Ha normál esetben az őrsre fut be a vészhívás bombariadó kapcsán, akkor nem kérdés, hogy a komplett brigád munkába vonul, hogy amíg a hozzáértők hatástalanítják a bombát, addig a többiek kiürítsék és biztosítsák a terepet, amennyiben mégiscsak rosszul sülne el a hatástalanítás, minél kevesebben essenek áldozatul a merényletnek. Nos, kár, hogy most épp a hotel wellness részlegén áztattam magam, amikor az egyik falkatársam viharzott be hozzám, jelezve, hogy gáz van, kapkodni kéne a csülkeimet, de ízibe! Lévén, Lucast nem sikerült elérniük, én voltam a szerencsés nyertes, aki tiszteletét tehette az Upperben, menteni a menthetőt, s mivel nem akartunk nagy nyilvánosságot, így nem is öltöttem magamra csodás szürke tűzoltó-egyenruhámat. Csupán a szerszámos táskámért küldtem fel az egyik villámot a szobámba, majd ahogy visszaért vele, már pattantunk is kocsiba, hogy a helyszínre menjünk. Az egyenruha úgy sem sokat véd a bombák ellen, elsősorban a tűz ellen hatásosak… Ahogy megérkezünk, a hátsó bejáraton surranok be, majd ahogy észreveszem bájos sógornőmet, csak várok tőle némi jelzést, hogy merre tovább? Fel az irodába, rendben. - Üdvözletem, kolléga! Csak nem eldurvult a buli? -nyitok be az irodába, lehetetlen nem kiszúrni a bombákkal bélelt kabátkában fekvő kölyköt. Oda is telepszek mellé a földre, a táskámat kinyitva magam mellé, benne minden, mi szem-szájnak ingere – kések, fogók, csípők, tűk és egyéb szerszámok, amire csak szükség lehet ilyen helyzetben. - Kíváncsi vagy, hogy hogy sikerül, vagy inkább távozóra fognád? Mert ha inkább mennél, nem foglak visszatartani. -fordulok még Rocky felé egy pillanatra, majd ha döntött, én is nekilátok a munkámnak. Miután egész hamar sikerül megállapítanom, hogy nincs időzítve, és időnk, mint a tenger, hosszú percekig csak mozdulatlanná meredve figyelem a szerkezetet, a maga kábeleivel, elhelyezésével és mindenségével együtt, hogy aztán valamivel közelebb hajolva óvatosan megszimatoljam, vajon belül mit rejthetnek a meglepetéscsomagok? Éljen a fürkész vér! Végül aztán kézbe veszem az egyik csípőfogót, és mint ha kártyavárhoz érnék, olyan finom mozdulattal kezdem babrálni a vezetékeket, hogy jobban megnézzem, melyik hova van bekötve, vagy épp hogy vannak összekapcsolva egymással, és a detonátorral. - Most ugrik a majom a vízbe. -szólalok meg hosszú percekkel később, majd mielőtt még Rockynak ideje lenne bármit is reagálnia rá, elnyisszantom az egyik vezetéket. És ennyi. Nincs robbanás, nincs füst, nincs semmi, így aztán mint aki jól végezte dolgát, szépen elpakolom a felszerelésem, majd elkezdem lehámozni a bombát a gyerekről. - Valami táskát kerítenél nekem, ha megkérlek? Gondolom, nem szeretnétek megtartani… -biccentek a bombák felé, majd ha akad valami számomra, akkor belehelyezem az immár hatástalanított bomba-alapanyagokat. Nem mint ha így teljesen veszélytelen lenne, de majd a pincében szétszerelem őket. Vagy kiülök a kertbe vele keresztrejtvény helyett. - Nos… amennyiben nem lenne más, úgy végeztünk. Add át üdvözletem Sarah-nak. Viszlát! -búcsúzok egy röpke mosoly és biccentés keretében, azzal ha nincs más, úgy amilyen feltűnésmentesen érkeztem, úgy távozom is az épületből a hátsó kijáraton most, hogy megmentettem a haza becsületét. Meg a falka tulajdonát… Ezek után mondja bárki, hogy egy nőből nem lehet legalább olyan jó tűzoltó, mint a férfiakból, ha nem jobb!
Rocky megjegyzésére, miszerint óvatosan, nehogy kirántsam a kábelt, csak bólintok. Köszönöm a tanácsot, bár nem állt szándékomban ilyet tenni, de nyilván jobb félni, mint megijedni és felrobbanni. A srác vinnyogását egyelőre megpróbálom félretenni és nem foglalkozni vele. - Persze, hogy átvernek téged, te kis szarcsimbók, mégis mit gondoltál? Hogy majd körülugrállak és rajongok érted, amiért fel akartad robbantani a diszkómat? - fakadok ki kissé, a következményektől nem tartok, hiszen elég stabilan tartom ahhoz, hogy ne tudjon kiszabadulni a szorításomból, a detonátor pedig immár nálam. Rocky pedig szerintem megérti, így is elég feszkót és dühöt sikerült odakint, a tömeg közepén állva legyűrnöm és igazság szerint még így is finom voltam a sráccal. Legszívesebben kitörném a nyakát, mindenkinek könnyebb lenne. Az meg, hogy a szavaimmal így tökéletesen a lelkébe gázolok, abszolúte nem érdekel. ~ Csodálatos ~ sóhajtok fel hangosan, amikor az én orrom is megcsapja az az undorító szag. Nagyszerű, de tényleg. Ez az a pillanat, amikor én magam vágom tarkóba úgy a srácot, hogy elájuljon, nem várom én meg, amíg magától eléri ezt az állapotot. Elfogyott a türelmem. Két kézzel túrok a hajamba, amint a fiú elcsendesül és elernyednek az izmai, Rocky kijelentésével pedig csak egyet tudok érteni. Végre kuss van. - Oké, azt hiszem ez elfogadható - bólintottam a szavak hallatán, a hivatalos verzió tetszik, más, hihetőbb sztorival úgysem tudnánk előállni és kedvem sincsen ötletelgetni. - Ne viccelj már! - horkanok fel - Hozok egy lepedőt - a fal melletti egyik szekrényhez lépek, amiből egy terítőt szedek elő. Nem lepedő ugyan, de ennyibe nem fogok belehalni. Azt dobom le a földre, a fal mellé - Ide tedd le - ott még a falnak is neki lehet támasztani. - Nem, ilyen őrülttel még nem volt szerencsém találkozni, de bízom benne, hogy soha többé nem kerül majd rá sor - forgattam meg a szemeimet. Az engem ért megjegyzésére nem is reagálok, csak egy mosoly fut át a képemen a bólintással együtt. Tettem, amit tenni kellett, hála égnek elég nagy a lélekjelenlétem a rizikósabb helyzetekben is. Közben már nyúltam is a mobilomért, hogy Mishát tárcsázzal, röviden felvázolva a szitut pedig megkérjem, legyen szíves beugrani és a segítségünkre lenni. - Rendben, ez jó ötlet - bólintok ismét - Elleszel vele? - bökök fejemmel a srácra, mégsem szeretném csak úgy itt hagyni kettesben őket, de úgy tűnik muszáj lesz. Aztán ha bólint, máris kifelé orientálódom, megkeresem a tömeget, bármerre is terelték őket a biztonsági őrök, hogy néhány szóval próbáljam őket megnyugtatni és közlöm velük, a veszély elhárítva. A többit a kutyáimra bízom, majd ők elintézik, hogy mindenki eltűnjön. Ezek után már csak megvárom Mishát, bólintással köszönök neki, majd felkísérem az irodába, ahová én magam is bemegyek. Nem fogok félve bebújni az egyik sarokba és ott várni, mikor és hogyan lesz vége ennek az egésznek. Türelmesen várom végig, hogy Misha hatástalanítsa a bombát, ebben az esetben abszolúte nem sürgetem, időnk, mint a tenger. A majom hallatán egy pillanatra megfeszülök, a kábel elvágva, mi pedig még mindig élünk, úgyhogy egy hatalmas sóhaj kíséretében adok hangot a megkönnyebbülésemnek. A kérdést hallva máris intézkedem, kerítek is gyorsan egy táskát, átnyújtva a nősténynek. - Köszönjük a segítséget, Misha. Nem maradsz egy italra? - merthogy erre inni kell, az olyan biztos, minthogy egy pisis kisfiú fekszik az iroda padlóján. Akár marad, akár nem, Rocky-val én koccintok a sikeres akciónkra. Csak az első pohár után hívom a rendőröket, hogy intézkedjenek majd a fiú ügyében és remélem ezzel minden ránk háruló feladatot elintézünk. Amennyiben nincsen más, Rocky-val telepszem le az iroda asztalához az üveg pia társaságában, mert erre nem elég egyetlen pohárka.
// Amennyiben nem volna más, úgy köszöntem szépen a játékot! //
A srác már csak nyavalyog, nyammog, mömmög és még számtalan új szót lehetne kitalálni arra, amit produkál. Az orvosi jelentésre majd kíváncsi leszek, hogy miben szenved pontosan és hogy mit vett magához. A kis vegyész... Mi minden rejtőzik egy csendkirályban, nem semmi. Sarah kiüti, mint bárányhímlő a gyerek bőrét és máris nyugodtabb a helyzet. Leszámítva a balesetet és az azzal járó szagokat. Csodálatos, bizony ám, de a kezemben tartani milyen csodálatos! Hugyos Tommy és a végterméke... Fogom, azzal nincs gond. Még tartani kell, mert tele van robbanékony anyaggal. Közben azért futja az alibi kiötlésére és meg is egyezünk, hogy mi történt. - Kösz! Így tényleg egyszerűbb lesz. Óvatosan, mintha nitroglicerint szállítanék. Lepakolom a sarokba, beállítom és úgy marad. A feje előrebukik, de az már nem számít. Mellérakjuk a detonátort is, hogy együtt legyen a cucc. Nem mostanában tér magához, nem lesz vele gond. A nőstény jól fejbekólintotta, én se csinálhattam volna jobban. Bólintok, hogy persze, megleszek itt. Őrzöm a bűnöst, Sarah csak nyugtassa meg a közönségét. Belépők visszafizetése, ingyen pia vagy amit akarnak. Én ilyet ajánlanék fel, miután közlöm, hogy minden oké, mindenki él és virul. Egész hamar megoldódott, ehhez persze kellett a nőstény profizmusa. Hihetetlenül jól csinálta és meg is értem, hogy forgatta a szemeit. Nem vágyik még egy ilyenre. Naná. Gazdasági hatása is van és vissza kellett fognia magát, azt meg ő nem igazán szereti. Már ha kényszerítik rá. Tommy, te degenerált. Még jó, hogy a börtönben is van ismeretségem. A legrosszabb sorsot fogja kapni, pelenkázhatja magát és visszatérő vendég lesz a rabkórházban is... - Helló, Misha! Most már eszméletlen a buli - szólok ugyanabban a laza hangvételben, mint ő. Nem szívbajos nőstény, oldja a drámát és azt is tudom, hogy a cuccot is hamar lerendezi. Remélem, nem robbanunk. Az már nem kéne ma estére. Most már leléphetnék, de Sarah is itt van, én pedig mellé állok karba tett kézzel. - Végignézem. Ritkán lát a farkas fia bomba-hatástalanítást. Együtt szorítunk, hogy Misha ne nyúljon mellé, hanem azt a zsinórt vágja el, amit kell. Segíteni nem tudunk. Izzasztó perceket élünk át, mikor szemezni kezd a bombával. Mit rakott össze a kis szobatudós, hogy még egy ilyen rutinos szakember is csak les? Az a mondat úgy hangzik, mint egy baljóslatú utolsó mondat. Ugrásra készen állok, mert a sebességünkben bízom, de nagyon nagy kár lenne, ha futni kéne. Csattan a fém és... Semmi nem robban. A csend nagyobb, mint eddig. - Ennyi? Huh... Szép munka, köszönjük! Nagyot sóhajtok és leeresztem a kezeimet. Lehajolok, megérintem a lábfejeimet, mert jólesik nyújtani egyet. Aztán fel és nagy vigyor. Táskával nem szolgálhatok, Sarah majd megoldja ezt a problémát. - Rácsörgök Henry-re, hogy simítsa el a bizonyíték eltűnését. Szavaimat tett követi és el is mondom az ifjú rendőrünknek az itt történteket. Egy Falka tagjai vagyunk és dícséretes a mai együttműködés. Az elköszönést mindkettőnk felé megejtheti, én is intek neki egy hálás mosollyal. Kár, hogy nem marad piálni. Mi maradunk. Ezt meg kell beszélni és be kell várni a fakabátokat is. Mesét mondunk nekik az itt történtekről és a biztonságiaknak is lesz még dolguk. Meg a takarítóknak. Jó erős felmosó, folttisztító kell, meg még sok minden. Remélem, a klub életét nem rontja meg nagyon ez az esemény. Most pedig emelem poharam és koccintok a nősténnyel a győzelemre. Erre inni kell.
