*Nem gondolkodom el azon, hogy Achilles már régen összerakhatta volna a képet, mert egyszerűen nem tudok. De tényleg elég messzire hoztak el, érzésem szerint az Isten háta mögött lehetünk vagy két háztömbnyire. Kell is, hogy ne találjanak meg. Nekem azért, mert élni szeretnék és a halál gondolata már önmagában véve is pánikrohamot idéz elő bennem, az FBI-nak meg azért, hogy végre lezárhassanak egy ügyet a sok ezer közül. Az apám talán nem gondolta át a tettét, mikor elküldte nekem a bizonyítékokat, nálam hitte a legnagyobb biztonságban és így, hogy sínen van a dolog legalább nem halt meg hiába. Nem haragszom rá amiért veszélybe sodort, pontosabban nem _rá_ haragszom. Remélhetőleg végig tudom csinálni azt amit elkezdett és a végén elmondhatom majd a sírjánál ülve, hogy „Látod apa, sikerült!” Bólogatok helyeselve, de nem ismétlem önmagam, Florida neve egyszer már elhangzott. Achilles modora nem változik, nekem most is ugyanolyan vulgáris és mocskos mint öt perccel ezelőtt, vagy a legutóbbi találkozásunkkor, vagy az elsőnél. Nem veszem észre a változást, talán másképp lenne ha nem bugyorogna az ereimben a hétszáz éves mexikói életelixír. Kussolok, ezt közlöm is, biztosítom Achillest arról, hogy nem fogok az elkövetkezendő egy órában rászólni, és ez az egyetlen olyan szó amit még hajlandó vagyok elismételni, ami még nem gázol bele nőiességem tiszta tavába. Igen, annyira belém nevelték, hogy még tökrészegen sem beszélek csúnyán. Szerencsés alkat vagyok, nem abban, hogy halálra zabálhatom magam és nem látszik meg rajtam – ez sajnos nem így van – hanem abban, hogy én a békés és vicces részegség állapotába tudom inni magam, nem az erőszakosba, és nem a horkolós alvósba. Az egész helyzet vicces, Achillesbe kapaszkodva nevetgélek mindaddig míg ő nem kapaszkodik belém. Konkrétan vállon ragad és a levegőbe emel, olyannyira, hogy a felkaromat a testemhez szorítja, ezért nem tudom feljebb emelni a kezem, hogy megtapogassam az arcát ami hirtelen fura lett. Nincs bennem félelem, annál is inkább mert a gátlásaim a pincébe menekültek, és nem is hiszem el azt amit látok. Eléggé visszás a dolog, mivel tudom, hogy berúgtam, de bizonyos mértékben képes vagyok az ésszerű gondolkodásra. Utóbbi kapcsolja be bennem a kételkedést, nem minden az aminek látszik. El is érem végül az orrát, mert még jobban előrenyúlik, és megtapogatom. Fura, nagyon fura. Nagy és nedves, fekete bár ez utóbbit nem a tapogatással érzékelem….és a szájszagot sem, meg az ázott kutyaszőr szagát sem. Összeráncolom a homlokomat a nagy gondolkodásban, az agyamban csak úgy csikorognak a fogaskerekek, és még Achilles ábrándul ki belőlem. A manóba, nem én vagyok olyan mint egy farkasember. Jogos a kérdésem a randidrogról, bár nem arra gondolok ezzel kapcsolatban, hogy meg akar fektetni, de az érzés körülbelül olyan mint amikor belekóstoltam az egyetemi szobatársam füves cigijébe. Nekem a randidrog egy a többivel amitől hülye leszek és nem beszámítható. Vagyis repülök, és pár pillanattal később szó szerint.* -Achileeeeees!*Minden olyan gyorsan történt. Még megszólalni sem tudtam, kérdést feltenni, hogy most mi a fene van, bár ezt nem így kérdeztem volna. Az orrával, a hideg és nedves orrával ellökte a kezem, majd hátranézett mintha lenne ott valaki mögötte, mintha szólt volna valaki hozzá, de esküszöm én nem láttam. Szerintem a drog a piában volt, az üvegben. Végeredmény tekintetében teljesen mindegy, a hűtőnek nyekkenek a fejem koppan a fémen. Lassan, ráérősen csúszok le a földre, ezt még érzem de már sötétül el körülöttem minden, mint amikor elbújik a nap a felhők mögé, csak ez tovább tart és sötétebb. A lustán feljebb kúszó pánikot is elmossa mint cunami a várost, és belecsobbanok a jótékony sötétségbe. Nem tudom mennyi idő telt el a két ébrenlét között, de a különbség említésre méltó. A mennyezetet látom, alattam a padló kemény és hideg, fázik a fenekem. A fejem fáj, törpék kalapácsolnak benne, lüktet és még forog velem a világ. Nem szándékozom felkelni, jó itt, egy kis ideig még fekszem, pihengetek. *-Achilles….itt vagy?*Én sem vagyok normális. Hívogatom mikor ő a hűtőhöz vágott, nagyon remélem, hogy nyomós oka van rá. Meg az orrára is. Megmagyarázhatatlan miért vonz annyira, de nem félek tőle és biztos vagyok abban, hogy az egész csupán érzéki csalódás volt. Na nem a hűtővel való találkozásom hanem a látvány ami beleégett az agyamba. A fekete orr, a szőrös képe, a hosszú fülei. Olyan volt mint egy farkas…és hirtelen beugrik a mese Piroskáról. Nekem meg vörös hajam van. Ez annyira sorsszerű.*
Ami itt zajlik, arra nincs magyarázat. Szívből csinálok mindent. Vagy ösztönből. Bessie nem képes kinyögni, pontosan hol tanyázik Ramos, még az országot se mondja meg. Kurva messze, valahol délen, erre tippelek. Azért én is ismerek pár fontos embert, kiderítem majd a lényeget. A csaj meg valahogy egyre jobban idegesít, kicsalogatja a vadállatot. Megszeppen, mikor megérzi, bekussol, de nem nyugszik. Most abszolút a farkasom nyomul. Nem üt, mint egy ember, hanem harapni akar. Érzem, hogy a bepiált nőci elég furán viseli, amit lát. Semmit nem ért. Ha ismeri a részegséget, nem csoda. Pár pohártól nem kell szörnyet látni, nem drog ez. Amikor kiabál, nem érdekel. A pofámmal elpiszkálom a pracliját, ne matasson az orromnál! Valahol mélyen érzek mást is, de a fenevad nem érzi. Ő csak a teremtőm megjelenéséből ért. A nála nagyobb és erősebb farkasra emlékszik, a papára, akitől született. Nem is foglalkozom a kövön vergődő csajjal, ahogy Nawat megjelenik. Nem szól, de tudom, miért jött. A lovaimat basztatja, úgyhogy kimegyek rendet tenni. Odakint áll a bál. Természetesen már szétszabták a kajászsákot, szé is dobálták, ami benne volt. A földről is megeszik, nem árt nekik. A szellemtől viszont hevesen nyihognak, mindenfelé néznek. Ketten összeütköznek, úgy menekülnek. Rájuk árasztom az energiámat, amiből szoktak érteni. - Befelé mind! - szólok oda a lovásznak, aki még tüsténkedik. - Főnök, bent nincs gond? Valamit hallottam. - Beszélgettünk, te ne hallgatózz! Húzz haza az asszonyhoz, mára bezárunk! Hamar lerendezem. Már ismer, tudja, hogy ilyenkor jobb engem békén hagyni. Még felébreszti az alvó farkast oroszlánt. A lovakat beterelem a karámba, mindnek készítek vizet, meg zabot. Egy darabig ellesznek. Nekem vissza kell mennem a nőhöz. Nagyobb baja nem lesz, a kutya sem jár itt. És ha betörtem a fejét? Nem azt akartam. A kurva életbe, nem akarom megelőzni a halált. Nem én hozom el az övét, ezt értettem meg Nawat látogatásából. Úgy baszom rá a keresztrudat az ajtó peckére, hogy irtó nagyot szól. Fejemet megrázva fújok egyet és öles léptekkel indulok meg a konyha felé. Hallom, hogy már szólongat. Vagy még szólongat. Elfogyott a nyugiitalom, a rohadt életbe is! Most jól jönne. Fasz ki van, iszom inkább hideg vizet. Nézem, hogy van-e vér. Beszélni még tud, az nem rossz. Neki se árt, ha lehűtik a fejét, úgyhogy töltök egy pohár vizet és ráloccsantom. Telibe, az arcába. - Nem kapsz több piát! Most pedig odamegyek a békésen fekvő lányhoz és a hóna alá nyúlva felemelem. Rárakom a székre és betolom az asztalhoz, hogy ne tudjon leesni. A karjait még ki is pakolom az abroszra, ha hagyja. Minden poharat, üveget, ilyesmit elrakok a közeléből. - Na, mi van? Nem vagyok orvos, nem érzek meg mindent pontosan. Szerintem nem okoztam nagy bajt. Szar, hogy látott, de azt kimagyarázom. Nyitom a hűtőt és hideg ásványvizet veszek elő, meg sajtot és szeletelt sonkáb. Kenyeret vágok, emberes karéjt, aztán egy tálcára pakolva odatolom a csaj elé a kaját és műanyag pohárban a vizet. - Faszért nem mondtad, hogy ilyen szarul bírod a piát. Nekem rendbe fogsz jönni! Egyél, meg nyakald a vizet. Azt se bánom, ha hánysz, csak jelezz előtte. Mert akkor odarakom a vödröt. Nem most, mert még átesik rajta. Fú, bakker. Ha tiszta fejjel fog emlékezni arra, amit látott, lehet, nem lesz egyszerű. Okos nő, nem könnyű átvágni. Vár rá a halál, de nem az én kezem által éri el. Ez már fix. Nem lenne rossz Ramos kezét levágni, hogy legalább azzal is húzzuk az időt. Megvan. Ezeken filózom, ahogy őt lesem karba tett kézzel, morcos bajusszal. És meglátom a lovászt, ahogy beles az ablakon, majd idióta vigyorral integet. Látja, hogy kajálunk. Hessegetek, hogy húzzon már a picsába!
