- Hé, Lynx! Orvul jelentem meg a fiatalabb hím közelében, miután megvolt a rögtönzött fürdetés a tóban. Úgy bizony, én se maradtam el. A legutóbbi összejövetel egy kicsit finoman szólva balul sült el, de az akkor volt, most meg most van, tehát végül tiszteletemet tettem... s őszintén szólva ez a fürdessük meg Lynx-et című történet meg is ihletett engem. A jég kivágásában segédkeztem még a hepaj előtt, szóval ebben volt részem. Igaz, nem volt egyszerű kivágni, majd kiemelni a méteres jégdarabot, de a cél érdekében megérte vele vesződni. A magam részéről jót röhögtem rajta, amikor Lynx szárnyakat növeszt és csobban, blugy-blugy. Na, ezzel túl is estünk az est főpróbáján, jöhettek a köszöntések. Direkt maradtam az utolsók között. Akárhogy nézem, én csak másfél éve voltam falkatag, voltak itt mások, akik régebb óta ismerték. Szóval én csak álldogáltam egy darabig, de cseppet sem tétlenül, hiszen energiáimmal orvul, szépen lassan körbefogtam a hím tudatát. Aztán eljött az idő, hogy megindultam felé, arcomon pimasz vigyorral. Szépen lassan érkeztem meg mögé, majd szólítottam meg. S amikor megfordul, én bizony ott álltam még mindig mögötte... hogy szembesülhessen vele, amint egy tűzoltó fecskendővel egyenesen rá célzok. - Meglepetés! Azzal mielőtt még ellenkezhetne lövöm telibe egy kiadós adag, jéghideg vízzel... csak most ugye nincs meg az a luxus, hogy le lett volna vetkőztetve az esemény előtt, így hát úgy ahogy volt, kapta az áldást. S mivel ezt tűzoltó fecskendő, szépen el is repítette a fél helyiségen keresztül. Az egész manőver mindössze úgy fél percig tartott, mígnem feloldottam a képességemet rajta. Szóval lényegében még mindig ott álldogált a többiek mellett, ugyanolyan szárazon, mint eddig, én meg viszonylag ártatlan arcot vágva. Már amennyire képes voltam rá. Mindenesetre egy lapos dobozt emelek fel, melyet magam meddig tartottam eddig, majd adom oda az ünnepeltnek. - Aztán a következő tízest is tessék megélni. Ezt követően megint a háttérbe húzódtam és elvegyültem a tömegben. Na vajon fog-e még repülni ma más is a folyóba?
Doboz tartalma:
A dobozkában egy nyakbavaló ezüstlánc lapult, mely pontosan tíz, nagyobb láncból lett kialakítva.
Azt azért nem állítanám, hogy Darrennel együtt találtam ki a buli ötletét, mert ez nem lenne igaz. Azt viszont már nyugodt szívvel jelenthettem ki, hogy elég nagy részt vállaltam a szervezésben. Kedveltem Lynxet, már majdnem az első pillanattól kezdve. Amúgy sem vagyok olyan vérmes nőszemély, hogy nehéz lenne kijönni velem, így ez nem is volt meglepő, ahogyan az sem, hogy azóta is tartottuk a jó kapcsolatot. Nem is volt hát kérdés, hogy szerettem volna segítő kezet nyújtani, és egy kicsit levenni a bátyám válláról. Volt, aki intézte a piát, Ryan a zenével kapcsolatban intézkedett, én meg úgy mindenből kivettem a részemet egy kicsit. Segítettem díszíteni, a kajáról is gondoskodtam, úgyhogy igazán elégedett voltam magammal addigra, amikorra eljött a várva várt nap. A délelőttöt is még az utolsó simításokkal töltöttem, ami nem volt más, mint a tortasütés. Payne szívesen jött át, hogy segítsen, úgyhogy végül egy külön kis előbulit sikerült rittyentenünk magunknak, csak úgy csajosan, de legalább szívünk-lelkünk benne volt a süteményben. A fiúk már úton voltak ide, én pedig kellemes beszélgetésbe elegyedtem hol egyik, hol másik falkatársammal, már most kortyolgatva némi alkoholos italt. Pontosan tudtam a tervet, a menetrendet, ami azt követően fog érvénybe lépni, hogy befutnak. Igazából nem is figyeltem az órát, már csak a közeledő kocsi hangját hallottam, még a harsogó zene ellenére is, valamint az ismerős energiák közeledését. Ajkaim abban a pillanatban húzódtak széles mosolyra, és amint beléptek, én már ki is törtem a hangos éljenzésben, valószínűleg csak úgy, ahogyan a többiek is. Darren beszédét eszem ágában sem volt félbeszakítani, pedig szívem szerint valamit bekiabáltam volna, csak úgy a hecc kedvéért, hátha kizökken egy kicsit. Kár, hogy nem olyan típus, de hát teljesen elnézhető lett volna részemről, mivel a ma este a bulizásról szólt, nem pedig a komoly beszédekről. Egyébként, ahogy elnéztem, mindenki készült valami apró kis kedvességgel, én azonban semmi tárgyi dolgot nem hoztam. Annál valami sokkal maradandóbbat találtam ki, amit egyelőre nem tudtam a kezébe nyomni, csak majd idővel élvezheti a meglepetésemet ténylegesen is. Ugyan némiképp pocsékolásnak éreztem, ennek ellenére mégis hagytam, hogy a pezsgő kifusson, és nyakon öntse máris mindenki kedvenc tarkját. Úgyis le fogja mosni róla a víz, szóval annyira nem panaszkodhat a szag, vagy a nedvesség miatt. Szerencsétlen még úgysem tudta meg legalább egy percig, hogy miféle hidegzuhanyban is lesz része Sheila által. Azért határozottan nem lettem volna a hím helyében, valahogy nem vágytam sem a folyó jeges vizére, sem az Amarok nőstény szorítására, és lendülettel teli hajítására. Ennek ellenére rajta jóízűen nevettem, mert miért is ne tettem volna? - Gyere, nagyfiú! – még akkor is nevettem, amikor segítettem a bátyámnak kihúzni őt a vízből. Nálam nem volt sem törülköző, sem más, amit a kezébe nyomhattam volna segítő szándékkal, így csak a kezem volt az, amit felajánlhattam, azt is addig, amíg ki nem emeltük az általunk vágott lékből. Türelmesen megvártam, amíg kapott néhány törülközőt, és csak ezt követően fontam köré a fél karomat, így ölelve őt át. - Csakis gratulálni tudok ahhoz, hogy kibírtad ezzel a borzasztó társasággal ezt a tíz évet! – vigyorogtam szélesen, mellékelve egy kacsintást is. – Örülök, hogy köztünk vagy! Őszintén! – mosolyogtam immár szelídebben, majd nyomtam egy puszit az arcára. – Érezd jól magad, jövő héten pedig tegyél szabaddá egy délutánt, mert időpontod van velem a tetováló szalonba. A tíz éves jubileumot valahogy meg kell örökíteni, remélem felkészültél rá! – azzal még megpaskoltam utoljára a karját, hogy végül elhátráljak, másnak is helyet adva. – Még jössz egy tánccal, meg egy koccintással! – kiáltottam még hátra a vállam felett, bár valószínűleg a zsivajtól és a tolakodástól már úgysem jutottak el hozzá a szavak. Sebaj, az este folyamán még úgyis szándékomban állt elkapni őt, ám addig végre egy kicsit kiengedhettem én is a gőzt. Most először fordult elő, hogy normálisan terveztem inni a Vegasban történtek után, mert itt nem kellett aggódnom a következmények miatt. Itthon vagyok, és ez piszkosul jó érzés, akárcsak ennek a sok tökkelütöttnek a közelsége!
