterhelt lett, nem akarta elveszíteni Gyagyást, de bezárva sem tarthatta örökké. - Szerinted rá tudod venni, hogy megbarátkozzanak? – kérdezte miközben ivott a sörből. – Megpróbálnám én is, de nem hiszem, hogy pozitívan viszonyulna Cézár hozzám.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Ezt most úgy hangzott, mint egy Stephen King könyv rövid felvezetője… - Röhögök. Nem, egyáltalán nem jellemző, hogy én olvassak, de ha mégis arra vetemednék – szökő évente egyszer – akkor általában egy King könyv akad a kezembe. Óhatatlanul is az Állattemető jutott eszembe a kis ok kifejtéséről. Beteg egy fazon vagy, Candvelon! - Hmp. Mondanám, hogy a szaglásával lehet gond, és azért nem tűnt fel neki, hogy menekülni kéne… de lehet, hogy inkább eleve emberkézhez szokott, a társaival ellentétben, és ő azért nem menekült el, mert kitette valaki. Az emberhez szoktatott, majd megunt állatok ha kihajításra kerülnek, akkor próbálnak új gazdát keresni. – Dörzsölöm meg a tarkómat. Ebben még van is logika. Ha meg elviseli Egont, akkor az is benne van a pakliban, hogy a régi gazdi is vérfarkas lehetett. Sose lehet tudni. A macskákon nem egyszerű kiigazodni, ahogy a nők cselekedetin sem. - Én hét évvel ezelőttig el nem tudtam volna képzelni, hogy egy macska legyen a közelemben. Alattomos, sunyi kis dögök. Mire észhez kapsz, már meg is szeretted őket. – Ó pedig a Szellem a tanúi, hogy mennyire nem akartam én őt az elején. Amikor megkaptam, életem legszörnyűbb születésnapi ajándékának gondoltam, pedig aztán nekem jóval több születésnapom volt már, mint egy átlagos embernek. A saját gyerekeimet se neveltem soha, mindig az aktuális feleségemre hagytam ennek a terhét, erre a nyakamba lett varrva egy macska. Nem akartam, nem volt kedvem hozzá, de most már én se tudnám kinyírni. Persze néha befenyítem vele, hogy ő lesz a vacsora utáni desszert, ha nem marad nyugton, de nem nyírnám ki. Sőt! A farkaslakban élő farkasok is mind tudják, hogy hozzám tartozik, szóval nem ajánlatos bántani, mert velem húznak ujjat, ha akár egy karcolás is esik rajta miattuk. Mondjuk Lynx is így van a saját macskájával. - Hát. Minden nő egy idő után gyereket akar. Ha összekötöd velük az életed, és nem akarod minden nap a hisztit hallgatni, akkor bizony el kell vetned a magvaidat. – Vigyorgok. Ebből sejtheti, hogy nem szokásom nőstényeket elvenni, hiszen nekik nem lehet gyerekük. Ilyen szempontból általában csak embernők közül válogattam, mert mellettük nem kell olyan sok időt eltölteni. Az ők tiszavirág életűek hozzám képest. Szeretek udvarolni, de legfőképp a nőket szeretem, úgyhogy egyáltalán nem vagyok hűséges típus. Nem volt olyan nőm, aki mellett ne léptem volna félre. Ez van, ilyen vagyok. Kétlem, hogy már változni tudnék. Amúgy nem is akarok. Jó nekem így. - Tényleg? És mit kerestél arra? – Kérdezem. A szúnyogot én se hiányolom innen. Szerencsére Szentpéterváron volt túlságosan jellemző, hogy szúnyogok támadták volna be az embert. - Afrika meg ráadásul még tök száraz is… legalábbis az északi része. Szárazság, forróság… és kurva homokviharok. Ami testnyílásod van, mindegyik telemegy homokkal. Beveszi magát a ruhád szálai közé, és egyszerűen nem tudsz megszabadulni tőle. – Fintorgok, majd húzok egy újabbat a sörből. Utáltam Afrikát, sőt… most is utálom. Hope… Hope… nem ismerős a nőstény neve. Az el is engedem, hogy idősnek titulált egy háromszázas farkast, hiszen én inkább már a négyszázhoz vagyok közelebb, és nem a háromszázhoz, de egyáltalán nem érzem magam öregnek. A lelkem mélyén még mindig egy nagyra nőtt gyerek vagyok. - Akkor még nem voltál falkatag, amikor vele találkoztál… – Nyilván nem, hiszen ha november végén csatlakozott, Halloweenkor még bőven kóbor életet élt. A nőstény is, feltehetőleg. - Ha legközelebb találkoznál vele, akkor három dologra feltétlenül kérdezz rá. Talán tudod miről beszélek, bár nem tudom, te milyen körülmények között csatlakoztál, de ha kóborral akadunk össze, három kérdést feltétlenül fel kell tenni nekik, mert túlságosan elszaporodtak itt mostanság. Hajlandó-e anyagiakban támogatni a falkát, hajlandó-e szolgáltatásokat nyújtani a falkának, esetleg hajlandó-e parancsokat elfogadni… azaz behódolni és ezzel csatlakozni közénk!? Az esetek többségében az utolsó kérdésre nem a válasz, viszont ahhoz, hogy egy kóbort megtűrjünk, az első két kérdés közül legalább egyre pozitívan kell reagálnia. Kérj tőle elérhetőséget is. Telefonszámot, és egy címet, hogy hol él a városban. – Ha eddig erről nem tudott, most már tud róla. - Ja igen. És ezt jelentsd. Ha nem tudod elcsípni Castort vagy Dante-t, akkor szólj valamelyik vezető testőrnek… csak tudjanak róla, ha már egy kóborral valaki felvette a kapcsolatot… hogy utólag ne legyen kavarodás belőle, hogy minden második falkatag megállítja