-Különdíjról szó sem lehet. *Negédes mosollyal fogadom az érdeklődést, ez azért nem olyan dolog amiben ordinálisat kellene hazudnom, nem őrző ügy és információ. Csupán magánügy, az ő részéről, az enyémről pedig egy felismerés amiben nincs túl nagy tapasztalatom. Eddig könnyedén hárítottam ha akartam, New Yorkban a baráti körömben azonban nem akadt ilyen lehetőség. Ez a baráti kör egyik előnye, mindenkit ismersz és nincs szükség gondolkodásra. Ám azt azért érzékelem, hogy a velem szemben álló farkas, vagy az emberi énje kissé átlépett a flörtölés határain. Nem, nem akarok erre érdemben válaszolni, mindez roppant hízelgő de nincs szükségem rá, másrészt nem szeretnék ilyesmit kerülgetni sem. Néhány dolog tényleg zavarba hoz és ilyenkor pirulok, pedig nem szeretnék, másrészt ami nem pirulásra ad okot, olyan csak mostanában fordul elő az életemben, ez pedig mind az őrzőséghez kapcsolódik. Ezt meg is kapom, és most tudatosul bennem az amire minden őrző az első napjától kezdve készül. Mindent megtanultam, őrzőkről, farkasokról, a kettőjük közötti kapcsolatról, ám van amit még Adam sem tudott megtanítani. Érezni kell azt a mágiát ami születésemtől fogva bennem él, és mindazt ami hozzá kapcsolódik. Nem fogtam fel, hogy az amit én érzek, azt a másik is érezheti, hiszen korábban csak én tudtam kivel állok szemben, ám amióta a tetoválásom szinte fáklyaként lobog, már más is tudhatja én ki vagyok. Felfogtam, tudtam, de mégis más amikor szemtől szemben találkozom olyannal aki már jócskán be van avatva. A fejemben megszólaló hangtól ugyan már nem vert ki a víz, a tartalma azonban mint egy kapcsoló átlendített egy határon. * -Csupán a rendkívüli stílusától menekülnék. És értékelem, hogy nem….rám éhes. *Még szokatlan számomra ez a virágnyelv és a többi is, majdnem kimondtam olyasmit amit nem lehetett volna, de időben kapcsoltam. A fickó, Mr. Cambridge azonban mintha a mai, előírt szórakozását szeretné fullig tölteni, rajtam köszörüli a leendő professzori nyelvét. * -Maguknál meg külön tanfolyamot tartanak a motivációk érzékletes leírásáról. Azt hiszem ezek után vegetáriánus leszek. *És még nem tudok mindent ezen a ponton, jelenleg csak abban a helyzetben leledzem, hogy szándékosan, szórakoztatás céljából vagyok agyilag és érzelmileg molesztálva, ezt még el is viselem, de nem igazán vagyok hozzászokva. Szó se róla szeretem a huza-vonát, a tréfás évődést, a szellemi adok-kapok sincs ellenemre, de nem igazán volt eddig partnerem ebben. Épp ezért most ezt akár élvezhetném is ha nem állandóan az engem kényelmetlenül érintő témákat pedzegetné. Pedig de! Udvarlásnak nem igazán nevezhetném, flörtölésnek is aligha, javarészt ajánlatot tett egy szexuális aktusra, burkoltan de nem eléggé, majdhogynem a nevén nevezve. Édes a bosszú, mondják az okosok, de nem mindig úgy kell azt formázni, hogy egyértelmű legyen. Nem válaszolok, a pirulással már úgy sem tudok mit kezdeni, hagyom, hogy kiteljesedjen de gyanítom ebben még nem vagyok a csúcson, csupán az egyik szemöldökömet húzom fel kérdőn a homlokomra. Mintha azt kérdezném, komolyan gondolta-e ezt képtelenséget. Nem vagyok prűd és volt már dolgom férfival, nem is ezzel van a gondom, hanem a nyílt kimondással. Úgy hiszem ezt már nem lehet überelni de Cambridge professzor tudja. * -Megsúgja! *Nem kérdezem, tényként kezelem a dolgot, ha már olyan határozott. Az ujjamat hagyom eltolni, de a fülbesúgástól azért távol vagyunk, annyira legalábbis, hogy ne érezzem magamon a leheletének melegét. Tény és való, felhúzott. Agyilag és türelmileg. Értem én, hogy ez neki tetszik, bár nem tudom mit akar kompenzálni vele, ám erre nem térek rá. Az igazság az, a téma amit feszeget ugyan nem áll távol tőlem de mint intim és magánjelleggel bír nem igazán szeretek ilyen nyíltan beszélni róla és azt sem ha ennyire közönséges módon próbálkoznak. Talán egy fiatalokkal teli szórakozóhelyen ez a divat, nem tudom másmilyen helyekre jártam és járok, ha rám sütik a bélyeget, hogy maradi vagyok, konzervatív, vagy bármilyen más rokonértelműt, hát tegyék. * -Szóval úgy gondolja, ha felidegesít akkor azzal a libidómat is növeli? *Igen, elmondhatja, hogy elvitt a csúcsra. A végén még agyvérzést kapok, ennyi pirulástól és akkor, akkor bedobja a kegyelemdöfés nevű Jolly Jokert. Szemet forgatok. Hogy nem adja már fel? Teljesen mindegy miről beszélek mindig oda lyukad ki a válaszában, pedig nem hiszem, hogy annyira bejönnék neki a magam vékony alkatával, másrészt a fene essen belé, virágot akar venni és nem az anyukájának ahogy erről olyan bájosan felvilágosított. oda is pattan a tekintetem a szorongatott virágra, majd vissza a prof, vagy leendő prof még mindig vigyorgó arcára. Most már tudnom kellene a nevét, de tényleg és amikor megkapom rajtam van a sor, hogy fülig érő szájjal vigyorogjak. Nem és nem hagyom, hogy még jobban maga alá gyűrjön, képletesen persze és a világért nem mondanám ki hangosan különben egyből vesztésre állnék.* -Örvendek...nem tudom, hogy ez igaz-e még eldöntöm. Rebecca Morgan...és tudja mit Lester J. Edison? Legyünk barátok. *Nyújtom a kezem, nem másért, minthogy megpecsételjük a megismerkedésünket, és ha már itt tartunk és úgy is mindketten tudjuk a másikról, hogy kicsoda és csak kerülgetjük egymást meg a forró kását, érdemes lenne mindezt tovább gondolni. Másrészt....* -Tegeződhetnénk is, úgysem vagyok a tanítványa, egyébként nem örökítő magot kerestem, és nem is veteményesnek valót. Azt hiszem jobban járok ha cserjének valót veszek, némi talajtakarót, tuját.
Több szépségbajnok végezte már az ágyamban, mert imponált nekik, hogy akkor sem adtam fel, mikor már úgy nézett ki, kamatlábra akarok zoknit húzni. Az esélytelen feltüzeltségével próbálkoztam tovább és a sok csákánycsapás alatt megtört a jég. Van olyan helyzet is, mikor bölcsebb dolog az orromat visszahúzni, mielőtt kapok rá a seprűvel, de én inkább vagyok erős, mint bölcs. Mondom ezt nyelvészdoktorként is, hisz a szakterületem nem az élet minden világossága. Azon a pályán játszom, amit az én kedvenc érzéseim borítanak és itt a hazai csapat minden előnyét élvezem. Becca talán most jut el arra a pontra, ami után kiderül, hogy a masszív ellenkezés mögött lassan megszületik az ellenállhatatlan vágy avagy tényleg a pokol legmélyebb bugyrába kíván extra adag démonnal megerősített őrség alatt. - Ami azt illeti, maga is rendkívüli, kevés ilyen női szókaratebajnokkal találkozni. Visszapofázni tudnak, de Becca intellektusa kiemeli őt a "De bunkó vagy!" típusú válaszok puffogtatói közül. Finom értelemmel közli az ellenállást és közben fűzi tovább, amire odafigyelt, a saját szavaimból köt hurkot nekem és talán már lógok is a képzeletbeli akasztófáján. - Stílszerűen egy virágüzletben válik a növények rabjává a gyomra? Azt javaslom, teljesen ne vonja meg magától a fehérjét, hacsak nem akar szentéletű és rituális okokból minimum 7 évig nem tisztálkodó remetévé avanzsálni! Dr. Lester J. Edison táplálkozási és életmód tanácsai. Florida pankrátoriskolájában ismertem egy véznának tűnő, de annál komolyabb edzettséggel rendelkező indiait, aki tényleg sosem evett húst. Előtte lenéztem a vegákat, azóta viszont elismerem, ha valaki tényleg komolyan csinálja és nem csak azért, mert fel akar ülni a divat vágtató lovára. Becca egy keblemre ölelendő kis teremtés, amellett, hogy forgatom nyelvem tőrét a szívében, imádom is a benne megszülető, vörösségig feltüzelt vaskályhát, ami égeti az érzelmeit. Tüzes és mélyre törekvő nő, pallérozott intelligenciával. Válthatnék már fegyvernemet, mert az eddigit nem találta elég lovagiasnak. Mivel nem is annak szántam, inkább prehisztorikusan determináltnak. Megvan a szépsége annak, mikor minden út Rómába vezet és minden szóvicc a farkam végére vezeti a női hallgatóságot, ám nem vagyok ilyen egydimenziós. - A harag a vággyal karöltve tör a csúcsra, én pedig tolom a fenekét felfelé. Ezt még el kellett ejteni, hisz nem cáfolhatom meg magam, hogy áááá, nem úgy értettem. Rangon aluli volna. A vigyora édessége mögött egy kígyó számítását látom. Nem tartja a célravezetőnek a nyílt szókimondást, tán fizikai atrocitástól tart, ami jogos is az első találkozásunkkor történtek után. Gondolom, Sheila nem minden vásárlót üt ki KO-val úgy, hogy a pénztárgép kifejeltessen általa. Kiprovokáltam a heves fellépésemmel és hasonló hevület bármikor jelentkezhet, ha ebből indulunk ki. - Nőkkel nem barátkozni szoktam, Rebecca, de kedves ismerősömmé kineveztem már némileg korábban! Vagy kebles ismerősömmé, mert a pulóver dudorodását észreveszem ám akkor is, ha nem komplett tejcsarnok áll előttem. Apró dudát nyomva is haladat a dugó, ezt az elvet vallom. Nyitott vagyok sok mindenre, így szól a közhely és nálam valóban így is van, zsáktól a cérnaszálig dugtam már mindenfélét, bár a két végletet nem akarom újra feltűzni a póznámra. Barátokat pedig nem keresek és nem is találok a másik nem képviselői között, csak kedves egyedeket, akiket érdemes gerincre is vágni vagy csak áhítozni erre. Egy jóbarát legyen olyan, mint én és isten ments atól a nőtől, aki rám hasonlít! - Szíves örömest, Becca és szólíts csak Jay-nek! J, mint japán borbolyát javasló. Különlegesebb a tujáknál és házicserjéknél, amikből tizenegy egy tucatnál eggyel kevesebb. A kézfogásom erőteljes, de nem csonttörő, hisz nem szeretnék az örsön landolni 8 napon túl gyógyuló kézszorítás miatt. - Mivel takarod a talajt, puha pázsit gyengédségével vagy durva csernozjomfedéllel? A minneapolis-i gazdálkodás évei alatt sok mindent tanultam és hallottam a világ különböző tájainak talajairól is. Meg a takarójukról, mely beborítja őket, mint törődő anyuka a gyermekét, mikor belealszik az esti horrortörténetbe. Persze ott biokertészet ment több száz éves farkasok útmutatása nyomán, ezért lehet, hogy teljességgel elmebeteg gondolatoknak tekinti majd Becca, amiket meg találok jegyezni. Donna pedig imádta a japán kerti csodákat és ez a cserjefajta volt a kedvence az ottani munkájában. Vörösségével az én szívembe is belopta magát és ha egyszer kertes házban kívánom elképzelni és megvalósítani az életemet, akkor fenyősor és tujagát helyett japán borbolyákat állítok őrségül. Átevezünk közben a másik osztályra, ahol temérdek mag és zacskó kínálja magát, de innen még tovább kell lépni. Egy fekete hölgyemény valami gigantikus filodendront tol a bevásárló kocsiban, mellette ül a gyerek és ölelgeti a cserepet. Csodálatos látvány, főleg a göndör kiskölyök rá is aludt a szárra...