// Bocsiiii, hogy így elhúzódott, de a reagot szeretettel küldöm!! *-* <3333 //
Már akkor majdnem dobtam egy hátast, amikor Darren elmesélte, mire készül, mert szerintem ez baromi jó dolog, ráadásul kedvelem Huntert és meg is érdemli az ünneplést. De amikor közölte, hogy jöjjek én is.. hát akkor még a szám is tátva maradt. Aztán jött az izgatott ugrabugrálás, majd megint a nyakába ugrottam. Már másodjára. Pedig az elsőnél megmondtam neki, hogy nem igazán kellene ebből rendszert csinálni és a továbbiakban is ezen leszek, de ami jön, az jön és olykor van, hogy nem bírok ellenállni. Mert egyszerűen muszáj volt. Olyan izgatott voltam, hogy az elmondhatatlan! Főleg, amikor Jenny felvetette az ötletet, hogy süthetnénk neki tortát, én ezer örömmel mondtam igent rá. Aztán persze a művelet közben még inkább ráfüggtem erre az egész dologra, komolyan, le se lehetett lőni, remélem azért Jenny-nek nem lett elege belőlem, azt nem viselném túl jól. Lelkesen telt hát az előkészület és a nagy nap délelőttje és habár nem vagyok cukrász, azért egész pofásra sikeredett az a torta. Aztán mikor eljött az idő, dobozba vele és irány a rakpart. A sok kaja mellé tettem le a remekművet, félve attól, hogy a fürdetés előtt/alatt/után bármi baja eshet. Így biztonságosabb. Meg hát voltam olyan kis kedves leányzó, hogy indulás előtt még felkaptam a fényképezőgépem. Elvégre az ilyen nagyszerű pillanatokat később is öröm visszanézni, nem igaz? Tehát én lesben álltam, mindenkiről készült kép, bár főként az ünnepeltre koncentráltam és úgy érzem, sikerült nem egy csodás pillanatot lekapnom. Én mindenesetre jól szórakoztam. A lékhez nem merészkedtem közelebb, mert amilyen kis ügyetlen vagyok bizonyos esetekben, tuti sikerült volna beleesnem, vagy belelöknöm valakit, ami nem lett volna túl szerencsés. Másrészt meg.. én vagyok itten a legkisebb ugrifüles, már az is hatalmas megtiszteltetés, hogy itt lehetek, nem fogok én mindenhova odafurakodni. Persze a fényképek miatt azért próbáltam úgy helyezkedni, hogy a legtöbb látszódjon, de annyira azért nem erőltettem a dolgot. Beljebb vonult a társaság, mentem én utánuk, egyedül csak Ryan jelenléte zavart egy pöppet, de nem engem ünneplünk, nem az én kívánságaim számítanak, így próbáltam inkább Jenny, vagy esetleg Phil társaságában maradni. Nagyjából akkor kerestem meg Huntert, amikor már mindenki odaadta a kis meglepetését, egyrészt azért, mert legkisebbként valamiért azt éreztem, így a helyes, másrészt meg mivel én nem készültem semmi egetverő dologgal. - Mosolyogj! - álltam be mellé, hogy csodálatos selfiet lőjek magunkról - Nagyon-nagyon gratula, Hunter! - vigyorogtam rá fülig érő vigyorral - Nem készültem semmi különlegessel, a képet majd megkapod és ha gondolod, akkor meghívlak majd valamikor egy kávéra - vigyorogtam továbbra is, majd nyomtam egy puszit az arcára és ha nem tartóztatott, akkor lőttem még pár képet, majd úgy döntöttem, ideje elkezdeni bulizni. A memóriakártyát a biztonság kedvéért zsebre vágtam, biztos, ami biztos alapon, a gépet pedig bedobtam valakinek a kocsijába, aztán az italos asztal felé vettem az utam. Persze nem ittam magam részegre, az mégis hogy nézne ki, de jóval többet beszéltem az átlagosnál, ami.. ami nem lehetett kevés, ha az átlagos mennyiséget tekintjük.. Valamikor még tuti odakeveredtem Hunter mellé, hogy megkérdezzem, hogy ízlik a torta és amit nála nem mertem bejátszani, azt Phil-nél kipróbáltam; vajon hogyan áll egy férfinak a habból készült bajusz?
- Te most viccelsz, ugye? Teszem fel a kérdést nyúzottan, amikor Darren megtalál ezzel az égő raktár témával. Utoljára az Orfeum alá gyújtottak be, poénból még azt is felvetettem, hogy esetleg jött-e egy új falka, amiről nem tudunk, esetleg az Atanerk érezte úgy, hogy itt van az ideje annak, hogy kiegyenlítse a régi számlát. Minden esetre a nógatására azért csak összekapom magam nagy hirtelen, mert ha ez tényleg komoly, akkor illene baromi gyorsan odaérni, és menteni mindent, ami még esetleg menthető. - Már csak azért fohászkodok, hogy üzemi baleset legyen, mert nem szívesen rohangálnék kamasz kölykök után... Minden esetre gondolom nem azt várod, hogy én oltsam el a tüzet, vannak tűzoltóink. Majd szagot fogok, megnézem a nyomokat, ha vannak, aztán majd jó lesz. Nem izgatom magam különösebben, tekintettel arra, hogy az üres építményeket nem sajnálom. Egyébként is borzasztó kiábrándító az a sok vas meg korhadófélben lévő fa a folyóparton. Ha nem hal bele senki, legalább szívességet teszünk Éganyának azzal, hogy legalább egy raktárat lebontunk onnan a francba.
Eleinte persze úgy gondolom, hogy azért vigyorog, mert tetszik neki a "lelkesedés", amivel az égő raktár hírét fogadom és kommentálom. Aztán persze jó Tarkhoz méltóan már javában radarozom a környéket, amikor ismerős energiák borzolják a lelkem feszített víztükrét, finoman pulzáló basszus rezegteti meg a víztükröt, lassanként pedig ételek és italok jóízű keveréke áll össze a számban szagból feltételezett ízzé. - Darren... - szólok hozzá még a kocsiban, ámbár a szívem valami különös oknál fogva hevesebben dobog, önkéntelen és elég bugyuta mosolyra késztetve az arcomat, de bocsássa meg nekem a világ: ami megfordul a fejemben, az még a Hiúz szemén át is túlságosan önző gondolatnak tűnik - Tudod mennyire utálom, ha valaki hazudik nekem. Jegyzem meg, mert másra hirtelen nem futja, de a hangomban csak jtékos a szigor, bocsánatot nyert általa minden bűn, és még mindig nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy elfogadjam a tényt: ez az én meglepetésem. Ám ahogy belépek, belépünk, és a szemem elé tárul a falka számomra legfontosabb tagjainak gyűrűje, hirtelenjében olyan apró fekete-fehér pontok kezdenek el cikázni a szemem előtt, mint amikor túl erős fénybe bámul valaki. - Basszus... Dünnyögöm az arcom elé kapott kezeim közé, és szépen lassan fel-felbukik belőlem valami eltorzult nevetéshullám. Roppant nagy zavarban vagyok, ez nem kérdés, de hogy rejtegessem bárki elől is... Arra tökéletesen alkalmatlan vagyok.
Part I.
