A Sofia Salucci tulajdonában levő tánciskola növendékei számára két táncterem is rendelkezésre áll, ahol tudásukat fejleszthetik több táncstílusban is:
♫ jazz ♫ hip-hop ♫ funky ♫ street funky ♫ art jazz ♫ street dance ♫ break dance ♫ electro dance ♫ twerk dance ♫ musical ♫ water bowl dance ♫ akrobatikus rock and roll ♫ capoeira ♫ rúdtánc
A korszerű tánciskola minden korosztály számára nyitva áll, hétfőtől péntekig 10 és 22 óra között. Az órák, és az edzések kötött időpontban történnek. Egyéni, korosztály-szerinti, illetve kezdő/haladó/középhaladó/profi csoportokra lebontva.
Mikor hazaértem Sienna új otthonából egész este csak forgolódtam, nem voltam képes elaludni. Az új információk egész hada gyakorlatozott fejemben újra és újra fáradhatatlanul. Volt legalább hajnali öt, mire sikerült jó néhány zacskó chips és egy fél évadnyi sorozat bámulás után eljutni álomországba. Örültem Sisi sikerének minden téren, de magamat valahogy szegényebbnek, kevesebbnek éreztem. Nem tudnám megmagyarázni mi váltotta ki eme érzelmeket, egyszerűen csak a semmirevalóság nyomasztó szelleme lebegett felettem, kezeiben izzó vasrudat tartva, mellyel minduntalan lelkem közepébe vágott. Az ébredés sem volt sokkal kellemesebb, kénytelen voltam beteget jelenteni az iskolában. Visszafeküdtem, de álom most sem jött a szememre. Csak Sienna jókedvtől csengő hangját hallottam, amint elmeséli élményeit apáról, munkáról. Arra eszméltem, hogy a helyi napilap állás hirdetéseit szemezgetem. ~Ha Sisinek bejött nekem miért ne jönne be? Ha ő képes rá én is az vagyok!~ Más sem járt a fejemben. Életemben egy virágot nem locsoltam meg, arra volt a személyzet, no persze nem is a kertészkedés volt álmaim hivatása. Apám sosem rejtette véka alá, hogy a pénzügyi szektor irányában tervezte el karrierem, hogy egy szép napon elfoglaljam az általa bemelegített karosszéket és mint fő részvényes megengedhessem magamnak a hozzá-nem értés kényelmét. Arra is megvannak a megfelelő emberek, tehát soha nem gondoltam volna, hogy egyszer állást keresek, de eljött ez a nap is. Mindenhová képzettség kell, nem is olyan könnyű dolog ez, mint elsőre gondoltam. Van itt asztalosműhely, cukrászda és a már említett kertépítő művész, de honnan akasszak le sok éves tapasztalatot? De várjunk csak..... ez az enyém! A földre hajítottam az újságot és nagy sebbel, lobbal támadtam be a ruhás szekrényt. Egy fehér kis csodát öltöttem magamra és egy őszi kabátot is leakasztottam kifelé menet, mert ugye már a kocsihoz igyekszem. A GPS tudta a dolgát, a kocsi be sem melegedett mikor bekanyarodtam a 2nd Avenue-ra. Kicsit elkapott a honvágy, ez az utca hasonlított eddig legjobban az otthonra. Forgalom és minden felé emberek. Üzletek, különböző szolgáltatások. Azt hiszem sokat fogok ide járni, főként ha megkapom az állást. Leparkolok a megadott cím előtt. Maga az épület sem egy semmitmondó luk, de amint belépek az ajtón eláll a lélegzetem. Mintha nem is a világ végén lennék, hanem egy milliós nagyvárosban. -Üdv! - köszönök be hangosan, de láthatólag igen korán érkeztem. Egyetlen nő van csak idebent és az enyémnél jóval kényelmesebb öltözékben egy hatalmas tükör előtt spárgázik. Közelebb lépek hozzá, majd jóval halkabban. -Bocsi, hogy megzavarlak. A főnököt keresem. Úgy tudom keresnek itt recepcióst.
Még nyugi van, amit ki is használok a gyakorlásra. Van még háromnegyed óra a nyitásig… pontosabban az első óráig. De sokan már szeretnek előbb ideérni, kényelmesen átöltözni, vagy beszélgetni. A hangfalak visszafogott hangerővel ontják a zenét a pirosra festett falak között, megadva egy alaphangulatot. A tükör előtt lazítom el az izmaimat, és nyújtok rá, hogy bemelegítsek. Inkább megszokássá vált rituálé ez nálam, mint a szükség elengedhetetlen velejárója. Amúgy se árt jó példát mutatni, nem igaz? Fekete, testhez simuló légáteresztő anyagból készült Nike nadrágot viselek, sötétszürke sportmelltartót, ami fölött lila ujjatlant, kikerekített hónaljrésszel, és divatos kapucnival. Természetesen ezeket is, ahogy magasított szárú csukámat, a Nike bocsájtotta rendelkezésemre. A csukámat különösen szeretem, mert vidám darabnak tartom, ráadásul kényelmes is, és jól fogja a lábat… a bokaszalagokat. Lecsúszok spárgába, majd hason végignyújtózok a tükör felé a földön. Érzem, ahogy finoman feszülnek combom, és farom izmai. Óvatosan fordítom ki törzsemet kicsit jobbra, majd kicsit balra ebben a helyzetben, aztán óvatosan visszaemelkedek ülésbe, aztán törzsemmel, és derekammal jobb lábam irányába fordulok el. Először a lábamon hasalok végig, ujjaimmal átölelve cipőt talpát, majd ahogy újra felegyenesedek… hátul levő bal lábamat térdből behajlítom, és talpammal a törzsemből megdöntött hátamat támasztom meg. Ekkor érzem meg az érkezőt, majd hallom is meg a hangját. - Üdv! – Köszönöm vissza, hangom minden erőlködéstől mentes. Még nem nézek felé. Ebből a helyzetből elől levő lábamat zúzom be, térdkalácsomat kiforgatva fél-törökülés szerű helyzetben, majd egy átlagos ember számára elég nehéz, és valszeg elég fájdalmas folyamattal fektetem le a hátsó lábam magam mögé, felvéve a klasszikus „Z ülő pózt”. Ezzel a fordulással pont szembe kerülök az ajtóval, és a lánnyal, aki ott ácsorog. Lazán végigmérem tetőtől talpig. - Nem zavarsz. – Mosolygok rá. - Megtaláltad. – Mosolyom vigyorrá szélesül. Felállok, ugrálok párat egy helyben, majd a csajszi felé indulok. Embernek gondolom, nem hiszem, hogy őrző… vagy energiáit rejtegető farkas lenne. - Sofia Salucci. – Nyújtok neki kezet bemutatkozásképp. - Igen, aktuális még a hirdetésünk. – Lépek a zenelejátszóhoz, majd kikapcsolom. - Mesélj magadról. Miért gondolod, hogy ez a munka épp neked való lenne? – Fordulok felé. - Csinos vagy, trendi… tehát recepciósként jól mutatnál. Ezen felül érdekelne, hogy miért pont ezt, és miért pont nálunk szeretnéd csinálni? – Kérhetnék önéletrajzot, nem teszem. Akik tánctanárnak jelentkeznek, azoknak se érdekel a bizonyítványa, ami meglobogtatnak az orrom előtt. A tudás a lényeg, nem a papír. A lényeg, hogy tudják végezni a dolgukat… a többi másodlagos.
Kurvára nem erre számítottam és ezt a szó legjobb értelmében mondom. Ha valami új dolgot készülök megismerni, legyen az személy vagy egy hely, mindig próbálom elképzelni milyen lehet. Festek róla egy képet elmémben és ha a megismerés és a vele járó első látás alul marad az agyamban kreált külsőségekkel szemben már sarkon is fordulok és el a bal fenéken. Erről a helyről is kialakult ide felé jövet egy minimum elvárásként szolgáló vízió, de amit látok és tapasztalok. Tátva marad a szám. Talán betudható volt annak a ténynek, hogy számomra Alaszka valóban a világ vége, de a hirdetés első olvasása után egy fénytelen, alagsori szűk kis hely ugrott be elsőként. Harminc egynéhány éves, ódivatú tapétával falain, nyikorgó hajópadlóval és a sarokban egy ütött kopott magnóval. Egy olyasféle hely, ahol a zuhanyzóban pár percig rozsda festette barnás víz folyik. Egy vastagon poros műtermi lakással már túl lehetett volna licitálni az elvárásaimat, de amit látok, ahová beléptem túlmutat mindezen. Bámészkodva helyezem egyik lábikóm a másik elé ahogy egyre beljebb haladok a teremben. A zene olyan, mintha mindenhonnan szólna. Nem konyítok sokat az akusztikához, de az ilyen helyek mindig elvarázsolnak. A vörösre festett falak pedig, szóval egyszerűen mutatós, szép a hely. Köszöntésem viszonzásra talál és el is indulok a nő felé. A mozdulatsor amit előad, még balerina korszakomban sem ment volna, pedig akkor még kislány voltam és jócskán hajlékonyabb, mint most. Elmondom kit keresek és mikor megtudom, hogy nem kell tovább kutatnom ismét leesik az állam. Volt egy elvárásom a reménybeli munkaadóm személyét illetőleg is. Lehet csak az én figyelmetlenségem vagy a hirdetésben nem volt feltüntetve, hogy nő a tulajdonos, de egy ötvenes fickót vártam, akinek ha kell ha nem szivar lóg ki a képéből. Amolyan mágnás típust, akinek lövése nincs a táncról és csak befektetésként nyitotta a helyet. Tudat alatt talán ezért öltöztem kissé kihívóan, bár ez nem éppen ruhatáram legmerészebb darabja. E helyett itt van ez a nálam nem sokkal idősebb csaj, aki az iménti gyakorlásból leszűrhetően ért is ahhoz, amit csinál. -Alanis Kelevra. - futom le magam is a kötelező köröket a bemutatkozással és elfogadom a felém nyújtott kezet. A dicsérő szavak jól esőek, de arcom pirulásához nem ezek vezettek. Ahogyan még nem dolgoztam soha értelem szerűen még munka ügyi megbeszélésen sem vettem részt, így a kérdés is váratlan volt. Jó persze nem gondoltam, hogy ide jövök, bemutatkozunk és kész, fel vagyok véve. Ennyire még én sem vagyok naiv de mégis, a „miért pont ide jöttél” kérdés meglehetősen váratlanul ért. Kissé el is méláztam rajta, mielőtt válaszolni tudtam volna. -Őszinte leszek veled! - apám úgy mondta ez a jó főnök-beosztotti viszony alapja – Soha nem dolgoztam még és a hirdetést olvasva azt gondoltam ezt tudnám csinálni, hogy ez a munka én vagyok! Eddig tartott a kezdeti feszültség, vagy úgy is mondhatnám megtört a jég. Beszélőkém most már beindul és nem fogok zavarba jönni, bár ez reménybeli főnökömön is nagyban múlik majd. -Tizennyolc múltam és még csak pár hete vagyok a városban. Eddig Kaliforniában, pontosabban Malibuban laktam. Jelenleg a Holliday Innben bitorlok egy szobát. A középsuli utolsó évét kezdtem el nemrégiben és szükségem lenne egy délutáni elfoglaltságra. Ezért vagyok most itt. Egyetlen ám igen nagy előnyöm van a többi állásvadásszal szemben, hogy én nem szorulok rá. Szóval ha ez nem jönne össze, bár a hely igencsak elvarázsolt tehát most már nagyon is szeretném, akkor sem dől össze a világ, hiszen nem az élet, nem az életben maradás múlik rajta.
