Nem tudom, hogy most meg kellene-e nyugodnom, de az egyszer biztos, hogy túlságosan is belefáradtam már az örökös vitatkozásokba, így inkább le is szállok az egészről és próbálok úgy tenni, mint aki nem akar kettészakadni a benne lappangó feszültségtől, aminek még mindig nem tudom az okát. Illetve, van egy sejtésem, hogy mi lehet az, de inkább nem kezdeném el most kifejtegetni. Ahhoz túlságosan is -és persze meglepően-, nyugodt a hangulat, és bármennyire is szeretek száj karatézni -legfőképp Wadeval-, most inkább csak megpróbálok úrrá lenni magamon, a számon és persze az indulataimon is. A válaszával együtt járó, igen csak beszédes, mégis megannyi titokzatosságot magában rejtő kacér mosolyára én is valami hasonlóval válaszolok. Már megtanultam az évek alatt, hogy hogy kezeljem az ilyen "elejtett" pillantásait, és hogy hogy ne jöjjek zavarba, mint egy hülye kis csitri, valahányszor csak ilyen tekintetet villant felém. Ilyenkor tudom, hogy számítok neki, és hogy még mindig úgy kíván, mint azelőtt, amikor még hús-vér ember voltam. Olyan mocskosul. -De az IQ fighter szülei ettől függetlenül áthozhatták volna a fürdetőjét. - Vágok vissza egy szerintem igen csak ésszerű felkiáltással Na, ezek után mondja a drágalátos ház ura, hogy abszolút semmi reális világképem nincs ezekről a bűzölgő kis vegyi fegyverekről! A következőkre viszont hitetlenkedve felhorkanok, és a homlokom tetejére szökkent szemöldökkel stírölöm a felém fordított pelenkás bajkeverőt. -Aha, na persze! Ne mondd, hogy egy kicsit se lennél féltékeny. Ötven év múlva meg én lennék az az öregekkel foglalkozó szociális munkás, aki kijár, hogy tisztába tegye, nem? - Költözik egy újabb fintor a képemre, ahogy megjelennek ezek az imént is felemlegetett nem túl fényes kilátású jövőképek, miközben ő lassan eltűnik a szemem elől. Túl sokáig azonban nem hagyom egyedül a kis szar zsákkal. Hamar rájuk találok és már Wade mellett térdelek a kád mellett, miközben ő Simont fürdeti. -És szerinted bennem miért nem ébredt fel semmiféle... anyai ösztön? - Nézek Waderól le a kölyökre, aki fogatlan vigyorral kezdi el kémlelni a körülötte lévő vizet és habot. Egészen addig merev, kifejezéstelen arccal bámulom a kis kölyköt, ameddig Wade meg nem töri a csendet. Ekkor már az ő arcát -leginkább a szemeit-, fürkészem szüntelen, és akaratlanul is vegyes érzelmek kezdenek bennem kavarogni, amik soha nem vezetnek túl sok jóra. Pillantásom többször is a szájára siklik, amit most sokkal közelebbinek érzek, mint amennyire az normális lenne. Nem vagyok a szavak embere, így most se igazán tudom, hogy mit kéne mondanom. Ráadásul a múlt emlékei újra magukkal ragadnak, és nagyon erősen kell türtőztetnem magam, hogy nehogy meggondolatlant tegyek. -Mit érzelgősködsz itt? - Bukik ki belőlem olyan váratlanul, hogy még magamat is meglepem ezzel a rendkívül szarkasztikus és béna elterelő válasszal, majd inkább csak belenyúlok a vízbe, hogy jól képen fröcskölhessem vele.
Inkább már nem is fűzünk többet a farkasos, falkás együtteshez, helyette a gyerekkel kezdünk el foglalkozni mindketten. Remélem azért nem kell éjjel elvinni őt sehova mondván, hogy csak séta vagy kocsikázás közben tud jól aludni. Na ebbe biztos nem mennék bele. A végén még elterjedne a pletyka, hogy gyerekünk van. - És ki mondta, hogy van neki olyanja? Lehet, hogy csak bevágják a fürdőkádba és párámm! - Jelentem be több mint lelkesen, majd ahogy felmutatom neki a gyereket, hogy lehet ő lesz később a nagy ő számára, meg is kapom a magamét, mire csak nagyot szippantok a levegőből, és akkor kezdek el reagálni rá szépen sorba, miután visszafordítottam magam felé, hogy alaposabban szemügyre vegyem pihés kis fejét, hatalmas kék szemeit, hurkás testét - mint valami hernyó -. - Igazad van... féltékeny lennék rá, de csak azért, mert kék szemei lesznek. Látod milyenek? Ha ezek így maradnak minden csaj befog h*gyozni tőle - magyarázok gyorsan, megállás nélkül, s mintha némi sértettség is költözne a hangomba. A fürdőszoba, lépcsőkbe beépített kádja előtt térdelve, egyik kezemmel a pöttömke gyerek testét tartom, karomra biccentve a fejét, hogy még csak véletlenül se menjen se a szemébe, se a szájába, orrába és fülébe víz, míg másikkal megállás nélkül mosdatom őt. - Hát... talán azért, ami a valóság. Allergiás vagy minden normás emberi reakcióra. Sajnálom, hogy ezt így kell megtudnod - játszom el a hű drámaherceg szerepét, majd egy féloldalas vigyorral a képemen felmorranok, mikor a gyerkőc belekapaszkodik az ujjamba, és azt kezdi el szorongatni. Kicsi ujjai szó szerint eltűnnek az enyéim között, ahogy megfogom a kézfejét, és vizsgálgatni kezdek. Mondanom se kell, hogy feltűnik, miként vizsgálja hol a szemeimet, hol pedig a számat. Én magam is hasonló módon teszek. - Ó, hogy szakadjon rád az a megveszekedett r*hadt ég - válaszolok aljas kérdésére pimaszul, de nem sértetten, inkább széles vigyorral, jól mulatva egészen addig, míg a kicsi Simon el nem kezd rugdalózni olyan módon, hogy már nem csak Shannon, de még a gyerek által keltett vízcseppek elől is menekülnöm kell. - Hé! Kettő egy ellen nem szép arány - tartom szabad kezemet az arcom elé.
-Te láttad azt az egész bevásárló listányi felsorolást, amit írtak? Még azt is leírták, hogy melyik testrészét hogy és mennyire alaposan sikáljuk ki! Szerinted pont kád nincs neki? - Hangomban ezennel -a hüledezés mellett-, felfedezhető némi rejtett felháborodottság is. Ha már ennyire apáskodni támadt kedve, akkor jobb, ha gondolkodik is mellé egy kicsit. Nem mondom, tényleg elég vonzók, dögösek a kisbabás apukák, de kifejezetten csak a találékonyak, és az olyanok, akik valamivel tovább látnak a saját orruknál. Egy elismerő morranást hallatok a bennem ügyködő farkasnak hála, amikor önkéntesen bevallja, hogy igen is féltékeny lenne, ha ez a kis mitugrász fokhagyma seggű kölyök egy jó húsz év múlva udvarolni kezdene nekem. Arról persze nem feltétlenül kell tudnia, hogy több, mint valószínű, hogy ameddig lélegzem, rajta kívül más hímek nem fognak érdekelni. Tehát, nyilvánvaló, hogy Simon sem fog meghatni a próbálkozásaival Már, ha lesznek neki egyáltalán olyanok, és ha még akkor itt leszünk. Nem terveznék előre. Mióta az lett belőlem, ami, inkább nem tekintek előre a jövőbe, hanem próbálok a jelennek élni. -Még van húsz éved. Addig használd ki, hogy tőled hugyozzák össze magukat a nők. - Engedek meg magamnak, hogy sunyi félvigyort, és egy percre még a szemeim is hasonlóképpen felvillannak. -Nem tudom. Talán... - Vonok vállat, és egyszerűen nem bírom magamban tartani a pillanatnyi sértettségemet, ami bennem támadt Wade rohadtul nagyon őszinte vélemény kinyilvánítását követően. Ezt a kesernyés érzést azonban hamar felváltja valami egészen más. Valami olyan, aminek köze sincs az előbbiekhez. Valami olyan, amit általában nem sűrűn érzek, de amikor igen, akkor aztán nincs megállás és általában orvul le szoktam támadni, Ő pedig nem szokott ellenkezni. Most viszont több okból kifolyólag is türtőztetem magam, hiába érzem az aurájából, az illatából, hogy Ő is arra gondol, mint amire én is... Helyette -hogy eltereljem a gondolatainkat-, alaposan telibe fröcskölöm, amibe kisvártatva Simon is bekapcsolódik. -Úgy tűnik, hogy ő is szereti a nem szabályos játszmákat! - Csapok egy újabb adag vizet az arcába és még rá is kacsintok. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit fog lépni erre.