- Én mondtam, hogy kifizetem!!! Rivallok rá rákvörös fejjel Darrenre, amikor kiemeli, hogy neki kellett helyrehoznia azt a nyavadt tartóoszlopot. Tíz év. Tíz egész év velük, és ahogy lopva végignézek rajtuk, önkéntelenül is a Teremtőanyámra gondolok és arra, hogy mit mondott nekem akkor, amikor levágta a hajamat és kitagadott a Kanien'kehá:ka köreiből. "Szabadok vagyunk. Van választásunk. Te eddig a hűséget választottad, tegnap este pedig az ismeretlent. Hát most azt mondom, járd végig az ösvényt, ha már elindultál." Ez az ismeretlen újra hűségbe harcolt, és ha akadt pillanat az elmúlt évszázadban, amikor úgy éreztem, hogy igaza volt... Akkor ez a pillanat egészen biztosan felülírja. Célt értem, elértem azt, amit akkor még csak tapasztalatlan suhancként, két világ között ingázva csupán próbálgattam. Újra tartozom valahova és ezt nem csak én gondolom így. - Milyen fo... Tenném fel a kérdést, de egyrészt ezt a pezsgőfürdő és a közösségi ujjongás, másrészt a határozottan közeledő Amarok nem igazán teszi lehetővé. - Héééééé, vááávááárjál, várjááál!!! Kapálóznék én, ellenkeznék én, de esélyem sincs Sheila erejével szemben: olyan vagyok, mint a rossz gyerek, már éppen csak az hiányzik, hogy menet közben elverje a fenekemet. Mindenki nevet és ujjong, a nevetésbe én is betársulnék, ha nem paráznék attól, ami következik. Azt remélhetőleg sikerül elérnem, hogy legalább a mobilomat kifetrengjem a zsebemből, odahajítva valakinek, aki elég közel van a mancsomhoz. - DEUTÁLLAK!!!!!! Kiabálok repülés közben, utána már nehezen, mert még a szar is belémfagy hirtelen, ahogy a lékbe süllyedek, kapálózok és válogatott szitkokkal el nem küldök minden jelenlévőt zabot hegyezni. Prüszkölve fújom ki az arcomból a vizet, a vizes hajat és még a büszkségem sem számít: az első adandó kézbe blekapaszkodva, fuldokolva és reszketve fekszem le a jégre. Kedvelem a kék színt, de ha lehet, ma azért nem szívesen fagynék ilyenné, de nem is tűnik úgy, hogy a többiekek ez lenne a céljuk. Pillanatokkal később egy hajráf landol a fejemen, nem sokat látok belőle, csak azt tudom, hogy marhára nyomja a halántékomat. Majd bent megnézem azt hiszem. - Ööö... Nyaú? - reagálok remegő hangon, belekacagva Elvis arcába, de aztán a nagy tömegben meglátok valamit, ami sokkal értékesebbnek tűnik az ajándéknál... Érkezik a törülköző, a száraz ruha... - Jaj Phil! - ölelem meg nevetve, és mivel a kezemet már lefoglalja az általa szorongatott ruhakupac, így a számba fogom a gumikacsát, aztán nekilendülök, fejvesztett, feszültséglevezető üvöltéssel rohanok vissza a raktárba, és közben olyan felszabadultan röhögök, mintha most születtem volna erre a világra: gondtalanul.
Part II.
- Cseszd meg Elviiiiiiiis! Kiabálom el magam, ahogy az öltözés közben már a kezembe fogom a hajpántot, aztán póló nélkül, vizes gatyában rohamozom meg a koros hímet és (vigyázva a derekára) egész egyszerűen rávetem magam, és ha csak nem dob le magáról, akkor a csípője köré szorított lábakkal borzolom össze a haját, mert igazán megérdemli, másrészt legyen ő is dögösen nedves övtájékon, harmadrészt meg azt se tudom már, mit csináljak hirtelen, hogy levezessem ezt a rengeteg pozitív feszültséget, amitől liftezik a gyomrom. - Dögös mi? Adok én neked olyan dögöset.... Végezetül csak leszállok róla, és már csak azért is végignyalom az orcáját, aztán jó messzire szaladok, hogy nadrágot is cseréljek és felöltözzek végre. Bár nagyon kellemes lenne pucéran rohangálni, ott azért még nem tartunk. Ugye? Közben pedig ki-kiveszem a kezekből a piákat, vagy épp csak a számat tartom, hogy valaki öntsön bele valamit: mindegy mit. Na jó: majdnem mindegy, mit. Még visszasasszézom Philhez egy ölelésre, és legyen neki bármennyire kényelmetlen, egész egyszerűen felkapom és megpörgetem a levegőben, kifejezve ezzel a szeretetemet és a köszönetemet. Hülye kacsa. Ez a világ legértékesebb kacsája, ez már biztos. A kacsa valahogy a kezemben marad, amikor Jo megtalál. Pörgök-forgok, mint a grillcsirke, de olyan sokan vannak! Úgy érzem, hogy nem vagyok képes mindenkit érdemei szerint köszönteni, és ettől egy kicsit szarul érzem magam, de igyekszem helytállni, ahogy csak lehet.
Part III.
- Jaj Jo... Meghatódom. Egyszerűen nem tudok jobb szót találni rá, bár a helyemben más biztos keserűséget érezne inkább. Friend-zoned, ez most már hivatalos. Mégis úgy ölelem magamhoz a lányt, mintha soha többé nem látnám már, pedig ez nincs így. - Ez nagyon sokat jelent nekem... Kérlek, tedd fel! És már nyújtom is a kezemet, hogy ő maga tehesse oda a barátságkarkötőt, ahova illik. - Jó szorosra kösd! Adom ki a "parancsot", mivel levenni nem terveztem, de azt sem szeretném, hogy az este folyamán bármibe is beleakadjon. Majd kitalálok rá valami megoldást, hogy miképp tudnám úgy hordani, hogy ne veszítsem el, de muszáj leszek. - Hol a telóm? DARREN!!!! Keresem, kutatom, remélve, hogy nála van, vagy hogy legalább ő, mint főkolompos, tudni fogja, hogy merre találom. A zene szól, a percek telnek - bár lehet, hogy lassan már órák, de az extázis és az ital meghozzák a hatásukat. Ajándékhegyek, csak egyre harsányabb köszönömöket kurjantok bele a zene lüktetésébe, mindent megnézek majd szép lassan, de egyelőre csak nagyon szeretnék berúgni. Már nem tudom, hogy pontosan hogyan és mikor sikerül úgy tekeregnem, hogy a nagy poénkodás közepette telibeprüszkölöm Jo arcát egy kortyni pezsgővel, de szeretetem jeléül rögvest le is tarolom (azt hiszem, hogy megfogtam a fenekét...) és a pólóm aljával állok neki sűrű bocsik közepette törölgetni az arcát.
MEMENTÓK avagy az illuminált illumináti akciócsoport: képek és pillanatok, amiket talán mindannyian meg fogunk bánni
Part IV.
- Te azt tudtad, hogy Philnek tetszel? Vigyázzál......... Mármint, érted, jógyerek az, nem azt mondom, csak hát mégis. Dünnyögöm bele Payne fülébe, miutánsikerült egy egész használható képet lőni - amire még így is az áldásomat adom, hogy lassan kettőig se látok. Olyan kurrrva jól nézünk ki, már engedtessék meg bocsájtani a vélemény nyilvánítást, de szabadság van, meg szólás is, úgyhogy a dünnyögés után belenevetek a fülébe és adok rá egy puszit. - Nekem is lett őrzőbarátnőm, képzeld... Kiaz. Várjál, Norina! Nem, várjál, az az Atanerk lánya... Ssshhh!!! Ne mondd meg. - tapasztom a kezem a szájára hirtelen, aztán vérkomoly fejjel kutatom a "hangot" a fejemben, ami még van ugyan, de minek, ugyebár. - Naomi! Az! Ugye? Háh! Majd monddmeg neki, hogy Hunter puszilja. Na megyek... Nem jössz enni? Várjál... - torpanok meg hirtelen - Inkább ne mondd meg. Csak itt összekavarna mindent a pusziküldzgetésem. Azt meg nem akarja senki, ugye?
