Az őslakosok területének mélyén található barlangrendszer. Az elején még könnyű kiigazodni, ám hamarosan igazi útvesztővé válik, s csak a Tarkok közül is kevesen tudnak itt tökéletesen tájékozódni. A kisebb-nagyobb zsákutca vájatok falából ezüstláncok lógnak ki, vaskos bilinccsel a végükön - minden foglyul ejtett farkas, vagy gyomorforgatóbb büntetésre szánt őslakos ide kerül. Zseblámpa erősen ajánlott!
Ha van bentlakója, két Tark mindig grasszál odabent.
Szerző
Üzenet
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Az, hogy jelen pillanatban a két különböző nemet erősítjük, huszadrangú. Nem azért ingerlem a farkasát, kapok vagy csapok oda, mert hobbim volna nőket bántani – abszolút nem -, viszont az élet nem fogja kiválogatni, hogy mikor kivel kerül szembe, leginkább farkas a farkassal, tekintet nélkül arra, hogy nőstény-e vagy sem. Morog, hadd morogjon, ez csak annak a bizonyítéka – számomra -, hogy eszében sincs hagyni magát, ami életrevalóságot jelent, de ezzel együtt Danának kell a főnöknek maradnia mindig és mindenkor kettejük közül. Ő legyen az irányító fél, aki eldönti, hogy mikor adja át a terepet és a helyet a benne élő Bestiának, és ne a farkas kényének és kedvének legyen kitéve. Az egyik az ész, aki logikát és racionalitást képes követni, eldönteni, hogy egy adott helyzetben miként kell viszonyulni, a másik az ösztön, akiben megvan az erő és a gyorsaság, aki képes lesz megvédeni mindkettejüket akármilyen helyzetben. A kettő mégis egy egésszé kell, hogy összekovácsolódjon és akkor már nem lesz gond az önuralommal, természetesen abban az esetben, ha Dana irányítja a farkasát és nem fordítva. Elmondom neki, hogy nem fogom bántani, fontos, hogy hallja, hogy tudja. Ez most nem éles helyzet, hanem egy edzés és ráadásul a gyakorláson kívül más célom nincs vele. Felrántom hát, hogy lássam, mit is váltok ki ezzel, hogyan reagálnak mindketten. Felvillan a Bestiája szeme sárgán, az enyém azonban továbbra is emberi kékjét mutatja. Ahogy a csuklómra mar, nem kell éreznem az energiáit ahhoz, hogy tudjam, elértük a határt és túl is léptük, mert a bundás elő akar jönni. Eleresztem és elzárom minden eddigi ingerlő energiámat, farkasom felhagy a támadó magatartással, helyette úgy veszem körbe immáron békés és nyugodt energiáimmal, hogy a ruhája véletlenül se szakadjon tovább, visszaszuszakolva belé a farkasát, tovább nyugtatva egészen addig, amíg már azt nem érzem és tapasztalom, hogy megint Dana irányít és a bestia nem akar előjönni. - Jól vagy? – nyilván nem fizikai értelemben teszem fel a kérdést és lélek búvárkodni sem óhajtok, csak azt akarom tudni, hogy folytathatjuk-e vagy meg akar állni és szünetet tartani. Minimum elvárható törődéssel vagyok irányába, mint bármelyik másik kölyökkel is tenném. Ez még mindig csak egy edzés, semmi több. Ha akarja folytatni, felőlem semmi akadálya, ha meg akar állni, akkor azt sem ellenzem. Ez most igazából rajta múlik.
Nem épp kellemes versenyfutás a farkasom lecsillapítása sem, öntudatos egy jószág ez, de a nálamnál jóval idősebbnek ez sem jelent problémát különösebben - a csontok, a test átalakulásának fájdalmát meg úgysem ő érzi. Négykézláb, zihálva meredek magam elé a földön térdepelve, mikor a bundás kushad bennem, az idősebbik nyugodt energiái által ölelve, amolyan "Jól van na, nem úgy gondoltam!" attitűdöt véve fel. - A rohadt... élet... - Szűrődik felőlem elégedetlenkedő mondat foszlánya, hogy kérdésére kapásból rávágjam: - Jól! - Aztán persze, rá kell eszmélnem, hogy ez rohadt nagy önámítás csupán, s mikor térdeimre támaszkodva kiegyenesedem, hajamba túrva, azt hátraparancsolva vállaimról, felpillantok a hímre. - Nem... - Sóhajtok lemondóan. - Én... képes vagyok nemet mondani neki és uralkodni a temperamentumán - temperamentumunkon, helyesebben szólva - komolyan! - bizonygatom neki, mert az igazat szólva igenis büszke voltam valahol mindarra a fejlődésre, amit Dominic edzésének hála elértem. Egyetlen dologban nem volt hajlandó engedni a bennem lakozó bundás és ez egyszerre töltött el elégedetlenséggel és teljes megelégedettséggel mégis valahol. - De egyszerűen amikor arra kerül a sor, hogy fenyegetve érzi az emberi felét, a testünket, akkor... bumm! - Mutatom is kezeimmel a robbanást. Jó nagy, ami azt illeti. Hangos is lenne, ha adhatnék hozzá efféle effektet, ám helyette csupán feltápászkodok a földről, szemközt állva meg a másikkal. - Birtokló egy picsa, mi? - Jegyzem meg keserédes kacajjal. Ő legalább biztosan nem tud elhagyni, ígéretet sem kell ilyesmire tennie.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
- Oké. – bólintok első körben, ahogy rávágja, jól van. Nincs jól, látom érzem, tudom, de nem fogok nekiállni parádézni, hogy na, most akkor kit is akarsz átvágni?! Hamarosan pedig érkezik a beismerés. - Elhiszem. – nem ez egyáltalán nem az a fajta kijelentés, amivel le akarnám rázni őt vagy félresöpörném a szavait. Őszintén mondom és tényleg így is van, hiszek neki. Tisztában vagyok azzal, hogy amit az előbb műveltem durva volt abból a szempontból, hogy átment a határon, amit még kezelni tudott volna, ez pedig koránt sem jelenti azt, hogy minden, amit egyébként eddig elért, függetlenül a mai nap eseményeitől, kevésbé volna értékes vagy érdemes arra, hogy büszke legyen rá. Joggal lehet az, a bestiát megtanítani engedelmeskedni, nem egyszerű dolog egy kölyök életében. - Tulajdonképpen ez nem rossz dolog. Mármint, hogy ennyire védeni akar. Érted teszi. Viszont azt neked kell megértetni vele, hogy mikor van szükséged az ilyen jellegű védelmére. – és ahogy ezt megosztom vele, rájövök valamire. Lehet, hogy nem is jól állunk hozzá ehhez az egész kérdéshez. Sem ő, mert másként próbálták eddig tanítani, sem én, mert én is csak azt a módszert mutattam, ami általában beválik a többi kölyöknél. - Amikor elkaptam a nyakad, annak ellenére, hogy szóltam előre arról, hogy nem bántalak, mit éreztél? Nem a farkasod, hanem te. Megijedtél? Dühös lettél? Le tudod írni? – még mindig nem mentem át pszichológusba és nem is lelki traccspartit akarok tartani, de az egész kulcsa talán nem az, hogy a farkas kezelhetetlen vagy túlságosan is birtokló, hanem maga Dana. Persze lehet, hogy rossz felé tapogatózok, de legalább próbálok rájönni, miként is tudok neki segíteni abban, amivel megkeresett.