az illetőt, és kivallatja… - Vontam meg a vállam. Cézár érkezése szakíja félbe a beszélgetést. Unottan pillantok rá. - Igazán lehetnél udvariasabb is a vendégeinkkel. – Azzal már nem tudom fenyegetni, hogy „különben kiheréltetlek”, mert ezen már túlestünk. Cézár felváltva méregeti Egont, és az asztalon ülő macskát, akiről úgy gondolja, hogy elette előle a kajáját. A lasagne-t ugyanis ő is szereti. Leteszem a sörös üveget a pultra, majd kilépek mögüle, és Cézár felé indulok. Az ex-kandúr fenyegetően felmordul, amikor felkapom az ölembe, de látszik rajtam, hogy marhára nem hat meg a „fenyegetőzése”. - Viselkedj. – Vakargatom meg a nyakát, miközben lassú léptekkel megindulok vele Egon felé. - Hagyd, hogy megszaglásszon… Nem ismer még, ezért bizalmatlan… - Magyarázom, miközben odaérünk hozzá. - Tartsd az orra alá a kézfejed, de ne mássz a tenyereddel a képébe, mert arra bepipul. – Ha úgy tesz, ahogy mondom, akkor Cézár bizalmatlanul, de előre nyújtja a fejét, és nedves orrával alaposan megszaglássza az ismeretlen hím kezét. Szeme sarkából azonban Gyagyást tartja szemmel…
Egon együtt nevetett Elvissel és ez jó volt, még ha saját maga nem is találta a dolgot olyan nagyon sötétnek és elvetemültnek, mint egy King írást, de ettől eltekintve lehet igaza volt a fickónak. - Én a szaglására gyanakszok – vont vállat Egon, bár az, hogy pont egy macskás ürgéhez tévedt be nem lehet véletlen. – Talán az orvos meg tudja, majd állapítani mi nem stimmel vele. - Én két hónapja sem gondoltam, hogy lesz valaha bármiféle házi állatom – mosolygott Egon szelíden, közben a falatozó macskára nézett. – De ja, kezdem megszeretni a jószágot, biztos fekete mágiát használnak vagy ilyesmit – vigyorgott. Nem gondolta persze komolyan, de van abban valami, hogy a természet néhány állatot aranyosnak és dédelgethetőnek teremt, valamit meg rút és ocsmány féregnek, amit az ember - jelen esetben vérfarkas - még bottal sem szívesen böködne meg. - Na, igen, engem is sokat nyaggattak, hogy vizsgáltassam ki magam, mert velük minden rendben van. Persze tudtam, hogy velem van az a bizonyos baj, de nem mentem el orvoshoz, még a végén kiderítenek valamit, a hülye műszereikkel, meg a vérvizsgálattal, aztán bekaszliznak megfigyelésre életem végégig. Ami, ha nem szökök meg rohadt hosszú és unalmas lenne négy fal között – néha komolyan belegondolt, mi lenne, ha valaki rájönne, és az őrzők figyelmét elkerülné, hogy bebörtönözték és vizsgálgatják. Persze, ha óvatlanok lennének kiszökhetne valahogy, néhány hullát maga mögött hagyva, de akkor a titokra fény derülne, amíg valaki nem törli az emlékeiket. Abból viszont, ahogyan az őrzők eddig nem találták meg gyilkosságait, és nem vonták felelősségre miatta, gyanította, hogy vannak vakfoltjaik, ami egyébként számára csak előnyt jelent. Mondjuk nem tudta, hogy itt Faribanksban mennyire vannak lefedve, legjobb tudomása szerint még nem futott össze egyel sem, de ha Elvis régóta él itt, akkor lehet, érdemes lenne nála rákérdezni a témára. - Elég volt a nagy háborúban idiótát játszanom, amikor meg kezdett forrongani a helyzet a második világháború idején, inkább Dél-Amerikába mentem, ahol a dzsungellakó bennszülöttek között szépen elvoltam. Kivéve persze miután a sámánjukat felpofoztam. Feldühített értetlensége. Mindenáron betegségeket akart gyógyíttatni velem, hiába rágtam a szájába, hogy azt nem tudok. Sérüléseiket persze átvettem, mert miért is ne? Sok embert megmentettem ott – mondta elgondolkozva, persze azt nem tette hozzá, hogy az Egyensúly értelmében sok ember életet el is vett. Persze ez nem az a téma, amit friss ismeretségkötéskor szokott felhozni. – De végül valami halálos idegméreggel átitatott dárdát vágtak belém, miután lepofoztam a fickót, akkor úgy döntöttem, hogy itt az idő lelépni – a mesélést vigyorogva fejezte be. Kis híján ott hagyta a fogát, még szerencse, hogy az őslakók nem találták meg, a normál farkas alakban szunnyadó testét. Akkor aztán lehet ő lett volna, akit megesznek és nem fordítva. - Ja, elhiszem – mondta fancsali képpel – Afrika sohasem vonzott. Ott még a magunk fajták is könnyen elpatkolnak kiszáradástól. Elvis nyilván nem várt megerősítést, ettől eltekintve Egon biccentett, hogy helyesen logikázta ki a két dátum közötti időbeli eltérés lényegét. Amit utána mondott már ismerős volt számára, de nem szólt közbe, mivel hátha kap valami egyéb plusz információt is a témával kapcsolatban. - Oké, feltétlen – mondta miközben ivott a sörből. Előfordulhat, hogy még összefutnak, Egon legalábbis szerette volna, hiszen egy mártírról volt szó. - Na, igen erre nem is gondoltam – húzta el a száját Egon kissé. – Bár lehet, hogy már tudnak róla, de azért jelenteni fogom Castornak, vagy valakinek. Biztos, ami biztos alapon. Cézár természetesen úgy