Az őslakosok területének mélyén található barlangrendszer. Az elején még könnyű kiigazodni, ám hamarosan igazi útvesztővé válik, s csak a Tarkok közül is kevesen tudnak itt tökéletesen tájékozódni. A kisebb-nagyobb zsákutca vájatok falából ezüstláncok lógnak ki, vaskos bilinccsel a végükön - minden foglyul ejtett farkas, vagy gyomorforgatóbb büntetésre szánt őslakos ide kerül. Zseblámpa erősen ajánlott!
Ha van bentlakója, két Tark mindig grasszál odabent.
Éjszakai séta valami elvarázsolt kastélyban, olyan érzésem van, amikor belépek. Na jó, annyira nem, nem vagyok elveszett gyerek, ismerem a járást, és csodák csodájára még eltévedni sem szoktam. Itt sem, pedig ez aztán a labirintus, ilyet még minotaurusznál sem lehetett szerintem tapasztalni. Mindegy, hol érdekel? Zseblámpa? Minek? Ha eltévedek, akkor majd kitalálok, vagy nem tudom, de a lényeg az, hogy a Windslone gyereket ide cipelem be, a lehető legmélyebbre, hogy ha esetleg valami csoda folytán Houdinit találna játszani se keveredjen ki az útvesztőből. Halál lazán kezdem el énekelni a mindig csak a sárga úton örök remeket, itt maximum csak a falak ordíthatnak most rá, hogy fogjam be a pofámat, más nem. Az meg aztán nem érdekel, hogy Windslone-nak ez mennyire tetszik vagy sem, fogja be a fülét is. Különben is, ha valaki koppan először, az én leszek, vagy nem, mert tulajdonképpen a segge előrébb van a pofámnál... szuper, akkor tompítok, de ha eddig megúszta sérülés nélkül, akkor lehetőleg nem most csinálok belőle graffityt, hogy után közöljem Darrennel, valamelyik falon megtalálja a 2-es és a 3-mas bilincs között. Á-á, erre figyelek. Amint beérek a legmélyebb "terembe", ott teszem le a kölyköt és állok neki a falra függesztésének, vagyis minden létező bilincset ráteszek, és még szerzek is mellé párat, nehogy itt kitalálja nekem, hogy ő menni akar. Bajlódok? Nem, csak túlbiztosítok, aztán elindulok kifelé, hogy térerőm is legyen, aztán küldök egy üzenetet kedves főnökömnek.
"Csomag a helyén."
A többit ossza be, ha nem kaptam se puszit, se pát, akkor én sem küldök, azért sem. Előadom a sértett gyereket, aztán tessék kiengesztelni. Ja, hogy nem írtam le pontosan, hova tettem Rayt? Nem is, de nem vagyok akkora állat, hogy elpucoljak, itt várom meg Darrent, hogy személyesen is átadjam neki a foglyát a névvel együtt, és addig se legyen semmi galiba.
Sötétség. Nagy, mindent átható, és furcsa módon kényelmes. Aztán beférkőzik ide a világosság, nekem pedig egyenesen a fejembe szúr, mintha csak egy durva másnaposság lenne. Basszus, megint berúgtam? Ugye nem…? Megfogadtam, hogy Bells miatt kicsit visszafogom magam. Nem, ez nem berúgás. Ó, hogy abba a büdös rohadt tetves életbe! Az a szarházi mitugrász csak nem hagyta, hogy tisztességgel távozzak ebből a kibaszott világból? Az övé lenne ez a fülsértő hang? Ó, te jóságos Isten, bevallok mindent, azt is, amit nem követtem el, csak hagyja már abba! Amikor lerak, felnézek rá. Tekintetem még ködös, a nyugtatók hatása nem múlt el teljesen. Elvigyorodok, és úgy bámulok a képébe. – Ha akarod, fizetem az énekóráidat… De szerintem pénzkidobás. Kurva szar a hangod – mondom. Tudom, nem kellene húznom az agyukat, de ennyi szórakozás még a fogolynak is jár. Ha innentől a saját szememben nincs is semmi becsület bennem… Mit érdekel már a saját, tyúkszaros életem? Az egyetlen célom az Alfám szolgálata volt, és abban elbuktam. A saját kibaszott bosszúvágyamat fordították ellenem, mindazt, ami hajtott. De most… Most nem akarok meghalni. Nem igazán. Annabelle ott van kint. Belőlem semmi olyasmit nem húznak ki, amivel bánthatnák őt, vagy a Falka bármilyen tagját. – Hé, itt ne hagyj, te szemétláda! – ordítok utána. Hiszen már annyira összebarátkoztunk… Most azonban, ahogy egyedül maradok a sötétben, csak lehunyom a szemem, és próbálok nem gondolni arra, ami következik. A kínzásokra, a vallatásra, és mindarra, amit ki fognak húzni belőlem. Mert nincsenek ábrándjaim, ki fogják. Nem adom magam olcsón, de ezek között a senkiháziak között biztosan van valaki, aki ért is ahhoz, amit csinál. vagy ha nincs, hát röhögök majd egy marha jót a brigádon. Ha ebben is annyira szerencsések, mint a saját tulajdonuk megvédésében, akkor egy heveny csiklandozással megúszom ezt az egészet. Kinyitom a szemem. Nem adom meg nekik azt a lehetőséget, hogy azt higgyék, félek a sötétben. De ha Martinez lejön, hát én esküszöm, pofán fogom köpni…
Ó, Alex, csókolom az ügyes buksid! Elégedett, de sötét mosolyra húztam a szám, mikor megkaptam az SMS-t. Felhúztam a pajzsom, úgy indultam a barlanghoz. Séta közben felidéztem az első és eddig egyetlen találkozásunkat, némi izgalom lopakodott bennem, de nem az a kamaszos "kiugrok a bőrömből", ez sokkal másabb volt, a farkasom is élénken mozgolódott, szimatolt - az élénk azt jelentette esetében, hogy kényelmesen mászkált bennem fel-alá. Reménykedett valamiben, ami neki is a fogára való, azt hiszem, kapni fog egy kis nasit, amit persze én fogok később megszívni, de első körben azt hiszem mégiscsak a másik farkas. A sérüléseim még rajtam virítottak, annyit javult az állapotom, hogy már egész vígan sétálgattam. Mindenesetre jobb bőrben voltam, mint pár napja Charles fogadásánál, ennyit számít, ha egyetlen törött csontod sincs már. Csak a hasamra kellett figyelni, szóval biztos nem fogok hasizomgyakorlatokat művelni még jó darabig. A barlang bejáratánál találkoztam is Alexszel, s egyfajta "üdv itthon" mosolyt eresztettem meg felé. - Köszönöm - veregettem meg a vállát, s ebbe az egy szóba és gesztusba sűrítettem bele mind az elégedettségem, mind a hálám. Most mi van? Lehetek hálás nem? Időt és energiát spórolt nekem, s még ha kötelessége is engedelmeskedni, akkor is ott a szabad akarat, be is inthet és faképnél hagyhat, ahogyan mások is. De egyébként sem szokott nehezemre esni megköszönni valamit, ez pedig nem fog változni. Mosolyom semmi jót nem ígérő vigyorrá szélesedett, mikor elmondta a nevet, amit Ray a kábulat előtt ejtett ki. Jó nekem, rossz lesz neki... A járást ismertem odabent, kissé kínos lett volna, ha nem. A ranglétra már fokán nem izgatott volna, Atanerkként viszont muszáj volt adnom a külsőségekre is, nem keveset, amit sajnáltam, de ez van, játszani kell mindenkinek a szerepe szerint. Én pedig nem tündérkeresztanyaként szálltam ide Rayhez. Zsebre tett kézzel ballagtam a kacskaringós járatokban, amik itt-ott keresztezték egymást, teljesen szabálytalanul futottak szanaszét, s elég lett volna pár másodpercre nem figyelni ahhoz, hogy hiába minden helyismeretem, belekeveredjek. A sötétben segített a farkasom látása, csakhogy így is messze voltunk a nappali látástól. A fogolyt mindenesetre megtaláltam, ahogy elnéztem, nem épp szivárványos hangulatban. Nem is értem, mire fel ilyen zabos, egyelőre csak idehozták, mi lesz később? Egy agyvérzést azért elkerülnék... Mindenesetre Alexnek jövök valami ajándékcsomaggal, a fickó sértetlen, így a Tark megint túlteljesítette a várakozásaimat. Lehet visszarendeztetem a Hello Kittys lakását. Bár azt hiszem, neki inkább büntetés lenne. - Sajnálom, hogy ilyen körülmények között látjuk egymást újra - álltam meg előtte pár méterre, ugyanúgy zsebre tett kézzel, mint eddig. Hangom semleges volt, s a pajzsom miatt ő se érezhette, hogy legbelül azért kicsit tényleg bántam. De nem annyira, hogy egy másodpercig is rosszul érezzem magam a helyzete miatt, szóval az ezüstláncok garmadája rajta maradt. - Remélem a társam jó volt hozzád és a szolgáltatásainkkal is meg vagy elégedve - mutattam körbe széles mozdulattal a tágas vájatban, mint baromi büszke vendéglátó a palotájában.
