A telefonom csörgése zörrent ki gondolataimból. Először megijedek Ryan nevét látva a képernyőn. Át fut az agyamon az a gondolat, hogy most mondja le az estét, mert közbe jött valami, vagy már nincs is kedve hozzá. Félve veszem fel a telefont, majd mikor meghallom, hogy pár perc múlva itt is van, menjek ki úgy érzem, mintha egy hatalmas sziklát dobnának le a szívemről. Mosolyom kiszélesedik, és amint leteszem a telefont kezembe fogom még a picike táskámat és már sietek is kifele. A kis bundásomnak köszönhetően nem igazán kell foglalkoznom a kabát témával, így most ezt hanyagolom is. Előbb érek ki, mint ahogy Ryan megérkezik a kocsijával. A tájat fürkészem tekintetemmel, de amint megérzem a közelségét ajkaim széles mosolyra húzódnak. Száznyolcvan fokos fordulatot veszek és ekkor pillantom meg. Odasétálva hozzá mielőtt bármit is mondhatna, vagy tehetne a nyakába ugrok, hogy szorosan átölelhessem. -Istenem, de jó látni téged!-Szép lassan elengedem őt, majd még egy puszit nyomok az arcára. A bókjára kiszélesedik mosolyom. Ezaz! Nyertem! -Köszönöm! Ezt a ruhát direkt erre az estére készítettem és nagyon bíztam benne, hogy elnyeri majd a tetszésed!-Hagyom hadd pörgessen meg, nézzen végig rajtam. Izgatott vagyok az este miatt és bevallom kicsit félek is tőle. No nem Ryantől, hanem hogy valami elrontja majd... De próbálok nem erre gondolni. Minden rendben lesz és tökéletes lesz. Iszunk, rengeteget és táncolunk kifulladásig. -Én nem aggódom! Bízom benned!-Igen talán az elején nehezteltem rá, amiért olyan bunkó volt velem, de azóta megmutatta a másik oldalát is és megkedveltem. Ő legalább visszajött...
-Igen menjünk!-El is indulok a kocsi felé, hogy be is üljek az anyósülésre. A mosolyom egyfolytában ott csücsül az arcomon. Nem egy szomorú, elveszett kölyköt láthat most, hanem egy vidám, boldog, kiegyensúlyozott kölyköt.
Érezni lehetett Masako hangján, hogy most attól tart, éppen lemondom a bulit, és a megkönnyebbülést is, szó sincs erről, csupán jelzem neki, mindjárt ott vagyok. Lemondani? Én? Soha, és nem csak azért, mert imádok bulizni, de mégis hogy nézne ki, ha az ígéretemet szegném meg? Hamar odaérek, kiugrok a kocsiból, hogy összeszedjem a nőstényt is. Csodás este, nem kell várni a nőstényre, na ha valamit utálok, az az, bár tény, a látványt nézve itt megérte volna. Azt hiszem ma vakarhatom le róla a fickókat rendesen, de végre elérte nála valaki, hogy ne tekerje be magát egy függönybe, elrejtve mindent a tekintetek elől. Azt ugyan nem számoltam bele az érkezésembe, hogy a nyakamba ugrik, és még egy puszit is kapok, de egy szót sem szólok, csak vigyorgok. Megígértem valamit, és azt általában be is tartom, ahogyan most is, és nem foglalkozom azzal, hogy kölyök vagy sem. Megpörgetem, ezt muszáj megnéznem, tényleg így öltözött fel, hihetetlen. Fejlődik. -Így már téged is, egészen kivirultál. Ideje volt kislány. Bólintok, a ruha telitalálat, jó munkát végzett, és én ezt el is ismerem. Ne húzzuk az időt, nyomás a buliba, Masára az is ráfér, volt elég baja neki is az elmúlt időszakban. -Nem lesz semmi gond. Ez biztos, amíg mentor vagyok, amíg tark vagyok, no meg kifejlett hím, addig biztos nem. Aki a kölykeinket bántja, az rossz lóra tesz, velem mindenképp. Nagyon pakolni sem kell befelé a kis nőstényt, megy magától is, én pedig becsapom az ajtót, beülök mellé, megvárom, míg beköti magát, és ezerrel lövök ki, hogy egy percet se pazaroljunk el, ha lehet.
Nem akartam tudni, kihez-mihez mennyi és milyen közöm van vagy épp nincs. Zsibong mindenki energiája, rátapad a pajzsomra, mintha folyamatosa ostromnak lennék kitéve, amibe szép lassan kezdet belefájdulni a fejem és úgy éreztem, ha tovább maradok a Lakban, vagy annak környékén, egyszerűen széthasad a koponyám. Tényleg senkire és semmire sem voltam kíváncsi most, illetve egyetlen farkas volt, akit még ilyenkor is megtűrtem és ha másért nem is, hát ezért hálát adtam a falka korábbi vezetésének. Nála a nyugi volt, nyilván a lovarda ténye miatt is, elvégre nehezen lehetne ilyesmit a város közepén, vagy a hegyen működtetni. Távolabb van a többiektől, de mégsem teljesen elszigetelt, ráadásul ami azt illeti, nem mostanában volt az utolsó alkalom, amikor leültünk inni vagy beszélgetni Odette-tel. Vagy croiassant enni. Nekem ugyan az életben nem lesz a kedvencem, de elnyammogtam rajta, és ha már megint szarságokról lesz szó - mert valamiért nálunk szinte csak az szokott felmerülni -, akkor vittem két üveg bort is. Hátha azokkal jobban csúszik, ami a torkon akadna. Megérkezve szinte teljesen leengedtem a pajzsom, tuti, hogy a környezet az oka, meg a terápia-szerű érzet, amibe mégse érzem magam belekényszerítve. Körbetapogattam energiáimmal a nőstényt keresve, és amikor megéreztem, hogy bizony bent van házban, illedelmes jó gyerek módjára csengettem be. Nem vártam se megváltást, sem azt, hogy minden szépen rendeződik, csak el akartam távolodni és pár nyugodt órát akartam. Ennyi az egész. Aztán minden megy szépen tovább, a maga megszokott és sokszor számomra tökéletesen érthetetlen medrében. - Ó, de csini ma itt valaki - bukott ki, amikor ajtót nyitott és megláttam a leszedált fejét. - Egy egész ménes pusztult el, hogy így nézel ki, vagy húsz havi jött meg egyszerre? - kérdeztem az arcát méricskélve és tényleg olyan bizalomgerjesztő volt a megjelenése, hogy inkább hátráltam egy lépést. A vérmes nősténynél nincs rosszabb, főleg ha nem úgy vérmes, hogy épp szórakozásból harcra vágyik, mint Sarah, hanem úgy vérmes, hogy sírva tudná bárki szemét kikaparni, mert tökéletesen szétesett. - Na, mi a baj? - lestem oda óvatosan, kicsit le is hajoltam és már sehol nem volt a meglepett-ijedt-cukkoló első reakció. Tényleg nem emlékszem, hogy láttam-e így valaha, amióta ismerem, és áldottam az eszemet, hogy hoztam piát, bár őt elnézve szerintem arra azért volt gondja. Tényleg kezdtem azt feltételezni, hogy az egyik bokorból ráugrott az apokalipszis mind a négy lovasa méghozzá egyszerre és orvul.
Az ominózus bányás eset óta már eljutottam legalább idáig, így egy hét után, hogy naponta csak úgy 3-szor fakadok bőgve valami random kis apróságtól, az eredeti tizenakárhányról indítva azt hiszem, már ez is teljesítmény. Ha egyszer eljutok arra a szintre, hogy nem hullajtok többé könnyeket, szerintem az is csak azért lesz, mert lassan már porzanak a könnycsatornáim. Szó mi szó, miután önmagam főnöke vagyok, úgy döntöttem, hogy megérdemlek legalább egy hét pihenést az eddigi kemény munkáimért, arról nem is beszélve, hogy így szétcsúszva úgy se sok hasznom lenne... Csoda, hogy annyi életkedvet bírok verni magamba, hogy legalább az állatokat megetessem, ellássam valami minimális szinten, hogy aztán folytathassam a látványos szenvedést. Kár, hogy nincs kinek, de hogy én falkatulajdonban lévő ingatlan és épület közelébe nem megyek mostanság, az is biztos. Így is lerí rólam, hogy nagy a baj, nem hiányzik, hogy mások is az én problémáimon csámcsogjanak, mert jah... ismertem már a fajtájukat ilyen téren. 150 éve a férjem falkája "kebelezte be" a mi szétzúzott, maradványainkat, már akkor sem rajongtam különösebben ezért az alárendelt helyzetért, akármennyire is voltunk papíron egyenrangúak, mint falkatársak... Erre? Most, hogy ismét bekerülök egy falkába, kiderül, hogy ő már vagy 100 éve a tagja... Csoda, hogy kívülállónak érzem magam? Neki miért sikerül mindig minden jobban? Előbb? Falka, család, gyerekek, szeretik... Én meg? Életem nagy részét kóborként éltem, sosem volt igazi családom, lévén, apámat sem ismertem, a bátyám meg még egész fiatal koromban elhagyott minket, ahogy gyerekem sem született soha... A szerelmi életem? Az még kész katasztrófa, fogadok, a Sors büntet vele azért, mert anno elhagytam a férjemet. Épp az önsanyargatás mocsarában lubickolok teljes erőbedobással, amikor vendégem érkezik. Az első reakcióm az, hogy csutra felhúzom a pajzsomat és úgy teszek, mint ha itthon se lennék, a hátam közepére se kívánom most a társaságot, de aztán ahogy közeledik és felismerem az ismerős energiákat, végül meggondolom magam... és már épp indulnék, hogy valami normális ruhát kapjak magamra, de nagyjából három lépés után eljutok arra, hogy nem érdekel, jó lesz ez. Mackónadrágban és könyökig feltűrt kockás ingben, bolyhos rózsaszín zokniban battyogok ajtót nyitni, Darim bókját hallva csak fáradtan neki, hogy befelé, ne fárasszon...! - Erre mondanám, hogy bekaphatod... a sajátodat, a zsizsikek úgy is olyan ügyesek meg hajlékonyak... de nem vagyok olyan, szóval nem mondom. Amúgy meg inkább az jött volna... -mint a férjem a vallomásaival, sóhajtok, azt hiszem, jobban nem is közölhette volna, hogy szarul nézek ki. Legalább már tudom, hogy nem csak én érzem így, tényleg lerí rólam. - Minden?! -tárom szét a karjaimat, ahogy felé fordulok, és ahogy azon kezdek agyalni, hogy hol is kezdjem, azon kapom magam, hogy már megint meg-megremeg a szám széle, meg az előbukó könnyeimtől fátyolosodik a látásom. - Jajj, Darim... Segíts, te mihez kezdenél a helyemben? -kérdezem reményvesztett hangon, az azonban egyelőre még nem jut el az agyamig, hogy attól, hogy engem non-stop napi 24 órában ezek a gondolatok kínoznak, neki talán lövése sincs arról, hogy mi a pálya. Bár a farkasok pletykásságát tekintve szerintem már fent a hegyen is mindenki keni-vágja a szitunkat...