Pályakezdő lenne? Elég fiatalkának tűnik. - Az őszinteség a legkifizetődőbb. – Bólintok. Nem lenne neki se túl nyerő, ha kapásból kamuzással indítana. Mi vérfarkasok elég könnyen kiszimatoljuk, ha valaki át akar minket verni. Hazugság közben önkéntelenül is szaporábbá válik a vér áramlása a testben, és a hazugság bűze körüllengi az embereket. - Értem. – Felelem kurtán a válaszára, bár attól még hogy csak ennyit mondtam, nem jelenti azt, hogy bajom lenne azzal, amit mondott. Aztán meghallgatom a bemutatkozását, és kicsit többet megtudok róla. Tizennyolc. Egy kicsit elmélázok, vajon én annyi idősen mit csináltam? Lassan kétszáz éve volt már, kicsit összefolyik már az emberi múltam. Ha ezüstkéssel fenyegetnének se tudnám hirtelen megmondani, hogy én mit csináltam annyi idősen. Veronában voltam még, vagy már eljöttem onnan? Na de vissza a jelenbe… - Szóval suli mellett szeretnél dolgozni. És úgy érzed, hogy ez menni fog a suli mellett? Nem megy a tanulás rovására? – Félreértés ne essék… engem nem izgat a tanulmányi előmenetele, csak biztos akarok lenni benne, hogy komolyan akar-e dolgozni, vagy csak úgy poénból bekukkantott, és félvállról veszi az egészet. - Ha megkapnád a délutáni állást, az azt jelentené, hogy hétfőtől péntekig, minden nap délután négytől este tízig itt kellene lenned. – Tudatosítom benne, hogy ez milyen szinten behatárolná a szabadidejét. Gőzöm sincs, hogy manapság meddig tart a középiskolásoknak a tanítás, de akiket alkalmazok, azoktól elvárom, hogy időben megjelenjenek, és elvégezzék azt, amiért megfizetem őket. - Gyere. – Intem magammal, kifelé indulva a teremből, az előtérbe. Ő is azon keresztül érkezett, ezért láthatta amikor belépett a bal oldalon helyet kapó pultot, aminek a tetején üveglap van, rajta egy számítógép… mögötte polcok… A jobb oldalon kényelmes, divatos fotelok és kanapék, ahova a vendégek leülhetnek. A falakon Nike poszterek, ha már a Nike a szponzorom, akkor ennyit megtehetek, hogy a plakátjaikat kiteszem… illetve különböző ismert művészek fotósorozatai, táncosok elkapott tökéletes pillanatairól. Alanist a pult felé terelgetem, majd beinvitálom mögé, és kihúzom a pult alól a fémlábakon álló, fehér bőrrel behúzott bárszéket, amire a majdani recepciósok leülhetnek. - Ülj le nyugodtan. – Bíztatom, aztán ha leült, akkor megkerülöm a pultot, és vele szemben megállva, tenyereimmel rátámaszkodok. - Mi az elképzelésed arról, hogy vajon abban a hat órában, amit itt töltenél, ha megkapnád az állást, miket kellene csinálnod? Szerinted mik tartoznának a feladataid közé? - Mivel úgy nyilatkozott, hogy tudná csinálni, és ez a munka „Ő”, ezért úgy gondolom, hogy erre a kérdésemre igazán nem lesz nehéz válaszolnia. Amellett, hogy nagyon is fontos milyen választ fogok kapni a kérdésemre, egyben meg tudom nézni azt is, hogy mutatna a pult mögött, ha megkapná a munkát. Két legyet ütök így egy csapásra. Az arcomon mindvégig könnyed mosoly ül, szóval talán nem stresszel be teljesen a szituációtól… vagy ha mégis, az azt jelentené, hogy az olyan típusú munkák, ahol egész nap emberekkel kell kommunikálni, az nem neki való.
-Ne tévesszenek meg a szőke fürtök. - engedek meg magamnak egy büszkeséggel és magabiztossággal átitatott mosolyt, amint utalok a jól ismert közhelyre a „buta szőkékkel” kapcsolatban. - meglehetősen jó agyat örököltem. Bőven elegendő ha odafigyelek az órákon. Ha mégsem... erre való a magántanár. Azt hiszem tetszem neki, amely az iménti mosolyomat még magabiztosabbá teszi. Mivel megkapom az első instrukciókat a beosztást illetően talán egy kicsit nyeregben is érezhetném magam, de azt hiszem ez még hiba lenne. Gyors fejszámolás, négytől tízig. Nem lesz egy sétagalopp, de minden órámnak vége van kettőkor, röhögve ideérek és még ennem is van idő. Tizenegyre pedig lefürödve, megvacsorázva tudok a Hollidayben ágyba bújni. Azt hiszem.... nem, biztos vagyok benne, hogy menni fog. Arra kér, hogy kövessem, nem is teszek mást. Kilépünk a helyre, ahol bejöttem de csak most nézek igazán körbe. Végignézem a fal képeit és az ülő alkalmatosságokat is de főként az üveg asztalkát, amely legnagyobb reményeim szerint a délutáni elfoglaltságaimat jelenti majd a közeli jövőben. Fogadom amint hellyel kínál, leülök hát a fehér bőr bevonatú bárszékre. Kihúzom magam, kezeimet az üveglapra pakolom. Úgy helyezkedem el, mint aki egy készülő festményhez ül éppen modellt. Hm... mit ne mondjak, tetszik ez az egész. Természetesen van elképzelésem és most el kellene mondanom, hogy mit is kellene itt naphosszat csinálnom. Még mit nem, sokkal jobb lesz, ha megmutatom. Kis táskámból előhalászom a telefonom és a körömlakkom, melyeket szépen kihelyezek az üveglapra, felkészülve ezzel a nagy előadásra. Csak remélni tudom, hogy végig is tudom játszani és nem leszek a hajamnál fogva kipenderítve. Kicsit nyomkodom a telefonom, majd letekerem a körömlakk tetejét és imitálom a karomápolást. Mélyen az előttem lévő sötét monitorba bambulok egy pillanatra sem nézve Fifire. -Egyalkalomtízdollár, a hetibérletnegyven. - motyogom a fogaim között hadarva. A pult alól előkapok egy szórólapot, melyet beülésemkor vettem észre. Sofia elé lecsapom a pultra, majd visszatérek a körömlakkomhoz, továbbra sem pillantva rá – ezek a szakok indultak most, a zuhanyzót használhatja, azöltözőtis de elvárjuk, hogy tisztán tartsa! Pontos érkezés! Késés esetén lemarad az óráról! Felpillantok egy olyan ábrázattal, mint aki már vagy egy fél éve nem aludt és rohadtul nem is akar itt lenni. -Van egy olyan érzésem, hogy nem pont erre gondoltál. - mosolyodom el a lehető legkedvesebben – Akkor talán így jobb lesz. Köszörülöm meg a torkom, miközben elpakolom a pultról az oda nem illő telefont és körömlakkot. Mélyen reménybeli munkaadóm szemeibe nézek és kezdek neki az újabb előadásnak, amely az imént negatív példaként felhozottal ellentétben úgy vélem a minimum. -Sok szeretettel üdvözlöm a Lifestyle Dance School falai között. A nevem Alanis, én leszek segítségére. - mutatok a még nem létező névtáblámra egy pillanatra sem megszakítva a szemkontaktust. - Számos táncstílust oktatunk magas szinten, vagy csupán nyújtunk teret a profiknak gyakorlásra. Lehetősége van saját öltöző bérlésére, amelyet természetesen az ár magában foglalja. A hely méltán népszerű, de természetesen az órákat megpróbáljuk az ön szabadidejéhez igazítani. Ha mármi kérdése lenne örömmel állok szolgálatára, vagy foglaljon helyet. - mutatok a kanapék irányába – Mis Salucci hamarosan megérkezik. Parancsol egy kávét vagy teát? A botcsinálta szini előadásom végeztével kissé megbillentem a fejem és egy hatalmas, fogvillantós mosolyt eresztek meg Fifi felé. -Nos, valahogy így képzeltem. Ezen felül azt hiszem az előjegyzések kezelése és átláthatósága is az én feladatom lesz. Apám révén ragadt rám valami a bankszakmából, az adóbevallásod is röhögve megcsinálom. - pillantok érdeklődve Sofia felé, várva a reakcióit.
Felvonom a szemöldököm. Ugyan miből gondolja, hogy nekem bármiféle előítéletem lenne hajszín kapcsán? Tudom milyen az, ha valakit megkülönböztetnek a külseje alapján, hiszen saját bőrömön is tapasztaltam ezt még emberként, amikor azért csukták az orromra az ajtót, mert arab vér is folyik az ereimbe. - Eszembe se jutott a hajszíned alapján megítélni, pláne mert ahogy látom, ez festett szín, szóval az eredetiről fogalmam se lehet. Nem érdekelnek az ilyen közhelyek. – Szögezem le egy könnyednek tűnő mosollyal elintézve a dolgot. A sulis dolgaira nem reagálok semmit. Ő tudja, ez az ő dolga. Ha meg tudja oldani a kettőt együtt, akkor rendben… de magától értetődő, hogy egyszer se szeretném azon kapni, hogy munkaidőben leckét ír, vagy az asztal alatt rejtegetve a tankönyvet, titokban tanul. Hagyom, hadd helyezkedjen el, majd kíváncsian várom a válaszát. Amikor elkezdi kipakolni a körömlakkot, hát komolyan…. a nyelvem hegyén van, hogy elküldjem a fenébe… olyan Istenesen. Engem az se érdekelne, hogy mennyire venné a lelkére, legalább idejében megtanulja, hogy a munkahely nem dizsi. Karba fonom a kezeimet, megrándul a szám sarka, amit ha észrevesz, akkor láthatja, hogy nem nyűgözött le az előadása, legalábbis pozitív értelemben biztos nem. Egy nagy sóhajjal inteném le, hogy na jó, akkor most itt álljon le, és menjen szépen haza, ne raboljuk egymás idejét, de még épp időben vált. - Tökéletesen jól érzed. – Köszörültem meg a torkomat, és rosszallóan pillantottam a táskába visszakerülő körömlakkra. Ez a pillantás szerintem elég sokatmondó volt arra nézve, hogy ez volt az első és utolsó olyan alkalom, hogy körömlakkot… akár zárt állapotában sem szeretnék meglátni az asztalon. Alapvetően jó fej vagyok, és laza. A magánéletben. Munkában viszont nem ismerek tréfát, és nem vagyok elnéző. Elvárom, hogy komolyan álljon hozzá mindenki a saját feladatához. Én nem vagyok az a fajta főnök, aki egész nap a seggén ül, és fentről osztogatja a parancsokat, hanem én is épp úgy kiveszem a részem a munkámból, mint a beosztottjaim, akikre azért van szükségem, hogy a teher egy részét levegyék a vállamról, és segítsenek, hogy flottul menjen minden. Tehát épp úgy kemények az elvárásaim velük szemben, mint magammal szemben… vagy azokkal a táncosokkal szemben akik nem csak hobbiszinten akarják űzni a táncot, hanem annak kívánják szentelni az életüket. Ezt követően meghallgatom az újabb előadását. Hát igen, ez már jobban tetszik, de azért szorul némi pontosításra a dolog. - Értékelem a kreativitást. – Szögezem le. - Igen, valami ilyesmiről lenne szó. Az órabeosztás viszont fix. Tehát ezt nem tudjuk igazítani mindenki kénye-kedvére. Kávét és teát se szolgálunk fel, de lesz szódaautomata, abból mindenki fogyaszthat. – Pontosítok. Persze ezt ő nem tudhatta még, szóval nem hibaként mondom, hanem hogy helyre rakjuk a dolgokat. - Abban a hat órában, amit a délelőtti társadat leváltva itt töltesz, ha felveszlek, a feladataid közé tartozik a telefonhívások fogadása, üzenetek feljegyzése, átadása. Flottában lesz céges telefon, de annak állandóan az iskola falai között kell lennie, tehát nem saját használatú készülékről van szó. Az érdeklődőket akár személyesen, akár telefonon… vagy e-mailben kell tájékoztatni. Mindegy, hogy milyen lábbal keltél… milyen szar napod volt a suliban, vagy épp havizol… összevesztél a pasiddal… abban a hat órában amit itt töltesz, elvárom, hogy mosolyogj, és kedves legyél mindenkivel. Havonta szedem a tagsági díjat, amit egy könyvbe fogok vezetni, hogy ki az, aki már befizette. Lesz egy adatbázis, aminek a fejlesztése még folyamatban van. A könyv alapján ezt nektek kell majd berögzíteni a rendszerbe. Délutánosként a te feladatod bezárni az épületet. Körbe kell járnod a termeket, az öltözőket, a fürdőket, megnézni, hogy biztos nem maradt-e bent senki. Ha égve maradt valahol villany, azt lekapcsolni… csordogáló csapot lezárni… A te felelősséged, hogy a reggeli nyitáskor mindent rendben találjunk. Ha bármilyen média munkatárs betéved, hozzám kell irányítanod… a beleegyezésem nélkül senkinek nem nyilatkozhatsz, senkinek nem adhatsz interjút. Elvárom, hogy abban a hat órában, amit itt töltesz, maximálisan a munkádra fordítsd. Amikor épp kevesebben vannak, akkor ehetsz, ihatsz, de ne piknikezz az asztalon. Nem szeretnék olyat se meglátni, vagy utólag visszahallani, hogy bárkit azért várakoztatsz, mert magánjellegű telefonhívást intéztél. Hozzám csak akkor küldj érdeklődőt, ha a kérdésére nem tudsz olyan választ adni, aminek hitelességében teljesen biztos vagy. Minden információt a birtokodra bocsájtok, amire szükséged lehet recepciósként, és a recepciósok alkalmazásával pont az az egyik célom, hogy az ilyen terheket levegyétek a vállamról, én pedig a tanításra koncentrálhassak. – Első körben elmondtam, amiket fontosnak véltem. - Van kérdésed?