Part V.
Valahogy sikerült eljutnom a kajáspulthoz, ahol újfent belebotlottam Darrenbe és Elvisbe. A nevüket kiabálva esek rá a vállukra, és bőszen érdeklődöm arról, hogy mit lehet esetleg választani. Mit ajánl a konyhafőnök, ugyebár. Elképzeltem Elvist kuktasapkában, és röhögnöm kell. Jut eszembe, hol a hajpántom? Basszus, ugye nem hagytam máris el? - Te amúgy azért vagy Elvis, mer' Preszli? - érdelődöm a hívmtől, miközben valami sütivel próbálom megerőszakolni a torkomat - Mmmm... MMMM!!! Ef favami kúúa óóó! Nefe! - adok egy darabot Darren kezébe, aki nem rest azonnali hatállyal megkóstoltatni Elvisszel is. Egy laza mozdulattal tömjük egymást (kajával!), sikeresen összekenem, lezabálom a tiszta ruhámat is, de szerintem ez nem tűnik fel senkinek sem. Nekem mondjuk igen, de azért még elkiáltom magam, hogy - Kajacsataaa!!! És miután diszkréten kiugráltam magam, rájöttem, hogy nem jó ez a mocskosság. Inkább levetkőzöm, és irány a "ring", csapjanak össze az izzadt testek, és ha máshogy nem is, de így valamelyest megpróbálom Sheilának visszaadni a kölcsönt, amiért bevágott a lékbe. Persze nem nagyon megy a dolog, én mégis olyan jól szórakozom közben, hogy még a vérző orrom sem tud zavarni, amikor végül hullafáradtan lemászom a szőnyegről valami tisztálkodóeszköz után kutatva. Találtam egy dézsát.
Part VI.
- Ezt neked Ice Bucket Challange!!!! Úgy visítok, mint egy vágóhídra szánt süldőmalac, mert képes voltam a lékből meríteni még vizet a dézsába és lefürödni megint. Darren persze lesben állt, és várta, hogy mikor fagy le végképp az agyam ahhoz, hogy szárazra törölhessen. De most legalább levetőztem előtte, mert azt persze elfelejtettem megérdeklődni, hogy esetleg hozott-e nekem bármiféle váltás-váltásruhát, ha már annyira otthon érezte magát a cuccaim között. De legalább jól választott, ehhez kétség sem fér. Rendben, ami sok, az sok. - Vodkát! Könyörgöm,valaki hozzon vodkát! És még a dézsában kiittam az üveg felét, reménykedve abban, hogy ez majd felmelegít. Darren szerint nem bírom ki nyolc percig a dézsában, szerintem meg csak látens-impotens leszek, bár azt olvastam, hogy a hímivarsejtket a meleg károsítja, nem a hideg. Bár az nem is impotens. Az meddő. Baaahhh! Nem tök mindegy? Mikor sikerül kikecmeregnem (mert ugye minden hülyeségnek van határa), igyekszem gyorsan törülközni, mert hát... Hideg van. De azért még pucéran lehajtom a maradék vodát, a végén még Sheila megint elver, amiért pocsékolok. De alig örülhetek a szárazság tényének, mert Nicholas megtalált... És neki szemmel láthatóan nagyobb kukaca van, mint jelen állapotában nekem (de mentségemre legyen mondva, hogy az enyém lefagyott).
Part VII.
Az a tűzoltócső úgy rám hozza a frászt, hogy képes vagyok segítségért üvölteni. Persze az most nem érdekel senkit, hogy elvileg nekem kéne segítenem, mert Tark vagyok, de úgy lő gyomron a csövével Nicholas, hogy átvágódom az egész raktáron, és minden lehetséges asztalt borítok magammal. Ebből persze annyi látszik kifelé, hogy üvöltök és kapálózok egy helyben állva, aztán még szédülök is a fájdalomtól - bár ez legalább valódi, mivel be vagyok baszva. Hukk. Alélt, bárgyú nevetéssel boxolom vállon a hímet, amikor lehull a lepel és felszabadulhatok az illúziója alól. Örülök, hogy nem lett ő is tűzoltó, mert nem szívesen öltöztem volna át még egyszer. A macskk köztudottan utálják a vizet. - Júúúj! - pillantok csillagszemű juhászként a nekem szánt ékszerre - Júúúúúj! - már el is nevetem magam - Tedd fel! Na, gyerünk, tedd fel, ne legyél rinya, tedd fel! - pattogok előtte és még meg is fordulok arra várva, hogy felhúzza a ruhám cipzárját... Vagyis, hogy rám csatolja a nyakláncot. - Ez annyira swag. Vagy mi. Háhá! Mehetnék vele valami reppsztárnak az EmTíVíre. Kösz, tesó! Cserébe gumicukor? - meg se várom a válaszát, az eddig a farzsebemben körbecipelt hosszúkás gumicukrot a szájába teszem, meg a sajátomba, és ha már Phil épp erre jár, hát az övébe is. - Jaaaaj, fiúk. Remélem, már nincs harag a múltkori miatt... Ja! Várjatok, lőjünk képet! - és lőttem képet - És bocs Phil, de mondtam Payne-nek, hogy tetszik neked. Szóval... A következő buli lehet esküvő? Léééégyszi, Shane-ék lagzija is olyan vicces volt! Te cigizel, ugye? Adj már egyet... - lejmolom le Nicholast, és beteszem a gumicukor mellé a számba a cigarettát, és ha kapok gyújtót, úgy rágyújtok: a gumicukorra. És még szívom is, és nem értem, miért fekete a füst és miért nem érzek belőle semmit. - Ez egy szar. Mit szívsz te, hegyi levegőt, mi? - röhögök úgy, hogy közben a lángoló gumicukor még mindig búzakalászként lóg ki a fogaim közül - Ó, bazmeg! Megpörkölődött a szemöldököm.
Part VIII.
Bízom abban, hogy Jenny még félig égett szemöldökkel sem fog elhajtani maga mellől, ám azt meg kell hagyni, hogy én még így is ellenállhatatlan vagyok. Most már szó szerint édes is, mert a cipőm talpa és a pólóm égett és folyós gumicukortól ragacsos, de ez már senkit sem kell, hogy érdekeljen. Hátulról kapom el a nőstényt, jobban mondva inkább ráesek, ráborulok a vállára, hogy aztán egy andalgó ölelésbe keverekdhessek vele, mert szeretem a bőrét. Na nem olyan perverz módon, csak finomaz illata és Ezüst Lány, szóval természetellenesen-természetes vonzalom húz hozzá mágnesként. Meg valami gravitáció is, vagy mi a franc, mert már kicsit jól vagyok. - Aszontad, jövök neked egy tánccal... - jegyzem meg, visszautalva a korábbi megszólalására. Remélem, hogy jól emlékszem és tényleg ő mondta, mert már semmiben sem lehetek biztos ma este - És, miúság a legkisebb unokaöcsémmel? Jól bánik veled ugye? - szigorúrészeg tekintet - Megverem, ha nem. Tudod Jenny, egy nőt mindig tisztázni kell.... Tisztelni, na. És főleg egy Ezüstlányt, szóval ha jómordor... modor kell neki, akkor küldd csak a cicához. Payne-neki is megmondtan, mert ez van elbaszva a világban. A nevelés. Nade, ne depizzél már! - szólok rá, mintha eddig ő lett volna olyan ünneprontó - Szeretlek... Nyünnyögöm bele a nyakába, aztán mintha mi sem történt volna, az új, ritmusos dal ütemét felvéve ragadom meg a kezét, és viszem táncba Jennifert. Még magamon is meglepődöm, hogy milyen jó vagyok így seggrészegen.