- Nem, nem láttam, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem is szeretném látni - rázom meg a fejem határozottan - ami pedig a kádat illeti. Ahhoz, hogy hogy kell kitörölni a seggét vagy megmosni a haját, nem azt jelenti, hogy van baba kádjuk - oktatom tovább inkább kekeckedésből, mint vérre menően. - Elég egy úszógumi is ahhoz, hogy az a gyerek kellemesen fürödjön. Vagy éppen az anyja. Szóval nő vagy, már mehetsz is fürödni azzal a gyerekkel - piszkálom meg Shannon önbizalmát, vagy inkább inkább támadok, s most jön a filózás, hogy ő ezt minek tudja be. Remélem nem akar megint a torkomnak ugrani, mert akkor a gyerekkel fogom fejbe verni és az.... szerintem mindkettőnek fájni fog. - Nem bánom, akkor kihasználom az adódó alkalmat... még húsz év. Nem is olyan sok az, össze kell szednem magam addig, és nem állandóan csak körülötted lihegni. Ugye? - szemem sarkából kezdem el fürkészni az arcát és azon gondolkodni, hogy mi lenne akkor, ha tényleg nem lennék ilyen hűséges és megdöntenék minden második csajt, aki csak kacéran végig mér, vagy van elég bátor ahhoz, hogy elvigyem egy gyors körre anélkül, hogy félne a következményektől. Többek között attól, hogy másnap nem ébredek mellette és valószínűleg nem is lát többet vagy tekintettel arra, hogy nem túl nagy ez a hely, nem beszélek vele többet. - Nagy nőcsábász leszel te öcsém, hidd el nekem! - beszélek ahhoz a szerencsétlen gyerekhez, aki látszólag azt se tudja mihez kezdjen az érthetetlen információval és úgy kezd el az arcom felé rúgkapálni, mintha ki akarna irtani. A fürdetés a vártnál is sokkal izgalmasabban zajlik. Azt hittem, hogy a kiskölyök majd nekiáll visítani, sírni és ordítani, hogy ő márpedig nem akar fürdeni. Ennek ellenére kifejezetten izgalmasnak tartja, próbálja markolgatni a megfoghatatlan, áttetsző folyadékot, amiben itt-ott egy kis habpamacs is úszkál. Végezetül pedig ahogy Shannon arcon locsol vízzel, úgy ő is elkezd rugdalódzni, ezzel egy adag vízzel felcsap az arcomba. - Hát... úgy néz ki nem a jófiúk mintapéldánya lesz ez a gyerek - csikizem meg hurkás lábát, mire megint rúg egyet, s ahogy arcon csapja magát a vízzel, abba is hagyja, s olyan hápogással kezd el pofákat vágni, mintha ártana neki, vagy éppen bele akarna fulladni. Mivel nem dobhatom el a gyereket, így csak a szabad kezemmel nyúlok egy kisebb pohárért, amit felhoztam magammal, hogy azzal locsoljam le a gyerkőc pihés haját ne pedig megkíséreljem belenyomni az egész fejét, megtöltöm az említett tárgyat, de ahelyett, hogy a gyereket locsolnám, inkább nyakon löttyintem vele Shannont, s egy gonosz vigyorral megvillantom a fogaimat.
-Tény, hogy tényleg nem konyítok túl sokat a gyerekekhez, de ha nincs külön kádja, akkor ott már valami nagyon hibádzik a drágalátos szülők agyában, vagy mijében... - Forgatom meg a szemeimet elégedetlenkedve, ahogy engedem, hogy szarkasztikus énem felülkerekedjen. Még szerencse, hogy Simon nem érti, amit magyarázunk neki. Egész biztos, hogy visszamondana minden "dicsérő" szót, ami itt és most elhangzik azokról az emberekről, akik a szüleinek tartják magukat, és akik ennek ellenére úgy viselkednek, mint valami felelőtlen, kicsapongó tinik. Mert tény, ami tény, azon kívül, hogy a "mostoha testvérek a szomszédból" mást nem is tudnak rólunk, és így adják oda idegen emberek kezébe a pár hónapos csecsemőjüket. Szép, mondhatom! De mindegy, kár is lenne ezen koptatnom a fogaskerekeimet. Egyenlőre fölösleges aggodalomra nincs ok. Akkor kellene, hogy legyen, ha itt lihegne a nyakunkba a telihold, vagy ha nekem kéne egyedül vigyáznom erre a kis bűzbombára. Na, abban az esetben nem ígérném biztosra, hogy megéli a másnapot. -Áh, szóval akkor holnaptól te leszel Fairbanks legnagyobb Casanovája, vagy mi? - Vonom fel kérdőn a szemöldökeimet, és nem mondom, hogy egy pillanatra nem öntötte el az a bizonyos fehér köd az agyamat, ahogy belegondoltam az imént mondottakba. Mivel még nem volt rá precedens korábbról, így teljes homály fedi azt, hogy hogy reagálnék akkor, ha egyik nap úgy állítana haza, hogy bűzlik egy másik nő, és a szex jól ismert szagától. -Ne kiabáld el! Lehet, hogy vakvágányra tér, és szívesebben fog a pasik gatyájában nyúlkálni. - És, ha még ezután is azt meri állítani, hogy nem látom reálisan a dolgokat, biztos hogy nem fog érdekelni, hogy ő az Alfám, és nekirontok. De ameddig nem kell éleznem a körmöm valami hasonlóra, inkább csak a vizet használom fel fegyveremként, ami úgy néz ki, hogy meghozza a kellő hatást, és Wadenak sem kell túl sok ahhoz, hogy visszatámadjon. -Szeretem a rossz fiúkat! Izgalmasak és tele vannak... titkokkal... - Hangom ekkor már csak kéjes morgással keveredett suttogásként hallatszik, szemeim pedig vadul cikáznak az arcán, ahogy egy másodperc alatt közelebb húzódom hozzá, és máris kéjes morgással a fülét harapom. Az illata lassan teljesen kitölti az egész orromat, és elönti az agyamat is. A józanságomból megmaradt kis köd foszlány ekkor tör utat magának, hogy megfékezzen. Olyan váratlanul eszmélek fel abból, amit teszek, hogy hirtelen azt se tudom, hogy mit mondhatnék, helyette csak zavartan, kissé megnyúlt fogakkal és körmökkel kapdosok a gyerek törülközője után, miközben próbálom a combjaim közt létrejött lüktetést valahogy lecsillapítani.
- Hát, ezt inkább most nem szeretném megvitatni. Valamiért nem nagyon érdekel, hogy melyik szülőnek hány babakádja van, vagy hány nincs. A lényeg, hogy nem adtak, mi pedig nem tudunk szolgáltatni. Úgyhogy maradunk a fürdőkádnál, nem hiszem, hogy bármi baja lenne tőle. Leprásak nem vagyunk - vonok vállat, mintha csak egy piti kis dologról lenne szó, közben ténylegesen a gyerek egészségéről van szó, ami nem ezen az egy napon fog múlni, így ha meg se fürdetnénk, akkor se lenne piszkosabb. Mellesleg vigyázok a gyerekre, mert megkértek minket rá. Ez egy szívesség. De nem kell, hogy egy egész baba-mama napozót nyissak a házból, és felszereljem minden lehetséges, a gyerek számára fontos eszközzel. Egy etetőszék ide, egy kenguru oda, egy baldachinos ágyacska oda, a sarokba pedig millió pelenka, egy két játékkal felszerelve. Nem, erre nem állok és valószínűleg soha nem is fogok készen állni még annak ellenére se, hogy most olyan jól megvagyok a gyerekkel. Annyi biztos, hogy az éjjel nem lesz ez így, mikor majd két óránként arra kelek, hogy a fülembe skálázik. - Aha, akár... ne tagadd, olyan féltékeny lennél, hogy szinte sárgábban rikítanál a Napnál is. Ugye? - kacsintgatok ki rá kíváncsian, mintha legalábbis valami iszonyatosan nagy, hétezer pecsétes titkot osztottam volna meg vele és arra várnám a reakcióját. - Na ne már. Ez a jó pasi, hogy meleg legyen? Nem hiszem - nézem meg minden pontját a gyereknek. Ha a mama és a papa nem neveli félre, vagy nem néz túl sok meleg pornót, esetlegesen nem csalja meg túl sok csaj, akkor nem lesz belőle meleg. Na nem mintha bajom lenne, nem szokásom faji megkülönböztetést tenni - csak farkasok és emberek esetén - de nem hiszem, hogy ez a gyerek megtalálná azt a bizonyos vakvágányt. A kis "pancsikolás" nem csak a gyerekkel, de Shannonnal is, meglehetősen furcsa következményekkel jár, s remegő tagokkal, heves zihálással hagyom, hogy közelebb férkőzzön hozzám, s a fülemre harapva - le se tagadhatja, hogy farkas - morogni kezd. Alsó ajkam szélébe harapva támaszkodok rá szabad kezemmel a kád szélére, ahogy elgyengült tagjaimnak próbálok ellen szegülni - mondanom se kell, hogy nem sikerül -. Végül szinte egyszerre rebbenünk szét, és kezdünk el ide-oda kapdosni, és az imént történteket lesütött szemekkel, krákogva raktározzam el valahol az agyam hátsó zugába, miközben kiveszem a kicsit a kádból, és belekapaszkodok a lány kezében tartott törülközőbe, hogy abba csavarjam Simont. A gyerek halk gügyögéssel hagy maga után hangfoszlányokat, ahogy szinte fülig pirulva - "lányos" zavaromban - kivágtázok a nappaliba, hogy ott leülve a kanapéra megtörölgethessem, és ismét bepelenkázzam.
-Igaz is, hagyjuk! Nem a mi gondunk. Nekünk szerencsére csak egy napig kell elviselnünk. - Nem tehetek róla, de egy csepp megkönnyebbülést is csempészek a hangomba, ahogy kiejtem számon az utolsó szavakat. Tényleg ezer szerencse, hogy csak egy nap erejéig varrták a kölyköt a nyakunkba! Úgy érzem, hogy már ez is fel fog érni egy katonai kiképző táborral, és akkor még az éjszakán túl sem vagyunk! Ez lesz csak a fekete leves, az igazi, nyílt harcterep, amikor vagy elvérzel, vagy sikeresen és ÉLVE átvészeled az egész összecsapást. -Nem tudom, hogy kettőnk közül ki volt az, aki képes lett volna egy egész kocsmányi pasinak neki menni, csak mert közülük egy nem úgy nézett rám, ahogy azt te elvártad volna... - Szökkennek a homlokomra a szemöldökeim, már-már egy kárörvendő arckifejezést is magamra öltve -amibe azért vegyül némi rejtett elégedettség is-, ahogy visszaemlékszem arra a bizonyos estére. Nem vallottam volna be -és akkor az ellenkezőjéről árulkodott a viselkedésem-, de nagyon is tetszett, hogy kimutatta a foga fehérjét Miattam. Bár, azt nem tudom, hogy azért tette, mert akkor éppen húgának tekintett, vagy inkább a nőjének... -Matt Bomer is dögös pasi, mégis elolvadna mellette egy jéghegy. - Hozok fel egy példát már csak a mihez tartás végett is, aztán már csak a gyerek fürdetésre koncentrálok, amiből hamarosan kínos szituáció lesz, ahogy mellette térdelve -egyik kezemmel a combján támaszkodva, akaratlanul is végig karistolva körmeimmel a bőrét-, a fülébe harapok, egy morgással igyekezve tudtára hozni, hogy mennyire mocskosul megkívántam. Úgy meg, hogy a pólója átázott, még nehezebben tudom visszafogni magam. Az idegeinket és önuralmunkat próbára tévő pillanatoknak aztán szinte egyszerre vetünk véget, és mintha olvasnánk egymás gondolataiban, mind a ketten tapogatni kezdünk a törülközőért, amit végül Wade kaparint meg, és amibe bele is csavarja Simont, hogy aztán a nappaliba vezethessen tovább az utuk. Amint egyedül maradok bent, kezeimmel rátámaszkodok a kád szélére, így hajtva le rá a homlokomat, hogy lehűthessem magam, és hogy minden, a fellángolt vágyakkal együtt járó mellékhatás eltűnhessen. Hamarosan már újra csak a jól ismert maró lelkiismeret furdalás marad, és még mielőtt felállhatnék, hogy elővegyem az egyik pengét a mosdó feletti tükrös szekrényből, hogy tovább díszíthessem a csuklómat, inkább úgy döntök, hogy utánuk megyek. Nem mintha itt jobb lenne, és nem mintha nem ébredne fel bennem újra és újra a vágy, akárhányszor csak Wadera nézek. -Khmm... ami fent történt... felejtsük el! - Mondom zavarodottan, sűrű krákogások közepette, ahogy megállok a lépcső alján és egyik lábammal taposni kezdem a másikat.