Mindent megdicsértem, csak azt a szexi bolyhos zoknit nem. Kezdem érteni, miért nem jön össze nekem normálisan egy nővel sem - vagy megölöm, vagy elfutok -, nem értékelem a kis apróságokat, az erőfeszítéseket, amiket a megjelenésük érdekében tesznek. De legalább az intéseket még értem, így viharos sebességgel slisszolok befelé, mert most semmi jó nem származna abból azt hiszem, ha én itt bármiben is ellenállást tanúsítanék. - Nem vagy olyan? Ezt ne általánosítsd, most elhiszem, hogy nem vagy olyan, de amúgy... - ingattam a fejem, nem különb lubickolva az önsajnálata mocsarában, mint ő maga. Hát, na, akkora volt, hogy én is könnyen fürdőztem benne, kérés nélkül. Jó dolog ennyi mindent megosztani a másikkal, de ez azért lehet lassan túlzás nem? Nem. Dombon ülő fűcsomó legyek, ha ezt így megkérdezem tőle most. Egész otthonosan mozgok amúgy, így külön kérés vagy igazgatás nélkül megyek és viszem a borokat a konyhába, hogy kérdés nélkül poharat és dugóhúzót kerítsek. Ha nem kér, most akkor is kap, mert bőven ráfér. Épp töltenék mindkettőnknek, amikor hallom azt a kétségbeesett és gyászos "minden"-t. Megállok a mozdulatban, a húzó hegye épp csak éri a parafadugót, s ahogy nézem, úgy hagyom, hogy energiáim lassan átöleljék. Visszalépek a konyhából, és bár nem értem, nem tudom, mi van, egyszerűen csak megállok és némán széttárom a karjaim, hogy jöjjön csak nyugodtan, ha mással nem is, egy öleléssel mindenképp tudok szolgálni. Ha jött, erős ölelésbe zártam, nem titkolva, hogy erre azért már nekem is szükségem volt, bármennyire legyek tüskés alkalmanként és mutassam azt, hogy egyáltalán nincs igényem ilyesmire. Mindenkinek kell minden, csak a megfelelő kell, akinek merik mutatni, aki elől nincs mit szégyellni, nincs mit veszíteni, nincs mit titkolni, bármi is legyen az oka ennek az ösztönös bizalomnak. - Először talán elmondhatnád, hogy milyen helyzetben vagy - mondtam államat a fején pihentetve, majd megsimogattam a hátát és kicsit elhúzódtam, hogy az arcába tudjak nézni. - Te jó ég, elképzelni nem tudom, mi az isten történhetett veled - mondtam eltűnődő szomorúsággal hangomban, mert így még tényleg nem láttam, akkor sem, amikor a bátyja lelépett. Valamiért egyből azt feltételezem, hogy a dolog mögött nem "valami", hanem "valaki" áll, bár meg nem mondanám, ki. Minden esetre úgy tűnik, hogy az ősz a személyes drámák terepe lett, miután a tavasz a kollektív tragédiáké. Kíváncsi vagyok, a másik két évszak milyen sorsa jut. Illetve nem, ha csak ezek várnak ránk, inkább nem is akarom tudni. - Gyere, mesélj - vontam magamhoz, miközben visszaballagtam a konyhába és befejeztem az előbbi műveletet. - Nem mondom, hogy jobb lesz, sem azt, hogy tudok segíteni, de a fene se tudja. Vagy észre kellett volna vennem valamit a zoknidon túl? - vontam fel a szemöldököm, megpróbálva némi könnyedséget csempészni a hangulatába, mielőtt megfullad a mocsarában. Csak beszéljen, meghallgatom.
- Ne is mondd... még árnyéka sem vagyok önmagamnak. Tiszta szánalmas, mi? -csóváltam a fejem, ahogy becsaptam utána az ajtót, majd azzal a lendülettel fordítottam is el a kulcsot a zárban. Részben elzárva a menekülése útvonalát - kackac, mint ha pont egy szaros zár tartaná vissza - másrészt ma este már nem akarok más társaságot... Ő tudja, hogy szóljon hozzám, hogy ne akarjam instant leharapni a fejét érte... Vagy legalábbis ismer annyira, hogy jó eséllyel ezzel se lőjön nagyon mellé. Áldom az eget, hogy nem kell előásnom magamból az udvarias házigazdát, nem is menne, szóval hatalmas megkönnyebbülés, hogy Darim ennyire otthonosan mozog nálam. Mondjuk volt már itt nem egyszer, hülyén is jönne ki, ha még mindig ilyen apróságokkal fáradoznánk... Megérzem az energiáit, és egy fáradt mosoly kúszik a képemre, hogy amikor meglátom a széttárt karjait, egy szót se kelljen szólnia, csak szó nélkül lenyomjak egy sprintet, a karjaiba vetve magam, hogy aztán szeretethiányos koalaként öleljem át, a pulcsijába fúrva az arcom. - Komplikáltabban és nyakatekertebben, mint azt képzelnéd... -dünnyögöm a ruha anyagába, ahogy közben megérzem, hogy a buksimon támasztja az állát, a következő megjegyzésére pedig nem is mondok semmit, csak egy fáradt sóhajjal szusszanok neki. Nagy a kísértés, hogy a zsebembe nyúlva előhalásszam a gyűrűmet és a képébe toljam, az szavak nélkül is megmagyarázna mindent, de olyan jóleső, megnyugtató érzéssel tölt el a közelsége, hogy nem akaródzik elengedni. Végül aztán percek múltán csak enged a szorításom, miután úgy érzem, sikerült némileg feltöltődnöm a nyugtató energiáiból, hogy aztán visszabattyogjunk a konyhába. Úgy se ittam napok óta semmit, ami itthon volt, az már napokkal ezelőtt elfogyott, azóta meg nem volt még időm, kedvem meg lelkierőm ahhoz, hogy elvonszoljam magam bevásárolni. Mondjuk a vörösbornál most töményebbet is el bírnék viselni, tudomisén, valami jó kis vodkát, vagy szívmelengető rumos teát, ha már egyébként is közeleg a tél, de aki a kicsit nem becsüli, ugyebár. - Egyszer volt, hol nem volt... -kezdtem bele a felszólítására, majd nagyjából itt el is akadt a történet, a kezem a zsebembe mélyed, majd amikor újra előhúztam onnan és Darim képe elé toltam, a jegygyűrűm már ott virított az ujjamon, nagyjából szemmagasságban neki. - Mondjuk ezt? Eddig nem igazán reklámoztam senkinek sem, de... igen, férjnél vagyok. Már úgy 250 éve... -tettem hozzá sietve, mielőtt még azt hinné, hogy a közelmúlt hagyatéka, valamelyik görbe hétvégéről. Ó, ha tudná, mennyire nem az... - Még ember voltam... -feleltem révetegen, ahogy tovább folytattam lassacskán - Ezzel nincs is igazán semmi gond... az ott kezdődik, hogy eléggé hullámvasútra hajazó volt a házasságunk, tudod, egyszer fent, egyszer lent... -rajzoltam egy hullámot a levegőbe magam elé - Mármint nem úgy értem, amire alapból gondolnék, na... Néha tök jó volt az összhang, dúlt a l'amour, meg minden, néha meg egyszerűen képtelenek voltunk elviselni egymást, az egyik ilyen hullámvölgynél meg megelégeltem és megszöktem... -jah, tudom, igazi Hollywoodi sikerfilmbe illő történet - Aztán én is farkassá váltam, és 150 évvel később mit ad Isten? Kiderült, hogy a férjem él, és valójában ő is vérfarkas. Persze akkor sem maradtunk túl sokáig együtt... A probléma meg ott kezdődik, hogy ismét keresztezték egymást az útjaink, és... és ő is itt van a városban. És veszekedtünk, és megtudtam, hogy van egy alig pár éves fia, meg szerelmes valaki másba, és... és mindezd azok után, hogy nekem előtte azt mondta, hogy szeretné ismét megpróbálni velem, és... veszekedtünk, és nem tudom, most mitévő legyek... - gyűltek megint könnyek a szemembe, s amilyen vehemenciával kezdtem a történet elejét, olyan vérszegényen, kétségbeesetten és elhalóan ejtettem ki az utolsó szavakat.
- Inkább ijesztő. - Szó szerint és átvitt értelemben is. A zárkózásra megfordul a fejemben, hogy lehet most kéne még menekülőre fognom, mielőtt előkerülne a konyhakést és miszlikbe aprít, csak meg szüksége van némi depresszió- és feszültséglevezetésre. Szívesen húznám vele, de nem úgy néz ki, mint aki annyira vevő lenne most erre, így inkább megyek a konyhába tenni-venni, ami a hangulatának és fátyolos tekintetének köszönhetően nem tart sokáig. Ölelem és hagyom, hogy amennyi erőt tud ebből meríteni, annyit merítsen. Nyúzott ő is rendesen, mostanában tényleg mindenki az, mintha újabb világ vége közeledne. A brazil szappanoperákban nincs ennyi minden, bár... csak egyszer néztem egyetlen sorozatot, azt is fogadásból. Horatióval kötöttük, még egy másik életben, én veszettem, de annyit adtam neki is ebből a tortúrából, hogy minden egyes rész után mentem és túlelemzett beszámolót tartottam José-Armando magánéletéről. Az egész beleégett az agyamba, mint egy levakarhatatlan pióca, álmatlan éjszakáimon magamban mondom fel a jeleneteket, remélve, hogy elalszom tőle. Bor, igen, bor van, mert nem lealjasulási szándékkal jöttem, csak némi lélekmelegítéssel, ami mindkettőnkre ráfért, főleg őrá, ahogy elnéztem. Köszi a teát basszus! XD Rám pedig egy összelapátolás fért volna, ahogy felmutatta az ujján a jegygyűrűt. Szentséges isten! Köpni nyelni nem tudtam, tökéletesen ledöbbentem valaki elvette, bátor, az biztos és minden, amit eztán mondott, csak megkésve ért el. Egy húzásra hajtottam fel a saját borom, aztán az övét is, aztán megint töltöttem. Ide tényleg valami sokkal erősebb kellet volna. Lassan csorgott át rajtam minden nyúlós-ragadósan, mint a méz, de az íze messze nem hasonlított rá. Hitetlenkedve, elkerekedett szemmel néztem rá és ezt tényleg nem akartam elhinni, mert ha elhiszem, ha ez tényleg... - Basszus, Odie - nyögtem, majd megragadtam az üveg nyakát meg a poharamat és elvonultam inkább, hogy leülhessek. Tök mindegy, hogy kanapé vagy fotel, le kellett tennem a hátsóm, s amint ez megvolt, beletúrtam a hajamba, majd töltöttem és ittam pár nagyobb kortyot. - Nem lenne se fair, se pártatlan, ha én ebben bármit is mondanék - mondtam csendesen, magam elé meredve a pohárban lötykölődő bort bámulva. - Ha azt mondom, küzdj érte, olyan lenne, mintha magamnak akarnék kedvezni, ha azt mondom, hagyd el, azzal meg mintha arra biztatnálak, hogy bassz ki vele. Megráztam a fejem. Szerettem volna egy nagyot sóhajtani, mégsem ment. - Az egyetlen, amit nyugodt szívvel kijelenthetek, hogy azt csináld, amitől nem törsz össze így. Ami neked jó, bármi is legyen az - fordultam felé, majd kissé összeráncoltam a homlokom. - De várj, ennek semmi értelme, ha másikat szereti, miért akarja veled újrakezdeni? 250 év telt el, az meg... - intettem a gyűrű felé, mintha valami húsevő virág lenne -... ennyire nem lehet komolyan venni a holtodiglan-holtomiglant! Ugye? - tettem hozzá bizonytalanul, mert őszintén szólva nekem ez meredek volt. Nagyon. Nem is hittem benne, olyan nincs, hogy az örökkévalóságok képesek legyünk valaki mellett letáborozni. Valami úgyis közbejön, nem? Mindenesetre vicces, hogy pont nekem kéne ebben tanácsot adni, vagy valami okosat kifundálni. Pont nekem. Te jó ég! - Amúgy meg... én csak két "kapcsolat terápiát" ismerek, szerintem egyiket sem akarod igazán - húztam el keserűen a számat. - Vagy ha mégis, akkor sokkal jobban kétségbeestél, mint normálisan és inkább aludj még pár napot, hátha kivered a fejedből a hülyeségeket. - Ittam még, nyugtalanul forgattam kezem között a poharat, majd ismét rá néztem. - Szereted? És most felejtsd el, hogy a férjed. Hím. Veszekedtek, kibékültök. Ilyenekbe avat be. Ha előtted áll és ránézel, vagy felbukkan hirtelen, mit érzel? Darim S. Howl a párterapeuta, hölgyim és uraim, tessék megtapsolni. De azért amit tudok, megteszek.