reagált, ahogy Egon várta és ez egyáltalán nem lepte meg. Elvis viszont segítőkésznek bizonyult, hogy ők ketten összehaverkodjanak, ezért Egon minden pozitív kisugárzást bevetett, amit csak tudott és megpróbált a lehető legkedvesebb lenni Cézárral, persze nem a saját érdekében, hanem Gyagyás miatt. Orra elé helyezte a kezét, ahogy azt gyerekkorában tette, amikor idegen kutyával ismerkedett. Általában mindig meg tudott velük barátkozni, még ha az elején bizalmatlanok is voltak. Az emlék miatt az erőltetett kisugárzása szertefoszlott és csupán békesség és öröm áradt belőle, és Vilmos iránti szeretete. Szegény jószág már 189 éve halott, pedig ő volt a legkedvesebb kutyája mindközül. Hódító Vilmosról kapta a nevét, és Egon szörnyen elszomorodott a halála miatt, akkor még csak hétéves volt. Elég idős volt már, hogy felfogja a halál mibenlétét, bár sokszor szerette volna, ha kutyája előbb születik és még jóval kisebb korában távozott volna el, mert akkor talán könnyebben viselte volna. Úgy tűnt Cézár elfogadja, mert nem mart egyből a kezébe, nem mintha Egon figyelt volna nagyon a macskára, vagy éppen Elvisre. Gondolatai távol jártak, egy olyan helyen, ahol még anyja és apja is életben voltak, valamint a legidősebb testvérei már megszülettek. Békesség és nyugalom áradt Egonból és talán emiatt érezte a macska, hogy nem jelent számára fenyegetést. Minden előzetes átmenet nélkül tette fel a kérdését, amikor visszatért a valóságba. - Amúgy tudsz valamit az itteni őrzőkről? – kérdezte félrefordított fejjel, miközben Cézárt vizslatta.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Négy lábon járó ördögök. – Teszem hozzá a magam gondolatát. Cézár legalábbis nagyon magabiztos egy dög, nem olyan könnyű ráijeszteni. Persze ha látja, hogy komolyan mérges vagyok rá, akkor jön… hízeleg… megpróbál a simulékonyságával kiengesztelni. Ami a legbosszantóbb, hogy ez a módszer általában be is jön. - Ja hát elméletileg mi nehezebben szaporodok, gyakorlatilag meg az élet utat tör önmagának. Könnyedén lehet, hogy van még gyerekem házasságon kívül is. Sose éltem önmegtartóztató életet. – Vigyorgok. A nőstények ilyen téren pechesek, mert ők nem képesek kihordani egy gyereket, míg nekünk megmaradt a gyereknemző képességünk. Szorgalmasan vetettem el a magvaimat az elmúlt századok során, így a vérem garantáltan fent fog maradni sokáig. Valakinek ez nem olyan fontos, nekem viszont hiúsági kérdés. - Harcoltam mindkét világháborúban, de ha kitörne egy harmadik, abban már nem kívánnék részt venni. A harctéren semmiképp, inkább a háttérmunkálatokban. – Négy évtizede meresztem a seggem Fairbanksben. Egy kissé elkényelmesedtem, ráadásul a jelenlegi farkasom nem is olyan heves mentalitású, mint a néhai volt. Az bizonyára most is üldözi a zsákmányait az örök vadászmezőkön. Arról persze mélyen hallgatok, hogy az elsőben még egy évet se harcoltam végig… viszont aki Verdune-t megjárta, az mind tudja, hogy nem volt épp sétagalopp. - Én akkor jutottam erre az elhatározásra, amikor azzal lettem befenyítve, hogy palacsintasütővel leszek fejbe vágva, ha még egy szót szólok. Tudod… azzal a régi… vasból öntöttel, nem ezekkel a mai „súlytalan” vackokkal. Némely nőszemély félelmetesebb tud lenni egy hatalmas grizzly-nél. Némely nő meg pontosan úgy néz ki, mintegy hatalmas grizzly! – Röhögök fel. Cézár még mindig tartotta a távolságot, de legalább már nem fújtatott elutasítóan. Valószínűleg érezte a hímet körüllengő békét, és nyugalmat. Nedves orra érintette Egon kézfejét, ahogy megszaglászta, majd visszahúzta a fejét, és felpillantott rám kérdőn. - Na mi van pajtás!? – Pillantottam le rá én is felvont szemöldökkel, mire a mancsát a képembe nyomta, és tolni kezdte magától. - Ja bocs… mindig elfelejtem, hogy nem szereted a sör szagát… - Fordítom el a fejem, hogy ne leheljek a képébe. Egy igazi férfi szereti a sört. Mondjuk Cézár már nem az, a tökei nélkül. Leteszem az Egon melletti bárszékre, majd simogatni kezdem. Felfelé kémlel Gyagyás irányába, az orrát is rángatja, ahogy szaglászik felé. Farkát jobbra balra rángatja, látszik rajta, hogy egy kicsit ingerült attól, hogy a területén idegen macska tartózkodik. Röviden Egon macskájára pillantok, vajon ő tesz-e kezdeményező lépést Cézár felé. Közben válaszolok a hím, nekem intézett kérdésére. - Persze. Itt is ugyanúgy szeretnek láb alatt lenni, mint a világ bármely másik pontján. – Sandítok cinkos pillantással Egonra. - Van közöttük egy-kettő, akit egészen kedvelek. Például Cézár orvosa is Őrző… meg Fort Wainwright-on is van Őrző kollégám… A jelenlegi protektor normálisabb. Nem olyan merev faszkalap, mint az elődje… Appletown volt. Nem szerettem a képét. – Csóváltam meg a fejem. - Mi érdekel pontosan? – Kérdezem, mert gondolom nem hiába kérdezett pont az Őrzőkről.