*A világ még forog körülöttem, ezért maradok a földön, onnan nem esem már tovább. Megpróbálok megmozdulni de fáj, szinte minden tagom és az is amiről eddig nem tudtam. A kabátomat levettem és a pulcsit is, így azok vastagsága nem védett a becsapódás erejétől, az összes kiálló csontom zsibong a hátamon. Behunyom a szemeimet de sokkal jobban forog minden, marad hát nyitva és a mennyezetet bámulom jobb híján, a fejem is kezd lüktetni, a tünetekből ítélve van egy kis agyrázkódásom. Mondjuk nem lenne meglepő amekkorát nyekkentem a hűtőn, bezzeg annak semmi baja, hallom ahogyan lustán zümmög tovább. Odakintről hangokat hallok és próbálom beazonosítani, nem nehéz, mert egyébként csend honol, ez nem a város, itt nincsenek háttér aláfestő utcai muzsikák, nem járnak autók, sem buszok, nincs más épület melynek ablakaiból zene szűrődne ki, csak a természet van. A lovak nyerítenek, ajtó csapódik és Achilles dühös hangja vegyül közéjük. Furcsa mód ennek örülök, legalább hallom a hangját szóval nem hagyott magamra, különben nem tudnám mit csináljak itt. Azt remélem, hogy Big ügynök felhagyott a leselkedéssel, hogy nem látta azt ahogyan Achilles kistartolt a házból, bár azt én sem, emlékek híján azt gondolom az ajtón ment ki ahogy más emberek szoktak. Ezen a ponton bevillan a másik arcának képe, az amelyiket meg is tapogattam mielőtt ellökte volna a kezem. Mielőtt ezen jobban elkezdenék gondolkodni, Achilles döngő lépteit hallom közeledni, ajkaim kétfelé nyúlva mosolyt formálnak magukból, ám ez nagyon hamar lecsorog az arcomról; szó szerint. A vízcseppekkel együtt. A hideg víz nem csak a meglepetés erejével hat rám, felsikkantok és levegőért kapkodok de csak azért mert nem találok szavakat Achilles tettére. Egy hosszú percig még az agyamat is megállította, a fogaskerekek csikorognak belül és egyetlen épkézláb gondolat sem jut eszembe, csak küzdök a vízzel mintha ugyan két méterrel a felszín alatt fuldokolnék. Rongybabaként kap fel és ültet le egy székre, ami eddig csak lágyan ringatózó, forgó valami volt az most meglódul a fejemben lüktető fájdalommal együtt. Biztosan az ütéstől van, mert ilyen gyorsan nem lehettek másnapos. Ujjaimat a két oldalt doboló halántékomra szorítom és masszírozni kezdem, csak annyi jut el lassan beinduló agyamig, hogy részegnek gondol, pedig alig vagyok becsiccsentve.* -Nem vagyok részeg, nem annyira mint ahogy beállítod.*Nyöszörgöm fájdalmas fintorral torzítva az arcomat. Tényleg nem vagyok részeg, a fájdalomtól és pici szédüléstől eltekintve képes vagyok még tisztán gondolkodni….mindaddig míg eszembe nem jut az a szőrös pofa a fekete, nedves orral. Az egészben az a gyenge láncszem, amiatt hiszem, hogy drog volt a tequilában, mert az amit láttam – és biztosan láttam – teljességgel lehetetlen. *-Bevertem a fejemet. Te a hűtőnek vágtál mint egy liszteszsákot!*A második ténymegállapítással már döbbenten vádolom. Fel sem fogom mit ténykedik körülöttem, nem tűnik fel, hogy minden piát elpakolt előlem de nem is érdekel. Az utolsó dolgok között van az, hogy akár csak egy kortyot is igyak abból az elátkozott tequilából, viszont enni sem kívánok. Eltolom a tálcát, a műanyag poharat viszont magamhoz húzom és azt nézegetem sértetten.* -Félted az üvegpoharaidat? *Mutatom fel a műanyagot, amiből a lendület miatt kiloccsan pár csepp víz. Sértett érzéseim és a való világba való visszatérés rendet vágnak amúgy mézgában topogó elmémbe. *-Nem fogok hányni.*Ó, te jó ég, mégis mit képzel rólam, hogy majd előtte dobom ki a taccsot? Vagyok annyira úrinő, hogy ne tegyem, inkább visszanyelem, de szerencsére ez a veszély nem fenyeget. Oldalra lesek, árnyék vetül a szobára és megpillantom az ismerős arcot befelé vigyorogni. Már csak ez hiányzott, hogy az a lovász így lásson. Kihúzom magam ültömben, megigazítom a hajamat ami csurom víz Achillesnek köszönhetően. Elhúzom a hajam az arcom elé és nézem az összetapadt tincset.* -Áúúúú! Tiszta víz lettem. Adnál egy törölközőt? *Nem bírom olyan rosszul az alkoholt, mint ahogy azt ő beállítja, tudom, mert ennél sokkal többet ittam régen és nem vagyok még olyan öreg, hogy ez változott volna. Az egyetemi tojáshéj gyakorlatilag a fenekemen van még. Veszek néhány mély levegőt és rákényszerítem az agyam, hogy gondolkodjon, mégpedig azon amit láttam, ami lehetetlen, de mégis valóságosnak tűnt. Belekortyolok a vízbe és a hideg folyadék jótékonyan csorog le a torkomon, a fejem azonban még mindig fáj, bár már nem szédülök annyira.* -Achilles. Az imént….*Jó, a gondolkodás segít, a gondolkodás remek arra, hogy visszamásszak a realitás medrébe.* -…..olyan más voltál. Ha nem volt drog a tequilában, akkor miért éreztem úgy, hogy az Underworld szereplője vagyok? *Kétlem, hogy látta a filmet, én is csak a bemutatót láttam belőle, nekem jobban bejönnek a romantikus filmek, de bevillant egy kép a trailerből amikor Achilles orrát fogdostam.*
//Bocsánat, még tavaly írni szerettem volna, de ne jött össze BÚÉK! :joker: //
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Az kurva biztos, hogy Bessie nem fog megfázni. Gecire melege volt eddig is, kiizzadta a poklot, most a hideg kövezet még jót is tesz. A víz főleg. Érzem, hogy úgy veszi, mintha lerángattam volna valami kibaszott mély tó aljára és ott fojtogatnám. A hülye... A lovakat már biztos helyre tereltem, így csak Bessie-é a figyelmem. Úgy rakom az asztalhoz, mint bábos a rongyból készült katonát. Hú, de zavaros! A feje tiszta gyagya. Nekibasztam a falnak rendesen. De még észnél van, nyomkodja magát, hátha éberebb lesz. Hajrá. Szerintem marhaság, de ha szereti, csinálja. Szarom le. - Nem hát... Még egy pohár? Lófaszt. Csak kérdezem, nem adok. - Beverted a fejedet. Akkor sok minden történik. Az ütésre fogok mindent. Az égvilágon senki nem bizonyít itt semmit. A picsájába nem másztam bele, a többi nem számít. Annyira szemét geci kurva állat én se vagyok. Mikor eltolja a tálcát, megint odacsapok. Az asztalt összeillesztettem, megint szétesik. - Büdös kibaszott kurva életbe, miért nem eszel, baszod? Az a pár csepp loccsan, aztán minden más is. Megy a padlóra az egész szar. Még bele is rúgok, úgy, hogy a falig repül az összes lófasz. Bessie meg csak ül azon a rohadt széken, ha nem esett le. Fasz tele van ezzel a buzi asztallal, baszd meg! - Jól van, bakker! Tartsd magadban... Nyeljen nagyokat, a nőknek úgyis az való. Most jön oda a lovász, de hamar elmegy. Bessie meg úgy viselkedik, mint aki divatbemutatón van. Megrázom a fejemet. Szép akar lenni. Oké, értem. Adelaide is mindig az akart lenni, de tudta, mikor tök felesleges szarakodni. Helyes nő ez is. Észnél van, működik az ösztön. A picsáért basztam falhoz? - Ja. Le ne essél nekem, mert megbaszlak! Nem úgy értem, de úgy mondom. Kimegyek a fürdőbe és hozok egy nagy lepedőt, frottírt. Jó minőségű, az áruházban vettem. Négyet, mert akciós volt. A fejére rakom, meg is törölgetem vele, aztán ott hagyom, hadd baszkurálja magát. Ha el tudta kapni a poharat, akkor kortyolhat, különben földön van az egész. És jön a siratóbeszéd. Tudtam. Baszottul tudtam, baszd meg. Baszd meg! - Minek raktam volna bele drogot? Hogy megdugjalak? Bocs, de nem te kellesz. Ezen meg szoktak sértődni. Szerintem jobban jár, ha ez bántja, mint egy farok, ami úgy volt benne, hogy nem akarta. Fejbe is basznám, aki azt csinálná vele! Underworld? Háh, azt pont láttam. Fasza akciófilm és még farkasos is. Baromság, azért néztem meg. Imádok röhögni a farkasember szarságokon. Fogalmuk sincs az egészről. - Amilyen sápadt vagy, elmehetnél vámpírnak. Behúzzam a függönyt? Én nem vágom, hogy csinálja, de kezd jobb kedvem lenni. Tudom, hogy szar a helyzet. Ha nem tudom kimagyarázni, akkor őrző kell. Annak meg a húsom, a vérem kell. Vigye, baszd meg. Én nem szarozok, elmondom a Falkának is, mi volt. Csináljanak, amit akarnak. Megszagolhatják a tökömet.
*Persze, még egy pohárral abból az átokfajzat löttyből, hogyne. Hülyének néz?*~ Hülyének néz.~*Állapítom meg keserűen és most egy kicsit utálom. *-Kettővel.*A mennyezetre nézek, nem azért mert van ott valami amit sürgősen meg kell néznem, épp csak a szemforgatás gondolatával játszadozom el. *-Annyira nem vertem be, a tünetekből ítélve agyrázkódásom sincs.*ez inkább csak egy alapos nyekkenés volt, hozzávéve az elfogyasztott alkohol mennyiségét, már esélyes a szédelgés és meg is magyarázható. Enni viszont nem kívánok, akkor sem ha megint összetöri az asztalt. Tényleg, amikor mesmeg rácsap villan be, hogy az asztal egyszer már szétesett. Mikor rakta össze? Visszapörgetve a jeleneteket, talán az arcon loccsintás előtt. Mivel nem szándékoztam felkelni a padlóról, csak halvány emlékeim vannak valami motoszkálásról, rakosgatásról. Nem is figyeltem, mással voltam elfoglalva, azt sem tudom felidézni, hogy hallottam volna ahogy vizet enged a pohárba, de minek emlékeznék rá? Persze megugrok az újabb asztaltáncoltatástól, hátra is hőkölök amennyire a szék támlája engedi, az újabb ijedtség megdob egy kis adrenalinnal, tisztább fejjel. Már immunis vagyok a stílusára, de ez nem jelenti azt, hogy át is veszem csak azért, hogy jobban megértsen. *-Talán mert nem esne jól. *Közlöm vele meglehetős nyugodtsággal és halkan, majd beleiszok a vízbe. Szerencsére még azelőtt felemeltem, hogy rácsapott volna a négylábú táblára, így az éltető és józanító folyadék megmenekült. Hajigazgatás közben jövök rá, hogy csurom vizes vagyok, az ablakon bekukkantó lovász nem is érdekel, ha attól lesz boldog, hogy leskelődhet, hát csinálja. Kihúzom magam ültömben, a látszat fontos, nő vagyok a javából és ha nyakig gázolok is a kulimászban, tiptop maradok. Már azon sem sápítozom amivel megfenyeget. Most komolyan. Fenyegetésnek szánta? Két éve nem bújtam ágyba senkivel, de lehet, hogy van az három is, csoda, hogy élek és épeszű maradtam, vagy nem másztam rá Big ügynökre. Mert Mayflower nagyinak hála van bennem tartás. *-Majd vigyázok, nehogy áldozatot kelljen hoznod. *Egyszerre merül fel bennem Shakespeare Makrancos Katája és Saint-Exupéry kis hercege. Ha összemosom a kettőt, tisztán látom a furcsa párosunkat. Szapuljuk egymást, utána a hajamat törölgeti. Hagyom magam, jól esik, még a fejemet is picit hátrahajtom és élvezem a matatást. Egy ideig, de hamar megunja ahogy minden pasi. Csücsülök a fejemen a törölközővel nem sokat látok, asztal híján a földre teszem a megmentett poharat, és nekiállok én törölgetni a hajamat. Az ösztönös ténykedés mellett van alkalmam gondolkodni és ha nem is villámgyorsan, de tisztul is a kép ami beleégett az elmémbe. Achilles félreért, megint a nyoszolyán lévő nászra asszociál, unottan sóhajtok, kezdek tőle lefáradni.*-Mondtam én, hogy te raktad bele szándékosan? Egyébként szerencse, hogy nem kell visszautasítsalak. Ja, elnézést, már megtettem.*Én nem sértődöm meg. Azok után amit Big ügynök mondott, már nincsenek illúzióim. Ha nem lettek volna termékenyek az egyetemi éveim, szüzen halnék meg. A vámpíros beszólására kikukkantok a törölköző alól, a nyakamba tolom és tíz ujjal kezdek el fésülködni, többször gubancba akadok. *-Nagyon vicces.*Gúnyolódva elhúzom a számat, szemöldökeim kérdőjelet formálnak; *~Tényleg csak ennyire vagy képes?~-Én nem a vámpírokra gondoltam, hanem konkrétan a vérfarkasokra. Csak azért gondoltam, hogy drog volt a tequilában, mert amit láttam és tapogattam, hogy farkasosra változott az arcod, nem létezhet. De ha annyira biztos vagy abban, hogy az ital tiszta volt, akkor valami nem stimmel. Annyira nem ütöttem be a fejem, hogy hallucináljak. *Óvatosan állok fel és elé állok, hogy a szemeibe nézzek. Az egészet úgy ahogy van nem értem. Nincsenek vérfarkasok, sem vámpírok, de láttam amit láttam és biztosan nem őrültem meg, részeg sem vagyok - annyira - és a tequila is ellenőrzött termék volt.*
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Nem csak hülye az állapota, még zavarosságában bánatos is. Na, a faszom! Beszél megint, össze és vissza. Nincs agyrázkódása, hát! - Na, mi van, Dr. Bessie rendel? Honnan a picsából tudja, hogy nincs neki? Könyvelő ez, nem mentős! Szerintem nincs olyan szar helyzetben, hogy kiokádja az egészet. A fosás jön rá, ha kaját lát, ennyi. Nincs hozzászokva. Na ja, a tanúvédelem nem az ivászatról szól. Hol lehet a kis buzi szomszédja? Annak is odacsapnék, de nem ilyen finoman. Kusza az egész, megint összezöttyen az asztal. Nem állt volna meg, hiába fáradoztam. Bessie úgy ugrik a székkel, mint hasmenéses hegyi kecske a kőszáli gyík elől. Legalább a vizet issza. Madire gondolok egy pillanatra. Hasonló korúak lehetnek. Nem, Bessie idősebb. Cseszd meg, a kislányom is sok szart élt át. Elrabolták, van valami geci férje, satöbbi, satöbbi. Erről a barnáról is gondoskodni akarnék, azt érzem. Ritka nálam. Látok benne valami erőt, ami mélyen rejtőzik, de ki lehet aknázni. Elröhögöm magam ezen a hülye viccen. Tényleg van benne kraft. Nem semmi a csaj. Értelmes is. Nekem kicsit művészi vagy nem tudom, minek nevezzem, de fain. Megmacerálom a haját, aztán hagyom neki a törülközőt. Babusgassa a saját fejét, ahogy akarja. Élvezi! Végre valamit. Aztán kinyitja a száját és telefossa az egész jelenetet. - Hát mi, olyan baleknak nézel, aki szart vesz az alagsorban a zugárustól? Menj a picsába! Ezzel a kezem a nyakára téved. Még nem szorítom meg. Iszonyatosan bunkó. Miért él még? Ennek oka van. Nawat is látott benne valamit. Elviszi a halál. De mikor? Lehet, hogy nem is sokára és feladatom lenne vele? Azt érzem, valahol mélyen, hogy ezt szeretném. Egy kis fényt hozna az árnyékos napjaimba. - Konkrétan baszd meg! Nem tetszik, hogy itt okoskodik. Erősebben szorítom meg. Csattanhat a pohár a kövön, törhet, leszarom. Pofázhat nekem, a farkasomat csak idegesíti. Ha felemelkedik a székről, még bosszantóbb és nem vagyok rest. Most a nyakánál fogva emelem fel, meg is ropogtatom, rendesen, aztán a pofámhoz húzom. Odanyomom a falhoz. A farkasom totál kész van, erőt akar venni a nőn. De nem úgy, hogy ne éljen többé. Ő lát valamit és egyszerűen nem bírom legyűrni. A fejem ismét átalakul, sőt minden szakad. Ahogy tartom Bessie nyakát, karmok mélyednek a bőrébe, szerintem a vér is ki fog serkenni, kivéve, ha boszorkányos ügyességgel kikígyózik onnan. Bárhogy is tesz, kitátom a nyáladzó pofámat és egy marás lesz az, amivel megjutalmazom. Elegem van, elegem van abból, hogy ő más, mint én, hogy semmit se ért, de túl sokat látott. Erő jön erőre és az a puha nyakszirt szakadni fog, ha nem történik csoda. Szakad, mint az összes ruhám, ami itt hever a konyha kövén, a jó 3 méteres szörnyeteg hátsó végtagjai mellett. Érzek még valakit. A Teremtőmet, mégpedig a szokásos pózában. Megint csak a lelki szemeim látják, hogy karba tett kézzel áll. Se nem helyesel, se nem korhol. Még egyikünk sem tudja, hogyan végződik mindez? Ami kijött, az kint van és én kézben tartom. A farkasom kézben tartja.
