A csapatok sorsolás útján kerültek össze a ma esti bajnokságra. Már csak két csapat van versenyben: ti és egy másik 4 tagú kvartett. Paul nem játszik, ő pusztán Lily-t instruálja és a pálya végi ülőalkalmatosságról figyeli a játékot. Rengeteg az ittas ember a már kiesett csapat tagjai közül. Állítólag, ha vége a bajnokságnak, a földszinti előadóteremben lesz svédasztal (süti, ropi, kóla) és díjátadó, na meg persze egy kis lötyögés. Az utolsó körnél jártok, egyelőre vesztésre álltok. Mindenkinek egy gurítása van még tőletek, és az ellenfél "Jegesmedvék" nevű csapatból is.
//Mindenki megkapta üzenetben a helyzetét. Az üzenet tartalmát és a feladatokat egyelőre ne osszátok meg egymással, ha egy mód van rá.//
- Itt az ideje friss szántófölddé változtatni a pályát… Megemeli a golyót, majd lendít, s egy apró megcsúszás rögvest észrevehető a mozdulatában a gin-tonic páros meghozta hatását, bár nem ivott sokat, mégis érezhető, koordinációja már nem olyan, mint a játék kezdetén. A tarolás sem sikerülhet ebből fakadóan túlzottan fényesen. - Tud valaki egy jó helyi asztalosműhelyt? Esküszöm saját költségre felfogom csiszoltatni a pályát… Mondjuk apám mindig azt mondta fiam a részvétel… Tudjátok, de legalább a dobogón már biztos ott vagyunk… Többet beszél a kelleténél, ez érződik, s talán nincs is a legjobb napja, ezért is jött el, hátha levezetheti kicsit a felgyülemlett feszültséget. Azonban az este egyáltalán nem lett olyan izgalmas mint várta, kicsit ellaposodott. Tekintetét a csapaton is végig futtatja, tapasztalatlanok és gondtalanok, azt hiszik övék a világ, pedig ők csak szolgálják annak békéjét. Időbe fog telni mire erre rájönnek, tudja jól, s talán ez bosszantja a leginkább, mivel rá kellett jönnie, hogy errefelé elég könnyedek a szabályok, s ő bizony feszesebb életvitelhez volt szokva, katonás rendhez… - No nézzük mit csinálnak a Jegesmackók… csak meg ne harapja a lábukat egy sarki kutya, mert bizony az bármikor bebiceghet félrészegen… És akkor a bokaficam biztos… Kicsit spicces utalás, de abban is biztos, hogy csapattársai közül is csak kevesek fogják megérteni nem éppen szellemes, ám annál morózusabb hangvételű megjegyzését, de hát nincs jó kedve unja a helyzetet, s legszívesebben kinézne az erdő környékére, hátha akad egy kósza farkas akit megnevelhet olyan régi stílusú hangvételben…
Amikor megtudtam, hogy bowling bajnokság lesz a közösségi házban, teljesen bezsongtam. Idejét sem tudom már, hogy mikor játszottam utoljára, ráadásul mióta a városban lakom, alig kapcsolódtam ki. Minden időmet lekötötte a ház, ha meg nem az, hát Paullal voltam, ha tehettem, akkor kettesben. Máskor meg a kocsmában, de már az sem tűnt olyan nagy programnak, ezért is szorgalmaztam annyira, hogy nézzük meg magunknak. Csak azt sajnáltam, hogy Pault még így sem tudtam rávenni arra, hogy szálljon be, de legalább velem volt, és csak ez számít. Ettől a gondolattól mindjárt jobb kedvem lett, pedig nem igazán örültem neki, hogy a másik két lány is ennyire