- Azok – mosolygott Egon, miközben egyetértően bólogatott. - Na, igen, bár én nem bánom, hogy nehezebben jön össze. Utálnék apa lenni – mondta teljesen őszintén, mivel nem szerette volna, ha kölykök nyaggatják mindenféle dedós dolog miatt, mint például, hogy éhesek, meg fáznak. Egon még azt is el tudta volna képzelni, ha lennének gyerekei farkassá harapná őket, csak, hogy kicsit önállóbbak legyenek. Bár sejtette, hogy akkor aztán katasztrófába illő családi idill lenne belőle. - Én egyáltalán nem vennék benne részt. A háború az emberek sportja, oldják meg maguk közt kicsinyes csatározásaikat. Nem is tudom, hogy tudtak rávenni annak idején, hogy beálljak a németekhez – Egon egy pillanatra homlokát ráncolva eltűnődött, aztán eszébe jutott. – Ja, tényleg. Hívtak. Nem sok választásom volt. Persze elmenekülhettem volna gondolom, nem lett volna túl nehéz a sorozó tiszteknek néhány maflást lekeverni aztán elhúzni a csíkot, de lehet akkoriban még kicsit máshogy álltam hozzá a dolgokhoz. Végül is száz évvel ezelőtt volt – vont vállat Egon egy vigyor kíséretében. – Ennyi idő még a mi fajtának is sok. Egon együtt nevetett Elvissel, bár őt még nem kellett palacsintasütővel megfenyegetni. Többnyire tisztességesen bánt a barátnőivel, és csak akkor volt az ő nézőpontjukból seggfej, amikor már tíz-tizenkét év elteltével, egyszer csak lelépett. Persze ez teljesen érthető, hisz ennyi idő alatt semmit nem öregedett, és bár igyekezett sík hülyékkel járni, azért egy idő után nekik is kezdett volna feltűnni a dolog. Néha hagyott búcsúlevelet, néha viszont csak egyszerűen lelépett. Úgy tűnt a macskamegbékítési kísérlet jobban sült el, mint Egon várta, de sejtette, hogy ez csak pillanatnyi állapot, ha visszatér a nyugalom szigetéről a macska menekülni fog. Bár ki tudja? Lehet lesz a világon még egy állat, amelyik megtűri őt. - Lehet az ízét szeretné – jegyezte meg Egon, miután Cézár színpadiasan eljátszotta a nagyhalált egy kis sörös lehelettől. Ránézett Gyagyásra, aki retardáltan nézett az üres tányérba, és le-föl hajtogatta a fejét, hátha varázsütésre terem még benne egy kis kaja. Még szerencse, hogy a feje tálka felett volt, mert elkezdett ismét nyáladzni, majd gondolva egyet a fejét a tálba ejtette és úgy maradt néhány másodpercig. Úgy tűnt Cézárral nem is foglalkozik. Végül felnézett és leült a bárpultra. Egon kénytelen volt abba az irányba nézni, amerre a macsek lesett, de természetesen semmi nem volt ott. Gyagyás aztán nagy nehezen oldalra fordított a fejét, és meglátta Cézárt. - Ja – vigyorodott el Egon, majd ivott egy kis sört. – Igazából csak általános dolgokra. Ki lehet informátor közülük, kivel érdemes vigyázni, mert túlreagál ilyen-olyan dolgokat. Meg egyáltalán, hogy mennyire ellenségesek a fajtánkkal. Tapasztalatom szerint nem túlságosan kotnyeles népség, legalábbis nekem még nem volt bajom velük – mondta őszintén -, de fene tudja itt milyenek. Gyagyás közben remegő fejjel vizslatta Cézárt, közelebb is húzódott a pult széléhez, és lekuporodva bal mancsát a másik macska felé nyújtotta, de vissza is húzta szinte azon nyomban és legalább ötször elismételte, majd úgy döntött, hogy ráül ő is bárszékre. Kecsesnek éppen nem mondható stílusban akart lelépni, de az akciója sikertelen volt és oldalra dőlve leesett a pultról. Egon csak mosolygott, bár ott volt közvetlen mellette, nem akart Cézár magánszférájába belekapkodni, ki tudja milyen elvetemült támadásnak vélné. Ha Elvis esetleg el akarja kapni, ő talán nem ijeszti meg annyira a másik macskát, mint azt Egon tenné. Mellesleg ő igen jól szórakozott volna azon is, ha a macska lezuhan a parkettára. Attól nem félt, hogy talpra esik, elrontva ezáltal az előadást.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Én szeretek, egy bizonyos pontig. – Vigyorodok el. Egy idő után már nagyon idegesítőek tudnak lenni a gyerekek, és nincs belénk kódolva, hogy mi nyűglődjünk velük. Erre vannak a nők. Játszani szeretek velük, de ha már hisztiznek valamiért, idegesítenek. Kölyköt se akarok épp ezért. Nem haraptam be senkit, és nem is tervezem, nem hiányzik egy ilyen kolonc a nyakamra. - Ha ügyes vagy, tudsz belőle hasznot húzni. – Fegyvert már én se ragadnék, az elég volt az első kettőben, de Fürkészként látom már az érem másik oldalát is. Új teremtőm mellett sokkal taktikusabb lettem, és megtanultam a sorok mögé látni. Ha valaki jól helyezkedik a háttérben, akkor jól profitálhat egy-egy háborúból. Akár anyagi tekintetben, akár befolyás szempontjából. Be már nem mocskolnám be a kezem, hacsak nem feltétlenül szükséges. - Nem tudom, nem hiszem. – Ha a szagára már húzza az orrát, kétlem, hogy abból akarna lefetyelni. Egyébként is csak ritkán iszik vizet is. Tejet egyáltalán nem. A havat szokta harapni. - Pff! – Röhögök fel. - Az informátorokat a legnehezebb kiszűrni. Hacsak le nem buknak véletlenül, vagy éles szituba nem kerülnek, akkor nem jössz rá, hogy melyik az. Bárki lehet, aki