Bíztam benne, hogy bízott bennem, mondjuk ennek már egy-két dologban jelét adta, úgyhogy azt hiszem, egyikünk bizakodása se volt hiábavaló. Visszakérdezésére elvigyorodtam és lelkesen bólogattam, miközben tekintetem hívogatóan csillant. Annyi szépséghiba lehetett benne, ha talált, hogy nem pusztán a testi vágy számlájára volt írható sem a csillogás, sem a mosoly. Silasnél már nem mosolyogtam, de nem is estem kétségbe, ha az eddig leélt életem valamire, hát arra mindenképp megtanított, hogy a világon semmi sem biztos, semmi sem tart örökké... de mindenért lehet küzdeni, csak azt kell tudni, mikortól nem érdemes már. Most úgy gondoltam, legalábbis reméltem, hogy elég lehetek neki. Ha nem is csak én, de elsősorban én. Az arca is bátorító volt, legalábbis nekem, az én oldalamról, ahogyan az is, hogy megrázta a fejét kérdésemre. - Ó, azokkal azt hiszem még bőséggel szolgálhatok majd - ingattam a fejem keserédesen, mert... hát akárhogy nézzük, nem éltem fénykorom, szóval lassan elviselni is kihívásszámba ment, de reméltem, hogy nem fogom a tűréshatárát átlépni. Az újabb kérdésem betalált, láttam rajta, egy kicsit azt hiszem, elégedett is voltam, bár a Silasöst is magamnak köszönhettem, mivel én hoztam fel a hímet. Mindegy, lényeg a lényeg, mindkettőnknek megvolt a mocsok kérdésünk. Nem adta egyből a kezét, de hét, alapvetően türelmes vagyok, szóval nekem nem jelentett problémát megvárni, míg elmondta a választ. Ami egyébként nem igazán adott feleletet. Végig a szemébe néztem, míg felelt, míg megfogta a kezem és felállt. - Nem ezt kérdeztem - mondtam, mikor arca egész közel került az enyémhez, de hangomban nem volt neheztelés, halk voltam, csendes, ajkam éppcsak elkerülte az övét, de nem, nem csókoltam meg. Helyette az orra hegyére nyomtam puszit, majd bekapcsoltam a hi-fit és finom mosollyal a képemen táncba vittem. - Hát, ott van még Victor, Nathalie meg Ashley. Victor a vérvonal nagyapám, de inkább olyan, mintha az az apám lenne... biológiailag is. Rengeteget tanultam tőle, elég nyers és már türelmetlen meg házsártos is, keménykezű, de sose volt igazán kegyetlen. Ő szedett össze Ryannel, miután a Teremtőm beharapott és magamra hagyott. Nat - ó mami! - erős nőstény, hűvös, de megbízható és mindig a helyén az esze, nagyon jó Tark. - Derekát átkaroló kezemmel kicsit közelebb húztam, félig akaratlanul, félig direkt, arcom az övének simult, ahogy lejjebb hajtottam a fejem, s bújtam egy kicsit. - Ashley meg a tinédzser lányom, akinek amúgy nemrég törvényes gyámja lettem. - Hirtelen ránéztem. - Mennyire csíped a lányos apukákat? - kérdeztem homlok ráncolva, marha komoly képet vágva, az összképet csak a szám sarkában bujkáló mosoly "rontotta".
Csak kiszélesedett a mosolyom, talán naivan, hisz a legkevésbé sem a farkasa formálódó jellemének elviselését értettem én a kihívások alatt. Az nélkül is tartogatott szerintem elég kihívást ez a hím, hát még a kettőnk közötti... kapcsolat. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az. Ha már komolyan gondoljuk - elvileg - mind a ketten, akkor merjem is kimondani (még ha csak gondolatban is), nem igaz? Kérdésére a magam sajátos módján kerültem meg a válaszadást, mint a mesében a lány aki ruhában ment a királyhoz meg nem is. Darren kapott is választ, meg nem is. Kanguyak népbetegség egyébként ez a kitérés, legalábbis, felénk nem egy rangbeli társamnál megfigyeltem. - Nem is tudom, hogy mit tennék akkor. - Súgom vissza, mikor fájó, vágyakozó szusszanás hagyja el ajkaimat, ahogy ellép tőlem az őrjítő közelségből a hifi felé. Francba ezekkel a szikrákkal, amik már a kocsiban is ott pattogtak és azóta is folyton képesek újra és újra megjelenni kettőnk között. Gyanítom, hogy mi generáljuk a dolgot, de ilyen jelentős, ennyire sajátos és magával ragadó mértékben még egyik hímmel sem gabalyodtak össze energiáink. Pláne ennyiszer... Ijesztő belegondolni, mit is jelenthet ez pontosan. Tenyerem a vállára siklik finoman, talán kicsit feljebb is, közel a tarkójához cirógatón, miközben szemközt perdülök egy könnyed mozdulattal neki, s hagyom, hogy vezessen szórakozottan-andalgóan. A zene csak másodlagos. A szavait figyelem, s arcvonásait vésem emlékezetembe. Ki tudja, mikor látom majd legközelebb... - Gratulálok. - súgom, ahogy ajkaim a füléhez kerülnek bújásának hála. A kérdésére pedig kissé lefagyok, el is hajolok és kétkedően meresztem kék tekintetemet rá. Ezt ő sem kérdezheti komolyan! Ugye nem... ?* - Most szívatsz, mi?! - Hörrenek fel bujkáló mosollyal, s el is engedem a vállát, de a közelségéből, tenyere simításából derekamon nem lépek ki. Felszabaduló kezemmel hirtelen ötlettől vezérelve söpröm félre a hajamat egyik oldalról a másikra, előrevetve vállamon, s fejemet is kissé oldalt billentem, miközben úgy érzem, szívem majd' kiugrik a helyéről. - Miért nem teszel egy próbát, ha választ akarsz kapni a kérdésedre? - firtatom csendesen. Nem, nem vizsgáztatok és célom sincs a dologgal. Hirtelen ötlet az egész, bele se gondolok. Még hogy én, mint Darren nősténye, ilyen hivatalos módon is kifejezve? Ugyan! Mondjuk valószínűleg addig jó mindenkinek, míg ebbe nem gondolok bele teljesen komolyan.
Halványan elmosolyodtam az őszinte válaszra, hogy nem tudja, mit tenne, még ennek is sokkal jobban örültem, mint a kerülgetésnek. Jól éreztem magam vele, a farkasom nyugodt volt, kicsit se ingerelte negatív értelemben a nőstény, már értelemben... Felkavaró volt, szédítő, ebből pedig akartam még. Hiába, én már csak ilyen telhetetlen vagyok. A tarkómon vigyázzba állnak a finom szőrszálak, ahogy a keze a közelébe kerül. Szinte minden érintés mintha az első lett volna, nem tudom megunni, vagy elcsépeltnek látni, érezni, elbűvölt és szép lassan, fokról fokra magához édesgetett. Tudom, hogy veszélyes dolog, de szerettem, ha elcsábítanak, de úgy igazán, nem csak egy-két órára, hanem tartósan... aztán belezúgok az illetőbe. Mondom, hogy veszélyes, én meg egy marha vagyok, mert szeretek az ilyen kis tüzekkel játszadozni, amik aztán túlcsapnak rajtam és elhamvaszthatnak. A gratulációra elvigyorodtam, aztán a döbbent, fürkésző arcát látva kicsit fel is nevettem, imádtam megdöbbenteni, azt meg pláne, hogy mostanra azt is kitapasztaltam már nála, hogy mik azok a dolgok, amikkel ezt elérhetem. Kicsit szívtam a vérét, de arra figyeltem, hogy minden ilyen alkalommal egyértelmű legyen, nem gondoltam komolyan, csak cukkoltam picit. Aztán nevetés elhal, vigyor eltűnik, mikor hirtelen félretűri a haját a nyakából s felkínálja nekem. Még a szám is eltátottam, na nem a bamba módon, csak kicsit nyílt ki, szemem is egy leheletnyit kerekedett ki, de a pulzusom... na, az rendesen megugrott. Amit korábban az erdőben magamtól és biztatás nélkül megtettem, arra most önként ajánlkozott, ez a lehetőség pedig majdhogynem megijesztett. S mindez egy másodperc alatt száguldott át a fejemen, időm se volt igazán felfogni, csak tudtam, és éreztem. Úgy meredtem a nyakára, mint még soha azelőtt, egyszerre akartam rávetni magam, agyaraim belém vájni, ugyanakkor elengedni és ellépni tőle, mert ez... ez most mi? Most tényleg akarja, vagy csak engem tesztel, kóstolgat, és hé-hé-hé, hova a manóba hajolok én? A levegőt már szabálytalanabbul szedtem, a szívem eszelősen lüktetett, a fejem zúgott, a zene pedig tompa morajként ért csak el hozzám. Karjaimat szorosabban fontam köré, úgy, hogy érezze bennük, bennem az erőt, de ne fájjon, arcomat szabadon hagyott nyakába fúrtam. Először csak hosszú, forró csókot adtam rá, aztán nyelvem hegyével finoman érintettem. Fogalmam sincs, mikor kezdett önálló életbe az egyik kezem, túrt Yetta hajába tarkójánál, markolta meg és feszítette kissé hátrébb a fejét, így pedig, ennél jobban már készakarva se lehetett volna elém tárni a nyakát. Tényleg... komolyan ennyire ki merem fejezni, hogy az összes többi hímet távol tartanám tőle? Eszembe jutott Eden és Shane lakodalma és nem is kellett több: megharaptam. Nem olyan durván és mélyen, mint azt hosszabb távon tenni szokás - tudtommal -, csak jelzés és próbaértékűen, de... komolyan. Kiserkent a vére, amit egyből lenyaltam, nyelvemet párszor végighúztam az apró seben, hogy gyorsabban gyógyuljon, s hogy addig se kelljen szembe néznem Yetta reakcióival, bár egyikünk pajzsa se volt fent, úgyhogy ugyanott vagyunk. Elhajoltam a nyakától és az arcát, a tekintetét fürkésztem, a periférikus látás áldásaként pedig az ejtett kis sebet is láthattam. Életemben először jelöltem meg valakit magamnak, s az egész annyira hihetetlen volt, hogy egy szó nem sok, annyit se bírtam kinyögni.