- Tudom. - Jegyzem meg szavaira a farkasom birtokló viselkedése kapcsán, átlag emberi fül számára talán nem is hallható suttogásként, no de... aki velem szemközt áll, az messze van az átlagos embertől. Hanem az a keserű, röpketeg kacaj, amit a velem kapcsolatos mondatára hallatok, már kifejezetten érzékelhető a tudatlan világ számára is - érzékelhető lenne, ha nem az isten háta mögött kettővel, egy labirintusként számon tartott barlangrendszer szájánál leledznénk, ahova ép ember ok nélkül nem jön. - Mégis hogyan? - Bukik ki belőlem egyúttal a tömör és gyakorlatias kérdés. Kezdeti bizalmatlanságom ugyan nem szűnt meg teljesen, de kétségtelenül nagyobb együttműködési rációt és nyitottságot mutatok a hím irányába jelenleg. Hisz ki tudja... lehet, pont ő adja meg a választ erre az egyszerű és mégis végtelenül bonyolult kérdésre nekem. A "betolakodó módszer" eddig nem bizonyult eredményesnek, hát nem árt nyitni kicsit a helyiek irányába sem. Vicces, hogy ha annak idején Vincent kerekedik felül Mr. de Lucán, most én is a Farkaslakban élnék a Hotel helyett... Az élet tényleg apróságok tükörmozaikja. - Féltem, azt hiszem... - Túrok kibomlott tincseim közé, a hajgumit is kirántva onnét, hogy rutinos mozdulatokkal parancsoljam indulatos lendülettel takaros lófarokba ismét hajzuhatagomat, miközben folytatom: - Úgy értem... idősebb és erősebb vagy, meg gyorsabb is. Esélyem sincs ellened, ha egyszer már elérsz és megragadsz! Neki se, de még mindig több, mintha egymagam lennék. - Szusszanva engedem le karjaimat, finoman széttárva azokat, ahogy áthatóan kék tekintetemmel a férfi arcára pillantok.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
- Ha őszintén magadba nézel, akkor tulajdonképpen mennyire bízol a farkasodban? – kérdésére előbb kérdéssel felelek, ugyanis ez fog közelebb vinni a válaszhoz, amit adhatok neki. Nem biztos, hogy egyetemes igazságra jutok, de körvonalazódik bennem megoldás a számára. Tudom, hogy ő maga a farkas, nem lehet különkezelni, de ettől függetlenül – ha megosztja velem – szeretném tudni, hogy mégis miként viszony hozzá azontúl, hogy farkassá harapták és nincs más választása, minthogy beletörődjön az új életébe, annak minden hozadékával együtt. - Megy a részleges váltás? Manccsá tudod formálni a kezed anélkül, hogy közben előtörne belőled a bestiád? Vagy csak karmokat növeszteni? – mivel eddig nem edzettünk együtt korábban, nem tudom, hogy miként is áll ezzel a dologgal. - Oké, ezek a tények. Erősebb vagyok, gyorsabb, de nekem is ugyanaz minden gyengepontom, mint más farkasnak és ez is tény. A te karmaid is képesek keresztülfúrni egy mellkast és szétroncsolni egy szívet, vagy az agyaraid feltépni egy torkot. A korod ellen nem lehet tenni, mindig lesznek nálad idősebb és erősebb farkasok, de ez még nem jelenti azt, hogy mindig ők fognak rajtad felülkerekedni. – a kor nem minden vagy az erő. Persze, ettől még jó eséllyel egy akkora korkülönbség esetén, mint ami konkrétan közöttünk van, egy harc végkimenetele elég egyoldalú lenne, de 100%ra megjósolni képtelenség. Mind láttunk már karón varjút. - Te és ő ugyanazt érzitek, következésképpen, ha nem azt érzékelteted vele, hogy mennyire félsz vagy ijedtél meg, akkor nem akar majd azonnal előtörni. Ahhoz, hogy őt irányítsd, előbb magadat is kell, az érzelmeidet, ehhez pedig a meditáció visz majd közelebb. Ha másban nem is, magadban és a farkasodban egyenlő mértékben kell megbíznod. Ez az egyik, ami segíthet, a másik pedig… – szusszanok egyet. Felemelem a jobb kezemet és az emberi körmeim helyén, éles, vastag és hosszú farkas karmok nyúlnak. Tudom, hogy már látott ilyet korábban, nem ez lenne a lényeg, nem újdonságot mutatok, hanem valami mást. -… a farkasod mindig ott van benned, sosem vagy „egyedül”, akkor sem, amikor az emberi alakodban vagy. Elsősorban farkas vagy, vérfarkas, aki sosem lesz olyan védtelen vagy gyenge, mint egy ember. Mutasd meg saját magadnak és a Bestiádnak is ezt. Ha te érted és érzed, akkor előbb-utóbb ő is fogja. – nehéz ezt szavakba önteni, leginkább azért, mert nincsenek rá megfelelő szavak. Ez olyasmi, ami a zsigereinkben kell éreznünk és, ha egyszer megvan, akkor a helyére billennek a dolgok. Tapasztalataim szerint. Ha a részleges váltás még nem megy neki, akkor ezt fogjuk kicsit gyakorolni, ha megy, akkor meg pláne, mert azt gondolom, hogy ez is segíteni fog neki hosszú távon.