A körömlakk a kézben és ahogy fogadja.... összefont karjai és arcának játéka sok mindent elárul. Ugyan nem látok a fejébe, de minden bizonnyal eljátszott a gondolattal, hogy a hajamnál fogva baszarintson ki innen, mint egy kölyökmacskát szükségét elvégzendő. Talán csak pár pillanattal játszom tovább az általam negatív példaként felhozott kis szösszenetet és eme gondolatait tettek is követik. Szerencsémre a megfelelő időben hagyom abba és kezdek bele a következő játékba. Ez minden bizonnyal kedvére valóbb, hiszen már nincs az arcára írva a „na most húzz a picsába hülye kis lotyó” felirat. Igen, biztosan tetszik neki, mégiscsak beleadok apait, anyait. Hangot is ad neki, hogy ez már inkább az lenne, amire gondolt. Azért persze maradt dögivel kijavítani való. Nem vélem akkora nagy szarvashibáknak, hiszen nem tudhattam még mi itt a dörgés és persze a pontos beosztás. A pontos feladatkörök ismertetése sem marad el. Figyelmesen hallgatom végig. Ha bármelyik ismerősömet kérdezné, azok egy emberként válaszolnák neki, hogy a modor és Nissy Kelevra még csak köszönő viszonyban sincsenek egymással. Tévednek! Nekem is volt gyerekszobám! Három is, a rend kedvéért. Tehát ennek megfelelően nem szakítom félbe, csak mosolygok, mint akit éppen erős kezek cibálnak ki egy szórakozóhelyről a fajfenntartás nem titkolt céljából. És ha jól hallom nem teszem ezt olyan rosszul, hisz a mosolygás fontossága hamar ki is lesz hangsúlyozva. Ez menni is fog. Ha esik ha fúj. Ha fáj a fejem, ha nem. Angyali mosoly egy kedves pofika. Olyan leszek, akitől élmény lesz kérdezni, akinek örömmel perkálják le a tagságit korra, nemre, felekezetre és szexuális aberrációra való tekintet nélkül. Egy igazi recepciósok gyöngye, akit csak azért nem léptetnek elő a második hónapban személyi asszisztensé, vagy azért nem koronáznak Bengália királynőjének, mert akkor ki a picsa ülne a pult mögött és mutatná be a recepciósi munka iskolapéldáját. Céges mobil és semmi privát trécselés róla. Ha ismerné a körülményeim ezt ki sem mondta volna, persze nem fogom a szemére vetni. Mint ahogyan én sem tudhattam, hogy nem szolgálunk fel kávét így most még Sofia előtt is titok, hogy egy félmillió dolláros autóval toltam ide a pici popóm. A tény, hogy egyenlőre füzetkébe kell vezetni a befizetéseket és még csak készülőben van az elektronikus változat csak jó hír. Hiszen akkor nem lehet olyan régi a hely és hogy úgy mondjam, itt leszek a kezdetektől, ami meg gondolom jó dolog nem? Az esti körbejárás és az esetleges nem-megfelelőségek elhárítása nem lesz a szívem csücske, hiszen kinek van kedve este fél tizenegykor egy összerondított klozetet sikálni tök egyedül, de nem lehet fenékig tejfel. Tényleg be kell szereznem egy pasit. Mindent egybevéve, teljesíthetőnek tűnik, szóval a vigyorom továbbra is letörölhetetlen. Ha ezt Sienna meghallja, valami nagyon büszke lesz rám. -Ha pokolian fáj a fejem, a suliban szétszivattak délelőtt, útban ide elküldtek melegebb éghajlatra és a Take That összes tagja egyszerre szakít velem... akkor is mosolyogni fogok! - bizonygatom megnyugtatására, meg azt is, hogy – És nem lesz piknik, egy szendviccsel én elüzemelek egy hétig is. Kell ez a meló, valami megfogott benne. Mikor beléptem még nem tudtam, de most itt ülve biztos vagyok benne. -Kérdés? Egy kérdés valóban akad. Ma már maradhatok is? - kérdem reménybeli főnökömtől továbbra is az arcomról talán csak Justin Timberlake halálhírével letörölhető mosollyal.
- Azért ne éheztesd magad… - Teszem hozzá halkabban. Manapság divat a fiatal lányok körében, hogy éheztetik magukat. Na ennek aztán egyáltalán nem látom értelmét. Az energiát a táplálékból nyerjük. Ha nem eszünk, erőnk sincs. Ha rendesen, és rendszeresen mozog valaki, nem kell félnie az elhízástól, és így nem kell feleslegesen éheztetnie se magát. - A napi rendet még nem mondtam el. – Nem kérdezte, de elmondom, mielőtt válaszolnék a kérdésére. - Reggel 7-re jönnek a takarítók. Van rá két és fél órájuk, hogy kitakarítsanak, aztán fél 10 körül elmennek. Ekkor érkezek meg én általában… és az első órára érkezők is ekkor kezdenek becsordogálni az épületbe. A délelőttös váltótársad 10-re jön, akkor kezdődnek az első órák is. Két terem van. Amiben megtaláltál, abban oktatjuk a modern táncokat főként. Van egy másik terem, ott a klasszikus vonalú, és latin táncórák vannak általában. Egész nap nagy a pörgés, hiszen folyton váltják egymást az órák. A délutános recepciós 4-kor váltja le a délelőttös társát. Fontos a pontos érkezés, mert nem maradhat a recepció üresen. Az asztal alatt találsz egy „pillanat, és jövök” feliratú táblát. Ezt tedd ki, ha el kell menned toalettre. Egy férfi, és egy női öltözőnk van. Mindkettő tágad, és nagy. Mindkettőhöz tartozik zuhanyblokk, és toalett. – Magyarázom. - Ha bármi észrevétel van… például nem tudod elzárni a csapot, mert folyik… akkor a egyik takarító száma bent lesz a telefonban… Ő az, aki karbantartó is egyben. Neki kell szólni. Egyébként bármilyen más észrevételt nyugodtan leírhatsz egy cetlire, ha valamire fel akarod hívni a reggel érkező takarítók figyelmét. Azt nem mondtam, de gondolom teljesen logikus az is, hogy a számítógépet is kapcsold ki, mielőtt zársz. – Nem csak az áramszámla miatt, hanem egy esetleges betörésnél nehezebb dolga van a betörőnek egy kikapcsolt géppel, mint amit belépve hagyott ott az ember. Vannak akik kifejezetten adatokat szeretnek lopni, nekünk pedig vigyáznunk kell azokra az adatokra, amiket a tagjaink bizalmasan rendelkezésünkre bocsájtottak magukkal kapcsolatban. - Meglep, hogy meg se kérdezed, mennyit fizetek. – Vonom fel a szemöldököm, majd egy pillanatra megérintem az ajkamat. - Jó, nézd. Tegyünk egy próbát, rendben? Felveszlek, egyelőre egy hónapra… meglátjuk neked is hogy tetszik, mennyire passzol az elképzeléseidhez ez a munka, és hogy én is hogy leszek megelégedve veled. Ha minden rendben lesz, akkor maradhatsz végleg. Addig írunk egy határozott idejű szerződést… aztán módosítjuk majd határozatlan időre. – Tenyereimet a recepciós asztal üveglapjára támasztom. - Egyébként. Ha szeretnél te is… természetesen a munkaidődön kívül valamelyik órán részt venni, azt ötven százalékos kedvezménnyel megteheted, mint saját dolgozó. Ennyi kedvezményt tudok adni, ha igénybe kívánod venni. Másra nem ruházható át ez a kedvezmény. – A másik recepciós rákérdezett erre, mert az egyik barátnőjét esetleg érdekelte volna, azért egészítem ki a mondandómat ezzel. - Ma még nem. Meg kell íratnom az ügyvéddel a szerződésed. Felírnád nekem az adataidat? Személyi szám, születési hely és idő, adószám… és hasonlók… - Lépek be az asztal mögé, majd leguggolok Nissy mellé, és kihúzva az asztal alatti egyik fiókot, kiveszek belőle egy nyomtatott adatlapot. - Tessék. – Teszem fel neki az asztalra. - Ha ezt kitöltötted, akkor körbevezetlek az egész iskola területén. – Mosolygok rá.
