Az volt a szomorú helyzet, hogy ebben a kisvárosban szinte semmi olyan sincs, ami hasznomra lenne. Ellátogattam egy ruhaboltba, amely azt hirdette magáról, hogy kizárólag márkás öltönyöket árul, erre majdnem rám sóztak valami középkategóriás konyharuhának valót. Rendelnem kell, vagy kerítenem egy személyi szabót. Nem is tudom, melyik lenne az egyszerűbb... Még az autóban ülve is morogtam az orrom alatt, de hát most mi a fenét csinálhatnék... Azért nem ölhetek meg senkit, mert nincs egy rendes üzlet sem a városban... Épp a főtérre kanyarodtam ki, amikor valami belém csapott. Ismeretlen volt, de mégsem... Mégsem olyan, mint Vincent. Domináns női energiák kezdtek piszkálni, és én pedig szépen lassan lefékeztem. Feltűnés mentesen. A motort nem állítottam le. Körbenéztem, amennyire csak lehetett a szélvédőn keresztül. Nem láttam semmit, valószínűleg az a nyomorék és cseppet sem mutatós szobor takarta a forrást. Lassan ránehezedtem a gázra, és arra hajtottam. Ahogy közeledtem, odacsaptam, ami az energiákat illette. Érezze csak, hogy társasága van... A szobor mögött volt valóban. Egy fekete hajú nőt láttam. Még jobban lelassítottam, ahogy mellé értem. Gombnyomással leengedtem az anyósülés felőli ablakot, és ránéztem. ~ Szállj be...~ Sugalltam a gondolatot a fejébe. Csak hogy ha bárki is meglátna, úgy tűnjön, mintha éppen rám várt volna. Nagyon ajánlottam neki, hogy ne álljon ellen. Érezhette, hogy kivel van dolga, így hát nem láttam okát az ellenkezésnek.
*Fairbanks... Valami egészen másra számítottam. Erre meg egy kisvárosban kötöttem ki. Hiába is próbálkozok, nem tudom elérni Samuelt. Ideküld, hogy csináljak ki valakit, de nem ad meg sem nevet, sem címet... Sőt, még csak azt sem mondta, hogy kit keressek. Hát gyönyörű. Ha egyszer felveszi a telefont, azon keresztül fogom őt kicsinálni. Egyre idegesebben nézelődök a főtéren. Állítólag valakinek várnia kellene, de mivel itt állok már jó pár órája, leteszek arról, hogy valaki megjelenik. Samuel egyszerűen kipakolt Alaszkában, a sorsomra hagyott. Már éppen azon vagyok, hogy lopok egy kocsit, és távozok, amikor idegen energiák csapnak meg. Valahol a környéken kell hogy legyen egy nálam nagyobb hatalmú farkas, elképzelhető, hogy Alfa. Aztán amikor meghallom a hangját a fejemben, már biztos vagyok abban, hogy nálam magasabb rangú. Már ha lehet itt rangról beszélni... Lassú, kimért léptekkel indulok el a kocsi felé, ami az előbb megállt az út szélén. Tökéletes színjáték... Bárki is figyelne most minket, azt is hihetné, hogy rá vártam. Ezt én sem találhattam volna ki jobban... Kinyitom az ajtót, és beszállok az anyósülésre. Figyelmesen vizsgálom a másik vonásait, azon gondolkodva, vajon mi volt ezzel a célja. Ráadásul pont most nincsen kéznél semmi fegyver...*
Beült és becsukta az ajtót. Nem néztem rá, egy kósza pillanatra sem, még a szemem sarkából sem mértem fel őt. Elhajtottam, kerestem egy félreeső mellékutcát. Hanyagul leparkoltam, félreálltam az útról, és leállítottam a motort. Mivel abszolút nem tűnt ellenségesnek, így én sem akartam egyből a torkának ugrani. És különben is, ki tudja, lehet, hogy egy nagyon jó üzletet szalasztanék el, ha már az elején elrontanám. Így abszolút egyszerűen, bármilyen támadás nélkül fordultam felé. - Nem vagy idevalósi, jól mondom? Kérdeztem. Kezemet a kormányon pihentettem, arcommal viszont teljesen felé fordultam. Érdekes volt, akkor sem lehetett volna őslakos, ha piros hó esik. Arca, jellegzetes szaga elárulta, hogy messziről jött, nem a kontinens szülötte. Ezt csak tovább hangsúlyozta bőrszíne, arcvonásai és sötét tónusai. Aztán lejjebb is kúszott a tekintetem. Ki tudja, talán rossz néven veszi majd, hogy ilyen nyíltan és gátlástalanul megnéztem. Az alakja szép volt, de látszott, hogy a törékenység mellett izmos is. Sugárzott az egész lényéből, hogy ő bizony nem a plázákhoz van szokva. Erre a gondolatra egy halvány mosoly kúszott a szám sarkába. - Castor vagyok. Alfa. Olyan farkasok vezetője, akik... Nem helyiek. Ha érted. Kissé felvontam a szemöldököm. Vártam, hogy lecsapja a magas labdát. Ha ágál, az se baj, hisz nem sok választása van, ha itt akar maradni.
