- Legalábbis nem ilyen formában. - Jegyzem meg halkan súgva a harapást illetően, de még ebben a kissé zavaros, bizonytalan állapotban is csempészve némi kacérságot a szavaim közé, hogy aztán a szívemre hallgatva cselekedjek és olyat tegyek, ami ellen mindeddig hajamat tépve tiltakoztam, az erdőben pedig egyszerűen gyáva voltam hozzá, hogy beismerjem: meg akarom tenni, ezzel bizonyítva be számára, hogy a félelme alaptalan. Nem fogok egyik napról a másikra elfutni. Apró, fojtott szusszanással fúrom arcomat a nyakába, orrom finoman a bőrét cirógatja, miképpen leheletem is, ahogy magához ölel. Hallgatom a lélegzetvételét, a szívének ritmusát, mely az enyéméhez hasonlóan kissé talán kezd megnyugodni. Jó ez a csend, a nyugalom... Túlzás lenne azt állítanom, hogy otthonos érzések garmadája áraszt el, de kicsit mégis olybá vagyok, mint aki megtalálta a tökéletes életről alkotott képe kirakósának egyik darabját. Mindezt Darren szavai és a velük magát előtérbe birkózó Józan Ész söpri huszárvágással félre. Tekintetem hirtelen emelem arcára. - Nekünk még egy ártatlannak tűnő kérdez-felelek sem való, látod... - Jegyzem meg elvigyorodva mindezek ellenére. Önmagamat nem tudom meghazudtolni. Mégis kibontakozom egy felszakadó, hangosabb sóhajjal finoman az öleléséből, ha enged. - Castor zabálni fogja a dolgot, nem igaz? - Vonok vállat flegmán, tömény (ön)iróniával ejtve a szavakat magam elé, s eztán tekintek csak újfent Darrenre. - Annyira... elcseszettek vagyunk, hogy mutogatni kéne, komolyan! - Tárom szét a karjaimat kissé indulatosan túrva a szőke tincsek közé. Szokták mondani, hogy jobb később, mint soha, de talán most jobb lett volna, ha még a későbbnél is később kezd el kattogni a dolog következményein az agyam. Örülök a dolognak? Persze! De a józan ítélőképességem még az előtt beindult, hogy elmerülhettem volna a vele járó rózsaszín maszlagba akár csak egy kicsit is. Pedig... De neeem, én itt belelovalom magamat az egészbe. Még csak nem is magam miatt aggódok, hanem Darrenért! Ha Castor minderről tudomást szerez valahogyan... én a helyében élnék az infóval, az tuti... Francba. Túlaggódom a dolgot? Meglehet, de az azért van, mert nagyon nem szeretnék sem ezzel, sem pedig mással elcseszni semmit Darrennek. Pontosan úgy, mint egy... barátnő tenné. Azt hiszem, erre innom kell. - Mégis hogy a fenébe gondoltuk?! Egy idióta magányos vagyok, aki ráadásul a másik falkához készül csatlakozni! - lépek vissza az asztal felé, hacsak meg nem állít, hogy újratöltsem a poharamat a borral.
- Ilyen formában még huszadik randin se! - nevettem zavartan, de minden helyzet furcsasága ellenére, boldog voltam. Te jó ég, hogyne lettem volna? Rajta hagytam a nyomom és nem futott világgá sikítva, sőt, még viszonozta is, ez... ezt szerintem fel se tudtam fogni. Nem, egészen biztos, hogy álmodtam, hogy valójában nem történt meg, csak hallucináltam, vagy megártott a bor, ha viszont így van, akkor még jó sokéig nem szeretnék felébredni, magamhoz térni, visszasüllyedni a valóság szintjére. Lassan mindketten kezdünk megnyugodni, ahogy egymást öleljük, ez a végtelen béke és nyugalom pedig apránként átjár, de persze az agyam attól még kattogott tovább mindenen és semmin egyszerre, nem találtam fogózkodót kuszán kavargó gondolataimban. Nagyobb baj, hogy ezzel párhuzamosan nem tudtam elhallgatni a kérdést, ami ügyetlenül megfogalmazódott bennem. Nem cáfolom meg, mi tényleg mindenből mást hozunk ki, mint aminek indítjuk, azt hiszem, ez már profin megy nekünk, de én egészen addig élvezem, amíg esetlegesen nem veszekedésbe torkollik a dolog. Márpedig rólunk lévén szó, még mindig nincs kizárva ez sem. Bár egy Silas-csapást már túléltünk, határozottan fejlődünk! - Nem kell megtudnia... sőt, nem is fogja, és más se. - Rémképek egész garmadája villant át az agyamon, hogy mi lenne, ha ez kitudódna. Milyen szomorú, hogy amikor végre nyíltan kimutatjuk, amit érzünk, akkor is el kell titkolnunk... - Csak az időzítési érzékünk szar - szusszantam én is egyet lemondóan, majd kelletlenül ugyan, de elengedtem és hagytam, hogy némi tér legyen köztünk. Így könnyebb gondolkodni és mérlegelni, bár mindezt korábban kellett volna. A fejem tetején összekulcsoltam az ujjaimat, mielőtt még újabb hülyeségek hadát követném el, amit nyilvánvalóan mindketten élveznénk, csakhogy növelnénk is a bakit, efelől se volt kétségem. A magam részéről nem aggodalmaskodtam annyira, bár annak a lehetősége, hogy Castor nem kicsit bánna durván Yettával, ha megtudná, mennyit jelent nekem... Oké, már én is aggódtam! Mikor ő újratölteni ment a borhoz, leültem törökülésben, kezeimmel pedig a bokáimra támaszkodtam, vállaim előre estek, s én magam is előre dőltem kicsit, fejemet lehajtottam. Úgy fixíroztam a padlót, mintha a megoldás bele lett volna karcolva, pedig semmi nem volt ott. - Bocsi, de önalázó mentségemre legyen mondva, én speciel nem igazán gondolkodtam - sandítottam fel rá, kissé elhúzva a szám. - Meg is látszik - lestem a nyakára, ahol ugyan pár kósza tincs némiképp takarta a sebet, de... basszus, elég egy enyhe fuvallat, vagy egy hevesebb fejfordítás, és kész, látszik. - Jó, nézzük nagyjából reálisan: a harapásnyomok legrosszabb esetben is egy hét múlvára teljesen nyomtalanul eltűnnek, vagy még előbb. Szex nem lesz - most döftem le verbálisan Kicsi Dé-t a nacimban -, így a szagom se fog rajtad érződni hosszú távon, pár nap és kiszellőzöl. Meg én is. Felálltam és én is az asztalhoz sétáltam, majd megálltam Yetta mellett. Ha nem ivott és nem nézett rám, finoman az álla nyúltam, majd magam felé fordítottam a fejét, ha már eleve rám nézett, akkor finoman cirógattam az állát, igyekezve megnyugtatni kicsit. - Kis odafigyelés kell csak, és nem csesszük el még jobban - mondtam halkan, majd csókot nyomtam a homlokára és ismét a szemébe néztem. - Minden rendben lesz. Hittem, mi több, szinte tudtam. Vagy csak nagyon-nagyon reméltem, ezért éreztem bizonyosságot? Nem számít. - Kicsit se bánom, hogy ez rajtad van - húztam végig egyik ujjam a harapásnyomon -, csak azt sajnálom, hogy nem tudom, mikor lehetek úgy a közeledben, hogy ne kelljen senkitől és semmitől se tartani, óvatoskodni vagy titkolózni. - Fájdalmasat sóhajtottam. - És azt sem, hogy mikor szeretkezhetünk végre megint egy jót - vettem könnyedebbre a végét, egy halvány mosoly kíséretében, csak kár, hogy magammal sem tudtam igazán elhitetni, hogy ennek van könnyedebb oldala, amibe nem vegyül a jövőbeli hiány érzete. Megkapom, és egyből engedhetem is el... ez szemétség és igazságtalan.
- Ezt nem tudhatod! - tekintek hátra egy pillanat erejéig a szavait hallva, de nem olyan súlyosak azok, hogy megakadályozzanak benne: az asztalhoz lépjek és töltsek a borból. Az időzítésünkkel nem tudok vitatkozni. Nevetve és kissé fejcsóválva kortyolok a borba, majd szusszanva teszem vissza a poharat, végignézve az asztalon, amit olyan gondosan terített - teríttetett? Nem, nem hiszem, hogy másra bízta volna a dolgot, elég csak a kíváncsi ábrázatára visszaemlékeznem, amivel fürkészett, ahogy a kendő lekerült a képemről. Akaratlanul is fanyar mosoly szalad ábrázatomra. Szar ez az egész helyzet. És akkor én a legkevésbé sem a saját épségem miatt aggódtam. - Ne kérj bocsánatot, mindketten címeres idióták vagyunk. - Vigyorodva tekintek le rá, mikor látom, hogy helyet foglal. Én meg közben újratöltök, ezúttal neki is és a két pohárral egyensúlyozva lépdelek vissza felé. - Darren... - Ha elvette a poharakat, lehuppantam könnyednek szánt mozdulattal mellé, a ruhám szoknyarészén igazítva egy tompa, őszinte nyögést hallatva a kijelentésére, hogy nem lesz szex ma. Oké, megvagyok én nélküle is, de magyarázza a cseszett kis szikráknak, amik közöttünk állandóan ott vibrálnak a legártatlanabbnak tűnő szituációban is, hogy nem lehet! Visszavettem az egyik poharat tőle és ha nem nyúl állam alá, akkor bizony bele is kortyoltam volna. Így viszont engedelmesen és egyben kérdőn pillantottam feléje, csókjára lehunyva szemhéjaimat egyetlen pillanat erejéig. - Tudom, én csak... mit gondolsz, mennyi idő még? - Firtatom csendesen. Talán nem kell magyaráznom, mire is gondolok. (Nem, nem a szexre.) A falkák csatlakozásra nem két nap, nekem is legalább egy, de jobb, ha másfél hét kell, mire oda jutok, hogy Mei-jel együtt csatlakozni tudjak a másik falkához. Na az is szép kör lesz. A szavaira ajkaim szelíden nyílnak el kissé, ahogy vonásait, ajkait fürkészem, mintha örökre emlékeimbe akarnám vésni azokat. Talán még emlékszik erre a tekintetre: a lagzin pontosan így tekintettem rá, csak akkor vegyült némi riadt, keserédes érzéssel is az egész. Most valami fura, félénk nyugalom kerít a hatalmába. Nem mondom, hogy ez kevésbé keserű, de most már hiszem, tudom, hogy újra látni fogom. Hinnem kell ebben. Utolsó mondata nevetést csal elő belőlem. - Bolond! - kacagok és ezzel együtt ajkaira csókot hintek - borízűt, édeset - hogy apró sóhajjal hajoljak el. Úgy helyezkedem, hogy hátamat a mellkasának vessem, félig-meddig ölébe feküdve el és így tekintsek fel rá némán, szótlanul fürkészve. Érezheti rajtam, hogy a látszat ellenére szemernyit se lettem nyugodtam. Az aggodalom fortyog bennem, a kétely mardossa lényemet, farkasom is idegesen járkál fel-alá ketrecében. Végül csak megszólalok:* - Hiányozni fog a társaságod.
