Nem szeretek ennivalót készíteni, valahogy elpocsékolt időnek érzem, de sajnos az éhség nagy úr, így hiába minden, engem is leesz a fene a konyhába jócskán a vacsoraidő után. Nem volt kedvem a főzelékhez, amit anya rittyentett, szóval úgy tettem, mintha nem lennék éhes, de így éjfélre azért eléggé hangosan korgott már a gyomrom ahhoz, hogy zavarjon. Aludni sem tudok éhesen, ami padig baj, mert nem ártana, hogyha lefeküdnék végre, ugyanis péntek ide vagy oda, a holnapi – szombati – nap tartogat számomra némi korai kelést, hogyha be akarok érni a fotózás helyszínére. Mondjuk lehet, hogy ugrom a dolgokat, mert ingyenmunkát nem szeretek végezni, főleg akkor nem, hogyha kialvatlan vagyok, de majd reggel eldöntöm, hogy mi legyen. Ha legszívesebben lelőném az ébresztőt, akkor majd nem megyek. Dobok egy smst, hogy megbetegedtem. El fogják nézni, úgyis mindig azzal szívják a véremet, hogy vérszegény vagyok és vashiányos. Ennyi erővel lehet rossz az immunrendszerem is. Kitárom a hűtő ajtaját, s szinte belehajolok, olyan mélyre kell túrjak a kedvenc joghurtom után. Csípőmozdulattal lököm be a hűtőajtót, majd a joghurttal és egy kiflivel felszerelkezve leülök a konyhaasztalhoz, pont szembe a bejárati ajtóval, hogy rendesen rálássak mindenkire, aki be akarna tán jönni. Nem gondolom, hogy akkora lesz itt a forgalom, de sosem lehet tudni. Az öcséimmel eléggé egy alomból származunk, ha a fura étkezési szokásokat nézzük, bár tény, hogy Jason azért ritkán ébred fel ilyenkor. Míg eszem, nem akarva a csendet hallgatni, kicsapom az asztalra a telefonomat, kikeresem az iTubeot, s bekapcsolom a véletlenszerű lejátszást. Nem hangosan bömböltetem, elég hogyha én hallom. De mégis csak, zenére jobban megy az evés is. Eltekintve attól, hogy teli szájjal énekelek is. Gusztusosnak nem gusztusos, de egyedül vagyok, ugyan kit érdekel?
Ha péntek, akkor Golden, mint ahogy a szombatjaim is erről fognak szólni a jövőben, szóval még bőven benn vagyok, amikor Shiny zenét hallgatva joghurtot eszeget, és szolgálom ki a jónépet, vagy épp fellépek, amelyik tekintetben lehetőségem van érvényesülni, az a soros. Akárhogyan is, mikor fél három magasságában megérkezem az éjszakai busszal, már mérhetetlenül fáradtnak érzem magam, és csak arra vágyom, hogy bebújjak az ágyikómba, ami igazából nem is az enyém, hisz nem az én családom otthonáról van szó. Persze, a rokonaim, de ez nem ugyanaz, ha anya itt lehetne, egész másként érezném magam, de nincsen, így jobbára csak igyekszem nem megbántani őket azzal, hogy szomorú vagyok. Nem szolgáltak rá. Halkan nyitom az ajtót, nem szokásom a hangos jövés-menés egyébként sem, de ilyesmivel nem vernék fel senkit, épp elég nehezen békélt meg a nénikém azzal, hogy ilyen sokáig dolgozom, de mivel anya már aláírta a papírt, nem sok esélye van tenni a dolog ellen. Hála az égnek, nem igazán örvendenék neki, ha bárki meg akarna gátolni az önmegvalósításban. Legalább teljesen lefoglalom magam, és nincs időm ostobaságokon agyalni. Igen ám, de ahogy megérkezem, már ki is szúrom a konyhaasztalon kiterült unokanővéremet, talán valami kései nasiról lehetett szó, nem tudom, mindenesetre a jelek szerint belealudt. Elmosolyodom, miközben csendben közelebb lépegetek, de nem bírom visszafogni a halk kuncogást, amikor meglátom a joghurtpacát a szája sarkában. Megérne egy facebook megosztást, ha egy kevés undok békaság is lenne bennem, ám így nem vetemedek ilyesmire. Inkább csak közelebb lépek, és finoman megérintem a vállát, figyelve, hogyha megijedne, meg tudjam tartani, le ne essen nekem. - Shiny, azt hiszem, ideje visszabújni a meleg takaró alá. Suttogom halkan, de ha erre sem kel fel, kiveszem a kezéből a majdnem teljesen üres joghurtos poharat, meg a kanalat, aztán ha azok mosogatóban/szemetesben landoltak, kikapcsolom a zenét a telefonján, vagyis, csak a hangot veszem le, mert én ezeket az izéket nem tudom használni, na meg a belépőkódját sem tudom, szóval dupla bukta. Ám, ha kicsit is jól ismerem olykor rendkívül furán működő rokonomat, a zene elhalására tutira fel fog ébredni. Szerintem neki már az anyaméhben is fülhallgató volt a fülén.
Tunkolom a kiflit a joghurtba, finom íz árad szét számban, majd hirtelen a joghurtos bödön megnő, a benne levő joghurt felhővé változik és az én szőke hajam szivárványszínűre növekszik, karjaimból lábak lesznek, ujjaim helyett paták, lófarkam helyett szó szerint ló-farkam nő szintén szivárványos és szárnyas-szarvas pegakornis leszek. Élvezettel ugrálok a rózsaszín felhőkön, felemelkedve a joghurtmennyországba, nyerítve riszálva a fenekemet egy jó kis Beyoncé számra. A nyerítés egy idő után abbamarad, s levetem unizustestemet, felvéve a sajátomat, őrült táncolásba kezdve a felhők között. Aztán egyszer csak a refrén közepette zuhanni kezdek, süket csend vesz körül, s fájdalmasan huppanok le valahová. Ébrenlétre ütöm magam a konyha padlózatán. Úgy tűnik, hogy attól, hogy unokahúgom leállította a zenét, annyira megrökönyödtem, hogy képes voltam lezuhanni a székről, így most a padlóról pillázok álmos szemmel Sisire. - Pedig épp most tartottam a koreográfia legjobb részénél! Nyivákolom, mint egy hisztis kislány, majd ököllel dörgölöm normálisra magamat, ahogy az álmot kimasszírozom szemeimből. Feltápászkodom, s már nyúlok is a lejátszó után, hogy újraindítsam a zenét. Ha csend van, esküszöm a vérem sem folyik. - Endless power our love we can devour.. Vezetem fel a dallamot, hogy aztán mit sem mutatva abból, hogy az előbb még békésen csicsikáltam, elkapjam Sienna derekát, s megpörgessem, majd a referén következtével folytassam az álmomban megkezdett koreográfiát, célzatosan meredve Sisire, hogy na, igazán beszállhatna ő is. Mit zavar, hogy mennyi az idő? Már úgyis ébren vagyunk, nem? Élvezhetjük egy kicsit. - Milyen volt a meló? Énekelem rá a dallamra, felcserélve a szöveget erre. Elég komikusan hangozhat, de a hangom tiszta, a dallamot ismerem és még táncolni is tudok közben. Éljen a kórus! Meg amúgy is ilyen kis zizzent vagyok, megszokhatták már azok, akik ismernek. Az első perctől kezdve nem fogom vissza magam. - Éhes vagy tán? Adok kaját! Éneklem továbbra is, majd rappelem rá a végére az „adok kaját”-ot. Végül csak elröhögöm magam, s abbahagyom a bohóckodást. Úgyis vált a lejátszó, lassabb szám következik, arra csak nem fogok Nanámmal leállni lassúzni. - Állat ez a joghurt, de ha gondolod csinálhatunk szendvicset is. Úgyis megint éhes vagyok. A tánc mindig farkast csinál belőlem! Veszek elő egy állatos hasonlatot az éhséggel kapcsolatosan. A hűtőhöz lépek, megint felmérem a kínálatot. Láthatólag nem gondolok a jó meleg takaróra.
Nem kicsit jön rám a frász, amikor lezúg a székről, ijedten pislogok rá, nagy, kerek szemekkel, mint a macsek a Shrekből. - Bocsibocsibocsi... Nyújtom rögtön a kezemet, hogy felsegítsem, persze szigorúan csak azután, hogy kidörgölte az álmot a szeméből, ha ez a csinos fenékre ülés nem lett volna eléggé hatásos. Kétlem egyébként, hogy attól ne ébredt volna fel úgy tisztességesen. - Én jót akartam. Sóhajtom bűnbánóan, nem kifejezetten így terveztem a dolgot, de hát mit lehet tenni, így alakult. Én igazán megértem, hogy milyen egy koreográfiát félbehagyni, de talán ettől még nem dől össze a világ. Az lenne kínos, ha élőben szakítanám félbe az ilyesmit. A már ébren vagyunk rám speciel nem igaz, én inkább még vagyok ébren, de már alig élek. Ettől függetlenül egy kis táncra mindig kapható vagyok, úgyhogy gond nélkül beszállok, és felveszem a ritmust, illetve lemásolom, amit ő művel, ne mondja senki, hogy bármi jónak elrontója volnék. - Elég furi, pultoztam meg pincérkedtem, mert még nem tudom a koreográfiát, szóval nem mehettem fel a színpadra, de vicces volt a főnökkel töltögetni az italokat. Ja, és képzeld, volt egy elég kellemetlen alak, aki az ölébe rántott ital kihordás közben. Elég kínos volt... Mondjuk, nagyjából ennyivel össze is lehet foglalni az estémet, azt inkább nem mondom el, hogy Duncan azt mondta, nyugodtan köpjek bele annak az italába, aki szemétkedik velem. Biztos mókásnak tartaná, de a helyre nem vetne túl jó fényt a dolog, szóval hallgatok. - Biztos örvendeni fog a gyomrom annak, hogy így összezavarom, de tudnék enni. Bólintok, noha biztos nem egy hét fogásos vacsorát, hajnalban, annyi azért nem férne bele, de azt is megnézném, ahogy Shiny megoldja eme műveletet így hajnali három tájékában. - Egy szendvics beférne, de aztán részemről tuti megfejelem az ágyamat, különben úgy kell majd holnap felmosni innen. Meglehetősen kivagyok már, pláne úgy, hogy nincs ráállva a biológiai órám még erre az éjszakázásra, az legalább vígasztal, hogy holnap szombat, legalább suli nincs, bár este ugyanúgy mehetek be, meg előtte próbálni, de legalább addig kialudhatom magam. - Javíts ki, ha tévedek, de neked egész korán van programod, nem? Emlékeim szerint valami fotózásra megy, akkor pedig nem ártana ágyba bújnia, én igazán meg tudom csinálni magamnak is azt a szendvicset, nem fog leesni tőle a nem létező karikagyűrű az ujjamról. Mindenesetre, én közben előveszek két tányért, meg késeke, hogy annyival is kevesebb tennivaló akadjon.