*Mivel a másik egy pillantásra sem méltat, inkább én is hagyom az egészet. A tekintetem a szélvédőbe szegezem, és csak akkor fordítom el róla, amikor megállunk valami mellékutcában. Már közel állok ahhoz, hogy megkérdezzem, mi a fenének hozott ide, de megelőznek. A kérdésre csak felvonom a szemöldököm. Ennyire feltűnő lenne, hogy csak nemrég érkeztem?* - Jól mondod. *Inkább nem is mondom, honnan származok, biztos rájött már magától. Legfeljebb ha rákérdez. De kétlem, hogy így lesz. Arra, ahogy méreget, nem szólok semmit. 211 évnyi élet után az ember (bocsánat, farkas) megszokja, hogy nézegetik. Legalábbis én.* - Igen... Értem. *Én magam is meglepődök azon, mennyire igazam volt. Bár most, hogy tudom, hogy magával az Alfával állok szemben, már koránt sem vagyok annyira magabiztos, mint az előbb. Egyetlen rossz szó, és végezhetem holtan valami sikátorban... Igazán fényes kilátás...*
Elég szűkszavú. Felsóhajtottam, és levettem róla a tekintetem. Megdörzsöltem az államat, és haboztam. Válaszút elé kerültem megint. Mármint... viselkedésileg. De jobbnak láttam egész egyszerűen csak tisztán kezelni az egész helyzetet, és elkerülni az atrocitásokat. - Még nem hallottam a neved. Kezdtem kissé szemrehányóan, de tényleg csak egy árnyalatnyit. Aztán, ha válaszolt, bólintottam egyet, és belekezdtem a lényegbe. - És mi járatban errefelé? Átutazóban? Vagy fontolgatod a letelepedést? Érdeklődtem megfontoltan. Addig semmilyen információt nem fogok adni neki, amíg nem tisztázzuk, hogy ki ő és mit keres itt. Mindemellett nem lehetek túl ellenséges sem, hiszen nekem most barátkoznom kellene, vagy mi a szösz. Ellenségek akadnak dögivel, úgyhogy a felületes kérdezősködést még egy kicsit megtoldom, hogy bátorítsam esetleg. Már nem volt fiatal, így talán kicsit nehezebb dolgom lesz. De ha sikerül megtalálni a közös hangot, akkor elég jövedelmező kapcsolatot alakíthatunk ki. Nem tudom, miért fantáziáltam már most ezen, de valami hajtott előre, én pedig csak felültem a lóra, és hajtottam előre. - Bármi is a szándékod, egyet jó ha tudsz. Van itt egy másik falka, de ők nem fogadnak be idegeneket. Ha nem akarsz maradni, menj minél előbb, mert elég... Mozgalmas időket élünk. Tettem hozzá a végét mosolyogva. Ki tudja, hogy mennyire kalandvágyó típus. Meghalni - gondolom - nem akar, és ha éppen nem tud magával mit kezdeni, nekem és a falkának jól jön az utánpótlás...