fiatal volt, mint én. Volt egy rakás öregasszony a játékosok között, de nem, nekem pont egy olyan csapatba kellett bekerülnöm, ahol a többség velem egy korú, csinos, és bármelyik pillanatban rájöhet a mögöttem üldögélő férfi, hogy ők sokkal jobban néznek ki, mint én. Nem, ezt mielőbb ki kellett vernem a fejemből, így inkább az egyetlen férfi tagra koncentráltam. Oldalra billentett fejjel néztem, ahogyan gurított. - Kölcsön adom az asztalosomat, most vettem fel egyet… - fűztem hozzá az általa elmondottakhoz, csak úgy mellékesen. Kicsit sokat beszélt, pedig kezdetben még nem ez volt rá a jellemző, így az elfogyasztott italmennyiségnek tudtam be a hatást. Kár, nekem is többet kellett volna innom. – Ki találhatott ki olyan idióta csapat nevet, hogy szárnyas kakasok? – huppantam le Paul ölébe, gondterhelt arcot vágva. – Hol a fantázia? Akkor már inkább lett volna szárnyas valami olyan, aminek nincs szárnya… mondjuk egy ló – vontam meg a vállaimat. Tudom én, hogy nem ő tehet róla, de valakinek ki kellett önteni a szívemet. – Nem baj, győznünk kell! – jelentettem ki hirtelen diadalittasan, majd közelebb hajoltam Paul füléhez. – Már csak azért is, mert a szerencse bugyim van rajtam – vigyorogva nyomtam egy puszit az arcára, miután hátrébb húzódtam tőle.
A mai nap tipikusan olyan, amikor szívem szerint hátradőlnék, leengedném a redőnyt és nem foglalkoznék semmivel. Viszont Lily nem hagyott békén, és elráncigált ide. Talán fél percig még haragudtam is picit, de aztán rájöttem, hogy úgysem tudom ezt az érzést megtartani. Túlságosan szeretem én ahhoz, és képtelen lennék máshogyan gondolni rá. Így aztán elmentem és próbáltam tettetni, hogy duzzogok, miközben a csapat gurít. Néha besegítek Lilnek, de az esetek többségében csak az asztalnál ücsörgök és figyelem a játékot. Közben meg már a sokadik sörömet iszom. Határozott célommá vált megdönteni a véralkoholszint világrekordját. Na jó, valójában nem, csak felkészülök a hazaútra a hidegben. Amikor Lily belehuppan az ölembe csak hallgatom, amit mondd, inkább nem szólalok meg. Igaz, az utolsó szavaira azért felcsillan a szemem. Jól van na, nem kell elítélni, férfiból vagyok és van egy gyönyörű barátnőm. Közben azért végignézek a másik két lányon is, akik a csapatunkba kerültek. Csak professzionális szemmel, felmérem őket, hogy vajon mennyi hasznukat látjuk majd ezen a versenyen. Őszinte leszek, én eddig csak Lily gurításait kísértem figyelemmel, a többieknek csap a pontszámait láttam. Így próbálom kiókumlálni, hogy mennyit tesznek a csapathoz. Persze csak nagyon diszkréten, mert egyébként baj lesz belőle. Lily kikaparná a szemem. Aztán meg az övét is. – Próbáljatok kicsit balra dőlni, miközben gurítotok. Közben célozzatok jobbra. – mondom. – Akkor egyensúlyba kerülnek a dolgok és jó esetben nem tér el nagyon a golyó a céljától. Avagy mire nem jó a sereg, igaz? Az ember megtanulta hogyan célozzon úgy, hogy fejet találjon el. KI tudja, talán valami hasznosra is tudjuk majd használni ezt a kiképzést.