Megrázom a fejem. Természetesen magam is hülyeségnek tartom, meg idiótának azokat a libákat is, akik éheztetik, hánytatják magukat. Eszem ágában nincs ilyet tenni! Ha éhes vagyok eszem, de nem vagyok az a nagy zabás. Valóban elég egy hambi akár több napra is, egyszerűen nem vagyok éhes, persze mostanság a mozgás is kevesebb volt, mint régebben. Ó igen, a napi rend. Hasonlóan nagy figyelemmel hallgatom végig, mint eddig. Hatalmas kő esik le szívemről, mikor meghallom, hogy bizony nem nekem kell az összeizélt klozeteket sikálnom. A létező legokosabbik pofikámmal bólogatok, ezzel is tudtára adva, hogy értem és megértem az elhangzottakat. Van egy karbantartó, remek, villanyt sem kell szerelnem akkor. Persze a számítógép kikapcsolása is evidens, és felteszem mint utolsó távozó a riasztó beélesítése is az enyém lesz. Ugyan nem látok lépten-nyomon mozgás érzékelőket de nem kételkedem a riasztó létében. Én is szereltettem volna. Kissé lesütöm a szemem mikor megjegyzi, hogy nem azonnal a fizetésre kérdeztem rá. Nem szakítom félbe még, így hallhatom azt is, hogy bizony kapok egy esélyt bizonyítani. Olyan pofát vághatok most, mint akinek éppen a nyakába készülnek aggatni az olimpiai aranyat. -Ígérem, nem fogod megbánni. Csak győzd a rohamot, akik majd át akarnak csábítani máshová. - megengedek magamnak egy kacsintást – A fizetést illetően pedig..... megvolt az okom rá, hogy ne kérdezzem meg. Az ok pedig igen egyszerű, valóban a szabadidőm értelmes kitöltése miatt jöttem és nem a pénz miatt. Jártál már Los Angelesben és tértél ott be egy bankba? Ott díszeleg mindegyiken, kivétel nélkül a felirat. Kelevra Saving and Loan. Ez lenne az én apám, szóval nem szorulok rá a béremre. - pár pillanat szünetet tartva mondandóm közben – Lenyomom ezt a hónapot, utána pedig döntsd el mennyit ért a munkám. Ha egy dollárt, akkor annyit..... Kedvezményes táncóra? Remekül hangzik, és így a mostanság igencsak mozgásszegény életmódomon is képes leszek változtatni. Majd kinézek valami piszkosul gyors táncot, úgyis be kell magolnom az összeset, amit itt tanítanak, vagyis most már úgy helyes, amit itt tanítunk. -Hála neked nem lesz sok szabadidőm, de várjunk csak, pénteken délben vége a tanításnak. Szeretnék élni a lehetőséggel. Másra átruházni? Te szent ég Nissy, hogy lehetsz ennyire hülye! Mikor eljutnak eme szavak tudatom legmélyéig, csak akkor esik le, aminek eddig is nyilvánvalónak kellett volna lennie. Erről az intézményről beszélt Sienna. Ide szeretne jönni balettórákra, világosabb mint a nap. -Volna itt valami... tudom nem a legjobb ajánlólevél azonnal egy szívesség kérésével indítani...... - fújtatok egy nagyot – Szóval, egy kedves barátnőmmel érkeztem a városba. Balerina, igazi őstehetség! Említette, hogy szeretne ide jönni gyakorolni, nem is értem miért csak most jöttem rá. Pénze nincs rá sajnos, szóval én fogom fizetni helyette.... de nem tudhat róla, túl büszke hozzá! Valamit tudnál tenni? Bármit. Századik tanuló – formálok idézőjelet kezeimmel buksim körül – vagy tehetség-gondozó alapítvány.... de ha az én számból hallja, hogy nem kell fizetnie tudni fogja, hogy benne van a kezem. Előveszem a „lécci lécci” tekintetem és nagy szemekkel meredek Sofiára. Csak sikerüljön és ezzel meglenne az idei jó cselekedet. Ma még nem mutathatom meg mit tudok sajna, cserébe kapok egy szép nyomtatványt, melyet nekiállok kitölteni. Persze mindennek előtte saját táskámból halászok elő egy papírost. -Erre is szükség lesz. Nem vagyok nagykorú, de van szülői beleegyezésem. Átadom az irományt, melynek alján ott díszeleg jóapám aláírása, ezzel emelve okirati minőségbe a nyomtatott papírlapot. Az előttem lévővel is hamarvást végzek, minden adat a helyére került. Átadom ezt is és felpattanok ültömből kíváncsian várva, hogy Sofia körbe kalauzoljon újdonsült kis birodalmamban.
Nem szeretem a légből kapott ígéreteket. Majd meglátjuk, hogy állja meg a helyét recepciósként, és hogy tudunk kijönni egymással… mert ugyebár az utóbbi is fontos. Nekem legalábbis. A kollégáimmal szeretek, és szeretnék is jó kapcsolatot kialakítani, mert úgy teljesen más a légkör, és mindenki szívesebben tolja be a seggét dolgozni. Amikor Los Angelest emlegeti, megemelem a szemöldököm. - Persze. Onnan jöttem ide… pontosabban Beverly Hills-ről. – A kis „palotám” ugyanis ott van. Sok banknál van a pénzem, nem tartom az összest egy helyen, de most hogy mondja, beugrik… igen. Nekem is van ott számlám. - Ismerem azt a bankot. – Bólintok, de láthatóan nem esek hanyatt attól, hogy kinek a csemetéje. Válaszolhatnám rá csuklóból, hogy „szupi… én meg egy több, mint kétszáz évet megélt vérfarkas vagyok, akinek valszeg van annyi vagyona, ha nem több, mint apucinak…” de persze nem teszem, mert akkor vagy itt és most meg kéne ölnöm, vagy be kéne harapnom. Van bőven pénzem nekem is, szóval csak attól, hogy valaki gazdag, még nem esek hanyatt előtte. Viszont… kicsit mulattat a helyzet, mert valamiért kezd az a sejtésem lenni, hogy neki fogalma sincs arról, hogy a szárvilágban milyen pozíciót töltök be. Ha így van, akkor még egy plusz piros pontot feljegyzek magamban neki, mert az azt jelenti, hogy nem azért jelentkezett a munkára, hogy hozzám közelebb lehessen. Bizony, voltak ilyenek. A fanatikus rajongókat nem feltétlenül szeretném a közelemben tudni. - Ugyanaz a bérezés illet meg téged is, mint a délelőttös társadat, akit váltasz. – Rázom le magamról, és engedem el a fülem mellett azt, hogy akár 1 dolcsiért is dolgozna itt havonta. A bérre vonatkozóan vannak törvényi jogszabályok, és én nem akarok ujjat húzni a hatóságokkal. Castor széltében is, és hosszában is lenyelne, ha bármi kavar alakulna ki, ami miatt túlzottan felhívnám magamra a figyelmem. Így is nyomatékosan megkért arra, hogy próbáljam meghúzni magam, amennyire csak lehetséges. Ha ez az ára, hogy a falka tagja lehessek, akkor ez az ára. Hajlandó vagyok megfizetni. Felhúzom a szemöldököm, amikor szívességet kér tőlem. Na, jól kezdődik. Mély levegőt veszek, majd hagyom, hogy vázolja, mi is az.. - Szóval arra kérsz, hogy hazudjak a barátnődnek? – Foglalom össze magamban a lényeget. Őstehetség… Nos, sokan gondolják ezt magukról, aztán már a szintfelmérő vizsgán elvéreznek. - Hol tanult korábban? – Ha őstehetség, akkor gondolom már tanult máshol korábban. Ha ő is Kaliforniából jött Alanissal, akkor nagy valószínűség szerint ismerem is a korábbi tanárát. Abból sok mindent le tudok szűrni, hogy ki foglalkozott vele korábban. - Nem mondok se igent, se nemet. Először látnom kell, jelenleg milyen szinten van. Még csak most állnak össze a csoportok. Hívd be hétfőre. Megnézem mit tud, és ha tényleg olyan őstehetség, ahogy mondod, akkor megteszem, amire kérsz. Ha valóban te akarod neki fizetni a tanulmányát, akkor a havi tagsági árát vonni fogjuk a fizetésedből, amíg itt tanul. – Kérdőn megemelem a szemöldököm, hogy ha esetleg van valami ellenvetése, akkor most szóljon. Elveszem aztán a meghatalmazást, csak átfutom az iratot… én nem értek ehhez, majd az ügyvédnek odaadom a kitöltött adatlappal együtt, aztán ő intézi a többit. Nem dumálok hozzá, miközben töltögeti az adatlapot, nehogy emiatt elírjon valamilyen adatot. - Köszönöm! – Veszem át tőle a papírt, azt is csak átfutom… hogy mindent kitöltött-e rajta, aztán intek neki, hogy kövessen. - Balra, a folyosó legvégén van a női öltöző, jobbra pedig a férfi. Eltéveszteni se lehet. – Húzódik szám fülig vigyorra. Ha nyílik a női öltöző ajtaja, általában tömény parfüm illat ömlik ki onnan. Most arra veszem az irányt, benyitok, belépek az ajtón, és megtartom Alanisnak is, hogy ő is bejöhessen utánam. Fekete-fehér, sakktábla mintás kő… piros fém öltözőszekrények… fehérre meszelt fal, fa ülőpadok… a falakon tükrök, és a kintihez hasonló poszterek. - Összesen kétszáz szekrényünk van a női öltözőben. Mindegyik számzáras. Itt a szekrények jobb felső sarkában levő sorszám jelzi, hogy pontosan melyik szekrénynél vagy. Biztos láttad, hogy odakint az asztal legalsó fiókja kulccsal nyitható. Majd kapsz egy másolatot a kulcsból. Az a fiók tartalmazza többek között a szekrényekhez tartozó zárnyitó kódot. Három számjegyű kóddal nyílnak a szekrények. Amikor valaki beiratkozik, kap egy szekrényt. A beiratkozási lapján van egy rubrika, ahova a szekrény számot kell beírnod. Majd ezt a nyomtatványt is meg fogom mutatni, ha végeztünk a körbejárással. – Magyaráztam.