Szerintem egyáltalán nem titok, se nekem, se Yvonne-nak, hogy a találkozást én nem így képzeltem el. A nőstény pedig el sem képzelte. De akárhogy is, jó volt újra látni, azt már kevésbé volt jó látni, hogy milyen állapotban tért haza. Oké, hogy hívatlanul érkeztem és lehetnek az embereknek rossz napjai, de az… Mindegy is, nem fogok ezen rágódni. Lehet tényleg csak egy nagyon rossz napot fogtam ki, nem tudhatom. Viszont nem foroghatok csak körülötte, a munkahelyemen is be kell még jelentkeznem, hogy itt vagyok, és számíthatnak ezentúl a segítségemre. Valószínűleg a falkával is egyszer kontaktba kell kerülnöm, bár inkább utóbb legyen ez, mint előbb. Vannak még dolgaim, mielőtt ezzel szeretnék foglalkozni. Lakásvétel, a város felfedezése, ilyenek. Aztán meg ott van mind Sarah, mind Yvonne, akikkel beszélhetek a falkáról is, ha akarok. És szeretnék megtudni néhány dolgot róluk, mert nem szeretek kóbor lenni, akármennyire is nyugodtabban közlekedhetek városokon kívül. Bár ez is függ a falkától. Száz szónak is egy a vége, ő velük szerintem erről nyugodtan beszélhetek, és legalább ismerősök is lennének, nem egy vadidegennel kellene jópofiznom. A munkahelyemen becsekkoltam, és máris meghívtak ott, hogy menjünk el ma este az egyik diszkóba, kicsit ismerjük meg egymást, bulizzunk. Egy vállrántást követően pedig belementem. A nap többi részében is még bent voltam, és szabadidőnkben beszélgettünk a leendő/jelenlegi kollégáimmal. Egész jól elvoltunk, így az este legalább kevesebb lesz a beszéd. Amúgy sem vagyok valami nagy bulizós, de egyszer azért én is kiszórakozom magam. Meg hát most mit számít egy este, tudok komolykodni a többi napon is, ha akarok. Az este el is jött, így még gyorsan átöltöztem valamiféle összeállításba, aztán a találkahelyre indultam el, a többi pedig innentől kezdve történt magától. Iszogattunk, táncoltunk, pihenőidőkben beszélgettünk, mire a kollégák egyre több piát ittak. Utolsó táncomat az egyik női kollégámmal lejtettem, aztán végül már teljesen kifáradva jeleztem, hogy én kifulladtam egy időre. Majd oda is indulok a pulthoz, amire rátámaszkodva várom meg, míg a pultos odajön. - Tequilát. Köszönöm. - Bólintok egyet, aztán pedig meg is várom az italt, és lehúzom, amint megkapom. Kérek még ez után, és inkább le is ülök. Kifújom magam rendesen, miközben döntöm le az újabb italokat. Farkas vagyok, a piát is jól bírom, ennyi még nem fog beütni. Csak legalább jól fogom érezni magamat.
With the lights out, it`s less dangerous Here we are now, entertain us I feel stupid and contagious Here we are now, entertain us
Péntek este a nővérkék is csillogó topokra cserélik a steril fehér rucit és a dokik is ledobják a sztetoszkópot a nyakukból, aztán irány a kocsma, a klub vagy a diszkó. Osztálybulit szerveztem, meghívtam a legszarabb arcokat is. Úgyse jönnek el, nekem meg vastag a bőr a pofámon. Erre legalábbis. Készültem némi finomsággal, csak éppen hogy egy kis pluszt ad a tánchoz. Az embereknek. Nekem megvan amúgy is. Szép sárga por, megbeszéltük, hogy mindenki beleszórja a piájába, garantáltan biztonságos és nincs is bejegyezve, full új anyag. Mellékhatás nélkül. Poén, hogy a bejáratnál elkérik a személyimet. Aztán meglátják rajta, hogy Dr. Balthazar Bluefox a nevem, a melákok szeme kikerekedik. Jót röhögtek a csajok is. Az este amúgy remekül sikerült, széttáncoltuk a lábunkat és az agyunkat is megdobta a villódzó fény. Meg a dögös zene. Meg a cucc. Már az asztalnál ülünk és sztorikat mesélünk, mikor eszembe jut, hogy Macit elhagytam valahol. Szegényke pánikba fog esni, hogy nem tettem be a páncéljába... Sarah klubja amúgy első osztályú hely, jók a piák, az árak, meg úgy minden. Nem bánnám, ha belefutnék a morcos nénibe, mert bírom őt a maga stílusával. Persze az ápolók, dokinénik is remek társaságot jelentenek, de az igazi lazaság köztünk van, farkasék közt. És ekkor érzek meg egy bizonyos energiát a közelemben. Tudom, jár ide mindenféle forma, Őrző, farkas is, de ezt a tagot ismerem. Ha nem zártam volna be a fülemet, talán ma máshogy néznék a világra. - Ha megbocsátotok egy pillanatra. Egy régi évfolyamtárs van itt - csapok az asztalra vidáman. Hopp, egy söröskorsó le is borult és Susan, a legbájosabb nővérke harisnyáján folyik a lé. - Ú, bocsi! Fizetek neked egy másikat, jó? - mondom piruló fejjel, mert ez így nagyon nem jó. - Jaaaj, BB doki, olyan béna vagy! Inkább kevernél kenőcsöt... Most hogy megyek így haza, bokáig sörszagúan? Na igen, női szempontok. Nem az a baj, hogy kilöttyent a sör. A többiek csak röhögnek, a csajok meg már rögtön készítik a zsepit. Na, megcsináltam a balhét ma is. Már hiányzott. Hülyének érzem magam és mikor az orvoskolléga is odaugrik segíteni, leverve még egy sört, már fertőzőnek is. Most viszont le tudok lépni, amíg itt egymással vannak elfoglalva. Gyorsan a pulthoz osonok és vesetájékon megbököm a havert, aztán a másik oldalról vigyorgok be derékmagasságban bujkálva. Még szaglás nélkül is felismerne, ugyanúgy nézek ki. Mint tizennégy éves koromban... Csak új az ing, a gatya, minden. - Ezer éve! Vagy száz! Célzás, hogy nem vágom, most milyen nevet visel. Nem akarom lebuktatni. - Balthazar doki üdvözöl, szevasz! - nyújtom vigyorogva a kezemet. A kóborokkal sose volt bajom. Abból inkább, hogy cimboráltam velük. Az asszony se feküdt le a Falkának, csak nekem, meg is volt a vélemény. Pár szót talán mondok Mordecai-ról, de nem hiszem, hogy gondja lenne belőle. Amíg együtt dolgoztunk, ő volt a józanabbik felem, a bölcs, aki mindig észnél volt. Chinook is élhetne még, ha a haver szavát meghallom. - Nyaralunk, telelünk vagy csak ideevett a fene? Rendelek, hogy ne száradjunk ki. Jó erőssel nyit, én meg fokozom. - Szépszemű kisasszony, két korsó búzasört kérünk! A zene pedig hasítja az éjszakát, forró, megvajazott késsel. Annyira feszült és táncba hívó ez a zene, hogy már kezdek is bólogatni és rázom a lábam. Régen ez automatikusan ment, le se tudtam kapcsolni. Tiszta szabadságérzet, hogy most azért csinálom, mert akarom, mert jólesik. Nyújtogatom a nyakam, mint egy galamb járás közben és lábfejemmel dobolom az ütemet. Közben rákacsintok a szőkére a pult mögött, aki félénken mosolyog vissza és kupaktalanítva adja is a sörünket.