Még jó, hogy az egyetemre nem csak tanulni, de szórakozni is jár az ember. Avagy szórakozást találni, merthogy erre a Bowling estre is úgy csöppentünk ide Summer-rel, hogy bulizunk egy jót. Már régóta ismerem a lányt, habár nem egy szakra járunk, ez nem jelent semmit. Azonban sajnos Summer-t másik csapatba sorsolták, úgyhogy egy ideig egymás ellen gurítottunk. Végül Summer hamar elköszönt, ugyanis az ő csapatuk már az elején kiesett, és mivel közölte, hogy a) unatkozik, b) szemezget egy Magas Feketével, akinek harcsabajusza van, nevetve intettem, hogy tűnjön csak el, mint valami füst, vagy kámfor ,vagy mi... Én még elvagyok itt, kidobósozunk, meg gurítgatunk, szóval mindenki elvan. A zene is szól, úgyhogy néha a fenekemet is rázom nevetve és nem csodálkozom azon sem, mikor valaki bedobja a gangnam style-t. Csak nevetve utánozom. Christian megjegyzésére csak elnevetem magam és kissé oldalra döntve a fejemet nézem a gurítását. - Kicsit oldalra ment, nem? Szerintem a kör végéig már ne igyál többet. - kacsintok játékosan a férfire és habár kissé ismerős az arca, mégsem tudom,hogy honnan. Biztos ő is egyetemista, ott sok ember megfordul. Mindegy is, hiszen hamarosan én gurítok. Lily megjegyzésére - miszerint lehetett volna fantáziadúsabb nevet is választani - elvigyorodom. - Akkor már inkább egyszarvú, nem? - nevetek és igyekszem kicsit mindenkivel jóban lenni, beszélgetni. Amikor rám kerül a sor, még Paulra pillantok, aki néhány instrukcióval lát el. - Aha, szóval balra dőlni, jobbra célozni. - ismétlem a fiút, majd vigyorogva emelek fel egy kék golyót. Illik hozzám, szép színes, meg minden. Célzok és elgurítom a golyót, ami picit csúszik a pályán, ahogy Christian golyója is tette, lágyan, mint egy hajó a vízen, majd végül a bábuk 80%-át tarolom le. - Wow! - sikkantok egyet és ugrok fel vigyorogva. - Na, ezt csináljátok utánam. - vigyorgok pofátlanul, majd leülök az egyik székre és nézem a többi csapatot, tekintetemmel pedig Summer-t keresem.
Nagy sajnálatomra erre az estére egyedül kellett jönnöm, pedig a tervek szerint Jamievel kettesben jelentem volna meg, de azok a hülye farkasos dolgok mindig a legjobbkor bukkannak elő. Nem nem Jamiere vagyok mérges, csak a többiekre, hogy pont ma kellett nekik valami összejövetelt szervezniük. Mindenesetre ha már így elrontották a dolgot úgy gondoltam, hogy mégis csak eljövök egyedül is és nem gubbasztok otthon valami szomorú filmet nézve és a kilós fagyit eszegetve, mint egy depressziós lány, nah meg ilyen alkalmakkor akár még új barátokra is szert tehet az ember. A csapatom akihez beosztottak csupa idegenekből áll, de csöppet sem zavar engem, sőt az meg még jobb, hogy nőuralom van, bár azt nem tudom, hogy ez a versenyben is jó jel e. Én életem során talán egyszer bowlingoztam, de szerintem akkor is csak elhülyéskedtük az egészet és úgy játszottunk, ahogy éppen kedvünk tartotta. Magamhoz képest most sokkal kevesebbet beszélek és inkább csak figyelek a többiekre, de persze ez azt sem jelenti, hogy síri csendben maradok. Amikor kell akkor bizony hangot adok a véleményemnek, gondolataimnak. Igazából el sem hiszem, hogy idáig eljutottunk. Az elején azt hittem, hogy már az első fordulóban kiesünk, de ehhez képest már dobogósak vagyunk és ami a legfurább a számomra, hogy sokszor igen szépeket gurítottam. Prescott szavaira hangosan felnevetek. Úgy tűnik az uraság már többet ivott a kelleténél, de nem baj ez. Engem nem fog zavarni az, ha nem nyerünk. Persze jó lenne, de jól érzem magam így is. A farkasos mondatára először csak nagyot pislogok, majd inkább csak úgy teszek mintha csak egy vicc lenne. -Szép volt Legra! Remélem nekem is sikerül ilyen jót dobnom.-Mivel Lili éppen a barátjával szórakozik, így felállok és magamhoz veszek egy golyót, hogy most én próbálkozzam a bábuk lelökésével. Szépen beállok a pálya szélére és egy kis koncentrálás után végül meglendítem a karom és elengedem a golyót, ami a pályára esve azonnal elkezdi az útját a bábúk felé. Ez mind szép és jó lenne, ha lendítés végén el nem csúsztam és landoltam volna a popómon. -A kukacok ennék meg ezt a fránya cipőt! Úgy csúszik, mint a franc!-De igazából csak röhögni tudok ezen a helyzeten és fel is állok, majd csak ekkor jut az eszembe, hogy teljesen meg is feledkeztem a golyómról.