*Néha tényleg nem értem Achillest. Olyankor kacarászik amikor sértődnie kellene, és fordítva, sosem fogok rajta kiigazodni, de talán nem is baj. A kiszámíthatóság unalmas. A doktorságra csak fújok egyet, de a vizes haj nem lebben romantikusan, ennyit erről. Inkább élvezem a fejemen való matatást, legalább száraz lesz a hajam...valamikor. A festék nem tesz jót neki, nem véletlenül utálom, de muszáj. A szőkébe nem egyeztem bele, nem akartam, hogy kiszívja belőle a vöröset, a barna csak megszínezi, viszont nehezebb tőle, nem csillog szépen és nem is áll jól. Az egész egyéniségemet taccsra vágta, valahányszor belenézek a tükörbe, öregasszonynak érzem magam. A fekete slankít, de a sötét haj meg öregít. Már-már egész jól alakul a hangulat kettőnk között, de megint előtérbe lép Achilles furán kettős és megcsavart személyisége. Az előbb még nevetgélt és hajat szárított, most meg a nyakamnak esik, pedig szerintem nem mondtam rosszabbat mint az előbb, sőt! Még a bedrogozás halvány gyanúját is igyekeztem lemosni róla. *-Menj te!*Nem mondom ki hova, úgy is tudja, de azért elküldöm. Az egy dolog, hogy mocskosul beszél, de engem ne küldözgessen melegebb éghajlatra, bár Florida napsütéses tengerpartja hiányzik, de a kettőt nem lehet egy napon emlegetni. Megpróbálok kislisszolni az ujjai közül, nem szorít de nem is esik jól mint a hajszárítás. Nem mondom, ha simogatná a nyakamat, más érzés lenne, de ez némi fenyegetés tekintve, hogy nincs jó kedvében és egyre jobban belesüllyed a rosszabba. Ennek ellenére én bolond még részletesen ki is fejtem, hogy mit miért hiszek és mit láttam amit nem is kellett volna, bár a konkrétumok tekintetében nem lehetek biztos. A törölköző a földre esik ahogy felemelem a karomat, ujjaim a csuklójára kulcsolódnak, kezd kényelmetlen lenni az érzés ahogy átfogja a nyakamat, noha nem feltételeznék róla olyasmit, hogy megfojtana. Na jó, talán felbosszantottam annyira, hogy képletesen, egy kanál vízben is, de igazából….neeeem. Csak jár a szája és megint az iszaposban, hogy enné meg a fene. *-Jól van, hagyjuk, felejtsük el.*Visszakozom harmatgyengén, de még mindig nem ver riadót a szívem és az eszem. Nem is ér semmit, Achilles begőzölt, kicsit jobban mint amikor fejen vágtam a táskával, megjegyzem merőben véletlenül. Megint emelkedem, de most lassabban és a repülés elmarad, de az sem jobb annál, hogy a falhoz nyom. Legalább nem nyekkenek, de a levegő így is félig kiszorul a tüdőmből, csak szánalmas próbálkozás az, ahogyan megpróbálok szót érteni vele, miközben tovább markolom a csuklóját, míg a másik kezemmel az ujjait feszegetem le a nyakamról, inkább kevesebb mint több sikerrel. Egyetlen pillanat alatt rájövök, hogy ez nem vezet eredményre, több kell ide mint ártatlan feszegetés, ezért női fegyverhez fordulok segítségért és amennyire a helyzetem megengedi, istenesen a lába közé eresztem a sajátomat, természetesen csizmaorral felfelé, hogy ütősebb legyen. A következő pillanatban viszont ismét a valódi látomásommal szembesülök, de most nem csak látom, érzem is. Az iménti farkaspofa körvonalazódik, a nyakamon pedig éles fájdalmat érzek és némi melegséget ahogyan a vérem kicsordul. Levegőért kapkodok meglepetésemben. Nem, ez nem is csak egy szimpla meglepetés, ez egyenlő a halálos döbbenettel. Szájtátva bámulom a szétszakadt és tovareppenő ruhadarabokat, a vicsorgó pofát, a kisujjnyi agyarakat. Valaki sikít, bennem nem tudatosul, hogy én, csak az, hogy hasonlóan velőtrázó mint a látvány ami vastagon beleég a retinámon át az elmémbe. Ahogy az is, hogy megharap. Kiesik a fejemből minden amit eddig összeszedtem a farkasemberekről, mivel olyan nem létezik, most mégis egynek – remélem csak ez az egy van belőle – a karmai között csüngök mint az érett gyümölcs. Szavak, Achilles neve és némi könyörgés tolakodik egymással a torkomban, de egyik sem fér ki attól a gombóctól, amit a feltételezett halálom gondolatának, kezdődő pánikrohama gyúr a két mandulám közé. Ez az….izé, hatalmas. Fölém magasodik, de csak a fejét látom, az mindent kitakar. A pánik kezet fog az élni akarás ösztönével, egyik kezemet elveszem Achilles vagy kicsoda-micsoda mancsáról, úgyis lecsúsztak az ujjaim, és a feje alá nyomom, hogy eltoljam magamtól. Valahol az agyam még működő részében tudom, hogy nem sikerülhet, de ilyen ez az életösztön, nem gondolkodik csak cselekszik. A lábaimmal rúgkapálok, ahol érem, nem érdekel mit sértek meg, nekem a véremet vette. Most az a fontos, hogy kiszabaduljak, ráérek utána gondolkodni azon, hogy ez most csak Achilles ütős cuccának a hatása vagy tényleg a valóság és ha az utóbbi, akkor hogyan létezhet ilyesmi. Meg sem próbálok szavakkal hatni rá, elvégre egy vadállattal lógok szemközt, na de a lovász! Fura, hogy eszembe jut.* -SEGÍTSÉÉÉÉÉÉG! VALAKI, KÉREM SEGÍTSEN!*Igen, jönni fog a lovász és kiszabadít. Vagy helyettem hal meg. *
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Megy a hiszti, megy a sértődés, de Dr. Bessie komolyan gondolta, amit mondott, érzem rajta. A haja basztatását nagyon is élvezi, én kevésbé, úgyhogy meghagyom neki. Mexikói vagyok, a sötét hajhoz szoktam. A szőke a fehér hódító színe, egész más dolgokat, más emlékeket juttat eszembe, ahogy a többi világos árnyalat is. Talán nem baj, hogy Bessie igazi barnaság. Visszaadja a bunkóskodást. Nem érdekel. Nekem volt igazam. Hülyeségeket beszél. A nyakát először csak fogom, aztán már szorítom is. És csak mondja, csak mondja, csak mondja! A farkasomat nagyon is bosszantja, de a fekete dög megjegyezte, amit Nawat üzent. Szó nélkül, csak jelenléttel közölte, hogy nem nekem kell elvennem a nő életét. Talán épp az a feladatom, hogy megmentsem. Santa sangre. A törülköző lassan lábtörlőbe megy át. Bessie a levegőben próbál nyugtatni, de már késő. Jól felhúzott és a farkasom most összegzi, amit érez. Közel került hozzá is ez a lány és lát benne erőt. Nem pusztítaná el csak úgy. Inkább akar egy hozzá közel állót, akit saját képére formálhat és ez nekem is tetszik. A szorítás erősödik. Mikor az én farkasom született, majdnem meghaltam. Nawat összeszabdalt. Ez igen mélyen belém vésődött és most hasonlóan járok el. A halál széléről visszatáncolva öleljük magunkhoz az életet, úgy, ahogy igazán kell. Bessie lába elindul, új életre kel, önállóra. A kurva életbe! Ez fájt! Éreztem sokkal rosszabbat is, a cipő nem oda rúgott, ahova a gazdája akart. Érzem, hogy a borzalmak kezdik a hatalmukba keríteni a táncoló elmét. Küzd a levegőért, a fájdalom és a meglepetés együtt akarják leteríteni, két vállra fektetni. A száj nyílik, nem szóra, hanem csodálkozásra. Fülemet sérti a sikoly, de tudom, hogy amit ilyenkor kaphat a kijelölt, attól a legtöbben félnek vagy legalább a kíntól félnek. Ennek tudom be a keselyűk hangját. A nő egy pillanatra elernyed, aztán az államat fogná meg. Rámarok a csuklójára, tartom és talán el is töröm. Amikor engem beharapott a Teremtőm, bordák törtek és combcsont is repedt. Finom vagyok Nawathoz képest. Kapok a gyenge pontomra és erősebbekre is, Bessie lába nem rest küzdeni. Ez a szellem nagyon tetszik nekem. Az igazi erő nem bénul le, mikor veszélyben van. A parton megtette, itt inkább úgy cselekszik, ahogy én tettem a dzsungelben. ~Hallgass, kicsim! Már az enyém vagy. Most tárul ki a világ. Underworld, ha tetszik, a kis geci vérszívók nélkül.~ Igyekszem úgy elszorítani a torkát, hogy már ne legyen képes sikítani. A háttérből megérzem a lovász jelenlétét. Ahogy odanézek, az ablakon túl egy fehérre sápadt arcot látok. A farkasomnak nem is kell több, ugrik, keresztül a párkányon, elhagyva a gyermeket és aki eddig segédkezett a birtokon, az most egész máshogy néz ki. Egy fejjel alacsonyabb...
*Némi dulakodáson és sikításon kívül más nem hallatszik jó ideig, nekem ez is bőven elég ahhoz, hogy mélyen elkezdjek gondolkodni a halál iránti pánikom előszedegetésén. A fele sem tréfa annak amit látok, lassan de biztosan rájövök arra, nem látomás, nem lázálom hanem valóság. Olyan valóság aminek a létezését tagadtam, és filmekben való megjelenítésén is csak nevettem. Hülyeség. Nem létezik, honnan tudhatnák, hogy valósághű-e? A romantika az más, a szerelem létezik, érzelmeket szabadít fel az emberben, képes átlátni, könnyekig hatódni, szipogva nyúlni a zsebkendőért, cseppet sem halvány, átszellemült mosollyal az arcán. Achilles eltűnt és helyette nem Micimackót kaptam, ez igazságtalan. Miért egy nyálcsorgató, fogvillantó farkast, aki a véremre pályázik? Véremre, húsomra, mivel nem vámpír, közel sem. Ezen a ponton az agyam leáll a további gondolkodásban,mivel nincs hova tovább gondolni. Az ösztönök veszik át a vezető helyet, az életem védelme, a menekülés, túlélés a fontos. Nem merengek el azon, hogy hova tűnt Achilles, hogy vajon ott van-e a vastag bunda alatt, ami egyébként egyszerűen meseszép, csak épp most nem vagyok képes értékelni. Visszajön-e valaha? A mancs szorít, a levegő nehezen jut tovább a szűkületen, az agyam sikolt az oxigénért. Érzem ahogy a lábam beleütközik, aprócska elégtétel súrolja a tudatomat, és tovább küzdök. A nyakamon forró vérpatak csordogál, elsőre is meg tudom állapítani, hogy nem abba fogok belehalni, de valamibe igen. A pánik kúszik felfelé a mélyből, erősen kapaszkodik, fokról-fokra közeledik a napvilág felé. Csak a vicsorgó, hófehér fogakat látom, képzeletem némi húscafatot is a végükre fest, a szájszag penetráns a habvilágomnak, de úgy vagyok vele, ez a legkevesebb….mégis beleivódik az elmémbe. A kezem lendül, hogy távol tartsam magamtól, hogy még egyszer ne tudjon megharapni, hiszen mehet az mélyebbre is, ha eddig nem érte el az ütőeret, csak a véletlennek köszönhető, amit én most átírnék. Nem sikerül, újabb sikoly némi fáziskéséssel, a döbbenet és a fájdalom hangszereli. A vastag, erős ujjak/karmok szorosan ráfogtak a törékeny csontokra, és megint a véletlen, hogy nem törte darabokra. Viszont alatta már vöröslik a bőr és duzzadnak a szövetek, az ujjaim zsibbadnak ahogy a vér kiszorul, a bőröm hűvös. A lábaim viszont nem életképtelenek, úgyis a levegőben kalimpálok, hát legalább haszna legyen. Ahol érem és már nem azt nézem, hogy Achillest rugdosom, hanem _tudom_ hogy ez egy vadállat. Mindez azonban egyre erőtlenebb, mert az éltető levegő sem jut el a célhoz, konkrétan az agyamhoz ami minden mást irányít. Nem a kiteljesedő pánikrohamom miatt szédülök, hanem az oxigénhiány miatt, a mancs a torkomat szorongatja, fojtogat s ha be nem megy semmi, hát kijönni sem tud. A segítségkérés elhal, a fejemben szavak formálódnak, ami megint csak képtelenség, hiszen Achilles szája nem mozog, sőt! Nincs is szája, mármint emberi, a vicsorgó fogak, az elnyúlt pofa pedig legrégebbi tanulmányaim szerint nem képesek a hangképzésen túl szavak megformálására, artikulációra. Viszont az biztos, hogy Achillestől származnak, kódolnom sem kell. Mindennek ellenére nem az elszorított torok a legnagyobb akadálya annak, hogy sikoltsak, segítségért kiáltsak, hanem a döbbenet. A fejemben hallottam a hangokat, szinte gondolatokként….e tényt át is ugrom azzal, hogy ez sem létezik, bár már a látványnál megbukott az elméletem. A szöveg az ami visszhangzik.* ~Az övé? Kié? Frászt! ….Underworld vérszívók nélkül?... Mi ez a képtelenség? …..Meg fogok halni! ….Ki kell szabadulnom! Engedj el kérlek…lécci csak legyen vége….meddig tart ez a rémálom?*A gondolatoknak nincs gátja, szabadon száguldozhatnak és meg is teszik. Értelmetlen sorrendben követik egymást, de hát minek van értelme a jelen percekben? A hatalmas test kitakarja az ablakot, nem látom az érkező lovászt, csak akkor villan fel a rémült arca és tekintete amikor a farkas elenged és az ablak felé robban. Egy röpke pillanatra felmerül bennem a gondolat, hogy mégsem lehet képtelenség az amit láttam/látok, hiszen a lovász is ugyanaz miatt rémült. Ám az ösztön újra működésbe lép, az imént lerogytam a padlóra mivel nem tartott tovább semmi, de kihasználva az időt és az egyedüllétet, feltápászkodom, ösztönösen kímélve a már feldagadt csuklómat. Mivel nem szoktam horrorfilmeket nézni, nem tudhatom, hogy dramaturgiailag nekem felfelé kellene igyekeznem, vagy pontosan szembe a fenyegetéssel, így az ablakhoz és az ott kirontó Achilles farkashoz képest pont az ellenkező irányba indulok el, elvégre arra is lehet ajtó, ablak, szellőző, kutyaajtó amin keresztül elmenekülhetek. Jelen lelki állapotomban még egy makarónin keresztül is átpréselném magam, csakhogy szabaduljak. Ám egy igazi nő nem indulhat el csak úgy, a kabátomért és a pulcsimért nyúlok, csak utána lendülök másik ablakot keresni, hogy azon keresztül a szabadba kerüljek. Onnan aztán ismét improvizálás. *
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Úgy látom, a csajszi szervezete most kezd rájönni, hogy a halálfélelem luxus. Amikor a kaszás érkezik, nem a bénulás ideje van. Nem egy darab faként kell beesni a sarokba, hanem jól szájba kell rúgni a rohadékot. Engem érzékenyebb ponton akarna eltalálni, gondolom, de nem sikerül. Sikít és menekül. Tetszik az a túlélőösztön, ami megmutatkozik benne. Nawat rávezetett, hogy nem vehetem el az életét. Nem is tudom, mennyire saját gondolat, hogy inkább meg kell mentenem. Talán egy sugallat a túlvilágról. Egy igazi, hús-vér gondolat. A nő torkát szorítom, de érzem, hogy sok lesz. A mancsom már most véres és sejtem, hogy hamarosan jön az ájulás jótékony hatása. Bessie érzelmei megindulnak, de nem akarom hagyni őket. Nem is fogom! A harapás elcsitít minden eddigit és nem létezőket ébreszt. Az én kicsikém most született meg. Nem hittem volna, hogy lányom lesz, egy nőstény kölyök, de így lett. Hiába kapkod, szúnyogok ellen jó lehet, de itt semmire se megy. Kapok a mellkasomba, a hasamra és még a fejemre is. Mikor az orromat rúgja meg, eldobom. Megint. Az egy érzékeny pont, kellemetlenül érint, a kurva életbe is! Szólok hozzá és a válaszból kiderül, hogy nem érti, mi ez? ~Én vagyok az, Achilles! Nem kell kételkedni. Érezd, ami van. Itt vagyok. És te is itt vagy. Itt vagytok, mindketten. Benned született meg a kis bundás. Nem engedlek el.~ A szavaim kedvesen, de határozottan szólnak. Már a kölykömhöz beszélek, aki formálódik és hamarosan a világra is jön. Mert úgy kell lennie. Bessie félt a haláltól. Elhoztam hát neki, túllöktem rajta és amit kapott, azt csak később fogja értékelni, de akkor kibaszottul. Magamon is érzem a változást. A srác veszélyt jelent, veszélyezteti a kicsinyemet, ezért kell véget érnie. Pillanatok alatt megtörténik és mikor visszatérek egy ugrással, látom, hogy a sebzett apróság már mászik elfelé. Ez most komoly? Ömlik a vér a nyakából, döglődik, megbaszta az élet, de be akar takarózni, hogy szép legyen a boncasztalon? Ha még épp elérem, akkor ráugrok és teljes testemmel nehezedek rá. ~Hová indulsz? Gyere elő! Atyád szólít, jöjj a világra, fenevad! Jöjj és vicsorogj, üvölts, tombolj! Háháháháááááá!~ Ekkora boldogságot ezer éve nem éreztem. Szólítom, energiáimmal is préselem a kölyköt, hogy hagyja el a testet, alakítsa át. Nőjön szőr Bessie-n, legyen olyan, mint én, lépjen a jobbak sorsának útjára. Én fogom terelgetni. Egy reménysugár a jövőből? Ha én már nem leszek, ő még vígan koptatja a fogsorát. Öröklés. Így élünk tovább.