Amikor nem hogy a saját borát felhajtja húzóra, de még az enyémet is, csak megszeppenten pislogok rá. Ejha... Ennyire még engem sem sokkolt amikor először találkoztam újra a férjemmel 150 év után, bár az is hozzá tartozik az igazsághoz, nem épp borozás közben toppant be. De ha már képes volt meginni az enyémet, én sem vagyok rest az üveget elmarni tőle, és azt húzni meg kecsesen-nőiesen. - Nekem mondod, Darim...? - csóváltam a fejem, miközben visszanyomtam az üveget a kezébe, hadd töltsön ha akar, vagy felőlem akár ihatunk ugyanabból is, az alkohol úgy is fertőtlenít, meg egyébként is vérfarkasok vagyunk, ez legyen a legnagyobb bajunk. - Hogy... ezt hogy érted? - vontam fel a szemöldököm amikor előhozakodott nekem a pártatlansággal, mert lehet, hogy drága férjuram keresztbe-széltébe elpletykálta odafenn a hegyen házasságunk viszontagságait, ellenben nekem a kutya nem böfögött kettőt se idelent a hegy lábánál, hogy mi a helyzet... Így rohadtul nem illik a következő kis monológja a képbe számomra. - Darim... Azt ne mondd, hogy meg akarod kérni a kezem, mert menten lemegyek hídba... Vagy inkább eliszom a maradék agyam, oly mindegy már. - felelem némi rémülettel a hangomban, na nem mint ha amúgy nem bírnám elképzelni, mint a férjem, biztos marha jókat szórakoznánk, de... na jó. Nem bírom elképzelni mint a férjem. Szerintem nincs az a piamennyiség, ami után menne. - Mert engem is szeret. Azt hiszem... egyáltalán hogy a fenébe lehet valaki egyszerre két emberbe szerelmes? Nekem néha az az egy is sok. - felelem hitetlenkedve, amikor pedig előjön itt a 250 éves holtomiglan holtodiglannal... - Mert, nem úgy nézünk ki? Ő is él, én is... - magyaráztam tovább, ahogy feltartottam az ujjamat, megforgatva, hogy több oldalról is szemügyre vehessem, mint ha nem ismerném még eléggé. De aztán csak fogom, szó nélkül lehúzom és visszasüllyesztem a macinaci zsebébe, jó helyen volt eddig is ott, ezután is elfér. - Mi az a kettő? - nem én lennék, ha nem kérdezősködnék, pláne ha már ilyen felvezetéssel húzza el az orrom előtt a mézes madzagot. Mondanám, hogy honnan tudja, hogy nem akarom, úgy, hogy el se árulja? De azt hiszem, ismer annyira, hogy higgyek neki - ha azt mondta, hogy nem akarom... - Hát... - kezdek bele töprengve, miközben tovább fészkelődök ültömben a kanapén Darim mellett - Gondolom a "...baszki, te élsz?!" most nem számít első reakciónak a hirtelen felbukkanása kapcsán... Sem a "hú, hogy te is vérfarkas vagy? C'est cool." Amúgy nem tudom... szeretem, azt hiszem... - vakargattam meg a tarkómat elgondolkozva - Lehet, hogy hülyén hangzik, de annak ellenére, hogy mondhatni, érdekházasság volt, még vele működött a legjobban ez az egész kapcsolatosdi. Tudod, azok a pillangók a gyomromban, amikor meglátom... Szerinted ha ezt mind megiszom, megfulladnak? Vagy csak tovább vergődnek szerencsétlenek a bor tetején úszkálva? - bújt elő belőlem a nagy kísérletező, miközben a borosüveggel szemeztem.
Látva, hogy csak úgy az üvegre húr rá, nekem is megjött hozzá a kedvem így nem vacakoltam a töltögetéssel, csak akkor, amikor kellett valami a kezembe, hogy lefoglaljam magam vele. Inkább beszéltem, magamhoz képest kifejezetten sokat, de úgy tűnik, a mondandóm mikéntjével sikerült tökéletesen félrevezetnem. Ez először nekem le sem esik, mert számomra tök egyértelmű a dolog. Csak akkor esik le, mennyire is nem él a lakban, amikor jön a feltételezésével én pedig szinte a pánik küszöbéről tekintek rá dinnye nagyságú szemekkel. - MI? Dehogy! Isten ments! - tiltakoztam és még a kanapéról is felpattantam, aztán rájöttem, hogy ez nem minden szempontból lehetett túl kellemes tiltakozás. - Mármint... Jobb napjaidon tényleg eszméletlen nőstény vagy, de ezt a házasságosdit meghagyom másnak, kösz - ráztam a fejem és emeltem fel védekező-elhárítón kezeimet. Nagy betűkkel a homlokomra volt innentől szerintem írva, hogy "NEM". - Jótól kérdezed - dörmögtem az orrom alatt az egyszerre kettőt szeretni témára. Én ehhez túl csökött voltam érzelmileg, egyet se tudtam normálisan szeretni, nem hogy kettőt. - Szerintem ilyen amúgy nincs. Az egyiket úgyis jobban szereti. - Legalábbis ez lenne a normális, nem? Szinte fellélegzek, ahogy eltűnik az a gyűrű. A Gyűrűk Urában nem eshettek így pánikba tőle, mint én most, bár nem voltam egy ijedezős fajta, mégis van, ami jobb, ha tisztes távolságban van tőlem, csak a biztonság kedvéért. Naná, hogy lecsapott a témára! Egek, nem is ő lenne... Egy percig csak elmerengve nézem, majd megvakarom az állam, és úgy döntök, ennél elcseszettebbek, ennél vacakabb helyzetben már úgysem lehetünk igazából, szóval tök mindegy. - Vagy megölöd, vagy elrohansz, amikor úgy érzed, komolyra fordulhat részedről. Bár ez utóbbin már úgyis túl vagy, a rohanáson és a komolyabbra forduláson is. - Arra pedig nem fogom biztatni, hogy ölje meg Horatiót. Le is köpném magam. Éreztem, ahogy lassan görcsbe szorult a gyomrom az emlékektől és annak reményében, hogy ez oldódni fog, ittam még. - Szerinted ha rendelünk pizzát és lefizetjük a futárt, hoz nekünk valami töményet is? - Jah, most már nekem is kellett. Hallgatok inkább, mindazt, amit az érzéseiről mond és egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy pillangók ellen molyirtót ajánljak neki, de lenyelem a megjegyzést. - Nem tudom - húztam fel vállam tanácstalanul. - Én ciánoznám őket, az a tuti - igen, ez sokkal jobb, mint a molyirtó -, vagy egyéb finomság, minden esetre én legyilkolnám őket - húztam el a szám. Nekem nincsenek pillangóim. Nekem féltékenységem van és kisajátítási vágyam, ami elsősorban a farkasom követelőzése és még az sem hat meg elemileg egyelőre. Majd ha a nőstény akkor is hiányozni és kelleni fog, amikor nincs közelemben, majd akkor kezdek komolyan elgondolkodni azon, hogy a két út közül, amit ismerek, melyik legyen. Vagy kitalálok egy harmadikat, franc se tudja, nem akarok ezen gondolkodni, főleg nem most.
- Hála a jó égnek... - sóhajtottam megkönnyebbülve a tiltakozása láttán, ahogy leesett az a fránya nagy kő a szívemről, ismét meghúztam a vörösbort, hogy csak miután néhány nagy korttyal kevesebb nedű maradt benne, jusson el az agyamig a gondolat, hogy... - Várj, de akkor meg... hogy értetted? - vontam fel a szemöldököm, csak legyintve a fényezésemre... most már úgy is késő, öregem, de legalább őszinte volt! - Csak... azt akarod mondani, hogy... a Farkaslakban... Ezek szerint elmondta...? - kérdezem némi kétségbeeséssel a tekintetemben, a férjemre utalva, mert hogy én korábban nem reklámoztam a kutyának se, az is ziher, amúgy meg mégis, honnan vágná bárki is hogy mi a szitu? - A pletykás vén fajtáját... és még a nőkre mondják, hogy pletykásak! - vágom be az újabb durcit, keblemre ölelve a borosüveget, csak arra is egyetértően bólintottam, hogy Darim osztja a véleményem a hogy-szerethet-valaki-egyszerre-kettőt témakörben. Na ezért értjük meg mi olyan jól egymást! - Áh, megölni... - csóválom a fejem, több sebből is vérzik az ötlet, részben, mert erősebb is, idősebb is, mint én... részben mert ha megtenném, tekintve, hogy rangban is jóval felettem trónol, szedhetném a sátorfámat innen, a falka bosszúja elől menekülve, harmadrészt pedig úgy se lennék képes bántani... - Hát... a problémák elől való elrohanásban már van tapasztalatom... Megszökünk együtt? - dobtam be én is a magam hamvában holt ötletet, persze, amikor végre le akarok telepedni egy helyben, naná, hogy pont akkor kell beütnie valami krachnak. - Pénzért bármit. Naná, hogy hozna, csak ne megemlíteni a "Megjegyzés" rovatnál, akkor esélyesen egy körrel letudjuk a dolgot. - értettem mélységesen egyet, mielőtt elhebegnék-habognék valamit Darim kérdésére. - Cián... annak szar az íze. - húztam el a szám, nem mint ha olyan sűrűn kóstoltam volna, de köztudott, hogy nem éppen étrend-kiegészítőnek szokták ajánlgatni a gyógyhatásai miatt. Ezzel nem lettünk előrébb. - Szar ez az egész, úgy, ahogy van. - mondtam meg a tutit, azzal zombi módra feltápászkodtam a kanapéról, hogy bebattyogjak a szobámba a telefonért, meg valami pizzás szórólapot is guberáljak út közben, mert igaza van Darimnak, a kaja tuti segít. Pláne ha nekiállunk töményezni is, legalább tovább bírjuk a szenvedést és önsanyargatást. - Ha már ennyi olaszunk van a falkában, valamelyikük igazán nyithatna pizzériát, nem gondolod? Aztán összedobhatnának pár húsosabb, kimondottan farkasoknak szántat is... tudnám is én, tenger gyümölcsei helyett erdő-mező gyümölcsei, szarvassal, vaddisznóval, nyúllal, meg hasonlókkal, nem csak ezek az olajbogyós paradicsomos izék lennének... Most képzeld el, milyen jól mutatna a főutcán: Dom Pizzériája... vagy De Luca olasz családi kifőzde... úgy is van egy rakás kölyke, legalább befoghatná őket melózni. - gondolkoztam hangosan, ahogy már lelki szemeim elé is vízionáltam a mindenféle full-extrás olasz finomságokat, meg az említett személyeket, az éttermük előtt pózolva, száz wattos vigyorral a képükön.