Szemem felcsillan mikor meghallom, – igen, most már bátran kijelenthetem – hogy főnököm is onnan jött, ahonnan én. Beverly Hills csak egy köpésre volt Malibutól és igen sokat jártunk oda apám révén. Méltán ragadt rá a Sztárok Bankára gúnynév, eme minőségében pedig sok partyra volt hivatalos. Kislányként ezeket meglehetősen unalmasnak találtam, szárnyaimat bontogatva azonban rá kellett ébrednem, hogy jóval több volt a kulisszák mögött, mint kényszeredett mosoly és mesterkélt szeretet. Politika volt a javából és sok döntés született meg egy efféle összejövetel helyszínéül szolgáló villa egy félre eső dolgozószobájában. Na meg a padláson, szaunában, hálóban és lépcsőfordulóban, de ezt most inkább hagyjuk. Az iménti csillanást csakhamar követi egy másik, mikor már az sem titok előttem, hogy ismeri apám kis birodalmát. Mondjuk azt furcsállnám, ha nem így lenne. A csapból is ez folyik otthon. Kicsit honvágyam lett ezekbe belegondolva, megvallom hiányzik Kalifornia. Természetesen eszem ágában nincs tovább ragozni a dolgot. Nem volt soha kenyerem más tollával ékeskedni, kiváltképp igaz volt ez apám munkásságára. Szemmel látható, megfogható előny volt ez nekem, szent igaz de voltak számos saját erényeim, amivel dicsekedhettem. Persze éltem is ezzel, sűrűbben, mint kellett volna. És nem, valóban nem ismertem fel. Ha így lett volna, talán pironkodva beszélek vele, de amit nem tudunk az nem is fáj és egyenlőre vígan ringatóztam a boldog együgyűség tengerén. Mondjuk ez betudható volt annak is, hogy az ominózus eset óta mikor Sienna megfricskázott lényegesen kevesebbet foglalkoztam a tánccal és a táncélettel. Talán ezért nem esett le még most azonnal, hogy ki is Sofia valójában. Ugyan az a bér, mint a váltómnak. Remek! Nem is forszírozom tovább, hiszen valóban a munka a lényeg. Egy dolcsi vagy százezer, tényleg pont leszarom. Viszont... ez a mondata teremtett valamit. Életre hívta a bennem lakozó versenyzőt. Hiszen ez nem csak Sienna felé éleződött ki nálam, mindenkivel szemben elvárás volt, hogy én legyek elöl. Nem a „délutános bige” akartam lenni, hanem „Mis Kelevra, a recepciós.... meg van az a másik csaj reggelente, hogy is hívják??” Na ezt szerettem volna és el is fogom érni! Csak egy kurva cent-el, de többet kell kapjak! Elmondom nagy bánatom és mégnagyobb kérésem és hát, az arcmimikája egyértelmű. Most biztosan felvésett egy nagy mínuszt a nevem mellé. Talán bölcsebb lett volna várnom, legalább egy átvedelt estéig vagy egy túlságosan leszbikus beütésű hosszú hétvégéig. De már kimondtam, nincs mit tenni. Talán nem sül el olyan rosszul. Lesütött szemekkel bólogatok, igen pont erre kértem, hogy hazudjon. -Mindketten a Jefferson High-ba jártunk, L.A.-ben. Ott is táncolt, hogy mi volt a neve a tanárnak? Hú basszus, nem jut eszembe. Nagy kő esik le a szívemről, mikor végül nem küld el a picsába. Hétfő, csak legyen jó neki. Te jó ég! Talán itt az első alkalom, hogy drukkolnom kell neki. Sofia nem az a kispályás, így Siennának jobbnak kell lennie a legjobbnál! -Rendben, itt lesz velem.....de.... ha nem túl nagy gond, akkor inkább befizetném KP. Ne vonjuk le, nyoma marad. - és ezt mindenképpen szeretném elkerülni, most még. Magamat ismerve egyszer úgyis az orra alá dörgölöm, hogy még ezt is én fizettem a kis csóró seggének. Az utolsó tollvonással is megvagyok és átadom az irományt. Lekászálódom a bárszékről, de mielőtt követném még megigazítom a szoknyám, ami alaposan felcsúszott. Az öltözők felé megyünk, majd be is. Az egész olyan, mint egy normál iskolai öltöző, de a poszterek és a tükrök adnak egy furcsa, magával ragadó hangulatot. Nem szégyenlem bevallani, le vagyok nyűgözve. Ilyen kaliberű helyet maximum New Yorkban képzelnék el, nem itt a világ végén túl három sarokkal. -Értem. - hevesen bólogatok, hogy minden világos eddig. Kulcsmásolás és szekrénykódok. Ez mesés. Sisikém szekrénye sem lesz rejthet előlem semmit sem. Ez még jól fog jönni később.
- A Jefferson nagyon jó iskola. Elég sok elismert Jazz művészt nevelt ki magából. Nem jártam oda, de ismerem az iskola múltját, főként Carmen de Lavallade-n elmondásaiból. Ő maga is oda járt, szép karriert futott be, elismert… többszörösen kitüntetett prima balerina, igazi szaktekintély. Már nyolcvanon felül jár, de hét éve még aktívan tanított… vagyis mondjuk úgy, tiszteletbeli tagja volt a Juilliard tanári karának. Mindenképp kiérdemelte, bámulatos karriert futott be. – Őszinte tisztelettel beszélek róla, hiszen anélkül tette mindezt, hogy vérfarkas lenne. Csak egy egyszerű halandó, mégis hatalmas sikereket el tudott érni. Szépen megöregedhetett, és ha majd meghal, biztos vagyok benne, hogy a neve akkor is tovább él. Akár egy intézet elnevezésében, akár a tanítványai, vagy a csodálói emlékezetében. Az már biztos, hogy olyan iskolából jöttek, ahol ragadhatott rájuk értékelhető tudás. Majd meglátjuk mennyi, ha bejön a barátnője. A jelenleg ott tanítókat név szerint nem ismerem, de nem feltétlenül baj ez. - Nem gond. Ahogy szeretnéd. – Talán így nekem is könnyebb… pontosabban a megbízott cégnek, ahol a bérszámfejtést végzik nekünk. Nekem nincs időm, se kedvem ilyen dolgokkal foglalkozni, inkább megbíztam egy erre alkalmas céget. A papírmunka mindig is untatott, ezért is volt jó főként, hogy a Cirque du Soleil-nél hivatalosan nem voltam alapítóként feltüntetve, legalább az ilyen nem kívánatos kötelességek alól kihúzhattam magam. Csak a pénzem fektettem be… és egyáltalán nem buktam vele, sőt! A titkos háttér megállapodásnak köszönhetően „halálom után a megnevezett örökösömre száll a nyereség”, aki persze én vagyok… szóval azóta is szépen csordogál nekem a lóvé onnan is. Ilyen szempontból jól jött nekem, hogy az ezredforduló után Sofia Salucci néven hírességgé váltam, mert így senkinek nem szúr szemet, ha pofátlanul költekezek, hiszen tudva levő, hogy a legpofátlanabbul túlfizetett szakmai réteg az a miénk… hírességeké. Lazán elkérhetek annyi pénzt egy fellépésért, amennyiért más mondjuk egy évig gürizik egy vegyesboltban… és vannak, akik képesek kifizetni ennyi pénzt, én pedig nem vagyok Teréz anya, hogy azt mondjam… nem köszi, nem fogadom el. Hadd gyűljön csak a pénz a világ különböző bankjain… nem árt ha van. Az emberek világában a pénz a hatalom… Vérfarkasként pedig annyit ér, mint egy tekercs wc-papír. Fontossági sorrendben nekem valahol a sor végén bandukol. Amikor az öltözőt megmutattam, a vizesblokk felé kalauzolom Alanist. Itt is a „sakktáblás” járólap dominál, a falon levő csempe tört-fehér, derékmagasságban pedig piros alapon, fekete hangjegyes díszcsík fut körbe. Öt-öt zuhanyzó egymással szemben, kulturált és tiszta mosdók tükörrel… öt, szám szerint… és öt toalett fülke. - A férfi öltöző, és a vizesblokk a női tükörképe, tehát ugyanígy néz ki, csak pont fordítva van az elrendezése. Ha gondolod, akkor oda is benézhetünk majd. De most irány a tánctermek. – Ha körbe nézett, akkor kisétálok az öltözőn át a folyosóra, majd be abba a terembe, ahol rám talált. - Itt főként a modern táncok oktatása zajlik. Például a street dance, a break… electro… vagy a rúdtánc. – Intek a terem túloldala felé, ahol tíz fémrúd van rögzítve. - Van egy speciális tánc a listán, ami még nem indult el. Egyelőre felmérem, hogy van-e igény rá… illetve van-e olyan, aki van annyira jártas az akrobatikában, hogy tovább képezhető legyen. Az oktatás jogát a Cirque du Soleil-től vásároltam meg, illetve az ehhez szükséges felszerelést is tőlük rendeltem meg, ami egyelőre egy raktárban vár „bevetésre”. Az alagsorban szeretnék majd ennek kialakítani egy fix helyet. Ez az úgynevezett „water bowl dance” ugyanis elég speciális… mondjuk úgy… vízigényes dolog. – Persze ez csak a hivatalos verzió, hiszen nem kellett megvásárolnom semmilyen jogot, de ez már igazán kulisszatitok.
Kemény, de valóban jó iskola volt. Nem véletlenül jártam én oda, hiszen megannyi suli lett volna közelebb is. Ugyan nem volt valami eszeveszett nagy táv Malibu és L.A. központja között, de megérte az a majd egy óra reggelente, mikor mind a hat sávon lépésben araszolgattak az autók. -Ahogy mondod. Most, hogy mondja még emlékszem is az öreglányra. A nevét nem tudtam volna megmondani, még így sem emlékszem, hogy Sofia említi, de maga a személy előttem van. Egy félelmetesen idős hölgyike, akinek kora miatt már a járásnak is komoly nehézségekbe kellett volna ütközni, mégis olyan fitt volt, mint a velem korúak közül is kevesen. Ha jelen életvitelem viszem tovább, talán a felét sem élem meg, de szeretnék olyan stramm kis mamóka lenni. Megkönnyebbülten bólintok rá, hiszen nem csak neki lesz könnyebbség, ha Sisi táncóráit zsebből fizetem de tényleg minden lebukás veszély elhárul. A mennydörgő felhők el is oszlanak a fejem fölül és újra átveheti arcomon a gondterhelt ránc helyét az üde mosoly. Még csak az kellene, hogy Sienna patáliát csapjon, amilyen kis izé tud lenni néha. Nekem apám pár értékelhető tanítása közül talán a legfontosabb az volt, hogy amit adnak fogadd el! Nem tudom megérteni, hogy Sisinek ezzel mi a fészkes fene baja van. Ha egy vad idegen szeretné könnyebbé tenné az életét megérteném a távolságtartását, de hogy ezt pont velem csinálja és azt hiszem csak velem csinálja. Ha belegondolok felszalad a pumpa...... de most csitt, nyugi Nissy! Ne cseszd el a melódat! A női öltözőt alaposan végigmustrálom. A kint elmondottak alapján ezt a kört úgyis minden hétköznap meg kell tennem és árgus szemekkel kell megvizsgálnom mindent, hogy nincs-e valami oda nem illő, vagy valami tönkrement dolog. Szóval alapos vagyok már most is, próbálom a legjobb tudásom szerint elmémbe vésni az elhangzottakat, hogy az legyen a későbbiekben a minta, amihez majd az összehasonlítást végezhetem. Na és persze a látottak is, nem csak a hallottak. Végigsimítom az egyik hangjegyes díszcsempét, ujjam hegye táncot jár a fekete minta vonalán. -Tánctermek, igen! A férfi öltöző úgyis akkor igazán érdekes, ha éppen zuhanyoznak. - rajzolódik ki arcomon egy ördögi mosoly. Persze még nem tudhatom meddig mehetek el Sofiával, szóval ha nem úgy sül el ez az aprócska kis beszólás még akár tréfának is felfoghatja. Természetesen nem azért kell az állás, hogy kukkolhassak. Bár ha akad néznivaló elvétve megengedek magamnak egy kis vizuális élvezetet. A terembe lépünk be, ahol már jártam de csak most jut idő rá, hogy alaposan körbe pillantsak. A falak, a padló, a rudak a túlsarokban.... szóval az egész hely nagyon nem egy semmitmondó kis lyuk, bár mikor a táncos kellően bele van merülve abba, amit csinál úgyis megszűnik a külvilág létezni. Az azonban, amit utána mond elég sejtelmesen hangzik. Felszerelés? Alagsor? Mikor meghallom a nevét tátva marad a szám. Te jó ég! Nekem ez kell! Legalább egyszer ki kell próbálnom! -Egy újabb névvel gazdagszik a várólista. - húzom ki magam, ezzel is egyértelművé téve, hogy bizony magamra gondoltam. A víz miatt is alap ami mellé társul a különlegessége, egyedisége. Ez én vagyok és nem más! Visszatérve az ábrándokból tovább nézelődöm és adok helyet Sofiának, hogy mutogassa tovább birodalmát.