*A halálfélelmemet felülírja az adrenalin, ami gyors és dús löketekben ömlik a vérembe, utóbbi a nyakamon ejtett seben keresztül csordogál. Nem vagyok igazén tudatában, észleltem a harapást, fájt és most is éget, de a következmény nem körvonalazódik. Közeledik a halál, de még sosem fogott kézen, még nem legyintett meg a szele, csupán a gondolataimban őrjöngött. Az ellen nincs orvosság, ám most minden porcikámban érzem és a túlélési ösztön túllendít a korábbi lefagyáson. Nem boldogít, hogy megtaláltam a gyógymódot, szabadulni akarok a szörnyeteg karmai közül, mert mi más lehet ha nem az? Nem Achilles, bár az ő sem Adonisztól kölcsönözte az arcát, azért csak emberibb, ez a szőrös izé a csorgó nyálával és a jégcsap nagyságú fogaival azonban még a legmerészebb rémálmaimban sem hasonlítana az én mocskos szájú barátomra. A fejemben hallom a hangját ami teljes képtelenség, de csak ezután jön az igazi döbbenet. Gondolataim mintha szárnyra kelnének, választ kapnak a kérdéseim és ismét a fejemben. Még ezt sem vagyok képes felfogni, hát még a szavak értelmét, kész katyvasz az egész. *~MIVAAAAN?~*A nyakamon enyhül a szorítás, a levegő fájdalmasan karcolva áramlik be a tüdőmbe, a fejem lassan tisztul, ki tudja meddig. A nagy hadakozás közepette csak néhány szó ragad meg bennem, nem értem milyen bundásról beszél és azt sem, hogy miért többes számban. Azt mondta nem enged el, ezen legszívesebben felsírnék, de máris nem tartja be az ígéretét, ami nekem jó, mert szabad vagyok és mehetek amerre látok. A szoba kissé homályos, de mire felkapom a kabátomat és a pulcsimat már tisztul, sőt! A hátsó szoba ajtajához érve olyan élesen látok mindent mintha tűvel karcolták volna rá egy papírra. Nagy idegességemben természetesen nem nyílik az ajtó, rángatom az ajtógombot, forgatom jobbra-balra de nem megy. Akkor tör rám az érzés, az amelyiket korábban nem értettem. Nem vagyok egyedül. Valaki van velem, de nem Achilles. Határozottan nem ő. Olyan mintha otthon ülnék a sötét szobában, amikor minden csendes és az orromnál sem látok tovább, de érzem, hogy van valaki odabent. Nem hallom a lélegzetét, nem hallom, hogy mocorogna, egyszerűen csak érzem, a nyakamon égnek merednek a pihék, borzongás kerülget és a hátamban érzem a szúrós pillantást. Ott van és engem figyel. Szinte átölel. Az ajtógombbal együtt rázom meg a fejem, mintha ugyan a mozdulattal elűzhetném, de nem megy, viszont az ajtó kinyílik, a kattanó hang élesen hasít a tudatomba, ahogy a benti színek is. Szivárvány robban, éles fény, tömény Achilles szag áraszt el. Nem tudom meghatározni, hogy milyen. Fanyar vagy édes, kellemes vagy sem, egyszerűen csak tudom, hogy az övé, mert az illatokkal együtt, folyton változó arca is a tudatomba reppen, mintha előttem állna. Megtorpanok, nem tudok mit kezdeni ezzel a sok mindennel, még azt is hallom ahogy a mancsai tompán puffannak a kinti szoba padlóján, tudom, hogy közeledik, de mielőtt bármit tehetnék, ledönt a lábamról. Elhasalok, ő meg rajtam. A térdem, a csípőm, a mellkasom fáj, ha most mellimplantátumom lenne, kidurrant volna. Felkacagok ezen a képtelen ötleten. Mindennek ellenére elönt egy kellemes érzés, melegség fon körbe, de nem csak a testemet, hanem az elmémet is. Megint a hang, az ő hangja visszhangzik a fejemben, csalogat mint banya a két testvért a mézeskalács házába, és szinte kézzelfoghatóan érzem a belőle áradó boldogságot. Kacaja csiklandoz, és valami megindul bennem. Valaki. Az akinek a jelenlétét éreztem. Lustán nyújtózkodik, majd fickándozva megindul. *-Mi ez??? Ki ez? Ki vagy?*Hülyeség. Kihez beszélek? Tisztára mint egy skizó, bár én tudom, hogy nem magammal beszéltem. Most nem válaszol, csak megfog és összegyűr. A fájdalom olyan erős, hogy csillagokat látok. Sikoltok, de ez most más, nem olyan éles, inkább öblös, mélyről jövő, karcos és ijesztő. Szabadulni próbálok Achilles alól, bár úgy gondolom esélyem sincs, hiszen még mindig a vadállat fekszik rajtam, érzem a szagán – ami képtelenség – érzem a szőrét a tarkómon, érzem ahogy a teste túlnyúlik az enyémen. Élesen látok minden egyes szőrszálat a mancsán ami a fejem mellett nyugszik a padlón – ez is képtelenség – a karmait, a piszkot rajta amit odakint szedett össze…és vért. Az én vérem….azt nem tudom, hogy nem csak az enyém. Az a fájdalom is képtelenség ami átjárja a testemet, élesen hasogat minden egyes csontot, mintha szakadnának az izmaim, a torkomból folyamatosan tör elő a sikoltás, felváltva azzal az elégedetten morgó hanggal ami biztos, hogy nem az enyém. …és akkor roppan egy csont. Mintha a kulcscsontom elvált volna a vállamtól.* ~Istenem! Eltört a csontom! ENGEDJ EL! ENGEDJ, SZÁLLJ LE RÓLAM, ÖSSZETÖRSZ! ~*Képtelen vagyok megszólalni, csak némán könyörgöm, hogy legyen vége, ez a kín elviselhetetlen. Az első roppanást követi a második és a harmadik, az egész arcom fáj, érzem ahogy nyúlik az arccsontom, az orrom, de ez is képtelenség. Ám érzem és most már azt is, hogy viszket a bőröm, az egész testemen viszket a bőröm, mindenhol. Vergődöm mint egy sebzett vad és a másik jelenléte is határozott, éles körvonal határolja, érzem ahogy a lábai a kezeimbe csúsznak, megnyújtva az ujjaimat. Az a legképtelenebb az egészben, hogy mindennek ellenére valahonnan a lelkem mélyéről jóleső érzés kúszik felfelé. *
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
And I'm sure you would agree It couldn't fit more perfectly Than to have a world party on the day you came to be Happy birthday to you
Az az egy szó meggyőz arról, hogy most nem kell pofázni. Pedig én olyan rendes voltam, olyan jó fej, hogy megpróbáltam elmagyarázni. Hát a nagy büdös lófaszt! Ez az élet és a halál találkozása, amit érezni kell. Már növekszik az állat. Nem engedem el a kicsinyemet. Lehet, hogy falhoz vágom, de nem engedem el. Érzem, hogy a csaj totál kész van. Ezek az utolsó pillanatai emberként. Innentől ketten élnek odabent, összeveszhet magával. Én is sokszor megtettem, amíg kicsi voltam. Faszt, még ma is megtörténik. Főleg amióta ez a geci álmos dolog van. A kis ugrálás után véres mancsokkal érem utol a mászó csajszit. Szép bordóra festettük a konyha kövét, a falat, meg a bútorok egy részét is. Leszarom, most egy élet születik. A tócsa közepén ott vánszorog a kis szerencsétlen. Míg rá nem baszom magam. Érzem, hogy kezd megzavarodni. Jól van, előbukkant, a füle már kint van. Pusztulásból áll össze ez az épület is. Bessie életének annyi, most kezdi felfogni, lassan két fejjel. Ott hasalok rajta és a mancsaimat a kövön nyugtatom. Néha megpiszkálom a fejét, a haját, ami még vizes is, nem csak véres. És megérzem Őt! Látom a gyermekemet, ahogy a világra jön. Nehéz szülés. A csaj magyaráz, de már hiába. Én is hiába beszéltem. Ide nem kellenek szavak, sőt tudat se kell. Nem is lesz sokáig. Mindjárt villanyoltás. Emberi alakomban is vagyok olyan nehéz, hogy Bessie ne rúgjon le magáról, mint hajnalban a takarót, a bestia még durvább. Már látom a kicsi orrát is, a szemeit. Vadul néznek. Tiszta apja! A pofája is előjön, kinyitja és le is ordítja az égről a csillagokat. Borzongat a boldogság, hogy ez megtörténik. Más világ jön. Más évszak. Zene füleimnek a csonttörés. Meg is paskolom és most szállok le. Megállok a fekvő előtt. Karjaimat széttárom és várom, hogy mikor kimászott a lélek anyaméhéből ez a mágikus rusnyaság, akkor nekem ugorjon! Vajon mekkora lesz? Mindenben rám üt? Mit örököl ebből a buziságból, ami hónapok óta rajtam van? Az én feladatom lesz, hogy ami engem ért, őt ne érje vagy csak megerősítse. Egy pillanatra bevillan, hogy a hulla belerondít a képbe, de leszarom. Apa lettem, bassza meg a jegesmedve! Szőre-bőre-csontja jön elő. Bámulatos nézni a vért a véremből, a lelket a lelkemből. Farkast az emberből, cseppnyi állatot, aki a kis tappancsaival mindjárt pofán akar verni. És még élvezi is! Boldog születés. Ünnep lesz, baszki!