- Nincs gáz, ne izgasd fel magad! - morgok-vigyorgok rá a földről. Nem vagyok haragtartó és igen könnyen túllendülök dolgokon, s különben sem hiszem, hogy az ő hibája lenne az, hogy leestem, szóval nagyon bátorítón mosolygok Sisire és remélem, hogy elhiszi, hogy nem vádolom egy cseppet sem. A sejhajomon majd lealapozzák a lila foltot, nem számít. Mondjuk fehérneműs fotózás előtt lezúgni egy székről az ciki, de amennyi az idő, esélyesen már el se megyek holnap – ma – úgyhogy innen nézve is teljesen mindegy. Elfogadom a segédkezet, amit nyújt felém, fel is pattanok nagyon tempósan, csoda, hogy le nem döntöm ezzel unokahúgomat a lábáról. - Tudom! Lövellek felé egy puszit a levegőben kedvesen. Nem is feltételeztem, hogy rosszat akart volna, annyira kis cuki, hogy szerintem soha ebben a büdös életben senkinek nem akart még rosszat és nem is fog. Nagyon tiszta, számomra Sisi az etalon, szinte már-már angyalnak tartom. Kicsit sajnálom is, hogy beszennyezi valószínűleg mindaz, ami itt Fairbanksben rólam és a rokonairól kering. Egy kis tánc az élet sava és borsa is, ki nem hagynám azt, hogy megtáncoltassam Siennát. Utána persze nagyon figyelek arra, amit mond, s mint mindig, amikor valamire koncentrálok, most is kifejezetten butuskán érdeklődővé, együgyűvé válnak a vonásaim. Megtévesztő egy dolog, de már megszoktam, tudok élni vele. - Bah, micsoda emberek vannak! Forgatom meg a szememet. Csúnyát nem mondok rájuk, nem szokásom és Sisi sem az a káromkodós fajta. Nem is gondolok semmi trágárt, de virágnyelven azért tudnék mit mondani az ilyesmi alakoknak. - De megvédtek tőle, vagy sokat szemtelenkedett? Kérdezek azonnal a praktikumra ügyelve. Nem szeretném, hogyha Sienna bármi veszélynek lenne kitéve. Tudom, hogy anya felel érte és nem én, de mégis előjön belőlem az anyáskodás, s előre látom, ahogy berombolok a munkahelyére, mint valami szőke gardedám és figyelek minden kellemetlenkedő alakot, hogy jól le tudjam őket borogatni legalább két veder jeges vízzel, ha nem maradnak maguknak. Igen reális kép, mit ne mondjak. - És mennyi idő, míg megtanulod? Nagyon nehéz formáció? Kérdezgetem. A tánc érdekel. És Sisi is. Közben persze már a hűtőben vagyok félig, hogy mindenfélét halmozzak elő onnan a konyhaasztalra. Sonka, sajt, saláta, mustár, vaj.. ami szemnek és szájnak az ingere. - A gyomor akkor boldog, hogyha nem üres. Nincsen időhöz kötve. Kacsintok a földöntúli okosságom mellé vigyorogva. - Minden mehet? Kérdezem, miközben a kenőkés is előkerül, s a kenyér is. - Bedobjuk szendvicssütőbe, vagy hidegen szeretnéd? Újabb kérdések, melyek még mindig a kaja köré koncentrálódnak. Nekilátok a válaszai alapján az étekkészítésnek. Ha nem magamnak kell gyártani, akkor egészen szeretem az ilyesmit. A kérdésére a vajas késsel legyintek egyet, mire a vaj jól leficcen róla, s csak kis híján kerüli el röptében Sienna arcát. Most rajtam a bocsánatkérés sora. - Hupsz, párdon! Húzom be a nyakam vigyorogva, s csak eztán válaszolok a kérdésre. - Mennem kellett volna, de már nem fogok. Majd szépen beteget jelentek. Ha kellenek a fotók, tudnak várni. S különben is, ingyenmunka lett volna, TFCD, szóval megtehetem. Vonom meg a vállamat. Tuti, hogyha hajnali háromkor itt parolázok, nem fogok hétkor felkelni. Elég lazán kezelem a munkaidőmet, s csak az a szerencsém, hogy állítólag őstehetség vagyok. Különben szerintem már rég kivágtak volna.
Bólintok, ha nincs gáz, akkor nincs gáz, én nem az a típus vagyok, aki nem hiszi el, amit mondanak neki. Egyébként sem olyan lánynak ismertem meg az unokanővéremet, aki halálosan meg tudna sértődni olyan dolgokon, amik tulajdonképpen nem olyan fajsúlyosak. A puszit elkapom, természetesen vigyorogva, majd dobok felé egyet én is, szeretek mókázni, viccesen, pozitívan felfogni az életet, szerintem másként nem megy, már rég belebolondultam volna abba, hogy nincs mellettem a legfontosabb személy az életemből. Én sosem feltételeztem azt, hogy Shiny buta lenne, vannak dolgok, amikben kevésbé jó, de ez mindenkire igaz, én például tutira csapnivaló modell lennék, onnantól, hogy arra figyelek, fényképeznek, már meghalt az egész, semmi sem marad, ami igazivá tenné az adott képet, s csak szenvedek, és arra gondolok, legyen már vége. - Megvédtek, persze, az egyik pincérlány kiosztotta, aztán meg kerültem nagy ívben, de állítólag mindenkivel ilyen, szóval nem meglepő, hogy nálam is bepróbálkozott. Attól még nem volt épp jó élmény, de remélhetőleg ez nem lesz gyakori. Elég naiv lélek voltam, elvégre, ha azt vesszük, hol dolgoztam, akkor nem lenne meglepő, ha nem ez lenne az utolsó eset. Tudom én, hogy nem igazán volt nekem való, de szerettem a kihívásokat, és biztos voltam benne, hogy boldogulni fogok. Valami különlegeset akartam, amit a helyi színház sajnos nem volt képes megadni nekem. Egyszerűen túlságosan is kevesen voltak, nem túl gyakori előadásokkal, ami nekem nem nyújtott elég tapasztalatszerzési lehetőséget. - Nem, egyáltalán nem vészes, jövő hétre biztosan megtanulom, és akkor már valószínűleg fel is léphetek. Alig vártam a lehetőséget, és látszott is rajtam, igazán lelkesen beszéltem az egészről, s persze bizakodó voltam, hogy tényleg menni fog. - Az én gyomrom most határozottan üres, bár nem is akartam enni reggelig, de maximum átalszom majd a reggeli időt, és akkor nem lesz gond. Meglehetősen madárétkű vagyok, egyrészt otthon sosem volt túl sok minden, amit csipegetni lehetett volna, másrészt pedig a balett miatt nagyon ügyelnem kell az alakomra, bár anya szerint nem vagyunk hízékonyak, de ki tudja, inkább nem kísérletezgetnék ilyen téren. - Persze, menjen, és lehet a szendvicssütő, kinn úgyis olyan rettentő hideg van. Szerintem sosem fogom megszokni. Sóhajtottam fel, és bár megkentem volna magamnak, de ha már minden eszköz nála volt, akkor ráhagytam, én terítettem, és kivettem még egy kis tejet is a hűtőből. - Tej, kakaó, tea? Kérdem röviden, s a válasz függvényében látok neki a műveletnek, szíves örömest főzök le egy teát, az úgysem olyan hangos, viszont ha kakaót kér, azt is megkérdezem, hogy hidegen vagy melegen. Én hidegen iszom, úgyhogy azzal hamar meg is vagyok, de a melegítés sem tart sokkal tovább, ha szükséges, és amint egy eszköz feleslegessé vált, már mosom is el. Nem szerettem magam után koszt hagyni. A vajtámadás szerencsére nem sikerül, de még így is csak mosolyogni vagyok képes rajta, azt viszont nagyon. Nem is értem, hogy csinálta, szerintem akkor sem ment volna jobban neki, ha gyakorolja. Hihetetlen. - Semmi probléma, elvégre, nem talált el. Vigyorgok én is, sosem szoktam a hasonló eseteken fennakadni, akkor is nevetnék, ha eltalált volna a vaj. - Mi az a TFCD? Megkérdeztem volna, hogy de nem lesz ebből baja? Ám amikor jött az ingyenmunka rész, akkor rájöttem, hogy gondolom simán, ha már ő tesz szívességet, hagy tegye akkor, amikor akarja.