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
-Köszönöm, ezt bóknak veszem, bár eddig is világos volt a számomra, hogy roppant jól érzi magát a társaságomban. *Ó, igen, mert hagytam magam bevinni az erdőbe és nem kapcsoltam hamarabb. Most már legalább tudom, hogy mit élvez az ágyon kívül, a többire azonban nem vagyok kíváncsi. Az ártó szemek látványától és villogó vakuk örökítő technikájától mentes helyiségre sem. A szavaimhoz mellékelek egy mosolyt, szándékaim szerint nem a bájos, szende, szűziest, de nem tudom mennyire sikerül érzékeltetni a jelenlegi kedvemet. Nem vagyok nagy színésznő, aki képtelen apróbb, jóindulatú és gyorsan kiderülő füllentéseken kívül másra, az játszani sem tud, de gyanítom nem ezért kattant rám. * -Már dietetikus is, hogy maga mennyire sokoldalú. Majd figyelek, hogy legalább sajtot egyek, csak a véres részektől kímélem majd magam. *Bámulatos, hogy miután beletaposott a zavar és pír rögei közé, még van ideje és kedve az emésztésemmel is foglalkozni, bár sejtem én, hogy ez is valamilyen célzás lehetett, de annak is megvan a szépsége ha nem vesszük fel a kesztyűt. Csakazértsem. Ezek után remélem, hogy a fenekes megjegyzése már a vég előtti szépítés, csak szemet forgatok a próbálkozásra de nem veszem be. A barátkozásra való invitálás amúgy is kifogja a szelet a vitorlájából ha éppen nem vágyódik rá, más és más eredménnyel de mindig bejön. * -Mennyivel korábban? Azelőtt vagy azután, hogy figyelmeztetett a hasizmom mögötti lágyrészekre való ügyelésre? *Most, hogy sikerült elhagynunk a szexuális felhangot már egészen jó a kedvem, annyira biztosan, hogy felhőtlenül és már nem boszorkányosan mosolyogjak rá. Azért persze van bennem némi félsz, hogy összenyomorgatja a kezemet, akaratlanul is, de hát egy őrző bátran nézzen szembe egy farkassal. Már csak becsületből is megszorítom az övét bár nem nagyon érem át, szinte elvész a nagy tenyérben a kezem, momentán úgy néz ki mint egy csokor hurkapálcika sok izmos hurka között. * -Jay, oké. Japán borbolya? ÉS az mennyire ellenálló ezen az éghajlaton? Mert én éppen csak. *Szeretem a telet, a havat, a zúzmarát és a jégvirágot az ablakon, de eléggé nehéz ha a házban csak kandalló van és vagy lent vacogok a nappaliban vagy fent a hálóban. Persze jó testmozgás a fa aprítás szó se róla, hogy a nagyim hogy bírta, kész rejtély. * -Ez ugye már nem célzás semmire, mert nálad nem igazán lehet tudni mikor beszélsz komolyan és mikor van hátsó szándékod. Mondjuk ezzel is azzal is, bár napozó helyet nem érdemes kialakítani, de azért jól jönne a pázsit, a járda mellé viszont valami bokrosabbat szeretnék. *New York-i vagyok, tősgyökeres vagyis világéletemben ott éltem, nem vagyok nagy mestere kerteknek, még csak most tanulom, viszont imádom a természetet és ha már van kertem akkor teleültetem mindennel ami csak megél az alaszkai nagy hidegben és a méteres hó sem teszi tönkre. Megnézek néhány címkét útközben de egyik sem nyeri el a tetszésemet, ellenben a kisfiúval aki békésen szunyókál mint egy kerti törpe. El is mosolyodom, a keresztlányomra emlékeztet, a barátnőm lányára akire sokat vigyáztam annak idején. Persze miután kinőtt a pelenkás korból. * -Ha ennyire értesz hozzá akkor szívesen venném a segítségedet, egyelőre nem érdemelném meg a kertészek bajnoki címét de megelégszem a szókarate bajnokival is, bár én úgy hiszem csak a második helyen állok.
Mestere vagyok annak, hogy szinte észrevétlenül bókoljak, hisz a kedveskedő megjegyzéseimet sokszor egy rakás bunkóság után sütöm el és már azt se hiszik el, amit kérdezek. Ez szórakoztató, én pedig megengedem magamnak a luxust, hogy ne minden nővel bánjak porcelánbabaként. Akad a póznára tűznivaló így is. Becca mosolya olyan, mint az amatőr színjátszókörök lelkesebb tagjaié, akik próbálkoznak, mint kismalac a jégen. Igaz, egy ifjú sertésnek nem áll ilyen jól a szája széthúzása, mint neki. - Talán látszik a testalkatomon, hogy konyítok valamennyit a táplálkozás hatásaihoz... Most már nem teszem hozzá, hogy azért lehetnek kétségei, mert keveset látott belőlem és hogy én is kétkedek, ezért saját szememmel és kezemmel meg mással szeretnék megbizonyosodni a ruhája alatti kellemes vonalak milyenségéről. Húztam egy vonalat és innentől nem a fülét rángatom, se a copfját, hanem finomabb leszek a hajnali szellő békakuruttyolást megtörő fuvallatánál. Amíg meg nem unom... Mikor már a sárba nyomtam a fejét, akkor áll nekem legjobban a lovagias mozdulat, mellyel megpróbálom felsegíteni a pórul járt hölgyet. Sokszor teszek ilyet és nem szokták érteni, miért. Pedig egyszerű a magyarázat: erőm felülkerekedék az övén és utána már nem szükséges tovább lökdösni. A lejtő aljánál lejjebb felesleges menni, az már temetés lenne. - Azelőtt, hogy anyukát alakítva próbált lebeszélni egy tolvaj házon kívül helyezéséről és kénytelen voltam arrébb tenni. Az antikváriumban kicsit elszaladt vele a ló és ma is nagyon vágtázik. Mikor nem műmama, akkor nagyon is kedvelem, de már a maternális vonásai is csak megmosolyogtatnak és elhessegetem a röpke lepkeszárnycsapásnyi hullámait. - Egyébként csodálkozik, hogy annyi leütést kap, mikor ilyen magasra dobálja a labdákat a lágy részek emlegetésével? Nem nyilvánítom meg anatómiailag egy más értelmét ennek, csak felhívom rá a figyelmet, hogy megtehetném. Nagyon is mulattató hölgyike ez itten és most ilyen megjegyzésekkel bombázgatom. A kezelést állja és ismét finomkodom vele, nem ropogtatom, mint chips-et a moziban zörögni imádó nézők. - Elég igénytelen növény, szerintem bírja. De a válasz ennél sokkal kézenfekvőbb: ha itt nem tartalmazzák a polcok, akkor Alaszka már neki is sok. Minneapolis-ban és a Fülöp-szigeteken is jobb idők jártak, nem ilyen zord és fogvacogtatva fogvatartó hideg. A pontos választ majd megadja a kínálat vagy ha később is jó, akkor nem leszek rest, ráskypeolni Donna-ra, hogy ugyan adjon már tanácsot a tanácsadónak is. Úgyis él-hal azért, mikor bejelentkezem és bizony még én se felejtettem el, nem is fog soha törlődni a memóriámból. - Ezt megértem, New York ehhez a városhoz képest egy feketekőszénnel begyújtott cserépkályha belseje. Én se voltam oda azért a helyért, ahol télikabátban születnek a gyerekek. Megvan a történetem és ha már szóba került, érdekel, hogy került ide a leányzó. - És magát milyen hóbortos kedvű szél hozta ide a világ végére? A zavarba ejtett nők ritkán másznak ki az összeborult lelkiállapot gödréből, amíg velem beszélnek. Először. Aztán rájönnek, hogy nem kell forrón enni a kását, mert még összeégetik a nyelvüket, ami pedig sokkal nemesebb és élvezetesebb célokat szolgál. - Ha van hátsó kerted is, oda szánom a hátsó szándékot. Időnként eljátszhatnál a gondolattal, hogy szó szerint veszed, amit mondok. Hidd el, igen érdekes dolgokra lehet úgy rájönni! Ismét a cinizmus tompa tőrével bökdösöm, de utána ellátom a sebet. - Hát gondoltam, hogy nem bikinis koktélpartit akarsz tartani a szomszédéhoz képest mindenképpen zöld füveden. Ha odaérünk a polcokhoz, majd rámutatok, mit érdemes odabokrosítani. A néger asszonyság eltolja a bealvó babáját és észreveszem, hogy Becca-nak tetszik a jelenet. Engem nem túlzottan érdekel, most inkább a Virágéknál ég a világ dalszövegét dúdolgatom félhangosan. Ha már növények közt járunk, akkor elfér a fahangom is. Nem mentem énekesnek, ezért mindenki áldhatja az eget. - A jobbak elismerése a dobogó tetejére vezető út elengedhetetlen velejárója. Ezt teljes komolysággal mondom, hisz a pankrációban is így gondoltam és így is versenyeztem mindig. Aki nem vette komolyan az ellenfelét, azt legyőzték, mint Zsugás Jimmy-t a szerencsejáték-függőség. Ismerem a tiszteletet, bármily meglepő is ezt az én számból hallani. Kikövetelni persze testhezállóbb, mint megadni, pedig mindkettőt gyakorlom. - Csipkebogyó? Dekoratív is és ha teára szomjazol, a bogyóiból szupernagyi főzetét készítheted! A polcokhoz érve szétnézek a választékon és ha találok valami igazán kiemelkedőt, akkor bizony lecsapok rá, hogy ezt, ezt vedd meg! A leíráson felül is tudok mondani néhány gyakorlati tanácsot, legalábbis abban, amit már kezeltem vagy amit Donna miatt ismerek. Egy sárga virágú alacsonyabb bokorcsoporthoz és egy kékebb, derékig növő cserjesorhoz alkalmas csomagot találok. - Ezeket melegen ajánlom a hidegbe! Ha már a borbolya nem méltóztatik az orrunk elé toppanni. Milyen színharmóniát kívánsz megteremteni? Azt rád bízom, de a kapát ezer örömmel megforgatom a kiskertedben, ha te is kívánod! Tudom, hogy át fogja hallani és már direkt nem fűzöm félreértést kizáró módon a szógyöngyöket. Nyár van, alig fürdőruhában senki nem rohangál a nyílt utcákon, én se fogok, de kertészkedni szívesen parasztkodom, ha ilyen bájos pofikájú alany mellett segédkezhetek. Lassú víz partot most fog mosni, kivéve ha másfelé terelik a befolyását. Veteményeshez vagy virágos kertecskéhez már jó ideje nem volt szerencsém és egy kis kikapcsolódásnak megteszi. Lehet, hogy tényleg találnék ott egy kis lélekemelő szigetkét és a végén magamhoz is ültetnék valami kórót az erkélyre, hogy emeleti őstermelő legyek a body builder és jiu-jitsu harcos nyelvészdoktori címek mellé. Azokból sosem elég. - A város peremén táncolsz vagy a nyüzsgő acélszívben találtál egy zöld szigetet megélhetésednek? Ha kocsikázol is, akkor ezt javaslom talajborításra. Remekül tűri, sőt szerintem a világ minden fotoszintéziséért sem vallaná be, de még szereti is a benzingőzt! - mutogatok egy vörösesbarna, rókaszínű takaróra, amit ki lehet szórni. Hivatalosan én is New Yorkból érkeztem, de a krónikásuk információi hamar megcáfolnák ezt, úgyhogy az Őrzővé avanzsált könyvkedvelő előtt már vállalom a botanikai ismereteimet is.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Igen, látszik rajta mennyire ért az evéshez. Jó, persze tudom én, hogy az mind izom, de nem csak enni kellett hozzá, minden bizonnyal véres verejték produktuma mindaz ami feszül rajta akár a combvastagságú hídtartó huzalok. Mosolyogva bólintok válasz gyanánt és sikerül visszafogni az önkéntelen végignézést. Szó se róla, jó pasi és a poénjai ellen sem lehet kifogásom, elvégre Egon is elszórakoztatott már a találkozásunk első percében. Itt és most kicsit jobban össze kell szedjem magam ha vissza akarok vágni, márpedig szeretnék, nehogy szégyenben maradjak ám ez csak azután sikerül, hogy letettük a pikáns részeket az asztal alá. Nem tudom eldönteni, hogy fájjon vagy örüljek annak, hogy a lebeszélő próbálkozásomat anyukás alakításnak minősíti, de az mindenképpen pozitívum, hogy már akkor a „szívébe zárt”. Nekem ez nem sikerült olyan gyorsan de most, hogy már kezdem érteni a virágnyelvét, és félre tudom tenni magamban az ágyra hívást, igyekszem. * -Á, értem, szóval minden az én hibám. Kihívtam magam ellen a sorsot és most szaladhatok előle. *Nevetve ingatom a fejemet, képes még a tőle idézett szavakat is ellenem fordítani, kész superman ahogy elkapja a felé hajított dárdát a fogaival és ugyanazzal a lendülettel vágja vissza. Roppantmód örülök, hogy feldobtam a napját, szerencsére nem játszik olyan nagy elánnal az én káromra, szóval kezdem élvezni én is. Mármint a szópárbajt. Az már csak hab a tortán, hogy mindezzel együtt a nyelvész mellé kaptam egy kertészt is, a jobbik fajtából, így terítékre kerülhet a beszélgetésünkben a bokrok, cserjék és más zöld, vagy lila, piros növények fiziológiája is, nem csak a Káma Szútra egyes, arra érdemesnek tartott fejezetei, a mai modern és palástoló nyelvezetre átírva.