Ahogy mozdul, nem tudok nem belegondolni az egész jelentőségébe. Nem a falka, a farkas-hagyományok szempontjából. Hol érdekelnek engem azok, mikor az egész helyzetem ilyen téren olyannyira elcseszett, hogy ettől már csak akkor lenne lejjebb, ha Castor elküldene melegebb éghajlatra. Nem. Itt most a dolog magam szempontjából való fontosságára gondolok, mely talán még felül is írja az egész farkas-szarságot. Mellkasom idegesen, fojtottan emelkedik és ereszkedik gyors egymásutániságban, ahogy szívem veri őrült ritmusát, pumpálva ereimbe az adrenalint. Ahogy magához ölel, úgy társul be mellkasán át az ő szívverése is. Tisztán érzem annak lüktetését, bár lehet, ez a sajátomé és a másik taktus az övé. Fogalmam sincs, nem is igazán akarok kibogozni azt a különös dallamot, amit ezek ketten kreálnak. Tenyereim a vállaira siklanak simítóan, de a lágy mozdulat egészen addig tart csupán, míg ajkai bőrömet csókolják. Ahogy a szőke tincsek közé mar, önkéntelen is "megadom" magam a mozdulatának, s elnyíló, némán rebegő ajkakkal feszül fejem hátra, ujjaim pedig a vállaiba marnak, meggyűrve ingének gondosan vasalt anyagát. Vérem serken, ruhája pedig csoda, hogy nem szakadt még, ahogy szinte fájón vájom ujjaimat vállaiba, igyekezve ebbe a tevékenységbe száműzni mindent, amit jelen helyzetben tennék. A kétségeket, a csipetnyi tiltakozást... azt, hogy legszívesebben rávetném magam a szó legjobb értelmében mindezek ellenére. Mint valami partra vetett aranyhal, úgy tátogok, amikor tekintetünk újfent találkozik és végre a bennrekedt levegőt is ki merem fújni egy hangosabb sóhaj keretében. - Idióta első randis szabályok. - Nyögöm ki nevetősen, fojtott hangon, minden fennköltséget mellőzve, ilyentén vágva keresztbe az egész ünnepélyességét a szituációnak. Legalábbis a következő pillanatig, mikor ujjaimat hajlandó vagyok végre kiszedni vállaiból, s nyakán simítok fel tenyereimmel, közrefogva arcát, hogy lágy mozdulattal vonjam közelebb a lehetetlennél is magamhoz és hintsek csókot ajkaira. Csak egyetlen csók, mégis a vérem újra feldübörög ereimben, s fülemben lüktetve veri a taktust. Tenyereim visszacsúsznak eredeti helyzetükbe, ajkaim pedig arcélét simítva, cirógatón jutnak el nyakáig. Tényleg ezt akarom? Tényleg képes lennék...? De már mozdulok is és szinte hallom a filmes alá-narrálást: "Én, Yetta Nachrosh, Nestor Mitchell, a jersey-i falka alfájának első beharapottja elfogadom azt, hogy engem választottál párodnak Darren Northlake." vagy valami ilyesmi. Én biztosan hozzátenném még azt is, hogy megnézheti magát az a nőstény, aki ezzel a ténnyel baszakodni mer. De nem szólalok meg, bőven kifejezi mindezt a tettem, ahogy nyakába marok óvatos mozdulattal sértve fel bőrét. Kiserkenő vérét lágyan csókolom le, kissé talán ráérősen is. Igen, kerülöm a pillantását, mint valami szégyenlős első bálozó.
A pillantásunk találkozott, mindkettőnké kissé hitetlenkedő, kicsit bizonytalan és meglepett, hogy ezt valóban megtettem, de itt még nem volt vége. - Szerintem az első randis dolgokon rég túl vagyunk, legalábbis én első randin nem szoktam harapni - mondtam a felétől szemlesütve és nem azért, mert szégyelltem vagy megbántam a dolgot, csak... furcsa volt. Nem tudtam sokáig kerülni a tekintetét, elég volt az arcom felé tartó simítás, hogy pillantásom újra az övére találjon, egészen addig, míg meg nem csókolt. Ez a kis gesztus feloldotta bennem előző tettem feszültségét, szorosabban öleltem át derekát, húztam magamhoz és viszonoztam odaadón a csókját. Nem hittem, hogy megteszi, mert annyira hihetetlennek tűnt, hogy ne csak elfogadja a harapást, de viszonozza is. Félig lehunytam a szemem és kissé oldalra döntöttem a fejem, ahogy célirányosan a nyakam oldala felé haladt, nem kellett zseninek lenni, hogy kitaláljam, mi végre. Mikor belém mart, kissé megrándultam, izgatott energiák cikáztak végig rajtam, gerincem mentén láthatatlan ujjak húztak forró érintést, egy pillanatra a levegő bennem rekedt. Annyi minden tódult fel bennem egy szempillantás alatt, hogy képtelen voltam megszólalni vagy normálisan a szemébe nézni. Magamhoz öleltem, mintha fizikálisan is egybe akarnék olvadni vele, arcomat pedig a hajába rejtettem, hogy belélegezhessem az illatát és egy kis ideig ne kelljen a szemébe néznem. Basszus... kicsit meredek volt, mégse tudtam elképzelni, hogy a felhívására másképp reagáljak, ha újra eljátszhatnánk ezt. - Sok mindent gondoltam, hogy lesz ma este, de ezt mondjuk nem kalkuláltam be - vallottam be halkan, szinte motyogva, s kicsit lazítottam az ölelésen, hogy némiképp elhúzódva ránézhessek, majd reflexszerűen húztam végig egyik ujjam a harapása nyomán a nyakamon. - Akkor mi most... egy pár vagyunk? Olyan szinten analfabéta voltam ezen a téren, hogy fájdalom! Jó, hogy nem azt kérdeztem meg, hogy "mi most akkor járunk"? És még le is buktatom magam a sutaságommal, nagyszerű, a homlokomra vajon mikor tetoválom?
- Legalábbis nem ilyen formában. - Jegyzem meg halkan súgva a harapást illetően, de még ebben a kissé zavaros, bizonytalan állapotban is csempészve némi kacérságot a szavaim közé, hogy aztán a szívemre hallgatva cselekedjek és olyat tegyek, ami ellen mindeddig hajamat tépve tiltakoztam, az erdőben pedig egyszerűen gyáva voltam hozzá, hogy beismerjem: meg akarom tenni, ezzel bizonyítva be számára, hogy a félelme alaptalan. Nem fogok egyik napról a másikra elfutni. Apró, fojtott szusszanással fúrom arcomat a nyakába, orrom finoman a bőrét cirógatja, miképpen leheletem is, ahogy magához ölel. Hallgatom a lélegzetvételét, a szívének ritmusát, mely az enyéméhez hasonlóan kissé talán kezd megnyugodni. Jó ez a csend, a nyugalom... Túlzás lenne azt állítanom, hogy otthonos érzések garmadája áraszt el, de kicsit mégis olybá vagyok, mint aki megtalálta a tökéletes életről alkotott képe kirakósának egyik darabját. Mindezt Darren szavai és a velük magát előtérbe birkózó Józan Ész söpri huszárvágással félre. Tekintetem hirtelen emelem arcára. - Nekünk még egy ártatlannak tűnő kérdez-felelek sem való, látod... - Jegyzem meg elvigyorodva mindezek ellenére. Önmagamat nem tudom meghazudtolni. Mégis kibontakozom egy felszakadó, hangosabb sóhajjal finoman az öleléséből, ha enged. - Castor zabálni fogja a dolgot, nem igaz? - Vonok vállat flegmán, tömény (ön)iróniával ejtve a szavakat magam elé, s eztán tekintek csak újfent Darrenre. - Annyira... elcseszettek vagyunk, hogy mutogatni kéne, komolyan! - Tárom szét a karjaimat kissé indulatosan túrva a szőke tincsek közé. Szokták mondani, hogy jobb később, mint soha, de talán most jobb lett volna, ha még a későbbnél is később kezd el kattogni a dolog következményein az agyam. Örülök a dolognak? Persze! De a józan ítélőképességem még az előtt beindult, hogy elmerülhettem volna a vele járó rózsaszín maszlagba akár csak egy kicsit is. Pedig... De neeem, én itt belelovalom magamat az egészbe. Még csak nem is magam miatt aggódok, hanem Darrenért! Ha Castor minderről tudomást szerez valahogyan... én a helyében élnék az infóval, az tuti... Francba. Túlaggódom a dolgot? Meglehet, de az azért van, mert nagyon nem szeretnék sem ezzel, sem pedig mással elcseszni semmit Darrennek. Pontosan úgy, mint egy... barátnő tenné. Azt hiszem, erre innom kell. - Mégis hogy a fenébe gondoltuk?! Egy idióta magányos vagyok, aki ráadásul a másik falkához készül csatlakozni! - lépek vissza az asztal felé, hacsak meg nem állít, hogy újratöltsem a poharamat a borral.