szembe jön veled az utcán. Paranoiássá viszont ne válj, mert zizisnek néznek. – Tekerem meg a mutatóujjam a halántékom mellett. - Egyszerűbb, ha megválogatod a szavaidat idegenek előtt. Ennyi. – Vontam meg a vállaimat. Bármilyen idősek is legyünk, az informátorokat ügyesen elrejti a mágia által átitatott tetoválásuk, úgyhogy az őrzők között ők a zsákbamacsekok. - Akivel nekem gondom volt, a régi főagyasuk, az már nincs a városban. Ha jók az értesüléseim, akkor nyugdíjazták. A mostani gárdával komolyabb összetűzésem nekem még nem volt. A harcosok között inkább a nők azok, akikről azt hallani, hogy zabosabbak. De hát a nők amúgy is azok, ha emberek, ha őrzők, ha vérfarkasok. – Vigyorodok el. Szerintem egy nőt sokkal könnyebb kihozni a béketűréséből, mint egy férfit. - A dokinéni viszont nagyon kedves. Nem bandázok őrzőkkel, de ha őt valaki csesztetné, azért zabos lennék. – Utalok Cézár orvosára, és nem. Még csak véletlenül se akar burkolt fenyegetésnek hatni a kijelentésem. Nem burkolt, nyílt. Alice-t tényleg kedvelem, szóval nem venném jó néven, ha valaki csesztetné. - Ha nem okozol gondot, ők nem keresik a konfliktust. – Zárom le ennyivel az őrzői kérdéskört. A világ nagy részére ez általánosságban igaz. Csak akkor szarnak bele a vérfarkasok dolgába, ha az az emberekre veszélyes lehet. Akkor is általában inkább előbb dumálnak, csak aztán cselekednek, ha érzik, hogy a szép szó nem elég. Cézár szemei az idegen macskára villannak, amikor az a mancsával felé nyúlkál. A szőrszálak, mint valami punkon, elkezdenek szép sorban az ég felé meredezni a fejétől kiindulva egészen végig a gerincén, a faroktőig. Láthatóan Cézár nem nagyon díjazza ezt a fajta próbálkozást. A sörömet kortyolva figyelem őket, s amikor Gyagyás lebukfencezik az asztalról, tökéletes érzékeimnek köszönhetően azonnal reagálva kapom el röptében, a hasa alá nyúlva, mielőtt még beütné magát. Hogy lehet egy macska ennyire ügyetlen!? Cézár a produkció láttán leugrott a székről, és az oldalát mutatva púposította fel a hátát, majd morogni, és köpködni kezdett Gyagyás felé. Tekintete féltékenyen villant, ahogy Egon macskáját a kezemben tartottam. Éreztem, ahogy a macska szíve hevesen kalapál, miközben a kezemben tartottam. Megijedt. - Én mindenképp megnézetném. – Mondom most már határozottabban. Egon felé nyújtom, hátha a saját gazdája kezei között hamarabb megnyugszik.
Egon elgondolkodva hallgatta Elvist. Nyilvánvalóan igaza volt, a háború tényleg remek üzlet, ettől eltekintve egy lépést nem tett volna annak érdekében, hogy bármilyen szinten részt vegyen egyben. - Nyilván, de ettől eltekintve nem támogatnám. Hasznot, meg szinte bármiből lehet húzni. Igaz jobbára csak anyagit, viszont én kerülöm többnyire a feltűnést, ami bármiféle politikai, vagy egyéb előnyökkel járna - vonta meg a vállát Egon. Nem volt baja azokkal a farkasokkal, akik politikai babérokra törnek, de igen óvatosan kell eljárniuk, hogy a nem öregedés ne legyen feltűnő. - Passz, ha egyszer leitatod, lehet megkedveli - vigyorodott el. - Persze az is benne van, hogy aztán nem győzöd venni neki a sört, mert csak azt lesz hajlandó inni utána. Milyen szép lehet sörhassal egy macska - merengett hangosan Egon. - Gyagyás egyáltalán nem iszik whiskyt - jegyezte meg egy grimasz kíséretében. - Pedig kínáltam neki, de csak fintorog, meg folyatja a nyálát. Arra gondoltam, a pia lehet helyrerázná a fejét egy kicsit. Tudod. Leölné a gyenge agysejteket - Persze legutóbb már azt hallotta, hogy az alkohol nem is tesz ilyet, szóval csessze meg a tudomány, hogy sokáig tévhitben ringatja az embereket. - Aha, ja - vigyorodott el Egon. A nők már csak vérszomjas vadállatok tudnak lenni, ha rájuk jön az ötperc. Egészen apró kis kilengésekért, mint, hogy cipővel megy be a nappaliba, meg ilyenek. - Az informátorok sunyin, alattomosan elcseverésznek az emberrel, közben belül jót röhögnek azon, hogy ők tudják, hogy farkasok vagyunk, mi meg nem, hogy ők őrzők. De ez van, ezt kell szeretni - ejtett meg egy fél vigyort. Egon nem igazán tudta Elvis kijelentését hova tenni. Kicsit mintha lett volna neki egy bizonyos fokú éle, de miért feltételezte volna, hogy ártani akarna egy őrzőnek? Ha ember volna persze más lenne a helyzet, mert akkor lehet megenné vagy valami ilyesmi, de őrzők azok mindig is tabuk voltak. Bár nem valószínű, hogy olyasvalakit felfalna, akit ismer, és esetleg kötődhet hozzá valamilyen szinten. - Ugyan ki akarna egy őrzőnek ártani? - kérdezte teljesen őszintén. - Főleg, ha rendes. A fél őrző stáb a nyakában lenne, plusz még lehet a falka is besegítene, hogy minél hamarabb eltüntessék a kellemetlenséget okozó figurát. Gyagyás nevéhez méltóan sután próbált közelíteni a másik macska felé. Úgy látszik a mancsnyújtogatás nem éppen kedvező kommunikáció a macsekok között. Persze nem mintha, ezt Egon macskája egy pillanatra is felmérné, vagy esetleg felfogná. Egon gyanította, hogy legközelebb is pont így