*Ja, igen. Bemutatkozni elfelejtettem. Meg kéne már szoknom, hogy ha már valakivel találkozok, akkor illik bemutatkozni.* - Hupsz, bocsánat. Alexandra Kylar, bérgyilkos. *Csak most nehogy azt higgye, hogy ki akarom majd őt csinálni. Nem szokásom kocsikban ölni, annál sokkal jobban kedvelem a stílusos megoldásokat.* - Hát... Átutazóban biztos nem. Igazából egy megbízás vezetett ide. Meg kéne itt találnom valakit, de azt sem tudom, kit keressek. *Na, most meg a lehető legrosszabb fényben tüntettem fel magam: a bérgyilkos, aki azt sem tudja, kit kell megölnie. De ha ismerné Samuelt, tudná, milyen vele dolgozni. Ha az ember saját maga nem néz utána a dolgoknak, semmit sem tud meg. Mozgalmas idők? Ez alatt mit érthet? Nem mintha túlságosan zavarna. Én innen nem megyek sehova, amíg nem végzek a munkámmal. Nem érdekel, mennyien akarnak majd ezért kicsinálni.*
Felvontam a szemöldököm. Hát, nem kenyere az anonimitás, az egyszer biztos... Persze, nekem semmi bajom sincs azzal, hogy ilyen jellegű hivatást végez, de az ember/farkas nem igazán kérkedik a dologgal. Azt hittem, hogy bizalmatlanabb lesz velem szemben, annak kellett volna lennie. Hiba. Na nem baj, még semmi sincs veszve. Aztán elmosolyodok kissé, hogy még a munkája részleteibe is ennyire mélyen beavat. Őszintén szólva, egy cseppet sem voltam lenyűgözve, de szűkös időket élünk, be kell érnem ennyivel. - Azért ez eléggé érdekesen hangzik, Miss Kylar. És mit keres? Embert, farkast, vagy őrzőt? Kíváncsi voltam, hogy milyen nagyban utazik a hölgyemény. Ha mesélt egy kicsit, és nem sértődött meg a megjegyzésemen, akkor folytattam a saját mesémet. - Ha nincs átutazóan, mégsem élhet egyedül az utcán... Rövid úton csúnya vége lenne. Nem becsülöm le magát, ne értsem félre. Ha érdekli a dolog, elvihetem, és beavathatom egy kicsit részletesebben. De attól tartok, hogy akkor a jelenlegi munkáját le kellene mondania... Persze lenne helyette más, talán még jobb pénzért és egy kis támogatásért cserébe. De egyelőre erről sem beszélek.
*Megadhattam volna valamelyik álnevemet, vagy valamit, ki kellett volna találnom valami kifogást.. De a fenébe is, mindig gyorsabban beszélek, mint gondolkodok. Az irritáció világosan rajzolódik az arcomon, de ez nem a másik felé van irányítva. Magamban szidom a hülyeségemet, de most már mindegy. A megjegyzésére csak felmorranok. Azt én is tudom, hogy ez érdekesen hangzik, nem kell erre emlékeztetni. Sőt, kifejezetten hálás lettem volna, ha ezt nem hozza fel. De úgy tűnik, olyan személyre találtam benne, aki szeret belekötni mások botlásaiba.* - Hát.. Mint már mondtam, nem tudom. A megbízásokkal sosem közvetlenül hozzám jönnek, hanem az összekötő emberemhez. Aki mellesleg egy balf*sz, és mindig elfelejti megosztani velem a részleteket. *Tudom, hogy nem kéne előtte szidnom szerencsétlen Samuelt, de ha egyszer ez az igazság... Persze tudom, hogy most ezzel magamat is rossz fényben tüntethetem fel (mintha egy bérgyilkos feltűnhetne jó fényben is...), de ez részletkérdés. Figyelmesen hallgatom a másikat, minden egyes szavánál egyre hitetlenebbül vonom fel a szemöldököm. Most ez valami ajánlat akar lenni, vagy mi? De mikor szóba kerül, hogy abba kéne hagynom azt, amivel most foglalkozok, újra visszaveszem a pókerarcomat. Tehát ez egy ajánlat. Most már csak az a kérdés, kockáztassak-e, vagy sem. De ha ezzel megszabadulhatnék Samueltől... Miért is ne?* - Ezért a munkáért nem lesz kár. *Remélem, hogy ebből leszűri, mit akarok mondani. Sosem voltam az a bőbeszédű fajta, most sem várhatja el tőlem senki, hogy egyből beszédes leszek...*
- Azt hiszem, hogy sokkal jövedelmezőbb üzleti ajánlatokkal tudlak ellátni... Bizonyos ellenszolgáltatásokért cserébe. Néztem rá, majd elnevettem magam. Remélem, hogy félreértette. De csak a hecc kedvéért. Újra beindítottam a motort, és elkezdtem a hotel felé hajtani. Egy ideig csendben voltam, aztán az egyik pirosnál újra megszólaltam. - Elviszlek a falkához. Semmi bensőséges,csak hogy érezd a légkört, és megtapasztald, hogy mi sem szarral gurigázunk. És itt legalább jó okod lesz arra, hogy piszkos munkát végezz, már ha így határozol... Két hét próbaidő. Mit szólsz? Nem akartam én ráerőltetni semmit sem az ég világon. De nekem farkasokra volt szükségem, és pont kapóra jött, hogy ez az idős nőstény idetévedt. Nem voltam vele bizalmatlan, de nem tártam volna ki előtte a titkaimat. Bekapcsoltam az autórádiót, hogy egy kicsit oldottabb legyen a hangulat. A kormányon doboltam az ujjaimmal,majd amikor újra zöldre váltott a lámpa, nekiindultam. Kivételesen nyugodtan vezettem, nem volt semmi,ami hajtott volna. Úgy tűnt, hogy elég higgadt bérgyilkossal állok szemben. De ki tudja, lehet, hogy neki ez volt a fegyvere és csak meg akar téveszteni a szelíd magaviseletével. Az idő majd eldönti. Én minden esetre örültem annak, hogy rátaláltam, mert ha még egy kis kupálásra szorul, akkor is megoldható, hogy hasznos falkataggá érjen.