A bulizás az esetek többségében nem a kedvenc időtöltésem. Lehet már csak túl öreg vagyok, és nem tudom fenntartani a versenyt a fiatalokkal. Az én időmben az ilyesfajta bulikat, mint ahol most vagyok, még legmerészebb álmaikban sem képzelték volna az emberek. Erre tessék, itt van. Az elmúlt 100 évben többet fejlődött a világ, mint azelőtt hosszú ideig. Azelőtt megvoltak mindenkinek a maga szokásai, és nagy vonalakban az életünket egy séma szerint éltük elég sok ideig. Ez a mai pörgő-rohanó világ viszont olyan, amivel ha nem lenne már tapasztalatom, nem tudnám követni. Bár már eléggé beleszoktam, hisz nekem is voltak olyanjaim, hogy tényleg konkrétan rohannom kellett, mert nem volt elég idő semmire. Ha nem éreztem volna, hogy ki közeledik felém, akkor lehet megfogom az illető karját, és kicsit meg is szorongatom. Már akkor, ha szándékos lett volna, és egy bocsánatot sem kapok. Viszont az őrült doki az jó barátom volt régebben, így csak egy féloldalas mosollyal az arcomon nézek rá, mikor megböki az oldalamat. Meg is szorítom a kezét, persze nem túl erősen, csak ahogy emberek szokták egymás közt. Ott sem törik el a másikét. - Dorian. Jó látni téged is, doki. - Nem hazudok, szeretek régi arcokkal találkozni. Mondjuk azokkal sokkal inkább, akikkel jó viszonyt is ápoltam. Akik a francia falkát, ahol vezető felderítő voltam szétszedték… na, azokkal lehet nem lenne ilyen mosolygós a viszontlátás. Bár ha pont egy ilyen helyen találkoznánk, akkor is szépen kimennénk innen, és vagy darabokban, vagy pedig egyben, élve vinném el Sarah-nak. Biztos jól tudna szórakozni velük. Azt tudom, hogy én igen. - Nem egészen. Régi ismerősömet jöttem meglátogatni. Vagyis helyesbítek, miatta jöttem ide. - Mert akárhogy is dönt a nőstény, én maradni fogok. Maximum nem fogunk többet találkozni, amibe akármennyire is beleszakadna a szívem, beletörődnék. Lehet, hogy eleinte még nem, de idővel biztosan. - Na és te? Veled mi történt az elmúlt években? Legutoljára még jóval északabbra láttalak. - Nem úgy tűnik, mint aki ne élvezne egy kis beszédet, tekintve a rendelését. Legalábbis gondolom, hogy a kettőből az egyiket nekem rendelte. Viszont, ha viszi azoknak, akikkel jött, akkor csak nyugodtan. De szerintem bulizni még mind a ketten ráérünk, hisz régi barátokkal sem mindig találkozik az ember.
Ez a vén csont azért elég jó arc. Amilyen komoly tud lenni, olyan bolond is, ha épp rajta van a tavaszi zsongás. Ma este poharazik, úgyhogy biztos nem áll tőle távol a virágról virágra repkedő méhek kémiai okból eredő felbolydultsága. A viccre se az ökle indul el, hanem a szája széle. Visszaszorítok és vidáman vigyorgok. - Szalad az idő, mint macska az orrfacsaró gázok elől, mi? Dorian, huh! Tök más név. Én meg váltogattam az egyszerűbbeket, felvettem régi ismerősök, barátok, rokonok, ellenségek nevét. Nemrég újítottam be, ugyanis Balthazart nem ismertem, csak valahol olvastam és megtetszett. Egy kis változatosság. - Na, egyet máris találtál! Meg én is. Amúgy kórházi buli van, figyeld csak, milyen remek társaság! A fejemmel intek és Mord... Affene, mikor szokom ezt meg? Dorian láthatja, mennyi jó nő dolgozik nálunk. Maeve kéne még, meg Faye, meg... Meg még sokan. Ha nem csak átutazóban van itt, akár helyet is csinálhatok neki valamelyik osztályon. Persze ha megállapodik a Falkával. Tőlem csak jót hallanak róla, az biztos! - Egészségünkre! Az a legfontosabb! - koccintok vele és a kimért tequilát lehúzom. Persze, az egészség fontos téma nálam. Annak a megrongálása és a helyreállítása. Károsítás és gyógyítás. Ebből áll az életem. Kicsit álszent kijelentés volt, na. Megkapjuk a sörünket is és abból is kortyolgatok. Az asztalnál a lányok még mindig küzdenek a leöntött harisnyával. Ki is vonulnak szépen sorban, mint a libák, a srácok meg a pénzt készítik elő. Elmennek? Jaj már! Jó, tudom, emberek, ők nem mindig bírják órákon keresztül. Köszönés nélkül nem lépnek le, tudom. - Hogy mi? Bocs, kicsit elbambultam. Már késő is van, meg ittunk. Szóval igen, igen, itt vagyok már egy ideje. Hát ott nem úgy alakultak a dolgok. Haver, jobb lett volna, ha hallgatok rád... Egyszer elmesélem, de ma este party van! Nem, nem most fogok siránkozni életem legnagyobb ballépésén, ami megkísértett és Lilinek hála éltem túl ép ésszel. Ép ésszel... Az már akkor se volt ép, mikor kifőztem a boszorkányüstömben a nagy tervet. Chinook a szívem csücske volt, kölyöknek akartam és az egyetlen lett, akit életemben megöltem. Soha senki másnak nem vettem el az életét és az ő szeme világát se akartam látni kihunyni, de hiba csúszott a képletbe. - És mizu a helyiekkel? Még nem nagyon hallhattunk rólad, ugye? Gondolom, nemrég érkezett. Úgy néz ki, igaz, nem tudom definiálni, miből látom ezt.
- Ne is mondd… Csak most, hogy látlak jöttem rá, hogy mennyire vén is vagyok. - Rázom meg a fejemet tettetett rosszallással, de mindezek után inkább volt egy valamilyen vigyor a képemen. Nem fülig érő, hanem az a tőlem megszokott, baráti társaságban jellemző lágy mosoly. Nem vagyok én annyira fanyar alak, akármennyire is annak tűnik a munkában. Ott jobb szeretem, ha odafigyelnek az emberek az adott ügyre, és csak utána poénkodnak, ha sikerült felgöngyölítenünk. - Sajnos te csak a második va… bocs, harmadik vagy a sorban. - Elég csak beleszámolnom a két nőstényt. Szerencsére a tegnap esti orrtörésnek már nyoma sincsen, meg nem is hiszem, hogy teljesen eltört. Nem tudhatom, nem mentem el semmiféle vizsgálatra és nem is ez volt a fő gondom az elmúlt napban. - Egs! - A koccintást követően én is lehúzom az adagomat. A mondatán viszont elgondolkozom. Fontos az egészség persze, de nálunk farkasoknál betegség nem igazán tud fellépni… Az embereknél megértem az egészség a legfontosabb szöveget, de nekünk farkasoknak nem igazán kell ezen részével törődnünk. Kell, csak nem annyira. Felesleges szócséplés lenne erről filozofálni, ez a véleményem. - Jól beszélsz, doki. - Bár abból, ahogy beszél, nem igazán tudok semmi jóra következtetni. Mi történhetett vajon azzal a nővel, aki miatt ott maradt? Nem jöttek össze a dolgok úgy, ahogy kellettek volna? Talán ott kellett volna maradnom még a doki mellett, hogy kicsit tanítgassam erről? Lássuk be, nem volt egy nagyon idős farkas, és ki tudja, mikor jöhetett volna jól neki egy-egy jó tanácsom. De ne agyaljunk most ezen. Majd később átbeszéljük a dolgokat. - Még nem igazán. Tegnap jöttem csak. Viszont szeretném leszögezni, barátom, hogy ma nem akarok rólatok beszélni. Remélem megérted, hogy most nem azért jöttem ide, és már ittam is. Egy valamiféle helynek örülnék azért, ha megadnál, hogy hova mehessek el a napokban becsekkolni. - Kétlem, hogy túlzottan ellenkezne ez ellen. Én sem vagyok már teljesen az a személy, aki egykoron voltam, de attól függetlenül megbízható vagyok. Meg kinek is adnám ki ezt, most őszintén? Na ugye. - Na de mesélj. Még mindig magadon kísérletezgetsz a különféle gyógyszerekkel? - Fú, tudnék ám mesélni azokról az időkről, mikor tanítványaként dolgoztam csak, és állandóan engem kért meg, hogy figyeljek rá. Kíváncsi vagyok, ez azóta változott-e.
- Ugyan már, haver! Gondolj arra, hogy szénizotópos kormeghatározással mi jönne ki? Mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, mondom ezt az emberi test elég jó ismerőjeként. Teli szájjal vigyorgok és hahotázni is kezdek, mert jó hangulat kell ide. Pia mellett nem sírva vigadunk, mellettem azt nem lehet. A léleknek nem az kell, hanem gyógyír és az idegrendszer bizony megjegyzi, mikor mi történik, utána pedig ismétli és elvárja, hogy úgy történjen. Sokáig nem tudtam Mordechai korát, de mikor eléggé megbízott bennem, akkor elmondta. Baszki, ilyen cimbivel a hátam mögött nincs félni valóm! Ezt gondoltam, mikor együtt északra mentünk. Aztán úgy elcsesztem, ahogy csak lehet. Az az átkozott hirtelenség, amit sajna megjegyzett az én idegrendszerem is... - Második? Harmadik? Legalább te tudod, mit akarsz. Figyu, király, hogy ott vagyok a sorban! Kik előztek meg, asszisztens úr? Azért fura dolog ez, hogy én vagyok a tini hozzá képest, de ő dolgozott a kezem alá. Pedig nem vagyok egy diktátor, meg ő se egy szolgalélek. Nem zavarta, engem se feszélyez, de fura elmondani. Persze el is fogom, mert a Falka előtt meg kell említeni, milyen nagyszerű fickó. Nehogy kirúgják itt nekem! - Ugye? Az mindig ment! Jól beszélni, szédíteni az embereket, a csajokat, igen, ahhoz értek. Ki tudom forgatni a dolgokat, hogy a szebbik felüket lássák a környezetemben lévők. Áldott pszichológia! Meg adottság. Nem fárasztom le egy eszkimó halálával, mikor a tequilában csak úgy zajlik az élet. - Oké, felejts el minket! Még egy emléktörlő piát? Kell, hogy fejbe üssön. Szeretem, mikor halántékon vág egy ilyen tüzes ital. Meg ő is, régen is csípte, meg most is ezért kérte. Erősebb szert sose akart, nem tudom, miért. Amíg nem próbálta, nem tudhatja, hogy szereti-e. - A Holiday Innbe csekkolj be. A helybéli idegorvosok ajánlásával mondom, tízből tízen ezt ajánljuk! Te, marhára örülök neked! Remélem, vette az adást. Intelligenciában sose volt hiány, úgyhogy bízom benne. Mert tényleg így van, remek őt látni, az erős és bölcs farkast, aki hivatalosan alám tartozott, gyakorlatilag szinte mentorom volt. Hagynom kellett volna magamat, hogy tanítson utat mutasson. Egy boldog eszkimóval több lenne, ha így teszek... De félre a hülyeséggel, a traumákkal! Nincs hugyozó kutya, se halott kölyök, úgyhogy vidámság van! - Persze! Tudod, milyen nehéz és jogilag milyen kockázatos jó alanyt találni? Amit én megcsinálok és átélek, az úgy is van. A puding próbája az evés és én szeretek ágynak esni a saját pudingomtól. Perverz dolog, de tényleg szeretem, mikor a seggemet az feszíti szét, amit én kotyvasztottam. Mert minden kiürül. És közben jegyzetelni szoktam, ha kézzel már nem megy, akkor fejjel. De engem is érdekelnek ám dolgok. - Na de te is mesélj, ne csak én! Mit hagytam magam után, hogy alakultak ott a dolgok? Mrs. Leary meghalt, utána én leléptem Chinookkal és semmit nem tudok. Ha nagyon érdekelt volna, utánajárok, de a kölyköm halála, életem legnagyobb hülyesége úgy földhöz vágott, hogy odatapadtam, mint a takonylabda. Á, ez jó ötlet! - Egy csomag ropit kérnék. És bocs, drága, van egy szalvétád? - kérdezem a pultostól, aki szende mosollyal ad is egyet a kértekből. - Tessék! Kicsit kifolyt a pia? - kérdezi évődve. Hú, ezzel kezdhetnék valamit, illene, meg jól is esne. Ha már Lilinél zárva vannak az ajtók. Amiket meg se próbálok kinyitni, csak álmodozom, mit találnék a túloldalon. - Igen és kéne a takarító személyzet száma. Megadod? A csaj félénken mosolyog és kutatni kezd a pultban. Mindjárt meglesz a kontakt, remek. Addig pedig kettétépem a szalvétát. Egyik felét Ian kapja, a másikra jó sűrű nyálat eresztek és beleáztatom a papírt. Hányni lehetne, ha valaki rossz gyomrú, de galacsint gyártok belőle, mert most ez kell. A ropiszálakból pedig kettő beleteszek a sörömbe, hadd ázzon. Főtt tészta állagát fogja felvenni és mikor már lekonyul, mint én a nyugalmi állapotomban, akkor összegyúrom a szalvétával és kész is. Takonylabda egyszerű módszerekkel. - Na, aki nem találja el a fogast - mutatok a szemközti két akasztóra a falon - az fizeti az egész estét! Közben a társaságom mégis meglépett, nem mondhatom, hogy köszönés nélkül, mert intettek. Udvariasak, nem akartak megzavarni. Egyem a szívüket! Én pedig meg se várom, hogy elfogadja a fogadást, hisz ismer, tudja, hogy mindig van lehetőség eltáncolni. Dobok és... Bingó!