*Ennél az iszonyatos fájdalomnál minden jobb lehet. Sírva könyörgöm vissza a pánikrohamot, Big ügynök fárasztó élcelődéseit, sőt! Még Ramos-al is szívesebben állnék szemközt, mint mindazt elviseljem ami velem történik. Ráadásul azt sem tudom mi történik. Achilles mondott valamit a fejemben, de nem figyeltem rá, azzal voltam elfoglalva, hogy bőrön át lélegezzek. Rendet tenni a fejemben? Képtelenség, röhejes. Pont olyan káosz és gané van benne mint amit a konyhába applikáltunk. A nagy rohanás közben futólag látom a véres romokat de nem fogom fel mennyi vér fröccsent szét, csak a menekülés jár az eszemben, az ösztöneim hajtanak minél távolabb a szörnyeteggé lett Achillestől. Felesleges annyira küzdenem, utolér és leteper, nem a kellemesebb módon de attól a pillanattól kezdve már nem is rá figyelek. Ha ő nem lenne a közelemben akkor sem lennék egyedül. Érzem magamban a másikat. Erős, makacs, törtető. Elsöpör minden próbálkozást amivel el akarom felejteni, semmibe akarom venni. Nem csak a lelkemet, a testemet is gyötri, a kínzó fájdalom megérteti velem, hogy nem álmodom. Élesen hallom saját csontjaim roppanását, a harmadiknál már tudom, nem Achilles méretes teste az ami összetör, hanem saját magam, az a valami belülről fakad, a mélyből tör elő, a lelkemből szakad ki. Velem együtt ordít. A gerincem roppan, a sikoly a torkomon akad, az alsó állkapcsom kiugrik a helyéből, előrefelé nyúlik a bőrömmel együtt, látóterembe betolakszik egy fekete nedves orr. Az enyém. Színek robbannak a szemeimbe, az orrom megtelik Achilles szagával, a padlóéval, érzem a port és a szőnyeg szálai olyanok akár egy-egy vaskos kar. Nem tudom mennyi idő telt el azóta, hogy a falhoz szorított, de nekem óráknak tűnt, mintha egy teljes napja feküdne rajtam. A megkönnyebbülés hirtelen ér el és csak annyira, hogy a hatalmas test eltűnik rólam, a gyötrő fájdalom viszont ha lehetséges, még nagyobb lesz. Egymás után törnek a csontjaim, ugranak szét az ízületeim, már csak arra tudok gondolni, hogy legyen vége, kapcsolják le a villanyt, vesszek a semmibe. Csak egy könnyed ájulásért könyörgök, meghalni még ebben a kínnal telt állapotban sem akarok, de az életösztön nem tud hova vinni, bezárult az ajtó. Az utolsó hang amit hallok a ruháim szakadása, az utolsó amit látok az ujjaim helyén nőtt karmok, a fekete szőr ami beborítja a karomat. Még két gondolatom van mielőtt elsötétülne a világ. Az egyik az, hogy milyen csodálatosan csillan meg a fekete fényes bundán, szinte szégyenlősen némi vörös árnyalat, a másik az, hogy ruhák híján meztelen vagyok. Megijedni sincs időm, jótékony sötétség borul rám, lágyan elringat valahol a semmi közepén, pont ott ahova percekkel ezelőtt vágytam. [i]A bestia előtt megnyílik az út. Üvöltve robban bele a testbe amit birtokba vesz. Minden csont a helyére kerül, nyúlt pofa, hegyes fülek, sárgásan villanó, fürkésző szempár, fogakról csorgó véres nyál. Ha látnám most magam biztosan megint sikoltanék, és azon agyalnék hisztérikusan, hogy „Te jó ég! Hogy megyek most a drogériába? Mi lett a testemmel? A karcsú derékkal, az apró de formás keblekkel, hol az imádott vörös hajam? Mit fog szólni Big ügynök?” A bennem született bestia azonban csak kéjesen és kárörvendőn vigyorog. *~Cseszd meg apuci!~*A boldog és büszke apuka nem sokkal magasodik fölé, ám a csillogó szempár amelyik őt fürkészi, nem penget meg benne érzelmes húrokat, csupán a vérszomj az ami lobog benne, az éhség, a vér szaga vastagon kúszik be orrlyukain, és indaként fonja körbe tudatát. Egy röpke pillanatra oldalra hajtja a fejét, felméri a távolságot, beleszimatol a levegőbe, fülel a másik által keltett apró neszekre….majd megindul. Izomkötegek feszülnek meg sodronyként, fogak villannak ki, karmok szántanak mintát a padlóba.*
Kisfarkas
Farkas dal
A hozzászólást Catherine Benedict összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Feb. 08, 2017 6:50 am-kor.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
A fájdalom engem is megtanított sok mindenre. Bessie egy nő, nem is akármilyen nő. Szar élete van, amióta belehugyozott Ramos levesébe. Megmaradt nőnek, de most kicsit árnyaljuk a dolgot. Szétbasszuk az egészet. Fáj, mert fájhat és törik, mert törhet. Az érzései nem hazudnak. Az én gyermekemmé vált. Totál begőzölt, zavaros, mint a tenger, amibe belerohant egy rakás turista. A ház is ilyen, tiszta kosz és szar. Leszarom, még a szart is. Ami itt történik, az az én életem és a következő. Aki utánam jön, nálam nagyobb lesz. Ez a cél. Rávetem magam a kicsire. Az jut eszembe, mikor a rosszkedvű, felbőszült hímmel futottam össze a síkságon és majdnem ott maradtam. Egy villámra ráfeküdni már felért egy győzelemmel. A gyorsasága mit sem ért, a kicsi pedig még annyit se. Küzdhet, kikóborolhat. Ezt akarom. Jöjjön elő! Érzem, hogy mennyire dögös-tökös. Az én gyermekem. Naná! Megkínozza a testet, ahogy megszületik. Mint egy igazi lurkó. Ez az! A falba ütök egy kurva nagyot, mély nyom marad, meg vér, ami az öklömből serken. Alakul, alakul! Kis vérfarkas a prés alatt. Már nem vagyok rajta, mikor kiszőrösödik és megnő. Kezdi felvenni a végleges formát. Ó, de fasza vagy, basznád meg! Érzem, hogy az ember lassan háttérbe szorul és az állat úgy néz az apjára, mint szeptember az októberre. Tudja, hogy eljön, akármit csinál. A csöcsökről is lefoszlik a ruha és teljes mellszélességben a fajtám fogad. Egy pillanatra talán Bessie tűnik fel a szégyennel és a csodálkozással. Hamar eltűnik és már a szőrmók vadul itt. Tele van erővel, már most büszke vagyok rá. Nem baszom el. Ez egy tökös gyerek! Nőstény létére. Gyönyörű, belőlem származik. A szeme olyan, mintha magamra néznék. Nézzük is egymást, mint borotválkozó férfi a habos tükörképét. Alig kisebb nálam és alig vagyok nagyobb nála. A termetet meghaladja az erő, ez jó lecke lesz a világnak. A természetét is érzem. Már jön, támad, csinálja, amihez a legjobban fog érteni. ~Baszd meg, kicsim!~ Az utolsó mondatot egy apai saller kíséri, csak úgy lazán, szinte nemes módjára, alkarból. Felkenem a falra. Az agya veleje ne loccsanjon azért, arra figyelek. Nem kellett sok az izommunkából és a padló kaparászásából. Rögtön lecsaptam. Ez igen. Ha minden igaz, most a földön fekszik és lassan visszaváltozik barna nővé. Ahogy kiterül és a lábai elengedik egymást, meglátok valami mást is. Mi a picsa ez a vörösség? Hát még festéket is bevetett, hogy tutira másnak nézzen ki? Pedig ilyen szőrrel különleges lehet. Nem időzöm sokat a gyerekem kamaszkori örökségén. Ha vörös, hát legyen! Majd kinevelem belőle a festést. Én is visszaalakulok és leülök, mint pucér test a pucér mellé. Előkeresem a csipogót, valahova ide basztam el. Lófaszt! A vezetékes telefont kell megragadni. Ami történt, ahhoz kell a Falka. Az őrzők nekem ide ne jöjjenek, mert kitekerem a nyakukat és beledöglök, baszd meg! Na, akkor ezt a mocskos vezeték nélküli, tokos gecit tárcsázom be. Nessa, a főnőstény száma fog csörögni.
Aprót sóhajtottam, amikor megláttam a telefonom kijelzőjén megjelenő nevet és egy még nagyobb hagyta el a számat, amikor bontottam a vonalat. Nincs semmi bajom az ilyen jellegű feladatokkal, de nem ezt terveztem a mai napra, így talán érthető, hogy húzom kicsit a számat, hogy rám jutott a rendrakás feladata. Annyi baj legyen, remélem Taco legalább valami életrevaló utódot választott magának, mert tuti a falnak megyek, ha nem így lesz és olyan értelemben is rendet kell tennem. Nem telt el túl sok idő Nessa hívása óta, így minden bizonnyal Taco jelentése óta sem, talán negyed óra és már az istállóhoz vezető útra kanyarodok be a falka méretesebb járműjével, hogy a kis faház előtt állítsam le a motort. Kiszállva az autóból egyből a környéket veszem szemügyre, farkasom a hímet keresi és próbálja kiszűrni azt is, van-e valaki rajtuk kívül a közelben. A lovak nyugtalanságán és egy ember jelenlétén túl mást nem érzek, az ember miatt egyelőre nem aggódom, valószínűleg csak egy kiránduló féle lehet az erdőben. Lépteim arrafelé irányzom, amerről a hímet és a kis nőstényt érzékelem, belépve a faházba pedig hamarosan már a konyha előtt állok, mellkasom előtt összefont karokkal nézve a küszöbön ücsörgő párosra - hacsak addig fel nem álltak. - Üdvözletem - hangomban bujkál némi megrovó él, de nem amiatt, hogy Taco úgy döntött, teremtésre adja a fejét, sokkal inkább a pórul járt lovász miatt. - Hol van a pórul járt delikvens? - célzok ezzel a holttestre, de simán érthetik ezt a kis nőstényre is, esete válogatja, Taco kire tekint pórul jártra. Farkasom közben már az új jövevényt szemléli, mennyire tűnik életerősnek, mennyire tetszik neki, hogy egyáltalán megszületett és hova született. - Mennyire volt betervezve az apaság? - pillantok komolyan a hímre. Engem érdekelne, hiszen ez az információ nem kis mértékben lesz döntő tényező a hogyan továbbot illetően, nem mindegy, hogy gondatlanságból elkövetett bemarás történt, vagy tervezett volt. Kíváncsi vagyok hát a részletekre, itt a lehetőség eldalolni őket. - Tudunk valamit a lovászról? Család, barátok? Fogja keresni valaki? - nem mindegy ugyanis, hogy elkaparjuk a lovarda mögött, vagy hivatalos úton intézzük az esetet. Nem mellesleg egy ártatlan ember volt, jár neki a végtisztesség, vagy mi a szösz.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Nem szívem csücske a csaj, nem is ittunk még együtt, de a lényeget azt elintézi. Az előző Béta is ilyen fasza gyerek volt. Akit Nessa küld, azt legalább már ismerem és egy kicsit, csak egy kicsit megnyugszom, hogy ő jön. Kapok a fejemre, de csak annyit, amennyit kell. Okosnak kell lennem. Mint amikor bérgyilkosként melóztam. Ahogy lebaszom a kagylót, megyek is a dolgomra. Még egy pillantást és egy nagy mosolyt vetek a művemre. Büszke vagyok a csöppségre. Csodás élmény volt látni, ahogy a világra jön. Most viszont gyorsan felhúzok egy mackónadrágot és szerzek innen egy nagy zsákot. Van valami bazi nagy pokróc, két hullát is bele lehetne tekerni. Egy van. Az ablakon ki is hajítom a rongyot, aztán utána mászom. Winston jó munkaerő volt. Ha arra gondolok, hogy Anchorage-ban a görögök megverték az eladómat és én elintéztem az egész bandát... Solomon kellett hozzá, hogy ne legyen halál. Itt nem volt Solomon. És én nyírtam ki a saját emberemet. Rohadt élet, de más szelek fújnak! Megfogom szépen és jól betekerem. Már nem csöpög, a nagyja kifolyt. Beviszem az ajtón át és már tervezem a többit. Ez most a takarítás ideje. Bessie még sokáig fog aludni, ráérek. Nem a hulla a lényeg. Azzal csak a fürdőig caplatok el és belevágom a kádba. Úgy helyezem el, hogy ne a lefolyón legyen, aztán ráengedem a vizet. Fürödj, haver! Mire Mike megjön, a falamra és a fűre egy nagy adag borzasztó szagú és színű festéket borítok ki. Nem a legjobb megoldás, de eltakarja a vért. Végig bennem van a para, hogy valaki látta. Kint történt az egész, a ház előtt, az ablak alatt. Oké, hogy itt nem sokan járnak, de a félelem megmarad. Ha beszólnak a zsaruknak, talán még az FBI is megtudja és engem úgy penderítenek ki a Falkából, hogy ami megszületett, azt is elveszik. Ez lenne a legszarabb. Mikor minden rendben, amennyire lehet, visszaülök és nézem a kicsinyemet. Belesimítok a hajába is kicsit, aztán a falnak dőlök. A konyha is tiszta szar. Vér van mindenfelé. A tulajdonosa mellettem hever ájultan. Nem is tudom, hol tartok a gondolataimban, mikor meghallom a berregést. Remélem, Cooper jött, nem valami vendég. Mást már nem vártam. Az ablakhoz rohanok és kilesve meglátom a masszív vezető testőrt. Bólintok magamnak. Eddig sínen vagyok. Nessa nem volt túl boldog. Cooper se lesz, hogy feladatot adok neki, de talán kicsit emberibb. Emberibb, lófaszt. Á, nem tudom, mit kéne mondani. Jobban fogja érteni, hogy mit akartam. Visszaülök. Most olyan jól esik ülni az alkotásom mellett. Egy csipetnyi élet a sok pusztulás közben. Mindenkit túl kell élnie! Az én kölyköm ilyen lesz. - Szevasz! - ugrom fel, mikor Cooper beáll, mint a cövek. Fejemmel a vízcsobogás hangja felé intek. - Fürdik. Adok majd száraz törülközőt. Mehetünk is, ha gondolja. A kölyök állapotát nem magyarázom. Ilyen idős hím levágja, hogy nagyot kapott, totál ki van ütve. A nyakán éktelenkedik a fogaim nyoma, meg még egy-két lila folt itt-ott. Kapott rendesen. Igaz, Nawathoz képest finom voltam. - Régóta tervben volt! Ma derült ki, hogy megvan az igazi. Ő az. Tuti. El kell mesélni az egészet. Kicsit izgatott vagyok és aggódom. Egy elbaszott mondat és el akarják venni. Akkor nekimegyek ennek itt, tudom, hogy az lesz. Elszáll az eszem. Egy kérdés előz meg. - Ez mind. A gyerekei már nagyok, messze élnek, Detroitban, de minden hétvégén beszélnek. Az asszonnyal lakik a város másik végén. A haverjai meg mindenfelé ott vannak. Te, Mike! Ezt egyszerűen muszáj volt. Elmondom az egészet. Bessie-t pár hónapja ismertem meg. Mókás nő, de erős, erősebb, mint amilyennek elsőre tűnik. Átbaszott egy maffiavezért, feladta az FBI-nak, ezért van tanúvédelem alatt. Ittunk, dumáltunk és egy kicsit elszaladt velem a ló. Meg a farkas. Baszd meg! De baszd meg, én elmondom, akármi lesz! Nem vetítek. - Felhúzott, idegesített. Először csak falhoz vágtam, aztán betereltem a lovakat. Winstont hazaküldtem. Nem értette. Mikor visszajöttem, Bessie kába volt. Látta a farkasomat. Majdnem előjött. Megéreztem, hogy nem baj. Hogy ez az az ember, aki az enyém lesz. Azt akartam, hogy benne szülessen meg. Még többet látott, megharaptam. Sikított. Ez a faszkalap meg nem ment haza, hogy rohadna meg! Féltettem a kölykömet, meg úgy mindent, kiugrottam és csaptam egyet. Előtte egy fejjel magasabb volt. Na. Hát ez volt a nagy történet. Vállalom, amit kell, Nessa-nak is megmondtam. Közben melózhatunk, letörölhetjük a tetemet. Adok annyi törülközőt, amennyit csak kell. Még cukroszsák is van, meg még pár hasonló. A kutyának nem tűnik majd fel. Két testet elviszünk a vállunkon. Remélem, nem lesz gond. A gyomrom azért tiszta görcs. Hányinger is kerülget és nem a tequila miatt, amit szintén érezni itt. Legurítottunk egy pár pohárkával. Engem nem ütött fejbe, de a csaj bűzlik tőle minden értelemben. - Velem csináljatok, amit akartok. A kölyök maradjon meg, hadd neveljem fel, ennyit kérek. Aggodalmasan szólok, úgy, ahogy még nem sokan hallottak. Nawat megint ébredezik, érzem a hátamon. Megmozdult a tetkó. Na, ezt vajon Cooper is látja? Megint beszélnem kéne Lilivel.