* -Örülnék ha legalább egy cserépkályhám lenne, de csak két kandallóm van, szóval egészen ki fogok izmosodni a következő tél végére, feltéve ha nem fagyok meg a nappalim közepén. *Komolyan, fogalmam sincs, hogyan bírta ezt a nagyim, idősen, egyedül, minden nap begyújtani, fát vágni, pakolni a fészerből a házba. Megemelem a nem létező kalapomat előtte, én inkább valamilyen túlélő tábornak élem meg jelenleg.* -A nagyim, pontosabban az amit örököltem. A házát, amit elakartam adni de végül másképp döntöttem. Semmilyen izgalmas, vagy romantikus, esetleg szívszorító nincs a történetemben. Legfeljebb annyi meglepő, hogy már gyerekfejjel azt hittem nem él, és egyszer csak kiderült, hogy mégis. Csak akkor már késő volt. szóval, nem lesz belőle Hollywood-i forgatókönyv. *Úgy tűnik nem fog tudni leszokni az örökös mellébeszélésről, úgy kell majd mindent két kézzel kihámoznom abból amit mond, mint amikor hagymát pucolok és csak a végén derül ki milyen belülről. Nem bánom mert minden bizonnyal hozzá fogok szokni, de örülnék ha a hagymapucolással ellentétben ennek nem sírás lenne a vége. * -Jaj, ez most fájt. Ha egyszer meglátogatsz, elássuk a hátsó kertben a hátsó szándékodat, addig meg próbálok versenyben maradni. *Az első mondatomnál teátrálisan a szívemhez kapok, de már nem dőlök be semminek, remélem. az alvó babácska anyukával együtt eltűnik a szemeink elől, így a látnivaló megint csak a zöldre, fára korlátozódik, amit nem is annyira bánok, szemrevételezhetem a már kifejlett pompájában azt amit majd a kertembe szeretnék. Néhány dekorációnak szánt cserépben, ládában nevelt, cakkos levelű törpebokrot kerülök ki és még vissza is nézek csodálni. Aztán ott vannak a képek melyeket már kész kertekről készítettek a polcon éppen aktuálisan fellelhető magok, hagymák, apró tövek rokonaiból. valójában egyik sem tetszik, túl rendezett, túl szép és túl….mesterkélt. Olyan mint egy rendmániás otthona ahol mindennek helye van, sorrendbe vannak rakva még a konzervek is, szín, tartalom és név szerint, ettől hidegrázást kapok. Nem mintha nálam halomban állna a berendezés és az összes holmim, de itt-ott azért fellelhető, hiszen élek a házban és azt jól csinálom. * -Ismerem a korlátaimat……csipkebogyó, szuper. *El is veszek belőle, nehogy meggondoljam magam, bár azt hiszem ez a veszély nem fenyeget. Szeretem a csipkebogyót és a teáját is, szóval már van némi zöldem és pirosam a kertbe. * -Már érzem, hogy sosem ismerem meg a borbolyát. *Nem, most már nem pirulok el ha addig élek is, hiába értek és hallok a szavai mögé, már azt veszem alapul amit mond, persze azért a szívből jövő nevetésem mellé, ami a próbálkozásának szentelek, megveregetem a vállát. Kicsit ki kell nyújtóznom az igaz, de ki mondhatja el magáról manapság, hogy egy növényekkel teli boltban farkas vállat vereget vigyorogva? Hogy látszik rajtam a lelkesedés? Na és! Egyszer én is lehetek vakmerő.* -Forgasd. Kapsz érte limonádét, vagy egy hideg sört…..azt hiszem ezek itt, ebben a sorrendben jók lesznek. *A sárgára és a kékre mutatok, a piros mellé jók lesznek, feltéve ha együtt bontogatják a szirmaikat és bogyóikat. Nem tudatosan építem a kertem hanem hangulatból, minél színesebb annál jobb, persze a zöld lesz a domináns, ha már a természet lágy ölén lógatom a lábaimat. * -Szoktam kocsikázni, a város szélén lakom, mit tesz isten közel az erdőhöz. Ezt is megveszem. *Nyúlok a titkolózós talajtakaróért .* -És neked? Nincs otthon kapálnivalód? *Nekem aztán ezzel nem volt semmilyen hátsó szándékom, csak arra vagyok kíváncsi, hogy van-e kertje, mármint olyan zöldellő mint nekem, és nem a nőre gondolok akinek a virágot viszi, de minden bizonnyal ő belehall majd egy s mást a kérdésembe.*
- A futás az egyik legtermőbb megterhelés az egész szervezet számára, úgyhogy csak rohanjon, a sors elől mindig lehet és soha nem ér véget a futam! A bájos nézésével bizony besétált az oroszlán barlangjába és még szóba is állt a nagysörényűvel. Ráadásul úgy, hogy a bundásnak még több kedve legyen a folytatáshoz. Nagy örömömre remekül folyik a beszélgetésünk csermelye, igaz, egy kissé békésebb, kevésbé nagy esésű mederbe tereltük. A párbaj így is folytatódik, de már inkább érzem magam a ringben, ahol látványosan kell küzdeni, mint az utcán, ahol a lét a tét. Szópankrációt folytatunk és Becca egész jó wrestler, ha megtalálja a kellő fogásokat. A növénytermesztés közös témánk, úgyhogy ebben is elevickélünk, harapdálva és egyben támogatva egymást. - Köthetünk fogadást, hogy 1 éven belül lesznek-e akkora vállai, mint nekem, de inkább ne torzítsa el magát, ha már ilyen csinosra sikerült kifejlődnie. Hát senki nem várja otthon fejszével a kezében? Milyen romantikus jelenet lenne, hogy a kockásinges szakállkirály áll az ajtóban nyakba vetett baltával és forgáccsal teli ruhában várja az asszonyt! A jelek szerint nem tart favágót lakásban. Én sem ajánlkozom fel, eddig már megtettem többször és nem kell mindent elkapkodni. A bolt kínálatából segítek neki válogatni és talán még az ültetésben is, de hogy rendszeres aprító legyek, ahhoz többet kell nyújtania. Ennyire nem kötném le magam egyetlenhez, ha nem ő az egyetlen. Azt pedig még keresem, aki újra elnyerheti nálam ezt a címet. Kettő volt, egy se maradt, most a szabad rablásban hiszek, bár vonz az állandóság kényelme is. - És mi fogta meg a villában, hogy értékesítés helyett beléköltözött, mint gazdatestbe a gonosz szellem? Ha már forgatókönyv, élhetek olyan példával, amiről aztán bőséggel születnek filmek. És tavasszal Alignak is megmutatta, hogy képzeli el Hollywood rémálmait a témában. Az indokokra egy rossz szavam sincs. Tiszteletben tartom a család tiszteletét, hisz az nekem is szakrális dolog. Egy halottnak hitt nagymama friss halálhíre után a messzi vidéken örökölt házba költöző kisunoka története azért nem olyan unalmas, akár meg is lehetne filmesíteni, ha van egy elég ötletes rendező. Biztos komoly indoka volt, ha ott hagyott csapot, papot, papucsot és pipacsot, felszámolta a new yorki életét, hogy a fagyos északra vándoroljon. Nagy elhatározás és nagy tett, erőt mutat, az pedig mindig szimpatikus nekem. - De a kellemest kísérő fájások közé tartozik az érzés, igaz? A verseny pedig soha nem ér véget, akárhová is sodor az élet szele. Nem a ringben vagyok, de azóta is úgy viselkedem, mintha ott feszítenék. Üvöltve hívom tapsra a közönséget és folytatódik a győzelem utáni harc. Más területen, de a cél ugyanaz: újabb és újabb bajnoki aranyövek elnyerése. Becca egész jó partner kezd lenni. Most már a lassú víz partot mos módszerére váltottam, ha már az úthenger elé kirakta a "Be(lém)hajtani tilos!" táblát. Ez a színpadias manír is szórakoztató, rá is vigyorgok egy isteneset. - Ebből szép korlátokat lehet ültetni - reflektálok a bogyós ötlet elfogadására. Ahogy lépkedünk a termékek között, tiszta nosztalgiaérzésem van. Hosszú évekig oltottam a fákat, szedtem az ágakról felém kacsintgató terméseket és osztottam a jónépet, a többi farkast, aki a kezem alá dolgozott. Fiatalokat vagy békésebb, semleges avagy alárendeltséget kedvelő idősebbeket, akiket a kertbe hajtott a vérük. Kitanultam valami újat és ha visszaköltözöm, biztos, hogy kertes házat foglalok magamnak, a veteményt pedig megtermelem és nem kell majd piacra járnom. Menekülésszaga volt annakidején, de a cél előttem lebegett és bizony hasznos kirándulás volt az. - A neten virágokat nézegetni nyilván nem ugyanaz, de ott legalább láthatod. Ha egyszer Alaszkára ráköszönt a kánikula, akkor beborbolyásíthatod a házat. Úgy tűnik, egyelőre más bokrok után kell kajtatni. Ahogy nem egyetlen dologra hegyezek ki mindent, nem arra az egyre, ami számomra természetes és ízletes, Becca-nak viszont inkább kerülendő, legalábbis elsőre, úgy egyre jobb közönség válik belőle. Arcpír helyett laza kacaj fogad és ez is jól áll neki. Több arcát is megmutatta, mert kiváltottam belőle sok mindent. Ahol sok van, ott lesz még több is és érdemes megismerni ezt a kis hölgyikét. Mélyen is és nem csak úgy. - Cukormentes limonádé jó lesz, az alkohol nem cimborám. Két hüvelykkel mutatom az oké egyezményes jelét arra, hogy haladunk. Én a gerberabokrétát hozom még mindig, így caplatok a buxusok, cserepek és termelőedények között a magokat elénk táró fémállványok felé. Hogy azok a színek nála hogy fognak kinézni és egyáltalán, hogy a lelkében milyen vetületet képeznek, abba már nem szólok bele. Nem is tudnék, ehhez női szem kell. Megélnek egymás mellett, nem nőnek a másik nyakára, úgyhogy jó választás. Ezért javasoltam. - Szóval már majdnem vidéki kislány vagy! A szarvasokkal, meg a medvékkel vigyázni ám! Néha szeretnek benézni a városszéli telkekre némi finomságért vagy környezetváltozásért. A farkasokat meg majd megszokod. Homályos utalás, amit nem érthet senki rajtunk kívül, Becca-nak viszont a ragyogó Nap fényénél is tisztább lesz, hogy az Őrző lét megszokására gondolok. Mindennapossá válik majd, hogy megérzi a fajtánkat és kontaktol vagy konfrontálódik is velünk. Most már őszintén remélem, hogy nem harapják le a helyes kis fejét. Én sem akarom megtenni, sőt nem is harcolnék vele, mert nem ellenfél. Legfeljebb a párnacsata jöhet szóba, pontosabban a párnák és takarók közti édes ütközet, mert nem hussantak el csak úgy a vágyaim, hanem vékát borítottam rájuk, de ezt nyilván tudja. Okos és nő, nem maradhat rejtve előtte. - Bérlakásban nem annyira működik a fotoszintézis, a kapálást meg kiváltom bizonyos tevékenységekkel, amik hasonlóan, sőt annál jobban is megerőltetik a testet. Akár a fitneszklubban, akár olyannal, akinek ezt viszem. Meglobogtatom a gerberákat, mint hadifogságra készülő katona a fehér zászlót. A testem edzésben van, mert a mágián felül is szükségem van erre. El se tudnám képzelni, hogy a fotelben tespedjek és zabáljam a popcornt egy laptop előtt. Az nem az én létformám. A bevásárlásunk a vége felé közeledik és érdemes összegezni. - Nos, Ms. Bookhouse, a kiskertjébe minden szépen muzsikáló színt begyűjtött? Ez esetben odafáradhatunk a pénztárost fárasztani egy csinos kis tranzakcióval. Nem kis összeg egy kertet berendezni és fenntartani. Ahogy a virágok vásárlása is költséges hobbi, illetve befektetés. Ezt persze egy nőnek nem mondjuk, csak leperkáljuk a leperkálnivalót. Becca-val még dumálnék szívesen, de hát a virágok várják a gazdájukat, akinek reményeim szerint igen kellemes meglepetést okozok majd. A könyves leányzóval pedig meg kell még beszélni a folytatást. Kapálás és ültetés. A pénztár felé menet ki kell kerülni néhány göngyöleg virágföldet, amit pont a közlekedőút közepén hagytak összefóliázva a raklapon. Hármat egymás után. - Na, még az akadálypályát is megjárjuk! - mondom, ahogy szlalomozok a polcok és raklapok között, vigyázva, nehogy leszakítsam a kis virág fejét ebben a rögtönzött bolti balettben.