:: Origin ::

Apám egy barom volt. Én meg egy marha, hogy benyeltem a hülye szavait. De erről majd később.
Nos, nem fogom azzal kezdeni, Canadában születtem, Ontario szívében Ottawában. Annak a helynek se szíve, se semmije. Azt sem fogom szanaszét taglalgatni, hogy hány óra volt, és milyen időjárás mikor a világra jöttem, vagy hogy épp ki volt akkoriban az elnök. Ahogy az sem fontos, hogy haltam-e bölcső halált, hiszen nyilvánvalóan nem. Ami viszont már fontos, hogy miért vagyok ma az, aki.
Minden apám miatt volt. Legalábbis előszeretettel fogom rá. Talán négy éves lehettem, mikor először történt meg velem, ami miatt nem élhetek normális életet. Mára már mondjuk nem érdekel... Egy ideig viszont mocsok mód rühelltem ezt az egészet. Szóval négy éves voltam, itt tartottam.
Az udvaron rohangáltam Gail-el, az öcsémmel. Tisztán emlékszem. Ő berohant a házba, én pedig utána. Vagyis akartam. Gondoltam elkapom és jól megverem. Aztán ahogy az ajtóhoz értem kénytelen voltam megtorpanni, mint akibe a villám hasított. A fejemben furcsa hang szólalt fel, szinte rám ordított: Vigyázz! Belefagytam a pillanatba. Ez pedig nem hagyott alább, mikor a bejárati ajtó szélsebesen csapódott be előttem, majdnem hogy orrba vágott. Körbe néztem, ezerszer is. De sehol nem láttam senkit, csak az ablakban csimpaszkodó, hiénaként vihogó öcsémet. Nem tudtam hova tenni... Sokáig azt hittem hallucináltam akkor, az nap.
Az évek pedig csak teltek... Már iskolás voltam, mikor újra megtörtént. Ehhez hozzájárul az is, hogy nem voltam épp közkedvelt kisfickó. Sőt, olyannyira nem, hogy a szünetek nagyobb hányadát vagy az egyik kukában, vagy a szekrényemben töltöttem. Pazar volt. Egy idő után már tartottam magamnál képregényt is, hogy legyen mivel mulatni az időt. Szánalmas...
A sokadik ilyen eset következett el. Nyári, tűző nap égette fel a várost, mikor az idősebb srácok megint engem találtak a legjobb elfoglaltságnak. A folyosón álltam, épp a szekrényemből halásztam elő a zseniális matematika könyvet, mikor ismét hallottam azt a hangot. Mögötted. - súgta csupán, alig értettem, de mindkét lábam beleremegett.
Megfordultam. A szokásos banda közelített felém, hogy újra kiéljék rajtam kicsinyes vágyaikat, és valahova bepakoljanak, mert az rohadt nagy poén! Timothy - az egyik idősebb gyerek, ő volt a boss... - épp felém emelte a kezét, hogy a galléromnál fogva vonszoljon el a kukáig. És akkor újra... Hajolj el. Most. Balra! - én pedig ösztönösen cselekedtem. Kitértem a mozdulat elől, ezt követően legalább ötször. Persze, így is úgy is a kukában kötöttem ki. De ez már más volt...
Az elkövetkezendő időkben már nem csak hallottam Őt, de pár hónap elteltével láttam is. Nem tudom mi volt ő, legalábbis akkoriban nem. De egy biztos: a legjobb dolog volt. Nem tagadom, mindenki bolondnak, hülyének tartott, az esetek után. Ennek tényszerű oka pedig az volt, hogy az ő szemükben, mint valami hibbant, magamban beszélgettem. Nyilván nem így volt. Koboldnak hívtak. Mert fura és bolond voltam. Szerintük. Viszont a legkevésbé sem tudott érdekelni. Már nem. Csak Trus-sal foglalkoztam. Nem tudom őt leírni, mert nem volt emberi. Ha nagyon be kéne határolnom, talán egy medvére hasonlított. De annak is csak valami foszlányos, elmosódott árnya volt. De a barátom volt... Ami meglepő volt, hogy egy percig nem féltem tőle.
Sok idő telt így el, mire... (Igen, elértem az apa sztorihoz...) Mr. Mc'Neal hajlandó volt felvilágosítani, hogy mi folyik körülöttem. Csessze meg! Én meg évekig azt hittem, hogy egy elbaszott, agybeteg, idióta vagyok! Szellemekkel beszélgetek, apa, istenért nem szóltál, hogy miért! Na jó... relax.
Tizenöt voltam. A napok egységesen teltek. Én és a "képzeletbeli" barátom ugyanúgy folytattuk az életet, ahogy eddig. Aztán este, mikor már épp lefeküdni készültem, apám bejött a szobámba. Először csak megsimogatta a fejemet, és azt mondta, tudok róla. Én meg csak pislogtam rá, mint valami agyatlan. Nem tudtam elképzelni se, hogy mit akar... De folytatta.
Mint valami kis mesét, úgy gördítette egymás után a szavakat, beavatva engem az Őrzők világába. Elmondta, hogy mindvégig tudott Trus-ról, és hogy valójában, miért is van ő mellettem. Annyi információt zúdított rám, hogy nem tudtam feldolgozni se jó ideig. Az utolsó szava az volt, hogy holnap jönnek értem. Aztán elment. Akkor láttam utoljára. Trus-sal együtt...
Másnap ahogy ő is mondta, tényleg jöttek értem. Tökéletesen szétestem...