//Még írhatsz ide egy zárót, ha szeretnél. Innentől játszhatsz úgy, mint épp beilleszkedő falkatag, aztán ha túl vagy pár körön, akkor beszélünk az üzletről //
*Ellenszolgáltatások? Mi van? Bérgyilkos vagyok, nem kurva... De lehet, hogy csak én értettem valamit félre. Mindenesetre ez a mondat félreérthető volt. Kétértelmű. Nagyon. De mivel a másik elneveti magát, rájövök, hogy ez valószínűleg csak egy vicc volt. Viszont arra a hírre, hogy a falkához visz, megszólalni sem tudok. Beilleszkedésben sosem voltam túl jó... Csapatjátékos sem igazán vagyok, inkább afféle magányos farkas... Már ha munkáról van szó. Aztán majd meglátjuk, hogyan sikerül "beilleszkednem". Ja, hogy volt egy kérdés is hozzám?* - Két hét...-*ezt inkább magamnak mondom, mint neki, de elképzelhető, hogy ő is meghallja.*-Rendben. *Aztán ha nincs több kérdés hozzám, meg sem szólalok, amíg el nem érünk a falkaterületre. Sőt, még akkor sem, hacsak nem muszáj.*
Már egész sok részét felfedeztem a városnak. Jártam a városon kívül is, de többnyire autóval közlekedtem. Hiánypótló céllal most sétálgatok. Felöltöztem rendesen, nem fázom, Van nálam egy doboz cigaretta is az erősebb fajtából, mert valami jólesik ilyenkor, laposüveget pedig azért nem rakok a farzsebembe. A Főtéren állok meg először körülnézni, és rágyújtani. A füst a leheletemmel keveredik bodros kis felhőcskébe, ahogy kifújom. Ez a Jégfesztivál egész érdekes szórakozásnak tűnik. A kocsi ablakából már láttam pár alkotást, és mivel szeretem a hideget, havat és a jeget is, most közelebb sétálok az itt felállított remekműhöz, hogy közelebbről is szemügyre vehessem. A szobrokat egyébként nem szeretem, ez sem érdekel, ami a téren áll, az sem izgat, kinek állít emléket. A jégből faragott viszont elnyeri a tetszésemet a múlandóságával együtt. Most egyáltalán nem keresek senkit, az energiáim, érzékeim csendesen, alapjáraton működnek, de azért fel vagyok készülve arra is, hogy reagáljak, ha felbukkanna egy farkas. Ebben a városban ez úgysem szokatlan egyáltalán. Szinte mindig beléjük botlom.
Mortimertől való távozásom után éjszakai szállás után néztem, és sikerült is találnom egy elhagyatott házat. Kicsit ütött-kopott volt de szélvédett, tető került pár órára a fejem fölé, és ennyi egyelőre elég volt. Ma viszont már huzamosabb szállást kerestem, és egy belvárosi lakásra találtam a Főtér közelében. Nem volt nagy, se drága vagyis pont megfelelt. Amint végeztem a lakás körüli mizériával, elindultam felderíteni a várost. Legalább nagyjából tudni akartam, mit hol találtam, az ilyesmi életet menthetett. A felfedező körutam majdnem éjszakába nyúlt, kora este értem vissza a kiindulóponthoz, vagyis a Főtérre, és nem voltam elégedett. Még sem volt kielégítő a helyismeretem - az én mércém szerint -, de ezen a közeljövőben változtatni fogok. A téren jégszobor állt, de nem ez vonzotta oda a tekintetem, még csak nem is a szemem volt az, ami először felfedezte a férfit. A szag és az energia jelezte jó előre a farkas jelenlétét, aki érezhetően idősebb volt nálam. Az az istentelen pechem, hogy még dunsztom sincs, kik falkatagok, ki melyik falkába tartozik, és hogy ez az ordas tartozik-e valahova, vagy a pálya mellől szemlélődik és néha keresztülnyargal a pályán, hogy felhívja magára a figyelmet. Nem mentem oda hozzá, ő is biztos megérezte, hogy már nincs egyedül farkasként. Ha abba a brancsba tartozik, mint az a pökhendi szuka...