-Aha. Vigyorogva válaszolok, nem ilyen x factorokban akartam én indulni, de ha egyszer énekelni támadt kedvem, hát istenem, meg volt a szenvedő alanya is. Még meg is veregetem a vállát, mert hálás vagyok, főleg ha fizeti a magántanárt. Olyan szerenádot fogok neki adni, hogy sírni fog a gyönyörtől. Na jó, ezt hagyjuk, énekeltem eleget, és nem szándékozom itt ingyen koncertet adni, hogy a Windlsone gyerek azt mondhassa, milyen szívélyes vendéglátók vagyunk. De miért is ne? -Énekeljek még? Ártatlanul kérdezek vissza, mert beszólt, és ha ennyire idegesítette az áriázásom, az azt jelenti, a világból is ki tudnám kergetni a hangommal, én pedig marha rendes gyerek vagyok, és ha ilyen szépen kér, akkor még megörvendeztetem egy mini koncerttel, és akkor még a társaságomat is élvezheti. Miután alaposan bebiztosítottam, és jobban csörög mint egy érmékkel teli zacskó, vigyorogva indulok kifelé, hát erre nem utánam ordít? -Félsz a sötétben? Mindjárt gyújtok neki egy gyertyát, esküszöm, de a baj az, hogy olyanom nincs. Maximum öngyújtom, de ha belőle csinálok élő fáklyát, mint egyetlen éghető dologban, akkor a főnök ízekre szed. Nem várom meg a válaszát, amúgy is hallani fogom, ha kiabál, odaintek neki köszönésképpen, aztán lelépek, vagyis ki a bejárathoz, hogy megvárjam Darrent. Azt nem mondom, hogy jobban néz ki, mint új korában, mert van még mit csiszolni rajta, a baj ott kezdődik, hogy ezt még egy szemöldökhúzással is sikerül kimutatnom. Bár amilyen sérüléseket szenvedett, az is csoda, hogy már ennyire összeszedte magát. Háh, most viszont legyőzöm hasizomban, egyszer az életben... na de nem vagyok genya, ez most így nem oké, inkább fel sem hozom korszakalkotó ötlemet. Azért elvigyorodok az érkezésére, mert ma mázlim volt, hát na, tehát leszállítottam amit kért. -Neked bármikor. Még a nevet is megsúgom, azaz átadom, nem most fogok játékos akasztófázásba kezdeni, mert Darren még leüt, pedig... pedig... na jó, mára kimarad, lehet a főnök nincs poénos hangulatában most. Megvárom, amíg belép, utána viszont elslattyogok, ideje vennem egy forró zuhanyt. Hogy mit fog szólni ahhoz, túlbiztosítottam Windslone-t, hát majd elmondja, de csak nem akad ki rajta, maximum akkor, ha hangos lesz.
Szívem szerint leharapnám a szarházi karját, amikor hozzáér. Egyetlen okból nem teszem csak, az pedig az, hogy nem tervezem még jobban rontani a helyzetemet. Márpedig éppen eléggé szar a szitu, ezt még nekem is be kell látnom. Ezek a mocskok jó eséllyel meg is ölhetnének, ha akarnák, de nem, nekik élve kellek. Ennek vajon van valami köze a nemrégiben elfogott kölyökhöz, vagy éppenséggel a saját, mocskos beharapóm lehet az oka? Akkor inkább a saját torkomat harapom át, bár ezt meg érdekes lenne kivitelezni. Hmm, mindenhez van egy jó első alkalom, így a halálhoz is. Csak ha azt elbasszuk, akkor általában nem lehet újra megpróbálni. A kérdésén azonban elvigyorodok. – Taktikai lecke, barom: Soha ne fordíts hátat az ellenségednek, még akkor sem, ha meg van bilincselve, és akkor sem, ha egyedül hagyod a sötétben – vigyorgok magamnak. Hangom halk, de biztos vagyok benne, hogy ezekben a járatokban még így is eljut hozzá. Igen, akár ki is törhetném a saját csuklóm, ha ki akarnék innen szabadulni. És akarok, az egyszer biztos, egyelőre azonban nem vagyok eléggé elkeseredett. Akár még jól is kijöhetek a dologból, ha sikerül valamiféle információt kicsikarnom. Akkor talán az Alfa nem fogja letépni a tökömet, és megetetni velem. Egyébként viszont félek, jó esély van egy ilyen csúfos végre. Miután egyedül maradok, van időm gondolkodni. Hiba volt kiejtenem Bells nevét, de az, hogy Ő még nincs itt mellettem, bizakodásra ad okot. Ezek a hegyiek amúgy is elég puhapöcsű banda, bármit elnéztek egészen eddig nekünk. Talán nem emelnek kezet egy nőre, főleg ha annyira védtelen szegény, mint Bells. Mert ha megteszik, akkor esküszöm, kikaparom a belüket, mindegyikükét, és nem érdekel, hány évesek, vagy milyen erősek. Csak kezdhetném azzal a szemétládával, akit a beharapómnak hívok, és máris boldogabb ember lennék. Aztán hallom a lépteket, és fölkapom a fejem. Igaz, ami igaz, Washington óta nem vagyok jóban a sötétséggel, de ezt nekik nem kell tudniuk. Nem félek tőle, éjszakánként sincs szükségem alvós lámpára, de jobb, ha fönt van az a rohadt nap. Amikor viszont meglátom, ki érkezik, majdnem fölnevetek. – Nos, nem mondanám, hogy nem értékelem a helyzet iróniáját – felelem a fickónak. Ez engedett el bennünket Chantallal, és még akkor sem volt hajlandó bántani minket, amikor ott voltunk a két karma között. Csak össze kellett volna szorítania, és máris végzett egy katonával az ellenség táborából. Emberileg becsülendő… Katonaként ez fogja megöletni egyszer. – Igen, főleg a haverod hangja gyönyörű – feleltem. – Tanácsolnám neki, hogy lépjen föl valahol… Egyébként nincs egy ötcsillagos szobátok valahol? Az még úgy hiányzik...