- Úgy, hogy én másik oldalról vagyok érintett - húztam el a szám minden lelkesedés nélkül. - És nyugi, nem akkora pletykafészek, csak én szedegettem össze a morzsákat, bár ha erre-arra elhintették bánatukat, akkor a kilétedet leszámítva mások is ismerik a sztorit. - Ami nem tudom, mennyit jelent, mert lassan már egy név ide vagy oda... valaki meglátogatja hasonlóképp a nőstényt, esetleg pont így találja, beszél ő is és vége, a két sztori passzol. Bár nem tudom, meddig tervezik, vagy akarják titkolni. - Naaa, nemem védelmének érdekében - Odie-ra pillantottam -, inkább nem mondok semmit - halkultam el a végére. Megölni nem fogja, szökni úgysem szöknénk, legalábbis nem együtt, mert bár tényleg nagyon kedvelem és a barátom, nem hiszem, hogy vele mennék, ha csak nem készülök ki ténylegesen annyira, hogy erre a pontra eljussak. Így viszont a halvány mosolyon túl másra nem számíthat tőlem ilyen téren, inkább bedobom a pizza-tömény ötletet, amire ugyanúgy vevő, mint a szökésre. Amíg Odie elballagott telefonért és papírért, én tovább iszogattam békés nyugalomban, egészen addig, amíg meg nem rezdült a mobil a zsebemben. Mindig felveszem és azonnal nézem az üzeneteket, rendőr vagyok és Tark, bármelyik fronton szükség lehet rám, méghozzá azonnal, így ilyesmivel nem szórakozok, kényeskedek. A bor amúgy sem erős, de ha az is lenne, jóval több kéne ennél ahhoz, hogy egyáltalán megérezzem, nemhogy berúgjak! Hát ezért az üzenetért kár volt magam ennyire strapálni! Pont az előbb gondoltam arra, hogy amíg nem hiányzik csak úgy, addig nincs gáz, ki se mondtam, baszki, de a falra se festett nőstényördög csak azért is lemászott arról a kurva falról! Még ha csak lemászott volna, de ennek tetejében belém is mászott, nem is akárhogy. Mire Odie visszajött a szórólappal és a telefonnal, nekem akadt egy "kis" problémám, aminek hála olyan szemérmetesen keresztbe tett lábbal ültem, mint egy elsőbálozó kis fruska. "Akarlak." Rohadt életben, akarj máskor, ne akkor, amikor a barátnődnél dekkolok és pasitokról beszélünk! Akarlak, faszom! Hát ja, pont az... Mindazonáltal roppant viccesnek tartottam (volna) a falka olaszainak kifőzde-pizzérianyitását, ha nem feszült volna minden ott lent. Így azonban egyelőre mélyen hallgattam, kivártam a kismonológot és reménykedtem, hogy a végére nekem is végem lesz. Nem úgy, hogy kilövök, hanem úgy, hogy mondjuk sikerült magam elé vizionálnom II. Erzsébetet meztelenül a hóban, az talán elég kedvlohasztó lenne. A baj, hogy vizionáltam, de rohadtul nem az öreglányt. Picsába veled, Willow! - Odie - szólaltam meg és igazából teljesen feleslegesen "takaróztam", ha létezne influenzás farkas, még az is érezte volna a felőlem érkező kangörcsszagot. Utállak Willow, annyira utállak, csak fussunk össze, megtéplek! - Kéne egy kis segítség. Felálltam - kac-kac - és még jó, hogy farmerban voltam, mert egy laza melegítőben ez még látványosabb lett volna. Izgalmam mellett viszont a méreg is munkált bennem, képes üzenetek, drágám, olyat kapsz, baszki, csak tedd zsebre! Csóri Odie azért... Az előbb azt hitte, el akarom venni én is, most meg látszólag beindultam rá. Volt már pár látogatásom és átiszogatott éjszakám vele, de ez messze visz mindent lassan. - Viszonozni szeretném ezt - toltam az orra elé a máik nőstény üzenetét, amiből szerintem sejthette, hogyan vagyok én érintett az ő kis szerelmi kalandjukban és mire fel ez a... hirtelen kicsúcsosodó hangulat.
- Ó... Óóóóó........... - szaladt fel a szemöldököm a hirtelen megvilágosodás fényében - Hát igazán megnyugtató tudni, hogy valójában nem is szerelmi háromszögben leledzünk, hanem szerelmi-ki-tudja-hány-szögben... - vakargattam meg a tarkómat, majd hamar rájőve, hogy ez nem sokat javít a helyzeten, inkább ittam. Az legalább tuti. - C'est merveilleux... - szóhajtottam fáradtan, mielőtt figyelmeztetően felemeltem volna a kezét - Ne is! Eddig és ne tovább! - most inkább maradnék a boldog tudatlanságban, sokkal kényelmesebb... Helyette lecsapok a pizzás ötletére, és megyek is, hogy telefont meg valami étlapos szórólapot vadásszak hozzá, ám arra végképp nem számítok, hogy arra fogok visszatérni, amire... vagyis elsőre még nem is tűnik fel, csak az, hogy Darim mint ha kissé furán viselkedne, de hát én se a normál formámat hozom, biztos csak a fene nagy együttérzés jegyében ragadt át valami a hangulatomból... Hittem én, én naiv! - Hm? - szakadok le a falka olaszainak étteremláncának gondolatáról egy szempillantás alatt, amikor meg még segítséget is kér tőlem, csak hitetlenkedve fakadok ki - Ez most komoly...? - nézek rá, csak azt se tudom, rajta hova nézzek igazából, meg ilyen problémákra milyen segítséget is vár. - Várj, várj... kitalálom! Ez nem az aminek látszik, mi...? - mutattam felé, hogy még véletlenül se értse félre - Bár nem tudom, ha most bevallanád, hogy csak így akartad megfújni valamelyik kristálypoharunkat... - na jó, ez nagyon nem az. - Hm? - hümmentettem amikor a segítség után meg már hirtelen a viszonzással jön nekem, aztán megpróbálok ráfókuszálni a képembe nyomott képernyőre, és egyből világosabbá válik a kép. Megint... holott lassan már esteledik. - Add csak ide. - martam ki a kezéből a telefont, majd mielőtt még nagyon ellenkezhetett volna, lőttem is egy képet róla, hogy aztán visszanyomjam a kezébe a kütyüt. - Tessék, költs valami szívhez szólót mellé, aztán nyomj rá a küldés gombra. És ne mozdulj, mindjárt jövök. - feleltem roppant szigorúan és eltökélten, azzal meg is indultam a konyha felé a segítségért - ami ép ésszel belegondolva talán nem sok jóra ad okot, de hát na... Azon belül is a hűtő tetején lévő minifagyasztóra csaptam le, hogy becserkésszek egy zacskó mirelit zöldborsót belőle. Kell jobb kedvlohasztó bárkinek is? Azért fájdalmas belegondolni, hogy úgy hűlt ki a férjemmel a házasságunk, hogy amikor egybe keltünk, még csak fel sem találták a fagyasztót. - Parancsolj, csak most, csak neked! Elküldted már? És csinálod, vagy csináljam én? - emeltem fel Darim orra elé a kilónyi fagyott zöldséget, gondolom, nem kellett nagy logika hozzá, hogy miért hoztam, bár ha sokat tötymörög a válasszal, akkor döntök én helyette is, aztán már repül is a mirelit borsó... Hogy utána meg gondolom, fussak az életemért, mert biztos nem teszem zsebre, amit kapni fogok érte.
* Nem kimondottan gyönyörű az idő ezen a mai októberi napon, bár süt a nap...inkább csak világít, piszok hideg van. Nekem legalábbis majd` befagy a fenekem. Egyre nehezebben tűröm a hideget és a várakozást, mostanában hisztisebb vagyok a női átlagnál, elfogyott a türelmem. Big ügynök is ideges, szinte minden éjjel rosszat álmodik, beszél össze-vissza. fenyegetésről nem hallottunk, de hírek sem érkeztek, a bizonyítási eljárás nem mozdult előrébb egy fikarcnyit sem, azt mondták Ramos seregnyi ügyvédet rángatott elő a kabátujjából mint egy profi bűvész - erről Frederick jutott eszembe - és minden apróságba belekötnek. Persze én is ezt tenném, de a szövetségiek szerint azért húzza az időt, hogy engem megtaláljon. Big ügynök legszívesebben bezárna a házba, csak azért enged ki, mert időzített bombaként élem a napjaimat. Így viszont kísérget mindenhova, szemmel tart és ez egy ideig működött is, de már idegesít a nyakamon érzett figyelem. Szabadságra vágyom és Achilles olyan ajánlatot tett amit nem utasíthattam vissza. Lovarda, az övé és a városon kívül van. Nem túl messze, de városon kívül, ami legalább a szabadság halvány illúzióját kelti bennem. Néhányszor már találkoztunk a motelnél és Jolly Joker kitörő örömmel fogadott, nem tudom, hogy engem szeret ennyire vagy a csokor répát amit vittem neki, de mindegy, feldobta a napjaimat. Jolly Joker és Achilles, vagy fordítva a sorrend nem lényeges, menedék lettek a számomra, Big ügynöknek sincs kifogása, lecsekkolta Achillest és úgy találta, hogy rám nem jelent veszélyt. Ezt ugyan nem értem, de gondolom, hogy a vén róka múltja nem kifejezetten habos leányálom. Engem szórakoztat, még akkor is ha néha összerúgjuk a port, nem mindig egyeznek a véleményeink bizonyos dolgokkal kapcsolatban, de én ezt is élvezem. Achilles nem annyira, gyakran merül fel bennem a felrobbanás lehetősége, infarktus - az ő korában már várható - agyvérzés...tényleg, annyira fel tudja magát húzni, hogy vörösödik a feje, pedig a kreol alatt nem könnyű észrevenni. Mindennek ellenére Achilles számomra csúcsterápia. A lovardához közeledve már majdnem kiugrottam a bőrömből, olyan voltam mint egy gyerek.*-Ott vagyunk már? ....és most? És most ott vagyunk már? Mikor érünk oda? *Big ügynök türelme véges volt ugyan, de most nem mutatta ki, szerintem robotpilótára kapcsolt, ami azt jelentette, hogy nem válaszolt a kérdéseimre, csak nézte mereven az utat, szorította a kormányt, néha eltekerte ha kanyar jött. *-Óóó! Végre!*Úgy ugrottam ki a bérelt autóból, mintha katapultáltam volna, csak integettem, hátra sem néztem.*-Majd jövök, felhívom ha végeztem, meg ne lássam leselkedés közben!*Nem hagy itt Achillesszel, de nem lesz szeme előtt, úgy ahogy a parton is tette. Te jó ég! De régen volt. Vállamra vettem a táskám és elindultam a lovarda épülete felé az új lovagló ruhámban. Mivel a számlámat zárolták a hollétem felderítésének akadályozása végett, állam bácsi fizetett és nem néztem mennyibe kerül, csak szép legyen és nőies. Achilles alakját nem volt nehéz felfedezni, irányt váltottam és az épület helyett a futtató felé siettem. Messziről integettem és kiabáltam, majd előástam a táskámból egy papírzacskót amiben Jolly Jokernek hoztam répát. *-HAHÓ! Megjöttem! *Fülig érő mosollyal érkeztem meg a kerítéshez és rátámaszkodva belógattam az azóta kicsomagolt csokor répát. *-Azt hittem sosem érünk ide. Üdv! Hogy vagy?*Már ilyen jóban voltunk.*
Achilles & Bessie
A hozzászólást Catherine Benedict összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 05, 2017 12:27 pm-kor.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Most hoztam ki az istállóból. Nagyokat futott, kurvára kiizzadt, úgyhogy le kellett csutakolni. Kefével, vízzel és még takarót is kapott. Már itt van a hidegebb idő, ilyenkor vigyázni kell. Szar ügy, hogy tudom, közel a vég. Alignak nem nyugszik. A Vörös Hold arról szól, hogy ki akar pusztítani minket. Már az őrzőket és az embereket se hagyja békén, hallottam róla. Messze vagyunk az előzőtől és a következőtől is, de ez nem vigasz. Vége lesz. Mindennek és mindenkinek. A lovamat talán nem basztatja, úgyhogy ő még megérdemli a törődést. Inkább a lovászomra szoktam bízni az embereket, mostanában ő jön ki velük jobban. Bessie viszont ragaszkodott hozzám. Faszom... Minek? A kedvenc lova itt van, felülhet rá, megint, játszhatnak. Én meg csak elterülnék odabent és várnám, hogy minden felleg összeesküdjön az égen, aztán belém álljon a villám. Az jön. Szerintem nem is soká. Megint új tulaja lesz a lovardának. Megyek én is a szellemek útjára. Nawat is csak hallgat. Múltkor beköszönt, azóta se kép, se hang. Mint egy elbaszott túlvilági tévé. A gondolataimból az a csicsergő hang zökkent ki, amit a homokos parton hallottam először. Megmentettem az életét. Alignak meg kinyírja. Őt is. Mindenkit. Ezért nem örülök túlzottan. - Csá! Mosoly nélkül, komor képpel fordulok oda. Jolly Joker megindul. Bírja a csajt is, az ajándékot meg főleg. Ő is olyan, mint én. A hasán át vezet az út a szívéhez. Oldalba vágom, ahogy szereti. Még rajta van a pokróc, a sötétzöld lópokróc. Kiemeli a szép, fényes, fekete szőrét. Jól elvan itt a társaival, már nem is kevés lóval legel egész nap. Barátnője is van, csak rajta most épp ügetnek. Odakönyökölök és halál unott fejjel szólok a csajhoz. - Megvagyok. Te? Emlékszem, mire képes ez. Csesztet, hogy ne basztassam a fülét. Mindent félreért, direkt vagy nem direkt. Szórakoztató. De egyszer vége lesz. Mit kell itt ugrálni? Inkább készüljünk fel az elmúlásra. Pusztulás. Az mindennek az okozója és a kimenete. A semmiből lettünk, a porból és azzá válunk. - Zabálj, haver! - szólok a lóhoz, hogy ne fosson, hanem nyúljon az ajándékhoz. - Kösz! A szomszédot nem hoztad, ugye? - kérdem a csajt. Nem akarom még egyszer látni azt a fószert. Nehéz volt uralkodnom magamon. A szagát érzem Bessie-n, de nem látom a palit. Nincs itt a közelben. Lefogadom, hogy fenn ül egy kibaszott fán a kukkerrel. Hogy rohadna meg... Megrázom a fejemet, hadd lobogjon a lófarok, amibe felfogtam a hajamat.