- Ilyen formában még huszadik randin se! - nevettem zavartan, de minden helyzet furcsasága ellenére, boldog voltam. Te jó ég, hogyne lettem volna? Rajta hagytam a nyomom és nem futott világgá sikítva, sőt, még viszonozta is, ez... ezt szerintem fel se tudtam fogni. Nem, egészen biztos, hogy álmodtam, hogy valójában nem történt meg, csak hallucináltam, vagy megártott a bor, ha viszont így van, akkor még jó sokéig nem szeretnék felébredni, magamhoz térni, visszasüllyedni a valóság szintjére. Lassan mindketten kezdünk megnyugodni, ahogy egymást öleljük, ez a végtelen béke és nyugalom pedig apránként átjár, de persze az agyam attól még kattogott tovább mindenen és semmin egyszerre, nem találtam fogózkodót kuszán kavargó gondolataimban. Nagyobb baj, hogy ezzel párhuzamosan nem tudtam elhallgatni a kérdést, ami ügyetlenül megfogalmazódott bennem. Nem cáfolom meg, mi tényleg mindenből mást hozunk ki, mint aminek indítjuk, azt hiszem, ez már profin megy nekünk, de én egészen addig élvezem, amíg esetlegesen nem veszekedésbe torkollik a dolog. Márpedig rólunk lévén szó, még mindig nincs kizárva ez sem. Bár egy Silas-csapást már túléltünk, határozottan fejlődünk! - Nem kell megtudnia... sőt, nem is fogja, és más se. - Rémképek egész garmadája villant át az agyamon, hogy mi lenne, ha ez kitudódna. Milyen szomorú, hogy amikor végre nyíltan kimutatjuk, amit érzünk, akkor is el kell titkolnunk... - Csak az időzítési érzékünk szar - szusszantam én is egyet lemondóan, majd kelletlenül ugyan, de elengedtem és hagytam, hogy némi tér legyen köztünk. Így könnyebb gondolkodni és mérlegelni, bár mindezt korábban kellett volna. A fejem tetején összekulcsoltam az ujjaimat, mielőtt még újabb hülyeségek hadát követném el, amit nyilvánvalóan mindketten élveznénk, csakhogy növelnénk is a bakit, efelől se volt kétségem. A magam részéről nem aggodalmaskodtam annyira, bár annak a lehetősége, hogy Castor nem kicsit bánna durván Yettával, ha megtudná, mennyit jelent nekem... Oké, már én is aggódtam! Mikor ő újratölteni ment a borhoz, leültem törökülésben, kezeimmel pedig a bokáimra támaszkodtam, vállaim előre estek, s én magam is előre dőltem kicsit, fejemet lehajtottam. Úgy fixíroztam a padlót, mintha a megoldás bele lett volna karcolva, pedig semmi nem volt ott. - Bocsi, de önalázó mentségemre legyen mondva, én speciel nem igazán gondolkodtam - sandítottam fel rá, kissé elhúzva a szám. - Meg is látszik - lestem a nyakára, ahol ugyan pár kósza tincs némiképp takarta a sebet, de... basszus, elég egy enyhe fuvallat, vagy egy hevesebb fejfordítás, és kész, látszik. - Jó, nézzük nagyjából reálisan: a harapásnyomok legrosszabb esetben is egy hét múlvára teljesen nyomtalanul eltűnnek, vagy még előbb. Szex nem lesz - most döftem le verbálisan Kicsi Dé-t a nacimban -, így a szagom se fog rajtad érződni hosszú távon, pár nap és kiszellőzöl. Meg én is. Felálltam és én is az asztalhoz sétáltam, majd megálltam Yetta mellett. Ha nem ivott és nem nézett rám, finoman az álla nyúltam, majd magam felé fordítottam a fejét, ha már eleve rám nézett, akkor finoman cirógattam az állát, igyekezve megnyugtatni kicsit. - Kis odafigyelés kell csak, és nem csesszük el még jobban - mondtam halkan, majd csókot nyomtam a homlokára és ismét a szemébe néztem. - Minden rendben lesz. Hittem, mi több, szinte tudtam. Vagy csak nagyon-nagyon reméltem, ezért éreztem bizonyosságot? Nem számít. - Kicsit se bánom, hogy ez rajtad van - húztam végig egyik ujjam a harapásnyomon -, csak azt sajnálom, hogy nem tudom, mikor lehetek úgy a közeledben, hogy ne kelljen senkitől és semmitől se tartani, óvatoskodni vagy titkolózni. - Fájdalmasat sóhajtottam. - És azt sem, hogy mikor szeretkezhetünk végre megint egy jót - vettem könnyedebbre a végét, egy halvány mosoly kíséretében, csak kár, hogy magammal sem tudtam igazán elhitetni, hogy ennek van könnyedebb oldala, amibe nem vegyül a jövőbeli hiány érzete. Megkapom, és egyből engedhetem is el... ez szemétség és igazságtalan.
- Ezt nem tudhatod! - tekintek hátra egy pillanat erejéig a szavait hallva, de nem olyan súlyosak azok, hogy megakadályozzanak benne: az asztalhoz lépjek és töltsek a borból. Az időzítésünkkel nem tudok vitatkozni. Nevetve és kissé fejcsóválva kortyolok a borba, majd szusszanva teszem vissza a poharat, végignézve az asztalon, amit olyan gondosan terített - teríttetett? Nem, nem hiszem, hogy másra bízta volna a dolgot, elég csak a kíváncsi ábrázatára visszaemlékeznem, amivel fürkészett, ahogy a kendő lekerült a képemről. Akaratlanul is fanyar mosoly szalad ábrázatomra. Szar ez az egész helyzet. És akkor én a legkevésbé sem a saját épségem miatt aggódtam. - Ne kérj bocsánatot, mindketten címeres idióták vagyunk. - Vigyorodva tekintek le rá, mikor látom, hogy helyet foglal. Én meg közben újratöltök, ezúttal neki is és a két pohárral egyensúlyozva lépdelek vissza felé. - Darren... - Ha elvette a poharakat, lehuppantam könnyednek szánt mozdulattal mellé, a ruhám szoknyarészén igazítva egy tompa, őszinte nyögést hallatva a kijelentésére, hogy nem lesz szex ma. Oké, megvagyok én nélküle is, de magyarázza a cseszett kis szikráknak, amik közöttünk állandóan ott vibrálnak a legártatlanabbnak tűnő szituációban is, hogy nem lehet! Visszavettem az egyik poharat tőle és ha nem nyúl állam alá, akkor bizony bele is kortyoltam volna. Így viszont engedelmesen és egyben kérdőn pillantottam feléje, csókjára lehunyva szemhéjaimat egyetlen pillanat erejéig. - Tudom, én csak... mit gondolsz, mennyi idő még? - Firtatom csendesen. Talán nem kell magyaráznom, mire is gondolok. (Nem, nem a szexre.) A falkák csatlakozásra nem két nap, nekem is legalább egy, de jobb, ha másfél hét kell, mire oda jutok, hogy Mei-jel együtt csatlakozni tudjak a másik falkához. Na az is szép kör lesz. A szavaira ajkaim szelíden nyílnak el kissé, ahogy vonásait, ajkait fürkészem, mintha örökre emlékeimbe akarnám vésni azokat. Talán még emlékszik erre a tekintetre: a lagzin pontosan így tekintettem rá, csak akkor vegyült némi riadt, keserédes érzéssel is az egész. Most valami fura, félénk nyugalom kerít a hatalmába. Nem mondom, hogy ez kevésbé keserű, de most már hiszem, tudom, hogy újra látni fogom. Hinnem kell ebben. Utolsó mondata nevetést csal elő belőlem. - Bolond! - kacagok és ezzel együtt ajkaira csókot hintek - borízűt, édeset - hogy apró sóhajjal hajoljak el. Úgy helyezkedem, hogy hátamat a mellkasának vessem, félig-meddig ölébe feküdve el és így tekintsek fel rá némán, szótlanul fürkészve. Érezheti rajtam, hogy a látszat ellenére szemernyit se lettem nyugodtam. Az aggodalom fortyog bennem, a kétely mardossa lényemet, farkasom is idegesen járkál fel-alá ketrecében. Végül csak megszólalok:* - Hiányozni fog a társaságod.
Tekintetemmel követtem a mozdulatait, pillantásommal végigsimítottam teste ívén, finom, nőies vonalain, de nem úgy, mint aki fel akarja falni. Egyszerűen csak szerettem volna minél pontosabban megjegyezni, hogy ha legközelebb egy készülő ágy fejtámlájának csiszolt mintáján húzom végig ellenőrzőn ujjaim, akkor pontosan meg tudjam mondani, hogy mennyivel lágyabb az a hullám, ami Yetta csípőjétől vezet a derekán át a mell vonaláig. Nagyot nyeltem és lesütöttem a szemem, de már ez sem segített, sorra villantak be mindenféle képek róla, s a legrosszabb az volt, hogy nem is a légyottunkról, hanem olyan egyszerű, hétköznapi dolgokról, mint mikor mosolygott, vagy elszomorodott, megijedt, dühös lett... Hiába vettem nagyobb levegőt, az illata mintha semmilyen más szagot nem hagyott volna érvényesülni, mintha tényleg nem lenne már menekvés tőle. Akkor néztem csak fel, mikor hallottam, hogy vissza indult hozzám, s ekkor láttam meg, hogy nekem is újra töltött. - Két hülye egy pár - húztam el a szám, majd elvettem mindkét poharat, hogy leülhessen mellém. - Hé, én se örülök ennek, elhiheted - dünnyögtem, majd odaadtam a poharát, s szabaddá vált kezemmel megtámasztottam magam. - Vétek két ilyen testet önmegtartóztatásra kárhoztatni, főleg, ha ilyen közel vannak egymáshoz, arról nem is beszélve, hogy... - a szemébe néztem, sóhajtottam és befogtam, inkább másra tereltem a szót, ahogy magam felé fordítottam teljesen az arcát. A kérdése több mint jó, kár, hogy nem tudom rá a választ, pedig szeretném valami fix időponttal megnyugtatni mind őt, mind magamat. - Fogalmam sincs - feleltem végül őszintén. - Castoron áll már minden. - A pillantása fájdalmasan ismerős, és cseppet sem kellemes emlékeket idéz fel. Egek, mintha évek teltek volna el azóta a lakodalom óta, amin két olyan dolgot is mondtam, amit már körülmények között biztosan nem. A gondolatra szinte zavarba jöttem. A nevetése az én képemre is mosolyt csal, bohókásat, őszintét, de rettenetesen illékonyt, miután viszonoztam a csókot, el is tűnt. Ahogy elhelyezkedett, fejemet az övének döntöttem, szerettem volna megnyugtatni, ostoba, érzelgős ígéreteket tenni, ám már egyikünk sem gyerek, hogy az ilyesmi hasson. Inkább hagytam, hogy a csend közénk telepedjen, hogy farkasom vérlázító higgadtsága szöges ellentétbe kerüljön Yetta nyugtalanságával, míg aprónként elkönyvelem a keserű kilátásainkat. - Ne is mondd... - suttogtam a félhomályban, és amennyire lehetséges volt, hozzá bújtam, letettem a poharam, miután ittam pár kortyot, és fél karral magamhoz öleltem. - Nem tudhatják és nem is neszelhetik meg, hogy bárki is többet érne neked közülünk. Maximum ugye Olen. De senki más, én meg pláne nem. - Ha megtudnák, fix, hogy azt hinnék, előfutárnak küldöm, és a korábbi ottani látogatása is egyből gyanús lenne. Nem, kizárt, hogy kockára tegyem. - Tudod, mit is jelent ez, ugye? - kérdeztem halkan, és már megint a fognyomon pihentettem a tekintetem. Ó, neeem, ebbe nem akartam belegondolni, kurvára nem! Levettem róla a karom, mindkét kezemmel megtámasztottam magam és az égősoros mennyezetet bámultam inkább, miközben az állkapcsom megfeszült. A farkasom nemtetszően mordult egyet, kifejezve, mennyire nincsenek neki se ínyére az én borús kis képzelgéseim, remek, így már ketten vagyunk! A lábfejem idegesen járt. - Mondtam már, hogy rohadt önző tudok lenni? - érdeklődtem, mintegy mellesleg, még mindig a plafont fixírozva.