Masako szerencsétlen eltaknyolása közben egyikőtök sem figyel oda arra, hogy a golyó merre halad tovább. Egyedül a hangosbemondó hangja ébreszt fel titeket, miszerint az utolsó gurítással ti lettetek a városi bajnok csapat. A másik csapat persze nem jön oda gratulálni, de ti úgy döntötök, hogy koccintotok egyet az örömre. A hangosbemondóban az is elhangzik, hogy még fél óra és elkezdődik a díjátadó az előadóteremben, utána pedig a zenés táncmulatság (azaz diszkó).
//Erre kérek szépen egy kört, amíg örömködtök, kikéritek az italokat satöbbi.//
Már éppen kezdenétek feloldódni, amikor a lépcső felől szokatlan morajlás üti meg a fületeket. Az ott összegyűlt tömeg egyre kétségbeesettebb, olyan szavakat hallotok ki elsőként, mint hogy "családom", "ugye nem..", "telefonálnom kell..". Pár perc nyüzsi után a hangosbemondó újra felvisít.
- Hölgyeim és uraim. Míg mi önfeledten töltöttük el az órákat az alagsorban, a felszínen hatalmas hóvihar támadt. Az épületet minden bizonnyal segítség nélkül nem tudjuk elhagyni, a telefonok nem működnek. Kérem, ne essenek pánikba, mi itt biztonságban megvárhatjuk a mentőcsapatok érkezését...
Ti igen, na de a többiek? A jelenlévő emberek gyermekeikért, barátaikért aggódnak, néhányan már el is sírták magukat.
//Erre is kérnék egy kört, fogjátok fel az információt, ki-ki karakteréhez méltó módon reagáljon. Utána kaptok egy újabb löketet, ahol már szabadabban mozoghattok, ötletelhettek - és használhatjátok a térképet. De ez még nem most.//
- Jobb csapatnév, mint Cölibátusba bújt Ördögök… Tekint ki Lily megjegyzésére, de tekintete rögvest tovább is vándorol az éppen gurító Allegra formás hátsója irányába, kétség kívül az ifjú hölgy szemrevaló teremtés, azonban az ész végül tovább lendíti a gondolatot, és helyét újra felveszi az alkoholtól trapistás kimértség. - Elég volt emlegetni Ficam urat, és be is próbálkozott, mint a cölibátus a református papokhoz, csak éppen nem hozott túl nagy sikert és fanatizmust hosszútávon… Azért nem felejti el a dolgát, kiürült poharát lehelyezi egy székre, majd közelebb lépdel Masakohoz, s a kezét nyújtja. - Látványos befejezés, dobogó tapsvihar, bár a győzelmünk úgy inogott, mint fajansz a süllyedő velencei gályán… A lényegen nem változtat, gratulálok kisasszony. És mivel vége ennek a szántóföld hosszú maratoni versenynek, bekapcsolhatjuk a nyakunkon pihenő csillagvizsgálót és felkutathatjuk éteri eszenciáink legjavát. Tehát mindenki a vendégem kegy körre a csapatból, sőt még a maga kétismeretlenes egyenletének Y-ja is belefér még a keretbe, ha már ilyen jól sikerült ösztönöznie kegyecskédet… Széles vigyor Lily felé, majd egy kapitányi mozdulat. - Irány a pult, a szelünk jó volt, söpörjünk be mindent a jóból. Dupla whiskyt gyömbérrel, kevés jéggel! Remélem értette csapos…