- Aztán ki tudja, hogy majd a későbbiekben, ha látják milyen jól kijöttünk a gyerekükkel, hányszor fogják még a nyakunkba sózni. Mert szerintem elég nagy a lehetősége még ennek is. És nem is lepődnék meg rajta, hogy őszinte legyek. Igaz azt se tudom, hogy milyen nyomós okot állíthatnának elő most erre az esetre, mert még mindig nem találom kézenfekvőnek és ésszerűnek azt az ötletet, hogy két gyakorlatilag vadidegen emberre bízzák ezt a szegény gyereket. Azt pedig nem tudom elhinni, hogy nincs a környéken egy ismerősük se, akihez lepasszolhatnák... - magyarázok megállás nélkül, gyors szóváltásokkal, mintha legalábbis futottam volna. Néha szokásom elhadarni egy-két dolgot, igaz nem azért, mert ideges vagyok, vagy hasonlók, sokkal inkább, hogy túlessek végre rajta és ne tartson hosszú órákig a kivesézése. - Jól van, az az eset r*hadtul nem tetszett, már megbocsáss. Valamiért nem voltam oda a puszta látványért, hogy hulla részegen tetted-vetted magad előttük, erre az még úgy is méregette minden egyes pontodat előttem, mintha képzeletben már rég d*gott volna és csak pillanatába telt volna az is, hogy meg is tegye az asztalon vagy az alatt - már attól, hogy rá gondolok, legszívesebben kirohannék a világból. Akkor, ott tényleg nagyon nehezen tudtam uralni azt a vérszomjas lényt, aki "másodállásban" is vagyok. Nem sok választott el attól, hogy ott helyben széttépjem azt a hülye nagy fejét annak a p*csnek. - Matt micsoda? Az meg mi fán terem? - értetlenkedek ahogy kimondja annak a bizonyos Mattnek a nevét, én pedig azt se tudom hova tegyem. Nem vagyok tisztában az esetleges sztár, híresség kombinációval. Még csak a színésznők nevét se tudom megjegyezni, nemhogy a pasikét, akiket aztán még csak véletlenül se ismerek. Ahogy a combomra támaszkodva elkezdi karistolgatni azt, legszívesebben felrobbannék kínomban. Utálom, mikor neki áll ezzel idegelni, és manapság elég sokat húzza ezzel az agyamat legnagyobb szerencsétlenségemre. Vagy szerencsémre? Nem is tudom, minden esetre most nem lenne szerencsés előrántani belőlem az állatot tekintettel arra, hogy egy kisgyerek van a kezemben, aki nem venné jó néven az esetleges vízbefojtást. Halkan felnyögök, ahogy visszatérve a jelenbe, belekapaszkodok a gyerek törülközőjébe, és abba belecsavarva lecsattogok a nappaliba, megállás nélkül krákogva, valamint gyors pislogások közepette. A nappaliban óvatosan, finoman áttörölgetem, minden pontjáról felitatom a vizet és már bújtatom is bele a tiszta pelenkájába, majd egy fehér patentos ruhácskába amit bekészítettek neki a táskába. - Nagyon szép lettél öcsi - kapom ölbe, majd meghallva Shannon hangját a lépcső felől, meglepetten pillantok felé inkább lesütött szemekkel, mint határozottan, tekintélyt parancsolóan. Én is furcsán érzem magam többek között azért, ahogy reagáltam... ha egy kicsit is tovább folytatta volna, biztos robbantam volna! Ám ahelyett, hogy válaszolnék, csak biccentek egyet mondván, hogy igen, el lesz felejtve. - Inkább azt találjuk ki, hogy hogy fogjuk elérni azt, hogy ne akarjak majd minden áron ráfeküdni az éjjel szegényre - lesek Simonra, mire az csupa értelemmel a tekintetében elkezd gügyörészni.
Úgy meredek rá, mintha egy hozzám közel álló embernek -amiből nem sok létezik-, a halálhíre jutott volna most a fülembe. Hogy többször is nálunk gengeljen ez a kis vakarcs? Na azt már nem! Ide többet szaros pelenkás pólyás nem teszi be a lábát! Tudnék egy-két olyan dolgot mutatni a drágalátos anyucinak és apucinak, amiktől azonnal meggondolnák, hogy tényleg többször is ránk akarják-e bízni a kölyküket. -Ha még egyszer ránk akarják bízni, egyszerűen csak felfedjük magunkat előttük, és probléma megoldva! Úgyis vannak emberek, akik tudnak a létezésünkről, és ha rendőrségre mennének, szerinted ki hinne ott nekik? "Vérfarkasok a szomszédaink, hívják az orvvadászokat!" - Az egészet úgy adom elő, ahogy Judy és Pete is a rendőrségre rohannának. Kétségbeesett arc, hat oktávval feljebb csúszott hang, elkerekedett szemek... Belegondolva, egyszer tényleg be kellene játszani velük. Ha máskor nem, legalább csak halloweenkor. Akkor még gyanús se lenne az egész. Elbújhatnánk olyankor a Frankeinsteinnek öltözött, megszállott idióták, és a többi mániákus őrült mögött. -Az én naaagy és erős védelmező BÁTYÁM! - Cukkolom egy kicsit, szándékosan illetve ezzel az egyáltalán nem hozzá illő jelzővel. Tény, hogy elviekben a bátyám, de koránt sem úgy szokott viselkedni, amikor látja, hogy egy bórgőzős, sajtszagú barom kikezd velem. Inkább úgy, mint egy féltékeny szerető. El se tudja képzelni, hogy mennyire dögös tud lenni olyan helyzetekben! -Nézz tévét! - Legyintek egyet, ennyivel el is intézve, és a következő percekben már mind a ketten fürdőben vagyunk, ahol hirtelen felhevül a hangulat. Na, nem a gyereknek engedett kellemesen meleg víz miatt. Annál sokkal több van a háttérben! Ezer szerencse, hogy még épp időben felülkerekedünk a hormonjaink által diktáltakon! Ettől függetlenül még sokáig kínosan érzem magam. Mintha legalábbis ez lett volna az első ilyen alkalom.. -Pont tőlem kérdezed? Szemmel láthatólag te vagy az, aki többet konyít a gyerekekhez. A filmekben úgy láttam, hogy vagy két ember között alszanak, vagy... a fal mellett. Remélem, hogy lerúgja majd a veséidet! - Az utolsó csípős megjegyzést nem hagyhattam ki! Végül csak vállat vonok, ahogy felsoroltam pár eshetőséget, majd leülök a lépcső aljára, és a lépcső fából készült rácsai közül őket kezdem el kémlelni, leginkább Wadet, akinek az illata még mindig nem hagy nyugodni.
- Bolond vagy te? - lesek rá értetlenül, mintha legalábbis egy ismeretlen fajú rovar lenne, akinek húsz csápja és egy bazinagy szeme nőtt volna a feje közepére, mint egy küklopsznak. Soha nem értettem, hogy mit érez akkor, mikor efféle poénokkal kezdi el leszívni és egyben lecsapolni az idegeimet, még jobban összekuszálni az agytekervényeimet. - Szóval erről ha kérhetnélek, ne is álmodj! - szólítom fel határozottan, ellentmondást nem tűrő hangnemben. Ilyennel még poénkodni is rossz, nem, hogy komolyan gondolni. Legszívesebben itt helyben ülnék bele a szájába és addig nem engedném, míg nem von vissza mindent, gyónja meg a bűneit. Utána mehet Isten hírével... ha már ennyire vallásos lettem hirtelen. - Ugye? Kell melléd egy ilyen ember, mint amilyen én is vagyok, különben már hetedhét országon is túl járnál egy pénzes ipse Porche-jében, amibe ő bele se fér, de azért azzal furikázik ide oda - mondom fitymálóan és rögtön meg is elevenedik előttem a kép, ahogy minden további nélkül hozzábújva élvezi annak a nagy medvének a társaságát egy parányi kis kocsiba, mi majd meg roggyan alatta. A bátyám felszólításra viszont inkább nem is reagálok. Tudom jól, hogy szeret ezzel szívatni, de azt is eltudom képzelni, hogy egyáltalán nem ezt a fajta köteléket érzi kettőnk között, ami őszinte leszek, valamiért nem meglepő. Ha igazi húgom lenne, nyilván nem szexelnék vele és ő is így lehet azzal, hogy ha a tényleges bátyja lennék, nem pedig egy olyan alak, aki egyik pillanatról a másikra betoppant az életébe és a fogadott bratyusból a végén ágyas lesz. - Mi a fenének, ha egyszer soha nem adnak benne semmi nézhetőt? - értetlenkedek. És ez valóban így van. Mind ahányszor bekapcsolom, mindig valami talk show van, vagy valami zenés lósz*r, aminek aztán tényleg nem veszem hasznát. Lehet lemaradtam a huszadik században? Áhh! Haladok én a korral, de feleslegesen nem időzök el hülyeségek között. - Hát, két ember között bajosan fog, mivel már nem egyszer megmondtam, hogy nem alszunk együtt... mindig kitúrsz az ágyamból, és már hajnalok hajnalán a nappaliban kell henyélnem. Majd szépen alszik mellettem... - ilyen esetben úgyis biztos, hogy elég éber leszek ahhoz, hogy egy esetleges leesés alkalmával utána kapjak. Bár, nem hiszem, hogy nagyon forgós kedvében lenne tekintettel arra, hogy még kicsi hozzá. Próbálom a tőlem telhető legjobb tudásom szerint elterelni a figyelmünket a nem rég történtekről. Nem szeretném tovább firtatni annak a témáját. Helyette az időre való tekintettek - tíz óra húsz perc - felállok, és már indulok is a hátsó lakrész felé, hogy az én szobám található. - Megyek lefekszek lassan... holnap vár a munka - jelentem be határozottan - míg lefürdök, addig figyelsz rá? - pillantok vissza a vállam felett, tekintetemet az övébe fúrva. Amint elérem a szobámat, a gyereket lefektetem a jókora ágy kellős közepére, én pedig lekapva magamról a felsőt még téblábolok egy ideig, hogy összeszedve a törülközőt és egy tiszta boxert még megvárjam Shannont, hogy tudjam, tényleg figyel a kicsire.