Kérdése meglep, kék tekintetem nyíltan árulkodna erről akkor is, ha szerény kis pajzsom nem lenne leengedve. Válaszom mindezzel ellentétben egy apró szusszanást követően igencsak határozottan csendül: - Mindenkinél jobban. - Mert ő nem tud megcsalni, átverni vagy egészen egyszerűen magamra hagyni. Az ő keserve az enyém is, osztozunk örömön és bánaton egyaránt, egyedül az bosszant mindkettőnket, örökös "cicaharcra" kényszerítve kettősünket, hogy nem mi irányítunk száz százalékosan, hanem osztozni kell valakivel ezen a szerepen. Mintha csak egyke létem tükre lenne a bennem élő bundás ilyen szempontból. Segíteni akar, tudom én jól, de kiszámíthatatlan fenevad mindez mellé, nem holmi szelídített kölyökpincsi... Kérdésére előbb kissé elhúzom a számat bizonytalanul, de mikor sikerül a hajgumimat, hajamat megigazítanom, azért bólintok egy aprót. - Karmok, fogak... és szemek. Ezek már mennek minden erőlködés nélkül, de a többi még nem igazán. - Felelek őszintén, kezdeti ellenérzéseimet magunk mögött hagyva, hiszen nem államtitkokat kérdezett ő sem, a javamat akarja, még ha hálát nem is lenne igazán szabad várnia érte pont tőlem. De ki tudja, mit hoz még a jövő, nem igaz? Hallgatom szavait, szeretnék igazat adni neki valahol, de mellette nem vagyok naiv sem, hogy elbízzam kölyök-fejemet erőviszonyok tekintetében. Őszintén örülök a ténynek, hogy falkához tartozhatok és (legalább farkas téren) nincs sem ő, sem pedig a többi túlkoros vénség ellenem. - Könnyű ezt mondani... - Söprök pár copfomból kikandikáló, kósza tincset megjegyzésére fülem mögé lemondó szusszanás keretében, mikor arról beszél, éreztessem a farkassal, hogy nem félek és minden meg van oldva. Hát persze! Azért valamiféle felismerés csillan világos tekintetemben, energiáim örvényében, mikor folytatja az "okítást". Ha nem is tisztelettel, de... elismeréssel adózok a mancsát átváltoztató felé a szavai kapcsán. Apró a sóhaj, mi elhagyja ajkaimat. - Jó látni egy élő példát rá, hogy működhet ez anélkül, hogy elállatiasodnánk... - Húzódik suta félmosoly képemre. Igen, ez egy bók volt kérem szépen a magam módján! - Szóval... - Szusszanva tártam szét kissé karjaimat. Ez volt az a pillanat, azt hiszem, amikor végérvényesen elfogadtam Horatio segítségét, mint mentorét. - Mi az elkövetkező időszakom edzésrendje, tanár úr? - Szélesedik ki az imént elé hintett mosoly őszintén játszó csibészséggel.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Ahogy választ ad a kérdésemre, bólintok egyet, tudomásul véve a válaszát. - És magadban mennyire bízol? – ez az egész úgy gondolom, hogy oda-vissza működik. Az mindenképpen jó, hogy ennyire bízik a farkasában. Már csak az a kérdés még számomra, hogy önmagában mennyire. Ha nem is tudatos, de talán ő maga hívja, engedi a farkasát azzal, hogy védje meg, amikor fél vagy megijed. Persze, nyilván én is csak tapogatózom, nem ismerem annyira jól, hogy biztosra merjek bármit is kijelenteni, pusztán megoldást igyekszem találni, hogy az egyensúly közte és a bundása között a helyére kerüljön azzal a kikötéssel, hogy Dana marad a főnök. Nekem is ugyanaz a célom, mint bármelyik másik mentornak, erős, tehetséges, a vérvonalukat megfelelően kihasználó, a falka számára hasznos farkasokat nevelni. Mert így tudunk jól és egységben működni együtt. - Akkor ez is kerüljön bele a napi edzésedbe. Hasznos és segíthet, mert csak részleteiben ereszted szabadjára a farkasod, míg a többi részét bent kell tartanod. – apróságnak tűnhet, pedig véleményem szerint nem az. Ez is egy lépcsőfok, amit meg kell lépni és nem csupán annyi a hozadéka, hogy részleteinkben át tudjunk alakulni. Ennél összetettebb ez az egész. Tudom, hogy úgy tűnik, könnyű ezt mondanom, de minden farkas átesik ezen, nem csak ő. Ami nyilván lószart se segít és nem enyhít a gondon, de ettől még igaz. - … de véghez vinni nehéz. Nem baj, attól még meg tudod csinálni. – fejezem be a megkezdett mondatát. Nem ő az első, aki átesik rajta és nem is az utolsó, innentől kezdve pedig borítékolom, hogy képes lesz megtenni, mert, ha nem, az előbb-utóbb az életébe fog kerülni. Köztes opció nincs. - Nos, örülök, hogy így látod. – jelenik meg egy apró mosoly a szám szegletében, így fogadva a bókot, amit kapok. Kihallom, van rá fülem és egy aprót még biccentek is. - Heti két találkozó, valamikor az esti órákban. Részleges váltás és önuralom összeépítve, ha megfelel. – ha elfogadja, akkor első körben ezeket járjuk körbe, később pedig meglátjuk, hogy merre és hogyan haladjunk. Tőle függ és attól, hogy miként hat a farkasára mindez, segíti-e vagy sem. Ha nem, akkor sem esünk kétségbe, találok más megoldást, amivel segíthetem őt, ha a fene fenét eszik, akkor is.
Kérdése hirtelen jön, hiába evidensnek tűnő az előző fényében, ekképp a válaszom sem automatikus. Ajkaim szóra nyílnak, de itt el is akad a művelet, ahogy egymást kergetik fejemben a gondolatok. Mennyire...?! Ez nem egy kiló kenyér, hogy mértékegységben meg lehessen adni az értékét! - Az voltam. Amíg nem volt tudomásom erről az egész világról. - Tekintek rá épp csak kiszélesedő mosollyal. Azóta kissé változott a helyzet, rá kellett jönnöm, hogy nem én vagyok a legnagyobb hal Fairbanks tengerében, hanem a látszat mögött bizony sokkal több lapul a város jelentős hányadának esetében. Bólintok a megjegyzésére, igen, ez tényleg hasznos lehet és jó irányba vezethet idővel. Hirtelen jött lelkesedésem szinte már gyermeki meglepettségbe csap át és ez energiáimon is tükröződik, ahogy a hímre tekintek szavai hallatán. Tényleg így gondolja? Vagy csak azért mondja, hogy megnyugtasson? Miért bízik vakon bennem ennyire, mikor alig ismer...? - Nem fér a fejembe. S mégis - vagy éppen ezért - kiszalad egy kéretlen bók részemről a következőkben, bele bújtatva némi köszönetet is, amiért foglalkozik velem, mert nyíltan sosem mondanám ki mindezt talán. - Nem, ez... komolyan így van! Nem akarok rosszat mondani Mr. de Lucáról, de hirtelen nem jut jobb példa eszembe... de például ő sokkal inkább farkas, mint emberfejjel gondolkozik, ha engem kérdezel. Ez valamikor remek, máskor kifejezetten ijesztő. A Teremtőm is ilyen volt. Emberi, de mégis inkább ösztönlény. Nehéz ezt jól megfogalmazni... - Szusszantam kissé, leengedve kezeimet, melyekkel szavaim közepette rásegítésként "magyaráztam". Az órarendemre aprót bólintottam. - Amíg nem a péntek este az egyik, addig tökéletesen megfelel. - Ül meg mosolyom ajkaim szegletében, s hacsak nincs más technikai megbeszélni való, úgy részemről teljes mértékben készen állok rá, hogy újra nekifussunk ennek a meditálós-alakváltós történetnek. Aztán újra... és megint újra, míg ránk nem sötétedik vagy azt nem mondja a hím, hogy mára ennyi volt. Hosszú út áll előttem, ha nem is éveken át tartó, de hogy az elkövetkező hónapokban rongyosra nyúzzuk egymás idegeit, az biztos.