Tekintetemmel követtem a mozdulatait, pillantásommal végigsimítottam teste ívén, finom, nőies vonalain, de nem úgy, mint aki fel akarja falni. Egyszerűen csak szerettem volna minél pontosabban megjegyezni, hogy ha legközelebb egy készülő ágy fejtámlájának csiszolt mintáján húzom végig ellenőrzőn ujjaim, akkor pontosan meg tudjam mondani, hogy mennyivel lágyabb az a hullám, ami Yetta csípőjétől vezet a derekán át a mell vonaláig. Nagyot nyeltem és lesütöttem a szemem, de már ez sem segített, sorra villantak be mindenféle képek róla, s a legrosszabb az volt, hogy nem is a légyottunkról, hanem olyan egyszerű, hétköznapi dolgokról, mint mikor mosolygott, vagy elszomorodott, megijedt, dühös lett... Hiába vettem nagyobb levegőt, az illata mintha semmilyen más szagot nem hagyott volna érvényesülni, mintha tényleg nem lenne már menekvés tőle. Akkor néztem csak fel, mikor hallottam, hogy vissza indult hozzám, s ekkor láttam meg, hogy nekem is újra töltött. - Két hülye egy pár - húztam el a szám, majd elvettem mindkét poharat, hogy leülhessen mellém. - Hé, én se örülök ennek, elhiheted - dünnyögtem, majd odaadtam a poharát, s szabaddá vált kezemmel megtámasztottam magam. - Vétek két ilyen testet önmegtartóztatásra kárhoztatni, főleg, ha ilyen közel vannak egymáshoz, arról nem is beszélve, hogy... - a szemébe néztem, sóhajtottam és befogtam, inkább másra tereltem a szót, ahogy magam felé fordítottam teljesen az arcát. A kérdése több mint jó, kár, hogy nem tudom rá a választ, pedig szeretném valami fix időponttal megnyugtatni mind őt, mind magamat. - Fogalmam sincs - feleltem végül őszintén. - Castoron áll már minden. - A pillantása fájdalmasan ismerős, és cseppet sem kellemes emlékeket idéz fel. Egek, mintha évek teltek volna el azóta a lakodalom óta, amin két olyan dolgot is mondtam, amit már körülmények között biztosan nem. A gondolatra szinte zavarba jöttem. A nevetése az én képemre is mosolyt csal, bohókásat, őszintét, de rettenetesen illékonyt, miután viszonoztam a csókot, el is tűnt. Ahogy elhelyezkedett, fejemet az övének döntöttem, szerettem volna megnyugtatni, ostoba, érzelgős ígéreteket tenni, ám már egyikünk sem gyerek, hogy az ilyesmi hasson. Inkább hagytam, hogy a csend közénk telepedjen, hogy farkasom vérlázító higgadtsága szöges ellentétbe kerüljön Yetta nyugtalanságával, míg aprónként elkönyvelem a keserű kilátásainkat. - Ne is mondd... - suttogtam a félhomályban, és amennyire lehetséges volt, hozzá bújtam, letettem a poharam, miután ittam pár kortyot, és fél karral magamhoz öleltem. - Nem tudhatják és nem is neszelhetik meg, hogy bárki is többet érne neked közülünk. Maximum ugye Olen. De senki más, én meg pláne nem. - Ha megtudnák, fix, hogy azt hinnék, előfutárnak küldöm, és a korábbi ottani látogatása is egyből gyanús lenne. Nem, kizárt, hogy kockára tegyem. - Tudod, mit is jelent ez, ugye? - kérdeztem halkan, és már megint a fognyomon pihentettem a tekintetem. Ó, neeem, ebbe nem akartam belegondolni, kurvára nem! Levettem róla a karom, mindkét kezemmel megtámasztottam magam és az égősoros mennyezetet bámultam inkább, miközben az állkapcsom megfeszült. A farkasom nemtetszően mordult egyet, kifejezve, mennyire nincsenek neki se ínyére az én borús kis képzelgéseim, remek, így már ketten vagyunk! A lábfejem idegesen járt. - Mondtam már, hogy rohadt önző tudok lenni? - érdeklődtem, mintegy mellesleg, még mindig a plafont fixírozva.
Szinte már kislányos, bájosan bazsalygós mosolyt erőltettem a képemre, ahogy feltekintettem rá, várva, mikor veszi észre magát, hogy ez egy olyan eszmefuttatás, amibe most belekezdett, hogy egyáltalán nem könnyíti meg a dolgunkat vele. S lőn, leesik neki, én pedig szusszanva döntöm hátamat a mellkasának, minden szó nélkül. Nem kell ezt magyarázni, így is túlontúl van már ragozva. - Igaz. Rajta áll. - Újabb sóhaj, igyekeztem lenyugodni, de ez egyelőre még csak a látszat volt csupán. Mégis minden idegszálammal azon voltam, hogy ne akarjak felpattanni és egyetlen éjszaka alatt megváltani a fél világot, de legalábbis odarángatni Darrent Castor elé, hogy márpedig itt és most megoldotok mindent, addig nem mentek sehova. A lélegzetvételére figyeltem, arra, hogy milyen nyugodt, hűvös ritmust vert a szíve és igyekeztem minden mást kizárni. Most vagyunk kettesben, most van itt és csak az enyém... most kell kihasználnom ezt és nem holnap sajnálni, hogy aggódásra pazaroltam egy csomó értékes pillanatot Vele. Ahogy a karjával finoman közelebb von magához még ennél is, leteszem a boros poharat magunk mellé én is és tenyerem simítón érinti karját, jólesőn bújva az ölelésbe. Szavai érezhetően nem épp pozitív irányba hatnak a nyugodtság állapotának elérése esetében nálam. Nyelek is egy aprót, majd lassan szinte hanyatt fekve az ölében, pillantok fel rá. - Tisztában vagyok vele. - szürkéskék pillantásom egyszerre valami fájó fénnyel, mégis acélosan csillan, ahogy vonásait fürkészem. Őt lesz a legnehezebb "megtagadnom", főleg a ma este történtek után. De... muszáj lesz. Az ő érdekében. - Mert? - kissé értetlenül fordítottam oldalt a fejemet ölében, úgy sandítottam fel rá. bár mivel a plafont figyelte, nem sokat láttam arcából, ezért olvasni se igen tudtam róla. Pedig még a farkasom is fülelőn torpant meg a kijelentése-kérdése hallatán, mintegy várakozóan.
A nyugalmam a felszín volt csak, a félelemmel vegyes idegesség mélyen bennem dúlt, más körülmények között pedig hagytam volna, hogy érezze, észlelje, de most megnyugtatni akartam, hogy elhiggye, nem lesz semmi baj, minden megoldódik, s csupán a mikor a kérdés. Azon voltam, hogy minden simán menjen, hogy tényleg ne legyen baj, a céljaim minden ködösítés nélkül tornyosultak előttem, miközben reméltem, hogy nem a lehetetlent céloztam be. Amikor visszakérdezett, még sokáig szótlanul meredtem a mennyezetre, azon agyalva, hogy ez mennyire lehet gyors, vagy szentimentális. Amikor úgy éreztem, hogy viszonylag, sacc/kb értelmes és érthető választ tudok neki adni, elszakítottam tekintetem az égőkről és ránéztem. Aztán rájöttem, hogy még mindig nem tudom normálisan megfogalmazni, ami benne játszódik le, neki ezzel kapcsolatban viszont lehetett annyi vigasza, hogy ezt nem napi huszonnégy órában kellett elviselnie, mint nekem. - Nem tudom elviselni, ha olyanhoz nyúlnak, akit valamilyen formában a magaménak tekintek, akár rokoni, akár baráti, akár... magánéleti viszonylatban. - Nem volt kérdés, hogy ő melyik kategóriába tartozott. Előrébb hajoltam, hogy ne kelljen magam megtámasztani, s így alig egy leheletnyire volt arcom Yettáétól, de mielőtt újra megszólaltam volna, ittam. - Mondom nyersen: ha úgy hozza és mondjuk lebukás lehetne a vége, vagy akármi... nem csinálok ügyet abból, ha valakivel lefekszel - néztem a szemébe, majd energiáim lassan ridegebbek lettek, szinte fagyosak -, de egy rohadék tudok lenni, ha az önzésem alanya és közém valaki akár egy órára is befurakszik, vagy bántja azt, vagy akármi... Ennyit a pontos megfogalmazásról. Hat a bor, mondom, hogy nem bírom. - Megmondtam Shane-ék esküvőjén, amit megmondtam - egyik ujjammal finoman cirógattam állkapcsa vonalát, miközben egy árnyalatnyival közelebb hajoltam, hogy a szavakat már a szájába suttogtam -, és az azóta se változott, sőt! Farkasom energiái hűvös, de érzéki selyemtakaróként ölelték az övéit. Szám az ajkait súrolta, szemem félig lehunytam, állát cirógató ujjaim a tarkójához siklottak, ahol a hajába túrtam. Olthatatlannak tűnő birtoklási vágy kezdett felkorhadni bennem, torkom mélyéről halk morgás szakadt fel, de nem őt fenyegette, nem neki szólt, hanem miatta. Követelőzőn, harapósan megcsókoltam, az ösztöneim szerint, ha teret engedek nekik, ha azokra hallgatok, a magamévá teszem, nem esett volna nehezemre, vágytam rá, akartam, szeretem, de nem lehetett. Egyszer hagytam, hogy az érzelmeim elragadjanak, s azóta se voltam biztos benne, hogy akkor nem-e ebből a hibából kifolyólag halt meg, akit menteni akartam, még egyszer ugyanezt nem vétem. Viszont ismertem magam, bosszú álló természet vagyok, még ha a lassú víz partot mos elven működöm is. Magamnak akartam őt, bárhogy próbáljam is ezt szépíteni, és ehhez mérten tudtam, hogy zabos leszek minden olyan tényezőre és személyre, ami/aki ebbe belekontárkodik. Az pedig a tapasztalatok alapján semmi jóra nem vezet, ha feldühítenek.
Várakozón fészkelődök kissé, ahogy az ölében fekszem szinte már és kíváncsian tekintek fel rá, újra és újra emlékezetembe vésve vonásainak markánsságát, ajkai, vonásai rezdülését. Szavai valami különös éllel csendültek fülemben, önkéntelenül is felültem, immáron én támasztva meg magamat hátam mögött, lábainál és úgy fürkésztem szürkés szemeimmel. Nem szóltam közbe, érdekelt, mit akar az egészből kihozni. Ahogy felém hajol, leheletén érzem a Noit-t, de a közelsége, az ő illata felülírja eme apróságot, miközben igyekszem állni a pillantását. Arra, hogy ő most nyersen fog közölni valamit, önkéntelenül is elvigyorodom halványan, ám ez a mosoly őszinte, döbbent meglepettségbe csap át a továbbiak hallatán. Nem igazán merült fel bennem ilyen eshetőség, ami azt illeti. Le is fagyok, hála annak, hogy Darren így felhívta rá a figyelmet és csak arra eszmélek, hogy ujjai az arcomhoz érnek simítóan. Bocsánatkérő fény csillan szememben, ahogy újfent rá tekintek, kiszélesedő mosollyal. - Sajnálok minden percet, amikor kételkedtem abban, amit akkor mondtál. - Kerültem meg szinte már nyálasan barokkos körmondattal súgva ajkai közé azt, amit nagyon szerettem volna én magam is kimondani neki idővel, de egyelőre az éreztetésében valahogy jobb voltam. Farkasom jóval előbb "mozdult" nálam és dörgölte képét a hímének, annak minden hűvössége ellenére. Egyik támaszkodó tenyerem a tarkójára siklott Darrennek, szinte egyazon pillanatban, hogy az ő ujjai hajamba túrtak. Apró, néma sóhaj szakad le finoman elnyíló ajkaimról, s képtelen voltam - de nem is akartam - elszakítani pillantásomat arcáról, tekintetéről. Csókja belőlem is morgást vált ki, a kellemes, finoman követelőző fajtából. Mohón falták ajkaim az övéit, tőlük el nem szakadva, s immáron mindkét kezemmel tarkójánál, hajába túrva "kapaszkodtam". Mintha ő és a csókja lenne az utolsó szalmaszál... Egyedül a hevesség közepette kialakuló légszomj késztet arra, hogy kissé elhajoljak, de amint ezt megteszem, tekintetem máris újfent az övéit keresik. Már a pillantása is felperzselte a bőröm és nem kételkedek benne, hogy a sajátom is vágyakozással volt tele. Mellkasom fel-le járt, ahogy igyekeztem a legrövidebb idő alatt a legtöbb oxigént a szervezetembe juttatni, de úgy éreztem, hasztalan az egész. Nekem nem levegőre van szükségem, csak erre a hímre itt velem szemben. Vágytam - a szó minden bűnös és bűntelen értelmében. Mágnesként vonzott egész lénye magához, s tudtam, hogy nem lenne helyes, de mégis... nem voltam felvértezve ilyen elemi erők ellen. Valamit mégis tennem kellene, nem bukhatunk már el legelején, mi, én... a fenébe is! Az egyetlen megoldásnak az tűnt, ha beszélek. Mindegy miről és miért, csak... mondjam. - Én... nem igazán voltam még hasonló helyzetben, hogy tudjam, mit és hogyan is viselek el. - Aprót nyelek, tekintetem arcáról mellkasára kalandozik. Dumáljál már, hülye tyúk! - Azt gondolom tudod, mennyire nem bírom a láncokat, de ezzel... azt hiszem menni fog, hogy megbirkózzak. - Szélesedik ki egy pillanatra a mosolyom, de továbbra is kerülöm pillantását. Mellkasam egyre lassabban, nyugodtabb ütemben emelkedik és süllyed. - Amit biztosan tudok, az az, hogy... hozzád tartozom. Akár látszik a seb a nyakamon, akár nem. Már az erdős este óta így érzek, csak... mindegy. - Fejcsóváltam kissé, majd elengedve őt a hajamba túrtam, könnyed mozdulattal söpörve hátra vállaimról, hogy némileg határozottabban tekintsek rá. - Csak azt akarom mondani, hogy akármi is lesz, akármi is történik, ezt nem fogom elfelejteni. De ennek megfelelően formálok ám én is jogokat irányodba! - Húzódik csibészes vigyor képemre hogy apró, múlékony csókot Darren ajkaira. - És most gyere! Jót fog tenni mindkettőnknek egy séta a kikötőben, azt hiszem. - Szusszanok az éhen maradtak sajnálkozó mosolyával, s ha engedik, bizony, megkísérlek feltápászkodni.