Meg se lepődöm a reakcióján! Valahogy számítottam rá, hogy hasonlóképpen fog a komolytalan felvetésemre reagálni. Mindenesetre, ahelyett, hogy megilletődött pofát vágnék, inkább csak diadalittasan elvigyorodom, már-már gúnyosan. Mondani inkább nem mondok semmit. Jobb, ha nem teszek olyan ígéreteket, amikre nincs biztos apelláta, hogy be is tudom őket tartani... -Hmm... most, hogy így mondod! Lehet, hogy kilapítana a debella súlyával, de mellette úgy élhetnék, mint egy puccos király kisasszony. - Esek gondolkozóba, és még a szemeimet is megforgatom, mintha csak egy pillanatra is komolyan gondoltam volna az egészet. Inkább csak azért ragoztam tovább, mert szeretem, amikor vörösödik a feje. -Hjajj haladj már egy kicsit a korral! Lehet, hogy már százon felül vagy, de ne viselkedj úgy is, mert az gáz... - Sóhajtom fintorogva, és még egy meglepő pillantást is vetek felé, csak a mihez tartás végett, és persze azért is, hogy nehogy meghazudtoljam önmagam. Az emeleti kis afférunkat követően már lent ülök a lépcsők alján, és trécseléssel próbálom elterelni a gondolataimat. -Annyira sűrűn azért nem alszunk együtt! - Jelentem ki a mindenki által ismert tényeket egy titokzatos pillantással együtt, ahogy átnézek rájuk a rácsok között, egyenesen Wade szemeit célozva a tekintetemmel. Mindenki tudja, hogy csak akkor alszunk együtt, ha túlságosan is kifáradtunk az adott "edzésben" és nincs időnk és erőnk sem átmenni a saját szobánkba. De jobb, ha inkább most nem gondolok az együtt töltött, mozgalmas éjszakáinkra. Ahhoz még túlságosan is élénken él bennem a fenti történés, hogy ilyen gondolatokkal uralkodni tudjak magamon. Bár nem túl szívesen, de követem a szobájába, ahova belépve máris számtalan itt töltött emlék kezdi el megrohamozni az elmémet, amiktől a bennem ügyködő farkas halk, kéjes morgást hallat, amiken alig tudok úrrá lenni. Nem akarom, hogy hallja! -Remélem, hogy csak azután mész majd el, miután ezt a kis vakarcsot is haza vitték... - Fagy le a vigyor a képemről, és vonakodva közelítem csak meg az ágyat, amire aztán széltébe dobom le magam, direkt úgy, hogy legalább fél méteres távolság legyen köztem és a kölyök között. -Siess! - Szólok még utána, és mikor elindul ki, nem bírom nem a seggét stírölni, amit egészen addig teszek, ameddig ki nem megy, és a gyerek a gőgicsélésével magára nem vonja a figyelmemet. -Mivan? - Förmedek rá, mire megszeppenve abba hagyja, amit eddig is csinált, aztán hason fekve emelgetni kezdi azt a nagy kugli fejét, addig nyújtózkodva, ameddig el nem éri a magam mellé fektetett kezem mutató ujját. Először el akarom húzni, de aztán franc se tudja, hogy miért, egyszerűen csak hagyom, hogy szorongassa kedvére, miközben én le nem veszem a szemem róla. -Te édes kis vakarcs... - Bukik ki belőlem váratlanul, és bár az agyamnak nem tetszik a dolog, féloldalasan a kis görény felé fordulok, szabad kezemmel megtámasztva a fejem.
- Mint egy puccos királylány? Hát nem tudom drága, de szerintem a legtöbb nőnemű egy igen jó küllemű és szemre való hercegecskét tudnak elképzelni maguk mellé, akivel szívesen mutatkoznak ők is, nehogy valaki mást merjen mondani, mint ami nekik tetszik. Nem nézem ki belőled, hogy egy dagadt, tohonya disznó mellett te királylány lennél. Szerintem visszasírnád magad hozzám. Ezt én mondom - biccentek jelentőségteljesen, mintha ezzel nem őt, hanem magamat győztem volna meg. Mondjuk magamat nem kell győzködnöm, én nagyon jól tudom, hogy ez lenne a helyzet, elég ránézni Shanre. - Hagyjuk már... nem viselkedek úgy, csupán van jobb elfoglaltságom is annál, mint minden állandó jelleggel tévézni. Ezt te is nagyon jól tudod. Nem mellesleg... be kellene majd szerezni pár DVD-t egy egy unalmasabb, változás mentes napra... mert a tévével tényleg nem megyek sokra - fintorgok, miközben teszek veszek a gyerek körül. - Hála a jó égnek. Nem aludnék túl sokat - lehet, hogy tényleg nem túl kedves szavakat vágok szegény lány fejéhez, de azt soha nem merném bevallani neki, hogy szeretek vele aludni. Helyette inkább tartózkodó állást veszek fel, és ellent mondok mindennek, amit ő igaznak lát és talán még én is. Magamnak valamilyen szinten lehet, hogy betudnám beszélni az igazat, de kimondani már nem tudnám. - Fél nyolcra megyek... nem tudom, hogy mikor kell a kezükbe nyomni a kölyköt. De lehet, hogy ez már csak a te dolgod lesz - vonok vállat, amint ölbe veszem a kicsit és elindulok vele a szobám felé, minek ágyára fektetve már el is kezdek levetkőzni, hogy folytathassam az utamat a fürdőszobáig. Shannon felszólítására inkább nem válaszolok, helyette csak lemondóan sóhajtok egyet, aminek minimum csak a következményét, a fejrázásomat láthatja. Nincs szükségem tíz percnél többre ahhoz, hogy tetőtől talpig tisztára mossam magam a hajammal együtt és már induljak is kifelé egy boxerben, hogy aztán meg is torpanjak az ajtóban. Tekintetem meglepetten fut végig a furcsa kis pároson, ahogy Shan fekszik a gyerek mellett, az pedig megállás nélkül gügyög neki valamit. Ilyet is ritkán fogok látni szerintem. Halk, nesztelen léptekkel közelítem meg őket, és ülök le Shannon mögé és mosolyodok el azon, ahogy Simon elkezdi az arcomat keresni kíváncsi tekintetével. Rámosolyogva átnyúlok a lány dereka felett, hogy megérinthessem a gyerek húsos arcát, mire ő pislogva egy nagyot, elkezd csapkodni. - Remélem most az egyszer kivételt teszel és nem fogsz egész éjjel ordítani - beszélek hozzá, ő pedig úgy figyeli az arcomat, mintha értené is azt, amit mondok.
-A mai világban már minden a pénzről szól. Ha elég pénze lenne, és eltudna tartani, meggondolás nélkül átpártolnék hozzá, bááár, tény ami tény, hiányozna az egyedi sármod, és az egocentrikus, olykor tahó megszólalásaid is. - Egyszerűbb lett volna azt kinyögni, hogy Ő maga hiányozna egy idő után, de per pillanat nem az a célom, hogy tovább fényezzem a már így is vakító egoját, és hogy valamit ilyesfajta hízelgéssel érjek el. Például, amikor nagyobb összegű ZS-t akarok kunyerálni tőle, és tudom, hogy nem lesz könnyű dolgom a meggyőzésével. Általában akkor szoktam ilyen legalja módszerekhez folyamodni. Ha ez sem válik be, utána jön a fekete leves. Én! Olyankor pedig mindig elérem, amit akarok... Egyszerűen csak ismerned kell a gyenge pontjait, és máris megadja magát. Ilyen egyszerű a képlet! -Na, mi a franc? Hátrébb az agarakkal tigris! Csak nem úgy akarsz élni, mint a normális átlagemberek, akik teliholdkor nem változnak át szőrös vérengző vadállatokká, és akik esténként filmnézéssel múlatják az idejüket? - Kérdezem hitetlenkedést tettetve -arcvonásaim is hirtelen alakulnak át az eddigi érdektelenből meglepettbe-, hangom pedig szinte már csöpög a belefoglalt iróniától. Ez van! Valahogy mindig sikerül valamilyen szinten szóba hoznom azt, hogy miatta nem lehetek az, aki mindig is lenni akartam. Túlságosan is bánt a dolog -még így három év elteltével is-, hogy már semmi se lesz olyan, mint régen. Türelmesnek kell lennie velem. Az, hogy megfosztott az emberi létemtől, azt hiszem, hogy nem egy könnyen feldolgozható dolog. Nem hiszem, hogy ő már túl tette magát azon, ami vele történt. Egy része biztos vagyok benne, hogy még mindig az emberi élete után kapálózik, és nem tudja elfogadni, hogy már soha nem érheti el. -Menj a p*ába Wade Nathaniel Christopher! - Fűzöm hozzá a nem túl változatos véleményemet az egészhez, és bár nem érdemli meg, de kisvártatva követem a szobájába, ahol máris azon vagyok, hogy ne essek újabb kísértésbe a feszes segge, és szálkás izmokkal borított meztelen háta, lapockája és vállai láttán. -Hát ez remek... Holnap úgy terveztem, hogy együtt lógok Juannal és a srácokkal... - Jegyzem meg csak úgy a miheztartás végett. Remélem, hogy nem kell majd az egész napomat azzal töltenem, hogy Judyékra várok. Elég ez a pár perc, ameddig egyedül kell elviselnem Simont, aki -mint kiderül kisvártatva-, tud emberien is viselkedni. Meglepő módon nem bőg, nem tojja össze magát, helyette csak érdeklődéssel szorongatja az ujjamat, ami már egyáltalán nem zavar. Az viszont annál is inkább, hogy az egész jelenetet Wade az első sorokból nézte végig. Amint leül mellém az ágyra, kikapom az ujjam a gyerek szorításából, és oldalamról a hátamra fordulok, úgy helyezkedve, hogy fejemet Wade combjára tudjam hajtani. -Szóval, elengedsz holnap? Apuci... - Pislogok fel rá pimasz arckifejezéssel.