Szinte már kislányos, bájosan bazsalygós mosolyt erőltettem a képemre, ahogy feltekintettem rá, várva, mikor veszi észre magát, hogy ez egy olyan eszmefuttatás, amibe most belekezdett, hogy egyáltalán nem könnyíti meg a dolgunkat vele. S lőn, leesik neki, én pedig szusszanva döntöm hátamat a mellkasának, minden szó nélkül. Nem kell ezt magyarázni, így is túlontúl van már ragozva. - Igaz. Rajta áll. - Újabb sóhaj, igyekeztem lenyugodni, de ez egyelőre még csak a látszat volt csupán. Mégis minden idegszálammal azon voltam, hogy ne akarjak felpattanni és egyetlen éjszaka alatt megváltani a fél világot, de legalábbis odarángatni Darrent Castor elé, hogy márpedig itt és most megoldotok mindent, addig nem mentek sehova. A lélegzetvételére figyeltem, arra, hogy milyen nyugodt, hűvös ritmust vert a szíve és igyekeztem minden mást kizárni. Most vagyunk kettesben, most van itt és csak az enyém... most kell kihasználnom ezt és nem holnap sajnálni, hogy aggódásra pazaroltam egy csomó értékes pillanatot Vele. Ahogy a karjával finoman közelebb von magához még ennél is, leteszem a boros poharat magunk mellé én is és tenyerem simítón érinti karját, jólesőn bújva az ölelésbe. Szavai érezhetően nem épp pozitív irányba hatnak a nyugodtság állapotának elérése esetében nálam. Nyelek is egy aprót, majd lassan szinte hanyatt fekve az ölében, pillantok fel rá. - Tisztában vagyok vele. - szürkéskék pillantásom egyszerre valami fájó fénnyel, mégis acélosan csillan, ahogy vonásait fürkészem. Őt lesz a legnehezebb "megtagadnom", főleg a ma este történtek után. De... muszáj lesz. Az ő érdekében. - Mert? - kissé értetlenül fordítottam oldalt a fejemet ölében, úgy sandítottam fel rá. bár mivel a plafont figyelte, nem sokat láttam arcából, ezért olvasni se igen tudtam róla. Pedig még a farkasom is fülelőn torpant meg a kijelentése-kérdése hallatán, mintegy várakozóan.
A nyugalmam a felszín volt csak, a félelemmel vegyes idegesség mélyen bennem dúlt, más körülmények között pedig hagytam volna, hogy érezze, észlelje, de most megnyugtatni akartam, hogy elhiggye, nem lesz semmi baj, minden megoldódik, s csupán a mikor a kérdés. Azon voltam, hogy minden simán menjen, hogy tényleg ne legyen baj, a céljaim minden ködösítés nélkül tornyosultak előttem, miközben reméltem, hogy nem a lehetetlent céloztam be. Amikor visszakérdezett, még sokáig szótlanul meredtem a mennyezetre, azon agyalva, hogy ez mennyire lehet gyors, vagy szentimentális. Amikor úgy éreztem, hogy viszonylag, sacc/kb értelmes és érthető választ tudok neki adni, elszakítottam tekintetem az égőkről és ránéztem. Aztán rájöttem, hogy még mindig nem tudom normálisan megfogalmazni, ami benne játszódik le, neki ezzel kapcsolatban viszont lehetett annyi vigasza, hogy ezt nem napi huszonnégy órában kellett elviselnie, mint nekem. - Nem tudom elviselni, ha olyanhoz nyúlnak, akit valamilyen formában a magaménak tekintek, akár rokoni, akár baráti, akár... magánéleti viszonylatban. - Nem volt kérdés, hogy ő melyik kategóriába tartozott. Előrébb hajoltam, hogy ne kelljen magam megtámasztani, s így alig egy leheletnyire volt arcom Yettáétól, de mielőtt újra megszólaltam volna, ittam. - Mondom nyersen: ha úgy hozza és mondjuk lebukás lehetne a vége, vagy akármi... nem csinálok ügyet abból, ha valakivel lefekszel - néztem a szemébe, majd energiáim lassan ridegebbek lettek, szinte fagyosak -, de egy rohadék tudok lenni, ha az önzésem alanya és közém valaki akár egy órára is befurakszik, vagy bántja azt, vagy akármi... Ennyit a pontos megfogalmazásról. Hat a bor, mondom, hogy nem bírom. - Megmondtam Shane-ék esküvőjén, amit megmondtam - egyik ujjammal finoman cirógattam állkapcsa vonalát, miközben egy árnyalatnyival közelebb hajoltam, hogy a szavakat már a szájába suttogtam -, és az azóta se változott, sőt! Farkasom energiái hűvös, de érzéki selyemtakaróként ölelték az övéit. Szám az ajkait súrolta, szemem félig lehunytam, állát cirógató ujjaim a tarkójához siklottak, ahol a hajába túrtam. Olthatatlannak tűnő birtoklási vágy kezdett felkorhadni bennem, torkom mélyéről halk morgás szakadt fel, de nem őt fenyegette, nem neki szólt, hanem miatta. Követelőzőn, harapósan megcsókoltam, az ösztöneim szerint, ha teret engedek nekik, ha azokra hallgatok, a magamévá teszem, nem esett volna nehezemre, vágytam rá, akartam, szeretem, de nem lehetett. Egyszer hagytam, hogy az érzelmeim elragadjanak, s azóta se voltam biztos benne, hogy akkor nem-e ebből a hibából kifolyólag halt meg, akit menteni akartam, még egyszer ugyanezt nem vétem. Viszont ismertem magam, bosszú álló természet vagyok, még ha a lassú víz partot mos elven működöm is. Magamnak akartam őt, bárhogy próbáljam is ezt szépíteni, és ehhez mérten tudtam, hogy zabos leszek minden olyan tényezőre és személyre, ami/aki ebbe belekontárkodik. Az pedig a tapasztalatok alapján semmi jóra nem vezet, ha feldühítenek.
Várakozón fészkelődök kissé, ahogy az ölében fekszem szinte már és kíváncsian tekintek fel rá, újra és újra emlékezetembe vésve vonásainak markánsságát, ajkai, vonásai rezdülését. Szavai valami különös éllel csendültek fülemben, önkéntelenül is felültem, immáron én támasztva meg magamat hátam mögött, lábainál és úgy fürkésztem szürkés szemeimmel. Nem szóltam közbe, érdekelt, mit akar az egészből kihozni. Ahogy felém hajol, leheletén érzem a Noit-t, de a közelsége, az ő illata felülírja eme apróságot, miközben igyekszem állni a pillantását. Arra, hogy ő most nyersen fog közölni valamit, önkéntelenül is elvigyorodom halványan, ám ez a mosoly őszinte, döbbent meglepettségbe csap át a továbbiak hallatán. Nem igazán merült fel bennem ilyen eshetőség, ami azt illeti. Le is fagyok, hála annak, hogy Darren így felhívta rá a figyelmet és csak arra eszmélek, hogy ujjai az arcomhoz érnek simítóan. Bocsánatkérő fény csillan szememben, ahogy újfent rá tekintek, kiszélesedő mosollyal. - Sajnálok minden percet, amikor kételkedtem abban, amit akkor mondtál. - Kerültem meg szinte már nyálasan barokkos körmondattal súgva ajkai közé azt, amit nagyon szerettem volna én magam is kimondani neki idővel, de egyelőre az éreztetésében valahogy jobb voltam. Farkasom jóval előbb "mozdult" nálam és dörgölte képét a hímének, annak minden hűvössége ellenére. Egyik támaszkodó tenyerem a tarkójára siklott Darrennek, szinte egyazon pillanatban, hogy az ő ujjai hajamba túrtak. Apró, néma sóhaj szakad le finoman elnyíló ajkaimról, s képtelen voltam - de nem is akartam - elszakítani pillantásomat arcáról, tekintetéről. Csókja belőlem is morgást vált ki, a kellemes, finoman követelőző fajtából. Mohón falták ajkaim az övéit, tőlük el nem szakadva, s immáron mindkét kezemmel tarkójánál, hajába túrva "kapaszkodtam". Mintha ő és a csókja lenne az utolsó szalmaszál... Egyedül a hevesség közepette kialakuló légszomj késztet arra, hogy kissé elhajoljak, de amint ezt megteszem, tekintetem máris újfent az övéit keresik. Már a pillantása is felperzselte a bőröm és nem kételkedek benne, hogy a sajátom is vágyakozással volt tele. Mellkasom fel-le járt, ahogy igyekeztem a legrövidebb idő alatt a legtöbb oxigént a szervezetembe juttatni, de úgy éreztem, hasztalan az egész. Nekem nem levegőre van szükségem, csak erre a hímre itt velem szemben. Vágytam - a szó minden bűnös és bűntelen értelmében. Mágnesként vonzott egész lénye magához, s tudtam, hogy nem lenne helyes, de mégis... nem voltam felvértezve ilyen elemi erők ellen. Valamit mégis tennem kellene, nem bukhatunk már el legelején, mi, én... a fenébe is! Az egyetlen megoldásnak az tűnt, ha beszélek. Mindegy miről és miért, csak... mondjam. - Én... nem igazán voltam még hasonló helyzetben, hogy tudjam, mit és hogyan is viselek el. - Aprót nyelek, tekintetem arcáról mellkasára kalandozik. Dumáljál már, hülye tyúk! - Azt gondolom tudod, mennyire nem bírom a láncokat, de ezzel... azt hiszem menni fog, hogy megbirkózzak. - Szélesedik ki egy pillanatra a mosolyom, de továbbra is kerülöm pillantását. Mellkasam egyre lassabban, nyugodtabb ütemben emelkedik és süllyed. - Amit biztosan tudok, az az, hogy... hozzád tartozom. Akár látszik a seb a nyakamon, akár nem. Már az erdős este óta így érzek, csak... mindegy. - Fejcsóváltam kissé, majd elengedve őt a hajamba túrtam, könnyed mozdulattal söpörve hátra vállaimról, hogy némileg határozottabban tekintsek rá. - Csak azt akarom mondani, hogy akármi is lesz, akármi is történik, ezt nem fogom elfelejteni. De ennek megfelelően formálok ám én is jogokat irányodba! - Húzódik csibészes vigyor képemre hogy apró, múlékony csókot Darren ajkaira. - És most gyere! Jót fog tenni mindkettőnknek egy séta a kikötőben, azt hiszem. - Szusszanok az éhen maradtak sajnálkozó mosolyával, s ha engedik, bizony, megkísérlek feltápászkodni.