Kissé a simító ujjak felé fordítottam az arcom, mialatt az övét figyeltem és nagyon szerettem volna legalább pár percre megfeledkezni arról, hogy ki tudja, megint meddig nem találkozunk, hogy mikor érhetünk egymáshoz nyugodtan, mindenféle óvatoskodás nélkül, veszhetek el a tekintetében... A szavai az én képemre is mosolyt csaltak, szolidat, visszafogottad, keserédeset. Miért most kell mindennek felmerülni? A farksomhoz szökő nőstény sziporkázó energiái nem hatnak idegenül, csak ez minden távolságtartást nélkülöző közeledés, ez az odaadás az, ami új és ismeretlen előttünk. Jó, finom, meleg és puha, olyan, aminél nem esik nehezünkre elcsábulni. A csók heves, hevesebb is talán, mint ami megengedett, ennek ellenére egy pillanatra se éreztem úgy, hogy vissza kéne vennem, helyette csak még inkább magamhoz húztam, mint aki sose akarja elereszteni, és ez azt hiszem, így is volt. Hogyne lett volna? Nem tudom pontosan, hogy mióta éreztem azt, amit, hogy mióta akartam a magaménak tudni, igazán az enyémnek, nem csak egy éjszakára, pár élveteg órára, csak abban voltam biztos, hogy ha holnap reggel egyedül ébredek a lakásomban, az ágyamban, nélküle, a hiánya belém fog tépni. Mikor megszakítjuk a csókot, bár elengedem, de kezem egyből az övére talál, muszáj hozzá érnem, s erre az ujjai, kézfeje cirógatása tökéletesnek tűnik. Milyen kicsi az enyémhez képest... szinte elveszik benne... Pillantásomat egy szívdobbanásnyi időre se szakítottam el az arcától, minden kis rezdülést, vonást, mimikát meg akartam jegyezni, hogy bármikor felidézhessem. Ennyi lesz nekem: emlék, képek sora, érzéseké, olyan dolgoké, amikre nincs szó, amikről nem lehet beszélni, mert azokat csak érezni lehet. Azt a melegséget, ami mellette lassan, óvatosan, szinte félve, de apránként átjárja a mellkasom. A hangja, a dallama, ahogy ajkai a szavakat formálják... kis semmiségek, most mégis sokkal többet jelentenek. Annyira, hogy közelebb akarok lenni, pedig így is minimális közöttünk a távolság, így míg beszél, homlokomat az övének érintem, majd arcomat a halántékához, arcához érintem, belélegzem haja illatát, félig lehunyt szemmel kószálok az arany ragyogásban. - Én se - dünnyögtem, majd nagy levegőt vettem, mikor a láncok megszokásáról beszélt és én is elmosolyodtam. - Yetta... Hozzám tartozik. Megálltam a cirógató, bújó mozdulatokban, rezdülésekben, és kellett pár másodperc, mire felfogtam, amit mondott, azt, hogy ez mit jelent. Elhajoltam, hogy a szemébe nézhessek, miután megigazította a haját. Suta mosolyra húzódott a szám önkéntelenül is, aztán idült vigyor lett belőle. Ő beszélt, de én megnyikkanni se tudtam, az öröm, a boldogság először némított meg. Tudtam, hogy mondani kéne valamit, csak azt nem tudtam, mit, hogyan, miért... tényleg kellett ezt még szóval ragozni? A futó csók, mit a számra hint mintha felébresztene kissé, ahogy az is, hogy lassacskán maga alá szedte a lábait; nos én még ültem, de ez nem akadályozott meg abban, hogy elkapjam a kecmergése közben ujjaim közül kiszabadult kezét. Nem rántottam vissza, csak megfogtam, úgy néztem fel az arcába. Kinyitottam a szám, hogy mondjak valamit, de hang nem jött ki rajta, miután fél percig eredménytelenül próbálkoztam, feladtam és zavartan nevettem. Végül csak felálltam. - Jó ötlet - mondtam a sétára, erre legalább minden gond nélkül tudtam reagálni. Bár tény, hogy jobban örültem volna, ha leteper, vagy az utolsó pillanatban, még az ajtón való kilépés előtt meggondolom magam és én kapom el őt... de ezt még kint is meg lehet tenni! Bár abban biztos voltam, hogy akkor még kevésbé akarnám elengedni és még nehezebb lenne. A kezét nem engedtem el továbbra sem, kellett, ennyire egyszerű. - Úgy érzem magam, mint akinek előre hozták a karácsonyt, de csak mert másnap már világ vége - ingattam a fejem. - Nem akarom, hogy megvirradjon... csak veled lenni valahol, ahol nem számít se falka se semmi. Hiába a hűvös levegő, hiába hatott józanítólag, csak még jobban az arcunkba csapta a valóságot: legjobb esetben is pár óra van már csak. Aztán ki tudja, mi lesz még és mennyi ideig, az élet meg addig röhöghet rajtunk, hogy ilyen szerencsétlenül időzítünk.
A csók részegítő, keserédessége nem tudom, hogy a tényeknek, vagy a bornak köszönhető, de nem is érdekel, csak falom a hím ajkait, mintha az életem függne tőle... Aztán a józan eszem az, ami rátenyerel a fékre teljes súllyal, mintegy jelezve, ha ez tovább halad ebben a versenyautókat megszégyenítően őrült, heves iramban, akkor pontosan függeni fog tőle az életem, meg a fejem is a hotel bejárata felett(, vagy tudom is én, milyen perverziói vannak Castornak a szomszéd alfa nőstényével kapcsolatosan). Ez a gondolat meg több, mint ijesztő és nem De Luca háztáji szokásai miatt, szóval azt hiszem, jobb lenne minél előbb lehűteni a kedélyeket. Erre pedig egyetlen épkézláb megoldásom van: beszélni kezdek, majd a jól bevált módszerhez folyamodva "menekülőre" fogom. Amikor a kezem után kap, meglepetten, kérdőn és kissé elnyíló ajkakkal tekintek rá, várva, hogy megszólaljon. De nem teszi és talán nincs is rá szükség, hiszen ahogy pillantásaink egymás arcán kalandozva lelik meg a másik tekintetét, az minden szónál többet elárul, akárcsak a tekintetek mélységében megbújó, kimondatlan gondolatok, érzések. Végül ő lesz az, aki mindezt megtöri, én pedig apró sóhajjal engedem lejjebb vállaimat, hogy kezét nem engedve el lépdeljek a raktár bejárata felé vele. Kezem már a kilincsen, miközben hallgatom szavait és elkövetem azt a "hibát", hogy habozva oldalt pillantok, fel Rá. Észrevétlen ugrik a szívverésem - és ezzel együtt lélegzetvételeim száma - a duplájára, majd nemes egyszerűséggel a kilincs helyett Darren tarkóját "ragadom meg", hevesen rántva testét magamhoz. Ajkait falom, épp csak vére nem serken mohóságomnak hála. Halk morranás szakad fel két csók közt torkomból, miközben a raktár hűvös falának kényszerítem a hím hátát, s tarkóját markoló tenyerem előbb vállára csúszik le, majd mellkasát, oldalát fedezi fel sokadjára, ismerősként köszöntve testének vonalait. Farkasom energiái olyan vehemens, őszinte módon teperik le, körülölelve minket, mintha valami tapasztalatlan kis kölyök lennék, aki képtelen féken tartani őket. Talán még a fal is beleremeg kissé, hogy aztán ugyan ilyen erőszakos módon lökjem el magamat tőle - ha időközben ölelne, akkor kirángatom a karjai közül magamat - nem egy, hanem legalább három lépésnyi távolságig hátrálva. - Csak... adj pár percet, kérlek... - "hápogtam" némileg megsemmisültem, majd szinte feltéptem az ajtót és kiviharoztam a kihalt kikötőt övező éjszakába. Ha Darren tartotta magát a kérésemhez és csak percek múltával jött utánam, akkor reményeim szerint jóvalta higgadtabban, de kéz a kézben, látszólag semmiségekről fecsegve töltöttük el a virradatig hátralevő kevés kis időt.
Nem szabad, nem kéne, baj hoz, veszélyes most, nagyot... Ó édes jó Tupilek, de akkor miért ilyen jó? Abban a pillanatban, amint a tekintetünk találkozott az ajtónál, éreztem a hirtelen felcsapó vágyat felőle, elevenebben, elemibben, mint eddig bármikor. A farkasom is, én is vad morgással fejeztük ki tetszésünket, minden hezitálás nélkül viszonoztam a csókját. Hagytam, hogy a falnak lökjön, élveztem, ahogy keze bebarangolta a testem, csak azt sajnáltam, hogy még mindig több ruha van köztünk, mint az kéne. Vagyis nem, most kell, hogy legyen köztünk szövet... Francba... A mellkasom feszített, a légzésem zihálóvá vált, forró lehelete az enyémmel keveredett, ahol pedig bőrünk egymáshoz ért, ott szinte lángolt. Szinte belepirultam a szenvedélybe és a vágyba, a gondolat pedig kíméletlen karomként tépett belém: ég tudja, mikor tarthatom a karomban újra. Nem fair, annyira nem fair! A fenekébe markoltam, magamhoz húztam, végigsimítottam a hátán, öleltem, csókoltam, de többet akartam, több kellett, ennyi édes kevés, ő is tudja. Tépje le a ruhám, hagyjuk a fenébe az óvatoskodást, majd lesz valahogy, de az már a holnap baja-gondja, ma az enyém, csak az enyém!
Kitépi magát a karjaim közül. Zihálunk, leforrázottan állok, nem tudok megszólalni - már megint, vagy még mindig inkább. Minden, amit mondanék, ami most elhagyná a szám, kérlelés lenne, követelés, hogy ne menjen, hogy intézzük másképp, de ne legyen elvonó, nem akarom! Nem mentem utána, ha megteszem... akkor tennék mindenre és semmivel se törődnék. Mikor behúzta maga után az ajtót, a falnak vetett háttal lassan lecsúsztam és a földre ültem, felhúztam a térdem, a hajamba túrtam és magam elé meredtem. Olyan szívesen suttogtam volna neki legalább gondolatban, de azzal majdnem ugyanazt értem volna el, mintha kimegyek most rögtön. Neki lehet elég pár perc, hogy helyre szedje magát, nekem nem, megőrülök, ha a közelébe kerülök... Az egyetlen dolgot tettem, amire érzésem szerint még képes voltam és amivel nem növelem a bajt: elővettem a mobilom és felhívtam Alexet. - Szia, kéne egy kis segítség... - elmondtam, hogy hova jöjjön és hogy kiért, meg hogy amilyen gyorsan csak tud, mintha legalábbis égne a ház. - Siess... Letettem és a falnak döntöttem a fejem. Tudtam, hogy Alex gyors lesz, s hogy a pár perc szünet, amit Yetta kért, talán pont annyira nyúlik majd, hogy a Tark ideérjen. Csak akkor mentem ki, amikor hallottam, hogy lefékezett a raktár előtt a kocsival. - Vidd haza, légy szíves - mondtam Alexnek, egyértelműen Yettára értve, akire nem tudtam, nem mertem nézni, mert félő volt, hogy ha meglátom az arckifejezését, vége a dalnak, hazaküldöm Alexet és borítok minden ép észre vallót. Csak az energiáim árulták el, hogy hiába küldöm, szívem szerint sokkal inkább marasztalnám.
Ha elmentek, én még maradtam és legalább nagyjából összerámoltam a raktárat - kitűnő levezető volt, kár, hogy több égő is halálát lelte a művelet közben.
Szieszta van, azaz kiterülök a szoba kellős közepén, és Lau folyamatos motyogása sem zökkent ki ebből a helyzetből, megszoktam, ezt teszi minden áldott nap, még akkor is, amikor az egyetemen csücsülünk. A vicc az, hogy idősebbnek néz ki, mint én, és a tanarak azt hiszik, hogy én új diák vagyok, és valami beadandókat követelnek rajtam, mikor méltóztatok megírni. Mi vagyok én? Mondtam én a főnöknek, hogy ez hülye ötlet, én nem leszek sem kémikus, sem egyéb, és tulajdonképpen nem is érdekel az egész, és tessék. Most figyelnem kell ezeken az előadásokon, és még hülye vizsgára is beosztottak, meg dolgozatokat kell írnom. Kellett ez nekem? Behalok, én ezt nem fogom túlélni, öreg vagyok én már ahhoz, hogy ilyen marhaságokkal foglalkozzak. Most is csak bámulom a plafont a könyvhegyek mellett, azokból egész szép piramist építettem, ennyiben ki is merül nálam az, hogy forgassam őket. Már vigyorgok a helyzetemen, szegény Lau meg azt hiszi, ő mondott valami poénosat, de nem, és ebből az egészből csak a telefonom csörgése zökkent ki, amit lustán felveszek, és beleugatok. -Vau. Aztán el is hallgatok, nem mintha mást is közölni akartam volna, de a túloldal igencsak kétségbeesettnek tűnik. Bólintok, megértettem, aztán rájövök, hogy ezt Darren nem igazán látja, így még ki is nyökögöm a választ. -Megyek. Eddig lustálkodtam, most viszont felpattanok, telefon és kulcs a kézbe, majd megoldom a gyors lejutást, nem szórakozok én ajtóval és lépcsővel, az ablakon át távozom, de azért előtte kinyitom, drága az üveges. Már van jogsim, és van kocsim, ami még nekem is új, de kit érdekel? T betűm nincs, csak nem török össze semmit a nagy sietségben, főleg, hogy csikorgó kerekekkel indulok. Semmiféle táblát nem figyelek, csak az utat, mert hamar oda kell érnem, és én mindent megteszek, ami tőlem telik. Azt hiszem, messziről hallható, hogy megérkeztem, mert olyan satuféket nyomok, ahogyan kell, és pattanok ki az autóból. A főnök arcára pillantok, de amit mond, az valahogyan szöges ellentétben áll azzal, amit érzek felőle, és amolyan "biztos?" pofakifejezéssel bámulok rá. -Oké. Bólintok is, viszem én, a kérdés az, hogy hová? Ha a hotelhez, akkor lehet, nem fognak nekem örülni túlzottan, de Yetta csak mondja az utat. Még az ajtót is kinyitom előtte, és megpróbálom nem reflexből becsukni, és megvárni, míg beszáll teljesen. Ha ez megvan, akkor hazafuvarozom a nőstényt, majd rövid, marha kemény üzenetben közlöm a főnökkel, hogy a csomag leszállítva. Utána nincs más hátra, mint előre, azaz mehetek vissza a könyvek közé, amikből most alagutat fogok kreálni Lau legnagyobb örömére.