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Oké, próbáltam már futni az erdőben, mert otthon, New Yorkban is sokat szaladgáltam a parkban, de már az első kocogásom kudarcba fúlt Killian megjelenésével aki közölte, hogy ne menjek tovább mert farkasok lakmározzák a reggelijüket tőlünk nem messze. Azóta maximum az út mentén futok de nem megyek túl messzire, különben sem kényelmes az autóknak szánt aszfalton koptatni a cipőmet. Egonnal persze bátrabb lennék, de egyrészt ha mi találkozunk akkor vagy értelmes, irodalmi eszmecserét folytatunk a különböző whisky párlatokról, vagy egy új filmről, vagy áttesszük a gyakorlati csevejt az ágyba. Így volt ez mindaddig míg el nem mondtam neki, hogy őrző lettem, azóta nem láttam. Még bírom és remélek, hogy meggyógyul és összeszedi a gondolatait és megoldjuk a problémákat. Egyedül viszont nincs kedvem futni az erdőben. Eszembe jut, de rögtön el is vetem a hihetetlen ötletet miszerint felkérem az izomembert edzőtársnak. Az lenne csak szép ha mi együtt futnánk a fák között. Gondolatban megrázom a fejem és félmosolyra húzom a szám, arra azért kíváncsi lennék mit lépne ha előhozakodnék ezzel, de félő, hogy megint félrebeszélne. Így inkább a favágásra helyezem a hangsúlyt. Szélesedik a mosolyom, a másik irányba is. Két élet sem lenne elég, hogy akkora vállaim legyenek mint neki, biztosra fogadni pedig nem tisztességes, egy apró legyintéssel hárítom el az ajánlatot amit persze ő sem gondolt komolyan. * -Nem szándékozom eltorzítani magam, köszönöm. És nem, nem vár senki baltával a kezében, vacsoráért bömbölve. *Kuncogást ér a válaszom, elképzelem a jelenetet és Egon arcát látom magam előtt, amitől aztán elszomorodom. Hiányzik és tehetetlen vagyok mert azt sem tudom hol keressem. Telefonon meg utálok komoly dolgokat megbeszélni, ráadásul elég egyértelmű volt amikor azt mondta, majd ő keres engem. Csak két szívdobbanásnyi ideig foglalja le a lelkemet a búbánat, Jay olyan mintha előlépett volna Egon helyettesítőjének már ami a szórakoztatásomat illeti, egy tőmondatot is képes úgy felturbózni, hogy az ember fantáziája menten beindul és képeket vetít elméjének üres vásznára. Újra mosoly díszíti az arcomat és sejtelmesen halkan válaszolok.* -A titkok. Tele van titkokkal az a ház. Muszáj utánajárnom. *New Yorkban hagytam a barátaimat, a legjobb barátnőmet és a keresztlányaimat, de igazából rajtuk kívül már más nem tartott ott. Rájöttem, hogy egysíkú volt az életem, amit itt találtam sokkal izgalmasabb volt már az elején, vérfarkasok és őrzők nélkül is, noha rájöttem azóta arra, hogy mindehhez a nagyimnak is sok köze volt, csak épp a miért és a hogyan hiányzott. * -Mint az izomláz. Az biztos, hogy nem unatkozom. *Amióta itt vagyok mondhatni két végén égetem a gyertyát de nem önkínzás, élvezem. Mindig történik valami, mindig kihívás elé állít az élet, de mindenben van valami szórakoztató. Egon távollétében nincs, de ez az egyetlen kivétel, s persze nem lehet minden happy. Jay azok után, hogy sikerült összeszednem magam a kezdeti zavaromból, és elhessegetni a könyvkiadói képeket, elfeledteti velem, hogy kik vagyunk valójában, és kedélyesen tudok csevegni vele. New Yorkban csak néhány cserepes növényre futotta, most élvezem, hogy a természet vesz körül és mind többet akarok belőle, az sem érdekel, hogy nem diplomáznék le kertépítésből, az ízlésem meglehetősen egyedi, mondhatni eklektikus. * -Korlát, igen, sövénykerítésem már van és imádom. Alaszkai kánikula, ja hát olyan sokáig nem élek. *Még őrzőként sem, de talán háziasítani is lehetne azt a borbolyát, mindenesetre meg lehet próbálni. Ezen a ponton már felhőtlenül jól érzem magam, arra sem kell figyelnem, hogy mit mondok a nagy titokról ami így vagy úgy de összeköt minket, nem mintha tabu lenne kettőnk között, de már nem fontos, nem arra vannak kihegyezve a gondolataim, momentán mint két jó barát - részemről, mert Jay ugye nem barátkozik nőkkel - vagy jó szomszédi viszonyban ringatózva csevegünk kötetlenül. Az italrendelésre bólintok és iktatom, ha még sem lenne elég a limonádé, egy kis borral szolgálhatok, mással nem, de szerintem a napon való kapáláshoz nem jó az alkohol.* -Nem értem egyébként miért mindenki a medvékkel riogat, amikor farkasból biztosan több van és szemtelenebbek is. *Igen, minden bizonnyal megszokom, kénytelen leszek mert megszökni nem fogok, az nem az én stílusom annak ellenére, hogy néha nem éreztem magam elég erősnek ahhoz, hogy túljussak azon a bizonyos dolgon ami épp akadályt képezett előttem. Végül persze sikerült, felesleges a bizonytalanság, most is tudom mire céloz, én meg persze rá de cseppet sem rosszindulatból, vigyorgok hozzá tehát ugyanezt várom el tőle is, egyébként meg teljes mértékben tisztában van a kedvelhető szemtelenségével. És megint odabök egyet a mondat végén, tudom, hogy tudja, hogy tudom mire gondol, de szándékosan szó szerint értem és nem átok mögé semmi mást.* -Nem aprózod el.*Ebből a szempontból szerencsés alkat vagyok, én szeretek egy könyvvel a kezemben a kandalló előtt ücsörögni órák hosszat, vagy filmet nézni az ágyból és igen, megeszem a popcornt is, nem viszem ugyan túlzásba, de nem is látszik rajtam. Télen meg azt a kicsit is ledolgozom majd a fészerben.* -Ááááá, igen azt hiszem minden megvan Mr. Cambridge. Ha még a kertemet is kikapálod, másik nevet kell találnom neked.......a fenébe, el sem hiszem, hogy ezt én mondtam. Fertőző vagy! *Ha valamit egy témakörben hallottam hajlamos vagyok ugyanarra asszociálni legközelebb, ahogy kiejtem amit mondtam naná, hogy Jay Káma Szútrája jut eszembe, amit ugyan félre tettünk, de ő nem dobta ki a kukába. Most már mindegy, kínomban nevetek, ezt a fejemhez vágja még azt hiszem. Megindulok a pénztár felé magamhoz ölelve a kiválasztott zöldségeket és kerülgetem én is a zacskózott talajt.* -Még mindig jobb mint a jeges járda, vagy néhány könyvespolc. *Addig kanyargok míg el nem hagyom az egyik bukszuskezdeményt, lendületből még bele is rúgok, amaz pedig mintha csak az iménti jeges járda emlegetésétől kapott volna kedvet, elegánsan csúszik, szinte száll egészen a pénztárig. Nem rohanok utána, úgy is oda igyekeztem, feltételezem nem sértődik meg, hogy megváratom. Amint odaérek lehajolok érte, vigyázva, hogy ha már a pechszériám elindult, a többit ne ejtsem el közben. *
A legjobb lenne az erdőben futni, sokkal kellemesebb ott a levegő és imádnám felbolygatni a nyüzsgő életet, de egy tényező megállít: messze van. Inkább futok a városban, hisz nekem nem kell félnem attól, hogy szétfutom az ízületeimet a betonon. Ha valami megkopik, kb. 5 perc és helyre is áll, mert ezek nem súlyos sérülések. Becca jól gondolja, ha felvetette volna, hogy ő is erdei futóbolond lenne, akkor máris partnerséget ajánlanék. Mert nem felejtettem el azt, amit most éppen hanyagolok. A favágásnál is erre megy ki a játék, meg az ültetésnél is. Fajfenntartás mindenekelőtt, nálam nagyon erős az ilyen irányú testi vágy. Le se tagadhatnám, miután 3 mondatot váltok egy nővel. Sőt elég csak ránézni egyre és megmondja. Ilyenek ezek az asszonyállatok. - Pedig az milyen szép jelenet, mikor kiszállsz a kocsiból a ház előtt és már bentről kiabálnak, hogy "Anyjuk, mi van vacsorára? Csak kirántott asztalfiókot találok!" Ha ő aprítaná a kályhába valót, megedződne, de nem torzulna el. Ahhoz sokat kéne gyúrnia. Szerencsére nincsenek ilyen abszurd tervei, meghagyja a szép alakját olyannak, amilyennek adta az isten. De megnézném pont abban a formában! - Hadd találjam ki: kihúzható Bőrharisnya, ami feltárja a könyvespolc mögötti titkos járatot? Kísértetek huhogása és léghűtése? Jelek a falakon, térerőtlen telefon? Vagy kevésbé izgalmas történések, mint például a nagymama naplójában említett rejtélyes barackkompót, ami túlél évszázadokat. Nem ajánlom fel, hogy titokfejtő is leszek. Az túl sok lenne és Becca-t nem lökéssel kell hanyatt fektetni, hanem meg kell győzni, hogy legyen szíves eressze már le magát vízszintesbe. Persze ha megoszt velem pár dolgot a rejtélyekről, hozzászólok és ha netán segítséget kér, beleszagolok a nagy rejtelem bűzébe, de nem kampányolok. - Amilyen változékony időjárásunk van, ez nem jelenthető ki 100%-os biztonsággal. Őrzőként is előtte lehet még akár 100 év is, addig pedig a kormányunk és a termelőegységek megbombázhatják a légkört mindenféle csodával, ami végső soron az éghajlatot is módosítja. Nekem főleg van idém megnézni és majd nevethetek, hogy hejhó, nagyapáim korában még tele volt a hely hóval. Vagy akkor is tele lesz, fene tudja, nem vagyok se meteorológus, se reumás nagyszülő, aki térdből mondja meg a prognózist. ~A legtöbb medvetámadás, amiről hallasz, a mi művünk. Egy brutálisan felkoncolt tetemre merész lenne azt mondani, hogy leesett a lépcsőn vagy megrágta egy farkaskoma. Akkor már inkább körözzenek egy nagy medvét, aki leugrott a Göncölszekérről.~ Ezt fejből fejbe kellett, mert szupertitkos és nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Sokan vagyunk és nincs szemünk, vettem a jelzést, ami pedig hízelgő is. A szemtelenség mindig olyan jelenség, amit az emleget, aki nem tudja legyőzni. Az egómat simogatja egy ilyen kijelentés. - Ugye, ugye, szélmalom ellen nem hatásos a kétélű kard sem - teszek egy célzást arra, hogy feleslegesen harcol olyan valami ellen, amit igazából ő is akar. Erőszakira persze nem vetemedem, pedig ennek a gondolkozásmódnak van egy olyan vetülete is, hogy hiába mond nemet a nő, azt igennek szánja és máris ki lehet zárni az abúzus tényét. Nem, én nem ugrálok a jog folyójának csúszós kövein. Csak ritkán, akkor is szívből utálom, pont azért, mert egyszer becsúsztam a folyóba és két év letöltendő lett belőle. Ezt egyszer megpendítem Becca-nak, kíváncsi leszek, milyen fejet vág. - A te új neved lehetne Röpis Rebecca, ha már ilyen magas labdákat adsz - közlöm egy kaján vigyorral. Amíg nem sért, én is örömmel fogadom az ilyeneket, mint a Mr. Cambridge és persze viszonzom is. A parázs humor igazi képviselőivel mondatonként nevezzük át egymást és remek buli. Ha Becca tarsolyában is van még ilyen, előszedheti, folytatódhat a párbaj. A gerberák pedig csak szótlanul hallgatják végig az egészet. Kezemben vágott virág, számból szóvirág. A pénztár felé haladva semmi nehézség nincs. Nekem legalábbis. Becca megtalálja az alaszkai jégpáncél virágbolti verzióját, amire lepottyantja az egyik bokorkát. Nem leszek olyan lovagias, hogy még röptében elkapjam. A bokor alapállapotában nem szokott repülni, meghagyom neki az extrém sportot. De milyet csúszik! Ezt muszáj kiröhögnöm és kommentálnom egy cifra fordulattal: - A jamaicai bobcsapat utánpótlás válogatottjába mindenképp jelentkezz! Aztán már csak a piszkos anyagiak vannak hátra és az érzékeny búcsú. Lesz még folytatás, nem ért véget a történet. Megkapálom én azt a kiskertet. Még nosztalgiának is jó, megint parasztkodhatok szó szerint is, nem csak szóban, aztán pedig talán átvitt értelmű mélyszántás is jöhet. Ha elfogadja, a végén lenyomok Becca orcájára két puszit, a jobbra pedig egy harmadikat is. - Hátizommal nem kezdünk mondatot, tehát örömömre szolgált, hogy újra találkoztunk. Engem most sietős díjátadási tevékenység vár - biccentek fejemmel a virágra, ami várja rá nem is számító gazdáját. - Számcserés támadással kontaktban maradhatunk és mikor mindkettőnk határidőnaplójában beáll a kellő konstelláció, akkor jöhet a nagy kertiparti és virágéknál ég majd a világ. Nem ígérem, hogy hozok rántani való békát, de foghatunk, ha van feléd kellően kuruttyoló tavacska. Ha Becca már teletermeli a kocsi csomagtartóját és szabad a keze - szabad az én gondolataim világa is, hogy ez mi mindenre adhat alkalmat - , akkor megadom a számom és megcsörgetem vagy összevibráltatom az ő telefonját is. Innentől már szabad az út. Eddig a vásár is szabad volt, most pedig már szabad a gazda. Elindulok egy úton, ő is egy másikon és hol egymást majd találjuk, ott mégiscsak egymáshoz fogunk szólni. Mennyi minden rejlik egy könyvespolcok között őrködő törékeny hölgyikében, meg sem mondanám. Legközelebb még nagyobb kulcslyukon kukucskálok be az életébe és akkor már a titkok háza, meg annak a kertje is terítékre kerül. Az ösvényeink újra keresztezik majd egymást.