- Jó fej csaj lehet,már kedvelem. Hogyha megvédte az unokahúgomat, akkor szó nem lehet róla, hogy bármilyen szinten rosszindulatú lenne. Vonom le a következtetést. Persze valószínűleg ha Adolf Hitler védte volna meg Sisit, akkor is így vélekednék, s képes lennék neki elnézni az egész Mein Kampf-marhaságot, mert volt olyan jó fej, hogy az én nemárja unokahúgomat a védelmébe vette. Sosem szerettem a történelmet, ami azt illeti, de néha bevillan ez-a. Általában olyan helyzetekben, amikorra pláne nem illik. Mint ez a mostani. Még szerencse, hogy nem mondom ki a gondolataimat. - Tudom én, hogy pénzből él az ember, de az ilyet miért nem tiltják ki? Nem illik fiatal lányokat molesztálni egy szórakozóhelyen! Kötöm az ebet a karóhoz. Nem bírok leállni, rápörögtem erre a puffogásra, nem szeretem, hogyha valaki taplógomba. Mondjuk ha már itt tartunk, a gombát sem szeretem. Semmilyent. Se enni, se a bőrön, se sehogy. Ronda egy növény, vaskos-fejfedős. Zsigerileg irtózom tőle, de meg nem mondom miért. - Majd jól elkísérlek és rácsapok a kezére, ha gyakran elő fog ez fordulni! Gondolom teljesen komolyan. Kihúzom magam, bólogatok és nagyon hatékonynak igyekszem kinézni. Mondjuk a komoly összképen kissé ront a teliszájas vigyorom. - Megnézhetlek? Tágulnak hatalmasra szemeim, csapom össze tenyeremet – feledve a szendvicseket – és kezdek el fel-alá szökdécselni, amolyan légyszi-légyszi-légyszi módra. - Mindenképpen szólj ám, hogy mikor lesz, megbillentem Logan sejhaját és elviszem magammal, hogy megnézzünk. Szerintem anya is eljönne, bár nem tudom, hogy akkor ki vigyázna Jasonre. Oda kiskorú nem jöhet, gondolom.. még engedéllyel sem.. Van abban, ahogy magyarázok némi reménykedés, amolyan „de ugye tesznek kivételt, hogy Jason is jöhessen?” típusú kimondatlan kérdés. Engem aztán semmilyen szinten nem érdekelnek a szabályok, felőlem Jason is betehetné a lábát bárhová, főleg, hogyha én kísérem el. A mai világnak mindenkinek szabad mindent, miért pont ezt ne lehetne? Visszafordulok a szendvicskészítéshez. Jön a vaj és a késlóbálás, annak rendje és módja szerint, majd a fülig vörösödés és utána a hangos hahotázás, amit számra tapasztott kezeim követnek, elvégre nem akarom felverni az egész házat. - Most nincs is még hideg! Súgom, s a hangsúly a még-en van. Én itt nőttem fel, nekem ez még csak kellemes ősz, de tudom ám, hogy telente még számomra is istentelenül hideg tud itt lenni. Mondjuk mindenhol, lévén istenben nem hiszek egyáltalán. - Kakaó, mályvacukorfelhőcskével. Adom le a rendelést, miközben beizzítom a szendvicssütőt. - Szószt bele? Paradicsomos, fokhagymás, sajtos? Kérdezem, mert nem lehet ám csak úgy ukkmukkfukk szendvicset sütni, szósz is kell bele, hacsak valaki nagyon nem szereti. - Time for CD. Vagyis az egész stáb ingyen dolgozik, senki nem fizet senkinek, de mindenki felhasználhatja a képeket. Én betehetem a portfóliómba, a fotós, a sminkes, a stylist pedig felhasználhatja referenciaanyagnak a képeket. Honlapon, szórólapon, itt-ott-amott. Magyarázom. Nem baj, hogy nem tudja, szerintem ez nem az alapműveltség része. Én is csak azért tudom, mert ezekben a körökben mozgok, semmi másért. - És vannak ott helyes pasik? Dobok be egy kérdést. Ezt fel kell tegyem, egyrészt, mert érdekel az ízlése, másrészt pedig mert alap és örök darab. Így nem leszek fura.
- Ja, jó fej! Helyeselek rögtön, kedveltem is, bár azt hiszem, pont ő volt az, aki a szülei elől bujkál, de ehhez semmi közöm nem volt, és nem is szándékoztam belefolyni, csak csendesen reméltem, hogy helyrejönnek a dolgai. Beszélgettünk már pár szót az öltözőben, nem volt épp boldog, de hát most mit lehet tenni? Hiszem, hogy mindenki a saját boldogságának a kovácsa, és ha ő nem akarja eléggé, más nem akarhatja helyette. - A részegek szokása, meg aztán semmi komolyabbat nem tett még, csak bepróbálkozik mindenkinél, és reméli, hogy sikerrel jár. Velem aztán tutira rossz lóra tett. Meg tudod, itt sokan azt hiszik, hogy a lányok kaphatók arra is… – Ebbe azért rendesen belepirulok. - Mondjuk, vannak, akik igen, de ők sem munkaidőben, nem is értem őket, na de az ő dolguk. Vonok vállat, részemről nem fogok tudomást venni a pasasról, elkerülöm, és kész, nem hinném, hogy további problémák lennének vele, állítólag csak a szája nagy, vagyis inkább óriási, mindig ecseteli, hogy kivel, s mit tenne, de cselekvésig aligha jut el, nehéz is lenne, szinte mindig ittas. - Persze, bár, ha lehet, ne az első fellépésemet, az enélkül is nagyon parás lesz, majd mondjuk a következőt, jó? Azért, Charlotte néni inkább ne, az fura lenne, és biztos szívrohamot kapna, ha látná, milyen az a hely belülről. Mármint, elég buja meg minden, mindenki sokkal kevesebb ruhában parádézik, mint én. Elképzelni is borzasztó, hogy mennyire lesápadna szegény nénikém, nem is akarom tudni, komolyan… jobb lesz, ha nem látja sosem, és kész. - Én is kiskorú vagyok... Bár én ott dolgozom, de szerintem Jason azért bőven nem az a kategória, aki fel tudná fogni, hogy mi zajlik ott. Ha majd színházban dolgozom, oda beszervezek mindenkit. Kacsintottam rá, nem szerettem volna, ha rosszul esik neki a dolog, de szegény kisöccse tutira megállna a fejlődésben, néha úgy érzem, hogy én is megállok, botrány. - Nincs? Biztos gyakran vagy kinn hajnali háromkor.- Öltöttem rá rögtön nyelvet. - Én a magam részéről megfagytam, tudom, hogy ez csak rosszabb lesz, de nekem már ez is épp elég. Fogalmam sincs, hogy fogom túlélni a telet, komolyan, én néha már most is úgy érzem, hogy inkább csendben elalszom, hagy fagyjak meg, mert egyszerűen már most úgy nézek ki, mint egy Michelin baba, úgy beöltözöm, nem vehetek fel egyszerre húsz harisnyát. Egy idő után biztos megszokja az ember, de én még tutira nem tartottam ott. - Vettem, és sajtos. Közben akkor csinálom az esti… mit esti, hajnali édes itókákat, igazi munkamegosztás, nem mintha nem bírnék aludni, de egyelőre nagyon is jól esik ez a kis könnyed csacsogás, és éhes is vagyok, szóval a szendvics jöhet, addigra csak elálmosodik újra Shiny is. - Értem, akkor ez kölcsönösen jó mindenkinek. Azt inkább nem mondom, hogy a CD-t sem értem, mármint, ez biztos nem az a kis ezüst korong akar lenni, de ennél is tudatlanabbnak én aztán nem szándékozom tűnni. Mindenesetre a többit legalább értem, szóval nem kérdezősködök tovább. - Vannak, naná, a főnököm például nagyon is az, meg van egy, aki tök kedves velem az elejétől fogva, és mindenben segít, ő is nagyon jól néz ki. Meg hát, gondolhatod, a legtöbben táncosok, szóval ez náluk alap, mert hogy nem csak női táncosok vannak, ugyebár… Azért, most is sikerül elpirulnom némileg, fura úgy gondolnom a főnökeimre, hogy a küllemüket veszem előre, de hát ez volt a kérdés, szóval kénytelen voltam megtenni.