- Úgy teszek, mintha ezt meg se hallottam volna! - Nevettem el magam. Ó, hát én lennék az utolsó... civilként... aki ezért elítélné őt, főnökként viszont kell némi tekintélyt, vagy keménységet mutatnom, nehogy a fejemre nőjenek a beosztottaim, nem igaz? Alanis és köztem csupán annyi a különbség, hogy én épp oly' szívesen kukkolnék a női zuhanyzóban is, mint a férfiben. Na de én már elég idős vagyok, én ezt megtehetem... ő meg még... inkább gyerek, semmint felnőtt... s inkább kamaszlány, mint nő. Felvonom a szemöldököm, amikor közli, hogy érdekelné a dolog. - Okés, majd alkalomadtán megnézem mit tudsz... - A Water Bowl-ra csak olyanokat fogok edzeni, akik tánc.. és akrobatika terén nem kezdők, tehát rendelkeznek valamennyi alappal, amit fel tudok használni, és amivel dolgozni tudunk. Nem vonom kétségbe azt, hogy Alanis mennyire lehet rátermett, amíg saját szememmel nem láttam, hogy mire képes. - Menjünk át a másik terembe, azt még nem láttad. - Sétálok ki a táncteremből, és megyek át a másik terem ajtajához. Ez a terem mondhatni teljesen puritán. Csupa tükör, natúr színű padló, fehér falak, hatalmas ablakok, amiknek köszönthetően a természetes fény sokáig világosan tartja. Több korlát is helyet kapott idebent, ami mellett a balerinák gyakorolhatnak. - Itt lesznek oktatva a klasszikus táncok... latin táncok, szalon táncok, és a barátnőd is itt fog tanulni, remélhetőleg. - Kacsintok Alanisra, majd végigpillantok rajta. - Áh, igen! A munkaruha. - Érintem meg egy pillanatra ujjhegyemmel ajkaimat, miközben Alanist méricskélem. - Öltözhetsz sportosan, sportos-elegánsan... kiskosztümöt nem várok el egyáltalán... ez nem ügyvédi, vagy könyvelő iroda, szóval nem kell túlzásba vinned. A lényeg, hogy igényes... rendezett legyen a külsőd... bár szerintem nálad ezzel nem lesz probléma. Jó az ízlésed. - Jegyzem meg, miközben csípőmmel a közeli korlátnak dőlve kezeimmel kétoldalt rátámaszkodok. - Merült fel benned újabb kérdés, esetleg? - Vonom fel kérdőn a szemöldökömet, hiszen ki tudja... lehet, hogy eszébe jutott azóta valami, hogy elkezdtük a kis körbejárásunkat.
Amit mond és az azt követő nevetés kissé üti egymást elsőre hallva, de persze teljesen érthető és ideillő. Teljesen világos számomra, hogy egy efféle gyermeteg csínyben nem lesz cinkosom és ha ilyenen kap nem úszom meg a rendre utasítást, azonban nagy örömmel tölt el, hogy ő sincsen fából. Legalábbis a mondat végi kacaj erre enged következtetni. -Én pedig úgy teszek, mintha nem is mondtam volna semmit. Persze ha most kirontana az említett ajtó mögül egy falkányi pasi egészen apró törölközőtől takarva, hát..... meg kellene erőltetnem magam, hogy ne pillantsak oda. Vagyis holnaptól, elvégre azt mondtad ma még nem dolgozom. Cinkos mosoly rajzolódik ki pofikámon, mintha csak a sátán első szülött leánya állna szemben Sofiával. Persze szavaim nem egy rebellis elem szavai. Eszem ágában nincs dacolni egy felső hatalommal mint ahogyan az sem célom és nem is lesz soha, hogy a sárba tapossam tekintélyét. Egyszerűen csak tudatni szeretném, hogy ahogyan ő sem én sem vagyok fából. Csillogó szemekkel veszem tudomásul, hogy kapok egy lehetőséget a vízben. Jól fogok mutatni benne, mint cseresznye a koktélos pohárban, ehhez nem fér kétség. Viszont újdonsült főnököm eléggé maximalistának tűnik, aki saját tudását veszi etalonnak. Szóval csak úgy mint Siennának a balett ruhácskájában nekem sem elég jónak, nagyon jónak kell lennem! Átsétálunk az eddig még ismeretlen helységbe, amely dekorációját már-már gyérnek mondanám, de világos és ez feledtet minden ellenérzést. Plusz ott van még a tény, hogy reményeim szerint Sisikém is ezen falak között csiszolódik majd és az én kezem is benne lesz ebben könyékig. Nem kicsit leszek büszke rá, ha elnyeri Sofia bizalmát és persze magamra is, hogy ezt kijártam neki. És még csak tudni sem fog róla, ez a legszebb az egészben. Körbejárok és végigsimítom az említett korlátot. Szinte érzem a keze nyomát. A ruha kapcsán kicsit aggódtam, hogy nem öltöztem ki kellően de amit hallok, azok alapján még egy kicsit túl is lőttem a célon. A dicséretet pedig, ami az ízlésem illeti egy széles mosollyal díjazom. Nem mintha nem mosolyogtam volna azóta, amióta itt vagyok. -Ne aggódj! Nem fogok úgy idejönni, mint egy felszaladt harisnyás szétcsapott bálkirálynő egy túlzottan vad buli után. A ruhatáram ugyan szorul némi bővítésre. Imádom a Mustangot, de jóval kevesebb cuccom hozhattam magammal, mint szerettem volna. Nagyon szerettem a kis koktélruhákat és úgy általában mindent, ami nem sokat takar. Viszont itt nem ez lesz az első szempont, a kényelemé lesz a főszerep. Legalábbis első látásra, hallásra. -Kérdés, kérdés, á igen. - jut eszembe hirtelen kettő is – Van itt valami hátsó udvar, vagy le kell tennem a cigit? Eszem ágában nincs a főbejáratnál pöfékelni, rossz fényt vetne egy mozgással foglalkozó intézményre. A másik pedig. - pillantok a plafonra – van itt irodád? Ha esetleg vendéged jön és fel kell vezetnem. Természetesen eszem ágában nincs bemenni oda ha a hely létezik. Apám irodáját beosztottai valami mítikus, a pokollal egyenértékű helynek tartották. Nekem pedig nincs kedvem megégetni a csinos kis popóm.
Csak a fejemet csóválom, de érdemileg inkább nem is válaszolok semmit. Jobb neki is, meg nekem is. Álszentség lenne tőlem olyan nagy, hangzatos dolgokkal dobálózni, mint „házinyúlra nem lövünk” és hasonlók, mert ha rákívánok valakire, általában engem se érdekelnek a következmények. Persze ezt neki nem kell tudnia, ezért nem is osztom meg vele, csak mosolygok. - Ennek kifejezetten örülök! – Érdekes is lenne, ha suli után úgy állítana ide. Az azt jelentené, hogy vagy már leitta magát a sárga földig, vagy még mindig szét van csapatva. A ruhavásárlásra meg úgy gondolom nem kell igáslovakkal elvontatni, mi nők szeretünk ugyanis vásárolgatni, nekem a cipők a gyengéim, de táncosként szerintem ez nem túl nagy meglepetés. - Hátsó udvar nincs, de parkoló az van, ha dohányozni akarsz. Majd a fal mellé szereltetek egy hamu és csikk tartót. – Vannak már ilyen betonba lefúrható fajták, nehogy lenyúlják. Inkább oda pöcköljék a hamut, meg szórják a csikket, mint a kocsik közé. Elég ciki lenne ráadásul, ha valamelyik kocsiból csöpögne az üzemanyag, valaki meg pont azt találná be egy parázsló csikkel. A másik kérdése szintén nem hülyeség, ebből is látszik, hogy azért használja az eszét, és tényleg komolyan gondolja, hogy itt szeretne dolgozni. Kérdése általában csak azoknak nincs, akik érdektelenek. - Jelenleg még nincs, de ha lesz, az is az alagsorba lesz kialakítva. Fontosabbnak tartottam első körben a tánctermek és az öltözők kialakítását. Az iroda az ráér. Javarészt ha bent tartózkodok, úgyis órát tartok, vagy az előtérben leszek a recepció környékén. Ott pedig ha akar velem beszélni valaki, megtalál. – Egyelőre nincs külön irodám, ahogy külön öltözőm sincs. Nem akarom, hogy azt érezzék az itt tanulók, hogy mély szakadék választja el őket az oktatóiktól, épp ezért minden tanárnak… ahogy a diákoknak is, az öltözőkben biztosítok szekrényeket, a vizes blokkban pedig tisztálkodási lehetőséget. - Oké, akkor ezzel is megvolnánk! – Csusszanok el a korláttól, és indulok meg kifelé a teremből, vissza a recepcióra. A férfiöltözőbe most nem viszem be, mert valóban a tükörképe a női öltözőnek. Helyette inkább a pult mögé lépek vissza, és kihúzom azt a fiókot, ami a szekrények listáját vezeti. Vannak már néhányan beírva. - Ez az oszlop tartalmazza, hogy konkrétan melyik öltözőről van szó. Gondolom az „F” és az „M” jelölést nem kell külön megmagyaráznom. A mellette levő oszlop tartalmazza a szekrénysor számát. Úgy lett megoldva a felosztás voltaképp, mint egy könyvtári rendszeré, csak itt a szekrények vannak rendszerezve. A szekrénysor melletti oszlopba kerül maga a szekrény száma. Szóval teljesen logikusan van felépítve ez a táblázat, ezért könnyen át lehet látni, és meg lehet találni, mi hol van. Az utolsó előtti oszlopba vannak feltüntetve a zárkódok, az utolsóba pedig a szekrényt bérelő diákunk a tagsági számával együtt. Elsősorban a tagsági szám alapján azonosítunk be mindenkit, mert például már most van két darab Peter Smith nevezetű diákunk, szóval név alapján neccesebb lenne. Minden tag kap egy plasztik kártyát, amire te alkoholos tollal ráírod a nevét, és a tagsági számát. Ezzel tudja igazolni magát. – Túrok ki a fiókból egy kitöltetlen kártyát, aminek az egyik felén a tánciskola logója… a táncoló alakok sziluettje, és az iskola neve látható, a másik oldalon pedig két rubrika. „Name” és „Number” felirattal az elején. Szóval teljesen logikus a kitöltése, nem igényel szerintem több magyarázatot a kelleténél. - Ha meglesz a szerződésed, te is fogsz kapni egy ilyet. – Teszem hozzá elöljáróban.
Most már egészen biztos, innen az első utam a plázába vezet és feltuningolom a ruhatáram. Bár ez az ötlet már régebben is megfogalmazódott bennem és lássuk be igencsak időszerű is, de most picit át kell értékelni. Lényegesen nagyobb számban veszek majd sportos ruhát, mint ahogyan azt tettem volna egy órával ez előtt. Az eldugott dohányzónak meg kifejezetten örülök. Ez volt bennem a legnagyobb félsz, hogy mennyire érzem majd magaménak a munkát, de már most a nulladik napon kialakult valamiféle hivatástudat, magam is meglepődöm ezen. Nem szeretnék rossz fényt vetni az intézményre és ha kell ki is bírnám dohány nélkül, bár ez lehet csak a fejecskémben ennyire biztos és pár óra múltán az asztalt kaparom kínomban. Egy próbát azonban teszek, az már biztos. Szótlanul, csak bólogatva reagálok szavaira. Azt már sejtettem eddig is, hogy ez a suli nem csak egy befektetés, hanem Sofia szereti is csinálni és szívvel lélekkel belead mindent, de amikor meghallom, hogy az iroda várhat csak még jobban megerősít ebben. Kicsit megnyugvás is ez, mert így tényleg elmondható, hogy itt vagyok szinte a kezdetektől. Pár építő ötletem már most van, de inkább csendben maradok, nem akarom az okoskodó látszatát kelteni. Követem kifelé a teremből egy sóvárgó pillantást vetve a férfi öltöző ajtajára. Ha nem hát nem. Leszek én még odabent eleget. A pulthoz lépünk, az én pultomhoz. Fene se érti ezt, de valami furcsa büszkeség érzése fogott el. Olyasmi ez amit nem vártam, hogy érezni fogok de kellemes bizsergés. A fiókból előkerül az öltözők listája. Jó pár név van rajta, de persze akad még bőven üres hely. Ha minden jól megy Sisikém is ott fog díszelegni egyszer, a közeli jövőben. -Ezt fogom először gépre vinni. Ha a táblázatkezelésnek egyszer lesz védőszentje – büszke arckifejezéssel pihentetem meg jobb tenyerem mellkasomon – az bizony én leszek. Kihúzom magam és olyan értelmes képet vágok, ami majdhogynem megerőltető. Persze csak a mimikának az, valóban értem és megértem melyik rubrika mit takar a listában. Az üres kártyát megkapva jó alaposan megnézegetem. Szép munka meg kell hagyni, biztosan ráment pár északája amíg megálmodta a dizájn-t. Ha lenne rajta egy vonalkód, a gépnél meg egy beolvasó csak becsipogom és azt is kidobná az illetőről, hogy mit evett a macskája reggelire. Bár lehet van rajta csak hirtelen nem vettem észre. Na mindegy. -Azt hiszem minden világos. Van még valami fontos, amit tudnom kellene? - kérdem nagyon széles mosollyal. - Húúúú... teljesen be vagyok zsongva. Vajon mennyi idő, amíg elkészül a szerződésem? Szívem szerint már most maradnék. Teljesen őszinte vagyok, valóban elvarázsolt a hely. Nem is annyira az épület, hanem az a tudat, hogy részese lehetek érték teremtésének. Ha csak közvetve is de hozzájárulhatok valamihez, aminek művészi értéke van.