Egy kis időbe beletelik, amíg rájövök, pontosan mit is ábrázol a szobor, mert a fénytörések megbonyolítják a gyors beazonosítást, nem is beszélve arról, hogy a szobrász elég összetett alakzatot választott. Sok toll, szárnyak… Valamiért az emberek annyira tudnak rajongani az angyalokért… Nem is értem miért, bár én már eleve a hitet sem nagyon tudom felfogni. Számomra túl könnyűnek és gyengeségnek tűnik mindig valaki mástól várni az útmutatást, majd később a megbocsátást, a csodát… Ahogy a másik farkas belép a térre, azonnal végigfut rajtam az a finom borzongás, amit tulajdonképpen nagyon is szeretek. Enyhe meglepetés, hogy nem közeledik hozzám. Eddig ez mindig megtörtént, ha a másik farkas érkezett utánam az adott helyre. De ennyin nem múlik a dolog, legalábbis részemről biztosan nem, mert új embereket megismerni mindig öröm, nem is beszélve az új barátságokról. Az, hogy nincsenek barátaim, és nem is érzem szükségét, hogy legyenek, itt mellékes kérdés. Beszélgetni lehet, és ki tudja, mi lesz belőle… A lehetőségekkel élni kell. Ha pár méternél nem áll távolabb tőlem, akkor csak felé fordulok, ha messzebb, akkor közelebb sétálok hozzá. Amennyiben nem tűnik el, vagy ugrik nekem szó nélkül, meglehetősen közérthető mozdulattal kínálom neki a cigarettás dobozt. - Magát nem nyűgözi le ez a Jégfesztivál? Én utálom a szobrokat, de ezek tetszenek… Valamilyen felütés kellett, a jóestétkívánás, bemutatkozás kombót meg már rohadtul unom.
Egyáltalán nem terveztem beszélgetni, vagy ne adj isten ismerkedni, de vannak akik ebből szinte sportot űznek. Ennél már csak az rosszabb, ha barátkozni próbálnak. Szánalmas az ilyen. Közelebb jött, amitől nem repestem, mert a legutóbb, mikor fajtárs közeledett, kartörés és düh lett a vége. Őszintén reméltem, hogy ez az idősebb hím nem olyan felelőtlen és szeleburdi, mint az a csitri, mert ha igen, akkor nem érdekel, melyik falkához tartozik, vagy mennyire magányos, én itt tépem le a fejét! - Semmi haszna - mondtam unottan, kimérten. - Csak egy tárgy - közelebb léptem a szoborhoz, rátettem a kezem, és letörtem belőle egy nagyobb darabot -, amit el lehet pusztítani. Sose értettem a művészetet, nem is kedveltem, teljesen feleslegesnek tartottam. Nem lakat jól, nem ihatom meg, nem fegyver. "Lelki táplálék", fejleszti a "szépérzéket", ami mit ér, ha a nyakadon szorul a hurok, és hideg penge éle nyomódik a torkodhoz? - Maga talán művész? - kérdeztem nem sok érdeklődéssel. Felőlem akár maga Jézus is lehetett. Szétmorzsoltam a kezemben a jégdarabot, majd azt a pár vízcseppet leráztam a kezemről, és rágyújtottam, a pasast nem kínáltam. Én se ingyen kaptam, mindenki gondoskodjon magáról.
Én meg egyáltalán nem számítottam rá, hogy összefutok valakivel, aki akkora antiszociális pokróc, mint Cain. Igazság szerint én sem vagyok egy nagy barátkozós típus, de beszélgetni szeretek, főleg azért, mert legkönnyebben így tájékozódhatok a helyi viszonyokról, ez pedig kívülálló farkasnak nagyon fontos. Mindensetre nem tud letörni a lelkesedés szemmel látható teljes hiányával. A válaszra csak biccentek. Az értelmetlen rombolás engem sosem hozott lázba, főleg, ha egy egyszerűen és könnyen elpusztítható jégszoborról van szó. - Persze, hogy nincs haszna. Éppen azért tetszik, mert csak pár hónapig van, utána pedig mintha nem is lett volna. A másik borzasztó… Bökök az állammal a főtér közepén magasodó szobor felé. Valószínűleg ha senki nem nyúl hozzá, akkor még ezer év múlva is itt lesz. Ez pedig olyan lelombozó tud lenni… A kérdésre elvigyorodom. - Egyáltalán nem! Nem érdekel a művészet. Sokáig katona voltam… Nem veszem a szívemre, hogy nem fogadja el a kínálást ahogy azt sem, hogy ő nem kínál meg engem. Szíve joga. - De ne érezze kényszernek a társaságom. Leléphet amikor csak akar… Én aztán nem fogom beszélgetésre kényszeríteni, ha nem akar. Mondjuk azért az durva, hogy valakiben ennyi dacos, pusztító harag gyűljön fel. Ezt az én önzésem nem viselné el. Az ilyesmivel már magának is árt az ember. Meg persze a farkas. Az érzelmek – illetve azok teljes hiánya – szinte süt a szeméből. De azért egy cigit elszívhatok mellette. Annyira azért nem ijesztő, mint talán szeretne lenni.