próbálkozna. Gyagyás esése, valamint Elvis ügyes közbelépése természetesen Cézárt nagyfokú elégedetlenséggel töltötte el. Egon el sem akarta képzelni, mi járhat a macska töppedt kis agyában most, hogy a szeretett gazdája - aki persze gond nélkül kiheréltette - egy másik macskát tapizik. Lelke mélyén - talán nem is olyan mélyen - örült volna, ha a két macska egymásnak esik. Vagyis a fenevad minden bizonnyal ujjongott volna, ha lát két macskát összeverekedni. Egon sem bánta volna, úgyis megtudja őket gyógyítani, ha esetleg Cézár vészesen megsebesítené Gyagyást. Viszont a továbbiakban jobb lenne, ha jóban lennének. Nem mindig lehet a közelben, hogy átvegye a kedvence sérüléseit, ha az macskabunyóba keveredik. Egon hallotta Gyagyás szapora szívverését, és keserű mosoly jelent meg az arcán. Szegény jószág, biztos teljesen kivan, amiért a padló ilyen alattomos módon meg akarta őt támadni. Átvette Elvistől, és a macska kezdett nyugodtabbá válni, olyannyira, hogy leheveredett Egon ölébe és nyújtózott egyet, majd lefeküdt. - Ja - bólintott határozottan Egon - el fogom vinni. Nem biztos, hogy sokat tudnak vele kezdeni, de egy próbát megér. Remélem Cézár nem gyűlölte meg végleg. Nem szeretném összeverve egy kupac hó alatt megtalálni. Egon ölében Gyagyással, Cézárt bámulta, közben kiitta maradék sörét. - Ez igazán kellemes volt - vigyorodott el Egon. - Remélem, néha napján átjössz majd, vagy esetleg átjöttök - bökött fejével a sértődött Cézár felé -, hogy viszonozni tudjam a vendéglátást. Hátha a macskád is időközben megbékél Gyagyással. Ami persze a jelenlegi állás szerint nem túlságosan valószínű. De hátha - vonta meg a vállát mosolyogva. - Egyébként, a másik falka alfájával mi történt? Meghalt, amikor egyesült a két csapat? - hangjában pusztán kíváncsiság volt, semmi egyéb. Ezt eddig még nem kérdezte senkitől, de Elvis már jó ideje itt élt, úgyhogy Egon gyanította, hogy tisztában van a helyzettel.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Csak somolygok az orrom alatt. Annak idején az orosz politikában könyékig matattam, és alakítottam úgy, ahogy az érdekeink megkívánták. Nem kell szem előtt lenni ahhoz, hogy bármire befolyással lehessünk. Elég csak a háttérben maradva csendesen szemlélődni, hallgatózni és figyelni. Jó tanítómesterem volt ilyen tekintetben a Teremtőm személyében. Nem firtatom tovább a dolgot, mert nem látom értelmét. Egon másban látja az élet szépségeit, és kihívásait, amin nem is igazán akadhatok fenn, hiszen más a vérvonalunk is. Én sose voltam önzetlen lelkületű, és egy ilyen farkas jobb ha nem költözne be a testembe. Szerencsére erre nincs is sok esély, mert az első Teremtőm elég hamar elpatkolt, a jelenlegi köszöni, él és virul! Olyan esetről egyébként se hallottam eddig, hogy valakit többszörösen átharaptak volna, persze nem tartom lehetetlennek a dolgot. - Nagyjából, mint Garfield. Mondjuk az a macska nem a sörtől hízott meg annyira. – Hozom fel példának Jim Davis narancsszínű képregény hősét. - Lehet nem kéne a piát erőltetni, de te tudod, a te macskád… - Vontam meg a vállaimat. Nekem aztán nyolc, mivel itatja, az övé. A sör még hagyján, de azért a whiskey elég ütős cucc még egy sima embernek is, nemhogy egy macskának. Szerintem simán elpatkolna tőle, ha megitatná vele. - Egyszer kölyökkoromban az öcsémmel elkaptuk anyánk egyik kakasát. Beletöltöttünk egy kis sört, aztán elengedtük, hogy megnézzük milyen hatást vált ki nála. Pár perc elteltével nekiállt szédelegni, vérvörös lett a taraja, meg rekedtesen kukorékolt. – Idézem fel egy régi gyerekkori emlékemet, majd elvigyorodok. - Ne tudd meg, hogy el lettünk érte verve! – Persze attól függetlenül megérte, mert örök emlék maradt. Az öcskös valszeg már alulról szagolja az ibolyát… - Azért minket se kell félteni, ha információt akarunk kihúzni valakiből. – Emlékeztettem rá, hogy nekünk farkasoknak is megvannak a módszereink. Példának okáért a Végrehajtók durvábban, mi Kangik meg kifinomultabb módszerekkel derítjük ki azt, amit tudni óhajtunk. - Sose lehet tudni… - Vontam meg a vállamat a kérdésére. Nem kérdeztem rá Alice-nél, hogy mi történt vele, de a gyanú ott él bennem. Ha vérfarkas ártott neki, akkor valószínűleg nem olyan, aki a falkánkhoz tartozna, mert egyrészt arról tudnék, másrészt meg… ekkora idióta csak nincs a falkán belül!? Szóval kóborra tippelek, de ez csak tipp. Az biztos, hogy nem a semmiért függesztette fel a rendelését, és vonult el. Valami komoly dolog húzódik a háttérben. Nem kellene foglalkoznom vele, mert igazán nem az én dolgom, ott van a protektorátus, ott vannak a harcosaik… az ő feladatuk megvédeni… de ha kiderül, hogy egy vérfarkas bántotta, akkor elég zabos leszek. Gyagyásra pillantok, ahogy elnyugszik Egon kezei között. – Majd összeszoknak, és lerendezik egymás között, hogy ki a nagyobb legény a gáton. – Mondjuk szerintem ez már most is egyértelmű. Cézár domináns típus, Gyagyás meg… inkább szubmisszív. - Ja, megérdemelten