// Hacsak nem írsz olyat, amire mindenképp reagálnék, úgy én köszöntem szépen és a tempó ellenére NAGYON élveztem! O.O //
Igaz, nekünk, vérfarkasoknak az idő is teljesen másképp telik, mint a közönséges halandók számára, ettől függetlenül azonban elfogott némi lelkiismeretfurdalás azzal kapcsolatban, hogy a Vörös Hold óta szinte egyáltalán nem kerestem az unokám társaságát. Igaz, hallottam felőle, elvégre egy falkában él a legkisebb kölykömmel, de azért mégsem ugyanaz a kettő. Épp itt az ideje, hogy újból találkozzunk, hisz van mit megvitatni. Először arra gondoltam, hogy Connorral üzenek neki, de miután nem akartam, hogy akár csak véletlenül is társaságunk adódjon, mint egykoron amikor az alfája toppant be – tudom, akkor még mennyiben más volt a helyzet sok téren – így maradtam az egyszerűbb megoldásnál, és én kerestem fel egy röpke telefonbeszélgetés során, melynek lényege, találkozzunk ma este, pontban 8-kor az Alignak gyomrának elkeresztelt barlangrendszer bejáratánál. Igaz, hogy falkaterület volt, de amilyen népszerűségnek örvendett a hely a falkatagok közt, nem tartottam valószínűnek, hogy bárki is megzavarjon minket. Én szokásomhoz híven már némileg korábban megérkeztem, így legalább volt időm körbenézni a környéken és megbizonyosodni arról, hogy valóban nem grasszál errefelé más olyasvalaki, akinek semmi keresnivalója erre, mindezek után pedig a pajzsomat sem zártam annyira szorosra, meghagytam a szokásos, 400 körülinek sejtető magasságban. Nem mint ha az unokám nem lenne tisztában a valós korommal, de így azért mégiscsak kényelmesebb számára. Ahogy megérezzük az ismerős energiákat közeledni, a farkasom fürkésző tekintettel fordul a közeledő leszármazottja irányába, hogy köszöntse, jómagam pedig egy hővös biccentéssel intem közelebb magamhoz. - Úgy érzem, épp ideje volt egy újabb találkozásnak. - jegyeztem meg, és akaratlanul is eszembe ötlött Tipvigut öcsém és az Alfa rendszeres, sűrű kis találkái, amit jómagam csöppet túlzásnak éreztem, de hát ők tudják. Én nem láttam okát, hogy ilyen gyakran zargassam a leszármazottaimat - Hogy telt az elmúlt bő fél éved? - érdeklődöm inkább kíváncsian, szándékosan nem kérdezve rá a Vörös Holdon szerzett sérüléseire, még csak udvariasságból sem – szemmel láthatóan teljesen felépült belőlük, ami nem is meglepő, végtére mégis csak az én unokám! Ellenben ott van Cassandra, ott van a falkában betöltött pozíciója, így kétlem, hogy túl sokat unatkozna mostanában.
Én teljes mértékben örültem Sura megkeresésének, és még annyi is volt bennem, hogy nem csináltam úgy Cassie előtt, mint valami megvadult kanca, jelét sem adtam annak, hogy valami különös történt volna. Nyugtáztam, hogy találkozunk, azt nem ismételtem el, hol és mikor, nem voltam süket, és eszemben sem volt megkockáztatni, hogy a kölyköm esetleg utánam jöjjön. Ismeri már ugyan, de nem teljes valójában, és ha ott van, túlságosan is vigyázni kell arra, hogy ki mit mond. Úgyhogy este csak eljöttem, egy majd jövök, maradj épületen belül megjegyzéssel. Castornak szóltam róla, de most csak legyintett egyet, amolyan hallani sem akarok róluk stílusban. Van elég baja velük, szóval én abszolút megértem a dolgot. Időben érkeztem, két esetben szokásom ugyanis késni, ha figyelmet akarok felkelteni, ez inkább csak bizonyos események kapcsán jellemző, vagy ha valakit fel akarok idegesíteni. Őt nem akartam, meg egyébként is, szerintem elég nyerő dolog, ha a vérvonalfőddel van alkalmad találkozni, bírtam az öreglányt, oké, nem nézett ki annak, de mégiscsak átlépte már egy ideje a nyolcszázat. Rettenet sok, én mondom. Azért szaglászok valamelyest, és az érzékeimet is kiterjesztem, hogy vajon mászkál-e erre más falkatag, mert az most nem jönne jól. Nem mintha oly sokszor lenne igénybe véve ez a csinos kis barlangrendszer… A kis fekete egész lelkesen baktat közelebb Sura farkasához, szeret a közelében lenni, erre már rájöttem, persze ettől még nem válik tiszteletlenné, és nem is tarolja le, mint egy dilis kis kölyök, csak addig megy, amíg úgy érzi, megteheti. Miként én magam is odalépek hozzá. - Hú, mondhatjuk így is. A magam részéről a legutolsó találkozásunk az volt, amikor bemutattam neki Cassiet… Nos, valljuk be, az nem épp ma volt, bár én meg nem vagyok az a típus, aki megsértődne azért, hogy mondjuk a kutyát nem érdekelte, hogy félholtan fekszik. Fontosabb dolga mindig, mindenkinek van. Egyébként sem viselem jól, ha az ágyam fölött lihegnek, mikor le vagyok robbanva, inkább egyedül szenvedek. - Romantikus találkahely így Valentin-nap után. Nem mintha érdekelne az említett „ünnepe” az évnek, egyszerűen csak magamat adom, nyilván semmi romantikus sincsen Alignak gyomrában, magától Alignaktól is a falra tudnék már mászni. - Nem mondhatnám, hogy túl sok különös dolog történt volna. Cassie rájött, hogy békén kell hagyni, ha lábadozom… Egyébként meg, lassan mindenki feszülten várja, mikor csap le megint Alignak. Borítékolom, hogy engem megint megszívat, valahogy állandó vendége vagyok. Szerintem, ha nem troll lennék, már rég alulról szagolnám. Az első évemben nem is, de a következő kettőben majdnem feldobtam a pacskert. Amúgy nem sajnáltatni akarom magam, ő nem is az a típus, akinél ez bármilyen szinten játszana, egyszerűen csak tényt közlök. Meg mellesleg burkoltan ismét csak örvendeni tudok annak, hogy az ő vérvonalába tartozom. - Ez a Teremtő dolog… tudod, fogalmam sem volt, milyen leszek benne, nem volt előttem példa, nem tudtam, milyen egy normális Teremtő-Kölyök kapcsolat, de azt hiszem, boldogulok. Attól eltekintve, hogy lelki szemetesládaként nem vagyok hajlandó funkcionálni, mondtam is neki, hogy arra keressen mást. Nem is tudom, hogy ez érdekli-e egyáltalán. - És neked? Nem mondhatom, hogy hallottam róla, csak azt tudom, hogy Castor még mindig rendszeresen találkozik Tipviguttal, annyiból voltam biztos benne, hogy még itt vannak. - Ja… igen, ezt igazából nem akartam megkérdezni mástól, de… Annak köze van hozzátok, hogy a nap visszavonulót fújt, ugye? Erről nem beszéltem még Castorral sem, nem akartam kiidegelni a témával, rajta kívül pedig nem tudom, ki az, aki beavatott, és ki nem. Következésképp inkább hallgattam, és mivel a hírekben sem jelent meg semmi a dologról, élek ama gyanúval is, hogy nem mindenki számára történt meg.