Nem érzelgős, és nem veszi fel a modortalanságot. Helyes, a nyafka nőknél már csak a nyafka férfiak az undorítóbbak. Nos, mindkettőnknek megvan a maga világképe, és véleménye, ez természetes, ő ezt tudja értékelni, én maximum akkor, ha harcban valakire rádönthetném. - Katona? - felvontam a szemöldököm. - Akkor gondolom sok csatában volt része. Hol hadakozott? - Ez viszont már jobban érdekelt, mint a művészetről alkotott véleménye, vagy a jégszekrény. - Ne aggódjon, van bennem annyi, hogy bűntudat nélkül faképnél hagyjam. Hosszan megszívtam a csikket, majd lassan, élvezettel fújtam ki a könnyű füstöt. Ocsmány szaga volt, de tettem rá, nem légfrissítőnek használtam. - Az pedig, hogy milyen sokáig... cseverészünk, csak attól függ, hogy kikhez tartozik - mondtam, és a szoborra meredtem, mintha annyira érdekelt volna. De a szemem kivételével minden más érzékszervemmel a farkasra koncentráltam. Nem bíztam benne, de kiben bíztam? Farkas közelében olyan éberen figyeltem, mintha a következő pillanatban támadás érhetne. Ez amolyan berögződés, nem feltétlen jó, de párszor már életet mentett. - Szóval, melyik alka tagja, ha ugyan tagja valamelyiknek. Nem sürgettem, de sokat várni se szerettem. Ahhoz meg, hogy most itt köntörfalazással, és nyelvi virtuozitással kicsaljam belőle az igazat, nem volt kedvem. Megtanultam kiszagolni a ha valaki hazudott, az egyértelmű fizikai jelekből. Szóval ha ebben nem volt valaki irdatlanul gyakorlott, akkor az én orromat nem verte át.
Nem sok értelmét látom felháborodni a véleményén, netán vitába szállni vele a művészet értékeiről, mivel annál mélyebben engem sem izgat, hogy ezek a jégszobrok tetszenek. A visszakérdezésre csak bólintok, hogy megerősítsem az információt. - Néhányban volt részem. Amerikában és Európában. Sejtem, hogy ennél jóval pontosabb helymeghatározásra lett volna kíváncsi, de nagyjából semmi köze hozzá. - Sejtettem. És nem fogok miatta balhét csinálni. Azt csak ennél eldugottabb helyen kezdeményeznék én. Kivéve, ha nagyon rossz helyre nyúl, vagy szándékosan provokál. Felőlem nyugodtan leléphet. A megjegyzésre vállat vontam. - Nem tudom, mit befolyásol, de nem tartozom senkihez… A magam ura vagyok. Lazán tartom magam, de azért odafigyelek. Ez a fickó nem gyenge, és nem taknyos kölyök. Az ilyenekre azért odafigyelek tisztességesen. - A kérdéséből arra következtetek, hogy maga sem falkatag… A mondatot nyitva hagyom a levegőben.
Az a helyzet, hogy háborús élményei sem érdekeltek részletesebben. Az évek során rám ragadt az a szokás - hogy jó, vagy rossz, dunsztom nincs -, hogy mélyebben senki sem érdekelt. Egy hányaveti váz, alap nekem bőven elég volt egyik-másik emberről, farkasról, a mély ismeretszerzés felesleges időfecsérlés, mert vagy én állok tovább hamar, vagy azért állok szóba valakivel, hogy később megöljem. Ez ilyen egyszerű és sivár. - Nos, a kérdéseim sorát természetesen. De nem kell aggódni - szívtam a cigarettámba ismét - így se lesz hosszú. A füst végigmarta a torkom, kilégzésnél az orromon át távozott, nehogy az a járat kimaradjon a jóból. - Kíván csatlakozni valamelyikhez? Vagy inkább külsősként fokozza a feszültséget? - Amit meglehetősen sűrűn lehetett érzékelni a városban, és rengeteg helyen farkasok energiájával keveredett. Vagy mert éppen ott voltak, vagy mert nem sokkal előtte ott jártak, esetleg sűrűn megfordultak valahol, és a szag, meg egyéb nyomaik elárulták őket. - Nem, valóban nem tartozom egyikhez sem - feleltem színtelen hangon, de azt már csak magamban tettem hozzá, hogy nem is fogok. - Meglehetősen sok farkas él itt. És ki tudja, még hányan jönnek, vagy jöttek már így is. - Újabb füstfelhőt eregettem. - Sose gondoltam volna, hogy Alaszka ennyire vonzó. Vagy csak ez a város? - Ez csak félig volt költői kérdés, mivel nem szoktam magamnak, magamban beszélni, azt inkább elintézem gondolkodással. Pár dolgot viszont még meg kellett tudnom, szóval nem ártott felfokozni a kommunikációs hajlamaimat. - Mi a véleménye az itteni falkákról? - kérdeztem, s még némi érkelődésre is futotta. Persze ez lutri volt, mert ha ő sincs is régebb óta, mint én, akkor nem hiszem, hogy lenne az itteniekről bármi sejtése is. Csak annyi, hogy igen, vannak léteznek.