Ha valaki, én aztán pláne nem vagyok előítéletes, felőlem mindenki ott bújkál és az elől, ahol és aki elől akar. Én mondjuk sose rejtőznék el anya elől, ha mérges rám, akkor is bátran odaállok elé és megszökni is csak egyszer szöktem, de arra nem vagyok büszke a mai napig, s szerintem soha nem is leszek. Mindenkinek a múltjában vannak sötét foltok, az enyémben ez a második legsötétebb apa elmenetele után. Mit nekem törött állkapocs vagy ocsmány szavak a szekrényemen! Az anyámmal összeveszni, az ő haragja.. na az gyászosabb mindennél, amit ismerek. - Úgy érted, hogy lefekszenek pénzért a pasikkal? Kerekednek el a szemeim. Igen, én is ismerem a kurtizánság intézményét, de nem emlegetem semmilyen árnyalt néven a bérhajadonokat. A pénzért-en van a hangsúly, nálam az vágná ki a biztosítékot, elvégre az egy dolog, hogy valaki orrba-szájba-ésegyébbe szexel a szabadidejében, de ingyen csinálja. Ha pénzért, az már gusztustalan! - De ugye nem elvárás az ilyesmi? Puhatolózom óvatosan, mint egy elefánt a porcelánboltban. Nem feltételezem Sisiről, hogy belemenne ilyesmibe, de nem is szeretném, hogy odahassanak neki, hogy csináljon olyat, ami nem fér bele az erkölcseibe. Ha megteszik, akkor egy életre elég szitkot kapnak Logantől, az biztos, mert én a magam szép szájával úgy odauszítom az öcsémet, hogy abban hiba nincs! - Miért ne? Anya tök modern, szerintem képes lenne ő is fellépni egy ilyen helyen, hogyha nem lenne nyolc bal lába. Olyan mozgása van, ahogy táncol, hogy azon besírsz. Ha gondolod, szervezünk valamelyik estére egy táncos mulatságot itthonra, előkapom a videojátékot, megnézheted. Szerintem nem fogod túlélni anya produkcióját rekeszizomgörcs nélkül. Magyarázom lelkesen, s míg így belejövök ebbe, tökéletesen el is felejtem, hogy anyámat be akartam vinni egy lebujba meg a tízéves öcsémet is. Eszeveszett ötlet lett volna, s még jó, hogy Sisi legalább észnél van kettőnk közül. - Oké! Egyezem bele. Lám, engem nem nehéz boldoggá tenni, elég pár morzsa és már a helyén van a világ. - Már mitől állnál meg? Bimbivillantás is van? De ugye a csúnyáját nem lobogtatja senki? Kérdezek népmesés homályban az egyes testrészekre. Nem, mintha ne tudnám a biológiai megnevezésüket, de ha beszélgetésben vagyok, akkor általában így nyilatkozom róluk. Ezért is néznek gyermetegnek és butának sokan. De hát ez van, szőkének születtem, higgyenek is annak. Egyszerűbb így, mintha örökösen magyaráznom kellene, hogy mennyire nem szeretem a mocskos szájúakat. Beleteszem a sajtos szószt a szendvicsbe, majd rácsukom a sütőt. Lelkesen bólogatok. - Igen, jó. A modell megkapja a képeket a diszken, s csinál velük, amit akar. Így a többi munkás is. Mert a CD tényleg azt a kis korongot jelenti, ez kiderül abból, ahogy fogalmazok most. - Sokakat zavar, hogy nincsenek előhívva a képek és nem tudják azonnal bedobni a portfólióba, de szerintem aki nem képes az előhívásra áldozni, az már tényleg annyira sóher, hogy nem is való nem hogy modellnek, de még embernek sem. Vonom meg a vállamat. A pasitémában sokkal jobban érdekel Sisi reagálása mint az, hogy ténylegesen elképzeljem ezeket a helyes férfiakat. Mondjuk egy jó test az jó test, én is megnyalnám a sót, nem csak a vén kecske, de ebbe most ne is menjünk bele. A pirulásán nagyon jót mosolygok, egészen addig, amíg meg nem érzem, hogy mintha kissé koksz-illat terjengene a konyhában. - Jujazösszeskoboldokaszivárványtövében! Szentségelek, miközben kikapom a hasmenés ellenszerévé avanzsált, szenes szendvicset a sütőből. Még szerencse, hogy hármat készítettem, így most még kettőt meg tudok rendesen sütni, miközben ezt az egyet kecses mozdulattal a mosogató alatti szemetesbe vágom. - Konyhatündérnek születtem! Nevetek magamon, s inkább visszatérek a pasis kérdéskörhöz. - És ez a főnök azon kívül, hogy helyes, rendes is? Miről beszélget veled? Nem, mintha közöm lenne hozzá, de én mindig, mindent tudni akarok. Most is ez másként.
- Nem, azaz, nem tudom, vannak, akik néha elmennek vendégekkel, de nem biztos, hogy pénzért teszik, én legalábbis nem feltételezném. Egyszerűen ez olyan közeg… mármint, pikáns, vérforraló, nem meglepő szerintem. Én sosem tenném, egyébként sem vagyok éppen az a fajta, aki jobbra balra összefekszik mindenkivel, sőt, inkább senkivel, az az egy szem próbálkozás Liammal elég szánalmasra sikeredett ahhoz, hogy ne akarjam megint kipróbálni. - Dehogy, isten ments, akkor biztos nem dolgoznék ott. Csóválom rögtön a fejem hevesen, emlékszem ám, hogy milyen furán nézett Duncan, amikor előadtam a bemutatómat, meg is kérdezte, hogy tudom-e, milyen helyre jöttem. Naná, hogy tudtam, bár azért az első napomon pislogtam párat, mert pikánsabb volt, mint amilyennek hittem. - Az biztos nagyon vicces lenne… de Charlotte néni nem bánná, ha kinevetnénk? Én azért nem merném, tudod… én itt vendég vagyok, az ő jóindulatából nagyrészt, szóval nem szeretnék visszaélni vele. Hogy a kettőt miképp kapcsoltam össze, ne kérdezze senki, egyszerűen csak tényleg félek attól, hogy egyszer valóban egyedül maradok, nemhogy anya, de senki sem lesz, akihez mehetnék, ez meg nagyon ijesztő elképzelés volt ám. - Dehogy is… úristen. Hajtom le a fejem pipacs vörösen, hát az azért durva lenne. - Nem annyira pikáns azért, vannak műsorok, de nem vetkőzés, csak tánc, nem olyan sok ruhában, de azért ez nem ugyanaz. Ugye? Pislogok rá kissé zavartan, és inkább a kakaóval foglalatoskodom, most jöttem csak rá, hogy milyen kínosnak érzem a munkámról beszélni, mármint, én tökre büszke vagyok rá, és ráadásul még csak Shinyval értekeztem róla, mi lesz, ha egy tök idegennek mondom? Nem mintha gyakran beszélgetnék idegenekkel, de azért olykor előfordul. - Szerintem tök jó megoldás amúgy, meg hát, a technika világában élünk, elég ritkák manapság a nyomtatott képek, de azért közel sem lehetetlen megoldani, és legalább te választhatod ki a neked tetszőeket és elég csak azokat kinyomtatni... Szerintem sokkal ésszerűbb, de a mai világban iszonyatosan el vannak kényelmesedve az emberek, és ha valamit nem tolnak a hátsójuk alá, akkor már összedőlt a kis kártyaváruk. Ez azonban nem olyan téma, amit érdemesnek látok fejtegetni, úgyis csak az jutna róla eszembe, hogy a világ nem olyan jó hely, mint amilyennek szeretem látni. Az önkifejezési módjára elnevetem magam, és a sütő felé tekintek, azt hiszem, ehhez tényleg tehetség kell, mert másként egy melegszendvicset nem lehet így elégetni. - Kétségtelen. Kuncogok tovább, szerencsére ő is tud nevetni magán, szeretem ezt benne, olyan könnyedén vesz mindent, mintha a világ egy hatalmas szivárvány lenne, egy tök jó hely, ahol rossz nem érheti az embert. Sejtem ám, hogy valójában nem így gondolja, de addig még nem jutottam, hogy megpróbáljam leszedegetni róla a mutatni vágyott kép darabjait, és meglássam a valódi Shinyt. - Kicsit mogorva, de velem rendes volt eddig mindig. Semmi komolyról igazából, elmondja, mit kell csinálnom, ha nem megy, és nincs ott más, segít, de egyébként nem szoktunk beszélgetni, de hát a főnököm, ez annyira nem meglepő. Vagy másnál nem így van? Kérdezem, miközben megkapja a rendelt kakaóját, és én is belekortyolok a sajátomba. Nekem nem sikerült odaégetni, fura is lett volna. Már csak a szendvics hiányzik a képből.
Kész szerencse, hogy nem vagyok egy mocskos szájú fajta, mert a végén még közöltem volna unokahúgommal, hogy ez amolyan szex nélküli kuplerájnak tűnő hely. Eszemben nem lenne megsérteni vele, hiszen ezzel nem azt mondanám, hogy ő is bérhajadon lenne. Egyszerűen csak van egy híre a munkahelyének, az biztos. Jó szándékú lévén viszont képes vagyok felmérni, hogy vannak dolgok, amikkel el tudnám venni a kedvet egy-egy élethelyzettől, így tartom a számat és csak mindent értőn bólogatok, nem feszegetve tovább a témát. Egyébként sem vagyok egy nagy szakértője a szeretkezés intézményének. A szexnek már inkább. De ez sem erre a mai hajlani lapra tartozik. - Jaj, persze, ne haragudj, nem úgy értettem! Visszakozok azonnal, megbánva azt, amit kimondtam. Remélem, hogy Sisi nem értette úgy a mondandómat, hogy kinézem belőle a kurválkodós helyen való elhelyezkedést. Kedves mosolyom és bűnbánó pillantásom kíséri szavaimat. - Amúgy hogy esett a választásod éppen erre a helyre? Kérdezek. Semmi számonkérés nincs ebben, csak őszinte érdeklődés. Elvégre tudom, hogy balettozott, szóval valahogy ez a pikantéria nem fér össze fejemben a jelen munkahelyével, bár az is tény, hogy a tehetség nem válogat, se helyet, se semmit. S ha már itt tartunk, eszembe jut, hogy még nem láttam őt táncolni. Egyszer küldött anyának egy videót a nénikém, de akkor még Sienna is gyerek volt. Valahol megvan, majd meg is keresem. Az rémlik, hogy ámulva néztem és nagyon örültem, hogy van egy ilyen tehetséges rokonom. Engem sose vonzott a balett, én mindig a modernebb táncok felé kacsintgattam, de Sisi vizsgavideója komolyan felkeltette az érdeklődésem a klasszikusok iránt. Nem kezdtem el tanulni, de olvasgattam balettos témában. - Dehogy bánná! Van neki humorérzéke és tisztában van a hiányosságaival. Ilyen szempontból nagyon összeillettek apával. Apának például rémesen rossz énekhangja volt és szinte sosem énekelt, mert állítása szerint hallotta, hogy milyennek kéne lenni a jó hangnak, de nem bírta kipréselni magából. Felkuncogok. - Vicces kombináció az abszolút hallás és a kappanhang. Mindig mondtam, hogy még mindig jobb ez így, mintha azt hinné, hogy remekül dalol, s csak mások dobhártyája szakadna ki a repedt fazekától. Nem értett egyet velem. Őszinte szeretettel beszélek apáról, én valóban nem haragszom rá. Számomra ők anyával annak ellenére még mindig a tökéletes pár, hogy kicsit sem mondható annak a kapcsolatuk. Megértem anyát, hogy ellenérzései vannak, nekem is biztos lennének, hogyha a férjem, a gyerekeim apja egy másik férfiért hagyna el. - Nem vagy vendég, családtag vagy! Feddem meg rosszallón összevont szemöldökkel, majd küldök felé egy puszit a levegőben. Magam vagyok a jóhiszeműség mintapéldánya, nekem az se lenne vendég, aki albérlőnek költözne ide, de Sisiről pláne úgy gondolkodom, hogy rokon, hiszen az. Szeretem, hogy itt van, bár jobban szeretném, hogyha nem történt volna semmi rossz az anyukájával és vele lehetne, mellette lehetne boldog. Mondjuk ez furcsa kettősség, hiszen ha az édesanyja nem lenne börtönben, akkor Sienna sem lenne itt és nekem eggyel kevesebb jó ismerősöm lenne, ami meg nem lenne jó. Szerencsére ebbe nem kell belefutnom, mint beszédtémába és így nem is érzem azt, hogy rosszul jöhetek ki bármiből. - Hogyha ugyanabban a ruhában jössz le a színpadról, mint amiben felmentél, az cseppet sem vetkőzés! Értek egyet vele, s próbálom megnyugtatni. Majd eszembe jut még valami, tehát lelkesen csillogó szemekkel fel is teszem a kérdést. - Valóban elég hasznos kis megoldás, én szeretem, főleg azt a részét, hogy mivel ingyen meló, így bármikor lemondható. Vigyorodom el. Nem szokásom egyébként mindenféle munkát lemondogatni szíre-szóra, de most nem fogok felkelni hajlanban, az is tuti. Sokkal szívesebben beszélgetek Sisivel és készítek szendvicset magunknak. Vagyis égetek el szendvicset, hogy aztán tündérihlette káromkodásban törjek ki. - Nem tudom, én mindenkivel szoktam beszélgetni, bár az is tény, hogy az én munkámban nem nagyon van hivatalos főnök-beosztott viszony. Vonok vállat. Meglehetősen árgus szemekkel figyelem a szendvicssütőt, percenként nyitogatom, nehogy elégessem a maradék szendvicseket is. Végül csak tányérra kerülnek a ropogós, meleg finomságok. Sienna elé tolom az egyiket, majd a joghurtevő helyemre leteszem a másikat. Első a kakaó, aztán jöhet a szendvicsezés. Letelepszem a székre, amiről lezúgtam és belekortyolok a kakaómba. Elismerően hümmentek, s kakaóbajszos mosolyra fakadok. - Nagyon finom! Dicsérem. Magamból kiindulva a kakaót is el lehet rontani, szóval igen, kijár a dicséret egy finom ízért, azt hiszem. - És a suli milyen? Kérdezek, mert ez jut eszembe. Én a magam részéről nem éltem meg akkora tragédiaként, mint ahogy kellett volna, de nem mindenki olyan, mint én vagyok. Ezért is érdekel.