Egyetlen pillanatra megfeszül az állkapcsom, hallva azt az egyetlen szót, hogy fürdik. Nem akarok belegondolni, hogy ez egészen pontosan mit is jelent, bár van egy sejtésem és azt kell mondjam, ha ez tényleg az, amire gondolok, akkor kurvára nem leszek boldog. A Kölyköt annyira veszem csak szemügyre, hogy lássam rajta, jól van-e, a feje biztosan fájni fog egy darabig, de kétlem, hogy ez annyira érdekelné azon tény mellett, hogy mennyire meg fog változni ezek után az élete. Megyek aztán Taco után, amerre mutatja, hogy a fürdő ajtajában állva hallgassam végig mindazt, amit mond. Tekintetem végig a kádban "fürdő" holttesten, de ez nem jelenti azt, hogy ne figyelnék arra, amit a hím beszél nekem, egyszerűen csak nem tudom feldolgozni, hogy tényleg az történik-e a szemeim előtt, ami. Amikor befejezi a mondandóját, csak akkor pillantok rá, arcvonásaim teljesen komorak, nem szólok hozzá, néhány szívdobbanás erejéig tudhatja magán a tekintetem, aztán visszafordulok a hulla felé és a kád mellé lépek. - Gyere ide - teljesen nyugodtan szól a hangom, nem utasítom, de mégis van valami a két szóban, a merev testtartásomban, ami arra enged következtetni, hogy nem lesz ez túlságosan könnyű menet. Megnézem, milyen víz folyik a csapból és mivel hideg, ezért az ellentétes irányba fordítva állítom a legforróbb fokozatra a hőmérsékletet. - Nehogy megfázzon szegény, nem gondolod? - pillantok az ekkor már remélhetőleg mellettem álló hímre, hogy aztán a hirtelen meglepetés erejét kihasználva cselekedjek. Idősebb, mint én, tudom jól, de a meglepetés ereje az én oldalamon áll, ráadásul Testőr is, rendőr is vagyok, éppen ezért úgy vélem, van esélyem a hím ellen. Egyik lábammal a térdhajlatát célzom, hogy eltalálva a kényes pontot térdre essen a kád mellett. Ezzel egyidőben kapom el a nyakánál fogva és tolom kicsit közelebb a fejét a hullához. Energiáim felduzzadnak körülöttem, farkasom a hím nyaka felé kap, rázúdítva mindazt, amit a falka, amit a Vezető Testőrségünk jelent, tudja, hol a hely velem szemben, nehogy véletlenül ellenkezni támadjon kedve, nem lenne célra vezető ebben a helyzetben, egyikünknek sem, azt hiszem. - Mégis mi a lófaszt gondoltál?! - dühös vagyok, igen, de még kellőképpen visszafogom magamat. - Tudtad, hogy a felesége hazavárja, hogy a haverjai hiányolni fogják. Így, hogy patyolat tisztára suvickoltad, hogy kellőképpen megáztattad, mi a szart csináljak vele? Hogy meséljek be egy állat támadást? Vagy egy munkahelyi balesetet, huh? Vagy mit gondoltál, hogy majd elkaparjuk a lovarda végében és szarunk arra, hogy keresik-e a rokonok, vagy sem?! - egyre közelebb és közelebb nyomtam a fejét az ekkor már gőzölögve folyó forró vízhez. Egy centi talán, mi elválasztotta az arcát a vízfolyamtól. - Tőrös vagy, megértem. Akartad a Kölyköt, megértem. De azt nem tudom elfogadni, hogy képtelen vagy használni a fejedet! - taszítottam egyet a fején, ami ha nem tartott ellen nekem, akkor kellemesen megfürdött a forró vízben. - Mi ezt nem így csináljuk errefelé, Achilles. Nem barbárok vagyunk. Ezzel még az Őrzőket is a nyakunkra hozhatod, remélem tisztában vagy vele - elzártam a csapvizet és ha Taco továbbra sem esett nekem - amit rohadtul reméltem -, akkor hátrébb léptem néhányat. - Várom az ötleteket, mégis mit terveztél csinálni a hullával - mert nehogy nekem azt mondja, hogy azt hitte, majd én elrendezem, mert akkor esküszöm, belefojtom abba a kevéske vízbe is! - Nem fogjuk elvenni a Kölyköd, mint mondtam, nem barbárok vagyunk, de máskor, ha beharapós kedved támad, nem árt, ha előre szólsz nekünk - fűztem hozzá mintegy mellékesen. A továbbiakban vártam az ötleteit, mihez kezdjünk így a hullával, addig én ugyan nem takarítok. Amúgy sem azért jöttem, hogy felnyaljam a mocskát, hanem azért, hogy elsimítsam a történteket.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Na, valamivel nagyon felbasztam csávókám agyát. A kölyköm nem nagyon érdekli, nem baj, nem is az ő dolga. Nem bababuliba jött, hanem segíteni. Takarítani fogunk, cipekedni, aztán ülünk a kocsiban. Hálás leszek ezért! Mike a fürdő küszöbénél annyira lesi a hullát, hogy csapok egyet-kettőt a félfára. Ide figyeljen már, ha koptatom a számat! Figyel, gondolom, csak idegesít. Mindent elmondtam, várom, ami jön. A szemeiből ítélve vihar jön. Odalépek, bár nem tudom, minek, mert egyedül is elbírna a cuccal. Nem röhögök a poénon. Azon meg pláne, hogy elkap. Nem a gyorsaságomról vagyok híres. - A kurva életbe! A lábam kimegy, a farkasom pedig baszottul bepöccen. Hátracsapok, reflexből, gondolkodás nélkül. Egy technikás harcos simán kitekeri a karomat, ez ösztönös támadás, amit könnyű hárítani, ha valaki felkészült. A fejem közel lesz a tetemhez és az erőből végül értek. Az energia rásegít és feszítek, nem hagyom magam, de tovább nem küzdök. Egy góré jött ki, rangban felettem áll, szerintem észben is és segít. Ezt pedig megérdemeltem. Mondtam, hogy bevállalom a büntetést, mégis kurva szar. Csak morgást hallatok. Értem a dühét. Én is bosszús vagyok, de már magamra. A farkasomra. Ezt nem így kellett volna. Bérgyilkos voltam, értek hozzá, hogy kell diszkréten ölni. - Mikor lecsaptam, nem gondolkodtam. Ezen túl vagyunk. - Van egy tó az erdőben. Úszott egyet, aztán kint megtalálták a pajtik. Szar történet, de ha jók vagyunk, meg tudjuk csinálni. Nem gondolkodom tisztán, hülye a fejem. A rohadt élet faszát már! A forró víz láttán kitágulnak a szemeim. Fájni fog. Csak ellenkezem, de nem támadok. A prédikáció minden szava igaz. Tele van a faszom mindennel. Elmenekülnék, leugranék egy szikláról, Bessie-vel, bele egy folyóba és csak elúsznánk valahova messze. A világ végére. De ott se lenne nyugtom ettől a hülyeségtől. A víz hirtelen érintése az, ami megint felingerel és hátrarántom a fejemet, amennyire tudom, megint próbálok ütni-rúgni. Hirtelen, röviden. Ha lerendez, utána nyugton leszek. Feladom. Ő a főnök, ő az ész. Én a szarházi. Winston meg a hulla. Szép jelenet. - Faszom... Ha ebből nem is, az érzéseimből láthatja, hogy bánom ezt a szarságot. A pajzsom sehol sincs. - Megtörlöm, zsákba húzom, hogy ne bassza össze a kocsit. Nagyon. Kivisszük az erdőbe, aztán hívjuk a bundásokat. Kár, hogy nem vagyok idomár. Egyszerűbb lenne. Szerintem így is menni fog, máskor is csináltam hasonlót. Tetemre hívtam őket, hadd zabáljanak. Akkor enyhülök meg kicsit, mikor a Vezető Testőr megerősíti, hogy Bessie megmarad és az enyém marad. Szépen indul a sorsa, baszd meg. Rövid ideig tartott az öröm. Nem bántam meg. Tudom, hogy szar lesz, ami jön, de vele nem lesz olyan szar. - Értettem - szólok katonásan. Ez parancs volt. Aki megszegi, takarít, ki nem megy a laktanyából, rosszabb esetben a fogdából se. Nagyon rossz esetben hadbíróság. Kivégzés. Itt nincs egyenruha, de vágom a témát. Most engedek ki teljesen, falhoz vághat, felrúghat, amit akar. Már nem emberkedem. Tőr. Geci...
Hátracsap, még jó, hogy hátracsap, de nem hiába vagyok Vezető Testőr, könnyedén kapom el a karját és csavarom hátra, számítottam ellentámadásra, így nem ér váratlanul a dolog. Érzem, hogy a farkasa is bepöccen, nem is csoda, de talán elég lesz mindaz az energia, mit az enyém képvisel, mert ha Taco elszabadul, akkor abból kurva gáz lesz és rohadtul megszívhatom én is. Bízom benne, hogy a rangom elég lesz, utálok e mögé bújni, de vele szemben nem sok esélyem lenne, még mázli, hogy nem most szeretné kipróbálni, ki nyerne kettőnk közül. - Azt észrevettem - epésen érkezik a válaszom. Persze, hogy nem gondolkodott. Ezt még igazándiból meg is érteném, mert a Teremtés hevében nem sok a józan gondolat, de baszki, hogy utána sem gondolkodott, amikor nekiállt tisztára suvickolni a hullát? - És a tóban élő krokodilok harapták le a fejét is, mi? - nem lesz ez olyan egyszerű, de jelenleg jobb ötletet én sem igazán tudok elképzelni. Kicsit közelebbi ismeretségbe lököm a forró vízzel, ütése, rúgása szele megcsap, de túl sokat nem érzek belőle, hátrébb állok már, hogy komolyabban elérjen és ennél többet már nem szándékozom tanítani neki. - Fasza ötlet - húzom el a számat, elég egyértelmű a helyzet, hogy nem kifejezetten nyerte el a tetszésemet a dolog. Megdörzsölöm a halántékom, gondolkodom, miként lehetne elintézni a dolgot úgy, hogy mindenki a lehető legjobban járjon. - Na elmondom mi lesz - sóhajtok végül aprót, miután megnyugodott, hogy Bessie-t nem fogjuk piszkálni. - Feltakarítod ezt a ganét itt - intettem körbe a véres dolgokra célozva. - Aztán kivisszük az erdőbe a lovászodat, azt majd akkor mondom. Amíg te takarítasz, én elintézem az FBI-os csókát, hogy ne kövessen majd minket, a későbbiekben pedig azt is megbeszéljük, mi legyen ezzel az egész tanúvédelmi programmal - alaposan megnehezítette a dolgunkat ezzel az egésszel, az egyszer hétszentség. - Most pedig munkára fel, nem érek rá egész nap! - csaptam össze a tenyereimet és amíg Taco takarított, én kifelé indultam. Úgy igyekeztem megközelíteni a férfit, hogy ne vegyen észre, amikor pedig elég közel kerültem hozzá, illúzióval jutalmaztam a kukkolót. Vicsorgó farkas bukkant fel a háta mögött és amíg ő ijedtében teljesen a bundásra koncentrált, én szépen mögé kerültem. A farkas megugrott, egyenesen az FBI-os hapsi felé és ha elő is került a fegyvere, a golyók minduntalan csak súrolták a farkast, nem ejtve benne komolyabb kárt. Ugrott, a férfi mellkasát célozva meg, ki ennek hatására elvesztette az egyensúlyát, ekkor jöttem én. Olyan erős ütést mértem a tarkójára, amitől minden bizonnyal néhány órát szundizik majd a bokrok között, a mellette heverő fatörzs pedig tökéletes magyarázatul szolgál majd, hogyha felébred és azon töri a fejét, mégis mibe verhette bele olyannyira, hogy jó időre eszméletét veszítse.
- Készen vagy? - léptem vissza a faházba Taco-hoz, hogyha kell, akkor besegítsek neki a takarításban. Ki tudja, mennyi időnk van, mire magához tér az FBI-os férfi, jó lenne iparkodni kicsit. Ha a nyomokat sikerült eltűntetni, akkor a hulláért küldtem, míg én magam Bessie-t vettem karjaim közé és indultam meg vele a kocsihoz. A hátsó ülésre fektettem, Taco-nak meg kinyitottam a csomagtartót és ha neki nem volt kifogása, akkor az én részemről indulhattunk is.
- Oké, itt tedd le - fogja a halál cipelni a zsákot, majd Taco szépen hurcibálja, úgyis Muszkli, nem fog komolyabb erőfeszítésbe telni neki, azt hiszem. - Varázsold kérlek olyan állapotba, amire rámondhatjuk, hogy állattámadás - adtam ki a feladatot. Ezzel ugyan az Őrzők figyelmét is felkelthetjük, de ennél jobb megoldást nem tudtam hirtelenjében kitalálni. - Aztán nem lakmározni belőle! - fordultam vissza a néhány méterre parkoló terepjáró felé. Innentől az övé volt a terep, én képes voltam cigarettára gyújtani és úgy végignézni, mit alkot. Hogy teljesen átváltozik, vagy megoldja máshogy, azt rábízom, de rohadtul remélem, hogy ezt nem fogja elcseszni nekem.