Persze, vannak emberek, akiket a világon semmi nem érdekel. Tipikus esetük a kiégett, tönkretett bosszúálló. Az ilyeneknek jó szar élete lehet. Még jó, hogy engem megvéd az ilyesmitől az egom, meg az önzésem. A válaszára halványan elmosolyodtam. ~ Szóval rendőrségi kihallgatás jön! ~ Ám legyen, legfeljebb nem válaszolok, ha nem akarok. - Nem aggódom, hiszen nincs miért… A csikket elpöckölöm, mielőtt a körmömre égne. Az első kérdésre megcsóválom a fejem. - Ki tudja? Felmérem a lehetőségeimet, és amellett döntök, amelyik a legtöbb szabadságot nyújtja, legyen az falka, vagy akár a partvonal. Nem lep meg a válasza, elvégre nem kellett túl nagy ész ahhoz, hogy kikövetkeztethessem, hogy nem falkatag egyik brancsban sem. Nahát, micsoda hosszú mondat! Ki sem néztem volna belőle, amilyen zord, és szűkszavú. - Azt hiszem, most ez a város vonzó. A balhé szaga messzire érződik… Csak egy féloldalas mosoly. Én is ezért jöttem. A következő kérdésre majdnem kicsúszik egy sóhaj. Ez a kérdés mostmár örökké el fog hangozni? - A véleményem egyelőre nem túl hízelgő. Túl óvatosak egymással. Persze ez náluk nyilván stratégia, csak egy idő után nagyon unalmas tud lenni. Egyébként mindenki feszült, és senki nem tudja, mit kezdhetne a nem a saját falkájába tartozó farkasokkal. Gondolom az alfák most nagyon keményen fogják őket. Még nem vagyok itt olyan túl régen. Ezek csak amolyan első benyomások. És maga miért jött? Bár nem nagyon számítok válaszra, azért a kérdés nem kerül semmibe.
Szóval nem egy öleb típus. Nem csíptem az olyan farkasokat akik kutyává avanzsálnak a tűzhely melege és a zsíros falatok kedvéért. - A balhészagon pedig a magunkfajták csak erősítenek. - Ki készakarva, ki kevésbé, de ahogy elnézem, itt már attól ugrik a nyúl, ha csak levegőt vesz egy külsős. Most először mutatok igazi érdeklődést. A két alfa mentalitása tényleg felébresztett bennem valamekkora fokú kíváncsiságot, az ő jelenlétük ugyanis sohasem elhanyagolható. - Szóval óvatosak... - Az jó! Az óvatosakat lehet a legkönnyebben begazoltatni, mert ha valaki korántsem olyan óvatos, az borítja az elképzeléseket. - És gondolom böki a csőrüket, ha valamit nem irányíthatnak. Vagy valakit. - Kezdett egyre jobb ötletnek tűnni, hogy Williamék kiiktatása után itt maradjak. A kérdésére elhúztam a számat. Ez már majdnem vigyor számba ment nálam, persze nem a vidám, barátságos fajtából, olyasmivel sajnálom, de nem szolgálhattam. - A falkám is a környéken lehet. Szeretném őket megtalálni. - Ez milyen finoman hangzott! - Aztán itt tanyát verni egy időre. Ebből ő sok minden érdemit nem hinném, hogy le tudott volna szűrni, de ő sem halmozott el információkkal, és ez nem is volt elvárható egyikünktől sem. - Csak engem is ugyanaz a dilemma gyötör: kihez csatlakozzak. - Gyötör a halál! - Ha mindegyik valóban ilyen óvatos, az elég kiábrándító. Daniel kiselőadása után arra számítottam, hogy itt balhé balhé hátán fog tornyosulni. Igaz, hogy a légkör elég feszült és puskaporos, de be is kéne már robbantani!