Kissé a simító ujjak felé fordítottam az arcom, mialatt az övét figyeltem és nagyon szerettem volna legalább pár percre megfeledkezni arról, hogy ki tudja, megint meddig nem találkozunk, hogy mikor érhetünk egymáshoz nyugodtan, mindenféle óvatoskodás nélkül, veszhetek el a tekintetében... A szavai az én képemre is mosolyt csaltak, szolidat, visszafogottad, keserédeset. Miért most kell mindennek felmerülni? A farksomhoz szökő nőstény sziporkázó energiái nem hatnak idegenül, csak ez minden távolságtartást nélkülöző közeledés, ez az odaadás az, ami új és ismeretlen előttünk. Jó, finom, meleg és puha, olyan, aminél nem esik nehezünkre elcsábulni. A csók heves, hevesebb is talán, mint ami megengedett, ennek ellenére egy pillanatra se éreztem úgy, hogy vissza kéne vennem, helyette csak még inkább magamhoz húztam, mint aki sose akarja elereszteni, és ez azt hiszem, így is volt. Hogyne lett volna? Nem tudom pontosan, hogy mióta éreztem azt, amit, hogy mióta akartam a magaménak tudni, igazán az enyémnek, nem csak egy éjszakára, pár élveteg órára, csak abban voltam biztos, hogy ha holnap reggel egyedül ébredek a lakásomban, az ágyamban, nélküle, a hiánya belém fog tépni. Mikor megszakítjuk a csókot, bár elengedem, de kezem egyből az övére talál, muszáj hozzá érnem, s erre az ujjai, kézfeje cirógatása tökéletesnek tűnik. Milyen kicsi az enyémhez képest... szinte elveszik benne... Pillantásomat egy szívdobbanásnyi időre se szakítottam el az arcától, minden kis rezdülést, vonást, mimikát meg akartam jegyezni, hogy bármikor felidézhessem. Ennyi lesz nekem: emlék, képek sora, érzéseké, olyan dolgoké, amikre nincs szó, amikről nem lehet beszélni, mert azokat csak érezni lehet. Azt a melegséget, ami mellette lassan, óvatosan, szinte félve, de apránként átjárja a mellkasom. A hangja, a dallama, ahogy ajkai a szavakat formálják... kis semmiségek, most mégis sokkal többet jelentenek. Annyira, hogy közelebb akarok lenni, pedig így is minimális közöttünk a távolság, így míg beszél, homlokomat az övének érintem, majd arcomat a halántékához, arcához érintem, belélegzem haja illatát, félig lehunyt szemmel kószálok az arany ragyogásban. - Én se - dünnyögtem, majd nagy levegőt vettem, mikor a láncok megszokásáról beszélt és én is elmosolyodtam. - Yetta... Hozzám tartozik. Megálltam a cirógató, bújó mozdulatokban, rezdülésekben, és kellett pár másodperc, mire felfogtam, amit mondott, azt, hogy ez mit jelent. Elhajoltam, hogy a szemébe nézhessek, miután megigazította a haját. Suta mosolyra húzódott a szám önkéntelenül is, aztán idült vigyor lett belőle. Ő beszélt, de én megnyikkanni se tudtam, az öröm, a boldogság először némított meg. Tudtam, hogy mondani kéne valamit, csak azt nem tudtam, mit, hogyan, miért... tényleg kellett ezt még szóval ragozni? A futó csók, mit a számra hint mintha felébresztene kissé, ahogy az is, hogy lassacskán maga alá szedte a lábait; nos én még ültem, de ez nem akadályozott meg abban, hogy elkapjam a kecmergése közben ujjaim közül kiszabadult kezét. Nem rántottam vissza, csak megfogtam, úgy néztem fel az arcába. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de hang nem jött ki rajta, miután fél percig eredménytelenül próbálkoztam, feladtam és zavartan nevettem. Végül csak felálltam. - Jó ötlet - mondtam a sétára, erre legalább minden gond nélkül tudtam reagálni. Bár tény, hogy jobban örültem volna, ha leteper, vagy az utolsó pillanatban, még az ajtón való kilépés előtt meggondolom magam és én kapom el őt... de ezt még kint is meg lehet tenni! Bár abban biztos voltam, hogy akkor még kevésbé akarnám elengedni és még nehezebb lenne. A kezét nem engedtem el továbbra sem, kellett, ennyire egyszerű. - Úgy érzem magam, mint akinek előre hozták a karácsonyt, de csak mert másnap már világ vége - ingattam a fejem. - Nem akarom, hogy megvirradjon... csak veled lenni valahol, ahol nem számít se falka se semmi. Hiába a hűvös levegő, hiába hatott józanítólag, csak még jobban az arcunkba csapta a valóságot: legjobb esetben is pár óra van már csak. Aztán ki tudja, mi lesz még és mennyi ideig, az élet meg addig röhöghet rajtunk, hogy ilyen szerencsétlenül időzítünk.
A csók részegítő, keserédessége nem tudom, hogy a tényeknek, vagy a bornak köszönhető, de nem is érdekel, csak falom a hím ajkait, mintha az életem függne tőle... Aztán a józan eszem az, ami rátenyerel a fékre teljes súllyal, mintegy jelezve, ha ez tovább halad ebben a versenyautókat megszégyenítően őrült, heves iramban, akkor pontosan függeni fog tőle az életem, meg a fejem is a hotel bejárata felett(, vagy tudom is én, milyen perverziói vannak Castornak a szomszéd alfa nőstényével kapcsolatosan). Ez a gondolat meg több, mint ijesztő és nem De Luca háztáji szokásai miatt, szóval azt hiszem, jobb lenne minél előbb lehűteni a kedélyeket. Erre pedig egyetlen épkézláb megoldásom van: beszélni kezdek, majd a jól bevált módszerhez folyamodva "menekülőre" fogom. Amikor a kezem után kap, meglepetten, kérdőn és kissé elnyíló ajkakkal tekintek rá, várva, hogy megszólaljon. De nem teszi és talán nincs is rá szükség, hiszen ahogy pillantásaink egymás arcán kalandozva lelik meg a másik tekintetét, az minden szónál többet elárul, akárcsak a tekintetek mélységében megbújó, kimondatlan gondolatok, érzések. Végül ő lesz az, aki mindezt megtöri, én pedig apró sóhajjal engedem lejjebb vállaimat, hogy kezét nem engedve el lépdeljek a raktár bejárata felé vele. Kezem már a kilincsen, miközben hallgatom szavait és elkövetem azt a "hibát", hogy habozva oldalt pillantok, fel Rá. Észrevétlen ugrik a szívverésem - és ezzel együtt lélegzetvételeim száma - a duplájára, majd nemes egyszerűséggel a kilincs helyett Darren tarkóját "ragadom meg", hevesen rántva testét magamhoz. Ajkait falom, épp csak vére nem serken mohóságomnak hála. Halk morranás szakad fel két csók közt torkomból, miközben a raktár hűvös falának kényszerítem a hím hátát, s tarkóját markoló tenyerem előbb vállára csúszik le, majd mellkasát, oldalát fedezi fel sokadjára, ismerősként köszöntve testének vonalait. Farkasom energiái olyan vehemens, őszinte módon teperik le, körülölelve minket, mintha valami tapasztalatlan kis kölyök lennék, aki képtelen féken tartani őket. Talán még a fal is beleremeg kissé, hogy aztán ugyan ilyen erőszakos módon lökjem el magamat tőle - ha időközben ölelne, akkor kirángatom a karjai közül magamat - nem egy, hanem legalább három lépésnyi távolságig hátrálva. - Csak... adj pár percet, kérlek... - "hápogtam" némileg megsemmisültem, majd szinte feltéptem az ajtót és kiviharoztam a kihalt kikötőt övező éjszakába. Ha Darren tartotta magát a kérésemhez és csak percek múltával jött utánam, akkor reményeim szerint jóvalta higgadtabban, de kéz a kézben, látszólag semmiségekről fecsegve töltöttük el a virradatig hátralevő kevés kis időt.
Nem szabad, nem kéne, baj hoz, veszélyes most, nagyot... Ó édes jó Tupilek, de akkor miért ilyen jó? Abban a pillanatban, amint a tekintetünk találkozott az ajtónál, éreztem a hirtelen felcsapó vágyat felőle, elevenebben, elemibben, mint eddig bármikor. A farkasom is, én is vad morgással fejeztük ki tetszésünket, minden hezitálás nélkül viszonoztam a csókját. Hagytam, hogy a falnak lökjön, élveztem, ahogy keze bebarangolta a testem, csak azt sajnáltam, hogy még mindig több ruha van köztünk, mint az kéne. Vagyis nem, most kell, hogy legyen köztünk szövet... Francba... A mellkasom feszített, a légzésem zihálóvá vált, forró lehelete az enyémmel keveredett, ahol pedig bőrünk egymáshoz ért, ott szinte lángolt. Szinte belepirultam a szenvedélybe és a vágyba, a gondolat pedig kíméletlen karomként tépett belém: ég tudja, mikor tarthatom a karomban újra. Nem fair, annyira nem fair! A fenekébe markoltam, magamhoz húztam, végigsimítottam a hátán, öleltem, csókoltam, de többet akartam, több kellett, ennyi édes kevés, ő is tudja. Tépje le a ruhám, hagyjuk a fenébe az óvatoskodást, majd lesz valahogy, de az már a holnap baja-gondja, ma az enyém, csak az enyém!