Ahogy kilépek az ajtón, a lendület nem visz sokáig. Zihálva torpanok meg pár lépés után, s élvezem, ahogy a hideg levegő képen töröl, ahogy józanítón kap könnyű anyagú kis ruhámba, szőke tincseimbe a kikötő felől érkező hűvös északi szél. A közeledő kocsi zajára figyelek csak fel, mintegy ugrásra kész vadként, hiszen fene tudja, ki jár ilyenkor errefelé... Amikor azonban lefékez előttem egy Alex, akkor a pillantásom aligha lehetne hálátlanabb. Neked is most kellett ide tévedned, te szerencsétlen? Intek neki, s mikor Darren kilép, kissé megfeszülnek izmaim, ahogy oldalt pillantok rá. Nem... pár perc kevés volt ahhoz, hogy lehiggadjak és ne akarjam elevenen "felfalni", minden egyes porcikáját. Talán még Alex jelenléte sem zavart volna ebben, minden esetre megfordul a fejemben, hogy talán baj van odafenn. Ám mielőtt belelovalnám ebbe a gondolatba magam és aggódni kezdenék, Darren megszólal, szavai pedig hideg zuhanyként érnek. Ezt most nem mondja komolyan?! Némán tátogok kettőt, majd fejcsóválva lépek a kocsihoz, s ha kell, átlökdösöm az anyósülésre Alexet, de nekem most kell, hogy valami más kösse le a figyelmemet, mint Darren és a felőle érkező, bennem/rajtam tükröződő energiák. A nem túl körültekintő, de rutinosan sportos vezetős mellé járt egy sor rinya Alexnek arról, hogy mégis milyen dolog ez már, hogy hazavitet, mint valami tizenéves pisist, aki nem találna egyedül haza! - fel sem tűnt, hogy mindeközben pontosan olyan duzzogó kis tizenévesként viselkedtem hazáig, mint ami ellen érveltem...
Kistank tizedik éve van a falkával és ha már a múltkori ivászat olyan... vérpezsdítőre sikeredett - nem bántam igazából, jó volt kiengedni a fáradt gőzt -, akartam adni nem csak neki, de többeknek is buli-bulit. Amolyan Alyeska előszél. Szóltam többeknek is falkából, elsősorban azoknak, akik régebb óta velünk vannak, van kedvük ünnepelni és nem fanyalognak némi alkohol általi lealjasulástól, vagy egyszerűen csak csípik a srácot. Helyszínnek az egyik raktárat néztem, azt lehet a legkönnyebben és hatékonyabban cicomázni, emellett rengeteg lehetőség is rejlik bennük. Főleg a nagy hely miatt, amit nem voltam rest kihasználni. Az egyik sarokban svédasztalok sora nyújtózott, mellette italokkal megpakolt asztalok, Elvis nem spórolt a dolgon. Vigyorogva ráztam a fejem a mennyiség láttán. Még sose volt szerencsém a detoxhoz, de ezen ma este lehet változtatni fogok... ha mások is betársulnak, az lesz csak az igazi, már éreztem az after party szagát! Mindent a közösségi és csapatszellemért ugyebár. Másik sarokba a hangfalak kerültek, nincs buli veserezegtető zene nélkül, akár ropják rá, akár csak "háttérzaj". Egy nagyobb, tornaszőnyegekkel némileg elkerített terület a barátságos bunyók számára volt fenntartva. Ismertem, ha előbb nem is, pár feles elfogyasztása után úgyis megtalál valakit, hogy összemérje kicsit vele az erejét. Nem haragból, vagy péppé verési szándékból, csak amolyan hunteresen barátilag. Szerintem nem lesz hiánya kihívóból, vagy olyanból, aki vevő lesz erre. Amikor mindenki megérkezett, elszaladtam az ünnepeltért "kigyulladt a raktár, segíts oltani" címszó alatt. Nos, ha a felkapcsolt fényeket kigyulladásnak tekintjük, akkor igaza mondtam és oltani kell, csak szomjat, én meg eléggé be voltam sózva ahhoz, hogy a sürgetésem is teljesen valós legyen. Ha akadékoskodott is volna, akkor is bevágtam a kocsiba - Tark-rablás folyamatban!
A kikötőbe érve már sejthette, hogy turpisság van a dologban, mivel a mi hallásunkkal minden gond nélkül ki lehetett venni a raktárak felől érkező dübörgő zene lüktetését. Ettől a ponttól már meg se próbáltam elrejteni a vigyoromat, csak vállon veregettem és tereltem a megfelelő raktárhoz, bár ha nem teszek így, akkor is megtalálja. A többiek energiái bizsergetően omlottak szét az éjszakában. Megérkezve lehalkították kicsit a zenét, én pedig magamhoz ragadtam egy üveg pezsgőt, majd a magasba emeltem jelezve, hogy tósztot készültem mondani. Egyik kezem az üveg nyakán, a másik Lynx vállán. Semmi mással nem voltam hajlandó foglalkozni ezen az estén, csak azzal, hogy a Kistank méltóképp meg legyen ünnepelve és mindenki jól szórakozzon, minden egyebet kizártam. - Tíz évvel ezelőtt kivetted a tomahawkodat a terasz oszlopából. Utána nekem kellett eltüntetni a nyomát - szerettelek. Az elmúlt évek alatt jóban-rosszba, sülve-főve a falkával és a falkáért voltál, nem hátrált meg, amikor forró lett a talaj, követtél a bizonytalanba és vigyáztál a szexi seggemre a múltkor is. Emelem rád üvegem, és kívánom, hogy még sok évtizedes jubileumod legyen közöttünk... és hogy ki ne hűlj a folyóban! Azzal elengedem, kilövöm a dugót az üvegből, s mialatt a kifutó pezsgővel locsolom, fejemmel intek Sheilának, hogy szabad a vásár, lehet jönni elkapni a hiúzfiút. Félreteszem erre az időre a pezsgőt, hogy zavartalanul figyelhessem, ahogy Miss Muszkli tízből tíz pontot érő mutatvány keretei között belehajítsa az előre kivájt, tekintélyes méretű lékbe, a jéghideg vízbe Lynxet. A csobbanás után arcrepesztő mosollyal mentem oda hozzá, valószínűleg nem csak egymagamban, hogy kihúzzam a fagyos vízből, majd megkapta az elcsórt, száraz ruháit, amit váltásnak készítettem be. - Remélem felfrissültél, vár a pia, a kaja meg a bunyó - veregetem hátba jókedvűen, majd a többiek közé lököm, hadd kapja meg mindenkitől, jár neki. Ez az este az övé, az ünneplés és a tószt neki szólt, a többiek miatta vannak itt, én pedig mindettől elégedetten húzok nagyot a pezsgő maradékából, majd vetem bele maga a szórakozásba. Iszok, eszek, riszálom a hátsóm nőstényeket táncoltatok, és amikor már a sokat üveget pusztítom el, bazsalyogva hívom meg a hímet némi pofozkodásra, hogy aztán könnyebb sérülések elszenvedését követően komolytalan szerelmet valljak neki és kikergessem a szorítóból, jóízűen nevetve. Reggelig nincs megállás!
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Iszonyatos izgalommal készültem erre az egészre, már akkor majd kiugrottam a bőrömből, amikor Darren felvázolta ezt az egészet. Mindig is szerettem a meglepetéseket, úgy meg pláne, ha mi okozhatjuk őket másoknak. Főleg olyannak, aki fontos nekem. De ezt ne is ragozzuk túl, ugorjunk a fontos részekhez! Pezsgős üveggel a kezemben toporgok és azon pattogok, vajon mikor érnek már ide. Vajon sokáig kell győzködni? Jobb is, hogy nem tartottam Darrennel, mert én tuti csak tarkón vágtam volna és bedobtam volna a kocsiba aztán uzsgyi. Darren bizonyára nem ennyire drasztikus módszert választott. És lássunk csodát, hőn szeretett Tarkunk hamarosan be is robog, Darren tósztot mond, aminek a végén én magam is eldurrantom a pezsgőmet, hogy beszálljak a pezsgővel való fürdetésbe. Hamarosan úgyis a vízben fog lubickolni, akkor meg nem mindegy? Váltás ruhát is szereztünk neki, úgyhogy az ügy lezárva, érezze magát megtisztelve, gondolom nem minden nap fürösztik pezsgőben. Hatalmas éljenzés, az én részemről legalábbis biztosan, hiszen én nagyon örülök annak, hogy már tíz éve a köreinket boldogítja. Füli érő szájjal néztem, ahogyan Sheila a vízbe hajítja, ismét hangos éljenzésben törtem ki, majd meg is indultam a kivájt lék felé, kezemben egy törölközővel, a ruháit majd valaki más hozza, gondolom én. A pezsgőmet útközben valahol elhagytam, de kit érdekel? Ma, engem egészen biztosan nem. - Gratula, pajti! - vigyorogtam a képébe, amikor kihúztuk és sikerült kicsit közelebb férkőznöm hozzá. Megpaskoltam a vállát, majd átnyújtottam a törölközőt, szerintem nagy hasznát fogja venni. Nem szónokolok neki, pedig szívesen megtenném, átadom a teret másoknak is, hogy aztán amikor befelé orientálódunk, újabb adag piát vegyek magamhoz. Engem ma este egészen biztosan nem kell félteni, ha Darren ki szeretné próbálni, milyen a detox, én szívesen elkísérem, de sejtésem szerint akad majd még olyan, aki velünk tarthat. Tánc, pia, barátok, kell ennél több? Jól érzem magam és remélem ifjú titánunk is így érez, adott pillanatban nem is vagyok rest megkeresni és pár percre magamra vonni a figyelmét. Nem gondoltam, hogy nagyszabású ajándékkal fogom meglepni, azt majd a szülinapján, csupán kis apróság, amit nemes egyszerűséggel a tenyerébe nyomok. Aprócska, fonálból fonott karkötő, mely barnás színben pompázik. - Csakhogy legyen egy kis csöpögősség is az estében. Barátság karkötő! - jegyzem meg vigyorogva, majd kuncogva kortyolok bele a kezemben tartott pohárba. Akármennyire is poénra veszem a figurát, hát no, egy ilyet már régóta akartam neki adni, mert anno nekem is volt ilyen. Egy fontos személytől kaptam, a legjobb barátomtól, így akármennyire is tűnik gyerekes dolognak, csak annyit tudok mondani, hogy.. nem érdekel. A szándék és a mögöttes tartalom a lényeg - Érezd jól magad! - váltok kicsit komolyabbra, habár a mosoly nem tűnik. Egy puszit nyomok az arcára és ha nem tart vissza, akkor bizony tovább is libbenek. Később még megkeresem, hátha ellenem is ringbe száll, amennyiben nem, vagy azt érzem, hogy hagyta magát, úgy kénytelen leszek megkérni Jenny-t, vagy valaki mást, hogy álljon ki velem. Jajj, de nagyon jól érzem magam! Remélem ő is.