- Ja… Csak az elmúlt évtizedekben elég sok minden történt, szóval szerintem jogosan nem érzem már magam olyan fiatalnak, mint egykoron voltam a szárnyad alatt, doki. - Ettől még nem veszett ki belőlem az életkedv. Sőt, most, hogy ennyi ismerős vesz körbe ebben a városban még kifejezetten jó is. Attól függően, mennyit fogunk Sarah-val, vagy Balthazarral beszélgetni fog kicsit visszatérni a régi énem is. Sarah-t több ideje nem láttam, mint a dokit, mégis ugyanolyan rohadt szarkasztikusak voltunk egymással, hogy az már vicces volt. A doki pedig nem sokat változott, ugyanúgy csak beszél és beszél, mint egykoron. Az én nagy szórakoztatásomra. - Sarah volt az első… A vezetéknevét nem tudom, de kétlem, hogy oly sok Sarah nevű egyed lenne a falkában. Meg Yvonne, Yvonne Blake volt a második. - Nem tudom, pontosan mióta is van itt Fairbanksben, de ha tényleg a falka tagja, akkor ezek a nevek csak mondanak neki valamit. Főként úgy, hogy Sarah Yvonne be-, vagy átharapója. Pontosan nem tudom. Mintha annyira számítana. - Benne vagyok. Ezért jöttünk ide, nem? Inni. - Mosolygok a dokira, aztán pedig oda is fordulok a pultoshoz, hogy hozzon még egyet. Vagy tudja mit, az egész üveget. Legalább nem kell állandóan kéregetnünk. - Holiday Inn, oké. Megjegyzem. És én is örülök neked, doki. - Nem viccelek, hiányzott már ez az őrült az életemből. Persze voltak mind a katonaságnál, mind még Quanticóban olyasfélék, mint a doki, de őt senki nem tudta felülmúlni. Ha pedig a piát is megkapjuk, akkor nem vagyunk rest önteni magunknak és koccintani vele, hogy aztán lehúzhassam ezt az adagomat is. Csak nevetve rázom meg a fejemet a válaszát hallva. Hát persze, lehet nem sokan maradtak volna a helyemben, mikor a doki alatt szolgáltam. Pláne azután, miután saját magán kezdett el kísérletezgetni. De mit ne mondjak, néha marha jókat röhögtem, hogy mennyire kibaszott szarul van, és látszik a fején a megbánás, hogy ezt nagyon nem kellett volna. De ott már nem volt visszaút. Kínált engem is a hülyeségeivel, de én nem mentem bele. Elég volt őt látni esetenként szenvedni, esetenként ijesztően felpörögve látni. - Fogalmam sincs, amint téged ott hagytalak Manhattan felé vettem az irányt. Régi ismerős mondta, hogy valószínűleg oda fog menni. Ott is volt. Aztán pedig az élet csak sodort ide-oda. Végül pedig Fairbanksbe. - Dióhéjban ennyi a történetem komolyan. Arra ne térjünk ki, hogy mit-hol tanultam, hogy Quanticóban egyszerre két nőt is szerettem, amiből egyik a feleségem volt, vagy azt, hogy a szadista teremtőm fejvadászokat küldhet rám bármelyik pillanatban. Csak figyelem a doki ténykedéseit, és hagyom érvényesülni is. Én addig újabb felest öntök magamnak, és azt is meghúzom. De azért fél szemmel figyelem, mire készül ez az őrült. A szalvétát csak nézem, de hozzá nem érek. Na vajon mit akarhat. Végül egy idő után csak megszólal és elmondja. Épp szóltam volna, hogy hagyjuk ezt, de hát ő már neki is készül. Amint eltalálja, akkor viszont megszólalok. Megfogom a karját, hogy rám figyeljen, ami után el is eresztem. - Erre semmi szükség nem lett volna. Fizetem én az estét. - Nem fogok belehalni, és megkopaszodni sem ettől. Csak azért túlzásokba ne essen. Aztán végül felállok, és az üveget is a kezembe fogom. Plusz már kirakom a pénzt is a tequiláért. Jó, azért valamivel többet. Aztán biccentek Balthazarnak, hogy kövessen. Át is jutunk a tánctéren, és az én társaságomnak mutatom be. - Mindenki, ő itt Balthazar. Rövid jellemzése: őrült doki. Doki, ők itt Samuel, Kimberly, Gavin, és Hayden. Ők nekik köszönhetjük, hogy újra találkoztunk. - Verem is hátba a dokit, aztán mindenki üdvözli is őt, a srácok főként egy kézfogással, Kim viszont eléggé közvetlen, így ő egy öleléssel teszi mindezt meg. Körbe is adom a tequilát, mindenki igyon belőle, amennyit akar, de azért mégis hagyjanak. Persze a lány issza a legtöbbet, aminél csak gondolatban üzenem Baltának. ~ Torkos kis bestia a lány. És ahogy láttad, eléggé közvetlen. Próbálkozz be nála szerintem. Bár nem tudom, mennyire vagy az egyéjszakások híve. Vagy több… Attól függ, mennyire vagy jó. ~ Azzal pedig vissza is kapom az üveget, és húzok belőle egyet én is. Azért még oldalba is bököm kicsit a dokit, hogy ne szégyenlősködjön. Aztán ha végül belemegy, és félrehívja a leányzót, akkor pedig még odaszólok neki. - Megvárlak itt. -
Nem fogom én győzködni. Ha érzi az idő súlyát, nem kell letagadni. Abból csak a baj van. Piálni még eljött, úgyhogy annyira csak nem vészes. Én meg se érzem ezt a 200 évet. Annyi minden volt és még annyi tervem van. Miden nap új móka jön, fel se tűnik, hogy már két évszázada szórakozom az élettel. Meg ő velem. - Hú! Ha azok, akikre gondolok... Te, biztos, hogy ők azok. Anya és lánya, ugye? Ma este nem láttam, de itt szokott lenni. Yvonne meg a kölyke, csak ezt nem akartam így mondani. Tuti róluk van szó, véletlen nem lehet. Nem nagyon ismerem őket, kicsit tartok a klubtulajtól, mert nem egyszerű eset. - Sarah itt dolgozik, azt tudtad? Övé az Upper. Lehet, hogy pont ezért tévedt ide. Ha nem, akkor piszok jó a szimata. A hüvelykujjammal mutatom, hogy bejön ez a gondolkodás. Éljünk a mának, holnap is lesz, de nem ilyen! Régi cimbora, aki mellől eltűntem. Örülünk itt egymásnak, mint majom a farkának. Azok az idők Philadelphiában... Mikor Mordecai kezébe adtam a jegyzetfüzetet meg a tollat, én meg elkötöttem a karomat és ezüsttűvel belefecskendeztem valami bivalygyilkos cuccot a vénába. Hú, emlékszem, mikor mindenből hármat láttam és plusz egy szekrényt is, ami nem volt ott. Csak dumáltam és dumáltam, ő meg írt. - Már akkor is a régieket kergetted? Ez egy jó hely, verd hátba az életet, hogy ide sodort végül! Vigyorgok, mint a tejbetök. Részletesebben is meg kell beszélnünk mindent, de nem itt. A pia csak jön és jön. Meg az ötlet is. De Iannek valami baja van. Meglepődöm. Nem kéne. Mindig ő volt a megfontoltabb és a játékos énjét nem igazán ismerem. A pultoscsaj megkocogtatja a vállamat és odaszól: - Bocs, ezt nem kéne. Én fogom letakarítani és hát nem túl guszta... Na, ezt megcsináltam! A fogadást megnyertem, de nem úgy, ahogy akartam. - Ó, bocs, drága! nincs több takonylabda, ígérem! Így görbüljek meg! - mutatóujjammal játszom egy gerincferdüléses vénember hajlongását és mosolygok a szőkére. - Haver, azért nem kéne ennyire karót nyelned vagy izé, köpd ki, ha már lement! Egy kis bolondozásra szükség van. Az üveget én is hozom, ha már kikértük. Ian nagyvonalú volt és valami ötlete csak van, hogy elindult. Aha, a társaság! Bólogatok és körbenézek rajtuk. A lányokon kicsit elidőzöm. - Helló! Balthazar vagyok, alkoholista. Régóta józanodom, de nézzétek, már megint mi van a kezemben! Játszom a hülyét és Kimnek bejön, úgy látszik. Meg nekem is ő. Helyes arca van, megnyerő mosolya, édes nevetése és a ruhája is klassz. Sokat mutat, amit pedig sejtet, az se rossz. Mintha túl sokat inna, még a végén megárt. ~Kösz, haver! Úgy érzem, mozognak a feromonjaink, úgyhogy igen, rástartolok.~ A lányt nem is nehéz oldalra csábítani, ahol kettesben tudunk váltani pár szót. Még csörgünk is a zenére, ami nagyon beindul és beindít. De Ian bátyámat nem akarom itt hagyni. Kimmel túlesünk a telószámváltáson és úgy érzem, nála már nem lesz hosszú a buli. Belefér az egyéjszakás, naná. Másra nem is nagyon adódott lehetőségem. A szívem dobog egyvalakiért, de nála hiába kopogtatok. Vagy csak én vagyok túl óvatos. Mióta a szerelmem, kit kölykömmé tettem, meghalt miattam, hát nagyon magam alatt vagyok. Nem tudok felmutatni senkit, aki ne hagyott volna el. Szóval ez van, lesz, amennyi lesz, megvan Kim száma. Kicsit támogatni kell már. Remélem, a többiek közül kiviszi valaki. Én most nem szeretnék ezzel foglalkozni.