Mindig szeretem, ha mosolyt csalhatok valaki arcára, így most is elégedettséggel töltött el, hogy Legrának tetszett a megjegyzésem. Amikor ő is javasol egy jobb csapatnevet, már én is nevetek, és belekortyolok Paul egyik megkezdett sörébe. Emiatt éppen lemaradok arról, hogy a szőke hajú leányzó milyet gurít, de a végeredményt még így is elcsípem. Az ugyan nem tetszik, hogy Paul már nem csak nekem ad tippeket, hogy jobbakat gurítsak, hanem a többieknek is, de egyelőre nem tulajdonítok neki nagyobb jelentőséget. Nem szeretnék rosszindulatú lenni, de amikor Masa elcsúszik, egy halk kuncogás azért mégiscsak kikívánkozik belőlem. A saját hangomat azzal tompítom, hogy a szeretett férfi nyakához fúrom a fejemet. Nem akarnám én megbántani a lányt, de hát ezt nem lehet fapofával lereagálni, szerintem senki nem is várna el tőlem ilyesmit. Már csak arra eszmélek fel, amit bemondanak, mégpedig az ostoba csapatnevünk ellenére is mi lettünk a győztesek. Vidáman felugrok, és tapsolni kezdek, majd Masahoz szaladok, és megszorongatom a kezét. - Az egy varázsgolyó volt, ez tuti! – lelkendeztem a többiekhez hasonlóan. Valahogy nem lepődtem meg, hogy a másik csapat nem jött hozzánk oda, hogy gratuláljanak, de lehet, hogy nekem se lett volna ínyemre. Szeretek nyerni, és most teljesült a vágyam, pedig nem kifejezetten ezzel a céllal érkeztem ma ide. Chris felé küldök egy erőltetett mosolyt, és miközben felhúzom Pault az ülő helyzetéből, odamotyogok neki: - Mit gondol, hogy ő az antikrisztus? – dünnyögtem rosszallóan, bár az ellen egy pillanatra sem volt kifogásom, hogy meghívjon valamilyen italra bennünket. Ez az idő most az ünneplésé volt, így néhány pillanatra elengedtem Paul kezét, és a pulthoz furakodtam, ami mögött egy piercinges srác álldogált. - Helló muci, mit adhatok? – kérdezte tőlem, mire felvont szemöldökkel konstatáltam, hogy tényleg hozzám beszél. Paul meg pont ilyenkor marad el. Segélykérően a hátam mögé lestem, hogy merre lehet, majd vissza az előttem álldogáló, legfeljebb tizenhét éves fiúhoz, aki szélesen vigyorgott. – Jól állna neked egy piercing, ha gondolod, csinálhatok egyet – nagyon elégedettnek tűnt magával, én már kevésbé. - Még szinte a bilit sem nőtted ki, és amúgy is simán lekevernék neked egy tockost, úgyhogy jobb, ha adsz egy whiskyt, és rendben is leszünk – a mosolyom bájos volt, a hangom azonban határozottan csengett. Hiába, soha nem szerettem, ha tiszteletlenül viselkedik velem valamelyik nagypofájú barom. – Hallottátok ezt? – kérdeztem felháborodva, a csapatom nő tagjai felé fordulva. – Kösz, Chris! – tartottam fel a poharamat, miután kézhez kaptam, tekintetemmel pedig Pault kerestem.