[Nyugi fiúk, csak egy reag erejéig zavarogtam itt *-*]
Nagyon fájt a térdem, amit a hímnek sikerült kiugrasztania, de miután úgy gondoltam, hogy mindent elrendeztünk Isával a helyszínen, már nyugodtabban ücsörögtem az autó anyósülésén, arra várva, hogy visszaérjünk a hegyhez, a saját területünkre. Újabban nem szívesen mászkáltam ki a város ezen részeibe, de amikor muszáj volt elintézni valamit, akkor bizony az tényleg nagyon égetően sürgősnek számított. Máskülönben jobbnak láttam, ha ott vigyázok a többiekre, ahová újabban már bemerészkedtek a másik falka tagjai is, vagyis a saját területünkön. Egyébként is sok időmet lekötötte a Síparadicsom és az ügyeinek intézése. - Siessünk, nem akarom, hogy összetalálkozzunk valamelyikkel ennek a falkájából – böktem hátrafelé, miközben Isához beszéltem. Míg úton voltunk, addig megpróbálkoztam helyretenni a térdemet. Nem volt egyszerű feladat ezt megtenni saját magam számára, viszont szükségesnek bizonyult, különben nem fogok tudni normálisan járni az elkövetkező néhány napban. Amikor a hatalmas roppanás jelezte, hogy a helyére kattantak az ízületek és minden, ami nem volt a helyén, már nem értem be halk szisszenéssel, felkiáltottam a fájdalomtól és kis híján le is téptem az ajtón lévő kapaszkodót. Nem szerettem volna megrongálni a kocsit, ha egy mód van rá, de ha ez volt az ára annak, hogy helyrejöjjek, akkor bizony bevállaltam volna gondolkodás nélkül is. Miután beértünk a saját területünkre, megkértem Isát, hogy tegyen ki a barlangrendszernél. Én azon kevesek közé tartoztam, akik roppant jól tájékozódtak odalent. Talán ez annak volt köszönhető, hogy nagyon régen, miután átváltoztam, az akkori falka engem is itt tartott bent egy darabig. Igen, a Teremtőm kegyetlen és zsarnokoskodó törzsfőnök volt, és jobbnak látta, ha én itt raboskodom. Volt hát időm arra, hogy felfedezzem, ez a tudás pedig évszázadok után sem szállt ki a fejemből. A kocsi leállítását követően kiügyeskedtem a holttestet, és a fájós lábam ellenére is megindultam a bejárat felé. Isát megkértem, hogy várjon meg itt, mert tudtommal már nem kellett menni senkiért, én pedig nem szívesen sétáltam volna vissza gyalog a Farkaslakhoz, ahol a kocsimat hagytam. Jól jött volna most a fuvar, segítség viszont nem kellett jelenleg ahhoz, hogy becipeljem a hím testét oda, ahol biztonságos helyen lesz és Darren megtalálhatja majd. Belépve egyből megcsapott az áporodott szag és a másik két farkas jelenléte is. Mivel így állt a helyzet, egy pillanatra megálltam, de aztán az egyik energiát felismertem, és úgy döntöttem, hogy nem járok utána annak, mi a helyzet idelent. Csak bentebb sétáltam a bejárattól, leraktam valahová a Tyler nevezetű farkast, és aztán el is indultam kifelé, de mégis megtorpantam, mielőtt kitettem volna a lábam erről a helyről. ~ Nyugi Alex, csak én vagyok. Hoztam valamit, de már megyek is, ne gyere ki! ~ - üzentem meg a hímnek, mielőtt utánajárt volna, hogy ki jár-kel erre ilyenkor. Maradjon csak ott azzal, akire vigyázott. Én meg amint újra friss levegőn voltam és a telefonom jelezte, hogy már térerő is akad, tárcsáztam Darren számát, de csak az üzenetrögzítő kapcsolt be, amiből arra következtettem, hogy most baromi elfoglalt. Nem baj! - Szia! Csak szólni akartam, hogy a munka elvégezve és a csomagot leraktam az első kisebb teremben Alignak gyomrában. Ott megtalálod, később beszélünk! - azzal már ki is nyomtam, és visszaültem az autóba, ahol megkértem Isát, hogy legyen olyan jó és szállítson el a kocsimig, amivel majd haza tudok jutni.
Elhúztam a szám a szavaira. - Az élet apró örömei. - Aztán megjegyzést tett Alex éneklésére, mire szélesebbre húztam a szám, de emögött továbbra se akadt valódi jókedv. - Hogy elmondhasd legközelebb, hogy egy popsztár rabolt el? Hm, szerintem ő még élvezné is, te azt hiszem már kevésbé. A szoba megemlítésére lett volna egy epés válaszom, de nem azért hozattam ide, hogy váltsunk egy verbális adok-kapok meccset, a másik fölösleges anyázása nem az én műfajom, egyébként is fogok még olyat mondani, amitől eséllyel durranhat el az agya - bár ez csak tipp és remény. Ha nem jön össze, akkor biza más eszközökhöz kell folyamodnom, amik macerásabbak, több kosszal járnak. - Annabell... igazán figyelemreméltó teremtés - mondtam eltűnődve, hangom pedig szinte simogató lett, ahogy a női nevet kiejtettem. - Kóstoltad már? Érezhetően nem arra gondoltam, hogy leharapta és megette-e már az egyik ujját, vagy a fülét, esetleg egyéb testrészét. A farkasom lomhán nyújtózkodott egyet, energiái finoman, ridegen hullámoztak körülöttem, de ebből nem sokat érezhetett, mivel a pajzsom zömmel fent volt, így sok mindent el is takart a másik hím elől. - A társaim hosszú ideje nem vehettek részt közös és vadabb élvezetekben, remélem ügyes, és meg tudja nekik adni, amire vágynak. - Rohadt alattomos a hangom, a kicsit sem kedves mosoly pedig mintha fixálva lenne a képemen. - Szerinted elég ügyes?
– Értékeljük, amit kaptunk – felelem, gúnytól átitatott hangon. Nincs kedvem itt jópofizni a fickóval, attól függetlenül, hogy első találkozásunkkor kedveltem. Ellenségem, és ha lehetőségem lesz, szívfájdalom nélkül eresztek majd golyót a fejébe. A farkasom el van zárva a pajzsom mögé, de érzem az energiáin, hogy szíve szerint ugyanúgy a másik torkának ugrana, mint én magam. Szavaira viszont keserű vigyor húzódik az ajkamra. – Nem lesz következő alkalom. Ha nem kibaszott nyugtatóval támadtok, első sem lenne. Így van. Inkább eresztenék golyót a saját fejembe, minthogy hagyjam, hogy elraboljanak, és esetleg felhasználjanak az Alfám ellen. Amikor Bells nevét kiejti, megfagy a vér az ereimben. Ó, én idióta, ostoba barom. Az ezután következő szavaira viszont a bilincseknek feszülök, és annyira közel kerülök hozzá, amennyire az lehetséges. Agyamra leszáll a vörös köd, és ha csak kicsit lenne kevesebb önuralmam, megpróbálnám elroppantani a szarházi torkát. Így azonban csak vigyorgok, és állat módjára morgok. Szemem vérben forog, és a bestiám számomra egyre inkább tetsző módon követeli a másik beleinek a kitépését. Tudom, a korom alapján esélyem sem lenne ellene, de ha sikerülne a pajzsa mögé jutnom… Ó, miket tudnék csinálni ezzel a szemétládával… – Ha bármelyik haverod hozzáér, garantálom, kitépem a belét, és megetetem vele – közlöm sziszegve. Tudom, érzem, mennyi valóságalapja van ennek a fenyegetésnek. De leszarom. Bells nem ártott nekik, az ártatlan, kedves Bells… Ha csak hozzá mernek érni, akkor nem lesz bilincs, golyó, de még farkas sem, aki képes lenne megállítani. Nemhogy ez itt, de még Martinez maga sem… Mégis mi a fenéért nem legyintettem arra a rohadt üzenetre? Hazamehettem volna hozzá, és elvihettem volna arra a rohadt előadásra. És innentől nem érdekel, mit tesz a másik, de ha csak hozzáér Annabelle-hez, akkor lehet, tényleg kurva világ lesz itt...