Part IX.
- Csak egyet! Egyeeeeet! Lééégyszi Victor, csak egyet, könyörgöm, a következő tíz évben nem kérek semmit, ha ezt most megengeded, és ígérem, hogy nem kérdezek többet Annakpokról sem, na! Nézd! Eden is itt van, látod milyen szép? Mármint... - képzavar, restart - Nem úgy szép, hogy SZÉP, hanem... Áááá, ne mondjátok el Mr. Saaristónak, könyörgöm, még élni szeretnék! - térdelek is, ha kell, ám inkább bevetődöm Victor karjaiba. Végül is ez az este rólam szól, akkor meg viselje el! Fú, de egy bunkó vagyok... Payne viszont marha ügyes és gyors, mert királyul sikerül megörökítse a pillanatképet, én pedig addig csókolom össze-vissza Victor kopaszodó buksiját, amíg szó szerint le nem vakar magáról. - Van közös képem Victorral! Van közös képem Victorral!!! Lóbálom a telefont, és körbe-körbe rohangálva adom mindenki tudtára, hogy micsoda sikerélményben lehetett részem ezen a feledhetetlen estén. Tuti kinyomtatom és szívecskés keretbe teszem majd.
Part X.
A szaladgálásom kellős közepén feltűnik, hogy Ryan elvonul. Mégis mi a fenét képzel magáról az az állat, hogy csak úgy lelép? Én kajak azt hittem, hogy lelép, mert nem szeretgettem meg eléggé. Hát ez nem így működik! Nálunk Tarkéknál biztosan nem! Felkapom azt a gyönyörűséges íjat, amit Isabelle-től kaptam, hozzá veszek gyorsan egy nyílvesszőt is, és olyan égtelen haraggal indulok el Ryan után, mintha tényleg párbajt készülnék vívni vele. Ám mielőtt elkiálthatnám magam, meghallok valamit... Bagószag és csobogó hang. Ja, hogy csak pisil! Éééértem már... Most, hogy így figyelmeztet, nekem sem ártana az ilyesmi, de jelen állás szerint sokkal izgalmasabbnak tűnik becélozni azt a borkot, ami mögött Ryan lapul. - Pénzt vagy életet vagy... vagy... nemtom, mid van még? Kérdezem halál komolyan, miközben elég cikisen megremeg a kezemben az ideg, annyira amatőr vagyok, hogy szánalmas. - Megvan! Táncosaid vannak. Add nekem a csodás nőstényeket, hadd mentem meg menten mindet meddő meddő...meddő... ööö... - elakadtam - markodból? Egy marok lehet meddő? A marok lehet meddő? ÉRTED! AMAROK!!! Üvöltök rá röhögve, és hoppá, véletlen elengedem a nyílvesszőt, ami reményeim szerint nem fog beleállni Ryan testébe, ám ha mégis, úgy kész vagyok feláldozni magam, és addig szájon át lélegeztetni, amíg valaki rám nem szól.
A következő... Úgy egy órát fedje jótékony homály. Az ifjú Fakírtitánok, a táncoslányok és a kamerásmobil együtteséről a Raktár mögött lehet bővebb információkért jelentkezni.
Part XI.
Már most lerohad a pofámról a bőr az elmúlt egy óra okán, de legalább vicces volt, és még ost is annak tűnne, ha nem maradtam volna magamra Dorothyval. Ja igen, Dorothy a Flamingó, akit itt találtunk egyedül és fázva a raktárban. Már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ha vele sem működik, akkor senkivel sem fog. - Olyan szépeket kaptam tőled Isa.... Köszönöm. Ölelem magamhoz fél kézzel a nőstényt, aki úgy döntött, hogy csak megnézi már, mit búslakodok én itt ezzel a rózsaszín csodával. - Szerinted összeillünk? - kérdezem meg, ő pedig kacag, szemmel láthatóan szórakoztatja a hülyeségem - Most mi van? - nevetek vele - Komolyan kérdezem... Tudod, ez a dolog is élő. Jó, műanyag, de ANYAG! És ez a lényeg, hogy mind egyek vagyunk. Te is, én is, Dorothy is... - adok egy puszit a flamingónak, akiről én végig azt gondoltam, hogy pelikán igazából, de Darren közölte, hogy engem átbasztak - Na mindegy. Szeretlek. De Dorothy az Igazi, ne haragudj. Ez egy nagyon szép este, szóval érett már, hogy megismerkedjek életem párjával. - néhány pillanat hatásszünet - Szerinted lehet terhes egy flamingó?
ENDING
(valamikor a kellően ittas, de azért még beszámítható időszakban) - Komolyan el sem hiszem, hogy ez mind megtörténik! - szólalok fel egy üveg pezsgőt lóbálva a kezemben, a többiekhez szólva. Most már feloldódtam annyira, hogy ne legyek zavarban és ki merjem nyitni a számat - Azt már most leszögezem, hogy szeretnék egy közös képet, szóval még most menjetek el sminkelni. Igen, te is, Northlake! - kacagok fel - Nem, de tényleg... Én, szóval, nekem még soha nem szervezett ünnepélyt senki. Emlékszem, az utolsó akkor volt, amikor még ember voltam. Ööö, most ki lehet menni esetleg... - jelzem nevetve, hogy most jön az uncsi rész - Egy közös volt a két ünnepségben. Az, hogy mindenki nevetett! Tényleg! És mégis, most mindenki velem nevet, akkor meg mindenki rajtam röhögött. Mert elejtettem egy Hiúzt... Szánalmas volt, amikor amúgy mindenki Medvéket és Bölényeket ölt, nekem csak egy kismacska jutott. Szóval... Körbeértem! Most úgy érzem, hogy egy új szakasz kezdődik az életemben, mert most már nem rajtam, hanem velem röhög a családom, és én mindent megteszek, hogy ez így is maradjon. El se tudjátok képzelni, mennyire megtiszteltek ezzel az egésszel. Ezt nem lehet csak úgy elmondani... - inkább iszom, mert kiszáradt a szám, és ezzel talán leplezhetem, hogy szívesen elsírnám magam, de nem teszem - És még valami... Amíg én itt vagyok, addig ez a falka... Egy tagját sem veszítheti el! Mert vigyázni fogok rátok, amíg szükségetek van rám. - kicsit hosszasabb csend - És akkor most fotót, mielőtt elkenődne Darren sminkje, futi, futi!
after eight
Nem tudom, hogy pontosan hánykor, de a kádamban ébredek fel és vizes vagyok. És rohadtul fáj a fejem. A kezemben az iPhone, megnyitva az Instagram profilommal. Elképzelésem sincs, hogy pontosan milyen képek kerültek fel a netre, mert az első, amit meglátok az az, hogy a kádban fekszem. A hashtagekből nem nehéz kitalálni, hogy Darren trollkodott megint. Igazán írhatott volna egy cetlit arról, hogy hogy kerültem ide, vagy hogy puszi vagy akármi. Miután kimászom a kádból (és hasra zuhanok a szélébe beleakadva), megkönnyebbülve látom, hogy minden ajándék és egy csomó maradék pia van a nappalimban. A hajpánt a fejemen, égett gumicokor és gumikacsa a zsemeben, az ágyamban Rufus mellett pedig az élettelen Dorothy fekszik, gondosan betakargatva. - Azonnal kell egy kávé... Kicsoszogok, a kávéfőző mellett a Ryantől kapott ajándék egy szívecskés cetlivel. Az a kurvapecér... Amint magamhoz tudok térni, körbetelefonálok mindenki. Először is elnézést kérve mindenért, amivel esetleg kellemetlen elyzetbe hoztam őket az este folyamán, aztán hálát rebegek a jelenlétükért és köszönetet mondok minden kisebb-nagyobb különlegességért, amivel megajándékoztak. Mindenki él. Mindenki jól van. És minden rosszullétem ellenére elképzelhetetlenül jól érzem magam. Egészen addig,amíg meg nem találom A Videót...