- Hát jó, akkor... tégy amit akarsz. Ha kell keresek neked valami nagydarab tehenet, aki idős korára akkora lesz már, hogy megmozdulni se fog tudni, külön teherliftet kell neki a házban kialakítani, valamint te fogsz járni helyette bevásárolni, te fogok fürdetni, szivaccsal fogod sikálni egyesével azokat a nagy, undorító, narancsbőrös, büdös hurkáit, hogy minden redőjét tisztára moshass anélkül, hogy azok között gombatelepek képződnének és akkor még nem is beszéltem arról, hogy kondérban kellene főznöd rá, hogy elég legyen neki a kaja. És akkor te még nem is ettél semmit. Tényleg szép életet kívánsz magadnak, gratulálok - darálom gyorsan, nem is foglalkozva azzal, hogy engem is elfog a rohadt hányinger, ami egyik pillanatról a másikra fel is üti magát már csak az erős fantáziámnak is hála. - Néha megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy igazodjak hozzád és a te elvárásaid szerint éljünk nem? Nem fog nekem se megártani, ha néha napján emlékeztetném magam arra az emberre, aki voltam egykoron - vallom be neki. Tényleg nem fogok belepusztulni abba, ha esténként leülök vele megnézni egy filmet - remélhetőleg gyerek nélkül -. Ez a mai csak egy kivételes alkalom. - De csak utánad gyönyörűm - becézgetem kéjes vigyorral, ahogy befelé caplatok a szobába, onnan pedig a fürdőszobába. Tisztán érzem, ahogy a tekintete nem egyszer, nem kétszer végigfut rajtam, de őszinte leszek. Nem vagyok előtte féltékeny... elvégre miért kellene, mikor többször lefeküdtünk már, valamint akad, hogy reggel halál kómásan egy szál seggben - de szó szerint! - kezdek el kávét vagy teát főzni. Már minden egyes porcikámat ismeri, és nem érzek késztetést arra, hogy takargassam magam előtte. - Már ma is együtt lógtál velük nem? Ez az egy nap nem fog megártani - kiáltok ki a fürdőszobából, ahogy meghallom a legnagyobb problémáját, ami csak felütheti nála a fejét. Én is szeretnék sok mindent, többek között egy nyugodt kölyköt magam mellett, aki nem akarja mindenáron megszegni a szabályokat, melyeket felállítottam. Kiérve hozzájuk engedem, hogy Shannon a combomra fektesse a fejét, válasz helyett viszont csak lehajolok hozzá, hogy egy óvatos csókot nyomhassak a szájára. Erre már szükségem volt. - Csak miután elvitték Simont. Szóval ne fűzz sok reményt egy egész napos kiruccanáshoz jó? - pöckölöm meg az orrát, majd az egyre gyorsabban pislogó Simonra téved a tekintetem. Úgy látszik kezdi elnyomni az álom. Meglepő, a legtöbb gyerek akkor alszik el, mikor ringatják, vagy énekelnek neki. Neki elég a hátán feküdnie és a beszédünket hallgatni. - Vegyünk vissza kicsit a hangszínből jó? - biccentek a kicsi felé, ki felénk fordított fejjel hunyja le a szemeit - nem tudom, hogy ki fogom-e bírni ezt az éjszakát - motyogok, minden esetre meg kell próbálni. - Holnap viszont mi lenne, ha... ha veled tölteném az éjszakát, nem pedig a gyerekkel? - érdeklődök kisöpörve egy-két hajszálat az arcából.
Hirtelen -a mai napon már nem tudom, hogy hányadik-, szófosására mind a két ívelt szemöldököm a homlokom tetejére ugrik, és egy jó darabig meg se tudok szólalni a hallottak után. De most komolyan. Erre mégis mi a pöcsömet kellene mondanom? Ha minden egyes ilyen kiborulása után újra és újra elfújnám, hogy csak a féltékenység beszél belőle, akkor később már nem lenne mivel húznom az agyát és csárdást járnom az idegein, így inkább egy meglehetősen idegesítő, és egyben győzelemittas vigyoron kívül más válasszal nem is illetem az iménti kiborulását. Forrjon csak még tovább egy kicsit a saját levében! Én addig is jót szórakozok rajta... A soron következőkre azonban már sokkal szívesebben pazarlok szót, és meg is teszem. Ne csak ő legyen az, aki már szivacsot köp a folyamatos pofázástól. -Igazad van, tényleg nem fog megártani! Szóval, azt hiszem, hogy ezt a témát itt és most ejthetjük is akár. Úgy érzem, hogy már így is túl van tárgyalva. - Hohóóó, de még mennyire! Olyannyira, hogy ha csak egy percnél is tovább kellene nyálat pazarolni rá, nem gondolnám meg, hogy lelépek, máris indulnék a francba. Talán csak az akadályoz meg abban, hogy elhúzzam a belem melegebb éghajlatra, hogy rá vagyok kényszerülve a kölyök vigyázására. Arra, amit a fürdőből kiabál ki, egyszerűen csak fújtatva megforgatom a szemeimet, és innentől kezdve már minden figyelmem a pelenkásé, egészen addig, ameddig fel nem tűnik a láthatáron egy nála sokkal... hmm.. érdekesebb egyén, akinek a combja sokkal kényelmesebbnek bizonyul az ágynál, a váratlan csókja pedig édesebbnek, mint a frissen csapolt virágméz. Mégsem viszonzom, csak hagyom -és egyben piszkosul élvezem is-, hogy megkóstolja ajkaimat, ami után persze úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna. Az orr pöckölésre összehúzom a szemeimet és elégedetlenül cüppögök is egyet. Zavar, hogy egyszerre kezel úgy, mint egy gyereket, és egy tömni való érett nőt... -Próbálok beletörődni! - Sóhajtom drámaian, aztán -ahogy kérte-, lejjebb veszek a hangerőből, és ahelyett, hogy a gyereket nézném, Wade pillantását tartom fogva. -Már megint meg akarsz rontani? Hmm... nem helyes! Pedig rohadtul messze van még a telihold. - Tudniillik, akkor szoktunk ilyen ajánlatokat tenni a másiknak, ha egyre inkább közeledik az átváltozás estéje, és már nem bírunk magunkkal, a farkasunkkal. -Nem is tudom, hogy engedhetek-e a kísértésnek. - Suttogom kacéran, és egyben sejtelmesen is, ahogy egyik kezemmel felnyúlok az arcához, hogy körmöm hegyét végig húzhassam ajkain. Annyira könnyű elfelejteni, hogy mennyire utálom néha.
Örülök neki, hogy nem válaszol semmit arra, amit épp elugatok neki, sőt! Csendben marad! A lehető legmeglepőbb módon. Ha most megpaskolnám a fejét, értené a célzást? - Ne légy már ilyen kib*szott negatív, mert istenemre mondom, arra a cseszett nemlétezőre, hogy kiugrok az emeletről - valószínűleg nem sok bajom lenne miatta, ennek ellenére nem kísérelném meg. A végén sikerül úgy esnem, hogy maradandó agykárosodást szenvedek miatta. - Egyszer akarok a kedvedbe tenni, akkor is csak az oltogatást és a hülye sértettségedet adod - én magam is játszom a sértettet, mivel tény, hogy úgy is érzem magam. Segíteni akarok neki, hogy könnyebb legyen. Gondoltam változtatok a módszeremen, de ez se tetszik neki... mit kell még adnom neki ahhoz, hogy végre megbékéljen a helyzettel? Rendszeresen d*gjam meg csak, hogy elfeledtessem vele, vagy mi a ragyás valagamat akar ez? Zuhanyzás után, még félig nedvesen kicsattogok hozzájuk, s némi lelkesedéssel nézek végig a párosukon egészen addig míg le nem ülök hozzájuk, s a fejét a combomra tevő lányt úgy csókolom meg, mintha nem érdekelne a kicsi jelenléte, én akkor is képes lennék itt helyben összebújni vele egy menetre. Vissza persze nem csókol, de nem is kell, elég a tudat, hogy élvezi. Mert érzem, hogy így van, le se tagadhatja. - Nem rontani. Most valami mást akarok... valami óvatosat, igyekvőt és szenvedélyeset - suttogom, ahogy lehajolok hozzá, s orromat végighúzom álla, arca vonalán. - És nem a telihold miatt. Miért csak akkor lehet? - érdeklődök egy kacér vigyorral, mit nem tudok letörölni onnan még akkor se, mikor körme végét végighúzza a számon. Finoman megragadva a csuklóját az arcomhoz szorítom a tenyerét, hogy utána abba belecsókolva lehunyhassam a szemem és engedjem, hogy átjárja az egész testemet a kellemes bizsergés, ahogy érzem az illatát és a puszta közelségét. Le se tudom tagadni, hogy szükségem van rá. - Mmm... ha visszavonok minden szemétséget, akkor velem... illetve velünk aludnál? Szegény gyerek lehet, hogy nem élné meg a holnapot, de... szerintem nem fog nekünk megártani, hogy ha beszélgetünk egy kicsit. Nyugodj meg, nem oktatni akarok, csak... csak beszélgetni veled - némi szerénységgel, szégyenlősséggel, mintha félnék a lánytól.