// Köszi a játékot! Jót kalandoztunk a virágok között! :flower: :joker: //
Hangulatkeltő a folytatáshoz
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Azt hiszem kicsit elbillent a mérleg nyelve mostanára, Jay nagymértékben átvette a szórakoztatásomat, nem tudom már egyetlen szavát sem nevetés nélkül megállni. Ki hitte volna korábban, hogy ilyesmire is képes. Persze a könyvkiadóban is megcsillogtatta a humorát, de az más oldalra helyezte a hangsúlyt, akkor egy kicsit vitriolosabb volt, most könnyed és pikáns. * -Tényleg szép lenne. Nálam több kirántott asztalfiók van mint véres bélszín. *Azért nekem is megvan a kívánt egészséges étrendem, legalább százféleképp el tudom készíteni a csirkemellet, nem szeretem a vörös húsokat és Egon miatt néha beszereztem egy-egy kacsát, egyébként jobbára nyúl- és majomkaja van a hűtőben, vagyis minden ami zöldség és gyümölcs. Egon meg valószínűleg nem kiabálna, kiszolgálja magát. Azóta üres jóformán a hűtőm amióta kénytelen vagyok Egont nélkülözni, lassan de biztosan be fogok kattanni. Ám Jay most feldobta a napomat, pedig az első pillanatban nem annak indult, de persze mint eddig mindenben vele kapcsolatosan, ebben is tévedtem. * -Bőrharisnya esetleg, minden esély megvan rá, hogy leugorjon a falvédőről, és talán szellemek, egy biztosan. *Ez így önmagában nem igaz, de már akkor éreztem valamai különöset amikor először maradtam egyedül a házban. Az első éjszakát Amandánál töltöttem, másnap vad takarításba kezdtem, és amikor megtaláltam néhány farkas szobrocskát, már tudtam, hogy a ház is különleges. Nem sokkal később pedig a nagyimmal álmodtam akit soha nem láttam élőben. Biztos lehet valami ebben a szellemesdiben. A születésem óta rólam titokban készült fotókról nem is beszélve. Alaszka éghajlat változásában már bizonytalanabb vagyok. Régen valóban állíthattam azt, hogy "nem élek olyan sokáig" ám most, hogy őrző lettem már egészen más a helyzet, hacsak nem ér valamilyen halálos seb amit még az őrzők sem tudnak meggyógyítani, megérhetem a százat is vagy még többet, és addig még több éve van mint amennyit eddig megéltem. Az utóbbi évtizedekben sajnos felgyorsult a környezetszennyezés és mire az emberek többsége észbe kapott, már késő volt. Talán valamit még lehet javítani vagy késleltetni, de úgy van elrontva az egész ahogy van. Még az is előfordulhat, hogy Alaszkában kánikula lesz nyáron. Jay szavaihoz nem tudok mit hozzáfűzni, csupán egy sajnálkozó fintorra futja amivel ugyanúgy kifejtem a véleményemet mintha ötven körmondatban fogalmaztam volna meg. A medvés-farkasos sztorira felkapom a fejem, talán egyszer megszokom és nem ér váratlanul, hogy bárki is a fejemben szólal meg, de jelenleg még úgy érint mintha pókhálóba nyúltam volna, ha nem lenne rajtam kabát, látni lehetne a karomon a termetessé nőtt libabőrt. amennyire a bukszusoktól tudom, Jay-re szegezem a mutatóujjam, a mondat erejéig szigorúan összehúzom a szemöldökeimet.* -Ezt hagyd abba.Ne csináld. *Fojtott hangon mondom mert én nem vagyok képes fejből-fejbe diskurálni, először csupán ennek a jelentősége jut el a tudatomig amire reagálok, csak sokkal később fogom fel mit is mondott tulajdonképpen. Széttépett emberek hullái....és a farkasok tették.....vajon Egon is?* -Ahogy ágyúval sem érdemes verébre lőni. *Egy időre félretettem ezt a medvés történetet, sem a hely sem az idő, sem a személy nem alkalmas arra, hogy ezt újratárgyaljam. Visszaveszem hát a csipkelődős stílust és talán egy kiskéssel többre megyek mint az emlegetett kétélű karddal. Máris megkapom az új nevemet, nevetek rajta pedig világéletemben utáltam a röplabdát, és minden olyan sportot amiben labda van. Nézni még csak-csak, de űzni semmiképp, lyukas kezem van ugyanis. Egyelőre nem illetem újabb névvel, megelégszem a Mr. Cambridge-el is, hamarosan eszembe fog jutni valami más, nem izgulok azon, hogy netán lemaradnék. Ügyetlenségem úgyis megnevetteti Jay-t, én magam megjátszott szomorúsággal nézek az időlegesen elvesztett bokor felé.* -Inkább curling, arra jobban hasonlít, csak sepernem kellett volna előtte. Így is jól csúszott szegény, majd az ültetésnél több tápot kap fájdalomdíjként. *Sikerül végül a magamévá tenni a bokrocskát és ki is fietek mindent. Többet szerettem volna venni, de sejtem, hogy mindehhez még azért fog kelleni egy s más, ezért inkább az elején spórolook minthogy a végén valami kimaradjon. Nem szeretem az összes pénzem elkölteni, biztonságosabb ha mindig van egy kis tartalék. Ami meglep az a puszi, nem iss egy mindjárt három. Ez hol szokás? Kétlem, hogy farkasék így szoktak köszönni egymásnak, azért elég mókás lenne. Nem ellenkezem és nem húzódom el, végül is én ajánlottam a barátkozást, az már nem az én saram ha Jay mást képzel bele. * -Ó, máris dobogós? Sok sikert! *Azért kedvelem máris mert két összetett mondatban mondja el, hogy kéri a telefonszámomat, igazán szórakoztató egy nyelvészprofesszorral beszélgetni, bár eddig idős, szakállas és humortalan kép lebegett előttem, szarukeretes szemüveggel. * -Remek, összedobok egy aratási rituálét, de tó az nincs, legfeljebb pocsolya ha sokat esik az eső. Mókus van a fenyőfán de csak akkor kapsz ha felmászol érte. *Nagyon remélem, hogy nem fog a szavamon, vagy nem akar majd fára mászni egy nyamvadt kis mókusért, mert megharcolnák érte. A mókus cuki, simogatni való nem enni. A mai kütyüket ki nem állhatom, laptopom is csak azért van mert néha meg kell keresnem valamit, és filmet szoktam még nézni rajta, ha eljut hozzám a net, egyébként a telefonom sima nyomógombos, és a fényképezés az egyetlen extra rajta, de azért még be tudom pötyögni Jay számát és a magamét is lediktálom, amolyan régiesen, nyugdíjasan. Beszállok a piros furgonba amit csak katasztrófa üdülőnek nevezek, mert bármikor bemondhatja szegény az unalmast, vagy épp szétesik mint a rajzfilmekben, és mielőtt elhajtok még intek Jaynek. Útközben azon merengek, hogy ha bármit is megbeszélünk, az ugye nem randi? Nem, nem az, győzködöm magam és erősen az ajánlatomra gondolok, ettől egy kicsit könnyebb lesz a lelkiismeretem. *
//Köszönöm, imádtam! :cheers: és köszönöm a kedvcsinálót is, kapsz te is tőlem. //
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem akadt ki a mutatóm. Sosem volt bajom a titkokkal, mindig kellemesen el tudtam lavírozni a tengerükön, de azért ami sok(k) az sok. Elszoktam már attól, hogy ilyen szinten ne tudjam hová tenni a lelkivilágomat. És a vörös viselkedése sem tette könnyebbé a dolgokat. Mindegy, pár nehéz műtét segíteni tudott volna, de mostanság még csak az sem volt. Se egy jóképű kiküldetés vagy életveszélyes feladat. Gondoltam hát egy nagyot, s a nyakamba vettem a várost, hogy keressek olyan elfoglaltságot, amit még soha. Mert miért ne?-alapon. Így keveredek talpig lazába öltözve Lili virágüzletébe. - Szia! Teszem be magam után ezzel a köszönéslendülettel az ajtót, hogy közelebb orientáljam magam hozzá, s ha nincs ellenére, akkor üdvözlésképpen meg is öleljem. Nem tudom, nekem ő mindig ilyen ölelésre csábító volt, maga a pozitív energia, így megszokhatta már tőlem ezt a kezdeményezést. Persze nem erőszakoskodom, ha épp nem vevő az átölelésre, akkor nem fogom bezárni karjaim közé. De a két puszi nem marad ez, az teljes mértékben az énféle üdvözlésekhez tartozik. - Ráérsz egy nagy harci feladatra most? Kérdem vigyorogva - nem kell megjátszanom magam, ma egészen jobb lábbal keltem, bár energiáim kavargása a szokásosnál is izgágább - egyelőre nem árulva el, hogy milyen merényletet terveztem ellene.
Igen nem alszom túl sokat, de cserébe a fülem hegyéig szerelmes vagyok, szóval mondhatni, ragyogok, karikák ide vagy oda. Most is dalolászva kötögetem az előrendelt csokrokat, s közben töltögetem a rendelési lapot, mert mindig legalább annyit utánrendelek, amit egy nap elhasználtam, így sosem fogyok ki, és ráadásul elég jó kis szerződést jártam ki magamnak, gyakran szállítanak, aminek őszintén örülök. Épp befut egy hívás, mikor Willow felbukkan a bejáratnál, és megcsendül az ajtó felé akasztott kis csengettyű, csak rámosolygok, eltátogok egy lelkes sziát, aztán intézem a telefont, nyilván látja ő is, hogy ebben a szent pillanatban nem oly alkalmas. - Igen, felírtam mindent. Mikorra is kellene? Péntek? Rendben, délután jobb, gondolom. Remek, akkor fél ötre jöhet is érte. Nincs mit, én köszönöm, viszont hallásra. Csacsogok, majd amint letettem a telefont, már intem is közelebb Willowt, hogy kimászva a kis asztalkám mögül megöleljem. Isten mentsen attól, hogy az ilyesmi ellenemre legyen. A puszikat is viszonozom, majd mosolyogva mérem végig, elég hamar felvonom a szemöldököm, mert bizony itt van valami, amit leplezni próbál, bár tudhatná, hogy előttem fölösleges. Amellett, hogy Suttogó volnék, még a barátnőmnek is vallom, ámde nem fogok előhozakodni vele, ez az ő dolga. - Az a harci feladat milyenségétől függ, szóval… ki vele! Pislogok rá érdeklődő tekintettel, mert ha falkaügy, nyilván ugrom, más esetben nem biztos, hogy bezárnám a boltot, hacsak nem valaki élete múlik a dolgon, vagy éppen csak úgy lehet befoltozni a kis lelkét.
A hozzászólást Lilianne Beauchene összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Okt. 04, 2015 3:14 pm-kor.