- De egyébként, te laksz itt, biztos hallottál már az Orfeumról. Megsértődni nem fogok, én nem szégyellem, tudom, hogy semmi olyat nem csinálok, amiért kínban kellene éreznem magam, úgyhogy tulajdonképpen nem kell, hogy érdekeljen senki véleménye. - Kell a pénz majd a Juilliardra, tudod, emellett kihívást kerestem, hogy valami másban is kipróbáljam magam, meg aztán, az itteni színház finoman szólva is fényévente tart előadásokat, azzal meg kitörölhetem a popsimat. A tanárom még otthon javasolta, hogy esetleg lehetne ez, elmentem, felvettek, én vagyok a helyi kuriózum. Mosolyodom el, engem nem érdekel, hogy mások esetleg feleannyi ruhában mutogatják magukat, én ugyanúgy beleviszem a balettet, esetenként sokkolva a társaságot, hiszen aligha várnak ilyesmit az adott helyen. Valahogy nekem bejön ez a kilógok a sorból dolog, nem azért, mert fel akarnék tűnni, hanem mert nem állok be a csordába. - Gondolom jobban örült volna, ha jut némi tehetség neki ilyen téren, akkor legalább kamatoztathatta volna. Valahogy megértem, hogy nem bólogatott hevesen a véleményedre. Kacsintok rá vidáman, nem volt módom sosem ismerni az édesapját, de az elmondásai alapján jó lett volna, ha akad rá lehetőségem. Ki tudja persze, hogy mit hoz a jövő, talán menni fog, s ha igen, akkor gazdagabb leszek egy értékes ember ismeretével. Az én szememben sem von le semmit valaki értékéből az, hogy kit szeret. - Örülök, ha így érzed, de én azért semmi kellemetlenbe nem szeretnék beleszaladni, mert nem esne jól a lelkemnek, ha bárkit is megbántanék. Szabályosan rosszul tudtam lenni, ha ilyesmi véletlenül megtörtént, mert hogy direkt sosem, ez teljesen bizonyos, de olykor megesett még velem is, hiszen ki tudja, mi az, ami mások szerint bántó, ami az én véleményem alapján nem az. Mások vagyunk, de ez nem baj, ettől szép az élet. A szavai logikusak, persze, hogy nem vetkőzés, ha mindenkin rajtamarad a ruha. Így nem is ragozom tovább a kérdést, hisz minek, nem bolygatnám tovább fölöslegesen, örülök, hogy ennyiben maradtunk. - Ez azért más, van, akivel biztosan többet beszél, mert esetleg tök más munkát végez, és az közelebb áll hozzá, de amúgy olyan főnök, főnök, mondjuk, ha szükség van rá, hogy beálljon mondjuk a pultba, megteszi, és ez nagyon is szimpatikus. Igazság szerint elég hamar megkedveltem a pasast. Mondjuk én kit nem? Mások szerint elég nagy hibám, hogy könnyen beengedek úgymond a szívembe bárkit, így sokkalta sérülékenyebb vagyok az átlagnál. Én nem hiszem azt, hogy ez baj lenne, de talán csak azért, mert még nem sikerült oly nagyon pofára esnem, hogy tudatosuljon bennem a jóindulatom, és jó szívem veszélye. - Köszönöm! Én a magam részéről a szendvicset eszem meg előbb, a kakaóval majd leöblítem, úgyis tök jó, ha úgy fekszem le, hogy valami finomságot vettem magamhoz utoljára. Nem teszem meg sokszor, mert félek, hogy nyoma marad, de olykor azért bűnözöm. Mondjuk magamat sem értem, szerencsés alkat vagyok, akármennyit ehetnék, mégis, inkább nem teszem. Elvégre, ha minden szutykot összeennék, akkor valószínűleg nem lennék ilyen fitt és egészséges, még akkor sem, ha mindez nem látszana az alakomon. - Egészségedre! Széles mosollyal köszönöm meg a dicséretet is, majd két falat közt válaszolok is a kérdésére. - Egyelőre egész jónak tűnik, vannak kevésbé kedvelhető egyedek, de az osztálytársaim jó fejek többnyire. De egyébként te is oda jártál nem? Neked mi a véleményed róla? Melyik tanárral kell fokozottan vigyázni? Nem magam miatt, de Nissy elég érdekesen áll néha az iskolához. Meg úgy mindenhez, ha már itt tartunk, szóval nem árthat egy keveset tájékozódni.
- Persze, hallottam! Voltam is már, Logan rángatott el először magával, mert csajokat akart lesni és meg akarta csillogtatni a hamis személyijét. A vicces az volt, hogy tőle nem kértek igazolványt a bejáratnál, tőlem bezzeg igen. Nem értem, komolyan! Csillogok őszintén meglepve, mint aki még mindig az élmény nem értésének sokkhatása alatt áll. Sose néztem ki annyinak, mint amennyi éves vagyok, most így a 23. szülinapomhoz közel is előfordul, hogyha olyan helyre megyek, ahol nem ismernek, akkor a tizennyolcat sem nézik ki belőlem. Van, amikor vicces, de akkor éppen, amikor az Orfeumba mentünk kifejezetten bosszantó volt, mert a személyim a táskám aljára csúszott, szóval ahhoz, hogy elővegyem, mindent ki kellett pakoljak, s közben a mögöttem sorban álló egyed nem épp szép szavakkal illetett, ami miatt fel kellett pattanjak és szájon legyinteni voltam kénytelen, mire az ideges lett, s majdnem megverte az öcsémet. Mondjuk udvarias volt, nőre nem emelt kezet, szóval mondhatom azt is, hogy kellemes társaságnak bizonyult. De nem mondom. Örülök, hogy a popsi szót használta, így nem indul meg a kezem. Csak barátságosan mosolyoghatok továbbra is. - Anyu biztosan adna neked pénzt a Julliardra, ha már az én iskoláztatásomba nem kellett fektessen. Akarod, hogy megkérdezzük? Biztosan nem haragudna meg! Cseppet sem zavartatom magam amiatt, mert ezzel tulajdonképpen elárultam azt is, hogy valamilyen szinten a család szégyene vagyok azzal, hogy nem mentem főiskolára. Nekem elég a modellkedés, sosem voltam annyira jó tanuló, hogy vonzzon a felsőoktatás. Apa persze elintézte nekem, hogy soron kívül hallgassanak meg, szóval jövőre lehet, hogy fel is vesznek, de már van annyi saját pénzem, amiből tudnám állni a tanulásom költségeit, így tényleg nem sajnálnám Sisitől azt, hogyha anyu neki adná az én tanulmányi alapom teljes összegét. - Naná, hogy kuriózum vagy! Hiszen ilyen szép és kedves csajszi tuti nincsen a sok alul öltözött nőszemély között. Kacsintok rá. Hirtelen szeretetrohamomban megölelem. - Anya egy igazi angyal. Őket nem lehet megbántani, mert tudja, hogy ki mikor van irányába rossz szándékkal, s azt már eleve el is kerüli. Amíg sül a szendvics, feldobom magam a konyhaasztalra. Ábrándos mosoly költözik ajkaimra ahogy apára keveredik a szó. - Igazából apa nagyon tehetséges, csak nem a művészetekben. Építész, abból is az egyik legjobb az államban, sőt, még államokkal arrébb is csodájára járnak az épületeinek. Tudod amúgy, hogy miért nem él velünk? Kérdezek rá. Nem bánom, ha el kell mondanom, azért is kíváncsiskodom, mert ha nem tudja, tulajdonképpen szeretném, hogyha tudná. Legalább nem futhat bele olyasmibe, ami tudtán kívül kellemetlenül érintheti. - Az ilyen emberek könnyen megszerettetik magukat. Az olyan főnököt bezzeg mindenki utálja, akinek büdös a munka és csak dirigálni szeret. Lepattanok az asztalról, előszedem a szendvicseket, majd letelepszem és immáron evés közben beszélgetünk tovább. Cseppet sem zavar az idő múlása, totálisan kiment az álom a szememből, ami azt illeti. - Köszi, viszont! Jegyzem, mielőtt beleharapnék a szendvicsembe. Teli szájjal nem beszélek, nem szeretem. Nem utálom annyira, mint a káromkodást, de ettől még nem tartozik a kedvenceim közé. Mindig megjegyzést is teszek rá, ha valaki úgy beszél, hogy közben dugig van kajával a gambája. - Sok a kellemetlen alak, akivel érdemes vigyázni. Húzom el a számat. - Biztos még mindig vannak a szokásos klikkek, a focistákkal például nem érdemes szóba elegyedni, mert mind tuskó. Na jó, nem mind, mert például a kórusba is járt pár rendes közülük, de hiszem, hogy őket a zene javította meg. Nem mindenkivel tesz így. Mrs. Cameron például egy kígyó.. Pirulok bele abba, ami kiszalad a számon. Nem tudom, hogy Sisi kedveli-e, elvégre én is bírtam éveken keresztül, kedves volt. S mivel unokahúgom táncol, valószínűleg kapcsolatban vannak egymással. Nem akarom, hogy azt érezze, megmondom kit kell kedvelnie. Így gyorsan visszakozom is. - De ettől még te bírhatod. Nem kell egy véleményen legyünk. Bírod. Bírod? Teljesen összezavarodtam, ami azt illeti, ennek örömére kakaóba temetkezem.