Felhúzta magát a név említésére, szóval jól tippeltem, fontos neki - ki hitte volna -, és pont úgy reagált, ahogy reméltem, mire negédes mosolyra húztam a szám. A vagdalkozására ez csak szélesebb lett, a vicsorgós-morgós-támadós hozzámállására pedig még a farkasom se méltatta felkapni a fejét. Ugyan, kérlek. - Ne dobálózz ilyen nagy szavakkal, még visszaütnek, és olyanra, akire nem szeretnéd - mondtam hűvösen, farkasom energiái pedig lassan, méregként kúszva áramlanak ki belőlem, jéghideg aurát képezve. Tekintetem mélyen a hófehér szörnyeteg éjsötét árnyéka ólálkodik. - Amíg jó kutya vagy, és szépen felelgetsz, neki se esik bántódása. Ha sokat akadékoskodsz és elvesztem a türelmem, a fiúké. - Hangom, arckifejezésem érzelemmentes, rideg. - Remélem világos. Ja, és előtted fognak játszani vele, csak hogy te is gyönyörködhess. Odaléptem hozzá, karmos kezemmel az álla alá nyúltam, finoman belevájva bőrébe a karmom. Egyetlen mozdulat és megszabadíthatnám az alsó állkapcsától, aztán már csak gondolatban tudna beszélni, vagy már az előtt elvérezne, hogy egyáltalán megszólalna? Nem terveztem még kipróbálni. - Mondd csak, mivel büntetne az Alfád, ha elárulnád? Mert mással nem mentheted meg Annabelle-t. Csevegő voltam, mintha csak az időjárásról beszélnénk.
Farkasom még a pajzsom mögött is megszeppen a másik energiáitól. Ó, te rohadt, szarházi dög, hogy vagy képes… Mi a büdös fenéért neveltek eddig, he? Engem azonban nem ijeszt meg különösebben Northlake, azon felül, hogy szívem szerint még mindig őrjöngenék. A szavai, amikkel Annabelle-t illeti, többek, mint őrjítőek, és a régi szép időkben ennyi is elég lett volna ahhoz, hogy bárki torkának nekiugorjak. Fene egye meg, ma is az lenne, ha nem lenne rajtam az a rohadt bilincs… – Te tényleg elvárod, hogy elhiggyem, hogy bántanál egy nőt a múltkori után? Olyat, aki nem ártott neked? Ne nézz teljesen hülyének – mondom, és éppen csak nem vicsorgok hozzá. Belül már nem vagyok olyan kemény és magabiztos, mint mutatom kifelé, az utolsó kérdését pedig tökéletesen figyelmen kívül hagyom. A fenyegetőzést elhagyom, és próbálok nem reagálni arra az eshetőségre, hogy eláruljam az Alfámat. Soha nem fog megtörténni, még annyira sem, mint az a képtelenség, hogy akarva, vagy éppen akaratlanul bántsam Bellst. Nem tetszik az, ahogy nyúlkál, de nem aggódok miatta különösebben. Tehet bármit, nem fogok megtörni. Megölni meg csak nem fog, nem lehet annyira ostoba, hogy a saját érdekei ellen cselekedjen. Elvégre, nem hinném, hogy sok foglya van. Így csak rezzenéstelenül, gyűlölettel eltelve nézek a szemébe. Immár nem két katona vagyunk a frontvonal két oldaláról, akik akár le is ülhetnének sörözni. Ellenségek lettünk. Egy újabb név a listámra. Közben észrevétlenül csavargatni kezdem a csuklómat. nem, nem az a célom, hogy kihúzzam, még csak meg sem próbálom. Egyszerűen csak agyalok azon, hogy mennyire lehetne nehéz kitörni a saját kezemet ahhoz, hogy kiszabaduljak innen. Egyszer megtettem már, még Chicagóban, igaz, az nem volt életem legfényesebb pontja. És kérdés, ki tudnék-e jutni ebből a rohadt barlangból, ha sikerül is? Mert legfeljebb a friss levegőt követhetem, hátha az kivezet. Vagy itt, ennek a rohadt tárnának a mélyén érem el a háromszáz éves kort.
- Nem kell elhinned, de azt azért tudatosítsd magadban, hogy nem ismersz - húztam el a szám. - Fogalmad sincs, hol vannak a határaim. - Rohadt messze vagyok hajlandó elmenni, ha rákényszerülök, de ezt alig egy maroknyian ha tudják rólam és még ők se igazán hiszik el. - Kapsz némi gondolkodási időt, hogy összeszedd és elmond nekem, hol állsz a ranglétrán, hogyan kerültél oda és kik állnak feletted. Ha megtagadod a választ... Hadd ne kelljen ismételnem az Annabelle-re vonatkozó részeket. Utáltam papagájt játszani és csak kevesek kedvéért tettem meg, Ray pedig (egyelőre?) nem azok között volt, akikért azzá a madárrá vagyok hajlandó avanzsálni. Addig kimentem cigizni, rám fért.
*Fél órával később*
- Nos? Hallgatlak. - Ismét megálltam előtte és vártam, hogy mivel képes előrukkolni. Miután beszélt és elmondta, amire kíváncsi voltam, pár másodperc után ismét megszólaltam. - Reggel érted jön valaki, ha minden jól megy és lekísér. Annabelle-t pedig üdvözlöm és köszönöm, hogy van. - Elindultam, hogy ezúttal végleg magára hagyjam, ám még a vállam fölött visszaszóltam. - Amúgy... Martinez csókoltat.