//NAGYON NAGYON KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!!! Elképesztően megleptetek, elképesztően pityeregtem ezen a gesztuson, nagyon jól esett, hogy így új kariként is részt vettetek egy ilenben. Az időszálak megkavarásáért bocsánat, ha valami nem jó, lejavítom (bár nem szívesen xD), és csak ezzel a reaggal és a nektek készített jobb-rosszabb képekkel tudom meghálálni az időtöket és az energiátokat <3 Az elírásokért pedig bocsi LOVEYOUALL <333///
Visszhangot ver szinte léptem, ahogy magam mögött hagyom a nyüzsgő utcákat és az esténként már kihaltnak tetsző raktárépületek között haladok. Ha rossz lenne a lelkiismeretem vagy gyengébb fából faragtak volna, talán félelmetesnek találnám az árnyakat, a némaságot magam körül, de egyik opció sem áll fent. Sokkal inkább bizakodó vagyok, hogy az ikkuma nem várat meg. Hiába... mégiscsak ő kérte a találkozót, üzenete pedig arra enged következtetni, nem hétköznapi kis beszélgetés lesz ez. Az olyasmi ráér a hétvégi ketrecbunyóig is!
Szórakozottan kocogtatom meg a bádogkóceráj falát, az ijesztő hangot hallat, mintha egér, kisállat szaladna világgá a sötétben, affélét, csak felerősítve. Odabent melegséget árasztó, hívogatóan tilos fényesség honol, a bejárat is résnyire nyitva, én meg nem vagyok szívbajos besétálni nemes egyszerűséggel. Csak nem ugrik a nyakamba menten senki! S ha mégis? Majd megbirkózok vele, azt hiszem. Nem a szívroham fog elvinni, ne féltsen senki, annyira azért nem vagyok még vén csoroszlya! - Northlake! - Köszöntöm a magam megszokottan könnyed és mégis komoly módján a hímet, nem igazán rejtve véka alá sem ábrázatomon, sem pedig energiáimban érdeklődésemet ittlétem okát illetően. - Merem remélni, nem azért rángattál ide, mert a házasélet ráeszméltetett, hogy tulajdonképpen az érett nők jobban bejönnek... - Avagy hagyjuk a mellébeszélést és a nagy szavakat. Ki vele, miért is vagyok itt!
Talán csak az újkeletű - lassan megszokottá váló - hangulatváltásaim és energiatúltengésem miatt, de a mai, Lakban történt csetepaté és Mike felbukkanása után határozottan kezdtem úgy érezni, hogy ki fogok futni az időből. Vagy legalábbis azt, hogy kicsit odébb kéne pofozni pár dolgot, mert nem teljesen pontosan úgy álltunk falak téren, ahogy kellett volna. Olyannyira így volt ez, hogy már beszélnem kellett Nessával és - szívem szakadt, de úgy tűnt, nem maradt más választásom, mint - kitálalni. Jóval előbb érkeztem a szokásos raktárba a megbeszélt időponthoz képest. Fel-alá járkáltam a vér, verejték és harc szagát őrző helyiségben, hol tarkómat vakargatva, hogy összekulcsolva rajta kezeimet. Oda meg vissza lesz a gyönyörtől, az tuti, és igazából az se lepne meg, ha felbasznám, vagy ő le engem. Azt meg magyarázhatnám nap estig, hogy így volt a legjobb, nem a könnyen meggyőzhetők táborát gyarapítja, de azokét sem, akiket nagyon érdekelne az utólagos magyarázkodás. Szar nekem, de lehetne rosszabb is. Nos, valójában ha úgy döntene, lesz is, ám bíztam benne, hogy ennyire nem ismertem félre az elmúlt évek során. Hallom és érzem közeledtét, mire némileg idegesen fújom ki a pár másodpercre bent tartott levegőt és megkísérlek felhagyni a mászkálással. Jöjjön, aminek jönnie kell, habár elsőre még csak bemelegítés lesz. Úgy dukál itt, nem? Igazából leszarom, mondandóm sorrendjén nem fogok változtatni, előbb a feketés leves, aztán a gyomorfektetős főfogás, desszert meg vagy lesz, vagy nem. - Nessa - biccentettem feléé kurtán, farkasommal pedig megadtam a kellő tiszteletet. - Hidd el, a végére ezt fogod kívánni - húztam mosolyra a szám, a gesztusban pedig ott lapult a fenevad alattomos mivolta is. Mint az érem két fele, mégis egyek vagyunk. - Nem tudom, hallottad-e azt a patáliát, amit Howl és az újonnan érkezett Vezető Testőr, Cooper rendeztek a Lakban, az irodában - kezdtem, szándékosan a hímek vezetéknevét használva. Némi idomulás sose árt, főleg ilyen helyzetekben. - Nagyon sokan viselkednek úgy mostanában, mintha kéretlen zabszemet dugtak volna fel a seggükbe és nem képesek normálisan lerendezni a felgyűlt agressziójukat meg energiáikat. Arról nem is beszélve, hogy jó páran még mindig fújnak a másik félre, de legtöbbször a hierarchiára való tekintettel meghúzzák magukat. Vagy másra vannak tekintettel, a lényeg ugyanaz. - Finoman oldalra biccentettem a fejed. - Mit gondolsz, tudnál olyan tanácsot adni a vezetőségnek, amivel ez normális keretek között orvosolható lenne? - intettem, mintegy üres, véletlenszerű gesztussal az egyik szorító felé. Nem azt kértem, hogy nekem adjon tippet, sőt, szemmel láthatóan nem szorultam rá. Más volt a lényeg, és mivel nem ostoba nőstény, valószínűleg ha nem is egyből, de hamar át fog látni ezen. Aztán még máson is. Kezemet hátam mögött összekulcsolva vártam válaszát, eddigi izgágaságomat meghazudtoló türelemmel.