- Minden bizonnyal egyre gondolunk. - Bólintok rá, aztán pedig egy kisebb szünet után folytatom. - Sarahval még anno találkoztam az első falkámban… Nos, nem épp volt virágzó kapcsolatunk, efelől biztosíthatlak. Folyamatosan egymás vérét szívtuk, de nem barátságból. Ő legalábbis gondolom rivalizált velem. Az biztos, hogy ki akart túrni a helyemről. Majd ezt is elmondom később, ha érdekel, hogy is történtek az akkori dolgaink. Yvonne meg… nos, vele pedig remek kapcsolatot ápoltam még Quanticóban. Úgy gondoltam, meglepem őt, visszatérek az életébe, hogy tovább boldogítsam. A módszerem pedig… Úgy volt az, hogy szépen fogalmazva betörtem hozzájuk, csak azt nem tudtam, hogy rajta kívül más is lakik a házban. Így Sarah egy baseball ütővel betörte az orromat. Nem tudom, hogy azért kaptam ennyit, mert ismert, vagy mert nem, de kellemes egy találkozás volt. - Pofázom el a tegnap estét, ami kicsit sem volt szerencsésnek, vagy élvezetesnek nevezhető. Annyi kivétellel, hogy újra láthattam a nőstényt, és most nem Sarahról beszélek. Kicsit azért annak is örültem, hogy vele találkoztam, bár ezt be nem vallanám neki egyhamar. Lényeg a lényeg, ismerem már őt is, legalábbis ismertem. Kicsit megnyugtat a tudat, hogy ő Yvonne teremtője, hisz tudom, legalább biztonságban van. - Ez komoly? Hm, majd következő találkánál megemlítem neki, hogy a bevételükhöz én is hozzájárultam egy kicsit. - Nevetek szolidan. Ekkora véletlent, hogy pont az ő bárjába tévedek be. Az szerintem még nagyobb meglepetés lett volna, hogyha ő lett volna itt a pultos, és tőle kell kérjek valamit. Bár nem tudom igazából, hogy be szokott-e állni a pult mögé. De nem is nagyon akarom megtudni. Ez a hely egész kellemes, az meg részletkérdés, kié. Bár nem hiszem, hogy baráti kedvezményeket kapnék tőle. - Hogy mi a francot kergettem? – Kérdezem tőle nevetve. Nem volt ritka, hogy mikor állandóan lökte a sóderét, akkor már néha elvesztettem a fonalat, hogy mire is akar utalni. Pláne, mikor valami olyasmit adott be magának, mint a speed, és csak pörgött és pörgött. Jobban, mint általában. Én sem hittem volna, hogy ilyen lehetséges. - Most mi van? Még az is baj, hogy az estét én állom? - Rázom meg a fejemet sóhajtozva, de közben szám szélén a vigyor ott figyel. Tényleg nem okoz gondot az este fizetése, ha meg meglennék szorulva, nem járkálnék kocsmákba, bárokba, diszkókba. Hangulatomtól függ. Na nem mintha annyira bulizós egy személy lennék. Csapok egyet barátian a hátára, mikor végül belemegy a kis noszogatásomba. Ha már összetalálkoztunk, legyen hát jó estéje. Bár, ha ő bármi hasonlóval bepróbálkozik nálam, mint a szárnysegédkezés, akkor muszáj lesz visszautasítanom. Távolról sem vagyok az egyéjszakások híve. Bár ezt talán ő is tudja rólam. Viszont eltelt egy évszázad már, azóta pedig változik az ember. Míg ő félrevonul beszélgetni vele, addig én a többiekkel vitatom meg a helyzetet, hogy hogy érzik magukat, ilyenek. Elbeszélgetünk egy ideig, mire visszaér Balthazar. - Na jól van, srácok, ha nem siettek sehova, még folytatjuk, viszont bepótolnivalónk van még a dokival. - Ha pedig ő sem bánja, akkor nyakán átvetem a karomat, és úgy húzódunk félre valahova, ahol le lehet ülni. Kezemben természetesen ott a tequilával. Ha találunk is helyet, akkor pedig leülünk oda, és már nyújtom is neki a piát. - Mielőtt elfelejtem… Ha bármi segítségre lenne szükséged, akkor nyugodtan hívj fel. Csak ha lenne itt egy valami, amire írhatok… Vagy esetleg kéznél van a telefonod. Vagy inkább… élsz egyáltalán a modern technikával? Bár gondolom igen, hisz meglepő dolgokra lehetnek képesek a mai gépek. És nem lennék meglepve, ha különböző orvosi ketyeréket te is használnál időről időre. - Vágom oda neki vigyorogva. Bár nem tudok most egyre sem gondolni, ami az őrületét tudná fokozni, de ő biztos tudna ilyenekről mesélni. Ha meg nem, az sem gond. Ez csak feltételezés a részemről.
Tuti? Tuti. Annyira biztosan mondja. Aztán ahogy leírja őket, már tényleg tuti. - Jaja, ők azok. Bevallom, kicsit félek Sarah-tól, pont az ilyen dolgai miatt. Nem kell betörőnek lenni, hogy adjon egy maflást. Ha behúz nekem, akkor a hóhért akasztják és gyógyítóként kerülök a gyógyítandók közé. Nála pedig a haragos kedv gyakori. Azért Ian vicce nem semmi. Betört a kiscsajhoz. Na, ez bejön! Végre valami móka. Legközelebb én is betörök valakihez. De tuti nem Sarah-hoz... - Hát a régi ismerősöket. Most mondtad. Akkor is őket kergetted, meg most is. Ezek mindig menekülnek, hogy kergetni kell őket? Túlmagyaráztam rendesen. Pedig nem is ittam túl sokat. Még. Majd ha az az üveg elfogy, meg a következő és a következő. Ian meg durcáskodik. A komoly énje. Munkában tök jó, de néha bosszantóan unalmas. Kifordítja a világot. De csak hülyül, látom rajta. Jó arc amúgy, rögtön szervált nekem csajt. Nem ágálok, hogy ment volna magamtól is. Rendes volt, elfogadtam. Kimberly meg tuti csaj és klassz, hogy van közös ismerős. Ilyet én nem tudok, kerítő szerepben tetszelegni, meg nem is akarok, de Iantől értékelem. Aztán pedig visszatérek, mikor elfárad a csaj és már húzna hazafelé. Leül a többiekhez, mi meg kicsit félrevonulunk. Intek egy bárgyú mosollyal és közben kikérek még egy üveg piát. Egy egész bort, adjuk meg a módját! Mindegy, milyen, csak üssön! Tequila mellé? Naná! - Jó és ez részemről is áll. A kórházban melózom idegorvosként és készítek gyógyszereket is, meg ami jön. Vagy ha bármi más van, szólj. Tényleg! Sejtheti, miféle szerek azok, amik még jönnek. Csodák. Mindig olyanokat alkottam és még nem haltam bele a kóstolgatásukba. - Én abszolút követem a modern technikát! Az osztályon kell is, csoda masinák vannak, meg a kutatásnál is sokkal tágabb lehetőségeim adódnak úgy. És már egy csomó mindenre van jogsim. Helikopterre még nincs, de az lesz a következő. Szóval na, csörgess meg! Bediktálom a számomat és ha felhív, el is mentem őt. Persze, hogy segítek. Hálás vagyok neki, sokat köszönhetek a munkájának és még többet köszönhetnék, ha nem lettem volna olyan önfejű. - Dorian...Dorian mi? Hogy mentselek el? Kell a teljes név, mert még elvesznék a sok címzett között. Más Dorian hirtelen nem jut eszembe, de na. És tetszik, hogy ő se maradt le. Az nem érték, ha megállunk a fejlődésben. A régi tudást meg lehet őrizni úgy, hogy a modern dolgokkal is haladunk. A kórházban is van minden. - Na és ti Yvonne-nal együtt vagytok vagy voltatok vagy lennétek? Én nem voltam túl szerencsés. Pedig itt a Falkában is, meg amúgy is vannak olyan nők, hogy húúúú. Majd elmesélem, de ma nem sírunk! Kösz Kimet, nagyon bejön és asszem kölcsönös. Mára elég lesz, aztán meglátjuk a többit - mondom kedélyesen, miközben jókorát húzok az üvegből. Aztán még egyet. A zene meg egyre vadabbul dübörög. Rázom rá a fejemet, mint egy őrült kakadu. Eszembe jutnak azok az idők, mikor ez még nem tudatosan ment. Idegrángás. Mert megittam valami cuccot. Aztán Elisabeth-nek hála elmúlt és itt vagyok a mostani valómban. Őrültebben, mint valaha.
- Hát az biztos. Akkor pláne, hogyha nem vagy a szíve csücske. Én pedig attól nagyon is távol állok. - Bólogatok néhányat. Bár talán a nőstény most tekintettel lesz arra, hogy a lányának fontos vagyok. Legalábbis az voltam, annyi biztos. Hogy most hányadán állunk, az egy teljesen más kérdés, amivel nem akarok a mai estén gondolkozni. Lesz időm ezen filozofálni, miután magamhoz tértem holnap reggel… vagy délelőtt. Részletkérdés. - Nem tudom, hogy most mi van. Vagy elfelejtettem azt, hogy mennyire bele tudsz magyarázni a dolgokba mindent, vagy pedig az elmúlt évszázadban javítottál magadon ilyen szempontból. A kettő keverékébe egyezzünk ki. – Legyintek inkább, hogy ne is válaszoljon erre. Valószínűleg úgy is látni fogjuk még egymás arcát, akkor majd kiderül a „kérdésemre” a válasz. Én legalábbis mindenképp örülnék, ha ez az őrült visszatérne az életembe. Azt nem garantálom, sőt, 99% az esély rá, hogy nem leszek megint az asszisztense, de ettől még az életbölcsességeit hallgathatom. Életbölcsesség, aminek amúgy nem sok értelme van, de ez adja a szépségét! Bár eltelt azóta már egy évszázad, fejlődött a tudomány, szóval biztos vagyok benne, hogy most már új módszerekkel csinál újabbnál újabb gyógyszereket. Vagyis… „gyógyszerek.” Kíváncsi vagyok, hogy ezek mégis milyen hatással vannak rá. Na, majd bekéredzkedek egyszer a laborba. - Helikopterre? Mi a ráknak kellene neked helikopter? - Nevetek fel. Bár mit ne mondjak, eléggé vagány lenne, ha buliba nem kocsival, hanem helikopterrel jönne. Csak abban már senki nem tudja hazavinni. Annyi szerencséje csak nincs, hogy egy józan pilótát kifog. De egyáltalán a részeg repülést tiltják? Gondolom addig nem, míg le nem darálod a fél várost a propellerrel. Elkalandoztam! Figyelem is a számot, amit mond, aztán meg is csörgetem. - Blackwolf. - Bár nem hinném, hogy olyannyira elterjedt név lenne a Dorian, de hát ha kéri az egészet, hát kérje. Én is beírom őt a címjegyzékbe, Balthazar doki néven. Az őrült doki is ugyanúgy illene rá, de így talán berögződik a neve. Miket beszélek, nem valami bonyolult egy név ez. Míg ő beszél, kérdezget, addig kiveszem a kezéből a borosüveget, és iszok belőle valamennyit, aztán visszaadom neki. - Kicsit bonyolult a kettőnk kapcsolata. Még Quanticóban voltam a főnöke, meg egyben olyan mentora is, ami a farkas létet illeti, viszont nem merült ki ennyiben. Kölcsönösen vonzódtunk egymáshoz, de sosem léptük át a határt, mert feleségem és gyermekeim voltak. Bár voltak időszakok, mikor nagyon elgyengültem, és azt gondoltam, hogy otthagyom őket, és Yvonne-nal megyek. Szerencsére nem adta alám a lovat, ezt pedig tisztelem és hálás is vagyok érte. 5 éve láttam utoljára, mármint a tegnapi találkozás előtt. Most? Nem tudom, hányadán állunk. - Sóhajtok egyet, majd kérem is a borosüveget, amiből ismét iszok egy adagot.