*Jó kedvvel, madárhangon csicseregve, a tavaszt idézve ezen a borongós, őszi napon érkezem, de a lelkesedés halvány árnyékát sem fedezem fel Achillesben. Kissé elfelhősödik az arcom a kurta és szlenges köszöntés miatt, legalább egy „Szép napot!” vagy „helló kislány!”-t kaphattam volna.* -Óóó! Beborult és villámlik. *Jellemzem rögtön az észlelt hangulatot ami nem az időjárás jelenlegi, napfényes de nagyon hideg állapotára vonatkozik hanem Achillesre. Jolly Joker sem annyira boldog mint szokott, gondolom a gazdája, vagy barátja, akárkije lelki bonyodalma rá is átragadt, de azért odakocog hozzám. Na persze a répa sem megvetendő, mint minden pasi szereti ő is a hasát. Achilles tessék-lássék válaszol, visszakérdez a maga minimális udvariasságával. Azért több lelkesedést vártam az utóbbi találkozásunk után. Kikapok egy répát a zacskóból és a táltos szája elé tartom, hamarosan hangos rágcsálás hallatszik bele a döcögősen induló beszélgetésbe.* -Látom, épp csak. Én persze remekül vagyok, köszönöm kérdésed, ide készültem és egész reggel egy merő izgalomban fürödtem, de te ahogy elnézem épp a világvégét várod, mint akinek minden mindegy. Mi történt? *Vele ellentétben engem érdekel mi van vele, olyan lett nekem az elmúlt időben mint egy nagybácsi, és az igazi helyett nagyon is jól jött, mert hiányzik a családi kapcsolatok eme formája, és örüljön, hogy nagybácsinak titulálom és nem nagypapának. *-A szomszéd hozott, de elküldtem. Majd hívom mint egy taxit ha végeztem veled. Mármint ha kilovagoltam magam és a lelkedet is helyre tettem, mert rád fér ahogy elnézem.*Nem tudom nem észrevenni a komorságát és a sötét hangulatot. Amúgy sincs bohóc arca, a sok mély ránc, a kemény és határozott vonások, az évek súlya alatt megfáradt szemek alatti táskák – a nagyi szatyra is lehetne – azért sok mindent elárulnak ha nem akarja akkor is. Ám most mint sötét utcán a lámpafény világít belőle. Rég volt nővel, vagy nem jutott több alkohol, becsődöl a lovarda, tudomisén. Talán egy nő segítene rajta, nem egy alkalomra hanem társnak, Gloria megmondta, hogy vannak olyan nők mint Achilles, bár én nehezen tudom elképzelni. Egy tenyeres-talpas mosónő, halvány kis bajuszkával, karcos hanggal és ordenáré szókinccsel. Jolly Joker rácuppan a répára….ó szűzanyám. Szóval ízlik neki és harsányan ropogtat majd újabbat követel. Megsimogatom a fejét, ha elérem, megvakargatom a füle tövét. *-Tetszik a méregzöld és a fekete kombinációja. Divatos kis takaró. Te meg hozzá öltöztél a lófarkaddal. Jól áll. *Már látom, hogy ma nem lesz felhőtlen az időtöltés, akár az ég. *
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
- Na, baszod. Volt egy Umberto nevű cimborám, mexikói digó faszi, az mondta mindig ezt, mikor rám nézett. Pedig ha visszaemlékszem a mexikói életemre, párszáz évvel ezelőtt, kurvára nem azt látom, mint most. Készültem a jövőre, tetterős voltam. Most meg egyszerűen nem érzem, hogy lenne értelme. Egy jó bunyónak van. De sokat nem lehet várni attól, ami jön. Szar az egész. Nemcsak morcos, de bánatos fejem is van. Az a fajta bánat, amit jobb nem bolygatni, mert fejbebasz. Jolly Joker nem érzi, ő jól elvan. Örül Bessie-nek, megint megtalálná a haját, ha a csaj hagyná. De nem hagyja, kajával kenyerezi le. Azt imádja. - Jól van akkor. Várd csak, amit akarsz. Én is vártalak, csak hát, mindenki megdöglik egyszer. Én is, Jolly Joker is, te is. Meg a gyerekeid is, ha lesznek egyáltalán. Ennyi. Mi történt? Hülye kérdés. Megláttam a lényeget, amit már régóta éreztem. Csak a pusztulás örök. A pusztításnak lenne értelme. De a kurva életbe, annyira szeretem a lovakat, hogy itt foglalkozom velük. Az emberekkel inkább a lovászom, mert nehéz napokat élek. - Velem végezni? Na, gyere, baszd meg! Két kezemmel intem magam felé és vészjóslóan vigyorgok. Most először. Tudom, hogy nem lesz itt bunyó. Ez egy nő. Nem olyan típus, aki pofonnál komolyabbal tudna szolgálni. Esetleg ha megtámadnám. Már megint sokat dumál és hülyeségeket. Még az is lehet, hogy kap majd. Pedig nem szoktam nőt verni, kivéve, ha jó erős nőstényről van szó, akitől én is kaphatok. Az már kiegyenlített küzdelem. Jolly Joker meg csak zabál, ropogtat, csámcsog. Még nyom is egyet közben. Amúgy is van a pályán citrom, elfér mellette. Odanézek, aztán vissza Bessie-re. - Ja, trendi a haver - szólok oda fanyar humorral. Kaptam egy dícséretet. Mi a fasz ez? Semmi. Kinyitom a kaput, mert tele van a tököm, hogy kerítésen keresztül dumálunk. - Gyere már be! Na, mi a pálya? Megint megülöd vagy csak trécselni jöttél? Asszem, nem fogom kibírni, hogy rákérdezzek, ki a szar az a Ramos és miért vadászik erre a csajra? Ha kinyírhatok valami vadbarmot, az király dolog. Még az FBI-nak vagy mi a faszomnak is segítenék. Buli és hasznos, megbecsült dolog egyszerre. Egy élet vége. Mindennek vége lesz. Nem kell húzni az időt, inkább meg kell előzni. Ha Bessie itt van, elkapom és a hónam alá szorítom, megborzolom a haját. Mosoly nélkül. Én most így örülök neki.
-Na hallod! Volt egy Umberto nevű barátom, mexikói olasz férfi, ő mondta mindig amikor rám nézett.*Bájosan mosolyogva javítom ki a mondatot a saját elképzeléseim lés igényem alapján. Eddig hiába szóltam és kértem szépen, hogy a jelenlétemben picikét vegyen vissza, nem használt. Stratégiát váltok. Értem én miről beszél, csak a szóválasztással van gondom. Azért van egy olyan érzésem, hogy egyrészt ez sem fog beválni, másrészt lesz olyan szó amit a legnagyobb jóindulattal sem tudok majd szalonképessé tenni. Valami nagyon nincs rendben a férfiakkal. Előbb Big ügynök dilizik be, most Achillesnek van rossz kedve. Nagyon rossz kedve. Ez a fajta életuntság elég fura, legalábbis nekem. Jolly Joker mit sem változott, megint a hajamat rágcsálná, nem minden hátsó szándék nélkül hoztam neki répát. Jóég! Mi lenne ha most a hajam is vörös lenne? Majdnem olyan a természetes színe mint a sárgarépáé. Vajon mit lát a sötétbarna hajamban? Élvezettel csócsálja, neki semmi baja, Achilles viszont mintha beleharapott volna a kaszás citromfájába. Fel is kapom a fejemet amikor pont _róla_ beszél, a répát meg csak tartom a táltos szája elé, mindaddig míg már az ujjamat nem kezdi el rágcsálni.* -Aúúúú! Jolly Joker, nem kaptál ma enni? *Elkapom a kezem és újabb répát tartok elé, majd Achillesre nézek, bár bámulásból nem fogom kitalálni mi baja van, viszont a halál témáról le kellene állítanom.* -A Tudodmiről nem beszélünk, nem teszünk fennhangon említést. Egyébként miért van a kedved a béka hátsója alatt? Az Élet szép, néha nem vidám, de attól még szép. Nézz körül, ez itt mind a tiéd. Erre vágytál, nem igaz? Boldognak kellene lenned.*Tényleg nem értem mi történt minden férfival. Talán valamilyen kormánykutatás eredménye, egy vírus ami csak a férfiak agyát támadja meg. Merle is írt hasonlót, a Védett férfiakban is egy vírus pusztított a férfiak között. Persze abban a történetben meg is haltak, azért ez mégis jobb helyzet, bár azért aggasztó. Talán csak egy ölelés kell neki, már indulnék is de megint vulgáris.* -Na gyere ölelj meg….vagy valami hasonló. Miért kell mindig a szexre utalni? *Más káromkodást nem is tudtak kitalálni? Elfogy a második répa is, a többit elteszem a zacskóba későbbre. Megpaskolom a nyakát és összeborzolom a fülei közötti rövid sörényt, majd elrendezem, hogy ne lógjon a szemeibe. Kapok egy puszit érte, jó nyálasat. Ellépek tőle és a kabátom zsebéből zsebkendőt veszek elő, mára készültem, több is van belőle. Achillest viszont még a bókommal sem derítem jobb kedvre, valami zavarja az életantennáit. Amikor kinyitja a kaput és beinvitál, hozzálépek és ha nem ugrik el megölelem. Barátian, szeretetből és mert csak. Mert olyan búvalbélelt. Nem ugrik el, megnyomorgat és összekócol, alig állok a lábaimon*-Héééé! A frizurám. Kinőttem már ebből nagypapi.*Persze nevetek, ez a megnyilvánulása már jobban hasonlít az általam megismert Achillesre, de még mindig ott van az a mosolytalan, komor arc. Kibontakozom az ölelésből és megigazítom a hajamat, Jolly Joker kikapja a kezemből a répás zacskót és elüget vele a karám másik végébe s ott elkezdi kibontogatni. Én inkább Achillesre figyelek.* - Megülöm és közben trécselhetnénk is. Mond mi bajod van? Olyan kedvetlen vagy ma mint akinek….nem is tudom. Nem jött össze a tegnapi este? *Vagyunk olyan jóban, hogy ezért a kérdésért ne akarjon megfojtani? Én meg Big ügynök miatt aggódom, pedig Achillesnek biztosan nagyobb baja van. Persze ha az életemről van szó, akkor a „szomszéd” memória zavaraival is kellene foglalkoznom. Főleg azután az éjszaka után. *
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