Elvis Dunway
Kangunart
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 375
◯ HSZ : 162
◯ IC REAG : 122
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ha akarom, bármi... ha nem akarom, semmi ;)
Mikor Darren felvetette az ötletet, azonnal rábólintottam, hiszen ki nem maradnék semmilyen buliból, ráadásul pia is van dögivel a North Pole-ban, szóval ki is ürítettem a raktárát. A falka egyik közös használatú kocsiját rámoltam tele, és az egyik falkatag kezébe nyomtam a slusszkulcsot, hogy irány vele a kikötő. Nekem még volt egy kis dolgom, beugrottam egy boltba, mert meg akartam lepni valami igazán hozzá illővel a Kistankot. Én már tavaly töltöttem be a negyvenet a falkában. Van az az idő, ami után az ember már nem is számolja az eltelt éveket, de a kerek tízes azért mégiscsak mérföldkő. Majd az ötvenediket én is megünneplem. A kikötőben a raktárépület mögött parkoltam le, majd vigyorogva besétáltam, hogy megnézzem hol tartanak az előkészületek. Az egyik kölyköt seggbe rúgtam, mert úgy pakolta ki az üvegeket az asztalra, mintha odaböffentett volna. Hiába, nem lehet mindenkinek szépérzéke. Szóval újraterveztem az asztal elrendezését, mégis csak benne van a véremben a vendéglátás. A zenét meg az egyebeket ráhagytam a többiekre, hiszen jó páran itt leszünk. Mire beesteledett készen állt minden a Kistank fogadására. Darren rángatta ki, rá várt az a feladat, hogy így vagy úgy… még ha a csomagtartóba rámolva is, de ideszállítsa. A pajzsomat egy ideje már le volt húzva a bokáim köré, hiszen a sajátjaim között mi a szarnak zárkózzak be, nem!? Amúgy is… Fürészként jobbak az érzékeim, a többieknél is hamarabb meghallottam a kocsi közeledtét. - Jönnek… - Dalolásztam magam elé szórakozottan, majd megpörgettem ujjaim között a pezsgősüveget, hogy a szénsav biztosan ne mondja majd be az unalmast. A többiek lehalkították a zenét, én Darren kezébe nyomtam az üveget, amint beléptek, majd Lynxre vigyorogtam. Ő még nem tudhatta, amit mi. Amikor Sheila betámadta, hangos röhögésben törtem ki… megvártam, hogy a nőstény megtegye amit megkövetelt a haza falka, aztán Darren-hez és a többiekhez csatlakozva kirángattam a jeges vízből, mielőtt még hangyafasznyira zsugorodna össze a farka. A kabátom alól kihúztam a neki szánt hajráfot, amit délelőtt vettem, aztán a vizes hajára toltam, és megpaskoltam az arcát. - Dögös vagy, cicus! – Vigyorogtam rá, majd a kezébe nyomtam egy pohár pezsgőt. A magamét megemeltem felé, aztán felhajtottam, és betámadtam a pult alatt tartogatott karaoke gépet, hogy a drága élvezhesse a „csodálatos” énekhangomat… meg persze ha más is kedvet kapna az énekléshez, akkor nem kell visszafognia magát… Elvégre egy buli nem buli karaoke nélkül…
Igaz, a múltkori O’Connorsos eset után megfordult a fejemben, hogy talán jobb lenne kihagyni, azonban végül mégiscsak meggondoltam magam… Félreértések ide vagy oda, az évforduló az évforduló, amit illik megünnepelni, pláne, ha arról az illetőről van szó, aki utoljára csatlakozott a falkához, mielőtt dobbantottam volna Japánba. A szervezést a „nagyokra” hagytam, tekintve, hogy egyrészt ők jobban ismerték az ünnepeltet, másrészt, mert amilyen konkrét elképzeléseik, terveik voltak az estével kapcsolatban, ki vagyok én, hogy bárminek is ellent mondjak? Ettől függetlenül viszont maximálisan számíthattak rám a készülődés során, legyen szó akár pakolásról, akár bármilyen beszerzésről, rendezgetésről, rohangálásról, lékvágásról… Ha már amúgy is ezt csinálom napi szinten a hotelben, ismeretleneknek, akkor az a legkevesebb, hogy egy ismerősömnek is jövök minimum ennyivel, nem igaz? Amíg Darren elrabolta az ünnepeltet, addig jól behűtöttem a pezsgőket, a meleg alkohol amúgy sem buli, kivéve, ha forralt bor, de ha már locsolkodást terveztünk mára, inkább jeges pezsgő legyen, mintsem az. Csak reménykedtem benne, hogy Darren nem tervez hosszas beszédet mondani, így amikor durran a pezsgő, én is bontom a sajátomat, hogy kissé felrázva beálljak a pezsgővel fürdetők sorába… Tisztára, mint valami Formula 1-es futam, nem? Ahogy Sheila színre lép, már ugrok is, hogy megörökítsem a nagy eseményt, élmény lesz később visszanézni, s az is biztos, hogy Lynx kap belőle egy példányt… vagy lehet, hogy inkább egyből fel is töltöm Youtube-ra, akkor legalább az egész falkának non-stop elérhető lesz! A folyóba dobást – majd kipecázást inkább meghagytam erősebb és lelkesebb falkatársaimnak, azt hiszem, így is túljelentkezés volt a feladatra… helyette inkább felmarkolok pár száraz törölközőt, meg egy aprócska ajándékot, hogy miután az ünnepelt előbújt a lékből, én is felköszönthessem. -Tessék, mielőtt megfagynál. -nyomom a kezébe a türcsiket, majd barátian meg is lapogatom a vállát - Gratulálok a kerek tízeshez! Ezt pedig ha ismét fürödni támadna kedved… Érezd jól magad! –vigyorodok el, majd a kezébe nyomom az apró kis ajándékdobozt is, és átadom a helyet a következő köszöntőnek… Én pedig megyek, kerítek valami italt magamnak, úgy érzem, kelleni fog, hogy „túléljük” az estét.
Amikor meghallottam ennek az eseménynek a lehetőségét, úgy voltam vele, hogy miért ne, elvégre, egyszer élünk, és bár sosem voltam épp partyarc, de ha adódott lehetőség, el tudtam engedni magam. Jöttem hát, amolyan lesz, ami lesz alapon, na azt nem mondom, hogy oly nagy kedvem volt bárkit is ünnepelni, de még mindig jobb, mintha engem akarnának meglepni bármivel is. A készületekben annyi részt voltam hajlandó kivenni, hogy hoztam a piát. A szervezkedés ilyen tekintetben nem ment, ha könyvekről volt szó, bármit, de ha valakinek örömteli meglepetést kellett okozni, hát ahhoz kuka voltam. Meg Sakarin kívül nem is létezett olyan személy, aki miatt bármiféle fárasztó tevékenységre ragadtatnám magam. Na jó, talán Sangilak. A többiekkel vártan a raktáraknál, hogy megérkezzen a jómadár, én részemről jön a hideg zuhany, aztán lesz, ami lesz. Darren szívszorító pofázására majdnem elmorzsolok egy könnycseppet, s mikor végre abbahagyja, jelezve nekem is, már el is indulok Hunter felé egy elnyomott rábasztál kiscica jellegű vigyorral az arcomon. Nem kunszt a vállamra csapni, mint egy gyereket, amúgy is kis csoffadt a szentem, aztán már vágtatok is ki a raktárból a folyó felé. Gondoskodott már valaki a lékről a jégen, kellőképp nagy ahhoz, hogy ne átpasszírozni kelljen rajta, és már a sodrás sem olyan erős, hogy magával vigye, nem lesz ez több, mint egy jó kis mártózás a jéghideg vízben. Pont, mint egy izzasztó szauna után. Ja, biztos pont olyan jól is fog esni. Az, hogy hogyan varázsolják le róla a ruháit, miközben haladok vele a folyó felé, engem már borzasztóan hidegen hagy, s ha ficánkolni óhajt, hát bizonyosan kellemetlenné fog válni a szorításom, mert én el nem engedem, míg a szent cél nem valósult meg, arra bárki mérget vehet. Vélhetőleg a ruhái addigra már lekerültek róla, de ha nem, én már nem várok senkire, amint odaértem a folyóhoz, és tettem pár lépést a jégen, már lendítettem is a hím testét, egyenest bele a lyukba. Csobbant egy egészségeset a jeges vízben, aztán én már mostam kezeimet, no, nem szó szerint, és sétáltam is tova. Az arra alkalmas szentlelkek majd kikaparják, a lényeg, hogy megfulladni nem fog. Részemről nem volt más hátra, mint leinni magam, de piszkosul, ebben holt biztos, hogy nem lesz hiba, és közben talán elviselhetővé is válok a nagy többség szemében. Egy ízben még Hunter vállát is meglapogatom, amolyan muszklisan persze, talán azért a földet nem csókolja meg tőle, de a gratuláció nálam ennyiben ki is merül. Az viszont nem kétséges, hogyha bunyózni kell, én ezer örömmel vetem magam bele a dolgok sűrűjébe, és nálam egyáltalán nem számít, hogy mennyi vér folyik közben, az sem, hogy kié.
Buli van, bár ez abban különbözik a többitől, hogy Kistank jubilál, erre pedig bizony fel kell készülni rendesen. Darrennek azonnal rábólintottam a részvételre, nem volt kérdés, hogy odatolom a képem, és amíg a többiek a kaja-pia részét intézték, addig én a zenét és a táncosokat, ami nem volt egyszerű, hiszen nem éppen a városból valók, de haverok még New Yorkból, és természetesen értik a dörgést, azaz nem emberek. Amiben kellett, abból is kivettem a részemet, a berendezésben és egyebekben, aztán elrohantam a kis csapatért, mielőtt eltévednek, és egészen máshol kötnek ki. Szereztem egy DJ-t, aki jól tolja, és nem okoz csalódást, no meg egy adag táncos lányt, akik megadják a hangulatot. Túlöltözést hanyagoltam, fürdőgatya is van rajtam, mondván sosem lehet tudni, ki köt még ki a vízben, vagy mi lesz a végkimenetel, de rohanok, hogy nehogy lemaradjak a nagy jelenetről, azaz a fürdetésről. Mivel nem egyedül érkezem, fő a munkamegosztás, azaz a srác kezébe nyomom a csomagok 2/3-át, és a maradékot viszem én, egy meleg köntös kíséretében. Vigyorogva futunk be, megvárom, míg Huntert bedobják majd kihalásszák, és miután szabad az út, megveregetem a vállát, ráterítem a köntöst, mint valami palástot -a törölközőket jól kiegészíti-, és átadom a csomagjaimat. -Még vagy 20-szor ennyit köztünk. A csomagokban Hunter talál egy tomahawk-ot, egy doboz szerszámos csokit, és pár adag kávét. Remélem, mindnek hasznát veszi, bár a tomahawkot nem tudtam kihagyni, azt egyszerűen muszáj volt. Amíg megy az öltözés vagy öltöztetés, addig eligazítom a DJ gyereket, bár olyan mindegy, mit játszik, csak valami zörögjön, no meg a lányokat is, hogy ne legyen probléma. Még bunyózni is lehet, én pedig semmi jónak nem vagyok elrontója, vagyis abban is benne vagyok, mert jól esik.
Tetszett az ötlet, hogy lepjük meg egy bulival Lynxet. Bár igaz az évek alatt nem sokszor volt alkalmam vele beszélgetni, de azért annyira sikerült megismernem, hogy tudjam, hogy egy remek falkatárs, aki megérdemli az ünneplést. A meghívásra nagy örömmel mondtam igent és már neki is láttam kitalálni, hogy milyen ajándékkal lepem meg a Tarkunkat. Nem kis utánjárásba került megszervezni az egészet. Még egy jó hosszú utam is volt, hiszen személyesen akartam mindent elintézni. Végül eljött ez a nap is. Most nem igen vettem ki a részem a buli szervezésből, de nem is lennék jó benne, így inkább ráhagytam a profikra a dolgot. A kocsi hangját már jó előre meghallom. A társaság egyre izgatottabban várja az ünnepeltet és ahogy belépnek már kezdődik is. Darren elmondja a beszédét, majd durrannak a pezsgők, végül megkapja a hideg "zuhanyt" is. Én hátul álldogálva nézem végig a műsort. Nem sietek a srác kihalászására vannak elegen hozzá. Így csak türelmesen várom a sorom, hogy én is gratulálhassak neki. Mikor már szinte mindenki elmondta, amit szeretett volna én is odalépek hozzá egy kedves mosollyal arcomon és már nyújtom is felé az ajándékokat. Egy hosszúkás, könnyű dobozt és egy nehezebb, csomagot. -Először is hadd gratuláljak ehhez a szép számhoz. Én mikor csatlakoztam ehhez a falkához először bevallom kicsit féltem. Idegennek éreztem magam, nem találtam a helyem, de ma már a családomat képezi minden egyes tagja. Bár igaz a tíz év a mi életünknek csak egy kis töredéke, de ez a tíz év mégis jelentőségteljes volt, hiszen egy kiváló családtagot, tarkot kaptunk. De nem is szaporítom tovább a szót... Kívánom, hogy még rengetek gyönyörű tíz évet élj meg ezzel a remek családdal!-De még mielőtt elengedném azért pár mondatot szolok az ajándékokról is. -Hosszú utat kellett értük megtennem, de megérte. Egy idős mohawk indián készítette el neked ezt az íjat hagyományos, ősi módon, ahogy azt még az édesapja tanította neki. A vesszők különlegesebbek. A hegyek ezüsttel vannak bevonva!-Bár nem biztos, hogy használni fogja, de remélem örömöt szerzek neki. Ha a másik csomagot is kibontja, akkor ahhoz is hozzáfűzök egy mondatot. -Ezt is szintén ott készítették el, kézzel faragták és festették meg...-Többet nem is mondok csak figyelem a reakcióját, majd hagyom hadd élvezze a bulit, amit neki szerveztek.