nyert. – Bólintok a sörrel kapcsolatos megjegyzésére. - Majd átnézünk valamikor. – Hogy konkrétan mikor, azt most ha akarnám, se tudnám megmondani. Az esetek többségében elfoglalom magam egész nap. Ha nem Fort Wainwright-on vagyok, akkor a klubban… vagy az Alibi Trick-nél, vagy épp „boldogítok” másokat. - Másik falka? – Vontam fel a szemöldököm értetlenül, aztán közben leesett, hogy mire is gondol. Nekem a betolakodók a „másik falka”. - Nem. Ikkuma lett… amolyan diplomata. Itt él ő is a Farkaslakban. – Ha Castor megölte volna, valószínűleg már én se lennék itt. Victoron kívül senki se tudja, hogy csak Darren miatt érkeztem annak idején Fairbanksbe. Ha Castor megölte volna, feltehetőleg nem maradtam volna itt, hanem visszamentem volna Oroszországba, és csatlakoztam volna ahhoz a falkához, akihez eredetileg akartam volna a Teremtőmmel. Nem bánom, hogy így alakult, mert attól függetlenül, hogy Darren szemmel tartása kezdetben csak egy feladat volt, mára már tényleg a barátomnak tekintem, és nem venném jó néven, ha bárki is eltenné láb alól…
Burokban kellene élnie, hogy ne ismerje a leglustább képregényhőst a világon, ezért amikor Elvis felhozta Garfieldot, elröhögte magát és hevesen bólogatott. – Ja, hát őt a lustaság és az amerikai álom hizlalta fel – vigyorgott. Kedvelte azt a képregény macskát. - Én sem nagyon erőltettem, csak kitöltöttem egy keveset neki. Olyan félliternyit kábé. Aztán néztem vajon elkezdi-e lefetyelni, de nem érezte nyilván úgy, hogy ezt neki kéne meginnia, szóval arrábbsomfordált miután némi nyálat csepegtetett bele – Egon egy grimaszt eresztett meg, aztán vállat vont. – Még jó, hogy nem vagyok finnyás ilyen téren. Kár lett volna azt a finom whiskyt elpazarolni, ha már neki úgysem kell. Persze átváltoztam farkassá és úgy kezdtem lefetyelni a tálból – összehúzta a szemöldökét, majd mintha eltűnődött volna valamin – na, igen. Szerintem akkor már elég sok pia volt bennem. Nem csoda, hogy meg akartam itatni a whiskyt Gyagyással. - El tudom képzelni – vigyorodott el ő is. Neki is voltak régi szép emlékei, bár sohasem csinált volna akkor ilyet. A nemesi családok elég szigorú neveltetésben részesítik a kölykeiket, hogy ilyenek még csak eszükbe se jussanak. Pedig biztosan remek móka lehetett. – Szegény kakas, a másnapja biztos borzasztó volt. Egon teljesen egyetértett Elvissel, a farkasoknak is megvannak a módszereik, hogy megtudjanak ezt-azt. Néha nem túl barátságos persze, de életek múlhatnak azon, hogy az illetékesek miként végzik a munkájukat. - Hát, ja – húzott le egy kortyot a söréből. – Vannak életunt figurák, akik szeretnek bajt keverni – vont vállat Egon. Saját maga nem tartozott azok közé, akik ártanának egy őrzőnek. Ha lehet inkább messziről el is kerüli őket, nehogy véletlen még valami miatt gyanúba keveredjen. Remélhetőleg az állatorvos nem fog hirtelen elhalálozni, amíg Gyagyást kezeli. Nem óhajtott őrzői kihallgatásban részesülni. Még a végén a régebbi dolgaira és fényt derítenek. Nem, ez egyáltalán nem hiányzott neki. Peresze ez csak egy kósza gondolat volt. Nem volt túlságosan peches, és egy ilyen véletlenhez irtó nagy balszerencse kellene. Egon szeretettel simogatta macskáját, miután Elvis ügyesen elkapta a jószágot és odaadta neki. Gyagyás pedig kezdett lenyugodni. Szívverése már nem volt olyan gyors, és légzése is kezdett normalizálódni. Mekkora egy szerencsétlen macska. Nyilván tényleg jó lesz, ha elviszi az állatorvoshoz. Talán tudnak neki kezdeni valamit úgy, hogy nem fog aztán továbbra sem rettegni tőle. Egon felhúzta a szemöldökét, halk kuncogást hallatott, majd az ölében nyugodó Gyagyásra nézett. – Szerintem a macskám most rögtön behódolhatna ó császárságának – intett a fejével Cézár felé. Igaz valójában Caesar nem volt császár, de ez most teljesen mellékes – A gondolat, hogy bármit ketten egyenlő félként le tudnának rendezni elég megmosolyogtató. Hát nézz rá. Még esni sem tud rendesen – nevetett fel könnyedén, mire Gyagyás értetlen pislogásokkal nézett fel rá. Közben fejét ide-oda billegtette, majd egy váratlan egyensúlyvesztéssel majdnem kiesett Egon öléből, aki azonban megakadályozta kezével, hogy Gyagyás ismét a padló felé vesse magát. - Az remek lenne – mosolyodott el. Bár az ő lakása nem volt olyan szépen berendezve, mint Elvisé, de legalább nem ette a szú a parkettát. Majd whiskyn kívül valami másfajta piáról gondoskodnia kell. Sör, bor vagy ilyesmi. - Nahát, tényleg? – kérdezte meglepetten. Tapasztalatai szerint a falkaegyesítések többnyire a vesztes alfa halálával járnak. Persze bármi megeshet. Nem hitte, hogy Castor ellenfele könyörgött volna az életéért, mert azzal nem valószínű, hogy elnyerte volna az életben maradáshoz szükséges feltételeket. Lehet, hogy jóban voltak már előtte, vagy közben, vagy akárhogy és emiatt lett megkímélve az élete. – Tudhatom mi a neve? – kérdezte óvatosan. Nem igazán akart semmit kezdeni az információval, pusztán a kíváncsiságát akarta kielégíteni.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