- Anyádat oktasd ki, baszd meg! Hát nem tudod, hova jöttél? - förmedek rá hangosan. Szarok a bájos mosolyára. Megmondtam, hogy nekem nem pofázhat. Makacskodik, na, az nálam nem jön be. Adelaide olyan erős nő volt lelkileg is, hogy Bessie rögvest összepisilné magát, ha csak ránézne az én szerelmem. Ő se tudott rávenni, hogy máshogy beszéljek, mint egyébként. Igaz, mindez az elmúlt 50-60 év termése. És akkor már nem volt mellettem a nőm... Elvadultam, megdőlt a törzsem, az ágaim már csavarodnak. Lassan elérem a földet és beleereszkedem. Vége lesz, mindennek. A lovam semmit nem érez ebből, ő megy a hasa után. De átkozottul jó neki, geci! Vendége van, akit imád, a kedvenc kajáját hozta. Háh! A lovaknak jó világuk van. Bírom a búrájukat, úgyhogy legyen is. Velük törődöm. Ez még megvan. Akkor vigyorodom el kicsit, mikor Bessie ujjába kap a lovam. Őt nem üli meg akárki. Kevés embernek engedem meg. Ez a csaj köztük van. De ha így folytatja, ki lesz tiltva innen. A saját érdekében. - Nem érted, mi? Ez szép, de szét lesz cseszve a picsába. Minden. Mindennek annyi. Csak menekülünk a szarságok elől. Ügyködtem, hogy kutyákat tenyészthessek, de kaptam egy sokkal jobb lehetőséget, egy kész vállalkozást remek kis dögökkel. Tök jó. Aztán Alignak elnyisszantja a torkomat, kurvára semmit nem tehetek. Akkor meg? Lehet, hogy a tavaszt se kell megvárni. Elég labilis vagyok. Ha kikelek magamból, abból nagy gáz lesz. Sajnos érzem, hogy nincs mindig nálam a gyeplő. - Már nem vagy vicces. Ráuntam, hogy okoskodik és mindent megmagyaráz. Megölelem én, a hónammal és kicsit rontok a haján is. Mikor közel van, az azért nem rossz. Ő pedig igazi ölelésben részesít. Basszus, ilyen még van? Ha rám néz, most csodálkozó fejet láthat. Így? Ez komoly? Mintha még lenne holnap. - Höhö, majd ha engem utolérsz korban, kisanyám. Mikor piros hó esik. Bár Alignak erre is képes. Tüzes és véres esőre, ami mindent szétmar. Ha Bessie tudná, mennyire vagyok én nagyapakorú, bepánikolna. Hirtelen elkap egy olyan érzés, hogy miért ne mondjam el? Úgyis vége mindennek, haljunk meg úgy, hogy akit kedvelünk, az ismerje az igazi valónkat. - Öregebb vagyok, mint a... - most mit mondjak? - sokévszázados átlag. A kislányom nem Bessie. Tőle is távol maradok, mert veszélyes vagyok. A Teremtőjével jól elvan és néha beszélünk. Ilyenkor örülök a telefonnak. Meg ha van ott valami jó bicepszű farkas, akkor élőben is válthatunk pár szót. Mint amikor leültünk ebédelni. Bessie nem a lányom, de valamiért vele is törődni akartam először. És most? Most nem ezt éreztem, de már megint közelít. Kirángatnám a szarból. - Na, győzött a bél! - intek fejemmel a ló felé, aki elorozza a komplett zacskót. Nem gondolta át. A többi lónak sincs rosszabb szaglása és akik szabadon vannak, azok most megindulnak. Becca-t lassan minden paci szeretni fogja. Vágják ők, ki hozta a finomságot. - Az előbb megmondtam. Tegnap este? Mert, beugranál segíteni vagy mi? Kurva régóta nem voltam már nővel. Asszem, már fél év is eltelt. Az utolsó egy fizetős volt, jóféle vadmacska. A farkasomnak nem tetszett a buli. Odacsaptam, repült egyet csóri pina. Nem kértem bocsánatot, mert nem szoktam. Löktem neki egy rakás suskát, sokkal többet, mint amennyit kért és hazaküldtem. Azóta nem próbálkozom. A Falkában vannak fitness lady-k, nekem meg van egy pofám. Itt ér véget a történet. - A ló zabál. Még várni kell. Te, Bessie, ide figyelj! Valamit be kell pótolnunk. Intek a fejemmel és a ház felé terelem. Ott meg is lehet szállni. Nincs sok szoba, de ha minden kötél szakad, meg lehet oldani. Ha jön velem, akkor egyenest a konyhába kísérem, a hűtőből pedig tequilát rántok elő. Aztán paradicsomlevet. - Tegeződünk, mert bírom a fejedet. A pertu kimaradt. Töltök egy felespohárba neki, aztán magamnak egy másikat. Utána külön pohárba paradicsomlevet. Semmi cécó sóval, nyalással, meg citrommal. Ez a pia hazai, igazi, nem kamu. Üt is, ahogy én szoktam. - Bessie Smith, hát megint szevasz! Koccintok vele, aztán húzóra megiszom a felest, utána a levet is elég gyorsan lehajtom. Tőle ugyanezt várom el. Aztán jöhet a következő.
*Értem én az alpári beszédet és ha nem is esik jól a lelkemnek, azért nem ugrom fejest a kútba miatta. Naná, még csak az kellene, akkor jönne a halál, meg a rossz gondolatok és a pánikroham. Achillestől is kezdem megszokni, most is csak kijavítom de már nem torkollom le, értékelhetné a fejlődésemet, de helyette az anyukámat emlegeti ami többek között érzékenyen érint. Ha élne is így lenne, de mivel gyerekkorom óta nélkülöznöm kell, jobban a szívemre veszem.* -Oké, értem, megpróbálom befejezni, csak az anyukámat hagyd ki a szókincsedből kérlek.*Pici sértődöttséget keverek a jókedvem közé, de még így is érzékelem Achilles padló alá került életkedvét, vagyis a kedvet ki kell ebből hagyni, mert pont az nincs neki. Elég fura, mert eddig csak mocskos volt a szája de egyébként voltak tervei, ötletei, előretekintett. Nos az előretekintéssel most sincs gond, csak az iránnyal. Mintha lefelé tartana a lépcsőn és nem felfelé a csúcsra. Nem csoda ha megugrik a szemöldököm, mielőtt még a homlokomat kezdeném tanácstalanul ráncolni.* -Tudod a nőknek nem tesz jót ha ráncolják a homlokukat, seperc alatt ott marad a nyoma, ne csináld ezt velem. Mi ez a világvége hangulat?*Egyelőre jobban lefoglal még a megharapott ujjam mustrálása, nem veszem annyira komolyan Achilles hülyeségeit, de azért gyökeret ver bennem a gondolat, hogy történt valami, csak még meg kell várni, hogy szárba is szökkenjen. Nehezebben megy mint szokott, mert közben beljebb lépek ő pedig megölel, és összekócol. Az életunt emberek nem ilyenek szoktak lenni, furcsán kettős érzésem van vele kapcsolatban. Egyrészről szeretget, másrészről már nem tart olyan érdekesnek mint korábban, bár sosem mondta ki, de éreztette velem, hogy különleges vagyok, olyan akivel még eddig nem találkozott és ez üdítő hatással volt rá. Nem pusztán kényszerből trécseltünk olyan jókat az elmúlt időszakban. Azt viszont határozottan érzem, hogy valami beóvakodott a lényébe. Remélhetőleg nem egy Alien. *-Igen, látszik is a homlokodon. Ráncos vagy mint egy Shar-pei. *Hajigazítás közben elvesztem a zacskó répát amit Jolly Joker kisajátítana, de ahogy a látóterem peremére beóvakodik pár másik paci, kétlem, hogy békében el tudja fogyasztani. Remélem ne vesznek össze, elég nekem Achilles lelki háborúja. Merengek azon mit mondott az előbb, de az nem volt válasz mindenre. Semmi konkrétum, csak ködös utalás akármire amiről fogalmam sincs. Én komolyan nem értem a férfiakat, apróságokon tudnak agyalni és felfújják mint egy elefántot, de nem mondanak róla semmit sem, viszont elvárják, hogy mi nők pontosan tudjuk miről beszélnek amikor nem mondanak semmit. És még mi vagyunk a rejtélyesek. Válasz helyett újabb kérdést kapok amin elámulok. Elnyílnak az ajkaim és kikerekednek a szemeim.* -Öööö….nem hiszem, hogy a szexuális kultúránk megegyezne.*Ez elég diplomatikus nem, azt hiszem. Achilles imádnivaló, vicces – volt még a múlt héten – remekül lehet vele beszélgetni, talán még a lelkemet is kiönteném neki, bár a felét már odaborítottam a küszöbre, azért még nem lett a zsánerem. Persze ki tudja, minden ember életében van egy őrült éjszaka filmszakadással. Ezen téma után elég furán jön ki a valaminek a bepótlása, és fogalmam sincs mire gondol. Elindulok utána mivel Jolly Joker emésztését nem zavarhatom meg, várni kell amíg zabál. *~Tejóóóóéééég! Ezért megérdemelnék valamilyen kitüntetést. Mondjuk Érdemérem az erős lélekért, vagy Aranymedál a szelektív hallásért.~-Mit kell bepótolnunk?*Szedem a lábaimat utána, még mindig nagyobb és hosszabb lábú mint én, most viszont a terephez öltöztem. Egyenesen a konyhába megyünk, s mivel a hűtőbe nyúl, remélhetem, hogy nem eret vágni jöttünk be. *-Világos, én is szeretlek…..pertu? Óhohohóóóó! Az erős lesz nekem. *Ittam már tequilát, megboldogult egyetemi éveim alatt számtalanszor, onnan tudom, hogy fejbe vág, mert nem tanultam a saját hibámból. Persze sóval és citrommal sokkal finomabb, paradicsomlével a vodkát szokás inni, úgy mint James Bond a martinit. Rázva, nem keverve, borssal és zellerszárral. Achilles viszont nem ad a szép beszédre és az íratlan szabályokra sem. Mire megszólalnék már a kezemben van a pohár és koccan az övéhez. Csak nézem ahogy lehajtja és most nekem is azt kellene. Rontsam el az úrinő imázsomat? *-Achilles Kilpatrick, szia! Le fogok fordulni a lóról, majd elkapsz, tudom.*Ha nem iszom, megsértődik és jogosan. A világvégével jutott ez az eszébe? Nagy levegőt veszek, beleszagolok, semmit nem változott az egyetem óta és eszembe jutnak a másnap reggelek. Fintor húzza szét a vonásaimat, gyorsan döntöm le, hogy ne legyen időm gondolkodni. Az alkohol égeti a torkomat, a szemeim könnybe lábadnak, köhögés jön rám, torkot köszörülök ami úgy sem segít. Túl messze van a kéznél lévő paradicsomlés pohár, még azután is levegőért kapkodok, hogy az egész piros zöldséglé lecsúszott a torkomon. *-Ez gyilkos volt. *Érzem ahogy az alkohol szétárad bennem, melegem lesz hirtelen, a homlokom gyöngyözni kezd és a felső ajkam felett is ugyanezt érzem.* -Pennsylvaniában egész más a tequila. *A hangom rekedten suttogó, a hangszálaim küzdenek a rájuk küldött gyilkos lével. Azt viszont tudom, hogy a következő sokkal jobb lesz. Az szokott lenni. Nekem meg jó kedvem. Talán Achilles is elfelejti a világvégét. Rám jó hatással van az alkohol, legalábbis a társaság szerint, feloldja a gátlásaimat és vigyorogni kezdek tőle. Nagyon remélem, hogy Achilles padlón lévő életkedvére is hasonlóképp fog hatni, ebben reménykedem amikor az orra elé tolom a poharamat, még egyet kérve. Persze csak akkor iszom meg ha ő is.*