Nem is igazán figyeltem az eseményeket. Megemelkedtem ugyan a székemben, mikor a kis japán lány elesett, de látom, hogy nincs szüksége segítségre, így inkább visszaereszkedem. A győzelmükön aztán elmosolyodok. Na jó, azért lássuk be, nem hittem volna, hogy megnyerik. De hát úgy tűnik, hogy ez annak a napja, amikor nem számítunk dolgokra, ezért fogom magam és kiiszom a söröm maradékát, aztán elindulok utánuk. Éppen csak Lily után érek el a pulthoz és még elkapom a kölyök válaszát. – Ha akarod, átugrok a pulton és kiverem az ötleteit a hülye fejéből – mondom, éppen annyira hangosan, hogy a srác is meghallja. Aztán közelebb hajolok Liliomszálamhoz. – Kérdésedre válaszolva: Lehet. De érdekes lenne, ha ő lenne az, nem igaz? Aztán ollót kell majd dugni a… Inkább nem fejezem be, mert már érzem, hogy inkább az alkohol beszél, mint Paul. Márpedig ilyenkor szerencsésebb minél kevesebbet kommunikálnom. És nem inni többet. Na jó, egy sör még belefér. Jobb esetben. Csak nem állok be annyira, mint egy nyomorult rajzszög. – Egyébként nagyon szépen játszottatok, gratulálok mindenkinek! – mondom. És tényleg elismerésem, hogy meg tudták nyerni a versenyt. Lehet okosabb lett volna, ha én is játszok. Nem vagyok valami hajdajó, de érdekes lett volna gurítani párat. Na nem baj, késő bánat, eb gondolat, márpedig ebben az államban magától is kutya hideg van. Na jó, többet tényleg nem iszok…
A gurításom egészen jól sikerült, habár nem vagyok valami nagy bowling bajnok, nem sokat játszottam, de úgy tűnik, hogy épp eleget. Elvigyorodom, mikor Masako lépdel oda a golyókhoz. - Csak ügyesen! - lelkesítem a lányt egy kedves mosollyal és kíváncsian figyelem, hogy mit is gurít. Közben a beszélgetés persze halad tovább, ami azonban hamar befejeződik, hiszen Masako elcsúszik. Én is felemelkedek, hogy segítsek a lánynak, akárcsak Paul, de végül Chris a gyorsabb és ő segíti fel a hölgyeményt. Hallom, hogy mellettem Lily megereszt egy aprócska kis kuncogást és sajnos én sem állom meg, hogy ne nevessem el magam halkan. Végül a hangosbemondó közli, hogy bizony nyertünk. - Wow! De jóó! - pattanok fel és tapsikolok a levegőben, majd akármennyire is furcsa, ölelésre tárom a kezemet Masako felé, aki hogyha engedi, akkor megölelgetem, ezzel gratulálva neki az utolsó szenzációs gurításért. Chris közli, hogy meghív minket egy italra, mire elvigyorodom. - Helyes, menjünk! - a vigyorom széles, aligha nem nálam is kezd alakulni az alkoholos befolyásoltság, hiszen két vodka narancsot én is lehúztam már. Odaállok Chris mellé a pultra és vigyorogva hallgatom a piercinges srác beszólását Lily felé. - Nekem elkélne egy kis piercing. - vigyorodom el bájosan, és rátámaszkodom a pultra úgy, hogy a dekoltázsom elég látható legyen és még a melltartóm is látszódjon. Viccesen nevetgélve kacsintok a fiúra, végül rendelek még egy vodka narancsot és hátat fordítva a pultosnak a többiek felé fordulok. - Ügyesek voltunk, gratulálok. Egészségetekre! - koccintom a többiekéhez a saját poharamat és közben fülig érőszájjal vigyorgok.