- Szerintem az ő szívének nincs sok csücske. Ezt úgy mondom, hogy nem akarom bántani, csak így látom. Sarah a kölykét biztos imádja és még pár falkatagot, jobb félni a nyakastól, mint megijedni az orvosi szobában kikötni. Én nem kívánom. Szeretem a kísérleteket, de egy szimpla muszklipofon túl egyszerű. De Ian nem semmi, hogy bevállalta. Betörni még úgy is komoly kockázat, hogy ha nem Muszkli őrzi a házat. - Igyekszem mindig javítani magamon. A löttyök hatása nem maradandó, de máshogy azért sikerül változást elérni. Értem én, mit mond. Jól van, a régi a legény, ki fogunk jönni. Szívesen látom máskor is egy piára, de a laborban is. Nosztalgiaként megint megkapja a stoppert, hogy mérje, mennyi ideig tart a KO állapot, ha beveszek valamit. - Nem vennék. Csak ha épp az van kéznél, jó, ha tudom vezetni. Mint az akciófilmekben, ott is a hősök beülnek egy ilyenbe és rögtön nyomatják vele. Amúgy képzeld el, egyszer felkötöztettem magam egy helikopterre. Fú, az aztán extrém sport! A gyomorgörcs és minden más, ami ezzel járt... Fantasztikus élmény volt, sose felejtem el és a felépülést sem. Meg a fogadást sem, amit megnyertem, mert nem hitték el, hogy megcsinálom. Amúgy poénból szerzek ilyen képesítéseket. Annyi mindenbe belekezdtem már és ami igazán érdekelt, azt kitanultam. De pl. szobrot se csinálok mostanában. Semmi nem tart örökké. - Á! A fekete farkas meg a kék róka jó barát - ezen muszáj nevetnem és közben barátságosan megveregetem a karját. Teló mentve, most már megvan a kontakt, neki is az enyém. Jól esett, hogy rögtön segítséget ajánlott. Mindig nagy szíve volt és hozzá bölcsessége is. Értékes tagunk lesz, azt hiszem. Én is nyakalom a bort, ahogy hallgatom. Már nem sok van, szinte porzik az alja. Nem egyszerű az élete. Régen volt felesége, mikor én ismertem? Hááát az több mint 100 évvel ezelőtt történt, hogy találkoztunk és... Nem, északra nem hozott senkit. Azt meg nem tudom, kiket hagyott ott. - Ez új dolog? Nem rémlik, hogy nős lettél volna. Mi lett velük? Ha szar ügy, nem fog róla beszélni ma este és meg is értem. Én se adom elő Chinookot. Lehet, hogy a szokásos, emberek maradtak és meghaltak. De van még egy dolog. - Te, véletlenül nem FBI-os voltál? Quantico-ban van az oktató központjuk, ha jól tudom. És kéne még egy üveg, de valami erősebb. Sőt van ám nálam, amit beledobhatunk, mit szólsz hozzá? Kacsintok, mert én nagyon is vágyom rá, hogy felturbózzam a piát. Az üvegeset legalább nem csalják el, de úgy is hiányolok belőle valami pluszt. Amit majd én belerakok. A zene pedig egyre vadabb és úgy rázom rá a fejemet, mint egy autista, mikor számolja a tücsökciripelést. A karjaimmal pedig csápolok és derékból is vonaglok, körző mozdulatokat teszek, ösztönösen. Egy fél epilepsziás rohamot produkálok, annyira bejön most ez a zene. Ebben az állapotban. Egy régi cimborával.
- Ó, van neki a Jégkirálynőn kívül más oldala is. Ezt talán ő sem vallaná be, de én láttam, hogy azért teljesen másképp viselkedett velem, meg mondjuk az egyik kölykével. - Akivel azóta sem tudom, hogy pontosan mi történt. De igazat adok Sarah-nak benne, hogy nincs sok közöm hozzá. A nőstény volt a beharapója, a teremtője, én pedig csak segítettem nekik kijutni abból a marha nagy kavalkádból. Annak csak örülni tudok, hogy a nősténynek semmi baja nincs. Ami a kölykét illeti… Fogalmam sincs, vele mi lett. Egy kicsit félrenyelek azt hallván, amit épp az imént mondott… Ez… na ne, ez komoly? Köhögök néhányat, hogy visszanyerjem a tizenöt másodperccel ezelőtti állapotomat. Végül megszólalok, miután ez valamennyire sikerült. - Ezt most nem mondod komolyan… Miért? - Szinte már bánom a kérdést, de egyben rohadtul érdekel, hogy mégis mi a rákért kötöztetné fel magát egy helikopterre. Tudtam, hogy őrült az alak, de erre most aztán tényleg nem számítottam. A következő mi lesz? Kiugrott egy repülőből ejtőernyő nélkül? - Kék róka? Bluefox? Ez a te vezetékneved? - Ahogy a kérdések fokozódnak, úgy válik egyre szélesebbé a mosolyom, és csak nem bírom ki, hogy ne kezdjek el én is nevetni ezen. A névváltoztatás nem nagy tudomány, de hogy mind a ketten ilyen egyszerű vezetéknevet válasszunk, az már tényleg röhej. Redcoyote (vörös prérifarkas) lesz legközelebb a nevem, az már fix. - És miért pont Bluefox? - Az a válasz is megtenné nekem, hogy egyszerűen csak megtetszett neki, vagy tudom is én… Bár azon sem lepődnék meg, ha valami történet lenne emögött. Ettől az őrülttől minden kitelik. - A nejemet elvitte a rák. Az ikrek pedig most épp esküvőt szerveznek, a fiam házasodik, a húga pedig segít neki. Nekem nem sok hasznomat vennék, így rájuk hagytam a dolgot. – Avatom be kicsit az életembe régi jó barátomat. Mit árthat, ha tud egy kicsit rólam? Na meg talán a beszélgetés sem laposodik el. Úgy is ránk fog még férni egy igazán terjedelmes beszélgetés, őszintén, hogy mik történtek velünk, de az nem most lesz. Legalábbis nem ma. - Azt nem mondanám, hogy véletlenül, mert meg kellett dolgoznom érte, de ja. Az voltam. Vagyis vagyok, öt év kihagyás után újra. - Aztán bólintok az erősebb piára. Majd grimaszolok egy sort utána, és végül már-már félve kérdezem meg. - Mit akarsz belerakni? Meg milyen hatása van? - Lehet nem volt a legjobb ötlet ezeket a kérdéseket feltenni, hisz ez már egy fél igennel is felérhet nálam, nála talán már egy egésszel. De azért kíváncsi vagyok.
Jégkirálynő? Végülis egy bazi nagy jégököl is tud olyat ütni, mint a kalapács. Jó, elhiszem ezt, amit Ian mond, Sarah-nak is lehet jó oldala, családias, emberi. Valahol végülis bírom a stílusával, csak félek tőle. Mindenkinek van ilyen zuga, amit csak kevesen ismernek. A helikopteres műsort még elmesélni is meghökkentő. Iannél majdnem szorítófogást kell alkalmazni a gyomorszájnál, de végülis megoldja. Én meg csak vigyorgok. - Öregem, tudod, milyen úgy a látvány? Nem tudhatod. Egy masszív kötél, jó mázsányi ragasztószalag és fúúú! Már a felszállás is úgy, hogy oda vagy ragadva az aljára. Utána meg szédülés, hányás (mondjuk az volt közben is, nem tudom, kinek a tarkóján, kopasz fején, ruháján landolhatott), émelygés, de hát nálam mindig van valami ezek ellen. Ha már volt ismerős a bázison, miért ne próbáltam volna ki? - Igen, Dr. Bluefox rendel. Nem most, majd csak holnap. Te meg tartod a színedet - bököm oldalba vigyorogva. Nem tudom, hogy Ian ott volt-e, mikor elhangzott az ominózus mondat. Én is csak hallomásból tudom, mert ugye az ablak másik felén parádéztam. Ő pedig már akkor is "fekete" volt, csak nem farkas, hanem eső. - Ms. Leary mondta, mikor látott egy bizony farkast az ablakból. Tudod, azt, amelyiket te is láttad párszor. Virágnyelv rulez! Hát persze, hogy én kóboroltam ott közönséges farkas alakomban, szép fehéren a hóban és közel mentem a kutatóbázishoz, ezért látott a nő. - Akkor már erősen delíriumos állapotban oda mutatott és kékrókának, sarki rókának nézte. Nekem pedig mindig fontos volt, amit mondott. A szerelmem, aki miatt tulajdonképpen elvállaltam, hogy a világ megfagyott végére megyek kutatni. Szegénynek sanyarú élete lett. A férje csalta, ő velem csalta Leary-t, de a halál közbeszólt. És akkor durrant el az agyam. Huh, de nagyot sóhajtok most. Aztán taps, szem kipattan, mert most buli van, nem síróest! Jaj, de Ian története se szebb... - Sajnálom, haver! De örülök, hogy a gyerekek jól nyomják! Nehéz volt elengedni őket, mikor ki akartak repülni a családi fészekből? Akarom mondani kimásztak az odúból? Hátba veregetem és próbálom a jobb végén megfogni a sztorit. Egy gyereket felnevelni komoly feladat, kettőt még inkább, de Ian komoly farkas, nem is kétlem, hogy jól teljesített. Háh, amíg én kísérletezek, bolondozok, ő életet épített, nem csak a sajátját. Vajon én képes leszek ilyenre valaha? Egy asszonyt nem tudtam megtartani. A kölyök meg... Mindig. Mindig visszatérek a síráshoz. Mi van velem? Nagyot húzok a piából inkább, az majd helyrehoz. - Neked való. El tudlak képzelni benne, mint komoly ügynököt. A csaj már hozza is az ütősebb adagot. Megint egy-egy üveggel. Jól fizető vendégek vagyunk, szépen is mosolyog ránk. A zsebemben még van abból a sárgából, amivel megbolondítottam az eredeti társaságomat is. - Mondjuk úgy, hogy energiaital. Semmi bűnözés, tiszta cucc és veszélytelen. Ha bevesszük, mi leszünk a táncparkett ördögei, királyai és bajnokai. Kis ideig. Merthogy durva löket kellene, hogy kitartson, annyi meg már nem maradt. Mással nem készültem, hisz partizni jöttem. Kacsintás és ha Ian benne van, már töltöm is a piájába a port. Aztán a magaméba és fenékig, amennyit tudok az üvegből. - Gyere, vadásszunk! Mára már kaptam egy Kimberly-t, de táncolni csajokkal jó, főleg ha ennyire beindulok a szertől. Felpattanok az asztaltól, a maradék italt felhajtom és kb. tarkóig szaladó szemöldökkel nézek a haverra, hogy jön-e. Olyan állat zenét raktak be, hogy már induláskor is ropom.