- Örülj neki, hogy fiatalabbnak nézel ki, mint az öcséd, hogy fogsz ennek örülni ötven év múlva... Nevettem el magam, engem abszolút nem bántana, ha fiatalabbnak néznének, bár velem is így szokott lenni, csak éppen én nem megyek korhatáros helyekre, kivéve persze a munkahelyemet. Na jó, ez egy kicsit abszurd. - Nem, nem szeretném, ez olyan dolog, tudod, hogy anyával mindig mindent beosztottunk, nagyon szűkösen éltünk, és megtanultam, hogy mindenért magamnak kell megküzdenem. Nissy is adna, de ez ilyen elvi kérdés, nem visz rá a lélek. Talán, ha semmiképp sem fog összejönni, kérek majd segítséget, de nagyon nem szeretnék ilyenbe belemenni, mert valahogy kevesebbnek érezném magam tőle. Lehet Shiny is épp olyan dinkának fog nézni miatta, mint Nissy, de nem érdekel, ezzel együtt tudok élni. - Hát tényleg nincs. Pirultam el kissé, mert összességében olyan nagyon szépnek nem gondoltam magam, de azért jól esett ilyesmit hallani, pláne egy lánytól, nőtől, hisz a mi nemünk azért jóval kritikusabb. Az ölelését természetesen mosolyogva viszonzom, tőlem egyébként sem áll messze az efféle érzelmi megnyilvánulás. Tudom, hogy a nagynéném halálosan jó fej, szóval nem lepődök meg a szavain, az apukáját illetőn szintén csak bólogatni tudok, bár őt nem ismertem semennyire sem, de Shiny szavai alapján ő is remek ember lehet. - Nem, anya mindig azt mondta, hogy ezt majd tőletek kell megtudnom, ha egyszer ugyan megtudom. Miért? Persze, hogy érdekelt, bár nem pletykálni óhajtottam, egyszerűen tájékozódni, ami egy tök új helyen azért olyannyira nem lehet meglepő senki számára sem. - Nehogy azt hidd, hogy nem dirigálós, nagyon tud azt is, de összességében jó arc. Meg… uhh, ha látnád, igazán nem szoktam pasikra nyálat csorgatni, de… huhúú… Pirulok el némileg, ezt persze nem feltétlenül kötném bárki orrára, de benne megbízom, mint ahogy Nissyben is, elvégre neki is elújságoltam, hogy elég dögös főnököm van. Falatozás közben én sem beszélek, de amikor a suli kerül szóba, kíváncsian hallgatom a véleményét, mert ezt az évet ott kell töltenem, és nem mindegy, mire kell berendezkednem. - A focistákat otthon sem bírtam, ők inkább Nissy szakterületébe tartoznak, ha érted, mire gondolok... Mrs. Cameron? Ő ki is? Bajban vagyok még nagyon a nevekkel. Pirulok el, nem zavar a véleménye, én ugyan senkivel kapcsolatban nem nyilatkoznék meg ilyen formán, de ettől még lehetne hasonló az ítéletem az illetővel kapcsolatban. Idővel talán egyet fogok érteni vele, most azonban még senkit sem ismerek annyira.
- Pláne ő hogy fog örülni, hogyha kiszívom vele a vérét ötven év múlva és szottyos vén pappernak nevezem! Nevetek fel. - Remélem nem olyan csajt vesz majd feleségül, akinek semmi humorérzéke és egy ilyen megjegyzésem után a férje iránti szolidaritásból a járókeretével végigkerget a járókeretével meg egy serpenyővel a házon. Szép kép, magam elé is gondolom, s ettől még szórakoztatóbb lesz az egész. - Persze, megértem! Bólogatok és részemről nem is nyomom tovább ezt a témát. Természetesen Sisi dolga, hogy honnan akarja összeszedni a pénzt, lehet, hogy én is túl büszke lennék elfogadni más tandíjra valóját, nem tudom. Ettől még felajánlottam, mert így éreztem helyesnek, s érzem még mindig. Nem az a lényeg, hogy elfogadta-e, hanem az, hogy immáron tudja: elfogadhatja, hogyha akarja. Rajta áll, mi tényleg nagyon szívesen adnánk, s azért veszem ide egy kalap alá magammal anyát, mert abban tökéletesen biztos vagyok, hogy ő is így gondolkodik erről. - Remélem, hogy nem fogsz kiszaladni sikítva a házból. Igazából ezt nem meséltem el még senkinek ilyen szinten, de rokonok vagyunk, s nem szeretném, hogyha családi titkaink lennének. Logan tuti nem mondaná el és Jason még kicsi ehhez. Anyukád nagyon bölcs nő lehet! Kezdem így. Némiképp tanácstalanul vakargatom meg szőke üstökömet. Azért ez mégsem oylan egyszerű, mint ahogy azt hittem, s nem is mondtam tökéletesen igazat. Jessnek és Jordannek elmondtam, de az rég volt, legalább egy élettel ezelőtt, s meg is lett az eredménye, azt hiszem. - Amikor tizenkettő voltam, apa bejelentette, hogy nem érez vonzódást a nők iránt. Ahogy divatos kifejezéssel szoktak ma élni, coming outolt. Elköltözött, megismerkedett valakivel és azóta boldog párkapcsolatban él Bill bácsival. Bill bácsi színész, komikus. Teszem ezt hozzá, mert ez így sokkal jobban hangzik, azt hiszem. Kicsit félek Sienna reakciójától, ezért egy ideig nem is szólok, csak belefeledkezem az evésbe és a kakaó elfogyasztásába. Van itt baj elég, ami a családunkat illeti. Bár apa dolgait én nem élem meg bajként, nem úgy az öcsém és anya. Jó, anyának azért szörnyű lehetett. Ezért is az a helyzet most, ami. - Szóval a főnököd jó pasi? És ő ott az egyetlen ilyen nyálmegindítós? Kérdezem lelkesen. Szeretek az ilyesmiről beszélni, melyik hasonló korú lány ne szeretne? Ez nem azt jelenti, hogy nedves lesz a bugyink, de legalább nem vagyunk vakok. S igazán cuki, ahogy Sisi fogalmaz a témát illetőn. - Hogyne érteném! Nevetek fel. Nincs ebben semmi rossz, van aki szereti végighancúrozni a focistákat. Engem ez sose érdekelt, más sportokra jobban bukom. - A tánctanár, legalábbis régebben ő volt. A drámatanárral párhuzamosan ad órákat, régen úgy volt a tanrendben, hogy A héten ő, B héten a drámás. Most nem tudom.. Kérdőn nézek unokahúgomra, ő biztos jobban vágja a témát, mint én, ha bajban van a nevekkel, ha nem.
- Látod, látod, mindennek megvan a pozitív oldala. Kacsintok nevetve, a járókeretes képet magam elé vizualizálván azonban még inkább röhögnöm kell, olyannyira, hogy muszáj vagyok felállni, és a hasamat fogva görnyedni. Ez kész, teljesen zakkant ez a nőszemély, de pont ezért szeretem annyira. - Közel sem lehet olyan bölcs, ha most börtönben ül. Rántom meg a vállam dacosan, a nevetésem pillanatok alatt sikkad el, elvégre, ez is olyan téma, amiről nem beszélünk, és valahol igenis haragszom anyára, hogy ennyire ostoba volt. Miattam tette, tudom, épp ezért csak még rosszabb az egész, mardos a bűntudat. Azt mondjuk nem értem, miért kellene sikítva kirohannom a házból, így csak felvont szemöldökkel várom az okfejtést. - Ez nem olyan sikítva kirohanós téma. Ne aggódj, elég felvilágosult és modern lány vagyok, már elméletben persze, nincs bajom a saját nemükhöz vonzódóakkal. Az a lényeg, hogy apukád boldog, nemde? S ha az, hát a múlt már elmúlt. Úgy értem, akkor biztosan rossz lehetett, de gondolom már azért sikerült túltennetek magatokat a dolgon. Nem lekicsinyíteni akarom a problémát, a nénikémnek iszonyatos érzés lehetett ezt megtudni, csak úgy a többieknek is, de azóta már nagyon sok idő eltelt, szóval talán a fájdalom már megfakult némileg. - De még milyen jó… és nem, nem ő az egyetlen, ott csak jó pasik vannak, komolyan, mint valami katalógusban. Még jó, hogy nem vagyok az a mindenkire rágerjedő típus, világgá szaladnék akkor is, ha bárki ki akarna kezdeni velem, de nézelődni azért szabad. Pillogok bájosan, némileg kipirult orcával, mert vak azért nem vagyok, bár igyekszem feltűnésmentesen művelni, nehogy kényelmetlen helyzetbe kergessem magam. - Ja… tudom. Nincs vele semmi baj, bár láttam már profibb tanárt is, bár ez részemről annyira nem meglepő. Próbálom komolyan venni, de úgy nehéz, ha mindent jobban tudok nála. A drámát jobban szeretem, az legalább hoz újdonságot az életembe. Nem nagyképűsködésről van szó, egyszerűen tényleg a tánc az életem, és bár fiatal vagyok, de sokszor úgy érzem, hogy a fél életemet végigtáncoltam már, és nem pont egy gimis tanár lesz képes újat mutatni nekem. Ezért akarom felkeresni a táncsulit, hátha akad ott olyan, aki inspirálhatna.