Oh, szóval kiugrana az ablakon? Hirtelen nem is tudom eldönteni, hogy ezekben a percekben jól, vagy inkább rohadt szarul járnék azzal, ha öngyilkosságot kísérelne meg. Minden esetre, ami biztos, az az, hogy jobb, ha nem gondolkodok ilyen őrültségeken! -Elmondanád, hogy már megint mi bajod van? Nem én vagyok az, aki nem tudja, hogy hogy kezelje a másikat, és hogy mit csináljon, hogy ne húzza fel magát rögtön. Menj, és kezeltesd magad és az idegbeteg rohamaidat valami dilidokival inkább... - Ezt már csak amolyan "testvéri" jó tanácsként vágom a fejéhez, puszta szeretetből, hogy érezze a törődést, és ezzel együtt azt is, hogy meeennnyire, de meeennyire jót akarok neki. Haha, ma felettébb ironizálós kedvemben vagyok. Szerencsére ezennel hamar túltesszük magunkat a feszültség teljes pillanatokon, és alig pár perc elteltével már egyáltalán nem a köztünk kiélezett ellentétek generálta feszültségtől vibrál a levegő, hanem valami... egészen mástól. Valami olyantól, amit soha nem engedek neki könnyen, és amit egyszerre tartok helyesnek, és ugyanakkor roppantul helytelennek is, mégis élvezem, és rohadjak meg, ha nem, de néha én is engedhetek egy kicsit a gátlásaimnak! A fülembe mormogott ígéretes szavaktól azonnal felélednek az ösztöneim, a farkasom pedig szinte megveszve kaparni kezdi azt a mentális jégpáncélt, ami elzárja tőlem a gondolatait. Többet akarok tudni! Ujjaim mélyre szántanak szőke árnyalatú vizes tincsei között, és addig nem is vagyok hajlandó elengedni őket, ameddig el nem távolodik tőlem. -A Te kedvedért talán megpróbálhatok majd egy alkalom erejéig uralkodni a fenevadon. - Ezután az ígérete után azonban kötve hiszem, hogy könnyen fog menni a dolog. Úgy ki leszek éhezve rá, mint egy állat, és a farkasom sem fogja tudni visszafogni magát, ahogy most is nehezen megy neki. Reszkető sóhajjal gyűröm le a bennem tomboló vágyakat, ahogy kezemet az arcához emeli. Az illatom ennek ellenére mégis elárul, és szinte kártyalapokként teríti ki Wade elé, hogy mire is vágyom most. -Hát legyen! Deeee miről is akarsz beszélgetni? - Ráncolom össze gyanakvón -és némi kétségbeeséssel-, a szemöldököm, hogy aztán eltávolodva tőle, végig dönthessem az ágyon, én magam pedig a hasára ülhessek lovagló ülésben. Most kivételesen is semmi perverz hátsószándékom nincs az egésszel. Inkább csak faggatni akarom, és még a kezeit is kifeszítem a feje fölé, így támaszkodva rá csuklóira. Mindig is utáltam az olyan beszélgetéseket, amik így kezdődnek. "Beszélnünk kell"...
Már nem tudok mit reagálni arra amit mond, csinál. Ha valamit rosszul csinálok az a baj, ha valamit rosszul csináltam és szeretném kiengesztelni, az a baja. Viszont ha semmit nem csináltam rosszul, és kedveskedni szeretnék neki, akkor is csak a jól megszokott hisztije tör elő belőle. Semmi köszönöm, semmi elnézés. Nem, rögtön a torkomnak ugrik és akkor is, mikor a saját védelmemre kelek, még neki áll feljebb. Amitől persze megint a falra mászok. - Inkább kezeltesd magad te, és gondolj bele abba, hogy mi mindent megteszek érted, csak, hogy neked jó legyen - kioktató, agresszív hangnemem helyett most sokkal inkább elgyötörten, kétségbeesettebben szólalok meg, és tekintetem is csak erről erről árulkodhat, semmi másról. Arról, hogy már fogalmam sincs, hogy álljak hozzá és kezdem elveszíteni a reményt, hogy valaha tényleg megváltozik a viszonyunk és már nem csak a se veled se nélkülem sokaságot kell elviselnem. Lehunyt szemekkel élvezem, hogy vizes hajamba túrjon, miközben elmosolyodok állításán. - Szavadon foglak! - bizonygatom. Ahogy beszippanthatom az illatát, ami még csak véletlenül se az állítólagos "testvériségünkről" árulkodik. - Hátőőő erről arról - kapom el róla a tekintetemet, hogy még csak véletlenül se kelljen kíváncsi, olykor pedig zavart, kétségbeesett pillantását látnom. Nem szorulok rá még csak véletlenül se. Emellett őszinte leszek. Érzek némi zavart is magam körül, ami nem enged elég teret nekem ahhoz, hogy kibontakozhassak. Amint hátradönt és felül a hasamra, elégedett vigyorral nézek végig csinos alakján, és simítok végig vékony, de izmos combjain is. Mikor viszont a fejem fölé feszíti a kezeimet, jobbnak látom nem megmozdulni. Helyette csak mélyen belenézek a szemeibe és így tudatom vele, hogy nincs apelláta, minden amit mondok komoly. - Mivel még soha nem volt rá alkalmunk, elakarlak vinni randizni. Nem kell nagy felhajtás, csak egy vacsora, egy séta, ami tetszik... már rég ki akartam mondani, hogy hagyjuk ezt a testvéres dolgot, de még nem találtam rá megfelelő alkalmat.
Csak egy mélyről jövő sóhajjal kommentálom a továbbiakat, és már egyáltalán nem töröm magam azért, hogy bármi hasznosat hozzáfűzzek az egészhez. Hogy mi mindent megtesz értem? Amit eddig legemlékezetesebb dolgot tett, az az volt, amikor a pajta mögött egy nagy és vérengző szörnyeteggé változva rám rontott, hogy kitépjen egy jókora darabot a húsomból. Na, az aztán tényleg emlékezetes volt, és biztos, hogy egy életre szóló "ajándék"... Hogy ezen kívül mi az, amit még itt említhetnék? Talán csak annyi, hogy ő volt a "megrontóm", aki a szűz, frigid kis kurvából érett, hormon túltengésben szenvedő nagylányt csinált. Deee mindezt most teljesen fölösleges lenne akárcsak egy mondat erejéig is megemlíteni. Abból úgyis több mondat lenne, és tuti, hogy végül nem itthon aludnék, hanem valamelyik haveromnál gengelnék már megint napokon keresztül, és a telefonomat se lennék hajlandó bekapcsolni. Neki biztosan nem! Most azonban koránt sem áll fent ilyen szélsőséges helyzet, ezért csak kiélvezem minden érintését, amik megzabolázzák a véremet és az adrenalin szintemet is egyben. -És, ha nem tartom be az ígéretem...? - Pislogok fel rá egy rohadtul álszent és jól megjátszott ártatlan tekintettel, ahogy érzem, hogy kezemet az arcához húzza. A farkasom kéjesen -már-már dorombolva-, morogni kezd magában, én pedig akaratlanul is felnyögök attól a testemen végig futó, kellemes áramütésszerű bizsergéstől. -Oké, ha ez egy vallatás lesz, akkor inkább hamarabb túlesek rajta! Igen, múltkor loptam a tárcádból, mert kellett cigire és sörre és volt némi tartozásom is valakinek... - Forgatom meg a vallomást követőn a szemeimet, aztán már cselekszem is -szinte meggondolatlanul-, ahogy a hátára fordítom, én pedig a hasára ülök, szó szerint lefegyverezve. -Oh... - Habogom végül, mint valami komplett idióta, ahogy tartva a tekintetét -hozzáteszem, hogy mindezt egyre bizonytalanabbul téve-, próbálok valami ésszerű dolgot is kicsikarni magamból erre a nem mindennapi ajánlatára. -Ugye tudod, hogy nem vagyok valami... romantikus típus, és hogy egy étteremből kiraknának? - Vonom fel félig a szemöldökömet, így pislogva le rá, ahogy érzem megfeszülni testem alatt minden egyes izmát, amikből most csak még többet akarok. -Remélem tisztában vagy vele, hogy én olyan lány vagyok, aki nem szégyelli már az első randi végén odaadni magát a partnerének? - Dorombolom, és mintha elvesztettem volna az irányítást, és a farkasom irányítana, már hajolok is le hozzá, kezeimet elvéve a csuklójáról és a mellkasára támaszkodva velük, hogy lehajolva kicsit megtéphessem az ajkait, majd a nyakát is, lassan mozogva közben rajta.