Kitépi magát a karjaim közül. Zihálunk, leforrázottan állok, nem tudok megszólalni - már megint, vagy még mindig inkább. Minden, amit mondanék, ami most elhagyná a szám, kérlelés lenne, követelés, hogy ne menjen, hogy intézzük másképp, de ne legyen elvonó, nem akarom! Nem mentem utána, ha megteszem... akkor tennék mindenre és semmivel se törődnék. Mikor behúzta maga után az ajtót, a falnak vetett háttal lassan lecsúsztam és a földre ültem, felhúztam a térdem, a hajamba túrtam és magam elé meredtem. Olyan szívesen suttogtam volna neki legalább gondolatban, de azzal majdnem ugyanazt értem volna el, mintha kimegyek most rögtön. Neki lehet elég pár perc, hogy helyre szedje magát, nekem nem, megőrülök, ha a közelébe kerülök... Az egyetlen dolgot tettem, amire érzésem szerint még képes voltam és amivel nem növelem a bajt: elővettem a mobilom és felhívtam Alexet. - Szia, kéne egy kis segítség... - elmondtam, hogy hova jöjjön és hogy kiért, meg hogy amilyen gyorsan csak tud, mintha legalábbis égne a ház. - Siess... Letettem és a falnak döntöttem a fejem. Tudtam, hogy Alex gyors lesz, s hogy a pár perc szünet, amit Yetta kért, talán pont annyira nyúlik majd, hogy a Tark ideérjen. Csak akkor mentem ki, amikor hallottam, hogy lefékezett a raktár előtt a kocsival. - Vidd haza, légy szíves - mondtam Alexnek, egyértelműen Yettára értve, akire nem tudtam, nem mertem nézni, mert félő volt, hogy ha meglátom az arckifejezését, vége a dalnak, hazaküldöm Alexet és borítok minden ép észre vallót. Csak az energiáim árulták el, hogy hiába küldöm, szívem szerint sokkal inkább marasztalnám.
Ha elmentek, én még maradtam és legalább nagyjából összerámoltam a raktárat - kitűnő levezető volt, kár, hogy több égő is halálát lelte a művelet közben.
Szieszta van, azaz kiterülök a szoba kellős közepén, és Lau folyamatos motyogása sem zökkent ki ebből a helyzetből, megszoktam, ezt teszi minden áldott nap, még akkor is, amikor az egyetemen csücsülünk. A vicc az, hogy idősebbnek néz ki, mint én, és a tanarak azt hiszik, hogy én új diák vagyok, és valami beadandókat követelnek rajtam, mikor méltóztatok megírni. Mi vagyok én? Mondtam én a főnöknek, hogy ez hülye ötlet, én nem leszek sem kémikus, sem egyéb, és tulajdonképpen nem is érdekel az egész, és tessék. Most figyelnem kell ezeken az előadásokon, és még hülye vizsgára is beosztottak, meg dolgozatokat kell írnom. Kellett ez nekem? Behalok, én ezt nem fogom túlélni, öreg vagyok én már ahhoz, hogy ilyen marhaságokkal foglalkozzak. Most is csak bámulom a plafont a könyvhegyek mellett, azokból egész szép piramist építettem, ennyiben ki is merül nálam az, hogy forgassam őket. Már vigyorgok a helyzetemen, szegény Lau meg azt hiszi, ő mondott valami poénosat, de nem, és ebből az egészből csak a telefonom csörgése zökkent ki, amit lustán felveszek, és beleugatok. -Vau. Aztán el is hallgatok, nem mintha mást is közölni akartam volna, de a túloldal igencsak kétségbeesettnek tűnik. Bólintok, megértettem, aztán rájövök, hogy ezt Darren nem igazán látja, így még ki is nyökögöm a választ. -Megyek. Eddig lustálkodtam, most viszont felpattanok, telefon és kulcs a kézbe, majd megoldom a gyors lejutást, nem szórakozok én ajtóval és lépcsővel, az ablakon át távozom, de azért előtte kinyitom, drága az üveges. Már van jogsim, és van kocsim, ami még nekem is új, de kit érdekel? T betűm nincs, csak nem török össze semmit a nagy sietségben, főleg, hogy csikorgó kerekekkel indulok. Semmiféle táblát nem figyelek, csak az utat, mert hamar oda kell érnem, és én mindent megteszek, ami tőlem telik. Azt hiszem, messziről hallható, hogy megérkeztem, mert olyan satuféket nyomok, ahogyan kell, és pattanok ki az autóból. A főnök arcára pillantok, de amit mond, az valahogyan szöges ellentétben áll azzal, amit érzek felőle, és amolyan "biztos?" pofakifejezéssel bámulok rá. -Oké. Bólintok is, viszem én, a kérdés az, hogy hová? Ha a hotelhez, akkor lehet, nem fognak nekem örülni túlzottan, de Yetta csak mondja az utat. Még az ajtót is kinyitom előtte, és megpróbálom nem reflexből becsukni, és megvárni, míg beszáll teljesen. Ha ez megvan, akkor hazafuvarozom a nőstényt, majd rövid, marha kemény üzenetben közlöm a főnökkel, hogy a csomag leszállítva. Utána nincs más hátra, mint előre, azaz mehetek vissza a könyvek közé, amikből most alagutat fogok kreálni Lau legnagyobb örömére.
Ahogy kilépek az ajtón, a lendület nem visz sokáig. Zihálva torpanok meg pár lépés után, s élvezem, ahogy a hideg levegő képen töröl, ahogy józanítón kap könnyű anyagú kis ruhámba, szőke tincseimbe a kikötő felől érkező hűvös északi szél. A közeledő kocsi zajára figyelek csak fel, mintegy ugrásra kész vadként, hiszen fene tudja, ki jár ilyenkor errefelé... Amikor azonban lefékez előttem egy Alex, akkor a pillantásom aligha lehetne hálátlanabb. Neked is most kellett ide tévedned, te szerencsétlen? Intek neki, s mikor Darren kilép, kissé megfeszülnek izmaim, ahogy oldalt pillantok rá. Nem... pár perc kevés volt ahhoz, hogy lehiggadjak és ne akarjam elevenen "felfalni", minden egyes porcikáját. Talán még Alex jelenléte sem zavart volna ebben, minden esetre megfordul a fejemben, hogy talán baj van odafenn. Ám mielőtt belelovalnám ebbe a gondolatba magam és aggódni kezdenék, Darren megszólal, szavai pedig hideg zuhanyként érnek. Ezt most nem mondja komolyan?! Némán tátogok kettőt, majd fejcsóválva lépek a kocsihoz, s ha kell, átlökdösöm az anyósülésre Alexet, de nekem most kell, hogy valami más kösse le a figyelmemet, mint Darren és a felőle érkező, bennem/rajtam tükröződő energiák. A nem túl körültekintő, de rutinosan sportos vezetős mellé járt egy sor rinya Alexnek arról, hogy mégis milyen dolog ez már, hogy hazavitet, mint valami tizenéves pisist, aki nem találna egyedül haza! - fel sem tűnt, hogy mindeközben pontosan olyan duzzogó kis tizenévesként viselkedtem hazáig, mint ami ellen érveltem...
Kistank tizedik éve van a falkával és ha már a múltkori ivászat olyan... vérpezsdítőre sikeredett - nem bántam igazából, jó volt kiengedni a fáradt gőzt -, akartam adni nem csak neki, de többeknek is buli-bulit. Amolyan Alyeska előszél. Szóltam többeknek is falkából, elsősorban azoknak, akik régebb óta velünk vannak, van kedvük ünnepelni és nem fanyalognak némi alkohol általi lealjasulástól, vagy egyszerűen csak csípik a srácot. Helyszínnek az egyik raktárat néztem, azt lehet a legkönnyebben és hatékonyabban cicomázni, emellett rengeteg lehetőség is rejlik bennük. Főleg a nagy hely miatt, amit nem voltam rest kihasználni. Az egyik sarokban svédasztalok sora nyújtózott, mellette italokkal megpakolt asztalok, Elvis nem spórolt a dolgon. Vigyorogva ráztam a fejem a mennyiség láttán. Még sose volt szerencsém a detoxhoz, de ezen ma este lehet változtatni fogok... ha mások is betársulnak, az lesz csak az igazi, már éreztem az after party szagát! Mindent a közösségi és csapatszellemért ugyebár. Másik sarokba a hangfalak kerültek, nincs buli veserezegtető zene nélkül, akár ropják rá, akár csak "háttérzaj". Egy nagyobb, tornaszőnyegekkel némileg elkerített terület a barátságos bunyók számára volt fenntartva. Ismertem, ha előbb nem is, pár feles elfogyasztása után úgyis megtalál valakit, hogy összemérje kicsit vele az erejét. Nem haragból, vagy péppé verési szándékból, csak amolyan hunteresen barátilag. Szerintem nem lesz hiánya kihívóból, vagy olyanból, aki vevő lesz erre. Amikor mindenki megérkezett, elszaladtam az ünnepeltért "kigyulladt a raktár, segíts oltani" címszó alatt. Nos, ha a felkapcsolt fényeket kigyulladásnak tekintjük, akkor igaza mondtam és oltani kell, csak szomjat, én meg eléggé be voltam sózva ahhoz, hogy a sürgetésem is teljesen valós legyen. Ha akadékoskodott is volna, akkor is bevágtam a kocsiba - Tark-rablás folyamatban!