- Ültem már helikopteren, de soha nem fordult még a fejemben meg, hogy felkössem magam egyre, és úgy utazzak egyet. - De legalább megnyugtató a tény, hogy a doki alig változott valamit. Ki tudja, talán még elvetemültebb lett. Ami igazából nem is olyan nagy gond, egészen addig, míg valami komolyabb baja nem lesz. Bár farkasok vagyunk… Egy-egy ledarált kar, lebaltázott láb úgy is visszanő. Egyedül a fejünk nem. Kár, pedig biztos jó móka lenne. Annyira még nem is beteg történet, mint amire számítottam. Csak mosolygok, bólintok párat rá, aztán végül megszólalok. - Igazság szerint valami sokkal durvábbra számítottam. - Abban sem kételkedem, hogy ha akarná, összecifrázhatta volna a dolgokat, mert annyi mindenképpen biztos, hogy olyan beszélőkéje van, amit meg tudok néha irigyelni. Pláne akkor kívánok valami hasonlót, mikor mondjuk Yvonne-nal beszélek. Általában összeszedett vagyok, de a közelében még néha én is képes vagyok megakadni egy-egy mondat közben, vagy egyszerűen nem tudok mit mondani. - Annyira nem, mint hittem volna, hogy lesz. Eleinte persze aggódtam értük, nagyon is, viszont miután megbizonyosodtam róla, hogy tudnak vigyázni magukra, abbahagytam az aggodalmaskodást. Ettől függetlenül még rájuk szoktam kérdezni, hogy jól vannak, megvannak-e, de szerintem ez megérthető. - Akkor viszont nem nagyon akartam elengedni őket magam mellől, mikor a feleségem esete történt. Gondolom azért főként, mert különben egyyedül maradtam volna. Na meg a gyász engem nagyon letaglózott, arra pedig csak azután jöttem rá, hogy ők már rég belenyugodtak, miután én is elfogadtam a tényt, hogy Beth már nincs többé, a rinyálás pedig nem hozza vissza. - Hát, mások is így vélték, sok ideig én voltam a viselkedéskutatók főnöke, de aztán jött az élet, és változtak a dolgok. Most pedig kezdhetem elölről az egészet, de mégsem a ranglétre legaljáról, kriminálpszichológusként és viselkedéskutatóként. Érdekes egy munkaág ez, azt megmondhatom. - Én legalábbis nagyon szeretem. - Jól van, mit árthat? - Benne vagyok én még minden őrültségben, amire a doki vesz rá, és ez nagyon nem jó. Bár most remélem, hogy nem kamuzik, és tényleg csak egy kis löketet fog adni ez az egész. Figyelem a port, míg kifolyik az italomba, majd elkeveredik benne. Fel is keverem kicsit az üvegben, aztán pedig egy koccintást követően le is húzom azt. Aztán összecsapom a tenyereimet, és rácsapok az asztalra is. - Menjünk. - Aztán pedig kiveszem a hajamból is a hajgumit. Ha csináljuk, csináljuk rendesen, semmi feszélyezettség nélkül. A zsebembe rakom azt, aztán már megyek is a tánctérre. A szám már javára megy, és én sem vagyok rest belevetni magam a dolgok közepébe. Eleinte még nem igazán megy a ráhangolódás, csak úgy-ahogy mozgok, pedig a számmal egyáltalán nincs gondom, csak épp érzem, ahogy a pia beüt. Vagy ki tudja, lehet csak placebo hatást akart elérni nálam a doki, az egyébként is tudományosan bizonyított. Akár így van, akár nem, érzem, hogy egyre inkább kezdek feloldódni, és a következő szám elejére már igazán be is pörgök.
- Az én fejemben egész más dolgok fordulnak meg, ezt már megszokhattad. Igazság szerint abból a közegből, amiből én jöttem már emberként, normális arcok nemigen kerülnek ki. Más gyerekek szalmabábukkal játszanak, én kígyókat szorongattam a családdal együtt. Nem, az ép elme ott nem marad meg. Pedig megszöktem és ezek szerint kicsit tisztább az agyam az ottani népségnél, de ezt persze magyarázhatom bárkinek... - Vannak durvább sztorik. De inkább übereljük élőben, minthogy szájhősködjek! Tudnék mesélni, de csinálni sokkal jobb. Mindig dől belőlem a hülyeség és szerintem ma estére is jut valami, ami emlékezetes marad. - Haver, király, hogy neked ez sikerült! A szavaimban és a mosolyomban is el van rejtve az, hogy nekem nem megy az ilyesmi és nem is látom a reményt, hogy valaha menni fog. A kölykömről pedig most nem beszélünk, mert ez nem sírva vigadós este. Ian komolyabb és én komolyan becsülöm, hogy tudott tisztes családapa lenni. A gyerekei örülhetnek, hogy ilyen apjuk volt. - Ó, ez nagyon izgalmasan hangzik! Nos, mi lenne az a bűncselekmény, amit szerinted én potenciálisan elkövetnék a profilom alapján, amit nyilván felállítottál már, amióta ismersz? Kíváncsi vagyok, hogy mit hozna ki belőlem. Szerintem gyakorlatilag bármi szóba jöhet, mivel nálam a határokat csak a jóisten ismeri. Vagy esetleg Skye. Ő olyan sokat tud rólam és úgy ott tudott hagyni... Ahogy én is őt. Igen, talán ő ismer legjobban! - Ez a beszéd! És a kis poros adagoló már meg is bolondítja a piát. Meg kell kicsit rázni. Ezt meg is teszem, aztán Iant követve húzóra megiszom. Mondjuk ekkora adagot ilyen gyorsan még nem ittam meg, lehet, hogy más lesz a hatása, mint az előbb. Ez a kísérletezés lényege! Mindig új eredmények, mindig új számok az egyenlet végén. A muzsika és a szer együtt nagyon elkap, már ropom, ahogy megyünk a tánctérre. Mikor Ian a haját rendezgeti, én már galambokat meghazudtolóan bólogatok. Előre, hátra, előre, hátra. Kezeimmel mutogatok mindenfélét és egy fél kung-fu edzést előadok, de persze senkit nem ütök meg. Ez varázslat! Úgy jár a kezem és a törzsem, mint a cséplőgép és a villódzó fények között szinte már másik világban érzem magam. Egy csapat lány felé táncikálok és ideges mozdulatokkal hívom Iant is, hogy hajrá, jöjjön! A lányok jókat derülnek rajtam és elkezdenek utánozni, az egyik már a nyakamban lóg és együtt rázzuk a fejünket, mikor még durvább zene következik.
- Igen, sajnos már túl jól sikerült kiismerjelek. Ami egy épeszű ember fejében megfordul, azt te úgy tekered, csavarod, hogy a legelborultabb elmék is meg tudják irigyelni. - Helikopteren utazás úgy, hogy fel vagy rá kötve… Eszem megáll még mindig. Kíváncsi vagyok, miféle őrültséget tudna még mesélni. Főként, mert az elmúlt száz évben rengeteget fejlődött a technológia, és nem tartom kizártnak, hogy az újabb találmányok megjelenésével, egyes dolgok elterjedésével ne lenne valami beteg sztorija. A végén még csalódást okozna, ha nem így lenne. Na meg arra vagyok még kíváncsi, hogy vajon van-e valami őrült története az elmúlt száz évből a kifejlesztett bogyóival kapcsolatban. - Ne aggódj, neked is fog. Csak idő kérdése. - Csapok is rá a vállára, és aztán még meg is szorongatom kicsit. Persze nem erőszakosan. Aztán pedig el is eresztem. - Nekem sem volt túl sok szerencsém a nőkkel egészen a kilencvenes évekig. És akkor már elég idősnek számítottam, egy kis fejszámolást pedig szerintem te is végre tudsz hajtani, mennyi. - Akkor volt először családom, igen, de ettől függetlenül még nekem is voltak kisebb kapcsolataim, kalandjaim. Nem sok, de voltak néha-néha. Az ember fiának is vannak szükségletei, ez szerintem teljesen normális. - Hm… ezen még nem is gondolkoztam. Így, ittasan pedig nem olyan könnyű, mint azt te hinnéd! Nekem az agyam nem pörög fel az alkohol hatására. - De nem kizárt, hogy az elkövetkezendő napokban, mikor eszembe jut ez a kis beszélgetés, akkor valamivel elő fogok tudni rukkolni. De ez nem most lesz. Röhej látni, hogy milyen harcmozdulatokat csap a doki, de meglehet, én sem nézek ki másképpen. Én csak egyszerűen mozgok a zene ritmusára, nem gondolva túl a dolgokat. Minek is tenném? Most itt nem az a cél, hogy jól nézzek ki. Hanem, hogy kicsit kikapcsoljak, és átengedjem magam ennek az egésznek. Amit én meg is teszek. Mondjuk az is igaz, hogy nekem a lassabb, szolidabb tánc sokkal könnyebben megy, mint ez a mostani, de szerintem jelen helyzetben sem lehet rám túl sok panasz. Főként, mert a szer hatását egyre inkább kezdem élvezni, ebből adódóan pedig csak még jobban belelendülök az egészbe. Már kicsit meg is lepődök, hogy mennyi idő eltelt, és még csak most kezdek el fáradni. De jó lenne még hazatalálni is, ezért odaaraszolok a dokihoz, és jelzek neki, hogy figyeljen ide rám. A füléhez hajolok aztán, és úgy mondom a dolgokat, hogy hallja is. - Jó este volt, de ideje mennem. A napokban majd hívlak! - Aztán, ha semmi más nem tart vissza attól, akkor megpaskolom még a vállát, és hátat fordítva neki keresem meg a korábbi bagázsomat, aminek helyét egy másik vette át. Elmentek. Meddig lehettem én ott bent a táncparketten? Nem akarom tudni szerintem. Legalább így nyugodtabban mehetek el én is. És fogalmam sincs, ez az este mennyire lesz másnap emlékezetes. Most az, ez a lényeg, nem-e?