Nem folytatom. Felesleges. Inkább jobb nem foglalkozni vele és azzal, ahogy vélekedik - mert érzem - magában, jobb szeretnék nem hozzászólni a témához, a végén még magára találnám hagyni a gyerekkel és akkor tényleg katasztrófahelyzetet lehetne hirdetni. - Akkor kénytelen leszek nagyon csúnya, kegyetlen módszereket bevetni, amik valószínűleg nem fognak tetszeni még akkor se, ha próbálsz jó pofát vágni hozzá - hihetetlen, de tudok rohadt szemét is lenni vele, ha kell még akkor is, ha épp az ágyban hentergünk. A gyilkos, kegyetlen szavak ellenére úgy csókolok bele a tenyerébe, mintha az életem múlna rajta. - Mi a fene? - pillantok rá totál értetlen pillantásomat megvillantva és legszívesebben beleröhögnék az arcába minden további nélkül, félre téve az iménti zavartságomat. - Szerinted ha annyira zavart volna, akkor nem hoztam volna szóba? Megmondtam ezerszer, hogy ami az enyém az a tiéd is. De mi lenne, ha néha tényleg kérdeznél és nem "lopkodnál"? Valószínűleg sokkal jobb szívvel adnám oda és nem akarnék utána a torkodnak esni. Kicsit bízhatnál jobban bennem annál, mint amennyire most is tenni szoktad. Nem vagyok én egy vérengző apó - cirógatom meg az arcát. Végül csak sikerül elmekegnem neki, hogy mi is a konkrét célom vele, mire csak egy értetlen morgást, majd magyarázkodást kapok. - Majd odafigyelek rád. Vaaagy talán a kedvemért megpróbálsz egy kicsit összeszedettebb lenni, nem nyilvánosan követelőzni - kacsintok rá, miközben kiszabadítva a kezemet, a karját kezdem el ujjbegyeimmel simogatni egészen addig, míg újabb kérdésáradat nem száll felém. - Hidd el, ezzel nekem nem lenne bajom. Első randi azért, csak mert még soha nem volt rá alkalmunk. És ez az első randi nem úgy lesz első randi, mint egy kedves kis szűznek, aki most találkozott élete párjával, az pedig elhívta magával egy vacsorára. Közöttünk már bőven több van ennél, csak... csak talán próbáltuk elhitetni magunkkal, hogy ez nem helyes. De én nem tudok tovább harcolni a "démonokkal". Amint lehajol hozzám, hogy enyhén megtéphesse az alsó ajkamat, miközben lassan, őrjítő tempóban mocorog rajtam, legszívesebben felrobbannék mint egy rohadt vulkán, aki nem bírja visszatartani az izzó lávát. Kezemet határozottan csapom rá a combjára, s enyhén kiugró körmeimet belé mélyesztem, így próbálva megkísérelni azt, hogy ne mozoghasson tovább. Nem tesz túl jót az idegeimnek. Helyette másik kezemet a tarkójára simítom, s úgy húzom közelebb magamhoz, hogy egy vad csókot lophassak tőle ami egészen addig tart, míg Simon el nem kezd vad gügyögéssel magyarázni. Elfordulva a lánytól, tekintetem találkozik Simonéval és nem hazudok, mintha látnék valamit megcsillanni a szemében, ami még csak véletlenül se arról árulkodik, hogy tetszik neki az eset.
Szám ravasz mosolyra húzódik, szemöldökeim pedig kíváncsian, érdeklődően ugranak egyik pillanatról a másikra homlokom tetejére. Talán korai elmebajra utal, de nagyon is tetszik ez a fájdalmasnak ígérkező fenyegetése. -Csak nem szadomazo módszerekhez fogsz folyamodni? - Hazudnék, ha azt mondanám, egyáltalán nem gerjeszt be már csak annak gondolata is, hogy mi mindent tudna velem csinálni, ami a durva és erőszakos kategóriába rangsorolható. Bírom a fájdalmat -ha nem bírnám, nem vagdosnám a csuklómat borotva pengével-, és annál nagyobbat úgy sem fog tudni semmivel sem okozni, mint amilyen a harapása volt, vagy mint amit minden egyes átváltozás alkalmával megsínylik a testem, ahogy a csontjaim teljesen átalakulnak emberiből állativá. Annál pokolibb érzés tényleg nem létezik! Ahogy arckifejezése megkeményedik a vallomásom hallatán, felkészülök a legrosszabbra, végül aztán az "apai" fejmosás helyett valami olyat hallok, amire nem is számítottam. Egész jól, sőt mi több, megértően kezeli a helyzetet. Vajon akkor is ilyen lazán elsiklana a részletek felett, ha bankrabláson kapnának rajta? Az se különbözik sokban a "bátyád" meglopásától. Esetleg csak annyiban, hogy többet kaszálsz vele... -Csak az zavar rohadtul, hogy mindig tőled kell kisírnom a pénzt, és ez baromira gáz. Munkát akarok, és saját pénzt, amit arra cseszek el, amire csak akarok. - Hajolok bele az arcába, mélyen nézve bele a szemeibe, hogy lássa, tervbe van már az a bizonyos megkomolyodás és felelősségvállalás dolog, csak... még csiszolni kell egy kicsit... hát... sokat... -Vagy valami olyan helyre viszel, ahol az sem gáz, ha meztelenül végig gurulok az aszfalton, ha éppen ahhoz támadna kedvem... - Vigyorgok, miközben szemeimben gyanús fények villannak meg, aztán csak teljesen mozdulatlanná válva, mély sóhajtásokkal hallgatom mondandóját, amire hirtelen nem tudom, hogy mit is mondhatnék. Egyrészről igaza van, másrészről pedig... -Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy én már rég elvesztettem a mi kettőnk kapcsolatának a fonalát. Fogalmam sincs, hogy mi ez köztünk, és hogy merre tartunk. - Biggyesztem félre nemtetszően a számat, majd nem bírva tovább megálljt parancsolni vágyaimnak, lehajolok hozzá, hogy először a száját téphessem meg, majd a nyakát is cirógatni kezdhessem megnyúlt agaraimmal. Torokhangon nyakának illatos és forró bőrébe nyögök, ahogy megérzem körmeit a combomba mélyedni, mire megállok minden eddigi mozdulatomban, és felegyenesedve, hátam reflexszerűen feszül hátra, és fejemet is megadóan hátrabillentem, miközben az övéhez hasonlóan megnyúlt körmeim a mellkasába marnak, megnyúlt fogaim pedig alsó ajkamba mélyednek, így a következő vad csókváltásnál érezheti a vérem ízét a száján, de csak addig, ameddig Simon meg nem zavarja az idillt. Wadera hajolva, én is a kölyök felé kapom a fejem, gyilkos pillantásokkal nézve a szemeibe. -Hát persze... - Morgom feszülten, gyűlölettől teljesen, ahogy leszállok Waderől, hogy minden továbbiak nélkül elmehessek lezuhanyozni, ami talán majd segít abban, hogy lenyugodjon a vérem, és hogy ne akarjam kitépni a szaros kölyök gigáját.
Kérdésére első sorban csak kérdő, értetlen kifejezés költözik az arcomra. - Nagyon jól tudod, hogy nem szokásom se ostorral, se bilinccsel vagy bármiféle kegyetlen, viszont annál izgatóm eszközhöz folyamodni. Megoldom én anélkül is, akármilyen hihetetlen - már már sértettnek mondható az a hangnem, amivel kikérem magamnak a dolgot. Épp elég örömöket tudtam okozni neki eddig, nem volt szükségem semmiféle eszközre, csak saját magamra és ami megadatott. Valamint a nőkkel való kimondottan jónak, már-már tökéletesnek mondható bánásmódom az ágyban. Lehet, hogy azon kívül nem vagyok egy félisten és nem tudok teljesen azonosulni velük, de amint eljutunk odáig, mindent megadok nekik, amire csak szükségük van. Minden létezőt! De hagyjuk is most a szexuális életemet. Úgy néz ki megint arra számított, hogy majd egy vallomást fogok kisajtolni belőle, ami csak egy újabb veszekedéshez vezethet és amit csak a védekező reflexeinek hála tud elkerülni. De erről szó sincs, viszont az a pillanatnyi elkeseredést amit meglátok nem csak a szemeiben, de egész arcán és mozdulataiban, kérdések elé állít. - Megmondtam, hogy ez nem fontos, kérj amit csak akarsz, segítek. És ha ez a pénzt jelenti, akkor csak parancsolj! itt vagyok... viszont, ha tényleg szeretnél valami munkát, azt is megértem. Segítsek keresni neked valamit? - érdeklődök tapintatosan, óvatosan mintha attól tartanék, megint a torkomnak ugrik még akkor is, ha ezzel most semmi rosszat nem mondtam. Néha én magam se tudom megfejteni se őt, se pedig a cselekedeteit. Mondjuk épp ezért nem is igyekszek, hogy javítsak ezen a hibámon. Felesleges. - Öhmm... nem tudom de szerintem egész Alaszka hangos lenne egy ilyen produkció láttán. Szerintem mellőzd! De megnézem, hogy mit tehetek az érdekedben - kacsintok rá. - Én is hidd el, nem véletlenül tértem ki erre a témára - vonok vállat, mintha legalábbis egy piti ügyről lenne szó, mint például arról, hogy holnap ki törli le a port. Az a bánásmód, amit jelenleg nyújt igen kedvemre való, de mégis megvannak a bizonyos határok, és most koránt sincs idegzetem ahhoz, hogy annak ellenére bújjunk össze, hogy Simon itt fekszik mellettünk, akire még akkor is figyelni kell, ha alszik. Talán ennek a tudatnak köszönhetem azt is, hogy van időm arra, hogy megálljt parancsoljak ne csak az akaratomnak de az ösztöneimnek, s leállítva a lányt már Simon is kimutatja nemtetszését egy gonosz, morcos pillantással, valamint azzal, hogy elkezd sírást idéző gügyögéssel nyögdécselni. Shannon miután leszáll rólam, felülve nyúlok a kicsiért, hogy ölbe vehessem, de ezzel egy időben némi letargiával nézek a lány után, ki már indul is kifelé a szobából. - Gyere te kis ünneprontó - veszem fel a gyereket, mikor az már ki is adja magából a felgyülemlett gőzt, s úgy kezd el bőgni, mintha egész életében kínozták volna. Magamhoz szorítva kezdem el dajkálni.