Kivárom a soromat természetesen, nem furakszom bele a telefonálós terébe, türelmes vagyok. Amúgy is az lennék, de így meg pláne, hogy én törtem rá. A vöröst nem érdekli a jelen helyzet, csak üdvözli a nőstényt, de nem foglalkozik vele, hacsak az nem figyel fel rá valamiért jelentős mértékben. Sejti, hogy ez most inkább az emberi felek játéka, s az apropó - ami miatt le kell kössem magam - is mélységesen hidegen hagyja. Horatio. Ez az, ami őt pont nem érdekli, már annyira sem, hogy acsarogjon miatta. Hiszen kényelmesen az van, amit ő akart. - Fel kéne csapj tanárnak. Vágok bele a közepébe, miután kiosztottam a puszikat és az ölelést. Vidoran pillantok körbe az üzleten. - Teljesen hülye vagyok belőlük, de nagyon szeretem a dudvákat. Mindig így neveztem a virágokat, nem gonoszkodás ez a részemről, egyszerűen csak egy a Willow-féle humorból, abból a nyersből, amilyen énem egy része. - Az jutott eszembe, hogy szívesen megtanulnám hogy kell belőlük valami kompozíciót készíteni. Tudom is én.. a nővérpultra, hogy örüljenek a betegek. Rendelhetnék is, de akkor nem lennék elfoglalva, s túl sokat kellene agyaljak. Ami meg nem lenne jó. Úgyhogy most itt vagyok és ezzel a kéréssel tulajdonképpen segítségért sikítok belül. Tudom, hogy tudja, s ezt is tudom, hogy egy idő után úgyis szóba fog kerülni a lelkem. De addigis, maradjunk a virágoknál. Kíváncsian várom mi lesz a reakciója a csodás, légből kapott felvetésemre azért.
- Tanárnak? Meleg fogadtatás terén, vagy mi okán? Kérdezem felvont szemöldökkel, mert nagy hirtelen nem értem a dolgot, de aztán amikor elkezdi ecsetelni, hogy nem ért a növényekhez, akkor már kezdem sejteni, miről is lehet itt szó. - Azt gondolom, tekintettel arra, hogyha bármilyen nő dudvát kapna az udvarlójától, akkor biztosan hozzávágná. Most jut eszembe az is, amikor a Vörös Hold után Emmett telepakoltatta a szobámat rózsákkal. Ábrándosan fel is sóhajtok rá, akár egy szerelmes kamasz. Tudom én, hogy máskor sem nevezte másként őket egyébként, de jól esik a védelmükre kelni, még úgy is, hogy senki sem támadja őket tulajdonképpen. - Ez komoly? Lázas vagy? Teszem vigyorogva a homlokára a kezem, mert elképzelésem sincs, hogy mi vette rá erre, de persze csúnyán megtagadnám önmagamat, ha megtagadnám a kérését, de e nélkül sem tenném, bár azért tényleg szeretném tudni, mi az oka ennek a hirtelen támadt érdeklődésnek. S bár én nővérkedtem az első világháború alatt, eszembe nem jutna bemenni hozzá a kórházba, hogy mutassa meg, miként használjam a szikét. - Egyébként szívesen megmutatom. Hümm, mi a kedvenc virágod? Induljunk ki ebből, mert ha valaki szeret valamit, azzal szívesebben dolgozik. Ez szerintem magától értetődő.
Elnevetem magam. Amit lehet félreérteni, vagy direkt elérteni, az nekem mind megy és mindig megy, szóval most sincs ez másként. - Meleg fogadtatás? Hm.. most nem tudom, hogy megsértődjek-e, mert rám értetted, vagy feltegye az "akarsz róla beszélni?" kérdést. Heherészek saját, talán kissé vérszegény, de szívből jövő viccemen. A lelkének ragyogását le sem tagadhatná - egy nő csak akkor ragyog így, ha szerelmes, s ezt Lili nagyon is megérdemelte, örülök az örömének - éppen ezrét biztos vagyok benne, hogy a megjegyzésemen nem fog megsértődni, hiszen tudhatja, hogy a világért sem gondoltam komolyan. Mondjuk engem néztek már homoszexuálisnak - pontosabban homoszexuális férfinak - így nekem nem lenne olyan sok új a nap alatt. - Vannak jóképű dudvák is, nem? Egyáltalán.. mit nevezünk dudvának? Vigyorodom el. Amúgy azt tudom, hogy én mit nevezek annak, de arról tényleg nincs fogalmam, hogy a "gyom" tárgykörét pontosan, növénytanilag mi meríti ki, s ha már így szóba került - na jó, szóba hoztam - miért ne kérdezzek rá? - Lázas? Hevesen megrázom a fejem, miután homlokomra tapasztottam kézfejem, s megmértem játékosan saját lázamat. - Határozottan nem. Egyszerűen csak kedvem szottyant tanulni valami újat. Beharapom alsó ajkamat, mintha ezzel akarnám magamban rekeszteni a mondat további, lélekből kikívánkozó végét. Szerencsére Lili kérdése is éppen jókor jön. - A díszlóhere, ami még véletlenül sem disznóhere, ahogy először hallottam. Bár az nem épp virágos növény, szóval akkor legyen mellé még az írisz. Vagy a gerbera. Mindegyiket szépnek tartom. Nem vagyok rózsás típus, elég tövis van az ember életében a virágkapás nélkül is. Szórakozottan piszkálom meg egy orchidea virágát. Fogalmam sincs róla, hogy ezzel tulajdonképpen megásom a virág sírját, hiszen az orchidea a megbabrált virágait mindig ledobja. - Horatio hazajött. Jegyzem meg halkan, szinte alig hallhatón, miközben nagyon leköt a virágok vizsgálata. Nesze nekem sokáig magamban tartott dolgok. Cö.. ilyen vagyok.
- El hiszem, hogy akár annak is beillenék, amennyi közöm van a férfiakhoz, de ne aggódj, nincs ilyen „problémám”, azt meg eddig is tudtam, hogy neked nincs. Annyira amúgy sem nyílt titok, hogy Emmett meg köztem kicsit túlhaladták a dolgok a barátság szintjét, de amíg mi magunk nem jövünk tisztába a helyzettel, és szokjuk meg úgy igazán, addig nem beszélek róla, nehogy elkiabáljak bármit is. - Gyom, gaz… minden olyasmi, ami inkább zöld, mintsem egyéb, és nem is olyan szépek. Meg általában nőnek, ha kell, ha nem, szóval jóképűnek éppen nem nevezném őket. Ecsetelem, igazából több szót erre nem vesztegetnék, volt egy ízben szép kis kertem, és a halálom volt kigyomlálni… nem lehet velük a kitépkedésen kívül mit kezdeni. - Értem. Nos, annak határozottan örülök, hogy lázas az nem vagy, ellenben bevallom, kicsit csodálkozom, mert te meg a virágkötés… Mindenesetre időtöltésnek és figyelemterelésnek kiváló. Célozgatni azért nem árt ugyebár, de hát valahogy feszegetni kell a dolgot, hátha kibukik. Nem vagyok hozzászokva, hogy kerülgeti velem szemben a forró kását, de kivárok, nem rohanom le, ha nagy dolog, úgysem fogja tudni sokáig magában tartani, s addig tudok várni. - Jól van, a díszlóhere maximum díszítésnek jó, szóval akkor hajrá, keresd meg az íriszt és a gerberát, és hozz annyit belőlük, amennyit kedved van, és meglátjuk, mit tudunk belőle alkotni. Ez csak fantázia kérdése, az írisz nagyon szép, a gerbera egyszerűbb, egész kellemes párosítás is lehet a kettőből. Intek közben körbe, mászkáljon csak, a virágkötésnek ez is a része. - Tudom. Jegyzem meg közben csendesen, mert… nos, Horatio is nagyon jó barátom, és persze, sejthettem volna, hogy ezzel kapcsolatban lehet valami probléma, de a saját szerelmes ködömtől ez eddig nem esett le. Milyen ostoba is vagyok. - És… nem kezeled olyan könnyen, mint gondoltad?
- Az angol hadsereg ebben nem mindig volt ilyen biztos. Nevetem el magam. - Enyhén kitört a botrány, amikor azt hitték, hogy Dr. James Barry meleg. Jó hát na, nem kellett volna Charlesszal kezdenem, ha fent akartam tartani a férfi álruhám, de elég jó pasi volt. Vonogatom a vállamat. Annyira nem volt jó, mint amennyire pókhálósnak éreztem magam akkoriban, de ebbe nem itt ezen a helyen szeretnék belemenni. Amúgy is, ez olyan téma, amit garatra felöntött állapotban viccesebb ecsetelni, így most ennek örömére lapozok is. - Óh, stimt. Ma is tanultam valami újat. Bólogatok lelkesen, jelezve ezzel, hogy felróttam az információt elmém képzeletbeli jegyzetfüzetébe. Nem is kívánok többet én sem kérdezni, a gyomok élettana nem tartozik a kedvenc témáim közé. De azért egy orvosi párhuzammal megdobom. - Mint egy mutáns sejt. Ebbe sem megyek bele mélyebben, inkább a virágos kérdéskört feszegetem. Mint említettem, hülye vagyok belőlük, de amelyikek tetszenek, azoknak azért megjegyeztem a nevét. - Finommotorika kell ehhez is, gondolom, az meg kiváló, kell a műtétekhez is. Hozok fel egy újabb érvet amellett, hogy miért is akarok virágot kötni. A kérdés már csak az, milyen lesz a végeredmény. Nem gondolom, hogy fantörpikus, de tényleg kíváncsi vagyok mit tudok összehozni. Elindulok a virágok között, rányúlok egy kék íriszre, amihez sárga gerberát választok, az írisz porzószínei miatt. Nem tudom összedolgozva hogy is nézne ki, de így elsőre tetszik együtt a kettő. S így könnyebb - figyelmet lekötve - a kérdésre is reagálnom. - Nos, nem. Tök gáz bevallani, hogy még mindig szeretem, de ez tény. De esély nincs rá, hogy előhozakodjak egy újrakezdéssel. Nem csak azért, mert én hagytam el, s mert a vörös még mindig ugyanolyan szemét a hímet illetőn, mint volt. - Nős, s nem az a válós típus. Ki kellett mondanom. Borzasztóan rosszul esett, amit hallottam erről a nemválok dologról múlt reggel. Azt, hogy Odette a neje nem mondhatom el, de gyűrűt visel, szal a házassága nem titok. Most sem az zavar, hogy ragaszkodik a múltjához, hanem az, hogy a múltja itt van helyileg. De ebbe egyelőre nem mentem bele, pláne mert erről be kéne fogjam a pofám. Mintha az nekem menne.. röhej. - Ez így nagyon ordenáré? Mutatom fel az írisz-gerbera összeválogatást. - Veled minden rendben mostanában? Értem ezt nem csak az egészségi állapotára.
- Ezek a férfiak... Mosolyodom el, bár különösképpen nem vagyok járatos a témában, sok tapasztalatom nem akadt, ezt tudja ő is, de azt bizony tudom, a női szívek gyakran véreznek miattuk. - Örülök, hogy segíthettem. Nem nevezném hasznos tudásnak, sőt, egyáltalán nem az, de ha már kérdezte, hát felhomályosítottam róla. - Igen, elég jó párhuzam. Bár orvos nem vagyok, de kellőképpen tájékozott igen, pláne akkor, ha akad egyszer-egyszer orvosként működött szellem a közelemben. - Ez nem igazán arról szól. Inkább fantázia és önkifejezés. Persze vannak alapok, de azokon felül már tényleg csak a fantázia szab határt a különböző kreációknak. Ezt nem fogom túlmagyarázni, szerintem érti, kellőképpen intelligens hozzá. - Nos, nem hinném, hogy ez gáz, az őszinteség sosem az. Előttem aztán elhiheti, hogy nem ilyen megítélés alá esik, mint ahogy senki más sem, csúnya volna, ha bárkit elítélnék azért, mert szerelmes. Nem, ez nem így működik. Ez sosem szégyen, talán fájdalmas, mint először esetemben is volt, de hogy emiatt valaki negatív színben tűnjön fel… nos, addig semmiképpen sem, amíg nem követ el őrültségeket ezzel takarózva, Willow pedig nem olyan. - Miért, egyébként újra akarnád kezdeni? Őszintén, Willow, ugyanazok lennének a problémák. Mutatok a mellkasára, jelezve, hogy a benti pajtása szemében biztos, hogy semmi sem változott. Ha hajlandó lett volna elfogadni, akkor a száz év alatt, amit együtt töltöttek, ez már megtörtént volna. - Miért lenne az? Most az számít, ami neked tetszik, ha te szemeddel ez szép, akkor úgy is van. Hisz a szépség rendkívül szubjektív, szerintem szokatlan, de ízléses, ám itt és most nem igazán az én véleményem számít. - Tedd le őket ide a papírra Mutatok a munkaasztalra, ahol a csamagolópapírok fekszenek, meg minden egyéb eszköz, ami kell a csokor készítéséhez. - Kell némi zöld is mellé, szóval most az jön. Azok itt vannak kéznél, könnyebb válogatni belőlük. - Az ég az egyik kezével ad, a másikkal elvesz, de egyébként összességében remekül vagyok, köszönöm Csúnya volna az orra alá dörgölnöm az érzelmi életemet, így hát nem is teszem, maradok csak ennyinél.