//Bocsi, hogy csak most, és hogy ennyire vérszegény lett! :/ A játékot pedig köszönöm szépen! //
– Ó, nem ismerlek. Személyesen nem – mondom. De ismerem a fajtáját. Ismerem a vezetőket, akik nem hajlandóak meghozni minden áldozatot, nem hajlandóak eldobni a saját elveiket is az embereik jólétéért. idióták, marhák, semmirekellők. Én hajlandó lennék rá, és nem is veszem komolyan, amit mond. Mégis, valahol mélyen ott motoszkál a gondolat, hogy mi van, ha igazat mond? Mi van, ha bántja a nőt? Rohadt szarházi, ha megtenné, még a belét is kitépném, nem számítana, hány éves, honnan származik, vagy hogy jót tett velem korábban. – Várd ki a végét – mondom neki, miközben elmegy, én pedig ismét egyedül maradok a sötétében. A Washington alatti katakombák jutnak eszembe róla, és ebbe temetkezem. Az emlékekbe ölöm magam, miközben a csuklómat feszegetem. Keresem a szöget, az irányt, amivel kifeszíthetem a csuklómat a helyéről, és kiszabadulhatok a börtönből. Hallom, mikor jön vissza, és van időm visszaállni a rendes, alapvető helyzetembe, mintha nem, vagy csak alig mozogtam volna. – Testőr vagyok – adom meg magam részben. Olyan információkat gyűjtöttem össze magamban, amik nem árthatnak senkinek. Engem megtámadtak, a bázison pedig hallottam valamit arról, hogy valami elmeháborodott felrobbantott egy fegyverboltot. Legalábbis az osztag, amelyik kiszállt oda a terrorveszélyt felmérni, ezt mondta. A tulaj gázrobbanást beszélt, de ők felismerték az idegenkezűséget, akkor is, ha nem szóltak róla senki másnak. Okosabb is lehettem volna, bevallom, ennek tudtában nem indultam volna el semerre, de Martinez elkapásának lehetősége elvakított… – A közvetlen felettesen Bognár Balázs… azt hiszem, így mondják a nevét. A ranglétra pedig: Nos, tudod, mi dugással jutunk följebb. Minél jobban kifacsarjuk az Alfa farkát, annál nagyobb a jutalom. Nem csodálom, hogy ezután félóránként még visszajön párszor. Amikor aztán nem hallom ismét közeledni, nemes egyszerűséggel eltöröm előbb az egyik, majd a másik csuklómat. A fájdalom pokoli, én pedig szinte nyüszítek, holott nem most először csináltam ilyesmit. Mire kijutnék, már meg is érkeznek azok a szemétláda, akik levisznek a hegyről. Nem mondok nekik köszönetet, hisz ha pár órával korábban érkeznek, sok sötétben botorkálástól és egy csúnyának tűnő nyílt töréstől is megkímélnek, de legalább a területükről kijutottam. Az erdőből nem, az további napokba telik majd, de elindulok hazafelé.
Oké, hogy én kértem ezt a találkozót, ha már Dante kissé el volt havazódva a héten és Dominicnak is akadt elég nyűgje az Orfeummal - Hülye lettem volna a segítségemet felajánlani, mikor, ha akarná, már csak a hierarchia végett is kérhetné azt, amennyiben olyan nagyon szüksége van rá. - én pedig nem szerettem volna, ha kimarad az edzés. Tisztában vagyok vele, hogy bőven van mit dolgoznom önkontroll terén, nem egyszerű ez úgy senkinek, hogy nem ismerik a farkast, mit kaptam és én is csak most kezdem igazán, hogy az elmúlt évek során kinyílt a csipája a kis drágának. Szóval az a nagy büdös helyzet, hogy Horatio - le merem fogadni, hogy Shakespeare volt a keresztapja - az isten háta mögé kérte a találkozónkat mára. Ha ezt előre tudom... Ráadásul ezekről a barlangjáratokról az ötévesek is tudják a városban, hogy aki egyszer bekeveredik ide, ki nem jön az életben többet! Megtört lelkesedéssel állítottam hát le a kocsit a még kiépített parkolóknál és halk pittyentés jelezte a riasztó aktiválódását, majd megindultam felfelé a barlang szájához vezető lépcsősoron, melyet fából tákoltak annak idején, hogy a turisták könnyedén megközelíthessék a helyek. Kár, hogy világéletében falka-terület volt a hely így turista nem sok jár erre, hacsak nem direktben. Azért apuék megpróbálták ott a városvezetésben, no. - Heló! - Szusszanok, elérve a bejáratát a barlangnak, s ott kiszúrva a pasast, akivel a minap személyesen is egyeztettünk a dolog kapcsán. Kényelmes túrabakancsot viselek - persze, a dizájnosabb fajtából - hozzá fekete farmert és vékonyabb hosszú ujjú felsőt. Mivel nem tudom, mire számítsak tőle, jobbnak láttam a kényelmesen csinos öltözetnél maradni. - Szóóóval... - Tekintetem körbejáratom a barlang nyílásán, majd a hímen állapodik meg apró, várakozó mosollyal. - Mi lesz a mai program?
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Lassan megismerem a falkában lévő kölyköket, ami kifejezetten örvendetes számomra, lévén, hogy kedvelek velük foglalkozni és úgy tűnik, bár nem ismernek, a bizalmat ők is és a Teremtőik is megszavazzák nekem. A mai találkozóra reggeli, zuhany és természetesen öltözködés - ami magába foglal egy farmert, trikót, egy laza inget és pár cipőt is természetesen - után indulok el, fel a barlanghoz. Amíg a nőstényre várok, addig rágyújtok és elszívok egy cigit, nagyjából akkor végzem vele, amikor Dana is felbukkan. A pajzsom nagyjából félig van felhúzva egyelőre. Energiáim a fiatal farkast fonják körbe, leginkább kíváncsiságból. - Szia! - köszöntöm én is, majd elnyomom a cigit a cipőm talpán, a csikket meg visszadobom a dobozába, elvégre nem szemetelek. - Szeretsz a lényegre térni azonnal, ugye?! - mosolyodok el, bár a csodálkozás távol marad tőlem. Villámoknál ez abszolút nem lep meg, de mondjuk az is igaz, hogy bármely vérvonal tagjai között előfordulhatnak olyanok, akik szintén nem részesítik előnyben a kis semmitmondó csevegéseket. - Amiben maradtunk, az önuralmadat fogjuk edzeni. Ez abból fog állni, hogy többféleképpen ingerlem majd a farkasodat, neked pedig vissza kell fogni őt. Azonban mielőtt belecsapnánk, meditációval kezdünk. - adom meg végül a választ a kérdésére és leülök a barlang bejáratánál. Közben pedig jelzem Danának is, hogy tegyen hasonlóképpen, már ami a lecsüccsenést illeti. - Mennyire jössz ki a bestiáddal? - amíg kényelembe helyezi magát, addig rákérdezek erre, noha sejtem a választ, elvégre nem véletlen az önkontroll gyakoroljuk ma. Viszont nagyon érdekel, hogy miként is látja a viszonyát, kapcsolatát a farkasával. Megvárom, amíg választ ad a kérdésemre, aztán egyelőre tényleg nem marad más, mint nekiállni annak, ami miatt ma itt vagyunk. - A meditálás segít koncentrálni és kellőképpen lenyugodni, elengedni minden aggasztó vagy felesleges gondolatot. - sejtem, hogy ezeket már nem először hallja, hiszen nem tegnap vált farkassá, de ettől függetlenül elmondom neki újra, egyfelől ismétlés a tudás anyja, másfelől én magam is biztos lehetek abban, hogy nem lépünk át valami felett és nem hagyunk ki semmit, amit nem kellene. - Helyezkedj el kényelmesen és hunyd le a szemeidet. Lassan lélegezz mélyeket, a kilégzés tovább tartson, mint a be. - hagyok némi szünetet, időnk mint a tenger, nem rohanunk sehová. Amikor úgy látom, hogy a légzése megfelelő, csak akkor kezdem folytatni. - Koncentrálj egyelőre a levegővételekre és a hangomra, minden más egyéb gondolatot próbálj meg félretenni vagy elengedni. - megint elég időt szánok erre is. - Engedd le a pajzsodat teljesen. - kérem abban az esetben, ha úgy tapasztalom, hogy akármennyire is felhúzva volt neki, ha pedig eleve nem le volt engedve, akkor értelemszerűen nem kértem meg rá. Megint megállok és amíg nem érzem energiáin, hogy teljesen és tökéletesen nyugodt, illetve nem látom rajta azt, hogy elérte a meditáció bevezetésének megfelelő állapotát, addig nem is megyek tovább.