A kikötőbe érve már sejthette, hogy turpisság van a dologban, mivel a mi hallásunkkal minden gond nélkül ki lehetett venni a raktárak felől érkező dübörgő zene lüktetését. Ettől a ponttól már meg se próbáltam elrejteni a vigyoromat, csak vállon veregettem és tereltem a megfelelő raktárhoz, bár ha nem teszek így, akkor is megtalálja. A többiek energiái bizsergetően omlottak szét az éjszakában. Megérkezve lehalkították kicsit a zenét, én pedig magamhoz ragadtam egy üveg pezsgőt, majd a magasba emeltem jelezve, hogy tósztot készültem mondani. Egyik kezem az üveg nyakán, a másik Lynx vállán. Semmi mással nem voltam hajlandó foglalkozni ezen az estén, csak azzal, hogy a Kistank méltóképp meg legyen ünnepelve és mindenki jól szórakozzon, minden egyebet kizártam. - Tíz évvel ezelőtt kivetted a tomahawkodat a terasz oszlopából. Utána nekem kellett eltüntetni a nyomát - szerettelek. Az elmúlt évek alatt jóban-rosszba, sülve-főve a falkával és a falkáért voltál, nem hátrált meg, amikor forró lett a talaj, követtél a bizonytalanba és vigyáztál a szexi seggemre a múltkor is. Emelem rád üvegem, és kívánom, hogy még sok évtizedes jubileumod legyen közöttünk... és hogy ki ne hűlj a folyóban! Azzal elengedem, kilövöm a dugót az üvegből, s mialatt a kifutó pezsgővel locsolom, fejemmel intek Sheilának, hogy szabad a vásár, lehet jönni elkapni a hiúzfiút. Félreteszem erre az időre a pezsgőt, hogy zavartalanul figyelhessem, ahogy Miss Muszkli tízből tíz pontot érő mutatvány keretei között belehajítsa az előre kivájt, tekintélyes méretű lékbe, a jéghideg vízbe Lynxet. A csobbanás után arcrepesztő mosollyal mentem oda hozzá, valószínűleg nem csak egymagamban, hogy kihúzzam a fagyos vízből, majd megkapta az elcsórt, száraz ruháit, amit váltásnak készítettem be. - Remélem felfrissültél, vár a pia, a kaja meg a bunyó - veregetem hátba jókedvűen, majd a többiek közé lököm, hadd kapja meg mindenkitől, jár neki. Ez az este az övé, az ünneplés és a tószt neki szólt, a többiek miatta vannak itt, én pedig mindettől elégedetten húzok nagyot a pezsgő maradékából, majd vetem bele maga a szórakozásba. Iszok, eszek, riszálom a hátsóm nőstényeket táncoltatok, és amikor már a sokat üveget pusztítom el, bazsalyogva hívom meg a hímet némi pofozkodásra, hogy aztán könnyebb sérülések elszenvedését követően komolytalan szerelmet valljak neki és kikergessem a szorítóból, jóízűen nevetve. Reggelig nincs megállás!
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Iszonyatos izgalommal készültem erre az egészre, már akkor majd kiugrottam a bőrömből, amikor Darren felvázolta ezt az egészet. Mindig is szerettem a meglepetéseket, úgy meg pláne, ha mi okozhatjuk őket másoknak. Főleg olyannak, aki fontos nekem. De ezt ne is ragozzuk túl, ugorjunk a fontos részekhez! Pezsgős üveggel a kezemben toporgok és azon pattogok, vajon mikor érnek már ide. Vajon sokáig kell győzködni? Jobb is, hogy nem tartottam Darrennel, mert én tuti csak tarkón vágtam volna és bedobtam volna a kocsiba aztán uzsgyi. Darren bizonyára nem ennyire drasztikus módszert választott. És lássunk csodát, hőn szeretett Tarkunk hamarosan be is robog, Darren tósztot mond, aminek a végén én magam is eldurrantom a pezsgőmet, hogy beszálljak a pezsgővel való fürdetésbe. Hamarosan úgyis a vízben fog lubickolni, akkor meg nem mindegy? Váltás ruhát is szereztünk neki, úgyhogy az ügy lezárva, érezze magát megtisztelve, gondolom nem minden nap fürösztik pezsgőben. Hatalmas éljenzés, az én részemről legalábbis biztosan, hiszen én nagyon örülök annak, hogy már tíz éve a köreinket boldogítja. Füli érő szájjal néztem, ahogyan Sheila a vízbe hajítja, ismét hangos éljenzésben törtem ki, majd meg is indultam a kivájt lék felé, kezemben egy törölközővel, a ruháit majd valaki más hozza, gondolom én. A pezsgőmet útközben valahol elhagytam, de kit érdekel? Ma, engem egészen biztosan nem. - Gratula, pajti! - vigyorogtam a képébe, amikor kihúztuk és sikerült kicsit közelebb férkőznöm hozzá. Megpaskoltam a vállát, majd átnyújtottam a törölközőt, szerintem nagy hasznát fogja venni. Nem szónokolok neki, pedig szívesen megtenném, átadom a teret másoknak is, hogy aztán amikor befelé orientálódunk, újabb adag piát vegyek magamhoz. Engem ma este egészen biztosan nem kell félteni, ha Darren ki szeretné próbálni, milyen a detox, én szívesen elkísérem, de sejtésem szerint akad majd még olyan, aki velünk tarthat. Tánc, pia, barátok, kell ennél több? Jól érzem magam és remélem ifjú titánunk is így érez, adott pillanatban nem is vagyok rest megkeresni és pár percre magamra vonni a figyelmét. Nem gondoltam, hogy nagyszabású ajándékkal fogom meglepni, azt majd a szülinapján, csupán kis apróság, amit nemes egyszerűséggel a tenyerébe nyomok. Aprócska, fonálból fonott karkötő, mely barnás színben pompázik. - Csakhogy legyen egy kis csöpögősség is az estében. Barátság karkötő! - jegyzem meg vigyorogva, majd kuncogva kortyolok bele a kezemben tartott pohárba. Akármennyire is poénra veszem a figurát, hát no, egy ilyet már régóta akartam neki adni, mert anno nekem is volt ilyen. Egy fontos személytől kaptam, a legjobb barátomtól, így akármennyire is tűnik gyerekes dolognak, csak annyit tudok mondani, hogy.. nem érdekel. A szándék és a mögöttes tartalom a lényeg - Érezd jól magad! - váltok kicsit komolyabbra, habár a mosoly nem tűnik. Egy puszit nyomok az arcára és ha nem tart vissza, akkor bizony tovább is libbenek. Később még megkeresem, hátha ellenem is ringbe száll, amennyiben nem, vagy azt érzem, hogy hagyta magát, úgy kénytelen leszek megkérni Jenny-t, vagy valaki mást, hogy álljon ki velem. Jajj, de nagyon jól érzem magam! Remélem ő is.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Mikor Darren felvetette az ötletet, azonnal rábólintottam, hiszen ki nem maradnék semmilyen buliból, ráadásul pia is van dögivel a North Pole-ban, szóval ki is ürítettem a raktárát. A falka egyik közös használatú kocsiját rámoltam tele, és az egyik falkatag kezébe nyomtam a slusszkulcsot, hogy irány vele a kikötő. Nekem még volt egy kis dolgom, beugrottam egy boltba, mert meg akartam lepni valami igazán hozzá illővel a Kistankot. Én már tavaly töltöttem be a negyvenet a falkában. Van az az idő, ami után az ember már nem is számolja az eltelt éveket, de a kerek tízes azért mégiscsak mérföldkő. Majd az ötvenediket én is megünneplem. A kikötőben a raktárépület mögött parkoltam le, majd vigyorogva besétáltam, hogy megnézzem hol tartanak az előkészületek. Az egyik kölyköt seggbe rúgtam, mert úgy pakolta ki az üvegeket az asztalra, mintha odaböffentett volna. Hiába, nem lehet mindenkinek szépérzéke. Szóval újraterveztem az asztal elrendezését, mégis csak benne van a véremben a vendéglátás. A zenét meg az egyebeket ráhagytam a többiekre, hiszen jó páran itt leszünk. Mire beesteledett készen állt minden a Kistank fogadására. Darren rángatta ki, rá várt az a feladat, hogy így vagy úgy… még ha a csomagtartóba rámolva is, de ideszállítsa. A pajzsomat egy ideje már le volt húzva a bokáim köré, hiszen a sajátjaim között mi a szarnak zárkózzak be, nem!? Amúgy is… Fürészként jobbak az érzékeim, a többieknél is hamarabb meghallottam a kocsi közeledtét. - Jönnek… - Dalolásztam magam elé szórakozottan, majd megpörgettem ujjaim között a pezsgősüveget, hogy a szénsav biztosan ne mondja majd be az unalmast. A többiek lehalkították a zenét, én Darren kezébe nyomtam az üveget, amint beléptek, majd Lynxre vigyorogtam. Ő még nem tudhatta, amit mi. Amikor Sheila betámadta, hangos röhögésben törtem ki… megvártam, hogy a nőstény megtegye amit megkövetelt a haza falka, aztán Darren-hez és a többiekhez csatlakozva kirángattam a jeges vízből, mielőtt még hangyafasznyira zsugorodna össze a farka. A kabátom alól kihúztam a neki szánt hajráfot, amit délelőtt vettem, aztán a vizes hajára toltam, és megpaskoltam az arcát. - Dögös vagy, cicus! – Vigyorogtam rá, majd a kezébe nyomtam egy pohár pezsgőt. A magamét megemeltem felé, aztán felhajtottam, és betámadtam a pult alatt tartogatott karaoke gépet, hogy a drága élvezhesse a „csodálatos” énekhangomat… meg persze ha más is kedvet kapna az énekléshez, akkor nem kell visszafognia magát… Elvégre egy buli nem buli karaoke nélkül…
Igaz, a múltkori O’Connorsos eset után megfordult a fejemben, hogy talán jobb lenne kihagyni, azonban végül mégiscsak meggondoltam magam… Félreértések ide vagy oda, az évforduló az évforduló, amit illik megünnepelni, pláne, ha arról az illetőről van szó, aki utoljára csatlakozott a falkához, mielőtt dobbantottam volna Japánba. A szervezést a „nagyokra” hagytam, tekintve, hogy egyrészt ők jobban ismerték az ünnepeltet, másrészt, mert amilyen konkrét elképzeléseik, terveik voltak az estével kapcsolatban, ki vagyok én, hogy bárminek is ellent mondjak? Ettől függetlenül viszont maximálisan számíthattak rám a készülődés során, legyen szó akár pakolásról, akár bármilyen beszerzésről, rendezgetésről, rohangálásról, lékvágásról… Ha már amúgy is ezt csinálom napi szinten a hotelben, ismeretleneknek, akkor az a legkevesebb, hogy egy ismerősömnek is jövök minimum ennyivel, nem igaz? Amíg Darren elrabolta az ünnepeltet, addig jól behűtöttem a pezsgőket, a meleg alkohol amúgy sem buli, kivéve, ha forralt bor, de ha már locsolkodást terveztünk mára, inkább jeges pezsgő legyen, mintsem az. Csak reménykedtem benne, hogy Darren nem tervez hosszas beszédet mondani, így amikor durran a pezsgő, én is bontom a sajátomat, hogy kissé felrázva beálljak a pezsgővel fürdetők sorába… Tisztára, mint valami Formula 1-es futam, nem? Ahogy Sheila színre lép, már ugrok is, hogy megörökítsem a nagy eseményt, élmény lesz később visszanézni, s az is biztos, hogy Lynx kap belőle egy példányt… vagy lehet, hogy inkább egyből fel is töltöm Youtube-ra, akkor legalább az egész falkának non-stop elérhető lesz! A folyóba dobást – majd kipecázást inkább meghagytam erősebb és lelkesebb falkatársaimnak, azt hiszem, így is túljelentkezés volt a feladatra… helyette inkább felmarkolok pár száraz törölközőt, meg egy aprócska ajándékot, hogy miután az ünnepelt előbújt a lékből, én is felköszönthessem. -Tessék, mielőtt megfagynál. -nyomom a kezébe a türcsiket, majd barátian meg is lapogatom a vállát - Gratulálok a kerek tízeshez! Ezt pedig ha ismét fürödni támadna kedved… Érezd jól magad! –vigyorodok el, majd a kezébe nyomom az apró kis ajándékdobozt is, és átadom a helyet a következő köszöntőnek… Én pedig megyek, kerítek valami italt magamnak, úgy érzem, kelleni fog, hogy „túléljük” az estét.