- Bizony, meg! Helyeselek bólogatva, arcomba rázva össze nem fogott tincseimet. Levakarok erre fel csuklómról egy hajgumit, s rendesem a szőke loboncot, mielőtt még meg találnám kínálni egy kis forró csokival vagy más éji nasival. A fejemen koppannak Sienna szavai. Elhúzom a szám, s gondolatban lefejelem az asztalt. - Nem úgy értettem.. Próbálom menteni, ami menthető, de kis eséllyel tudom elsikálni a dolgokat. - Viszont az, hogy egyszer megbotlott, szerintem még nem jelenti azt, hogy nem bölcs. Teszem hozzá kedvesen. Talán naiv vagyok – nem talán, hanem nagyon is – de ettől még szentül hiszem, hogy nekem van igazam ebben, s mint olyan nem vagyok rest ezt hangoztatni is. Aztán elnapoljuk a kérdést, s apám kerül szóba. Meglep a pozitív reakció, a legpozitívabb értelemben. Általában nem szokták ezt ilyen könnyen kezelni, s bár én nem szégyellem a dolgokat, a furcsa reakciókat látva félszegen mesélek az egészről. Sienna viszont tökéletes példája az emberi jóságnak, éppen úgy reagált, ahogyan egy angyalnak kellene. - Csak azért volt rossz, mert elment. Mármint anyának persze más miatt is rossz volt és Logan is kiakadt, de nekem csak a jelenléte hiányzott. Tizenkét évesen nem nagyon tudja az ember azt, hogy mi is a homoszexualitás. Kellemetlen dolognak érzik, de csak azért, mert elveszi tőled az apád. Hadarom el egy szuszra. Nem azért, mert zavarban lennék, hanem mert olyan sok mindent szeretnék egyszerre mondani, hogy az nem fér el egy mondatba akkor, ha lassan ejtem a szavakat. Legalábbis így érzek ezzel kapcsolatosan. - Már miért lenne az baj? Nagyon szép vagy, az a pasi örülhetne, akinek beadod a derekad. Mosolygok rá, majd hirtelen a fülem hegyéig vörösödöm el. - Már nem úgy értettem, hogy úúúgy.. Hangsúlyozom ki a szót. - ..adnád be a derekadat. Remélem, hogy ő sem úgy értette, mert nem szeretnék erre a vízre evezni. Nem prüdériából, egyszerűen csak az angyalokkal nem beszélünk a földi élet mocskairól, márpedig szerintem Sienna angyal, s aki ezzel nem ért egyet, annak káromkodástól mentesen is beverem a képét, az is bizonyos. Kicsit szélsőséges vagyok akkor is, ha a családomat illetőn kell ömlengeni, ez igaz. - Csak azért nem mondom, hogy boszorkány, mert nem akarom sértegetni a boszorkányokat. Koppannak súlyosan szavaim. Lenne mit elmondanom erről, de nem tartom megfelelőnek az időt. Túl sok dolog lenne, s túl későre jár. Vagyis korán van, ami azt illeti. Elnyomok egy ásítást. - Ha majd a Julliardon leszel, ugye elmehetek meglátogatni téged és megmutatod a sulit? Nem tudom elképzelni, hogy ne vegyék fel oda, ezért is fogalmazok így. Kihörpölöm a forrócsoki maradékát és a szendvicset is elfogyasztom. Ha Sienna is megette és megitta az ő adagját, akkor nekikezdek a mosogatásnak. Nem, mintha annyira szeretném ezt csinálni, de nem kívánom hallgatni anyától, hogy megint milyen rendetlen voltam, bezzeg Logan micsoda egy mintagyerek, ami a háztartást illeti. Srác létére engem csak ne nyomjon le a konyhában, mert begorombulok! - Huss aludni, mert holnap fáradt leszel! Veszem elő magamból az anyáskodót, ami általában nem jellemző rám, éppen ezért ezek a szavak is olyan gyermeki könnyedséggel jönnek elő belőlem, mint minden más. Vizes, mosogatószerhabos kézzel intek jó éjszakát unokahúgomnak, majd nem sokkal utána én is távozóra fogom. Munkába már nem megyek, alhatok délig. De ahogy az öcsémet – a kisebbiket – ismerem, erre semmi esély.
A széltől könnyes szemekkel és a hajamba már-már odafagyott hómennyiséggel csúszok be az oly ismert ház elé, vagyis a bejárathoz, isteni slunggal nekivetődve az ajtónak. - Hoppáááá. – betörni nem szeretném az ajtót, olyan erős meg nem vagyok, hogy tokostul érkezzek meg. Letépem a fogammal a kötött kesztyűt és megnyomom a csengőt a mutatóujjammal. A nagy havak óta nem nagyon voltam itt és gőzöm sem volt, és még most is van, hogy ki van itthon. Lazán nem hívok fel senkit, hogy helló, ráérsz-e. Ha odaérek és nincs otthon, nem ér rá, tudomásul véve és csúszkálok tovább. Cserébe ezért én sem vágok képeket, a hóttálmos kivételével, hogy valaki éjnek idején rámnyit, hogy helló. Van még időm az esti kezelésekig, a többit letudtam ma, szóval felpakoltam magam, egy kis kajakészítésre és pofázásra a Davis családnál. Bárki is nyit ajtót, a csomagot tolom előbb a kezébe. A hajamat nem kell félretolni a képemből, mert egy darabban összefagyott a ráhullott hótól. - Egy kis ennivaló, persze, előtte el is szükséges készíteni, amennyiben nem érzed magad nyúlnak, késztetést érezve arra, hogy elropogtass mindent nyersen. Üdv! – intek a kezemmel vigyorogva.
Egyelőre egyedül voltam itthon az egy szem unokaöcsimmel, aki jelenleg jól elvolt a tv előtt valami videójátékkal, én nem nagyon tudtam, hogy ezek mifélék, mert sosem volt lehetőségünk vásárolni, inkább nem is fájdítottam vele a szívem. Ma én hoztam el a suliból, és lassan csak befutnak a többiek is. Épp a konyha felé tartok, amikor valami nekicsapódik az ajtónak, persze, hogy rögtön indulok is arra, hogy megtudjam, ki is az, de elsősorban inkább azt, hogy nem esett-e valami baja, mert elég rosszul hangzott a dolog. Őszintén, ilyesmit bármelyik Davisből kinézek a nagynénémet kivéve. Nem nagyon lep meg az sem, hogy Zac-et látom meg az ajtó előtt, következésképpen ő ismerkedett meg közelebbről az ajtóval. Elmosolyodom rögtön, majd kénytelen vagyok elvenni a csomagot, elvégre a kezembe nyomja, majd már állok is el az útból, jöjjön csak be. - Úgy nézem, nem ártana kicsit felolvadnod, a hajadnak legalábbis biztosan. Kuncogtam el magamat, ami talán nem volt olyan szép dolog tőlem, de hát istenem, elég vicces ez az összefagyott raszta. - A nyulakkal ugyan nincs bajom, de jobb a főtt, sült, akármicsinált, az egyszer biztos. Pislogtam bele a csomagba, hogy mi mindent akadt benne, s ha már így alakult, neki is láthatunk a vacsikészítésnek, legalább mindenki örülni fog, hogyha hazaér. Én is szoktam díjazni, ha keresztbe szalmát nem kell tennem egy húzós nap után. - És szia! Hogy vagy? Rég láttalak erre! Indulok is a konyhába, hogy elkezdjek készülődni, elvégre a kaja nem csinálja meg magát, ami elég szomorú tény, ha engem kérdezne bárki, de hát ez van, egyébként szeretek főzőcskézni, csak néha nagyobb úr a lustaság.
Egyből elvigyorodom, ahogy meglátom a kitárulkozó ajtóban Siánnát. - Heeeejjj, egy Sienna! Hali! A megjegyzésre előbb felfelé nézek, majd felszisszenve tapogatom meg az összeállt jéghegyet. - Így jár az, aki a buszon hagyja a sapiját. Elmerültem a játékban. – ha meg rajtam marad, lefolyok az ülésről is, monszuni éghajlat van minden buszon télen. – Egy törcsi kéne majd, különben uszodát gyártok majd pillanatok alatt. De persze, ha szeretnél úszni… - jegyzem meg. Megszabadulok a lábbelimtől. - Mindjárt jövök, egy pillanat. – berongyolok, barackot nyomok a kistökmag fejére, aki enyhéz szólva leráz, mert éppen a következő szintre gyúr, így vissza kipattanok a konyhába. - Azjó, mire megennénk nyersen, addigra megint jöhetne a következő kajaidő. Otthonosan kezdek turkálni a fiókban eszközökért, mint ahogy nálam is úgy érezhetik magukat, ha eljönnek. - Tök szuperül, nemsokára jön a tavasz, meg a madarak! – mivel egy hónapot mindig a szigeteken töltök télen, még a barnás nyom ott van a bőrömön, a napfényes kedvemmel együtt. Az mondjuk a nélkül is van mindig. - A hiányzást bepótolom, ne aggódj! – Siennával valóban régóta futottam össze, peidg még Shinynál is szoktam aludni, ha beborulunk mulatozás közben. - Milyen az élet a nagyvárosban? Ójjaigen. – bújok bele az egyik zacskóba. - Hoztam kétféle piát is. – egy bort meg egy gyümölcslét húzok ki, mire felborul a zacskó és kiborul, kigurul belőle minden, ami csak létezik. – Ennyit arról, hogy vigyáztam a piákra. – teszem le a pultra ami a kezemben van és kapkodom össze a holmikat. Az almák egy része után még hason is kell kúsznom. – Honnan tudtátok, hogy pépesek lesztek? – nézek rájuk, majd a pultra pakolom őket. - A többiek merre? Ők is lesznek? – Shiny a haverom, ettől függetlenül szeretek mindenkivel haverkodni.