Apró biccentés, mosoly - ez jár üdvözlésül a dohányzás végén járó hímnek a szavaim mellé. Részemről a pajzsom fent különben; megszokás és gyakorlás is egyben a dolog, ha már képes vagyok rejteni kölyöknyi energiáimat, érzelmeim könyvét a világ elől. - Minek is tagadnám... jogász-betegség, hogy utálunk mellédumálással szöszölni. - Szélesedik mosolyom szavai kapcsán, az ég meg majd beleremeg kissé ezekbe a szavakba gondolatban. Lehet, hogy jogászként jobb a tényekre szorítkozni és a jog kereteibe kapaszkodni, meg a büntető-törvénykönyvbe, de hogy emberként nem feltétlen az egyenes út a kedvencem... kár előre bemutatkoznom, marad a mosoly, meg a lelkesedés a mai edzés irányába. A napi program rövid vázolására aprót biccentek és vele együtt mozdulok, mikor erre kér. Kérdésére könnyedén jön a válasz mindeközben: - Ó, utálatos egy picsa! De hát.... zsák és foltja, nem igaz? - Nincsenek illúzióim róla, hogy ha csak egy kicsit is megpendítette a nevemet, miket hallhatott személyem kapcsán. - Az elmúlt évben már szerencsére egész jól egymásra találtunk. Ehhez mondjuk kellett, hogy a pasast, akivel ágyba terveztem bújni, kis híján fel akarjam zabálni, de... megvagyunk egymással, kifejezetten remekül. - Már a földön ülve vonom meg vállaimat ezzel együtt, s követve további instrukcióit, engedem lejjebb azokat kissé, ahogy kifújom a tüdőmben rekedt levegőt, hogy friss hegyi szuflát "töltsek" a helyére lassú belégzéssel, melyet hasonló ütemben - ha nem lassabban - engedek ki. Aztán megismétlem a folyamatot újra... Szemeimet lehunyom, a gondolataim vagyunk csak és én, meg Horatio hangja. Én komolyan próbálkozok a szerint eljárni, amit kér, de nem egyszerű a gondolatokat csak úgy elengedni, mikor arról beszél, dobjam le az érzelmeimet és energiáimat rejtő pajzsot, mint holmi megunt fátylat. - Egészen a feléig normál ütemben engedem átszűrődni a dolgokat, de onnantól kezdve az egész bébiléptekkel halad tovább, mintha csak azt lesném, mi az a határ, amit nem szúr ki, hogy igazából nem is teljesen van lent pajzsom. Nem vagyok én hülye! Az energiáimmal takarózhat is felőlem, de az érzelmeimet nem adom, köszi!
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
- Jogos, akkor legjobb lesz, ha egyből neki is kezdünk annak, amiért jöttünk. - bólintok egyet röviden, bár mielőtt még nekiállnék felvázolni neki, hogy mit is szeretnék kérni tőle, előbb a farkasát illetően kérdezem. - Akkor ezek szerint jól kijöttük egymással. - igazából nekem teljesen mindegy, hogy mennyire - az ő szavaival élve - "picsa" a farkasa, valójában azaz érdekesebb számomra, hogy olyanok, mint zsák meg a foltja. Akkor ennek értelmében úgy veszem, hogy megvan a harmónia Dana és a farkasa között - Hacsak kis híján akartad bekajálni, az még mindig a jobbik eset. És örülök, hogy jól megvagytok egymással. - elvégre tragédia - tudomásom szerint - nem történt és ez azért mindenképpen örvendetes. Ami pedig a többit illeti... nos egyikünk sem úgy született, hogy tökéletesen lenne képes uralni a benne élő bestiát. Ezt mind megtanultuk így vagy úgy. A jó hír persze az, hogy képesek vagyunk elsajátítani a módszert. Kivéve, akik nem, de azok pályafutását most inkább nem említeném meg. Elmondom neki, hogy mit is kérek tőle, hogyan kezdjen neki a meditálásnak és egyáltalán az egész edzésnek ma. Türelmesen várakozok és egy darabig úgy érzékelem, hogy az elvárható módon és tempóban teszi, amit kértem tőle, majd a folyamat csigalassúságra kapcsol. Halkan szusszanok egyet. - Oké, állj meg egy kicsit. - szólalok meg halkan, megtörve ezzel a koncentrációját és megvárom, amíg rám figyel teljes mértékben. - Gondolom nem nagyon kell említenem, hogy érzékelem, a pajzsod leengedése némileg problémás és nem hiszem, hogy azért, mert nem tudod, hogyan is csináld. - megértem a dolgot, elvégre senki sem szívesen csupaszítja le magát, amikor már tudja, hogyan is kell felöltöznie. - Értem én, hogy még nem ismersz és jogos is, amit csinálsz, de felmerül a kérdés, hogy akkor miért vagy itt Dana? - kék pillantásom rá emelem és csendben figyelem, amíg választ nem ad erre az egyszerű kérdésre. Nem volt kötelező jönnie és részt vennie ezen az edzésen. - A félmegoldások sosem célravezetők. Ha nem azt teszed pontosan, amit kérek tőled, akkor a legkisebb mértékben sem az lesz a végeredmény, amit te és én szeretnénk. - és ez akkor is igaz, ha még nem ismer és ennek okán bizalmatlan velem szemben. Szétzúzhatom a pajzsát bármelyik pillanatban, de nem akarom, mert nem ez a lényeg ma. - Így a választás a tiéd, megteszed, amit kérek és úgy, ahogy kérem, vagy nem - ilyen-olyan okból kifolyólag -, de akkor azt hiszem feleslegesen raboljuk egymás idejét. - bármikor nagyon szívesen foglalkozom bármelyik kölyökkel, de az edzések az én szabályaim szerint mennek vagy sehogyan sem. Nem kötelező megtenni, amit kérek, mint ahogyan a velem töltendő vagy töltött idő sem az...
Apró biccentéssel nyugtázom a napi "edzéstervet" , s követem a barlang szájához, mikor int, hogy tegyek így, közben farkasomról is ejtve pár keresetlenül kedves szót. Aztán ugrunk egy fejest a meditáció mély vizében...! Pontosabban én csak lábamat lógatom és úgy fest, az idősebb farkas se most mászott le sokakkal ellentétben a fáról, hogy könnyű legyen megtévesztenem. Hangosabb sóhajjal engedem le vállaimat, s ráérős fennköltséggel nyitom fel szemhéjaimat, amolyan "most meg mi van?" pillantással, mintha nem lennék tisztában vele pontosan, hogy én vagyok az oka a leállásnak. - Nem a személyed ellen szól, nyugi. - Szúrom közbe, mikor arról beszél, biztosan tudom, hogyan engedjem le a pajzsomat. Háh, még jó, hiszen ez a könnyebbik része a dolognak! A hülye is megcsinálja. Arra a kérdésre azonban, hogy mit keresek itt, szemmel láthatóan is átgondolom a választ, ahogy kék pillantásaink találkoznak. Tudom, mit vágnák a fejéhez szívem szerint, s azzal is tisztában vagyok, amit hallani szeretne. Egyszerű volna ezek közül választani egy opciót, de végül az arany középútként a jogász-módszert választom: szorítkozzunk a tényekre. - Dante és Dominic nem értek rá a mai edzéssel foglalkozni, mindkettejüknek megvan a maga elfoglaltsága a falka ügyei kapcsán a hétre. Ez az egyik. - Szusszantam. - A másik, hogy már kétszer majdnem megöltem valakit pusztán azért, mert ezidáig a mentális képzésem kisebb hangsúlyt kapott a fizikaiakhoz képest. Tisztában vagyok vele, hogy a harmadik után én leszek az, aki repül és elhiheted, hogy minden lehetséges módon szeretném ezt elkerülni. - Flegma vállvonás keretében tártam szét a karjaimat, s fejemet ingattam lemondóan a továbbiakra. - Már mondtam, hogy ez nem rólad szól én... akkor se tenném, ha Dante vagy bárki más lenne a helyedben, mert... egyszerűen nem! Én dobjam le a pajzsom, tárulkozzak ki, mint valami elcseszett pszichológiai rendelésen, de visszafelé meg úgy vág át mindenki, ahogy csak akar a korával, az érzéseivel, az igazmondásával kapcsolatosan! Nem tudom, eddig hány kölyöknél jött be elsőre ez a kérésed, de hogy azok borzalmasan naivak voltak, az is biztos!