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Egyesek rögtön késhez vagy zsebkendőhöz nyúlnak, ha az őseiket emlegetem. Vágom én, ezért is csúszik ki az anyázás a számon. Bessie megértette a lényeget. Ha továbbra is érteni fogja, békén hagyom a mamát. - Megegyeztünk. Okés a dolog, épp ezt akartam. Nekem itt nem fog anyukát játszani, mert különben szidom az övét. Azt nem szereti. Ezt azért még meghagyom magamnak. Ha távozni is kell, hát büszkén távozom. - Akkor ne gondolkodj, bakker... Most mit csináljak vele? Többször nem mondom el. Elé tártam, hogy megvilágosodtam. Magam sem tudom, miért most? Valahogy rájöttem az igazságra. Korábban is éreztem, most már tuti. Ennyi volt. Bessie az ujját macerálja, miután Jolly Joker is megmacerálta. Hát ja, nála ez a szeretet jele. Akit utál, azt nem így kapja meg, hanem úgy, hogy lehet mentőket hívni. És a rúgásáról még nem is beszéltünk. Ahogy Bessie a közelembe kerül, megérzek valamit abból, hogy a pillanatnak mégiscsak van értelme. Egy csipetnyi boldogság, amit majd tovább fúj az élet szele. Meg a halálé. Elszórakozom vele, legalább annyi legyen. Ezért vártam, mert számítottam rá, hogy jól fog esni. Rövid időre. - Tudod, hogy az harci kutya? Ezzel imitálok is egy ugatást, élesen, de rekedten, jó nagy hangerőn, tökösen és még az állkapcsomat is Bessie felé csattintom. Rajtam is van bőr, ami felfogja az első harapásokat. Nem is olyan hülyeség ez a hasonlat az ázsiai kutyával. Azok is rakoncátlanok tudnak lenni. Bessie meg a haját babrálja. Ismerem én ezt. A nőnek első a szépség. Adelaide akármilyen kemény volt, neki is számított, hogy néz ki. De még mennyire! A lovak hátul harcolnak, fújtatnak, lökdösik egymást. Semmi komoly. Az erő győzni fog. Ezért is nem szólok közbe. - Miért, a lányokat szereted? Nem fogom én erőltetni. Tudom, milyen vagyok. Egy ilyen helyes csaj talál magának jó fószert. Nem kell egy ronda öregember. Azért odakapok, szóval, nem tettel. Én találok magamnak olyat, akinek nem vagyok büdös, ha elég zöldhasút virítok, de azért neki se ártana egy jó döngetés. Lehet, hogy nem tőlem kell, de a lényeg, hogy ráfér. Csak ne a "szomszédtól"! Az kritikán aluli lenne. Megérzem, hogy be van paráztatva a pótlás miatt. Hát mi a faszomra gondolt? Pont arra? Kinéz ez belőlem mindent, baszd meg! Mégis jön, mert bírja a pofámat. Én is az övét. - Erős a lófaszt! Tudod, hol vagy? Itt nincs veszély. Nem szeretem a kamuzást, de az emberekkel így kell beszélni. Nem locsolhatom meg Alignak terveivel. Csak bikaerős mexikóival. - Az én hazámban így isszák! Így igaz. Erős emberek erős piája lett. A nők is bírják. Ha Bessie nem fogja, hát...megvannak a módszereim, hogy helyrehozzam. Figyelem, mit csinál. Tudja ő, hogy ha nem issza meg, baj lesz. Szarul érzi magát, már a szaglászástól. Hát mi a faszért szimatol? Ahogy lehúzza, elvigyorodom. Ez a csaj még mindig tud nekem örömet szerezni. Rövid az élet, de tőle aztán velős. Ahogy a szolid levet is felhajtja, felröhögök. Szövegelt, de megcsinálta. Már nőtt a szememben. Vagy tíz centit. Vállba is verem könnyedén, úgy, hogy ne essen el, csak érezze! - Na, ez szép volt! Bassza meg a kurva élet! Most esik le, mit mondott. Szeret engem? Áh, hülyeség. Csak úgy mondta. Halál előtt sok mindent mond az ember. Érzem, hogy Bessie kezdi megízlelni a szabadságot. Köhögéssel és fuldoklással. - Szóval onnan jöttél. Szerintem mindenhol más, mint az eredeti. Alig él már. Ennyire ne hagyja el magát! Nő, de akkor is, mellettem nem viselkedhet így! Rám is hat a pia. Lazább leszek, felszabadultabb leszek. Meghalunk, de addig legalább élünk. És iszunk. - Még egyet, mert kettő a mexikói igazság. Töltöm is Bessie-ét, aztán a magamét. Húzóra felhajtom, a parilevet is. Jó ez, baszki! Kurva jó. Hogy mikor lesz itt lovaglás, nem tudom, de ennek eljött az ideje. Innunk kellett együtt. Azt a helyes kis buksit megsimogatnám, kezdetnek csak beletúrok a hajába. - Hejj, baszd meg, te kurva jó fej vagy! Ha megvolt a második, jöhet a harmadik. Megcsörren közben a telefon, a vezetékes. Felkapom a fejem, de második csörgés már nincs. Nem volt fontos. Elvigyorodom és ahogy Bessie-t nézem, a vigyor egyre torzabb nevetésbe fajul. Csak akkor jön a kérdés, ha megitta a harmadik tequilát is. - Ki a faszom az a Ramos?
*Megegyeztünk. Szóval ezek után nem tehetem szóvá ha rongyosul beszél, csak fogjam be a füleimet, vagy engedjem el mellettük. De jó ég! A női lelkem ebbe bele fog pusztulni. Tény és való, hogy nem egy oldalon táncoltunk a társadalom parkettjén, az élet egymás mellé sodort minket, ha hinnék a sorsban, azt mondanám valami célja van velünk, kettőnkkel. Elgondolkodhatott volna mielőtt cselekszik, két egymástól ennyire különböző ember több nem is létezik a világon, persze lehet, hogy előre látta mennyire élvezni fogjuk mindennek ellenére a másik társaságát. Eltekintve a menetrendszerű káromkodástól, Achilles feldobja a napomat, olyan mint a kábítószer, függő lettem. Achilles függő. *-Ha nem vagy egészen magadnál, akkor kénytelen vagyok gondolkodni. Lehet, hogy te érted miről beszélsz, én nem nagyon.*Gondolom sokat megélt már, és még mindig itt van, eddig normális is volt. Most meg, olyan mint én csak pepitában. Én a haláltól félek, ő az élettől. Remek. Sors jól kitalálta, mintha arra gondolt volna, hogy egymás mankói leszünk. Nem vagyok vicces, meg menekülünk minden elől, és ez a gondterhelt arc….neki legalább már nem árt ha ráncolja a homlokát, magától ilyen.* -A Shar-Pei? Harci kutya? Pedig olyan cuki…..Siccc!*Elhessegetem amikor felém csattogtat, olyan mint egy vénasszony műfogsorral. Már csak az hiányzik, hogy ő is belém harapjon mint Jolly Joker, akkor nem csak a hajamat kell igazgatnom hanem az ujjaimat is. Szépen lesimítom a gyűlölt barna tincseket, sosem éreztem magaménak, sápadtabb tőle az arcom és a szemeim sem úgy csillognak. A ruhatáram színei pedig egyszerűen katasztrofálisak, kivéve néhányat. Neki azonban sokkal nagyobb gondjai vannak, minthogy milyen színűek a ruhái és mennek-e a hajához. Eléggé életunt, de mitől azt nem tudom, mert képtelen megfogalmazni. Általában rá lehet fogni a kapuzárási pánikra, Achilles korát tekintve ennek épp eljött az ideje, szóval….szerintem csak egy nő kellene neki, érzésem szerint nem volt mostanság szerencséje, persze fizetett szolgáltatásra nem is gondolok, de magamat sem ajánlom fel, mégis félreérti. Vagy direkt szórakozik velem. Ijedten nézek rá, nem mintha baj lenne a feltételezés, nem vagyok homofób, hiszen a családomban is van meleg pár és nagyon jól kijönnek egymással. Tényleg szeretik egymást. Ám én jobb szeretem ha férfit szerető nőként tekintenek rám. *-Tejóég, dehogy! Erősen heteroszexuális vagyok. De….nos, a te korosztályod minden bizonnyal másra vágyik mint az enyém. Ez olyan…nem is tudom….a barátom vagy. Vagy nem? A barátok nem szoktak…..vagy igen???*Erősen hetero és erősen vörös vagyok most. Hogy mondjam el neki, hogy ő nekem olyan mintha az apám lenne vagy a nagybácsim, ha mi összefeküdnénk az elvileg vérfertőzés lenne. A fejemben. Sikerült teljesen összezavarnia. Azt nem mondom, hogy öreg hozzám, elvégre az de jól tartja magát, láttam félpucéran, azért van ott még kocka rendesen és a karjai is…..a tetoválásoktól meg olyan vad. Még jó, hogy elindulunk a ház felé valamit bepótolni, különben elkezdenék fantáziálni, az pedig nem vezetne jóra. Vagy rosszra. Mindegy. Odabent kiderül mit felejtettünk ki az életünkből. Tudom, hogy a tequila erős, és azt is, hogy sokat fogok beszélni tőle, hogy elvesztem a gátlásaimat és ha nem vigyázok még a nőiességemet is. Nincs rondább annál mint amikor egy nő tajtrészeg. Persze nem kell addig elmennem, csak pertut iszunk, egy pohárkával, annyit igazán kibírok különben Achilles megsértődik és a mostani lelkiállapotát jócskán lejjebb húzná. Szóval csak miatta hajtom fel az italt, és válok rekedté. Ez azért jobb mint amikor a ragtapaszt rántja le az ember magáról, sokkal kellemesebb, viszont azt nem érzem másnap. Ezt fogom. A mutatványommal azonban vigyort csalok Achilles arcára és már megérte. Nézem ahogyan a mély árkok és vonások szétszaladnak az arcán. Vagy tíz évet letagadhatna…bár akkor is maradna még jócskán. *-Nem, ott jártam egyetemre. Ott ittam így utoljára.*Nagyot sóhajtok a szép és kevésbé publikus emlékek hatása alatt. Elé tolom a poharamat, de csak azért – győzködöm magam – mert ettől jobb kedve lesz, a holnapra meg gondoljon más. Leiszom magam azért, hogy akarjon élni. Mondjuk ennek én vagyok a legnagyobb szakértője. *-Ezt a mondást még sosem hallottam, de gyanítom, hogy miután kiittam a másodikat, három lesz a mexikói igazság. *Most készülök előre, kezembe veszem a paradicsomlés poharat is és rögtön küldöm a tequila után pohár nélkül. Achilles megint a hajamba túr, megint rongyosul beszél, de legalább jó kedve van és vigyorog. Automatikusan igazítok a tincseimen, nem fogom be a füleimet a várható halláskárosodás előtt.* -Persze, hogy jó fej vagyok. Észrevetted, hogy négy mondaton keresztül nem mondtál vulgáris szót? És most sem teszem szóvá, hogy igen. Igyál még.*Én nem akarok inni többet, valakinek észnél is kell maradnia. Nekem kell Achilles életkedvét visszahozni, ha berúgok, márpedig be fogok, mert már most is érzem, hogy az egész testem zsibbad a kis lábujjamig, akkor össze-vissza fogok beszélni és csak azt nem mondom el amit akarok. A telefon csörgésére viszont felkapom a fejem és mire a figyelmem visszaterelődik a poharamhoz további csörgés híján, már megint tele van. *-Meg fogod te még ezt bánni Achilles.*Már nem szagolgatok, csak ledömtöm, krákogok, levegőt kapkodok, még mindig irtózatosan szenvedek annyira éget. Pedig azt mondták csak az első pohárral nehéz meginni. Ugyan dehogy, aki ezt mondta életében nem ivott még igazi mexikói tequilát. A kiürült poharat a hátam mögé dugom nehogy megint tele legyen töltve, egy kicsit nem figyelek és kész a baj. Ha érzékelném az alkohol szintjét az ideg összekapcsolódási pontjaimon, háromszor ragasztanám be a számat, így viszont….*-Ramos az aki meg akar ölni. Tudod a gengszter aki miatt a szomszédom a férjem és ááárgus szemekkel követ. *Elnyújtom a szót, különben sem forog már úgy a nyelvem ahogy kellene, még a szemeimet is tócsányira kerekítem mikor Big ügynökről beszélek. Azt mondtam már Achillesnek, hogy a szomszédom nem a szomszédom hanem a nem férjem és egy fedél alatt lakunk? Átkozott tequila. *-Szóval mi elől menekülsz?*