- Szeretek úszni, de nem az előszobában, szóval hozom is. Térülök, fordulok, egy perc múlva már hozom is, elvégre nagy ez a ház, fent is, lent is akad egy fürdő, s mindkettőben vannak tiszta törülközők. A mi Los Angelesi garzonunk után nagyon nehezen szoktam meg ezt a hatalmas házat, de kétségkívül tetszetős. Át is nyújtom neki, melegítse csak fel szegény átfagyott rasztáit. - Miért, ilyen lassan eszel? Kérdezem mosolyogva, tudom én, hogy vannak nyersen nehezen fogyasztható ételek, de az alma, amit kiszúrtam, az egész könnyedén eltűnik a gyomorban. - Jöhetne már, ez kétségtelen, eszméletlenül hideg van még most is, nekem nem sikerült megszoknom. Talán nem is szükséges, hiszen ha sikerrel járok, és felvesznek a Juilliardra, akkor nem fogok tovább itt lakni, maximum majd a szünetek alkalmával látogatok, azt is csak akkor, hogyha van rá pénzem, mert abból nekem sosem volt túl sok. Aggódni nem szoktam, úgyhogy csak mosolyogva legyintek felé, nem félek én attól, hogy elhanyagolná szerény személyemet ilyen téren, tudom, Shiny haverja, de én is jól kijövök vele. Én mondjuk kivel nem? - Mit értünk nagyváros alatt? Mert, ha Los Angelesre gondolsz, ott már nagyon rég jártam. A tavaszi szünetben megyek New Yorkba majd megnézni a sulit, de amúgy ennyi. Vagy Anchorage érdekel? Nem láttam belőle túl sokat, de elég jó helynek tűnik. Például sokkal jobb idő van, mint itt. Ecsetelem, közben elkuncogom magam a sikertelen hadműveletére, de legalább a bor nem tört össze, ez is valami. Segítek neki felszedni az almákat, de hason kúszni hagyom egyedül, nem rég vettem tiszta ruhát, nem terhelném vele már most a szennyest. Meg aztán, viccesebb őt nézni, mintha én magam csinálnám. - Amúgy, te hogyhogy ilyen barna vagy? Ne mondd, hogy szolizol, légyszi... Néztem rá kiskutyaszemekkel, mert az egy dolog, hogy jól áll a barnaság mindenkinek, de azért egy pasi részéről a szoli szerintem túlzás. Én sosem voltam, szerintem eleve tönkreteszi a bőrt, szóval ha lenne rá pénzem, sem tenném. - Pépesek? Ez úgy hangzik, mit egy kész terv, szóval ki vele! Mit kotyvasztunk? Csupán azért nem kezdek önszorgalomból neki senkinek, mert fogalmam sincs, mit akar csinálni, ha pedig nincs ötlete, biztos hamar jön majd az isteni szikra. Nem olyan nehéz adott alapanyagokból ehetőt alkotni. - Munkában, suliban. Shiny azt hiszem fotózáson, de lassacskán biztosan befut majd mindenki.
- Ezer hála és köszönet! – közben már a nagyobb fagyott darabokat kivettem, de már kezdek olvadni is, a törülköző már elkél. Nyakamba csapom, hogy kéznél legyen, mert ha én erre a fészekre törülközőt csavarok, akkor sehova se férek be a turbánnal. - A répát biztosan, a krumplit is. Talán a borsó az hamar meglenne. – kacsintok rá vigyorogva. – De mire megpucolod, na addigra tutkó éhes leszel. - A havat imádom, királyságos! Lehet hódeszkázni, síelni, hóembert építeni, lapátolni fehér csodát. – felismerés csillan a szememben. – Téényleg. Nem itt születtél. Úgy tudom, azért ott sincs húdenagy meleg télen. Vagy sokat esik? – a földrajz sem az erősségem, a sok tudomány mellett. Az egészségre esküdtem fel, mégis a legelés után jött a nyalás, mert az jó dolog. - Köszi! – az almákat nem egyedül hajkurászom, de ahogy kikúszok a sarok alól, a törülköző marad a helyemen. – Eh, pedig a hajam szeret téged. Főleg, míg meg nem szárad. – visszacsavarom a hajamra. A kutyiszemekre rámeredek, nagyon cukker így Sienna, a szemével nagyon kiefejezően tudja tenni. - Mit? – vágódom gyorsan az egyik üveghez és tapizni kezdem az arcom, majd a karomra nézek. – Jaaaa, hogy izé… neeeem, fúúújjj…. A Fülöp-szigetekre szoktam menni minden télen egy hónapra. Szörfszezon meg rastabuli. Gyere te is legközelebb, királyság. – csapok a nyitott tenyerembe vigyorral. - Hátööö… - forgatom a kezembe az egyik ütődött almát. – Chatni az egyik részéből. Meg bár vega vagyok, a husi az kell télen ilyen időben, szóval cocihusi almaszósszal és almás pite a vegán bajnokoknak. Már csak a köretet kéne kitalálni, hogy mi legyen még, mert a cocihoz nem megy a …. de, hoztam vöröskáposztát és kelt. Akkor nem szóltam! – túrok bele a zacsikba és pakolom ki a randomszerűen beletett cuccokat. - Mm szuper. – kapok be egy szőlőszemet. – Akkor mindenki befut, mire készen leszünk. Ha azzal a dinka fotóssal van, minden részvétem neki. – kezet mosok. - Éééés akkor a haditerv. Egy kis tisztítás – pakolom az almákat egy glédába. – aztán kockára vágás, és egy kis tisztítás, hosszúra vágás. – tolom oda káposztát és a kelt, a többi zöldséggel. - Voltál ma a parkban? – mintha minden nap arra menne Sienna. – Megint kint van a kedvenc gesztenyeárusom. Fahéjat is szór a gesztenyére, miután megnyíltak kicsit a héjak. Héj. – legyintek. – Hoztam azt is, de felzabáltam útközben. - leesik megint a törülköző, így inkább keresek szerencsétlennek egy helyet, ahova kiteríthetem.
- Nagyváros, hacsak nem valami parkban császkál az ember, vagy a kertvárosi részen, akkor nem sok hóval találkozik. Bevallom, nem kifejezetten rajongok a hidegért. Elviselem, hisz el kell, de hát na, nem ez a klíma vágyálmaim tárgya, fölösleges is tovább ragozni. - A hajad? Engem? Nem inkább a finom, pihe-puha, száraz törülközőt? Kérdem nevetve, egyébként bírom a haját, bár el nem tudom képzelni, hogyan kell ezt kezelni, tisztán tartani, hasonlók, de arra még sosem vetemedtem, hogy megkérdezzem. Még a végén azt hinné, hogy mocskosnak gondolom, pedig ez nem igaz. - Nem mondod komolyan? Hát ez csúcs… és tök jó lenne, de nem hiszem, hogy összejöhet, sajna nem engedhetem meg magamnak. Még a szomszéd államig se nagyon jutnék el, jó, a fizetésem nagy részét félreteszem, de kell a sulira is, szóval nem marad fölösleg, pedig ha tehetném, szívesen utazgatnék, mi az hogy… Ám ez is olyan dolog, amiről le kellett mondanom mióta csak az eszemet tudom. - Stop… Mi az a chatni? Gyanítom semmi köze sincs ahhoz, hogy chatelni szokás a mai fiatalok körében, és én még csak okostelefont sem kaphatok elő, mert az enyém olyan buta, hogy maximum tarkón sózni lehet valakit vele, azt viszont tuti, hogy megérezné az illető, és a teló sem törne ripityára. - Teljesen jó amúgy, vállalom az almás cuccokat, aztán ha kell, besegítek a többibe. Megcsinálom a köretet is szívesen. Az egészet megoldanám, szó se róla, de ha már ketten vagyunk, akkor egyszerűbb dolgunk van, és hamarabb készen is leszünk. - Gőzöm sincs melyikkel van, csak azt tudom, hogy eléggé furán fintorgott, mikor elment, szóval lehetséges. Mosolyodom el, de nem azért, mert kárörvendő lennék, sokkal inkább azért, mert eszembe jut Shiny pofavágása, az pedig valljuk be, olykor mindent visz. Amint felvázolja a tervet, már csinálom is, úgy tűnik, megvette az ötletemet a feladatfelosztásról. - Voltam, de azt hiszem, lekésett a gesztenyeárus, mert nem láttam. Egyébként sem vettem volna, nem szoktam szórni a pénzt, de ezt nem említem, nem is lényeges. - Neked viszont kedves egészségedre. Jól hangzik egyébként ez a fahéjas megoldás, néha csináltam otthon is, bár tény, hogy nem ugyanolyan. Már pucolom és darabolom is az almákat, ahogy kérte, nem fenyeget az a veszély, hogy megvágnám magam, otthonosan mozgok a konyhában, az eszközök a barátaim, szóval sima liba. - Mesélj még az utazásodról légyszi, nagyon kíváncsi vagyok, és jól esne valami melegről hallani, ami nem a sütő… Vagy mondjuk Evan Evans, de ez már egészen más kérdés, ízléstelen vicceket nem szoktattam puffogtatni, meg hát meg is kedvelte elég hamar Shiny apukáját.
Kezdőlap
50 
//