Mikor a hangosbemondóból meghallom, hogy mi nyertünk szinte csak tátva marad a szám. Nah erre nem számítottam. Azt hittem, hogy egy ilyen béna gurítással nem fogunk nyerni, de akkor ezek szerint elég jól sikerült. Mikor a férfi felém nyújtja a kezét csak mosolygok, majd szépen felállok magamtól. -Köszönöm, de menni fog egyedül is!-Normális helyzetben elfogadtam volna a felém nyújtott kezet, de nem akarok emlékeket látni, ma nem! Tudom ez nehéz lesz, de mindent megpróbálok. Így mikor Lily felém siet és megpróbálja megfogni a kezem gyorsan a zsebembe dugom azt, majd mérgesen próbálok rá pillantani. -Ne érj hozzám! Nem bírom az emberi érintés, de ha valaki mégis hozzám ér akkor annak a kezét le kell vágnom egy konyhakéssel! Hosszú és fájdalmas...A legjobb!-Próbálok nagyon is komoly lenni és hangos, hogy a többiek se próbáljanak megérinteni, de azért nagyon is reménykedem abban, hogy e miatt nem fognak kerülni engem. Nem szeretnék egyedül maradni egy ilyen jó kis estén. -Köszönöm Chris a sört!!-Ki is használom ezt a meghívást és rendelek magamnak egy korsó sört. Gondolkoztam a tequilán, de az majd jó lesz később is. Allegrára értetlenül pislogok ahogy kikezd a pultos sráccal. De nem is foglalkozom vele, mindenkinek más az ízlése. Nekem mondjuk nem jön be a srác, de nem is velem kezdett ki. A sörrel a kezembe sétálok el a többiekhez, majd a koccintásnál én is megemelem a korsóm. -Ránk!-Elmosolyodom, majd a koccintás után már bele is kortyolok a kellemesen hideg nedűbe. Eddig megpróbáltam nem sokat inni, hogy rendesen végig tudjam játszani a meneteket, így most már nem is fogom visszafogni magam.
Már éppen kezdenétek feloldódni, amikor a lépcső felől szokatlan morajlás üti meg a fületeket. Az ott összegyűlt tömeg egyre kétségbeesettebb, olyan szavakat hallotok ki elsőként, mint hogy "családom", "ugye nem..", "telefonálnom kell..". Pár perc nyüzsi után a hangosbemondó újra felvisít.
- Hölgyeim és uraim. Míg mi önfeledten töltöttük el az órákat az alagsorban, a felszínen hatalmas hóvihar támadt. Az épületet minden bizonnyal segítség nélkül nem tudjuk elhagyni, a telefonok nem működnek. Kérem, ne essenek pánikba, mi itt biztonságban megvárhatjuk a mentőcsapatok érkezését...
Ti igen, na de a többiek? A jelenlévő emberek gyermekeikért, barátaikért aggódnak, néhányan már el is sírták magukat.
Chris azonnali hatállyal felpattan, és magatokra hagy benneteket. Megpróbálja előkeríteni az az embert, aki a hangosbemondóba beszélt, így Ti egyelőre magatokra maradtok.