// Nos, részemről ez már záró, ha nincs olyan, amire kell reagálnom. Írsz még, vagy nem, rád hagyom, majd zárasd. Köszöntem a játékot! //
- Szerintem nem bánod ezt annyira... - kacsintok rá, hisz sok évet lehúztunk együtt és senki nem kényszerítette. Azért dolgozott velem, mert szeretett ott lenni. Hogy a kísérletek fogták meg vagy a mindenkit lenyűgöző szabadságom, amit őrületnek szokás hívni, az más dolog. Mindkettőnek része van benne, tuti. - Hiszek ebben, csak...mindegy. Majd máskor mesélek. Nagyon messze állok a megállapodástól, most viszont a buli kellős közepén vagyunk, nem sírunk, nem zokogunk. Hanem iszunk, amíg még van, utána újra rendelünk. Ian komolyabb, de igaza van, szerencse is kell. - Nekem se mindig ettől pörög. Sokkal durvább cuccokkal dobom fel. Vagy építem le. Csodálatos az agy és az idegrendszer, mindig új bűnre visz és soha nem látott varázslatokat produkál! Miután benyomtuk a spurit, Ian is tombol a láztól. Miénk az éjszaka és a diszkó, nem kis feltűnést keltünk. Azért benyomottabb arcok is vannak, mi tök kulturáltan bugizunk és a hangulat a tetőfokára hág. Hajnaltájt járhatunk, mikor már fogynak az emberek és a lendület is. Ian túlüvölti az utolsó zenét és megpaskolom a vállát: - Nagyon örültem neked! Oké, majd kukkants be hozzánk! Remélem, marad. Biztos meg lehet egyezni vele, legfeljebb a csajok szólnak be a betörés miatt. Az órámra nem nézek. Nem merek. Inkább egy taxi kell, mert így nem vezetünk. És ugye Kimberly vár, hacsak el nem aludt még. Magamban még egyszer megköszönöm Iannek, hogy vele hozott össze, még ha egy éjszakánál többre nem is jutunk. Mint általában.
Már megint Fairbanksben evett a fene engem. Vannak dolgok, amiket sajnos nem lehet a neten elintézni, bármennyire is szerettem volna, éppen ezért sajnos muszáj volt bejönnöm a városba. Kissé fáradtan dörzsöltem meg az arcom, elfáradtam a vezetésben és abban a tengernyi adminisztrációban, amit az egyetem elvárt tőlem. Nem egyszerű dolog az átiratkozás és a különböző tantárgyak lepapírozása, de gondolom így jár az, aki az ország másik felébe költözik és esze ágában sincs elmenni innen. Ezer meg egy helyen írtam alá a nevem, professzorokat és egyéb itt dolgozó embereket kergettem meg annak érdekében, hogy szeptembertől ezeket az iskolapadokat koptathassam. Délutánra kezdtem úgy érezni magam, mint egy híresség, annyi aláírást osztogattam ki és annyi emberrel beszéltem. Még jó, hogy sebésznek készültem és nem színésznek. Éppen a kollégium egyik lépcsőfokán üldögéltem, unottan forgatva a telefonom az egyik kezemben, a másikkal éppen a kávémba kortyoltam bele. Vártam, hogy apu visszaírjon, miután leírtam neki a tortúráimat a bürokrácia szépségeiről. Lélekben felkészültem a több, mint hatórás hazaútra, amikor pár diák csicseregni kezdett mögöttem, én pedig érdeklődve kaptam oda a fejem. Talán a kérdő tekintetem, talán csak azért, mert látták, hogy egyedül vagyok, de megszólítottak, én pedig örömmel kezdtem el ismerkedni és beszélgetni velük. Így szereztem tudomást arról, hogy ma estémet az Upper Club parkettjén fogom tölteni. Nem ezt terveztem, de jobb ötletem nem volt, másrészt pedig baromira rám fért végre valami kikapcsolódás. A délután nagy részét a kollégium egyik szobájában töltöttük, iszogatva és készülődve a bulira. Hát az biztos, hogy sikerült kicsípnem magam, a tükörből visszapislogó lány kicsit sem hasonított arra, aki ma reggel rohangálós szettben ült be a kocsiba, de minden pillanatát imádtam. Ahogyan a szememen megcsillant a felkent csillámpor, ahogy a hajam keretezte az arcom, ahogy az overálom minden mozdulattal körbeölelte a testem és kiemelte az alakom. Még a vonásaim is megenyhültek, de talán csak az elfogyasztott alkoholmennyiség tehetett róla. Magabiztos mosollyal léptem ki a szórakozóhely mosdójából, hogy a pulthoz menjek egy újabb adag alkoholért. Stílusosan volt berendezve az egész hely, valami kilencvenes évek buli volt. Sikerült elintéznie valakinek, hogy az egész táncparkettet átalakítsák egy görkorcsolyapályává és közben különböző klasszikusok szóltak. Miután kikértem a színes koktélom, leültem felcsatolni a rózsaszín kétsorost a lábamra a frissen megismert haverjaim mellé. Minden annyira színes volt, annyira imádtam a színek keveredését; nem igazán neveztem volna magamat józannak sem. Ahogyan a következő zenét indította el a dj, úgy pattantam fel énekelve, hogy a tömegbe csusszanhassak a korcsolyáimon. Úgy tűnt, illik rám a dalszöveg, a ruhám is és a lábbelim is rózsaszín volt, az egyetlen bibi a sötét tincseim voltak, pedig szőkén nagyobb poén lett volna a dal értelmezése. De így is tetszett a dolog, hogy a parkett közepén állva egy kört alkotva táncoltunk és énekeltünk egymásnak, miközben az italainkat szürcsölgettük. A plafon felé emeltem a kezem és közben lágyan ringatózott a csípőm a zene ütemére. Régen éreztem ennyire szabadnak magam, ennyire vidámnak, ennyire gondtalannak. Megrezdült a hátsó zsebemben a telefonom, de nem érdekelt túlságosan. Úgy éreztem abban a pillanatban, hogy semmi sem számít, így vidáman pózoltam be egy képre, amit az egyik srác készíteni akart, hogy feltöltse az instájára. Még az sem zavart, hogy egyre közelebb álltak hozzám az emberek, én csak igyekeztem kitáncolni magamból az elmúlt hetek feszültségét és jól érezni magam. -Mi az isten van már? -sóhajtottam, mert a készülék egyáltalán nem akarta abbahagyni a rezgést és úgy éreztem, mintha valaki egy vibrátort tett volna a ruhám hátsó felébe. Elképzelésem sem volt arról, hogy kinek hiányozhatok ennyire, megírtam valamikor Brunonak is, hogy bulizni mentem, majd érkezek, bár csak reménykedni tudtam benne, hogy felfogta az üzenetem, mert előfordulhatott, hogy néhány betűt elütöttem a billentyűzeten. De az is lehet, hogy csak az értesítésektől rezgett a telóm, hogy mennyi sztoriban jelöltek meg a frissen megismert diáktársaim.
Az egyetemistáknak sosem kell különösebb indok a bulizásra, ha meg mégis akad bármi megünnepelni való, akkor meg szinte már követelmény – így történt az is, hogy miután elvertük a nagy riválisunk, az anchorage-i egyetem csapatát, az már nem is volt kérdés, hogy buli lesz. A kérdés csak az volt, hogy pontosan hol, meg mikor. És bár manapság már ezek sem hoznak annyira lázba, mint mondjuk 10-20 éve, kellően szétuntam már az agyam az egyetem alagsorában ahhoz, hogy némi győzködés után egyből beadjam a derekamat és én is benézzek. Pláne, mert elmondás alapján a zene is egész jónak ígérkezett, ami meg a görkorit illeti, régi nagy kedvenc a jégkori mellett. Igaz, én nem azokkal a nagyon retro két sorosokkal nyomultam, inkább csíptem a fitness görkorcsolyákat, de ízlések és pofonok, azt hiszem megférünk egymás mellett a pályán békében. Annyival azért áldoztam a retro oltárán, hogy a 90-es évekre jellemző öltözékben jelentem meg, nem, nem bő szárú farmerban, abban rémálom korizni, de egy susogós melegítőbe nem haltam bele – pláne, mert sokszor a pályán is melegítőben nyomtam, igaz, az legalább nem susogott. Azt ilyen különleges alkalmakra tartogattam. Mivel egész hamar érkeztem, jópár kört lenyomtam a pályán, mire igazán beindult a buli, így kis szünetet tartva kerítettem magamnak valami innivalót, aztán élveztem a hömpölygő embertömeg látványát, ahogy a zene ritmusára hullámzott a pályán körbe-körbe. Nem is értem, miért nem tartanak gyakrabban ilyen koris esteket! Már a látványért megéri, akkor is, ha valaki túl béna ahhoz, hogy görkorit húzzon a lábára. Épp az emeleten iszogatva, a korlátot támasztva kopogtam az ujjaimmal annak a bugyuta Barbie Girlnek a zenéjét, amikor kiszúrtam valakit a tömegből. Elsőre azt hittem, hogy rosszul látok, mert mégis mit keresne itt az a kis boszorka, még el se kezdődött az új tanév, de miután pár körön keresztül figyelemmel kísértem, rájöttem, ez minden kétséget kizáróan Ő. Ilyen hangzavarban úgy se hallotta volna meg, ha lekiáltok neki, úgyhogy jobb híján előhalásztam a telefonomat a zsebemből, és előtúrva a számát megcsörgettem. Semmi. Aztán még egyszer. Még mindig semmi. Nem baj, én ráérek. Na jó, azért nem egész este, de ő sem épp a türelem mintapéldánya, ahogy eddig megismertem, úgyhogy harmadszor is szemrebbenés nélkül nyomtam rá a hívás gombra. Vagy negyedszer, ötödször is, ha nagyon kéretné magát. Mégis mi a fenének neki telefon, ha baszik felvenni?! Utána azonban tovább nem vergődtem én se, ha addig nem vette fel, nemes egyszerűséggel az egyik szalvétát gombóccá gyúrva utána dobtam, hátha azzal előbb célt érek, mint a telefonálgatássa. Ha azonban hajlandó volt előbb felvenni a készüléket, minthogy elfogyott volna a türelmem, úgy csak vidáman vigyorogva integetni kezdtem neki az emeletről. - Nahát, nézzenek csak oda, kit fújt ide a szél? Te meg mit keresel itt, Esmeralda? Nem úgy volt, hogy egy hónap múlva kezdődik az új félév? - ha észrevett, akkor nemes egyszerűséggel a korlátra támaszkodva folytattam tovább a mondandómat – Látom, négy kerékkel biztosabban mozogsz, mint pengeélen táncolva. Remélem, nem gurul el belőle egy se.
Kezdőlap
//
//
//