Szar neki, de valóban lehetne rosszabb. Mondjuk szerintem tisztában van azzal is, hogy hátrányból indul nálam, hisz a csatlakozás óta előszeretettel teszek megjegyzést farka kemény(telen)ségére, amikor csak lehetőségem adódik rá. Pedig valahol mélyen nem szerettem volna csalódni sem benne, sem a döntésében. A jó vezető - mit vezető, még a legutolsó gyalog is tudja a sakktáblán, mikor van az a pont, amikor fel kell adni, hogy utána később újult erővel, más taktikával, de érvényt szerezzen akaratának. A falkánknak akkor volt ott az a pont, s ki tudja, hányan nem élnének ma már, ha nem hajt fejet Castornak. A magamfajtákért mondjuk nem kár, én így is, úgy is ezen a földön fogok már szerintem megrohadni. Nem vonz más vidék; próbáltam, de lényem és szívem északra húzott vissza. Felhorkantam visszaszólására, épp csak szemeimet nem forgattam, s pajzsom ledobva megmutatja magát a sokat látott Vadász is lusta érdeklődéssel Ikkumájának. - A pletyka mindig körbe jár. Sajnáltam is, hogy nem nézhettem első sorból végig, ami azt illeti... - Elküldte volna az anyjába mindkettőt mondjuk esélyesen, vagy legalábbis ki a hóra. - Persze, hogy meghúzzák magukat, Darren, mégis mit vártál? Belementünk a csatlakozásba. Gyakorlatilag elismertük erősebbnek a másik falkát, tudat alatt automatikusan alájuk rendelve ezzel magunkat mindkét fél szemében. A rangod pusztán papírforma. Az amaroké szintúgy! Meg lehet nézni, kik vannak vezető pozíciókban és nekik milyen a viszonyuk Castorral... Az egyetlen ok, amiért ők sem lépnek irányunkba, hogy az alfa kiadta, nem esik baja annak, aki önként csatlakozik hozzájuk. Tartják is magukat hozzá, tulajdonképpen szavunk se kellene, hogy legyen! - Tárom szét a karjaimat flegma megadással. Pontosan érezheti, tudhatja, hogy esetemben sincs így, de logikusan levezetve attól még rohadtul ekképp áll a helyzet. Ők "nyertek", mi meg nyelünk. - Amúgy amondó vagyok, a küzdőtér még mindig nyitva áll mindenki előtt, aki nem fér a bundájába. Akár szervezett keretek között is megejthetünk valami viadal szerűt, ha van igény rá. - Adok persze érdemi választ is az általa feltett kérdésre, noha sejtem, nem ennyi volt a farba, van itt még más is. Kell lennie, ha már engem keresett fel, hisz sokadik vagyok én a fontossági sorrendben nála - hála a jó égnek! - , ezzel kapcsolatban nincsenek illúzióim.
Rettenetesen pontosan lefestette a képet, amire önkéntelenül is mosoly szökött a képemre, de nem a vidámkodó, kerge fajta. Annak itt most vajmi kevés helye volt. - Büszkeséget vártam, ha már a magamét eladtam - közöltem nemes egyszerűséggel. - Távozást a zúgolódóktól, bizonyítást a maradóktól, hogy nem az egész fa rothadt, csak a csúcsát kellett megmetszeni, de attól még értékes és gyümölcsöző. Azt pedig ki mondta, hogy harcolni csak egyféleképp és valaki, valami ellen lehet? Szerinted miért vagyok még itt, ahelyett, hogy leléptem volna évekkel ezelőtt, mint aki jól végezte dolgát? Megtehetném. Pont amiatt, amiket mondtál. Persze az megint más kérdés, mit eredményez(ett?) az, hogy míg én valamire esélyként tekintek, más vereségként. Mondhatnánk, hogy egyszerűen optimista vagyok, de ennél azért többről van szó: világ életeben a plusz utakat kerestem. Minden zsákutcából van kiút, ha úgy, hogy felmászol az épület tetejére, akkor úgy. - Nos, akkor tedd meg a javaslatodat a Béta felé - tártam szét nagyvonalúan karjaimat, egyúttal ki is vonva magam a dologból. Nem kell, hogy közöm legyen hozzá bármilyen szín alatt is. Tartottam pár másodperces szünetet, ami alatt végig tartottam vele a szemkontaktust, mintha még mindig bizonytalan lennék kicsit. Ám azok után, amiket mondott, tényleg nem maradt más választásom, így nagyot sóhajtottam, kifújva minden könnyed vidámságot magamból, ami általában - leszámítva a felrobbanós pillanatokat - jellemzett. Tekintetemben ott ült a szélhámos, az egykori Atanerk, az arrogáns fenevad, a közvetlen ember és a jelenlegi Ikkuma pillantása is, készen arra, hogy teljesen lecsupaszodjunk a nőstény előtt, minden szóval egyre jobban. Beszéltem, hosszan, nyugodtan, jól tagoltan, egyszerre hideg számítással és jövőbe vetettel hittel, reménnyel. Megmutattam, mennyivel tekintek túl az orromnál, a holnapnál, az elkövetkező egy-két évnél általában, a távlatokat, amik attól a pillanattól kezdve vezéreltek, hogy kihívtam Milagrost. Ott döntöttem. Onnantól nekem nem volt visszaút, s azóta sincs, ám minden tényező, amivel én számoltam, kapott egy kelletlen pofont az Alapítókkal és a Vörös Holddal, hogy aztán csapdába essek. - Jelenleg itt tartunk. És bocsáss meg, hogy ezt mondom, Nessa, de ha nem szorítana az idő, továbbra se szóltam volna - mondtam enyhe főhajtás kíséretében. Farkasom hideg energiái nyugodt hullámokat vetettek, akár a fagyos tengerek szélcsendben.
- Ha leléptél volna, saját magad köpted volna arcon, de utólag ebbe kár is lenne belemenni. Maradtál, ahogy maradtak mások is. Ki ezért, ki azért. - Pontosan tudta, mennyire nem fűlött a fogam a csatlakozáshoz sem nekem, sem az amarok két másik tagjának, mégis maradtunk, fejet hajtottunk a köz akarata előtt. Büszkeségből. Makacsságból. Vagy csak mert már nincsen mit veszítenünk. Ki tudja...! Nem is lényeg igazából, ha engem kérdeznek, a lényeg, mint rávilágítottam az imént az, hogy maradtunk. Még itt vagyunk - nem ketten, nem hárman, de harmincnál is többen. Felhorkanok a javaslattétel kapcsán. Baszódj meg, Northlake! Még nem egészen látom át különben, miért pont engem keresett meg ezzel mondjuk, s miért nem azokat, akik hozzá hasonlóan gondolkoztak maradásuk oka kapcsán, hát hagyom, hagy beszéljen a hím. Megfeszül állkapcsom a múltbéli atanerk felemlegetésére, de nem szólok, be kell lássam, igaza van. Rosszul választottunk annak idején, bár nem is nagyon volt jó alapanyag, ha őszinte akarok lenni. Valamire azért mégiscsak jó volt, ha sikerült Northlakeben felpiszkálni az "Ez így nem mehet tovább."-érzést. Milyen kár, hogy mindig csak akkor ugrik, amúgy rohadtul jól elvan a kis tócsájában pancsolva... Ami Castort illeti, magam is csupán az általa elmondottakkal tudnék érvelni, hát aprót biccentek, s karba font kezeim, várakozó testtartásom ellenére is mintha arra ösztönözném ezzel az apró gesztussal: ne hagyja abba mondandóját! Egyszerre töltenek el csodálattal és borzongással a továbbiakban elhangzott kijelentések. Nem vagyok hitetlen, nem érzem felőle sem hazugság bűzét, azt meg kétlem, hogy maga szórakoztatására eszelne ki és hinne el teljes meggyőződéssel efféléket. Idióta volt olykor, de nem agyalágyult bolond! Felhorkanok némileg, elégedetlenkedő morranással a folytatásra. Na mit mondtam! Ég a ház, benne meg túlbuzog a "csinálhatnánk másként"... Mindjárt lecsapom, fejelje meg a betont, hátha attól kissé lehiggad, mert már kezd kicsit fejfájdítóan belejönni a mondókába, pedig nem is stand up-os. - És mégis mi a rohadás vitt rá arra, hogy pont én legyek ez a valaki, Northlake, meg tudod mondani?! - Tárom szét karjaimat és közelebb lépek felé. Az is csoda, hogy eddig megálltam kussban, tettlegesség nélkül az egészet. Míg az ő energiái a tél ízét hordozták magukban, én és a farkasom a nyárutó, az ősz erőtlen napfényét, mikor már a levegő csípőssé válik, pirosra marva az ember arcát, ha túl sokat időzik odakint. Egyszerre voltam haloványan büszke, mégis keserű és... igen, kissé talán kétségbe esett is, úgy fél másodpercig. Ennyit adtam magamnak és nem többet, aztán már előre tekintettem, mint mindig, hosszú életem során. Mert a jelen van csupán, a múlt meghatároz, de nem ér el, a jövő pedig... alakítható. Az építőköveket viszont itt találhatjuk meg hozzá, nem másutt. - Kell egy lista. - Mondom is menten, miről, s folytatom egyúttal: - Illetve van egy ötletem... és őszintén leszarom, tetszik-e vagy sem, ha beválik, az mindent megváltoztat. Ha nem... még mindig ott lesz az a papír neked. - Húzódik rókás mosolyom képemre, ahogy ezúttal én leszek, ki hosszabban ecseteli elképzeléseit.