-Nem is olyanokra gondoltam, amik után napokig sikálhatjuk a vért a lepedőről... - Forgatom meg a szemeimet, és még egy hitetlen sóhajt is társítok a dolog mellé. Szeretem a mocskos dolgokat, de ennyire azért én sem vagyok még beteg elme! Semmiképpen se mennék bele olyanba, amibe sok kalandra vágyó kiéhezett szexfüggő, akiknek soha, semmi semmiből nem elég, és vevők minden újra! Ha kést szegeznének a nyakamhoz, akkor sem lennék hajlandó szájpecket a számba dugni, mindenféle röhejesen kinéző maszkot a fejemre csatolni, és még sorolhatnám, de inkább nem teszem, mert felfordul a gyomrom, és nem akarom szegény Wadet olyan kellemetlen helyzetbe hozni -bár, néha megérdemelné-, hogy sugárból telibe hányom a csinos kis pofiját. Tisztán leolvasható eleinte az arcáról, hogy mennyire nincs ínyére, hogy tulajdonképpen megloptam, de... hát... muszáj volt, és kész! Nincs ezen mit magyarázni és további szavakat meg nyálat áldozni rá. Már ő is tudja, és ez a lényeg. Asszem'.. -Mekkora gáz, hogy már meló keresésben is rád kell támaszkodnom, de... jó, legyen. Segíts, csak ha lehet, valami olyat keress, ahol nem kell az emberekkel jópofiznom. Tudod, hogy nem az erősségem... - Nem is értem, hogy mit gondoltam ezelőtt alig egy perccel, amikor elfogadtam a segítségét. Talán csak azért tettem, mert azok a zöldes-kék szemek újra -egy pillanat alatt-, elvették a józan eszemet, és már nem voltam képes arra, hogy ésszerűen gondolkozzak. -Abban vagyok csak biztos, hogy nem bírnánk ki sokáig egymás nélkül, de az is igaz, hogy nem jó, hogy ennyit vagyunk egy helyre összezárva, és hogy mindig egymás torkának esünk. - Mondom, de aztán már nem agyalok többet, helyette csak cselekszem, és mindent élvezettel teszek. Azt, ahogy megharapom, ahogy a mellkasába mélyesztem a körmeimet, azt ahogy csókolom... Aztán persze a szaros pelenkás mindent tönkre tesz! Imádkozz te kis szarházi, hogy megéld a reggelt! Úgy trappogok ki a fürdőbe, és vágom be magam mögött az ajtót, mintha éppen most száműztek volna. A tükörbe nézve persze azonnal szembe találom magam azzal a gyilkos, szikrákat szóró tekintettel, amit Simon felé is villantottam, mielőtt kiviharzottam volna Wade szobájából. Haaatalmas a kísértés, hogy előkerüljön az a bizonyos borotva penge a szekrényből, de ezennel uralkodok magamon, és inkább csak beállok a frissítő hideg zuhany alá. Kockázatos lenne neki állni akkor farigcsálni a csuklómat, amikor Wade is itthon van. Méterekről képes megérezni a vér szagát...A zuhany annyira segít csak, hogy kitisztuljon a fejem, másban azonban nem vettem hasznát. Kiszállva a zuhanyzóból, meztelen testemre csak egy fehér fürdőköpeny kerül, és mikor kilépve hallom a gyerek bömbölését, haj tépve és morogva kezdek el toporzékolni a szoba előtt, aztán egyszerűen csak benyitok, és tisztestávból fürkészem őket. -Meggondoltam magam. Lehet mégse kéne itt aludnom. - Fintorgok a kölyökre, és észre se veszem, hogy milyen távolságtartóvá váltam újra.
- Sikálni? Sikálja akinek két anyja van, majd a mosógép megoldja. De nem mellesleg igen, ilyet nem is szeretnék véghez vinni. Már csak a férfi becsületem miatt se, ami megállás nélkül hajt előre. Nem fogok nőket bántani még akkor se, ha az egy vérengző vadállat mint amilyen te magad is vagy. Megfelel? - pillantok rá kihívóan, hogy ezzel is bizonyítsam, nem akarok neki ártani még akkor se, ha néha jó szórakozásnak látná ezt a fajta bánásmódot is. Jó, nyilván nem a gyilkos erejűt, de legalább az azt megközelítőt. - Nem gáz. Én vagyok a gondviselőd nem? Na meg a teremtőd is, szóval kötelességem nem csak farkas, de emberi létemben is segíteni neked még akkor is, ha nem vagy oda érte. Már csak a gondolatért se - húzom el a szám halk cincogással, ahogy azt bizonygatom, hogy nincs semmi gond ezzel az eshetőséggel, szívesen segítek neki mindig és mindenben, amire szüksége van. - Akkor mi lenne, ha mondjuk kukás ember lennél? Ott nem az emberekkel, hanem a szeméttel kellene kialakítanod mély, érzelgős kapcsolatot. Vagy a kukákkal. Azzal szerintem még neked is menni fog - disznólkodok, valamint szemétkedek is vele, hogy legyen mibe belekötnie. Tagadhatatlan, hogy bírom amikor pampog valami miatt, de ezen a téren önsanyargató is vagyok, mert napokig csak ezeken a vészes veszekedéseken jár az agyam. - Pontosan... így szűkíteni kell a bizonyos időt. Mondjuk... sehogy, mert lehetetlen. Mindig mindenkor egymásba botlanánk és végül de nem utolsó sorban kötelező veled lennem amiért a teremtőd vagyok! - ezzel az elfogadható érvvel le is tudom a téma nagy részét. Nincs mit beszélni ezen, ez így van, ha nem tetszik neki, akkor magára vessen, nem fog változni a véleményem. Nem tölthetünk hosszabb időt egymás nélkül. Jól leolvasható Shan arcáról a gyűlölet és az elkeseredettség, ahogy Simon bőgni kezd, ő pedig kipattog a szobából mint egy dúvad, akinek épp most mentek el otthonról. Nekem se tetszik, hogy Simon a lehető legrosszabbkor kezd el magas C-ket kiénekelni, de nincs mit tenni, ha dolog van, dolog van. Pár perces dajkálás után, mikor már végre elkezd lenyugodni és nincs más hátra, mint ismét álomba ringatni, Shannon benyit és kijelenti, hogy jobb ha mégse alszik itt. - Jaj, Shannon hagyjuk már ezt... mi a baj megint? - érdeklődök miközben felállok, és közelebb battyogok a lányhoz. - Nehogy már egy szerencsétlen gyerek tartson vissza ettől. Leállított minket és? Nagyon jól tette! - morgom nem túl hangosan, nehogy a gyerek megint elordítsa magát. Nem hiányzik a dobhártyámnak.
A mai napon először szélesedik ki egy őszinte vigyor az arcomon, ahogy meghallom felháborodottságát. Tudom, hogy ki nem állja a szadomazo módszereket, így távol is tartja magát tőlük, mégis vicces az, ahogy meg tud nyilvánulni róluk. Vicces, ahogy a magasba ugrik a szemöldöke, a hangja legalább három oktávot feljebb csúszik, és persze azt sem hagyhatom ki a sorból, ahogy az orrát ráncolja ilyen esetekben. -Attól függ, hogy mire érted azt a "vérengző vadállatot". - Mert való igaz, könnyen félreérthetőek voltak az iméntiek. A bennem lakozó farkas kifejezetten jól nevelt teremtményt. Többnyire csak állatokra feni a fogát -persze, akadnak kivételes esetek, de olyankor Wade mindig megakadályoz,- és akit embert eddig megöltem, az az apám volt, de őt sem azért, mert azt akartam, hanem mert nem tudtam uralkodni az ösztöneim felett, Wade pedig nem volt velem, hogy segítsen. És ami az emberi énemet illeti... nos, szőrtelen alakban sem volt még példa arra, hogy öltem volna, úgyhogy nem is értem, hogy miről beszél. -Inkább csak az zavar de rohadtul, hogy mindenért rád kell támaszkodnom. - Biggyesztem félre elégedetlenkedve a számat, szemeimben pedig önmagam ellen irányuló harag villan, ahogy alaposabban is belegondolok, hogy a tizenkilenc évem alatt semmit nem sikerült még letennem az asztalra, és hogy nem értek semmihez a vandalizmuson és szájkaratézáson kívül. Na jó, azért a bunyó is ott szerepel a dobogósok között, de normális ember azzal sem igazán dicsekedne el. -Istenem, fel nem tudom fogni, hogy mekkora barom tudsz lenni! - Nyögöm totál elkeseredetten. Néha tényleg olyan érzésem van, mintha nem is ő, hanem én lennék az idősebb, és érettebb. Azt aláírom, hogy engem sem kell túlzottan félteni, ha idióta poénok elsütéséről van szó, de Wade...! -És mi van azokkal a kölykökkel, akik mellett nincs ott a teremtőjük? - Igen, ez egy enyhe, Shannon féle tapló, nem éppen köntörfalazó utalás akart lenni arra, hogy ha ők bírják az örökkévalóságig a beharapójuk nélkül, akkor pár napba én sem vesznék bele. Talán... Abba viszont nagyon is, hogy Simon bőgése megint fontosabbá vált, mint az amire készültünk. Egy gyors zuhanyt követően komolyan fontolóra veszem, hogy nem megyek vissza hozzájuk, de mikor hallom a kis dögöt elcsendesülni -ami kész mennyei áldásnak számít-, végül mégis engedek a kísértésnek, és már a szobaajtóban állok. -Mi az, hogy jól tette?! Nem rég még arról beszéltél, hogy hemperegni akarsz velem akár már holnap is, most meg azt mondod, hogy jól tette? - Fúrom tekintetemet az övébe, szemeim elszántan villognak, és nem engednek a farkasszemből. -De jó... tudod mit? Akkor itt maradok... - Tárom ki végül magam mellé a karjaimat, majd puffogó viperaként, és cifra szavakat morogva az orrom alatt, odamerészkedem az ágyhoz, és széltében ledobom rá magam, térdeimet felhúzva a mellkasomhoz, direkt hátat fordítva a kölyöknek. A leheveredésemet végül azzal koronázom meg, hogy a takarót a fejemre húzom, és tovább szitkozódom. Ilyenkor úgy érzem magam, mint régen, az átváltozás előtt. Akkor is pont ugyanezt csináltam, amikor haragudtam rá. Mindezek ellenére mégis azt kívántam, hogy feküdjön mellém és öleljen át.
Kezdőlap