Az elmúlt hónapok nehézségei és a testvéreimmel töltött idők után egész felüdülésként hat egy szívemnek oly kedves leszármazottam látványa, örömmel fogadom én is a kis fekete nőstény közeledését. - Ha tudtam volna, hogy ilyen fontos számodra ez az ünnep, virág híján legalább valami csokit hoztam volna neked. Vagy egy kecskét, ha már eredetileg a rómaiak kecskeáldozós, megtisztuló rítusáról szólt az ünnep egykoron. - meg részben termékenységi rituálé is volt, de az meg vérfarkasként nálunk úgy sem játszik, maximum kölykök terén, de kétlem, hogy Cassie mellé hirtelen még egyet szeretne bevállalni kedves unokám. - Nézd a jó oldalát, legalább egész hamar rájött. Bár amilyen kis szelíd teremtésnek ismertem meg, fogadni mernék, hogy csak aggódik érted. Képzelem, elárvult kölyökként milyen „arany” élete lenne a falkában. - közlöm a véleményem, mellyel nem a falkáját akarom leszólni, egyszerűen csak egy ilyen fiatal kölyök, Teremtő nélkül, pláne, ha olyan kis nebáncsvirág lelkű, mint ez a lány... Nem tudom, hogy bírta volna volna. - Ezt valahogy el tudom képzelni. - sóhajtok csendesen, ahogy elhangzik egykori Alfám neve, mint valami állandó fenyegetés, amivel mindenki tisztában van, hogy kezdeni kéne valamit, de egyszerűen mindenkinek olyan szinten herótja van tőle, hogy még csak gondolni sem akar rá... Igaz, van az a bölcsesség, hogy azzal a problémával, ami x idő alatt nem oldódik meg magától, nem is érdemes foglalkozni, csak kár, hogy ez nem sorolható ide. - Számos más troll példát vehetne rólad szívósságban és élni akarásban. És megnyugtatnálak, hogy miután ennyiszer lecsapott rád, eredménytelenül, biztos más préda után néz, de... nem akarlak elkeseríteni, sajnos nem az, aki egyhamar feladja. Szóval csak így tovább, mást nem kellemes meglepetésként könyvelheted el, ha mégis kimaradsz. – mert nem arra kell felkészülni, amit szerintünk az ellenfelünk lépni fog, hanem amit megtehet, és inkább nézzen szembe emelt fővel a jövővel, mintsem naivan hitegesse magát, valami gyerekes álomvilágban. - Tudod, Diegót ismerve lehet hogy jobb, hogy nem is volt előtted példa, az sem lett volna normális. Egyébként meg, tekintve, hogy mindenki más személyiség, és minden vérvonal fejlődése mást kíván meg, nincs is tökéletes „recept” a kölyökneveléshez. - osztom meg vele a véleményemet, mielőtt elmosolyodnék a szavai hallatán. - Nos, ha ez megnyugtat, én is közöltem Connorral, hogy nem vagyok kíváncsi a nőügyeire, egészen addig, amíg valami olyan nem kerekedik belőle, hogy jelenésem van miatta a Protektor irodájában. De abban számára sem sok köszönet lesz, a nőügyekről meg jó időre lemondhat... - csóválom a fejem. Kamaszok, hormonok, ráadásul még kölyök, és szerelmes is mellé... a legrosszabb kor és kombináció. - Ami azt illeti, azt illeti, én sem unatkoztam túlzottan... És... igen, az is a mi számlánkra írható. Szeretnék valami megnyugtatóval előállni, de attól tartok, hazugság lenne bármi ilyesmivel hitegetni bárkit is. - sóhajtok csüggedten, mérlegelve, hogy mégis mennyit mondjak neki? Mindent felesleges lenne, akárcsak a létünk ismérve, ez is olyan súlyos teher, ami egy életen át az ember vállára nehezedik, pláne, ha nincs kivel megosztania, és nem tudom, a testvéreim mennyire osztották meg a leszármazottaikkal azt, hogy mi is vár ránk pontosan. Boldog tudatlanság, minél kevesebbet tud, talán annál jobb, pláne, hogy neki is megvan a maga gondja. Azt meg pláne nem akarom teregetni, hogy alapítói köreinkben, összetartás terén sem épp legjobb a helyzet. - Falka-szinten van valami fejleményetek az ügyben? A halottak feltámadásáról értesültem magam is, de bármi előkészület, terv, elképzelés, vagy... hasonló? - kérdezek rá, hisz a rangját tekintve nem hiszem, hogy sok olyan van a falkában, aki több mindenről tudna, mint ő. Nem mint ha sok haszna lenne, atyáink döntése alapján, de kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán próbálkoznak-e, vagy csak hátradőlve várnak és reménykednek, hogy idén is megússzák...
- Úúú, kecskevérben fürödni nagy buli lett volna. A kecskehúst egyébként nem szeretem, nem ízlik, a csokit meg úgyis legombolja a kölyök, kell neki a boldogsághormon. De mondjuk, ha már valamit hoznál esetlegesen legközelebb a jövőben, akkor Jack vagy Johnny pajti lelkesen lenne üdvözölve. Kacsintok rá totál komolytalanul, mert abszolút nem várom el, hogy bármit is hozzon nekem, az meg, hogy érdekelne a valentin-nap, az utóbbi időszak legnagyobb marhasága, de nyilvánvaló, hogy ő sem gondolja komolyan, annyira azért már megismerhetett. Soha nem nyilvánítanám ki ennyire nyíltan, a világ orra alá dörgölve az érzéseimet. - Leginkább halott lenne, ha senki nem venné magához, de elárvulni egyhamar nem fog, a jelek szerint szívósabb vagyok még annál is, mint Alignak gondolta rólam. Nem hencegek, de két halál közeli élmény egy év alatt azért igazán remekbeszabott teszt egy trollnak úgy hiszem, de ha valaki vitatkozni akarna velem ebben, nyugodtan álljon elém, szeretem a szócsatákat. - Nem tudom, biztos kattant vagyok valamilyen szinten, de sosem zavart a határaim feszegetése, ez pedig határozottan teszteli a képességeimet, és elég szépen tudok fejlődni tőle. Érdekes egyébként, azóta nem is vagdostam magam, mintha az ez irányú vágyamat elölte volna a Vörös Hold utáni ágyhoz kötöttség, és ráadásul az még régebben volt, hogy csak úgy poénból összeakasztottam valakivel a bajszomat, hogy megtépjük egymást. Hmm, most, hogy így belegondoltam, ezen lehet változtatni kellene, de mivel úgyis lassan itt van Alignak örömünnepe, inkább megülök nyugton a seggemen, majd levezetem a feszkót akkor, ha esetlegesen tényleg kimaradok a buliból. - Azt valahogy sejtettem, különben minden teremtő vígan mászkálna egy példánnyal belőle. Mondjuk, az vígasztal, hogy még él, de szerintem rühelli a kis meglepi akcióimat. Vigyorgok, mert úristen, hacsak egyszer érezné, amit én, tudná, hogy halvány lila gőzöm sincs arról, hogy a francba lehet gyűlölni a fájdalmat, esetleg félni tőle. Ugyanakkor nem akarom, hogy annyira elkorcsosuljon ilyen téren, mint én, mert határozottan nem vagyok normális ezzel a hozzáállással. - Hálaistennek pasiügyeknél még nem tartunk, bár azt jobban kezelném, mint a nem szeretem eléggé kérdéskört, vagy hogy esetleg többre számított… érzelmileg. De hát ismert előtte is, tudta, hogy így működöm, szóval igazán nem árultam zsákbamacskát. Azt inkább nem ecsetelem, hogy szerintem Cassie simán szűz még, de ha nem is az, hát akkor sem beszéltünk erről soha, pedig lehet kellene, mondjuk tényleg nem ártana leakasztania egy hímet, mert jót tesz az testnek és léleknek egyaránt. Úristen, szerencsétlent