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
- Ó, az én nyugalmam miatt ne fájjon a fejed, de kedves, hogy megemlítetted. - mosolyodok el és nincs a hangomban se harag, se gúny, sem pedig semmi egyéb. Aztán figyelmesen hallgatom, amit arról mondd, hogy miért is van itt. Úgy tűnik, ha nincs ló, jó a szamár is helyzet állt elő nála. Ez engem tulajdonképpen ne zavar és nem is érdekel, mivel nem én vagyok a teremtője. Természetesen ha az volnék az elhangzott első mondata után nyilvánvalóvá tenném, hogy mennyire is okos dolog ennyire nyíltan a képébe vágni egy idős farkasnak, hogy minek is nézi a kölyök. Azonban ma nem ezért vagyunk itt. - Na akkor vegyünk szépen sorban a dolgokat. Azért vagy itt, mert nincs más perpillanat, aki foglalkozzon veled, de neked szükséged van rá. Ne aggódj, a többi kölyök is ugyanebből az okból keresi fel a legtöbb mentort. És elvileg tanulni akarsz, de csak az általad felállított keretek között. - húzom fel egy pillanatra a szemöldökeimet. Nem fogok azzal jönni neki, hogy jobban tud(hat)om miféle keretek között tud hatékonyabban fejlődni, mert önmagát ő ismeri jobban. De ezzel együtt én sem a két szép szememért vagyok mentor, tark és vén, mint az országút. - Ez nem naivitás kérdése a részükről, hanem elfogadták azt, hogy nem ellenük vagyok, hanem értük. Ezzel együtt viszont megértem a te aggályaidat is. Ahhoz mit szólsz, ha én is leengedem az enyémet? Így már menni fog? Bár ebben az esetben jóval nehezebb dolgod lesz. - több, mint négyszáz év energiát engedem akkor szabadjára, feltéve, ha így már elfogadja, amit kérek tőle és meg is teszi. Kíváncsian várom, hogy ebben az esetben mit fog tenni, bár gondolom hamarosan úgyis kiderül. Az persze egyértelmű, hogy ezek szerint több, mint elegen vágták át ahhoz, hogy így vélekedjen, azonban nekem nem az a dolgom, hogy lelkének mélységeiben rejtőző fájdalmát feloldjam, nem is hiszem, hogy ezt várná tőlem. Viszont azt, amit vár, aligha kaphatja meg, ha eleve az első feladaton sem jutunk túl, mert nem akarja megtenni. Ezt a döntést neki kell meghoznia, az ő és a farkasa érdeke ez az edzés, nem az enyém.
Apró, szinte már bájos fintor keretében hagyja el szórakozott "hmfp" ajkaimat megjegyzése kapcsán. Valahol csíptem a stílusát, ami azt illeti, még ha ezt nyíltan sose mondtam volna ki, nemhogy előtte, de másnak sem. Farkasom volt a gyanakvóbb, bizalmatlanabb énem, emberi felem még őrizte azt a nyílt, élet-igenlő hozzáállást, mely lényem sajátja volt egykoron, s melyből erőt merítettem mindig, mikor padlón voltam az elmúlt három évben. Az pedig, ha valaki nem tud együtt élni a tényekkel, nem az én nyűgöm, de úgy fest, Horatio egója elbírja az őszinteséget, ez pedig egy újabb értékelendő tulajdonság benne vén farkas létére. Szépíthetnék és fényesre nyalhatnám a hátsóját holmi álszent dumával, de ettől még a helyzet ugyan az maradna. A tények magukért beszélnek. Szerintem ez nem egyenlő azzal, hogy lebecsülném, vagy hasonlók, de ő tudja. Felsorolására kissé oldalt billentem fejemet, s apró biccentéssel zárom a szövegelését. - Lényegében... igen. - Jól látja a helyzetet Mr. Haskell, magam sem foglalhattam volna össze tömörebben azt. Hanem amikor a naivitás kérdéskörével jön, égnek emelem tekintetemet, s vállaim is kissé megereszkednek megadóan. Na persze, én meg Teréz anya vagyok... Nevezheti bárminek, ez akkor is vak és valahol felelőtlen tett a "többi kölyök" részéről, ha engem kérdez. Vagy egészen egyszerűen nekik nincs veszíteni valójuk, amiről nem lenne jó, ha kitudódna. Ellenben velem. - Továbbra sincs semmi garancia rá, hogy nem vágsz át, de tudod mit... legyen! - Szusszantam tincseimet egy rutinos mozdulattal söpörve hátra vállaimról, egyúttal fészkelődve is kissé ültemben, hogy mint aki levetett ruhán lép át, úgy fújjam ki a levegőt tüdőmből és lépjek tova én is a bökkenőn, ami megakasztotta az edzésünket. Az pedig, hogy nehezebb dolgom lenne, szerintem nem fog problémát jelenteni, hozzá voltam szokva - egy farkasokkal teli kibaszott hotelban lakom, helóóó - és valahol mélyen megnyugvást is jelent a több száz éves energiák jelenléte a környezetemben farkasomnak. Finoman intettem felé kezemmel. Hölgyek előre... - Aztán pedig nem meglepő módon roppant könnyedén ejtettem le pajzsom maradékát én is, amennyiben úgy ítéltem meg, Horatio eleget tett imént elejtett szavainak. - És most? - Firtattam, mert elképzelésem se volt róla, mire megy ki ez az egész. Már a meditáláson túl, amihez még a szemeimet is lehunytam. Így már nem volt szükségem a látásomra, pontosan éreztem a másikat a farkasainknak hála.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Most rajtam a sor a szemforgatásra. Még egy ilyen konok kölyköt, de komolyan! Csupán megcsóválom a fejemet, amikor végre belemegy az újravariált kérésembe, de szóvá semmit sem teszek. Felesleges volna véleményem szerint. Így viszont már legalább haladunk... valamerre. Akkor essünk neki. Nem mondanám, hogy nagyon lassan engedem le a pajzsomat, mondjuk inkább úgy, hogy fokozott tempóban eresztem szabadon mind a négyszáztizenhárom évem energiáit. Farkasom húsbörtönöm mögé feszül, rendszerint, ha ez történik, akkor ő is előbújhat, de ezt azonban most megtagadtam tőle. Egyszerűen csak eltűntettem mentális védelmem minden apró részletét, szabadon eresztve azt az erőt, kort és tudást, amit az évszázad alatt felszedtünk magunkra szürke bestiámmal, és mindezzel célba vesszük a nőstényt. Energiáim förgetege előtt meghajlanak a fűszálak, mintha csak nehéz fuvallat söpörne rajtuk keresztül és nehezedne rájuk. Érzékelem, ahogy a kölyök is megszabadul a maga védelmétől, innentől kezdve nincs mi mögé bújni. Szemeim átfordulnak farkasom kék tekintetébe és bár a szín egyezik, az árnyalatról már ezt nem lehet elmondani, egyértelműen ő tekint ki lélektükreimen át, szánt szándékkal. - És most tartsd bent a bundásod. - ennyi a feladata, nem több és nem kevesebb. Energiáim pedig egyre nagyobb intenzitással táncolják körbe az övéit, bele-belekapva, ránehezülve, szándékosan ingerelve a benne élő bundást. Szürke fenevadam odakap a kölyök bestiához, cseppet sem játékosan, vagy gyengéden, szándékosan úgy, hogy nyomást gyakoroljon rá és elérje, a másik elő akarjon bújni. Egészen addig folytatva a dolgot, amíg a marjára rá nem fog és erővel ráncigálja meg a fiatal farkast. Bármelyik pillanatban kiránthatnám, ha akarnám, de a cél az lenne, hogy az ingert leküzdje Dana és ne eressze szabadjára bundás énjét.