//Folytassátok a fentiek szerint, Chris nélkül, 1-1 reagot kérek//
Csak felvont szemöldökkel megráztam a fejemet, amikor Legra fogadta a srác közeledését. Végül is, mindenkinek más az ízlése, nem köthettem belé. Még ha a húgom lett volna, akkor talán, de csupán pár órával ezelőtt ismertem meg, és ez szerintem édeskevés ahhoz, hogy tanácsokat adhassak neki. Nem tudom egyébként, hogy ez engem mikor tartott vissza egyáltalán, de jelen esetben nem szenteltem neki különösebben nagy figyelmet. Hagytam, hadd csinálja csak, amit szeretne, mindenkinek kijár a szórakozás. Ha ez a fiú kell neki, hát hajrá! Bár pár pillanat múlva azért újra visszatért kis csapatunkhoz, hogy megünnepelhessük a győzelmünket. Én a magam részéről igyekeztem óvatosan inni, hiszen még mindig gyógyszereket szedtem és orvos ellenőrizte rendszeresen az állapotomat, de az alkoholt nem akartam megvonni magamtól. Eddigi is iszogattam finoman, és ezután is fogok, ez egészen biztos. Csak egy sanda pillantást vetettem Paulra, mikor az ollóról magyarázott nekem, de csak megnyugtatóan végigsimítottam a karját, és fél oldalammal odabújtam hozzá. Szerettem nagyon, ha a közelemben volt, mert az képes volt teljesen ellazítani. Tudom én magamról, hogy indulatos fajta vagyok, de hát ez nem az én hibám, a véremben van. Már a második italomat ittam azóta, hogy kihirdették az eredményt. Masat inkább messzire kerültem, mert furcsának találtam, és nem tudtam hová tenni a viselkedését. A többiekkel azonban próbáltam beszélgetni, noha Chris meg egy kicsit ijesztőnek tűnt. Olyan… elvontnak, és ha már én ezt mondom, akkor abban tényleg van valami, méghozzá, nem kevés valami. Már éppen el akartam terelni a figyelmemet azzal, hogy nyomok egy puszit Paul ajkaira, mikor váratlanul a lépcső felől furcsa hangok szűrődtek hozzánk, majd a hangosbemondó is valamit harsogni kezdett. Chris abban a pillanatban elszelelt, de nem igazán foglalkoztam vele, előjött a túlzott ember undorom, ahogy tülekedett a tömeg. - Mi a franc… - motyogtam az orrom alatt, és igyekeztem olyan helyet találni, ahonnan egészen biztos, hogy nem sodornak el, a lépcső felé száguldók. Nem mintha azzal bármit is elértek volna. – Még jó, hogy itt csak mi ketten vagyunk egymásnak… - súgtam oda Paulnak, ahogyan néhány aggódó szülőt néztem. – Mit csináljunk? – ezt a kérdést már a két lányhoz is intéztem egyúttal, ahogy leültem a pályák melletti egyik üres helyre.
//Bocsi a késésért, totál elfelejtettem. Legközelebb rugdossatok nyugodtan!!//
Kedvtelve iszogatunk, ki-ki a maga piáját, és igazából én halál jól érzem magam. Habár nem terveztem, hogy eddig maradok, tényleg jól érzem magam. Persze poén, hogy nem rég ismertem meg ezeket az embereket, de nagyon szimpatikusnak tartom őket, úgyhogy... Habár Chris farkasos beszólására kicsit felvontam a szemöldökömet és elég gyanús volt, de már el is felejtettem. Ahogy a férfi lelép, csak utána nézek és intek, hogy menjen csak. A hír azért eléggé lesújt, el is veszik a jó kedvem. - Ez nem vicces... Mi lesz, ha holnapig sem jutunk haza? - húzom el a számat és a lépcső felé nézek, ahol fel lehet jutni. - Lehet, hogy meg kellene nézni, hogy tényleg nem lehet-e kijutni. Bár gyanítom nem állítanának valótlant, ha nem úgy lenne... -motyogom és látszik, hogy kicsit magam alatt vagyok. Remélem, hogy a szobatársam még éppen haza tudott jutni, hiszen ők hamarabb kiestek, talán itt hagyott és hazament. Nem is tudom, hogy minek örülnék jobban: hogyha otthon lenne biztonságban, vagy ha itt lenne velem? Kérdéses, de egyelőre ezen nem gondolkozom. Mivel Paul és Lily jól elvannak együtt - igen, hiszen együtt vannak és azért az valamennyire megnyugtat, Masához lépek kicsit közelebb. - Te merre laksz? Messze innen? Én a kollégiumba lakok, azért az elég messze van, gyalog nem szívesen indulnék el. Bár persze az sem biztos, hogy kijutnánk az ajtón... - teszem hozzá és megvonom a vállam, majd tekintetemmel a pultos srácot keresem. Talán mégis hamar el fog telni az este... Már ha megtalálom...