Amikor meghallottam ennek az eseménynek a lehetőségét, úgy voltam vele, hogy miért ne, elvégre, egyszer élünk, és bár sosem voltam épp partyarc, de ha adódott lehetőség, el tudtam engedni magam. Jöttem hát, amolyan lesz, ami lesz alapon, na azt nem mondom, hogy oly nagy kedvem volt bárkit is ünnepelni, de még mindig jobb, mintha engem akarnának meglepni bármivel is. A készületekben annyi részt voltam hajlandó kivenni, hogy hoztam a piát. A szervezkedés ilyen tekintetben nem ment, ha könyvekről volt szó, bármit, de ha valakinek örömteli meglepetést kellett okozni, hát ahhoz kuka voltam. Meg Sakarin kívül nem is létezett olyan személy, aki miatt bármiféle fárasztó tevékenységre ragadtatnám magam. Na jó, talán Sangilak. A többiekkel vártan a raktáraknál, hogy megérkezzen a jómadár, én részemről jön a hideg zuhany, aztán lesz, ami lesz. Darren szívszorító pofázására majdnem elmorzsolok egy könnycseppet, s mikor végre abbahagyja, jelezve nekem is, már el is indulok Hunter felé egy elnyomott rábasztál kiscica jellegű vigyorral az arcomon. Nem kunszt a vállamra csapni, mint egy gyereket, amúgy is kis csoffadt a szentem, aztán már vágtatok is ki a raktárból a folyó felé. Gondoskodott már valaki a lékről a jégen, kellőképp nagy ahhoz, hogy ne átpasszírozni kelljen rajta, és már a sodrás sem olyan erős, hogy magával vigye, nem lesz ez több, mint egy jó kis mártózás a jéghideg vízben. Pont, mint egy izzasztó szauna után. Ja, biztos pont olyan jól is fog esni. Az, hogy hogyan varázsolják le róla a ruháit, miközben haladok vele a folyó felé, engem már borzasztóan hidegen hagy, s ha ficánkolni óhajt, hát bizonyosan kellemetlenné fog válni a szorításom, mert én el nem engedem, míg a szent cél nem valósult meg, arra bárki mérget vehet. Vélhetőleg a ruhái addigra már lekerültek róla, de ha nem, én már nem várok senkire, amint odaértem a folyóhoz, és tettem pár lépést a jégen, már lendítettem is a hím testét, egyenest bele a lyukba. Csobbant egy egészségeset a jeges vízben, aztán én már mostam kezeimet, no, nem szó szerint, és sétáltam is tova. Az arra alkalmas szentlelkek majd kikaparják, a lényeg, hogy megfulladni nem fog. Részemről nem volt más hátra, mint leinni magam, de piszkosul, ebben holt biztos, hogy nem lesz hiba, és közben talán elviselhetővé is válok a nagy többség szemében. Egy ízben még Hunter vállát is meglapogatom, amolyan muszklisan persze, talán azért a földet nem csókolja meg tőle, de a gratuláció nálam ennyiben ki is merül. Az viszont nem kétséges, hogyha bunyózni kell, én ezer örömmel vetem magam bele a dolgok sűrűjébe, és nálam egyáltalán nem számít, hogy mennyi vér folyik közben, az sem, hogy kié.
Buli van, bár ez abban különbözik a többitől, hogy Kistank jubilál, erre pedig bizony fel kell készülni rendesen. Darrennek azonnal rábólintottam a részvételre, nem volt kérdés, hogy odatolom a képem, és amíg a többiek a kaja-pia részét intézték, addig én a zenét és a táncosokat, ami nem volt egyszerű, hiszen nem éppen a városból valók, de haverok még New Yorkból, és természetesen értik a dörgést, azaz nem emberek. Amiben kellett, abból is kivettem a részemet, a berendezésben és egyebekben, aztán elrohantam a kis csapatért, mielőtt eltévednek, és egészen máshol kötnek ki. Szereztem egy DJ-t, aki jól tolja, és nem okoz csalódást, no meg egy adag táncos lányt, akik megadják a hangulatot. Túlöltözést hanyagoltam, fürdőgatya is van rajtam, mondván sosem lehet tudni, ki köt még ki a vízben, vagy mi lesz a végkimenetel, de rohanok, hogy nehogy lemaradjak a nagy jelenetről, azaz a fürdetésről. Mivel nem egyedül érkezem, fő a munkamegosztás, azaz a srác kezébe nyomom a csomagok 2/3-át, és a maradékot viszem én, egy meleg köntös kíséretében. Vigyorogva futunk be, megvárom, míg Huntert bedobják majd kihalásszák, és miután szabad az út, megveregetem a vállát, ráterítem a köntöst, mint valami palástot -a törölközőket jól kiegészíti-, és átadom a csomagjaimat. -Még vagy 20-szor ennyit köztünk. A csomagokban Hunter talál egy tomahawk-ot, egy doboz szerszámos csokit, és pár adag kávét. Remélem, mindnek hasznát veszi, bár a tomahawkot nem tudtam kihagyni, azt egyszerűen muszáj volt. Amíg megy az öltözés vagy öltöztetés, addig eligazítom a DJ gyereket, bár olyan mindegy, mit játszik, csak valami zörögjön, no meg a lányokat is, hogy ne legyen probléma. Még bunyózni is lehet, én pedig semmi jónak nem vagyok elrontója, vagyis abban is benne vagyok, mert jól esik.
Tetszett az ötlet, hogy lepjük meg egy bulival Lynxet. Bár igaz az évek alatt nem sokszor volt alkalmam vele beszélgetni, de azért annyira sikerült megismernem, hogy tudjam, hogy egy remek falkatárs, aki megérdemli az ünneplést. A meghívásra nagy örömmel mondtam igent és már neki is láttam kitalálni, hogy milyen ajándékkal lepem meg a Tarkunkat. Nem kis utánjárásba került megszervezni az egészet. Még egy jó hosszú utam is volt, hiszen személyesen akartam mindent elintézni. Végül eljött ez a nap is. Most nem igen vettem ki a részem a buli szervezésből, de nem is lennék jó benne, így inkább ráhagytam a profikra a dolgot. A kocsi hangját már jó előre meghallom. A társaság egyre izgatottabban várja az ünnepeltet és ahogy belépnek már kezdődik is. Darren elmondja a beszédét, majd durrannak a pezsgők, végül megkapja a hideg "zuhanyt" is. Én hátul álldogálva nézem végig a műsort. Nem sietek a srác kihalászására vannak elegen hozzá. Így csak türelmesen várom a sorom, hogy én is gratulálhassak neki. Mikor már szinte mindenki elmondta, amit szeretett volna én is odalépek hozzá egy kedves mosollyal arcomon és már nyújtom is felé az ajándékokat. Egy hosszúkás, könnyű dobozt és egy nehezebb, csomagot. -Először is hadd gratuláljak ehhez a szép számhoz. Én mikor csatlakoztam ehhez a falkához először bevallom kicsit féltem. Idegennek éreztem magam, nem találtam a helyem, de ma már a családomat képezi minden egyes tagja. Bár igaz a tíz év a mi életünknek csak egy kis töredéke, de ez a tíz év mégis jelentőségteljes volt, hiszen egy kiváló családtagot, tarkot kaptunk. De nem is szaporítom tovább a szót... Kívánom, hogy még rengetek gyönyörű tíz évet élj meg ezzel a remek családdal!-De még mielőtt elengedném azért pár mondatot szolok az ajándékokról is. -Hosszú utat kellett értük megtennem, de megérte. Egy idős mohawk indián készítette el neked ezt az íjat hagyományos, ősi módon, ahogy azt még az édesapja tanította neki. A vesszők különlegesebbek. A hegyek ezüsttel vannak bevonva!-Bár nem biztos, hogy használni fogja, de remélem örömöt szerzek neki. Ha a másik csomagot is kibontja, akkor ahhoz is hozzáfűzök egy mondatot. -Ezt is szintén ott készítették el, kézzel faragták és festették meg...-Többet nem is mondok csak figyelem a reakcióját, majd hagyom hadd élvezze a bulit, amit neki szerveztek.
//Az íj természetesen nem ilyen ütött kopott, csak nem volt jobb kép. Szal képzelj oda egy új íjat //
Kezdőlap
//