:: Verity ::

Elhívtak. Tisztára olyan, mint egy kantinban.
James Hackett, így hívták a fickót, aki magával vitt.
Ő a mentoromnak hívta magát, én Púdernek hívtam. Csupán azért, mert minden szövegelése az Őrzőségről és annak mágiájáról, "hatalmáról", beillett volna egy mai Harry Potter kötetbe... Kiröhögtem, párszor... De végül megtanított mindenre, felnyitotta azokat az úgynevezett kis szelencéket, amik mindvégig ott lakoztak bennem. A mágia legmélyebb vegyületeibe kotorásztam, és sajátítottam el őket. A tűz volt a kedvencem. Imádtam minden csínnyát, imádtam használni, és idővel túlnőni is rajta.
Ügyesen tanultam, később már beláttam, valóban erre teremtettem. Megszerettem az egészet.
Elég sok időt lehúztam Ottawában, védtük a civilek szaros kis életét, fenntartottuk a normát, az életszerű körforgást. De ennél többre vágytam.
Ezért esett meg, hogy 1992-ben átkérettem magamat máshova. A cél Fairbanks lett.

:: Decision ::

Fairbanks, te csodás! Micsoda klisé... sem csodás, sem emberi. Hideg és azt hiszem, nem hazudok, ha azt mondom: őrült város. Legalábbis totál őrültekháza. Annyi itt a farkas, mint a hányás egy útszéli kocsma mellett. Förtelem. Viszont: pezseg. Nem az unalmas Ottawai élet, ahol már azt hittem az arcomról fogom a pólusokat átrajzolni. Élveztem minden percét, noha én kevésbé pártoltam, hogy hozzunk ide egy másik falkát is. Nem tartottam értelmes húzásnak, de egy rohadt szavam sem lehetett. Gas kussol, és végzi a dolgát. Ez volt a séma.
Mortimer távozásával viszont minden megváltozott. Igazából örültem, hogy az öreg lelépett. Szartam én rá hova, és miért. Az számított, hogy a protektori helyet végre más foglalta el. Nekem legalábbis ez volt a mérvadó. Ennél több pedig nem számított.
Will pedig... A legjobb a választás volt. Nem mondom, hogy pajtik voltunk, ennek egyszerű oka az, hogy sem ő, sem én nem vagyunk igazán társaság függő figurák. Ő főleg nem. Viszont csíptem, amennyi kellett belőle, annyival pont elvoltam.
Na de nem fényezem az "öreget", mert még elbízza magát, ha a fülébe jut. Nem játszunk a "medvével"... Csacsi öreg medvém... - Igazi vicces gyerek vagyok.

Az utolsó öt hónapot Ottawában töltöttem. Will visszaküldött, mert az ottani helyzet kicsit felborulni látszott. Ami azt illeti, mikor odaértem meglehetős katasztrófával találtam szembe magamat. Az egész város a feje tetején táncolt, farkasok, halottak... és egy csomó hibbant tanonc. Öröm volt visszatérni... James-el pár hónap alatt nagyjából helyreállítottuk a dolgokat, és mire lett volna egy kis levegőm, amit kivételesen nem a seggemen kellett volna vennem, Will felhívott. Fairbanks vár...
Úgy látszik, a farkasok sosem alszanak el...


_____________________________________________________

:: Memoriam ::

Anyám halál híre pár évvel az elhívásom után ért.
Apám már rég nem élt. Akkor este az utolsó kenetet tette fel magának... Csak később tudtam meg, hogy egy farkas darabokra tépte...
Anyám pedig... Nem bírta feldolgozni, hogy a nagy Gregory nincs többé... Sokáig hazajártam hozzá, aztán egyre kevesebbet... és még kevesebbet. Ezt pedig csak tetézni tudta az, hogy Gail-t is elhívták... Nyápic...

A szívemben egy fény kialudt akkor éjjel, de ha másért nem, érte érdemes volt folytatni...