csak a rosszba tudom belevinni. - Nem mintha engem lehetne hitegetni, a naivitás az emberi létem megszűnésével levetkőztem. Nekem ennyi is elég egyébként, legalább tudom, hogy másfajta szar nem fog a nyakunkba szakadni, csak olyan, amiért eddig is szakadt. Őszintén röhejesnek gondolom az egészet Alignak részéről, mert tény, hogy hullára nem emlékszem a magamhoz térésen kívül semmire egyik évről sem, de Kanguyak vagyok, sokakkal beszéltem róla, összeraktam, honnan fúj a szél, és szánalmasnak találom, hogy valaki még ennyi idő után is csak kapálózik odaátról. Akkor is ez lesz a véleményem, ha meghalok, sőt, akkor majd kicsi, dühös szellemként fogom csipkedni Alignak seggét, hogy legalább annyival is könnyebb legyen az itteniek dolga. Az jobban zavar, hogy Sura lehangoltnak látszik miatta, szóval biztosan nem kis dolog, és komolyabban kellene vennem, de amiről nem tudok, az nem fáj. Nem dugom a homokba a fejem, nagylány vagyok, készen állnék rá, ha beavatna, de kérdezni nem fogok, sokkal több évszázad gyúrta olyanra őt, amilyen, mint amit én megtapasztalhattam, tudja, mit miért csinál, és kinek mit mond el. Nekem már az is megtiszteltetés, hogy tudom, kicsoda valójában. - Elég nehéz úgy, hogy a falka tetemes része nincs beavatva, és még a beavatottak sem tudják egymásról, hogy igazán lenne miről beszélnünk, és összedugnunk a fejünket, azt tudom, hogy némi törekedés volt arra, hogy összedolgozzunk az Őrzőkkel, és kitaláljunk valamit, de fogalmam sincs, hová jutott a dolog. Az biztos, hogy az egyik suttogónk is csatlakozott a mágusokhoz, hogy próbáljanak kitalálni valamit. Viszont szerintem ez semmiképpen sem lehet rövidtávú folyamat, és ha engem kérdezel, minden Vörös Hold túlságosan különbözik az előzőtől ahhoz, hogy arra lehessen támaszkodni… El is húzom a szám, mert a tehetetlenségnél kevés dolgot rühellek jobban, márpedig még mindig nincs semmi a kezünkben ahhoz, hogy az április ne fakasszon annyi vért és könnyet, mint szokott.
- Finnyás fiatalság. Bezzeg pár száz évvel ezelőtt, Európában! Ha kecskét találtál, már örültél, nem hogy nagyobb vadat, pláne a mediterrán térségben. Amúgy meg annyira őket se kell lebecsülni, egész hajmeresztő dolgokra képesek a kopár sziklafalakon... - csóválom a fejem, a legfiatalabb generáció csokimániájára meg inkább már nem is reagálok, az az édesség milyen történelemmel bír – meg hogyan is készül napjainkban. - Sajnos momentán egyik sincs épp pincén raktáron, de lásd kivel van dolgod... ha túléljük a Vörös Holdat, születésnapodra elintézem neked. Ha jól rémlik, az őrzőknél úgy is akad valami Jack féleség, - legalábbis mint ha Connor említette volna még tavaly - majd ejtek érdekedben pár szót a Protektornál érte. - viszonzom a kedvességét hasonló komolysággal, szándékosan félreértve azokat a bizonyos férfineveket. Mondjuk megnézném az arcát, ha tényleg beállítanék hozzá az egyik őrzővel egy békés, napsütéses nyári délután. Bár tartanánk már ott, mit meg nem adnék érte... - Jó eséllyel. Valami igazság azért van a mondásban, miszerint mindenki jó valaminek, mást nem elrettentő példának, de... jobban szeretem, ha a leszármazottaim nem épp ilyen hírnévre tesznek szert. - mert ha ilyen rekordidő alatt távozna Cassie az élők sorából, akkor másmilyen értelemben úgy sem emlegetnék, már ha egyáltalán emlékezne rá valaki pár év múltán. - Te pedig tartsd meg eme jó szokásod. - mosolyodok el a szívóssága hallatán, büszke lehet magára, én is az vagyok rá, még ha nem is emlegetem túl gyakran a dícséreteket. - Veheted vérvonalbeli sajátosságnak. Ismerek még pár hasonlót. - jegyzem meg, igaz, ki milyen téren kedveli azokat a bizonyos teszteléseket... „terület” az van több is, és pont ettől szép az egész. - Amíg csak feszegeted őket, és nem léped át őket, addig semmi baj. Ha meg átlépted... akkor már úgy is mindegy. - teszem hozzá gyakorlatiasan, mert mindent mi sem bírunk ki, ha meg meghaltunk, akkor már nem mindegy? Legalábbis nekik, a mi lelkünknek úgy érzem, odaát sem lenne túl könnyű dolga, hála kedves Teremtőinknek. - Kölyök, nem szeretni kell őket, hanem megtanulni őket... vagy legalább a tanulságot. Annál meg az esetek többségében sokkal gyorsabb és hatékonyabb, ha beledobod a mélyvízbe, mint ha minden lépésénél betegre aggodalmaskodod magad, nehogy baja essen. Egyébként kíváncsivá tettél, úgyhogy mesélj, milyen meglepetésekkel kedveskedsz a kislánynak? - érdeklődök, mégis hogy telnek a hétköznapjaik, lévén, jó régóta nem találkoztunk, és... lehet, Cassie-t sem ártana meglátogatnom valamikor. Nem mint ha le akarnám venni a terhet Emma válláról kölyöknevelés terén, ó, dehogy! Pusztán saját szemmel szeretném látni, mennyit fejlődött az elmúlt hónapokban. - Cöh... majd fogtok, ne aggódj. - előbb vagy utóbb, bár amennyire Cassie-t megismertem, inkább utóbb. Nos, az is egy szép fejezet lesz, ha odáig eljutnak. - Elhiszem, hogy nehéz, de sajnos számunkra az jelenti a legnagyobb biztonságot, minél kevesebben tudnak a létezésünkről. - szólalok meg, miután elhallgatott. Aránytalanul nagy az erőnk más vérfarkasokhoz képest, az ilyet pedig nehezen viselik a tömegek, akaratlanul is vagy vezetőnek kiáltalának ki, vagy fenyegetésnek titulálnának, és inkább látnának holtan minket. Egyébként részben pont ezért sem kényszerítettem titoktartásra, legalább az Alfája felé nem, ha már hozzá is volt szerencsém, túl nehéz teher ez ahhoz, hogy egyedül cipelje bárki is. - Te tudsz más beavatottakról de Lucán kívül a falkádban? - kérdezek rá a következő dologra, ami jelen helyzetben foglalkoztat, az őrzőkre meg csak apró bólintással reagálok. Igen, eléggé sötétben tapogatózós a helyzet feléük is, mint kiderült, és az egyik felem szívem szerint csak legyintene, hogy hagyják a fenébe az egészet, inkább élvezzék az életüket, amíg megtehetik, mert úgy is felesleges minden próbálkozás... másrészt viszont egy másik felem roppant mód tiltakozik, hogy első, egyedüli eseményről van szó. Ki mondja, hogy nincs rá csupán egyetlen megoldás? Alignak, Tupilek, és Denaali, de tisztelet ide vagy oda, akkor is nehéz elfogadnom ezt a választ. - Igen, sajnos eléggé, bár az is egy irány, ami mentén el lehet indulni – milyen nem volt még...? Hogy lehetne még nehezebbé, veszélyesebbé tenni? Ha minden igaz, idén sem lesz ok csalódásra ilyen téren, csak az a baj, hogy már a tavalyi is kimondottan... képzeletet felülmúlóra sikerült a korábbiakhoz képest. - mint valami elcseszett exponenciális eloszlású görbe. A sok éven át viszonylag könnyed sérüléseivel átvészelt évei után most rekordidő alatt váltott át kimondottan durva, véres, és lélekszaggató műfajba a történet.