Nagyon nem vagyok öleb típus. Még akkor is felvállalok bármilyen konfliktust, amiről úgy vélem, megéri nekem, ha már falkatag vagyok egy jó ideje, és egyébként csípem a tagokat. És a tétnek nagyon komolynak kell lennie ahhoz, hogy nekem ne érje meg. Többnyire élet-halál kérdésnek. - Én szeretem, ha miattam fokozódik a feszültség… Féloldalasan elmosolyodom, és a következő válaszra sem tűnik el az arcomról ez a halvány jele a jókedvemnek. - Hát persze, hogy nem tetszik nekik. De a másik falkára koncentrálnak igazán mindketten. Mi most még csak másodlagos problémának számítunk. De talán majd ez is változik idővel… Ha lesz rá lehetőségem, teszek róla, hogy a kóbor farkasok az érdeklődés középpontjába kerüljenek, csak előbb el kellene döntenem, hogy merre induljak. - Egy harmadik falkával? Na az bökné csak igazán a csőrüket… Bár nem hallottam több, akár falkának is eladható farkasról errefelé, és nem is éreztem őket. - Szerintem mindketten ráérünk még eldönteni. Talán néhány nap múlva sikerül valahogy kipiszkálniuk egymást a védekező hadállásokból. Esetleg majd egy kis segítséggel… Persze egyáltalán nem állítom, és nem is fogom kijelenteni, hogy ha nincs balhé, akkor majd én csinálok, de a lehetőség felmerült, és nem is vetem el az ötletet.
Megrándult a szám sarka, miközben ledobtam és elnyomtam a csikket. - Bajkeverő típus, Mr.? - pillantottam rá, és lesöpörtem némi havat a fejemről. - Mert azt látom, hogy vonzódik a zűrhöz, ami igazán vérpezsdítő. Igaz, hogy lassacskán kis nyugira vágytam, de nem néma csendre és hulla szagra. Illetve, az utóbbi attól függ, kinek a hullája. - Ez a falka nem fog sok vizet zavarni, nekem elhiheti. - Ha ugyanis megtalálom őket, utána már senkinek nem lesz rájuk gondja. - Azt is kétlem, hogy akár egyetlen tagja is betenné a lábát Fairbanksbe. Most már teljesen felé fordultam. Franc se gondolta volna, hogy itt akad némileg érdekes farkas is. Na persze ő se pörgette túl a kíváncsiságom, de a társasága már nem váltotta ki belőlem a mehetnéket. Ami azért hatalmas teljesítmény. - Tekintve, hogy milyen szimpatikus hely lett ez a város, muszáj lesz hamarosan lépniük, ha eddig tényleg lapítottak. Gondolom nem hiányozna nekik, ha a kóborokból is verbuválódna egy kisebb falka. Mert bizony ennek is volt esélye. Láttam már rá példát, igaz az ilyen ritka, és kockázatos így, hogy két falka már van Fairbanksben, de akkor sem lehetetlen. - Ráadásul nem tűnik egy pehelysúlyú birkózónak. Baromság lenne figyelmen kívül hagyni. A férfi idősebb volt nálam, és ha azt nézzük, már én se számítottam kispályásnak, ő viszont esélyes, hogy erősebb, és harcban legyűrne. Habár a kimenetel függ attól is, hogy ő mennyire képzett, de ha valóban katona volt, akkor felteszem nem fakardokkal játszott és jógagyakorlatokat végzett.
- Ha arra van szükség, akkor bajkeverő is szívesen vagyok, bár jobb szeretem ha nem nekem kell kirobbantani a balhét… De ha muszáj, akkor egyáltalán nem zavarja meg a lelki békémet. A falkával kapcsolatos megjegyzésére halvány gyanú fészkeli be magát a gondolataim közé, és enyhén megemelkedik a szemöldököm. - Zűrje van a falkájával? Ha bunyóra kerül a sor, értékelnék egy meghívót… Ha ráhibáztam, és valami komoly konfliktusról van szó, akkor talán jól jönne neki egy kis segítség egy egész falkával szemben, én pedig már olyan régen vágyom egy igazi, szabályoktól mentes véres, nyers és vad bunyóra…. Most őt figyelem, enyhe várakozással. Még a farkasom is érdeklődve hegyezi a fülét, érzem az ébredező türelmetlenségét. A további témára újra megjelenik a félmosolyom, ami farkasvigyornak is beillene. - Főleg ha csupa erős, és öreg farkasból állna össze. Már ez a kettő is sok nekik. Én személy szerint nem érzek késztetést falkát alapítani, de talán már csak Vincent és Castor képének látványáért is megérné. - Nem, nem vagyok, és nem is fognak figyelmen kívül hagyni. Nem azért utaztam ide, hogy csak nézelődjek… De ha jól sejtem, maga sem…
Kezdőlap
//