Nem feszélyeznek a másik egyre csak előbukkanó energiái, noha érzem, nem holmi hebrencs, játékos kiskölyök a hím fenevadja. Fura is lenne... ezzel az ábrázattal még csak-csak, de a jellem valahogy nem szolgálna rá egy lazább bundásra, így első blikkre legalábbis. Nem ma kezdtem a mentális tréningeket, Dominicnak hála, igaz, az ő módszerei kissé drasztikusabbak voltak ennél, de most magamban kifejezetten áldom érte (és ezt sose vallanám be neki), hogy nem akar a kis nőstény kapásból nekifeszülni a másik bundásnak. Már ő is tudja, nem minden negatív kisugárzás jelent közvetlen fenyegetést rám, s noha résen van, most is füleit hegyezve, ugrásra készen feszes izmokkal figyeli, mi kerekedik ki a történetből, mégsem támad kapásból, minden ok nélkül. Még van időm aprót biccenteni szavaira, de a következőkben izmaim is belefeszülnek az erőlködésbe. Az éltes hím energiái csenevész sajátjaimba akarnak, tépve-cibálva azokat, mintha rongybaba, megunt gyerekjáték lenne csupán önérzetes bundásom, ki a sérelmet torolná meg, húsbörtönének feszülve belülről újra, meg újra. A földet kaparják görcse ránduló ujjaim, vállaim, hátam előre hajlik, s morgás szakad fel torkomból elégedetlenkedőn, ahogy az idősebb a kölyök marjára kap. Fel sem tűnik, re egész testemben remegek, meginog testemet támasztó karom a térdelő pozíció közepette, s felpattannak szemhéjaim, felfedve sárgán borostyános, állatias titkukat. - Elég... - Préselem ki megfeszülő állkapcsom, fogaim közül az esendő szót.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Figyelem, ahogy a nőstény izmai megfeszülnek, ujjai a földbe marnak. Érzem a kölyök farkas méltatlan elégedetlenségét. Látom, ahogy Dana teste remegni kezd és előre hajol, ahogy energiáim és bundásom cibálni kezdik az övét. Hallom a morgást, ami feltör a torkából. Látom borostyánba fordult szemeit, miképpen ő is láthatja íriszeimben szürke bestiám kéklő tekintetét. Farkasom elereszti a kölyök marját, de továbbra sem tágít a közeléből. Úgy méregeti, lassan körbe járva, hogy a másik pontosan tudja, bármelyik pillanatban lecsaphat rá újra, csak azért, pusztán azért, mert megteheti. Energiáim még mindig négy évszázados súlyukkal nehezednek rá. - Még alig kezdtük el. - érzem és látom a kínlódását, de most pontosan ezért vagyunk itt. A pillanatnyi szünetnek ezzel vége is, amíg farkasom viszonylagos nyugtot hagyott a másiknak. Finomkodás nélkül csapja képen mancsával a nőstény farkast, majd kivár. Nem probléma, ha a kölyök nem hagyja magát, a lényeg csak az, hogy akármennyire is ki akar bújni, ne tudja megtenni. Felállok és odamegyek Danához. - Nem foglak bántani. - szeretném, ha ez tudatosulna benne, mielőtt még hozzáérnék, merthogy fogok. Amennyiben akár a közeledésem, akár a szavaim hatására úgy nem dönt, hogy elmozdul és a farkasa is a helyén marad, akkor ujjaim a torkára fognak rá. Nem szorítom meg a nyakát, valójában inkább az állkapcsa az, ami köré a hüvelyk- és mutatóujjam félköríve zárul és azzal a lendülettel felrántom a földről és el is engedem, mindezt úgy, hogy bár villám nem vagyok, de sokkal öregebb, mint ő és esélyt sem akarok adni neki, hogy megakadályozzon (hacsak eleve az egész mozdulatsor előtt meg nem tette valamilyen módon). Eddig csak a bundásom ingerelte az övé, kíváncsi vagyok mi van, ha nem épp buksisimi jellegű fizikai kontaktus éri nőstényt emberi alakjában, mennyire tudja így visszatartani a benne élő, egyébként is folyamatosan ingerelt bestiát.
Felmorranok halkan megjegyzésére. - Tisztában... vagyok... vele... - Préselem ki összeszorított állkapcsom, fogaim közül a szavakat, miközben minden idegszálammal azon vagyok, hogy világért se akarja bundásom átvenni az irányítást, mikor nyaka felé kap az idősebb hím. Sikerül is ez, van valami önkritikus elégedettségérzés bennem a pillanatnyi "szünidő" közepette, mikor a szorongató energiák enyhülnek, csak mellkasom jár idegesen fel-le már, ahogy a levegőt kapkodom. Hanem aztán... Az egy dolog, ha farkasa támadóan lép fel az enyémmel szemben, azt elviseli a bundás, igaz, rohadtul elégedetlenkedve, figyelmeztető morgás közepette. Azt képes vagyok én is kezelni, racionális felemmel, főleg eme szituációban, mikor - ahogy ő is mondja - feltételezhetően nem akar ténylegesen bántani. Nem tetszik a helyzet, mai napig félelemmel keveredő haraggal tölt el, ha megütnek egy nőt, - pláne, ha valamelyik magát férfinak nevező gyökér rajtam gyakorolja azt. De igyekszem eleget tenni a feladatomnak, a fenyegető morgás ellenére is láncokra verve a bennem lapulót. Farkasom azt viszont már kevéssé tűri jól, ha emberi felemet bántják. A Teremtője elhagyta, magára maradt és bár a falkát elfogadja sajátjainak valahol, csak én vagyok neki úgy igazán, és fordítva is igaz minden: ő az egyetlen, akiben száz százalékosan megbízok, aki ismeri lényemnek legbelsőbb titkait. Éppen ezért, amikor Horatio felránt ültemből a nyakamnál fogva, valami elpattan azon a képzeletbeli ketrecen. Sárgán villanó, az övéivel farkasszemet néző tekintetemben elszántság ül és véletlenül sem riadalom. Fenyegetés és nem pedig félelem. Csuklójára fogok, ujjaimat nem a görcs fogja, hanem az átalakulás okozta fájdalom édes kínja, hogy mikor ellök, elenged vissza a földre, hátamon végigszakadjon a drága anyagú felső. - Csontok törnek, inak szakadnak, s hacsak nem kényszeríti belém vissza a pasztell-bundás nőstényt, akkor pár perc alatt teljes alakomban "tetszelgek" előtte, ugrásra készen.
Kezdőlap
//
//