- Remek! – Bólintok széles mosollyal. Remélem a kezdeti lelkesedése kitart majd a későbbiekben is, akkor nagyon jóban leszünk. Maximalista, és elhivatott vagyok… ezáltal hajlamos vagyok másoktól is maximumot követelni. Nem érem be kevesebbel, mert ahhoz, hogy valaki oda jusson, ahol lenni akar, nem érheti be kevesebbel. Ha valamit igazán akarunk, azért meg kell dolgozni. - Szerintem egyelőre ez is bőven elég információ volt. A többit majd folyamatában mondom el, vagy kérdezd… - Nem akarom őt se terhelni, és most hirtelen én se tudom mit hagytam ki, ami még fontos lehet. A falon levő órára pillantok. - Holnap suli után gyere be, arra kész lesz. Ezért fizetem az ügyvédet. – Villantok széles mosolyt Alanisra. - Hát, ha van kedved, akkor maradhatsz. A délelőttös recepciósnak perceken belül meg kell érkeznie. Nekem pedig folytatnom kell a bemelegítést, mert lassan szállingóznak a délelőtti órákra a tanulók. – Mindent visszateszek a helyére, majd bezárom az asztalt. Ha úgy dönt, hogy inkább megy, akkor kikísérem, ha maradni akar, akkor pedig megvárhatja itt a délelőttös váltópartnerét. Ez esetben gyorsan bemutatom őket egymásnak, mégis legyen valami hivatalos formája a dolognak. Bárhogy is dönt, én rövid időn belül visszavonulok a terembe, hogy ott folytassam a bemelegítést, ahol félbehagytam…
másnap délután…
Bordó-fehér Nike sportruházat kombinációban, oldalamon az ügyvéddel lépek be az épületbe, ahol reményeim szerint Alanis már vár ránk. Kivéve persze, ha meggondolta magát tegnap óta, bár amilyen lelkesnek mutatkozott, ezt kötve hiszem. A délelőttös recepciós az asztal mögött ül, csak futólag biccentek neki, hiszen ma már voltam párszor bent, órát is tartottam, szóval nem először találkozunk. Az ülőalkalmatosságok felé fordulok, s amikor megpillantom Alanist, az ügyvéddel az oldalamon odalépek hozzá. - Szia Alanis. Hadd mutassam be neked Walter Bomert. Walter foglalkozik a tánciskola jogi ügyeivel. Walter, ő itt Alanis Kelevra, a legújabb munkatársunk. – Mutattam be őket egymásnak. Walter a harmincas évei végén jár, van egy csinos rendezvényszervező céget üzemeltető felesége, és rendszeresen félre dug. Tudom, mert már nekem is megvolt. Nem volt túl emlékezetes az a másfél óra, amit nálam töltött… már ami engem illet. Ő szerintem élvezte, mert azóta is próbál befűzni. Sikertelenül. - Üdv, Ms. Kelevra. Ugye szólíthatom Alanisnak? Hívj nyugodtan Walternak, és ha bármi van, ezen a számon napközben elérhető vagyok. – Vesz elő az aktatáskájából egy névjegykártyát, miután kezet fogott Nissyvel, majd hellyel kínál mindkettőnket. Nem húzza senki drága idejét, rögtön a lényegre tér. Előkerül a többpéldányos szerződés. Én egyelőre csendbe maradok, hagyom, hogy Walter beszéljen. - Olvasd végig, és ha nem találsz benne semmi kivetni valót, akkor mindhárom példányt írd alá alul. Ha bármi kérdésed van, nem értenél valamit, akkor kérdezz nyugodtan, vagy ha aggályaid támadnak, természetesen az aláírás előtt elviheted a saját ügyvédedhez is átnézetni a szerződésed. – Ehhez minden joga megvan, ugyanis.
Soha nem tartottam magam maximalistának, legalábbis a szó-szoros értelemben nem. Mindig csak annyit használtam fel az erőmből, amennyi feltétlenül szükséges. Persze a szükségesség mércéje az volt, hogy én legyek elöl. Nem kellett pályahosszal megnyernem egy futóversenyt, elég volt pár centivel. De nyernem kellett! Igaz volt ez mindenre és mindenkivel szemben. Elsőnek kellett lennem legyen az bármi, amiben megméretettem. Elsőnek minden áron! Főként igaz volt ez Siennára, aki annak idején nem átallott beelőzni. Sosem tudtam ezt megbocsájtani és talán nem is fogom soha, persze nem adtam a legapró jelét sem haragomnak, de fekete mételyként ott növekedett bennem. Tudtam kezelni. Hol a rózsaszín pirulákkal, hol pedig újabb és újabb megmérettetésekkel, melyeket rendre hoztam. -Menet közben lesz még kérdésem, de majd meglátod. Kevés olyan dolog lesz, ha egyáltalán lesz, amit kétszer el kell mondanod. Büszkén kihúzom magam kezeimet az üvegasztalon pihentetem meg. Szemeim csillognak, hiszen valóban várom már mikor vethetem magam a dolgok közepébe, ezúttal már élesben. A körbevezetést és minden intést memorizáltam, ha esetlegesen visszakérdezne a következő találkozáskor. -Itt leszek! - bámulom meg egy pillanatra a plafont – Legkésőbb fél háromra! Maradhatok, ez remek. A már sokat említett ruhatár bővítésen kívül nincs más dolgom és persze kíváncsi vagyok a másik lányra is. -Vele fogjuk cserélgetni egymás között a stafétát. Szeretném megismerni, szóval maradok ha nem gond...... - amint kimondtam nyílik az ajtó és belibben az említett kisasszony. Alaposan végigmérem és amit látok tetszik. A bemutatkozáson is túlesünk, persze mosolygok, mint akit baszni visznek. Sofia hamar itt hagy minket és még vagy jó fél órát cseverészek a lánnyal. Kifelé menet még egyszer végignézek rajta. Nem lesz itt gond. Fiatalabb vagyok, vonzóbb, csinosabb és a pár szó alapján amit váltottunk okosabb is. Nem kétséges a sorrend, nem mintha rivalizálás lenne a célom. Egyszerűen jobb leszek és kész! Bevágódok a kocsiba, indulás előtt azonban még küldök egy SMS-t Sisinek a nagy hírrel.
Másnap 14:27
Erős hetven mérföldes tempóval száguldok át a városon, és három vagy négy piros lámpán is. Ugyan nem időre megyek, de ha egyszer félhármat mondtam.... nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy nem állom a szavam. Úgy rontok be a bejáraton, mint akit kergetnek. Kissé lihegve dobok puszit a délelőttös lánynak. Félelmetes, hogy nem jegyeztem meg a nevét tegnapról. Csakhamar befut reménybeli főnököm, hiszen eme titulusától még pár aláírandó papírlap elválasztja. A nevezett papírok minden bizonnyal az oldalán álló öltönyös krapek aktatáskájában pihennek. -Szia Sofia! - majd az ismeretlen férfi felé nyújtom a kezem. Ezt a csorbát, mármint ismeretlenségünket Fifi hamar kiköszörüli. -Örvendek Walter! - veszem fel a csinibaba mosolyát és elteszem a névjegyet. Jól láttam?? Kacsintottál bakker? Na majd meglátjuk. A tegnapi vásárlás úgy hiszem teli találat volt. Szakasztott ugyan azt viselem, mint Sofia egy picike színbéli különbséggel. A felső szintén fehér, a nadrág ellenben olajzöld. Kicsit tartottam tőle, hogy túl slamposra sikerültem, de talán nem lőttem mellé. Tegnap ezt is megbeszéltük, lehet az öltözet sportos. Leülünk a pult melletti bőrkanapékra és igen hamar előkerül a szerződésem is. Hát Walter, ha mindennel ilyen sietősen bánsz bizony hiába kacsintottál. Átfutom az irományt, de meg kell valljam töredelmesen, hogy a jogi maszlag nem kimondottan én vagyok. -Nincs ügyvédem a városban, és talán nem viszem le L-A.be az egész paksamétát. Na basszus, most mit csináljak? Ha ebben a szent pillanatban aláírom még azt hiheti, hogy nemtörődöm vagyok. Ha meg tényleg felpakolom a papírokat és a csini kis popómat egy repülőre.... akkor meg a bizalmatlan látszatát keltem. Gondolkozz Nissy! Szerencsére vág az eszem, mint a szamurájkard. Hamar előkapom a telefont, a szerződés lapjait pedig egyesével lefényképezem. Ha ezzel megvagyok már küldöm is apám kedvenc jogászának. „Szia Franc! Nézd át kérlek. És az öregnek egy szót se! Köszi” -Talán így a leggyorsabb. - jelentem ki magabiztosan, persze kicsit tartok tőle, hogy Sofia bizalmatlannak tart. Persze szó nincs erről. Egyszerűen azt akarom sugallni, hogy igenis figyelmes vagyok és nem fog senki ember fia később a pult mögött sem átrázni.