//Az íj természetesen nem ilyen ütött kopott, csak nem volt jobb kép. Szal képzelj oda egy új íjat //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Hé, Lynx! Orvul jelentem meg a fiatalabb hím közelében, miután megvolt a rögtönzött fürdetés a tóban. Úgy bizony, én se maradtam el. A legutóbbi összejövetel egy kicsit finoman szólva balul sült el, de az akkor volt, most meg most van, tehát végül tiszteletemet tettem... s őszintén szólva ez a fürdessük meg Lynx-et című történet meg is ihletett engem. A jég kivágásában segédkeztem még a hepaj előtt, szóval ebben volt részem. Igaz, nem volt egyszerű kivágni, majd kiemelni a méteres jégdarabot, de a cél érdekében megérte vele vesződni. A magam részéről jót röhögtem rajta, amikor Lynx szárnyakat növeszt és csobban, blugy-blugy. Na, ezzel túl is estünk az est főpróbáján, jöhettek a köszöntések. Direkt maradtam az utolsók között. Akárhogy nézem, én csak másfél éve voltam falkatag, voltak itt mások, akik régebb óta ismerték. Szóval én csak álldogáltam egy darabig, de cseppet sem tétlenül, hiszen energiáimmal orvul, szépen lassan körbefogtam a hím tudatát. Aztán eljött az idő, hogy megindultam felé, arcomon pimasz vigyorral. Szépen lassan érkeztem meg mögé, majd szólítottam meg. S amikor megfordul, én bizony ott álltam még mindig mögötte... hogy szembesülhessen vele, amint egy tűzoltó fecskendővel egyenesen rá célzok. - Meglepetés! Azzal mielőtt még ellenkezhetne lövöm telibe egy kiadós adag, jéghideg vízzel... csak most ugye nincs meg az a luxus, hogy le lett volna vetkőztetve az esemény előtt, így hát úgy ahogy volt, kapta az áldást. S mivel ezt tűzoltó fecskendő, szépen el is repítette a fél helyiségen keresztül. Az egész manőver mindössze úgy fél percig tartott, mígnem feloldottam a képességemet rajta. Szóval lényegében még mindig ott álldogált a többiek mellett, ugyanolyan szárazon, mint eddig, én meg viszonylag ártatlan arcot vágva. Már amennyire képes voltam rá. Mindenesetre egy lapos dobozt emelek fel, melyet magam meddig tartottam eddig, majd adom oda az ünnepeltnek. - Aztán a következő tízest is tessék megélni. Ezt követően megint a háttérbe húzódtam és elvegyültem a tömegben. Na vajon fog-e még repülni ma más is a folyóba?
Doboz tartalma:
A dobozkában egy nyakbavaló ezüstlánc lapult, mely pontosan tíz, nagyobb láncból lett kialakítva.
Azt azért nem állítanám, hogy Darrennel együtt találtam ki a buli ötletét, mert ez nem lenne igaz. Azt viszont már nyugodt szívvel jelenthettem ki, hogy elég nagy részt vállaltam a szervezésben. Kedveltem Lynxet, már majdnem az első pillanattól kezdve. Amúgy sem vagyok olyan vérmes nőszemély, hogy nehéz lenne kijönni velem, így ez nem is volt meglepő, ahogyan az sem, hogy azóta is tartottuk a jó kapcsolatot. Nem is volt hát kérdés, hogy szerettem volna segítő kezet nyújtani, és egy kicsit levenni a bátyám válláról. Volt, aki intézte a piát, Ryan a zenével kapcsolatban intézkedett, én meg úgy mindenből kivettem a részemet egy kicsit. Segítettem díszíteni, a kajáról is gondoskodtam, úgyhogy igazán elégedett voltam magammal addigra, amikorra eljött a várva várt nap. A délelőttöt is még az utolsó simításokkal töltöttem, ami nem volt más, mint a tortasütés. Payne szívesen jött át, hogy segítsen, úgyhogy végül egy külön kis előbulit sikerült rittyentenünk magunknak, csak úgy csajosan, de legalább szívünk-lelkünk benne volt a süteményben. A fiúk már úton voltak ide, én pedig kellemes beszélgetésbe elegyedtem hol egyik, hol másik falkatársammal, már most kortyolgatva némi alkoholos italt. Pontosan tudtam a tervet, a menetrendet, ami azt követően fog érvénybe lépni, hogy befutnak. Igazából nem is figyeltem az órát, már csak a közeledő kocsi hangját hallottam, még a harsogó zene ellenére is, valamint az ismerős energiák közeledését. Ajkaim abban a pillanatban húzódtak széles mosolyra, és amint beléptek, én már ki is törtem a hangos éljenzésben, valószínűleg csak úgy, ahogyan a többiek is. Darren beszédét eszem ágában sem volt félbeszakítani, pedig szívem szerint valamit bekiabáltam volna, csak úgy a hecc kedvéért, hátha kizökken egy kicsit. Kár, hogy nem olyan típus, de hát teljesen elnézhető lett volna részemről, mivel a ma este a bulizásról szólt, nem pedig a komoly beszédekről. Egyébként, ahogy elnéztem, mindenki készült valami apró kis kedvességgel, én azonban semmi tárgyi dolgot nem hoztam. Annál valami sokkal maradandóbbat találtam ki, amit egyelőre nem tudtam a kezébe nyomni, csak majd idővel élvezheti a meglepetésemet ténylegesen is. Ugyan némiképp pocsékolásnak éreztem, ennek ellenére mégis hagytam, hogy a pezsgő kifusson, és nyakon öntse máris mindenki kedvenc tarkját. Úgyis le fogja mosni róla a víz, szóval annyira nem panaszkodhat a szag, vagy a nedvesség miatt. Szerencsétlen még úgysem tudta meg legalább egy percig, hogy miféle hidegzuhanyban is lesz része Sheila által. Azért határozottan nem lettem volna a hím helyében, valahogy nem vágytam sem a folyó jeges vizére, sem az Amarok nőstény szorítására, és lendülettel teli hajítására. Ennek ellenére rajta jóízűen nevettem, mert miért is ne tettem volna? - Gyere, nagyfiú! – még akkor is nevettem, amikor segítettem a bátyámnak kihúzni őt a vízből. Nálam nem volt sem törülköző, sem más, amit a kezébe nyomhattam volna segítő szándékkal, így csak a kezem volt az, amit felajánlhattam, azt is addig, amíg ki nem emeltük az általunk vágott lékből. Türelmesen megvártam, amíg kapott néhány törülközőt, és csak ezt követően fontam köré a fél karomat, így ölelve őt át. - Csakis gratulálni tudok ahhoz, hogy kibírtad ezzel a borzasztó társasággal ezt a tíz évet! – vigyorogtam szélesen, mellékelve egy kacsintást is. – Örülök, hogy köztünk vagy! Őszintén! – mosolyogtam immár szelídebben, majd nyomtam egy puszit az arcára. – Érezd jól magad, jövő héten pedig tegyél szabaddá egy délutánt, mert időpontod van velem a tetováló szalonba. A tíz éves jubileumot valahogy meg kell örökíteni, remélem felkészültél rá! – azzal még megpaskoltam utoljára a karját, hogy végül elhátráljak, másnak is helyet adva. – Még jössz egy tánccal, meg egy koccintással! – kiáltottam még hátra a vállam felett, bár valószínűleg a zsivajtól és a tolakodástól már úgysem jutottak el hozzá a szavak. Sebaj, az este folyamán még úgyis szándékomban állt elkapni őt, ám addig végre egy kicsit kiengedhettem én is a gőzt. Most először fordult elő, hogy normálisan terveztem inni a Vegasban történtek után, mert itt nem kellett aggódnom a következmények miatt. Itthon vagyok, és ez piszkosul jó érzés, akárcsak ennek a sok tökkelütöttnek a közelsége!
// Bocsiiii, hogy így elhúzódott, de a reagot szeretettel küldöm!! *-* <3333 //
Már akkor majdnem dobtam egy hátast, amikor Darren elmesélte, mire készül, mert szerintem ez baromi jó dolog, ráadásul kedvelem Huntert és meg is érdemli az ünneplést. De amikor közölte, hogy jöjjek én is.. hát akkor még a szám is tátva maradt. Aztán jött az izgatott ugrabugrálás, majd megint a nyakába ugrottam. Már másodjára. Pedig az elsőnél megmondtam neki, hogy nem igazán kellene ebből rendszert csinálni és a továbbiakban is ezen leszek, de ami jön, az jön és olykor van, hogy nem bírok ellenállni. Mert egyszerűen muszáj volt. Olyan izgatott voltam, hogy az elmondhatatlan! Főleg, amikor Jenny felvetette az ötletet, hogy süthetnénk neki tortát, én ezer örömmel mondtam igent rá. Aztán persze a művelet közben még inkább ráfüggtem erre az egész dologra, komolyan, le se lehetett lőni, remélem azért Jenny-nek nem lett elege belőlem, azt nem viselném túl jól. Lelkesen telt hát az előkészület és a nagy nap délelőttje és habár nem vagyok cukrász, azért egész pofásra sikeredett az a torta. Aztán mikor eljött az idő, dobozba vele és irány a rakpart. A sok kaja mellé tettem le a remekművet, félve attól, hogy a fürdetés előtt/alatt/után bármi baja eshet. Így biztonságosabb. Meg hát voltam olyan kis kedves leányzó, hogy indulás előtt még felkaptam a fényképezőgépem. Elvégre az ilyen nagyszerű pillanatokat később is öröm visszanézni, nem igaz? Tehát én lesben álltam, mindenkiről készült kép, bár főként az ünnepeltre koncentráltam és úgy érzem, sikerült nem egy csodás pillanatot lekapnom. Én mindenesetre jól szórakoztam. A lékhez nem merészkedtem közelebb, mert amilyen kis ügyetlen vagyok bizonyos esetekben, tuti sikerült volna beleesnem, vagy belelöknöm valakit, ami nem lett volna túl szerencsés. Másrészt meg.. én vagyok itten a legkisebb ugrifüles, már az is hatalmas megtiszteltetés, hogy itt lehetek, nem fogok én mindenhova odafurakodni. Persze a fényképek miatt azért próbáltam úgy helyezkedni, hogy a legtöbb látszódjon, de annyira azért nem erőltettem a dolgot. Beljebb vonult a társaság, mentem én utánuk, egyedül csak Ryan jelenléte zavart egy pöppet, de nem engem ünneplünk, nem az én kívánságaim számítanak, így próbáltam inkább Jenny, vagy esetleg Phil társaságában maradni. Nagyjából akkor kerestem meg Huntert, amikor már mindenki odaadta a kis meglepetését, egyrészt azért, mert legkisebbként valamiért azt éreztem, így a helyes, másrészt meg mivel én nem készültem semmi egetverő dologgal. - Mosolyogj! - álltam be mellé, hogy csodálatos selfiet lőjek magunkról - Nagyon-nagyon gratula, Hunter! - vigyorogtam rá fülig érő vigyorral - Nem készültem semmi különlegessel, a képet majd megkapod és ha gondolod, akkor meghívlak majd valamikor egy kávéra - vigyorogtam továbbra is, majd nyomtam egy puszit az arcára és ha nem tartóztatott, akkor lőttem még pár képet, majd úgy döntöttem, ideje elkezdeni bulizni. A memóriakártyát a biztonság kedvéért zsebre vágtam, biztos, ami biztos alapon, a gépet pedig bedobtam valakinek a kocsijába, aztán az italos asztal felé vettem az utam. Persze nem ittam magam részegre, az mégis hogy nézne ki, de jóval többet beszéltem az átlagosnál, ami.. ami nem lehetett kevés, ha az átlagos mennyiséget tekintjük.. Valamikor még tuti odakeveredtem Hunter mellé, hogy megkérdezzem, hogy ízlik a torta és amit nála nem mertem bejátszani, azt Phil-nél kipróbáltam; vajon hogyan áll egy férfinak a habból készült bajusz?
- Te most viccelsz, ugye? Teszem fel a kérdést nyúzottan, amikor Darren megtalál ezzel az égő raktár témával. Utoljára az Orfeum alá gyújtottak be, poénból még azt is felvetettem, hogy esetleg jött-e egy új falka, amiről nem tudunk, esetleg az Atanerk érezte úgy, hogy itt van az ideje annak, hogy kiegyenlítse a régi számlát. Minden esetre a nógatására azért csak összekapom magam nagy hirtelen, mert ha ez tényleg komoly, akkor illene baromi gyorsan odaérni, és menteni mindent, ami még esetleg menthető. - Már csak azért fohászkodok, hogy üzemi baleset legyen, mert nem szívesen rohangálnék kamasz kölykök után... Minden esetre gondolom nem azt várod, hogy én oltsam el a tüzet, vannak tűzoltóink. Majd szagot fogok, megnézem a nyomokat, ha vannak, aztán majd jó lesz. Nem izgatom magam különösebben, tekintettel arra, hogy az üres építményeket nem sajnálom. Egyébként is borzasztó kiábrándító az a sok vas meg korhadófélben lévő fa a folyóparton. Ha nem hal bele senki, legalább szívességet teszünk Éganyának azzal, hogy legalább egy raktárat lebontunk onnan a francba.