*Sosem ébredtem még úgy mint akin átment egy úthenger, most ezt is megtapasztalom. Minden tagom fáj, még olyan is amelyikről eddig nem tudtam, hogy létezik. Az újdonság varázsával hat, hogy külön érzem minden egyes csigolyámat, a rájuk tapadt szalagokat, melyek izmokban folytatódnak. A bordáim sajognak, a végtagjaim ólmos súlyokkal nehezednek, húz a föld és ahogy az első hang a tudatomba hatol, úgy minden egyes szag az orromba. Por, bőr, valamilyen savanyú, citromos szag ami régi, édeskés parfüm, és egy jó nagy adag tömény ázott kutyaszag. Egyik sem vált ki belőlem undort, egyszerűen csak fellobbannak a képek amint az illat eredete meg van. Mindez csupán néhány pillanat, aztán visszatér a fontosabb érzet, a lángolóbb. Még mindig fájok, még a hajam is fáj, olyan mintha betuszkoltak volna egy kicsi ládába és ott töltöttem volna egy egész napot. Még a nyújtózkodás is fáj, bár kétség kívül jólesik. Ez az első jó amit ébredésem óta érzek. Némi füstzag tolakodik be az eddig érzettek közé, szöszmötölés, léptek hangja. A szemhéjam ólmos súlyú, megküzdök vele mire kinyitom a ét kaput és beengedem a fényt, ugyanabban a pillanatban vissza is zárom, most már a szemeim is fájnak, könnyek csorognak ki s folynak le az arcomon. Felemelem a fejem, valamihez odaragadt, eszmélek, hogy a bőrüléshez. Úgy húzom le magam róla mint a ragtapaszt, még véletlenül sem gyorsan rántva, szép lassan, milliméterenként válva meg az anyagtól. Ekkor pattannak ki a szemeim, megkockáztatva az újabb gyilkos fény beengedését, némi hunyorgás után már azt is látom ami korábban tudatosult az elmémben. Egy kocsiban vagyok, a hátsó ülésen....MEZTELENÜL! A levegő hűvös, de furcsamód nem kellemetlen, ez az egyetlen jó abban, hogy pucér vagyok. Nem fázom, legalábbis nem vacognak a fogaim mint reggel az ágytól a fürdőig menet.*~Hol vagyok, miért és mikor? ~*Egymásután hangzanak fel bennem a kérdések, majd hirtelen csend lesz a fejemben, néhány kép tűnik elő karmokról, szőrös lábról, vértől csöpögő fogakról és Achilles mosolygós büszke fejéről. Ez némi zavart okoz, de megkönnyebbülést is. Utóbbit nem tudom miért érzem és azt sem miért nem vagyok egyedül. Ezzel most nem foglalkozom, a lényegesebb, hogy meztelen vagyok és nem emlékszem hogyan történt. A minden porcikámat letaglózó fájdalmat és fáradtságot alapul véve, egy egész éjszakás, többszörös menettel tarkított szexben volt részem a baj csak az, hogy épp amikor összejött nem emlékszem rá. Viszont ott van egy másik hibapontként az iménti képsorozat az Underworldből....a gondolt szó úgy hat rám mint egy varázsütés, egy kapcsoló amivel fényt gyújtanak amúgy még sötét emlékeim világában. Emlékszem Achillesre amint farkas lesz belőle és megharap, magamra amint belőlem is szörnyeteg válik, és arra a képtelen pánikhangulatra amit az vált ki belőlem, hogy szőrösen nem mehetek a drogériába. A halál gondolata nincs sehol. Mindez annyi idő alatt fut át rajtam míg felemelem a fejem és elém nem terül a látvány, amit a kocsi szélvédőin keresztül látok. Már tudom honnan a füstszag, viszont mást is érzek. Olyan mint Achilles szaga amiről fogalmam sincs honnan tudok, de határozottan ismerős. Van benne viszont olyan is ami idegen, enyhe félelmet kelt bennem de annál több dühöt. Haragszom rá de nem tudom miért, elmém egyik szegletében fellobban a gondolat, hogy ő vetkőztetett le.....áááá! Ha vele szexeltem volna egész éjszaka arra emlékeznék és nem a dühöt éreznék. Körülnézek a kocsiban, az ülés másik végében egy összegyűrt takaró csak rám vár. Magamra tekerem, és megpróbálok az idegen fickóval ellentétes oldalon kiszállni míg tekintetemmel Achillest keresem. Bármi is történt, bármit is hiszek el belőle, egyelőre ő az egyetlen biztos pont az életemben. A bennem dúló érzésekkel és eredetükkel ráérek akkor foglalkozni ha 1.: Lesz rajtam ruha. 2.: Ha jóllaktam - mert iszonyatosan éhes vagyok és rém különös de egy szaftos és véres steak-re vágyom. 3.: Achilles elmagyarázta mi történt és hol van Big ügynök. Mert utóbbi minden bizonnyal már aggódik és engem keres, viszont fél szemmel látom én, hogy egyáltalán nem az istállónál vagyunk. *
Kisfarkas
Farkas dal
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
A dühömet nem annyira csillapítja, mint megváltoztatja, amit kapok. Ez a pasas azt is leszerelné, aki ésszel támad. Elismerem a tudását és a rangját is. Én egy szar alak vagyok most, aki elbaszta az egészet. Az ösztön viszont ösztön. Fészkelődöm még, de leállok. - Fasz tudja. Szar az egész, tudom, elbasztam. Na ja, bérgyilkosként nem ilyeneket csináltam. Bandaháborúra, utcai, piti bűnözőkre is lehetett kenni, ha épp nem akartam balesetet. Lefejezés karommal, hát olyat nem csináltam. Ez nem megtervezett meló volt. A család védelme. Mint a maci, mikor balfasz turisták a bocsok közelében sétálnak. A hirtelen vízérintés megint feltüzel, durvulok, de ismét észbe kapok. Ez nem akar megölni. Se Cooper, se a forró víz. Csak baszogatnak. Azt meg megérdemlem. Nem mondom, hogy olcsón megúszom. Még Nessa elé is kell állnom. Mikor a Vezető Testőr, aki mostanra már mindent bizonyított, elenged, még kitör belőlem, aminek ki kell jönni. Akkorát bikázok a csempébe, hogy ami nem törik, az is reped. A csövet szerencsére nem találtam el, elég lesz egy kőműves. Az öklöm már vérzik, mert az éles szarok felvágták. Ráköpök és lefogom. Aztán elengedem. Picsába. - Fasza. Kösz, tényleg! A farkasom megszerényedik egy kicsit. Egész kicsit, annyira, hogy Cooperé legyen az irányítás. Ő még tiszta, látja a dolgokat és mondja, amit kell. Nem vitatkozom. Ennek van értelme. Big és az FBI! Na, erről is lesz még szó. Ja. Nem gondolkozom, most nem is menne. - Úgy. Először bekötöm a kölyköm sebeit, hogy ne vérezzen össze mindent. Aztán a kezemet, hogy az se. Elrakom őt egy olyan helyre, ahol nincs útban. Aztán vödör, rongy, szivacs, meg minden szir-szar. Trágya meló. Én csináltam. Cooper biztos lerendezi az ügynököt, finoman, élve. Bízom benne. Fasza fickó, nem lépi túl a kereteit és így marad tökös. Akkorát fogunk inni, ha már nem kell volán mögött lennie, hogy a csillagok leesnek az égről. Már nem érzem azt, hogy semminek nincs értelme. Egy kicsi még van. Talán rövid idő adatik nekem, de már nem magam vagyok. Annyira mély és közeli a kapcsolat, amennyire friss. Ahogy járkálok munka közben és rápillantok a vörire, mindig vigyorognom kell. Az enyém! Én vagyok, az én vérem!
- Még egy utolsó felnyalás és sehol egy nyom. Baszki, ennyit szarozni a vérrel! A saját putrimat csesztem össze. Már majdnem kész. Nem kell segítség. Beszállhat, nem lökdösöm el, de inkább megcsinálom én, amit elrontottam. - Csávókámmal mi lett? Kíváncsi vagyok, hogy oldotta meg. Ettől a fószertől még tanulhatok is, pedig én se vagyok kezdő. Csak ideges. A fej nélküli lovász szőnyegben fog utazni. Szépen összegöngyölve, leragasztva, ahogy kell, mikor ilyet cipelünk. Még fel lehetett volna vágni több darabra, hogy jobban elférjen, de az megint szarozza az ügyet. Bebaszom hátra a csomiba és a kölyök mellé ülök. Ha magához térne, itt leszek, hogy lefogjam. Már nem ütöm meg. Vagy de. Nem tudom.
Az úton nem pofáztam. Figyeltem, égtem, aggódtam, mi lesz még. A lényeg okés. Bessie marad. Itt szunyál hátul, bekötve, hebehurgyán ellátva és jól fejbe kólintva. Mikor megállunk, rövid úton pattanok is ki. A hullával rohanok, levágom a fűbe. A szőnyeget messzebb hajítom, a mackóalsót ledobom, mert visszaútra még kell, aztán átalakulok sima erdőlakóvá és úgy elintézem a tetemet, mintha egy falka kapta volna el. Mindenhonnan harapok, a beleit cafrangolom, kirángatom, a húsát szabom. Még bűzlik benne az ebéd, azt félrepiszkálom. A torkát kaszálom el a legalaposabban. Mintha egy harapással kezdődött volna, aztán rákaptak volna a nyakra. Hoppá, leszakadt a feje, mondták a farkasok. ~Azért valamit el kéne tüntetni belőle, ha már ennyire elkapták. Nem sokat, mert megzavarták őket és elszaladtak.~ A szőnyegbe még lehet csomagolni. Aztán majd keresek valami húsfeldolgozót vagy moslékost, ahová bebaszhatom a maradékot. Ez már menni fog, rutin. Talán kezd visszajönni az eszem. Cooper meg bagózhat, leszarom. Nem zavar. Nézheti a műsort. Csak ne jöjjön senki, mert a végén megint ideges leszek. Már majdnem kész. Ez mi a rák? ~Cseszd meg, Bessie! Aludj már!~ Ezt nem bízom Mike-ra. Visszaalakulok és rohamléptekben, eltökélt, vicsorgó fejjel futok a kocsi felé. Nekem ne szarakodjon ott! Hogy ébredt fel? Baromi jó géneket örökölt úgy mágiailag vagy hogy. Véres vagyok, lovászszagú vagyok és annyi ruha van rajtam, mint a kölykömön. Ezzel nem is foglalkoztam eddig. Tudom, hogy nem a dzsungelben vagyunk, de ott éreztem magam. A boldog kezdeti idők, a tanulás, az új családom, a legszorosabb kötelék. Adelaide. Nawat. Aki most hallgat. Biztos vagyok benne, hogy néz és remélem, büszke is lesz rám. Nem a balfaszkodásért, hanem azért, amit, Akit majd a kölykömből nevelek.
- Látod, háromszáz fölött is bőven van még mit tanulnia a magunkfajtáknak - jegyeztem meg mintegy mellékesen, hiszen neki is volt, nekem is volt. Jelen helyzetben viszont tényleg nem árt, ha megtanulja, hogy nem minden esetben célravezető előbb ütni és utána kérdezni, vagy éppen gondolkodni, mert könnyen ilyen slamasztikában találhatja magát, mint most. Persze, hogy nem célom megölni, nem vagyok híve az értelmetlen öldöklésnek, márpedig ez itt most az lenne. Szimplán csak egy kis lecke, hogy alaposan az eszébe véssem, máskor ne csak faltörésre használja azt a rusnya fejét. Felőlem az egész fürdőt szétverheti - bár annak sem látnám túl sok értelmét, csak több lenne a takarítani való -, türelmesen várom, amíg lerendezi a csempefallal a dolgot, aztán állok csak neki a terv felvázolásának. Nem ellenkezik, helyes. Úgyhogy mehet mindenki a maga dolgára. Én lerendezem az FBI-os ürgét, nem lenne szerencsés Taco-ra bízni, azok után, amit eddig láttam, szerintem nem meglepő, hogy ilyen következtetésre jutottam. Végrehajtó, tudom, de az FBI-al nem lehet szarozni, mert csak a bajt hoznánk a fejünkre és tudtommal sajnos nincs olyan falkatag, akinek bármi köze is lenne az FBI-hoz. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne!
- Nagyszerű - bólintottam elégedetten, amikor visszaérve a kunyhóba tényleg már csak a végső simítások maradtak hátra. - Semmi nyom nem marad? - kérdezek azért rá, biztos, ami biztos. Terveim szerint szeretném messzebbre vinni a hullát, hogy a lovarda még csak gyanúba se keveredjen, de nem szeretnék semmi esélyt hagyni a lebukásra. - Kiütöttem egy időre, némi fejfájással fog ébredni és annak az emlékével, hogy egy farkas ugrott neki és estében szépen bevágta a fejét - osztottam meg vele a történteket, lásson példát arra is, hogy némi gondolkodással egész szépen le lehet rendezni a dolgokat.