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Örülök, hogy végre megvan a közös nevező. Én beszélek, ahogy akarok, Bessie pedig hallgat és nem játszik körmösöket osztogató tanárnénit. Le is kapnám a tíz körméről és nem örülne! Én bírom őt emberileg, csak ne magyarázna annyit! A szívét bírom, nem az eszét. Mert több van neki, mint nekem és nem szeretem, ha ezt érezteti. - Asszed, bebasztam, baszd meg? Nyelvészeti díjat osztanának egy ilyenért, Arany Málnát vagy mi a faszomat? Lehet, hogy nem is olyan díj. Leszarom, baszki! - Erre nem hallgatnak a kutyák. Legfeljebb a macskák, mert sérti a fülüket. Az enyém meg szarik rá egy jó vastagot és bűzölgőt! Sic? Hülye picsa. Gyönyörűen néz ki, most is. Múltkor is az volt. Nem randifeeling volt, most se az van. Valahogy más köztünk a vihar. Máshogy mennydörög. Félreértem, mert a nő az nő, de nem tudnám megcsinálni. Valami mást érzek. - Az jó! Höhö, nehogy azt hidd! Barátok vagyunk, ja, baszd meg! Néha... Lófaszt, te is tudod, mi van! Nem fogunk mi dugni, a kurva életbe is! Olyasmi ez a bige, mint a lányom! Okos és szép. Róla nem lesz DNS-vizsgálat, de az érzés hasonló. Nem tudnám megmondani, miért ne lökném hanyatt? Más az érzés, más jut eszembe, ha mellette vagyok. Védeném. A rohadt életbe is. Védeném a józanságtól. Például. Az első körünk megvolt. Már tegeződünk, de a pia csak most jött. Sosem késő, én azt mondom. - Mit végeztél te? Valami nyelvi szart, gondolom. Mert ahhoz jól ért, hogy mindent kicsavarjon. És érezheti, hogy nem becsmérlően mondtam. Az eszét első alkalommal is megláttam, most sem vagyok vak. - Na, azt meg én nem hallottam! De ha hármat iszunk, háromszorosan lesz igazam. Nekem, nem neki. Tetszik, hogy csinálja, amit mondok, amit elvárok. Issza a piát. A tisztát is, meg a zöldséget. Mindkettőt szeretem! Meg azt is, aki issza. A végidők hajnalán egy kis öröm. Torz vigyorral jutalmazom és megint muszáj megölelnem. Deréktájon. - Ja, bazsd meg! Baszd meg! Félreáll már a szám. És még ő buzdít! Ez geci jó. Jön is a következő kör. Először csak parilevet kap, aztán a tequilát. Ez el fog fogyni! A hűtőben van még még, sőt durvább is. Furán hat rám. Érzem a véget és azt is, mit kell csinálni a vég előtt. Mindent, amit örömet okoz. - Te biztos nem bánod meg, te kibaszott Bessie, baszd meg! Érzem én, mi megy itt? A csaj szervezete tiltakozik, de az akarat küldi le az újabb adagot. Megy még tovább. Alig él. Mintha három napja nem aludt volna. Fogom és be is vágom a hónam alá. A haját olyan szinten összeborzolom, hogy kócos kis ördögnek látszik. Az apja se ismerné fel. Van ennek apja? Honnan a faszomból jött egyáltalán? Most következik a lényeg. - A büdös kurva anyját baszná szájba, rohadna meg, baszd meg! A nyelvészek most vágnának eret, érzem, de leszarom. Miért érzem úgy, hogy Ramos-nak egyszerűen nem lehet igaza? - Mit csináltál vele? Nem szoptad le, mikor kellett volna? A szomszéd pedig férj és ebből semmi sem igaz. FBI-os kis geci köcsög, tudtam én. Még jó, hogy nincs itt. - Az igazság elől. A világ nem szeret minket, ember. A nő szemébe nézek és ha még valami józanság maradt benne, ha valamennyire érzékeli a valóságot, akkor rátapinthat, hogy úgy szól az az "ember", mintha a Marsról jöttem volna. A farkasom a szellemvilágból jött és most búbánatosan járkál körbe, de a csajt szemmel tartja. Érdekesnek találja. - Honnan a kurva élet faszából tudod, hogy menekülök, chica? Ez azért érdekelne. A szomszéd köhögött? Akkor gondoskodom róla, hogy ne legyen több gond a tüdejével... - A mocskos kibaszott gecis kurva picsába, bassza meg az élet, baszd meg! Baszd meg! Erre már nincs magyarázat... A pohár pedig nem lehet üres, úgyhogy töltöm az utolsót. Aztán újra nyílhat a hűtő, ha úgy állunk. - Az Isten szeret téged. Ezért élsz és ezért ismertél meg engem. A szemeimben az igazság autói hajtanak, gyorsulási versenyt rendeznek. Nincs ott nyugalom. Verseny van. Ádáz és kegyetlen hajsza, pont ez látszik. Főleg mikor a csaj pofájába nyomom a következő kört, amit én már felhajtottam.
*Achilles elég fura de nem mondanám azt, hogy máris berúgott. Egyáltalán nem, éppen hogy józan mint egy újszülött, csak sokkal több gondolkodnivalót ad nekem. Legutóbb nem volt ilyen életunt és ezért nem beszámítható. A kérdésére nem is merek válaszolni, több okból sem. Egyrészt nem akarom ismételni mert akkor ki kellene ejtenem azokat a szörnyű és undorító szavakat, amelyek nem illenek egy nő szájába, másrészt ha válaszolok de lefordítva az én nyelvezetemre mint korábban, a fejemet veszi. Szóval csak rázom a fejem, azzal nem csinálok bajt azt hiszem. A következő mondatok viszonylag szalonképesek és társalgásra méltók, poénból küldöm el úgy mint egy macskát, mert az a fogcsattogtatás….na jó, nem olyan mint egy macskáé de az jut eszembe, Achilles a pasi aki kutyát játszik idétlenül….ez olyan nőies.* -Van macskád? Ezt eddig nem is mondtad.*Vagy én értettem félre valamit, de határozottan macskáról beszélt ami….rádobja a nagydolgát a siccre. Gondolatban simán átfogalmazhatom a nem kívánt részeket, olyan mint amikor a tévében kisípolják. Ha így csinálom én sem pusztulok bele és barátok maradhatunk, Achillesnek létszükséglet a csúnya beszéd és ki vagyok én, hogy a halálát akarjam holmi verbális gyönyörtől való megfosztással. Valami mégis történhetett vele a legutóbbi találkozásunk űta mert elég összefüggéstelenül beszél, a „ja” meg a „sípszó” aztán „néha” …”sípszó” és „tudom mi van”. Ha Achilles lennék tudnám erre mit válaszoljak; Nem tudom „sípszó”. A lényeg, hogy barátok vagyunk és nem akadt ki azon, hogy furmányosan visszautasítottam, de tényleg nem azért mert öreg. Egyszer azt is ki kell próbálni, és amilyen régen volt benne részem, ha jó a pasi nem a korát nézném, de nem hancúrozok minden jöttmenttel sem. Achilles azonban olyan mintha az apám lenne, és erre elég sűrűn gondolok. Kicsit lökött, kicsit szabad szájú, kicsit de az enyém. Az itallal együtt némi információ is napvilágra kerül rólam, fel sem tűnik, hogy miről beszélek, pedig igazából van egy mese amit betéve tudok, de az első pohár után a pokolba kívánom Big ügynököt is. *-Ügyvitelt, adózást, elszámolást, felszámolást, levonható költségeket…ilyesmit. Tudod amit a könyve…..ooppppsssz!*Egy-null az alkohol javára. Ezek után nagyon megszólalni sem tudok, épp csak saját kiválóságomat ecsetelem, az ital folyik a torkomon lefelé, Achilles újratölt. Közel fél perc alatt olyan vulgáris KO-t kapok, hogy csak pislogok és tátogok mint a partra vetett hal aki nem tudja hogy került oda, mert az előbb még vígan úszkált a vízben, táncoltatta az uszonyát, aztán egyszer csak hopp; és már szárad is kifele. Még a nevetésem is elakad néha, de az attól, hogy megszorongat. Kezdek szédülni és ezen nem segít az sem, hogy a hóna alá kap és összeborzolja a hajamat, nem a frizurám izgat hanem a hirtelen mozdulatok, persze ettől még önkéntelenül is a fejemhez kapok és öt ujjal igazgatom a tincseimet a helyükre. A szám is zsibbad, és egészen forró minden odabent, jólesően melenget akár a floridai nap. Nem is olyan rossz ez a tequila, csak ne kellene lenyelni. Elmondom ki az a Ramos, valamikor előkerült a neve de most momentán nem emlékszem mikor. Valami rémlik a folyópartról, Big ügynök is ott lett szomszéd. Achilles már akkor is kiborult, most viszont….már rezignáltan várom meg a szörnyű mondat végét, ha valamit sokat ismételsz előbb-utóbb unalmassá válik, vagy mint a fájdalomcsillapító; hozzászoksz és nem használ. Azért a kérdésre még felkapom a fejem, elakad a lélegzetem, a kezemet – amelyikben nincs pohár – a szívemre szorítom felháborodásomban.* -Dehogyis! Vagyis nem, de nem is akarta. Szent bükkfa Achilles hogy jut ilyesmi az eszedbe? *Tudtam én, hogy azért beszél így mert azon jár az agya, meg más is. Különben minek emlegetné?* -Ééén nem csináltam semmit. Csak tudok néhány dolgot ami…..icipicit…..börtönbe juttatná, hosszú időre, naaaagyon hosszú időre. Úgy, örökre. Majdnem. *Még tudok rendesen beszélni de nem sokáig. Hevesen gesztikulálok ami azt jelenti, hogy hadonászok a pohárral, néhány megmaradt csepp szétrepül. Leteszem a poharamat, felelőtlenül. Úgy nézek Achillesre mint akinek már minden mindegy és majdnem így is van. Hozzávetőlegesen a kilencven százalékát elmondtam annak amit nem szabadna és még nem fogyott el az üvegből a tequila. És most olyan fura, nem mintha eddig nem lett volna az, de most nagyon. A felét sem értem annak amit mond, csak nézek rá mint panda a bambuszra.* -Nooooos. Khhmm….Minket? Na és ha nem szeretnek egyesek, attól még nem dől össze a világ, de én szeretlek és biztosan van még más is aki szeret. Jolly Joker meg van barátod, igaz? Biztosan nem velem iszogatsz csak. Egyébként nem rég jöttél ide és nem igazán vagy szociális alkat, szóval nálad kicsit több időbe telik míg megszeretnek. …te mondtad, hogy menekülünk a….rossz dolgok elől…sajnálom de nem tudlak szó szerint idézni ha belepusztulok sem. Mi az a chica? Cica? Te lecicáztál engem? *Jó kedvem van és sokat beszélek, ez nálam az első fázis, már érezhető, hogy a vérembe tolult az alkohol és áramlik a fejembe. A spanyolom nem az igazi, csak konyhanyelven tanultam meg és azóta sok minden kiesett a fejemből aminek nincs köze a számokhoz és a kamatlábakhoz. Talán hamarabb kiderül minden az apámról ha beszélnék spanyolul. Mire ide jutok, a poharam már megint tele van. *-Isten hozott az utamba? Ugyan miért? Eeez hülyeség. *Tovább taglalnám ezt az istenes dolgot de az arcomba kapom a poharamat. A számhoz nyomogatja, hogy igyak belőle és hiába hajtom hátra a fejemet, kénytelen vagyok inni ha nem akarom, hogy elöntsön vele vagy a fogaim bánják. Muszáj leülnöm.* -Kicsit szédülök.*Szédülök és nevetek, olyan jó most itt. Meleg van, nagyon meleg és nincs itt Big ügynök, nincs Ramos és nem fenyeget semmi. Kicsit olyan mintha otthon lennék, mintha mindez az őrület meg sem történt volna. Leveszem a kabátomat és félbe hajtom majd leteszem ahol nincs útban. Minden simán megy; szerintem. A mozdulataimon azonban látszik, hogy nem vagyok már teljesen ura a koordinációmnak. Széket keresek és lecsücssenek, elkezdem lehámozni magamról a pulcsit.*
Kezdőlap