- Ó, hát legalább fantáziából akad elég itt is, bár az önkifejezésemet én még sosem éltem ki semmi művészetiben. Vallok be valamit, ami egyértelmű úgyis, mindenki tudja rólam. Bár van, aki azt mondja, hogy a neuro is egyfajta művészet. Én nem tudom, vagyis így sosem gondoltam rá. Nekem a sebészet az életstílus, életcél, alap dolog, természetes és a zsigereimben van- Nem gondolom túl, csak át. Ez nálam ilyen. - Attól függ. Néha elég rendesen lehet ártani vele. Elhúzom a szám. Nem véletlenül nem mertem még Horationak előhozni azt, ami történt, vagy amit még mindig érzek iránta. Félek, hogy többet ártanék vele, mint amennyit használnék. Nagyon kemény így hallani Lilitől a tényeket. Főleg, mivel pontosan tudom, hogy igaza van. Éppen ezért nem harag csillan tekintetemben, hanem beletörődés, amikor végül megszólalok. - Tudom. Mármint nem, nem tudom, csak sejtem. A vörös nem sokat változott, de ha ezt így kijelentem róla, azzal nem épp én skatulyázom be? Néha nagyon el tudom veszteni a fonalat, ha magamról és a farkasomról van szó, pedig ennyi évtized alatt már igazán dűlőre juthattunk volna egymással. De amit egyik nap tudok, azt a másikban nem. Mintha valamiért nagyon csúnyán kellene vezekeljünk ekképp. - Nem kezdhetjük újra. Nős. Él a felesége. És tiltja a vallása a válást. Tudom, hogy így van, bár ettől nem esik jobban tudomásul vennem. És akkor még azt nem is mondtam, hogy a felesége valaki olyan, akit kedvelek, nem csak ismerek. Nem tudom hogy nézek Odette szemébe ezek után. Annak ellenére sem, hogy Horatio velem volt többet, s nem vele. Megfogom akkor a kiválasztott virágokat, íriszből kettőt, gerberából hármat, s megindulok vele Lili felé. Ráhelyezem a papírra őket, hogy szépen nézzenek ki. - Miért van drót csavarva minden gerberára? Jut eszembe a kérdés és ha már virágkötés, ezt is felteszem, hiszen érdekel. - Szerintem ehhez a hangsúlyos virágú kompozícióhoz valami finomabb, szinte láthatatlan zöld illene. Előszedek egy szálat, aminek a zöld végein pici kömbök vannak, mintha virágai lennének leheletfinoman. - Mondjuk ez? Kérdem kissé bizonytalanul. S ha már bizonytalanság, nem titkolom a lényeget továbbra sem. - Szeretném, ha létezhetne újra olyan, hogy "mi", de tudom, hogy nem származna belőle több jó, mint rossz. Vállat vonok. - Inkább mesélj te! Le sem tudnád tagadni, milyen boldog vagy. Rámosolygok. Nem facsarodna el a szívem szerelmi történetét hallva, sőt. Örülni tudnék az örömének, így remélem, hogy megosztja velem szívdobbanásainak okozóját és a vele kapcsolatos teljes történetet.
- Azt nem mondtam, hogy nem fájdalmas. Sóhajtok fel halkan, valóban nagyon is sokat lehet ártani vele, elég csak arra gondolnom, mit tett majdnem egy apró szájra puszi Emmettel meg velem. Szerencsére abból nem lett komolyabb baj, aminek őszintén örülök. Nem biztos, hogy össze akartam volna kaparni magam akkor, hogyha egyszerűen ott hagy, talán még mindig nem beszélnénk. Szerencsére nem így történt, így megtapasztalnom sem kellett. - Nem hiszem, hogy beskatulyázás lenne valami, ami száz évig tény volt. Most mitől lenne más? Főleg, ha nem változott. Tudom, hogy ezt így nem eshet jól hallani, de akkoriban nem véletlenül hagytad el, és tépted ki mindkettőtök szívét. Most… őszintén, nem tudom, hogyan kellene ezt az egészet kezelned. Vakarom meg a tarkóm, olyat nem mondanék, hogy nincs joga szeretni, ez nem olyasmi, ami eltűnik csak úgy, de az viszont biztos, hogy ahhoz már nincs joga, hogy megint összetörje. Számomra Horatio is épp olyan fontos, épp ezért nehéz számomra ez a helyzet. Mindkettejüket boldognak szeretném látni, s igazság szerint sosem értettem pontosan, hogy miért is mentek szét, mert… nos, várhatunk életünk párjára akármeddig, már a farkasunk, de sosem tudhatjuk, eljön-e valaha. Willow farkasa viszont közel sem olyan egyszerű eset, mint mondjuk az enyém. - Azt nem is mondtam, hogy kezdjétek újra. Azt kérdeztem, megtennéd-e. Egyébként, szereti a feleségét? Horatioval valahogy mindig elkerültük egymást, mióta visszajött, ami bevallom, eléggé zavar, de túl sok volt a dolgom, igazából állandóan az, és még nem tudtam megkeresni. Na jó, kicsit elvonják a figyelmem az érzéseim is. Nem is kicsit, de ezt nem szeretem bevallani. - Néha segít, ha kimondjuk a bennünk tomboló dolgokat, nem kell elfojtanod, előttem nem. Tudom, hogy nehéz, és most, hogy visszajött, csak egyre nehezebb lesz. Elengedni valakit, akit szeretünk, olyasmi, amit senki sem vesz tudomásul szívesen. Csakhogy… Willow, ő már egyszer elengedett téged, s most talán rajtad a sor. Leszek én a rossz hír hozója, ha így kell lennie, de nem fogok alakoskodni előtte, és szépíteni a helyzetet. Willow erős nő, ha egyszer elengedte, menni fog megint, másodszorra minden könnyebb. - Mert különben nem bírná el a szára a nagy fejét. Így meg tudja tartani. Felelek erre a kérdésre mosolyogva, ez közel sem az a komoly, mosolyt nem megengedő téma, mint a másik. - Csak ahogy a szépérzéket diktálja. Egyébként szerintem remek választás. Alulra kell több zöldet tenni, hogy megtámasszuk a szálakat, és ne peregjen szét. Homályosítom fel ilyen téren a dolgokról. - Nem vágysz arra, hogy megtaláld a párodat? Az ő párját? Vagy téged épp úgy nem érdekelne az ő választása, mint őt a tiéd? Én csak azt tudom, hogy a farkasom velem együtt boldog, és ez leírhatatlan érzés. A kérdésére ábrándosan felsóhajtok, a medálomra siklanak ujjaim, amit Emmettől kaptam a születésnapomra. - Még nem nagyon beszéltem róla, mintha attól félnék, hogy akkor összetöröm ezt az egészet, de Emmett és én… Nos, úgy néz ki, hogy nem csak én jöttem rá, hogy szerelmes vagyok belé. Pirulok el kissé, mert bármennyire is vagyok öreg, a dolgok ezen része most mégis megint új nekem.
Felsóhajtok, némiképp ráncba szedi homlokomat a tanácstalanság. - Azt reméltem, hogy megbékél. Vallom be töredelmesen, s nem Horatiora értve. Igen, ostoba voltam, ennyire nem ismertem a vöröst. Vágytam rá, hogyha majd nem látja a hímet, nem érzi az energiáit, akkor hiányozni fog neki. De nem történt ilyesmi, sőt, kifejezetten jól megvolt nélküle. - Félek attól, hogy párt válasszon magának. Én ezt nem tudom még egyszer végigcsinálni. Szégyenlősen sütöm le szemeimet. Kínos bevallani, hogy kétszáznál is több év nem volt elég ahhoz, hogy egyenesbe jöjjek a farkasommal, de arra se, hogy eszembe jusson, mi van akkor, ha a Horatio-helyzet fordítva megismétlődik. Igen, kitéptem mindkettőnk szívét, s újra nem szeretném megtenni, nem lenne elégtétel a vörössel szemben, ha el akarnám szakítani a párjától. Mert ha választana és én nem ereszteném közel, akkor az megint azzal járna, hogy nem csak egy hímtől veszem el a nőstényét, hanem még egy férfin keresztülgyalogolok. Nem vagyok az a típus, aki szereti az ilyesmit. Bár.. ezt aztán magyarázhatom egyeseknek azért. - Nem tudom, hogy szereti-e. Talán. De ragaszkodik hozzá. És basszus, dühít! Mert hol volt a felesége, amíg mi együtt töltöttünk majdnem egy évszázadot? Hogy most hol van, na azt tudom. Az éledő indulatom teljesen lelohad, amikor sokadjára realizálom magamban a tényeket. Horatio és Odette házasok. Odette, a barátnőm, nos ő az a bizonyos feleség. És ez így több, mint habosra kevert ürülék. - Szemétség lenne terheljem az igazsággal, ugye? Szorítok rá az egyik gerbera szárára közben, majdnem el is töröm, de még idejében észreveszem magam, s inkább a kompozíció rendezgetésével foglalkozom. Abba meg pláne nem megyek bele, hogy itt a világon minden arra emlékeztet, hogy vele jöttem ide. Mindenkinek mi voltunk mi. Ehhez képest elszúrtam, mert a vörös elszúratta velem. De lassan lerágott csonttá válik ez is, annyit agyalok rajta, hogy már magam is unom. - Óh, hát ez tök logikus. Gondolhattam volna rá! Piszkálom meg a drótot. Ma is tanultam valamit, s et őszinte felderüléssel tudom elfogadni. Szeretem az új dolgokat, az új eljárásokat. S nem csak az orvostudományban, mert bár szakbarbár vagyok, azért nem ennyire. A finom utasításoknak megfelelően helyezem el a zöldeket meg a virágokat is, majd valami szalagszerű után nyúlok, hogy össze tudjam dolgozni. Csomókban verhetetlen vagyok, bár a hajókat utálom. - Őszintén szólva nem, nem vágyom rá. Nem tudom elképzelni, hogy van olyan, aki mindkettőnknek megfelel. Dacosan ragaszkodhatnék ahhoz, hogy nem, nekem Horatio kell, ő a párom, de tudom, hogy ez röhejes, hiszen nincsen így. Az viszont igaz, hogy meghatározza a szerelemhez való hozzáállásomat az, amin keresztül mentem vele. Párügyben is ezért nyilatkozom így. - Jaj, hát ez nagyszerű! Megérdemled, hogy boldog legyél. Hajolok Lilihez közelebb, hogy ölelésembe vonjam. Tényleg örülök neki, s bennem a vörös is körbesündörgi a nőstényt, hasonlóan örömittas energiákkal halmozva el. Nem kell még távozzam, ma nincs műszakom, s egy betegemet is csak az éjszaka folyamán kell megfigyeljem, lelkes diák vagyok hát és igyekszem addig csavarni a beszélgetést, amíg már nem rólam van szó és a z elcseszett és nem létező szerelmi életemről, hanem Lili igencsak valód boldogságáról. Mert örülök nekik, nagyon.