Kellőképpen messzire furikáztunk a lovardától, továbbra is az erdő sűrű fái között kanyargó földúton haladva. Tíz percnél mégsem autókáztunk többet, amikor leállítottam a motort és megkértem Achilles-t, hozza a testet. Cigire gyújtva figyeltem, mit alkot, ugyan nem ez lesz élete fő műve, de határozottan kezdett tetszeni a látvány, ezt már el lehet adni farkastámadásnak. - Akkor jó étvágyat! - tudom, az előbb én mondtam, ne lakmározzon belőle, de ezen részét tekintve igaza van. - Látod, tudod te használni a fejedet! - semmi gúnyolódás nem volt a szavaimban, szimpla megjegyzés volt és a legutóbbi konyhás találkánk óta szerintem voltunk olyan viszonyban, hogy egy ilyet megengedjek magamnak most, hogy oszlani látszódtak a felhők a fejünk fölül. Éreztem, hogy ébredezik a lányka, farkasom fejét felemelve figyelte a kis nőstény, de egyelőre nem mozdultam. Kíváncsi voltam, miként reagál a jelenlétemre, a kialakult helyzetre. Vajon meghúzódva nyüszít majd a kocsiban, vagy kimászik, esetleg teljesen máshogyan reagál? Erre vártam, csakhogy Taco is felfigyelt a dologra és máris megindult. Be kell valljam, azért elég para látvány, amikor Taco pőrén, vicsorgó fejjel rohan feléd, még ha nem is rád fáj a foga, azért akkor is. Csak ekkor löktem el magam a kocsitól, elszívtam az utolsó slukk cigimet, a csikket elnyomtam és visszatömködtem a cigis dobozba. Kár volna egy szaros csikken elcsúszni ezt az egész bizniszt... - Szép jó reggelt - léptem közelebb hozzájuk, aztán felőlem Taco azt csinál, amit akar, amíg nem akarja leütni a kiscsajt. Nincs szükség arra, meg is állítanám, ha ilyesmit forgatna a fejében. Na jó, akkor ésszerű lépés volna, ha Bessie elkezdene sipítozni itt nekünk az erdő közepén, de ha képes normálisan viselkedni, akkor nekem semmi kifogásom az ellen, hogy ne édesdeden szuszogva töltse el az út hátralévő részét. Én a magam részéről a csomagtartóhoz léptem - amennyiben nem kellett Taco-t fegyelmezni -, hogy kinyitva azt néhány pillanat múlva már egy melegítő nadrággal és egy pulcsival a kezemben forduljak a lány felé. - Tessék - nyújtottam felé a ruháimat, ha igényt tart rá, ha meg nem, akkor sem fogok sírni. - Mehetünk? - részemről még egy hívás lesz majd az rendőrőrs felé, de ha nem itt akarnak nekilátni megbeszélni a dolgokat, akkor inkább húzzunk innen elfele.
*Kisebb káosz van a fejemben, a jelen helyzetet tekintve ez nem is olyan nagyon meglepő. Utolsó emlékeimben még a lovarda konyhájában voltam és békésen, nevetgélve iszogattam Achilles-el – a későbbi szörnyes dolgot makacsul kihagyom – most meg az erdő közepén állok egy szál takaróban, egy idegen férfival a közelemben és a felém vágtató pucér, dühtől eltorzult arcú Achilles-el. Nem mondom voltak rosszabb rémálmaim is, de azokból legalább felébredtem, ebből nagyon esélyes, hogy nem fogok. A lábujjaim kezdenek megfagyni, és hiába toporgok, hogy minél kevesebbet érintkezzenek a talajjal, hóval nem használ. Mindez még csak-csak, na de a bensőmben lustán és lihegő boldogan ugráló farkas (?) azért kiverheti a biztosítékot. Az egészre hajlamos vagyok ráhúzni a „nem történik meg” lepedőt, de Achilles hangja amint épp káromkodik nagyon is valóságos, csak épp a fejemben zümmög. Jaaa! Persze, ez már eléggé normális. Ahogy a fejfájás is. Lüktet, sajog és állandósulva megül középen. Érzem a bőrömön a takaró minden egyes durva szálát, kellemetlenül dörzsölnek a rostok. Álmában az ember nem érez fájdalmat, ergo nem alszom és mindez amit látok, a véres valóság. Szó szerint. Picit hátrahőkölök Achilles elől, érzem a vérszagot, az istállóét – előbbi eredetét látom is rajta – ami érdekes módon nem kelt bennem viszolygást vagy félelmet, csupán önkéntelen döbbenetet. A tekintetemmel a másik pasi hanyag mozdulatait fürkészem, ahogy beleszív a cigarettájába, majd eloltja és visszateszi a csikket a dobozba. Gondolatban felírok neki egy piros pontot amiért nem szemeteli tele az erdőt méreggel. Ám nem én lennék ha nem kerekedne felül bennem a nő, a hölgy aki minden helyzetben megpróbál hölgy maradni. Megigazítom a hajamat, lesöpröm a takaróról a nem létező szöszmöszt, kisimítom ugyanazokat a ráncokat melyek egy ilyen nap után a szoknyámon lennének s a helyzet visszásságát azzal enyhítem, hogy teadélutános csevegéssé változtatom. A fejemben érdeklődő kíváncsiság lebben a másik férfi iránt, a lustán lelkes farkas – ezen még mindig ki vagyok bukva – megfogalmazza a kérdést: ~Ki a franc ez?~*Ám hangosan egészen másképp hangzik a számból.* -Ki ő? *Ezzel időt nyerek, hogy vitába szálljak a bennem köröző farkassal.* -Bemutatnád?*Nem gondolatok és nem is szavak, csupán érzések árasztanak el, de azok százával. Azt közlik velem, hogy fázom és erre az a megoldás, hogy odabújok a pucér (!) Achilleshez akiből érezhetően árad a forróság, de _én_ nem tehetem meg, hiszen meztelen és jóérzésű, tisztességes hölgy nem nyomakodik oda egy meztelen férfihoz hacsak nem akar vele ágyba bújni, ezt viszont már tisztáztuk Achilles-el. Viszont én sem vagyok épp szalonképes. Végül győz a hideg, mert érzem azt a nagyon kellemes meleget amit áraszt magából és kit érdekel, hogy vérszagú? Közelebb araszolok hozzá, távolabb a másik pasitól, mert tartok tőle. Bármennyire is hányaveti, erőt sugároz és határozottságot. Ám mielőtt még arra vetemednék, hogy Achilles karjai közé préselődjek, a szomorú szemű, karcos hangú ruhát tol felém. Beleszagolok a levegőbe, fogalmam sincs miért teszem ezt, de _muszáj_ éreznem a szagát. Némi tusfürdő – férfias – némi izzadtság és egy kevés abból amit a pasi visel magán. Mikor ez tudatosul bennem, jön a döbbenet, hogy ezt hogy érezhetem, mire a bensőmből diadalittas elégedettség szövődik. Én azonban a fejemet rázom, nincs az az isten, hogy felvegyek egy férfi melegítőt. Achilleshez fordulok kérdőn megemelt szemöldökkel, számonkérő tekintettel.* -Hol vannak az én ruháim? Én hol vagyunk? Big ügynök? Tudod a szomszédom. *Az utolsó szót a levegőben idézőjelezem, ügyesen megoldva, hogy a felkarjaimmal azért tartsam a pokrócot.* -És hova is megyünk?*Utalok a melegítős férfi kérdésére. Úgy tűnik készülünk valahova mindhárman és a hangszínből ítélve eléggé sietős. Na persze én nem igyekszem, válaszokat akarok mindarra ami történt, de még azt sem tudom mi történt. Azt viszont határozottan érzem, hogy nem vagyok egyedül magammal és ez az érzés furcsamód kellemes….lenne, ha nem ösztönözne folyamatosan arra, hogy bújjak Achilles nagyon meleg karjai közé, mert ott jó, finom és különben sem remek tőle távol lenni.*
Achilles, Mike & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
A farkasom morogni kezd, amikor megint a kioktatásnál tartunk. Én értem, ő nem akarja. Az erőt viszont érzi, megkapta a magáét. Nem hülye, tudja, hol a helye. Csak néha felejti el. Egy csapást még kiadok magamból, nem törődve a számlával, amit majd orrom alá dörgöl a csempés. Bazzeg. Útjaink szétválnak és nyalom a padlót, meg rendezkedem. Egy fél asztal, egy másik, stb. Őrült nagy a kuplerás, de rendbe tudom szedni. Addig se gondolkozom. - Minden oké. Még a fiókokat is kipucováltam. Egy kis vér azokba is jutott. Mi alaposabbak tudunk lenni az embereknél, mert a legapróbb vérmaradékot is megérezzük. Majd egy jó hipózás kell egy műmesével, hogy kiborult valami kurva büdös és el kellett nyomni. Mondjuk a festék, amit kint tényleg kidöntöttem. Bessie cuccait a tatyójával összepakolom. Visszük. Nekem nem hisztizik miattuk!Hüvelykujjal és vigyorral jelzem, hogy tetszik, ahogy Cooper megoldotta a dolgot. Mi máskor is tudnánk együtt dolgozni. Ha észnél vagyok.
Az erdei út rövid, stimmel. Kábé ennyire számítottam. Megint nincs idő gondolkozni, mert figyelem a kölyköt, nehogy mindent elbasszon. Nyugszik, szerencsére ő nem ad több feladatot nekem. Egészen a zabálásig, aminek nekikezdenék, meg is egyezünk a másik hímmel, de hát... - Ülj már vissza a kocsiba, hát befagy a pinád! Ha még nyitva maradt a kocsi ajtaja, akkor simán visszalököm az ülésre. Ráárasztom az energiámat is, hogy tudja, ki a főnök. Tudja ő, de a természetét tőlem örökölte, szóval... Bessie egészen nyugodt, szokásosan nőies. Már röhögök, ahogy igazgatja magán ezt a szart. Vérbeli nő. Valami viszont megváltozott. Hála a Mindenhatónak! Érzi a csaj. Zavart, de érzi. - Jóbarát. Mike-Bessie. Gyorsan bemutatom őket egymásnak, kéz-kéz, ő-ő. A gyereket nem engedem ki, rávágom az ajtót. - Egy percet várj! Úgy látom, nem lesz gond. Ölelgetni nem hagyom magam, nem érünk rá. Mike szöszmötöl, mikor ruhát látok nála, akkor hagyom itt őket. Ellesznek, amíg én befejezem a piszkos munkát. - A cuccaid ott vannak - mutatom a helyüket. - Big alszik, majd beszélni kell vele, ha felébredt. Biztos helyre megyünk, picinyem. Részemről ennyi, a rizsát Mike elmondhatja. Dolog van. Még itt a kocsinál visszaalakulok éjfekete formámba és a tó mellé kocogok. Kiharapok egy jó darabot a torokból, aztán a belekből is. Egy részüket szétdobálom, szétkenem a mancsommal, de falatozok is. Huh, ez milyen jól esik. Még viszonylag friss a hús. Nem kannibalizmus ez. Ha szakszerűen eltávolítanám a csontról a húst, megmosnám, vágódeszkán felkockáznám, fűszerezett hagymaágyon kisütném és petrezselymes krumplit kaparnék hozzá a porcelánba, majd egy csinos étkészlettel kezdenék neki egy pohár bor mellett, az lenne az emberevés. Most a bestia zabál. Bessie nézheti, legalább szokja, mi lett belőle. Kicsit elrángatom, elcibálom még a hullát, mintha marakodtak volna rajta a dögök. A végét belelógatom a tóba. Összefutkározom még a környéket, gyorsan, hogy mindenhova jusson. Aztán ha ezek ketten nem állnak épp háborúban, akkor veszek egy gyors fürdőt a tóban. Utána könnyű léptekkel kicaplatok és megrázom magam, a párostól távol. Minek fröcsköljem össze őket? Melegítő fel és indulhatunk! Szóval Big ügynök... Hátra ülök a kölyköm mellé és ha képes nyugton maradni, akkor itt már átölelem. Most finomabb energiákat kap, nem olyat, ami az ülésbe döngöli. A nyakszőrénél fogva cipelem el az odúnkba, ezt érezheti, ahogy mellettem ül. Hjajj, isteni érzés!
Csendesen, szinte már-már teljes közönyt mutatva a páros felé figyelem, mit alkotnak ezek ketten, ám a látszattal ellentétben nagyon is figyelek. Figyelem, Achilles miként kezeli a helyzetet, hogy a kölyke miként reagál ezekre. Szavakat, energiákat, mindent szemlélek, hiszen nem árt tisztába kerülni a dolgokkal, hogyan viszonyulnak egymáshoz, Taci miként kezeli a helyzetet. Minden bizonnyal és egészen máshogyan viselkednék egy ilyen helyzetben a Kölykömmel, de az én vagyok, nem pedig Taco és amígnem durvul el a helyzet, addig felőlem azt csinálnak, amit szeretnének, annyiszor löki vissza a kocsiba és úgy beszél vele, ahogyan az neki tetszik. Tudom, Taco milyen habitussal rendelkezik, így tulajdonképpen nem is csodálkozom mindazon, ami a szemem elé tárul. - Szervusz Bessie, Mike vagyok - nyújtottam felé kezemet, félmosollyal a képemen, nem vagyok én mindig olyan karót nyelt, sőt. A falkabéli rangomat lehagyom, egyelőre elég, hogy Taco barátja vagyok, a többi ráér kicsit később is. Megvonom a vállamat, amikor visszautasítja a ruháimat, ő tudja, majd később úgyis megtapasztalja, hogy a mi világunkban nem sokra megy a finnyáskodással, engem egyelőre nem érdekel. - Tessék, itt vannak a cuccaid - kapom ki a táskát, ruhahalmot, amit Taco tett be a kocsiba még a faháznál. Nem tudom, milyen állapotban vannak, de a semminél jobb lesz. - Amíg Achilles ezt elintézi, amondó vagyunk, szálljunk be a kocsiba, nehogy megfagyj itt nekem - a megfázás már nem jöhet szóba, szóval én a magam részéről a kocsiban folytatnám tovább a társalgást. - Ha Taco már az előbb el tudta intézni, hogy Bessie a kocsiban maradjon, akkor természetesen csak beülök a volán mögé. - Az előbbi kérdésedre válaszolva.. az erdőben vagyunk, nem messze az istállótól - az erdő gondolom elég egyértelmű, de az istállót említve talán jobban be tudja lőni, merre is vagyunk. - Mire emlékszel a történtekből? - fordulok derékból hátra, hogy ne a visszapillantó tükörben kelljen felvennem vele a szemkontaktust. Nem akarom feleslegesen tépni a számat, de simán lehet, hogy azzal sincs tisztában, mi történt vele, szóval először derítsük ki, tudja-e egyáltalán mi történt, aztán jöhet majd a többi. Amúgy sem akarnék én kiselőadást tartani neki, az apja dolga lesz majd, de nem csak azért jöttem, hogy fuvarozgassam őket. Ha Taco beszállt, azért még egy pillantást vetek a művére, szavakkal nem kommentálom, de a felbrummogó motor és az elinduló autó egyértelmű jelzés lehet számára, hogy megfelelő, amit látok.
Kezdőlap
BÚÉK! :joker: 
//
//