- Meg a pizza, a lasagne a hamburger… - Kezdem sorolni, hogy még mik játszottak közre a macska dagadékságában. A kölykökkel megnéztük az első, és a második részt is még DVD-n. Ez legalább nekem is tetszett. Bármit megnéztem velük igazából a Teletabik kivételével. Azokat a nyomorékokat rühelltem, de még azt is, aki kitalálta ezt a baromságot. A kölykök persze odáig voltak tőle. Megvakarom a fejemet, miközben Egont hallgatom, és eltűnődök azon, hogy nem lehet-e, hogy a gyagyás mint jelző, rá illene-e inkább, mint a macskájára. A whiskeyt akarta megitatni Gyagyással, és nem a Gyagyást whiskeyvel. Pár pillanatig bámulok rá, vajon feltűnt-e neki, hogy oltári baromságot mondott, de mivel úgy tűnik, hogy nem esett le neki a dolog, csak vigyorogva megrántom a vállam, mintha csak a történetére reagálnék így. - És behódolni igen!? – Kérdeztem vigyorogva, kissé provokatívan, amikor kijelenti, hogy Gyagyás még csak esni se tud rendesen. Lehet, hogy a macseknak gőze sincs arról, hogyan kell egy másik macskának behódolni. Ezek után szinte már bármi elképzelhető, nemde!? - Tényleg. – Bólintok megerősítésképp. Egy ideje már ért a dolog, csak Castor válaszára vártunk. Ha én lettem volna az Alfa, én biztos nem engedtem volna át a területünket összecsapás nélkül. Azzal legalább tisztában vagyok nem csak én, hanem az Amarok is, hogy vezetőnek alkalmatlan vagyok. Vannak feladatok, amiket kiválóan el tudok végezni, ahhoz pedig a jelenlegi pozícióm tökéletesen megfelelő. Amúgy se akartam soha túl nagy felelősséget a vállaimra venni, mert nekem így sokkal kényelmesebb. A betolakodó falkát… azokat, akik itt voltak akkor, amikor a két falka egyesült, továbbra se szívlelem túlzottan. Az vesse rám az első követ, aki fordított esetben repesne az örömtől. Itt vagyok negyvenegy éve. Egész eddig megvoltunk a saját szabályaink szerint, miénk volt a város és a környék. Erre egy Chicago-i falka idetolakszik az Őrzők hívására. Bocs, ha azóta se ölelem őket szerető keblemre. Na, jó. A nőstényekkel kivételt teszek. - Persze. Darren Northlake. – Válaszolom. Ezt bárkitől megtudhatja, nem titok a köreinkben. Nem érzek hátsó szándékot a kérdése mögött. Ha lenne valami a háttérben, azt kiszúrnám, tekintettel arra, hogy elég jók az érzékeim… magasan kifinomultabbak, mint bármely más vérvonalba tartozókénak. Egyébként nem fejtem ki részletesebben a történteket, max ha nagyon kíváncsi rá, és kérdezősködik, mert a falkaegyesítés körüli dolgok nem tartoznak a legkedvesebb társalgási témáim közé. - Ideje lenne folytatnom a szúirtást, nehogy tovább rágják magukat, mert kikapok, ha miattam omlik az egész Farkaslak a fejünkre. – Vigyorodok el, majd elindulok vissza az érintett területre. Az alkoholszag némileg már kiszellőzött, de ez nem jelent semmit, mert mindjárt ismét erőteljesebb lesz ahogy folytatom a félbehagyott munkálatokat. - Örültem! – Pillantottam Egonra és Gyagyásra. - Az ajtót ne csukd be teljesen, köszi… - Nem akarok bekábulni a szagtól, meg aztán ha Cézár megint ki akar menni, ne ugrasszon fel feleslegesen…
- Ja meg azok is – húzta szélesre száját Egon. Egon szívét boldogság járta át, ahogy Elvis elvigyorodott a macskaivó whisky történetén. Milyen jó, ha az ember teljesen megbízhat a másikban és semmi hátsó, rossz, gonosz gondolat nem sötétíti el két vérfarkas kapcsolatát. Elsőre persze Elvis mintha meglepődött volna, de Egon ezt persze nem tudta hova tenni, biztos megrökönyödött. hogy azt a finom whiskyt a házi kedvencére akarta pazarolni. De hát az ember csak megtesz mindent a szeretett macskáért, nem de bár? Egyébként fogalma sem volt, hogy képes-e behódolni Gyagyás, de ha verekedni nem képes nem nagyon lesz választása, esetleg a futás. - Dunsztom sincs – grimaszolt, még a vállát is felhúzta, tanácstalansága jeléül. – Majdcsak lerendezik valahogy. Eddig még senkitől sem kérdezte, hogy ki volt a másik falka alfája, de kicsit meglepte, hogy munkaadója nevét hallotta elhangozni Elvis szájából. - Óh, értem – válaszolta – Nála dolgozok – mosolyodott el halványan. Jó volt ezt tudni. Nem lett volna szerencsés, ha véletlen valami olyasmit mond, amivel esetleg ex-alfai becsületébe gázol. - Az nem lenne szerencsés – értett egyet Egon. Elvis fel is kelt, ami egyértelmű jelzés volt a látogatás végére. Egon is lekászálódott a bárszékről, Gyagyást a kezében fogta, nehogy még véletlen itt akarjon maradni a finom kaja hatására, amivel Elvis ellátta. - Én úgyszintén – bólintott fejével a férfi felé, majd úgy tett, ahogy Elvis kérte. Nyitva hagyta az ajtót, miután kilépett a szoba kellemes melegéből, a kinti időjárás fagyos légkörébe. Gyagyás a kezében össze is próbált valamelyest húzódni, és Egon hasához bújt, hogy meleget adjon számára. - Fázol mi? – kérdezte Egon barátságos hangon. – Sebaj, majd megitatlak a whiskyvel, ha felértünk – vigyorodott el.
Kezdőlap
//
//