- Tudod, az emberi felünk valahogy mindig kevésbé makacs, mint ők. Neki csak egy jó, csak ahhoz köti magát, aki a párja lesz, a többi nem érdekli igazán. Az emberi felünk meg próbálkozik újra és újra, többször remélve, hogy egyszer az lesz az igazi. Tudod, szerintem benned ő az erősebb, és ha ő szeretni fog valakit, végül meg fogsz hajolni, mert belátóbb vagy nála. Próbáltam óvatosan fogalmazni, de nem tudom, mennyire sikerült. Darren is hasonló helyzetben van, de neki szerencséje volt, mert a kiválasztottja a farkasa párja is. Örültem volna, hogyha Willow is megtalálja a sajátját Horatioban, de sajnos nem így alakult. Az élet sokszor kegyetlen. Elmosolyodom, mert… az első szerelmemet a farkasom nekem sem volt képes szeretni. Mégis mi is több mint fél évszázadot töltöttünk egymás mellett, és sajnos az közel sem volt olyan kellemes, mint az ő kapcsolatuk. - Elhiszem, hogy könnyebb lett volna, ha nem bukkant volna fel a felesége, de úgy tűnik, nem mellette vezet az utad, és ezt mihamarabb meg kell emésztened. Tudom, hogy ritkán használom a kell szót, de az, amit mindez eredményezhet, szerintem minden résztvevő számára nem kívánatos, és vélhetőleg Willow fogja megszenvedni. Horatio a feleségét fogja választani, ismerem. Akármit is érezzen. - Az lenne, Willow, de ismerlek, úgyis meg fogod tenni. Én csak annyit mondhatok, hogy hidd el, nem fogja megérni. Szenvedni fogsz, és csak azt éred el vele, hogy ő is, s talán a feleség is szenvedjen. Azt már neki kell eldöntenie, hogy ennek dacára is elmondja-e neki. Nagy tétben mernék fogadni rá, hogy nem fogja magában tartani, de mások érzelmi életének bonyolódása határozottan nem tartozik rám. Csak elmosolyodom azon, amikor ráeszmél, miért van a drót a gerberán, majd figyelem, mit csinál, nincsen gond a kötéssel, csak finoman megpöcögtetem az alatta elterülő kék, fekete mintázatú, batik hatású gyűrött papírt, jelezvén, hogy azzal kellene összefogni díszítés gyanánt, illik a kompozícióhoz. Ha nem tudja, hogy csinálja, megmutatom azt is. - Van. Biztos, hogy van, Willow, de az, hogy valaha szembejön-e… nos, az már közel sem sajnos. Sóhajtok fel kissé gondterhelten. Az élet közel sem egyszerű, bár ennyi év után tudnék neki örülni, ha kicsit az lenne. - Én eddig is boldog voltam, csak most szerelmes is vagyok mellé. Mosolyogva ölelem vissza, és üdvözli a vöröst is a barna-feketém, békésen, higgadtan, szerencsére legalább engem kedvel az, aki a szerelmétől elmarta végül. Olyan szomorú tudok lenni ilyenkor, hiszen nem tudom feldolgozni, hogy nem mindenki olyan szerencsés a farkasával, mint én. Ám hagyom, hogy Willow elterelje a beszélgetés folyamát, bár igyekszem nem nagyon lelkesedni, hogy összeszoruljon miatta a szíve, nem szeretném megbántani, van most elég baja. Viszont a virágoktól még annál is lelkesebben magyarázok, így mire végzünk, több kisebb-nagyobb kompozíciót is megalkottunk együtt, s talán holnap egy-kettő még el is kelhet majd. Az elsőt persze rátestálom barátnőmre, vigye csak magával, nem azért mert csúnya volna, közel sem, inkább azért, mert azt teljes ízében ő válogatta ki.
Körülbelül egy hete sétálhattam erre, de akkor nem egyedül, bár mintha most egyedül lennék… Sose voltam és leszek. A legértékesebb kincsét nem hagyná veszni, hiszen túl sok titkot tud. Túl sokat tudnék ártani neki, ha kinyitnám a számat, de nem is ettől félek leginkább, hanem attól, hogy esetleg az, aki megtudná eme titkokat hamarosan a gyászjelentésben kötne ki a neve. Szerettem egyszer igazán, de elvették tőlem. Mintha csak kikötöztek volna egy karót mellém, hogy abba az irányba sétálhatok, ahogyan a rózsával is teszik, hogy arra felé nőjön, azt a területet borítsa be és ajándékozza meg gyönyörűségével. Pontosan mit kerestem itt? Nem tudom, hiszen messzire el kellett volna kerülnöm, de még se ment. Láttam valamit megcsillanni a nő szemében, éreztem, hogy ő nem hiszi el azt a mosolyomat, ami a férjem közelében ül az arcomon. Mintha ellene nem működött volna a jól és gondosan felépített jellemem, amit a külvilág számára mutattam. Tudnom kellett, hogy mit tud, vagy mit sejt, hiszen ha még sikerül elrejtenem a nagy igazságot, akkor nem lehet baj és még talán őt is megvédhetem. Nem halhatnak meg többen miattam. Figyeltem az embereket az utcán, miközben a zene szólt a fülemben. Lassan lépdeltem, mert élveztem, hogy legalább egy kis időre kijuthattam. Ők akarták megvenni nekem a virágokat, de nem hagyhattam, így újra hazudtam. A férjem újra elutazott, de az ebei maradtak. Szinte sose élt itt, mintha valami még nagyobb dolgot szeretett volna elrejteni, mint amiről én tudtam, vagy talán sejtettem. Talán ennek volt köszönhető, hogy egyik dadám meséit sose tudtam teljesen kiverni a fejemből és úgy éreztem, hogy van igazság alapja. De őrültség lenne tényleg hinni benne, hinni azt, hogy a világ másabb, mint amilyennek mutatja magát, viszont minél többször gondoltam erre, annál inkább úgy éreztem, hogy talán még se annyira őrültség ez az egész. Én se annak mutatom magamat, amilyen valójában vagyok. Ez csak a máz, de a kincs mélyen legbelül lappang, amiben egyszer még Gerard is képes volt elveszni. Úgy éreztem, hogy akkor megijedt, valami megváltozott, de talán túl naiv voltam, hiszen még mindig fogoly vagyok, én pedig egyszerűen csak tűröm és reménykedek abban, hogy képes lesz változni, képes lesz olyan lenni, mint amilyen abban a másodpercben volt... De mit ér a hit és a remény, ha a szívem azt diktálja, hogy szökjek el? De valami miatt még se voltam képes megtenni… Amikor újra észbe kapok, akkor tűnik csak fel, hogy valaki figyel. Vajon mióta állhattam az üzlet előtt a rózsákat bámulva? Mióta érezhettem azt, hogy részben olyan vagyok, mint azok? Figyeltem a szőke hajú nőt, s egy halovány, de igazi mosoly ült ki az arcomra, de nem léptem be az üzletbe, nem indultam el az ajtó felé. Mintha féltem volna betérni oda. Féltem volna attól, hogy esetleg csapdába esem újra. Így inkább visszafordultam a virágokhoz és úgy tettem, mint aki csak azon töpreng, melyiket vegye meg. Melyik legyen a múzsája egy újabb ruhaköltemény megálmodásában.
Kicsit jobb, feltöltött az, hogy Emmettel eltöltöttem némi időt, de a hegyre még mindig nem volt erőm felmenni. Bejöttem dolgozni, ennyire futja, élek és vagyok még, nem is megyek sehová, én nem, de most szükségem van a távolságra. Elmenekülök a virágaim közé, hogy a szerelmem után belőlük merítsek egy keveset. Ma már oda kell hazamennem, arra pedig illik felkészülnöm. Úgy is lesz, addigra jól leszek annyira, hogy elbírjam a terhet, amit viselnem kell. Addigra. Most, egy kellemesen gőzölgő fekete társaságában, és egy sor megalkotásra váró csokorral szép listában sokkal könnyebbnek tűnik az élet, mint amilyen tegnap éjszaka volt. Két rendelést már kiadtam ma, lesz még pár, de nem bánom, legalább lefoglalom magam. Yetta segítségére már nem számítok, őszintén remélem, hogy eszébe sem fog jutni bejönni, mert isten bizony, kirugdosom, az megint képes volna elszakítani a cérnámat. Mostanában túl vékony, fáradt és erőtlen vagyok, de jobb, mint tegnap, vagy azelőtt. Ha állandóan Emmett mellett lehetnék, szerintem semmi bajom nem lenne az ég egy adta világon. Egy ideje nem jött be senki, a telefon sem csörög, de a kezeim serénykednek, kezdenek várakozni a csokrok a leendő tulajdonosukra, vagy épp az ajándékozóra, aki meg akar lepni velük valaki számára fontosat. Szeretem a virágokat, csak azt sajnálom, hogy sokak számára nem olyan gesztust rejt, mint amit kellene. Sokan azért veszik, hogy befogják kedvesük száját, vagy épp elkendőzzenek vele valami súlyosat. Zavar, hogy tisztátalanná teszik őket, de a világot nem válthatom meg. S lám, ott a kirakat előtt a kisvirág, ki épp annyira piszkos kívülről, mint amennyire a csokrot szennyezi a hűtlen férj, ki hazaviszi az asszonynak, hogy az megbocsássa a késését. Elmosolyodom, mert bármennyire is hamis a külső, tudom, hogy odabenn tisztább, mint a legtöbben, mert többet látok a világ nagy részénél, s ez olykor nagyobb tehet, mint amekkora áldás, ám különösképpen most nem akarok ezen lamentálni. Most csak ő van, és szeretném, ha bejönne, ha meghívhatnám valamire, ha csak ülhetnék mellette, és próbálnám helyrehozni azt, amit a világ elrontott benne. Olyan bájosnak tűnik a máz, a fájdalom, és boldogtalanság alatt. Én látom és érzem. Szeretnék segíteni, de olyannak tűnik, akár egy riadt kismadár, tudom, hogy még nem tehetem, hogy egyelőre többet ártanék vele, mint használnék, ki kell várnom a pillanatot, amikor hajlandó lesz kibontani a szirmait, hogy megláthassam teljes pompájában. Azért egy gyöngécske, nem erőszakoskodó kísérletet teszek, hogy egy mosolygós biccentéssel beljebb invitáljam, az üveg csalóka takarása nélkül mások ám a virágok, így nem törik meg a fény, bentről szebb, s természetesen élethű is minden. Engem az sem zavar, ha nem vásárol, csak nézhessem egy kicsit tovább.
Azt mondják, hogy angyalok nem léteznek, a jóság kihaló félben van és a szeretet ereje se ér már annyit, mint régebben, de én nem akartam ebben hinni. Hinni akartam, hogy a jóság és a szeretet a legnagyobb kincs, amivel az emberek rendelkezni tudnak, amit birtokolhatnak és képes még a legsötétebb szívekbe is fényt csempészni, vagy a megfagyott szíveket kiolvasztani. Talán emiatt naiv voltam, de azt hiszem számomra más nem maradt, mint ez. Ebbe tudtam kapaszkodni, illetve még a reménybe. Reménykedtem abban, hogy egyszer az életem meg fog változni és többé nem kell elrejtenem azt, aki valójában vagyok, de minden egyes este, amikor a csillagokat figyeltem, úgy éreztem, hogy ez a dolog egyre távolabb és távolabb sodródik tőlem. Mintha sose lennék képes oda elérni, mintha csak egy helyben toporognék ilyen értelemben. Amikor a pillantásom találkozott a nőével, akkor sietve kaptam el a fejemet egy apró mosoly után. Nem lett volna jó ötlet túlzottan felfedni azt, hogy ki vagyok, mi vagyok, de válaszokat kell kapnom. Úgy érzem, hogy nem véletlenül találkoztam az emberi alakba bújt angyallal. Nem ismertem őt, de a szívem mégis ezt súgta, hogy ő egy angyal és segíthet nekem, de hogy miként? Nem tudom. Egyszerűen csak beszélni szerettem volna vele. Óvatosan pillantok újra rá, s látom, ahogyan beinvitál szavak nélkül, a szívem kicsit beleremeg, de az elmém is emlékeztetett arra, hogy nem biztos, hogy túl jó ötlet. Lassan pillantok hátra, a kicsit arrébb várakozó emberekre, akik amióta kitettem a lábamat figyelnek és követnek. Mintha attól tartanának, hogy valaki megtámad, de tudtam, hogy mi célt szolgálnak. Gerard szemmel akart tartani, meg akarta őrizni a titkait, s ha ő nem tarthat szemmel, akkor mást bíz meg vele. De végül az ujjaim a kilincs köré fonódtak, s lenyomtam, az ajtó kinyílt, ha volt csengő, akkor az adta a boltos tudtára azt, hogy valaki belépett. Még egy utolsó hátra pillantottam és megráztam a fejemet, amikor láttam a közeledő öltönyösöket. Résnyire nyitva hagytam az ajtót, majd az egyik rózsához létem. Gyönyörűek. Mennyiért adja őket? – ártatlan kérdésnek tűnt, de valójában csak az ajtó túl oldalán lévő férfiakat akartam meggyőzni arról, hogy a puszta kíváncsiság és a virágok iránti szenvedélyem hozott be a boltba. Elnézését, nem is köszöntem. Jó napot, Madison vagyok. A boltja igazán magával ragadó, mintha egy teljesen más valóságba csöppenne, mintha itt a ridegség nem létezne… Mármint a város ridegsége.– mosolyogtam a nőre, de sietve fordultam vissza inkább a virágokhoz. Nem akartam gyanút kelteni, de talán már így is túl sok mindent árultam el. A nevem alapján megpróbálhat később akár megkeresni, viszont az senkire nézve nem lenne túl jó…
Kezdőlap
Jót kalandoztunk a virágok között! :flower: :joker: //
és köszönöm a kedvcsinálót is, kapsz te is tőlem. //
:<333://