- Nyilván akkor rajongtam volna a kecskékért. Legyintek, nos, nem pár száz éve voltam fiatal, igaz, már most sem vagyok az, maximum farkas léptékkel, de az nem igazán tartozik arra a lapra, hogy mikor melyik évszázadban járunk, és mi volt a módi. - Ohh, hát az nagyon romantikus lenne, Castor bizonyára repesne az örömtől. Toldom meg egy diszkrét mosollyal a szavaimat, nem nagyon értékelnék egy Jacket, aki nem alkoholból áll, de nyilván viccelt a kedves nagyi, csak épp nem az a vicces fajta a jelek szerint, meg amúgy sem, legalábbis eddig ezt tapasztaltam, aztán lehet, hogy tévedek, ki tudja. Szabadidejében éppen lehetne stand upos is… - Azért nem áll szándékomban alulról szagolni az ibolyát, és addig az sem fenyeget, hogy elrettentő példa legyen belőle, hacsak nem csinál valami nagy marhaságot. Bár, akkor én ölöm meg, de ezt meg is mondtam neki. Vonok vállat, és épp annyira komolyan gondoltam akkor, hogy ez az egy esélye van, több nincs, ha csalódást okoz, hibásan lép, én magam fogom elvenni a második esélyét azzal, hogy kioltom az életét. Megtenném, nem mondom, hogy nem rokkannék utána bele, de a gyászom csak az enyém lenne, mint ahogy a tettem súlya is az én vállamat nyomná. Egyelőre azonban szerencsére erről nincsen szó. - Igen, akkor már határozottan mindegy lesz. Nem mosolygok, mert ezen éppen nincs mit, sajnos nekünk is eljöhet az a pont, amikor már nem elég a regenerációnk, és engem az elmúlt két Vörös Hold alkalmával megcirógatott a halál szele, majdhogynem átlökve azon a határon, ám egyelőre még nem rántott magával, és nem is mennék, fiatal vagyok még hozzá, de ha vinni akar, legalább az agyára mehetek majd neki is. - Ohh, hát aggodalmaskodni nem szokásom. A kérdésére azért elmosolyodom, mert voltak már szép kis napjaink Cassievel, az egyszer biztos, és sokszor éreztem úgy, hogy talán lassítanom kéne, de nem fogok, mert vagy megtanulja, és behozza az elvesztegetett éveket, vagy mindig le lesz maradva, és ezt én nem tűröm el a kölykömtől. - Egyelőre csak olyan finomságok, hogy egy tőrrel a combjában ébresztem, vadászat közben golyót is eresztettem már belé, hogy tudja, milyen érzés, és hasonló váratlan dolgok az alap szadizás mellett persze. Igazából szerencsétlen teste színesebb általában, mint egy domborzati térkép, de jól bírja, nem szokott panaszkodni, szóval rendben vagyunk. A szája kicsit nagyobb, mint kéne, bár, ha magamból indulok ki, ezen sem csodálkozom. Vigyorodom el, noha én mindig pontosan tudom, kivel meddig mehetek el, mert érzékem van az ilyen finomságok felismerésére, neki viszont fogalma sincs a dologról, és talán csak a határait próbálgatja, de sokszor inkább átgyalogol rajtuk, mint finoman közelítene. Majd idővel ráérez erre is, csak ki tudja, addig hányszor kalapálják el. Ez azonban nem probléma, a veréstől csak jobbak leszünk. - Nem gáz, pasiügyekben jó vagyok. Mondjuk, ha szerelmi bánata lenne, akkor lehet kiakadnék, mert azzal mondjuk nem tudnék mit kezdeni, de azért ez még talán odébb van, annyira csak nem lovallja majd bele magát semmibe, aztán ki tudja… vannak azok a leányzók, akik két perc alatt képesek belezuhanni bárkibe, nem mondom, hogy nem tudom elképzelni Cassieről, de remélem, tévedek. - Ez tiszta sor, tartom is a szám. Egyedül Castornak mondtam el, de arról szóltam, hogy meg fogom tenni, teljesen mindegy lett volna, mi a következménye. Meg egyébként sem akartam bekattanni a bizonyosság súlya alatt, igaz, azóta már sikerült megismernem a bájos Tipvigutot is, két éve meg kis híján Annakpok segített át a másvilágra. Másnak eszembe sem jutott, még olyanoknak sem, akik ideig-óráig elég zavarodottnak tűntek, és sejtettem az okát, de kockáztatni nem óhajtottam. - Sejtem párakról, de biztosat nem tudok, nem beszélnek, és ez így is van jól. Nem kell erről pletykaklubot nyitnunk. Rockyban vagyok a legbiztosabb egyébként, de őt ismerem a legjobban, illetve, úgy sejtem, valamilyen szinten sokan érintettek azok közül, akik tavaly meghaltak. Dante egészen bekattant, el is takarították gyorsan Nashvillebe, mondván ott van dolga. Én közel sem vagyok benne biztos, hogy ez ilyen egyszerű. Részemről szerintem nem feltételezik, hogy tudom, mert Castor nem az a típus, aki a nőstényének elkotyogna bármit is, ami nem tartozik rá. - Csodálkoznék, ha idén nem maradnának halottak a halottak. De milyen nem volt még? Őszintén, nem tudom, elég élénk a fantáziám, de eddig úgy tűnt, Alignak elég egysíkú, mindig egymás ellen fordít minket. Én… nos, elég kreatív ötlet lenne egy Éhezők Viadala feelinges aréna, csak egy maradhat… vagy kisebb csoportokban, de ahhoz minden elmét meg kellene fertőzni. Az kispálya, hogy marad olyan, aki eszénél van, és rájöhet, hogy Alignak szórakozik vele. Remélem azért, hogy ennyi ereje nem lesz. Húzom el a számat, mert bár nem félek a haláltól, de ha már meg kell halnom, azt saját önszorgalomból érjem el, ne úgy, hogy Alignak ad szavakat a számba, cselekvést a mozdulataim mögé…