Végigmérem Nissy-t, úgy tűnik megfogadta a tanácsomat, helyes. - Jó a ruhád… - Jegyzem meg széles vigyorral, hiszen ugyanaz a kollekció, amit én is viselek, csak színben tér el az enyémtől. Mikor leülünk, onnantól Walterre bízom az irányítást. Az ilyen jogi dolgok mindig is fárasztottak, ezért is bízom rá inkább szakemberre az ilyet, minthogy én szenvedjek vele. Anyagilag megengedhetem magamnak, mellesleg azt hiszem így a szabályos… Én személy szerint nem veszem zokon, hogy elkezdi lefényképezni a szerződés oldalait. Sejtem, hogy az ügyvédjének továbbítja mms-ben, én is ezt tenném a helyében, ha nem lennék biztos a dolgomban. Walteren viszont kicsit érzem, hogy frusztrálja… mintha egy vizsgán lenne, és várná az eredményt… megbukott-e vagy sem!? Tudja, hogy kiféle… miféle Nissy apja, s gondolom sejti, hogy elég menő ügyvédjei vannak. Nem szokott elcseszni semmit se, és a szerződés is tisztességes, nincsenek benne alattomos kiskapuk. Ennek ellenére mégse örül neki, hogy egy másik ügyvéd tör pálcát felette, mert olyan ez neki, mintha megkérdőjeleznék a szakmai képességeit, de azért próbál jópofát vágni a dologhoz. - Amíg várunk a válaszra… - Megtöröm a csendet, ami kezd kissé kínossá válni, amíg az ügyvéd válaszára várunk. Walter csak hátradől a kanapén, és átveti jobb lábát a térdén, miközben Nissy-t méregeti. - …mondanám a fejleményeket. Úgy tűnik, hogy a jövő hét közepére elkészülnek az adatbázis rendszerünkkel. A vártnál kevesebb ideig kell papírformán vezetni a dolgokat, a kollegina már így is fulladozik a papírrengetegben. – Bökök a fejemmel a pult felé, ahol Nissy délelőttös váltótársa épp a céges mobilt szorítja vállával a füléhez, és sebesen körmöl valamit egy papírra, miközben bólogat, mint egy kiskutya. - Majd kijön a cégtől az egyik fejlesztő, hozza a feltelepített gépet, és elmagyarázza a program működését, meg megadja a titkos jelszót, amivel be tudunk lépni a rendszerbe. Hármunknak lesz hozzáférése az adatbázishoz. – Ez tök jó hír szerintem, mert tényleg átláthatóbb, gyorsabb… na meg egyszerűbb, ha a gépen kell rákeresni valamire, mintha a papírokkal kellene bajlódni. - Iszok egyet, amíg várunk. Ti kértek vizet? – Szólal meg Walter váratlanul, majd fel is kel a kanapéról. - Nekem hozhatsz, de bubimentest… köszi! – Felelem, majd Walter után pillantok, ahogy a víz automatához sétál.
Meg lehet dicsérni egy ruhát úgy is, hogy a szavak jelentése szögesen ellentétben áll az érzésekkel ami mögöttük van. Mindenki ezt csinálja tisztelet a kivételnek. Jó a ruhád, szép a ruhád, gyönyörű vagy ma reggel... és ehhez hasonló hazugságok. Ennek ellenére úgy érzem, hogy Sofiának tényleg tetszik, nem hiába van rajta is ugyan ez. Belenyúltam na, szerencsés kezekkel. Legyen ez így továbbra is. Akkor sem ad semmi ellenszenvnek látszatot, mikor nekiállok lefotózni a papírokat. Ugyan nem ismerem még újdonsült főnökömet kellően, csak egy napja de úgy hiszem megmondaná ha bassza a csőrét valami. Az ügyvéd más tészta, kicsit mintha feszengene. Ezt abból sikerült leszűrnöm, hogy néha elkalandozik a tekintete a melleimről. Igazság szerint pont leszarom. Azt is hogy bámul és azt is, hogy nem tetszik neki, ha kikérem más véleményét. Így lesz jó és kész. Ha nem tetszik kinyalhatja, bár azt hiszem ez kezdetektől ott motoszkál a buksijában. Hátradőlök én is, bár ez a kellemesen kényelmes testhelyzet nem marad sokáig enyém. Jobbnak látom, ha kissé előbbre hajolok és úgy hallhatom az új híreket, amelyek tanulsága szerint innen is ki fognak szorulni a huszadik századi módszerek a dossziékkal és a papírhalmokkal együtt. -Ez jó hír. - bólintok kifejezetten okos pofit vágva és a váltótársam felé is megeresztek egy mosolyt. - Bár elhoztam a fülesemet. - tapogatom meg a táskám afféle jelzésként, hogy bizony ott lapul benne egy headset. Rajtam nem fog ki a technika ördöge és nem fogok olyan szánalmasan szenvedni egy váll-fül közé szorított telefonnal és kitekeredett nyakkal, mint ez a szegény kislány. -Hamar bele fogunk tanulni a kezelésébe. - pillantok újra a lány felé, majd Sofia szemeibe nézek. Biztosan rájött már, hogy szőkeségem csak egy jól sikerült kivétel, ami erősíti a szabályt. Nem vagyok az a null-iq-s ostoba liba. -Én is kérek! - szólok az ügyvéd után. Ki tudja mennyit kell várnunk Franc-re. Kaliforniában ugyan egy órával több van, mint itt. Egyszóval nincs még későn. Bent bassza az anyját az irodában, efelől nincs kétségem. Bár.... inkább a titkárnőjét kezelgeti, ez lehet a jellemzőbb. Egy szóval hamarosan érkezik válasz is. Nem is kell sokat várnunk. Ahogy megkapom a vizem mozdul is egyet a telefonom, melyet nem tettem el, hiszen ezt az üzenetet vártuk. Hát nem kaptam egy kisregényt. „Nincs gond a papírokkal. Csók bogaram. A számat meg be tudod tömni.” ~A jó öreg Franc, erre lenne eszed mi?~ Egy gyors választ pötyögök be, egy rövid „Köszi Franky-baby”-t, majd a remélhetően tűkön ülő duóhoz fordulok. -Hát, úgy látszik L. A. felett is tiszta az ég. Magam elé húzom az aláírandókat és táskámból egy névre gravírozott golyóstoll is előkerül. A telefonom Walter kezébe nyomom és mint egy dedikálni készülő celeb mosolygok felé a papírokra görnyedve, mint aki csak azt várja, hogy megörökítsék és a fotót a Times címlapján láthassa viszont másnap reggel.
- Azt jól tetted. – Mosolygok Alanisra. Azt nem teszem hozzá, hogy a váltótársának is említettem, hogy talán úgy egyszerűbb lenne, mert nem vagyok az a fajta főnök, aki a beosztottnak szid egy másik beosztottat. Igazából ő tudja. Nem szereti, ha a fülén van valami, mert émelyeg tőle, zavarja az egyensúlyérzékét… ezt a feleletet kaptam, amikor megpendítettem a dolgot. Ha nem, hát nem. Valójában nekem teljesen mindegy, hogy a vállán tartja a kagylót, vagy headsetet a fején… a lényeg, hogy fogadja a hívásokat, és végezze el normálisan azt a munkát, amiért megfizetem. A válasz elég gyorsan megérkezik. Nem a telefonra, hanem Alanis arcára pillantok, amikor megnézi az üzenetet. Az arcról is le tudom olvasni a választ, nem kell ahhoz belebújnom a telefonjába. Walter közben visszaér a három pohár vízzel, és lepakolja elénk a kis asztalkára. - Jó hírek? – Kérdezi kíváncsian, majd elégedetten kihúzza magát, amikor Alanis megerősíti, hogy a saját ügyvéde se talált benne semmi kivetnivalót. Még szép! Walter elég egoista, nem mellesleg kényes a munkájára, szóval egy kicsit belegázolt Alanis az önbecsülésébe, amiért tényleg kikérte más véleményét is, hiába van meg ehhez törvényileg is a joga. - Örülök, hogy minden rendben. – Szólalok meg én is, bár nem is vártam mást. Walter egy kicsit érdekes személyiség, de jó ügyvéd… ezt nem lehet elvitatni tőle. Amikor Alanis Walter kezébe nyomja a telefonját, az ügyvéd olyan képet vág, hogy kénytelen vagyok enyhén elfordulni, és pár másodpercre kitakarni az arcomat, mintha csak a halántékomat dörzsölném, hogy ne lássák azt a széles vigyort, ami az arcomra kiült. Walter egy kissé ingerülten forgatja meg kezében a készüléket, majd a fogai között szűrve halkan megjegyzi. – Szép toll… Amint a papírok aláírásra kerülnek, Alanis megkapja a saját példányait belőle, Walter pedig rövid úton elbúcsúzik tőlünk, arra hivatkozva, hogy sűrű a beosztása. - Nos, akkor most már hivatalosan is üdvözöllek a Lifestyle csapatában. Nekem lassan kezdődik egy órám… - Pillantok fel a falon levő időmérőre, majd vissza Alanisra. - Itt hagylak a partnereddel, nyugodtan társulj be mellé, majd segít átvenni a műszakot. Megkértem, hogy ma maradjon bent negyed órával tovább. Ha bármire szükséged van, a piros teremben leszek a „street”-esekkel… Jó munkát! – Egyből a mély vízbe, de saját tapasztalatból tudom, hogy legjobban a gyakorlatban lehet elsajátítani a munkához szükséges tudást… Alanist meg nem féltem. Van egy olyan érzésem, hogy be fog válni… talán jobban is, mint a váltópartnere…
Büszke vagyok magamra. Nem csak a ruha, de a head szett is telibe talált. Király vagy Nissy, bár ezt eddig is tudtam. Könnyebb lesz ez, mint azt elsőre gondoltam. Talán még meg sem terhel majd. Nem értem miért vannak oda annyian és miért sajnáltatják magukat. Munka, munka. Kivannak mint aki nem is tudom mit csinált. Jó, persze nem szenet kell pakolnom vagy kapálnom valami kukoricát. A fizikai munkások tuti tényleg elfáradnak, de nem lesz ez olyan nehéz, főleg nekem. Az üzenetet már rég elolvastam, de nem hagyhatom ki, hogy egy pillanatra fancsali képet vágjak az ügyvédre. Ha már egyszer beletapostam a hiúságába nem hagyhatom ki a kegyelemdöfést sem. Persze nem bírom ki sokáig fülig érő vigyor nélkül, ami ugyebár elárul, de van is okom mosolyogni. Még jó, hogy van. Többé nem hallgathatom Sienna siralmait, hogy „jaj most fáradt vagyok” meg „este mennem kell melózni”. Igenis megmutatom neki, hogy ezt ki kell és kurvára ki is lehet bírni. Nem kell ide ember feletti teljesítmény csak egy kis tettvágy és akarat erő. Ezen erényeknek pedig maximálisan birtokában vagyok. Szóval teljes joggal nyomhatom mutató ujjamat ezek után a pofijára mikor megint nekiáll siránkozni. -Én is örülök, őszintén! - válaszolok... igen, most már teljes joggal kimondhatom, újdonsült főnökömnek. Ha valamivel lesz itt gond, akkor ez lesz az. Eddigi életem folytán soha de soha nem dirigált nekem senki. Mindig mentem az okos kis fejem után. Apám egy ideig ugyan próbálkozott, hogy az ő elvárásai szerint rendezzem az életem, de letett róla elég régen. Most viszont itt ez a helyzet, hogy Sofia irányíthatja tetteim egy részét. Sebaj, le tudom én nyelni a békát ha feltétlen szükséges, meg aztán mi kivetnivalót találna a munkámban? Nem csinálja ezt nálam jobban senki, majd meglátja vagy ha úgy tetszik kénytelen lesz felfogni. -Csíííííz – vigyorgok bele saját telefonomba mikor aláírok. Ha nem fotózott le az se baj, a papír ettől még hiteles. Saját példányom elrakom jó mélyre a táskámban. -Örülök, hogy itt lehetek. Nem fogsz bennem csalódni. - nyugtatom Sofiát döntése helyességéről. Mert eszi nem eszi ez így van. Ugyan még nem tudja, de élete legnagyobb boltját csinálta meg. Elbúcsúzom mindkettejüktől és odalibbenek a délelőttös lányhoz. Te szent ég, hogy ez milyen ostoba egy ribanc. Nem lesz nehéz jobbnak lenni. Olyan délután háromig magyaráz, van amit háromszor is elmond. Persze elsőre is felfogtam mindent. Aztán egyedül maradok. Sikeresen regisztrálok két új növendéket. Az egyik faterja le sem veszi rólam a szemét. Nem lepne meg, ha a kiscsaj kizárólag délutáni órákra járna. Nem hiába, gyönyörű vagyok.
Kezdőlap