Eleinte persze úgy gondolom, hogy azért vigyorog, mert tetszik neki a "lelkesedés", amivel az égő raktár hírét fogadom és kommentálom. Aztán persze jó Tarkhoz méltóan már javában radarozom a környéket, amikor ismerős energiák borzolják a lelkem feszített víztükrét, finoman pulzáló basszus rezegteti meg a víztükröt, lassanként pedig ételek és italok jóízű keveréke áll össze a számban szagból feltételezett ízzé. - Darren... - szólok hozzá még a kocsiban, ámbár a szívem valami különös oknál fogva hevesebben dobog, önkéntelen és elég bugyuta mosolyra késztetve az arcomat, de bocsássa meg nekem a világ: ami megfordul a fejemben, az még a Hiúz szemén át is túlságosan önző gondolatnak tűnik - Tudod mennyire utálom, ha valaki hazudik nekem. Jegyzem meg, mert másra hirtelen nem futja, de a hangomban csak jtékos a szigor, bocsánatot nyert általa minden bűn, és még mindig nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy elfogadjam a tényt: ez az én meglepetésem. Ám ahogy belépek, belépünk, és a szemem elé tárul a falka számomra legfontosabb tagjainak gyűrűje, hirtelenjében olyan apró fekete-fehér pontok kezdenek el cikázni a szemem előtt, mint amikor túl erős fénybe bámul valaki. - Basszus... Dünnyögöm az arcom elé kapott kezeim közé, és szépen lassan fel-felbukik belőlem valami eltorzult nevetéshullám. Roppant nagy zavarban vagyok, ez nem kérdés, de hogy rejtegessem bárki elől is... Arra tökéletesen alkalmatlan vagyok.
Part I.
- Én mondtam, hogy kifizetem!!! Rivallok rá rákvörös fejjel Darrenre, amikor kiemeli, hogy neki kellett helyrehoznia azt a nyavadt tartóoszlopot. Tíz év. Tíz egész év velük, és ahogy lopva végignézek rajtuk, önkéntelenül is a Teremtőanyámra gondolok és arra, hogy mit mondott nekem akkor, amikor levágta a hajamat és kitagadott a Kanien'kehá:ka köreiből. "Szabadok vagyunk. Van választásunk. Te eddig a hűséget választottad, tegnap este pedig az ismeretlent. Hát most azt mondom, járd végig az ösvényt, ha már elindultál." Ez az ismeretlen újra hűségbe harcolt, és ha akadt pillanat az elmúlt évszázadban, amikor úgy éreztem, hogy igaza volt... Akkor ez a pillanat egészen biztosan felülírja. Célt értem, elértem azt, amit akkor még csak tapasztalatlan suhancként, két világ között ingázva csupán próbálgattam. Újra tartozom valahova és ezt nem csak én gondolom így. - Milyen fo... Tenném fel a kérdést, de egyrészt ezt a pezsgőfürdő és a közösségi ujjongás, másrészt a határozottan közeledő Amarok nem igazán teszi lehetővé. - Héééééé, vááávááárjál, várjááál!!! Kapálóznék én, ellenkeznék én, de esélyem sincs Sheila erejével szemben: olyan vagyok, mint a rossz gyerek, már éppen csak az hiányzik, hogy menet közben elverje a fenekemet. Mindenki nevet és ujjong, a nevetésbe én is betársulnék, ha nem paráznék attól, ami következik. Azt remélhetőleg sikerül elérnem, hogy legalább a mobilomat kifetrengjem a zsebemből, odahajítva valakinek, aki elég közel van a mancsomhoz. - DEUTÁLLAK!!!!!! Kiabálok repülés közben, utána már nehezen, mert még a szar is belémfagy hirtelen, ahogy a lékbe süllyedek, kapálózok és válogatott szitkokkal el nem küldök minden jelenlévőt zabot hegyezni. Prüszkölve fújom ki az arcomból a vizet, a vizes hajat és még a büszkségem sem számít: az első adandó kézbe blekapaszkodva, fuldokolva és reszketve fekszem le a jégre. Kedvelem a kék színt, de ha lehet, ma azért nem szívesen fagynék ilyenné, de nem is tűnik úgy, hogy a többiekek ez lenne a céljuk. Pillanatokkal később egy hajráf landol a fejemen, nem sokat látok belőle, csak azt tudom, hogy marhára nyomja a halántékomat. Majd bent megnézem azt hiszem. - Ööö... Nyaú? - reagálok remegő hangon, belekacagva Elvis arcába, de aztán a nagy tömegben meglátok valamit, ami sokkal értékesebbnek tűnik az ajándéknál... Érkezik a törülköző, a száraz ruha... - Jaj Phil! - ölelem meg nevetve, és mivel a kezemet már lefoglalja az általa szorongatott ruhakupac, így a számba fogom a gumikacsát, aztán nekilendülök, fejvesztett, feszültséglevezető üvöltéssel rohanok vissza a raktárba, és közben olyan felszabadultan röhögök, mintha most születtem volna erre a világra: gondtalanul.
Part II.
- Cseszd meg Elviiiiiiiis! Kiabálom el magam, ahogy az öltözés közben már a kezembe fogom a hajpántot, aztán póló nélkül, vizes gatyában rohamozom meg a koros hímet és (vigyázva a derekára) egész egyszerűen rávetem magam, és ha csak nem dob le magáról, akkor a csípője köré szorított lábakkal borzolom össze a haját, mert igazán megérdemli, másrészt legyen ő is dögösen nedves övtájékon, harmadrészt meg azt se tudom már, mit csináljak hirtelen, hogy levezessem ezt a rengeteg pozitív feszültséget, amitől liftezik a gyomrom. - Dögös mi? Adok én neked olyan dögöset.... Végezetül csak leszállok róla, és már csak azért is végignyalom az orcáját, aztán jó messzire szaladok, hogy nadrágot is cseréljek és felöltözzek végre. Bár nagyon kellemes lenne pucéran rohangálni, ott azért még nem tartunk. Ugye? Közben pedig ki-kiveszem a kezekből a piákat, vagy épp csak a számat tartom, hogy valaki öntsön bele valamit: mindegy mit. Na jó: majdnem mindegy, mit. Még visszasasszézom Philhez egy ölelésre, és legyen neki bármennyire kényelmetlen, egész egyszerűen felkapom és megpörgetem a levegőben, kifejezve ezzel a szeretetemet és a köszönetemet. Hülye kacsa. Ez a világ legértékesebb kacsája, ez már biztos. A kacsa valahogy a kezemben marad, amikor Jo megtalál. Pörgök-forgok, mint a grillcsirke, de olyan sokan vannak! Úgy érzem, hogy nem vagyok képes mindenkit érdemei szerint köszönteni, és ettől egy kicsit szarul érzem magam, de igyekszem helytállni, ahogy csak lehet.
Part III.
- Jaj Jo... Meghatódom. Egyszerűen nem tudok jobb szót találni rá, bár a helyemben más biztos keserűséget érezne inkább. Friend-zoned, ez most már hivatalos. Mégis úgy ölelem magamhoz a lányt, mintha soha többé nem látnám már, pedig ez nincs így. - Ez nagyon sokat jelent nekem... Kérlek, tedd fel! És már nyújtom is a kezemet, hogy ő maga tehesse oda a barátságkarkötőt, ahova illik. - Jó szorosra kösd! Adom ki a "parancsot", mivel levenni nem terveztem, de azt sem szeretném, hogy az este folyamán bármibe is beleakadjon. Majd kitalálok rá valami megoldást, hogy miképp tudnám úgy hordani, hogy ne veszítsem el, de muszáj leszek. - Hol a telóm? DARREN!!!! Keresem, kutatom, remélve, hogy nála van, vagy hogy legalább ő, mint főkolompos, tudni fogja, hogy merre találom. A zene szól, a percek telnek - bár lehet, hogy lassan már órák, de az extázis és az ital meghozzák a hatásukat. Ajándékhegyek, csak egyre harsányabb köszönömöket kurjantok bele a zene lüktetésébe, mindent megnézek majd szép lassan, de egyelőre csak nagyon szeretnék berúgni. Már nem tudom, hogy pontosan hogyan és mikor sikerül úgy tekeregnem, hogy a nagy poénkodás közepette telibeprüszkölöm Jo arcát egy kortyni pezsgővel, de szeretetem jeléül rögvest le is tarolom (azt hiszem, hogy megfogtam a fenekét...) és a pólóm aljával állok neki sűrű bocsik közepette törölgetni az arcát.
MEMENTÓK avagy az illuminált illumináti akciócsoport: képek és pillanatok, amiket talán mindannyian meg fogunk bánni
Part IV.
- Te azt tudtad, hogy Philnek tetszel? Vigyázzál......... Mármint, érted, jógyerek az, nem azt mondom, csak hát mégis. Dünnyögöm bele Payne fülébe, miutánsikerült egy egész használható képet lőni - amire még így is az áldásomat adom, hogy lassan kettőig se látok. Olyan kurrrva jól nézünk ki, már engedtessék meg bocsájtani a vélemény nyilvánítást, de szabadság van, meg szólás is, úgyhogy a dünnyögés után belenevetek a fülébe és adok rá egy puszit. - Nekem is lett őrzőbarátnőm, képzeld... Kiaz. Várjál, Norina! Nem, várjál, az az Atanerk lánya... Ssshhh!!! Ne mondd meg. - tapasztom a kezem a szájára hirtelen, aztán vérkomoly fejjel kutatom a "hangot" a fejemben, ami még van ugyan, de minek, ugyebár. - Naomi! Az! Ugye? Háh! Majd monddmeg neki, hogy Hunter puszilja. Na megyek... Nem jössz enni? Várjál... - torpanok meg hirtelen - Inkább ne mondd meg. Csak itt összekavarna mindent a pusziküldzgetésem. Azt meg nem akarja senki, ugye?
Part V.
Valahogy sikerült eljutnom a kajáspulthoz, ahol újfent belebotlottam Darrenbe és Elvisbe. A nevüket kiabálva esek rá a vállukra, és bőszen érdeklődöm arról, hogy mit lehet esetleg választani. Mit ajánl a konyhafőnök, ugyebár. Elképzeltem Elvist kuktasapkában, és röhögnöm kell. Jut eszembe, hol a hajpántom? Basszus, ugye nem hagytam máris el? - Te amúgy azért vagy Elvis, mer' Preszli? - érdelődöm a hívmtől, miközben valami sütivel próbálom megerőszakolni a torkomat - Mmmm... MMMM!!! Ef favami kúúa óóó! Nefe! - adok egy darabot Darren kezébe, aki nem rest azonnali hatállyal megkóstoltatni Elvisszel is. Egy laza mozdulattal tömjük egymást (kajával!), sikeresen összekenem, lezabálom a tiszta ruhámat is, de szerintem ez nem tűnik fel senkinek sem. Nekem mondjuk igen, de azért még elkiáltom magam, hogy - Kajacsataaa!!! És miután diszkréten kiugráltam magam, rájöttem, hogy nem jó ez a mocskosság. Inkább levetkőzöm, és irány a "ring", csapjanak össze az izzadt testek, és ha máshogy nem is, de így valamelyest megpróbálom Sheilának visszaadni a kölcsönt, amiért bevágott a lékbe. Persze nem nagyon megy a dolog, én mégis olyan jól szórakozom közben, hogy még a vérző orrom sem tud zavarni, amikor végül hullafáradtan lemászom a szőnyegről valami tisztálkodóeszköz után kutatva. Találtam egy dézsát.
Part VI.
- Ezt neked Ice Bucket Challange!!!! Úgy visítok, mint egy vágóhídra szánt süldőmalac, mert képes voltam a lékből meríteni még vizet a dézsába és lefürödni megint. Darren persze lesben állt, és várta, hogy mikor fagy le végképp az agyam ahhoz, hogy szárazra törölhessen. De most legalább levetőztem előtte, mert azt persze elfelejtettem megérdeklődni, hogy esetleg hozott-e nekem bármiféle váltás-váltásruhát, ha már annyira otthon érezte magát a cuccaim között. De legalább jól választott, ehhez kétség sem fér. Rendben, ami sok, az sok. - Vodkát! Könyörgöm,valaki hozzon vodkát! És még a dézsában kiittam az üveg felét, reménykedve abban, hogy ez majd felmelegít. Darren szerint nem bírom ki nyolc percig a dézsában, szerintem meg csak látens-impotens leszek, bár azt olvastam, hogy a hímivarsejtket a meleg károsítja, nem a hideg. Bár az nem is impotens. Az meddő. Baaahhh! Nem tök mindegy? Mikor sikerül kikecmeregnem (mert ugye minden hülyeségnek van határa), igyekszem gyorsan törülközni, mert hát... Hideg van. De azért még pucéran lehajtom a maradék vodát, a végén még Sheila megint elver, amiért pocsékolok. De alig örülhetek a szárazság tényének, mert Nicholas megtalált... És neki szemmel láthatóan nagyobb kukaca van, mint jelen állapotában nekem (de mentségemre legyen mondva, hogy az enyém lefagyott).