- El tudom képzelni az örömét. - hallottam hírét, milyen féltékenykedős népségnek tartják az olaszokat, bár állítólag amennyire csapják a szelet minden nőnek, házasság után annyira hűséges típusoknak bizonyulnak a statisztikák szerint. Tudja a búbánat pontosabban, nem sűrűn volt közöm egyhez sem, meg amúgy is van jobb dolgom, mint a helyi Alfa magánéletéről készíteni statisztikát, szóval inkább lapozok is. - Örömmel hallom. Legalább nem mondhatja, hogy nem tudta, mit „ír alá”, nem igaz? - utalok ezzel az átharapására, bár ha olyan messziről jött csak azért, hogy Emma legyen a Teremtője, elég nagy könnyelműségre vallana, ha félvállról venné az egészet. Véleményem szerint ha nem gondolta volna komolyan, már valahol út közben elesett volna... - Melletted aztán nem unatkoznak a kölykök. Nem is értem, miért nem pályázol a mentor címre is... - csóválom a fejem nevetve, ahogy hallom, milyen színes a repertoár - Lehet, hogy egyszer komolyabban is kifaggatlak a módszereidről, nekem sem ártana frissíteni az adatbázist ilyen téren. Hozzád képest kimondottan kesztyűs kézzel bánok Connorral. - vagy csak nem siettetem annyira a dolgot, nézőpont kérdése, bár igaz, csontja neki is tört már nem egy az én jóvoltamból, mióta átharaptam. Igaz, inkább nevelési célzattal, mintsem azért, hogy a regenerációját gyakorolhassa, de miután nálunk a kettő együtt jár – kellemeset a hasznossal. Nekem legalábbis, neki kevésbé tetszett a téma. - Az jó. - felelem a pasiügyekre, már van valami, amiben lekörözött, tőlem maximum a pszichológiakönyvek statisztikáit kapná Connor párkapcsolati kérdésekben, tekintve, hogy jópár évszázada nem pazarolom az időmet ilyesmikre. - Értem. Biztos, hogy akadnak még jópáran, legalábbis a testvéreimet ismerve... Nem csak a ti vállatokat nyomja a titoktartás terhe, nekünk sem feltétlenül mindig egyszerű úgy mozogni a leszármazottaink közül, hogy nem tudják, kivel állnak szemben. - pláne, ha az említett leszármazott idősebb, erősebb, több egóval lett megáldva, vagy egyszerűen csak annyira hülye vagy peches, hogy pont belénk akar belénk kötni... Erről is lehetne ódákat zengeni, de felesleges, bízom Emmában annyira, hogy legyen elég fantáziája elképzelni. - Őszintén? Én is csodálkoznék... mondjuk tavaly is meglepetésként ért, hogy feltámadtak. Igaz, kellemes meglepetésként... - fűzöm hozzá, miután pedig hírvől ismerem az említett művet is, keserű grimaszra húzódik a szám - Reméljük, hogy őseink nincsenek tisztában a mai szakirodalommal és filmvilág műveivel... bár akkor meg cifrább dolgokkal is megörvendeztetnének minket, mint holmi Éhezők Viadala... Nem hiszem, hogy ilyen drasztikus méreteket öltene a dolog a létszámot nézve, tekintve, hogy az ő ereje is véges, és hosszú évek óta csak egyre fogyatkozik – a mágia használatának pedig mindig megvan a maga ára. - foglalom össze a saját véleményemet, de ezen túl sajnos sokkal több ötlettel, vagy jótanáccsal én sem szolgálhatok azt tekintve, hogy mivel állunk szembe – ugyanúgy először tapasztalom őket, mint Emma, vagy a többi falkabéli. Egyedülálló, első eset. - Figyelj, Emma... nem tudom, mit fog hozni az idei év. Nem most szándékozom meghalni, ahogy gondolom, te sem, igaz, sajnos ez esetben ez nem feltétlenül rajtunk múlik. Az viszont biztos, hogy te vagy az egyik legszívósabb, talpraesettebb és életképesebb leszármazottam a környéken. - mondhatnám is, hogy ne okozzon csalódást, ha Alignak atyánk újra lecsap, de mint már szóba került, ez esetben ez nem csak elhatározás kérdése. - Ha ezen az egészen túl leszünk és a körülmények lehetővé teszik, szeretném, ha egy pár hétre függetleníteni tudnád magad a falkától a kedvemért. Hívhatjuk egyfajta tanulmányi kirándulásnak, ha úgy jobban tetszik. - váltottam témát, mert igaz, közeledik a rettegett nap, de nem mindenki számára fog megállni az idő, lesz élet még azon túl is, ha nem is mindenki számára. Lett volna megbeszélnivalónk bőven, ahogy mesélni is szerettem volna neki több mindenről – a múltunkról, a teremtőjéről, a jelenről, a lehetséges jövőről - Ha viszont úgy alakulna, hogy nem élném túl... ha lecsengett ez az egész, menj el a laboromba, az a birtok, ahol korábban azok a kóborok tanyáztak, a temetkezési vállalkozással, és a holmijaim között keresd meg a cryptexet. A tiéd, azzal együtt, amit rejt, a kódjához meg majd hagyok neked némi segítséget, hogy rájöjj. - magyaráztam, mert eszem ágában sem volt ennyire biztosra venni a saját halálomat, másrészt... azt sem akartam, hogy illetéktelenek kezébe kerüljenek az információk, bár tekintve, hogy hibás kód esetén megsemmisül a benne elrejtett üzenet, szinte lehetetlen feltörni. Arra meg, hogy mi lesz akkor, ha esetleg kettőnk közül csak ő nem élné túl... mint mondtam, ő az, akire a legbüszkébb vagyok a sajátjaim közül a városban, és nem csak azért, mert Diego leszármazottja. Bízom benne, hogy idén is kellően szívósnak bizonyul.
// Ne haragudj, hogy így elhúzódott, meg ilyen rövidre zárult a játék T__T mea culpa... a megbeszéltek alapján akkor most inkább zárok, aztán ha lement a VH, és kettőnk közül legalább te túlélted, akkor folyt. köv. //
Kezdőlap
// 