Tényleg felesleges volt az egyéni motivációk szintjén a "miért maradtál" dologról vitázni vagy magyarázni, így hagytam, hogy elsüllyedjen a téma. Ennél sokkal érdekesebb és fontosabb dolgokról kell beszélgetnünk, dolgokról, amiket okkal mulasztottam el mindeddig elejteni nem csak előtte, de mindenki más előtt is. Talán kissé hosszadalmas volt, főleg úgy, hogy annyira visszamentem, mondhatni a kezdet kezdetéhez, de legalább nem az élettörténetemet ecseteltem! Így is csodáltam, hogy hagyta, nyugodtan a végére érjek, nem szakított félbe, nem torkollt le. Komolyan figyelt. Remek! De ami még ennél fontosabb: a kényes ponton hitt nekem, amivel nagyban megkönnyítette a helyzetet. Fogalmam sincs, hogyan magyaráztam volna el hihetően, hihetőbben, ha elutasítja, kételkedni kezd. Mert igen, megint elindult bennem a vezérhangya. De most őszintén: minek pattogjak a kelleténél korábban vagy előbb? Teljesen felesleges. - Miért, talán rosszul döntöttem? - kérdeztem vissza, finoman oldalra billentve a fejem. - Nevezzük sokadik érzéknek - húztam fel a vállam, jelezve, hogy annyira minden zegzugos ok-okozatomba nem kívánom beavatni. Amúgy is, szerintem elég egyértelmű volt, miért rá esett a választásom, csak azért, mert nem szívlel, nem kapom a lábam közé a farkam és játszok komfortra, nehogy a kis lelkembe tapossanak. Ő kellett. Ilyen egyszerű. Egyikünk energiái sem birkalelkületről árulkodnak, ugyanakkor nem mászom az övéi közé, hogy minden apró-csetlő érzelmet elcsípjek. Meghagyom őket neki, mert eddig se szoktunk egymás vállán zokogni, nem most kezdjük el. Legyen bármennyire rendhagyó a mai találkozó. Inkább hagyom, hogy végiggondolja a dolgokat, majd én veszek fel kényelmes, várakozó testtartást, ahogy belefog. A listára sóhajtottam. - Attól tartok, ez rövid lesz. - Ami bizonyos szempontból nem rossz igazából. A felvezetőt hallva szinte előre borítékoltam, hogy nem fogok madarat majd örömömben, ám ez nem az én boldogságomról szólt. Csak pár másodpercig tartottam vissza a lélegzetem az elképzelését hallva, majd karba fontam kezem és kifújtam. - Nem, ez... ez jó - bólintottam lassan, magamban átpörgetve a felvázolt lehetőségeket. Ebből tudnánk építeni és előre menni. Sőt! Igazából épeszű indokkal is meg tudnám támogatni a hallottak második felét. A végére meg inkább ne kerüljön sor. Benne van a pakliban, nyilván,ostobaság lenne homokba dugni a fejem ez elől. - Az időre viszont nagyon kell figyelnünk. Nem arról beszélek, hogy én kifuthatok belőle, hanem az alkalmasságról. Különben az egész visszafelé sül el. És jobban belegondolva... Ezt még hozzá kellett tennem. Mert minden sunyiságom ellenére is, bassza meg, a legjobbat akartam. Ezt pedig még ő se tudta elvitatni vagy letagadni, már az előbb is láttam az arcán, úgyhogy talán nem fog ellenkezni.
Hiszek neki, mert minden vaskalaposságom ellenére is láttam, éltem már meg olyasmiket, mire vajmi kevés érdemi magyarázat lelhető fel. Vele együtt vészeltem át nem egy vérvörös éjszakát, láttam holtából felkelni az előttem állót is többek között... s hiszek, mert a szavak múltba repítenek vissza, az Istennőhöz, ki teremtő anyja farkasomnak, ez által lényemnek is. Az istenséghez, ki valóban az lehetett, csak épp nem az, kinek mi gondoltuk. Őrület. És mégis van értelme. Felhorkantam költőinek szánt kérdésére, s fejemet csóválva, foghegyről vetettem oda felé egy kósza, penge-mosoly keretében: - Kibaszottul utállak Northlake! - Kaccantam, s szusszanva állapodtam meg vele szemközt, mielőtt belekezdtem volna véleményem, meglátásaim taglalásába. Válaszára a lista kapcsán szőke tincseim közé túrtam, hallgatva a valóban rövidre sikerülő felsorolást. Rosszallóan húztam el számat, nem is szóltam, csak percekre rá. - Kezdetnek jó lesz. Az idő majd eldönti a többit, és talán az is lendít valamit rajta, hogy... - Könnyedén peregtek le a súlyos szavak ajkaimról, tekintetemben nyoma sem volt kételynek a saját elhatározásomat, ötletemet illetően, ahogy Darrenre tekintettem. Nem áll szándékomban mártírt, sem pedig hőst játszani. Egyik sem állna jól, ami azt illeti. Teszem, amit jónak látok, amit helyesnek érzek... és bízok benne, hogy az északi istenek kegyeltjei közé tartozom eme csatában. - Örülök, hogy egyetértünk! - Igazából leszarnám magasról azt is, ha nem, de mélységesen megkönnyíti a helyzetünket, hogy úgy fest, képes józan ésszel végiggondolni az egészet, ahelyett, hogy holmi érzelmi maszlagba merülne el. Talán ezért - is - választott engem, nem tudom, nem is firtatom immáron különösebben, a lényeg, hogy... azt hiszem, egy egészen árnyalatnyit sikerült lenyűgöznie jelen hozzáállásával. Hallgatom és lassú léptekre indítom lábaimat az üres térben, aprókat bólintva, hümmentve olykor. Valóban, csakis egyetérteni tudtam vele. - Ez egy jó ötlet, csak... - megereszkedő vállakkal adtam helyet kételyeimnek, a mondandóm végére visszanyerve a tőlem megszokott határozottságot. - Ez a beszélgetés nem történt meg! Tudni fogsz róla, ha bármi is változna. És Northlake... kösz a bizalmat. - Kezemet nyújtottam felé kézfogásra, mely minden nőies kecs ellenére is határozottan eltökélt volt, mielőtt végleg búcsúzóra fogtam volna. Milyen búcsú? Itt sem jártam ma este.
// Hacsak nincs más, úgy részemről köszöntem szépen a megkeresést és a lehetőséget! //
Kezdőlap
<3333 //
<33 //
//