Part VII.
Az a tűzoltócső úgy rám hozza a frászt, hogy képes vagyok segítségért üvölteni. Persze az most nem érdekel senkit, hogy elvileg nekem kéne segítenem, mert Tark vagyok, de úgy lő gyomron a csövével Nicholas, hogy átvágódom az egész raktáron, és minden lehetséges asztalt borítok magammal. Ebből persze annyi látszik kifelé, hogy üvöltök és kapálózok egy helyben állva, aztán még szédülök is a fájdalomtól - bár ez legalább valódi, mivel be vagyok baszva. Hukk. Alélt, bárgyú nevetéssel boxolom vállon a hímet, amikor lehull a lepel és felszabadulhatok az illúziója alól. Örülök, hogy nem lett ő is tűzoltó, mert nem szívesen öltöztem volna át még egyszer. A macskk köztudottan utálják a vizet. - Júúúj! - pillantok csillagszemű juhászként a nekem szánt ékszerre - Júúúúúj! - már el is nevetem magam - Tedd fel! Na, gyerünk, tedd fel, ne legyél rinya, tedd fel! - pattogok előtte és még meg is fordulok arra várva, hogy felhúzza a ruhám cipzárját... Vagyis, hogy rám csatolja a nyakláncot. - Ez annyira swag. Vagy mi. Háhá! Mehetnék vele valami reppsztárnak az EmTíVíre. Kösz, tesó! Cserébe gumicukor? - meg se várom a válaszát, az eddig a farzsebemben körbecipelt hosszúkás gumicukrot a szájába teszem, meg a sajátomba, és ha már Phil épp erre jár, hát az övébe is. - Jaaaaj, fiúk. Remélem, már nincs harag a múltkori miatt... Ja! Várjatok, lőjünk képet! - és lőttem képet - És bocs Phil, de mondtam Payne-nek, hogy tetszik neked. Szóval... A következő buli lehet esküvő? Léééégyszi, Shane-ék lagzija is olyan vicces volt! Te cigizel, ugye? Adj már egyet... - lejmolom le Nicholast, és beteszem a gumicukor mellé a számba a cigarettát, és ha kapok gyújtót, úgy rágyújtok: a gumicukorra. És még szívom is, és nem értem, miért fekete a füst és miért nem érzek belőle semmit. - Ez egy szar. Mit szívsz te, hegyi levegőt, mi? - röhögök úgy, hogy közben a lángoló gumicukor még mindig búzakalászként lóg ki a fogaim közül - Ó, bazmeg! Megpörkölődött a szemöldököm.
Part VIII.
Bízom abban, hogy Jenny még félig égett szemöldökkel sem fog elhajtani maga mellől, ám azt meg kell hagyni, hogy én még így is ellenállhatatlan vagyok. Most már szó szerint édes is, mert a cipőm talpa és a pólóm égett és folyós gumicukortól ragacsos, de ez már senkit sem kell, hogy érdekeljen. Hátulról kapom el a nőstényt, jobban mondva inkább ráesek, ráborulok a vállára, hogy aztán egy andalgó ölelésbe keverekdhessek vele, mert szeretem a bőrét. Na nem olyan perverz módon, csak finomaz illata és Ezüst Lány, szóval természetellenesen-természetes vonzalom húz hozzá mágnesként. Meg valami gravitáció is, vagy mi a franc, mert már kicsit jól vagyok. - Aszontad, jövök neked egy tánccal... - jegyzem meg, visszautalva a korábbi megszólalására. Remélem, hogy jól emlékszem és tényleg ő mondta, mert már semmiben sem lehetek biztos ma este - És, miúság a legkisebb unokaöcsémmel? Jól bánik veled ugye? - szigorúrészeg tekintet - Megverem, ha nem. Tudod Jenny, egy nőt mindig tisztázni kell.... Tisztelni, na. És főleg egy Ezüstlányt, szóval ha jómordor... modor kell neki, akkor küldd csak a cicához. Payne-neki is megmondtan, mert ez van elbaszva a világban. A nevelés. Nade, ne depizzél már! - szólok rá, mintha eddig ő lett volna olyan ünneprontó - Szeretlek... Nyünnyögöm bele a nyakába, aztán mintha mi sem történt volna, az új, ritmusos dal ütemét felvéve ragadom meg a kezét, és viszem táncba Jennifert. Még magamon is meglepődöm, hogy milyen jó vagyok így seggrészegen.
Part IX.
- Csak egyet! Egyeeeeet! Lééégyszi Victor, csak egyet, könyörgöm, a következő tíz évben nem kérek semmit, ha ezt most megengeded, és ígérem, hogy nem kérdezek többet Annakpokról sem, na! Nézd! Eden is itt van, látod milyen szép? Mármint... - képzavar, restart - Nem úgy szép, hogy SZÉP, hanem... Áááá, ne mondjátok el Mr. Saaristónak, könyörgöm, még élni szeretnék! - térdelek is, ha kell, ám inkább bevetődöm Victor karjaiba. Végül is ez az este rólam szól, akkor meg viselje el! Fú, de egy bunkó vagyok... Payne viszont marha ügyes és gyors, mert királyul sikerül megörökítse a pillanatképet, én pedig addig csókolom össze-vissza Victor kopaszodó buksiját, amíg szó szerint le nem vakar magáról. - Van közös képem Victorral! Van közös képem Victorral!!! Lóbálom a telefont, és körbe-körbe rohangálva adom mindenki tudtára, hogy micsoda sikerélményben lehetett részem ezen a feledhetetlen estén. Tuti kinyomtatom és szívecskés keretbe teszem majd.
Part X.
A szaladgálásom kellős közepén feltűnik, hogy Ryan elvonul. Mégis mi a fenét képzel magáról az az állat, hogy csak úgy lelép? Én kajak azt hittem, hogy lelép, mert nem szeretgettem meg eléggé. Hát ez nem így működik! Nálunk Tarkéknál biztosan nem! Felkapom azt a gyönyörűséges íjat, amit Isabelle-től kaptam, hozzá veszek gyorsan egy nyílvesszőt is, és olyan égtelen haraggal indulok el Ryan után, mintha tényleg párbajt készülnék vívni vele. Ám mielőtt elkiálthatnám magam, meghallok valamit... Bagószag és csobogó hang. Ja, hogy csak pisil! Éééértem már... Most, hogy így figyelmeztet, nekem sem ártana az ilyesmi, de jelen állás szerint sokkal izgalmasabbnak tűnik becélozni azt a borkot, ami mögött Ryan lapul. - Pénzt vagy életet vagy... vagy... nemtom, mid van még? Kérdezem halál komolyan, miközben elég cikisen megremeg a kezemben az ideg, annyira amatőr vagyok, hogy szánalmas. - Megvan! Táncosaid vannak. Add nekem a csodás nőstényeket, hadd mentem meg menten mindet meddő meddő...meddő... ööö... - elakadtam - markodból? Egy marok lehet meddő? A marok lehet meddő? ÉRTED! AMAROK!!! Üvöltök rá röhögve, és hoppá, véletlen elengedem a nyílvesszőt, ami reményeim szerint nem fog beleállni Ryan testébe, ám ha mégis, úgy kész vagyok feláldozni magam, és addig szájon át lélegeztetni, amíg valaki rám nem szól.
A következő... Úgy egy órát fedje jótékony homály. Az ifjú Fakírtitánok, a táncoslányok és a kamerásmobil együtteséről a Raktár mögött lehet bővebb információkért jelentkezni.
Part XI.
Már most lerohad a pofámról a bőr az elmúlt egy óra okán, de legalább vicces volt, és még ost is annak tűnne, ha nem maradtam volna magamra Dorothyval. Ja igen, Dorothy a Flamingó, akit itt találtunk egyedül és fázva a raktárban. Már az első pillanattól kezdve tudtam, hogy ha vele sem működik, akkor senkivel sem fog. - Olyan szépeket kaptam tőled Isa.... Köszönöm. Ölelem magamhoz fél kézzel a nőstényt, aki úgy döntött, hogy csak megnézi már, mit búslakodok én itt ezzel a rózsaszín csodával. - Szerinted összeillünk? - kérdezem meg, ő pedig kacag, szemmel láthatóan szórakoztatja a hülyeségem - Most mi van? - nevetek vele - Komolyan kérdezem... Tudod, ez a dolog is élő. Jó, műanyag, de ANYAG! És ez a lényeg, hogy mind egyek vagyunk. Te is, én is, Dorothy is... - adok egy puszit a flamingónak, akiről én végig azt gondoltam, hogy pelikán igazából, de Darren közölte, hogy engem átbasztak - Na mindegy. Szeretlek. De Dorothy az Igazi, ne haragudj. Ez egy nagyon szép este, szóval érett már, hogy megismerkedjek életem párjával. - néhány pillanat hatásszünet - Szerinted lehet terhes egy flamingó?
ENDING
(valamikor a kellően ittas, de azért még beszámítható időszakban) - Komolyan el sem hiszem, hogy ez mind megtörténik! - szólalok fel egy üveg pezsgőt lóbálva a kezemben, a többiekhez szólva. Most már feloldódtam annyira, hogy ne legyek zavarban és ki merjem nyitni a számat - Azt már most leszögezem, hogy szeretnék egy közös képet, szóval még most menjetek el sminkelni. Igen, te is, Northlake! - kacagok fel - Nem, de tényleg... Én, szóval, nekem még soha nem szervezett ünnepélyt senki. Emlékszem, az utolsó akkor volt, amikor még ember voltam. Ööö, most ki lehet menni esetleg... - jelzem nevetve, hogy most jön az uncsi rész - Egy közös volt a két ünnepségben. Az, hogy mindenki nevetett! Tényleg! És mégis, most mindenki velem nevet, akkor meg mindenki rajtam röhögött. Mert elejtettem egy Hiúzt... Szánalmas volt, amikor amúgy mindenki Medvéket és Bölényeket ölt, nekem csak egy kismacska jutott. Szóval... Körbeértem! Most úgy érzem, hogy egy új szakasz kezdődik az életemben, mert most már nem rajtam, hanem velem röhög a családom, és én mindent megteszek, hogy ez így is maradjon. El se tudjátok képzelni, mennyire megtiszteltek ezzel az egésszel. Ezt nem lehet csak úgy elmondani... - inkább iszom, mert kiszáradt a szám, és ezzel talán leplezhetem, hogy szívesen elsírnám magam, de nem teszem - És még valami... Amíg én itt vagyok, addig ez a falka... Egy tagját sem veszítheti el! Mert vigyázni fogok rátok, amíg szükségetek van rám. - kicsit hosszasabb csend - És akkor most fotót, mielőtt elkenődne Darren sminkje, futi, futi!
after eight
Nem tudom, hogy pontosan hánykor, de a kádamban ébredek fel és vizes vagyok. És rohadtul fáj a fejem. A kezemben az iPhone, megnyitva az Instagram profilommal. Elképzelésem sincs, hogy pontosan milyen képek kerültek fel a netre, mert az első, amit meglátok az az, hogy a kádban fekszem. A hashtagekből nem nehéz kitalálni, hogy Darren trollkodott megint. Igazán írhatott volna egy cetlit arról, hogy hogy kerültem ide, vagy hogy puszi vagy akármi. Miután kimászom a kádból (és hasra zuhanok a szélébe beleakadva), megkönnyebbülve látom, hogy minden ajándék és egy csomó maradék pia van a nappalimban. A hajpánt a fejemen, égett gumicokor és gumikacsa a zsemeben, az ágyamban Rufus mellett pedig az élettelen Dorothy fekszik, gondosan betakargatva. - Azonnal kell egy kávé... Kicsoszogok, a kávéfőző mellett a Ryantől kapott ajándék egy szívecskés cetlivel. Az a kurvapecér... Amint magamhoz tudok térni, körbetelefonálok mindenki. Először is elnézést kérve mindenért, amivel esetleg kellemetlen elyzetbe hoztam őket az este folyamán, aztán hálát rebegek a jelenlétükért és köszönetet mondok minden kisebb-nagyobb különlegességért, amivel megajándékoztak. Mindenki él. Mindenki jól van. És minden rosszullétem ellenére elképzelhetetlenül jól érzem magam. Egészen addig,amíg meg nem találom A Videót...
//NAGYON NAGYON KÖSZÖNÖM MINDENKINEK!!! Elképesztően megleptetek, elképesztően pityeregtem ezen a gesztuson, nagyon jól esett, hogy így új kariként is részt vettetek egy ilenben. Az időszálak megkavarásáért bocsánat, ha valami nem jó, lejavítom (bár nem szívesen xD), és csak ezzel a reaggal és a nektek készített jobb-rosszabb képekkel tudom meghálálni az időtöket és az energiátokat <3 Az elírásokért pedig bocsi LOVEYOUALL <333///
Kezdőlap
//
<3333 //
